1047/2011. (III. 16.) Korm. határozat
1047/2011. (III. 16.) Korm. határozat
az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók bevezetéséről1
1. A Kormány a Széchenyi Kártya Program kiterjesztéséről szóló 1145/2010. (VII. 7.) Korm. határozat alapján módosított Széchenyi Kártya Programon belül
a) az agrár- és vidékfejlesztési állami támogatások Európai Bizottság részére történő bejelentési rendjéről szóló 4/2009. (I. 10.) Korm. rendeletben foglaltak betartásával,
b) a Szerződés 87. és 88. cikke alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról (általános csoportmentességi rendelet) szóló, 2008. augusztus 6-i 800/2008/EK bizottsági rendelet 1. mellékletében meghatározott KKV kritériumoknak megfelelő mezőgazdasági termeléssel, halgazdálkodással, mezőgazdasági feldolgozással és forgalmazással, erdőgazdálkodással és vadgazdálkodással foglalkozó vállalkozások, valamint természetes személyek számára
bevezeti az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók keretében az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelt.
Felelős: vidékfejlesztési miniszter
nemzetgazdasági miniszter
Határidő: a 4. ponthoz igazodóan
2. A Kormány felhívja a vidékfejlesztési minisztert, hogy
a) az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók részletes szabályait dolgozza ki és a feltételek meghatározásával kapcsolatos jogi szabályozást készítse elő; a kamattámogatás és a kezességvállalási díjtámogatás feltételeit úgy kell kialakítani, hogy biztosítsák az összhangot az EK-Szerződés 87. és 88. cikkének a mezőgazdasági termelőágazatban nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2007. december 20-i 1535/2007/EK bizottsági rendelet, az EK-Szerződés 87. és 88. cikkének a halászati ágazatban nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásokra való alkalmazásáról és az 1860/2004/EK rendelet módosításáról szóló, 2007. július 24-i 875/2007/EK bizottsági rendelet, valamint a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendelet szerinti de minimis támogatás feltételeivel;
b) olyan szabályozást alakítson ki a kettős támogatás elkerülése érdekében, amely alapján nem kerülhet sor az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel, illetve a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel egyidejű felvételére.
Felelős: vidékfejlesztési miniszter
Határidő: 2011. március 31.
3. A Kormány az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók keretében 2011. december 31. napjáig megkötött Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel-szerződések teljes, maximum 25 millió forintos összegéhez az adott ügylet teljes 3 éves futamidejére
a) évi 2 százalékpont kamattámogatást, valamint
b) ezen hitelekhez nyújtott garanciavállalás díjának 50 százalékáig terjedő támogatást biztosít, azzal, hogy a támogatás nem haladhatja meg a kezességvállalási díj vetítési alapjának 0,75 százalékát.
Felelős: vidékfejlesztési miniszter
nemzetgazdasági miniszter
Határidő: 2011. március 31.
4. A Kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel beindításához szükséges forrásátadás biztosítása érdekében a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: KKV törvény) szükséges – az 1. pontban foglalt feltételeknek megfelelő természetes személyekre történő kiterjesztéséről szóló – módosítását terjessze a Kormány elé.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: azonnal
5. A Kormány egyetért azzal, hogy
a) az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel 2011. évi kötelezettségvállaláson alapuló 2011. évi kamat- és kezességvállalási díj támogatásának költségvetési forrása a XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet 16. cím 8. alcím Gazdaságfejlesztést szolgáló célelőirányzat 2011. évi előirányzatából, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 27. § (3) bekezdése, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 55. § (4) bekezdése alapján, az érintett fejezetek vezetőinek megállapodásával átadásra kerüljön a XII. Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet 20/5/8. jogcím Folyó kiadások és jövedelemtámogatások előirányzatára;
b) a megállapodás tartalmazza azt, hogy a 4. pont szerinti KKV törvény-módosítás hatálybalépésekor 300 millió forint kerüljön átadásra, valamint azt, hogy annak 75 százalékos lekötöttsége esetén, az a) pont szerinti előirányzat aktuális forráshelyzetének és az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel további finanszírozási szükségletének figyelembevételével, egy újabb megállapodás 30 napon belüli megkötése szükséges a további, legfeljebb 300 millió forint összegű forrás a) pont szerinti előirányzatról történő biztosítása érdekében.
Felelős: vidékfejlesztési miniszter
nemzeti fejlesztési miniszter
nemzetgazdasági miniszter
Határidő: azonnal
6. Az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók támogatásának költségvetési fedezetét 2012-től kezdődően a Vidékfejlesztési Minisztérium fejezetében kell előirányozni.
Felelős: vidékfejlesztési miniszter
nemzetgazdasági miniszter
Határidő: a 2012. évi költségvetés összeállításához igazodóan
7. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.
A határozatot az 1046/2015. (II. 11.) Korm. határozat 2. pontja hatályon kívül helyezte 2015. február 12. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező határozat 3. pontját.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
