• Tartalom

1406/2011. (XI. 29.) Korm. határozat

1406/2011. (XI. 29.) Korm. határozat

a Jó Állam fejlesztési koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos kinevezéséről1

2011.11.30.

1. § A Kormány a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 31. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a Jó Állam fejlesztési koncepció végrehajtásának összehangolására 2011. december 1-jétől 2013. november 30-ig terjedő időtartamra dr. Gál András Leventét, kormánybiztossá nevezi ki.

2. § (1) A kormánybiztos felelős a Jó Állam Fejlesztési Koncepció összehangolásáért.

(2) A kormánybiztos az (1) bekezdésben meghatározott feladatai körében összehangolja

a) a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program,

b) az igazságügyi reform, valamint

c) az ezzel érintkező egyes ágazati politikák

végrehajtását.

(3) A kormánybiztos irányítja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban működő Közigazgatás-fejlesztési Főosztály vezetőjének tevékenységét.

3. § (1) A kormánybiztos

a) a kormány részéről irányítja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fejlesztését,

b) irányítja, illetve összehangolja a közszolgálatban a személyzeti fejlesztéssel, képzéssel és kutatással kapcsolatos feladatokat,

(2) A kormánybiztos irányítja a Nemzeti Közigazgatási Intézet vezetőjének tevékenységét.

4. § A kormánybiztos végrehajt minden olyan, a közigazgatás területén rendkívüli beavatkozást igénylő feladatot, amelynek elvégzésével a Miniszterelnök megbízza.

5. § A kormánybiztos végrehajt minden feladatot, amelynek elvégzésével a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter egyedi vagy normatív utasításában megbízza.

6. § A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter útján irányítja, feladata ellátásáért a miniszterelnöknek felelős.

7. § A kormánybiztos munkáját a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban működő öt fős titkárság segíti.

8. § Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

1

A határozatot az 1325/2012. (IX. 4.) Korm. határozat 5. pont b) alpontja hatályon kívül helyezte 2012. szeptember 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére