• Tartalom

16/2011. (VI. 2.) BM utasítás

16/2011. (VI. 2.) BM utasítás

a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának részletes rendjéről1

2011.09.17.

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 100/J. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 2. § 6. pont k) alpontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

I. Fejezet

Az utasítás hatálya

1. § Az utasítás hatálya kiterjed a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának általános rendjéről szóló BM rendelet 1. §-ában foglaltakra.

II. Fejezet

A fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának általános szabályai

1. Kötelezettségvállalási eljárás

2. § (1) Amennyiben az 1. melléklet nem nevesít fejezeti kezelésű előirányzat tekintetében kötelezettségvállalót, szakmai teljesítést igazolót, pénzügyi, jogi ellenjegyzőt, jogi vizsgálatot végző személyt, érvényesítőt, utalványozót, utalvány- ellenjegyzőt, akkor azon a következő feladatkört ellátó személyeket kell érteni.

a) Kötelezettségvállaló: pályázati vagy pályázaton kívüli egyéb kötelezettségvállalásnál a miniszter, vagy a jelen utasításban – fejezeti előirányzatonkénti bontásban – megjelölt munkakört betöltő személy.

b) Adott előirányzat szakmai kezelője: az adott előirányzat szakmai kezelésére jelen utasításban kijelölt szervezeti egység.

c) Szakmai teljesítést igazoló: a jelen utasításban megjelölt helyettes államtitkár, főosztályvezető, intézményvezető vagy az általuk kijelölt vezető állású személy vagy munkatárs.

d) Pénzügyi ellenjegyző: a Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztály (a továbbiakban: PEF) főosztályvezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

e) Jogi ellenjegyző, jogi vizsgálatot végző személy: az utasítás 3. § (5) bekezdésében nevesített munkaköröket betöltő személy.

f) Érvényesítő: a PEF főosztályvezetője által írásban kijelölt ügyintéző.

g) Utalványozó: a PEF főosztályvezetője, vagy az általa írásban kijelölt személy.

h) Utalvány-ellenjegyző: a PEF főosztályvezetője, vagy az általa írásban kijelölt személy.

(2) Az 1. melléklet rendelkezéseket tartalmaz a Belügyminisztérium fejezeti maradványelszámolási számlára, a Belügyminisztérium fejezeti befizetési számlára, a Belügyminisztérium fejezeti elosztási számlára és a Belügyminisztérium fejezeti letéti számlára is.

(3) Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) 72. § (13) bekezdés b) és c) pontja esetében írásbeli kötelezettségvállalás nem szükséges. Az Ámr. 72. § (13) bekezdés a) pontja esetében írásbeli kötelezettségvállalás szükséges.

(4) Azokban az esetekben, melyekben nem szükséges írásbeli kötelezettségvállalás, a technikai kötelezettségvállalás a kötelezettségvállalás analitikában rögzítésre kerül, a felhasználható keret ezzel az összeggel csökken.

3. § (1) A kötelezettségvállalás menete az alábbi szakaszokból áll:

a) az igény felmerülése;

b) a kötelezettségvállalás okmányának előkészítése;

c) a kötelezettségvállalás fedezetének vizsgálata, pénzügyi ellenjegyzés;

d) jogi ellenjegyzés, jogi vizsgálat;

e) a kötelezettségvállalás dokumentumának felek általi aláírása.

(2) A megállapodás, szerződés, támogatói okirat (a továbbiakban: kötelezettségvállalás dokumentuma) tervezetét az adott előirányzat szakmai kezelője (a kötelezettségvállalásra jogosult) készíti elő.

(3) Az adott előirányzat szakmai kezelője a PEF főosztályvezetője részére megküldi a tervezett kötelezettségvállalás dokumentumát.

(4) A PEF főosztályvezetője vagy az általa írásban meghatalmazott személy a kötelezettségvállalás dokumentumát az Ámr. 74. § (3) bekezdésének a)–b) pontjában foglaltak alapján megvizsgálja (pénzügyi ellenjegyzés), és – amennyiben a pénzügyi fedezet biztosított – az ellenjegyzéshez szükséges teljes dokumentum beérkezését követő 10 munkanapon belül a tervezett kötelezettségvállalást nyilvántartásba veszi, elkülöníti a feladat pénzügyi forrását, és pénzügyi ellenjegyzéssel látja el a dokumentumot, a kötelezettségvállalás dokumentumára pedig ráírja: „A pénzügyi fedezet rendelkezésre áll”, aláírásával ellenjegyzi. Amennyiben pénzügyi észrevétel merül fel, a PEF főosztályvezetője a teljes dokumentációt visszaküldi a kezdeményezőnek.

(5) A jogi ellenjegyzés a jogszabályokban meghatározott alaki, tartalmi, valamint anyagi jogi és eljárásjogi rendelkezéseknek való megfelelést tanúsítja. Ennek során vizsgálni kell a kötelezettségvállalás dokumentumának a polgári jogi, az államháztartási jogszabályoknak, valamint a közjogi szervezetszabályozó eszközöknek való megfelelőségét, ideértve az Ámr. 74. § (3) bekezdés c) pontjában meghatározott módon a gazdálkodási szabályoknak való megfelelőséget. A jogi vizsgálat a kötelezettségvállalás dokumentumának a polgári jogi, az államháztartási jogszabályoknak, valamint a közjogi szervezetszabályozó eszközöknek való megfelelőségét – ideértve az Ámr. 74. § (3) bekezdés c) pontjában meghatározott módon a gazdálkodási szabályoknak való megfelelőséget – igazolja.

a) Jogi ellenjegyző: a bruttó 10 millió forint összérték feletti szerződések, valamint értékhatártól függetlenül a megbízási szerződések esetén a Peres Képviseleti és Szerződés-előkészítő Főosztály (a továbbiakban: PKSZF) főosztályvezetője, vagy a PKSZF főosztályvezetője által kijelölt, a PKSZF állományába tartozó vezető, jogtanácsos vagy megbízási jogviszony alapján közreműködő ügyvéd. Az okirat megfelelősége esetén a „jogi ellenjegyzés” szöveg mellett a PKSZF főosztályvezetője vagy a PKSZF főosztályvezetője által kijelölt, a PKSZF állományába tartozó vezető, jogtanácsos, vagy megbízási jogviszony alapján közreműködő ügyvéd a kötelezettségvállalás dokumentumát aláírásával látja el.

b) Jogi vizsgálatot végző személy: a bruttó 10 millió forint alatti vagy az azt elérő összértékű szerződések esetén a PEF jogász végzettségű munkatársa, vagy megbízási jogviszony alapján közreműködő ügyvéd.

(6) A jogi ellenjegyző vagy a jogi vizsgálatot végző személy a kötelezettségvállalás dokumentumának beérkezését követő 10 munkanapon belül – az (5) bekezdésben foglaltaknak való megfelelősége esetén – ellenjegyzi, vagy aláírásával ellátja az okiratot. Az okirat megfelelősége esetén „jogi vizsgálat” szöveg mellett a PEF jogász végzettségű munkatársa vagy megbízási jogviszony alapján közreműködő ügyvéd a kötelezettségvállalás dokumentumát aláírásával látja el.

(7) Az Ámr. 55. § (1) bekezdésében szabályozott megállapodást, valamint a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának általános rendjéről szóló BM rendeletben megjelölt kezelőszervvel kötendő megállapodást, értékhatártól függetlenül, a PEF jogász végzettségű munkatársa vizsgálja meg és látja el aláírásával.

(8) Amennyiben a kötelezettségvállalás dokumentuma az (5) bekezdésben foglaltaknak nem felel meg, a PKSZF vagy a PEF a tervezetet jogi véleményével visszaküldi a kezdeményezőnek, aki a jogi vélemény alapján átdolgozott tervezetet küldi meg ismételten a PKSZF vagy a PEF részére.

(9) A PKSZF vagy a PEF megküldi a pénzügyi és jogi ellenjegyzéssel ellátott, vagy a jogi vizsgálatot végző személy által aláírt kötelezettségvállalás dokumentumát a kezdeményező adott előirányzat szakmai kezelője részére, aki gondoskodik annak kötelezettségvállaló általi aláírásáról.

(10) Az adott előirányzat szakmai kezelője egy eredeti, aláírt és ellenjegyzett példányt irattárba helyez, egy-egy eredeti, aláírt és ellenjegyzett példányt pedig a PEF, valamint a PKSZF részére küld meg.

(11) A kötelezettségvállalás dokumentuma módosításának eljárási rendje megegyezik a kötelezettségvállalás eljárási rendjével.

(12) A pénzügyi ellenjegyző és a jogi ellenjegyző, illetve a jogi vizsgálatot végző személy ugyanazon gazdasági eseményre vonatkozóan azonos személy nem lehet.

2. Mintaszerződés

4. § (1) A mintaszerződés az előirányzatok rendeltetésével összhangban meghatározott céloknak és jogcímeknek megfelelő tartalommal a területért felelős szakmai egységek, vagy a kezelőszerv által előkészített, a PKSZF által jogilag ellenjegyzett és a PEF főosztályvezetője vagy helyettese által oldalanként szignált, a szabályozási és koordinációs helyettes államtitkár által jóváhagyott minta szerint aláírásra kerülő szerződés. Pályázati eljárásoknál mintaszerződés alkalmazása kötelező, kivéve, ha a miniszter egyedi szerződés megkötését engedélyezi.

(2) A szerződésekről a kötelezettségvállalásért felelős szakmai egység nyilvántartást vezet és a bizonylatmegőrzési szabályoknak megfelelően azok megőrzéséről gondoskodik. A mintaszerződés nyilvántartásba vételét követően a kötelezettségvállalásért felelős szakmai egység egy eredeti példányt megküld a PEF és a PKSZF részére.

(3) A jóváhagyott támogatási mintaszerződéstől eltérő szerződés megkötése (módosítása) során kötelező a jogi ellenjegyzés. A mintaszerződés alapján megkötött szerződés módosítása – ha az a mintaszerződés tartalmát érintő változást eredményezne – jogi ellenjegyzéshez kötött. A mintaszerződés tartalmát nem érintő módosítás esetén jogi ellenjegyzés nem szükséges.

3. Hivatali egységek együttműködése, nyilvántartási szabályok

5. § (1) A fejezeti kezelésű előirányzatok cél szerinti felhasználása során felmerülő rendelkezésre tartási és kincstári tranzakciós díj az érintett előirányzaton érvényesíthető.

(2) Az előirányzat-kezelés teljes kezelési költsége fedezetet nyújt a pályázat, a támogatás, szerződés előkészítésével, a szerződéskötéssel, a támogatói okirat kiadásával, a szakmai teljesítésigazolások kiadásához szükséges feladatok elvégzésével, valamint a szakmai, műszaki, pénzügyi ellenőrzési, követeléskezelési, pénzügyi és számviteli feladatokkal kapcsolatban felmerülő kiadásokra.

(3) A kezelőszervnek kifizetett kezelési költség éves összege nem haladhatja meg az adott fejezeti kezelésű előirányzat módosított éves előirányzatának 6%-át, amelynek pontos összegéről a fejezetet irányító szerv a kezelőszervvel kötendő szerződésében állapodik meg.

(4) A kötelezettségvállaló a kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódó naprakész nyilvántartást köteles vezetni. Az adott előirányzat szakmai kezelője olyan analitikus nyilvántartást vezet a kötelezettségvállalásokról előirányzatonkénti bontásban, amely biztosítja a kezelőszerv által vezetett kötelezettségvállalási nyilvántartás egyeztetési lehetőségét, és lehetővé teszi a szakmai teljesítésigazolás megtörténtének mindenkori tételes ellenőrzését. Az adott előirányzat szakmai kezelője az általa vezetett kötelezettségvállalásokat a PEF-fel, illetve a pénzügyi feladatokat ellátó kezelő szervvel negyedévente, legkésőbb a tárgynegyedévet követő hónap utolsó napjáig egyezteti. Az egyeztetés tényét, eredményét mindkét fél részéről aláírt kimutatáson dokumentálni szükséges.

(5) Az adott előirányzat szakmai kezelője – az éves beszámoló elkészítéséhez – a tárgyévet követő év január 31-ig szöveges értékelést ad a PEF részére a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról. Az adott előirányzat szakmai kezelője a PEF által meghatározott időpontig, a zárszámadási eljárás keretében – a nemzetgazdasági miniszter által meghatározott követelmények figyelembevételével – a megvalósított szakmai célokról tájékoztatást ad a PEF részére. Az éves beszámoló és a zárszámadás tartalmára vonatkozó követelményekről a PEF az érintett szakterületeket előzetesen tájékoztatja.

(6) Az adott előirányzat szakmai kezelője a kötelezettségvállalással nem terhelt, illetve a kötelezettségvállalással terhelt maradványokat – a tárgyévet követő év január 31-éig – írásban egyezteti a PEF által kijelölt ügyintézőkkel.

(7) A PEF az e §-ban foglalt beszámolókat értékeli, megfelelőségük esetén azokat elfogadja. Amennyiben a szöveges értékelés nem felel meg az éves beszámoló, illetve zárszámadás tartalmára vonatkozó szabályoknak, a beszámolásra kötelezett a PEF felhívását követő 5 munkanapon belül pontosítja, illetve azt újra megküldi a PEF részére.

(8) A fejezeti kezelésű előirányzatokra vonatkozó kötelezettségvállalás az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 100/C. § (2) bekezdésében foglalt időpont figyelembevételével történik. A fejezeti kezelésű előirányzatoknak az éves beszámolóban szereplő kötelezettségvállalással terhelt maradványa a következő évben – a PEF főosztályvezetőjének hatáskörében elvégzett előirányzat-módosítás után – változatlan rendeltetéssel, az előző évben keletkezett, de pénzforgalmilag csak a következő év(ek)ben teljesülő kötelezettségvállalások teljesítésére – az államháztartásért felelős miniszter által jóváhagyott összeg erejéig – használható fel. Az előirányzat-maradvány felhasználására ugyanazok az eljárási szabályok vonatkoznak, mint az eredetileg megállapított előirányzatra.

(9) A kiemelt előirányzatok közötti előirányzat-átcsoportosításra, módosításra, valamint a maradvány és a bevétel előirányzatosítására az adott előirányzat szakmai kezelőjével történő egyeztetést követően, értékhatártól függetlenül, a PEF főosztályvezetője, vagy helyettese jogosult.

(10) A PEF főosztályvezetője köteles gondoskodni a fejezeti kezelésű előirányzatokat érintő hosszú távú kötelezettségvállalások összesítéséről, nyilvántartásáról és annak negyedévenkénti, legkésőbb a tárgynegyedévet követő 30 napon belül a Magyar Államkincstár felé való jelzéséről.

(11) A kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódóan a PEF olyan naprakész analitikus nyilvántartást köteles vezetni, amelyből megállapítható az évenkénti kötelezettségvállalás összege.

6. § (1) A kedvezményezett köteles a támogatás forrásainak felhasználását ellenőrzés céljából elkülönítetten és naprakészen számvitelileg nyilvántartani, és az ellenőrzésre feljogosított szervek megkeresésére az ellenőrzés lefolytatásához szükséges tájékoztatást megadni.

(2) A teljesítésigazolást végzők dokumentált módon ellenőrzik vagy ellenőriztetik a szakmai és pénzügyi beszámolók megfelelőségét, amely kiterjed a szakmai beszámoló alaki és tartalmi elemeire, különös tekintettel a kedvezményezett által vállalt feladatok teljes körű feladatellátására, a feladatellátás színvonalára, a vállalt feladatok határidőre történő elvégzésére.

(3) Ha a szakmai teljesítést igazoló a pályázati kiírásban, illetve a támogatási szerződésben, támogatói okiratban előírtak megsértését vagy jogszabálysértésre utaló körülményt tapasztal, akkor haladéktalanul értesíteni köteles a kötelezettségvállalót, a PEF és a PKSZF főosztályvezetőjét, hogy a szükséges lépéseket egyeztetett módon megtegyék. A szakmai teljesítést igazoló – a teljesítés igazolásával egyidejűleg – aláírásával nyilatkozik a szakmai beszámoló megfelelőségéről.

7. § (1) A PEF a jelen utasítás hatálybalépését követő 30 napon belül elkészíti és megküldi a helyettes államtitkárok titkárságai részére a rendelkezési jogosultságot igazoló aláírásmintákat.

(2) A helyettes államtitkárok titkárságai a PEF főosztályvezetője részére megküldik – fejezeti kezelésű előirányzatonkénti bontásban – a kötelezettségvállalásra és a szakmai teljesítés igazolására jogosultak nevét, beosztását, aláírásmintáját. A PKSZF főosztályvezetője a PEF főosztályvezetője részére megküldi a jogi ellenjegyzésre jogosultak nevét, beosztását, aláírásmintáját. A rendelkezési jogosultságban év közben bekövetkezett változásokról a helyettes államtitkárok titkárságai, valamint a PKSZF főosztályvezetője haladéktalanul értesítik a PEF főosztályvezetőjét az aláírásminták kitöltésével.

(3) A dokumentumokat a PEF főosztályvezetője az utalványozásra, utalvány-ellenjegyzésre, érvényesítésre jogosultak számára továbbítja. Az aláírásmintákról készített másolati példányok alapján vagy a dokumentumok digitálisan rögzített, közös informatikai területen tárolt változata alapján kell az érvényesítést végzőknek meggyőződniük a kötelezettségvállaló, szakmai teljesítést igazoló, jogi ellenjegyzést végző személy, jogi vizsgálatot végző személy aláírásának hitelességéről, a joggyakorlás szabályszerűségéről.

4. Kizárás

8. § (1) Az adott előirányzat szakmai kezelője – pályázat és egyedi támogatás esetén egyaránt – az Áht. 122/A. §-ban foglalt eljárás alapján a támogatás visszavonását, vagy az elállást tartalmazó támogatói nyilatkozatának kedvezményezett részére történő kézbesítését követően haladéktalanul kezdeményezheti a belügyminiszternél a kedvezményezett érintett előirányzatok támogatási rendszeréből történő kizárását. Az adott előirányzat szakmai kezelője a kezdeményezésben indokolja a kizárásra irányuló javaslatát az Áht. 122/A. § (1) bekezdésében rögzített ok vagy okok megjelölésével, a bizonyítékok csatolásával, valamint az eset részletes leírásával, továbbá javaslatot tesz a kizárás időtartamára.

(2) A adott előirányzat szakmai kezelőjének vezetője a kizárásról szóló javaslatát a Miniszteri Kabineten keresztül küldi meg a belügyminiszterhez. A kizárásról szóló döntést a belügyminiszter a javaslat megérkezését követő 30 napon belül hozza meg, és azt az adott előirányzat szakmai kezelőjén keresztül közli a kedvezményezettel.

III. Fejezet

Záró rendelkezések

9. § (1) Ez az utasítás a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Jelen utasítás hatálybalépését megelőzően benyújtott, de el nem bírált pályázatokat a pályázati kiírás közzététele napján hatályos jogszabályi rendelkezések és a közzétett pályázati kiírás feltételei szerint kell elbírálni. Egyedi döntések esetén a támogatási igény benyújtásának napján hatályos jogszabályok az irányadóak.

(3) Hatályát veszti az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium fejezeti kezelésű előirányzatainak gazdálkodási szabályzatáról szóló 10/2010. (III. 5.) IRM utasítás.

(4)2 Az 1. mellékletnek a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának részletes rendjéről szóló 16/2011. (VI. 2.) BM utasítás módosításáról szóló 27/2011. (IX. 16.) BM utasítással megállapított „ÁHT 032696 Szabadságharcosokért Közalapítvány támogatása” és „ÁHT 236652 Hivatásos állomány lakáscélú beruházása” alcímében foglalt rendelkezéseket a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának részletes rendjéről szóló 16/2011. (VI. 2.) BM utasítás módosításáról szóló 27/2011. (IX. 16.) BM utasítás hatálybalépésekor3 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

1. melléklet a 16/2011. (VI. 2.) BM utasításhoz4


A fejezeti kezelésű előirányzatokhoz kapcsolódó rendelkezési jogkörök

ÁHT 025595 A fogvatartottakat foglalkoztató gazdálkodószervezetek támogatása

Az előirányzat a fogvatartottakat foglalkoztató gazdálkodószervezetek támogatását szolgálja. Felhasználása a fogvatartottak foglalkoztatására jóváhagyott költségvetési előirányzat felhasználási rendjéről szóló 2/1996. (III. 13.) IM–PM együttes rendelet (a továbbiakban: IM–PM együttes rendelet) alapján történik.
Az előirányzat felhasználása közvetett módon történik. Az előirányzat irányítószervi módosítást követően – az IM–PM együttes rendeletben foglaltaknak megfelelően – előirányzat-átcsoportosítással átadásra kerül a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (a továbbiakban: BVOP) részére. Az előirányzat átadásáról a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár megállapodást köt a BVOP-val. Szakmai teljesítésigazolás az előirányzat átadásakor nem szükséges.
A BVOP-nál a finanszírozás időarányos keretnyitással, az előirányzat felhasználása az IM–PM együttes rendeletben foglaltak alapján történik.
A kötelezettségvállalás, az érvényesítés, az utalványozás és az ellenjegyzés, továbbá a támogatás IM–PM együttes rendeletben foglaltaknak megfelelő odaítélésének, a szakmai teljesítésigazolás rendje, a támogatás felhasználása, valamint az arról készült beszámoló ellenőrzése a BVOP belső szabályozásának megfelelően történik.
A szabályozásban rendelkezni kell arra vonatkozóan is, hogy a szakmai teljesítésigazolás során milyen feltételek teljesülését kell vizsgálni.
Az előirányzat évközi felhasználásáról a feladat végrehajtásáért felelős BVOP – az IM–PM együttes rendeletben előírtaknak és a megállapodásban foglaltaknak megfelelően – a gazdálkodószervezetek által jogcímenkénti bontásban elkészített beszámoló alapján negyedévente, illetve év végén a PEF részére tájékoztatást nyújt, illetve beszámolót készít és nyújt be. A tájékoztatónak gazdasági társaságonként tartalmaznia kell az IM–PM együttes rendeletben meghatározott adatokat. Az elszámolást a PEF számszaki ellenőrzést követően a Nemzetgazdasági Minisztérium felé továbbítja. Az év végi beszámolót a PEF részére kell beadni.
Kötelezettségvállaló: a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár az előirányzat átadása tekintetében.

ÁHT 237778 Energiaracionalizálás

A bevételi előirányzat a korábban ezen a címen kifizetett támogatások visszatérítéséből a fejezet irányítása alá tartozó szervek energiaracionalizálási rendszerének támogatására szolgál.
A támogatás feltételrendszerét tartalmazó pályázati kiírást a Műszaki Főosztály készíti el.
A pályázatok elbírálásának értékelési szempontjait, illetve az abban történő változásokat a miniszter által átruházott hatáskörében a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár hagyja jóvá.
A pályázat szakmai értékelését a miniszter által átruházott hatáskörében a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár által felkért – energetikus szakemberekből álló – bírálóbizottság végzi és tesz javaslatot a támogatás odaítélésére.
A támogatás odaítéléséről a miniszter által átruházott hatáskörében a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár dönt. A döntésről a pályázók a pályázati kiírásban rögzített határidőig a Műszaki Főosztálytól tájékoztatást kapnak. A pályázat nyerteseivel a műszaki, pénzügyi teljesítésre, a visszafizetési kötelezettségekre, valamint a tényleges megtakarítások dokumentálására támogatási szerződést kell kötni.
A támogatási szerződésben foglaltak szerinti – a Műszaki Főosztály által elfogadott – elszámolás utólagos szakmai teljesítésigazolásnak minősül.
Az átutalt támogatásról (a hosszú lejáratú kölcsönről) a PEF a számviteli szabályok alapján analitikus nyilvántartást vezet.
Kötelezettségvállaló: a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár a pályázati döntés vonatkozásában, a Műszaki Főosztály főosztályvezetője a támogatási szerződés vonatkozásában.
Szakmai teljesítést igazoló: a Műszaki Főosztály főosztályvezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 267045 Bűncselekmények áldozatainak kárenyhítése

Az előirányzat a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvény alapján a bűncselekményt elszenvedett és emiatt életminőségükben veszélybe került személyek anyagi sérelmei enyhítésére szolgál. Az előirányzat terhére áldozatsegítő támogatásként azonnali pénzügyi segély és állami kárenyhítés adható.
Az áldozatsegítő támogatások igénybevételének szabályait az áldozatsegítő támogatások igénybevételeinek részletes szabályairól szóló 1/2006. (I. 6.) IM rendelet szabályozza.
Az előirányzat kezelését külön megállapodásban rögzítettek szerint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata (a továbbiakban: KIMISZ) végzi.
A KIMISZ jogosultsággal rendelkezik a Belügyminisztérium fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználási keretszámlájához megnyitott Bűncselekmények áldozatainak kárenyhítése alszámla felett.
Az Ámr. 72. § (13) bekezdése alapján külön írásbeli kötelezettségvállalás és ellenjegyzés nélkül teljesíthető a kiadás, ha a kötelezettségvállalás jogi alapja a megyei (fővárosi) igazságügyi szolgálat által hozott határozat, vagy jogorvoslat folytán a KIMISZ által hozott határozat, vagy jogerős bírósági határozat.
A szakmai teljesítésigazolást a megyei (fővárosi) igazságügyi szolgálat által hozott határozat alapján a KIMISZ végzi. A szakmai teljesítés igazolás során ellenőrizni kell, hogy a megküldött határozatban szereplő összeg megfelel-e a jogszabályban előírtaknak.
Az alszámláról történő pénzügyi teljesítéseket a KIMISZ bonyolítja le. A pénzügyi teljesítést a KIMISZ a következő formákban teljesíti:
a) Azonnali pénzügyi segély formájában – Ebben az esetben a határozat jogerőre emelkedésének napján, a nyilvántartásba történő bejegyzést követően haladéktalanul intézkedni kell a kifizetés iránt. A kifizetés történhet teljes egészében készpénzben, vagy részben készpénzben. Amennyiben részben készpénzben történik a kifizetés, a fennmaradó összeget átutalással, vagy lakcímre történő utalással kell kifizetni. A kifizetés történhet az azonnali pénzügyi segély teljes összegének az áldozat nevére szóló bankszámlára történő átutalásával vagy lakcímre történő utalásával is.
b) Egyösszegű kárenyhítés kifizetésével – Ebben az esetben az összeg átutalására, illetve a postai úton történő kifizetés iránt a határozat jogerőre emelkedését követő 10 munkanapon belül kell intézkedni.
c) Járadékfolyósítással – Ebben az esetben a KIMISZ a határozat jogerőre emelkedését követően intézkedik a járadéktagok utalása iránt oly módon, hogy az áldozat az első járadéktagot legkésőbb a határozat jogerőre emelkedését követő hónap 10. napjáig megkapja.
Az előirányzat a hatályos jogszabályok alapján a központi költségvetés előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül teljesülő kiadásai közé tartozik. Amennyiben a jóváhagyott előirányzat nem fedezi az áldozatsegítő támogatásokkal kapcsolatos kifizetéseket, átutalásokat – a KIMISZ előzetes írásbeli indokolása alapján – a PEF intézkedik a Nemzetgazdasági Minisztérium, illetve a Magyar Államkincstár felé a szükséges előirányzat rendelkezésre állása érdekében.
A KIMISZ az előirányzat terhére – a megyei kormányhivatallal kötött megállapodásban rögzítettek szerint – havonta meghatározott összegű előleget utal a megyei kormányhivatal által nyitott alszámlára, az azonnali pénzügyi segély készpénzben történő kifizetésének fedezetére. Az előleg felhasználásával a tárgyhó utolsó munkanapján a kormányhivatalnak el kell számolnia a KIMISZ felé. A havi elszámolás (a hónap első napjától utolsó napjáig) tartalmazza a tárgyhónapban felvett előleg összegét, a pénzügyi segélyben részesültek nevét, a segély kifizetésének időpontját és összegét, a segély kifizetésének alapjául szolgáló határozat számát, valamint a maradványösszeget. Az utólagos elszámolásra felvett előleg nyilvántartásához a KIMISZ belső szabályozásának megfelelően analitikus nyilvántartást köteles vezetni. A nyilvántartást úgy kell kialakítania, hogy abból az előleg elszámolásához szükséges adatok szolgáltathatóak legyenek.
Az előirányzat terhére kifizethetőek az előirányzattal kapcsolatos fordítási költségek, postaköltségek, számlavezetéshez, valamint a megyei, fővárosi kormányhivatalok által a célelőirányzatból történő kifizetések biztosítására nyitott alszámla számlavezetéséhez kapcsolódó díjak. Az előirányzat kezelésével kapcsolatosan felmerülő további kiadások fedezetét a KIMISZ költségvetése tartalmazza. A KIMISZ belső szabályzatban állapítja meg a megyei (fővárosi) igazságügyi szolgálatok által megelőlegezett fordítási költség megtérítésének, valamint a Bűncselekmények áldozatainak kárenyhítése előirányzatból a megyei (fővárosi) kormányhivatalok alszámlájára utalt pénzösszegek KIMISZ felé történő elszámolásának rendjét.

ÁHT 249567 Bűnmegelőzéssel összefüggő kiadások

A bűnmegelőzéssel összefüggő kiadások előirányzat a bűnmegelőzési, büntetőpolitika hatékonyságvizsgálatok készíttetésével, a bűnmegelőzési hazai és nemzetközi gyakorlatok megismerésével és terjesztésével (hazai és nemzetközi rendezvények, képzések, továbbképzések szervezése belföldön és külföldön, publikációk, kiadványok elkészíttetése, honlap üzemeltetése), lakossági felmérések, lakossági fórumok, pályázatok, kutatások, tanulmányok megrendelésével, pilotprojektek megvalósíttatásával, már bevált bűnmegelőzési gyakorlatok utánkövetésével, továbbfejlesztésével kapcsolatos kiadásokra használható fel.
Az előirányzat a fenti feladatokkal kapcsolatos kiadások teljesítésére kerül felhasználásra közvetett vagy közvetlen módon. Közvetett módon az előirányzat irányítószervi módosítást követően előirányzat-átcsoportosítással átadásra kerül a fejezet irányítása alá tartozó szerv részére. Szakmai teljesítésigazolás az előirányzat átadásakor nem szükséges.
A kötelezettségvállalás, az érvényesítés, az utalványozás és az ellenjegyzés, továbbá a szakmai teljesítésigazolás az érintett szerv belső szabályozásának megfelelően történik.
A személyi juttatás, a munkaadókat terhelő járulékok kiemelt előirányzat tényleges teljesítését – a BM Igazgatás költségvetésének terhére – a BM Igazgatás végzi. A kifizetett személyi juttatás és az azt terhelő járulék összegét a kötelezettségvállalás, valamint a tényleges kifizetés és erről készített elszámolás alapján a PEF – irányítószervi módosítást követően – megtéríti a BM Igazgatás részére.
Az előirányzat pályázati úton történő felhasználására a pályázatot évente a szabályozási és koordinációs helyettes államtitkár írja ki az érintett szakmai főosztályokkal történő előzetes egyetértést követően. A pályázati dokumentációt a minisztérium honlapján közzé kell tenni.
A pályázatok befogadásával, a döntés és a támogatási szerződések előkészítésével, nyilvántartásával, azok végrehajtásának pénzügyi ellenőrzésével kapcsolatos feladatok ellátását a MÁK mint kezelőszerv végzi.
A nyertes pályázóval támogatási szerződés megkötésének előkészítését a szabályozási és koordinációs helyettes államtitkár a kezelőszerv bevonásával végzi. A támogatás odaítéléséről – a bírálóbizottság döntési javaslata ismeretében – a miniszter által átruházott hatáskörében eljárva a szabályozási és koordinációs helyettes államtitkár dönt.
Előzetes kötelezettségvállalásnak minősül a pályázat kiírása, amennyiben az nem kerül visszavonásra.
Kötelezettségvállaló: a szabályozási és koordinációs helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a szabályozási és koordinációs helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 264612 Informatikai rendszerekkel összefüggő kiadások

Az előirányzat célja a Belügyminisztérium informatikai rendszereinek bevezetése, fejlesztése és üzemeltetése során felmerülő költségek, különös tekintettel a vezetői információs rendszer gazdálkodással összefüggő fejlesztéseinek, valamint a Belügyminisztérium középtávú ágazati stratégiájával összhangban végrehajtandó egyéb informatikai fejlesztések finanszírozása.
Kötelezettségvállaló: a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár, az Informatikai Főosztály főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese.
Szakmai teljesítést igazoló: a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár, a PEF főosztályvezetője, főosztályvezető- helyettese, az Informatikai Főosztály főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese, az Önkormányzati Gazdasági Főosztály főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese.

ÁHT 269412 MÁK-számlavezetési díjak

Az előirányzatból finanszírozható a Magyar Államkincstár által felszámított tranzakciós díj, valamint a rendelkezésre tartási díjnak az érintett fejezeti kezelésű előirányzatra nem terhelt összege. Amennyiben ezen díjak összege meghaladja a rendelkezésre álló forrást, úgy ezen díjak az adott fejezeti kezelésű előirányzat soron érvényesíthetőek.
Kötelezettségvállaló: a PEF főosztályvezetője, illetve az általa írásban felhatalmazott PEF-munkatársak.

ÁHT 229825 Közrendvédelmi bírság

A bevételi előirányzat a közrend, közbiztonság védelme érdekében
a) a közterületek biztonságának javítása érdekében bűnmegelőzési célra, a közterületi biztonság erősítésében érintett szervezetek együttműködésének javítására, élet- és vagyonvédelmi eszközök, módszerek kialakításának támogatására, a helyi biztonságérzet erősítését célzó beavatkozások megvalósítására, valamint
b) az illegális migráció visszaszorítása, kezelése érdekében végzett tevékenység, valamint az érintettek származási országukba való visszatérése elősegítésének támogatására használható fel.
A közrendvédelmi bírság bevételi előirányzatának felhasználását az egyes közrendvédelmi bírságokból befolyó pénzösszegek felhasználásának céljáról és eljárási szabályairól szóló 208/2008. (VIII. 27.) Korm. rendelet tartalmazza.
Az előirányzat felhasználása közvetlen módon, pályázat útján történik.
Az előirányzat pályázati úton történő felhasználására a pályázatot évente a szabályozási és koordinációs helyettes államtitkár írja ki az érintett szakmai főosztályokkal történő előzetes egyetértést követően. A pályázati dokumentációt a minisztérium honlapján közzé kell tenni.
A pályázatok befogadásával, a döntés és a támogatási szerződések előkészítésével, nyilvántartásával, azok végrehajtásának pénzügyi ellenőrzésével kapcsolatos feladatok ellátását a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: MÁK) mint kezelő szerv végzi.
A nyertes pályázóval támogatási szerződés megkötésének előkészítését a szabályozási és koordinációs helyettes államtitkár a kezelőszerv bevonásával végzi. A támogatás odaítéléséről – a bírálóbizottság döntési javaslata ismeretében – a miniszter által átruházott hatáskörében eljárva a szabályozási és koordinációs helyettes államtitkár dönt.
Az előirányzat felhasználása során az előirányzatot – a hivatkozott Korm. rendeletben foglaltak alapján – kezelési költség terheli.
Előzetes kötelezettségvállalásnak minősül a pályázat kiírása, amennyiben az nem kerül visszavonásra.
Kötelezettségvállaló: a szabályozási és koordinációs helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a szabályozási és koordinációs helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 229694 Országos Baleset-megelőzési Bizottság

A bevételi előirányzat az ország közlekedésbiztonsága javításával, a közúti balesetek megelőzésével összefüggő állami feladatok forrásául szolgál. Az előirányzat forrásáról, azok felhasználásáról a közúti közlekedésbiztonság egyes állami feladatainak teljesítéséhez szükséges pénzügyi forrásokról és azok felhasználásának módjáról szóló 188/1996. (XII. 17.) Korm. rendelet (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: Korm. rendelet) rendelkezik.
Az előirányzat felhasználása a Korm. rendelet alapján, a három egymást követő évre szóló akcióprogram alapján kidolgozott éves intézkedési terv alapján történik. Az akcióprogramot a hároméves időtartam lejártát megelőző év május 31-éig, az éves intézkedési tervet pedig a tárgyévet megelőző év június 30-áig a közlekedésért felelős miniszter – a jogszabályban meghatározott egyes feladatokra tekintettel a közlekedésrendészetért felelős miniszterrel egyetértésben – hagyja jóvá.
A bevétel átutalásra kerül az Országos Rendőr-főkapitányság (a továbbiakban: ORFK) Országos Baleset-megelőzési Bizottságához (a továbbiakban: OBB). Szakmai teljesítésigazolás az előirányzat átadásakor nem szükséges.
Az éves költségvetési törvényben jóváhagyott keret erejéig – a PEF a bevétel jóváírását követő 10 munkanapon belül – átutalja az OBB részére az ORFK-nál vezetett elkülönített számlára.
A miniszter dönt a tervezett bevételt meghaladó bevétel felhasználásáról. A döntéshez az OBB javaslatot tesz.
Az átutalt összeg pénzügyi/számviteli kezelését az ORFK végzi. Az OBB részére átutalt összeget a MÁK-nál vezetett elkülönített számlán kezeli, annak felhasználásáról külön analitikus és főkönyvi nyilvántartást vezet. Az előirányzat felhasználásával kapcsolatos gazdálkodási szabályokat az ORFK és az OBB közötti együttműködési megállapodás tartalmazza. Ebben szabályozásra kerül a kötelezettségvállalás, az érvényesítés, az utalványozás és az ellenjegyzés, továbbá a szakmai teljesítésigazolás rendje, az elkülönített számlavezetés és a kapcsolatos pénzügyi számviteli, egyeztetési feladatok, a vagyon feletti rendelkezési jogosultság. Ugyancsak a megállapodás tartalmazza az előirányzat felhasználásával kapcsolatban az OBB feladatait, melyek a gazdálkodási tevékenység szervezése, irányítása, végrehajtása, a jóváhagyott akcióprogramokhoz szükséges termékbeszerzések lebonyolítása, a szolgáltatások megrendelése, a vonatkozó szerződések megkötése. A megállapodás tartalmazza az előirányzat felhasználásával kapcsolatos beszámolási és ellenőrzési feladatokat is.
Az országos rendőrfőkapitány a feladatok ellátásához biztosított összegek feletti rendelkezési, kötelezettségvállalási, utalványozási joggal írásban felhatalmazhatja az OBB tisztségviselőit.
A fejezeti kezelésű előirányzat felhasználásáról, az akcióprogram teljesítéséről szóló adatszolgáltatásért és beszámolásáért az ORFK és az OBB együttesen felel.
Kötelezettségvállaló: a miniszter, a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár.

ÁHT 248590 Schengen Alap

Eredeti előirányzattal nem rendelkező előirányzat. Az előirányzat eredeti célja a határőrizeti rendszer Schengen-konform kialakításával kapcsolatosan felmerülő kiadások finanszírozása. Az előirányzat felhasználására a feladatfinanszírozás keretein belül az Európai Unió felé teljesítendő fizetési kötelezettség megfizetése érdekében kerül sor.
Az előirányzatok felhasználása a Finanszírozás Alapokmány útján a fejezetnél valósul meg. Az előirányzat kezelését a PEF végzi belső eljárásrendjének megfelelően az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár rendelkezése alapján.
Kötelezettségvállaló: az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 257412 Nemzetközi fizetési kötelezettség

Az előirányzatból finanszírozandó a nemzetközi szervezeti tagságból adódó tagdíjak, illetve ugyanezen szervezeteknek fizetendő tagállami hozzájárulásból adódó – megállapodáson, vagy a nemzetközi szervezet belső előírásán alapuló – egyéb költségek.
Az előirányzat felhasználása történhet az irányítószerv részéről történő közvetlen kifizetéssel/átutalással, vagy közvetett módon, költségvetési szerv részére, megállapodás vagy intézkedés alapján történő előirányzat- átcsoportosítással. Az illetékes szakmai szerv felterjesztése alapján – az érintett helyettes államtitkár egyetértésével – a PEF intézkedik az átutalásról, illetve előirányzat-átcsoportosításról.
Kötelezettségvállaló: az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár.
Szakmai teljesítést igazoló: az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 257456 Az Európai Unió Biztonság- és védelempolitikájából a BM-re háruló fizetési kötelezettségek teljesítése

Eredeti előirányzattal nem rendelkező előirányzat. Az előirányzaton rendelkezésre álló kötelezettségvállalással nem terhelt maradvány a központi költségvetés számára befizetésre kerül.

ÁHT 284234 Közbiztonsági feladatterv támogatása

Az előirányzat 2010. évi maradványa a települési önkormányzat, a települési önkormányzat társulása és az önálló költségvetéssel rendelkező közterület-felügyelet részére a foglalkoztatott településőr alkalmazási költségeihez és az ehhez közvetlenül kapcsolódó dologi kiadások fedezetére folyósítandó támogatásra szolgál.
Az előirányzat felhasználásával kapcsolatosan felmerült és a Belügyminisztérium Igazgatás költségvetése terhére kifizetett, igazolható költségek (személyi, járulék, dologi) az előirányzatból – előirányzat-átcsoportosítással – megtérítésre kerülnek.
A támogatás feltételrendszerét tartalmazó felhívás előkészítését, annak Belügyminisztérium honlapján történő közzétételét és a benyújtott támogatási igények szakmai értékelését a szabályozási és koordinációs helyettes államtitkár végzi.
A támogatási igénybejelentések szakmai értékelése során meg kell vizsgálni, hogy a megállapodás egyes részei – különösen az igényelt létszám – megfelel-e a pályázati kiírásban foglaltaknak, a szükséges nyilatkozatokat csatolták-e.
A támogatás folyósítására a támogatott tételes elszámolása alapján, negyedévente, utófinanszírozással kerül sor.
A beérkező elszámolásokat szakmai szempontból a szabályozási és koordinációs helyettes államtitkár vizsgálja felül és fogadja el. Az elszámolás tartalmi, szakmai ellenőrzése során a PEF az elszámolt kiadásoknak a pályázati kiírás céljának, és a támogatási megállapodásban nevesített kiadási tételekre történő felhasználását ellenőrzi. A bérek elszámolása vonatkozásában a PEF ellenőrzi, hogy a megállapodásban rögzített alkalmazási időponttól a rögzített létszám alkalmazása megtörtént-e. Amennyiben a benyújtott elszámolás a szabályozási és koordinációs helyettes államtitkár szakmai megítélése alapján nem fogadható el, úgy intézkedik az önkormányzat felé a megfelelő elszámolás benyújtására.
Az elszámolások szakmai elfogadásáról a benyújtást követő 20 napon belül a szabályozási és koordinációs helyettes államtitkár értesíti a PEF főosztályvezetőjét és egyben az elfogadott elszámolásokat szakmai teljesítésigazolással ellátva – a támogatás kiutalása érdekében – megküldi. A PEF az elfogadott elszámolásokat pénzügyi szempontból felülvizsgálja, és az általa ellenőrzött és elfogadott elszámolásokról a szabályozási és koordinációs helyettes államtitkárt értesíti, egyben intézkedik a támogatás kiutalása iránt. A szabályozási és koordinációs helyettes államtitkár az elszámolás elfogadásáról a kedvezményezett önkormányzatot írásban értesíti.
Amennyiben a benyújtott és szakmai teljesítésigazolással ellátott elszámolást a PEF az ellenőrzés során nem fogadja el, a kiutalás érdekében intézkedik a támogatott felé a hiba, hiányosság elhárítása iránt.
Előzetes kötelezettségvállalásnak minősül a támogatási felhívás, amennyiben az nem kerül visszavonásra.
A 2009. évben támogatási program előlegként kiutalt összeg elszámolása során az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium 2009. évi fejezeti kezelésű előirányzatainak felhasználásáról szóló 3/2009. (II. 20.) IRM utasításban foglaltakat kell értelemszerűen alkalmazni.
A tárgyévi támogatás felhasználásának célja a közbiztonság megerősítését szolgáló programok, feladatok finanszírozása közvetlenül vagy közvetett módon.
Kötelezettségvállaló: a szabályozási és koordinációs helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a szabályozási és koordinációs helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 296313 Területrendezési és építésügyi háttérintézményi feladatok

Az előirányzat felhasználásának célja az építésügy, a településfejlesztés és -rendezés körébe tartozó dokumentációk központi nyilvántartásáról szóló 277/2008. (XI. 24.) Korm. rendelet, valamint a területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggésben megőrzendő dokumentumok gyűjtéséről, megőrzéséről, nyilvántartásáról és hasznosításáról szóló 16/2010. (II. 5.) Korm. rendelet szabályozási körébe tartozó nyilvántartási, dokumentumgyűjtési, -hasznosítási, -kezelési és -archiválási feladatok, továbbá ezekre telepített országos építésügyi nyilvántartási rendszer fejlesztési feladatai és ezekhez kapcsolódó oktatási, képzési feladatok végrehajtásának finanszírozása.
Kötelezettségvállaló: a területrendezési és építésügyi helyettes államtitkár.
Szakmai teljesítést igazoló: a területrendezési és építésügyi helyettes államtitkár, vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 284756 Uniós forrásból megvalósuló projektekkel kapcsolatos kiadások

Az előirányzat egyedi jóváhagyás alapján felhasználható:
a) a Belügyminisztérium, a Belügyminisztériummal partnerségi megállapodást kötött szervezet vagy a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó költségvetési szerv által megvalósított, az Európai Unió által közvetlenül társfinanszírozott projektek (Bűnmegelőzés, a terrorizmus elleni küzdelem, és a Bűnügyi igazságszolgáltatás keretprogramon belül megvalósítható projektek és egyéb uniós programok) esetében a pályázathoz szükséges önrész, valamint az b) pontban foglalt programok esetében az európai uniós forrás terhére el nem számolható tételek finanszírozására,
b) a fejezet irányítása alá tartozó költségvetési szervek részére az Európai Unió által támogatott kiemelt projektek lebonyolításához szükséges kiadások megelőlegezésére (ÁROP, EKOP, TÁMOP és egyéb uniós alapok).
Az a) pont szerinti felhasználás esetében a kedvezményezett részére vissza nem térítendő támogatás, míg a b) pont szerinti esetben visszatérítendő támogatás biztosítható.
Ez utóbbi esetben az igényelt összeget az európai uniós forrás rendelkezésre állását követően – a támogatási szerződésben foglaltak szerint – vissza kell fizetni az előirányzat javára.
A jóváhagyott előirányzat terhére igénybejelentés alapján, egyedi elbírálást követően kerül sor az előirányzat felhasználására. Kötelezettségvállalás dokumentuma a támogatásról szóló döntés (támogatási szerződés), önrész támogatási megállapodás, feladatellátásra kötött vállalkozási szerződés, megbízási szerződés, előzetes kötelezettségvállalásnak minősül a szándéknyilatkozat és a partnerségi nyilatkozat.
Mind az a), mind a b) pont esetében a beérkezett igényeket a Támogatáskoordinációs Főosztály, a szakmailag érintett hivatali egységek bevonásával készíti elő döntésre, és a miniszter által átruházott hatáskörében az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár dönt.
Kötelezettségvállaló: az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár.
Szakmai teljesítést igazoló: az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 229814 Tűzvédelmi bírság és a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulása

Az előirányzat felhasználását a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény írja elő, a felhasználás szabályait a tűzvédelmi bírságnak, valamint a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulásának a központi költségvetésbe történő befizetése és elszámolása rendjéről, valamint felhasználásának és ellenőrzésének módjáról szóló 180/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet tartalmazza.
A bevételi előirányzat felhasználható a hivatásos és az önkéntes tűzoltóságok részére a laktanya-építési beruházáshoz, felújításhoz, a tűzoltáshoz és műszaki mentéshez, valamint a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által felügyelt tűzjelzési és monitoring lakossági riasztó-tájékoztató eszközök létesítésére, üzemeltetésére és az általa alapított, a szakágazat képzési feladatait ellátó oktatási intézmény részére tűzoltó célú szakképzéshez szükséges technikai eszközök, felszerelések fejlesztésének, felújításának céljára. Az előirányzat terhén elszámolható a kincstári tranzakciós díj is.
A felhasználás alapját a miniszter által jóváhagyott hároméves szakmai program képezi, amely alapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: OKF) éves ütemtervet készít. Az éves ütemtervet a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár hagyja jóvá, ez képezi a program terhén történő pénzügyi lehívások, és az év végi elszámolás alapját. Az átutalást az OKF gazdasági főigazgató-helyettese, vagy a költségvetési főosztályvezető kezdeményezi a PEF felé.
Az OKF felel a belső pénzügyi-számviteli eljárási rendjében foglaltak szerint az előirányzatnak a cél szerinti, szabályszerű felhasználásáért, illetve az előirányzat felhasználásról szóló beszámoló elkészítéséért, és a PEF részére tárgyévet követő év február 20-ig történő megküldéséért.
Kötelezettségvállaló: a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott személy az előirányzat-átutalás tekintetében.

ÁHT 199474 Hivatásos állomány életbiztosítása

Az előirányzat fedezetet nyújt a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó rendvédelmi szervek – kivéve a büntetés-végrehajtás – teljes hivatásos és személyi állományának, a Rendőrtiszti Főiskola hivatásos és ösztöndíjas állományának, valamint az OKF és szervei hivatásos, kormány-tisztviselői és közalkalmazotti állományának tagjai, az önkormányzati tűzoltók hivatásos és közalkalmazotti állományának tagjai, a tűzoltó szakiskola oktatói és alkalmazottai, az önkéntes tűzoltók, valamint a berendeltek csoportos élet- és balesetbiztosítására, illetve az ezzel összefüggő lebonyolítási kiadásokra.
Kötelezettségvállaló: a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár, a PEF főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese, vagy a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár által írásban felhatalmazott vezető állású munkakört ellátó személy.

ÁHT 242701 Területrendezési feladatok

Az előirányzat a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény alapján meghatározott és az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendeletben megnevezett területrendezési szakterületi feladatok finanszírozására szolgál.
Az előirányzat felhasználására, kezelésére a területrendezési előirányzat felhasználásának részletes szabályairól szóló 12/2010. (IV. 7.) NFGM rendeletben meghatározott módon kerül sor.
Az előirányzat éves feladattervét az előirányzat szakmai kezelőjének felterjesztésére a területrendezési és építésügyi helyettes államtitkár javaslatára a miniszter hagyja jóvá.
Az ellátandó feladatokra vonatkozó szerződések előkészítése az előirányzat szakmai kezelőjének feladata. A szerződéseket – a miniszter által jóváhagyott éves feladattervben meghatározott szakmai célok figyelembevételével és az ott megállapított keret erejéig – az előirányzat felett szakmai felügyeletet gyakorló területrendezési és építésügyi helyettes államtitkár írja alá.
Kötelezettségvállaló: a területrendezési és építésügyi helyettes államtitkár.
Szakmai teljesítést igazoló: a területrendezési és építésügyi helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 223702 Építésügyi célelőirányzat

Az előirányzat az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 50. § rendelkezése alapján az épített környezet alakításának és védelmének pénzügyi eszközökkel történő támogatására és finanszírozására szolgál, az Étv. felhatalmazása alapján az építésügyi célelőirányzatról szóló 10/2009. (IV. 14.) NFGM rendelet (a továbbiakban: ÉC rendelet) szerint.
A célelőirányzat forrása (az építésügyi bírság, az építésfelügyeleti bírság, a visszatérítendő támogatás, a miniszter építésügyi feladat- és hatáskörébe tartozó eljárások esetén az eljárási bírság, a késedelmi kamat, a honvédelmi és katonai célú építmények építési célelőirányzatából jogszabályban meghatározott mértékű bírságösszeg, valamint a pályázati díj) az Étv. 62. § (2) bekezdés r) pontjában kapott felhatalmazás alapján az ÉC rendeletben meghatározott módon és mértékben kerül felhasználásra.
Az előirányzat éves, az ÉC rendelet szerinti feladattervét az Építésügyi Főosztály (a továbbiakban: ÉF) főosztályvezetőjének előterjesztésére a területrendezési és építésügyi helyettes államtitkár javaslatára a közigazgatási államtitkár hagyja jóvá.
A pályázatok kiírására a PEF által szolgáltatott pénzügyi adatok birtokában folyamatosan, a rendelkezésre álló bevételi forrástól függően kerül sor. A pályázat szakmai kezelője az ÉF, vagy az általa megbízott kezelőszerv.
Kötelezettségvállaló: a területrendezési és építésügyi helyettes államtitkár, vagy az általa írásban felhatalmazott, vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a területrendezési és építésügyi helyettes államtitkár, vagy az általa írásban felhatalmazott, vezető állású munkakört betöltő személy.

ÁHT 251790 Azbesztcementből épült házak szakértői vizsgálata

Az előirányzat az országos hulladékgazdálkodási tervről szóló 110/2002. (XII. 12.) OGY határozat mellékletében meghatározott azbesztmentesítési program végrehajtása során az azbesztmentesítéssel érintett épületek körének megállapításával, a szennyezés mértékének és állapotának felmérésével, a szórt azbeszt kimutatásával, a mentesítés előkészítésével és a végrehajtás ellenőrzésével kapcsolatos szakértői feladatok elvégzését szolgálja.
A feladat elvégzésének szakmai eredményeit az érintett ingatlanok tulajdonosainak, fenntartóinak, illetve az érintett operatív programok kezelőinek és működtetőinek megküldésre kerülnek.
Kötelezettségvállaló: a területrendezési és építésügyi helyettes államtitkár.
Szakmai teljesítést igazoló: a területrendezési és építésügyi helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 232698 Katasztrófaelhárítási célelőirányzatok

Az előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlléphető kiadási célelőirányzat fedezetet biztosít a 2010. október 4-én történt vörös iszap kiömlés védekezési és helyreállítási költségeire, melyre a katasztrófaelhárítási célelőirányzatok 2011. évi felhasználásáról szóló 16/2011. (V. 2.) BM rendelet előírásait kell alkalmazni. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a katasztrófaelhárítás során felmerülő költségekre és károkra, valamint a peres ügyek során felmerült kifizetésekre.
Kötelezettségvállaló: a miniszter, a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár, vagy a miniszter által írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 279289 Őrbottyán és térsége csatorna- és szennyvíz-elvezetési rendszere kiépítése

Eredeti előirányzattal nem rendelkező előirányzat. A Kormány a központi egyensúlyi tartalék és a központi költségvetés általános tartalékának felhasználásáról, valamint a 2006. évi előirányzat-maradvány átcsoportosításáról szóló 2258/2007. (XII. 23.) Korm. határozatban döntött Őrbottyán és térsége csatorna- és szennyvíz-elvezetési rendszerének kiépítése támogatásáról. A beruházás megvalósításának és az állami támogatás felhasználásának feltételeiről az Önkormányzati Minisztérium, a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (a továbbiakban: BMSK Zrt.) és az önkormányzat támogatási szerződést kötött.
Kötelezettségvállaló: a miniszter.
Szakmai teljesítést igazoló: a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár, a PEF főosztályvezetője.

ÁHT 279290 Egyedi önkormányzati beruházások támogatása

Eredeti előirányzattal nem rendelkező előirányzat. A Kormány a központi egyensúlyi tartalék és a központi költségvetés általános tartalékának felhasználásáról, valamint a 2006. évi előirányzat-maradvány átcsoportosításáról szóló 2258/2007. (XII. 23.) Korm. határozatban döntött egyes önkormányzati beruházások támogatásáról. A beruházások megvalósításának és az állami támogatás felhasználásának feltételeiről az Önkormányzati Minisztérium és a BMSK Zrt. 2007-ben koordinátori szerződést kötött.
Kötelezettségvállaló: a miniszter, a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár, vagy az általa írásban felhatalmazott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár, a PEF főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese, vagy akit a támogatási szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.

ÁHT 269290 Árvízi védekezési feladatok

Az előirányzat célja a 2006. tavaszi dunai és tiszai árvizek okozta közvetlen károk, illetve közkiadások pénzügyi fedezetének biztosítása, valamint elsődleges veszélyhelyzeti tevékenységek (rész)finanszírozása az Európai Unió Szolidaritási Alapjából kapott támogatásból.
Az előirányzat célja továbbá az Európai Unió Bizottságával – az Európai Unió Szolidaritási Alapjából nyújtandó támogatás tárgyában – megkötendő megállapodás szerinti tevékenységek, közkiadások pénzügyi fedezetének, illetve károk enyhítésének finanszírozása.
Kötelezettségvállaló: a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár, vagy általa írásban felhatalmazott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár, a PEF főosztályvezetője, a PEF főosztályvezető-helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.

ÁHT 296235 Ruházati ellátási rendszerrel összefüggő kiadások

Az előirányzat célja a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek, valamint a hivatásos tűzoltóságok egyenruha-ellátásra jogosult személyi állományának ruházati és öltözködési szabályzatáról szóló 14/2010. (XII. 31.) BM rendelet 44. §-a alapján kötelezően elrendelt riadócsomagok beszerzése, a 2012–2013. évre tervezett természetbeni ruházati ellátás termékeinek fejlesztése, a csapatpróba alá vont termékek beszerzése, a 2011. évi természetbeni ellátás végrehajtásának ellenőrzése, és egyéb ruházati ellátással kapcsolatos feladatok végrehajtása. A riadócsomagok beszerzésének forrása, valamint az egyéb ruházati ellátással kapcsolatos feladatok forrása a rendvédelmi szervek számára, a 2011. évi természetbeni ellátás végrehajtása ellenőrzésének forrása a BM Igazgatás részére átadásra kerül. Az előirányzat a fenti feladatokkal kapcsolatos kiadások teljesítésére kerül felhasználásra közvetett vagy közvetlen módon. Közvetett módon az előirányzat irányító szervi módosítást követően előirányzat- átcsoportosítással átadásra kerül a fejezet irányítása alá tartozó szerv részére. Az előirányzat-átcsoportosításokat a Műszaki Főosztály kezdeményezi a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár felé. Szakmai teljesítés igazolására az előirányzat átadása során nincs szükség.
Kötelezettségvállaló: a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár.
Szakmai teljesítést igazoló: a Műszaki Főosztály vezetője, főosztályvezető-helyettese.

ÁHT 296246 Építésügyi monitoringrendszer kialakítása, E-közmű kialakítása

1. Építésügyi monitoringrendszer kialakítása
Az előirányzat felhasználásával lehetővé válik az építésügyi monitoringrendszer létrehozása. A monitoringrendszer biztosítani fogja az építésügy, a településfejlesztés és -rendezés körébe tartozó adatok térbeli összefüggésekkel együtt történő kezelését, a tematikus információk kinyerését, összehasonlító elemzés megtételét, a változásvizsgálatokat, a folyamatok nyomon követését mind a településrendezési, mind pedig az építésügyi hatósági feladatellátás tekintetében.
2. E-közmű kialakítása
A fejezeti kezelésű előirányzat felhasználási területei:
a) Előkészítés: a komplex szabályozás kialakítása érdekében a közműhálózatokra már elkészített adatleltárt ki kell egészíteni a nyomvonal jellegű építmények adataival, meg kell határozni a rendszert használók pontos körét, jogosultsági szintjeiket.
b) Tervezés: a tervezési fázisban felmérésre kerülnek a szolgáltatóknál lévő digitális adatok. A tervezés kiterjed az egységes adatkezelés módszertanára, az átadandó adatkörök és az adatszolgáltatás módjára, megjelenítését szolgáló rendszerelemekre.
c) Pilot-projekt: a pilot-projekt modellezi a rendszer működését a projekthez egyelőre önként társuló és digitális adatszolgáltatással rendelkező szolgáltatók adataira építve.
d) Központi felület prototípusának elkészítése: a prototípus fejlesztésének eredményeként egy böngésző alapú mintaszolgáltatás jön létre, amely bemutatja a rendszer képességeit és alkalmas a szolgáltatók és az e-közmű rendszer, valamint az e-közműrendszer és a végfelhasználók közötti adatforgalom méretezésére.
Kötelezettségvállaló: a területrendezési és építésügyi helyettes államtitkár.
Szakmai teljesítést igazoló: az 1. pont tekintetében az Építésügyi Főosztály főosztályvezetője, a 2. pont tekintetében a Területrendezési és Településügyi Főosztály főosztályvezetője.
Az előirányzat pénzügyi lebonyolítása a feladatfinanszírozás rendszerében történik a kincstári számlavezetés és finanszírozás, a feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzatok felhasználása, valamint egyes államháztartási adatszolgáltatások rendjéről szóló 46/2009. (XII. 30.) PM rendelet (a továbbiakban: PM rendelet) alapján.

ÁHT 297068 Rendőrség informatikai fejlesztési feladatainak támogatása

Az előirányzat célja a rendőrség informatikai fejlesztéseinek és eszközbeszerzéseinek finanszírozása. Az előirányzat felhasználási projekttervét az Informatikai Főosztály a rendőrséggel együttműködve készíti el. A projekttervet a miniszter hagyja jóvá. A projektterv alapján a beszerzések lebonyolítását (ideértve a közbeszerzési eljárásokat) az Informatikai Főosztály végzi.
Az előirányzat pénzügyi lebonyolítása a feladatfinanszírozás rendszerében történik PM rendelet alapján. A feladatfinanszírozási okmányok (alapokmány, szerződés-bejelentő) elkészítése és a PEF ellenjegyzését követően a Magyar Államkincstár részére történő benyújtása az Informatikai Főosztály feladata.
A pénzügyi teljesítéshez a feladatfinanszírozás szabályai szerint szükséges dokumentumokat az Informatikai Főosztály nyújtja be PEF felé.
A beszerzett eszközök befejezetlen beruházásként kerülnek átadásra, az ezzel összefüggő átadás-átvételi és leltározási feladatokat az Informatikai Főosztály végzi a PEF iránymutatása alapján.
Kötelezettségvállaló: a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár.
Szakmai teljesítést igazoló: az Informatikai Főosztály főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese.

ÁHT 297079 NBSZ tevékenységével összefüggő fejlesztési feladatok támogatása

Az előirányzat felhasználásának célja a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény és kapcsolódó kormányrendeletnek történő megfelelés érdekében a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (a továbbiakban: NBSZ) teljes informatikai rendszerének átalakítása, valamint folyamatban lévő rendszerfejlesztési projektjeinek módosítása, melynek során az NBSZ országos kiterjedésű hálózatában átalakításra kerül a belső hálózatszervezés, a kiszolgáló szerverpark, valamint lecserélésre kerül az alkalmazott munkaállomások nagy része. Az előirányzat felhasználásra kerül továbbá a Nemzeti Biztonsági Felügyelet működésének, valamint a minősített adat kezelésének rendjéről szóló 90/2010. (III. 26.) Korm. rendeletben előírt fizikai biztonsági követelményeknek való megfelelés érdekében a fizikai védelmi eszközök és rendszerek fejlesztésére az NBSZ valamennyi objektumában. A technikai rendszerek földrajzi redundanciájának kialakításához az első lépcső az infrastrukturális feltételek megteremtése. Az előirányzat felhasználásának célja továbbá az évente végrehajtásra kerülő, ütemezett gépjárműcserék, különösen az alaptevékenység végzéséhez szükséges gépjárművek esetében. Az NBSZ a megrendelői igények komplex kielégítése érdekében a meglévő rendszereinek továbbfejlesztését, a távközlési környezetben új funkció, szolgáltatások bevezetéséhez, ellenőrzéséhez szükséges eszközbeszerzések finanszírozását is ezen előirányzatból biztosítja. Az előirányzat átcsoportosításra kerül az NBSZ részére, amely felel az előirányzatnak a cél szerinti, szabályszerű felhasználásáért, illetve az előirányzat-felhasználásról szóló beszámoló elkészítéséért. Az előirányzat átcsoportosítását követően az NBSZ belső szabályainak megfelelően történik a döntési hatáskörök gyakorlása.
Kötelezettségvállaló: a miniszteri kabinetfőnök vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 296224 Az árvíz során megrongálódott közintézmények helyreállítása

Az előirányzat a 2010. év május-júniusában kialakult rendkívüli időjárás következtében megrongálódott közintézmények helyreállításának forrásául szolgál, amely összeg az intézmények állapotfelméréséhez, az egységes építészeti arculat megteremtéséhez, az energiafelhasználás racionalizálásához és ezen feladatok végrehajtásának támogatásául szolgál. Itt kell elszámolni a végrehajtás során felmerülő banki költségeket is.
Az előirányzat átcsoportosításra kerül az OKF részére, amely felel az előirányzatnak a cél szerinti, szabályszerű felhasználásáért, illetve az előirányzat-felhasználásról szóló beszámoló elkészítéséért. Az előirányzat átcsoportosítását követően az OKF belső szabályainak megfelelően történik a döntési hatáskörök gyakorlása.
Kötelezettségvállaló: a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető állású munkakört betöltő személy az előirányzat-átcsoportosítás tekintetében.

ÁHT 302191 Közfoglalkoztatás támogatása

Az előirányzat a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról szóló 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendeletben (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: Korm. rendelet) foglaltak céljára biztosít forrást. Az előirányzat lebonyolítás céljából, keretmegállapodás alapján átadásra kerül a pályázat vagy egyedi döntés alapján a támogatottal hatósági szerződést kötő kormányhivatal részére. A keretmegállapodásban rendelkezni kell a pénzügyi lehívás rendjéről és az elszámolás módjáról. A lebonyolítás céljából átadott előirányzat felhasználására a Korm. rendelet irányadó.
Kötelezettségvállaló: a közfoglalkoztatási helyettes államtitkár, vagy az általa írásban felhatalmazott személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a közfoglalkoztatási helyettes államtitkár, vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 032696 Szabadságharcosokért Közalapítvány támogatása

Az előirányzat fedezetet nyújt az 1956 előtti politikai üldözöttek és az 1956-os forradalom és szabadságharcban részt vevők és sérelmet szenvedettek támogatására – pályázat keretében vissza nem térítendő pénzügyi támogatás formájában –; az '56-os és '56 előtti szervezetek támogatására, illetve a Szabadságharcosokért Közalapítvány Alapító Okiratában megjelölt célokkal összefüggő tevékenység, program, projekt finanszírozására; az '56-os eseményekkel foglalkozó kéziratok kiadásának, a helyi szinten megvalósuló köztéri alkotások (emlékművek, szobrok, emléktáblák) és '56-os emlékhelyek felújításának finanszírozására, valamint a volt politikai elítéltek részére történő szociális segélyek, temetési segélyek folyósítására, továbbá a saját működési költségei, kiadásai finanszírozására.
Kötelezettségvállaló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 260545 Nemzedékek Biztonságáért Alapítvány támogatása

Az előirányzat a Nemzedékek Biztonságáért Alapítvány tevékenységének támogatására szolgál, amellyel az alapítvány által a belügyi és rendvédelmi társadalmi szervezetekkel együttműködve (a sport, kultúra, művészet, oktatás és rendvédelem terén, az esélyegyenlőség jegyében) szervezett programok, és rendezvények támogatása valósul meg. A támogatás támogatási szerződés megkötésével kerül folyósításra.
Kötelezettségvállaló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 252234 Puskás Tivadar Közalapítvány támogatása

Az előirányzat célja a Puskás Tivadar Közalapítvány 2011. évi működéséhez nyújtandó támogatás biztosítása. A Kormány által alapított közalapítványokkal és alapítványokkal kapcsolatos időszerű intézkedésekről szóló 1159/2010. (VII. 30.) Korm. határozat által előírt felülvizsgálati eljárás megállapításai alapján szükséges intézkedésekről szóló 1316/2010. (XII. 27.) Korm. határozat 9.6.3. pontjára tekintettel az előirányzat a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak átadásra kerül. Szakmai teljesítés igazolására az előirányzat átadása során nincs szükség.
Kötelezettségvállaló: a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 284923 Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület támogatása

A jogcímcsoport a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület (a továbbiakban: Egyesület) 2011. évi működéséhez nyújtott támogatást tartalmazza.
A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület az Európai Áldozatvédő Fórum magyar tagszervezeteként az EU áldozatvédelmi elvárásai szerint jogi, pszichikai és anyagi formában segíti a bűncselekmények áldozatait.
A támogatási előirányzat az egyesület irodáinak az áldozatvédő tevékenységével kapcsolatos működési költségeire, bérjellegű kiadásaira legfeljebb a támogatás 50%-os mértékéig, valamint az áldozatok segélyezésére nyújt fedezetet.
Az egyesület részére évente két részletben, a támogatási szerződésben meghatározott időpontban történő átutalást a PEF munkatársa végzi.
A második féléves kiutalás feltétele az első féléves támogatásról történő elszámolás elfogadása, és ezzel a szakmai teljesítésigazolás megadása.
Kötelezettségvállaló: a szabályozási és koordinációs helyettes államtitkár.
Szakmai teljesítést igazoló: a szabályozási és koordinációs helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 251212 Országos Polgárőr Szövetség

A szövetség a Magyarországon törvényesen működő, lakossági önszerveződésű, a szilárdabb közrend és közbiztonság érdekében társadalmi bűn- és baleset-megelőzési, gyermek- és ifjúságvédelmi, továbbá környezetvédelmi céllal megalakult polgárőr egyesületek és regionális szövetségek érdekvédelmi szervezete.
Az előirányzat a szövetség működését, illetve feladatellátását segíti.
A jóváhagyott támogatás – végleges támogatásként történő – rendelkezésre bocsátását a megkötött támogatási szerződés alapján évente két részletben, a támogatási szerződésben meghatározott időpontban a PEF végzi. A kapott támogatásról a támogatott szervezet a támogatási szerződésben foglaltak alapján köteles elszámolni. A támogatási megállapodást a PEF készíti elő.
Kötelezettségvállaló: a miniszteri kabinetfőnök.
Szakmai teljesítést igazoló: a miniszteri kabinetfőnök vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 277767 Magyar Polgári Védelmi Szövetség támogatása

Az előirányzatot a Magyar Polgári Védelmi Szövetség (a továbbiakban: MPVSZ) a lakosság-, az ifjúság-, a polgári védelmi szervezetek, valamint a polgármester segítők folyamatos felkészítésére, a polgári védelmi mozgalom dinamizálása projekt időarányos végrehajtására, továbbá az éves munkatervében meghatározott, az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságának védelméhez való hozzájárulás érdekében használhatja fel. A támogatás támogatási szerződés megkötésével kerül folyósításra.
Kötelezettségvállaló: a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban felhatalmazott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a Védelmi Koordinációs Főosztály véleménye alapján a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár, a PEF főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese, vagy azon vezető állású munkakört ellátó személy, akit a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár kijelöl.

ÁHT 029054 Önkéntes tűzoltó egyesületek támogatása

Az előirányzat az önkéntes tűzoltó egyesületek részére pályázati rendszerben biztosítandó támogatás forrásául szolgál, amely összeg az egyesületek működésének, az önkéntes tűzoltók oktatásának, képzésének, a technikai ellátás javításának támogatásául szolgál.
Az előirányzat átcsoportosításra kerül az OKF részére, amely felel az előirányzatnak a cél szerinti, szabályszerű felhasználásáért, illetve az előirányzat-felhasználásról szóló beszámoló elkészítéséért. Az előirányzat átcsoportosítását követően az OKF belső szabályainak megfelelően történik a döntési hatáskörök gyakorlása.
Kötelezettségvállaló: a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető állású munkakört betöltő személy az előirányzat-átcsoportosítás tekintetében.

ÁHT 277790 Magyar Tűzoltó Szövetség támogatása

Az előirányzat a Magyar Tűzoltó Szövetség és megyei szervezetei működéséhez, az éves munkatervében meghatározott feladataihoz az általuk szervezett rendezvények támogatásához és az egyéb feladataik végrehajtásához járul hozzá. A támogatás támogatási szerződés megkötésével kerül folyósításra.
Kötelezettségvállaló: a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az OKF főigazgatójának szakmai előkészítése alapján a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár, a PEF főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese, vagy azon vezető állású munkakört ellátó személy, akit a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár kijelöl.

ÁHT 281934 Létesítményi és Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetségének támogatása

Az előirányzat a Létesítményi és Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetségének működéséhez, az éves munkatervében meghatározott feladataihoz, az általuk szervezett rendezvények támogatásához és az egyéb feladataik végrehajtásához járul hozzá. A támogatás támogatási szerződés megkötésével kerül folyósításra.
Kötelezettségvállaló: a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az OKF főigazgatójának szakmai előkészítése alapján a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár, a PEF főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese, vagy azon vezető állású munkakört ellátó személy, akit a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár kijelöl.

ÁHT 257434 A hét önkormányzati érdekszövetség (TÖOSZ, MÖSZ, MÖOSZ, KÖOÉSZ, MFSZ, KKKOÖSZ, MJVSZ) működési támogatása

Az előirányzat célja a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ), a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ), a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ), a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége (KÖOÉSZ), a Magyar Faluszövetség (MFSZ), a Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége (KKKOÖSZ), valamint a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) működésének támogatása. A támogatás támogatási szerződés megkötésével kerül folyósításra.
Kötelezettségvállaló: az önkormányzati államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az önkormányzati államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető állású munkakört betöltő személy.

ÁHT 251223 Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület

A dunai, tiszai és balatoni információs és segélyhívó rendszerek állami feladatként jelentkező működtetését az egyesület végzi. Az előirányzat célja alapvetően a nevezett rendszerek működtetése, karbantartása és korszerűsítése költségeinek finanszírozása. A támogatás támogatási szerződés megkötésével kerül folyósításra.
Kötelezettségvállaló: a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban felhatalmazott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár, a PEF főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese, vagy azon vezető állású munkakört ellátó személy, akit a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár kijelöl.

ÁHT 001964 Magyar Rendészeti Sportszövetség támogatása

Az előirányzat a Magyar Rendészeti Sportszövetség működésének segítésére, ezen belül a nemzetközi és hazai versenyek szervezésére, illetve a sporteseményeken történő részvétellel kapcsolatos kiadásokra biztosít fedezetet. Az előirányzat fedezetet biztosít az európai és nemzetközi rendőr sportszövetségben való tagság tagdíjfizetésére is. A támogatás támogatási szerződés megkötésével kerül folyósításra.
Kötelezettségvállaló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 294846 Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete támogatása

Az előirányzat felhasználásának célja a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete támogatása. A támogatás támogatási szerződés megkötésével kerül folyósításra.
Kötelezettségvállaló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 294857 Független Rendőr Szakszervezet támogatása

Az előirányzat felhasználásának célja a Független Rendőr Szakszervezet támogatása. A támogatás támogatási szerződés megkötésével kerül folyósításra.
Kötelezettségvállaló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 294879 Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete támogatása

Az előirányzat felhasználásának célja a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete támogatása. A támogatás támogatási szerződés megkötésével kerül folyósításra.
Kötelezettségvállaló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 294880 Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetsége támogatása

Az előirányzat felhasználásának célja a Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetsége támogatása. A támogatás támogatási szerződés megkötésével kerül folyósításra.
Kötelezettségvállaló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 294891 Büntetés-végrehajtási Dolgozók Országos Szakszervezeti Szövetsége támogatása

Az előirányzat felhasználásának célja a Büntetés-végrehajtási Dolgozók Országos Szakszervezeti Szövetsége támogatása. A támogatás támogatási szerződés megkötésével kerül folyósításra.
Kötelezettségvállaló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője vagy az általa írásban felhatalmazott személy.
ÁHT 294902 Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete támogatása

Az előirányzat felhasználásának célja a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete támogatása. A támogatás támogatási szerződés megkötésével kerül folyósításra.
Kötelezettségvállaló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 294913 Fővárosi Tűzoltóság Szakszervezete támogatása

Az előirányzat felhasználásának célja a Fővárosi Tűzoltók Független Szakszervezete támogatása. A támogatás támogatási szerződés megkötésével kerül folyósításra.
Kötelezettségvállaló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 294924 Polgári Védelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége támogatása

Az előirányzat felhasználásának célja a Polgári Védelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége támogatása. A támogatás támogatási szerződés megkötésével kerül folyósításra.
Kötelezettségvállaló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 294935 Katasztrófavédelmi Dolgozók Szakszervezete támogatása

Az előirányzat felhasználásának célja a Katasztrófavédelmi Dolgozók Szakszervezete támogatása. A támogatás támogatási szerződés megkötésével kerül folyósításra.
Kötelezettségvállaló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 296257 Rendőr Szakszervezetek Védegylete támogatása

Az előirányzat felhasználásának célja a Rendőr Szakszervezetek Védegylete támogatása. A támogatás támogatási szerződés megkötésével kerül folyósításra.
Kötelezettségvállaló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 296268 Nemzetbiztonsági Hivatal Érdekképviseleti Szervezete támogatása

Az előirányzat felhasználásának célja a Nemzetbiztonsági Hivatal Érdekképviseleti Szervezete (illetve jogutódja, a Nemzetbiztonsági Dolgozók Érdekképviseleti Szervezete) támogatása. A támogatás támogatási szerződés megkötésével kerül folyósításra.
Kötelezettségvállaló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője vagy az általa írásban felhatalmazott személy.
ÁHT 296279 Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Érdekképviseleti Szervezete támogatása

Az előirányzat felhasználásának célja a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Érdekképviseleti Szervezete támogatása. A támogatás támogatási szerződés megkötésével kerül folyósításra.
Kötelezettségvállaló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 296280 Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete támogatása

Az előirányzat felhasználásának célja a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete támogatása. A támogatás támogatási szerződés megkötésével kerül folyósításra.
Kötelezettségvállaló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 296291 Országházi Dolgozók Érdekképviseleti Szövetsége támogatása

Az előirányzat felhasználásának célja az Országházi Dolgozók Érdekképviseleti Szövetsége támogatása. A támogatás támogatási szerződés megkötésével kerül folyósításra.
Kötelezettségvállaló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 300613 Szakszervezeti támogatások 2010. évi maradványa

Az előirányzat eredeti előirányzattal nem rendelkező előirányzat. Az előirányzat maradványa a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete, a Fővárosi Tűzoltóság Szakszervezete, a Polgári Védelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége, a Katasztrófavédelmi Dolgozók Szakszervezete, valamint az Országházi Dolgozók Érdekképviseleti Szövetsége részére nyújt 2010-ben jóváhagyott támogatást. Ahol a foglalkoztatási törvény nem kíván meg reprezentativitást, támogatásra az az érdekképviselet jogosult, amelynek a Belügyminisztériumnál közszolgálati jogviszonyban álló tagja van, és a minisztériumnál működik.
Kötelezettségvállaló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 284934 Érdekvédelmi és szociális szervezetek támogatása

Eredeti előirányzattal nem rendelkező előirányzat. Az előirányzat maradványa a Magyar Rendészeti Sportszövetség 2010. évben jóváhagyott támogatását szolgálja.
Kötelezettségvállaló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a Személyügyi Főosztály főosztályvezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 227304 Közbiztonsági beruházások

Az előirányzat felhasználása a BM beruházási terve szerint történik, melyben az igazgatási, a rendőrségi, a büntetés-végrehajtási, a katasztrófavédelmi, a bevándorlási, a nemzetbiztonsági, az oktatási és egyéb beruházások a BM által irányított szervek igénybejelentései alapján kerülnek beépítésre. A Műszaki Főosztály előterjesztése alapján a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár az előirányzatok felhasználását engedélyezi, a beruházási tervet, illetve az előirányzat évközi módosításait jóváhagyja. A beruházási tervben egyben meghatározásra kerül a feladatot megvalósító intézményre vonatkozó rendelkezési jog.
Az előirányzat felhasználásával megvalósuló kiadások teljesítésekor a feladatfinanszírozás szabályait kell alkalmazni a PM rendeletben előírtak szerint.
A beruházási terv alapján a Műszaki Főosztály feladata a fejezeti kezelésű finanszírozási alapokmányok elkészítése. Az alapokmányon történő kötelezettségvállalásra a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár, ellenjegyzésre a PEF főosztályvezetője jogosult.
Amennyiben az alapokmányon a rendelkezési jog átadására nem kerül sor, úgy a beruházás megvalósítása során a kötelezettségvállalás (szerződésbejelentés), valamint a szakmai teljesítésigazolás a Műszaki Főosztály feladata, az érvényesítés, az utalványozás és az ellenjegyzés a PEF feladata.
Amennyiben a beruházás rendelkezési jog átadásával történik, úgy a kötelezettségvállalással egyidejűleg az előirányzat-átcsoportosítás is megtörténik az elsődleges elszámolásra kötelezett költségvetési szerv részére. A finanszírozásáért, beszámolásért a megvalósító intézmény vezetője felelős.
Ebben az esetben a szerződés Magyar Államkincstárhoz történő bejelentése a beruházási tervben megnevezett megvalósító intézmény feladata.
Az előirányzat felhasználása, a beruházás megvalósítása során a kötelezettségvállalás, az érvényesítés, az utalványozás és az ellenjegyzés, továbbá a szakmai teljesítésigazolás az intézmény belső szabályozásában meghatározottak alapján történik.
A megvalósító intézmény a feladatok megvalósulásáról (a szerződésbejelentők másolatának megküldésével), a finanszírozás alakulásáról stb. folyamatosan tájékoztatja a Műszaki Főosztályt.
Kötelezettségvállaló: a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár, a Műszaki Főosztály főosztályvezetője vagy a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár által írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 236652 Hivatásos állomány lakáscélú beruházása

Az előirányzat a fejezet irányítása alá tartozó rendőrség (ORFK és szervei), valamint a katasztrófavédelem (OKF és szervei) – rendőrség esetén 76,5625%, OKF és szervei esetén 23,4375% megoszlásban – dolgozóinak lakásépítéséhez, lakásvásárlásához, lakásfelújításához, lakáskorszerűsítéséhez, lakásbővítéséhez nyújtandó munkáltatói kölcsön forrásul szolgál.
Az előirányzat felhasználásával megvalósuló kiadások teljesítésekor a feladatfinanszírozás szabályait kell alkalmazni a PM rendeletben előírtak szerint.
Az előirányzat felhasználása közvetett módon történik. A gazdasági és informatikai helyettes államtitkár intézkedik az előirányzat átcsoportosításáról. Szakmai teljesítésigazolás az előirányzat átadásakor nem szükséges.
Az előirányzat felhasználásának engedélyezése céljából a Műszaki Főosztály elkészíti az intézmények részére jóváhagyott kereteknek megfelelően a fejezeti kezelésű előirányzat alapokmányát.
A PM rendelet szerinti alapokmányon történő kötelezettségvállalásra a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár, ellenjegyzésre a PEF főosztályvezetője jogosult. A kötelezettségvállalással egyidejűleg az előirányzat feletti rendelkezési jog átadása és az előirányzat módosítása is megtörténik az elsődleges elszámolásra kötelezett költségvetési szerv részére.
A rendelkezési jog átadásával és előirányzat módosításával történő támogatások rendelkezésre bocsátásáért, finanszírozásáért, beszámolásért a megvalósító intézmény vezetője felelős. Az utalványozás, ellenjegyzés, érvényesítés, szakmai teljesítésigazolás a lakástámogatásban részesülő intézmény belső szabályozásának megfelelően történik.
Az előző évi kötelezettségvállalással terhelt előirányzat-maradványok tárgyévi igénybevételének feltétele a PM rendelet szerinti alapokmány benyújtása a MÁK-hoz, valamint az irányító szervi hatáskörű előirányzat-módosítás.
Kötelezettségvállaló: a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár.

ÁHT 269823 Lakástámogatás

Eredeti előirányzattal nem rendelkező előirányzat. Az előirányzat maradványának felhasználása az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvénynek, és az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendeletnek megfelelően történik.

ÁHT 244456 2003. évi PHARE nemzeti program

Eredeti előirányzattal nem rendelkező előirányzat. A törvényi sor terhére a rendőrség informatikai, infrastrukturális, valamint eszközparkjának korszerűsítését szolgáló beszerzések és fejlesztések valósultak meg, valamint az ORFK „Egységes nemzetközi program kialakítása a tanúvédelem egyes területein” tárgyú és a „Vagyonfelderítési módszerek és nyomozási technikák fejlesztése” tárgyú projektek megvalósítása érdekében került sor önrész biztosítására.
Kötelezettségvállaló: az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 271667 AENEAS-program

Eredeti előirányzattal nem rendelkező előirányzat. Az előirányzat célja a nyugat-balkáni térség integrációs folyamatai előrehaladásának támogatása volt. Az integrációs felkészüléshez történő segítségnyújtást a bel- és igazságügyi együttműködés területén Magyarország koordinálta. A koordinátor szerepét a Belügyminisztérium, majd az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (a határőrség, Ausztria, valamint az ICMPD partnerségével) töltötte be. A projekt sikeresen lezárult.
A törvényi soron rendelkezésre álló maradvány terhére az Európai Bizottság által kiírt, az Európai Menekültügyi Alap ún. közösségi akciói 2009. évi programja kerül végrehajtásra a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal részvételével.
Kötelezettségvállaló: az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 271678 Közösségi programok

Az előirányzat a következőkre használható fel:
a) az Európai Migrációs Hálózat önrészének finanszírozására,
b) valamennyi olyan, a minisztérium, a fejezet irányítása alá tartozó költségvetési szerv és/vagy nemzetközi szervezet által megvalósított és az Európai Unió által társfinanszírozott projektek (Átmeneti Támogatás, EK-tematikus programok, Szolidaritási és Migrációs Áramlások Igazgatása általános program, és egyéb uniós programok) esetében az uniós forrásból nem finanszírozható tételek fedezetére, saját forrás biztosítására, amelyekről a támogatási döntés a tárgyéven belül született, így a költségvetés tervezésekor még nem volt ismert.
A jóváhagyott költségvetési támogatás terhére, egyedi elbírálást követően, a kedvezményezett igénybejelentése és a miniszter által átruházott hatáskörében a felügyeletet ellátó európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár döntése alapján vissza nem térítendő támogatás adható.
A kötelezettségvállalás dokumentuma a támogatásról szóló döntés (támogatási szerződés), önrész támogatási megállapodás, feladatellátásra kötött vállalkozási szerződés, megbízási szerződés, előzetes kötelezettségvállalásnak minősül a szándéknyilatkozat és a partnerségi nyilatkozat.
Kötelezettségvállaló: az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 277389 Európai Menekültügyi Alap (EMA)

Az Alapot a 2007/573/EK európai parlamenti és tanácsi határozat hozta létre. Az Alap általános célja a tagállamok erőfeszítéseinek támogatása és ösztönzése a menedékkérők, a menekültek, az oltalmazottak, a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek és az áttelepítettek befogadása területén, így a befogadás feltételeinek megteremtésében, következményeinek viselésében, a tisztességes és hatékony menekültügyi eljárás alkalmazásában, továbbá előmozdítani a jó gyakorlatok alkalmazását a menekültügy területén a nemzetközi védelemre szoruló személyek jogainak biztosítása érdekében, valamint lehetővé tenni a tagállami menekültügyi rendszerek hatékony működését.
Az előirányzat felhasználása feladatfinanszírozás keretében, pályázati formában, a 2007–2013. közötti programozási időszakban a szolidaritási programokból származó támogatások felhasználásának alapvető szabályairól, intézményrendszeréről, a pénzügyi irányítási és ellenőrzési rendszerekről szóló 14/2011. (IV. 19.) BM rendeletben szabályozott eljárásrend alapján történik. Pályáztatás lebonyolítását az érintett szakmai főosztályokkal együttműködve a Támogatáskoordinációs Főosztály végzi.
Kötelezettségvállalásnak minősül a támogatásról szóló döntés, a támogatási szerződés, a közvetlen támogatási szerződés, kinevezés, megrendelő, vállalkozói szerződés aláírt dokumentuma. Előzetes kötelezettségvállalásnak minősül a pályázati kiírás, amennyiben az nem kerül visszavonásra.
Az Alap szakmai felügyeletét az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár látja el mint döntéshozó.
Kötelezettségvállaló: az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár vagy az általa felhatalmazott személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár vagy az általa felhatalmazott személy.

ÁHT 277390 Integrációs Alap

A 2007/435/EK tanácsi határozat által létrehozott, a harmadik országok állampolgárainak beilleszkedését segítő Integrációs Alap általános célja a tagállamok erőfeszítéseinek támogatása abban, hogy lehetővé tegyék a különböző gazdasági, társadalmi, kulturális, vallási, nyelvi és etnikai hátterű harmadik országbeli állampolgárok számára a tartózkodási feltételek teljesítését, és megkönnyítsék beilleszkedésüket az európai társadalmakba, összhangban az Európai Unió tagállamai által megfogalmazott közös alapelvekkel.
Az előirányzat felhasználása feladatfinanszírozás keretében, pályázati formában, a 2007–2013. közötti programozási időszakban a szolidaritási programokból származó támogatások felhasználásának alapvető szabályairól, intézményrendszeréről, a pénzügyi irányítási és ellenőrzési rendszerekről szóló 14/2011. (IV. 19.) BM rendeletben szabályozott eljárásrend alapján történik. A pályáztatás lebonyolítását az érintett szakmai főosztályokkal együttműködve a Támogatáskoordinációs Főosztály végzi.
Kötelezettségvállalásnak minősül a támogatásról szóló döntés, a támogatási szerződés, a közvetlen támogatási szerződés, kinevezés, megrendelő, vállalkozói szerződés aláírt dokumentuma. Előzetes kötelezettségvállalásnak minősül a pályázati kiírás, amennyiben az nem kerül visszavonásra.
Az Alap szakmai felügyeletét az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár látja el mint döntéshozó.
Kötelezettségvállaló: az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár vagy az általa felhatalmazott személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár vagy az általa felhatalmazott személy.

ÁHT 277401 Visszatérési Alap

Az Európai Parlament és a Tanács 2007. május 23-án a 2007/575/EK határozattal hozta létre a Visszatérési Alapot. A határozat időbeli hatálya a 2008. január 1. és 2013. december 31. közötti időszakra terjed ki. Az Alap általános célja, hogy támogassa a tagállamoknak a visszatérés igazgatásának javítására tett erőfeszítéseit azok minden dimenziójában, az integrált igazgatás elvének alkalmazásával és a tagállamok által végrehajtandó közös intézkedések vagy a szolidaritás elve alapján a közösségi céloknak megfelelő nemzeti intézkedések előírásával, figyelembe véve az e területet érintő közösségi jogszabályokat, és teljes összhangban az alapvető jogokkal.
Az előirányzat felhasználása feladatfinanszírozás keretében, pályázati formában, a 2007–2013. közötti programozási időszakban a szolidaritási programokból származó támogatások felhasználásának alapvető szabályairól, intézményrendszeréről, a pénzügyi irányítási és ellenőrzési rendszerekről szóló 14/2011. (IV. 19.) BM rendeletben szabályozott eljárásrend alapján történik. A pályáztatás lebonyolítását az érintett szakmai főosztályokkal együttműködve a Támogatáskoordinációs Főosztály végzi.
Kötelezettségvállalásnak minősül a támogatásról szóló döntés, a támogatási szerződés, a közvetlen támogatási szerződés, kinevezés, megrendelő, vállalkozói szerződés aláírt dokumentuma. Előzetes kötelezettségvállalásnak minősül a pályázati kiírás, amennyiben az nem kerül visszavonásra.
Az Alap szakmai felügyeletét az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár látja el mint döntéshozó.
Kötelezettségvállaló: az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár vagy az általa felhatalmazott személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár vagy az általa felhatalmazott személy.

ÁHT 277412 Külső Határok Alap

Az 2007/574/EK európai parlamenti és tanácsi határozat által létrehozott Alap célja a külső határok ellenőrzése hatékonyságának javítása. Felhasználható a külső határok egységes határőrizeti rendszerének (határforgalom- ellenőrzés, valamint zöldhatárőrizet) kialakítására, a határforgalmi ellenőrzés hatékony menedzsmentjének kialakítására, a releváns EU-jogszabályok egységes alkalmazására irányuló, valamint a konzuli szolgálatok menedzsmentjének fejlesztésére irányuló tevékenységek finanszírozására.
Az előirányzat felhasználása feladatfinanszírozás keretében, pályázati formában, a 2007–2013. közötti programozási időszakban a szolidaritási programokból származó támogatások felhasználásának alapvető szabályairól, intézményrendszeréről, a pénzügyi irányítási és ellenőrzési rendszerekről szóló 14/2011. (IV. 19.) BM rendeletben szabályozott eljárásrend alapján történik. A pályáztatás lebonyolítását az érintett szakmai főosztályokkal együttműködve a Támogatáskoordinációs Főosztály végzi.
Kötelezettségvállalásnak minősül a támogatásról szóló döntés, a támogatási szerződés, a közvetlen támogatási szerződés, kinevezés, megrendelő, vállalkozói szerződés aláírt dokumentuma. Előzetes kötelezettségvállalásnak minősül a pályázati kiírás, amennyiben az nem kerül visszavonásra.
Az Alap szakmai felügyeletét az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár látja el mint döntéshozó.
Kötelezettségvállaló: az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár vagy az általa felhatalmazott személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár vagy az általa felhatalmazott személy.

ÁHT 283601 Szolidaritási programokhoz kapcsolódó technikai költségek

A technikai költségek fedezetét a szolidaritási programok adott évi allokációjának meghatározott hányada biztosítja. Az előirányzat felhasználása feladatfinanszírozás keretében történik. Ezen keret terhére finanszírozhatók az előkészítési, igazgatási, felügyeleti, értékelési, tájékoztatási és ellenőrző intézkedések, valamint az Alapok végrehajtására vonatkozó igazgatási kapacitást erősítő tevékenységek. Az előirányzat feletti rendelkezési jog a Belügyminisztérium Igazgatás számára átadásra kerül.
Kötelezettségvállaló: az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár, vagy az általa felhatalmazott személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott személy.

ÁHT 232061 Önkéntes tűzoltóságok normatív támogatása

Az előirányzat célja az önkéntes tűzoltóságok folyamatos készenléti szolgálatának biztosítása. Az előirányzat felhasználásáról a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény 42. § (12) bekezdésében meghatározott normatívák alapján a tűzoltóságok legkisebb erő- és eszközállományáról, a Riasztási és Segítségnyújtási Tervről, a működési területről, valamint a tűzoltóságok vonulásaival kapcsolatos költségek megtérítéséről szóló 32/2009. (XI. 30.) ÖM rendelet rendelkezik.
A támogatás folyósítása az OKF kezdeményezése alapján időarányosan történik. A támogatás felhasználásáról az önkéntes tűzoltóság közvetlenül az OKF felé köteles elszámolni a tárgyévet követő év január 15. napjáig.

A felhasználásról történő adatszolgáltatásért, beszámolásért az OKF főigazgatójának gazdasági helyettese és a szakmailag illetékes szerv vezetője együttesen felelős.
Kötelezettségvállaló: az OKF főigazgatója vagy az általa írásban felhatalmazott vezető állású munkakört betöltő személy.

ÁHT 270756 Duna Művész Együttesek támogatása

Az előirányzat fedezetet nyújt a Belügyminisztérium és a Duna Palota Kulturális Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal létrejövő közhasznú szerződés keretében ellátandó feladatok finanszírozására. A támogatott a támogatást az alapító okiratában meghatározott közhasznú feladatok végrehajtása érdekében felmerült anyagjellegű, személyi jellegű ráfordítások, valamint az egyéb pénzügyi ráfordítások finanszírozására használhatja fel.
Kötelezettségvállaló: a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban felhatalmazott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár, a PEF főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese, vagy azon vezető állású munkakört ellátó személy, akit a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár kijelöl.

ÁHT 237099 „Segítsünk az árvízkárosultakon!”

A PEF elkülönített nyilvántartást vezet az állampolgárok, gazdasági társaságok e célú adományairól. A befolyt összegek felhasználására rendkívüli katasztrófahelyzetek során kerülhet sor. A felhasználásról a miniszter az árvízi védekezés irányítására kinevezett miniszteri biztos javaslata alapján dönt.
Kötelezettségvállaló: a miniszter vagy az általa kijelölt helyettes államtitkár.
Szakmai teljesítést igazoló: a miniszter vagy a miniszter által kijelölt helyettes államtitkár.

ÁHT 211178 Fejezeti tartalék

Az előirányzat átcsoportosításra kerül az ÁHT 269412 számú „MÁK-számlavezetési díjak” előirányzat javára illetve az év közben felmerülő egyéb kiadások forrásául szolgál. Az előirányzat felhasználásáról a gazdasági és informatikai helyettes államtitkár javaslatára a miniszter dönt.

ÁHT 297124 Objektív felelősségből származó közigazgatási bírságbevétel

Az előirányzat a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések köréről, az e tevékenységekre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, felhasználásának rendjéről és az ellenőrzésben történő közreműködés feltételeiről szóló 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelet alapján a központi költségvetés bevételét képezi. Az előirányzattal kapcsolatos feladatok megállapodás alapján az ORFK részére kerülnek átadásra, mely alapján a kapcsolódó pénzügyi, számviteli feladatokat az ORFK végzi.
1

Az utasítást a 23/2012. (V. 31.) BM utasítás 8. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte 2012. június 1. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező utasítás 8. § (2) bekezdését.

2

A 9. § (4) bekezdését a 27/2011. (IX. 16.) BM utasítás 2. §-a iktatta be.

3

A hatálybalépés időpontja 2011. szeptember 17.

4

Az 1. melléklet a 27/2011. (IX. 16.) BM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére