• Tartalom

11/2011. (III. 28.) KIM rendelet

11/2011. (III. 28.) KIM rendelet

a közigazgatási és igazságügyi miniszter Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjáról1

2011.03.30.

A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Nek. tv.) 60/P. §-ában foglaltak végrehajtására, a 64. § (6) bekezdésben foglalt felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. §-ának i) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) A közigazgatási és igazságügyi miniszter Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjának (a továbbiakban: ösztöndíj) célja, hogy – a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel kapcsolatos állami feladatok ellátása keretében – felsőfokú oktatási intézményben történő továbbtanulásuk elősegítése érdekében támogatásban részesítse az anyanyelvű és kétnyelvű kisebbségi program szerint működő középfokú iskolák ajánlása alapján a Nek. tv. által felsorolt valamely nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozó, kiemelkedő képességű tanulókat.

(2) A közigazgatási és igazságügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter) által nyújtott ösztöndíj forrása a Magyar Köztársaság éves költségvetéséről szóló törvény Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezetében meghatározott kisebbségi célú előirányzat.

(3) Az ösztöndíj mértéke tanulónként, havonta hatvanezer forint, mely összeg a megállapítását követő szeptember 1. napját követő két tanítási évben kerül folyósításra.

2. § (1) Az ösztöndíjra vonatkozó pályázati felhívást a miniszter – minden év április 15. napjáig – közzéteszi a Kormány honlapján.

(2) A felhívás tartalmazza a pályázaton részvételre jogosult nemzetiségi kétnyelvű középfokú oktatási intézmények felsorolását, az ösztöndíj megállapításának és folyósításának jelen rendeletben meghatározott feltételeit, a pályázat kötelező tartalmát, a benyújtás, továbbá a szerződéskötés határidejét. A pályázat benyújtásának határideje május 15. napja.

(3) A pályázaton kizárólag a felhívásban felsorolt nemzetiségi kétnyelvű középfokú oktatási intézmények (a továbbiakban: középiskola) vehetnek részt, a középiskola által kiválasztott (ajánlott) legalább két, az utolsó két évfolyamot megelőző évfolyamot végző tanulóval együttesen előterjesztett pályázattal.

(4) A pályázaton az a magyar állampolgár tanuló vehet részt, aki

a) nyilatkozata szerint valamely nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozik,

b) tanulmányi eredménye a pályázat benyújtását megelőző tanév végén az e rendelet Melléklete szerint számított 4.00 átlageredményt eléri,

c) más forrásból azonos időszakra nézve tanulmányi ösztöndíjban nem részesül, továbbá

d) aki törvényes képviselőjével egyetemben a pályázat benyújtásával egyidejűleg írásban hozzájárul személyes adatainak e rendelet szerinti kezeléséhez.

(5) A benyújtott pályázati anyag a határidőt követő nyolc napos hiánypótlási határidőn belül kiegészíthető, módosítható. A hiánypótlásra nyitva álló határidő jogvesztő.

(6) Az ösztöndíjban az részesülhet, aki

a) a pályázati felhívásban meghatározott dokumentumokat hiánytalanul és határidőn belül csatolta és

b) az e rendeletben és a pályázati kiírásban meghatározott feltételeknek megfelel.

(7) Az ösztöndíj odaítélésekor előnyben részesül az a tanuló, akinek a taníttatása – a középiskola e rendelet Melléklete szerinti nyilatkozata alapján – az eltartójára a többi pályázóhoz viszonyítva nagyobb terhet ró.

(8) Az ösztöndíj időtartama a tanulói jogviszony alatt tett rendes érettségi vizsgát megelőző két tanév, a 2011/12-es tanévtől kezdődően.

(9) Ösztöndíjban középiskolánként, ezen belül évfolyamonként 1 tanuló részesülhet.

3. § (1) A benyújtott pályázatok alapján a miniszter dönt az ösztöndíj odaítéléséről, a pályázatot elnyert ösztöndíjasok névsorát a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (a továbbiakban: KIM) honlapján közzéteszi.

(2) A pályázatokat a KIM-hez kell benyújtani az e rendelet Melléklete szerinti, egy példányban kitöltött papíralapú formanyomtatványon, a következő mellékletekkel:

a) a tanuló önéletrajza, melynek része a tanuló részletes (maximum 3 gépelt oldal) továbbtanulási terve;

b) a középiskolával fennálló tanulói jogviszonyról szóló igazolás;

c) a középiskola szándéknyilatkozata arról, hogy szerződésben vállalja az ösztöndíj folyósításában történő együttműködést;

d) a középiskolának a 2. § (4) bekezdés c) pontja szerinti ajánlása és

e) a 2. § (4) bekezdés d) pontja szerinti nemleges nyilatkozat.

(3) Korlátozottan cselekvőképes tanuló esetében a pályázat érvényességének feltétele a tanuló törvényes képviselőjének (képviselőinek) írásbeli hozzájárulása a tanulónak az ösztöndíjban való részvételéhez, továbbá a 2. § (4) bekezdés d) pontja szerinti nemleges tartalmú nyilatkozattétel.

4. § (1) Az ösztöndíj folyósításának feltétele, hogy a pályázatot elnyert tanuló, a középiskola és a KIM között az ösztöndíj folyósításának e rendelet szerinti feltételeit rögzítő szerződés létrejöjjön.

(2) Az ösztöndíjast a jogosulatlanul felvett összeget illetően az államháztartás működési rendjére vonatkozó szabályok szerint visszafizetési kötelezettség terheli.

(3) Az ösztöndíjas és a középiskola az ösztöndíj megállapítását követő első tanév végén, valamint az ösztöndíj támogatással érintett második tanév befejezésével egyidejűleg részletes – minden, az ösztöndíjas jogviszonnyal összefüggő eseményről, körülményről – közös (időarányos) beszámolót készít és nyújt be a miniszternek a 3. § (2) bekezdés a) pontja szerinti részletes továbbtanulási tervben foglaltak teljesítéséről. A beszámoló része a teljesítés dokumentálása (igazolása).

(4) Az ösztöndíjas jogviszony megszűnik, amennyiben az ösztöndíjas

a) a pályázat benyújtásakor szükséges és fennálló feltételeknek már nem felel meg, illetve ezek a feltételek már nem állnak fenn,

b) nem teljesíti a szerződésben vállalt bármely kötelezettségét, vagy

c) az ösztöndíjról lemond.

(5) Az ösztöndíjas jogviszony megszűnik abban az esetben is, ha az ösztöndíjas tanulmányi átlaga a tanulói jogviszony alatt tett rendes érettségi vizsgát közvetlenül megelőző 2 évfolyam bármelyikének végén a 4.00 átlagot nem éri el, illetőleg az ösztöndíjjal érintett időszak féléves átlageredménye a 3,5 átlag alá csökken, vagy olyan magatartást tanúsított, amely az ösztöndíjas jogviszonyhoz méltatlan.

(6) A megüresedett ösztöndíjas helyre pályázat nem írható ki.

5. § (1) Az e rendelet szerint pályázó tanulóról nyilvántartott adatok tekintetében a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 2. számú mellékletének „A közoktatási intézményekben nyilvántartott és kezelt személyes és különleges adatok” cím, „A gyermek tanuló adatai” alcím 1–3. pontjában foglaltakat kell alkalmazni.

(2) Az e rendelet szerinti személyes adatokat a KIM az ösztöndíj támogatás megállapítása, a támogatási szerződés megkötése, a felhasználás ellenőrzése során, az ezzel összefüggő elszámolás elfogadásától, vagy a szerződéses jogviszony egyéb módon történő megszűnésétől számított 3 évig kezeli.

(3) Az e rendelet szerinti adatok statisztikai célra felhasználhatók, és statisztikai felhasználás céljára személyazonosításra alkalmatlan módon átadhatók.

6. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2)2

Melléklet a 11/2011. (III. 28.) KIM rendelethez

Iktatószám:

Beérkezett:

Kérjük, az adatlap kitöltése előtt a pályázati felhívást szíveskedjék figyelmesen átolvasni!
PÁLYÁZATI ADATLAP
A Nemzetiségi Tanulmányi ösztöndíj pályázathoz

I. A pályázó középiskola adatai

Az intézmény neve:
Az intézmény székhelye:
OM azonosítója:
Az intézmény képviselője:
Telefonszám/ Fax/E-mail elérhetősége:

II. A pályázó tanuló és törvényes képviselőjének adatai

A tanuló adatai:
A tanuló neve:
Születési helye, ideje (év/hó/nap):
Anyja leánykori neve:
Állandó lakcíme:
Levelezési címe, ahova az értesítést és bankszámla hiányában az ösztöndíj postázását kéri (amennyiben nem egyezik meg az állandó lakcímmel):
Bankszámlaszáma, ahová az ösztöndíjat pozitív elbírálás esetén kéri:
Bankszámlavezető pénzintézet neve:
Bankszámla tulajdonos neve:
A törvényes képviseletet gyakorló személy(k) adatai:
A törvényes képviselő neve:
Állandó lakcíme:
A törvényes képviselő neve:
Állandó lakcíme:

III. A tanuló nyilatkozata

nemzetiségi oktatással, kultúrával, identitás-őrzéssel kapcsolatos érdeklődési köréről, továbbtanulási szándékairól

(például: nemzetiségi pedagógusképzésre kíván-e jelentkezni, szakkörben, tanfolyamon történő részvétel)

III. A KÖZÉPISKOLA AJÁNLÁSA

1. A tanuló tanulmányi átlaga:

[a tanuló 2. § (4) bekezdés szerinti féléves és befejezett tanév végi bizonyítványa alapján számítandó: elégtelen osztályzat nem szerepelhet; magatartás és szorgalom osztályzat nem vehető figyelembe]

2. A tanuló szociális helyzete alapján indokolt-e az ösztöndíj megállapítása:

A középiskola a szociális indokoltság kérdésében a rendelkezésére álló adatok alapján foglal állást és állapít meg sorrendet a pályázó tanulók között, a következő szempontokra is tekintettel:

részesül-e kollégiumi elhelyezésben, ezen belül szociális helyzetére tekintettel ingyenes-e az elhelyezés, részesül-e más szociális ellátásban,

3. A tanuló III. pontban foglalt nyilatkozatának záradéka:

IV. A tanuló nyilatkozata

Nyilatkozom arról, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 61. § (1) bekezdés szerinti bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán nemzeti és etnikai kisebbséghez tartomoz.

(A megfelelő rész aláhúzandó)

V. A tanuló nyilatkozata

Nyilatkozom arról, hogy más forrásból tanulmányi ösztöndíjban nem részesülök, egyben tudomásul veszem, hogy csak valós, nemleges nyilatkozat esetén részesülhetek ösztöndíjban.

Tudomásul veszem, hogy ösztöndíjban részesítésem esetén nevem – a közigazgatási és igazságügyi miniszter nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjasaként a Kormány honlapján közzétételre kerül.

–    A kisebbségi hovatartozás megjelölésére a pályázó a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 7. § (1) bekezdése alapján nem kötelezhető, de amennyiben a pályázó nem tünteti fel kisebbségi hovatartozását, pályázatát a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nem tudja elfogadni.
–    A kitöltött adatlapon található információkat a pályázat kiírója az adatvédelemről szóló 1992. évi LXIII. törvényben leírtaknak megfelelően, szigorúan bizalmasan kezeli, az adatokat – az V. pontban foglaltak kivételével – kizárólag a pályázati elbíráláshoz használja fel, az adatokat nem továbbítja, mások számára nem teszik hozzáférhetővé.
Dátum: ............... 2011. .............. hó .... nap

...........................................

................................................................................................

Tanuló aláírása

Korlátozottan cselekvőképes tanuló esetén

 

A törvényes képviselő aláírása

P. H.

...............................................................................................

 

A középiskola képviselőjének aláírása

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 4.

Telefonszám: (06 1) 795 3033

Kérjük, hogy a borítékra írják rá: ..................................................................................... Nemzetiségi Tanulmányi ösztöndíj

1

A rendeletet a 8/2012. (II. 22.) KIM rendelet 6. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte 2012. február 23. napjával.

2

A 6. § (2) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére