• Tartalom

1247/2011. (VII. 18.) Korm. határozat

1247/2011. (VII. 18.) Korm. határozat

az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2011–2013. évi akciótervének és az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2009–2010. évi akciótervének módosításáról1

2011.07.18.

1. A Kormány

a) az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2009–2010. évi akciótervéből törli az 1. melléklet szerinti konstrukciókat;

b) az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2011–2013. évi akciótervét a 2. melléklet szerint állapítja meg;

c) az Elektronikus Operatív Program 2011–2013. évi akciótervének elfogadásáról szóló 1195/2011. (VI. 15.) Korm. határozat mellékletét visszavonja.

2. A 2. melléklet szerinti akcióterv végrehajtása során az egyes prioritási tengelyekben kizárólag a rendelkezésre álló szabad forrás mértékéig hirdethetők meg új konstrukciók.

3. Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2011–2013. évi akciótervének 3. prioritásában szereplő konstrukciókat – első lépésként – kizárólag a Közép-Magyarországi Régió területére kell kialakítani.

1. melléklet az 1247/2011. (VII. 18.) Korm. határozathoz


Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2009–2010. évi akciótervéből törölt konstrukciók

Konstrukció neve

Támoga-
tási forma

Projekt-
gazda

Eredeti akcióterv szerinti támogatási összeg (Mrd Ft)

Módosítás szerinti támogatási összeg (Mrd Ft)

Módosítás eredménye

1. prioritási tengely

Egyes kormányhivatalok és központi hivatalok csatlakozása a KSZSZR rendszerhez

kiemelt projekt

KIM

2,0

0,0

Törlés

2. prioritási tengely

A Rendőrség 112-es segélyhívó, ügyeleti és szolgálat-irányítási rendszerének komplex, országos fejlesztése

kiemelt projekt

ORFK

2,294

0,0

Törlés

Az Ügyfélkapu azonosító és elektronikus kézbesítő rendszerének modernizációja

kiemelt projekt

Kopint-
Datorg Zrt.

1,5

0,0

Törlés

A kormányzati működést támogató infokommunikációs alap infrastruktúra végponti elérést biztosító elkülönült aggregációs hálózatainak konszolidációja a gerinchálózati csomópontok virtuális egyesítésével

kiemelt projekt

Kopint-
Datorg Zrt.

4,67

0,0

Törlés

2. melléklet az 1247/2011. (VII. 18.) Korm. határozathoz



Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2011-2013. évekre szóló akcióterve

Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2011-2013. évekre szóló akcióterve, 1. prioritás
I. Prioritás bemutatása

1. Prioritás tartalma
1M25086_0

Prioritás rövid tartalma

(max. 500 karakter)

A prioritási tengely célja a közigazgatás működésében az elektronikus szolgáltatások nyújtásának képességhez szükséges belső fejlesztések végrehajtása, ami által biztosíthatók a közigazgatáson belüli (G2G) informatikai alapú szolgáltatások. Egyúttal ezek a fejlesztések teremtik meg az állampolgárok (G2C) és a vállalkozások (G2B) felé nyújtandó szolgáltatások hátterét, amely ügyfelek általi elérhetőségét a 2. prioritási tengelyben szereplő beavatkozások alapozzák meg. E beavatkozások egyúttal szolgálják az EU fejlesztési programjaiban – így különösen az i2010 programban – megfogalmazottakhoz illeszkedő közigazgatási fejlesztési pálya megvalósítását. A jelzett beavatkozások az összes államigazgatási ügyet, eljárást és folyamatot érinthetik, függetlenül attól, hogy azokat államigazgatási és/vagy önkormányzati szervek látják el.

 

2. A prioritás célkitűzései

Indikátor megnevezése

Indikátor mérték-
egysége

Indikátor típusa

Bázisérték

Célérték

2015

a program hatására létrejött online közigazgatási szolgáltatások száma

db

output

0

80

átlagos ügykezelői időráfordítás az államigazgatási szervek egyes eljárásainál

óra

eredmény

n.a.

20%-kal csökkenjen

az on-line (3. szintű) szolgáltatásokat nyújtó hatósági ügyintézést végző államigazgatási szervek aránya

%

eredmény

15%

100%

on-line módon elérhető EU 20 eljárások aránya

%

eredmény

45%

80%

 

3. A prioritás ütemezése – kiírások kerete

Indikatív forrásallokáció

(Mrd Ft, folyó áron, ……. HUF/EUR árfolyamon)

 

 

2011

2012

2013

Összesen

 

 

15,81

0,00

0,00

15,81

 

 

Tervezett ESZA/ERFA arány (%):

 

 

 

 

KMR-ben elszámolható kiadások aránya (%):

13,39%

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4. A prioritás ütemezése – kötelezettségvállalás (IH döntés)

 

 

 

Indikatív forrásallokáció

(Mrd Ft, folyó áron, ….. HUF/EUR árfolyamon)

 

2007-2010

2011

2012

2013

2014-2015

Összesen

 

0,00

6,50

9,31

0,00

0,00

15,81

 


1. Prioritás
Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2011-2013. évekre szóló akcióterve
II. A támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2011-2013)
1M25086_1

Konsrukció státusza (új vs. utód)

Konstrukció kódja

Konstrukció neve

Projekt kiválasztás eljárása

Kedvezményezettek köre

Előzetes támogatási igénnyel lekötött összeg (KEOP, KÖZOP előkészítési projektek esetében) (Mrd Ft)

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete

(MrdFt)

Keret KMR része (Mrd Ft) (HEP és KÖZIG IH)

Támogatás összege (MFt)

Támogatás mértéke (%)

Támogatandó projektek tervezett száma

Konstrukció tervezett indítása (év/negyed-fél év)

Konstrukció tervezett zárása (év/(negyed-fél év)

Konstrukció kkv érintettsége (kkv kedvezményezett/kkv beszállító/nincs kkv)

Támogatható tevékenységek

Megjegyzés

2011

2012

2013

Min.

Max.

Max.

új

1.2

Kormányhivatalok műszaki-gazdasági integrációja

Kiemelt projekt - keret

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

1,00

0,00

0,00

0,13

 

 

100%

1

2011. II. n.év

2013. I. félév

kkv beszállító

A kormányhivatalok a projekt eredményeként kormányzatilag támogatott, szabványosított illetve egységesített gazdálkodási-pénzügyi, ügyviteli, személyügyi, beszerzési, nyilvántartási, informatikai valamint üzemeltetést támogató rendszerekhez csatlakoznak. Egységes standardok szerinti, magas biztonsági szinttel rendelkező, korszerű és költségtakarékos informatika támogatja a funkcionális feladatokat a kormányhivatalok hálózatában.

A kormányhivatalok műszaki-gazdasági hátterének modernizációja szervezettebbé, ellenőrizhetőbbé és nem utolsó sorban hatékonyabbá teszi a kormányhivatalok munkatársainak tevékenységét is.

 

új

1.2

E-közigazgatási Szabad Szoftver Kompetencia Központ létrehozása

Kiemelt projekt - keret

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

0,20

0,00

0,00

0,03

 

 

100%

1

2011. IV. n.év

2013. II. n.év

kkv beszállító

A projekt célja, hogy szabad szoftveres alaptevékenységeket végezzen, elősegítve, hogy hazánkban jobban elterjedjenek a szabad szoftverek, ennek hatásaként javuljon a közigazgatási informatikai rendszerek interoperabilitása. A kompetencia központ elsősorban bevezetés támogató tevékenységeket végez: honosítás, fejlesztés, terméktámogatás, oktatás, illetve elkészíti az ezeket megalapozó dokumentációkat.

 

új

1.2

A hivatalos lapok kiadási folyamatának modernizálása

Kiemelt projekt - keret

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

0,10

0,00

0,00

0,01

 

 

100%

1

2011.IV. n.év

2013. II. n.év

kkv beszállító

A projekt célja, hogy megoldást nyújtson a hivatalos lapok (Magyar Közlöny, Hivatalos Értesítő) megjelentetésével összefüggő munkafolyamatok hatékony, egyszerű és biztonságos átalakítására, elősegítve a közigazgatáson belüli feladatvégzés szervezeti és informatikai támogatottságát, koordinációját.

 

új

1

Ágazati pályázat a közigazgatási szolgáltatások belső folyamatainak megújítására

egyfordulós pályázat

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

2,10

0,00

0,00

0,28

50,00

250,00

100%

15

2011.IV.né

2014.II.n.év

kkv beszállító

Az egyfordulós pályázat célja több közigazgatási szakrendszer informatikai fejlesztése az elektronikus ügyintézés elterjesztése, illetve a közigazgatási munka hatékonyabbá tétele érdekében.

 

új

1

A szakrendszereknek (beleértve az igazságszolgáltatást is) a módosult követelményeknek való megfeleléshez szükséges fejlesztéseket szolgáló kiemelt projekt keret

Kiemelt projekt - keret

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

1,90

0,00

0,00

0,25

150,00

1 500,00

100%

8

2012.I. félév

2014.II.n.év

kkv beszállító

- Web alapú agrárstatisztikai információs rendszer kialakítása és összeköttetése

- Az Építésügyi Monitoring Rendszer (ÉMO) komplex működését biztosító településrendezési tervek digitalizálása

- Az e-közmű pilot projekt megvalósítása

- Az ország helyi védettségűnek nyilvánított értékeit tartalmazó adatbázis kialakítása az Építésügyi Monitoring Rendszerhez (ÉMO) kapcsolódóan

- Nyilvántartások, szakrendszerek közötti interoperabilitás megteremtése

 

új

1.2

Központi és egyéb közbeszerzési és beszerzési folyamatokat támogató ASP rendszer

Kiemelt projekt - keret

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

2,00

0,00

0,00

0,27

 

 

100%

1

2012.I. félév

2014.I. félév

kkv beszállító

A projekt eredményeképpen ASP jelleggel kialakuló szolgáltatás jön létre, ami:

a hagyományos beszerzéseknél – a posta kialakítandó új, időhöz köthető kézbesítési szolgál-tatását felhasználva – biztosítja a teljes elektronikus adatcserét,

az eljárásokhoz szakértők nyilvántartását, véletlenszerű bíráló választást (összeférhetetlensé-gi ellenőrzéssel), átláthatóan dokumentált eljárást és az utókövetés lehetőségét

az eljárások (benne a bírálatok) utólagos elemzését

a dinamikus beszerzési technikákat (árlejtés, licit)

a különböző katalógus alapú kereskedéseket

a beszerzési eljárásoknak a védelmi igazgatás igénye szerint kiegészített működését (minősí-tett szállítók nyilvántartása, azonnali beszerzési mód, kapacitások nyilvántartása vagy azzal kapcsolat)

az eljárásban az e-számla alkalmazását (papír számla a posta kialakítandó szolgáltatásával fordítható át elektronikussá)

 

új

1.2

Központi HR rendszer továbbfejlesztése

Kiemelt projekt - keret

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

2,00

0,00

0,00

0,27

 

 

100%

1

2012.I. félév

2014.II.n.év

kkv beszállító

A projekt a kormányzatban meglévő know-how felhasználásával (a KSZSZR rendszerből és annak fenntartásával, VPOP, APEH korábbi rendszereiből), a felhasználói kör kiterjesztésével továbbfejleszti a központi HR rendszert. Az önálló hardver környezetről a szolgáltató-központ jellegű háttérre áttérés is része a fejlesztésnek.

 

új

1.2

Hibrid kézbesítési és konverziós rendszer

Kiemelt projekt - keret

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

3,25

0,00

0,00

0,44

 

 

100%

1

2011.IV.né

2013.III.n.év

kkv beszállító

A projekt keretében kialakításra kerül a közigazgatás részére egy olyan informatikai rendszer, s azon egy olyan szolgáltatás (hibrid kézbesítés), amellyel a közigazgatás az ügyfelek felé elektronikus iratairól a hiteles papír alapú értesítéseit elkészíttetheti, s a rendszer a küldeményt hiteles kézbesítésre át is adja. A projekt keretében szintén lehetővé válik egy papír okmányról hiteles elektronikus másolat készíttetés és egyben annak felküldése a közigazgatásnak (inverz hibrid). A kialakítandó központban pedig a levélben beküldött iratok központi bontása, digitalizálása, és digitális formában továbbítása történik meg.

 

új

1.2

Kimutatható megtakarítással járó központi elektronikus szolgáltatások használatára történő áttérés (HR, gazdálkodás, inzérményi működtetés, iratkezelés)

egyfordulós pályázat

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

1,00

0,00

0,00

0,13

100,00

200,00

100%

8

2012.I. félév

2014.II.n.év

kkv beszállító

A pályázat célja a funkcionális szolgáltatások rendszerbe integrálása és ezáltal azok olcsóbb működtetése. Ilyen szolgáltatások, amelyek igénybevételére való átállást célszerű támogatni:

- a (központi) humánpolitikai szolgáltatás bevezetése

- az intézményi gazdálkodásnál a központi szolgáltatásokra átállás

- az alapvető intézményműködtetési szolgáltatásokra átállás (beleértve az alapszintű irodaautomatizálási környezetet – szövegszerkesztő, levelező rendszer).

 

új

1.2

Határon túli magyarságot szolgáló közigazgatási szolgáltatások kifejlesztése

Kiemelt projekt - keret

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

1,00

0,00

0,00

0,13

 

 

100%

1

2012.I. félév

2013.III.n.év

kkv beszállító

A projekt a határon túli magyarság számára fejlesztendő e-közigazgatási szolgáltatások forrását teremti meg.

 

új

1.2

Központi Illetményszámfejtési Rendszer

Kiemelt projekt - keret

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

1,50

0,00

0,00

0,20

 

 

100%

1

2011.IV.né

2014.II.n.év

kkv beszállító

A projekt során a Központi Illetményszámfejtési Rendszer felülvizsgálata, fejlesztése történik meg. A projekt a folyamat illetve az informatikai korszerűsítést is magában foglalja.

 

új

1.1

A katasztrófavédelmi informatikai rendszerek döntéstámogató szerepének és biztonságának növelése

Kiemelt projekt - keret

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

1,50

0,00

0,00

0,20

 

 

100%

1

2012.I. félév

2013.II.félév

kkv beszállító

Veszélyes anyagok közúti szállításával kapcsolatos döntéstámogató rendszer; megyei szerverkonszolidáció; katasztrófák elleni védekezésben alkalmazott gépjárművek vonulását támogató komplex térinformatikai rendszer, valamint a hatósági munka döntéstámogató informatikai hátterének biztosítása; az IT rendszerek katasztrófatűrő képességének növelése, mentési, archiválási feladatok biztonságos kialakítása, hálózatbiztonsági megoldások alkalmazása. A katasztrófák elleni védekezésben résztvevő védelmi szervezetek erő- és eszköz adatainak nyilvántartása, riasztásuk, berendelésük és készenlétbe helyezésük informatikai támogatása.

 

új

1.2

Tervezés és jogalkotás informatikai támogatása

Kiemelt projekt - keret

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

0,70

0,00

0,00

0,09

 

 

100%

1

2011.IV.né

2013. I. félév

kkv beszállító

A projekt célja, hogy a kormányzati tevékenység megújítására vonatkozó – a Nemzeti Együttműködés Programjából következő – projektek hatékonyságát és eredményeinek mérését támogató informatikai rendszer jöjjön létre.

A fejlesztés alapvetően az alábbi részterületekre terjed ki:

- stratégiai tervezés megújításának informatikai támogatása,

- jogszabályalkotás racionalizálásának, hatásvizsgálatok elkészítésének támogatása,

- civil társadalom bevonását ösztönző elektronikus megoldások megvalósítása a jogalkotási folyamat során,

- a különböző szintű stratégiai dokumentumokban vállalt célok teljesülésének mérését lehetővé tevő monitoring rendszer informatikai hátterének kialakítása,

- minisztériumi feladatkataszter rugalmas kezelését és változásainak nyomon követését segítő elektronikus rendszer létrehozása.

 

 

1.

Prioritás

Összesen:

0,00

18,25

0,00

0,00

2,44

 

 

100%

38

 

 

 

 

 


Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2011-2013. évekre szóló akcióterve, 2. prioritás
I. Prioritás bemutatása
1. Prioritás tartalma
1M25086_2

Prioritás rövid tartalma
(max. 500 karakter)

A prioritási tengely fő célja az ügyfelek kiszolgálásához szükséges beavatkozások megvalósítása, a közigazgatási szolgáltatások folyamatainak elektronizálása, tranzakciós szintjének emelése. Egységes, szabványosított keretrendszerben kialakításra kerülnek az EU által elvárt 20 szolgáltatás, valamint a 20 szolgáltatáson kívüli, az ügyfeleket leginkább érintő közigazgatási szolgáltatások folyamatainak e-kormányzat vezérelte követelmény specifikációi, majd ezek alapján az érintett szolgáltatási folyamatok elektronizálása.

 

2. A prioritás célkitűzései

Indikátor megnevezése

Indikátor mérték-
egysége

Indikátor típusa

Bázisérték

Célérték

2015

a kormányzati portál átlagos heti látogatottsága

eredmény

168 432

1.000.000

intelligens azonosítóval ellátott személyek aránya

%

output

0,00

100,00

az ügyfélkapu napi tranzakcióinak száma

%

output

28 000

63.000

az elektronikus fizetést alkalmazó lakossági/ vállalkozási ügyfelek aránya az államigazgatási szerveknél

%

eredmény

0

30%

 

 

 

 

 

 

 

3. A prioritás ütemezése – kiírások kerete

 

 

 

 

 

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, ……. HUF/EUR árfolyamon)

 

 

 

2011

2012

2013

Összesen

 

 

 

19,70

0,00

0,00

19,70

 

 

 

Tervezett ESZA/ERFA arány (%):

 

 

 

 

 

KMR-ben elszámolható kiadások aránya (%): 13,39%

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4. A prioritás ütemezése – kötelezettségvállalás (IH döntés)

 

 

 

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, ….. HUF/EUR árfolyamon)

 

2007-2010

2011

2012

2013

2014-2015

Összesen

 

0,00

8,50

11,20

0,00

0,00

19,70

 


2. prioritás
Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2011-2013. évekre szóló akcióterve
II. A támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2011-2013)

1M25086_3

Konsrukció státusza (új vs. utód)

Konstrukció kódja

Konstrukció neve

Projekt kiválasztás eljárása

Kedvezményezettek köre

Előzetes támogatási igénnyel lekötött összeg (KEOP, KÖZOP előkészítési projektek esetében) (Mrd Ft)

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete

(MrdFt)

Keret KMR része (Mrd Ft) (HEP és KÖZIG IH)

Támogatás összege (MFt)

Támogatás mértéke (%)

Támogatandó projektek tervezett száma

Konstrukció tervezett indítása (év/negyed-fél év)

Konstrukció tervezett zárása (év/(negyed-fél év)

Konstrukció kkv érintettsége (kkv kedvezményezett/kkv beszállító/nincs kkv)

Támogatható tevékenységek

Megjegyzés

2011

2012

2013

Min.

Max.

Max.

új

2.1

ESR – az egységes európai hívószámra (112) alapozott Európai Segélyhívó Rendszer

Kiemelt projekt - keret

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

5,00

0,00

0,00

0,67

 

 

100%

1

2011. II. n.év

2013. I. félév

kkv beszállító

A cél az integrált rendszer létrehozásával a segélyhívásokat fogadó rendszerrel együtt működtetve egy, a különböző veszélyhelyzetekben összehangolt irányítást lehetővé tevő, a készenléti szervek között élő és operatív kapcsolatot biztosító tevékenységirányítási keretrendszer kialakítása.

Az egyetlen hívószámon történő segélyhívással több, a segélynyújtásban érintett szervezet elérése válik párhuzamosan lehetségessé, és a segélyhívással a bajba jutottak számára történő gyors és összehangolt munka eredményeivel a szolgáltató közigazgatás közvetlenül és konkrét eredményekkel igazolhatja, hogy valóban az emberekért működik, valamint működésének középpontjába a polgárok igényeit és elvárásait helyezi.

 

új

2.1

Az integrált ügyfélszolgálatok interoperabilis informatikai infrastruktúrájának kialakítása

Kiemelt projekt - keret

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

4,80

0,00

0,00

0,64

 

 

100%

1

2011.IV.né

2013.IV.n.év

kkv beszállító

Cél hogy korszerű, ügyintézést támogató ügyfél- és ügyintézőbarát rendszer jöjjön létre, valamint a közigazgatási rendszerek közötti adatkapcsolatok kialakításával egyszerűsítsük az ügyintézést, az adatok elérését. Az egységes egészként működő, integrált, infokommunikációs eszközök által támogatott ügyfélszolgálatokon az ügyféltől – amennyiben a más hatóságnál nyilvántartott adatainak felhasználásához előzetesen hozzájárul - olyan adat ismételten nem kérhető be, amely más hatóság nyilvántartásában szerepel. Olyan kormányzati stratégiát és eljárásrendet kell kidolgozni, amely teljes körűen garantálja az állampolgár személyiségi jogainak érvényesülését, ugyanakkor ezen hatékony megoldást választók számára képes a szükséges ügyintézési kényelmet biztosítani.

Fokozatosan át kell térni a közigazgatáson belül szabványosított, egyszerűbben és olcsóbban menedzselhető adatkapcsolati formákra, interoperabilitás megteremtésére.

 

új

2.1

Telefonos ügyfélszolgálat megújítása

Kiemelt projekt - keret

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

0,90

0,00

0,00

0,12

 

 

100%

1

2011.IV.né

2012.IV.n.év

kkv beszállító

Megvalósul azon contact center – szemlélet, amelynek célja a hatékony üzemeltetetés és erőforrás-gazdálkodás, az egységes folyamattervezési szemlélet és oktatási módszertan, továbbá az egységes tudásforrásból történő ügyfélkiszolgálás. Mindezen célok kézzelfoghatóvá tételének eszköze a szolgáltatási szint paramétereinek meghatározása, azok folyamatos monitorozása és eltérés esetén azonnali beavatkozás megkezdése, valamint teljesítményértékelés és minőségbiztosítási rendszer kidolgozása, betartatása. A kialakított rendszer transzparens működése lehetővé teszi, hogy a vezetői információs rendszeren keresztül a fenntartó szervezet felelősének mindenkor lehetősége legyen információt kinyerni az ügyfélkiszolgálás minőségének állapotáról.

A megvalósuló rendszer erőforrásai lehetőséget biztosítanak arra, hogy más közigazgatási szervezetek telefonos ügyfélszolgálati tevékenységét a contact center – részben vagy egészben – átvegye, és annak további üzememeltetéséről gondoskodjon. Ezen túl a contact center belső help-d

 

új

2.1

Adózói életúttal kapcsolatos információk elérhetővé tétele

Kiemelt projekt - keret

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

1,00

0,00

0,00

0,13

 

 

100%

1

2011.IV.né

2013.IV.n.év

kkv beszállító

A projekt eredményeképpen az ügyfelek számára elérhetővé válik az 'adózói életút' megtekintése, követése elektronikus úton. A projetk során továbbá az adózók jobb támogatása (az elvárt adózási kényelemnövelés, például tényadatok automatikus felkínálása) és a hibák csökkentése (mélyebb ellenőrzések lehetővé tétele) érdekében új szolgáltatási felület kerül kialakításra.

 

új

2.3

Egészségbiztosítási ügyfélkapcsolatok fejlesztése, egészségügyi rendszerekbe integrált adatkezelés és azonosítás megvalósítása

Kiemelt projekt - keret

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

2,80

0,00

0,00

0,37

 

 

100%

1

2011.IV.né

2013.IV.n.év

kkv beszállító

A projektben valós ügyfélkapcsolati rendszer (CRM) kialakítása történik meg, elsősorban a szolgáltatók, mint ügyfelek felé biztosítva a hatékony kapcsolattartást, ügyintézést, az alapvető nyilvántartások szolgáltató képes alapnyilvántartássá szervezését.

A projekt lehetővé teszi az ellátások finanszírozásának jobb megalapozását, pontosabb követését. Ennek része a még mindig létező floppys adatszolgáltatások helyett valódi monitoringot lehetővé tevő rendszer kialakítása, támaszkodva az e-kézbesítési szolgáltatására, felhasználva a (részben megújuló) űrlapos jelentési megoldásokat, de lehetővé téve a gépi adatszolgáltatást az auditált egészségügyi rendszerek számára. Része egy új szolgáltatói információs rendszer kialakítása is. A projekt célja továbbá az egészségügyi reform alapkövének számító Nemzeti Egészségügyi Informatikai (eHealth)

rendszerhez, a TIOP 2.3.1 és TIOP 2.3.3 konstrukciók által támogatott egészségügyi (intézményi és intézmények közötti) informatikai fejlesztésekhez alapvető fontosságú adatkez

 

új

2.1

Sajátszámlás nyugdíjjárulék kezelés ügyfélkapcsolati fejlesztése

Kiemelt projekt - keret

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

1,30

0,00

0,00

0,17

 

 

100%

1

2011.IV.né

2013.III.n.év

kkv beszállító

A projekt keretében fejlesztésre kerül a valódi sajátszámlás befizetés nyilvántartás.

A létrejövő rendszer a kormányzat felé az elemzésekhez, az ügyfelek felé pedig a konkrét helyzetük megismeréséhez nyújt felületet és azon keresztül adatszolgáltatást. A projekt eredményeképpen rendszeres értesítésként az ügyfelek kérhetik a befizetési adatokról való tájékoztatást (elektronikusan vagy papír alapon).

 

új

2.

Ágazati pályázat a közigazgatási szolgáltatásokhoz való hozzáférést támogató fejlesztésekre

egyfordulós pályázat

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

2,10

0,00

0,00

0,28

50,00

500,00

100%

10

2011.IV.né

2014.II.n.év

kkv beszállító

Az egyfordulós pályázat célja több közigazgatási szakrendszerhez való hozzáférés javítása az e-közigazgatási szolgáltatások széles körben való elterjesztése érdekében.

 

új

2.

A szakrendszereknek (beleértve az igazságszolgáltatást is) a módosult követelményeknek való megfeleléshez szükséges fejlesztéseket szolgáló kiemelt projekt keret

Kiemelt projekt - keret

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

1,90

0,00

0,00

0,25

150,00

1 500,00

100%

8

2012.I.félév

2014.II.n.év

kkv beszállító

- eKirendeltség projekt

- Földhivatali folyamatok ügyfélközpontú átalakítása és ahhoz szükséges korszerűsítése

- Egészségügyi rendszerekben integrált adatkezelés és azonnosítás megvalósítása

 

új

2.3

Teljeskörű ügyfélazonosítás

Kiemelt projekt - keret

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

1,30

0,00

0,00

0,17

 

 

100%

1

2011.IV.né

2013.III.n.év

kkv beszállító

Az új azonosítási megközelítés a piaci trendeket figyelembe véve nagyobb szabadságfokot biztosít az ügyfélnek, lehetővé téve az állami költségvetést nem terhelő megoldások alkalmazását is. A projekt keretében kialakul a teljeskörű ügyfélazonosítási rendszer. Itt alapvetően a személyek (mind a természetes, mind az egyéb, természetesen külön-külön feladatként értelmezve) hiteles nyilvántartása egészül ki olyan új elemekkel, amelyek az azonosítás, elektronikus kapcsolattartás és ügyintézés hatékonyabb és olcsóbb megoldásait biztosítják magasabb garanciális szintek mellett. Ennek egyik fontos eleme a rendelkezés nyilvántartás-szolgáltatás kialakítása, amelyben az érintett (személy) azonosítására, kapcsolattartására, adatkezelésére vonatkozóan megszorító (például magasabb biztonsági szintű azonosítás megkövetelése), illetve megengedő rendelkezést tehet (például normál e-mail kapcsolat igénylése). A jogbiztonság garantálásához kialakításra kerül (a szűken vett belső állami feladatkörre) az állami hitelesítés szolgá

 

új

2.1

E-befogadás

Kiemelt projekt - keret

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

1,00

0,00

0,00

0,13

 

 

100%

1

2011.IV.né

2013.IV.n.év

kkv beszállító

Az állampolgárok bevonásának egyik kulcseleme a valós (technikai) elérésük biztosítása, melynek egyik lehetősége az okostelefonokon, táblaszámítógépeken keresztül történő elérés. A projekt a széles tömegek eléréséhez olyan programokat készít, ahol a közigazgatás leglényegesebb szolgáltatásait igen egyszerűen vehetik igénybe az új technikát annyira már nem ismerők, kedvelők, a bonyolultabb kérdésekben pedig szinte magától értetődően jutnak az ügyfélszolgálathoz. A fejlesztés mind a telefonra tölthető alkalmazást, mind az e-befogadásra dedikált központi szolgáltatásokra, s ezek leegyszerűsített tájékoztatási hátterének kialakítására is vonatkozik. Természetes velejárója a projektnek, hogy a más okból lemaradás veszélyesek (látás, hallás sérült) igényeit figyelembe vevő alkalmazásokat is kifejlesztet.

 

új

2.1

Postai agóra

Kiemelt projekt - keret

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

0,50

0,00

0,00

0,07

 

 

100%

1

2012.I. félév

2013.IV.n.év

kkv beszállító

A postai agóra egy olyan, speciális a kistelepülések közigazgatási ügyintézését (adó-, agrár-, egészségügyi igazgatás, hatósági (pl. őstermelői) engedélyek) támogató projekt, ami társadalmi hatásaiban a kistelepülések népességmegtartó erejét is növeli. A nagyvárosokban rendelkezésre álló innovatív infrastruktúrát, szolgáltatást elérhető kell tenni a környező kisebb településeken is. Elengedhetetlenül fontos, hogy a megmaradt néhány helyi intézményben elérhetővé váljanak a legmodernebb technológiák és szolgáltatások, miközben ezek a helyi közösségek erősödését is szolgálják.

 

új

2.2

Mobil szélessávi elérés a rurális területeken (előkészítés)

Kiemelt projekt - keret

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

0,15

0,00

0,00

0,02

 

 

100%

1

2011.IV.né

2012.IV.n.év

kkv beszállító

Az előkészítő projekt felvázolja a mobilhálózattal történő elérés lehetőségeit, módjait azokon a településeken, ahol a közeljövőben nem megoldható a gazdaságos hálózati végpontok kiépítése, azonban igazgatási feladatokat el kell látni. Az előkészített projektnek (az előkészítési támogatás visszafizetésének terhe mellett) 2015-ig meg kell valósulnia.

 

 

2.

Prioritás

Összesen:

 

0,00

22,75

0,00

0,00

3,05

 

 

100%

28

 

 

 

 

 

Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2011-2013. évekre szóló akcióterve, 3. prioritás

I. Prioritás bemutatása

1. Prioritás tartalma

1M25086_4

Prioritás rövid tartalma
(max. 500 karakter)

A Közép-magyarországi régió – az ország régiói közül egyedül - a regionális versenyképesség és foglalkoztatás célkitűzés alá tartozik. Az elektronikus közigazgatás fejlesztése az eddigi tapasztalatok alapján hatékonyan nem valósítható meg központi, egységes irányítás nélkül. Ez viszont csak úgy lehetséges, ha az operatív program külön prioritási tengelyt tartalmaz a Közép-magyarországi régióra, mint a regionális versenyképesség és foglalkoztatás alá eső régióra. Jelen prioritási tengely leképezi az 1. és 2. számú prioritási tengelyeket a Közép-magyarországi régióra.



2. A prioritás célkitűzései

1M25086_5

Indikátor megnevezése

Indikátor mérték-
egysége

Indikátor típusa

Bázisérték

Célérték

2015

átlagos ügykezelői időráfordítás az államigazgatási szervek egyes eljárásainál a KMR-ben

óra

eredmény

n.a.

20%-kal csökkenjen

az on-line szolgáltatásokat nyújtó hatósági ügyintézést végző államigazgatási szervek aránya a KMR-ben

%

eredmény

16%

100%

intelligens azonosítóval ellátott személyek aránya a KMR-ben

%

output

0

100%

az elektronikus fizetést alkalmazó lakossági/vállalkozási ügyfelek aránya az államigazgatási szerveknél a KMR-ben

%

eredmény

0

50%



3. A prioritás ütemezése – kiírások kerete

1M25086_6

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, ……. HUF/EUR árfolyamon)

2011

2012

2013

Összesen

11,34

0,00

0,00

11,34

Tervezett ESZA/ERFA arány (%):
KMR-ben elszámolható kiadások aránya (%):


4. A prioritás ütemezése – kötelezettségvállalás (IH döntés)

1M25086_7

Indikatív forrásallokáció
(Mrd Ft, folyó áron, ….. HUF/EUR árfolyamon)

2007-2010

2011

2012

2013

2014-2015

Összesen

0,00

4,00

7,34

0,00

0,00

11,34



3. prioritás
Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2011-2013. évekre szóló akcióterve

II. A támogatási konstrukciók összefoglaló adatai (2011-2013)

1M25086_8

Konsrukció státusza (új vs. utód)

Konstrukció kódja

Konstrukció neve

Projekt kiválasztás eljárása

Kedvezményezettek köre

Előzetes támogatási igénnyel lekötött összeg (KEOP, KÖZOP előkészítési projektek esetében) (Mrd Ft)

Pályázatok, kiemelt projektek meghirdethető kerete

(MrdFt)

Keret KMR része (Mrd Ft) (HEP és KÖZIG IH)

Támogatás összege (MFt)

Támogatás mértéke (%)

Támogatandó projektek tervezett száma

Konstrukció tervezett indítása (év/negyed-fél év)

Konstrukció tervezett zárása (év/(negyed-fél év)

Konstrukció kkv érintettsége (kkv kedvezményezett/kkv beszállító/nincs kkv)

Támogatható tevékenységek

Megjegyzés

2011

2012

2013

Min.

Max.

Max.

új

3.1

Önkormányzati ASP központ felállítása

Kiemelt projekt - keret

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

2,35

0,00

0,00

2,35

 

 

100%

1

2011.IV.n.év

2013.I. félév

kkv beszállító

A projekt egy olyan központi elektronikus alkalmazás-szolgáltató (ASP) központ kialakítását célozza meg, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzati feladatellátás és belső működés támogatását a Közép-magyarországi régió vonatkozásában.

 

új

3.1

A Rendőrség elektronikus feldolgozó rendszerének korszerűsítése a KMR régióban.

Kiemelt projekt - keret

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

2,00

0,00

0,00

2,00

 

 

100%

1

2012.I. félév

2014.I.név

kkv beszállító

A Rendőrség elektronikus feldolgozó rendszerének korszerűsítése, bővítése, átstrukturálása, egyes közigazgatási folyamatok elektronizálása, valamint az informatikai biztonság növelését célzó hardverkörnyezet és egyéb technikai eszközrendszer fejlesztése a KMR régióban.

 

új

3.1

Adóigazgatási szakrendszerek integrációja

Kiemelt projekt - keret

Az EKOP lehetséges kedvezményezetti körébe tartozó szervezet

0,00

1,50

0,00

0,00

1,50

 

 

100%

1

2011.IV.n.év

2013.IV.n.év

kkv beszállító

A projekt az adóigazgatás rendszereinek integrációját, hatékonyságának növelését célozza. A projekt keretében a végrehajtási rendszer korszerűsítése, valamint az ellenőrzési rendszer megújítása, korszerűsítése történik meg. Az adóigazgatási tevékenység kritikus eleme az államháztartás működésének, emiatt a projekteknél a kockázat minimalizálásra kell törekedni, ezért az integrációnak először a KMR régióban lévő intézményekben kell megvalósulnia, majd a tapasztalatok alapján az integráció országosan kiterjeszthető. Az országos kiterjesztés nem része jelen projektnek.

 

 

3.

Prioritás

Összesen:

0,00

5,85

0,00

0,00

5,85

 

 

100%

3,00

 

 

 

 

 

1

A határozatot a 1236/ 2012. (VII. 12.) Korm. határozat 4. pontja visszavonta.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére