PÜ BH 2010/95
PÜ BH 2010/95
2010.04.10.
Nincs helye a közös egyetértéssel megállapított házastársi tartás megszüntetésének, illetve leszállításának, ha a jogosult a tartásdíj megállapításakor sem volt rászorult, a kötelezett oldalán pedig nem következett be a teljesítőképességét csökkentő lényeges változás (Csjt. 22. §, PK 113. számú állásfoglalás).
A peres felek házasságát a bíróság 2001. július 3-án jogerős ítéletével felbontotta. A bontóperi eljárás időszakában a házastársak peren kívüli megállapodást kötöttek, melyben – többek között – rögzítették, hogy jelen per felperese a jövőre nézve megfizeti az alperesnek házastársi tartás címén a mindenkori havi nettó bérének 50%-át, ami akkor 125 000 forint volt. A felperes azt is vállalta, hogy munkabérének növekedése esetén – ennek megfelelőn – magasabb összeget fog teljesíteni, ugyanakkor esetleges nyugdíjazását követően a nyugdíja fele részét vállalta megfizetni házastársi tartásdíj címén az alperesnek.
A házassági bontóperben megtartott 2001. július 3-ai tárgyaláson a felek – korábbi megállapodásuknak megfelelően – bírói egyezséget kötöttek, jelen per felperese kötelezettséget vállalt arra, hogy megfizet 2001. július 1-jétől kezdődően volt felesége tartására havonta 125 000 forint házastársi tartásdíjat.
A bontópert követően újabb, ,,megállapodás kiegészítés'' elnevezésű okirat készült, melyben a felek a bontóperi egyezségükre is utalva megerősítették, hogy a korábbi megállapodásukban foglaltakat változatlanul kötelező érvényűnek ismerik el.
Időközben, a bírói egyezség megkötését követően a felperes nyugdíjba vonult, 2006–2007-ben nyugdíjának összege havi 91 000–94 000 forint volt. Emellett 2006. decemberéig főépítészként dolgozott a Polgármesteri Hivatalnál, ahol havi nettó 250 000–270 000 forint juttatásban részesült. 2006. október 1-jétől V. alpolgármestere, ahol havi nettó 155 600 forint tiszteletdíjban részesül. 2006-ban mint pályázatelbíráló zsűritag 1 350 000–1 400 000 forint díjazásban részesült. 2006 ősze óta a Vagyonkezelő Zrt. felügyelőbizottságának tagja havi nettó 175 000 forint jövedelem mellett, továbbá a Mélygarázs Kft. felügyelőbizottságának is tagja, ahol havi nettó 121 540 forint a bevétele.
A felperes három ingatlan kizárólagos tulajdonosa, melyből az egyiket lakja. Újabb házasságot kötött, háztartásában nevelkedik feleségének korábbi kapcsolatából született két gyermeke, akik közül az egyik még kiskorú. Házastársa dolgozik, saját tulajdonú családi házas ingatlannal rendelkezik, ami üresen áll.
Az alperes nyugdíjasként havi 44 000 forintot kap. A felperessel közös lányával él a B., V. utcában, élelmezéséről lánya gondoskodik. Az alperes kizárólagos tulajdonát képezi egy garzonlakás, egy másik ingatlanát pedig 2007-ben 30 000 000 forintért értékesítette.
A felperes keresetében elsődlegesen a házastársi tartásdíj fizetési kötelezettségének megszüntetését kérte, másodlagosan pedig annak a nyugdíja fele összegére történő leszállítását az életkörülményeiben bekövetkezett változásokra tekintettel, valamint arra hivatkozva, hogy az alperes a tartásra nem szorul rá, mivel ingatlanvagyonnal rendelkezik.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felperes jövedelmi helyzete kedvezőbb, mint a bírói egyezség megkötésének időszakában, amikor a felperes a házastársi tartásdíj fizetését időhatár és feltétel kikötése nélkül vállalta.
Az elsőfokú bíróság a felperes házastársi tartásdíj fizetési kötelezettségét 2006. március 8-ától megszüntette.
Ítéletének indokolásában arra hivatkozott, hogy a Csjt. 21. §-ának (1) bekezdése szerint házastársától tartást az követelhet, aki arra hibáján kívül rászorul. A perben tehát azt kellett vizsgálni, hogy a jogosulti oldalon a házastársi tartásdíj megállapításának feltételei fennállnak-e.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás lefolytatását követően arra a megállapításra jutott, hogy az alperes alacsony nyugdíja mellett hasznosításra alkalmas ingatlanvagyonnal és jelentős készpénzzel rendelkezik, ezek felhasználásával nyugdíját ki tudja egészíteni. A házastársi tartásdíj megállapítása feltételeinek hiányán nem változtat az a körülmény, hogy a felperes a bontóperben valamilyen megfontolásból önként vállalta a magas összegű házastársi tartásdíj fizetését. Utóbb, a megszüntetés vonatkozásában előterjesztett kérelme kapcsán ugyanis a feltételek fennállását vizsgálni kellett. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes a házastársi tartásdíjra nem szorul rá, ezért döntött a felperes fizetési kötelezettségének megszüntetéséről.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság alaposnak találta az alperes fellebbezését, mely szerint az alperes már a felperesi fizetési kötelezettséget megalapozó szerződés megkötésekor, illetve az ezt követő egyezségkötéskor sem volt rászorult a tartásra, illetve, hogy a felperesi fizetési kötelezettség megszüntetésének csak akkor lett volna helye, ha a felperes körülményei utóbb kedvezőtlenül változtak volna meg, ez azonban nem következett be. A másodfokú bíróság ezt azzal egészítette ki, hogy a Legfelsőbb Bíróság PK 113. számú állásfoglalása szerint a házastársi tartásdíj fizetési kötelezettség vállalása érvényes lehet olyan volt házastárs javára is, aki a tartásra nincs rászorulva, vagy arra érdemtelen. Ilyen esetekben a tartásdíj leszállítása vagy a tartásdíj fizetési kötelezettség megszüntetése csak azon az alapon kérhető, hogy a kötelezettségvállalást követően az annak alapjául szolgáló körülményekben lényeges változás állott be.
A fentiekre tekintettel a másodfokú bíróság szerint nem volt indoka, illetve jogi alapja a felperes tartási kötelezettsége megszüntetésének. A felperes anyagi helyzetében az egyezségkötés óta kedvezőtlen változás nem következett be, ellenkezőleg: a perben feltárt adatok értelmében a felperes anyagi helyzete a korábbiaknál kedvezőbb, jelentős ingatlanvagyonnal rendelkezik és havi nettó jövedelme a korábbi 250 000 forint helyett jelenleg az 500 000 forintot is meghaladja. A 2007. évi adóbevallása szerint az éves jövedelme nettó 8 000 000 forint volt. Ennek következtében teljesítőképességének hiánya vagy romlása nem állapítható meg, még arra tekintettel sem, hogy a Csjt. 62. § (1) bekezdése alapján házastársa kiskorú gyermekének eltartására köteles.
A felperes ugyan arra hivatkozott, hogy a peren kívüli megállapodás értelmében nyugdíjaztatása esetén csak nyugdíja 50%-át vállalta fizetni házastársi tartásdíj címén, azonban a másodfokú bíróság szerint ez akkor irányadó, ha a felperes kizárólag csak nyugdíjban részesül. Jelen esetben pedig a felperes a nyugdíja mellett jelentős egyéb jövedelemmel is rendelkezik.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet hatályban tartását kérte.
Álláspontja szerint a másodfokú bíróság nem volt tekintettel arra, hogy életkörülményeiben jelentős változás állt be azzal, hogy időközben házasságot kötött, saját háztartásában él felesége két gyermeke, illetve nyugdíjba vonult, így jövedelme jelentős mértékben csökkent. A felperes szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az alperes a házastársi tartásdíjra nem szorul rá, ezért a felperest a jövőre nézve tartásdíj fizetési kötelezettség már nem terheli. A másodfokú bíróság által hivatkozott PK 113. számú állásfoglalás is a felperes kereseti kérelmét támasztja alá, mivel e szerint figyelemmel kell lenni a körülmények – a kötelezettségvállalást követően bekövetkezett – lényeges változásaira. A másodfokú bíróság pedig erre nem volt tekintettel és azt sem értékelte, hogy a felek megállapodásának értelmében a felperes nyugdíjaztatása esetén csak nyugdíja fele részét köteles fizetni tartásdíj címén.
Az alperes ellenkérelme elsődlegesen a felülvizsgálati kérelem elutasítására irányult, mivel az nem tartalmazza a jogszabálysértés megjelölését, másodlagosan pedig a jogerős határozat hatályban tartását kérte.
Az alperes arra hivatkozott, hogy a felülvizsgálati kérelem szerint ,,a másodfokú bíróság helytelenül értékelte a polgári kollégiumi állásfoglalást, valamint a Csjt. 21. §-ában foglaltakat is'', a felperes tehát lényegében a bírói mérlegelést támadja, ami felülvizsgálati eljárásban nem vitatható, ugyanis nem minősül jogszabálysértésnek.
Az alperes szerint a felülvizsgálati kérelem érdemben sem alapos, ugyanis a másodfokú bíróság részletesen vizsgálta és megindokolta, hogy a felperes életkörülményeiben bekövetkezett változások miért nem szolgálnak alapul a tartásdíj megszüntetéséhez, illetve részletesen elemezte a felek 2001. július 11-ei megállapodásában foglaltakat is. A másodfokú bíróság tehát valamennyi körülmény részletes vizsgálatát követően, a bizonyítékok mérlegelésével hozta meg ítéletét.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelem hivatalból történő elutasításának a Pp. 273. § (2) bekezdésének a) pontja alapján nem volt helye. A felperes felülvizsgálati kérelmében arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság helytelenül értelmezte, illetve mérlegelte a Csjt. 21. §-át és a PK 113. számú állásfoglalást. Felülvizsgálati kérelmet azonban nem kizárt az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatással járó eljárási szabálysértésre alapítani, amit kivételesen a bizonyítékok mérlegelése is megvalósíthat, ha az iratellenes, kirívóan okszerűtlen, illetve logikai ellentmondást tartalmaz (BH 1994/4/221.).
A felülvizsgálati kérelem ugyanakkor érdemben nem alapos.
A Csjt. 21. §-ának (1) bekezdése szerint a házasság felbontása esetén volt házastársától tartást követelhet az, aki arra hibáján kívül rászorul, kivéve ha arra a házasság fennállása alatt tanúsított magatartása miatt érdemtelenné vált.
A Csjt. 22. §-ának (1) bekezdése értelmében ha a közös egyetértéssel vagy bírósági ítélettel megállapított tartás megállapításának alapjául szolgáló körülményekben lényeges változás állott be, a tartás mértékének megváltoztatását lehet kérni.
A PK 113. számú állásfoglalás kimondja, hogy házastársi tartásdíj fizetési kötelezettség vállalása érvényes lehet olyan volt házastárs javára is, aki a tartásra nincs rászorulva, vagy arra érdemtelen. Az ilyen kötelezettség elvállalását a Csjt. 21. §-ában foglalt eltérő rendelkezés nem akadályozza. Ilyen esetben a tartásdíj leszállítása vagy a tartásdíj fizetési kötelezettség megszüntetése azon az alapon kérhető, hogy a kötelezettségvállalást követően az annak alapjául szolgáló körülményekben lényeges változás állott be.
E jogszabályhelyeknek, illetve a PK 113. számú állásfoglalásnak megfelelő, a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatával összhangban álló döntést hozott a másodfokú bíróság, amikor a felperes keresetét elutasította.
Amikor a felperes önként, bírói egyezséggel vállalta a havi 125 000 forint házastársi tartásdíj fizetését, ezt annak tudatában tette, hogy felesége a tartásra nem szorul rá, ugyanis nyugdíja mellett jelentős ingatlanvagyonnal rendelkezik. Noha a perben a felperes arra hivatkozott, hogy csak átmeneti jelleggel, a válás körüli időszakra vonatkozóan volt szó a magas összegű házastársi tartásdíj fizetéséről, azonban ezen állítását semmi sem támasztotta alá, a bírói egyezség, illetve a peren kívüli megállapodások szövege ilyen korlátozó rendelkezést nem tartalmaz. Az alperes körülményeiben az egyezség megkötése óta lényeges, érdemi változás nem történt, így erre tekintettel nincs helye a felperes tartásdíj fizetési kötelezettsége leszállításának vagy megszüntetésének.
Kétségtelen, hogy a felperes oldalán az egyezségkötés óta számos érdemi változás következett be, melyeknek vizsgálata elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a felperes kereseti kérelméről érdemi döntés születhessen.
A másodfokú bíróság a felperesi oldalon bekövetkezett változásokat egyenként, tételesen megvizsgálta és mérlegelte. Így figyelembe vette, hogy a felperes időközben nyugdíjba vonult, számba vette ugyanakkor a felperes munkaviszonyból és egyéb jogviszonyból származó rendszeres bevételeit és ennek eredményeként megállapította, hogy a felperes – nyugdíjaztatása ellenére – lényegesen magasabb jövedelemmel bír, mint a házastársi tartásdíjra vonatkozó egyezség megkötésekor. Ez a jövedelem elegendő ahhoz, hogy a felperes korábbi vállalásának változatlanul eleget tegyen, még amellett is, hogy időközben házasságot kötött és a háztartásába befogadta feleségének kiskorú gyermekét, akiről gondoskodik.
Helyesen értelmezte a másodfokú bíróság a felek 2001. június 11-ei megállapodásának azon pontját is, mely szerint a felperes nyugdíjaztatása esetén csak nyugdíja fele részének megfizetésére köteles házastársi tartásdíj címén. Ez a kitétel ugyanis nyilvánvalóan arra az esetre vonatkozik, ha a felperes kizárólag nyugdíjban részesül. Jelen esetben pedig – a korábban ismertetettek szerint – a nyugdíja mellett – azt többszörösen meghaladó – egyéb rendszeres bevételre is szert tesz.
A másodfokú bíróság tehát a tényállást a rendelkezésre álló bizonyítékok részletes mérlegelése, egymással való egybevetése, okszerű, logikai ellentmondásoktól mentes és a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglalt elveknek megfelelő értékelése alapján állapította meg. Erre tekintettel a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének nem volt helye.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. II. 20.388/2009.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás