• Tartalom

13/2011. (II. 18.) VM rendelet

13/2011. (II. 18.) VM rendelet

a szőlőültetvények szerkezetátalakítására és -átállítására vonatkozó szabályozásról szóló 161/2008. (XII. 18.) FVM rendelet módosításáról1

2011.02.19.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdésében, valamint a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény 57. § (1) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) A szőlőültetvények szerkezetátalakítására és -átállítására vonatkozó szabályozásról szóló 161/2008. (XII. 18.) FVM rendelet (a továbbiakban: R.) 1. § b)–f) pontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek:

(1. § E rendelet alkalmazásában)

b) fajtaváltás: egy vagy két egymást követő borpiaci évre ütemezetten az adott ültetvényben a tevékenységet megelőzően termesztett fajta érvényes telepítési engedéllyel történő cseréje a Borvidéki tervben meghatározott más fajtának vagy a korábbi fajta vírustesztelt klónjának vagy klónkeverékének telepítésével,
c) ültetvény áttelepítése: egy adott terület érvényes telepítési engedéllyel egy vagy két egymást követő borpiaci év alatt történő betelepítése a Borvidéki tervben meghatározott fajta és művelésmód alkalmazásával vagy jobb ökológiai adottságok közé történő telepítés,
d) tőkepótlás: az ültetvényszerkezetnek megfelelő tőkeállomány helyreállítása az ültetvényben meglévő szőlőfajtával az ültetvény támrendszerének létesítése keretében, 5%-nál nagyobb mértékű hiány esetén a tőkehelyek 100%-ban – 25%-nál nagyobb mértékű tőkepótlás esetében érvényes telepítési engedéllyel – történő bepótlásával, amely magában foglalja a felhasznált szaporítóanyag beszerzését, és az ültetést is,
e) ültetvényleltár: az ültetvény pontos helyét, méretét, sor- és tőtávolságát, művelésmódját, a tőállományt soronként bemutató nyilvántartás,
f) borvidéki szerkezetátalakítási és -átállítási terv (a továbbiakban: Borvidéki terv): olyan követelményrendszer, amely meghatározza azon termőterületeket és azokat a szőlőfajtákat – ideértve a 10 éves termelési adattal még nem rendelkező szőlőfajtákat is –, amelyek termése biztos felvevő piaccal rendelkezik, és amelyeket a Borvidéki terv készítését megelőző 10 év termésének átlagában a borvidéki átlagnál kedvezőbb minőséggel szüreteltek, a Borvidéki terv előírja továbbá a fajtaváltás, az ültetvény áttelepítésére vonatkozó követelményeket, amelyek betartásával jobb minőségű bortermés biztosítható,”

(2) Az R. 1. § h) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(1. § E rendelet alkalmazásában)

h) VINGIS térkép: a szőlőültetvények országos térinformatikai nyilvántartásából (VINGIS) nyomtatott A/3-as formátumú, a kérelemben megjelölt ültetvény pontos térbeli azonosítását biztosító, a terület átlagos lejtésére vonatkozó, és egyéb kiegészítő szakadatokkal ellátott térképi dokumentum,”

2. § (1) Az R. 4. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az adott borpiaci évre vonatkozóan az e rendelet alapján kifizethető támogatási keretösszegről az agrárpolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) tájékoztatja a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt (a továbbiakban: MVH), amely a keretösszegről közleményt tesz közzé.”

(2) Az R. 4. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Az MVH a kifizetéseket úgy teljesíti, hogy az adott pénzügyi év tekintetében az összes kifizetés átlaga a 12 500 euró/ha összeget ne haladja meg.”

3. § (1) Az R. 5. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A 2. § a)–b) pontjai szerinti tevékenységekre 3300 tő/ha tőszámnál, a 2. § c) pontja szerinti tevékenységre 2300 tő/ha tőszámnál alacsonyabb tőszámú ültetvényre támogatás nem igényelhető.”

(2) Az R. 5. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A szerkezetátalakítás során kialakítható sortávolság nem lehet kevesebb 1 méternél, vagy nem lehet több 3,6 méternél. A szerkezetátalakítás során kialakítható tőtávolság nem lehet kevesebb 0,6 méternél, vagy több 1,2 méternél. Ikersoros ültetvények esetén az átlagos sortávolságot kell figyelembe venni. Ikertőkés ültetvények esetén az átlagos tőtávolságot kell figyelembe venni.”

4. § Az R. 8. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

8. § (1) Támogatási kérelmet nyújthat be az a természetes személy vagy gazdálkodó szervezet, aki (amely) a szerkezetátalakításban részesített ültetvény használója.
(2) A támogatási kérelem az alábbi adatokat tartalmazza:
a) a kérelmező azonosításához szükséges adatok (ügyfél regisztrációs szám, név, cím, kapcsolattartási információk);
b) a tevékenység megjelölése;
c) a tevékenységgel érintett ültetvény részletezése (borvidék, helység, helyrajzi szám, a helyrajzi számhoz tartozó telepítési engedély száma, a tevékenységgel érintett területnagyság);
d) a tevékenység végrehajtása során elvégzett műveletek.”

5. § (1) Az R. 9. § a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(9. § Nem igényelhető támogatás az olyan ültetvényre,)

a) amely tekintetében a telepítést vagy a támrendszer létesítését a kérelem benyújtását megelőző borpiaci év előtt kezdték meg,”

(2) Az R. 9. § c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(9. § Nem igényelhető támogatás az olyan ültetvényre,)

c) amelyre vonatkozóan nemzeti forrásból finanszírozott telepítési támogatást vettek igénybe és az ültetvény telepítése 2000. január 1-jét követően történt,”

6. § Az R. 10. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

10. § (1) A már befejezett tevékenységre vonatkozó támogatási kérelmeket egy eredeti példányban postai úton az MVH Piaci Támogatások és Külkereskedelmi Intézkedések Igazgatóságához (a továbbiakban: MVH PKI) kell benyújtani.
(2) A támogatási kérelmeket 2011. február 21. és 2011. május 31. közötti időszakban lehet benyújtani, a benyújtás időpontjának a kérelem postára adásának napja minősül.
(3) A kérelmeket az MVH Központ honlapján közzétett, az adott borpiaci évre vonatkozó közlemény szerinti formanyomtatványon kell benyújtani.
(4) A támogatási kérelemhez csatolni kell:
a) a kérelmezett területre vonatkozó Egyéni tervet,
b) valamennyi földtulajdonosnak a 4. számú melléklet szerinti, vagy azzal megegyező adattartalmú, 2008. június 30-a után kelt nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a szerkezetátalakításhoz hozzájárul,
c) haszonélvezeti, özvegyi, vagy végrehajtási joggal terhelt terület esetében valamennyi haszonélvezeti, özvegyi joggal rendelkező személy, vagy végrehajtási jog jogosultjának a 4. számú melléklet szerinti, vagy azzal megegyező adattartalmú, 2008. június 30-a után kelt nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a szerkezetátalakításhoz hozzájárul,
d) a 2. § a)–b) pontjai szerinti tevékenységek esetén a telepítési engedély másolatát,
e) a 2. § c) pontja szerinti tevékenység esetén – amennyiben a tőkepótlás mértéke meghaladja a 25%-ot – a telepítési engedély másolatát,
f) az ültetvénynek a tevékenység végrehajtását követő állapotra vonatkozó támrendszeréről készített vázrajzot,
g) a 2. § c) pontja szerinti tevékenység esetén az ültetvényről a szerkezetátalakítás végrehajtását megelőző állapotra vonatkozó, a HEGYIR-ből kiadott szőlő ültetvénykataszteri kivonatot,
h) a tevékenységek végrehajtását követő állapotra vonatkozó ültetvényleltárt a 6. számú melléklet szerint,
i) szaporítóanyag-felhasználás esetén a felhasznált szaporítóanyagra vonatkozó származási igazolás másolatát,
j) a 2. § c) pontja szerinti tevékenység esetén, amennyiben a tőkepótlás végrehajtása bujtással történik, az illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága által kiadott talajtani igazolást a talaj filoxéra ellenállóságáról.”

7. § Az R. 11. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A 16. § (4) bekezdése szerinti két egymást követő borpiaci év alatt történő végrehajtás esetén a második borpiaci évre benyújtott kérelemhez nem kell mellékelni a 10. § (4) bekezdés a)–e) és g) pontjaiban meghatározott dokumentumokat, ha az adatokban nem történt változás, és erről a kérelmező a kérelemben nyilatkozik.”

8. § Az R. 15. § (2)–(3) bekezdései helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(2) A támogatást csak a legalább 0,2 ha nagyságú, egy használó kezelésében lévő, összefüggő területen megvalósított, a 2. § szerinti tevékenységek valamelyikére lehet igénybe venni.
(3) A támogatás kifizetésére akkor kerül sor, amikor a tevékenység megvalósulásának adminisztratív, valamint helyszíni ellenőrzése megtörtént.”

9. § Az R. 16. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

16. § (1) Az egyes műveletek elvégzését, annak szakszerűségét, valamint az adott műveletre igényelt támogatási összegre való jogosultságot az MVH a helyszíni ellenőrzés alapján állapítja meg.
(2) A 2. § c) pontja szerinti tevékenység befejezésének az tekinthető, ha a tervezett támrendszert a Borvidéki tervvel és a kérelemmel összhangban, 100%-os mértékben megvalósították, az ültetvényt szakszerűen művelik, 5%-nál nagyobb tőkehiány esetén a pótlást teljeskörűen elvégezték.
(3) A 2. § a)–b) pontjai szerinti tevékenységek egy borpiaci év alatt történő végrehajtása magában foglalja az ültetési munkák elvégzését, továbbá a teljes körű támrendszer létesítést.
(4) A 2. § a)–b) pontjai szerinti tevékenységek két egymást követő borpiaci év alatt történő végrehajtása esetén az első borpiaci évben kell megvalósítani az ültetési munkálatokat. Az első borpiaci évben támrendszer létesítésére támogatás nem igényelhető. A második borpiaci évben kell megvalósítani a teljes körű támrendszer létesítést. A második borpiaci évben a támrendszer létesítés műveletre az adott borpiaci évre megállapított támogatási összeg igényelhető.”

10. § Az R. 17. § (2)–(3) bekezdései helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(2) A 2. § c) pontja szerinti tevékenységhez tartozó tőkepótlás műveletre kizárólag abban az esetben adható támogatás, ha a pótolt tőkék aránya meghaladja az ültetvény tőkeállományának 5%-át. Az (1) bekezdéstől eltérően a 2. § c) pontja szerinti tevékenység esetén filoxéra immunis talajon a tőkepótlás bujtással is elvégezhető.
(3) A 2. § c) pontja szerinti tevékenység esetén kizárólag új, korábban nem használt alapanyagok beszerzése, valamint felhasználása támogatható.”

11. § Az R. a következő 19. §-sal egészül ki:

19. § Az eljárás az ügyfél kérelmére nem függeszthető fel, továbbá a hiánypótlás teljesítésére rendelkezésre álló határidő nem hosszabbítható meg.”

12. § Az R. 20. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

20. § Az MVH a kérelmet elutasítja, ha
a) a kérelem nem felel meg a kérelem benyújtásakor hatályos Borvidéki terv előírásainak,
b) a támogatási kérelem benyújtásakor a tevékenység befejezése még nem történt meg,
c) a támogatható területnagyság kisebb mint 0,2 hektár,
d) a 2. § c) pontja szerinti tevékenység esetében a tervezett támrendszer nem a kérelemmel összhangban, 100%-os mértékben kerül megvalósításra,
e) a 2. § c) pontja szerinti tevékenység esetében a tőkehiány meghaladja az 5%-ot,
f) szaporítóanyag-felhasználás esetén a kérelmező nem igazolt származású, a 17. § (1) bekezdésének megfelelő szaporítóanyagot használ fel,
g) a 2. § c) pontja szerinti tevékenység esetében nem kizárólag új (korábban nem használt) alapanyag került felhasználásra,
h) a 2. § a)–b) pontjai szerinti tevékenységek esetében a beállottság mértéke nem éri el a 90%-ot,
i) a 2. § a)–b) pontjai szerinti tevékenységek esetében a telepítést a kérelem benyújtását megelőző borpiaci év előtt kezdték meg,
j) a 2. § c) pontja szerinti tevékenység esetében a támrendszer létesítését a kérelem benyújtását megelőző borpiaci év előtt kezdték meg,
k) a kérelem benyújtásakor a kérelmező nem rendelkezett érvényes telepítési engedéllyel,
l) a kérelemben megjelölt terület termőhelyi kataszterbe nem sorolt területen van,
m) az ültetvény telepítésekor az engedély rendelkezéseitől eltérően jártak el,
n) a kérelemben megjelölt terület nem Borvidéki településen fekszik,
o) az ültetvény nem minősül az 1. § j) pontja szerinti ültetvénynek,
p) a helyszíni ellenőrzés során megállapítást nyer, hogy a kérelmező használatában álló ültetvény nem a kérelemben, vagy annak mellékleteiben megjelölt helyrajzi számú területen található,
q) megállapítást nyer, hogy a kérelmezett ültetvény(ek)re vonatkozóan szőlőültetvény szerkezetátalakítási és -átállítási támogatást, vagy nemzeti forrásból finanszírozott telepítési támogatást vettek igénybe és az ültetvény telepítése 2000. január 1-jét követően történt.”

13. § (1) Az R. 21. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az MVH a kérelmeket beérkezési sorrendben bírálja el.”

(2) Az R. 21. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A támogatás kifizetésének határideje a kérelem benyújtása pénzügyi év október 15-e.”

14. § Az R. 22. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

22. § (1) Ha a 2010/2011. borpiaci év vonatkozásában benyújtott kérelmek alapján az összesített támogatási igény a 4. § (2) bekezdésben meghatározott keretösszeget meghaladja, úgy a keretösszegen felüli, jogos támogatási igényt tartalmazó, a 10. § (2) bekezdésben jelölt határidőig beérkező támogatási kérelmek kapcsán a kifizetésre 2011. október 16. után kerül sor a 2011/2012. borpiaci évre meghatározott keretösszeg terhére.
(2) A 21. § (1) bekezdés figyelembevételével a 2011/2012. borpiaci évre átvitt kérelmek előnyt élveznek a 2011/2012. borpiaci évben benyújtott kérelmekkel szemben.”

15. § Az R. 23. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

23. § (1) Ha a helyszíni ellenőrzés megállapítja, hogy a támogatási kérelem nem befejezett tevékenységre vonatkozik, az MVH mulasztási bírságot szab ki.
(2) A támogatást igénylő nyilatkozatban vállalja, hogy a támogatás kifizetésétől számított 10. borpiaci év végéig az ültetvényt rendeltetésszerűen műveli. Amennyiben ennek nem tesz eleget, úgy az a támogatás jogosulatlan igénybevételnek minősül.
(3) A 2. § c) pontja szerinti tevékenységre a 2010/2011. borpiaci évet követően támogatás nem igényelhető.”

16. § (1) Az R. 6. § (3) bekezdésében a „2010. június 30-ig” szövegrész helyébe a „minden év június 30-ig” szöveg lép, a „2010. július 15-ig” szövegrész helyébe a „minden év július 15-ig” szöveg lép.

17. § (1) Az R. 1. számú melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.

(2) Az R. 3. számú melléklete helyébe e rendelet 2. melléklete lép.

(3) Az R. 4. számú melléklete helyébe e rendelet 3. melléklete lép.

(4) Az R. 6. számú melléklete helyébe e rendelet 4. melléklete lép.

18. § (1) Hatályát veszti az R. 1. § l) pontja, a 2. § d) pontja, a 12. §-a, a 13. §-a, a 14. §-a, a 17. § (4) bekezdése.

(2) Hatályát veszti az R. 5. számú melléklete, és az R. 7. számú melléklete.

19. § E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.

1. melléklet a 13/2011. (II. 18.) VM rendelethez

A hektáronkénti támogatási összegek fajtaváltás tevékenység esetében
Támogatási összeg műveletenként 5% átlagos lejtés, vagy a feletti ültetvény esetén

 

 

 

A szaporító-
anyag kategóriája

Igénybe vehető maximális támogatási összegek 75%-os támogatási szint esetében
(Ft/ha)

Igénybe vehető maximális támogatási összegek 50%-os támogatási szint esetében
(Ft/ha)

ültetési munkák elvégzése

oltvány

5000 tő/ha és a felett

bázis

2 310 000

1 540 000

certifikált

2 194 500

1 463 000

standard

1 963 500

1 309 000

5000 tő/ha alatt

bázis

2 040 000

1 360 000

certifikált

1 938 000

1 292 000

standard

1 734 000

1 156 000

dugvány

5000 tő/ha és a felett

bázis

1 860 000

1 240 000

certifikált

1 767 000

1 178 000

standard

1 581 000

1 054 000

5000 tő/ha alatt

bázis

1 665 000

1 110 000

certifikált

1 581 750

1 054 500

standard

1 415 250

943 500

támrendszer létesítés elvégzése egyes függöny és fejművelés kivételével
(2,5 m átlagos sortávolság felett)

 

 

 

1 125 000

750 000

támrendszer létesítés elvégzése egyes függöny és fejművelés kivételével
(2,5 m átlagos sortávolság és az alatt)

 

 

 

1 350 000

900 000

támrendszer létesítés elvégzése egyes függöny és fejművelés esetén

 

 

 

900 000

600 000

Támogatási összeg műveletenként 5% átlagos lejtés alatti ültetvény esetén

 

 

 

A szaporító-
anyag kategóriája

Igénybe vehető maximális támogatási összegek 75%-os támogatási szint esetében
(Ft/ha)

Igénybe vehető maximális támogatási összegek 50%-os támogatási szint esetében
(Ft/ha)

ültetési munkák elvégzése

oltvány

5000 tő/ha és a felett

bázis

2 130 000

1 420 000

certifikált

2 023 500

1 349 000

standard

1 810 500

1 207 000

5000 tő/ha alatt

bázis

1 860 000

1 240 000

certifikált

1 767 000

1 178 000

standard

1 581 000

1 054 000

dugvány

5000 tő/ha és a felett

bázis

1 680 000

1 120 000

certifikált

1 596 000

1 064 000

standard

1 428 000

952 000

5000 tő/ha alatt

bázis

1 485 000

990 000

certifikált

1 410 750

940 500

standard

1 262 250

841 500

támrendszer létesítés elvégzése egyes függöny és fejművelés kivételével
(2,5 m átlagos sortávolság felett)

 

 

 

1 125 000

750 000

támrendszer létesítés elvégzése egyes függöny és fejművelés kivételével
(2,5 m átlagos sortávolság és az alatt)

 

 

 

1 350 000

900 000

támrendszer létesítés elvégzése egyes függöny és fejművelés esetén

 

 

 

900 000

600 000

A hektáronkénti támogatási összegek ültetvény áttelepítése tevékenység esetében
Támogatási összeg műveletenként 5% átlagos lejtés, vagy a feletti ültetvény esetén

 

 

 

A szaporító-
anyag kategóriája

Igénybe vehető maximális támogatási összegek 75%-os támogatási szint esetében
(Ft/ha)

Igénybe vehető maximális támogatási összegek 50%-os támogatási szint esetében
(Ft/ha)

ültetési munkák elvégzése

oltvány

5000 tő/ha és a felett

bázis

2 160 000

1 440 000

certifikált

2 052 000

1 368 000

standard

1 836 000

1 224 000

5000 tő/ha alatt

bázis

1 890 000

1 260 000

certifikált

1 795 500

1 197 000

standard

1 606 500

1 071 000

dugvány

5000 tő/ha és a felett

bázis

1 710 000

1 140 000

certifikált

1 624 500

1 083 000

standard

1 453 500

969 000

5000 tő/ha alatt

bázis

1 515 000

1 010 000

certifikált

1 439 250

959 500

standard

1 287 750

858 500

támrendszer létesítés elvégzése egyes függöny és fejművelés kivételével
(2,5 m átlagos sortávolság felett)

 

 

 

1 125 000

750 000

támrendszer létesítés elvégzése egyes függöny és fejművelés kivételével
(2,5 m átlagos sortávolság és az alatt)

 

 

 

1 350 000

900 000

támrendszer létesítés elvégzése egyes függöny és fejművelés esetén

 

 

 

900 000

600 000

Támogatási összeg műveletenként 5% átlagos lejtés alatti ültetvény esetén

 

 

 

A szaporító-
anyag kategóriája

Igénybe vehető maximális támogatási összegek 75%-os támogatási szint esetében
(Ft/ha)

Igénybe vehető maximális támogatási összegek 50%-os támogatási szint esetében
(Ft/ha)

ültetési munkák elvégzése

oltvány

5000 tő/ha és a felett

bázis

1 980 000

1 320 000

certifikált

1 881 000

1 254 000

standard

1 683 000

1 122 000

5000 tő/ha alatt

bázis

1 710 000

1 140 000

certifikált

1 624 500

1 083 000

standard

1 453 500

969 000

dugvány

5000 tő/ha és a felett

bázis

1 530 000

1 020 000

certifikált

1 453 500

969 000

standard

1 300 500

867 000

5000 tő/ha alatt

bázis

1 335 000

890 000

certifikált

1 268 250

845 500

standard

1 134 750

756 500

támrendszer létesítés elvégzése egyes függöny és fejművelés kivételével
(2,5 m átlagos sortávolság felett)

 

 

 

1 125 000

750 000

támrendszer létesítés elvégzése egyes függöny és fejművelés kivételével
(2,5 m átlagos sortávolság és az alatt)

 

 

 

1 350 000

900 000

támrendszer létesítés elvégzése egyes függöny és fejművelés esetén

 

 

 

900 000

600 000

A hektáronkénti támogatási összegek ültetvény támrendszerének létesítése tevékenység esetében

 

 

 

 

Igénybe vehető maximális támogatási összegek 75%-os támogatási szint esetében
(Ft/ha)

Igénybe vehető maximális támogatási összegek 50%-os támogatási szint esetében
(Ft/ha)

tőkepótlás elvégzése

 

 

 

210 000

140 000

támrendszer létesítés elvégzése egyes függöny és fejművelés kivételével
(2,5 m átlagos sortávolság felett)

 

 

 

1 125 000

750 000

támrendszer létesítés elvégzése egyes függöny és fejművelés kivételével
(2,5 m átlagos sortávolság és az alatt)

 

 

 

1 350 000

900 000

támrendszer létesítés elvégzése egyes függöny és fejművelés esetén

 

 

 

900 000

600 000

2. melléklet a 13/2011. (II. 18.) VM rendelethez

Borvidéki szerkezetátalakítási és -átállítási terv
................. Borvidék
A 2011/2012. borpiaci évtől érvényes borvidéki követelményrendszer a szőlőültetvények szerkezetátalakítási és -átállítási támogatásához
A Borvidéki terv a hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény, a szőlőültetvények szerkezetátalakítására és -átállítására vonatkozó szabályozásról szóló 161/2008. (XII. 18.) FVM rendelet, valamint a borkészítésre alkalmas szőlőfajták osztályba sorolásáról szóló 98/2009. (VII. 30.) FVM rendelet alapján készült.
1.    Támogatható tevékenységek a Borvidéken:
–     Fajtaváltás,
–     Ültetvény áttelepítése.
2.    Termőhelyi kataszteri feltételek
2.1.    Fajtaváltás
Fajtaváltást csak a Borvidék (I., II/1., II/2.) ...................... termőhelyi kataszteri besorolású területein lehet végrehajtani.
2.2.    Ültetvény áttelepítése
Ültetvény áttelepítése tevékenység keretében áttelepíteni a Borvidék I. termőhelyi kataszteri osztályú területein belül korlátozás nélkül, a Borvidék (II/1., II/2.) .................. kataszteri osztályú területeiről csak magasabb termőhelyi kataszteri pontértékű területre lehet.
Szőlőtermesztésre alkalmatlan, vagy termőhelyi kataszterbe nem sorolt területről ültetvényt áttelepíteni (I., II/1., II/2.) ..................... termőhelyi kataszteri osztályú területre lehet.
3.    Támogatható fajták:
.............. körzet:

 

Engedélyezett fajták

Fajtanév

 

Fehérborszőlő-fajták

 

 

Vörösborszőlő-fajták

 

4.    Ültetvényszerkezet:
–     A tőkehelyek száma nem lehet alacsonyabb mint ...... db/ha.
–     A szerkezetátalakítás során kialakítható sortávolság nem lehet kevesebb mint ... méter, vagy több mint ....... méter,
–     A szerkezetátalakítás során kialakítható tőtávolság nem lehet kevesebb mint ... méter, vagy több mint ........ méter,
–     Kialakítható művelésmódok:
=     
=     
=     
=     
5.    Az elmúlt 15 évben, a tőkeállomány 30%-ánál nagyobb mértékű pusztulást szenvedett szőlőterületek a következők:

 

Település

30% feletti kipusztulást szenvedett terület

 

hrsz.

ha

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A 2011/2012. borpiaci évtől érvényes borvidéki szerkezetátalakítási és -átállási tervet a Borvidék Hegyközségi Tanácsa .../2011. számú határozatával fogadta el.
Helység, dátum ...........................................................

.....................................................

.....................................................

elnök

titkár

3. melléklet a 13/2011. (II. 18.) VM rendelethez

Nyilatkozat
Alulírott .............................................................................................. (név) (születési hely, idő: .........................................., anyja születési neve: ..........................................), mint a ....................................... helység ......................................... helyrajzi számú területén lévő szőlőültetvény
földtulajdonosa / özvegyi joggal bíró jogosultja / haszonélvezeti joggal bíró jogosultja /
végrehajtási joggal bíró jogosultja
hozzájárulok ahhoz, hogy ........................................................................................................................................................ (név) .................................................................................. (születési hely, idő), (anyja születési neve: .................................................., ............................................................................................ (cím) alatti lakos (MVH regisztrációs száma: _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _),
– aki a földterület használója – a fentebb meghatározott területen a szerkezetátalakítást végrehajtsa, valamint a szerkezetátalakítási támogatást igénybe vegye.
Kelt: ....................................... (helység, dátum)
..................................................
aláírás

Tanú 1.

............................................... (név)

Tanú 2.

............................................... (név)

 

............................................... (cím)

 

............................................... (cím)

 

...................................... (sz. ig. sz.)

 

...................................... (sz. ig. sz.)

4. melléklet a 13/2011. (II. 18.) VM rendelethez

Ültetvényleltár
Ültetvény helye (helyrajzi szám):     
Sortávolság:     . méter
Tőtávolság:      méter
Művelésmód:     

Sorok száma

Tőállomány

Elültetett/pótolt szaporítóanyag
db

Tőkehelyek száma*
db

1

 

 

2

 

 

3

 

 

4

 

 

5

 

 

6

 

 

Összesen:

 

 

* A tőkehelyek számát minden tevékenység esetén ki kell tölteni!
1

A rendelet a 19. § alapján hatályát vesztette 2011. február 20. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére