• Tartalom

1212/2011. (VI. 28.) Korm. határozat

1212/2011. (VI. 28.) Korm. határozat

a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényhez kapcsolódó egyes feladatokról1

2011.06.29.

1. A Kormány felkéri az érintett minisztereket, hogy a katasztrófák okozta anyagi károk kapcsán – az irányadó uniós jogi szabályozás adta keretek között – dolgozzák ki annak a kártalanítási rendszernek a szabályozási koncepcióját, amely az öngondoskodás irányába hat, a károkozó fokozott felelősségét is biztosítja és csökkenti az állami költségvetés kárenyhítéssel kapcsolatos terheit.

Felelős: koordinációért a belügyminiszter

nemzetgazdasági miniszter

vidékfejlesztési miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2011. november 30.

2. A Kormány felkéri a nemzeti erőforrás minisztert, hogy a Nemzeti Alaptanterv kidolgozása során – a belügyminiszter szakmai közreműködésével – fordítson figyelmet arra, hogy a katasztrófavédelemmel kapcsolatos alapvető ismeretek és fejlesztési feladatok az iskolai nevelés-oktatást meghatározó központi tantervi szabályozásba, továbbá a pedagógusképzésbe és a közigazgatási vezetőképzésbe is beépüljenek.

Felelős: nemzeti erőforrás miniszter

közigazgatási és igazságügyi miniszter

belügyminiszter

Határidő: folyamatosan

3. A Kormány felkéri a nemzeti fejlesztési minisztert és a belügyminisztert, hogy az új útdíj-rendszer kialakítása során vizsgálják meg a veszélyes áruk közúti szállítása, illetve ezzel egyidejűleg az egyéb szállítási ágazatokban fizetendő katasztrófavédelmi hozzájárulás bevezetésének lehetőségét.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

belügyminiszter

Határidő: az új útdíj-rendszer kialakításával egy időben

4. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

1

A határozatot az 1046/2015. (II. 11.) Korm. határozat 2. pontja hatályon kívül helyezte 2015. február 12. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező határozat 3. pontját.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére