• Tartalom

1/2011. (I. 11.) HM utasítás

1/2011. (I. 11.) HM utasítás

az intézményi bevételekkel kapcsolatos feladatokról1

2020.04.11.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 52. § (1) bekezdés f) pontja és 97. § (1) bekezdés l) pontja alapján a következő utasítást adom ki:

1. Általános rendelkezések

1. §2 Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a honvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatra, a miniszter fenntartói irányítása alá tartozó köznevelési intézményre, a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) Parancsnokságára (a továbbiakban: MHP), valamint az alárendeltségébe tartozó katonai szervezetekre (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezetek) terjed ki.

2. §3 Ezen utasítás alkalmazásában:

1. központosított bevétel:

a) a jogszabályban, közjogi szervezetszabályozó eszközben vagy belső rendelkezésben a honvédelmi szervezet részére elrendelt feladatból, szolgáltatásnyújtásból származó bevétel – így különösen a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 36. § (1) bekezdés g) pontja és (2) bekezdés b) pontja szerinti tevékenységekből származó bevétel –, amelyhez kapcsolódó kiadások fedezete költségvetési támogatásból, támogatásértékű bevételből vagy a természetbeni ellátás formájában biztosított, és annak honvédelmi szervezet részére történő visszatérítése vagy visszapótlása a közfeladata végrehajtása érdekében nem indokolt,

b)4 a szerződések szerinti késedelmes teljesítésből befolyt késedelmi kamat vagy kötbér,

c)5 az ingó vagyonelemekkel való gazdálkodásról szóló HM utasítás szerinti hulladék és inkurrencia HM hatáskörébe tartozó értékesítésének, valamint az ingó vagyontárgyak bérbeadásának áfával csökkentett bevétele,

d)6 a munkahelyi étkeztetés térítési díjbevételének a bruttó térítési díj áfájával, az élelmezési pénznorma nettó összegével, valamint bankkártya-elfogadó terminál alkalmazása esetén a – terminálszolgáltatást biztosító bankkal kötött szerződés szerinti – bankkártya és az elektronikus utalvány (a továbbiakban együtt: kártya) elfogadás forgalmi jutalékával csökkentett összege,

e) a honvédelmi szervezetek szakmai alapfeladatai ellátását elősegítő tevékenységek szabályairól, valamint a vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos egyes kérdésekről szóló HM utasítás szerinti kiegészítő és vállalkozási tevékenységből származó bevétel ott meghatározott része,

f)7 a 4. § (2) bekezdésében foglaltak kivételével a helyiségek bérbeadásából származó bevétel, és

g) a kiegészítő és a KNBSZ katonai nemzetbiztonsági közfeladatával összefüggő tevékenységek kivételével az alaptevékenységből származó minden terven felüli forint- és – az árfolyamnyereség kivételével – devizabevétel, amelyhez kapcsolódó kiadások fedezete az a) pont szerinti központi forrásból biztosított, és annak honvédelmi szervezet részére történő visszatérítése vagy visszapótlása nem indokolt,

2. visszatérülés: minden, szolgáltatásnyújtásból, értékesítésből, munkáltatói kölcsönből vagy károkozásból származó bevétel vagy annak azon része, amelyhez kapcsolódó kiadások fedezetéül – a honvédelmi szervezet közfeladata ellátásához – jóváhagyott és felhasznált költségvetési támogatás és támogatásértékű bevétel visszapótlása a honvédelmi szervezet közfeladatának végrehajtása érdekében kötelező.

3. §8 (1) A honvédelmi szervezet az éves intézményi és központi költségvetési tervjavaslatában, a 4. §-ban foglaltak kivételével – a (2)–(4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – kiadási és bevételi előirányzatot tervez

a) az alaptevékenységekre – ideértve a honvédelmi szervezetek szakmai alapfeladatai ellátását elősegítő tevékenységek szabályairól, valamint a vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos egyes kérdésekről szóló HM utasítás szerinti kiegészítő tevékenységeket is – és

b) a vállalkozási tevékenységekre.

(2)9 A honvédelmi szervezetek tevékenységével összefüggő térítési díjak bankkártya-elfogadó terminál alkalmazásával történő befizetéséhez kapcsolódó bruttó forgalmi jutalékot a térítési díjbevételek terhére kell

a) a költségvetési tervjavaslatban tervezni, és

b) a költségvetési év során elszámolni.

(3)10 Bankkártya-elfogadó terminál alkalmazása esetén a kártyaelfogadás – az elektronikus utalvány, így különösen a Széchenyi pihenőkártya elfogadása kivételével – az adómentes pénzügyi szolgáltatások körébe tartozik, ezért a bankkártya-elfogadás forgalmi jutaléka után általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa) nem tervezhető. Az elektronikus utalvány – mint készpénz-helyettesítő fizetési eszköz – elfogadása forgalmi jutalékának áfa mértéke 27%.

(4) A jogszabályban vagy közjogi szervezetszabályozó eszközökben meghatározott térítési díjak összege a forgalmi jutalék összegével nem növelhető.

4. §11 (1) A honvédelmi szervezet költségvetési tervjavaslatában – a honvédelmi szervezetek működésének az államháztartás működési rendjétől eltérő szabályairól szóló 346/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 28/A. §-ában foglaltak figyelembevételével – nem tervezi a 2. § 1. pontja szerinti bevételeket.

(2) A Honvédelmi Minisztérium által nyújtott lakhatási támogatásokról szóló 19/2009. (XII. 29.) HM rendeletben foglaltak és a honvédelmi szervezetek békeidőszakban történő elhelyezéséhez szükséges objektumok kialakításának elveiről és követelményeiről, valamint a honvédelmi feladatok ellátásához szükséges ingatlanok, gyakorlatok és rendezvények infrastrukturális és élőerős őrzés-védelmi biztosításáról szóló 24/2018. (VII. 19.) HM utasítás 13. § (1) bekezdés e) pontja szerinti szerződésben nevesített bevételeket a HM VGH költségvetésében tervezi.

5. §12 (1)13 A központosított bevételeket a honvédelmi szervezet havonta a tárgyhónapot követő hónap 10-éig, a november havi központosított bevételét december 5-éig a HM VGH II. (0102) Központi megnevezésű, 10023002-01782439-00000000 számú kincstári számlára átutalja. Az átutalás során a közlemény rovatban a „KB” megjegyzés mellett fel kell tüntetni a (2) bekezdés szerinti ügydarab nyilvántartási számát is.

(2) A központosított bevételek átutalásával egyidejűleg a beutalt bevételeket részletező, melléklet szerinti kimutatást is meg kell küldeni – elektronikus úton – a HM Védelemgazdasági Hivatal (a továbbiakban: HM VGH) részére.

2. A terven felüli bevételekkel kapcsolatos feladatok

6. § (1)14 A honvédelmi szervezet intézményi és központi költségvetésében jóváhagyott összes eredeti bevételi előirányzatát meghaladó bevétele terven felüli bevétel, mely – a (6) bekezdésben foglaltak kivételével – csak a miniszter által jóváhagyott előirányzat-módosítást követően használható fel.

(2)15 Az összes bevételi előirányzaton belül a főkönyvi számlaszámokon tervezett bevételek elmaradása vagy túlteljesítése esetén a költségvetési előirányzatok átcsoportosításának és módosításának rendjéről szóló HM utasításban foglaltak szerint a bevételi előirányzatok saját hatáskörben átcsoportosíthatók a bevételi főösszeg változatlanul hagyása mellett.

(3) Az alaptevékenység áfával csökkentett terven felüli bevételét a miniszter központosított bevételként elvonhatja.

(4)16 A terven felüli bevételből, a speciális terven felüli bevételek kivételével, a honvédelmi szervezetet megillető részt intézményi saját bevételként kell könyvelni, és az előirányzat-módosítási javaslatot az (5) bekezdésben foglaltak kivételével a tárgyhónapot követő hónap 10-éig – a HM VGH útján – kell a miniszter részére felterjeszteni. Az előirányzat-módosító javaslatot a melléklet szerinti kimutatásban szöveges indoklással kell felterjeszteni, melynek alapján a 7. § szerinti felülvizsgálat végrehajtható.

(4a)17 A (4) bekezdés szerinti szöveges indokolásban ki kell mutatni:

a) a bevétel jogcímét és nettó összegét, továbbá a bevételből

aa) központosított bevételként befizetendő és

ab) az előirányzat-módosításra javasolt intézményi saját bevétel

részösszegét,

b) az a) pont ab) alpontja szerinti intézményi saját bevételből

ba) a visszatérülés és

bb) a nem visszatérülés

jellegű bevétel részösszegét és

c) a b) pont szerinti terven felüli intézményi saját bevételek tárgyévi teljesítésként elszámolt halmozott összegét.

(4b)18 A honvédelmi szervezet a (4a) bekezdés b) pont ba) alpontja szerinti bevételt a bevételszerző tevékenységhez kapcsolódó – a HM fejezet egységes számviteli politikája önköltség-számítási szabályzata szerinti – önköltségszámítás bizonylatával vagy az értékesítési árat, illetve térítési díjat tartalmazó jogszabályi hivatkozással vagy nemzetközi szerződéssel támasztja alá.

(5) A (4) bekezdés szerinti

a) november havi bevételekre vonatkozó előirányzat-módosító javaslatot december 5-ig kell felterjeszteni,

b)19 december havi bevételeket a honvédelmi szervezet kötelezettség jellegű sajátos elszámolásként könyveli december hónapra és a következő év januárjában a tárgyév előirányzatát terhelő teljesített bevételként könyveli.

(6)20 Az intézményi költségvetés jóváhagyásáig a honvédelmi szervezet alapfeladatai végrehajtásának kizárólagos forrásaként befolyó bevételeket – így különösen a munkahelyi étkeztetés térítési díjbevételeit, vagy a honvédelmi szervezetek tartós élelmiszerellátásából, az MH Anyagellátó Raktárbázis (a továbbiakban: MH ARB) részére befolyó térítési bevételeket – teljesített bevételként kell könyvelni és azok terhére kötelezettség vállalható.

7. §21 A HM VGH a 6. § (4) és (4a) bekezdése szerinti felterjesztés alapján

a) az alaptevékenység terven felüli bevétele esetében megvizsgálja, hogy a bevétel jellegének megfelelően, az intézményi saját bevételként kerülhet jóváhagyásra vagy központosított bevételként elvonásra,

b)22 a terven felül teljesített bevételek halmozott összegét a Korm. rendelet 28/A. §-ában és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 35. § (2) bekezdése szerint minősíti,

c) az a) és b) pontok szerinti vizsgálatnak, valamint minősítésnek megfelelően összeállítja a miniszter vagy az államháztartásért felelős miniszter hatáskörébe tartozó előirányzat-módosító javaslatát, illetve intézkedik a központosított bevételek beutalására, és

d)23 az 5. § szerint befolyt központosított bevételek alakulásáról és az év közben jelentkező többletfeladatok előirányzat-igényéről – a hatályos költségvetési törvényben, a feleslegessé vált eszközök értékesítéséből származó bevételek felhasználását szabályozó rendelkezésekre tekintettel, a HM Vagyonfelügyeleti Főosztály javaslatait figyelembe véve – jelentés felterjesztésével folyamatosan tájékoztatja a minisztert.

3. A speciális terven felüli bevételekkel kapcsolatos feladatok

8. § (1)24 Amennyiben az MH üzemeltetésében lévő gépjárművek kötelező felelősség- és casco biztosításából befolyó (terven felüli) bevételek az MH ARB kincstári számlájára folynak be, úgy azokat az MH ARB előlegként kezeli és haladéktalanul átutalja a gépjármű kárban érintett honvédelmi szervezet kincstári számlájára. Az utalásnál a közlemény rovatban a bevétel típusát meg kell jelölni. Az így befolyó bevételt a honvédelmi szervezet terven felüli intézményi saját bevételként, visszatérülésként kezeli.

(2) Az (1) bekezdés szerinti bevételek csak a sérült gépjárművek megjavítására, valamint egyéb, a javításhoz kapcsolódó kiadások (pl. szállítási költség) fedezetére használhatóak fel.

8/A. §25

9. §26 A honvédelmi szervezet a téves kifizetésekből a tárgyéven belül befolyt visszafizetéseket a kifizetéssel érintett teljesítési nyilvántartási számlán számolja el. A tárgyéven túl befolyt visszafizetéseket a központi költségvetés központosított bevételként a 10023002-00370004-60000006 számú, HM fejezeti befizetési számla megnevezésű kincstári számlára kell beutalni.

10. §27 A honvédelmi szervezetek bartermegállapodást – a KNBSZ kivételével – a HM védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár engedélyével köthetnek. A honvédelmi szervezetek a kérelmeket – részletes gazdaságossági számítás egyidejű bemutatásával – a HM VGH útján terjesztik fel engedélyezésre. A bartermegállapodásból és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 20. §-a szerinti, európai uniós források felhasználásából származó terven felüli bevételek pénzforgalom nélküli saját bevételnek minősülnek, azok – pénzforgalom nélküli kiadások forrásaként történő – 6. § (2) bekezdés szerinti saját hatáskörű előirányzat-átcsoportosítását vagy pótelőirányzatként történő előirányzat-módosítását a 6. § (2) bekezdésében meghatározott HM utasításban foglaltak szerint kell kezdeményezni. A bartermegállapodásból származó terven felüli bevételt terhelő általános forgalmi adó elszámolását és befizetését a honvédelmi szervezet saját előirányzatai terhére rendezi.

11. §28 A NATO Biztonsági Beruházási Programja Nemzeti Adminisztrációs Költségeinek bevételeit és kiadásait az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programja nemzeti feladatainak végrehajtásáról szóló HM utasítás rendelkezései szerint kell tervezni és elszámolni.

12. §29 (1) A költségvetési év során az árfolyamnyereséget előirányzat nélküli bevételként kell kezelni, és azt az árfolyamveszteségek kiadásainak fedezetére kell felhasználni úgy, hogy az árfolyamnyereség bevételeiből a honvédelmi szervezet előirányzat-módosítást kezdeményez.

(2) A költségvetési év végén, legkésőbb november 30-ig a honvédelmi szervezet a nem előirányzatosított árfolyamnyereség összegének megfelelő kiadási és bevételi előirányzat-módosítást kezdeményez.

3/A.30 A bevételek utalványozása

12/A. § (1)31 Az Ávr. 59. § (5) bekezdése szerinti bevételek kivételével az intézményi saját bevételek teljesítésének elszámolására csak az utalványozást követően kerülhet sor.

(2) A honvédelmi szervezetnél nem kell utalványozni 2. § szerint továbbutalt központosított bevételeket.

(3) A 8. § (1) bekezdés szerinti bevételek utalványozását a gépjárműkárban érintett honvédelmi szervezetnél kell a könyvelés előtt végrehajtani és azt követően előirányzat-módosítást kell kezdeményezni.

4. Záró rendelkezések

13. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

14. § Ezen utasítás 7. §-át a 2010. augusztus 15-étől keletkezett bevételekre is alkalmazni kell.

15. §32

1. melléklet az 1/2011. (I. 11.) HM utasításhoz33


Honvédelmi szervezet
Nyt. Szám:    Elektronikus úton küldendő!
KIMUTATÁS
a 20… év ……… havi központosított bevételek ……… hónap … napi utalásához
és a ……… havi terven felüli bevételekkel kapcsolatos előirányzat-módosítási javaslatról*
Forintban
8R02979_0

 

Inkurrencia

Élelmezés

Helyiség bérbeadás

Kártérítés

C17

Kiemelt feladatok

Egyéb, az előbbiekben
fel nem sorolt bevételek

20… év … hónap

 

 

 

 

 

 

 

kiemelt feladatok részletezése:

 

 

 

 

 

 

Red Bull

 

 

 

 

 

 

 

HPARK

 

 

 

 

 

 

 

Hungarocontroll

 

 

 

 

 

 

 

Hungarofest

 

 

 

 

 

 

 

………

 

 

 

 

 

 

 

………

 

 

 

 

 

 

 

Egyéb, az előzőekbe nem sorolható 100 000 Ft feletti bevételek soronként, tételesen részletezve és a 100 000 Ft alatti bevételek egyben

 

………

 

 

 

 

 

 

 

………

 

 

 

 

 

 

 

………

 

 

 

 

 

 

 

100 000 Ft alattiak

 

 

 

 

 

 

 

Összesen

0

0

0

0

0

0

0

A szürke mezők nem töltendők!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mindösszesen beutalt:



aláírás a lábjegyzet szerint
Készült: 2 példányban
Egy példány: …… lap
Ügyintéző: ……………… (tel.)
Kapja: központosított bevételek outlook csoport (HM VGH KKFO)

______________________
* A terven felüli bevételekre vonatkozó javaslatot az intézményi bevételekkel kapcsolatos feladatokról szóló 1/2011. (I. 11.) HM utasítás 6. §-ának rendelkezései szerint kell összeállítani. Ha a kimutatás előirányzat-módosítási javaslatot is tartalmaz, úgy azt a parancsnok aláírásával kell a HM VGH részére megküldeni.
1

Az utasítást a 20/2021. (V. 19.) HM utasítás 156. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte 2021. május 24. napjával.

2

Az 1. § a 8/2019. (I. 31.) HM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A 2. § a 23/2015. (V. 29.) HM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

4

A 2. § 1. pont b) alpontját a 19/2017. (V. 11.) HM utasítás 3. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 18/2020. (IV. 10.) HM utasítás 3. §-a iktatta be.

5

A 2. § 1. pont c) alpontja a 22/2018. (VII. 11.) HM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

6

A 2. § 1. pont d) alpontja a 22/2018. (VII. 11.) HM utasítás 1. §-ával megállapított, a 30/2019. (IV. 17.) HM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

7

A 2. § (1) bekezdés f) pontja a 8/2019. (I. 31.) HM utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

8

A 3. § a 63/2017. (XI. 24.) HM utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

9

A 3. § (2) bekezdése a 22/2018. (VII. 11.) HM utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

10

A 3. § (3) bekezdése a 22/2018. (VII. 11.) HM utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

11

A 4. § a 8/2019. (I. 31.) HM utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

12

Az 5. § a 22/2018. (VII. 11.) HM utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

13

Az 5. § (1) bekezdése a 18/2020. (IV. 10.) HM utasítás 5. §-a szerint módosított szöveg.

14

A 6. § (1) bekezdése a 48/2011. (IV. 22.) HM utasítás 28. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 6. § (2) bekezdése a 34/2014. (IV. 30.) HM utasítás 11. §-a, a 8/2019. (I. 31.) HM utasítás 4. §-a szerint módosított szöveg.

16

A 6. § (4) bekezdése a 22/2018. (VII. 11.) HM utasítás 4. §-ával megállapított szöveg.

17

A 6. § (4a) bekezdését a 23/2015. (V. 29.) HM utasítás 3. §-a iktatta be.

18

A 6. § (4b) bekezdését a 23/2015. (V. 29.) HM utasítás 3. §-a iktatta be, szövege a 62/2016. (XII. 19.) HM utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

19

A 6. § (5) bekezdés b) pontja a 85/2013. (XII. 31.) HM utasítás 2. §-ával megállapított, a 23/2015. (V. 29.) HM utasítás 5. § b) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 6. § (6) bekezdését a 48/2011. (IV. 22.) HM utasítás 28. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 41/2013. (VII. 25.) HM utasítás 2. § c) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 7. § nyitó szövegrésze a 41/2013. (VII. 25.) HM utasítás 2. § a) pontja, a 23/2015. (V. 29.) HM utasítás 5. § c) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 7. § b) pontja a 10/2012. (II. 16.) HM utasítás 5. §-ával megállapított, a 23/2015. (V. 29.) HM utasítás 5. § d) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 7. § d) pontja a 39/2018. (XI. 15.) HM utasítás 36. §-ával megállapított szöveg.

25

A 8/A. §-t a 48/2011. (IV. 22.) HM utasítás 29. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 105/2011. (IX. 30.) HM utasítás 1. §-a.

26

A 9. § a 85/2013. (XII. 31.) HM utasítás 3. §-ával megállapított, a 23/2015. (V. 29.) HM utasítás 5. § g) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 10. § a 41/2013. (VII. 25.) HM utasítás 1. §-ával megállapított, a 19/2017. (V. 11.) HM utasítás 2. §-a szerint módosított szöveg.

28

A 11. § a 19/2017. (V. 11.) HM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

29

A 12. § a 18/2020. (IV. 10.) HM utasítás 4. §-ával megállapított szöveg.

30

A 3/A. alcímet (12/A. §-t) a 14/2013. (III. 1.) HM utasítás 3. §-a iktatta be.

31

A 12/A. § (1) bekezdése a 23/2015. (V. 29.) HM utasítás 4. §-ával megállapított szöveg.

32

A 15. § ugyanezen § alapján hatályát vesztette.

33

Az 1. mellékletet a 22/2018. (VII. 11.) HM utasítás 5. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére