BÜ BH 2011/130
BÜ BH 2011/130
2011.05.01.
I. A nem jogerősen hosszabb tartamú végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt vádlottal szemben – a foganatosított, ám rendszeresen félbeszakított házi őrizet helyett – lakhelyelhagyási tilalom rendelhető el, ha a személyi szabadság korlátozása szükséges, de a vádlott rendszeres gyógyellátása az enyhébb intézkedést indokolja [Be. 138. § (1) bek., 137. § (1) bek., Be. 327. § (2) bek.].
II. A házi őrizetben töltött időnek kiszabott szabadságvesztésbe való beszámítása törvényi kötelezettség, s a vádlottat megillető „előnynek” nem tekinthető, s ezért sem a kényszerintézkedés fenntartásánál, sem megszüntetésénél – ekként – figyelembe nem vehető [Btk. 99. § (1) bek.; Be. 138. §].
Az I. r. vádlottat az elsőfokú bíróság a 2009. május hó 12-én kelt ítéletével 2 rb. felbujtóként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette, felbujtóként elkövetett maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntette, felbujtóként elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, felbujtóként elkövetett közveszéllyel fenyegetés vétsége, felbujtóként elkövetett rongálás bűntette, sikkasztás és csalás bűntette, felbujtóként elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége, társtettesként elkövetett garázdaság bűntette, felbujtóként elkövetett közveszélyokozás bűntette, 2 rb. emberölés előkészületének bűntette, társtettesként elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete, felbujtóként elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és sikkasztás bűntette, valamint lopás vétsége miatt halmazati büntetésül, mint visszaesőt 6 évi börtönbüntetésre és 6 évi közügyektől eltiltásra ítélte, míg a felbujtóként elkövetett lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt emelt vád alól felmentette.
Az I. r. vádlott az ítélet kihirdetésekor, a lakhelyelhagyási tilalom 2009. március 20-án történt megszüntetése után szabadlábon volt, majd a fellebbviteli főügyészség 2009. évi november hó 24. napján kelt átiratában indítványozta a vádlott házi őrizetének elrendelését, amelyet az ítélőtábla a 2009. évi december hó 16. napján kelt végzésével elutasított.
Az ügyészi fellebbezés folytán eljáró Legfelsőbb Bíróság a 2010. évi február hó 3. napján kelt végzésével az ítélőtábla határozatát megváltoztatva, a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig elrendelte a terhelt házi őrizetét.
Ezt követően az ítélőtábla a 2010. évi május hó 10. napján kelt végzésével a házi őrizetet megszüntette és a vádlottal szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.
A végzés ellen a fellebbviteli főügyészség jelentett be fellebbezést, amelyet a Legfőbb Ügyészség fenntartva, indítványozta a végzés megváltoztatását és az I. r. terhelt vádlott házi őrizetének az elrendelését.
A fellebbezés nem alapos.
Az ítélőtábla végzésének indokolásában helyesen mutatott rá, hogy az I. r. vádlottal szemben az előzetes letartóztatás okai a Be. 327. §-ának (2) bekezdésében írtak szerint változatlanul fennállnak, ugyanakkor helytállóak azok az érvei is, miszerint a házi őrizet – annak rendszeres és törvényes okok alapján történő félbeszakításainak gyakoriságára figyelemmel – már nem tölti be a törvényben megfogalmazott rendeltetését.
A rendelkezésre álló iratokból megállapítható, hogy az I. r. vádlott jelen büntetőügyben 2004. október hó 6. napjától előzetes letartóztatásban összesen 3 év 2 hónapot, házi őrizetben pedig összesen 1 év 2 hónapot töltött, amely a házi őrizet beszámítására is figyelemmel közel 3 és fél éves előzetes fogvatartásnak felel meg. Ezen túlmenően, összesen 1 év 2 hónapig állt lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt.
Az ügyben első fokon nem jogerős határozat született, és a másodfokú eljárás befejezése is a közeljövőben várható. Hivatalos ügyeinek intézését, hatóságokon, bíróságokon, büntető és polgári ügyekben történő személyes megjelenését a Be. 138. § (1) bekezdésében írtakra figyelemmel a lehetőségekhez képest a büntetőeljárás alatt is biztosítani kell.
E korlátozott mozgási szabadság viszont a házi őrizet elrendelését követő változásokra figyelemmel a büntetőeljárás hátralévő szakaszában az I. r. vádlott esetében a személyi szabadság korlátozásának enyhébb formájával, a lakhelyelhagyási tilalom elrendelésével is biztosítható.
Kétségtelen, és ezt a Legfelsőbb Bíróság korábbi végzésének indokolása is tartalmazta, hogy a házi őrizet elrendelése azért is volt szükséges, mert adatok merültek fel atekintetben, hogy a vádlott az előzetes letartóztatás, majd a házi őrizet tartama alatt is szervezte saját vélt vagy tényleges sérelmeinek megtorlását.
A körülmények azonban ezt követően lényegesen megváltoztak, ugyanis ügyészi hozzájárulással, napi rendszerességgel szükségessé vált a házi őrizet félbeszakítása annak érdekében, hogy a vádlott gyógykezelése biztosítva legyen, illetve, hogy törvényes kötelezettségeinek eleget tegyen.
Ilyen körülmények között viszont a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés ezen formájának további fenntartása valójában – a tényleges ellenőrzési lehetőség meghiúsulása folytán – formálissá vált.
Ugyanakkor viszont nem helytálló az ítélőtábla azon hivatkozása, miszerint a házi őrizet további fenntartása annak beszámítása esetén a vádlott számára indokolatlan előnyt jelentene, ugyanis a beszámítás a Btk. 99. § (1) és (3) bekezdése szerinti olyan törvényi kötelezettség, amely a kényszerintézkedés megszüntetésénél nem mérlegelhető körülmény.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az ítélőtábla végzését a Be. 384. §-a szerinti tanácsülésen a Be. 371. § (1) bekezdése értelmében helybenhagyta.
(Legf. Bír. Bkf. III. 695/2010.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás