1408/2011. (XII. 1.) Korm. határozat
1408/2011. (XII. 1.) Korm. határozat
a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal létrehozásával kapcsolatos intézkedésekről1
1. A Kormány a gazdaságosabb és hatékonyabb közigazgatás megteremtése, illetve a Nemzetgazdasági Minisztériumon belül teljes körűen nem ellátható közfeladatok gazdaságosabb, hatékonyabb és eredményesebb megvalósítása érdekében létrehozza a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatalt (a továbbiakban: NTH).
2. A Kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy az NTH alapító okiratát adja ki.
Felelős: nemzetgazdasági miniszter
Határidő: a költségvetési szerv létrehozásáról szóló jogszabály kihirdetését követő 30 napon belül
3. A Miniszterelnökségen, a minisztériumokban, az igazgatási és az igazgatás jellegű tevékenységet ellátó központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszámáról szóló 1166/2010. (VIII. 4.) Korm. határozat 2. számú mellékletében az NTH 100 fő létszámát az NGM fejezet létszáma tartalmazza.
4. A Kormány felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a nemzetgazdasági miniszter és a belügyminiszter közreműködésével a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. tevékenységét vizsgálja felül, különös tekintettel az NTH feladatkörébe tartozó feladatokra, tegyen javaslatot a feladatellátás újrastrukturálására, amelyet az érintett miniszterekkel külön megállapodás keretében rendezzen.
Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter
Közreműködő: nemzetgazdasági miniszter
belügyminiszter
Határidő: 2011. december 31.
5. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba, és 2011. december 31-én hatályát veszti.
A határozat az 5. pont alapján hatályát vesztette 2011. december 31. napjával.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
