KÜ BH 2011/150
KÜ BH 2011/150
2011.05.01.
A műsorszolgáltatási jogosultság gyakorlása felfüggesztésének helye van, ha a műsorszolgáltató akár egyetlen alkalommal is gyűlölet keltésére alkalmas műsorrészt sugároz [1996. évi I. tv. 3. §, 112. §, 46/2007. AB hat.]
A felperes által 2007. augusztus 28. napján sugárzott „M.” című műsor „K.” rovatában Cs. J. P. T.-t kérdezte a Magyar Gárda megalakulásáról, valamint a „N.” című magazinműsorból bejátszott antifasiszta tüntetésről.
A riporter nem tudta irányítani megfelelő módon a beszélgetést, az interjúalany több esetben nem a feltett kérdésekre válaszolt, hanem – azokhoz távolról sem kapcsolódva – a zsidóságot és a Magyar Antifasiszta Szervezet tagjait érintő, személyes véleményének adott hangot.
A műsorszámban elhangzottakkal összefüggésben érkezett bejelentés után a hivatalból lefolytatott vizsgálat eredményeként az alperes a 2007. december 12. napján kelt határozatában megállapította, hogy a fentebb megjelölt műsorban a riporter az interjúalany téves állításokon és elferdített tényeken alapuló előadását nem ellenpontozta, nem minősítette valótlannak; ezáltal az interjúalany akadálytalanul népszerűsíthette a zsidósággal és a magyar Antifasiszta Szervezet tagjaival szemben kifejezésre juttatott szélsőséges, gyűlöletkeltésre alkalmas nézeteit, és ez megvalósította a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban: Rttv.) 3. § (2) bekezdése sérelmét. Ezért az Rttv. 112. § (1) bekezdésének c) pontja alapján 5 perces időtartamra felfüggesztette a felperes műsorszolgáltatási jogosultságának gyakorlását.
A felperes keresetében az alperes határozatának felülvizsgálatát és annak megállapítását kérte, hogy a jogsértést nem követte el; egyben kérte a terhére kiszabott szankció mellőzését is.
Arra hivatkozott, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának korlátai minden jogalany számára azonosak, vagyis a műsorszolgáltatókra nem vonatkoznak szigorúbb szabályok.
Az Alkotmánybíróság 46/2007. (VI. 27.) számú határozatának V.2 és V.3 pontjaira hivatkozva kifejtette, hogy az alapelvi rendelkezésekre alapozva az alperes az Rttv. 112. § (1) bekezdése alapján törvénysértés esetén is csak akkor állapíthat meg szankciót, ha azt rendkívüli körülmények indokolják; e körben az AB határozat az egyenlő emberi méltóságot semmibe vevő ideológia folyamatos hirdetését hozza fel példaként.
Ebből következően egy-egy kijelentés, bejátszás vagy riport vonatkozásában az alapelvi rendelkezésekre alapozva nem alkalmazható szankció, csak abban az esetben amennyiben a felperes műsorszolgáltatása a maga egészében törvénysértő, avagy „műsorainak témája, jellege” alapján az állapítható meg, hogy a tevékenységével nem tartja tiszteletben az Rttv. 3. § (2) bekezdésében meghatározott alapvető alkotmányos értékeket.
Álláspontja szerint ez a perbeli esetben nem valósult meg, mert az interjúalany szavai nem voltak alkalmasak arra, hogy annak hatására a nézőkben kiváltott érzelmek tettlegességig fajuljanak.
Aktivitás hiányában ez a magatartás nem meríti ki a gyűlöletre uszítást (Btk. 269. §), avagy az ennek szinonimájaként használt gyűlöletkeltésre való alkalmasság fogalmát.
Az elsőfokú bíróság a keresetet alaposnak értékelte, és az alperes határozatát a Pp. 339. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte.
Egyetértett a felperessel abban, hogy a gyűlöletkeltés megvalósulásának vizsgálatakor egyenlő mércét kell alkalmazni mind a magánszemélyek, mind pedig a műsorszolgáltatók vonatkozásában.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a perben vizsgált riport a folyamatos alkotmányos rendet sértő, emberi méltóságot semmibe vevő ideológia hirdetésének fogalmát nem merítette ki, a sugárzás időintervallumát figyelembe véve.
Értelmezése szerint a folyamatos kitétel akkor valósult volna meg, ha a felperes több műsorában rendszeresen, hosszabb ideig (több napig, hétig, hónapig) tanúsította volna a fenti magatartást.
Az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy az alperes a döntése jogalapjaként megjelölt anyagi jogszabályokat az AB-határozatra figyelemmel kiterjesztően, és eltúlzottan szigorúan értelmezte.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezett, amelynek elbírálása során a Fővárosi Ítélőtábla – mint másodfokú bíróság – az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen rögzítette, azonban nem értett egyet az AB határozat indokolásának V.2 és V.3 pontjaiban példaként megfogalmazott mondatokból levezetett elsőfokú bírói jogértelmezéssel és következtetésekkel.
Rámutatott arra a másodfokú bíróság, hogy az Alkotmánybíróság a felperes által hivatkozott határozatában az Rttv. 112. §-ának (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló – az Alkotmány 2. § (1) bekezdése és 54. § (1) bekezdése sérelmére alapított – indítványokat utasította el; e döntésének indokait az AB határozat V. része tartalmazza.
Az Alkotmánybíróság az AB-határozat V.2 és V.3 pontjaiban általános példaként utalt az Rttv. 3. § (1) és (2) bekezdéseiben foglaltakra.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az AB-határozat indokolásának általánosan, feltételes módban megfogalmazott, és példaként felhozott mondatai nem szolgálhatnak alapul a perbeli határozat hatályon kívül helyezéséhez.
Tévesnek tartotta a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság azon következtetését, hogy az alperes az Rttv. 3. § (2) bekezdése megsértése esetén az Rttv. 112. § (1) bekezdése alapján csak akkor szankcionálhatná a műsorszolgáltatót, ha az alkotmányos rend alapját alkotó, egyenlő emberi méltóságot semmibe vevő ideológiát hirdető tevékenység folyamatosan (több napig, hétig, hónapig) fennáll. Ez nem fogadható el, mert az Rttv. 3. § (1) és (2) bekezdése szerinti alapelvi rendelkezések megsértése miatti felelősségre vonás lehetőségét lényegesen szűkítené, annak ellenére, hogy sem az Rttv. 3. § (2) bekezdéséből, sem az Rttv. egyéb előírásaiból nem olvasható ki olyan jogalkotói szándék, hogy a műsorszolgáltató szankcionálásának lehetősége attól függene, hogy az alkotmányos értékeket sértő megnyilvánulások milyen terjedelemben és időintervallumban valósulnak meg. Ez a szűkítő értelmezés azt eredményezné, hogy pl. az egy alkalommal, rövid időtartamban (egy-egy mondat, bejátszás, riport vagy műsorrész) megjelenő, elhangzó – a kisebbségekkel szembeni gyűlöletkeltésre alkalmas – vélemények, megnyilvánulások nem lennének szankcionálhatók, ami pedig nem áll összhangban az Rttv. szabályozási rendszerével, és az eddigi joggyakorlattal sem.
A rendelkezésre álló peradatok alapján a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy az alperes a jogsértés körében feltárt releváns tényeket – az interjúalany megnyilvánulásait, a beszélgetés során elhangzottakat, a riporteri magatartás elemeit – egyenként és összességében is helyesen értékelte. Az ennek eredményeként tett határozati megállapításokat a felperes nem cáfolta, azok jogszerűségét megdöntő érveket nem sorakoztatott fel, nem vitatta, hogy a műsorban a határozatban írtak elhangzottak.
A másodfokú bíróság a műsorrészt megtekintette, és egyetértett az alperesnek a határozatban rögzített azon álláspontjával, hogy a riporter nem volt képes gátat szabni az interjúalany – téves állításokon és elferdített tényeken alapuló, az emberi méltóság és érzékenység megsértésére alkalmas – előadásának, attól nem határolódott el, ami azt a téves képzetet kelthette a nézőkben, hogy az interjúalany által elmondottak maradéktalanul helytállóak.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperes helytállóan értékelte a felperesi magatartást akként, hogy a vizsgált műsorszámban az interjúalany részéről előadottak alkalmasak voltak a zsidósággal és a Magyar Antifasiszta Szervezet tagjaival szembeni gyűlölet felkeltésére. Ezért a műsorszolgáltató megsértette az Rttv. 2. § (2) bekezdését; annál is inkább, mert a műsorszolgáltatók fokozott felelőssége mellett – ami műsorszolgáltatásuk tartalmáért őket terheli – az Rttv. 3. § (2) bekezdése nem írja elő a büntetőjogi felelősség megállapíthatóságának szintjét a tiltott, jogsértő magatartás megállapításához. Az, hogy a büntetőjog több tényállási elemet fogalmaz meg a büntetőjogi felelősség megállapításához, nem zárja ki a műsorszolgáltatásra vonatkozó más megítélést.
A másodfokú bíróság megítélése szerint a jogsérelem súlyára és ismétlődő jellegére figyelemmel az alperes jogszerűen alkalmazta az Rttv. 112. § (1) bekezdés c) pontja szerinti szankciót, amelynek mértéke a törvényi speciális- és generál-preventív célokkal arányban áll, azok eléréséhez szükséges, és egyben elégséges is.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, annak hatályon kívül helyezését kérte, a keresetében foglaltakat fenntartotta.
Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet sérti az Rttv. 3. § (2) bekezdését, 112. § (1) bekezdését, továbbá az Rttv. 3. § (1) bekezdésében meghatározott műsorszolgáltatói jogokat, ezzel közvetve az Alkotmány 61. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakat.
Kifejtette a felperes felülvizsgálati kérelmében, hogy a „gyűlöletkeltés” és a Btk.-ból ismert „gyűlöletre uszítás”, avagy a magyar büntetőjogi szakirodalomban szintén használt „gyűlöletre izgatás” szinonimák; a magyar jogtudomány és a joggyakorlat is így használja őket. Mindegyikben közös az, hogy szándékos magatartással létrehozott eredményt, azaz a tettlegesség kiváltására való alkalmasságot követeli meg tényállási elemként, még abban az esetben is, ha ez ténylegesen nem történik meg, azaz inaktívak maradnak azok, akikben a gyűlölet az elhangzottak hatására feléled.
Az Rttv. kifejezetten is az „alkalmas” kifejezést használja, azaz olyan magatartást kíván meg, amely ténylegesen alkalmas arra, hogy a hallgatóban gyűlöletet ébresszen; a gyűlölet szó pedig – jelentése szerint – nem más, mint nagyfokú indulat valakivel, vagy valamivel szemben. A gyűlölet mindig magában hordozza a tettlegesség veszélyét, ezért kell gyűlölet kiváltására alkalmasnak lennie az elmondott szavaknak, és ezért nem elég, ha az csak undort, ellenszenvet, ellenérzést, vagy bármi olyat vált ki, ami nem hordozza magában annak lehetőségét, hogy a hatására előálló érzelmek tettlegességgé fajuljanak.
Állította a felperes, hogy az interjúalany szavai még a legszigorúbb jogértelmezés szerint sem voltak alkalmasak arra, hogy a nézőkben olyan indulatot váltsanak ki, hogy tettleg lépjenek fel a magyarországi zsidó közösség, vagy az antifasiszta szervezetek tagjaival szemben.
A felperes megítélése szerint a jogerős ítéletben kifejtett megszorító értelmezés, és a műsorszámban hangoztatott konkrét vélemény gyűlöletkeltésre alkalmassá nyilvánítása szemben áll a Legfelsőbb Bíróság ezzel kapcsolatos joggyakorlatával, eseti döntéseivel, és számos AB-határozat jogértelmezésével is.
Hangsúlyozta a felperes, hogy a perbeli ügy elbírálása szempontjából csak és kizárólag annak volt jelentősége, hogy a műsorszámbeli kijelentések közzététele alkalmas volt-e az adott társadalmi csoportok elleni gyűlölet keltésére, vagy nem.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdésének megfelelően tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a jogerős ítélet megfelelő alapossággal rögzítette az ügyben irányadó tényállást, és abból – az ide vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkalmazásával – helytálló jogi következtetést vont le, azzal a Legfelsőbb Bíróság is egyetért.
Kiemeli a Legfelsőbb Bíróság, hogy a Pp. 270. § (2) bekezdése és 272. § (2) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárás során kizárólag a jogerős ítélet jogszerűsége vizsgálható, a felülvizsgálati kérelem csakis jogszabálysértésre hivatkozással terjeszthető elő, és a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni, hogy a felülvizsgálatot kérő álláspontja szerint a jogerős ítélet milyen jogszabálysértéseket tartalmaz.
A Pp. 275. § (2) bekezdése szerint a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az Rttv. 3. § (2) bekezdésének és 112. § (1) bekezdésének megsértését jelölte meg.
Az Rttv. 3. § (2) bekezdése értelmében a műsorszolgáltató köteles tiszteletben tartani a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, tevékenysége nem sértheti az emberi jogokat, és nem lehet alkalmas a személyek, nemek, népek, nemzetek, a nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek, továbbá valamely egyház, vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére.
Az Rttv. 3. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a Magyar Köztársaságban a műsorszolgáltatás – e törvény keretei között – szabadon gyakorolható, az információk és a vélemények műsorszolgáltatás útján, szabadon továbbíthatók, a nyilvánosság vételre szánt magyarországi és külföldi műsorok szabadon vehetők.
A műsorszolgáltató – a törvény keretei között – önállóan határozza meg a műsorszolgáltatás tartalmát, és azért felelősséggel tartozik.
A fent idézett törvényi rendelkezésekből következően a felperesi műsorszolgáltató az Rttv. 3. § (1) bekezdésében szabályozott tevékenységét, a műsorszolgáltatás tartalmát, és az azért való felelősséget e törvény keretei között gyakorolhatja, és aszerint kell azt megítélni.
Ezen műsorszolgáltatói tevékenységnek garanciális korlátját képezi a (2) bekezdésben rögzített, alapelvi szintű szabályozás.
A felperes keresete alapján a megtámadott alperesi határozat bírósági felülvizsgálata során azon kérdésben kellett állást foglalni, hogy a felperesi műsorszolgáltató az alperes által vizsgált műsorrészlet sugárzása során tevékenységével az Rttv. 3. § (2) bekezdésébe ütköző módon járt-e el.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett a másodfokú bíróság jogerős ítéletében e körben kifejtett jogi álláspontjával.
Hangsúlyozza a Legfelsőbb Bíróság, hogy az Rttv. 3. § (2) bekezdése „gyűlölet keltésére” kifejezést használ; ehhez képest a felperes által hangoztatott – szinonimként értelmezett – büntetőjogi kategóriák a perbeli ügy megítélése és elbírálása szempontjából nem bírtak jelentőséggel.
A Legfelsőbb Bíróság erőltetettnek, és szélsőségesnek értékelte a felperes ezzel kapcsolatos álláspontját, amely a tettlegesség veszélyéig, „az előálló érzelmek tettlegességgé fajulásáig” behatárolva kívánja a jogszabályhely értelmezését megadni.
Ezen értelmezés ily módon nem fogadható el, mivel az Rttv. 3. § (2) bekezdése egyértelműen fogalmaz, az ott meghatározott körben a gyűlöletkeltésre alkalmasságot tilalmazza.
A Legfelsőbb Bíróság osztotta a jogerős ítélet azon okfejtését is, mely szerint az Rttv. előírásaiból nem olvasható ki olyan jogalkotói szándék, hogy a műsorszolgáltató szankcionálásának lehetősége attól függene, hogy az alkotmányos értékeket sértő megnyilvánulások milyen terjedelemben, és időintervallumban valósulnak meg.
A jogsértés bekövetkeztéhez semmiféle folyamatosság, ismétlődés, rendszeresség nem szükséges, a szankcionálást már egyetlen elkövetési magatartás is maga után kell, hogy vonja.
A fentiekből következően megalapozottnak értékelte a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek az Rttv. 112. § (1) bekezdés c) pontjának alkalmazására vonatkozó megállapításait is.
Az alperes szankcionáló intézkedése megalapozott volt, annak módjáról és mértékéről az Rttv. 112. §-ában rögzített lehetőségek közül mérlegelési jogkörében döntött.
A felülvizsgált határozat a mérlegeléssel hozott döntések Pp. 339/B. §-a szerinti kritériumainak maradéktalanul megfelelt, így e tekintetben sem volt jogszabálysértőnek tekinthető.
Rámutat még arra is a Legfelsőbb Bíróság, hogy amennyiben a 46/2007. (VI. 27.) AB határozatnak az Rttv. 3. § (1) bekezdés alapelvi rendelkezéseire vonatkozó általános értelmezését a felperes magára nézve irányadónak, és az ügy elbírálásakor relevanciával bírónak tekinti, úgy a műsorszolgáltatónak az emberi jogok tiszteletben tartásával folytatott tevékenykedése egészét kellene vizsgálat tárgyává tenni, ez azonban a perbeli ügyben nem végezhető el.
Megjegyzi még azt is ezzel összefüggésben a Legfelsőbb Bíróság, hogy amennyiben az alperes a felperes tevékenységét tekintette volna az Rttv. 3. § (2) bekezdésébe ütközőnek, úgy a műsorszolgáltatási jogosultság gyakorlásának nem öt perces felfüggesztése lett volna indokolt.
Minderre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben foglalt jogszabályokat nem sértette meg, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. IV. 37.528/2010.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás