GÜ BH 2011/107
GÜ BH 2011/107
2011.04.01.
A kölcsönszerződésben kikötött előtörlesztési díj a hitelintézet kieső kamatbevételének kompenzálására szolgál, ezért a feleknek erre vonatkozó megállapodása semmis. Az előtörlesztés következtében felmerült többletköltségek felszámításának jogi akadálya nincsen [Ptk. 292. § (2) bek.].
Az irányadó tényállás szerint a felperes a 0178/3. és 0179/2. számú baromfitelepek megvásárlása, korszerűsítése és üzembe helyezése céljából 2007. október 8-án 75 000 000 Ft összegű beruházási hitel és 30 000 000 Ft forgóeszköz hitel folyósítását igényelte – írásban – az alperestől. Miután az alperes ügyvezetője, P. J. arról tájékoztatta, hogy az összesen 105 000 000 Ft összegű hitel folyósítására csak három lépésben kerülhet sor, 2008. február 18-án a baromfitelepek megvásárlása céljából 33 000 000 Ft összegű, 2008. április 30-án pedig 30 000 000 Ft összegű forgóeszköz-hitel és 45 000 000 Ft összegű technológiai fejlesztési hitel felvételére irányuló ajánlatot nyújtott be az alpereshez. A 0179/2. hr. számú és 0178/3. hr. számú külterületi ingatlanokat a felperes 2008. április 11-én megkötött adásvételi szerződéssel 33 000 000 Ft vételár fejében megvásárolta, majd 2008. április 21-én – az alperes ügyvezetőjének döntése alapján – a peres felek között kölcsönszerződés jött létre, mely szerint az alperes az ingatlanok megvásárlásának finanszírozására 33 000 000 Ft kölcsönt nyújtott a felperesnek. A kölcsönszerződés azt is tartalmazta, hogy a felperes a mindenkor hatályos hirdetményében meghatározott mértékű előtörlesztési díjat köteles megfizetni abban az esetben, ha kérelme alapján előtörlesztésre, illetve a lejárati idő előtti kiegyenlítésre kerülne sor. A felek 2008. április 21-én jelzálogszerződéseket is kötöttek egymással, melyek alapján 33 000 000 Ft és járulékai erejéig jelzálogjog bejegyzésére került sor a felperes ügyvezetőjének, B. Z.-nek a tulajdonában álló 37.675/0/A/65. hrsz-ú és a 132. és 133. hrsz.-ú ingatlanokra, valamint a felperes tulajdonában lévő 0179/2. és 0178/3. hr. szám alatti ingatlanokra. Az alperes igazgatósága 2008. május 7-i ülésén meghozott határozatával a felperes beruházási és folyószámlahitel nyújtására irányuló ,,kérelmét'' elutasította és erről 2008. május 27-én írásban is tájékoztatta a felperest. Ezt követően a felperes – amely a megvásárolt ingatlanokon már beruházásokat végzett – az alperessel megkötött kölcsönszerződést felmondta, a kölcsönt visszafizette és – miután az alperes a felperes kérése ellenére sem tekintett el az előtörlesztési díj megfizetésétől – 2008. június 17-én 1 650 000 Ft előterjesztési díjat is átutalta az alperesnek. A felperes az ingatlanokra bejegyzett jelzálogjogok törléséhez hozzájárult. Ezt követően a felperes a K. menti Takarékszövetkezettel kötött hitelszerződéseket.
A felperes keresetében 642 332 Ft kár megtérítésére kérte kötelezni az alperest arra hivatkozással, hogy az együttműködési kötelezettséget sértő alperesi magatartás miatt a felperesnek a Buda-környéki, a Fővárosi és a Komáromi Földhivataloknál ,,törlési és újra bejegyzési költségei'' merültek fel, a fedezeti ingatlanokról új értékbecsléseket kellett készítenie és kára keletkezett a közjegyzői díj kifizetése és a felmerült postaköltségek miatt is. Emellett arra alapítottan, hogy a Ptk. 292. § (2) bekezdésébe és nyilvánvalóan jóerkölcsbe is ütközik és így semmis a kölcsönszerződésnek az előtörlesztési díj megfizetésére vonatkozó rendelkezése, az eredeti állapot helyreállítása címén kérte az alperes 1 650 000 Ft és annak kamataiban való marasztalását. Másodlagosan a Ptk. 201. § (2) bekezdése alapján a kölcsönszerződés érvénytelenségének megállapítását, továbbá azt kérte, hogy eredeti állapot helyreállítása címén a bíróság összesen 2 532 570 Ft és ennek kamatai megfizetésére kötelezze az alperest. Ez az összeg a ,,hitel kapcsán megfizetett'' költségeket, egyebek mellett az 1 650 000 Ft előtörlesztési díjat is tartalmazta.
Az alperes a kereset teljes terjedelmű elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság 20. sorszámú ítéletével – az elsődleges keresettel egyezően – 2 292 332 Ft-ban és ez összeg 2008. július 1-jétől járó kamataiban marasztalta az alperest. Az ítélet szerint – miután az alperes tisztában volt azzal, hogy a felperes számára ,,a három hitel csak együtt bír értelemmel'' – az alperesnek a három kölcsönt együtt kellett volna kezelnie, szükség esetén az igazgatóság bevonása útján kellett volna kizárni annak lehetőségét, hogy a kölcsönszerződés megkötése után a másik két ,,hitelkérelem'' elutasítása ne okozzon indokolatlan anyagi hátrányt a felperesnek. A felperest tájékoztatnia kellett volna arról, hogy bizonytalan a másik két kölcsön folyósítása és nem kelthetett volna a felperesben ezzel ellentétes képzetet. Az alperes elmulasztotta a felperest tájékoztatni a szerződéskötési folyamat során számos jelentőséggel bíró kifogásáról, aggályairól, így elzárta a felperest a magyarázat adástól, az utólagos hiánypótlástól is. A felperes nem kapott alapos tájékoztatást arról, hogy mi kell a sikeres ,,hitelkérelemhez'', az ügyvezetők nem tettek meg mindent azért, hogy megfelelő előterjesztés kerüljön az Igazgatóság elé, – emiatt az alperes az ügyvezetőket megrovásban részesítette – az Igazgatóság tagjai pedig annak ellenére nem adtak lehetőséget a felperes számára a hiánypótlásra, hogy több kérdésben tájékozatlanok voltak, felkészületlenül foglaltak állást a ,,hitelkérelem'' tárgyában. Az együttműködési kötelezettséget sértő ilyen jogellenes magatartásokkal okozati összefüggésben kényszerült a felperes a kölcsönszerződés felmondására és más hitelintézettel való szerződéskötésre. A kártérítési követelés jogalapja tehát alapos, annak összegét pedig az alperes nem kifogásolta.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az előtörlesztési díj egyfajta kompenzáció a pénzintézeteknek az elmaradt haszonért. Ezt támasztja alá dr. K. S. tanú vallomása is, aki szerint az előtörlesztési díj az alperes költségének ellentételezése. Ez pedig azt jelenti, egy kártalanítás, melynek kikötése a Ptk. 292. § (2) bekezdése szerint semmis. Ennek megfelelően foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság is a BH.2007/56. számon közzétett határozatában. Emellett jóerkölcsbe is ütközik az a szerződéses kikötés, mely szerint minden további feltétel nélkül, bármely okból, bármikor bekövetkező előtörlesztés esetére az alperes 5%-os előtörlesztési díj megfizetését követelheti. A másodlagos kereseti kérelmet alaptalannak találta az elsőfokú bíróság, mert álláspontja szerint a kölcsönszerződés biztosítékai nem minősülnek ellenszolgáltatásnak.
Az alperes fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét azzal a kiegészítéssel hagyta helyben, hogy az alperes részére 15 napos teljesítési határidőt biztosít.
A jogerős ítélet szerint az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a megkötendő hitelszerződéseket érintő minden lényeges körülményről megfelelő tájékoztatást adott a felperesnek, ennek bizonyításához azonban L. B. – az egyik ügyvezető – tanúvallomása nem volt elegendő. P. J. az alperes másik ügyvezetője még 2008. május 5-én is csupán az árbevétel-kalkulációt jelölte meg a felperesnek hiányzó mellékletként, nem hívta fel a felperest további fedezet biztosítására, nem fogalmazott meg sem formai, sem tartalmi ,,kritikát'' a hiteligénylési kérelemmel kapcsolatban. P. J., az alperes ügyvezetője nyilatkozatai mindvégig azt a hamis reményt keltették a felperesben, hogy hitelkérelme pozitív elbírálásban részesül majd. Az ügyvezetők szabályzatellenes előterjesztést tártak az Igazgatóság elé a folyószámla hitelkérelmet illetően, a felperesi ,,hitelkérelmeket'' pedig döntően erre az okra alapítottan utasította el az Igazgatóság. A másodfokú bíróság szerint tehát az elsőfokú bíróság megfelelően értékelte kárfelelősséget megalapozó magatartásként az alperes együttműködési és tájékoztatási kötelezettséget sértő magatartását.
A másodfokú bíróság hangsúlyozta, hogy mindig az adott jogügylet tükrében kell értékelni, hogy az előtörlesztéshez kapcsolódó adósi szolgáltatás a Ptk. 292. § (2) bekezdésébe ütközött-e. Miután azonban a perbeli esetben maga az alperes hivatkozott arra, hogy szerződéskötési gyakorlatában az előtörlesztési díj a bizonytalan hitelkihelyezésekkel kapcsolatos elmaradt haszon kompenzálására szolgál, így az – az előtörlesztés jogellenességének hiányában – nem értelmezhető másként, mint egyfajta kártalanításként. Annak felszámítását viszont a Ptk. 292. § (2) bekezdésének kógens rendelkezése tiltja, ezért alappal kötelezte az elsőfokú bíróság az alperest a Ptk. 237. § (1) bekezdés alkalmazásával az előtörlesztési díj visszafizetésére.
A fentiekre tekintettel a másodfokú bíróság szükségtelennek találta az előtörlesztési díjra vonatkozó kikötés jóerkölcsbe ütközésének vizsgálatát és nem foglalt állást a felperes másodlagos kereseti kérelmének megalapozottsága tekintetében sem.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetét elutasító új határozat meghozatalát kérte. Előadása szerint a jogerős ítélet a Ptk. 4. § (1) és (4) bekezdésébe, 205. § (3) bekezdésébe, 200. § (2) bekezdésébe, 237. § (1) bekezdésébe, 292. § (2) bekezdésébe és 339. § (1) bekezdésébe, a Ptk. 318. § (1) bekezdésében és 205. § (4) bekezdésébe ütközik. Felülvizsgálati kérelmét a következőkkel indokolta:
Eltérő jellege, célja és funkciója miatt nem kezelhették volna az eljáró bíróságok ,,egységként'' a háromféle hitelt, mert míg az ingatlan vásárlásra adott hitel mögött egy ingatlan, addig a másik két hitel mögött egy még nem létező beruházás, illetve egy meg nem kezdett tevékenység nem létező árbevétele áll.
Figyelmen kívül hagyták a bíróságok, hogy a ,,szerződéskötés folyamatát a két fél együttesen alakítja ki'', a felperes pedig különleges igényt, így pl. előbírálatra irányuló igényt sem jelzett az Igazgatóság felé. Mindkét fél jogosult volt dönteni arról, hogy milyen feltételekkel köt szerződést, és a döntés során a felperes azt is mérlegelhette, hogy az ügyvezető csak az ingatlanvásárlásra adott hitel elbírálása esetén tudja garantálni a pozitív döntést, a másik két hitel elbírálására pedig nincs ráhatása.
Nem róható az alperes terhére, hogy az Igazgatóság hiánypótlás elrendelése nélkül nagy kockázatúnak minősítette a 100 000 000 Ft-ot meghaladó összegű, a 10 000 000 Ft jegyzett tőkéjű, ,,korlátozott felelősségű'' felperes által felvenni kívánt hitelt. A felperes nem gondolhatta, hogy a három hitelt bizonyosan meg fogja kapni, nem bízhatott vakon abban, hogy az ügyvezető ,,kihajtja'' az Igazgatóságból a pozitív döntést.
Az alperes az 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 203. § (1) és (2) bekezdésében írt tájékoztatási kötelezettségét maradéktalanul teljesítette, azzal pedig, hogy a jelzálogjoggal terhelt ingatlanokat újabb zálogul lekötni nem lehet a felperes maga is tisztában volt, amit a hiteligénylési lapon található nyilatkozata is bizonyít.
Az együttműködési kötelezettséget a felperes sértette meg, mert már a kölcsönszerződés megkötése előtt megvásárolta és birtokba vette a külterületi ingatlanokat, majd az Igazgatóság elutasító döntésének ismeretében kifizette az ingatlan vételárát.
Tévesen állítja a bíróság a Ptk. 205. § (3) bekezdésére hivatkozva, hogy az alperes az együttműködés során nem volt figyelemmel a felperes jogos érdekeire. Az alperesnek saját jogos érdekére is tekintettel kellett lennie, azaz arra, hogy a hitelkihelyezés megtérüljön.
A felperesnek nem kellett volna feltétlenül felbontani a hitelszerződést, el is adhatta volna 100 000 000 Ft feletti áron a 33 000 000 Ft-ért megvásárolt ingatlant és ily módon eleget tehetett volna kárelhárítási kötelezettségének. A felperes azonban még csak fel sem vette a kapcsolatot az alperessel a kárként jelentkező költségek csökkentése érdekében.
Az előtörlesztési díj kikötése nem érvénytelen, az Európai Unió is azt az álláspontot képviseli, hogy előtörlesztés esetén igazságos és objektív módon kompenzálni kell a hitelezőket. Minden magyar pénzintézet élt és él a kompenzációval, mert ilyenkor azonnal fellépő költségein túl elmaradt haszna is keletkezik.
A felperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan, a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból nem jogszabálysértő.
Tény, hogy a polgári jogi jogviszonyokban főszabályként a szerződéses szabadság elve érvényesül, tehát a felek szabadon dönthetnek arról, hogy akarnak-e és ha igen kivel, milyen tartalommal szerződést kötni, így önmagában az a körülmény nem alapozza meg az alperes kártérítési felelősségét, hogy testületi szerve elzárkózott a felperessel való szerződéskötéstől. A felperes az együttműködési kötelezettség megsértésére alapította kártérítés iránti keresetét és e kereset elbírálása során az eljárt bíróságoknak nem azt kellett vizsgálniuk, hogy az igazgatóság a hiteligénylési kérelem elutasításáról megalapozottan döntött-e. A Ptk. 4. § (1) bekezdése kimondja, hogy a polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni, és ez azt jelenti, hogy a polgári jogok gyakorlása során megkívánja az adott helyzetben általában elvárható magatartás tanúsítását. A Ptk. 205. §-ának (3) bekezdése pedig nemcsak azt mondja ki, hogy a felek a szerződés megkötésénél együttműködni kötelesek és figyelemmel kell lenniük egymás jogos érdekeire, hanem azt is, hogy a szerződéskötést megelőzően tájékoztatniuk kell egymást a megkötendő szerződést érintő minden lényeges körülményről. Az együttműködési kötelezettség tehát nemcsak a szerződés létrejöttétől terheli a feleket, hanem azt megelőzően is, attól kezdődően, hogy a szerződés létrehozása érdekében egymással kapcsolatba léptek.
Az elsőfokú bíróság ez utóbbi időszak tekintetében vizsgálta az alperes magatartását és részletesen megindokolt határozata szerint arra az álláspontra jutott, hogy az alperes nem tanúsított jóhiszemű, tisztességes, együttműködő magatartást. Ezzel az állásponttal a másodfokú bíróság is egyetértett. Az eljárt bíróságok a felek előadása, a meghallgatott tanúk vallomása és a csatolt iratok alapján a bizonyítékokat a maguk összességében értékelve állapították meg a kártérítési követelés szempontjából jelentős tényállást és döntöttek az alperes kártérítésben való marasztalásáról. A következetes bírói gyakorlat szerint a felülvizsgálati eljárásban nincs helye felülmérlegelésnek, a bizonyítékok ismételt egybevetésének és értékelésének (BH 1999/44., 1995/226. stb.). A felülvizsgálati kérelemben főszabályként nem lehet támadni a bizonyítékok szabad mérlegelését, a bíróság mérlegelési körébe tartozó kérdés általában nem vizsgálható. Más a helyzet akkor, ha a bizonyítékok mérlegelésére kirívóan okszerűtlenül, a logika szabályaival nyilvánvalóan ellentétesen került sor, ha a bíróság a mérlegelés körébe vont adatok, tények értékelésénél nyilvánvalóan helytelen következtetésre jutott. Ebben az esetben az ítélet jogszabálysértő, a Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütközik.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a perbeli esetben nem állapítható meg, hogy a tényállás megállapítására iratellenesen, kirívóan okszerűtlenül, logikai ellentmondást tartalmazó módon került volna sor, hogy a jogerős ítélet a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen, nyilvánvalóan logikátlan mérlegelésén alapulna. Tény, hogy a felperes – az alperes számára is nyilvánvalóan – abban volt érdekelt, hogy az alperes ne csak az ingatlan vásárlásához, hanem az ott szükséges beruházások elvégzéséhez és a termelés beindításához is hitelt folyósítson, ugyanis a termelés beindulása utáni árbevételből kívánta a felvett hiteleket visszafizetni. Ilyen tartalmú szerződés (vagy szerződések) megkötése mellett kívánta biztosítékul felajánlani az öt ingatlant, köztük a felperes ügyvezetőjének ingatlanait is és e cél elérése érdekében engedményezte a jövőbeli árbevételét is az alperesre. A kölcsönszerződés megkötése előtt az alperes ügyvezetőjével, P. J.-vel tárgyalt, aki elképzelését elfogadhatónak tartotta, erre is figyelemmel a felperes a megvásárolt ingatlanon megkezdte a beruházási munkálatokat. Az alperes 2008. május 7-i döntése miatt viszont a felperes elképzelései meghiúsultak, a jelentős értékű fedezetbiztosítások ellenére sem vált elérhetővé számára – holott ebben az alperes ügyvezetőjének tájékoztatása alapján alappal bízhatott – hogy a megvásárolt ingatlanokon a megfelelő beruházások elvégzése után megkezdheti a baromfi tenyésztést, az árbevételből pedig megkezdheti a felvett hitelt visszafizetését. Miután a felperes célja továbbra is a baromfitelep üzemeltetése volt, a felperesnek el kellett annak az öt ingatlannak a tehermentesítését, amelyekre az alperes jelzálogjoga bejegyzésre került. Ennek érdekében vissza kellett fizetnie az alperestől felvett kölcsönt és ezzel kapcsolatban, valamint az új hitelszerződés megkötésével kapcsolatban jelentős összegű kiadásai merültek fel. E helyzet kialakulásában pedig kétség kívül közrehatott az alperesnek az elsőfokú ítéletben a tényállás részeként rögzített tevőleges magatartása és mulasztása, amelyet helyesen minősítettek az eljárt bíróságok az együttműködési kötelezettséget sértő, a másik fél jogos érdekét figyelmen kívül hagyó, tehát jogellenes magatartásnak.
A felperesnek nem az az érdeke minősíthető jogosnak, hogy mindhárom kölcsönt megkapja, hanem az, hogy ha egy az alperessel közölt beruházás teljesítésnek megvalósítására kíván hitelt felvenni, akkor az alperes a teljes beruházás finanszírozása kérdésében foglaljon állást és adjon megfelelő tájékoztatást a felperesnek arról, hogy erre hajlandó-e, s ha igen milyen feltételekkel. A hitelező és az adós a hiteljogviszonynak egyenjogú, mellérendelt alanya, a felperes nem ,,kérelemmel'' fordult a pénzügyi intézményhez, hanem szerződési ajánlattal, amely ajánlatban pontosan közölte a hitel gazdasági célját és, hogy e cél eléréséhez milyen összegre van szüksége. Az alperes üzleti tevékenysége körébe tartozik, hogy a különböző kölcsönöket, hiteleket gazdasági céljuk szerint miként nevesíti. Azt azonban a felperes jogos érdekének sérelme nélkül nem teheti meg, hogy a felperest a teljes beruházás finanszírozásának általa felkeltett hitében tartva, annak csak egy részére nyújt hitelt, egyben olyan mértékű fedezetet köttet le, amely szinte a teljes beruházás finanszírozásának a megtérülését is biztosítaná. Kétségtelen, hogy a magyar jog a túlbiztosítás tilalmát nem ismeri, de adott esetben egy ilyen eljárás nem minősíthető jóhiszeműnek, hiszen joggal keltheti a felperesben a megjelölt hiteligénye teljesíthetőségének tudatát.
Az alperes által rendszeresített hiteligénylő lap tiltja és a hitelfedezet elvonásának minősíti a zálogtárgyak elidegenítését, újabb megterhelését. Ez az álláspont azonban merőben idegen a jelzálogjog polgári jogi szabályozásától.
A jelzálogjog ugyanis nem korlátozza a tulajdonost a dologgal való olyan rendelkezésben, amely a jelzálogjog fedezetét nem befolyásolja. A jelzálogjog akkor is fennmarad és annak alapján a zálogtárgyból kielégítés kérhető, ha a zálogtárgyat a kötelezett tulajdonos más személyre átruházza, vagy újból elzálogosítja (Ptk. 256. §). Az elidegenítés és terhelés jogát – Ptk. 114. § (2) bekezdése értelmében – csak a tulajdonjog átruházása alkalmával lehet korlátozni, vagy kizárni. Ebből következően a jelzálogjog alapításakor történő ilyen tartalmú megállapodás semmis. Az alperesnek a hiteligénylési lapon szereplő II. számú nyilatkozattal kapcsolatos érvelése ezért nem bír jogi jelentőséggel.
Alaptalan az alperesnek a Ptk. 340. §-a (1) bekezdésének megsértésére való hivatkozása is. Természetesen a felperesnek más lehetősége is lett volna, mint a hitelszerződés felbontása. A kárenyhítés körében azonban csak az elvárható magatartás elmulasztása esik a károsult terhére. Önhiba csak felróható magatartás lehet. A felperes magatartása nem volt célszerűtlen, sem gazdaságilag indokolatlan, amikor a termelési céllal vásárolt és műszakilag fejlesztett ingatlan elidegenítése helyett a beruházás folytatása mellett döntött.
A Ptk. 292. § (2) bekezdése az adós érdekét előtérbe helyezve mondja ki, hogy a jogosult köteles a határnapot megelőzően, illetőleg a határidő kezdete előtt felajánlott teljesítést is elfogadni, ilyenkor a teljesítés és a lejárat közötti időre sem kamat, sem kártalanítás nem jár, a felek ezt figyelmen kívül hagyó megállapodása pedig – jogszabály engedélye hiányában – semmis. E rendelkezések alapján egyértelmű, hogy a hitelező az előtörlesztés miatti kártalanításra csak jogszabályi felhatalmazás alapján jogosult, és a kieső kamat bevételből származó kárát pedig nem érvényesítheti. Ezt az álláspontot fejtette ki a Legfelsőbb Bíróság a BH 2010/2/46. számon közzétett Gfv. IX. 30.316/2008. számú határozatában, mely azt is tartalmazta, hogy az előtörlesztés következtében a hitelintézetnél felmerült többletköltségek felszámításának nincs jogi akadálya. A perbeli kölcsönszerződés rendelkezése szerint viszont előtörlesztés esetén az adós az előtörlesztés napjáig fennálló kamatok és kezelési költségek megfizetése mellett köteles az előtörlesztési díj megfizetésére. Egyetértett a Legfelsőbb Bíróság az eljárt bíróságokkal abban, hogy az adott esetben az előtörlesztési díj az elmaradt haszon kompenzálására szolgáló összeg, azaz kártalanítás volt. A felülvizsgálati kérelem is azt hangsúlyozta, hogy az előtörlesztési díj az alperes elmaradt hasznának kompenzációja, ez viszont tartalmát tekintve átalánykártalanítás, melynek kikötését a Ptk. 292. § (2) bekezdése tiltja. Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a magyarországi gyakorlatban kirívóan magas mértékűnek számít az 5%-os előtörlesztési díj kikötése.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Gfv. IX. 30.054/2010.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás