PÜ BH 2011/136
PÜ BH 2011/136
2011.05.01.
Feléled a házastársi tartásra való jogosultság, ha a jogosult a házastársi közös vagyon megosztása során neki jutott vagyonrészt az indokolt szükségletei körében felélte és a tartásra – jövedelemszerző tevékenységre irányuló erőfeszítéseinek eredménytelensége miatt – ismét rászorul [Csjt. 21. § (1) bek. és 22. § (2) bek.].
A felek 1981-ben kötött házasságát a bíróság 2001. november 29-én felbontotta. Az eljárás során, 2001. október 17-én a házastársak bírói egyezséget kötöttek, melyben az alperes havi 75 000 forint házastársi tartásdíj fizetését vállalta.
Ebben az időszakban a felperes nem rendelkezett jövedelemmel. Korábban, az életközösség fennállása alatt segítő családtagként, majd négy órás munkaidővel bejelentett alkalmazottként dolgozott egyéni vállalkozó férje játékot és ajándékot forgalmazó üzletében, így a nyugdíjjogosultsághoz elegendő szolgálati időt nem szerzett.
2002-ben az alperes pert indított tartási kötelezettségének megszüntetése iránt. A bíróság a házastársi tartásdíj mértékét 2002. május 1-jétől kezdődően havi 58 000 forintra leszállította, figyelemmel arra, hogy az 50%-os munkaképesség-csökkenésű felperes időközben szociális járadékra szerzett jogosultságot.
Utóbb a bíróság a felek házastársi közös vagyonát megosztotta. Ennek eredményeként a felperes 2003. decemberében az alperestől 5 210 224 forint értékkülönbözethez jutott, valamint a tulajdonába került két b.-i garázsingatlan, összesen 1 400 000 forint értékben. Erre tekintettel a bíróság az alperes kérelmére a házastársi tartásdíj fizetési kötelezettségét 2004. január 1-jétől kezdődően megszüntette. Az ítélet indokolása szerint a felperes munkaképességének csökkenése 50%-os, szociális járadékkal rendelkezik és az alperes által fizetett több millió forint felhasználásával, illetve megfelelő befektetésével megélhetését megfelelő szinten biztosítani tudja, így a házastársi tartásra már nem szorul rá.
A felperes két hónap híján 5 évvel a házastársi tartásdíjra vonatkozó jogosultságának megszüntetését követően keresetet nyújtott be, melyben kérte, hogy a bíróság 2008. május 1-jétől kezdődően ismételten kötelezze az alperest havi 75 000 forint házastársi tartásdíj megfizetésére.
Keresetét azzal indokolta, hogy kora, illetve munkaképesség-csökkenése miatt munkát nem talál, elhelyezkedni nem tud, az elmúlt közel öt évben az alperes által fizetett értékkülönbözetet havi 100 000-120 000 forintos részletekben felélte, így a házastársi tartásdíj iránti igénye feléledt.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a felperes a saját hibájából vált rászorulttá, ugyanis amikor jelentős vagyonhoz jutott, elvárható lett volna tőle, hogy azt befektetve biztosítsa megélhetését, de ezt nem tette meg.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A bizonyítási eljárás eredményeként megállapította, hogy a 60 éves felperes évek óta szociális járadékban részesül, melynek jelenlegi összege 26 000 forint. A tulajdonát képező ingatlanban egyedül él. A neki juttatott két garázs egyikét 2004-ben 1 300 000 forintért értékesítette, a másikat lomtárnak használja. Gerinc- és idegi problémái, melyek az 50%-os munkaképesség-csökkenését okozták, jelenleg is fennállnak. Nyugdíjra jogosító munkaviszonyt igazolni – bejelentett munkavégzés hiányában – nem tud. Az alperestől kapott értékkülönbözetet, valamint a garázs eladási árát már felélte.
Az alperes egyedül él a tulajdonát képező ingatlanban. Változatlanul játék- és ajándéktárgyakat értékesítő egyéni vállalkozó. Két telephelyén két-két alkalmazottat foglalkoztat. 2004-ben kft.-t alapított, melynek ügyvezetője és 50%-os üzletrésszel résztulajdonosa. A kft. edzőgépeket és nyolc darab vízi járművet üzemeltet. Az alperes az ingatlana egy részét bérbeadás útján hasznosítja.
Az alperes 2008. évi igazolt bruttó jövedelme 1 649 000 forint volt. A vállalkozásával összefüggésben jelentős adósságok terhelik. Agyi infarktuson esett át, rendszeres orvosi kezelés alatt áll.
A bizonyítékokat mérlegelve az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes életkörülményeiben nem következett be olyan lényeges változás, melynek alapján az alperes házastársi tartásdíj fizetési kötelezettsége feléledne. A felperes munkaképesség-csökkenése továbbra is 50%-os és változatlanul – kis mértékben emelkedő – szociális járadékban részesül. Lakóingatlannal és garázzsal rendelkezik. 2004-ben közel 6 500 000 forint készpénzhez jutott. A házastársi tartásdíj korábbi megszüntetésekor számolnia kellett azzal, hogy ezen összeg befektetésével, helyes felhasználásával kell a továbbiakban a megélhetését biztosítania. Abban ugyanis kora és egészségi állapota miatt nem bízhatott, hogy nyugdíjra jogosító munkaviszonyt tud létesíteni. Ennek ellenére rövid időn belül több millió forintot felélt, noha az elsőfokú bíróság szerint takarékos beosztással a pénze tovább tarthatott volna.
A fentiekre tekintettel a felperes nem önhibáján kívül vált rászorulttá a tartásra, hanem amiatt, hogy a jelentős összegű bevételével az elmúlt években nem gazdálkodott megfelelően, felelősségteljesen. Ezért az elsőfokú bíróság a keresetét – mint alaptalant – elutasította.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 2008. május 1-jétől kezdődően havonta 25 000 forint házastársi tartásdíjat. Megállapította, hogy az alperesnek 2008. május 1. és 2009. május 31. között 325 000 forint tartásdíj-hátraléka keletkezett, amit 30 nap alatt köteles a felperesnek megfizetni.
A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság a lényeges körülményekre vonatkozó, megfelelően felderített tényállásból részben téves jogkövetkeztetésre jutott, ami nem felel meg az ítélkezési gyakorlatnak. Az elsőfokú bíróság nem volt figyelemmel arra, hogy a felperes csak 2003 decemberében jutott hozzá a házastársi közös vagyon megosztásából őt illető hányadhoz. Ezt megelőzően, az életközösség megszűnése óta a megélhetését kölcsönökből fedezte, és jelentős mértékű perköltség és egyéb kiadások is terhelték. Így eleve nem lehetett 6 500 000 forinttal, mint befektetésre alkalmas összeggel számolni. A felperes a tartozások kifizetése után fennmaradó összeget felélte. Részéről költekező életmódra, luxuskiadásokra vonatkozóan nem merült fel adat. Az pedig nem volt elvárható a felperestől – figyelemmel az életkorára és egészségi állapotára –, hogy vállalkozásba kezdjen.
A felperes jelenleg 26 000 forint járadékkal rendelkezik, garázsának bérbeadásából kb. havi 10 000 forint jövedelemre tehetne szert. Ezen összeg a felperes szűkös tartását sem fedezi, ezért a házastársi tartásra rászorultnak tekintendő. A másodfokú bíróság szerint ahhoz, hogy a felperes tartása biztosított legyen, még további havi 25 000 forintra van szüksége. Ezt az alperes köteles biztosítani, aki négy alkalmazottat foglalkoztató egyéni vállalkozó, kft. üzletrésszel is rendelkezik, valamint ingatlan bérbeadásából is származik jövedelme. A havi 25 000 forint házastársi tartásdíj fizetése ezért a megélhetését nem veszélyezteti.
A jogerős ítélet ellen mindkét fél felülvizsgálati kérelemmel élt.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását kérte. Mivel a megélhetését havonta kb. 77 000 forint biztosítja, ehhez a megítélt 25 000 forint helyett havi 50 000 forint házastársi tartásdíjra lenne szükség.
A felperes álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Pp. 206. §-ának (1) bekezdését, ugyanis a bíróság a házastársi tartásdíj mértékének megállapításához szükséges bizonyítást nem folytatta le, ezért a teljes tényállás nem került megállapításra, így az ítélet a Csjt. 65. §-ának (1) bekezdésébe is ütközik. A megállapított tartásdíj nem fedezi a felperes indokolt szükségleteit, noha az alperes tényleges jövedelme magasabb életszínvonal biztosítását tenné lehetővé.
A perben eljárt bíróságok részletesen nem derítették fel az alperes vagyoni helyzetét, a vállalkozásából származó jövedelmét, lakás és életkörülményeit. Nem vizsgálták, hogy az alperesnek az apartmanjai kereskedelmi szálláshely célú hasznosításából milyen jövedelme származik, noha erre vonatkozóan a felperes kérte az illetékes polgármesteri hivatal megkeresését, illetve igazságügyi könyvszakértő, könyvvizsgáló kirendelését. A felperes elérhető jövedelmét sem vizsgálta körültekintően a bíróság, szakértő kirendelése nélkül jutott arra a következtetésre, hogy a felperes a garázs hasznosításából havonta 10 000 forintra tehetne szert. A garázs egyébként a felperes személyes szükségleteit szolgálja.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére és a kereset elutasítására vonatkozó elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. Álláspontja szerint a másodfokú határozat sérti a Csjt. 21. §-ának (1) bekezdését, a 22. § (1) és (2) bekezdését, a Pp. 164. §-át, 206. §-át, a 235. §-t, a 249. §-t és a 253. §-t.
A Csjt. 21. §-ának (1) bekezdése értelmében a házastársi tartásdíj jogos igényléséhez nem elegendő a megélhetéshez szükséges jövedelem hiánya, az is feltétel, hogy a rászorultság a jogosult hibáján kívül álljon fenn. Vizsgálni szükséges, hogy a tartást igénylő a tőle elvárható módon képes-e biztosítani a saját eltartását, illetve megtette-e azokat az intézkedéseket, melyek folytán lehetősége van saját jövedelem elérésére.
A másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta az előzményi peranyagot, az azokban rögzített tényeket. Nem mérlegelte, hogy a felperes az alperes vállalkozásában huzamosan dolgozott, kereskedelmi boltvezetői szakképesítéssel bír, elvárható lett volna ezért tőle, hogy megfelelő gyakorlat és szakképesítés birtokában a neki juttatott milliókból vállalkozást indítson, az összeget ne élje fel és ne a szívbeteg, Parkinson kóros volt házastársától követeljen tartást, nyolc évvel a válást követően.
Bár a felperes a bontóper során még azt hangoztatta, hogy ha tehetné, vállalkozásba kezdene, a későbbiekben, megfelelő anyagiak birtokában erre kísérletet sem tett. Önhibájából rászorultnak ezért nem tekinthető.
2003-ban, a tartásdíjat megszüntető ítéletben a bíróság még elvárta a felperestől a jövedelmező befektetést, a megélhetését biztosító öngondoskodást, jelen perben ennek elmulasztása nem került elszámolásra a felperes terhére. A másodfokú bíróság nem vette figyelembe – noha az alperes igazolta –, hogy az alperes kft.-je már nem üzemeltet edzőgépeket, nem bérel fitness termet, az alperesnek a kft.-ből jövedelme nem származik. Az alperes teljesítőképességét tehát nem vizsgálta a bíróság körültekintően. Az alperes igazolt súlyos betegségeire sem volt tekintettel.
A felülvizsgálati kérelmek nem alaposak.
A Csjt. 21. §-ának (1) bekezdése szerint a házasság felbontása esetén volt házastársától tartást követelhet az, aki arra hibáján kívül rászorul, kivéve ha arra a házasság fennállása alatt tanúsított magatartása miatt érdemtelenné vált. Tartást csak olyan mértékben lehet követelni, hogy az ne veszélyeztesse a volt házastársnak és annak megélhetését, akinek eltartására a volt házastárs a tartást igénylővel egysorban köteles.
A Csjt. 22. §-ának (2) bekezdése értelmében a tartásra való jog megszűnik, ha az arra jogosult újból házasságot köt, vagy a tartásra magatartása miatt utóbb érdemtelenné válik, valamint akkor is, ha a jogosult a további tartásra nem szorul rá. Az utóbbi esetben azonban a tartásra való jog újból feléled, ha a korábbi jogosult a tartásra ismét rászorul.
Ez utóbbi esemény következett be a felperes életében, a perben ugyanis bizonyítást nyert, hogy a házastársi közös vagyon megosztása során neki jutott vagyonrészt az elmúlt évek során felélte, és megélhetését a havi 26 000 forintos járadék biztosítani nem tudja.
Helyesen jutott a másodfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a jelenlegi helyzet a felperesnek nem róható fel. A felperes igazolta, hogy az elmúlt időszakban kereskedelmi boltvezetői szakképesítést szerzett, számítógépes tanfolyamot is végzett, mégsem tudott elhelyezkedni. Pazarló, költekező életmód sem jellemezte életvezetését. Az alperes felülvizsgálati kérelmében foglaltakkal szemben az idős, csökkent munkaképességű felperestől nem volt elvárható, hogy önálló vállalkozásba kezdjen, ami jelentős tőkeigénnyel jár, és amellyel a 2003 decemberében kapott tulajdoni hányadát kockáztatta volna, a teljes vagyoni ellehetetlenülés veszélyével. A jelenlegi gazdasági helyzetben még a tapasztalt üzletemberek is gyakran csődbe jutnak, a vállalkozások jelentős hányada ellehetetlenül. Ezt történt – előadása szerint – az alperes esetében is, aki 1994-ban alapított kft.-t, ez azonban megfelelő forgalom hiányában végelszámolás előtt áll. A felperesnek tehát nem volt felróható, hogy nem nyitott önálló üzletet, illetve, hogy a pénzét nem fektette be más, bizonytalan kimenetelű vállalkozásba sem.
Helyesen döntött a másodfokú bíróság akkor is, amikor a felperes jövedelmi-vagyoni helyzetét részletesen elemezve, mérlegelve arra a következtetésre jutott, hogy a felperesnek a havi 26 000 forint összegű járadék mellett a garázsa hasznosításából havonta mintegy 10 000 forint jövedelme származhatna, emellett a megélhetéséhez az alperesnek további 25 000 forinttal kell havonta hozzájárulnia.
Az elsőfokú ítélet elleni fellebbezésében a felperes maga állította, hogy a garázs kiadásából havonta kb. 10 000 forint jövedelemhez tudna jutni, e vonatkozásban tehát szakértő kirendelésére nem volt szükség. Az alperes kereseti-jövedelmi viszonyaira vonatkozóan – az egyéni vállalkozást és a kft.-t illetően – az aktuális adóbevallások rendelkezésre álltak. Ezekből megállapíthatóan az alperes saját megélhetése veszélyeztetése nélkül képes a havi 25 000 forint házastársi tartásdíj fizetésére, így nem volt szükség vagyoni helyzetének további, részletes vizsgálatára, az ingatlan bérbeadásából befolyt jövedelme tisztázására, figyelemmel arra, hogy a másodfokú bíróság által megállapított 25 000 forint házastársi tartásdíj szükséges, de egyben elegendő is ahhoz, hogy a felperes jövedelmét kiegészítve számára a megélhetéshez szükséges tartást biztosítsa.
Helyesen, a bizonyítékok okszerű, a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelő mérlegeléssel jutott tehát a másodfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a felperes a megélhetéséhez szükséges önálló jövedelemmel nem rendelkezik, a rászorultsága önhibáján kívül áll fenn és megélhetéséhez a rendelkezésére álló források mellett 25 000 forint házastársi tartásdíj szükséges és egyben elegendő is.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. II. 21.387/2009.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás