BÜ BH 2011/125
BÜ BH 2011/125
2011.05.01.
Amennyiben a hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás szükségszerű eszközcselekménye valamely másik hivatali kötelesség jogtalan előnyszerzési célzatú megszegése, az előbbi bűncselekmény megállapítása mellett a hivatali visszaélés (anyagi) bűnhalmazatban megállapítása kizárt [Btk. 12. § (1) bek., 225. §, 275. § (1) bek.].
A megyei bíróság ítéletével a felülvizsgálati indítvánnyal érintett L. r. terheltet 4 rendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében és 2 rendbeli – ebből egy esetben folytatólagosan elkövetett – hivatali visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt – halmazati büntetésül – 1 év 2 hónapi, végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
Az ítélet ellen a terhelt és védője jelentettek be elsődlegesen felmentésre irányuló fellebbezést.
A fellebbezést elbírálva az ítélőtábla ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A szerteágazó büntetőügyben 84 terhelttel szemben került sor vádemelésre. Foglalkozásukat tekintve a terheltek gépkocsivezetők, nemzetközi fuvarozást végző vállalkozók és pénzügyőrök voltak.
Az ügy I. r. terheltje a vádbeli időben főtörzsőrmester rendfokozattal, az L. r. terhelt hadnagyi rendfokozattal a Vám- és Pénzügyőrség H.-i Vámhivatalának állományában teljesítettek pénzügyőr szolgálatot több más terhelttársukkal együtt.
A pénzügyőr terheltek egy másik csoportja a Cs.-i, illetve Ny.-i Vámhivatalnál végezte szolgálati feladatát.
A felülvizsgálati indítvánnyal érintett L. rendű terhelt cselekményeinek lényege az, hogy a nemzetközi fuvarozási tevékenységet végző terheltek közvetlenül, vagy gépkocsivezetőik útján anyagi ellenszolgáltatást adtak a T.-i határátkelőhelyen szolgálatban lévő pénzügyőr terhelteknek azért, hogy kötelességük megszegésével a nemzetközi fuvarozói engedélyt ne ellenőrizzék, így olyan tehergépjárműveikkel is fuvarozhassanak külföldre, amelyeknek ilyen engedélye nem volt.
Az ügy LXXXIV. r. terheltje pedig azért adott és ígért vagyoni előnyt a T.-i, illetve a Ny.-i és Cs.-i határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő pénzügyőröknek, hogy az általa Szlovákiából beszállított édesipari termékeket a valóságtól eltérően tranzitáruként vámkezeljék. Mindkét eseménysorban meghatározó szerepet játszott az I. r. terhelt, az L. r. terhelt munkatársa aki a fuvarozást végző terheltekkel az anyagi előnyben előre megegyezve a T.-i határátkelőhelyen a ki- és beléptetéseket megszervezte. A cselekmények elkövetésébe több pénzügyőr társát is anyagi juttatás ellenében bevonta, így a terheltek egy csoportja bűnszövetségben, üzletszerűen követte el a cselekményeket.
Más, az ügyben még felelősségre vont terhelteket az I. r. terhelt, vagy a vele szorosan együttműködő XXXIX. r. terhelt kollegiális szívességként kért meg arra, hogy az előre egyeztetett időpontban határátlépésre jelentkező jármű vezetője által átadott okmányokat milyen módon ellenőrizzék.
Az elsőfokú bíróság részletesen foglalkozik azokkal a jogszabályokkal, amelyek a vádbeli időben a nemzetközi árufuvarozói tevékenységet az erre vonatkozó engedélyhez (igazolólaphoz) kötötték, és a vámszervek részére ezek ellenőrzési kötelezettségét előírták azzal, hogy amennyiben az országba belépő, vagy kilépő magyar honosságú közúti jármű ilyen engedéllyel nem rendelkezik, a határvámhivatal köteles a járműnek, az azon lévő árunak a határátlépését megtagadni és a Központi Közlekedési Felügyeletet haladéktalanul értesíteni. [A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. 2001. január 1. és 2004. április 30-a között hatályos 20. §-ának (6) bekezdése.]
A tényállás azt is rögzíti, hogy a H.-i Vámhivatal Közúti Kirendeltségén 1999-2001. év között összesen hat esetben észlelték a nemzetközi árufuvarozói engedély hiányát, míg tizenkettő esetben az igazolólap hiányát, és részletesen leír a bíróság három olyan – 2001. évi – esetet is, amikor az ügyben érintett egyes pénzügyőr terheltek készítettek erről jegyzőkönyvet.
A felülvizsgálati indítvánnyal érintett L. r. terhelt cselekménye konkrétan a következő:
A XXXIV. r. terhelt – aki már az 1990-es évektől foglalkozott nemzetközi árufuvarozással – a vádbeli időben a VL T. Kft.-t vezette.
A kft. tulajdonában álló tehergépjárművek nem rendelkeztek a jogszabályban előírt, a Központi Közlekedési Felügyelet részéről kiadható nemzetközi közúti árufuvarozói engedéllyel.
A XXXIV. r. terhelt ennek ellenére 2001. év végétől ezekkel a járművekkel is végeztetett nemzetközi áruszállítást. Kezdetben ezt úgy oldotta meg, hogy az egyik járművet vezető XXXV. r. terhelt a neki erre a célra előre biztosított „indítópénzből” a T.-i határátkelőhelyen az átléptetését végző vámtisztviselőknek átlépésenként kb. tízezer forintot adott, hogy a szükséges engedély hiánya miatt ne tagadják meg a tehergépjármű ki-, illetve beléptetését, és ne kezdeményezzenek eljárást a Központi Közlekedési Felügyeletnél.
2001. október 17-e és 2002. május 17-e között az I. r. terhelt nyolcszor, a vele szorosan együttműködő XXXIX. r. terhelt két esetben, míg az e cselekvőségben még érintett további kilenc pénzügyőr terhelt – közöttük az L. rendű terhelt is – egy-egy alkalommal hajtottak végre átléptetést, amelyeknél nem volt megállapítható, hogy azért a gépjármű vezetője pénzt adott volna.
Az L. r. terhelt a szolgálata alatt, a saját bélyegzőjét használva 2001. december 20-án 6 óra 21 perckor a XXXV. r. terhelt által vezetett vontatóból és pótkocsiból álló járműszerelvényt léptette be az országba, amelyet EV azonosítóval rögzített a vámregisztrációs adatbázisban.
A LXXXIV. r. terhelt által Szlovákiából behozott édesipari termékekkel kapcsolatos konkrét cselekmények a következők:
Az I. r. terhelt a LXXXIV. r. terhelttől kapott pénzért, összesen 115 000 forintért közvetlenül vagy közvetve, más kollégái révén rábírta a H.-i Vámhivatalnál szolgálatot teljesítő munkatársait, hogy a LXXXIV. terhelt részére Szlovákiából mikrobuszokkal és az ahhoz csatolt utánfutókkal behozott édességszállítmányok mennyiségét a hivatali kötelességük megszegésével ne ellenőrizzék; az egyes szállítmányokról kiállított egységes vámáru-nyilatkozatokat, amelyek a szállított áru tömegénél mindig jóval kisebb tömeget tartalmaztak, záradékkal lássák el; továbbá ezeket a szállítmányokat előzetes telefonon történt egyeztetés után soron kívül vámkezeljék. Az ügyben felelősségre vont pénzügyőr terheltek az I. r. terhelt rábírásának megfelelően jártak el.
A LXXXIV. r. terhelt megbízásából szállított áru tömegének a valótlan megjelölésére azért volt szükség, hogy az adott áru vámokmányait a H.-i Vámhivataltól az elkövetés idején legfeljebb 3,5 tonna össztömegű gépjárművek kiléptetésére jogosult Ny.-i, illetve Cs.-i Vámhivatalhoz továbbítsák tranzitáruként történő fiktív kiléptetés céljából.
A Szlovákiából behozott áru azonban Magyarországon maradt; az a LXXXIV. r. terhelt M.-i telephelyén került lepakolásra belföldi kereskedelmi forgalomban történő értékesítés céljából.
Az édesipari termék-szállítmányokra nézve az L. r. terhelt a szolgálata alatt a saját bélyegzőjét használva négy esetben végzett beléptetést: Mind a négy esetben még ugyanazon vagy a következő napon a Ny.-i, illetőleg a Cs.-i Vámhivatal a szolgálatot ellátó terheltjei – valótlanul – a szállítmányt az országból kiléptették.
Az eljárt bíróságok az L. r. terheltnek a cselekményét a Btk. 225. §-a szerinti hivatali visszaélésnek, és folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélésnek és ezzel halmazatban 4 rendbeli, a Btk. 275. § (1) bekezdés b) pontja szerinti közokirat-hamisítás bűntetteként értékelték, részletes jogi indokolását adva annak is, hogy az itt megjelölt bűncselekményeket, illetve azok halmazatát miért látták megállapíthatónak.
A jogerős ügydöntő határozatok ellen az L. r. terhelt és védője bűncselekmény hiányában történő felmentés érdekében, a Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott okból a védő nyújtott be felülvizsgálati indítványt.
Egyfelől lényegében azzal érvelt, hogy a pénzügyőr terhelteknek nem képezte hivatali kötelességét a nemzetközi árufuvarozói engedélyek ellenőrzése, így kötelességszegés hiányában hivatali visszaélést sem követhettek el. A szóban lévő engedélyt a jogszabályváltozás miatt már nem kellett az átlépések során szemrevételezniük. A módosító rendelkezéseket a munkáltató – a szolgálati törvényben előírt kötelezettségének az elmulasztásával – nem bocsátotta az állomány rendelkezésére, és annak a Pénzügyi Értesítőben történt kihirdetése is elmaradt. A helyzetet mi sem jellemzi jobban, minthogy maga a munkáltató is állásfoglalást kért az országos parancsnokságtól. A bíróságnak az ellenőrzési kötelezettséget tartalmazó, 65/1999. (V. 18.) VPOP utasításra történt hivatkozása téves, hiszen ez keretutasítás, és a jelen esetben éppen a keretet kitöltő jogszabályban történt változás.
A tényállás másik részét illetően az indítvány indokai szerint az elsőfokú bíróság az elkövetéskor irányadó jogszabályokkal ellentétes tényállást állapított meg, illetve téves ténybeli következtetésre jutott, amikor ítéletében azt rögzítette, hogy az áru tömegének a valótlan megjelölésére azért volt szükség, hogy azt a legfeljebb 3,5 tonna össztömegű gépjárművek kiléptetésére jogosult Ny.-i, illetve Cs.-i Vámhivatalnál tranzit áruként fiktív módon kiléptethessék.
A Vámeljárásról szóló törvény rendelkezései szerint az L. r. terhelt hivatali kötelességét a tranzitáru vámkezelésekor a vám kiszabása szempontjából lényeges adatok ellenőrzése képezte. Az édesipari termék szállítmány a jellegét tekintve darabáru volt, így a vámteher szempontjából lényeges adat az egyes árufajták darabszáma, és nem a szállítmány össztömege. A szállítmány össztömege nem befolyásolta a kiszabott vám összegét.
Mindemellett a beléptető vámtisztviselők nem irányították az ügyfelet egy meghatározott kiléptető vámhivatalhoz, ugyanis az egységes vámáru nyilatkozat vonatkozó rovatát a kérelmező töltötte ki, s az ügyfél nem volt kötve ehhez az adathoz.
Tévesen értelmezték a vonatkozó jogszabályok alapján az eljárt bíróságok a kiléptető vámhivatalok hatáskörét is, azt ugyanis az akkor hatályos jogi normák a forgalom jellege és nem tömegkorlátozás alapján határozták meg. A vádbeli időben a Cs.-i és Ny.-i határátkelőhely egyaránt a személyforgalom számára volt megnyitva, és nem tömegkorlátozás volt érvényben. Annak vizsgálata pedig, hogy ezeken az átkelőhelyeken ki léptethető át, nem az L. r. terhelt kötelessége, hanem az ottani vámhivatalok feladata volt.
Így tehát az L. r. terhelt hivatali visszaélést nem követett el, hiszen az ellenőrzést a vámjogszabályoknak megfelelően végezte.
Nem valósította meg a közokirat-hamisítás bűncselekményét sem, mivel az áru össztömegére vonatkozó adat nem volt joghatás kiváltására alkalmas; a célzott joghatás a vám illetve vámbiztosíték helyes megállapítása volt, amelyhez a terhelt által záradékolt vámáru nyilatkozat minden esetben valós adatokat tartalmazott.
A fentieken túlmenően – és ebben a körben tartalmilag a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontjára alapozva – az indítványozó a halmazat megállapítását önmagában is törvénysértőnek tartotta.
A Legfőbb Ügyészség nyilatkozatában a felülvizsgálati indítványt részben a törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartotta.
Az édesipari termékekkel kapcsolatos tényállási pontot érintően azt fejtette ki, hogy a vonatkozó vámszabályok helyes értelme szerint a terhelt az áru tömegére, mennyiségére vonatkozó lényeges tényt hamisan foglalt közokiratba, hiszen az áru össztömege, vagyis a kilogrammban kifejezett mennyisége az árutovábbítással kapcsolatos eljárásban az áru azonosításához kapcsolódó lényeges mennyiségi adat, ami a vámteher megállapítására is kihatással van.
Egyetértett viszont az indítványnak a halmazat megállapítását kifogásoló felvetésével. Ugyanekkor a kiszabott büntetést az 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntettének a mellőzése mellett is törvényesnek tartotta.
Mindezekre figyelemmel a támadott ügydöntő határozatoknak a hatályukban történő fenntartását indítványozta.
A felülvizsgálat eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványt a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjára alapozott részében egészében a törvényben kizártnak találta.
Előrebocsátja, hogy a felülvizsgálatra vonatkozó külön eljárási szabályok értelmében felülvizsgálatnak csak a Be. 416. §-ának (1) bekezdésében meghatározott okokból, és a jogerős ügydöntő határozat által megállapított tényállás alapján van helye.
A felülvizsgálati eljárásban a jogerős ítéleti tényállás kötelezően irányadó, a tényállás felülvizsgálati indítványban nem támadható [Be. 423. § (1) bekezdése].
Azt tehát, hogy történt-e olyan büntető anyagi jogi jogsértés, amelyre a felülvizsgálati indítványban hivatkoznak, a Legfelsőbb Bíróság kizárólag az ítéleti tényállás alapul vételével vizsgálhatja. Azokat az indítványokat, illetve az indítványok azon részeit amelyekben a tényállás megalapozottságát vitatják, érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítania.
A büntetőeljárási szabályok szerint a tényállás esetleges lényeges hibáinak az orvoslására másik rendkívüli jogorvoslat, a perújítás hivatott. Erre is visszavezethetően a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontjában konkrétan, és tételesen felsorolt felülvizsgálati okok között a Be. 351. §-ának (2) bekezdésében írt hiányosságok (vagyis azok a hibák, amelyek az ítélet megalapozatlanságát eredményezik) nem szerepelnek.
Az indítványban előadott érveket megvizsgálva a Legfelsőbb Bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a védő a terhelt bűnösségének a megállapítását az irányadó tényálláson keresztül támadta, amikor a hivatali kötelesség jogszerű teljesítésére hivatkozott.
A fentebb már idézett büntetőeljárási szabályok értelmében felülvizsgálati indítványban nem csupán a tényállás helyessége nem kifogásolható, hanem értelemszerűen nem sérelmezhető az annak alapjául elfogadott bizonyítékok mikénti bírói mérlegelése sem.
A támadott ítélet indokolását ebből a szempontból vizsgálva a következők rögzíthetők:
A megyei bíróság megállapítása szerint az elsőfokú eljárásban az érintett pénzügyőr terheltek többsége a bűnösségét tagadta. A felülvizsgálati indítványban előadottakkal egyezően azzal védekeztek, – ide értve az L. r. terheltet is –, hogy 2001. május 1-jétől már nem volt kötelességük a nemzetközi árufuvarozói engedélyek ellenőrzése, hiszen az erről szóló jogszabály hatályon kívül helyezésre került, más jogszabályt pedig nem hirdettek ki a részükre, sőt az országos parancsnokságtól még állásfoglalást is kértek, így hivatali kötelességszegést nem követtek el.
Más pénzügyőr terheltek viszont arról nyilatkoztak, hogy az engedélyeket el kellett kérni, ha nem volt, akkor jegyzőkönyvet vettek fel, és az átlépést megtagadták.
A bíróság tanúként hallgatta ki a H.-i Vámhivatal Közúti Kirendeltségének a vezetőjét is, aki ez utóbbi terheltekkel azonos vallomást tett.
Az ellenőrzési kötelezettségre nézve fennálló ellentétes bizonyítékokat mérlegelve – ide értve a gépkocsivezető terheltek vallomásait, a titkos információgyűjtés adatait is – a bíróság azon vádlottak előadását fogadta el valónak, akiknek a vallomását elöljárójuk vallomása éppúgy alátámasztott mint a vádbeli időben a hivatkozott okmány hiányáról felvett jegyzőkönyvek.
A felülvizsgálati indítvány tehát – amely lényegében a terheltnek az el nem fogadott védekezésén alapult – ebben a részében a törvényben kizártnak bizonyult, miután mérlegeléssel megállapított tényállást támadott.
A rendelkezésre álló bizonyítékokat a bíróság részletekbe menően értékelte. Az itt írt cselekményben érintett vámtisztviselő terheltek – így az L. r. terhelt is – a bűnösségüket tagadva azzal védekeztek, hogy az áru súlyát nem kellett ellenőrizniük; az nem minősült lényeges adatnak a vámérték biztosítása szempontjából, a vámkezelést szabályszerűen végezték. Egyező hivatkozásuk szerint a számlát, amelyből a súlyadatok megismerhetők, el sem kellett kérniük, továbbá őket sem az I. r. terhelt, sem más nem kérte meg szabálytalan vámkezelésre.
A bíróság ezt a védekezést is a terhelő bizonyítékok láncolatából és az azokból adódó ténybeli „következtetésből” megcáfoltnak találta, amelyek szerint szó sem volt a szabályoknak megfelelő vámkezelésről.
Az indítvány tehát e cselekmény kapcsán is valójában a megcáfoltnak talált terhelti védekezést ismételte meg.
Ezzel viszont tartalmilag a tényállás helyességét vitatta; azt megalapozatlannak tartva.
Amint azt a Legfelsőbb Bíróság már korábban megjegyezte, a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontjának értelmében az ítélet esetleges megalapozatlanságát jelentő hibák a felülvizsgálati okok körén kívül esnek.
A felülvizsgálati indítvány ezért e tényállási pont kapcsán is a törvényben kizárt volt.
Tekintettel azonban arra, hogy a védő e tényállási részt illetően a halmazat megállapítását is törvénysértőnek tartotta – vagyis tartalmilag a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott felülvizsgálati okra is hivatkozott – a Legfelsőbb Bíróság az indítványt nyilvános ülésen bírálta el.
A védő ezzel kapcsolatos érveivel a Legfőbb Ügyészség is egyetértett, és azt az alábbiak miatt a Legfelsőbb Bíróság is osztotta.
A hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás ún. összetett bűncselekmény, amely a közokirat-hamisítás és a hivatali visszaélés törvényi tényállását foglalja magában.
Az összetett bűncselekmény jellemzője, hogy miután az abban foglalt elkövetési magatartások tipikusan együtt fordulnak elő, s rendszerint a cél-eszköz viszonyában állnak egymással, – azokat egy bűncselekményként értékeli a törvényhozó.
Az ekként látszólagos alaki halmazatot alkotó törvényi tényállások közül az érvényesül, amely az adott cselekményre maradéktalanul illeszkedik.
A hivatali visszaélés törvényi tényállásával az annál több ismérvet tartalmazó hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás törvényi tényállása a specialitás viszonyában áll. A specialitás elvéből adódóan pedig a hivatalos személynek az a magatartása, hogy hivatali hatáskörével visszaélve hamis közokiratot készít, annak tartalmát meghamisítja, illetőleg lényeges tényt hamisan foglal közokiratba, külön hivatali visszaélést nem valósít meg. Ilyen esetben az összetett bűncselekmény megállapításának van helye.
A halmazat a szóban lévő két bűncselekmény között kizárólag valóságos anyagi halmazat lehet, vagyis amikor a hivatalos személy a közokirat-hamisításon túlmenően további olyan magatartást is tanúsít, ami a hivatali visszaélés tényállását kimeríti.
Az alapügyben eljárt bíróságok a tényállás jogi értékelése során lényegében erre alapozták a halmazat megállapítását. A vonatkozó jogi érvek szerint ugyanis a jelen esetben a vámtisztviselő terheltek hivatali kötelességszegése nem csupán a hamis tartalmú vámáru nyilatkozatok záradékolásában merült ki, hanem ennél szélesebb körű, többmozzanatú volt, miután komplett vámellenőrzést kellett végrehajtaniuk.
A hivatali visszaélést azzal a magatartásukkal valósították meg, hogy az I. rendű terhelt kérésének megfelelően a gépkocsivezetők által vámkezelésre átadott okmányok adataiban mutatkozó nyilvánvaló eltérések ellenére, a vámszabályok megsértésével a kötelezően lefolytatandó tételes vámvizsgálatot mellőzték, „továbbá e szabályszegő vámeljárásuk során” a szállított áru tényleges tömegénél rendre jóval kisebb tömeget feltüntető, valótlan tartalmú egységes vámáru nyilatkozatokat záradékkal látták el.
Az irányadó tényállás lényege szerint azonban az ügy LXXXIV. r. terheltje éppen azért részesítette anyagi juttatásban az I. r. terheltet, hogy az általa az országba behozatott édességszállítmányokat a vámtisztviselő terheltek a belépéskor ténylegesen ne ellenőrizzék; a valótlan súlymennyiséget valósnak fogadják el azért, hogy azokon a határátkelőhelyeken történhessen meg a fiktív kiléptetés, ahol azt már szintén a LXXXIV. rendű terhelt előre egyeztette. A vámtisztviselő terheltek, így az L. r. terhelt is az I. r. terhelt kérésére ennek megfelelően jártak el.
Az elkövetésnek ez a módja a hivatali visszaélésnek a halmazatban történő megállapítását, a két cselekménynek a cél-eszköz viszonyára figyelemmel kizárja.
A tényleges vámellenőrzés mellőzése, a tételes vámvizsgálat elmaradása szükségszerű eszközcselekménye volt a valótlan súlyadatokat tartalmazó vámokmányok záradékolásának.
A felülvizsgálati indítvány tehát a halmazat megállapítását támadó részében kétségkívül alapos.
Törvényt sértettek az eljárt bíróságok, amikor a 4 rendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette mellett az L. r. terhelt bűnösségét 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntettében is megállapították.
A törvénysértés megállapítása ellenére a támadott ítéletek megváltoztatására nem volt ok, hiszen az L. rendű terhelt terhére fennmaradó 1 rendbeli hivatali visszaélés bűntettének, és 4 rendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének elkövetése miatt halmazati büntetésként kiszabott 1 év 2 hónapi szabadságvesztés az irányadó büntetési tétel keretei között marad, eltúlzottnak semmiképpen sem tekinthető, ekként pedig az törvényes.
Tekintettel arra, hogy a Be. 416. § (1) bekezdésének b) pontja felülvizsgálati okot csak akkor alapoz meg, ha a cselekmény törvénysértő minősítése miatt a büntetés is törvénysértő, a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, hanem a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján hatályukban fenntartotta.
(Legf. Bír. Bfv. I. 589/2009.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás