PÜ BH 2010/93
PÜ BH 2010/93
2010.04.01.
Környezetkárosodás megállapításánál irányadó szempontok (Ptk. 345. és 346. §, 1996. évi LIII. tv. 2. és 60. §, Pp. 31. §).
Ü. községben a 049 helyrajzi szám alatt felvett, K. elnevezésű, 5,47 hektár nagyságú ingatlan 1977 áprilisa óta helyi védettség alatt álló természetvédelmi terület, mert különféle, növénytani értékkel bíró növényfajok borítják. Ez a védettség azt is jelenti, hogy ezen a területen nem szabad olyan tevékenységet folytatni, vagy létesítményt elhelyezni, üzemeltetni, amely a terület jellegét, növényvilágának tenyészetét, tájesztétikai hatását zavarja, veszélyezteti, vagy károsan befolyásolja. A védetté nyilvánításról szóló határozat a szemét, törmelék elhelyezését kifejezetten tiltja.
Ezen a természetvédelmi területen haladt át az I. r. alperes önkormányzat megrendelése alapján a II. r. alperes által létesített községi szennyvízcsatorna, amelynek kiépítése során a munkaárokból kitermelt földet a II. r. alperes nem tudta elhelyezni az önkormányzat által előzetesen kijelölt bányagödörben, mert az ahhoz vezető út magántulajdonban van és annak használatát a magánszemély által indított birtokvédelmi eljárásban a hatóság megtiltotta. A II. r. alperes ezért 1998 szeptemberétől decemberéig a munkaárokból kitermelt földet, aszfaltot, betontörmeléket a természetvédelmi területen helyezte el és ott tárolta, amelyet az I. r. alperes önkormányzat nem akadályozott meg. Erről a területről a betontörmelék elszállítása 1999 tavaszán megtörtént, de a többi anyagot – többnyire földet – a területen szétteríttették.
Az építési törmeléknek a természetvédelmi területen való elhelyezése miatt a II. r. alperes építésvezetője ellen büntetőeljárás indult, amelyben a büntetőbíróság megállapította, hogy a törmelék lerakása folytán teljesen elpusztultak az itt honos, védett növényfajok és azok élőhelye. A vádlott bűnösségét a büntetőbíróság természetkárosítás bűntettében megállapította.
Több panaszbejelentést követően a Megyei Főügyészség indított keresetet, amelyben annak megállapítását kérte, hogy az alperesek a tevékenységükkel természetkárosítást okoztak, kérte az egyetemleges kötelezésüket a lerakott föld, aszfalt, betontörmelék elszállítására és a terület eredeti természetbeni állapotának helyreállítására. Másodlagosan 4 781 920 forint kártérítés megfizetését követelte a környezetvédelmi és vízügyi célelőirányzat számlájára.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték és azzal védekeztek, hogy időközben a törmeléket a helyszínről elszállították, ezért a per okafogyottá vált. Az I. r. alperes arra is hivatkozott, hogy a csatornaépítés megkezdése előtt olyan hatástanulmány készült, amely szerint ezt a természetvédelmi területet már egyéb létesítmények, és az oda lerakott törmelék tönkretette. Tagadta, hogy tudott volna a II. r. alperes által kitermelt földnek a természetvédelmi területen való elhelyezéséről. Arra is hivatkozott, hogy a II. r. alperessel kötött szerződésben eleve rögzítették, hogy a kivitelezőnek a környezetvédelemre vonatkozó előírásokat be kell tartania.
A II. r. alperes előadta, hogy vele szemben – miután felszámolás alatt áll – eredeti állapot helyreállítása iránt kereset nem indítható, legfeljebb kártérítésre kötelezésnek lenne helye, a kártérítés feltételei azonban nem állanak fenn.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a perbeli természetvédelmi területen az I. és a II. r. alperesek magatartása következtében természetkárosodás következett be. Az eredeti állapot helyreállítása iránti keresetet elutasította, de kötelezte az alpereseket, hogy egyetemlegesen fizessenek meg a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium számlájára 4 614 720 forintot és ennek 1999. január 1-jétől járó törvényes mértékű késedelmi kamatát 15 nap alatt. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította, és rendelkezett a perköltségek viseléséről.
Az ügyész keresetindítási jogát a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (Ttv.) 60. §-ának (2) bekezdése alapján megállapította, azt pedig, hogy az adott természetvédelmi területen a II. r. alperes építési törmeléket rakott le, azt hónapokon át ott tárolta, és emiatt a területen élő növényfajok teljesen kipusztultak, a büntetőeljárás anyaga, az ott készült szakértői vélemény, valamint a perben is meghallgatott S. K. szakértői véleménye alapján állapította meg.
A II. r. alperes jogellenes magatartását a Ttv. 2. §-a (2) bekezdésének c) pontja, a 31. §-ának (1) bekezdése és a helyi védettséget kimondó határozat alapján megállapította, és kifejtette, hogy a tevékenység jogellenességét nem befolyásolja az, hogy a törmelék elszállítása 1999 márciusában megtörtént.
A bíróság megállapította, hogy az I. r. alperesnek tudomása volt a törmelék jogellenes lerakásáról, de azt nem akadályozta meg, ezzel elmulasztotta a Ttv. 62. §-ának (2) bekezdése szerinti kötelezettségét, amely mulasztása jogellenes volt. Kifejtette, hogy az I. és II. r. alperesek jogellenes magatartása következtében a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (Ktv.) 4. §-ának h) pontja szerinti környezetkárosodás, illetőleg természetkárosodás bekövetkezett.
Az eredeti állapot helyreállítása iránti keresetet azonban alaptalannak tartotta, de a Ttv. 81. §-ának (1) bekezdése szerint – a Ptk. 345-346. §-aiban foglaltak alapján – a Ttv. 81. §-ának (2) bekezdése szerint meghatározott kár megtérítéséről rendelkezett. Az alpereseket a Ptk. 344. §-ának (1) bekezdése alapján egyetemlegesen kötelezte a kár megtérítésére, mert a közrehatásuk arányát nem lehetett megállapítani.
Az alperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen az I. r. alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet és a bizonyítékok mérlegelése alapján megállapított tényállást vitatta. Álláspontja szerint az ő esetében a kártérítés feltételei nem állapíthatók meg, a II. r. alperes által lerakott törmelék folytán a növényvilág károsodása, és annak mértéke S. K. szakértői véleménye alapján nem bizonyított.
A kivitelezési munkák megkezdése előtt készített hatástanulmányra utalva kifejtette, hogy a perbeli területen a növényvilág már korábban károsodott, annak mértékét illetően pedig a szakértői vélemény figyelmen kívül hagyta a spontán regeneráció élőhelyre gyakorolt hatását. Megítélése szerint a véglegesen és helyreállíthatatlanul elpusztult növények eszmei értékét kellett volna megállapítani, de a kártérítés mértékének a bírság kiszabása szerinti elvekkel való meghatározásának nincs helye. A szakértői vélemény nem terjedt ki arra, hogy mely növényfajok tűntek el véglegesen a perbeli terület vegetációjából, az pedig téves, hogy a munkák megkezdése előtt a növényvilág hiteles felmérését neki kellett volna elvégeznie. Álláspontja szerint a bíróságok által megállapított kártérítés messze meghaladja az esetlegesen, ténylegesen bekövetkezett kár mértékét. Megítélése szerint az alperesek közrehatásának mértékét meg kellett volna állapítania a bíróságoknak, mert az esetlegesen bekövetkezett kárért a II. r. alperes nagyobb részben felelős. A II. r. alperes magatartása aktív volt, az alkalmazottjának bűnösségét jogerős ítélet is megállapította. Utalt arra, hogy a közhatalmi feladatainak eleget tett, mert amikor a törmelék lerakásáról tudomást szerzett, azt a saját költségén elszállíttatta. Kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és vele szemben a kereset elutasítását.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A jogvita eldöntéséhez szükséges bizonyítást az elsőfokú bíróság lefolytatta, és az irányadó anyagi jogi szabályokat – a Ttv., a Ktv., és a Ptk. rendelkezéseit – helyesen értelmezte és alkalmazta.
Tény, hogy a községi szennyvízcsatorna létesítése az ahhoz szükséges engedélyek alapján, és azoknak megfelelően történt. A csatorna nyomvonala a védett területen haladt át, de a jogszerűen végzett tevékenység miatt természetkárosítás nem állapítható meg. Az alperesek magatartásának jogellenessége – és emiatt a kártérítési felelőssége – a kitermelt anyag lerakása és tárolása, majd a szétterítése miatt áll fenn, mert a védett növényeket a lerakott anyag eltakarta, elpusztította, és az eredeti állapot ténylegesen nem állítható vissza.
A II. r. alperes esetében helyesen emelte ki a bíróság jogerős ítéletében a büntetőügy anyagi jogi következményeit, az I. r. alperes esetében pedig a kétféle minőségbeli – megrendelőként és hatóságként – való, külön-külön is megállapítható felelősségét.
Az I. r. alperesnek a speciális közhatalmi feladatából következően – függetlenül attól, hogy a II. r. alperes a vele kötött szerződést miként teljesítette – a Ttv. 62. §-ának (2) bekezdése szerinti kötelezettsége volt a helyi jelentőségű védett természeti terület fenntartásáról, a természeti állapotának fejlesztéséről, őrzéséről való gondoskodás a terület védetté nyilvánításától kezdődően. Ehhez megfelelő jogi eszközökkel rendelkezett. Ha pedig az ilyen kötelezettsége ellenére már a szennyvízcsatorna építése előtt is károsodott volt az adott természetvédelmi terület, akkor azért egyrészt az I. r. alperes felelős, másrészt ebben az ügyben az utóbb történtek miatt erre az állapotra nem hivatkozhat.
Az építkezés előtti hatástanulmány tartalma a perben ismert volt, azt a bíróságok értékelték, miként a más ügyben készült szakértői véleményt is, amelyet a perben a bíróság felhasználhatott. S. K. pedig ebben a perben is adott szakvéleményt, amelynek alapján a kár mértéke megállapítható volt.
Az a tény, hogy a károsított területen egyedszámlálás nem történt, az I. és II. r. alperesek magatartására vezethető vissza, mert ők zárták el a felperest a kár pontosabb meghatározásának bizonyításától. Ebben a károsodott helyzetben a szakértő által alkalmazott módszer jogilag és módszertanilag is elfogadható a kárszámítás becsléssel való megállapítására.
Az adott esetben bekövetkezett természeti kár mértéke – annak sajátossága folytán – pontosan nem is számítható ki, a kár magában foglalja az eszmei és az általános kár jellemzőit [Ttv. 81. § (2) bekezdés], tehát a bíróságok jogszerűen fogadták el a szakvélemény által kidolgozott kár mértékét az összehasonlító terület adatai alapján becsléssel, illetőleg a mérhető adatokból való következtetéssel.
A spontán regeneráció élőhelyre gyakorolt hatásának figyelmen kívül hagyására alaptalanul hivatkozott az I. r. alperes, mert a megelőző állapotot nem igazolta, de azt a későbbi helyzetet sem, amelynek alapján az egyes növényfajok az eredeti állapotban való újbóli megjelenése megállapítható lenne. Az a növényzet, amely valamilyen természetes szaporodással utóbb – évtizedek múlva – esetleg kialakulhat, jogi értelemben egyébként is megsemmisültnek tekintendő.
Alaptalanul hivatkozott az I. r. alperes felülvizsgálati kérelmében a kétféle alapon is nyugvó felelősségének hiányáról. Nem lehet kétséges, hogy megrendelőként a szerződés alapján, hatóságként pedig a közhatalmi jogosítványai miatt olyan kötelezettségek terhelték, amelyeknek nem tett eleget. A perbeli bizonyítékokból – közöttük a korabeli iratokból – egyértelműen megállapítható, hogy tudott a II. r. alperesnek arról a jogellenes magatartásáról, amely szerint a munkagödörből kitermelt földet a természetvédelmi területen helyezi el, ott tárolja, de erről megrendelőként tudnia is kellett, ugyanakkor a munka ekkénti végzését nem előzte és nem is akadályozta meg. A kártérítési felelőssége nem abban áll, hogy a törmelék elszállítását követően helyreállítási munkát nem kezdett, hanem abban, hogy eleve nem akadályozta meg a kitermelt anyagnak az adott területen való elhelyezését.
Arra is alaptalanul hivatkozott az I. r. alperes, hogy a II. r. alperessel egyetemleges marasztalásának nincs helye. A II. r. alperessel közös károkozás ténye egyértelmű, az pedig az egymás közötti jogviszonyukra tartozó kérdés, hogy amelyikük nagyobb mértékben okozta a kárt, az abból nagyobb összeget viseljen. Az egyetemlegességnek a Ptk. 344. §-a szerinti szabályát helyesen alkalmazták a bíróságok, mert az alperesek eltérő magatartásukkal ugyan, de közösen okozták a kárt.
A jogerős ítélet bizonyítékértékelése helyes, a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályok megsértése nem állapítható meg.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. III. 21.707/2008.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás