• Tartalom

1452/2011. (XII. 22.) Korm. határozat

1452/2011. (XII. 22.) Korm. határozat

a jogszabállyal vagy közjogi szervezetszabályozó eszközzel létrehozott testületek felülvizsgálatáról szóló 1158/2011. (V. 23.) Korm. határozatban meghatározott feladatok végrehajtásáról

2014.02.22.

A jogszabállyal vagy közjogi szervezetszabályozó eszközzel létrehozott testületek felülvizsgálatáról szóló 1158/2011. (V. 23.) Korm. határozat szerint elvégzett felülvizsgálat megállapításai alapján szükséges intézkedésekről a Kormány az alábbiak szerint határoz:

1. A Kormány felhívja a minisztereket, hogy az 1. mellékletben felsorolt, fő felelősségi körükbe tartozó testületekre vonatkozó szabályozás – a testületre utaló valamennyi jogszabályi rendelkezésre kiterjedő – hatályon kívül helyezéséről az 1. mellékletben megadott határidőn belül gondoskodjanak, vagy amennyiben a jogi szabályozás hatályon kívül helyezése a Kormány vagy az Országgyűlés döntését igényli, úgy tegyenek előterjesztést a vonatkozó szabályozás hatályon kívül helyezésére.

Felelős: az érintett miniszterek

Határidő: az 1. mellékletben foglalt határidők szerint

2. A Kormány felhívja a minisztereket, hogy a 2. mellékletben felsorolt, fő felelősségi körükbe tartozó testületekre vonatkozó szabályozás hatályon kívül helyezéséről, valamint a jogszabállyal vagy közjogi szervezetszabályozó eszközzel létrehozott testületek felülvizsgálatáról szóló 1158/2011. (V. 23.) Korm. határozat (a továbbiakban: követelményrendszer-határozat) előírásainak megfelelő jogforrási szinten történő újraszabályozásáról a 2. mellékletben megadott határidőn belül gondoskodjanak, vagy amennyiben a jogi szabályozás megalkotása a Kormány hatáskörébe tartozik, úgy tegyenek előterjesztést az újraszabályozásra.

Felelős: az érintett miniszterek

Határidő: a 2. mellékletben foglalt határidők szerint

3. A Kormány felhívja a minisztereket, hogy a 3. mellékletben felsorolt, fő felelősségi körükbe tartozó testületekre vonatkozó szabályozást részleteiben igazítsák a követelményrendszer-határozatban foglalt előírásokhoz a 3. mellékletben meghatározott határidőn belül, vagy amennyiben a jogi szabályozás megváltoztatása a Kormány döntését igényli, úgy tegyenek előterjesztést a Kormány részére a szabályozás megváltoztatására.

Felelős: az érintett miniszterek

Határidő: a 3. mellékletben foglalt határidők szerint

4. A Kormány felhívja a minisztereket, hogy a 4. mellékletben felsorolt, fő felelősségi körükbe tartozó, kormányzati részvételt nem igénylő testületekre vonatkozó szabályozást igazítsák a követelményrendszer-határozatban foglalt előírásokhoz, vagy amennyiben a jogi szabályozás megváltoztatása a Kormány döntését igényli, úgy tegyenek előterjesztést a Kormány részére a szabályozás megváltoztatására.

Felelős: az érintett miniszterek

Határidő: 2013. december 31.

5. A Kormány felhívja az 1–4. pont végrehajtásában érintett minisztereket, hogy 2013. december 31-ig tartó időszakban megtett intézkedéseikről minden naptári félév végén küldjenek írásos tájékoztatást a közigazgatási és igazságügyi miniszter részére.

Felelős: az érintett miniszterek

Határidő: a megtett intézkedést követő naptári félév végén 2013. december 31-gyel bezárólag

6. A Kormány felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a követelményrendszer-határozat formai előírásaira tekintettel határozza meg a speciális érdekegyeztető fórumok szabályozásának az országos érdekegyeztetés új rendszeréhez igazodó egységes elveit.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2012. június 30.

7. A Kormány felhívja a minisztereket, hogy a követelményrendszer-határozat 2. mellékletében felsorolt, feladatkörükbe tartozó, a jogérvényesítés szempontjából nélkülözhetetlen és más megoldással ki nem váltható testületek tekintetében gondoskodjanak arról, hogy azok a jogérvényesítés sérelme nélkül, a testület ügydöntő, illetve eljárási jellegű érdemi jogköreinek jogszabályi szinten történő megkörzése mellett a lehető legnagyobb mértékben harmonizálásra kerüljenek a követelményrendszer-határozatban testületekre egyébként meghatározott előírásokkal.

Felelős: az érintett miniszterek

Határidő: 2013. december 31.

8.1 A Kormány felhívja a minisztereket, hogy a követelményrendszer-határozat 3. mellékletében felsorolt, feladatkörükbe tartozó, a fontos társadalmi okból kivételes szabályozást igénylő testületeket a működés átláthatósága, a hatékonyság, valamint – rendeltetésükből fakadó sajátosságaiktól függően – a döntésekért való tényleges felelősség és számon kérhetőség érvényre juttatása szempontjából vizsgálják felül, és a testületre vonatkozó szabályozás hatályon kívül helyezésével vagy megváltoztatásával gondoskodjanak arról, hogy a testületek ne essenek a továbbiakban a kivételként kezelendő testületek közé.

Felelős: az érintett miniszterek

Határidő: 2013. december 31.

Egészségügyi Szakképzési és Továbbképzési Tanács,

Szakmai Kollégium esetében a határidő 2012. december 31.

9–14.2

15. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

1. melléklet az 1452/2011. (XII. 22.) Korm. határozathoz

Megszüntetendő testületek

Testület neve

Elsősorban érintett jogszabályok vagy közjogi szervezetszabályozó eszközök

Felelős miniszter

Határidő

Határon túli Magyar Ösztöndíj Tanács

47/2001. (XII. 29.) OM rendelet 2. § (2)–(3) bek.

NEFMI

2012. I. félév

Szakmai koordinációs (informatikai) munkacsoport (önkéntes tartalékos rendszer informatikai alrendszerének létrehozására)

60/2010. (V. 20.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

Pályázat elbírálását előkészítő véleményező bizottsága (HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár és Irattár igazgatói beosztásának betöltésére)

30/2010. (III. 5.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

Pályázat elbírálását előkészítő véleményező bizottság (HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár és Irattár igazgatói beosztásának betöltésére)

29/2010. (III. 5.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

Előkészítő véleményező bizottság (HM ÁEK Kórház-higiéniai Osztály osztályvezetői munkakörének betöltésére)

17/2010. (I. 29.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

A Többnemzeti Integrált Üzemanyag-ellátó Alegységben történő szerepvállalás lehetőségeit vizsgáló bizottság

96/2009. (XII. 4.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

Pályázat elbírálását előkészítő véleményező bizottság (HM ÁEK Fül-, orr-, gége-, fej- és nyaksebészeti Osztály osztályvezetői főorvosi munkakörének betöltésére)

78/2009. (IX. 16.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

Pályázat elbírálását előkészítő véleményező bizottság (HM ÁEK I. számú sebészeti Osztály osztályvezetői főorvosi munkakörének betöltésére)

61/2009. (VII. 17.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

Pályázat elbírálását előkészítő véleményező bizottság (HM főgyógyszerészi munkakörének betöltésére)

27/2009. (IV. 15.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

Munkacsoport (a vilniusi helikopter-felajánláshoz kapcsolódó feladatok végrehajtásáról)

89/2008. (HK. 17.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

Pályázat elbírálását előkészítő véleményező bizottság (HM ÁEK osztályvezetői főorvosi, osztályvezetői beosztásainak betöltésére)

64/2008. (HK 14.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

Pályázat elbírálását előkészítő véleményező bizottság (a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorhelyettesi, dékáni, gazdasági igazgatói munkaköreinek elbírálására)

30/2008. (HK 7.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

A Kormányzati Negyed Létrehozásával Kapcsolatos Feladatokat Koordináló Bizottság

115/2007. (HK 20.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

Pályázat bíráló bizottság (a tárgyévben üres beosztások betöltésére kiírt pályázatok vonatkozásában)

74/2007. (HK 13.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

Bizottság (a MK 2011. első félévi soros EU-elnökségére történő felkészülés előkészítésének tárcaszintű feladatairól)

65/2007. (HK 12.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

Pályázat elbírálását előkészítő véleményező bizottság (HM ÁEK főigazgatói, gazdasági igazgatói, valamint osztályvezetői főorvosi beosztásainak betöltésére)

44/2007. (HK 9.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

HM Informatikai és Hírközlési Alkalmazási Bizottság

5/2004. (HK 2.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Tanács

279/2001. (XII.23.) Korm. rendelet

NFM

2012. I. félév

Audiovizuális Örökség Tanácsadó testület

2004. évi CXXXVII. törvény

NFM

2012. I. félév

Nemzeti Fejlesztési Tanács

1064/2006. (VI. 29.) Korm. határozat

NFM

2012. I. félév

Nemzeti Tengerészeti Szervezet magyar nemzeti bizottsága

268/2007. (X. 18.) Korm. rendelet

NFM

2012. I. félév

Regionális Idegenforgalmi Bizottságok

28/1998. (V. 13.) IKIM rendelet

NGM

2012. I. félév

Nemzeti Turisztikai Bizottság

15/2008. ÖM utasítás

NGM

2012. I. félév

Felnőttképzési Akkreditáló Testület

2001. évi CI. törvény

NGM

2012. II. félév

Haditechnikai Ipari Bizottság

2005. évi CIX. tv

NGM

2012. I. félév

Magyar Hegesztőminősítő testület

6/1996. (II. 21.) IKM rendelet

NGM

2012. I. félév

Távmunka Tanács

11/2004. FMM utasítás

NGM

2012. I. félév

Ipari Park cím Bíráló Bizottság

186/2005. (IX. 13.) Korm. rendelet

NGM

2012. I. félév

Kereskedelmi Tanácsadó Testület

28/2008. NFGM utasítás

NGM

2012. I. félév

Jogi Szakvizsga Bizottság (vizsgáztatói névlistával helyettesítendő)

5/1991. IM rendelet

KIM

2012. II. félév

Országos Közigazgatási Vizsgabizottság (vizsgáztatói névlistával helyettesítendő)

153/2010. Korm. rendelet

KIM

2012. II. félév

Szabadalmi Ügyvivői Vizsgabizottság (vizsgáztatói névlistával helyettesítendő)

76/1995. (XII. 29.) IKM rendelet

KIM

2012. II. félév

Szociális Foglalkoztatók Tanácsa

6/2010. (X. 19.) NEFMI utasítás

NEFMI

2012. II. félév

Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület

2003. évi CXXV. törvény

KIM

2012. I. félév

A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló tv. szerint felállított egyeztető bizottság

1991. évi XXXII. tv. 3. §

KIM, NFM

2012. I. félév

2. melléklet az 1452/2011. (XII. 22.) Korm. határozathoz3

Alacsonyabb jogforrási szinten újraszabályozandó testületek

Testület neve

Elsősorban érintett jogszabályok vagy közjogi szervezetszabályozó eszközök

Újraszabályozás közjogi szervezetszabályozó eszköze

Felelős miniszter

Határidő

Betegszállítási Szakértői Bizottság

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet

Miniszteri utasítás

NEFMI

2012. I. félév

Finanszírozási Kódkarbantartó Munkabizottság

6/1998. (III. 11.) NM rendelet 4–5. §§

Miniszteri utasítás

NEFMI

2012. I. félév

Hőhullám Elleni Védekezési Munkabizottság

179/1999. (XII. 10.) Korm. rendelet

Miniszteri utasítás

NEFMI

2012. I. félév

Járvány elleni Védekezési Munkabizottság

179/1999. (XII. 10.) Korm. rendelet

Miniszteri utasítás

NEFMI

2012. I. félév

Kémiai Biztonságot Koordináló Tárcaközi Bizottság

188/2000. (XI. 8.) Korm. rendelet

Kormányhatározat vagy miniszteri utasítás

NEFMI

2012. I. félév

Regionális Egészségügyi Tanácsok

1997. évi CLIV. törvény 149/A. §

Kormányhatározat

NEFMI

2012. I. félév

Társadalombiztosítási Ár- és Támogatási Bizottság (TÁTB)

112/2000. (VI. 29.) Korm. rendelet

Miniszteri utasítás

NEFMI

2012. I. félév

Többletkapacitás-befogadási Bizottság (TBB)

337/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet 14. § (6) és 15. § (3) bek.

Miniszteri utasítás

NEFMI

2012. I. félév

Mozgókép Koordinációs Tanács

2004. évi II. törvény 10–11. §§

Kormányhatározat

NEFMI

2012. I. félév

Határon Túli Magyar Oktatási Tanács

206/2003. (XII. 10.) Korm. rendelet

Kormányhatározat

NEFMI

2012. I. félév

Közoktatási Érdekegyeztető Tanács

1992. évi XXXIII. törvény

Kormányhatározat

NEFMI

2012. I. félév

Közoktatás-politikai Tanács

1993. évi LXXIX. számú törvény

Kormányhatározat

NEFMI

2012. I. félév

Országos Diákjogi Tanács

1993. évi LXXIX. számú törvény

Kormányhatározat

NEFMI

2012. I. félév

OKNT Kerettantervi Bizottsága

17/2004. (V. 20.) OM rendelet

Kormányhatározat

NEFMI

2012. I. félév

Országos Köznevelési Tanács (OKNT)

1993. évi LXXIX. számú törvény

Kormányhatározat

NEFMI

2012. I. félév

Országos Érettségi Vizsgabizottság (OKNT)

1993. évi LXXIX. számú törvény 96. § (5) bek.

Kormányhatározat

NEFMI

2012. I. félév

Országos Kisebbségi Bizottság

1993. évi LXXIX. számú törvény 98. § (1) és (4) bek.

Kormányhatározat

NEFMI

2012. I. félév

Országos Pedagógus-képzési és Továbbképzési Bizottság

1993. évi LXXIX. számú törvény 96. § (5) bek.

Kormányhatározat

NEFMI

2012. I. félév

Országos Szülői Érdekképviseleti Tanács

1993. évi LXXIX. számú törvény

Kormányhatározat

NEFMI

2012. I. félév

Családpolitikai Tanács

6/2010. (X. 19.) NEFMI utasítás

Kormányhatározat

NEFMI

2012. I. félév

Országos Fogyatékosügyi Tanács

67/2001. (IV. 20.) Korm. rendelet

Kormányhatározat

NEFMI

2012. I. félév

Egyházi Fenntartók Tanácsa

1993. évi III. törvény 58/B. § (3) bek.

Kormányhatározat

NEFMI

2012. I. félév

Szociális Ágazati Érdekegyeztető Tanács

1992. évi XXXIII. törvény 6. § (1) bek. a) pont

Kormányhatározat

NEFMI

2012. I. félév

Országos Szociálpolitikai Tanács

129/2005. (VII. 1.) Korm. rendelet

Kormányhatározat

NEFMI

2012. I. félév

Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsa

1995. évi LXIV. törvény; 2/1999. (IX. 24.) ISM rendelet

Kormányhatározat

NEFMI

2012. I. félév

Nyugdíjbiztosítási Ellenőrző Testület

1998. évi XXXIX. törvény

Kormányhatározat vagy miniszteri utasítás

KIM

2012. I. félév

Előmeneteli Bizottság/előmeneteli bizottság

2001. évi XCV. törvény (Hjt.)

Kormányhatározat vagy miniszteri utasítás

HM

2012. I. félév

Orvosi bizottság

2001. évi XCV. törvény (Hjt.)

Kormányhatározat vagy miniszteri utasítás

HM

2012. I. félév

Felügyelő bizottság

2001. évi XCV. törvény (Hjt.)

Kormányhatározat vagy miniszteri utasítás

HM

2012. I. félév

Katonai Szabványügyi Koordinációs Bizottság

61/2007. (III. 31.) Korm. rendelet

Kormányhatározat vagy miniszteri utasítás

HM

2012. II. félév

Központi Kegyeleti Bizottság, Kegyeleti Bizottság

4/2008. (II. 29.) HM rendelet

Miniszteri utasítás

HM

2012. I. félév

FÜV Bizottság, Egészségügyi Pályaalkalmasság-vizsgáló Bizottság

7/2006. (III. 21.) HM rendelet

Miniszteri utasítás

HM

2012. I. félév

REKI Elsőfokú Repülőorvosi Bizottság
REKI Másodfokú Repülőorvosi Bizottság

22/2005. (VI. 14.) HM–EüM együttes rendelet

Miniszteri utasítás

HM
NFM

2012. II. félév

Bizottság nyugállományú katonák idősek otthonában történő elhelyezését biztosító egyszeri pénzbeli hozzájárulás odaítélésére
Szociális Bizottság

31/2002. (V.3.) HM rendelet

Miniszteri utasítás

HM

2012. I. félév

Állandó Díjbizottság

27/2002. (VI. 17.) HM rendelet

Miniszteri utasítás

HM

2012. I. félév

Előmeneteli Bizottság

20/2002. (IV. 10.) HM rendelet

Miniszteri utasítás

HM

2012. I. félév

Bizottság a Maléter Pál Emlékérem odaítélésére

15/1998. (X. 6.) HM rendelet

Miniszteri utasítás

HM

2012. I. félév

Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program Tanács

5/2011. (II. 3.) Korm. rendelet

Kormányhatározat

NFM

2012. I. félév

Földgázellátási válsághelyzet bizottság

2008. évi XL. törvény, valamint 265/2009. (XII. 1.) Korm. rendelet

Kormányhatározat

NFM

2012. II. félév

KNPA Szakbizottság

240/1997. (XII. 18.) Korm. rendelet, 14/2005. (VII. 25.) IM rendelet

Kormányhatározat

NFM

2012. II. félév

OKSER Szakbizottság

275/2002. (XII. 21.) Korm. rendelet

Kormányhatározat

NFM

2012. II. félév

Az OAH munkáját segítő Tudományos Tanács

1996. évi CXVI. törvény, 112/2011. (VII. 4.) Korm. rendelet

Kormányhatározat

NFM

2012. II. félév

Közösségi közlekedési Tárcaközi Bizottság

23/2011. (V. 20.) NFM rendelet

Kormányhatározat vagy miniszteri utasítás

NFM

2012. I. félév

Nemzeti Euró Koordinációs Bizottság

1071/2007. (IX. 21.) Korm. határozat

Kormányhatározat

NGM

2012. I. félév

Piacfelügyeleti Tanács

212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet, 79/1998. (IV. 29.) Korm. rendelet

Kormányhatározat vagy miniszteri utasítás

NGM

2012. II. félév

Államháztartási Belső Kontrollok Tárcaközi Bizottság

1992. évi XXXVIII. törvény, 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet

Kormányhatározat

NGM

2012. II. félév

Országos Számviteli Bizottság

2000. évi C. törvény

Kormányhatározat

NGM

2012. II. félév

Magyar Számviteli Standard Testület

202/2003. (XII. 10.) Korm. rendelet

Kormányhatározat

NGM

2012. II. félév

Munkaügyi Ellenőrzést Támogató Tanács

1996. évi LXXV. tv.

Kormányhatározat

NGM

2012. II. félév

Szakképzési Tankönyv és Taneszköz Tanács

2001. évi XXXVII. törvény

Kormányhatározat

NEFMI

2012. II. félév

Ipari parkok Fejlesztési Tanács

186/2005. (IX. 13.) Korm. rendelet

Kormányhatározat

NGM

2012. I. félév

Kötött Segélyhitel Koordinációs Szakértői Munkacsoport

232/2003. (XII. 16.) Korm. rendelet

Kormányhatározat vagy miniszteri utasítás

NGM

2012. I. félév

Kormányzati Koordinációs Bizottság

179/1999. (XII. 10.) Korm. rendelet

Kormányhatározat

BM

2012. I. félév

Az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekhez kapcsolódó központosított előirányzatból származó támogatásról szóló miniszteri döntést előkészítő Bíráló Bizottság

7/2011. (III. 9.) BM rendelet

Miniszteri utasítás

BM

2012. I. félév

A helyi önkormányzatok és a többcélú kistérségi társulások létszámcsökkentési döntéseivel kapcsolatos döntést előkészítő Bíráló Bizottság

5/2011. (III. 3.) BM rendelet

Miniszteri utasítás

BM

2012. I. félév

Önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok támogatásához javaslattevő tárcaközi bizottság

4/2011. (III. 1.) BM rendelet

Miniszteri utasítás

BM

2012. I. félév

Terrorellenes Koordinációs Bizottság

2239/2005. (X. 28.) Korm. határozat

Miniszteri utasítás

BM

2012. I. félév

Országos Építésügyi Fórum

3/2011. (II. 23.) BM rendelet

Kormányhatározat

BM

2012. I. félév

Központi Területrendezési tervtanács

40/1999. (IV. 23.) FVM rendelet

Kormányhatározat

BM

2012. I. félév

Központi Településrendezési Tervtanács

252/2006. (XII. 7.) Korm. rendelet

Kormányhatározat

BM

2012. I. félév

Bűnügyi Statisztikai Munkacsoport

12/2011. (III. 30.) BM rendelet

Miniszteri utasítás

BM

2012. I. félév

Magyar Eredetvédelmi Tanács

158/2009. (VII. 30.) Korm. rendelet

Kormányhatározat

VM

2012. I. félév

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Országos Erdő Tanács

2009. évi XXXVII. tv., 153/2009. (XI. 13.) FVM rendelet

Kormányhatározat

VM

2012. I. félév

Országos Halászati Bizottság

1997. évi XLI. tv., 78/1997. (XI. 4.) FM rendelet

Kormányhatározat

VM

2012. I. félév

Országos Vadgazdálkodási Tanács (OVT) és területi vadgazdálkodási tanácsok (TVT)

1996. évi LV. tv., 79/2004. FVM rendelet

Kormányhatározat

VM

2012. II. félév

 

 

 

 

 

Állatvédelmi Tanácsadó testület

1998. évi XVIII. tv., 10/1999. (I. 27.) FVM rendelet

Kormányhatározat

VM

2012. II. félév

 

 

 

 

 

Bor Eredetvédelmi Tanács

2004. évi XVIII. tv., 173/2009. FVM rendelet

Kormányhatározat

VM

2012. I. félév

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Növényi Génbank Tanács és szakági munkabizottságai

38/2003. (VIII. 14.) FVM rendelet

Kormányhatározat

VM

2012. I. félév

Részvízgyűjtő vízgazdálkodási tanácsok

221/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet, 5/2009. (IV. 14.) KvVM rendelet

Kormányhatározat

VM

2012. II. félév

Nemzeti Környezetvédelmi Program Bizottság

96/2009. (XII. 9.) OGY határozat

Kormányhatározat

VM

2012. I. félév

Bormarketing Bizottság

70/2007. (VII. 27.) FVM rendelet

Miniszteri utasítás

VM

2012. I. félév

Termelői Csoportok Kérelmeit Bíráló Szakértői Bizottság

67/2009. (VI. 9.) FVM rendelet

Miniszteri utasítás

VM

2012. II. félév

Szőlőfajta Használati Bizottság

2004. évi XVIII. tv., 98/2009. (VII. 30.) FVM rendelet

Kormányhatározat

VM

2012. I. félév

Magyar Agrárgazdasági Minőségi Díj Bizottság

103/2005. (XI. 4.) FVM rendelet

Miniszteri utasítás

VM

2012. I. félév

Pro Silva Hungariae-Díj Bizottság

91/2003. (VII. 31.) FVM rendelet

Miniszteri utasítás

VM

2012. I. félév

 

 

 

 

 

Partnerség Munkabizottság

52/2011. (VI. 7.) VM rendelet

Miniszteri utasítás

VM

2012. I. félév

Agrárgazdasági tanács

1997. évi CXIV. tv.

Kormányhatározat

VM

2012. I. félév

Őshonos Haszonállatok Génerőforrás Bizottsága

4/2007. (I. 18.) FVM–KvVM együttes rendelet

Kormányhatározat

VM

2012. I. félév

 

 

 

 

 

Területi vízgazdálkodási tanácsok

221/2004. Korm. rendelet, 5/2009. (IV. 14.) KvVM rendelet

Kormányhatározat

VM

2012. II. félév

Országos Vízgazdálkodási Tanács

221/2004. Korm. rendelet, 5/2009. (IV. 14.) KvVM rendelet

Kormányhatározat

VM

2012. II. félév

Higiéniai Bizottság

68/2007. (VII. 26.) FVM–EüM–SZMM együttes rendelet

Kormányhatározat

VM

2012. I. félév

Európa Táj Egyezmény Nemzeti Koordinációs Bizottság

18/2009. (X. 30.) KvVM–OKM–NFGM együttes utasítás

Kormányhatározat

VM

2012. I. félév

Fasching Antal-Díj Bizottság

91/2003. (VII. 31.) FVM rendelet

Miniszteri utasítás

VM

2012. I. félév

Nagyváthy János-Díj Bizottság

91/2003. (VII. 31.) FVM rendelet

Miniszteri utasítás

VM

2012. I. félév

Ujhelyi Imre-Díj Bizottság

91/2003. (VII. 31.) FVM rendelet

Miniszteri utasítás

VM

2012. I. félév

Fleischmann Rudolf-Díj Bizottság

91/2003. (VII. 31.) FVM rendelet

Miniszteri utasítás

VM

2012. I. félév

Tolnay Sándor-Díj Bizottság

91/2003. (VII. 31.) FVM rendelet

Miniszteri utasítás

VM

2012. I. félév

Aranykoszorús Gazda/Gazdasszony-Díj Bizottság

91/2003. (VII. 31.) FVM rendelet

Miniszteri utasítás

VM

2012. I. félév

Kovács Béla-Díj Bizottság

91/2003. (VII. 31.) FVM rendelet

Miniszteri utasítás

VM

2012. I. félév

Pro Alimentis Hungariae Díj Bizottság

91/2003. (VII. 31.) FVM rendelet

Miniszteri utasítás

VM

2012. I. félév

Élelmiszerbiztonságért-Díj Bizottság

91/2003. (VII. 31.) FVM rendelet

Miniszteri utasítás

VM

2012. I. félév

Zöld Toll-Díj Bizottság

6/2003. (IV. 28.) KvVM rendelet

Miniszteri utasítás

VM

2012. I. félév

Környezetünkért-Díj Bizottság

6/2003. (IV. 28.) KvVM rendelet

Miniszteri utasítás

VM

2012. I. félév

Pro-Natura-Díj Bizottság

6/2003. (IV. 28.) KvVM rendelet

Miniszteri utasítás

VM

2012. I. félév

Vásárhelyi Pál-Díj Bizottság

6/2003. (IV. 28.) KvVM rendelet

Miniszteri utasítás

VM

2012. I. félév

Schenzl Guido Díj Bizottság

6/2003. (IV. 28.) KvVM rendelet

Miniszteri utasítás

VM

2012. I. félév

Bay Zoltán-Díj Bizottság

6/2003. (IV. 28.) KvVM rendelet

Miniszteri utasítás

VM

2012. I. félév

Gabona Termékpálya Bizottság

2003. évi XVI. tv., 96/2003. (VIII. 15.) FVM rendelet

Kormányhatározat

VM

2012. I. félév

Hús Termékpálya Bizottság

2003. évi XVI. tv., 96/2003. (VIII. 15.) FVM rendelet

Kormányhatározat

VM

2012. I. félév

Zöldség, Gyümölcs, Dísznövény Termékpálya Bizottság

2003. évi XVI. tv., 96/2003. (VIII. 15.) FVM rendelet

Kormányhatározat

VM

2012. I. félév

Szőlő és Bor Termékpálya Bizottság

2003. évi XVI. tv., 96/2003. (VIII. 15.) FVM rendelet

Kormányhatározat

VM

2012. I. félév

Cukor és Izoglükóz Termékpálya Bizottság

2003. évi XVI. tv., 96/2003. (VIII. 15.) FVM rendelet

Kormányhatározat

VM

2012. I. félév

Tej, tejtermék Termékpálya Bizottság

2003. évi XVI. tv., 96/2003. (VIII. 15.) FVM rendelet

Kormányhatározat

VM

2012. I. félév

Dohány Termékpálya Bizottság

2003. évi XVI. tv., 96/2003. (VIII. 15.) FVM rendelet

Kormányhatározat

VM

2012. I. félév

Etil-alkohol piaci rendtartási döntéseket előkészítő, egyeztető bizottság

6/2005. (I. 19.) Korm. rendelet

Miniszteri utasítás

VM

2012. I. félév

A mezőgazdasági termékek
3. országokban és belső piacon történő megismertetésével és promóciójával kapcsolatos intézkedésekről szóló 46/2005. (V.23.) FVM rendelet alapján létrehozott Pályázat Értékelő Bizottság

46/2005. (V. 23.) FVM rendelet

Miniszteri utasítás

VM

2012. I. félév

 

 

 

 

 

A Vidékfejlesztési Minisztérium Szakmai Tankönyv Bíráló Bizottság

1993. évi LXXVI. tv., 2001. évi XXXVII. tv.

Kormányhatározat

VM

2012. I. félév

A vidékfejlesztési miniszter illetékességébe tartozó szakképesítésekre vonatkozó Országos Szakmai Vizsgaelnöki Névjegyzékre vonatkozó pályázatokat elbíráló bizottság

31/2004. (XI. 13.) OM rendelet

Kormányhatározat

VM

2012. I. félév

Magyar Nemzeti Erdőrezervátum Bizottság

6/2004. (K.V. Ért. 3.) KvVM utasítás

Kormányhatározat

VM

2012. I. félév

Hamisítás Elleni Nemzeti testület

287/2010. (XII. 16.) Korm. rendelet

Kormányhatározat

KIM

2012. II. félév

Magyar Formatervezési Tanács

266/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet

Kormányhatározat

KIM

2012. II. félév

Nemzeti Közoktatási Értékelési tanács

3/2002. (II. 15.) OM rendelet

Kormányhatározat

NEFMI

2012. március 31.

Balassi Intézet Szakmai Tanácsadó Testület

309/2006. Korm. rendelet

Kormányhatározat

KIM

2012. I. félév

Egészségügyi Technológia-értékelő Bizottság

32/2004. (IV. 26.) ESZCSM rendelet

Miniszteri utasítás

NEFMI

2012. I. félév

Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság

258/2010. (XI. 12.) Korm. rendelet

Kormányhatározat

ME

2012. II. félév

3. melléklet az 1452/2011. (XII. 22.) Korm. határozathoz

Részletszabályaikban a követelményrendszerhez igazítandó testületek

Testület neve

Elsősorban érintett közjogi szervezetszabályozó eszköz

Felelős miniszter

Határidő

Nemzeti AIDS Bizottság

6/2005. (EüK. 18.) EüM utasítás

NEFMI

2012. I. félév

OKKR Szakmai Munkacsoport

1004/2011. (I. 14.) Korm. határozat

NEFMI

2012. I. félév

Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács

1008/2009. (I.28.) Korm. határozat

NEFMI

2012. I. félév

Idősügyi tanács

1275/2010. (XII. 8.) Korm. határozat

NEFMI

2012. I. félév

Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság

1002/2007. (I. 18.) Korm. határozat

NEFMI

2012. I. félév

Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottság

1177/2010. (VIII. 24.) Korm. határozat

KIM

2012. I. félév

Ösztöndíj Odaítélő Bizottság

61/2011. (VI. 2.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

HM Hadfelszerelés Fejlesztési Kabinet

51/2011. (IV. 28.) HM utasítás

HM

2012. II. félév

HM Humánpolitikai Munkacsoport, a humán cselekvési programokat kidolgozó szakértői munkacsoportok

50/2011. (IV. 22.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

Szakmai munkacsoport (a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozásával kapcsolatos egyes feladatokra)

44/2011. (IV. 20.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

Bizottság – honvéd középiskolai hálózat

38/2011. (IV. 8.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

Projektirányító Bizottság
Projektfelügyelő Bizottság
Szakértői Munkacsoport (a MH új híradó és informatikai központ, valamint a kapcsolódó központi híradó, informatikai, információvédelmi szolgáltatások kialakítására, üzemeltetésére, fenntartására és továbbfejlesztésére)

37/2011. (IV. 8.) HM utasítás

HM

2012. II. félév

Honvédelmi Idősügyi Tanács

34/2011. (III.25.) HM utasítás

HM

2012. II. félév

Lippai Balázs esélyegyenlőséget elősegítő Ösztöndíj Odaítélő Bizottság

18/2011. (II. 18.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

Kockázatkezelési Bizottság

11/2011. (I. 25.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

HM Védelmi tervező Bizottság

114/2010. (XII. 29.) HM utasítás

HM

2012. II. félév

Állandó Díjbizottság

111/2010. (XII. 29.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

Szakértői munkacsoport (a MH tartalékos rendszere fejlesztéséhez kapcsolódó egyes feladatokra)

95/2010. (XI. 16.) HM utasítás

HM

2012. II. félév

MH LZ előkészítő munkacsoport

86/2010. (X.4.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

FAB CE-tárcamunkacsoport

47/2010. (IV. 23.) HM utasítás

HM

2012. II. félév

Rendszeresítési Bizottság

9/2010. (I. 22.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

Osztályba sorolási vizsgáztató Bizottság

72/2009. (VIII. 28.) HM utasítás

HM

2012. II. félév

Szakbizottságok:
Kiképzési, Gazdálkodási, Személyzeti

62/2009. (VII. 24.) HM utasítás

HM

2012. II. félév

Közös Irányító Bizottság

2/2009. (I. 10.) HM utasítás

HM

2012. II. félév

MH Műveleti Szabványosítási és Doktrinális Bizottság, Operatív Koordinációs Bizottság

102/2008. (HK 19.) HM utasítás

HM

2012. II. félév

MANS Irányító Szakcsoport

85/2008 (HK.17.) HM utasítás

HM

2012. II. félév

Selejtezési Bizottság

75/2008. (HK. 15.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

HM EÜTIR Koordinációs Munkacsoport

60/2008. (HK 13.) HM utasítás

HM

2012. II. félév

Fegyvernemi Állandó Munkacsoport

147/2007. (HK 2/2008.) HM utasítás

HM

2012. II. félév

Bizottság (a magánbefektetői HM rendelkezésű lakások és nem lakáscélú helyiségek beszerzéséhez kapcsolódóan)

126/2007. (HK 21.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

Bíráló bizottság, szakértői bizottság (a honvédelmi szervezetek beszerzéséhez kapcsolódóan)

120/2007. (HK 20.) HM utasítás

HM

2012. II. félév

Ellenőrzést végrehajtó bizottság (külföldi szolgálatot teljesítők ellenőrzése)

103/2007. (HK 18.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

HM KGIR koordinációs munkacsoport

97/2007. (HK 17.) HM utasítás

HM

2012. II. félév

HM Rehabilitációs Bizottság

137/2006. (HK 1/2007.) HM utasítás

HM

2012. II. félév

Nyomtatványrendszeresítő Bizottság

131/2006. (HK 24.) HM utasítás

HM

2012. II. félév

MH Drogprevenciós Bizottság, albizottságok, operatív csoportok

67/2005. (HK 14.) HM utasítás

HM

2012. II. félév

MH Csapatkarjelzést Bíráló Bizottság

120/2005. (HK 2/2006.) HM utasítás

HM

2012. II. félév

Arculati Munkacsoport

41/2004. (HK 10.) HM utasítás

HM

2012. II. félév

„Honvédségi Etikai Tanács”

67/2003. (HK 18.) HM utasítás

HM

2012. II. félév

Szakértői Bizottság, ellentételezési munkacsoport

98/2002. (HK 30.) HM utasítás

HM

2012. II. félév

HM Társadalmi Véleményező Bizottsága

83/2002. (HK 26.) HM utasítás

HM

2012. II. félév

HM Szociális és Egészségfejlesztési Bizottság

21/1994. (HK 10.) HM utasítás

HM

2012. I. félév

Záhony komplex Gazdaságfejlesztési Program Stratégiai Irányító Bizottság

2247/2007. (XII. 23.) Korm. határozat

NFM

2012. I. félév

Kiemelt jelentőségű beruházásokat kezelő és egyedi kormánydöntéssel támogatható beruházások kormánydöntését előkészítő tárcaközi bizottság

1054/2011. (III. 22.) Korm. határozat

NFM-NGM-KIM

2012. I. félév

Ellentételezési Bizottság

23/2008. (HÉ 46.) NFGM utasítás

NGM

2012. I. félév

Megfelelőség-értékelő szervezetek kijelölési bizottsága

6/2011. (II. 15.) NGM utasítás

NGM

2012. II. félév

Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Fóruma

1220/2010. (X. 25.) Korm. határozat

BM

2012. I. félév

Emberkereskedelem Elleni Nemzeti Koordinációs Mechanizmus

1018/2008. (III. 26.) Korm. határozat

BM

2012. I. félév

OKKP Kármentesítési Programcsoport

14/2009. (IX. 18.) KvVM utasítás

VM

2012. I. félév

Nemzetközi humanitárius jog terjesztésével és érvényre juttatásával foglalkozó Nemzeti Tanácsadó Bizottság

2095/2000. (V. 9.) Korm. határozat

KüM

2012. I. félév

4. melléklet az 1452/2011. (XII. 22.) Korm. határozathoz4

Kormányzati részvételt nem igénylő testületek

Testület neve

Felelős miniszter

Filmszakmai Bizottság

NEFMI

Korhatár Bizottság

NEFMI

Könyvtári Minőségügyi Bizottság

NEFMI

Könyvtári Akkreditációs Szakbizottság

NEFMI

Közművelődési Akkreditációs Szakbizottság

NEFMI

Kulturális Javak Bizottsága

NEFMI

Levéltári Akkreditációs Szakbizottság

NEFMI

Levéltári Kollégium

NEFMI

Levéltári Kutatási Kuratórium

NEFMI

Muzeológiai Akkreditációs Szakbizottság

NEFMI

Műtárgyvédelmi Akkreditációs Szakbizottság

NEFMI

Országos Kulturális Továbbképzési Akkreditációs Bizottság

NEFMI

Szakmai Minősítő Testület

NEFMI

Országos Könyvtári Kuratórium

NEFMI

Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság

NEFMI

Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács

NEFMI

Krízis Munkabizottság

NFM

5–6. melléklet az 1452/2011. (XII. 22.) Korm. határozathoz5

1

A 8. pont az 1073/2014. (II. 19.) Korm. határozat 3. pontja szerint módosított szöveg.

2

A 9–14. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

A 2. melléklet az 1370/2013. (VI. 27.) Korm. határozat 1. pontja szerint módosított szöveg.

4

A 4. melléklet az 1180/2013. (IV. 5.) Korm. határozat 2. pontja, az 1460/2013. (VII. 17.) Korm. határozat 5. pontja szerint módosított szöveg.

5

Az 5–6. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére