• Tartalom

100/2011. (XI. 5.) VM rendelet

100/2011. (XI. 5.) VM rendelet

a gabona és rizs intervenciójáról szóló 140/2009. (X. 29.) FVM rendelet módosításáról1

2011.11.13.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. § (1) A gabona és rizs intervenciójáról szóló 140/2009. (X. 29.) FVM rendelet (a továbbiakban: R.) 1. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A felajánlási adatlapon található bármely előírt nyilatkozat hiánya elutasítást von maga után. A felajánlási adatlaphoz mellékelni kell a közvetlenül alkalmazandó közösségi jogi aktusban meghatározott kötelező dokumentumokon túl:
a) a felajánláskori tárolás helyéről készített, a raktár beazonosítását szolgáló helyszínrajzot,
b) bármely elektronikus távolság meghatározó programból nyomtatott olyan – megközelítést elősegítő – térképvázlatot, amelyen meghatározásra került a felajánláskori raktározási hely és a felajánlási adatlapon megjelölt intervenciós raktár távolsága, és
c) amennyiben a felajánlás érvényességéhez szükséges, a biztosíték letételét igazoló bizonylatot.”

(2) Az R. 1. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) A kérelem alapján indult eljárás során hiánypótlásnak helye nincs. A hiányos kérelmeket a beadási határidő napját követően az MVH érdemi vizsgálat nélkül elutasítja, amely esetben a felajánló mentesül a 2. § (7) bekezdésében rögzített költségtérítések alól, továbbá a letétbe helyezett biztosíték sem kerül bevonásra. Az 1234/2007/EK tanácsi rendeletnek a mezőgazdasági termékek állami intervenció keretében történő felvásárlása és értékesítése tekintetében történő végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2009. december 11-i 1272/2009/EU bizottsági rendelet 13. cikk (1) bekezdésében meghatározott időszak utolsó napjának a hét utolsó munkanapját kell tekinteni.”

2. § (1) Az R. 2. § (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Az MVH jogosult a felajánlást elutasítani, ha a felajánló által benyújtott felajánlási adatlapon szereplő felajánlott áru:]

b) az előzetes helyszíni ellenőrzés időpontjában nem éri el a közvetlenül alkalmazandó közösségi jogi aktus által meghatározott minimális felajánlható mennyiséget, vagy”

(2) Az R. 2. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A felajánlott áru átvétele történhet beszállítással MVH ellenőr jelenlétében vagy az MVH képviselőjének közreműködésével, valamint, ha jogszabály nem zárja ki, helyben MVH ellenőr jelenlétében vagy közraktár közreműködésével. Áruátvétel esetén az MVH átvételi-beszállítási értesítőt küld a felajánló és a raktározó részére. Ha a felajánló a kitöltött átvételi-beszállítási értesítőt nem küldi vissza a kézhezvételt követő 1 hónapon belül, akkor a felajánlást az MVH elutasítja. A felajánlott áru átvételével kapcsolatosan előzetesen egyeztetett időpont az MVH írásos engedélye alapján egy alkalommal módosítható. A nem egyeztetett időpontokban történő szállítást az MVH elutasítja, amennyiben az ellenőri kapacitás nem biztosított vagy a raktár nem fogadóképes. Az MVH azon mennyiségek átvételét elutasítja, amelyek a Bizottság által elfogadott mennyiséget meghaladják.”

3. § Az R. 3. § (4)–(6) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(4) A felajánlott tételre vonatkozó reprezentatív minták laboratóriumi vizsgálati eredményeinek összesítése – az esésszám és a gépi feldolgozhatóság kivételével – a súlyozott átlagolás szabályai szerint történik. Ha az így keletkezett átlageredmény bármely paramétere nem felel meg az intervenciós követelményeknek, a felajánlott áru teljes mennyisége elutasításra kerül. Amennyiben az átlageredmény megfelelő, és a részminták legfeljebb harmadánál tapasztalható 0,5 százalékpontot meg nem haladó eltérés, akkor az MVH az átlageredmény alapján a tételt elfogadja.
(5) Abban az esetben, ha a felajánló vagy az intervenciós raktár a laboratóriumi vizsgálat alapján megállapított minőségi eredményt nem fogadja el, újabb laboratóriumi vizsgálatot kezdeményezhet az eredmények megismerését követő 8 napon belül a referenciaminta bevizsgáltatásával. Ismételt mintavételezésre nincs lehetőség, amennyiben a felajánló nem tett kifogást a mintavétel során. Az újabb laboratóriumi vizsgálatot az előző vizsgálatot végző laboratóriumtól eltérő – az (1) bekezdésben meghatározott körbe tartozó – laboratórium végzi, amely által kiállított vizsgálati jegyzőkönyvben szereplő eredmények a felajánlóra és az intervenciós raktárra nézve is kötelező érvényűek. Az újabb laboratóriumi vizsgálat költsége a vitában vesztes felet terheli.
(6) Az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény 4. §-a szerint működő Gabona Termékpálya Bizottság véleménye alapján az agrárpolitikáért felelős miniszter utasítja az MVH-t az adott gazdasági évben esetlegesen elvégzendő mikotoxin és szennyezőanyag-vizsgálatok elvégzésére. Az utasítás tartalmazza, hogy mely gabonafélék esetén, mely mikotoxinokat és szennyezőanyagokat, milyen arányban és milyen körzetekben kell vizsgálnia az MVH-nak a felvásárláskori minőségvizsgálattal egy időben. Az MVH az előírt mértéken felül egyedi esetekben kezdeményezheti a mikotoxin és szennyezőanyag-tartalom vizsgálatokat.”

4. § (1) Az R. 5. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az intervenciós raktárakat a benyújtott kérelmek alapján az MVH választja ki.
(2a) Az intervenciós raktárépületeknek és telephelyeknek meg kell felelniük a 4. számú mellékletben rögzített követelményeknek. Az intervenciós követelményeknek megfelelő raktárak hatósági regisztrációs igazolást kapnak, amely alapján az MVH szerepelteti a raktárt az előírt közzétételi listákban. Az intervenciós központok és az intervenciós raktárak listáját az MVH az internetes honlapján teszi közzé. A hatósági regisztrációs igazolás és annak közzététele nem jelenti azt, hogy a raktár azonnal intervenciós tárolási tevékenységet végezhet.
(2b) A tárolási tevékenység megkezdéséhez a (3) bekezdésben rögzített hatósági szerződés megkötése szükséges, amelyet az MVH az intervenciós igények figyelembevételével köt meg. A szerződéskötéshez szükséges feltételeket az 5. számú melléklet tartalmazza.”

(2) Az R. 5. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Az MVH az általános szerződési feltételeket szükség szerint felülvizsgálhatja és módosíthatja, azzal a feltétellel, hogy a változásokról azok hatálybalépését megelőző 15 nappal közleményt tesz közzé az MVH honlapján. A raktározó adott hónapra vonatkozó havi jelentés megküldésekor fogadja el a változásokat. Az MVH a raktározási díjakat évenként felülvizsgálhatja és egyoldalúan módosíthatja, azzal a feltétellel, hogy a módosított raktározási díj nem térhet el a 884/2006/EK bizottsági rendelet 4. cikk (1) bekezdésének b) pontja alapján euróban meghatározott összegektől. Átváltási árfolyamként az Európai Központi Bank által október 1-jét megelőzően utoljára megállapított árfolyamot kell alkalmazni a következő év szeptember 30-ig.”

(3) Az R. 5. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

„(7) A tárolás időszaka alatt kálóelszámolás legkésőbb a kötelező éves jelentésben előírt időpontban kérelmezhető. Amennyiben ezzel a lehetőséggel a raktározó nem él, akkor az adott számviteli év vonatkozásában elveszíti a kálóelszámolás lehetőségét. Az MVH csak abban az esetben ítél meg évközi kálót, ha a raktározó bizonyíthatóan elvégezte a szükséges árukezelési műveleteket.”

5. § Az R. az 5. §-t követően a következő 5/A. §-sal egészül ki:

5/A. § (1) Az MVH olyan gabona termékek tárolását is végeztetheti az intervenciós raktárakban, amelyek nem minősülnek intervenciós készletnek. Az intervenciós készleteket az intervenciós raktárakban tárolt egyéb készletektől elkülönítve kell tárolni.
(2) Az (1) bekezdés szerinti feladat elvégzése esetén a raktár kiválasztás feltételei megegyeznek az 5. § (2) bekezdésében foglaltakkal, azonban a tevékenység elvégzéséhez külön általános szerződéses feltételek állapíthatóak meg.”

6. § Az R. 6. §-a a következő (11) bekezdéssel egészül ki:

„(11) A mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről szóló, 2007. október 22-i 1234/2007/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: tanácsi rendelet) 27. cikkében meghatározott élelmiszerosztás céljára térítésmentesen átadott készletek esetén a (6)–(7) bekezdést kell alkalmazni a pénzügyi tranzakciókra vonatkozó szabályok figyelembevétele nélkül.”

7. § Az R. a 6. §-t követően a következő 6/A. és 6/B. §-sal egészül ki:

6/A. § (1) ÁFA-mentes értékesítésre a hatályos adótörvények betartása mellett a (2)–(9) bekezdésben foglalt kiegészítő feltételek mellett van lehetőség.
(2) Az ÁFA-mentes értékesítésre vonatkozó igényt már az ajánlattételkor, külön kiegészítő formanyomtatvány csatolásával kell jelezni, amelyen az ajánlattevő közösségi adószámát fel kell tüntetni.
(3) Az ajánlattevő a kiegészítő formanyomtatványon nyilatkozni köteles arról, hogy az elnyert gabonatétel fizikai elszállítását követő egy hónapon belül a szükséges fuvarokmányokat benyújtja az MVH-hoz. Ez a határidő írásos kérelemre egy alkalommal, az ajánlattevővel egyeztetett határidővel meghosszabbítható.
(4) Az ajánlattevő köteles az áru nettó vételárának megfizetésével egyidejűleg az MVH-nál a Korm. rendeletben meghatározottak szerint kiegészítő biztosítékot letétbe helyezni, melynek mértéke megegyezik azon ÁFA összegével, amelyet akkor kellene fizetni, ha az ügyletet belföldön ÁFA terhelné.
(5) A kiegészítő biztosíték megfizetéséhez részben vagy egészben felhasználható a 6. § (4) bekezdésében hivatkozott ajánlattételi biztosíték, amennyiben a nettó ár megfizetésre került.
(6) Kitárolási engedély kiállítására csak azon tételek esetében kerülhet sor, melyek vonatkozásában a kiegészítő biztosítékot letétbe helyezték.
(7) A kiegészítő biztosíték felszabadítására csak akkor kerülhet sor, ha a vásárolt készlet más tagállamba történő elszállítását hitelt érdemlően bizonyították.
(8) Amennyiben az ajánlattevő a más tagállamba történő kiszállítás dokumentumait a (3) bekezdésben meghatározott határidő leteltéig az MVH részére nem nyújtja be, akkor az MVH a korábban kiállított ÁFA-mentes számlát ÁFA tartalommal rendelkező számlára módosítja és a keletkezett követelést a bevonásra kerülő kiegészítő biztosítékból fedezi.
(9) Az MVH a számlát a (8) bekezdésben foglaltakon túl akkor is módosítja, ha a nettó vételár megfizetésre kerül, de a kiegészítő biztosítékot nem helyezik letétbe a fizetési határidő lejártáig. Ebben az esetben úgy kell tekinteni, hogy a tételnek csak akkora hányada került megfizetésre, mint ahogy a fizetési határidő lejártakor rendelkezésre álló befizetett összeg aránylik a bruttó vételárhoz.
6/B. § A tanácsi rendeletben meghatározott gabona és rizs intervenció, valamint a tanácsi rendelet 27. cikkében meghatározott élelmiszerosztás magyarországi végrehajtását az MVH végzi.”

8. § Az R. 8. §-a a következő i) és j) ponttal egészül ki:

[Ez a rendelet a következő közösségi rendeletek végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg:]

i) a Bizottság 1272/2009/EU rendelete (2009. december 11.) az 1234/2007/EK tanácsi rendeletnek a mezőgazdasági termékek állami intervenció keretében történő felvásárlása és értékesítése tekintetében történő végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról, valamint módosításai;
j) a Bizottság 807/2010/EU rendelete (2010. szeptember 14.) az Unió legrászorulóbb személyeinek az intervenciós készletekből származó élelmiszerekkel történő ellátására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról, valamint módosításai.”

9. § (1) Az R. 2. számú melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

(2) Az R. 3. számú melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

10. § Az R.

a) 1. § (1) bekezdésében az „ajánlati formanyomtatvány kitöltésével” szövegrész helyébe a „felajánlási adatlap benyújtásával”,

b) 1. § (3) bekezdésében a „formanyomtatványon” szövegrész helyébe a „felajánlási adatlapon”,

c) 1. § (4) bekezdésében az „Az ajánlat” szövegrész helyébe az „A felajánlás”,

d) 2. § (1) bekezdésében az „ajánlaton” szövegrész helyébe a „felajánlási adatlapon”,

e) 2. § (2) bekezdésében az „odaítélési” szövegrész helyébe az „elosztási”,

f) 6. § (9) bekezdésében az „a felajánlás” szövegrész helyébe az „az ajánlat”

szöveg lép.

11. § Hatályát veszti az R. 8. § b), c) és d) pontja.

12. § Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba, és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

1. melléklet a 100/2011. (XI. 5.) VM rendelethez

A 2. számú mellékletben foglalt táblázat 2. oszlopa és 5. sora által meghatározott mező helyébe a következő mező lép:

 

(A költségtétel részletezése)

(Tárolási díj)

„Az elutasított tétel tárolásra került részére és a tárolás időtartamára vonatkozóan, minden megkezdett hónap után, a raktározási szerződésben foglalt összegeknek megfelelően.
A tárolási időszak kezdete a betárolás első napja. A további megkezdett hónap a következő hónap ugyanezen napján kezdődik.”

2. melléklet a 100/2011. (XI. 5.) VM rendelethez

A gabona és rizs intervenciójával kapcsolatban mintavételt és minőségvizsgálatot végző laboratóriumok listája
1. Concordia Közraktár Kereskedelmi Részvénytársaság Gabona Control Laboratorium, 1095 Budapest, Soroksári út 24.
2. SGS Hungária Minőségellenőrző, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, 1124 Budapest, Sirály u. 4.
3. LVA-MERTCONTROL Élelmiszervizsgáló Laboratórium Kft., 1097 Budapest, Táblás utca 36–38.
4. INSPECTION SERVICES HUNGARY Szolgáltató Minőségellenőrző Korlátolt Felelősségű Társaság, 1043 Budapest, Lórántffy Zsuzsanna u. 7–9.
5. Cargill Magyarország Zrt., 1134 Budapest, Váci út 37.
6. Debreceni Egyetem, Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Agrárműszerközpont, a Nemzeti Akkreditáló Testület által NAT-1-1054 számon Akkreditált Vizsgáló Laboratórium, 4032 Debrecen, Böszörményi u. 138.
7. ABO MILL Malomipari Részvénytársaság, 4400 Nyíregyháza, Simai út 6.
8. MINERÁG Fejlesztési, Termelési és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, 7100 Szekszárd, Keszelyűsi út 9.”

3. melléklet a 100/2011. (XI. 5.) VM rendelethez

Raktárlétesítményekkel kapcsolatos követelmények
I. A telephellyel kapcsolatos követelmények
a) Minimum 5000 tonna áru tárolására alkalmas telepi raktárkapacitás.
b) Jól körülhatárolható telephely.
c) 24 órás porta- vagy őrszolgálat. Amennyiben a telephely nem rendelkezik 24 órás porta- vagy őrszolgálattal, akkor elektronikus jelzőrendszer szükséges az intervenciós tárolóra/tárolókra kiterjedően.
d) A telephely közúti megközelíthetősége biztosított legyen kiépített beton vagy aszfalt úthálózattal.
e) A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 46/A. § (1) bekezdése alapján a központi katasztrófavédelmi szerv által vezetett névjegyzékben nyilvántartott tűzvédelmi szakértői véleménye arról, hogy a raktár tűzvédelmi szempontból tárolásra alkalmas.
f) Biztosított legyen a csapadékvíz-elvezetés, csatornahálózat vagy zártrendszerű szennyvíztároló.
g) Számítógépes készletnyilvántartás tartalma a helyszínen megismerhető.
h) Minimum 30 tonnás hitelesített hídmérleg. Amennyiben a telephely nem rendelkezik önálló hídmérleggel, akkor a telephely közvetlen közelében található más telephelyen történő mérlegelési helyszín is elfogadható, ha a szolgáltatásról szóló határozatlan idejű szerződést bemutatják.
i) Az áru gyorsvizsgálatához szükséges eszközök megléte, különös tekintettel a nedvességmérő, fajsúlymérő berendezésekre és rostasorozatokra.
j) A telephelynek szabványos mintavétel eszközökkel, és a képzett minta tárolására alkalmas zárható mintatárolóval kell rendelkeznie.
k) A forgatási technológia telepen belüli megléte és folyamatos rendelkezésre állása.
l) Az infrastruktúrához kapcsolódó műszaki berendezések leírásának megléte.
m) A tárolókapacitás és a technológiai tér számításának leírásának megléte.
n) A telep műszaki dokumentációjának (beleértve a raktáron belül egyedi tároló azonosítóval ellátott tárolóegységek nyilvántartását és a felajánlott tárolóterek méretezett vázrajzait) rendelkezésre kell állnia a helyszínen.
o) A kérelemhez benyújtásra kell kerülnie a raktártelep általános helyszínrajzának, melyre rá kell vezetni a rajzelemekhez a telep bejáratát, a hídmérleget, és a tárolók elnevezését.
p) A kérelemhez benyújtásra kell kerülnie a tárolók méreteit bemutató műszaki rajznak, melyen fel kell tüntetni a tároló belméreteit, az ajtókat, a tároló tájolását, valamint a raktározási feltételeket befolyásoló tényezőket (pl. térelválasztó elemek, oszlopok, szolgálati helyiségek, tárolásra alkalmatlan részek, gépészeti elemek által elfoglalt épületrészek stb.).
II. Tárolókkal kapcsolatos követelmények
a) Statikus által kiadott igazolás arról, hogy a tárolók építészetileg (statikailag) alkalmasak az intervenciós áru hosszú távú tárolására.
b) Zárható, áramtalanítható síktárolók, szerkezetileg beépített nyílászárók. Az ajtókon biztonsági lakat, zár alkalmazása kötelező.
c) A tároló jól beazonosítható módon szerepel a telepi helyszínrajzon.
d) Silós tárolás esetén porelszívó technológia, zárható kimeneti nyílások. Amennyiben a silók kimeneti nyílásai egy helyiségben találhatók, úgy annak zárhatónak kell lennie.
e) Biztonságtechnikailag megfelelő kezelőjárdák és létrák.
f) Az áru be- és kitárolásához szükséges műszaki berendezéseknek kötelezően meg kell lenniük.
g) A tárolás ideje alatt folyamatosan megfelelő állapotú műszaki berendezéseket és eszközöket kell biztosítani az árukezeléshez.
h) A hőmérsékletméréshez szükséges eszközöknek (cellahőmérő, halom-hőmérő) folyamatosan rendelkezésre kell állniuk.
i) Megfelelő szigetelés nedvesség, talajnedvesség, beázás és hóbefúvás ellen.
j) Amennyiben a betárolás fogadógarat segítségével történik, úgy a fogadógaratot csapadék ellen megfelelő védelemmel kell ellátni.”

4. melléklet a 100/2011. (XI. 5.) VM rendelethez

A tárolásra feljogosító hatósági szerződéskötés feltételei
I. Kötelező minimális feltételek
a) A tárolásra felajánlott létesítményeknek raktár-regisztrációs igazolással kell rendelkezniük.
b) A raktározó nem állhat csőd-, felszámolási, végelszámolási eljárás – természetes személy esetében végrehajtási eljárás – alatt.
c) A kérelem benyújtását megelőzően indított – korábbi intervenciós tároláshoz kapcsolódó – veszteségkezelési eljárás kapcsán az MVH-val szemben fennálló kötelezettségeinek eleget tett.
d) A kérelem benyújtásának időszakában az ingatlan az üzemeltető saját tulajdonát képezze, per- és igénymentes legyen vagy bérbeadás esetén legalább egy éves felmondási időt biztosító bérleti szerződéssel rendelkezzen az üzemeltető.
e) A hatósági szerződés megkötéséhez az alábbi dokumentumokat mellékeli (amennyiben az az MVH-nál nem áll rendelkezésre):
ea) gazdasági társaság esetében 30 napnál nem régebbi keltezésű cégkivonatot vagy annak másolatát, egyéni vállalkozók esetében a vállalkozói igazolvány másolatát;
eb) az ingatlan 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapjának másolatát;
ec) a Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság területileg illetékes Kerületi Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatalához történő bejelentkezést igazoló dokumentumot arról, hogy a raktár üzemeltetőjét élelmiszerként és takarmányként felhasználni kívánt mezőgazdasági termény tárolása céljából a 2008. évi XLVI. törvény rendelkezései szerint élelmiszeripari és takarmányipari vállalkozóként nyilvántartásba vették;
ed) a részvételi kérelmet aláíró cégképviseletre jogosult személy aláírási címpéldányának másolati példányát;
ee) a gazdasági társaságnak a kérelem benyújtását megelőző két évre vonatkozó, a számviteli jogszabályok szerinti beszámolóját, valamint ugyanezen évekre vonatkozó üzleti jelentésének másolatát;
ef) bérelt ingatlan esetében a bérleti szerződés másolatát;
eg) a telepre kötött felelősség- és vagyonbiztosítási kötvény, illetve befizetés igazolásának másolatát;
eh) az illetékes adóhatóság 30 napnál nem régebbi igazolását arról, hogy a kérelmezőnek nincs meg nem fizetett adótartozása.
f) Az üzemeltető vállalkozás utolsó két évre vonatkozó beszámolói alapján saját tőkéje nem volt negatív, és a gazdálkodó szervezetnek a számviteli jogszabályok szerint számított saját tőkéje a törzstőke (alaptőke) jogszabályban előírt legkisebb mértéke alá nem csökkent.
g) Nem rendelkezik a kérelem benyújtását megelőző három naptári éven belül kötött azonnali hatályú felmondással megszüntetett intervenciós raktárszerződéssel.
II. Raktár túlkínálat esetén a kiválasztás során előnyt jelent, ha:
a) a raktár infrastruktúrája lehetővé teszi a költséghatékony intervenciós tevékenységet,
b) a raktár a kérelmező tulajdonát képezi,
c) az intervenciós raktár üzemeltetője olyan raktárakkal rendelkezik, melyek közvetlen vasúti és/vagy uszályberakodási lehetőséggel bírnak,
d) az intervenciós raktár üzemeltetője rendelkezik tanúsított minőségirányítási rendszerrel,
e) az intervenciós raktár olyan minőségvizsgáló eszközökkel – adott esetben laboratóriummal – rendelkezik, melyekkel az összes intervenciós gabonaféle összes minőségi paramétere a helyszínen megállapítható,
f) az intervenciós raktár saját tisztító és szárító berendezéssel rendelkezik,
g) a raktárt üzemeltetővel szemben korábban nem került sor veszteségkezelési eljárásra,
h) a raktározó vállalja, hogy a mindenkori készletérték 30%-ig biztosítékot helyez letétbe,
i) a törzstőke és az alaptőke mértéke fedezi az összes tárolható készletérték 50%-át, a mérlegfőösszeg meghaladja a készletérték 100%-át és a tárgyévet megelőző év eredménykimutatása nem mutat veszteséget,
j) a hídmérleg a telepen belül saját tulajdonban van.”
1

A rendelet a 12. § alapján hatályát vesztette 2011. november 14. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére