• Tartalom

1/2011. (I. 11.) KüM határozat

1/2011. (I. 11.) KüM határozat

a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend közötti Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről szóló 2010. évi CXL. törvény 2–3. §-ainak hatálybalépéséről

2011.01.11.
A 2010. évi CXL. törvénnyel a Magyar Közlöny 2010. december 7-i, 184. számában kihirdetett, 2010. november 3-án aláírt, a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend közötti Együttműködési Megállapodás 11. cikk (2) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik a hatálybalépésről:
„A jelen Megállapodás az azt követő hónap első napján lép hatályba, hogy a Szerződő Felek diplomáciai úton értesítették egymást arról, hogy a hatálybalépéshez szükséges belső jogi eljárások befejeződtek.”
A Magyar Köztársaság Kormánya által küldött értesítés kelte: 2010. december 2.
A Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend által küldött értesítés kelte: 2010. december 10.
Az Együttműködési Megállapodás hatálybalépésének időpontja: 2011. január 1.
A fentiekre tekintettel, összhangban a 2010. évi CXL. törvény 4. § (2) bekezdésével, megállapítom, hogy a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend közötti Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről szóló 2010. évi CXL. törvény 2–3. §-ai 2011. január 1-jén, azaz kétezer-tizenegy január elsején lép hatályba.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére