• Tartalom

2011. évi CLXII. törvény

2011. évi CLXII. törvény

a bírák jogállásáról és javadalmazásáról1

2024.09.01.

A bírói függetlenség és pártatlanság alkotmányos elvének maradéktalan érvényre juttatása érdekében, a bírák jogállásának, javadalmazásának és előmenetelének szabályairól az Országgyűlés az Alaptörvény végrehajtására, az Alaptörvény 25–28. cikke alapján a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet

A BÍRÓI SZOLGÁLATI VISZONY LÉTREJÖTTE

1. Alapelvek

1. § (1) A bíró ítélkező tevékenységében független.

(2) A bíró a bírósági szervezet tagjaként szolgálatot teljesít.

2. § (1) A bírót az országgyűlési képviselővel azonos mentelmi jog illeti meg.

(2)2 A Kúria elnöke és az Országos Bírósági Hivatal (a továbbiakban: OBH) elnöke mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában az Országgyűlés dönt, a mentelmi jog megsértése esetén szükséges intézkedést az Országgyűlés elnöke teszi meg.

(3) A bíró mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában az OBH elnökének javaslatára a köztársasági elnök dönt. A mentelmi jog megsértése esetén szükséges intézkedést az OBH elnökének javaslatára a köztársasági elnök teszi meg.

(4) Az ülnököt az igazságszolgáltatásban való részvételével összefüggő cselekmény tekintetében mentelmi jog illeti meg. Az ülnök bíróság vagy más hatóság előtt – megbízatásának ideje alatt és azt követően – nem vonható felelősségre az igazságszolgáltatásban való részvétele miatt, továbbá a megbízatásának gyakorlása során általa közölt tény vagy vélemény miatt. Ez a mentesség nem vonatkozik a szigorúan titkos és titkos minősítésű adattal való visszaélésre, a rágalmazásra és a becsületsértésre, valamint az ülnök polgári jogi felelősségére. A mentesség kiterjed a közhatalmat gyakorló személy vagy közszereplő politikus sérelmére elkövetett becsületsértésre, valamint – amennyiben az ülnöknek nem volt tudomása arról, hogy a közlés a lényegét tekintve valótlan – rágalmazásra.

(5) Az ülnök mentelmi jogának felfüggesztésére és a mentelmi jog megsértése esetén szükséges intézkedés megtételére a (3) bekezdésben foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.

2. A bírói szolgálati viszony létrejötte

3. § (1) A bíró szolgálati viszonya kinevezéssel jön létre.

(2) A bírót a köztársasági elnök nevezi ki.

(3) Kinevezésre kerül sor, ha

a) a pályázati eljárás során olyan személy nyeri el a pályázatot, aki nem áll bírói szolgálati viszonyban;

b) a törvény rendelkezései szerint pályázat kiírása nélkül olyan személyt kell kinevezni, aki nem áll bírói szolgálati viszonyban;

c)3 a határozott időre kinevezett bíró határozatlan idejű kinevezést kap;

d) a katonai bíró katonai bírói tisztségének megszüntetésével egyidejűleg a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén bírói kinevezést kap.

(4) Ha a köztársasági elnök által korábban felmentett bírót a munkaügyi jogvita alapján bírói tisztségébe vissza kell helyezni, a köztársasági elnök a felmentést megelőző kinevezés szerinti határozott vagy határozatlan idejű kinevezést ad.

(4a)4

(5) A kinevezésre vonatkozó javaslat és a kinevezési okirat tartalmazza a bírói szolgálati viszony kezdetét, valamint határozott idejű kinevezés esetén a bírói szolgálati viszony időtartamát, határozatlan idejű kinevezés esetén az erre való utalást.

3. A bírói kinevezés feltételei

4. § (1) Magyarországon bíróvá az a harmincadik életévét betöltött személy nevezhető ki, aki

a) magyar állampolgár,

b)5 nem áll a cselekvőképességet érintő gondnokság vagy támogatott döntéshozatal hatálya alatt,

c) egyetemi jogi végzettséggel rendelkezik,

d) a jogi szakvizsgát letette,

e) vállalja, hogy e törvény rendelkezéseinek megfelelően vagyonnyilatkozatot tesz,

f) legalább egy évig

fa) bírósági titkárként, alügyészként, ügyvédként, közjegyzőként, jogtanácsosként dolgozott,

fb) kormánytisztviselőként, illetve köztisztviselőként központi közigazgatási szervnél közigazgatási, illetve jogi szakvizsgához kötött munkakörben dolgozott,

fc) korábban alkotmánybíróként, bíróként, katonai bíróként, ügyészként működött,

fd) nemzetközi szervezetnél vagy az Európai Unió valamely szervénél ítélkezett, vagy az igazságszolgáltatással összefüggő tevékenységet folytatott,

g) a pályaalkalmassági vizsgálat eredménye alapján a bírói hivatás gyakorlására alkalmas.

(2) Nem nevezhető ki bíróvá az a személy,

a) aki büntetett előéletű,

b) aki egyetemi jogi végzettséghez kötött foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll,

c) aki büntetlen előéletű, de a bíróság bűncselekmény elkövetése miatt büntetőjogi felelősségét jogerős ítéletben megállapította

ca) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott ötévi vagy azt meghaladó végrehajtandó szabadságvesztés büntetés esetén a mentesítés beálltától számított tizenkét évig,

cb) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott öt évet el nem érő végrehajtandó szabadságvesztés büntetés esetén a mentesítés beálltától számított tíz évig,

cc) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított nyolc évig,

cd)6 szándékos bűncselekmény miatt kiszabott elzárás, közérdekű munka vagy pénzbüntetés esetén a mentesítés beálltától számított öt évig,

ce) szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, végrehajtásában felfüggesztett pénzbüntetés esetén a mentesítés beálltától számított három évig,

cf) gondatlan bűncselekmény miatt kiszabott, végrehajtandó szabadságvesztés büntetés esetén a mentesítés beálltától számított nyolc évig,

cg) gondatlan bűncselekmény miatt kiszabott, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés büntetés esetén a mentesítés beálltától számított öt évig,

ch)7 gondatlan bűncselekmény miatt kiszabott elzárás, közérdekű munka vagy pénzbüntetés esetén a mentesítés beálltától számított három évig,

d) akivel szemben a bíróság kényszergyógykezelést alkalmazott, a kényszergyógykezelést megszüntető végzés jogerőre emelkedésétől számított három évig,

e) akivel szemben a bíróság próbára bocsátást alkalmazott, a próbaidő, annak meghosszabbítása esetén a meghosszabbított próbaidő elteltétől számított három évig,

f)8 aki büntetőeljárás – ide nem értve a magánvádas vagy pótmagánvádas eljárást – hatálya alatt áll,

g)9 akit bíróként, ügyészként, kormánytisztviselőként, állami tisztviselőként, köztisztviselőként, közjegyzőként, ügyvédként, végrehajtóként, egészségügyi alkalmazottként, közalkalmazottként, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának tagjaként vagy rendvédelmi alkalmazottjaként, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvény szerinti adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyban álló foglalkoztatottként, igazságügyi alkalmazottként, alügyészként, ügyészségi fogalmazóként, ügyvédjelöltként, közjegyzőhelyettesként fegyelmi eljárásban a legsúlyosabb fegyelmi büntetéssel sújtottak, mindaddig, amíg a fegyelmi büntetés hatálya alatt áll,

h)10 akinek a részére öregségi nyugdíjat, korhatár előtti ellátást vagy olyan más pénzbeli ellátást folyósítanak, amelyet a nyugdíjkorhatár betöltésekor hivatalból öregségi nyugdíjként kell továbbfolyósítani,

i)11 aki betöltötte a 90. § ha) alpontjában meghatározott életkort.

(3) Az (1) bekezdés f) pontjában írt kötelező bírósági titkári működés időtartamába legfeljebb 6 hónap beszámítható annak, aki legalább 3 évig az (1) bekezdés f) pontjában nem említett jogi szakvizsgához kötött munkakörben működött.

(4)12 A 3. § (4) bekezdése szerinti esetben az OBH elnöke a kinevezésre vonatkozó javaslatának felterjesztése előtt megvizsgálja a kinevezési feltételeknek való megfelelést is. Ha a kinevezésre vonatkozó javaslatra a bírói szolgálati viszony megszűnését követő 3 hónapon belül kerül sor, a kinevezésre javasolt személy mentesül a 12. § (1) bekezdés b) pontja szerinti igazolás bemutatásának kötelezettsége alól. A kinevezésre javasolt személy mentesül a 12. § (1) bekezdés c) pontja szerinti igazolás bemutatásának kötelezettsége alól.

4. A katonai és a szabadalmi ügyekben eljáró bíró kinevezésének különös feltételei

5. § (1) A katonai bíróvá való kinevezés előfeltétele az is, hogy a kinevezendő személy a Magyar Honvédség hivatásos tisztje legyen. A kinevezésre történő előterjesztéshez a honvédelemért felelős miniszter előzetes egyetértése szükséges. A katonai bírót erre a tisztségre kell kinevezni.

(2)13 A katonai bírót a Honvéd Vezérkar főnöke – a kinevezéssel egyidejűleg – rendelkezési állományba helyezi. A katonai bíró szolgálatát a bírói tisztsége megszűnéséig a bírósági szervezetnél teljesíti.

(3) A köztársasági elnök – az OBH elnökének javaslatára – a 4. § (1) bekezdés c), d) és f) pontjaiban meghatározott feltételek alól felmentést adhat a szabadalmi ügyekben eljáró bíró esetében, feltéve, hogy a kinevezendő személy egyetemi végzettséggel rendelkezik.

5. Pályaalkalmassági vizsgálat

6. § (1) A pályaalkalmassági vizsgálat magában foglalja az egészségi, fizikai és pszichikai alkalmassági vizsgálatot. Ennek során vizsgálni kell a bírói munka végzését kizáró vagy számottevően befolyásoló pszichikai és egészségi okokat, valamint a bíró személyiségének intelligencia- és karakterjellemzőit. Jogszabályban meghatározott szempontok szerint állást kell foglalni abban a kérdésben, hogy a jelölt személyiségjegyei alapján a bírói munka elvégzésére várhatóan alkalmas-e.

(2) A pályaalkalmassági vizsgálatot és pályaalkalmassági felülvizsgálatot az igazságügyért felelős miniszter által – az OBH elnökének egyetértésével – kijelölt igazságügyi szakértőkből álló szakértői bizottság végzi. A vizsgálandó kompetenciák felsorolását e törvény 5. melléklete tartalmazza.

(3) A vizsgálatról készített részletes értékelést is tartalmazó szakmai vélemény és az alkalmasságra vonatkozó megállapítás – ha rendkívüli pályaalkalmassági vizsgálat elvégzését szükségessé tevő körülmény nem merül fel – három évig érvényes és új pályázat benyújtása esetén felhasználható.

(4) A pályaalkalmassági vizsgálatról készített részletes értékelést is tartalmazó szakmai véleményt, amely rögzíti az alkalmasságra vonatkozó megállapítást, meg kell küldeni a pályázónak.

(5) A pályaalkalmassági vizsgálat költségét a pályázó viseli. Az OBH elnöke a pályaalkalmassági vizsgálat költségét a nyertes pályázónak visszatéríti.

(6) A pályaalkalmassági vizsgálat és pályaalkalmassági felülvizsgálat szempontjainak, módjának és eljárásának részletes szabályairól külön jogszabály rendelkezik.

II. Fejezet

A BÍRÓI PÁLYÁZATI ELJÁRÁS

6. A pályázat kiírása

7. § (1) A bírói álláshelyre – a 8. §-ban meghatározott esetek kivételével – pályázatot kell kiírni.

(2) A kiválasztás során garantálni kell, hogy a bírói álláshelyet nyilvános és valamennyi – a jogszabályi, valamint a pályázati felhívásban meghatározott feltételeket teljesítő – pályázó számára egyenlő esélyt biztosító, e törvényben szabályozott pályázati eljárás eredményeként a legalkalmasabb jelölt nyerje el.

8. § (1) Nem kell pályázatot kiírni

a)14 a 3. § (4) bekezdésében,

e) az 58. § (3) és (4) bekezdésében,

g) a 64. § (2) bekezdésében, valamint

meghatározott esetben.

(2) Nem kell pályázatot kiírni abban az esetben sem, ha a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény alapján a Kúria elnökét vagy elnökhelyettesét, az OBH elnökét vagy elnökhelyettesét, vagy más bírósági vezetőt vezetői megbízatásának megszűnését követően tényleges bírói álláshelyre osztják be.

(3)16 Ha az országgyűlési vagy az európai parlamenti képviselő, illetve a nemzetiségi szószóló a megválasztása előtt bíró volt és a képviselői megbízatásának megszűnésekor úgy nyilatkozott, hogy bíróvá történő ismételt kinevezését kéri, valamint a bírói kinevezéséhez szükséges feltételekkel rendelkezik (ide nem értve a pályaalkalmassági vizsgálaton való részvételt) akkor őt kérelmére, pályázat kiírása nélkül, a köztársasági elnök – az OBH elnökének javaslatára – határozatlan időre bíróvá kinevezi. Ezt követően a bírót az OBH elnöke tényleges bírói álláshelyre, indokolt esetben tanácselnöki munkakörbe osztja be a bíró képviselővé történő megválasztását megelőző vagy azzal legalább azonos szintű, lehetőleg a bíró lakóhelye szerinti szolgálati helyre.

9. § (1) A pályázat kiírására az OBH elnöke jogosult.

(2) A bíróság elnöke a bíró felmentése esetén a felmentés kezdeményezésével egyidejűleg, a bírói szolgálati viszony egyéb okból történő megszűnése esetén a bírói szolgálati viszony megszűnéséhez vezető okról való tudomásszerzéstől számított 8 munkanapon belül értesíti az OBH elnökét az álláshely megüresedéséről.

(3) Az OBH elnöke a bírói szolgálati viszony megszűnéséről való tudomásszerzést követő 15 napon belül tájékoztatja a bíróság elnökét, hogy a megüresedő bírói álláshelyre pályázatot ír ki, vagy a pályázatot nem írja ki, az álláshelyet másik bírósághoz csoportosítja át, a megüresedő álláshely betöltésére irányuló pályázat kiírásáról legkésőbb a tudomásszerzést követő 6 hónapon belül dönt, vagy az álláshelyet a törvény alapján pályázat kiírása nélkül tölti be.

10. § (1) A pályázati felhívásnak tartalmaznia kell a bírói kinevezéshez szükséges valamennyi feltételt.

(1a)17 Ha a pályázat olyan járásbíróság álláshelyére kerül kiírásra, amelynek szervezeti egységeként törvénykezési hely működik, a pályázati felhívásban utalni kell a 26/A. §-ban foglaltakra.

(2) Jogszabályban nem szereplő pályázati feltétel a munkakörhöz szükséges speciális szakismeret esetén, ahhoz kapcsolódóan írható elő; erről a pályázókat a pályázati felhívásban külön tájékoztatni kell. A pályázati feltételekben rögzíteni kell azt is, ha a pályázat e törvény 33. §-a szerint kerül kiírásra.

(3)18 A pályázati felhívást a bíróságok hivatalos lapjában, valamint a bíróságok központi internetes honlapján (a továbbiakban: központi honlap) bárki számára hozzáférhető módon közzé kell tenni.

7. A pályázat benyújtása

11. §19 (1) A pályázatot azon bíróság elnökéhez kell benyújtani, amelynek bírói álláshelyére a pályázati felhívás szól.

(2) A bíróság elnöke a pályázót meghallgathatja.

(3) A járásbíróságra kiírt pályázat esetén a járásbíróság elnöke a pályázatot a pályázati határidő leteltét követő 5 munkanapon belül megküldi a törvényszék elnökének. A járásbíróság elnöke a pályázót a pályázat megküldését megelőzően hallgathatja meg.

12. § (1) A bírói álláshelyre pályázónak a pályázat benyújtásakor

a) igazolnia kell a kinevezéshez szükséges adatokat és tényeket, valamint

b)20 hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal igazolnia kell azt a tényt, hogy a 4. § (2) bekezdés a)–f) pontjában meghatározott körülmény vele szemben nem áll fenn,

c) igazolnia kell, hogy rendelkezik érvényes pályaalkalmassági vizsgálati eredménnyel.

(2) A pályázatban fel kell tüntetni a pályázó rövid úton történő elérhetőségét (elektronikus levélcím, telefon-, illetve telefax-szám stb.).

13. §21 (1) Ha a pályázó pályázata elkésett, azt a bíróság elnöke – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – elutasítja. A bíróság elnöke a hiányos pályázatot benyújtó pályázót [12. §, 45. § (1) bekezdés] rövid határidő tűzésével felhívja a hiányok pótlására, ennek elmulasztása esetén a pályázatot elutasítja.

(2) Ha a járásbíróság elnökéhez benyújtott pályázat hiányos vagy elkésett, a járásbíróság elnöke az (1) bekezdésben foglalt intézkedések megtétele érdekében a pályázatot haladéktalanul megküldi a törvényszék elnökének.

(3) Az (1) bekezdés szerinti elutasító döntést a pályázó 3 napon belül az elsőfokú szolgálati bíróság előtt kifogásolhatja. Az elsőfokú szolgálati bíróság a kifogást, annak előterjesztését követő 8 napon belül – a felek meghallgatása nélkül, tanácsülésen – bírálja el, és döntését nyomban közli a pályázóval és a bíróság elnökével. Ha az elsőfokú szolgálati bíróság a kérelemnek helyt ad, az elutasító döntést hatályon kívül helyezi. Az elsőfokú szolgálati bíróság határozatával szemben további jogorvoslatnak nincs helye.

13/A. §22 A pályázatot elkésettség vagy a hiányok pótlásának elmaradása miatt elutasító döntéssel szemben benyújtott kifogások elbírálása iránti eljárást a szolgálati bíróság – a 13. § (3) bekezdésében foglalt eltérésekkel – a fegyelmi eljárás szabályainak megfelelő alkalmazásával folytatja le azzal, hogy

a) a kifogást a döntéshozónál az elsőfokú szolgálati bírósághoz címezve írásban kell benyújtani,

b) a kifogást a döntéshozó a kifogásra vonatkozó nyilatkozatával és a döntését megalapozó iratokkal együtt 3 munkanapon belül megküldi az elsőfokú szolgálati bíróságnak,

c) a kifogás elbírálására vizsgálóbiztos kijelölése és előzetes vizsgálat nélkül, tanácsülésen, szükség esetén iratok beszerzése és a felek meghallgatása mellett kerül sor.

8. A pályázati rangsor

14. §23 (1) A pályázati rangsor kialakítása során kizárólag a következő szempontok vehetők figyelembe:

a) a szakmai értékelés tekintetében

aa) a bírósági fogalmazói és bírósági titkári joggyakorlati idő, illetve a bírói szolgálati idő szakmai értékelésének eredménye,

ab)24 a bíróságok központi igazgatásáról szóló átfogó ismeretek megszerzése érdekében az OBH-ban eltöltött bírói, bírósági titkári joggyakorlati idő, valamint a központi igazgatási feladatokban történő közreműködés OBH elnöke általi értékelése, a jogegységi határozatok előkészítésével és a joggyakorlat elemzéssel kapcsolatos átfogó ismeretek megszerzése érdekében a Kúrián beosztott bíróként, bírósági titkárként eltöltött joggyakorlati idő Kúria elnöke általi értékelése, továbbá az érintett szerv alaptevékenységébe tartozó közjogi jellegű feladat- és hatáskör ellátása érdekében a 27/A. §-ban meghatározott érintett szervnél eltöltött bírói, bírósági titkári joggyakorlati idő szerv vezetője általi értékelése,

ac) nem bírósági joggyakorlattal rendelkező pályázó esetén a korábbi munkáltató értékelése,

b) a jogi szakvizsga letételét követő gyakorlati vagy szolgálati idő tartama,

c) a pályaalkalmassági vizsgálat eredménye,

d) a jogi szakvizsga eredménye,

e) a tudományos fokozat,

f) a szakjogászi, illetve egyéb (a munkakörhöz kapcsolódó) másoddiploma,

g) a jogi diploma megszerzését követően szakterületen végzett külföldi tanulmányút,

h) a nyelvismeret,

i) a jogi tárgyú publikáció,

j) jogszabály által jogi szakvizsgához kötötten gyakorolható jogászi foglalkozás keretében szervezett kötelező képzéseken elért eredmény és a fakultatív képzéseken való részvétel,

k) egyéb, a bírói tisztség betöltése szempontjából figyelembe vehető szakmai többlettevékenység.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően objektív szempontként kell figyelembe venni

a) a bíróságok központi igazgatásáról szóló átfogó ismeretek megszerzése érdekében az Országos Bírói Tanács (a továbbiakban: OBT) tagja mellett eltöltött bírósági titkári joggyakorlati idő OBT tag általi értékelését,

b) a közigazgatási ügyekben eljáró bírói pályázatoknál a jogi diploma megszerzését követően közigazgatási jogi szakterületen szerzett joggyakorlat időtartamát.

(3) A bírói pályázatoknál az alábbi szubjektív szempontokat kell figyelembe venni:

a) a törvényszéki, az ítélőtáblai, továbbá a kúriai álláshelyre (a továbbiakban: magasabb bírói álláshely) pályázó esetében a kollégium véleményét, azzal, hogy az ítélőtáblai munkaügyi kollégium véleményének kialakításában csak e kollégium ítélőtáblai bíró tagjai vehetnek részt,

b) a bírói tanács általi meghallgatás eredményét,

c) a betöltendő álláshely szerinti járásbíróság elnökének véleményét,

(4)25 Az igazságügyért felelős miniszter rendeletben határozza meg az (1)–(3) bekezdésben felsorolt szempontokhoz rendelhető pontszámot a bírói, a magasabb bírói álláshelyre benyújtott pályázat esetén. Magasabb bírói álláshelyre pályázó esetében az (1) és (3) bekezdésben foglaltak súlyozásakor az (1) bekezdés a) pontjában és a (3) bekezdés a) pontjában foglalt szempontnak kell kiemelt jelentőséget tulajdonítani. A rendelet tervezetére az OBT által kialakított véleménytől nem térhet el az igazságügyért felelős miniszter. A rendelet kihirdetése és hatálybalépése között legalább 60 napnak el kell telnie.

15. §26 (1) A pályázati határidő leteltét követő 15 napon belül

a) járásbíróságra, valamint törvényszékre kiírt pályázat esetén a törvényszék,

b) ítélőtáblára kiírt pályázat esetén az ítélőtábla,

c) a Kúriára kiírt pályázat esetén a Kúria

bírói tanácsa a pályázókat meghallgatja, és a pályázatokat az elért pontszámoknak megfelelően rangsorolja.

(2) A járásbíróságra kiírt pályázat esetén az (1) bekezdésben meghatározott határidő akkor kezdődik, amikor a törvényszék elnökéhez megérkeztek a pályázatok.

(3) Hiánypótlás esetén az (1) és (2) bekezdésben meghatározott határidő a hiánypótlási eljárás lefolytatását követően kezdődik.

(4) A bírói tanács a rangsor kialakítása során a pontszámok alapján kialakult sorrendtől nem térhet el.

(5) Ha a rangsor valamely helyén több pályázó azonos pontszámmal szerepel, az azonos helyen szereplő pályázók közötti sorrendet a bírói tanács általi meghallgatás eredménye alapján kell felállítani. Ha a bírói tanács általi meghallgatás során is azonos pontszámot érnek el a pályázók, közöttük a bírói tanács egyszerű szótöbbséggel hozott, írásbeli, indokolt határozatával sorrendet állít fel.

(6) Ha a bírói tanács által a meghallgatás során adott pontszámokra figyelemmel módosul a pályázók objektív pontjai alapján kialakult pályázati rangsor első három helyén álló pályázó személye, a bírói tanácsnak írásban kell megindokolnia a meghallgatás során a pályázóknak adott pontokat.

(7) A bírói tanács a pályázók rangsorát és a pályázatokat, továbbá – az (5) és (6) bekezdésben foglalt esetben – az írásbeli, indokolt határozatát haladéktalanul továbbítja a törvényszék, az ítélőtábla vagy a Kúria elnökéhez.

16. § (1) Ha a törvényszék vagy az ítélőtábla elnöke egyetért azzal, hogy az első helyen rangsorolt pályázó töltse be az álláshelyet, úgy a pályázati rangsort és a pályázatokat a pályázat elbírálása érdekében 8 munkanapon belül az OBH elnökének megküldi.

(2) A törvényszék vagy az ítélőtábla elnöke a bírói tanács által felállított rangsortól eltérhet, és az álláshely betöltésére a rangsor második vagy harmadik helyén álló pályázót is javasolhatja. Ha a törvényszék vagy az ítélőtábla elnöke a bírói tanács által felállított rangsorban elsőként rangsorolt pályázótól eltérő pályázót javasol az álláshely betöltésére, ezt írásban indokolnia kell és indokolt javaslatát, a pályázati rangsort, valamint a pályázatokat a pályázat elbírálása érdekében 8 munkanapon belül az OBH elnöke részére megküldi.

9. A pályázat elbírálása

17. § A pályázat elbírálója az OBH elnöke vagy – a Kúriára kiírt pályázat esetén – a Kúria elnöke.

18. § (1) Ha az OBH elnöke egyetért azzal, hogy az első helyen rangsorolt pályázó töltse be az álláshelyet, és a rangsor első helyén álló pályázó nem bíró, úgy a pályázatnak 8 munkanapon belül a köztársasági elnökhöz kinevezésre történő felterjesztésével a pályázatot elbírálja.

(2) Ha az OBH elnöke egyetért azzal, hogy az első helyen rangsorolt pályázó töltse be az álláshelyet, és a rangsor első helyén álló pályázó bíró, úgy a pályázatot a bíró 8 munkanapon belül történő áthelyezésével elbírálja.

(3)27 Az OBH elnöke a bírói tanács által felállított rangsortól a (4) és (5) bekezdésben foglaltak szerint eltérhet, és bírói kinevezésre a rangsor második vagy harmadik helyén álló pályázót is javasolhatja, illetve a rangsor második vagy harmadik helyén álló pályázó áthelyezésével is elbírálhatja a pályázatot.

(4)28 Ha a javasolt pályázó nem bíró, úgy az OBH elnöke az első három helyen rangsorolt pályázó pályázatát a javasolt pályázó megjelölésével és az eltérés indokait tartalmazó írásos javaslatával egyetértés beszerzése céljából megküldi az OBT-nek. Az OBT a javaslatról 15 napon belül határoz. Ha az OBT az OBH elnökének javaslatával egyetért, az OBH elnöke a pályázót a köztársasági elnökhöz 8 munkanapon belül kinevezésre felterjeszti. Ha az OBT az OBH elnökének javaslatával nem ért egyet, az OBH elnöke az első helyen rangsorolt pályázót, ha az nem bíró, a köztársasági elnökhöz 8 munkanapon belül kinevezésre felterjeszti, ha bíró, 8 munkanapon belül áthelyezi, vagy az OBT felé új javaslatot tesz, vagy a pályázatot eredménytelenné nyilvánítja.

(5)29 Ha a javasolt pályázó bíró, úgy az OBH elnöke az első három helyen rangsorolt pályázó pályázatát a javasolt pályázó megjelölésével és az eltérés indokait tartalmazó írásos javaslatával egyetértés beszerzése céljából megküldi az OBT-nek. Az OBT a javaslatról 15 napon belül határoz. Ha az OBT az OBH elnökének javaslatával egyetért, az OBH elnöke a bírót 8 munkanapon belül áthelyezi. Ha az OBT az OBH elnökének javaslatával nem ért egyet, az OBH elnöke az első helyen rangsorolt pályázót, ha az bíró, 8 munkanapon belül áthelyezi, ha nem bíró, a köztársasági elnökhöz 8 munkanapon belül kinevezésre felterjeszti, vagy az OBT felé új javaslatot tesz, vagy a pályázatot eredménytelenné nyilvánítja.

(6)30 Ha a pályázaton legalább egy, a pályázati feltételeknek megfelelő, érvényes pályázatot benyújtó, a bírói tanács rangsorában szereplő pályázó részt vett, és az OBH elnöke a pályázatot eredménytelenné kívánja nyilvánítani, előzetesen be kell kérnie az OBT egyetértését, és az eredménytelenné nyilvánításra az OBT egyetértésével kerülhet sor.

19. §31 A Kúriára kiírt pályázat esetében a 18. §-ban foglaltakat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az OBH elnökének jogköreit a Kúria elnöke gyakorolja, és a pályázat eredményes elbírálása esetén, 8 munkanapon belül a felterjesztés vagy az áthelyezés érdekében megkeresi az OBH elnökét, aki a Kúria elnöke megkeresésének 8 munkanapon belül eleget tesz.

10. Eredménytelen pályázat

20. § (1)32 Eredménytelen a pályázat, ha

a) egyetlen pályázat sem érkezik vagy azokat a bíróság elnöke a 13. §-ban foglaltak szerint elutasította, vagy

b) a pályázat elbírálására jogosult OBH elnöke, vagy kúriai pályázat esetén a Kúria elnöke a pályázók egyikével sem kívánja betölteni az álláshelyet, mert

ba) a pályázó kinevezésével a 41. § szerinti összeférhetetlenség jönne létre,

bb) a pályázat elbírálása során az elbírálási folyamatban résztvevők eljárási szabálysértést követtek el,

bc) a bírói tanács a 15. § (2) és (2a) bekezdésében foglalt indokolási kötelezettségének nem kellő mértékben tett eleget,

bd) a pályázat kiírását követően bekövetkezett munkaszervezést, munkaterhelést vagy költségvetést érintő változások igazgatási szempontból indokolatlanná teszik az álláshely betöltését,

be) a pályázat kiírását követően olyan körülmény merült fel, amelynek eredményeként az álláshelyet a törvény alapján pályázat kiírása nélkül (8. §) szükséges betölteni.

(2)33 Az (1) bekezdés a) pontjában és b) pont ba)–bc) alpontjában megjelölt érvénytelenségi okok esetén új pályázatot kell kiírni.

11.34 A pályázók értesítése és a pályázat eredményével szembeni jogorvoslat

21. § (1) Az OBH elnöke a pályázat eredményéről – a Kúriára kiírt pályázat kivételével – értesíti a pályázattal érintett bíróság elnökét.

(2) A bíróság elnöke a pályázókat a pályázat eredményéről írásban tájékoztatja, egyidejűleg közli a pályázó rangsorban elfoglalt helyét és pontszámát.

(3)35 Az OBH elnöke a bíró áthelyezésére vonatkozó határozatát a központi honlapon, továbbá a bíróságok hivatalos lapjában közzéteszi.

(4)36 Eredményes pályázat esetén a nyertes pályázó kinevezéséről szóló határozatnak a Magyar Közlönyben történő közzétételétől, vagy a nyertes pályázó áthelyezéséről szóló határozatnak a (3) bekezdés szerinti közzétételétől számított 15 napos jogvesztő határidőn belül a pályázaton részt vett és a 13. § szerint el nem utasított pályázó a pályázat eredményével szemben kifogással élhet.

(5)37 A kifogást a pályázattal érintett bíróság elnökénél írásban kell benyújtani, aki azt 5 munkanapon belül felterjeszti – kúriai pályázat kivételével – az OBH elnökéhez. Kérelmezettként az OBH elnökét, kúriai pályázat esetén a Kúria elnökét kell megjelölni. Az OBH elnöke, illetve a Kúria elnöke a kifogást 5 munkanapon belül a kifogásra vonatkozó nyilatkozatával és a kifogással érintett iratokkal együtt megküldi az elsőfokú szolgálati bíróságnak.

(6)38 Az elsőfokú szolgálati bíróság a kifogás tárgyában 15 napon belül dönt. Ha az elsőfokú szolgálati bíróság megállapítja, hogy a pályázatot elnyert személyt e törvénynek a bírói kinevezés feltételeire vonatkozó szabályai szerint nem lehetne bíróvá kinevezni, illetve a pályázatot elnyert személy a pályázati kiírásban szereplő feltételeknek nem felel meg, erre vonatkozó határozatát közli a kifogást előterjesztő pályázóval, valamint – a szükséges intézkedés megtétele érdekében – a pályázat elbírálójával és a köztársasági elnökkel. Az elsőfokú szolgálati bíróság a kifogás alaptalansága esetén a kifogást elutasítja, és határozatát közli a kifogást előterjesztő pályázóval, a pályázat elbírálójával, valamint a pályázattal érintett bíróság elnökével. Az elsőfokú szolgálati bíróság döntésével szemben további jogorvoslatnak nincs helye.

(7)39 A kifogás elbírálása iránti eljárást a szolgálati bíróság – az (5) és (6) bekezdésben foglalt eltérésekkel – a fegyelmi eljárás szabályainak megfelelő alkalmazásával folytatja le azzal, hogy a kifogás elbírálására vizsgálóbiztos kijelölése és előzetes vizsgálat nélkül, tanácsülésen, szükség esetén iratok beszerzése és a felek meghallgatása mellett kerül sor.

12. Az eskü

22. § (1) A bíró tevékenységének megkezdése előtt, a kinevezésétől számított 8 munkanapon belül esküt tesz a bíróság elnöke előtt. Az eskü szövege az egyes közjogi tisztségviselők esküjéről és fogadalmáról szóló 2008. évi XXVII. törvényben foglalt eskü szövegéből és az annak zárómondatát megelőző következő szövegből áll:

„Fogadom, hogy a rám bízott ügyeket tisztességes eljárásban, részrehajlás nélkül, lelkiismeretesen, kizárólag a törvényeknek megfelelően bírálom el; hivatásom gyakorlása során az igazságosság és a méltányosság vezérel.”

(2) Az egyes közjogi tisztségviselők esküjéről és fogadalmáról szóló 2008. évi XXVII. törvényben foglalt eskü szövegében szereplő tisztség megnevezése az (1) bekezdés szerinti eskü tétele során: bíró.

(3) Ha a bíró az eskü letételében akadályoztatva van, az esküt az akadály megszűnésétől számított nyolc munkanapon belül, de legkésőbb a kinevezésétől számított három hónap elteltével teheti le.

(4) Esküt az a bíró tehet, aki a vagyonnyilatkozatot benyújtotta.

III. Fejezet

A BÍRÓI KINEVEZÉS TARTAMA, A BÍRÓ BEOSZTÁSA, ÁTHELYEZÉSE ÉS KIRENDELÉSE

13. A bírói kinevezés tartama

23. § (1)40 A bíró kinevezése – a (2) bekezdésben, foglalt kivétellel – első alkalommal (első bírói kinevezés) három évre, egyéb esetben határozatlan időre szól.

(2) A bíró első kinevezése – a pályázat elbírálójának javaslatára – határozatlan időre szól, ha

a) kinevezését megelőzően korábban – ha törvény eltérően nem rendelkezik – legalább három évig bíróként, illetve katonai bíróként dolgozott,

b) kinevezését közvetlenül megelőzően alkotmánybíróként működött vagy nemzetközi szervezetnél vagy az Európai Unió valamely szervénél ítélkezett, illetve az igazságszolgáltatással összefüggő tevékenységet folytatott, és legalább ötéves szakmai gyakorlatot szerzett,

c) kiemelkedő elméleti jogi jártasságot szerzett a tudomány vagy az oktatás területén.

(2a)41 A (2) bekezdés c) pontjának alkalmazásában kiemelkedő elméleti jogi jártasságú jogász az egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora vagy az a személy, aki legalább húszévi, jogi területen folytatott szakmai gyakorlattal rendelkezik; e jogi szakmai gyakorlatot olyan munkakörben kell eltölteni, amely betöltésének feltétele a jogász végzettség.

(3)42 Ha a bíró szolgálati viszonya a 90. § g) vagy n) pontja alapján szűnt meg, és az ott megjelölt megbízatása megszűnését követő 30 napon belül kéri bíróvá történő ismételt kinevezését, őt kérelmére, pályázat kiírása nélkül a köztársasági elnök – az OBH elnökének javaslatára – a megszűnést megelőző kinevezésének megfelelően határozott vagy határozatlan időre bíróvá kinevezi. A bírót az OBH elnöke tényleges bírói álláshelyre, indokolt esetben pályázat nélkül tanácselnöki munkakörbe osztja be, illetve nevezi ki. A bírót a bírói szolgálati jogviszonya megszűnését megelőző utolsó tényleges bírói álláshelye szerinti vagy azzal legalább azonos szintű, lehetőleg a bíró lakóhelye szerinti bíróságra tényleges bírói álláshelyre kell beosztani. A bíró más szolgálati helyre a hozzájárulásával osztható be. A 90. § g) és n) pontjában megjelölt jogviszonyban eltöltött időt szolgálati időként kell figyelembe venni.

24. § (1)43 A munkáltatói jogkört gyakorló bírósági elnök a határozott idő utolsó napját megelőző 120 nappal korábban beszerzi a határozott időre kinevezett bíró nyilatkozatát arról, hogy kéri-e a határozatlan időre történő bírói kinevezését.

(2)44 Ha a bíró kérte a határozatlan időre történő kinevezését, meg kell vizsgálni a bíró működésének teljes időtartama alatt végzett munkáját, feltéve, hogy az (1) bekezdésben megjelölt határidő megnyílta előtt tényleges bírói működésének időtartama – a 25. § (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel – a 18 hónapot meghaladta. A vizsgálatot és az értékelést az V. Fejezetben foglaltak megfelelő alkalmazásával kell lefolytatni azzal, hogy a vizsgálatot az elrendeléstől számított 45 napon belül be kell fejezni, és az értékelést a vizsgálat befejezésétől számított 30 napon belül el kell végezni. Az értékelés során abban kell állást foglalni, hogy a bíró határozatlan idejű bírói kinevezésre alkalmas-e.

(3) Ha a bírót a határozatlan idejű kinevezésre alkalmasnak találták, a kinevezési javaslatot – pályázat kiírása nélkül – a harmadik év utolsó napját megelőző 30 napon belül kell a köztársasági elnökhöz felterjeszteni.

25. § (1) Ha a bíró a határozatlan időre történő bírói kinevezését nem kérte, vagy a 24. § (2) bekezdésében említett vizsgálat eredményeként a kinevezésre nem alkalmas, a bíró szolgálati viszonya a kinevezés napjától számított harmadik év utolsó napján szűnik meg.

(2)45 Ha a bíró tényleges működésének időtartama a 18 hónapot nem érte el, a köztársasági elnök a bíró kinevezését – az OBH elnökének javaslatára, a kinevezés módosításával – három évvel meghosszabbítja, kivéve, ha a bíró a szolgálati viszonyát nem kívánja fenntartani. A javaslat előterjesztésére a 24. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni. A bíró kinevezése ismételten meghosszabbítható, amíg az értékeléséhez szükséges tényleges bírói működés együttes időtartama a minimális 18 hónapot eléri.

(3) Részmunkaidőben történő munkavégzés esetén a 24. § (2) bekezdésében foglalt minimális tényleges bírói működési időtartamba a részmunkaidőben töltött időszak a részmunkaidőnek a teljes munkaidőhöz viszonyított arányában vehető figyelembe.

(4)46

25/A. §47 A 24. § (2) bekezdése és a 25. § (2) bekezdése alkalmazása szempontjából tényleges működés a tényleges bírói álláshelyen végzett feladatellátás azzal, hogy az egybefüggően 30 napot meghaladó keresőképtelenség, fizetés nélküli szabadság vagy szülési szabadság időtartama nem minősül tényleges bírói működésnek.

14. A bíró beosztása

26. § (1)48 A bírót első kinevezésekor az OBH elnöke, ezt követően a Kúriára a Kúria elnöke, az ítélőtáblára az ítélőtábla elnöke, a törvényszékre, valamint a járásbíróságra a törvényszék elnöke osztja be.

(2) A bíró beosztásáról írásban kell rendelkezni, abban meg kell határozni a bíró szolgálati helyét, beosztását, a szolgálati ideje kezdetét, fizetési fokozatát, az ahhoz tartozó alapilletményét, a pótlékok jogcímét és összegét, valamint a kötelező előrelépése időpontját.

(3)49 A bíró beosztása a határozott idejű első kinevezés, valamint a 25. § (2) bekezdésében meghatározott eset kivételével határozatlan időre szól.

(4) Ha a bírói álláshely betöltése nem pályázat útján történik, a bíró beosztásához a bíró hozzájárulása szükséges.

(5) Ha a bíró más településen működő bíróságra való beosztását igazságügyi érdek is indokolja, a költözködéssel járó költségeit meg kell téríteni.

26/A. §50 (1) Ha a bíró szolgálati helye olyan járásbíróság, amelynek szervezeti egységeként törvénykezési hely működik, a bíró – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a tevékenységét az ügyelosztási rendben foglaltaknak megfelelően mind a járásbíróság székhelyén, mind a törvénykezési helyen folytatja.

(2) A bíró hozzájárulása nélkül nem rendelhető el a járásbíróság törvénykezési helyén történő munkavégzés

a) a nő terhessége megállapításától gyermeke hároméves koráig,

b) ha a bíró kiskorú gyermekét egyedül neveli,

c) ha a bíró tartósan ápolásra szoruló hozzátartozóját gondozza, vagy

d) a bíró tartós betegsége vagy súlyos egészségromlása esetén.

15. A bírói beosztás különös esetei és egyéb, a beosztástól eltérő foglalkoztatás

27. § (1) Az OBH elnöke osztja be – a bíróság elnökének javaslatára – a katonai bírót a katonai tanácsba, valamint a Magyar Honvédségnél fennálló hivatásos szolgálati viszonyának megszűnésekor – a 97. § (3) bekezdése alapján – más bírói munkakörbe.

(2)51 A bírót az OBH elnöke az OBH-ba, a Kúria elnökének javaslatára a Kúriára is beoszthatja.

(3)52 Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott esetekben a bíró beosztásához a bíró hozzájárulása szükséges, továbbá a bírónak a Kúriára történő beosztásához az OBT egyetértése is szükséges.

27/A. §53 (1) Az OBH elnöke a bírót

a) az Alkotmánybíróság Hivatalába,

b) az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalába,

c) az Állami Számvevőszékre,

d) az ügyészségre,

e) központi államigazgatási szervhez,

f)54 fővárosi és vármegyei kormányhivatalhoz

beoszthatja.

(2)55 Az (1) bekezdés szerinti szervhez (a továbbiakban: érintett szerv) történő beosztást a bíró kérelmére az érintett szerv vezetője – az ügyészség esetén a legfőbb ügyész – kezdeményezheti. A beosztáshoz a bíró felett munkáltatói jogkört gyakorló bíróság elnökének, valamint az OBT-nek az egyetértése szükséges.

28. § (1) A bíró – hozzájárulásával – az OBH elnökének döntése alapján tartós külszolgálatot láthat el. A tartós külszolgálatot ellátó bíró megtartja bírói tisztségét, de ítélkezési tevékenységet kizárólag a külszolgálat keretében végezhet; a külszolgálat befejezését követően a tényleges bírói munkakörbe történő beosztására pedig az 58. § (3) és (4) bekezdését kell alkalmazni.

(2) A tartós külszolgálatot ellátó bíró – az e törvény szerint járó javadalmazáson felül – az OBH elnökének döntése szerint jogosult a külszolgálati tevékenységgel összefüggésben felmerülő, a nemzetközi szervezet vagy az Európai Unió által nem viselt vagy nem fedezett költségei megtérítésére.

(3) A tartós külszolgálatban eltöltött idő tartamát a tartós külszolgálat megkezdését megelőző szolgálati helyen eltöltött időnek kell tekinteni.

29. § (1) A munkáltatói jogkör gyakorlója a bírót – írásbeli hozzájárulásával – határozott vagy határozatlan időre, kizárólag vagy részben, igazgatási feladatok ellátásával bízhatja meg.

(2) Az OBH elnöke több bíróságot érintő központi igazgatási feladat összehangolt végrehajtása érdekében a bíró hozzájárulásával és a bíró felett munkáltatói jogkört gyakorló bírósági elnök egyetértésével külön feladattal bízhatja meg a bírót.

29/A. §56 A Kúria elnöke által törvényben meghatározottak szerint eseti jelleggel létrehozott Kegyelmi Bizottság tagjává kijelölt bíró e feladatát az ítélkezési vagy igazgatási munkája mellett látja el.

16. A bíró kijelölése

30. § (1)57 A közigazgatási ügyekben eljáró bírákat a törvényszék bíráinak tekintetében a törvényszék elnökének javaslatára, a Fővárosi Ítélőtábla bíráinak tekintetében a Fővárosi Ítélőtábla elnökének javaslatára az OBH elnöke jelöli ki.

(1a)58 A munkaügyi ügyekben eljáró bírákat a törvényszék bírái tekintetében a törvényszék elnökének javaslatára, az ítélőtábla bírái tekintetében az ítélőtábla elnökének javaslatára az OBH elnöke jelöli ki.

(2)59 A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 680. § (4) bekezdésében meghatározott ügyekben ítélkező, továbbá a bírósági közvetítői tevékenységet végző bírákat – a bíróság elnökének javaslatára – az OBH elnöke jelöli ki.

(3)60 Az (1), (1a), (2) és (7) bekezdésben foglalt hatásköröket a Kúria bírái tekintetében a Kúria elnöke megfelelően gyakorolja.

(4) A jogszabálysértő önkormányzati rendelet felülvizsgálatára irányuló, valamint a helyi önkormányzat törvényen alapuló jogalkotási kötelezettségének elmulasztása miatti eljárásban eljáró bírákat a Kúria elnöke jelöli ki.

(5) A Kúria elnöke az általa kijelölt bírák személyéről tájékoztatja az OBH elnökét.

(6) A bíró kijelöléséhez a bíró hozzájárulása szükséges.

(7)61 Az OBH elnöke a kijelölést a kijelölés kezdeményezésére jogosult indítványára megszünteti.

(7a)62 Ha az OBH elnöke vagy a Kúria elnöke a kijelölést a bíró hozzájárulása nélkül kívánja megszüntetni, előzetesen be kell kérnie az OBT egyetértését, és a megszüntetésre az OBT egyetértésével kerülhet sor.

(8)63 Az érintett szervhez történő beosztás kivételével a beosztási hely változása esetén a kijelölés megszűnik.

17. Kirendelés

31. § (1)64 A bíró kirendelésére a törvényszék elnöke jogosult, ha arra a törvényszék és a járásbíróság között, továbbá ha a törvényszék területén működő járásbíróságok között kerül sor. Egyéb esetben a bíró kirendelésre az OBH elnöke jogosult.

(2)65 A bírót a bíróságok közötti ügyteher egyenletes elosztásának biztosítása vagy szakmai fejlődésének elősegítése érdekében más szolgálati helyre lehet kirendelni.

(3)66 A bírót – hozzájárulása nélkül – háromévenként, ezen belül legfeljebb egy évre lehet a bíróságok közötti ügyteher egyenletes elosztásának biztosítása céljából bírói beosztásba, ideiglenesen más szolgálati helyre kirendelni.

(4) A bíró a beosztásából eredő ítélkezési tevékenységének megtartása mellett más szolgálati helyre csak hozzájárulásával rendelhető ki.

(5) A szakmai fejlődés elősegítése érdekében a bíró a törvényszék, az ítélőtábla és a Kúria elnökének kezdeményezésére, a törvényszékre, az ítélőtáblára, illetve a Kúriára kirendelhető.

32. § (1) Ha a bírót a törvényszék illetékességi területén kívüli, illetve az ítélőtábla bíráját más szolgálati helyre rendelik ki, a kirendelésre jogosult OBH elnöknek ki kell kérnie az érintett

a) törvényszék,

b) ítélőtábla

elnökének véleményét.

(1a)67 Ha a bírót az OBH elnöke kívánja kirendelni, előzetesen be kell kérnie az OBT egyetértését, és a kirendelésre az OBT egyetértésével kerülhet sor.

(1b)68 Ha az OBH elnöke a bírót a Kúriára kívánja kirendelni, az OBT (1a) bekezdés szerinti egyetértésének kikérését megelőzően be kell kérnie a Kúria bírói tanácsa, valamint a Kúriának a kirendelendő bíró ügyszakának megfelelő ügyszakú kollégiuma egyetértését, és a kirendelésre a bírói tanács és a kollégium, valamint az OBT egyetértésével kerülhet sor.

(2) A kirendelésnél a bíró méltányos érdekét figyelembe kell venni.

(3) A bíró nem rendelhető ki hozzájárulása nélkül lakó-, vagy tartózkodási helyétől, illetve szolgálati helyétől eltérő településen lévő szolgálati helyre a következő esetekben:

a) a nő terhessége megállapításától gyermeke hároméves koráig,

b) ha a bíró kiskorú gyermekét egyedül neveli,

c) ha a bíró tartósan ápolásra szoruló hozzátartozóját gondozza,

d) a bíró tartós betegsége vagy súlyos egészségromlása esetén.

(4)69 E törvény alkalmazásában – a vagyonnyilatkozatra vonatkozó rendelkezések kivételével – hozzátartozón a Polgári Törvénykönyvben hozzátartozóként meghatározott személyeket kell érteni.

(5) A kirendelést a bíróval – annak megkezdése előtt legalább 30 nappal – írásban közölni kell, megjelölve a kirendelés indokát, helyét, kezdetét és időtartamát.

33. § (1) A bíró a bírói álláshelyre kiírt pályázati feltételekben rögzített időbeli korlátozásnak megfelelően ideiglenesen más szolgálati helyre kirendelhető, ha ez a bíróságok közötti aránytalan ügyteher kiegyenlítése céljából szükséges. A pályázat benyújtása a kirendeléshez való hozzájárulásnak tekintendő.

(2)70 Az (1) bekezdés szerinti esetben a bírót a pályázati felhívásban meghirdetett álláshelynek megfelelő szolgálati hely szerinti bíróságra kell beosztani.

18. Áthelyezés

34. § (1) Ha a bíró a továbbiakban pályázat alapján másik bíróságon tölt be bírói álláshelyet, az OBH elnöke áthelyezi.

(2)71 Ha a bíróság megszűnt, illetve hatásköre vagy illetékességi területe olyan mértékben csökkent, hogy ott a bíró további foglalkoztatása nem lehetséges, az OBH elnöke – ha Kúriai álláshely is érintett, a Kúria elnökével történt egyeztetést követően – az érintett bíró számára felajánlja azon, a beosztási helyével azonos szintű, vagy legfeljebb eggyel magasabb, vagy legfeljebb eggyel alacsonyabb szintű bíróságon lévő bírói álláshelyeket, amelyek betöltése iránt a pályázatok elbírálása még nem történt meg. A felajánlott bírói álláshelyek közül a bíró 8 munkanapon belül választhat. Ha a bíróság megszűnése, illetve hatáskörének vagy illetékességi területének csökkenése több bíró áthelyezését teszi szükségessé, a választási lehetőség a bírákat életkoruk csökkenő sorrendjében illeti meg. Ha felajánlható bírói álláshely nincs, vagy a bíró azok egyikét sem választja, az OBH elnöke a bírót – méltányos érdekeit figyelembe véve – más, lehetőleg azonos szintű, vagy legfeljebb eggyel alacsonyabb szintű bíróságra áthelyezi.

(3) Ha a bírót a (2) bekezdés szerinti okból alacsonyabb szintű bíróságra helyezi át az OBH elnöke, megtartja korábbi illetményét és jogosult a korábbi bírói beosztására utaló elnevezés használatára.

(4)72 Ha a bíró a (2) bekezdésben foglaltak szerinti áthelyezése esetén szolgálati jogvitát kezdeményez, a törvényszék mint munkaügyi bíróság az OBH elnökének döntését csak a döntés kialakítására irányadó jogszabályok betartása szempontjából vizsgálhatja.

IV. Fejezet

A BÍRÓ JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI73

19. A bíró jogai

35. § (1) A bíró részére a feladatai megfelelő ellátásához szükséges feltételeket biztosítani kell.

(2) A bíróra kiosztható ügyek számát úgy kell meghatározni, hogy az lehetővé tegye az eljárási és ügyviteli szabályok megtartását és a bírák arányos munkaterhét.

(3)74 Ha a bíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény kiemelt jelentőségű perekre vonatkozó fejezete szerinti ügyet tárgyal, úgy az eljáró bírákat az eljárási szabályok és határidők betartása érdekében az egyéb munkavégzés alól szükség szerint fel kell menteni, illetve mentesíteni kell.

(4) A bírót hivatása méltóságának és felelőssége súlyának megfelelő, függetlenségét biztosító javadalmazás illeti meg.

20. A bíró kötelezettségei

36. § (1) A bíró hivatását esküjéhez hűen köteles gyakorolni, igazságszolgáltatási feladatainak teljesítését nem tagadhatja meg, a rábízott ügyekben folyamatosan, lelkiismeretesen köteles eljárni.

(2) A bíró minden ügyben befolyástól mentesen, és részrehajlás nélkül köteles eljárni.

(3) A bíró a döntés befolyásolására irányuló minden kísérletet köteles elhárítani és arról a bíróság elnökét tájékoztatni.

(4) A bíró az eljárása során köteles az ügyféllel szemben tisztességes és pártatlan magatartást tanúsítani.

37. § (1) A bíró köteles a minősített adatot szolgálati viszonya alatt és annak megszűnése után is megőrizni, a titoktartás alól csak törvényben meghatározott szerv adhat felmentést.

(2) A bíró köteles a tisztségéhez méltó, kifogástalan magatartást tanúsítani és tartózkodni minden olyan megnyilvánulástól, amely a bírósági eljárásba vetett bizalmat vagy a bíróság tekintélyét csorbítaná.

(3) A bíró a rábízott ügyet annak munkaigényessége és az eljárás sajátosságai által meghatározott ésszerű határidőn belül köteles elbírálni.

(4) A bíró köteles a bírósági titkár és a hozzá beosztott bírósági fogalmazó szakmai fejlődését legjobb tudása szerint, lelkiismeretesen elősegíteni.

(5) A bíró a bírói szolgálati viszony keretében köteles a bírósági vezető törvényen alapuló és az ítélkezés érdemét nem érintő igazgatási intézkedéseit teljesíteni és azok érvényesülését elősegíteni.

38. §75 A bíró a bírói szolgálati viszony fennállása alatt a munkáltatói jogkör gyakorlójának írásbeli felhívására, a felhívás kézhezvételétől számított 15 munkanapon belül hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy nem áll fenn vele szemben a 4. § (2) bekezdés a)–f) pontjában meghatározott körülmény.

21. Összeférhetetlenség

39. § (1) A bírák nem lehetnek tagjai pártnak, és politikai tevékenységet nem folytathatnak.

(2)76 A bíró nem lehet országgyűlési, európai parlamenti vagy önkormányzati képviselő, nemzetiségi szószóló, polgármester, vagy a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény szerinti politikai felsővezető, közigazgatási államtitkár és helyettes államtitkár.

(3)77 Az OBH-ba, a Kúriára, valamint az ügyészség kivételével az érintett szervhez beosztott bíró a vezetői tisztségek közül kizárólag főosztályvezetői, főosztályvezető-helyettesi vagy osztályvezetői munkakört tölthet be, illetve álláshelyen foglalkoztatható.

40. § (1)78 A bíró a tisztsége ellátásán kívül csak tudományos, oktatói, edzői, versenybírói, játékvezetői, művészi, szerzői jogi védelemben részesülő, lektori és szerkesztői, valamint műszaki alkotó munkát végezhet kereső tevékenységként és nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban állhat, de ezzel nem veszélyeztetheti függetlenségét, pártatlanságát és nem keltheti ennek látszatát, valamint nem akadályozhatja hivatali kötelezettségei teljesítését.

(2)79 A bíró nem lehet gazdasági társaság, kooperációs társaság, szövetkezet vezető tisztségviselője vagy személyes közreműködésre kötelezett tagja, gazdasági társaság, kooperációs társaság, szövetkezet felügyelő bizottságának tagja, gazdasági társaság, kooperációs társaság korlátlanul felelős tagja, valamint egyéni cég tagja, továbbá gazdasági-vállalkozási tevékenységet is végző civil szervezet vezető tisztségviselője.

(3) A bíró a bírói szolgálati viszonya szerinti munkaidejét egészben vagy részben érintő munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt csak a munkáltatói jogkör gyakorlójának előzetes hozzájárulásával létesíthet. A hozzájárulás megtagadása miatt jogvita nem kezdeményezhető.

(4) A bíró köteles a bírói szolgálati viszonya szerinti munkaidejét nem érintő munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítését a munkáltatói jogkör gyakorlójának előzetesen bejelenteni. A munkáltatói jogkör gyakorlója a jogviszony létesítését megtiltja, ha az a bíró bírói szolgálati viszonya alapján betöltött munkakörével e törvény rendelkezései szerint összeférhetetlen.

(5)80 A bíró nem lehet választottbíróság tagja, kivéve az európai uniós adóügyi vitarendezési mechanizmusokról szóló, 2017. október 10-i (EU) 2017/1852 tanácsi irányelv alapján létrehozott és az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény III/A. Fejezete szerint létrehozott tanácsadó bizottsági tagságot.

(6)81 A bíró nem veheti igénybe öregségi nyugdíj, korhatár előtti ellátás, vagy más olyan pénzbeli ellátás folyósítását, amelyet a nyugdíjkorhatár betöltésekor hivatalból öregségi nyugdíjként kell továbbfolyósítani.

(7)82 A bíróval kapcsolatban az alkotmánybírói tisztsége miatt összeférhetetlenség nem áll fenn.

41. §83 A bírósági vezetők hozzátartozója a bírósági vezető által vezetett bíróságon vagy bírósági szervezeti egységben bíróként nem működhet. E § alkalmazásában bírósági vezetőnek minősül a Kúria elnöke is.

42. § (1) A bíró köteles haladéktalanul bejelenteni, ha vele szemben összeférhetetlenségi ok merül fel.

(2) Az érintett bírák legkésőbb az összeférhetetlenségi ok keletkezésétől számított 30 napon belül kötelesek közös megállapodással kezdeményezni az összeférhetetlenségi ok megszüntetését, ennek elmaradása esetén a 41. §-ban meghatározott bírósági vezetőt a kinevező 30 napon belül vezetői tisztségéből felmenti.

(3)84 A 41. §-ban szabályozott összeférhetetlenségi esetben felmentést az OBT adhat. Az összeférhetetlenség feloldásának kivételes módja az együttalkalmazási tilalom alóli felmentés. A felmentésre akkor kerülhet sor, ha az összes körülményre figyelemmel megállapítható, hogy az adott vezetői állás betöltése más módon nem lehetséges. A döntés mérlegelésénél a meghatározó szempont a szolgálati érdek.

(4)85 A 40. §-ban szabályozott összeférhetetlenségi esetekben a bíró az összeférhetetlenségi okot a kinevezésétől, ha az összeférhetetlenségi ok a tisztsége gyakorlása során merült fel, az ok felmerülésétől számított 30 napon – a 40. § (6) bekezdésében foglalt esetben 60 napon – belül köteles megszüntetni. Ennek megtörténtéig – ide nem értve a 40. § (6) bekezdésében foglalt összeférhetetlenségi okot – a bíró olyan tevékenységet nem folytathat, amely kizárólag bírói hatáskörbe tartozik.

(5)86 Ha a bíró a (4) bekezdésben írt kötelezettségének az előírt ideig nem tesz eleget, a munkáltatói jogkör gyakorlója a határidő lejártától számított 5 napon belül határozatban állapítja meg az összeférhetetlenség fennállását és kezdeményezi a bíró felmentését.

(6)87 A bíró a határozattal szemben 15 napon belül az elsőfokú szolgálati bírósághoz fordulhat. Az elsőfokú szolgálati bíróság a fegyelmi eljárás szabályainak megfelelő alkalmazásával eljárva soron kívül dönt az összeférhetetlenségről. Az összeférhetetlenség megállapítása esetén az elsőfokú szolgálati bíróság határozatot hoz a felmentési ok fennállásáról. Ha az összeférhetetlenség nem áll fenn, erről rendelkezik az elsőfokú szolgálati bíróság a határozatában. Az összeférhetetlenségről hozott határozat ellen a fegyelmi határozatra vonatkozó szabályok szerint van helye fellebbezésnek és másodfokú eljárásnak.

(7)88 A 40. § (6) bekezdése szerinti okból hozott munkáltatói határozattal szemben indított eljárásban a szolgálati bíróság első- és másodfokon is 15 napon belül jár el.

(8)89 Ha a bíró az eljárás ideje alatt a vele szemben fennálló összeférhetetlenségi okot megszünteti, az összeférhetetlenség megállapítását – különös méltánylást érdemlő okból – mellőzni lehet.

21/A. 90 A bírák nemzetbiztonsági ellenőrzésének szabályai

42/A. § A bírák nemzetbiztonsági ellenőrzésére a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Nbtv.) nemzetbiztonsági ellenőrzésre vonatkozó szabályait az ezen alcímben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

42/B. § (1) A bíró nemzetbiztonsági ellenőrzését a munkáltatói jogkör gyakorlója kezdeményezi.

(2) Az Nbtv. alkalmazásában a bíró nemzetbiztonsági ellenőrzése tekintetében a nemzetbiztonsági ellenőrzés alapjául szolgáló jogviszony alatt a nemzetbiztonsági ellenőrzéshez kötött tisztséget, munkakört vagy bírósági eljáráshoz kapcsolódó eljárási jogosultságot kell érteni.

(3) A bíró nemzetbiztonsági ellenőrzése tekintetében az Nbtv. 71. § (2)–(6) bekezdésében foglaltak nem alkalmazhatóak.

42/C. § Nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső bíró

a) az a bíró, akinek perbeli eljárási jogosultságát törvény nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatásához köti,

b) az a bíró, aki

ba) a Kúria elnökhelyettese,

bb) ítélőtábla elnöke, elnökhelyettese,

bc) törvényszék elnöke, elnökhelyettese,

bd) az OBH elnökhelyettese,

be) az OBH-ban az OBH elnöke által szabályzatban meghatározott szervezeti egység főosztályvezetője,

bf)91 az érintett szervnél nemzetbiztonsági ellenőrzéshez kötött tisztséget tölt be, vagy ilyen munkakört lát el,

c) a bíró, akinek a feladata az OBH-ban vagy a bíróságon

ca) honvédelmi, polgári védelmi feladatok ellátása,

cb) a minősített adat védelméről szóló törvény végrehajtásának, a fizikai és elektronikus információs rendszer működtetésének és biztonságának felügyelete (biztonsági vezető),

cc) az elektronikus információs rendszer személyi, fizikai, adminisztratív, valamint rendszerbiztonsági feltételei érvényesülésének felügyelete (rendszerbiztonsági felügyelő),

cd) a rendszerbiztonsági felügyelő irányítása mellett az elektronikus információs rendszer üzemeltetésének és karbantartásának felügyelete (rendszeradminisztrátor).

22. Nyilatkozattétel

43. § A bíró a szolgálati viszonyán kívül nyilvánosan nem fogalmazhat meg véleményt bíróság előtt folyamatban lévő vagy folyamatban volt ügyről, különös tekintettel az általa elbírált ügyekre.

44. § (1) A bíró az általa intézett ügyről a sajtó, a rádió és a televízió részére nem adhat tájékoztatást.

(2) A bíróság előtt folyamatban lévő vagy befejezett ügyről a sajtó, a rádió és a televízió részére a bíróság elnöke vagy az általa megbízott személy adhat tájékoztatást.

23. A bírák képzése

45. § (1)92 A bíró köteles az ítélkező tevékenység gyakorlásához szükséges rendszeres, térítésmentes továbbképzésen részt venni, és háromévente az OBH elnöke által kiadott szabályzatban előírt képzési kötelezettség teljesítését igazolni a munkáltatói jogkör gyakorlójának.

(2) Ha a bíró a képzési kötelezettségének önhibájából nem tesz eleget, soron kívül el kell rendelni a vizsgálatát, továbbá magasabb bírói álláshelyre nem nyújthat be pályázatot.

(3) A törvényszék, az ítélőtábla, valamint a Kúria elnöke biztosítja a bíró (1) bekezdésben foglalt kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges feltételeket.

(4)93 Az OBH elnöke az (1) bekezdés szerinti képzés rendszerének és képzési kötelezettség teljesítésének szabályait az OBT egyetértésével kiadott szabályzatban határozza meg.

24. Az elektronikus aláírás használata

46. § (1) A bíró külön jogszabály rendelkezése alapján minősített vagy fokozott biztonságú – hivatali – elektronikus aláírásával (a továbbiakban: elektronikus aláírás) látja el a hatáskörébe tartozó ügyben általa készített elektronikus okiratot.

(2)94 A bíró az elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatáshoz az OBH elnöke által megjelölt elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatást nyújtót (a továbbiakban: Bizalmi szolgáltatót) veszi igénybe.

(3)95 A bíró az elektronikus aláírásával kapcsolatos szolgáltatás igénybevétele, fenntartása, illetve megszüntetése során a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvény (a továbbiakban: Dáptv.) rendelkezései szerint jár el. A bíró a Bizalmi szolgáltató részére nyújtott tájékoztatással egyidejűleg értesíti az OBH elnökét a Dáptv. 89. § (1) bekezdése és 101. § (4) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettségének teljesítéséről.

(4)96 Az aláírás-létrehozó adat elvesztését vagy illetéktelen személy tudomására jutását a bíró az OBH elnökének is haladéktalanul jelenti, aki erről értesíti a Bizalmi szolgáltatót. A Bizalmi szolgáltató az OBH elnökének megkeresésére akkor köteles a tanúsítványt haladéktalanul visszavonni, ha az aláírás-létrehozó adat elvesztéséről vagy illetéktelen személy tudomására jutásáról szóló bejelentést részére a bíró korábban nem tette meg.

(5)97 Az OBH elnöke az elektronikus aláírás hitelesítése céljából kiállított tanúsítvány visszavonását, illetve felfüggesztését a bíró beosztásának megváltozása, szolgálati viszonyának megszűnése, szünetelése, illetve egyéb ok esetén a Bizalmi szolgáltatónál kezdeményezi. A Bizalmi szolgáltató köteles az OBH elnökének megkeresésére a tanúsítványt haladéktalanul visszavonni, illetve felfüggeszteni.

(6)98

25. A bíró munkaideje

47. § A bíró munkaideje heti negyven óra. A munkaidő – napi nyolc óra alapulvételével – havi, illetve négyheti keretben is megállapítható.

48. § A bíró a munkáját a bíróság szervezeti és működési szabályzatában rögzített munkarend szerint végzi.

49. § (1) A teljes munkaidőben foglalkoztatott bíró írásbeli kérelmére a munkáltató köteles a beosztásáról szóló okiratban heti húsz óra részmunkaidőt kikötni, ha a bíró a kérelem benyújtásakor a gyermek harmadik életéve betöltéséig, a gyermek otthoni gondozása céljából fizetés nélküli szabadságot vesz igénybe.

(2) A munkáltató a bírónak a munkaidő egyenlőtlen beosztására vonatkozó kérelmét csak abban az esetben tagadhatja meg, ha az számára lényegesen nagyobb munkaszervezési terhet jelentene. A munkáltató a bíró kérésére köteles írásban megindokolni a kérelem megtagadását.

(3) A részmunkaidő kikötése

a) a fizetés nélküli szabadság megszűnését követő naptól,

b)99 ha a bírónak a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 123. § (3) bekezdése alapján ki kell adni a rendes szabadságát, a szabadság leteltét követő naptól

hatályos.

(4) A (3) bekezdés b) pontban foglaltak alkalmazása esetén – a felek eltérő megállapodása hiányában – a rendes szabadság kiadását a fizetés nélküli szabadság lejártát követő első munkanapon meg kell kezdeni. Eltérő megállapodás esetén a rendes szabadság kiadását a fizetés nélküli szabadság lejártát követő harminc napon belül meg kell kezdeni.

(5) A kérelmet az (1) bekezdés szerinti fizetés nélküli szabadság igénybevételének megszűnése előtt legalább hatvan nappal kell a munkáltatóval közölni. A kérelemben a bíró köteles tájékoztatni a munkáltatót

a)100 a fizetés nélküli szabadság igénybevételére jogosító gyermeke negyedik életéve, három vagy több gyermeket nevelő bíró esetén a gyermeke hatodik életéve betöltésének időpontjáról, illetve

b) ha egyenlőtlen munkaidő-beosztásban kíván dolgozni, a munkaidő-beosztásra vonatkozó javaslatáról.

(6) A (3) bekezdés szerinti időponttól a bírói szolgálati viszony alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli vagy természetbeni juttatás tekintetében e törvény erejénél fogva az időarányosság elve alkalmazandó, ha a juttatásra való jogosultság a munkaidő mértékével összefügg.

(7) Az (1) bekezdés szerinti kérelem alapján kikötött részmunkaidőben a munkáltató a bírót

a) a kérelem szerinti időpontig, de

b)101 legfeljebb a gyermek négyéves koráig, három vagy több gyermeket nevelő bíró esetén a gyermek hatéves koráig

köteles foglalkoztatni. Ezt követően a bíró munkaidejét a kérelem benyújtása előtti mérték szerint, illetményét az időarányosság elvének megfelelő alkalmazásával kell megállapítani.

50. § A 49. § nem alkalmazható a bírósági vezetőre.

51. § A munkáltatói jogkör gyakorlója – kérelemre – fizetés nélküli szabadságot biztosít a külszolgálat időtartamára a bírónak, ha házastársa külszolgálatot teljesít.

52. § (1) Bírói feladatok ellátása céljából a bíró kötelezhető készenlét és ügyelet teljesítésére. A bíró heti munkaideje, az ügyelet időtartama, valamint a készenlét alatt végzett munka időtartamának együttes mértéke a heti negyvennyolc órát nem haladhatja meg. Munkaidőkeret megállapítása esetén a heti munkaidő együttes mértékét a munkaidőkeret átlagában kell figyelembe venni.

(2) A készenlét, ügyelet teljesítéséért a bírót külön díjazás illeti meg.

(3) E törvény alkalmazásában:

a) ügyelet: a munkáltató által meghatározott helyen és ideig;

b) készenlét: a bíró által megjelölt helyen, a munkavégzés helyére tekintettel elérhetően

történő rendelkezésre állás.

(4) Az ügyelet és a készenlét időtartama alatt a bíró köteles gondoskodni a munkára képes állapotának megőrzéséről, és a munkáltató utasítása alapján munkát végezni.

(5) A készenlét és az ügyelet részletes szabályait az OBH elnöke szabályzatban állapítja meg.

26. A bíró tárgyalási kötelezettsége

53. § (1) A munkáltatói jogkört gyakorló bírósági elnök – az első kinevezéstől számított egy év bírói gyakorlat elteltével – kérelemre engedélyezheti, hogy a bíró munkáját csak a tárgyalási napjain végezze a bíróságon.

(2) Az engedélyt a bíróság elnöke visszavonhatja, különösen a bíró nem megfelelő munkavégzése, többszöri vagy súlyos ügyintézési késedelme esetén. A visszavonás okát a bíróval írásban közölni kell.

(3) A bíró bíróságon kívüli munkavégzésének engedélyezése esetén is köteles a szolgálati viszonyból eredő hivatali kötelezettségeinek rendszeresen eleget tenni.

54. § A bíró köteles a kijelölt tárgyalási napokon tárgyalási tevékenységét úgy végezni, hogy a tárgyalási nap kihasználásával is elősegítse az ügyek időszerű elbírálását.

27. A bíró szabadsága

55. § (1) Az 1. fizetési fokozatba tartozó bíró alapszabadsága évi 30 munkanap, ezt követően az alapszabadság a második fizetési fokozatban évi két munkanappal, majd fizetési fokozatonként évi egy munkanappal emelkedik.

(2) A bírót az 50. életéve betöltésének évétől – a fizetési fokozatától függetlenül – évi 40 munkanap alapszabadság illeti meg.

(3) A bírósági vezetők évi 5 munkanap pótszabadságra jogosultak. Az évi alapszabadság és a vezetői pótszabadság együttes mértéke a 40 munkanapot nem haladhatja meg.

(3a)102 Az apa gyermeke születése esetén legkésőbb a gyermeke születését követő, vagy gyermek örökbefogadása esetén legkésőbb az örökbefogadást engedélyező határozat véglegessé válását követő második hónap végéig tíz munkanap szabadságra (a továbbiakban: apasági szabadság) jogosult, amelyet kérésének megfelelő időpontban, legfeljebb két részletben kell kiadni. Az apasági szabadságra a bíró akkor is jogosult, ha a gyermeke halva születik, vagy meghal.

(4)103 A szabadság kiadásának az időpontját – a bíró előzetes meghallgatása után – a munkáltatói jogkör gyakorlója határozza meg. A szabadságok kiadására a bíróságokon szabadságolási tervet kell készíteni.

(5)104 A rendes szabadság egynegyedét – a bírói szolgálati viszony első 3 hónapját kivéve – a bíró kérésének megfelelő időpontban kell kiadni. A bírónak az erre vonatkozó igényét a szabadság kezdete előtt legalább 15 nappal be kell jelentenie, kivételes méltányolást érdemlő körülmény esetén ettől el lehet tekinteni.

(6)105 Ha a bíró a szolgálati viszonya megszűnéséig több napot volt szabadságon, mint amennyi a bíróságnál töltött időre megilletné, a különbözet idejére kifizetett illetményt, illetve e törvény alapján időarányosan járó juttatások megfelelő részét köteles visszafizetni. A túlfizetés nem követelhető vissza, ha a szolgálati viszony a bíró halála, nyugdíjazása alapján szűnt meg.

(7)106 A munkáltatói jogkör gyakorlója a bíró kérésére – rendkívül indokolt esetben – fizetés nélküli szabadságot engedélyezhet, azonban annak teljes időtartama az 1 évet nem haladhatja meg. Különös méltánylást érdemlő esetben az OBH elnöke 1 évet meghaladó időtartamban is engedélyezhet fizetés nélküli szabadságot.

56. § A Bíróságok Napja július 15-e, amely a bíróságokon – az igazságügyi alkalmazottakra is kiterjedően – munkaszüneti nap.

28. Az OBH-ba beosztott bíró jogállása

57. § (1) Az OBH-ba beosztott bíró megtartja bírói tisztségét, de nem ítélkezhet. Javadalmazására a bíróra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(2)107

58. § (1) Az OBH-ba beosztott bírák tekintetében – ha e törvény vagy a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény eltérően nem rendelkezik – a munkáltatói jogkört az OBH elnöke gyakorolja.

(2) A bíró hivatali tevékenysége során köteles végrehajtani az OBH elnökének intézkedéseit, utasításait.

(3)108 A hivatali beosztás megszűnését követően a bírót tényleges bírói álláshelyre, indokolt esetben pályázat nélkül tanácselnöki munkakörbe kell beosztani, illetve kinevezni a bíró hivatali tevékenységét megelőző vagy azzal azonos szintű, lehetőleg a bíró lakóhelye szerinti szolgálati helyre.

(4) A bíró – hozzájárulásával – más szolgálati helyre is beosztható.

(5) Az OBH-ba beosztott bíró jogállására egyebekben a 35–55. § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.

59. § (1) Az OBH elnöke a bíró hivatali beosztását megszüntetheti, a bíró kérelmére megszünteti.

(2) A bíró a megszüntetés közlését követően további 30 napig köteles feladatait ellátni, amitől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek.

29.109

60. §

61. §

62. §

29/A.110 Az érintett szervhez beosztott bíró jogállása

62/A. § (1) A bíró az érintett szerv alaptevékenységébe tartozó közjogi jellegű feladat- és hatáskör ellátására osztható be. A beosztás célja, hogy a bíró az érintett szerv tevékenységében való részvétellel szakmai gyakorlatot és ismereteket szerezzen, valamint az érintett szerv tevékenységét bírói tapasztalatával támogassa.

(2) A beosztás határozott vagy határozatlan időre történhet. Határozott időre kinevezett bíró legfeljebb egy évre osztható be.

(3) A beosztott bíró megtartja bírói tisztségét, a beosztás nem érinti a kijelölését sem, de beosztásának időtartama alatt ítélkező tevékenységet nem folytathat. Javadalmazására a bíróra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(4) Az érintett szervhez beosztott bíró felett az érintett szerv vezetője gyakorolja a munkáltatói jogkört.

62/B. § (1) A bíró köteles a vezetői intézkedéseket, utasításokat teljesíteni, érvényesülésüket elősegíteni.

(2) A beosztott bíró jogállására – a 45. § kivételével – a 35–55. § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.

62/C. § (1) Az OBH elnöke a bíró érintett szervhez történő beosztását megszünteti:

a) a bíró kérelmére,

b) az érintett szerv vezetőjének indítványára.

(2) A bíró a megszüntetés közlését követően további 30 napig köteles feladatait ellátni, ettől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek.

(3) Az érintett szervhez történő beosztás megszűnését követően a bíró tényleges bírói álláshelyre beosztására az 58. § (3) és (4) bekezdésében írt rendelkezéseket kell alkalmazni.

(4) Az érintett szervhez beosztott bíró a beosztása megszűnését követő két évig nem vehet részt olyan ügy elintézésben, amelyben az érintett szerv félként szerepel.

30. A Kúriára beosztott bíró jogállása

63. § (1) A bírót a Kúriára a jogegységi határozatok előkészítésével és joggyakorlat-elemzéssel kapcsolatos feladatok ellátására be lehet osztani.

(2) A Kúriára az (1) bekezdésben meghatározott feladat ellátására beosztott bíró a Kúrián nem ítélkezhet, megtartja korábbi illetményét és jogosult a korábbi bírói beosztására utaló elnevezés használatára.

(3) Határozott időre kinevezett bíró a Kúriára nem osztható be.

(4) A Kúriára beosztott bíró jogállására a 35–55. § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell. A Kúriára beosztott bíró felett a munkáltatói jogkört a Kúria elnöke gyakorolja.

64. § (1) Az OBH elnöke a bíró kúriai beosztását megszünteti:

a) a bíró kérelmére,

b) a Kúria elnökének indítványára.

(2) A kúriai beosztás megszűnését követően a bíró tényleges bírói álláshelyre beosztására az 58. § (3) és (4) bekezdésében írt rendelkezéseket kell alkalmazni.

V. Fejezet

A BÍRÓ MUNKÁJÁNAK ÉRTÉKELÉSE ÉS AZ ALKALMATLANSÁGI ELJÁRÁSOK

31. Általános rendelkezések

65. § (1) A bíró munkáját e törvény szerint értékelni kell.

(2) A bírósági vezető ítélkező munkáját e törvény szerint kell értékelni, amelynek elrendelésére a kinevező jogosult.

66. §111 Az értékelést megalapozó vizsgálatnak – elsősorban a jogerősen befejezett ügyek alapján – fel kell tárnia a bíró anyagi, eljárási és ügyviteli jogszabály-alkalmazási és tárgyalásvezetési gyakorlatát.

32. Az értékelést elősegítő tevékenységi kimutatás

67. §112 A bíró éves tevékenységéről az ügyforgalmi és tevékenységi adatok, továbbá a másodfokú és a felülvizsgálati határozatok alapján kimutatást kell készíteni. Az OBH elnöke szabályzatban határozza meg, hogy a kimutatásnak milyen adatokat kell tartalmaznia. A kimutatást a bíróság elnökének éves tájékoztatójával egyidejűleg közzé kell tenni a bíróságok központi intranetes honlapján (a továbbiakban: intranet). A kimutatás adatait a bíró vizsgálatánál, értékelésénél figyelembe kell venni.

33. Rendszeres és soron kívüli értékelés

68. §113 A határozott idejű kinevezést követően határozatlan időre kinevezett bíró tevékenységét e kinevezést követően a harmadik évben, majd nyolcévenként kell – utoljára a felmentési okként meghatározott életkor betöltését megelőző hatodik évben lehet – értékelni. Ha a bíró első kinevezése határozatlan időre történt, a bíró tevékenységét a kinevezést követő harmadik év eltelte előtt, majd a kinevezést követő hatodik évben, ezután nyolcévenként kell – utoljára a felmentési okként meghatározott életkor betöltését megelőző hatodik évben lehet – értékelni.

69. § Soron kívül értékelni kell a bíró tevékenységét, ha

a) bármely okból felmerül, hogy a bírói tevékenység ellátására szakmai okból nem képes,

b) a bíró azt maga kéri,

c)114 valamely általa tárgyalt per – anélkül, hogy a perben eljáró bíró személyében változás történt volna – két éven túl van folyamatban, és a per iratainak vizsgálata alapján megállapítható, hogy a per ésszerű időn belüli befejezését késleltető, a bíró önhibájából bekövetkezett mulasztás történt.

69/A. §115 Az OBH elnökének kinevezési jogkörébe tartozó vezető, továbbá a Kúria elnökének kinevezési jogkörébe tartozó határozott időre kinevezett vezető és a Kúria elnökhelyettese, valamint az OBH bíró elnökhelyettese a kinevezésének tartama alatt, az OBH-ba, az érintett szervhez és a Kúriára beosztott bíró a beosztásának tartama alatt mentesül a rendszeres bírói értékelés alól.

34. Az értékelést megalapozó vizsgálat elrendelése

70. § (1) Az értékelést megalapozó vizsgálat lefolytatását a törvényszék, az ítélőtábla, illetve a Kúria elnöke (a továbbiakban e fejezetben együtt: a bíróság elnöke) rendeli el.

(2) A rendszeres értékelést megalapozó vizsgálatot a bíróság elnöke hivatalból rendeli el.

(3)116 A soron kívüli értékelést megalapozó vizsgálatot a bíróság elnöke hivatalból, vagy a bíró beosztási helye és szakterülete szerint illetékes kollégiumvezetőnek vagy a bíró beosztási helye és szakterülete szerint illetékes fellebbviteli (felülvizsgálati ügyekben eljáró) bíróság kollégiumvezetőjének kezdeményezésére rendeli el. Járásbírósági bíró esetében a járásbíróság elnöke is kezdeményezheti a vizsgálatot.

(3a)117 Soron kívüli vizsgálata a határozott időre kinevezett bírónak is elrendelhető.

(4) Az értékelést megalapozó vizsgálat lefolytatásának elrendelését a bíróval írásban kell közölni.

35. A vizsgálat lefolytatása

71. § (1)118 Az értékelést megalapozó vizsgálatot az elrendelésétől számított 60 napon belül be kell fejezni. Az értékelést a vizsgálat befejezésétől számított 45 napon belül kell elvégezni.

(1a)119 A nemperes ügyeket intéző, valamint a tanácsba beosztott bíró tevékenységének az értékelésénél ezt a körülményt is figyelembe kell venni.

(2)120 Az értékelést megalapozó vizsgálatot a bíró beosztási helye és szakterülete szerint illetékes kollégiumvezető vagy az általa kijelölt bíró (a továbbiakban együtt: vizsgáló) folytatja le. A vizsgáló személyéről a bírót haladéktalanul tájékoztatni kell.

(3)121 A Kúriára beosztott bíró tevékenységét a Kúria elnöke értékeli az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szabályai szerint.

(4)122 Az OBH-ba beosztott bíró hivatali tevékenységét az OBH elnöke értékeli az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szabályai szerint.

(5)123

(6)124 Az érintett szervhez beosztott bíró hivatali munkáját a beosztás szerinti szerv vezetője a beosztás szerinti szervnél szolgálatot teljesítő alkalmazottakra irányadó szabályok szerint értékeli.

71/A. §125 (1) Vizsgálónak nem jelölhető ki a munkáltatói jogkör gyakorlójának, a bíró beosztási helye és szakterülete szerint illetékes kollégiumvezetőnek és a vizsgált bírónak a hozzátartozója, valamint az, akitől a vizsgálat tárgyilagos lefolytatása egyéb okból nem várható.

(2) A vizsgáló haladéktalanul köteles bejelenteni, ha vele szemben az (1) bekezdésben meghatározott kizárási ok áll fenn. A bejelentést követően a bíró beosztási helye és szakterülete szerint illetékes kollégiumvezető új vizsgálót jelöl ki.

(3) A vizsgált bíró a vizsgáló személyéről történő tájékoztatást követő 3 napon belül a vizsgálatot elrendelő bírósági elnöknél az elsőfokú szolgálati bírósághoz címezve írásban kizárási kérelmet nyújthat be, ha a vizsgálóval szemben az (1) bekezdésben meghatározott kizárási ok áll fenn.

(4) A kizárási kérelmet a vizsgálatot elrendelő bírósági elnök az arra vonatkozó nyilatkozatával és a vizsgálót kijelölő kollégiumvezető, valamint a vizsgáló nyilatkozatával együtt 3 munkanapon belül megküldi az elsőfokú szolgálati bíróságnak.

(5) Az elsőfokú szolgálati bíróság a kizárási kérelmet a fegyelmi eljárás szabályainak megfelelő alkalmazásával folytatja le azzal, hogy

a) a kizárási kérelmet az előterjesztését követő 8 napon belül vizsgálóbiztos kijelölése és előzetes vizsgálat nélkül, az iratok alapján tanácsülésen bírálja el,

b) határozatát haladéktalanul közli a vizsgált bíróval, a vizsgálóval, a vizsgálatot elrendelő bírósági elnökkel és a vizsgálót kijelölő kollégiumvezetővel,

c) az elsőfokú határozattal szemben további jogorvoslatnak nincs helye.

(6) Ha az elsőfokú szolgálati bíróság a kérelemnek helyt ad, a vizsgálót kijelölő kollégiumvezető haladéktalanul új vizsgálót jelöl ki.

(7) Ha az (1) bekezdés szerinti kizárási ok a vizsgált bíró beosztási helye és szakterülete szerint illetékes kollégiumvezetővel szemben áll fenn, a kijelöléssel kapcsolatos feladatait a vizsgált bíró beosztási helye és szakterülete szerint illetékes kollégiumvezető-helyettes látja el.

72. §126 (1) Járásbírósági bíró értékelése esetén a járásbíróság elnökét a vizsgáló meghallgathatja.

(2) A vizsgáló a vizsgálathoz kiválasztja a szükséges ügyeket, a bíróság elnöke pedig a vizsgáló rendelkezésére bocsátja

a) a bíró ügyeiről a vizsgált időszakban készült tanácselnöki feljegyzéseket,

b) a bíró éves tevékenységi kimutatását,

c) a bíró ügyeit felülbíráló másodfokú tanácselnöki összefoglaló véleményeket, a kúriai bíró kivételével,

d) a bíró elhúzódó pertartamú ügyei következtében meghozott igazgatási intézkedéseket tartalmazó iratokat,

e) a bíró kötelező képzéseken való részvételével kapcsolatos adatokat, továbbá

f) az OBH elnöke által szabályzatban meghatározott egyéb okiratokat, véleményeket, adatokat.

(3) A vizsgáló

a) a bíró beosztási helye és szakterülete szerint illetékes kollégiumvezetőnek – kivéve, ha ő maga a vizsgáló –,

b) a vizsgálat kezdeményezőjének,

c) – a kúriai bíró kivételével – a bíró beosztási helye és szakterülete szerint illetékes fellebbviteli (felülvizsgálati ügyekben eljáró) bíróság kollégiumvezetőjének,

d) – a járásbírósági bíró esetén – az ítélőtábla bíró szakterülete szerinti kollégiumvezetőjének

előzetesen megküldi a vizsgálati jelentést és az értékelési javaslatot.

(4) Ha a vizsgált időszakban a bíró tényleges működése több szakterületre vagy több ítélkezési szintre is kiterjed, a vizsgáló a vizsgálati jelentést és értékelési javaslatot a vizsgált bíró valamennyi szakterülete és ítélkezési szintje szerint illetékes kollégiumvezető részére is megküldi.

(5) A kollégiumvezetők a vizsgálatra vonatkozó írásbeli véleményüket 8 napon belül küldik meg a bíróság elnökének.

73. § Az értékeléshez szükséges ügyek kiválasztásának rendjét és a vizsgálat részletes szabályait az OBH elnöke szabályzatban határozza meg.

36. Az értékelés

74. §127 A bíróság elnöke a vizsgálati jelentés és az értékelési javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül a vizsgálati anyag és a beszerzett iratok, vélemények alapján elkészíti a bíró írásbeli értékelésének tervezetét, amelyben összességében értékeli a bíró munkáját.

75. §128 (1) Az értékelés ismertetésének időpontja előtt legalább 15 nappal az írásbeli értékelés tervezetét a bírónak át kell adni. Az ismertetésen az értékelést elrendelő bíróság elnökén vagy elnökhelyettesén kívül részt vesz a vizsgált bíró és a vizsgáló, a vizsgált bíró beosztási helye és szakterülete szerint illetékes kollégiumvezető és annak a bíróságnak az elnöke, ahol a bíró szolgálatot teljesít. A vizsgált bíró legkésőbb az ismertetésen szóban és írásban észrevételt tehet. Az értékelést elrendelő bíróság elnöke az ismertetésen elhangzottakat is figyelembe véve közli az értékelést.

(2) Az értékelésben csak tényszerűen megalapozott értékítéletek szerepelhetnek.

76. § (1) Az értékelés eredményeként a bíró

a) kiváló, magasabb bírói beosztásra alkalmas,

b) kiválóan alkalmas,

c) alkalmas,

d)129

e) alkalmatlan

értékelést kaphat.

(2)130 A bíróság elnöke az értékelés eredményét írásban megindokolja, és azt a bírónak, valamint a bíró beosztási helye és szakterülete szerint illetékes kollégiumvezetőnek, továbbá – a kúriai bíró kivételével – a bíró beosztási helye és szakterülete szerint illetékes fellebbviteli (felülvizsgálati ügyekben eljáró) bíróság kollégiumvezetőjének, a járásbírósági bíró esetén az ítélőtábla bíró szakterülete szerinti kollégiumvezetőjének megküldi.

77. §131 Ha a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény szerinti kiemelt jelentőségű ügyekre, valamint a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény kiemelt jelentőségű perekre vonatkozó fejezete szerinti ügyet tárgyaló bíró az ezen ügyekre meghatározott törvényi határidőt önhibájából mulasztotta el, úgy e körülményt az értékelésnél figyelembe kell venni, és az értékelés eredményeként „alkalmas” értékelésnél magasabb minősítést nem kaphat.

78. §132

37. Jogorvoslat az értékelés eredményével szemben

79. §133 Ha az értékelés eredményét vagy az annak írásbeli indokolásában kifejtetteket a bíró, a bíró beosztási helye és szakterülete szerint illetékes kollégiumvezető, a bíró beosztási helye és szakterülete szerint illetékes fellebbviteli (felülvizsgálati ügyekben eljáró) bíróság kollégiumvezetője, illetve a járásbírósági bíró esetén az ítélőtábla bíró szakterülete szerinti kollégiumvezetője vitatja – a 81. §-ban foglalt eset kivételével –, az értékelés eredményének kézhezvételét követő 30 napon belül jogorvoslatért az elsőfokú szolgálati bírósághoz fordulhat.

80. §134 Az értékeléssel – ideértve a bírósági vezetői értékelést is – szemben előterjesztett jogorvoslat elbírálása során az elsőfokú szolgálati bíróság a 84. és 85. §-ban foglalt eltérésekkel a fegyelmi eljárás szabályainak megfelelő alkalmazásával jár el. A jogorvoslat tárgyában hozott indokolt határozat ellen a fegyelmi határozatra vonatkozó szabályok szerint van helye fellebbezésnek és másodfokú eljárásnak.

38. A szakmai alkalmatlansági eljárás

81. § (1)135 Alkalmatlan minősítés esetén a bíróság elnöke az értékelés közlésével egyidejűleg felszólítja a bírót, hogy 30 napon belül mondjon le bírói tisztségéről.A vizsgált bíró kérelmére a bíróság elnöke személyes meghallgatás keretében lehetőséget biztosít a vizsgált bírónak az értékeléssel kapcsolatos álláspontja ismertetésére.

(2)136 Ha a bíró e felszólításnak nem tett eleget, erről a bíróság elnöke haladéktalanul értesíti az elsőfokú szolgálati bíróságot. A szolgálati bíróság – a 84. §-ban foglalt eltérésekkel – a fegyelmi eljárás szabályainak megfelelő alkalmazásával alkalmatlansági eljárást folytat le, és soron kívüli eljárásban dönt a bíró alkalmasságáról.

82. § Az alkalmatlanságról hozott határozat ellen a fegyelmi határozatra vonatkozó szabályok szerint van helye fellebbezésnek és másodfokú eljárásnak.

83. § Az alkalmatlanságot megállapító értékelés közlésének napjától a szolgálati bíróság jogerős határozatáig terjedő időben a bíró olyan tevékenységet nem folytathat, amely kizárólag bírói hatáskörbe tartozik.

39. A szolgálati bíróság eljárása az értékelés vitatása, illetve az alkalmatlanság megállapítása esetén

84. § (1)137 A bíróság elnökének értesítése alapján az elsőfokú szolgálati bíróság kijelölt tanácsa megindítja az alkalmatlansági eljárást. Az alkalmatlansági eljárás megindítását követően a kijelölt vizsgálóbiztos lefolytatja az előzetes vizsgálatot.

(2)138 A vizsgálóbiztos köteles a tényállás megállapításához szükséges valamennyi körülményt tisztázni. Ennek érdekében az eljárás alá vont bírót és az értékelő bírósági elnököt meghallgatja, beszerzi a bíró beosztási helye és szakterülete szerint illetékes kollégiumvezető, a bíró beosztási helye és szakterülete szerint illetékes fellebbviteli (felülvizsgálati ügyekben eljáró) bíróság kollégiumvezetője, illetve a járásbírósági bíró esetén az ítélőtábla bíró szakterülete szerinti kollégiumvezetője véleményét, tanúkat hallgathat ki, a bírói értékelés irataiba betekinthet. A bírák és a bíróság dolgozói kötelesek részére a szükséges tájékoztatást megadni.

(3) Ha a kijelölt tanács megítélése szerint az értékelés homályos, hiányos, önmagával ellentétben állónak látszik, vagy helyességéhez egyébként nyomatékos kétség fér, a kijelölt tanács az értékelő bírósági elnököt és az eljárás alá vont bírót meghallgatja.

(4) A kijelölt tanács indokolással ellátott határozatával

a)139 megállapítja a bíró alkalmatlanságát és a felmentési ok fennállását,

b) módosítja az értékelő vezető által alkalmazott minősítést vagy

c) eljárási szabálysértés esetén a bíróval szemben indult eljárást megszünteti, és a bíró munkájának új értékelését rendeli el.

(5) A kijelölt tanács a (4) bekezdés a) pontja szerinti határozat jogerőre emelkedését követően haladéktalanul megküldi a határozatot az OBH elnökének a bíró felmentése iránti intézkedések megtétele érdekében.

85. §140 (1) Az értékeléssel szemben előterjesztett jogorvoslat elbírálása során a 84. §-ban foglalt szabályokat kell alkalmazni a (2)–(4) bekezdésben foglalt eltérésekkel.

(2) Az elsőfokú szolgálati bíróság kijelölt tanácsa a jogorvoslati kérelmet előterjesztő kérelme alapján indítja meg a jogorvoslati eljárást. A jogorvoslati eljárás megindítását követően a kijelölt vizsgálóbiztos lefolytatja az előzetes vizsgálatot.

(3) A bírói értékeléssel szembeni jogorvoslati eljárás során a kijelölt tanács indokolással ellátott határozatával

a) módosítja az értékelő vezető által alkalmazott minősítést,

b) elutasítja a kérelmet, ha az értékelő vezető által alkalmazott minősítés helytálló, vagy

c) eljárási szabálysértés esetén a bíróval szemben indult eljárást megszünteti, és a bíró munkájának új értékelését rendeli el.

(4) A bírósági vezetői értékelésre tekintettel alkalmazott bírósági vezetői tisztségből történő felmentéssel szembeni jogorvoslati eljárás során a kijelölt tanács indokolással ellátott határozatával

a) megállapítja a bírósági vezető alkalmatlanságát és a bírósági vezetői tisztségből való felmentési ok fennállását,

b) módosítja az értékelő vezető által alkalmazott minősítést, vagy

c) eljárási szabálysértés esetén a bírósági vezetővel szemben indult eljárást megszünteti, és a bírósági vezető új értékelését rendeli el.

40. Az egészségügyi alkalmatlansági eljárás

86. § (1)141 Ha a bíró tevékenységének ellátására egészségügyi okból tartósan nem képes, a bíróság elnöke őt írásban felszólítja, hogy tisztségéről 30 napon belül mondjon le. A felszólításban meg kell jelölni azokat az okokat, és ismertetni kell azokat a körülményeket, amelyek a bíró egészségügyi alkalmatlanságára utalnak. A bíró kérelmére személyes meghallgatás keretében is ismertetni kell az egészségügyi alkalmatlanságára utaló okokat, és lehetőséget kell biztosítani, hogy azokra észrevételeket tegyen.

(2) Ha a bíró az (1) bekezdés szerinti felszólítás ellenére tisztségéről nem mond le, meg kell vizsgáltatni a bíró egészségi állapotát, és annak eredményétől függően kell eljárni.

(3) Ha a bíró a munkáltató által elrendelt orvosi vizsgálaton önhibájából nem vesz részt, úgy kell tekinteni, hogy az alkalmatlanság jogkövetkezményének alkalmazását tudomásul veszi.

87. § (1) Ha a bíró tisztségéről – egészségügyi okból – a 86. §-ban írt felszólításra mond le vagy a bírót tisztségéből egészségügyi alkalmatlanság miatt mentik fel, részére a bírói szolgálati viszonyban töltött idő után, ha az a 10 évet nem haladja meg 9 havi, ezt meghaladó bírói szolgálati viszonyban töltött idő esetén 13 havi illetményének megfelelő összeget kell kifizetni.

(2) Ha az egészségügyi okból felmentett bíró részére saját jogú nyugellátást állapítanak meg, az (1) bekezdés szerinti juttatás nem illeti meg.

VI. Fejezet

A BÍRÓ SZOLGÁLATI VISZONYÁNAK SZÜNETELÉSE ÉS MEGSZŰNÉSE

41. A bíró szolgálati viszonyának szünetelése

88. § (1) Ha a bíró országgyűlési, európai parlamenti, helyi önkormányzati képviselői vagy polgármesteri választáson jelöltetni kívánja magát, köteles e szándékát – legkésőbb a jelöltkénti indulásának a választási szervnél való bejelentését követő napig – a munkáltatói jogkör gyakorlójának bejelenteni. A bejelentéstől a választás eredményének közzétételéig, illetve megválasztása esetén mandátuma igazolásáig a bíró szolgálati viszonya szünetel. A szünetelés időtartama szolgálati viszonyban töltött időnek minősül.

(1a)142 A bíró szolgálati viszonya – a 96. § (3) bekezdésében foglalt eset kivételével –, ha

a) a bírót az Országgyűlés az Alkotmánybíróság tagjává választotta, a hivatalba lépésétől az Alkotmánybíróságban betöltött tagsága megszűnéséig,

b)143

szünetel.

(2) A szolgálati viszony szünetelését követően a bíró beosztására az 58. § (3) és (4) bekezdésében foglalt rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

(3)144 A szolgálati viszony (1a) bekezdés a) pontja szerinti szünetelését követően a bírót az Alkotmánybíróság tagjává történt választását megelőző szolgálati helyére kell beosztani.

42. A bírói szolgálati viszonyának megszűnése

89. § A bíró szolgálati viszonya megszűnik:

a) a bíró halálával,

b) a 25. § (1) bekezdésében foglalt esetben,

c)145 a köztársasági elnök általi felmentéssel.

90. § A bírót fel kell menteni,

a) ha bírói tisztségéről lemondott,

b) ha a bíró tisztségének ellátására egészségügyi okból tartósan alkalmatlanná vált vagy a 84. § szerinti alkalmatlansági eljárás során alkalmatlanná nyilvánították,

c)146 ha a bíróval szemben jogerősen szabadságvesztést, közérdekű munkát vagy elzárást szabtak ki, kényszergyógykezelését rendelték el,

d) ha a bíró a bírói esküt a 22. §-ban meghatározott határidőn belül nem tette le,

e) ha a bíró kinevezésének a 4. § (1) bekezdés a) és b) pontjában foglalt feltételei már nem állnak fenn,

f)147 ha a bírót országgyűlési, európai parlamenti, helyi önkormányzati képviselőnek, nemzetiségi szószólónak vagy polgármesternek megválasztották, vagy a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény szerinti politikai felsővezetőnek, közigazgatási államtitkárnak és helyettes államtitkárnak megválasztották vagy kinevezték,

g) ha a bíró – az OBH elnökének egyetértésével – nemzetközi szervezetnél vagy az Európai Unió valamely szervénél pályázat alapján ítélkezésre vagy az igazságszolgáltatással összefüggő egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonyt létesít,

h)148 ha a bíró

ha) betölti az Alaptörvény 26. cikk (2) bekezdése szerinti általános öregségi nyugdíjkorhatárt,

hb) a felmentési okként meghatározott életkor betöltése előtt, maga kéri nyugállományba helyezését a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 18. § (2) vagy (2a) bekezdésében foglalt feltételek fennállására hivatkozással,

i) ha a bíróval szemben lefolytatott fegyelmi eljárás során jogerős fegyelmi büntetésként a bírói tisztségből való felmentést indítványozták,

j)149 ha a pályázat eredményével szembeni jogorvoslati eljárás során megállapítást nyert, hogy a bíró kinevezésének törvényi feltételei nem állnak fenn,

k) ha a bíró a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségét szándékosan elmulasztja, vagy a vagyonnyilatkozatában – a vele közös háztartásban élő hozzátartozók adatait is ideértve – lényeges adatot, tényt szándékosan valótlanul közöl, illetve elhallgat, vagy a vagyonnyilatkozatát és a személyes adat kezelésére felhatalmazó nyilatkozatát visszavonja,

l) ha a bíró a 38. §-ban meghatározott igazolási kötelezettségének ismételt szabályszerű felhívásra 15 munkanapon belül nem tesz eleget, és nem bizonyítja, hogy a kötelezettség elmulasztása rajta kívülálló ok következménye,

m) ha a bíró a munkáltató által elrendelt orvosi vizsgálaton a 86. § (3) bekezdése szerint nem vesz részt,

n) ha állami felsőoktatási intézmény rektorává vagy költségvetési szervként működő kutatóközpont vagy kutatóintézet vezetőjévé nevezik ki,

o) ha a bíró szolgálati viszonyát jogellenesen megszüntette,

p)150 ha az összeférhetetlenséget jogerős határozat megállapította.

91. §151 Az Alaptörvény 26. cikk (2) bekezdésében meghatározott általános öregségi nyugdíjkorhatár a Tny.-ben meghatározott öregségi nyugdíjra jogosító legmagasabb öregségi nyugdíjkorhatár, de legalább a 65. életév.

92. § A szolgálati viszony jogellenes megszüntetésének minősül, ha a bíró azt lemondás nélkül vagy az irányadó felmentési idő lejárta előtt – egyoldalúan – szüntette meg.

93. § (1) A bíró tisztségéről bármikor írásban lemondhat.

(2)152 A bíró lemondása esetén a lemondási idő 3 hónap. Az OBT a bíró kérelmére ennél rövidebb időhöz is hozzájárulhat, továbbá a bírót a lemondási időre vagy egy részére mentesítheti a munkavégzési kötelezettség alól.

(3)153 A munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés tartamára a bíró az átlagilletményére jogosult.

94. § (1)154 A Tny. 18. § (2) vagy (2a) bekezdésében foglalt feltételek fennállására hivatkozással akkor kérhető a felmentés, ha a feltételekkel legkésőbb a felmentési idő utolsó napján rendelkezik a bíró.

(2) A bíró felmentési ideje – a (3) bekezdésben említett esetek kivételével – egy hónap, amelyre a bírót a munkavégzési kötelezettség alól mentesíteni kell.

(3)155 Nyugállományba helyezés, valamint a felmentési okként meghatározott életkor betöltése esetén a bíró felmentési ideje 6 hónap. A bírót a munkavégzési kötelezettség alól 3 hónapra mentesíteni kell. A bíró kérelmére az OBT a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés idejét 3 hónapnál rövidebb tartamban is megállapíthatja, illetve – a bíró kérelmére – dönthet úgy, hogy a bíró a munkavégzési kötelezettség alól nem mentesül.

(4) A munkavégzési kötelezettség alól mentesített bíró nem ítélkezhet, bírósági vezetői beosztás esetén vezetőként nem járhat el, a bírói tisztséghez fűződő szavazati, illetve igazgatási jogokat nem gyakorolhatja.

(5)156 A munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés tartamára a bíró az átlagilletményére jogosult.

95. § A nyugállományba helyezett bíró a nyugállományba vonulását közvetlenül megelőzően betöltött beosztásának és vezetői tisztségének megnevezését a „nyugalmazott” jelzővel jogosult viselni.

96. § (1)157 A 90. és 91. §-ban foglalt feltételek fennállása esetén a bíró felmentésére vonatkozó javaslatot – a bíróság elnökének kezdeményezésére, illetve a törvényszék mint munkaügyi bíróság vagy a szolgálati bíróság jelzése alapján – az OBH elnöke terjeszti a köztársasági elnök elé. Az előterjesztésben meg kell jelölni a felmentés jogcímét és a megszűnés időpontját.

(2)158 Ha a bíró felmentésére azért kerül sor, mert betöltötte a felmentési okként meghatározott életkort, az előterjesztést olyan időpontban kell megtenni, hogy a felmentési idő ennek az életkornak a betöltését megelőzően járjon le.

(3)159 Ha a bíró szolgálati viszonya a 88. § (1a) bekezdés a) pontja alapján szünetel, és ez alatt betölti az Alaptörvény 26. cikk (2) bekezdése szerinti általános öregségi nyugdíjkorhatárt, a felmentésére vonatkozó javaslatot – az OBH elnökének egyidejű értesítése mellett – az Alkotmánybíróság elnöke terjeszti a köztársasági elnök elé. Az előterjesztésben meg kell jelölni a felmentés jogcímét és a megszűnés időpontját.

97. § (1) A katonai bíró felmentéséről szóló javaslatot az OBH elnöke a honvédelemért felelős miniszterrel együttesen terjeszti a köztársasági elnök elé.

(2) A katonai bírónak a Magyar Honvédségnél fennálló szolgálati viszonya – a lemondás kivételével – csak akkor szüntethető meg, ha katonai bírói tisztsége is megszűnik.

(3) Ha a katonai bíró a Magyar Honvédségnél fennálló szolgálati viszonya megszűnésekor más bírói munkakörbe való beosztását kéri, az OBH elnöke az érintett bíró szolgálati viszonyának megtartása mellett a katonai bírói tisztségből történő felmentéséről, és egyben bírói tisztségre való kinevezéséről szóló javaslatot terjeszt a köztársasági elnök elé. A bírót ilyen esetben legalább törvényszékre kell beosztani azzal, hogy amennyiben a korábbi szolgálati helye szerinti törvényszékre osztják be, a korábbi bírósági vezetői kinevezését megtartja; e rendelkezéstől azonban a bíró hozzájárulásával el lehet térni. Ha a katonai bíró nem kéri más bírói munkakörbe való beosztását, az OBH elnöke a katonai bírói tisztségből való felmentésről szóló javaslatot terjeszt a köztársasági elnök elé.

98. § A bíró szolgálati viszonyának megszűnését a felmentés állapítja meg.

VII. Fejezet

A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR

43. A munkáltatói jogkör gyakorlója és egyes jogosítványai

99. §160 (1) Ha e törvény másként nem rendelkezik, a bírák tekintetében a munkáltatói jogkört

a) a kinevezési jogkörébe tartozó vezetők esetében az OBH elnöke,

b) a kúriai bíró esetében a Kúria elnöke,

c) az ítélőtáblai bíró esetében az ítélőtábla elnöke,

d) a törvényszéki, valamint a járásbírósági bíró esetében a törvényszék elnöke

gyakorolja.

(2) A munkáltatói jogkör gyakorlását törvényben külön nem nevesített esetekben

a) az OBH elnöke a bíró helyettesére,

b) a törvényszék elnöke a járásbírósági bírák tekintetében a járásbíróság elnökére – a bíró értékelésének elrendelése kivételével –

írásban átruházhatja.

100. § (1) A munkáltatói jogkör gyakorlója a bírói szolgálati viszony fennállása alatt írásban, a mulasztás jogkövetkezményeinek ismertetésével felhívhatja a bírót annak igazolására, hogy vele szemben nem áll fenn a 4. § (2) bekezdés a)–f) pontjában meghatározott körülmény.

(2)161 Ha az (1) bekezdésben meghatározott felhívásra a bíró igazolja, hogy vele szemben a 4. § (2) bekezdés a)–f) pontjában meghatározott körülmény nem áll fenn, a munkáltatói jogkör gyakorlója az igazolásra szolgáló hatósági erkölcsi bizonyítvány kiadása iránti eljárásért megfizetett igazgatási szolgáltatási díjat a bíró részére megtéríti.

(3)162 A munkáltatói jogkör gyakorlója a 4. § (2) bekezdés a)–f) pontjában meghatározott körülmény vizsgálata céljából kezeli a bírói szolgálati viszony létesítését megelőzően a bírói kinevezésre pályázó személy és a bíró azon személyes adatait, amelyeket az e célból a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági erkölcsi bizonyítvány tartalmaz.

(4) A 12. § (1) bekezdés b) pontjában, valamint a 38. §-ban meghatározottak alapján megismert személyes adatokat a munkáltatói jogkör gyakorlója a bírói szolgálati viszony létesítéséről meghozott döntés időpontjáig vagy – a bírói szolgálati viszony létesítése és fennállása esetén – a bírói szolgálati viszony megszűnéséig kezeli.

VIII. Fejezet

A BÍRÓ FEGYELMI FELELŐSSÉGE

44. Szolgálati bíróság

101. §163 A bírák fegyelmi és az ezzel összefüggő kártérítési és személyiségi jogsértés miatti ügyeiben, a bírói álláspályázati eljárás során benyújtott kifogások elbírálása iránti eljárásban, továbbá a 71/A. § (3)–(6) bekezdése szerinti kizárási kérelem elbírálása iránti eljárásban, a bíró munkájának szakmai értékelésével és vezetői munkájának értékelésével szemben előterjesztett jogorvoslati eljárásokban, az alkalmatlansági eljárásban, valamint a 42. § (6)–(8) bekezdése szerinti összeférhetetlenségi eljárásban a Budapest területén működő ítélőtábla mellett elsőfokú szolgálati bíróság (a továbbiakban: elsőfokú szolgálati bíróság), a Kúria mellett másodfokú szolgálati bíróság (a továbbiakban: másodfokú szolgálati bíróság; a továbbiakban együtt: szolgálati bíróság) jár el.

102. § (1)164 A szolgálati bíróság elnökét és tagjait a Kúria, az ítélőtáblák, valamint a törvényszékek illetékességi területén működő bírák közül az OBT nevezi ki. A szolgálati bíróság elnökhelyettesét az adott szolgálati bíróság elnöke nevezi ki.

(2) A szolgálati bíróság tagjaira a Kúria teljes ülése, illetve az ítélőtábla és a törvényszék összbírói értekezlete tesz javaslatot.

(3) A szolgálati bíróság tagja e feladatát az ítélkezési vagy igazgatási munkája mellett látja el.

(4) A szolgálati bíróság tagja – szolgálati bírói tevékenységével arányos – díjazásra jogosult. A díjazás részletes szabályait az OBH elnöke szabályzatban határozza meg.

103. § (1) Az elsőfokú szolgálati bíróság létszáma legfeljebb 75 fő, a másodfokú szolgálati bíróság létszáma legfeljebb 15 fő.

(2) Nem nevezhető ki a szolgálati bíróság bírájává az a bíró, aki

a) az OBT tagja,

b) az OBT póttagja,

c) a fegyelmi eljárás kezdeményezésére jogosult elnök vagy annak helyettese,

d) a törvény szerint beosztása következtében nem ítélkezhet, illetve akinek a szolgálati viszonya szünetel, vagy

e) hozzátartozói kapcsolatban áll az OBH elnökével vagy annak helyettesével, továbbá az ítélőtábla vagy a törvényszék elnökével, illetve elnökhelyettesével.

(3)165 A szolgálati bíróság bíráinak megbízatása a kinevezéstől számított 9 évre szól.

(4) Akadályoztatása esetén a szolgálati bíróság elnökét az elnökhelyettes teljes jogkörrel helyettesíti.

104. § (1)166 A szolgálati bíróság bírájaként nem járhat el az, aki fegyelmi vagy – a magánvádas és pótmagánvádas eljárást kivéve – büntetőeljárás hatálya alatt áll.

(2) A szolgálati bíróság bírájának e tisztsége megszűnik:

a) a bírói szolgálati viszony megszűnésével,

b) a szolgálati bírósági bírói tisztségéről való lemondással,

c) a fegyelmi vagy a büntetőjogi felelőssége jogerős megállapításával,

d) ha a 103. § (2) bekezdésében szabályozott összeférhetetlenségi ok a tagság fennállása alatt következett be, vagy

e) ha a szolgálati bírósági bírót kötelességeinek vétkes megszegése, hosszabb időn át történő elmulasztása vagy súlyos elhanyagolása miatt a szolgálati bíróság – titkos szavazással, a szolgálati bírósági bírák legalább kétharmadának szavazatával – tagjainak sorából kizárta.

104/A. §167 (1) A szolgálati bíróság ügyrendjének tartalmaznia kell az eljáró tanácsok összetételét és az ügyelosztás szabályait.

(2) A szolgálati bíróság által megállapított ügyrendet az OBT hagyja jóvá.

(3)168 A szolgálati bíróság ügyrendjét az OBT közzéteszi a központi honlapon.

104/B. §169 (1) A szolgálati bíróság minden évben írásban tájékoztatja az OBT-t arról, hogy előző évi működése megfelelt-e az ügyrendjében foglaltaknak. A tájékoztató tartalmazza az előző évben a szolgálati bírósághoz érkezett, illetve ott befejezett, valamint folyamatban maradt ügyek számát, a bíróság által kiszabott büntetéseket, továbbá a szolgálati bírósághoz érkezett panaszok számát és jellegét.

(2) A szolgálati bíróság éves tájékoztatóját az OBT minden év első negyedévében vitatja meg és hagyja jóvá.

(3) A jóváhagyott tájékoztatót az OBT közzéteszi az intraneten.

45. A fegyelmi vétség

105. § Fegyelmi vétséget követ el a bíró, ha vétkesen

a) a szolgálati viszonyával kapcsolatos kötelezettségeit megszegi, vagy

b) az életmódjával, magatartásával a bírói hivatás tekintélyét sérti vagy veszélyezteti.

46. A fegyelmi eljárás kezdeményezése

106. § (1) Ha a fegyelmi vétség elkövetésének gyanúja bírósági vezetővel szemben merül fel, a fegyelmi eljárás megindítását a kinevezési jogkör gyakorlója kezdeményezi az elsőfokú szolgálati bíróság elnökénél.

(2) Ha a fegyelmi vétség elkövetésének gyanúja vezetői kinevezéssel nem rendelkező bíróval szemben merül fel, a fegyelmi eljárás megindítását

a) kúriai bíró esetén a Kúria elnöke,

b) az ítélőtábla bírájánál az ítélőtábla elnöke,

c)170 a törvényszéki bíró, továbbá a járásbírósági bíró esetén a törvényszék elnöke,

kezdeményezi az elsőfokú szolgálati bíróság elnökénél.

(3)171 Az OBH elnöke kizárólag az általa kinevezett bírósági vezetők, valamint az OBH-ba beosztott bíró ellen kezdeményezheti a fegyelmi eljárás megindítását.

(4)172 Ha a bíróval szemben büntetőeljárás indult – ide nem értve a magánvádas és pótmagánvádas eljárást –, a fegyelmi eljárást meg kell indítani.

(5)173 Ha a bíróval szemben szándékos bűncselekmény elkövetése miatt büntetőeljárás indult – kivéve a magánvádas és a pótmagánvádas eljárást –, a fegyelmi eljárást kezdeményező elnök rendelkezhet arról, hogy az eljárás alá vont bíró tárgyalási tevékenységet, a nyilvános ülés és a tanácsülés tartására is kiterjedően, nem végezhet a vele szemben indult eljárás megszüntetéséig vagy jogerős határozattal történő felmentéséig.

107. § Ha fegyelmi eljárás alá vont bíróval szemben büntetőeljárás van folyamatban, a fegyelmi eljárást fel kell függeszteni.

108. § (1) Ha a bíró vétkessége enyhébb fokú, és a kötelességszegés nem, vagy csak csekély mértékben járt következménnyel, a fegyelmi eljárás kezdeményezésétől el lehet tekinteni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben a fegyelmi eljárás kezdeményezésére jogosult a bírót figyelmeztetésben részesíti. Az írásban közölt döntés ellen a bíró a közléstől számított 15 napon belül fegyelmi eljárás lefolytatását kérheti. Ha a bíró a fegyelmi eljárás lefolytatását kérte, erről a fegyelmi eljárás kezdeményezésére jogosult az elsőfokú szolgálati bíróság elnökét haladéktalanul értesíti; ebben az esetben a fegyelmi eljárás lefolytatása nem tagadható meg.

109. § A fegyelmi eljárás kezdeményezéséről az érintett bírót az eljárás kezdeményezője haladéktalanul értesíti. Ha a fegyelmi eljárást nem az OBH elnöke kezdeményezte, a kezdeményezésről az OBH elnökét is értesíteni kell.

110. § (1) Fegyelmi eljárás nem kezdeményezhető, ha a kezdeményezésére jogosult a tudomására jutástól számított 3 hónap alatt azt nem indítványozta, illetve a fegyelmi vétséget képező magatartás befejezése óta 3 év már eltelt.

(2)174 Ha a bíró fegyelmi vétséget megvalósító magatartása miatt büntetőeljárás vagy szabálysértési eljárás indult,

a) szabálysértési eljárásban a felelősséget megállapító vagy eljárást megszüntető jogerős határozat, büntetőeljárásban a bíróság jogerős ügydöntő határozata vagy véglegessé vált eljárást megszüntető határozata, valamint a nyomozás során hozott, további jogorvoslattal nem támadható eljárást megszüntető határozat munkáltatóval való közlésétől számított három hónapon túl, vagy

b) ha az eljárás az (1) bekezdés szerinti hároméves időtartamon túl fejeződik be, akkor az a) pont szerinti határozat meghozatalától számított egy éven túl

nincs helye fegyelmi felelősségre vonásnak.

47. A fegyelmi eljárás megindítására és az eljáró tanácsra vonatkozó szabályok

111. § A fegyelmi eljárás megindításáról, a fegyelmi eljárás megtagadásáról vagy előzetes vizsgálat elrendeléséről – az érintett bíró egyidejű értesítése mellett – a szolgálati bíróság kijelölt fegyelmi tanácsa dönt.

112. § (1) A 101. §-ban meghatározott ügyekben első fokon az elsőfokú szolgálati bíróság jár el.

(2) Az elsőfokú szolgálati bíróság határozata ellen bejelentett fellebbezéseket a másodfokú szolgálati bíróság bírálja el.

113. § (1) A szolgálati bíróság 3 tagú tanácsban (a továbbiakban: szolgálati bíróság tanácsa) jár el, amelyet a szolgálati bíróság elnöke alakít meg.

(2) A fegyelmi eljárás előkészítését és az előzetes vizsgálatot vizsgálóbiztos végzi. Vizsgálóbiztosként nem járhat el az érintett bíró beosztásának megfelelő szintnél alacsonyabb szintű bíróság bírája.

(3) A szolgálati bíróság elnöke a naptári év végén a következő naptári évre beosztást készít, amelyben meghatározza, hogy a szolgálati bírák milyen sorrendben látják el a vizsgálóbiztosi teendőket.

114. § Szolgálati bíróként az adott ügyben nem járhat el,

a) akinek tanúkénti meghallgatása az eljárásban szükségessé válhat,

b) az a vizsgálóbiztos, aki az ügyben eljárt,

c) az eljárás alá vont bíró hozzátartozója,

d)175 aki az adott eljárás során előterjesztett kizárási kérelemmel kapcsolatos döntéshozatalban részt vett,

e)176 akitől az ügy elfogulatlan elbírálása egyéb okból nem várható el.

115. § (1) Ha olyan körülmény merül fel, amely a vizsgálóbiztosnak, illetve a szolgálati bíróság tanácsa elnökének vagy tagjának az elfogulatlanságát kétségessé teszi, a fegyelmi eljárás alá vont bíró elfogultsági kifogást terjeszthet elő.

(2) Az elfogultság kérdésében a szolgálati bíróság elnöke által kijelölt másik tanács határoz.

(3) Ha a kifogást az elsőfokú szolgálati bíróság elnöke ellen terjesztették elő, az elfogultság kérdésében a másodfokú szolgálati bíróság tanácsa határoz. Ha az elfogultsági kifogást a másodfokú szolgálati bíróság elnöke ellen terjesztették elő, az elfogultság kérdésében a Kúria elnöke határoz.

116. § (1) Az elsőfokú szolgálati bíróság elnökének kizártsága esetén az eljáró elsőfokú tanácsot a másodfokú szolgálati bíróság elnöke jelöli ki.

(2) A másodfokú szolgálati bíróság elnökének kizártsága esetén az eljáró tanácsot a Kúria elnöke jelöli ki.

(3) A fegyelmi ügy másodfokú elbírálásában nem vehet részt az, aki az első fokú eljárásban részt vett.

48. A bírói tisztségből való felfüggesztés

117. §177 (1)178 Az elsőfokú szolgálati bíróság tanácsa a bírót tisztségéből felfüggeszti, ha

a) a bíró letartóztatását, előzetes kényszergyógykezelését vagy olyan bűnügyi felügyeletét rendelték el, amelynek során a bíróság a terhelt számára előírta, hogy meghatározott területet, illetve lakást, egyéb helyiséget, intézményt vagy ahhoz tartozó bekerített helyet engedély nélkül nem hagyhat el,

b) az ügyészség a bíróval szemben vádat emelt, illetve

c) a bíró szolgálati helyén való jelenléte a tényállás megállapítását gátolná.

(2)179 Az elsőfokú szolgálati bíróság tanácsa a bírót a tisztségéből a fegyelmi eljárást kezdeményező elnök indítványára felfüggesztheti, ha a bíróval szemben büntetőeljárás – kivéve a magánvádas és a pótmagánvádas eljárást – indult és a bíró szolgálati helyén való jelenléte a tényállás megállapítását gátolná, vagy a fegyelmi eljárás tárgyát képező kötelezettségszegés súlya és jellege a szolgálati helytől való távoltartást indokolja.

(3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti döntéseket a szolgálati bíróság a fegyelmi eljárás felfüggesztését követően is meghozhatja.

(4) A bírói tisztségből való felfüggesztésről hozott határozat ellen az eljárás alá vont bíró és az eljárás kezdeményezője a határozat közlésétől számított 8 napon belül a másodfokú szolgálati bíróságnál fellebbezéssel élhet, amelynek nincs halasztó hatálya. A másodfokú szolgálati bíróság a fellebbezést 8 napon belül elbírálja.

118. § (1) A bírói tisztségből való felfüggesztés idejére a bírót megilleti az illetménye, amelynek legfeljebb 50 százalékát egy hónapra vissza lehet tartani. A teljes illetményt vissza kell tartani a bírói tisztségből való felmentés indítványozását kimondó fegyelmi határozat meghozatalától annak jogerőre emelkedéséig. A visszatartásról a szolgálati bíróság tanácsa határoz, határozata ellen nincs helye fellebbezésnek.

(2) Nem jár illetmény a felfüggesztés időtartamának azon részére, amelyre a bíró akkor sem kapna illetményt, ha a felfüggesztésre nem került volna sor.

(3) A visszatartott illetményt a fegyelmi határozat jogerőre emelkedése után ki kell fizetni, kivéve, ha a fegyelmi eljárás a bírói tisztségből való felmentés indítványozását kimondó fegyelmi határozattal zárul. Ugyanígy kell eljárni, ha a bíró szolgálati viszonya időközben a felmentése folytán szűnt meg.

(4)180 A felfüggesztés időtartamára kifizetett illetmény 50 százalékát a bíró a fegyelmi határozat jogerőre emelkedését követően köteles visszafizetni, ha a fegyelmi eljárás a bírói tisztségből való felmentés indítványozását kimondó fegyelmi határozattal zárult.

49. A fegyelmi eljárás

119. § A fegyelmi eljárást és az előzetes vizsgálatot a nyilvánosság kizárásával kell lefolytatni.

120. § (1) A vizsgálóbiztos köteles a tényállás megállapításához szükséges valamennyi körülményt tisztázni. Ennek érdekében meghallgatja az eljárás alá vont bírót, tanúkat hallgathat ki, szakértőt vehet igénybe és egyéb bizonyítást végezhet. A vizsgálóbiztos a bíróság irataiba betekinthet, a bírák és a bíróság dolgozói kötelesek részére a szükséges tájékoztatást megadni.

(2)181 A vizsgálóbiztos az eljárásáról a szolgálati bíróság tanácsa részére 30 napon belül írásbeli jelentést készít.

121. § (1) A vizsgálóbiztos jelentésének előterjesztését követő 15 napon belül a szolgálati bíróság tanácsa dönt a fegyelmi eljárás megindításáról vagy megtagadásáról és a felfüggesztésről.

(2) Az eljárás alá vont bíró a képviseletével más bírót vagy ügyvédet bízhat meg.

(3) A tárgyalásra az eljárás alá vont bírót és képviselőjét, valamint a fegyelmi eljárás kezdeményezőjét és a vizsgálóbiztost meg kell idézni. Ha a fegyelmi eljárást nem az OBH elnöke kezdeményezte, a tárgyalás időpontjáról az OBH elnökét értesíteni kell. Az idézéssel, illetve az értesítéssel együtt a vizsgálóbiztos jelentését is kézbesíteni kell.

(4) Ha az eljárás alá vont bíró a szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg és a mulasztását alapos okkal nem mentette ki, a tárgyalást távollétében is meg lehet tartani.

122. § (1) A tárgyaláson a szolgálati bíróság tanácsa bizonyítást vehet fel.

(2) A tárgyaláson az eljárás alá vont bíró és a képviselője, valamint az eljárás kezdeményezője kérdéseket tehet fel, az OBH elnöke – amennyiben a tárgyaláson értesítés alapján van jelen – kérdés feltevését indítványozhatja.

(3) A határozat meghozatala előtt az eljárás kezdeményezője, majd az eljárás alá vont bíró és a képviselő felszólalhat.

(4)182 A tárgyaláson a fegyelmi eljárás kezdeményezőjét – akadályoztatása esetén – az elnökhelyettes, az OBH elnökét az OBH elnökhelyettese vagy az általa kijelölt bíró képviseli.

123. § (1) A szolgálati bíróság tanácsa indokolással ellátott határozatával a fegyelmi eljárás alá vont bírót

a) felmenti,

b) vétkesnek mondja ki és fegyelmi büntetést szab ki,

c) a bíróval szemben indult eljárást megszünteti.

(2) Ha a bíró vétkessége enyhébb fokú, és a kötelességszegés nem, vagy csak csekély mértékben járt következménnyel, a szolgálati bíróság tanácsa indokolással ellátott határozatával a fegyelmi büntetés kiszabásától eltekinthet és az eljárás megszüntetése mellett a bíróval szemben figyelmeztetést alkalmazhat.

(3) Ha a fegyelmi eljárás tárgyává tett cselekmény miatt a büntetőbíróság jogerős határozatában már megállapította a bíró felelősségét, a szolgálati bíróság tanácsa nem állapíthatja meg, hogy az eljárás alá vont bíró nem követte el a terhére rótt cselekményt.

(4) A fegyelmi eljárást az (1) bekezdés c) pontja alapján meg kell szüntetni az eljárás alá vont halála esetén, ha fegyelmi eljárás kezdeményezését kizáró ok merült fel, illetve ha a bíró szolgálati viszonya időközben megszűnt. Utóbbi esetben a szolgálati bíróság tanácsa a fegyelmi vétség elkövetését megállapíthatja, de a határozat fegyelmi büntetést nem tartalmazhat.

124. § (1) A fegyelmi vétséget elkövető bíróval szemben kiszabható fegyelmi büntetések:

a) feddés,

b) megrovás,

c) egy fizetési fokozattal való visszavetés,

d)183 két fizetési fokozattal való visszavetés,

e)184 vezetői tisztségből való felmentés,

f)185 bírói tisztségből való felmentés indítványozása.

(2) A fegyelmi büntetés kiszabásánál figyelembe kell venni a kötelességszegés súlyát és következményeit, a vétkesség fokát.

(2a)186 A kötelességszegés súlyára és következményeire, valamint a vétkesség fokára tekintettel a szolgálati bíróság tanácsa határozatában kizárhatja a 127. § (1) bekezdése alapján történő fegyelmi büntetés hatálya alóli mentesítés alkalmazásának lehetőségét.

(3) Bírói tisztségből való felmentés indítványozása esetén a bírónak a tisztségéből való felfüggesztését fenn kell tartani vagy el kell rendelni. Más fegyelmi büntetés kiszabása esetében a fegyelmi határozatban a felfüggesztést meg kell szüntetni.

(4) A fegyelmi eljárás lefolytatásával összefüggő költségeket a bíróság viseli, ha azonban a bíró fegyelmi felelősségét jogerősen megállapították, a bíró köteles megtéríteni az általa indítványozott eljárási cselekmények, illetve a részéről igénybe vett képviselő költségeit.

50. A másodfokú fegyelmi eljárás

125. § (1) A fegyelmi határozat egy példányát a kihirdetéstől számított 8 napon belül a bíró és a fegyelmi eljárás kezdeményezője részére kézbesíteni kell. Az OBH elnöke részére a határozat egy példányát akkor is meg kell küldeni, ha a fegyelmi eljárást nem az OBH elnöke kezdeményezte.

(2) Az első fokú határozat ellen a bíró és a fegyelmi eljárás kezdeményezője a határozat kézbesítésétől számított 15 napon belül fellebbezést jelenthet be. A fellebbezést az elsőfokú szolgálati bíróság tanácsához kell benyújtani.

(3)187 A másodfokú szolgálati bíróság az elsőfokú fegyelmi határozatot – annak kártérítésről, személyiségi jogsértés miatti jogkövetkezményekről, valamint a költségek megtérítéséről rendelkező részére is kiterjedően – helybenhagyja, megváltoztatja vagy az eljárást megszünteti, illetve a másodfokú eljárásban nem orvosolható lényeges eljárási szabálysértés esetén a határozatot hatályon kívül helyezi, és az elsőfokú szolgálati bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja.

(4) A másodfokú eljárásra és határozatra egyebekben az elsőfokú eljárás szabályait kell megfelelően alkalmazni.

126. § (1) A bíró a fegyelmi büntetés jogerős kiszabása után

a) megrovás esetén egy évig,

b)188 egy fizetési fokozattal való visszavetés, két fizetési fokozattal való visszavetés, illetve a vezetői tisztségből való felmentés esetén két évig,

c) a bírói tisztségből való felmentés indítványozása esetén 3 évig

áll a fegyelmi büntetés hatálya alatt.

(2) A fegyelmi büntetés hatálya alatt álló bíró

a) magasabb bírói beosztásba nem kerülhet,

b) vezetővé nem nevezhető ki,

c) magasabb fizetési fokozatba nem sorolható,

d) részére a magasabb bírói beosztásnak megfelelő cím nem adományozható.

(3) A vezetői tisztségből való felmentésre irányuló fegyelmi büntetést a kinevezésre jogosult hajtja végre.

127. § (1) A fegyelmi büntetés hatálya alatt álló bírót – kérelmére – az elsőfokú szolgálati bíróság a jogkövetkezmények alól mentesítheti, ha a 126. § (1) bekezdése szerinti idő fele már eltelt, feltéve, hogy a bíró ellen újabb fegyelmi eljárás nincs folyamatban.

(2) A magasabb fizetési fokozatba történő előresorolás időpontját a fegyelmi büntetéshez fűződő jogkövetkezmények alóli mentesülést vagy mentesítést követően – a 126. § (1) bekezdése szerinti idő figyelmen kívül hagyásával – az eredeti időponttól számítva kell megállapítani.

128. § A jogerősen kiszabott hatályos fegyelmi büntetést a bíró személyi anyagában nyilván kell tartani.

51. Új eljárás kezdeményezése

129. § (1) A jogerős fegyelmi határozat ellen az eljárás alá vont bíró és képviselője, valamint a fegyelmi eljárás kezdeményezésére jogosult új eljárást kezdeményezhet, ha olyan tényre vagy bizonyítékra, illetve jogerős határozatra hivatkozik, amelyet a fegyelmi eljárásban nem bíráltak el, feltéve, hogy e körülmények más határozatot eredményeztek volna.

(2) Az új eljárást az elsőfokú szolgálati bíróságnál lehet kezdeményezni, amely az első fokú eljárás szabályainak megfelelő alkalmazásával jár el.

(3)189 Új eljárás kezdeményezésének a jogerős határozat meghozatalát követő 3 éven belül van helye.

52.190 A Kúriára, az OBH-ba és az érintett szervhez beosztott bíróra vonatkozó sajátos rendelkezések

130. § A Kúriára, az OBH-ba, valamint az érintett szervhez beosztott bíró tekintetében a 105–129. § rendelkezéseit azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a Kúriára beosztott bíró ellen a Kúria elnöke, az érintett szervhez beosztott bíró ellen – az OBH elnökének útján – az érintett szerv vezetője, az OBH-ba beosztott bíró ellen az OBH elnöke kezdeményezheti a fegyelmi eljárás megindítását.

IX. Fejezet

A KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉG

53. 191 A bíró kártérítési felelőssége és sérelemdíj megfizetésére kötelezhetősége

131. §192 (1) A bíró a szolgálati viszonyából eredő kötelezettségének szándékos vagy súlyosan gondatlan megszegésével a munkáltatónak okozott kárért anyagi felelősséggel tartozik, továbbá tőle a munkáltató az okozott személyiségi jogsértés miatt sérelemdíjat követelhet.

(2) A bíró felelősségét, a kár bekövetkeztét és mértékét, valamint a személyiségi jogsértést a munkáltatónak kell bizonyítania.

132. §193 A bíró háromhavi illetménye erejéig felel, illetve kötelezhető sérelemdíj megfizetésére, ha a kárt, illetve a személyiségi jogsértést súlyosan gondatlan magatartásával okozta. Szándékos károkozás, illetve személyiségi jogsértés esetén a bíró a teljes kárösszegért felel, illetve a sérelemdíj megfizetésére – illetménye összegétől függetlenül – köteles.

133. § (1) A bíró a vétkességére tekintet nélkül a teljes kárt köteles megtéríteni a visszaszolgáltatási vagy elszámolási kötelezettséggel, jegyzék vagy elismervény alapján átvett olyan dolgokban bekövetkezett hiány esetén, amelyeket állandóan őrizetében tart, kizárólagosan használ vagy kezel.

(2) Mentesül a bíró a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a hiányt elháríthatatlan külső ok idézte elő, vagy a munkáltató a biztonságos őrzés feltételeit nem biztosította és e körülményre a bíró a munkáltató figyelmét előzetesen felhívta.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott feltételek meglétét, a kár bekövetkeztét és mértékét a munkáltatónak kell bizonyítania.

(4) A megőrzésre átadott dolog megrongálódásából eredő kár esetén a bíró a vétkességi felelősségre vonatkozó szabályok szerint felel azzal az eltéréssel, hogy a vétlenség bizonyítása őt terheli.

134. §194 (1) Ha a bíró a kárt, illetve a személyiségi jogsértést fegyelmi vétség elkövetésével összefüggésben okozta, a kártérítési felelősséget, illetve a személyiségi jogsértés miatt érvényesíthető igényeket a fegyelmi eljárás keretében kell elbírálni.

(2) Fegyelmi vétség elkövetésével össze nem függő kártérítési, illetve sérelemdíj megfizetése iránti ügyben a bíró kártérítési felelősségét, illetve a sérelemdíj iránti követelést a munkáltatói jogkör gyakorlója – a kár tudomására jutásától számított 60 napon belül – indokolt határozattal bírálja el. A kártérítési, illetve a sérelemdíj megfizetése iránti eljárásra a fegyelmi eljárás szabályait kell megfelelően alkalmazni. A munkáltató határozata ellen a bíró 15 napon belül bírósághoz fordulhat.

134/A. §195 Az okozott személyiségi jogsértés sérelemdíjon kívüli egyéb jogkövetkezményeire a Polgári Törvénykönyv szabályai irányadóak.

54. 196 A munkáltató kártérítési felelőssége és sérelemdíj megfizetésére kötelezhetősége

135. §197 (1) A munkáltató a bírónak a szolgálati viszonyával összefüggésben okozott kárért vétkességére tekintet nélkül, teljes mértékben felel, továbbá a szolgálati viszonyával összefüggésben okozott személyiségi jogsértésért sérelemdíj megfizetésére köteles.

(2) Mentesül a munkáltató a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt, illetve a személyiségi jogsértést a működési körén kívül eső elháríthatatlan ok vagy kizárólag a károsult, illetve a személyiségi jogában megsértett elháríthatatlan magatartása okozta.

(3) Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet a károsult vétkes magatartása idézett elő.

(4) A bírónak kell bizonyítania, hogy a károkozás, illetve a személyiségi jogsértés a szolgálati viszonyával összefüggésben következett be.

136. § (1) A munkáltatót a 135. § szerinti felelősség terheli a bírónak a munkahelyére bevitt tárgyaiban, dolgaiban bekövetkezett károkért.

(2) A munkáltató előírhatja a munkahelyre bevitt dolgok meghatározott helyen való elhelyezését, illetve a bevitel bejelentését. A munkába járáshoz, illetve a munkavégzéshez nem szükséges dolgok bevitelét a munkáltató megtilthatja, korlátozhatja vagy feltételhez kötheti. Ha a bíró az előírt szabályokat megszegi, a bekövetkezett kárért a munkáltató csak szándékos károkozása esetén felel.

137. § (1)198 A munkáltató a 135. §-on alapuló felelőssége, illetve sérelemdíj-fizetési kötelezettsége alapján és a 136. §-on alapuló felelőssége alapján a bírónak az elmaradt jövedelmét, a vagyonában beállott értékcsökkenést, az őt ért vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségeit köteles megtéríteni, illetve sérelemdíjat köteles fizetni.

(2) A bíró szolgálati viszonya körében az elmaradt jövedelem megállapításánál a bíró elmaradt illetményét, továbbá azon rendszeres szolgáltatások pénzbeli értékét kell figyelembe venni, amelyekre a szolgálati viszonya alapján jogosult, feltéve, ha azokat a károkozást megelőzően rendszeresen igénybe vette.

(3) A szolgálati viszonyon kívüli elmaradt jövedelemként a károkozás folytán elmaradt azon rendszeres keresetet kell figyelembe venni, amelyet a bíró az e törvény 40. § (1) bekezdése alapján folytatott kereső foglalkozása keretében kapott.

(4) Az elmaradt jövedelem megállapításánál figyelembe kell venni azt a jövőbeni változást is, amelynek meghatározott időpontban való bekövetkezésével előre számolni lehetett.

(5) Nem kell megtéríteni az olyan szolgáltatások értékét, amelyek rendeltetésük szerint csak munkavégzés esetén járnak, továbbá a költségtérítés címén kapott összeget.

138. § (1) A természetbeni juttatások értékét, valamint a dologi kár összegét a kártérítés megállapításakor irányadó fogyasztói ár alapján kell meghatározni.

(2) A dologi kár összegét az avulás figyelembevételével kell kiszámítani. Ha a dologban okozott kár értékcsökkenés nélkül kijavítható, kárként a javítási költséget kell figyelembe venni.

139. §199 (1) A munkáltató köteles megtéríteni a bíró hozzátartozójának a károkozással összefüggésben felmerült kárát és indokolt költségeit is. A hozzátartozó az okozott személyiségi jogsértésért sérelemdíjat is igényelhet.

(2) Ha a károkozással összefüggésben a bíró meghalt, eltartott hozzátartozója kártérítésként olyan összegű tartást pótló járadékot is igényelhet, amely szükségleteinek – a tényleges, illetve az elvárhatóan elérhető jövedelmét is figyelembe véve – a sérelem előtti színvonalon való kielégítését biztosítja.

140. § A kártérítés kiszámításánál a kár összegéből le kell vonni

a) az elmaradt illetményre eső nyugdíjjárulékot, egészségbiztosítási járulékot, munkavállalói járulékot,

b) az állami egészség- és társadalombiztosítás keretében járó ellátások ellenértékét,

c)200 azt az összeget, amelyet a bíró a munkaereje hasznosításával megkeresett, ide nem értve azt a jövedelmet, amelyet a bíró munkaképességének csökkenése ellenére rendkívüli munkateljesítménnyel ért el,

d) azt az összeget, amelyhez a bíró a megrongálódott dolog hasznosításával hozzájutott,

e) azt az összeget, amelyet a jogosult a károkozás folytán megtakarított.

141. § (1) Kártérítésként járadékot is meg lehet állapítani. Rendszerint járadékot kell megállapítani, ha a kártérítés a károsult vagy a vele szemben tartásra jogosult hozzátartozója tartását, illetve tartásának a kiegészítését hivatott szolgálni.

(2) Ha a kárnak vagy egy részének a mértéke pontosan nem számítható ki, a munkáltató olyan összegű általános kártérítés megfizetésére köteles, amely a károsult teljes anyagi kárpótlására alkalmas. Általános kártérítés járadékként is megállapítható.

(3) Ha a kártérítés megállapítása után a bíró lényeges körülményeiben változás következik be, mind a károsult, mind a munkáltató a megállapított kártérítés módosítását kérheti.

142. §201 (1) A bíró a kártérítési, illetve a sérelemdíj megtérítése iránti igényét a munkáltatónál írásban érvényesíti. A munkáltató az igény elismeréséről vagy elutasításáról 60 napon belül indokolt írásbeli választ ad. Ha a munkáltató a kártérítési felelősségét, illetve a sérelemdíj megfizetése iránti igényt elismeri, haladéktalanul intézkedik a kár megtérítése, illetve a sérelemdíj megfizetése iránt.

(2) Ha a munkáltató a kártérítési felelősségét nem vagy csak részben ismerte el, továbbá, ha a megtérített összeg a károsult szerint a sérelem teljes orvoslására nem elegendő, a károsult az igényét bíróság előtt érvényesítheti. A személyiségi jogában megsértett az igényét bíróság előtt érvényesítheti, ha a munkáltató a sérelemdíj megfizetése iránti igényt nem ismerte el, továbbá ha a megfizetett sérelemdíj összegével nem ért egyet.

143. § (1) Az elévülés szempontjából önállónak kell tekinteni

a) az illetmény és a táppénz,

b) az illetmény és a sérelem folytán csökkent kereset,

c)202 az átlagilletmény, az illetmény és a rokkantsági nyugdíj, rokkantsági ellátás vagy rehabilitációs ellátás

különbözetének a megtérítése iránti igényt.

(2) Ha a sérelemmel összefüggésben több és egymástól eltérő időpontban esedékes újabb elkülönülő kárigény származik, ezek elévülési idejét egymástól függetlenül, az egyes igények esedékessé válásától kezdődően, külön-külön kell számítani.

(3) Az elévülési idő az (1) bekezdésben foglalt megkülönböztetéssel

a) a táppénz első fizetésének napjától,

b) attól az időponttól, amikor a sérelem folytán bekövetkezett munkaképesség-csökkenés első ízben vezetett jövedelemkiesésben megmutatkozó károsodásra,

c)203 a rokkantsági nyugállományba, rokkantsági ellátásba vagy rehabilitációs ellátásba helyezés időpontjától

kezdődik.

(4) Járadékigény 6 hónapnál régebbi időre visszamenőleg csak akkor érvényesíthető, ha a jogosultat a követelés érvényesítésében mulasztás nem terheli. Három évnél régebbi időre visszamenőleg járadékigény nem érvényesíthető.

144. § (1) A munkáltató a szükséghez képest a bírótól, illetve hozzátartozójától a munkavégzésből származó jövedelméről, jövedelmi viszonyairól évente igazolást kérhet.

(2) A munkáltató a károsultat 15 napon belül értesíti, ha a kártérítés mértékének módosítására alapul szolgáló bérfejlesztést hajtott végre.

144/A. §204 Az okozott személyiségi jogsértés sérelemdíjon kívüli egyéb jogkövetkezményeire a Polgári Törvénykönyv szabályai irányadóak.

X. Fejezet

A BÍRÓI SZOLGÁLATI VISZONYBÓL EREDŐ JOGVITA

55. A szolgálati jogvita és az eljáró szervek

145. § (1) A bíró a szolgálati viszonyából eredő igénye érvényesítése érdekében szolgálati jogvitát kezdeményezhet. A munkáltatói jogkör gyakorlójának a mérlegelési jogkörében hozott döntése ellen jogvita csak abban az esetben kezdeményezhető, ha a munkáltató a döntésének a kialakítására irányadó jogszabályokat megsértette.

(2) A szolgálati jogvitában a 146. §-ban foglalt kivétellel a szolgálati bíróság jár el.

(3)205 Ha a bíróság megállapítja, hogy a bíró szolgálati jogviszonya jogellenesen került megszüntetésre, a bíró kérheti a bírói tisztségbe való visszahelyezését, és a felmentését megelőző beosztási helyén történő továbbfoglalkoztatását. Ha tanácselnök bírói szolgálati jogviszonya került jogellenesen megszüntetésre, őt a tanácselnöki tisztségébe is vissza kell helyezni.

(4)206 Ha határozott időre kinevezett bírósági vezető bírói szolgálati jogviszonya került jogellenesen megszüntetésre és a (3) bekezdés szerinti visszahelyezéskor az a bírósági vezetői tisztség, amelyből felmentették, még nincs betöltve, őt kérelmére e bírósági vezetői tisztségébe kell visszahelyezni. A vezetői tisztségének tartama az eredeti kinevezés szerinti időtartamig tart. Ha a visszahelyezés a korábbi vezetői tisztségbe történik, a (6) bekezdésben meghatározott vezetői pótlék megtérítésére a visszahelyezés időpontjáig terjedően kerül sor.

(5)207 A szolgálati jogvita alapján nem helyezhető vissza bírói tisztségbe az, aki a határozat meghozatalakor a bírói kinevezési feltételeknek nem felel meg.

(6)208 A (3) bekezdésben foglalt esetben meg kell téríteni a bíró elmaradt illetményét és egyéb járandóságait, ideértve a határozott idejű bírósági vezetői kinevezés időtartamára járó vezetői pótlékot is, meg kell téríteni továbbá – a munkáltató kártérítési felelősségére vonatkozó szabályok szerint – a jogviszony jogellenes megszüntetésével összefüggésben felmerült kárát is. A bíró sérelemdíjat is igényelhet a szolgálati viszony jogellenes megszüntetésével okozott személyiségi jogsértésért. Nem kell megtéríteni az illetménynek (egyéb járandóságnak) azt a részét, amely máshonnan megtérült. A határozott idejű bírósági vezetői kinevezés időtartamára járó vezetői pótléknak a visszahelyezésig elmaradt részét egy összegben kell megtéríteni a visszahelyezéskor; a határozott idejű kinevezésből a visszahelyezést követő időszakra járó vezetői pótlék havonta az illetménybe épül be akként, hogy az egyébként esetlegesen járó vezetői pótlék összege beleszámít.

(7)209 Ha a bírói szolgálati viszony (3) bekezdésben foglalt módon történő jogellenes megszüntetése esetén a bíró a bírói tisztségbe való visszahelyezését nem kéri, vagy a bíróság az (5) bekezdésben meghatározott okból mellőzi a bírói tisztségbe való visszahelyezést, a bíróság a (6) bekezdésben foglaltakon felül – az eset összes körülményeinek, így különösen a jogsértés és annak következményei súlyának mérlegelésével, valamint a máshonnan megtérülő károk figyelembevételével – legalább két-, legfeljebb tizenkét havi illetményének megfelelő összegű átalány-kártérítést állapít meg a bíró számára.

146. §210 (1) Az e törvény által a szolgálati bíróság hatáskörébe nem utalt szolgálati jogvitában a törvényszék munkaügyi perben jár el.

(2) A törvényszékhez a keresetet a sérelmezett intézkedés (határozat), magatartás vagy ezek elmulasztása esetén 15 napon belül kell benyújtani.

XI. Fejezet

A SZEMÉLYI NYILVÁNTARTÁS

56. A személyi nyilvántartás adattartalma és kezelése

147. § (1) A bírákról a (2) bekezdésben foglalt tartalommal személyi nyilvántartást kell vezetni.

(2)211 A személyi nyilvántartás a kinevezéshez szükséges iratokat, a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági erkölcsi bizonyítványt, a bíró önéletrajzát, fényképét, az esküokmányt, a személyi adatlapot, a bírói kinevezéséről, beosztásáról, elektronikus aláírási jogosultságáról és a vezetői kinevezéséről szóló okiratokat, a bíró értékeléséről és vezetői értékeléséről szóló iratot, a szervezett kötelező képzésekre és a fakultatív képzésekre vonatkozó adatokat, valamint az azokon való részvételt igazoló okiratokat, az elismerésekről és kitüntetésekről szóló okiratokat, valamint a hatályos fegyelmi büntetésről és a kártérítésről, illetve sérelemdíjról szóló határozatot tartalmazza. A személyi adatlap tartalmát a törvény 1. melléklete határozza meg. A mellékletben szereplő adatokon kívül – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – adatszerzés nem végezhető, ilyen adatot nem lehet nyilvántartani. A bíró a nyilvántartott adatokban bekövetkezett változásokat köteles haladéktalanul bejelenteni.

(3)212 A bírák központi személyi nyilvántartásának feladatait az OBH látja el.

(3a)213 Az érintett szervhez beosztott bíró adatait az érintett szervnél kell nyilvántartani.

(3b)214 A bíró személyi adatlapját a törvényszéken, az ítélőtáblán vagy a Kúrián is nyilván kell tartani.

(4)215 A személyi nyilvántartás – e törvény felhatalmazásának hiányában – más nyilvántartási rendszerrel nem kapcsolható össze. Nem jelenti a személyi nyilvántartás más nyilvántartási rendszerrel való összekapcsolását a személyi nyilvántartásból a központosított illetményszámfejtéshez szükséges adatoknak az e célra működtetett számítógépes programba való továbbítása.

148. § (1) A bíró a róla készült személyi nyilvántartást bármikor megtekintheti, jogosult a nyilvántartott helytelen adatok helyesbítését és a jogellenesen nyilvántartott adatok törlését kérni, illetve a jogellenesen kért adat közlését megtagadni. A nyilvántartásba egyébként csak a munkáltatói jogokat gyakorló vezető, valamint – megbízása alapján – a vezetői döntéseket előkészítő és végrehajtó dolgozó tekinthet be.

(2)216 A munkáltatói jogkör gyakorlója, illetve az OBH a bírónak a személyi nyilvántartásban szereplő adatai közül a bíró hozzájárulása nélkül, közérdekből adhat tájékoztatást a bíró nevéről, szolgálati helyéről és beosztásáról, valamint – ha törvény azt megengedi – egyéb adatairól.

(3)217 A bírónak a személyi nyilvántartásban szereplő adatairól és az iratok tartalmáról

a) igazságügyi szerv részére,

b) törvényben meghatározott adatkörök tekintetében a központosított illetményszámfejtést végző szerv részére,

c)218 az elektronikus aláírási jogosultságról vezetett nyilvántartás adataiból az elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatás biztosításához a Dáptv. szerint szükséges mértékben a Bizalmi szolgáltató részére

lehet adatot továbbítani.

149. § A személyi nyilvántartást a bíró szolgálati viszonya megszűnését követően – a 100. § (4) bekezdésében meghatározott kivétellel – 50 évig kell őrizni.

XII. Fejezet

A BÍRÁK JAVADALMAZÁSA

57. A Kúria elnökének illetménye és juttatásai

150. § (1)219 A Kúria elnökének havi illetménye a bírói illetményalap 7-szerese.

(2) A Kúria elnökének társadalombiztosítási jogállására a bírói szolgálati viszonyban állókra vonatkozó szabályok az irányadók.

(3) A Kúria elnöke megbízatásának időtartama bírói szolgálati viszonyban töltött időnek, illetve nyugdíjra jogosító szolgálati időnek számít.

151. § A Kúria elnökének minden naptári évben negyven munkanap szabadság jár.

152. § (1) A Kúria elnöke elnöki rezidencia használatára jogosult.

(2) A Kúria elnöke – személyi, illetve hivatali célra – két személygépkocsi használatára jogosult.

(3) A Kúria elnöke – a szolgáltatást nyújtó egészségügyi intézmény és a Kúria megállapodása szerint – valamennyi egészségügyi ellátást térítésmentesen veheti igénybe.

(4) A Kúria elnöke térítésmentesen jogosult rádiótelefon- és internethasználatra, valamint a kormányzati célú hírközlő hálózat használatára.

153. § (1) A Kúria elnöke hivatalos külföldi kiküldetése idején kíséretre és ellátmányként költségtérítésre jogosult.

(2) A költségtérítés magában foglalja

a) az állami vezetőkre irányadó külön jogszabály szerinti külföldi napidíjat, továbbá

b) a kiküldetés teljesítésével összefüggésben felmerülő indokolt költségek számlával igazolt összegét.

(3) Ha a külföldre utazás menetrendszerű repülőgéppel, illetve vonattal történik, a Kúria elnöke első osztályt vagy ennek megfelelő utazási komfortfokozatot vehet igénybe.

(4) A Kúria elnöke külföldre utazás és külföldről történő hazautazás esetén, illetve hivatalos külföldi küldöttség fogadása, kísérése céljából jogosult a repülőtéri kormányváró helyiségek használatára.

154. §220

155. § A Kúria elnöke, valamint a vele együtt üdülő házastársa, élettársa, gyermeke, szülője, unokája és gyermekének házastársa – térítési díj ellenében – jogosult a Kormány központi üdülőjének használatára. A térítési díj a szállás- és étkezési költséget, valamint az üdülési szolgáltatások díját foglalja magában.

156. § A Kúria elnökének halála esetén házastársát, ennek hiányában élettársát (a továbbiakban együtt: özvegy) – özvegy hiányában örökösét, több örökös esetén örököseit – egy összegben a Kúria elnöke hathavi illetményének megfelelő összegű juttatás illeti meg.

58. A Kúria elnökhelyettesének illetménye és juttatásai

157. §221 A Kúria elnökhelyettesének havi illetménye a Kúria elnöke havi illetményének a 90 százaléka.

158. § A Kúria elnökhelyettesének juttatásaira az állami vezetők és az államigazgatási szervek köztisztviselői számára biztosított juttatásokról és azok feltételeiről szóló kormányrendeletnek a miniszter részére biztosított juttatásokra vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.

58/A.222 A Kúria főtitkárának és főtitkár-helyettesének juttatásai

158/A. § (1) A Kúria főtitkárának juttatásaira az állami vezetők és az államigazgatási szervek köztisztviselői számára biztosított juttatásokról és azok feltételeiről szóló kormányrendeletnek az államtitkár részére biztosított juttatásokra vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.

(2) A Kúria főtitkár-helyettesének juttatásaira az állami vezetők és az államigazgatási szervek köztisztviselői számára biztosított juttatásokról és azok feltételeiről szóló kormányrendeletnek a helyettes államtitkár részére biztosított juttatásokra vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.

59. Az OBH elnökének illetménye és juttatásai

159. §223 Az OBH elnökének havi illetménye a bírói illetményalap 7-szerese.

160. § Az OBH elnökének juttatásaira az állami vezetők és az államigazgatási szervek köztisztviselői számára biztosított juttatásokról és azok feltételeiről szóló kormányrendeletnek a miniszter részére biztosított juttatásokra vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.

161. §224

60. Az OBH elnökhelyettesének illetménye és juttatásai

162. §225 Az OBH elnökhelyettesének havi illetménye az OBH elnöke havi illetményének a 90 százaléka.

163. § Az OBH elnökhelyettesének juttatásaira – függetlenül attól, hogy a beosztást bíró vagy nem bíró tölti be – az állami vezetők és az államigazgatási szervek köztisztviselői számára biztosított juttatásokról és azok feltételeiről szóló kormányrendeletnek az államtitkár részére biztosított juttatásokra vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.

164. § Ha az OBH elnökhelyettese igazságügyi alkalmazott, javadalmazására és jogállására az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

61. Közös szabályok

165. § Ha a Kúria elnöke és helyettese, valamint az OBH elnöke és helyettese megbízatása megszűnt, jogosult az e megbízatására utaló elnevezést használni, kivéve ha e megbízatása a tisztségtől való megfosztás miatt, vagy a 90. § c), e) vagy i) pontja alapján szűnt meg.

166. §226 (1) A Kúria elnökét és helyettesét, a Kúria főtitkárát és főtitkár-helyettesét, továbbá az OBH elnökét és helyettesét megillető juttatások igénybevételével kapcsolatban felmerült költség – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a központi költségvetésről szóló törvény bíróságokra vonatkozó költségvetési fejezetét terheli.

(2) A Kúria elnöke és helyettese, a Kúria főtitkára és főtitkár-helyettese, továbbá az OBH elnöke és helyettese köteles a részére járó juttatások igénybevételéhez szükséges adatokat – ideértve az adatok megváltozását is – haladéktalanul közölni az érintett szervvel. A jogalap nélkül felvett juttatást az erre irányuló felhívás kézhezvételétől számított 15 napon belül kell visszafizetni.

61/A.227 Az OBT elnökének és elnökhelyettesének juttatása

166/A. § (1) Az OBT elnöke és elnökhelyettese az OBT által biztosított budapesti lakóház vagy lakás használatára jogosult, kivéve, ha ő vagy a vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozója tulajdonában Budapesten az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott ingatlan van. Az OBT elnöke és elnökhelyettese akkor is jogosult lakóház vagy lakás használatára, ha ő vagy a vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozója tulajdonában csak olyan budapesti lakóház vagy lakás van, amelyet öröklés vagy ajándékozás útján szerzett és az ingatlanon más személynek haszonélvezeti joga áll fenn.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak szerinti megfelelő lakóház vagy lakás használatba adásának biztosítására az OBT havonta legfeljebb a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset háromszorosa 35%-ának megfelelő összeget használhat fel, amely kiterjed a földgáz-, villamosenergia-, ivóvíz-, távhő-, csatorna- és hulladékkezelési szolgáltatások beszerzésével összefüggő kiadások teljesítésére is.

62. A javadalmazás általános szabálya

167. § A bíró az e törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén

a) illetményre,

b) egyéb javadalmazásra, kedvezményre és költségtérítésre

jogosult.

63. A bíró illetménye

168. § A bíró illetménye alapilletményből, továbbá pótlékból tevődik össze. A beosztási pótlék, a vezetői pótlék és a címpótlék alapilletmény jellegű.

168/A. §228 (1) A bírót az illetménye illeti meg a következő távollétek idejére is:

a) a szabadság időtartama alatt,

b)229 az Mt. 55. § (1) bekezdés c)–g) és j) pontjában meghatározott esetben,

c) az állampolgári kötelezettség teljesítésének időtartamára,

d) ha e törvény munkavégzés nélkül illetmény fizetését annak mértéke meghatározása nélkül írja elő,

e) a munkaszüneti nap miatt kiesett időre,

f) ha a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének elháríthatatlan külső okot kivéve nem tesz eleget.

g)230 öt munkanapig terjedő tartamban az apasági szabadság esetében.

(2) Az illetmény 70 százaléka jár a betegszabadság tartamára.

(3) Az egy napra járó illetmény az egy hónapra megállapított illetmény és a tárgyhó munkanapjai számának hányadosa.

(4) Az egy órára járó illetmény az egy napra kiszámított illetmény és a bíró napi teljes munkaidejének hányadosa.

(5)231 A bíró az apasági szabadság hatodik munkanapjától az illetmény negyven százalékára jogosult.

(6)232 A bírót az Mt. 118/A. §-a alapján kiadott szülői szabadság tartamára az illetmény tíz százaléka illeti meg, amelyet csökkenteni kell az erre az időszakra a bírónak megfizetett, a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 42/A. § (1) bekezdése vagy 42/E. § (1) bekezdése szerinti gyermekgondozási díj, a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 20. § (1) bekezdése szerinti gyermekgondozást segítő ellátás összegével.

64. A bírói illetményalap és a bíró alapilletménye

169. § (1) A bíró alapilletményét az e törvény szerint számított szolgálati ideje alapján, a bírói illetményalap és a törvény 2. mellékletében fizetési fokozatonként meghatározott szorzószámok szorzataként kell megállapítani.

(2) A bírói illetményalapot évenként a központi költségvetésről szóló törvény határozza meg úgy, hogy annak összege az előző évi összegnél nem lehet alacsonyabb.

170. § (1) Az 1. fizetési fokozatba kell besorolni azt a bírót, aki a kinevezésekor bírói szolgálati idővel még nem rendelkezik vagy a beszámított szolgálati idő a 3 évet nem haladja meg.

(2) A bíró minden 3 év szolgálati idő megszerzése után eggyel magasabb fizetési fokozatba lép.

171. § A bírót – kiváló, magasabb bírói beosztásra alkalmas, illetve kiválóan alkalmas minősítés esetén – a bírói tisztségének fennállása alatt két alkalommal a kollégium előterjesztésére eggyel magasabb fizetési fokozatba lehet besorolni. Két soron kívüli előresorolás között legalább hat évnek kell eltelnie. A soron kívüli előresorolásnál a korábbi fizetési fokozatban eltöltött időt az új fizetési fokozatban eltöltött időként kell figyelembe venni. A soron kívüli előresorolásokat az adott év első napjával kell végrehajtani.

172. § (1) A szolgálati időt – a (2) bekezdésben foglalt eltéréssel – a bírói kinevezés napjától kell számítani.

(2)233 Szolgálati időként kell figyelembe venni a kinevezés előtt bírói szolgálati viszonyban és ügyészként ügyészségi szolgálati viszonyban töltött időt, valamint a jogszabály által jogi szakvizsgához kötött, továbbá a jogszabály felhatalmazása alapján a munkáltatói jogkör gyakorlójának szabályzata által jogi szakvizsgához kötött egyéb jogviszonyban vagy tevékenységgel eltöltött időt.

(3) A szolgálati idő számításánál a töredék évet egész évként kell figyelembe venni.

65. A beosztási pótlék és a címpótlék

173. §234 (1) A járásbírósági bíró, a törvényszéki bíró, az ítélőtábla bírája, a Kúria bírája beosztási pótlékra jogosult.

(2) A beosztási pótlék összege a bírói illetményalap összegének

a) a járásbírósági bírónál 20,

b) a törvényszéki bírónál 40,

c) az ítélőtábla bírájánál 70,

d) a Kúria bírájánál 120

százaléka.

174. § (1) Kiváló, magasabb bírói beosztásra alkalmas, illetve kiválóan alkalmas minősítés és az adott bírósági szinten tényleges bírói gyakorlattal eltöltött legalább 6 év után – beszámítva a magasabb szintű bíróságon bírói szolgálati viszonyban töltött időt is – az OBT

a)235 a járásbírósági bíró részére „címzetes törvényszéki bíró”,

b) a törvényszéki bíró részére „címzetes táblabíró”,

c) az ítélőtábla bírája részére „címzetes kúriai bíró”,

d) a kúria bírája részére „kúriai tanácsos”

címet adományozhat.

(2)236 Az adott bírósági szinten tényleges bírói gyakorlattal eltöltött legalább húsz év után – beszámítva a magasabb szintű bíróságon bírói szolgálati viszonyban töltött időt is – az OBH elnöke

a)237 a járásbírósági bíró részére „címzetes törvényszéki bíró”,

b) a törvényszéki bíró részére „címzetes táblabíró”,

c) az ítélőtábla bírája részére „címzetes kúriai bíró”,

d) a kúria bírája részére „kúriai tanácsos”

címet adományoz.

(3)238 Az (1) és (2) bekezdés szerinti cím adományozásával címpótlékként a címzetes törvényszéki bíró a bírói illetményalap összegének a 30 százalékát, a címzetes táblabíró az 50 százalékát, a címzetes kúriai bíró a 80 százalékát, a kúriai tanácsos a 130 százalékát kitevő összegre jogosult. Egyidejűleg a tényleges beosztással járó beosztási pótlékra való jogosultság megszűnik.

175. § Ha a bírót – a fegyelmi okot kivéve – szolgálati érdekből alacsonyabb szintű bíróságra helyezik át, vagy alacsonyabb szintű bíróságra rendelik ki, korábbi beosztási pótlékára, illetve címére és a címmel járó pótlékra továbbra is jogosult. Szolgálati érdeknek minősül az is, ha a bírót alacsonyabb szintű bíróságon vezetőnek nevezik ki, vagy újabb beosztására pályázat nélkül került sor.

66. A vezetői pótlék

176. § (1) A bírósági vezető vezetői pótlékra a 3. mellékletben foglaltak szerint jogosult.

(2) A vezetői pótlékot a bírói illetményalap összegének a százalékában kell meghatározni.

(3) A vezetői pótlék csak egy jogcímen, a magasabb vezetői beosztás után jár.

177. § (1)239 A vezetői pótlék összegének a megállapítása szempontjából a kiemelt járásbíróság elnöke a törvényszék elnökével, elnökhelyettese a nagyobb járásbíróság elnökével, csoportvezetője a törvényszék kollégiumvezetőjével, csoportvezető-helyettese a kisebb járásbíróság elnökével azonos beosztásúnak minősül.

(2)240 A vezetői pótlékra való jogosultság szempontjából kiemelt járásbíróságnak minősül az a járásbíróság, ahol a bírák éves átlagos statisztikai állományi létszáma az 50 főt meghaladja, nagyobb járásbíróságnak minősül a törvényszék székhelyén működő járásbíróság, továbbá az a bíróság, ahol a bírák éves átlagos statisztikai állományi létszáma a 8 főt meghaladja.

178. §241

67. Az idegennyelv-ismereti pótlék

179. § (1) A bíró idegennyelv-ismereti pótlékra jogosult, ha munkakörében az idegen nyelvet a munkáltatója rendelkezése szerint használja, és az adott nyelvből az állami nyelvvizsga letételét igazoló bizonyítvánnyal vagy azzal egyenértékű igazolással rendelkezik.

(2) A pótlék minden idegen nyelv után külön-külön jár.

180. § (1) A pótlék mértéke idegennyelv-vizsgánként havonta

a) felsőfokú komplex nyelvvizsga esetén a bírói illetményalap összegének nyolc százaléka, szóbeli vagy írásbeli nyelvvizsga esetén négy-négy százaléka,

b) középfokú komplex nyelvvizsga esetén a bírói illetményalap összegének négy százaléka, szóbeli vagy írásbeli nyelvvizsga esetén két-két százaléka.

(2) Az angol, a francia és a német nyelvnek a 179. § (1) bekezdése szerint igazolt ismeretéért a pótlék mértéke nyelvvizsgánként havonta

a) felsőfokú komplex nyelvvizsga esetén a bírói illetményalap összegének tizenkettő százaléka,

b) középfokú komplex nyelvvizsga esetén a bírói illetményalap összegének nyolc százaléka,

c) alapfokú komplex nyelvvizsga esetén a bírói illetményalap összegének két százaléka.

(3) Ha a bíró a (2) bekezdésben meghatározott idegen nyelvekből szóbeli vagy írásbeli nyelvvizsgával rendelkezik, az (1) bekezdésben foglalt komplex nyelvvizsgára meghatározott mérték szerint jogosult pótlékra.

(4) Ha a bíró ugyanazon idegen nyelvből azonos típusú, de különböző fokozatú, illetve különböző típusú és különböző fokozatú nyelvvizsgával rendelkezik, a magasabb mértékű pótlékra jogosult. Ha a bíró különböző típusú, de azonos fokozatú nyelvvizsgával rendelkezik, nem jogosult a komplex nyelvvizsgánál magasabb mértékű pótlékra.

(5) Ha a bíró – a felsőfokú szaknyelvi vizsga kivételével – tanulmányi szerződés alapján pénzbeli támogatást kap a nyelvvizsga megszerzéséhez, idegennyelv-ismereti pótlékra mindaddig nem jogosult, amíg a havonta fizetendő pótlék halmozott összege nem éri el a tanulmányi szerződés alapján kifizetett pénzbeli támogatás mértékét.

68. A kiegészítő pótlék és a képzettségi pótlék

181. § (1) A munkáltatói jogkör gyakorlója – a központi költségvetésről szóló törvény bíróságokra vonatkozó költségvetési fejezetében meghatározott személyi juttatások kiemelt előirányzatán belül – a bíró részére határozott időre, illetve a feladat ellátásának idejére kiegészítő pótlékot állapíthat meg, ha a bíróság alaptevékenységébe tartozó munkaköri feladatai mellett sajtószóvivői, instruktori vagy más, a működéshez szükséges feladatokat rendszeresen teljesít.

(2) A kiegészítő pótlék összege az illetményalap öt százalékától harminc százalékáig terjedhet, és több feladat teljesítése esetén sem haladhatja meg az illetményalap negyven százalékát.

182. § (1) A munkáltatói jogkör gyakorlója – a központi költségvetésről szóló törvény bíróságokra vonatkozó költségvetési fejezetében meghatározott személyi juttatások kiemelt előirányzatán belül – a bíró részére képzettségi pótlékot állapíthat meg felsőfokú iskolarendszerű képzésben, továbbképzésben szerzett szakképesítés, szakképzettség, továbbá doktori (PhD) vagy ennél magasabb tudományos fokozat elnyerése esetén, ha a megszerzett ismeretek a munkaköre ellátásánál vagy a bíróság feladatainak teljesítése során közvetlenül hasznosíthatók.

(2) A képzettségi pótlék összege az illetményalap tíz százalékától harminc százalékáig terjedhet.

(3) Ha a bíró a munkáltatóval kötött tanulmányi szerződés alapján pénzügyi támogatást kap a képzettség megszerzéséhez, a képzettségi pótlékra addig nem jogosult, amíg a havonta fizethető pótlék összege nem éri el a tanulmányi szerződés alapján számára nyújtott pénzügyi támogatás mértékét.

69. Egyéb javadalmazások, kedvezmények és költségtérítések

183. § (1)242 A bíró cafetéria-juttatásként a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 71. § (1) bekezdésében felsorolt juttatásokra, legfeljebb az ott meghatározott mértékig jogosult. Az OBH elnöke szabályzatban további választható juttatásokat is meghatározhat, illetve az egyes juttatások választható mértékét magasabban is meghatározhatja.243

(2)244 Nem jogosult cafetéria-juttatásra a tartós külszolgálaton lévő bíró, valamint a bíró azon időtartam vonatkozásában, amelyre illetményre vagy átlagilletményre nem jogosult, feltéve, hogy a távollét időtartama meghaladja a harminc napot.

(3) A bíró írásban vagy elektronikus úton a tárgyév január 15-ig, illetve a bírói szolgálati viszony létesítésekor vagy az áthelyezésekor nyilatkozik arról, hogy a cafetéria-juttatás összegén belül milyen juttatásokra tart igényt. A nyilatkozat ezt követően csak akkor módosítható, ha azt az OBH elnökének szabályzata lehetővé teszi. Az OBH elnöke szabályzatban előírhatja, hogy a bíró helyi utazására szolgáló bérlet választására vonatkozó nyilatkozatot korábban kell megtenni.

(4) A bírót megillető cafetéria-juttatás éves összegét az OBH elnöke határozza meg, az azonban nem lehet alacsonyabb a bírói illetményalap összegének ötven százalékánál, és nem lehet magasabb a bírói illetményalap összegének háromszorosánál. A cafetéria-juttatás éves összege biztosít fedezetet az egyes juttatásokhoz kapcsolódó, a juttatást teljesítő munkáltatót terhelő közterhek megfizetésére is.

(5) A (2) bekezdésben meghatározott esetben, illetve ha a bíró szolgálati viszonya a tárgyév közben szűnik meg, az időarányos részt meghaladó mértékben igénybe vett cafetéria-juttatás értékét a távollét vége utáni első munkanapon, illetve a bírói szolgálati viszony megszűnésekor vissza kell fizetni, illetve – a bíró választása szerint, ha a juttatás természete ezt lehetővé teszi – vissza kell adni (a továbbiakban együtt: visszafizetés). Nem kell visszafizetni a cafetéria-juttatás értékét, ha a bírói szolgálati viszony a bíró halála miatt szűnik meg.

(6) Ha a bírót a tárgyév közben áthelyezik, cafetéria-juttatásra az egyes munkáltatóknál időarányosan jogosult. Ha a bíró a korábbi munkáltatónál az időarányos részt meghaladó értékű cafetéria-juttatást vett igénybe, visszafizetési kötelezettség nem terheli, azonban az időarányos részt meghaladó mértékkel az új munkáltatónál igénybe vehető cafetéria-juttatás értékét – legfeljebb az új munkáltatónál igénybe vehető juttatás mértékéig – csökkenteni kell.

184. § (1)245 A bíró 25, 30, 35, 40, illetve 45 év szolgálati idő után jubileumi jutalomra jogosult.

(2)246 A jubileumi jutalom 25 év szolgálati idő után a bíró kéthavi, 30 év után háromhavi, 35 év után négyhavi, 40 év után öthavi, 45 év után hathavi illetménye.

(3)247 A jubileumi jutalomra jogosító idők számítása során a bírói szolgálati viszonyban eltöltött időn kívül az ügyészségi szolgálati viszonyban, az igazságügyi alkalmazotti szolgálati jogviszonyban, az Alkotmánybíróság tagjaként, az országgyűlési biztosként, illetve az alapvető jogok biztosaként, az országgyűlési képviselőként, a nemzetiségi szószólóként, a főállású polgármesterként vagy főállású alpolgármesterként, az állami vezetőként, politikai felsővezetőként, a kormányzati szolgálati jogviszonyban, az állami szolgálati jogviszonyban, a közszolgálati jogviszonyban, az egészségügyi szolgálati jogviszonyban, a közalkalmazotti jogviszonyban, adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyban, rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban, honvédelmi alkalmazotti jogviszonyban, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél és a Magyar Honvédségnél szolgálati viszonyban, továbbá a foglalkoztatásra irányuló más jogviszonyban (munkaviszonyban, 1992. január 20-át követően szövetkezetnél munkaviszony jellegű jogviszonyban stb.) eltöltött időt is figyelembe kell venni.

(4) A (3) bekezdésben foglaltakon kívül jubileumi jutalomra jogosító időnek számít az ügyvédi tevékenység, valamint a közjegyzői és a bírósági végrehajtói szolgálat időtartama is, kivéve az ügyvédi tevékenység, illetve a közjegyzői, valamint a bírósági végrehajtói szolgálat szünetelésének idejét.

(5) Ha a jubileumi jutalomra jogosító idők számítása során azonos időszakra több jogviszonyt is figyelembe lehetne venni, közülük csak egy jogviszony számítható be.

(6) Ha a bíró bármely korábbi foglalkoztatási jogviszonyában jubileumi jutalomban részesült, az ugyanazon fokozat szerinti jutalom ismételten nem illeti meg.

(7) A bíró részére – ha bírói szolgálati viszonya nyugállományba vonulása miatt szűnik meg – ki kell fizetni

a) a nyugdíjazás évében esedékessé váló jubileumi jutalmat,

b) a 30 év szolgálati idő után járó jubileumi jutalmat, ha a jubileumi jutalomra jogosító szolgálati idejéből 2 év vagy ennél kevesebb van hátra,

c) a 35, illetve 40 év szolgálati idő után járó jubileumi jutalmat, ha a jubileumi jutalomra jogosító szolgálati idejéből 3 év vagy ennél kevesebb van hátra.

(8) Ha a bíró szolgálati viszonya a bíró halála miatt szűnik meg, a jubileumi jutalmat – a (6) és (7) bekezdés alkalmazásával – az örökösének kell kifizetni.

185. § A bírót a munkaidején túl teljesített ügyeletért és készenlétért díjazás illeti meg. Ügyelet esetén a díj összege a bírónak az ügyeletben töltött órákra eső illetménye, készenlét esetén ennek 50 százaléka. Ha a bíró az ügyeletet, illetve a készenlétet pihenőnapon vagy munkaszüneti napon teljesíti, kétszeres összegű díjazásra jogosult.

186. §248 (1) Ha a bírót a szolgálati helyétől eltérő más településen működő olyan bíróságra rendelik ki, ahonnan a szolgálati helyére naponta nem tud visszautazni, a kirendelésen töltött munkanapokra – a közlekedési és a szállásköltség megtérítésén túl – élelmezési költségátalányként kirendelési díjra jogosult.

(2) A kirendelési díjat – az (5) bekezdésben foglalt kivétellel – a 187. § (1) és (3) bekezdésében foglaltak alapján kell megállapítani. Ha a kirendelésre a 32. § (1) bekezdése alapján kerül sor, a bíró a díj 150 százalékára jogosult.

(3) Nem számolható el kirendelési díj azokra a munkanapokra, amikor a bíró belföldi kiküldetési díjra jogosult, továbbá ha az élelmezést a kirendelés helyén természetben biztosítják.

(4) Az a bíró, aki tisztségét a 33. §-ban foglaltakra tekintettel kiírt pályázat alapján tölti be rendelkezésre állási pótlékra jogosult. A pótlék összege a bírói illetményalap összegének 20 százaléka.

(5) Ha a tisztségét a 33. §-ban foglaltakra tekintettel kiírt pályázat alapján betöltő bíró az (1) bekezdés szerinti feltételek szerint kerül kirendelésre, a rendelkezésre állási pótlék mellett jogosult kirendelési díjra, amit a 187. § (1) és (3) bekezdésében foglaltak alapján kell megállapítani azzal az eltéréssel, hogy kirendelési díjként a bírói illetményalap egy munkanapra eső részének a 10 százaléka állapítható meg.

186/A. §249 (1) A (2) és (3) bekezdésben foglaltak kivételével belföldi kiküldetésnek minősül, ha a bíró igazságszolgáltatási érdekből, vagy a munkáltatói jogkör gyakorlójának külön utasítása alapján – az általa tárgyalt ügy elbírálása érdekében szükséges eljárási cselekményen való részvétel esetén külön utasítás nélkül – ideiglenesen, lakóhelyén, beosztási, vagy a kinevezési okiratában, valamint az ügyelosztási és ügybeosztási rendben meghatározott szolgálati helyén kívül, a munkáltató érdekkörébe tartozó munkát végez, igazgatási intézkedést teljesít, vagy az OBH elnökének megbízása alapján központi igazgatási feladatot lát el.

(2) Nem minősül belföldi kiküldetésnek, ha a határozott idejű megbízással rendelkező vezető a tisztségéből eredő feladatait teljesíti a szolgálati helyén kívül.

(3) Nem minősül belföldi kiküldetésnek, ha a bíró a feladatait rendszeresen a beosztásáról szóló okiratban szereplő szolgálati helyén vagy a kinevezési okiratában meghatározott szolgálati helyén kívül, de

a)250 az ítélőtábla – kivéve a c) pontban meghatározott ítélőtábla – mint szolgálati hely esetében az ítélőtábla székhelye szerinti vármegye területén,

b) a törvényszék – kivéve a c) pontban meghatározott törvényszéket – mint szolgálati hely esetében az érintett törvényszék illetékességi területén,

c) a Kúria, a fővárosi székhelyű ítélőtábla, a fővárosi illetékességi területű törvényszék és az OBH mint szolgálati hely esetében Budapest területén

végzi.

187. § (1) A bírót belföldi kiküldetés esetén – az élelmezéssel kapcsolatos többletköltségek fedezésére – napidíjként a bírói illetményalap egy munkanapra eső részének a 20 százaléka illeti meg. Ha a kiküldetésben töltött idő a 6 órát nem haladja meg, de a 4 órát eléri, a napidíj fele jár. A napidíj összegének kiszámításánál havonta 21 napot kell figyelembe venni.

(2) Nem számolható el napidíj azokra a munkanapokra, amikor a bíró kirendelési díjra jogosult, továbbá, ha a munkáltató a napi teljes élelmezést a kiküldetés helyén természetben biztosítja.

(3) Szálloda igénybevétele esetén, amennyiben a szállodaköltség a kötelező reggeli árát tartalmazza, a napidíj összegét 20 százalékkal csökkenteni kell.

(4) Kiküldetés és kirendelés esetén a bíró a vasúti első osztály igénybevételére jogosult.

188. § (1) A bíró részére lakhatási támogatások nyújthatók, amelyek különösen a következők:

a) bírósági érdekből történő vezetői kinevezés, áthelyezés, továbbá kirendelés miatt más lakóhelyre költözéshez a bíróság kezelésében álló lakás biztosítása – a bírósági érdekből történő kirendelés kivételével – lakbér megállapításával,

b) az addigi lakóhely vagy a szolgálati hely szerinti településen, illetve azok vonzáskörzetében lakástulajdon megszerzésének, bővítésének, korszerűsítésnek támogatása kamatmentes munkáltatói kölcsönnel,

c) a lakhatással kapcsolatos költségekhez való hozzájárulás,

d) más településre költözés költségeihez való hozzájárulás.

(2) A bíróság kezelésében álló lakáshoz való bérleti jog legfeljebb a bíró bírói szolgálati viszonyának megszűnéséig maradhat fenn.

189. § (1)251 A bíró részére a bíróságok éves költségvetésében biztosított előirányzatoktól függően, a cafetéria-rendszeren kívül egyéb juttatások adhatók, így különösen:

a) önkéntes kiegészítő pénztártagsági támogatás,

b) letelepedési segély,

c) a más településre költözés költségeihez való hozzájárulás,

d) szociális és temetési segély, családalapítási támogatás,

e) tanulmányi ösztöndíj, képzési, továbbképzési és nyelvtanulási támogatás,

f) illetményelőleg,

g) a bírói szolgálati viszonyban töltött idő anyagi elismerése,

h) jutalom,

i) hosszú bírói szolgálati viszony esetén megtakarítás jellegű életbiztosítás kötése,

j) a helyi munkába járás támogatása,

k) kezességvállalással vagy kedvezményes kölcsönnel gépkocsi-vásárlás támogatása.

(2) A nyugállományú bíró pénzbeli és természetbeni támogatásban részesíthető.

(3)252 Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott juttatások mértékét és részletes feltételeit – ideértve a juttatások odaítélésének feltételeit is – az OBH elnöke az érdek-képviseleti szervekkel együttműködve, valamint az OBT egyetértésével, szabályzatban állapítja meg.

189/A. §253 (1) Ha a bírónak átlagilletményt kell fizetni, részére az átlagszámítás alapjául szolgáló időszakra (a továbbiakban: irányadó időszak) kifizetett illetmény és jutalom (a továbbiakban e §-ban együtt: javadalmazás) időarányosan számított átlaga jár.

(2) Az (1) bekezdés szerinti átlagszámításnál az esedékességtől eltérő időben kifizetett javadalmazást az esedékesség napján teljesített kifizetésnek kell tekinteni.

(3) Az átlagilletmény számításánál az illetményt az átlagilletmény esedékessége időpontjában érvényes összegben kell figyelembe venni.

(4) Az átlagilletmény-számítás alapjául az utolsó négy naptári negyedévre kifizetett javadalmazások szolgálnak.

(5) Ha a bíró szolgálati viszonya a négy naptári negyedévnél rövidebb, az átlagilletmény számításakor a nála számításba vehető naptári negyedév(ek), negyedév hiányában az utolsó naptári hónap(ok)ra kifizetett javadalmazást kell figyelembe venni.

(6) Az irányadó időszakban kifizetett, de az irányadó időszakot meghaladó, meghatározott időtartamra járó javadalmazásnak, továbbá az irányadó időszakon kívüli időben kifizetett, de az irányadó időszak alatti munkavégzés alapján járó javadalmazásnak csak az átlagszámítás alapjául figyelembe vehető időszakra eső – a (8) bekezdés szerinti osztószám figyelembevételével számított – (időarányos) részét kell az átlagszámításnál a kifizetett javadalmazás összegébe beszámítani.

(7)254 Ha a bíró szolgálati viszonya egy naptári hónapnál rövidebb, átlagilletményének az illetményével azonos összeg tekintendő.

(8) Az egy órára, illetve az egy munkanapra járó átlagilletményt úgy kell kiszámítani, hogy a bíró irányadó időszaki javadalmazásának együttes összegét osztani kell az adott időszakban munkában töltött, valamint az illetménnyel fizetett, de munkában nem töltött órák, illetve munkanapok számával (a továbbiakban együtt: osztószám).

(9) Az a naptári negyedév – az (5) bekezdés szerinti naptári negyedév(ek) hiányában az a naptári hónap –, amelyben a bírónak kifizetett javadalmazáshoz osztószám nem tartozik, az irányadó időszak meghatározásánál nem vehető figyelembe.

(10) Ha e törvény a fizetési kötelezettség megállapításánál havi átlagilletmény alkalmazását írja elő, akkor egy havi átlagilletményen a bíró egy napi átlagilletményének a huszonkétszerese értendő. Munkaidőkeret alkalmazása esetén a havi átlagilletmény kiszámításánál a (8) bekezdésben foglaltak szerint meghatározott egy órára járó átlagilletmény összege szorzandó 174-gyel, részmunkaidő esetén ennek időarányos részével.

190. § (1) Az állam készfizető kezességet vállal a bíró által a lakás építéséhez, vásárlásához hitelintézettől igényelt állami kamattámogatású kölcsön összegének a hitel fedezetéül szolgáló, hitelcél szerinti lakásingatlan hitelbiztosítéki értékének 60%-át meghaladó részére, legfeljebb e hitelbiztosítéki érték 100%-áig.

(2) Az állam az (1) bekezdésben foglalt készfizető kezességet annál a bírónál vállalhat, aki

a) legalább három éves bírói szolgálati viszonnyal rendelkezik,

b) sem felmentési, sem lemondási idejét nem tölti,

c) ellen nem folyik fegyelmi eljárás, nem áll fegyelmi büntetés hatálya alatt,

d) nem áll büntetőeljárás hatálya alatt,

e) az (1) bekezdés szerinti, korábbi kezességvállalással biztosított hitelrészt a hitelintézetnek kiegyenlítette, illetve a vele közös háztartásban élő házas- vagy élettársa – az igénylés időpontjában – az állami kezességvállalással biztosított lakáscélú hitel törlesztésére nem kötelezett,

f) a kölcsönt nyújtó hitelintézet belső szabályai szerint – saját, illetve adóstársa jövedelmi helyzetét is figyelembe véve – a kölcsön teljes összegére vonatkozóan hitelképesnek bizonyul.

(3) A (2) bekezdés a) pontjának alkalmazása szempontjából a bíró korábbi igazságügyi alkalmazotti szolgálati jogviszonyát, illetve ügyészségi szolgálati viszonyát be kell számítani.

(4) A (2) bekezdés a)–c) pontjában foglalt feltételek teljesülését, valamint a kezességvállalás alapjául szolgáló szolgálati viszony fennállását a munkáltatói jogkör gyakorlója igazolja.

(5)255 A (2) bekezdés d) pontjában foglalt feltétel teljesülését a bíró hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal igazolja, a (2) bekezdés e) pontjában foglalt feltétel teljesüléséről a bíró a kölcsönt nyújtó hitelintézetnek nyilatkozik.

191. § (1) A bíró a munkáltatói jogkör gyakorlójának köteles bejelenteni a hitelszerződés megkötését követő öt munkanapon belül

a) a hitelszerződést kötő pénzintézet nevét, címét,

b) az állami kezességvállalással biztosított hitel nagyságát,

c) a hitel lejártának időpontját.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adatokban bekövetkezett változásokról a bíró haladéktalanul köteles tájékoztatni a munkáltatói jogkör gyakorlóját.

192. § (1) Ha a bíró szolgálati viszonya a 25. § (1) bekezdése, a 90. § a) pontja, a 90. § b) pontja – ha az alkalmatlanság nem egészségügyi ok következménye –, továbbá a 90. § c)–e), i), k)–m) pontja alapján szűnik meg, a még fennálló állami kezesség után a központi költségvetés javára – a hitelintézet útján – egyszeri kezességvállalási díjat kell fizetnie. A kezességvállalási díj mértéke a kezességgel biztosított kötelezettség összegének kettő százaléka.

(2) A munkáltatói jogkör gyakorlója a bíró szolgálati viszonyának az (1) bekezdés szerinti megszűnése esetén erről nyolc napon belül értesíti a bíró által a 191. § (1) bekezdése alapján bejelentett hitelintézetet.

(3) A hitelintézet megállapítja és nyolc napon belül írásban közli a bíróval az (1) bekezdés szerint megfizetendő kezességvállalási díj összegét, amelyet a bíró a hitelintézeti értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül a folyósító hitelintézet részére megfizet.

(4) Ha a bíró az (1) bekezdés szerinti fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a hitelintézet erről, valamint a bíró adatairól nyolc napon belül értesíti az állami adóhatóságot.

(5) Ha az állam a készfizető kezességvállalás alapján a bíró helyett a kezességvállalással biztosított – a hitelintézetnek meg nem térülő – összeget kifizette, illetve az (1) bekezdés szerinti egyszeri kezességvállalási díj megfizetését a bíró elmulasztotta, akkor a bíró ezen tartozásai a Magyar Állammal szembeni köztartozásnak minősülnek, amelyet az állami adóhatóság adók módjára hajt be.

(6) A kezességvállalásból eredő helytállási kötelezettség teljesítésének módját a Kormány rendeletben állapítja meg.

193. § A hitelintézet a negyedévet követő hónap 15. napjáig tájékoztatja a kincstárt a bírónak nyújtott kölcsönök állami kezességvállalással érintett részének negyedév végén fennálló állományáról, továbbá e kölcsönök számáról. Az adatgyűjtés és adatszolgáltatás egyedi azonosításra alkalmatlan módon történhet.

194. § A bíró részére a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló törvénnyel alapított kitüntetés, illetve a törvényben kapott felhatalmazás alapján alapított kitüntető cím, díj, oklevél, plakett vagy más elismerés adományozható.

70.256 A Kúriára, az OBH-ba és az érintett szervhez beosztott bíróra vonatkozó eltérő rendelkezések

195. §257 (1)258 A Kúriára, az OBH-ba és az érintett szervhez beosztott bíróra a 167–194. §-ban foglalt rendelkezéseket a (2)–(6) bekezdés szerinti eltéréssel kell alkalmazni.

(2) A bíró a beosztási pótlékára a korábbi beosztásának megfelelően jogosult. Ha a bíró korábban helyi bíróságon, illetve járásbíróságon működött, részére a törvényszéki bírákra vonatkozó mértékű beosztási pótlékot kell megállapítani, és a Kúrián, az OBH-ban és a minisztériumban, valamint az érintett szervnél beosztott bíróként eltöltött szolgálati idő tartamát törvényszéken eltöltött időnek kell tekinteni.

(3)259 Az OBH-ban, a Kúrián, valamint az érintett szervnél főosztályvezetői, főosztályvezető-helyettesi, illetve osztályvezetői munkakört betöltő vagy álláshelyen foglalkoztatott bírák vezetői pótléka a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel

a) a főosztályvezetők esetén az ítélőtábla kollégiumvezetőjére,

b) a főosztályvezető-helyettesek esetén a törvényszék elnökhelyettesére,

c) az osztályvezetők esetén a nagyobb járásbíróság elnökére

irányadó összeggel azonos.

(4) Az ügyészségen vezetői tisztséget betöltő beosztott bíró vezetői pótléka az általa betöltött vezetői munkakörre a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló törvény alapján irányadó vezetői pótlékkal azonos.

(5)260 Az OBH-ba, a Kúriára és az érintett szervhez beosztott bíró a (2) bekezdés szerint járó beosztási pótlékon felül a bírói illetményalap összegének 30 százalékára jogosult.

(6)261 A beosztott bíró soron kívüli előresorolására és részére magasabb bírói cím adományozására – az érintett szervhez beosztott bíró esetén az érintett szerv vezetőjének kezdeményezésére az OBH elnökének, az OBH-ba beosztott bíró esetén az OBH elnökének, valamint a Kúriára beosztott bíró esetén a Kúria elnökének javaslatára – az OBT jogosult.

(7) A bírót ügyeleti és készenléti díj nem illeti meg, túlmunkájáért a kormánytisztviselőkre vonatkozó szabályok szerint szabadidő-átalány állapítható meg.

196. § (1)262 A bíró részére az e törvény, valamint más jogszabály alapján őt megillető javadalmazás és egyéb pénzbeli juttatás kifizetése az általa meghatározott fizetési számlára történő átutalással, fizetési számla hiányában pénzforgalmi számláról történő készpénzkifizetés kézbesítése útján történik.

(2)263 A fizetési számlához kapcsolódóan a bíró részére legfeljebb havonta a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott mértékű bankszámla-hozzájárulás adható.

(3)264 A munkáltató viseli az illetmény fizetési számlára történő átutalásának vagy készpénzben történő kifizetésének a költségét.

XIII. Fejezet

VAGYONNYILATKOZAT

71. A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség és a vagyonnyilatkozat-tételre kötelezettek köre

197. § Az alapvető jogok és kötelességek pártatlan és elfogulatlan érvényesítése, valamint a közélet tisztaságának biztosítása és a korrupció megelőzése céljából a bíró a 4. melléklet szerinti adattartalommal, az e törvényben meghatározott eljárási szabályok szerint vagyonnyilatkozatot tesz (a továbbiakban: bírói vagyonnyilatkozat), továbbá háromévenként számot ad az előző vagyonnyilatkozatban foglaltakhoz képest bekövetkezett vagyongyarapodásáról és annak jövedelmi forrásairól. A bíró a vele közös háztartásban élő házastársára, élettársára és gyermekére (a továbbiakban e fejezetben együtt: hozzátartozók) vonatkozóan is külön-külön vagyonnyilatkozatot tesz (a továbbiakban: hozzátartozói vagyonnyilatkozat). Ha e törvény másként nem rendelkezik, a hozzátartozói vagyonnyilatkozatra a bírói vagyonnyilatkozatra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

198. § A vagyonnyilatkozatot az eskü letételét megelőzően, ezt követően a kötelezettség esedékessé válásának évében március hó 31. napjáig kell megtenni.

199. § (1) A bírói és a hozzátartozói vagyonnyilatkozat (a továbbiakban együtt: vagyonnyilatkozat) két egymástól elkülönülő részből, a személyi adatokat tartalmazó személyi részből és a nyilatkozatot tartalmazó vagyoni részből áll.

(2) A vagyonnyilatkozat személyi részét két példányban kell kitölteni. A bírói és a hozzátartozói vagyonnyilatkozat személyi részének egy-egy példányát külön-külön, a személyi nyilvántartásban a bíró részére megállapított nyilvántartási számmal ellátott zárt borítékban a munkáltatói jogkör gyakorlójának, az OBH elnökének kinevezési jogkörébe tartozó vezetők esetében az OBH elnökének (a továbbiakban együtt: a munkáltatói jogkör gyakorlója) kell átadni, a másik példány a bírónál marad.

(3) A bíró a vagyonnyilatkozat személyi részéhez külön nyilatkozatot csatol, amelyben felhatalmazza az OBT-t, hogy a vagyonnyilatkozatban foglaltak ellenőrzése céljából, az ahhoz szükséges mértékben a személyes adatait kezelje. A felhatalmazást teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott felhatalmazást a bíróval közös háztartásban élő hozzátartozótól is meg kell szerezni és a hozzátartozói vagyonnyilatkozat személyi részéhez kell csatolni.

72. A soron kívüli vagyonnyilatkozat

200. § (1) A munkáltatói jogkör gyakorlója a 198. §-ban meghatározott időponttól függetlenül is vagyonnyilatkozat tételére kötelezheti a bírót, ha a vagyoni helyzetére vonatkozóan olyan bejelentést tesznek, amely szerint alaposan feltehető, hogy vagyongyarapodása a szolgálati viszonyából, illetve a munkáltató által ismert más törvényes forrásból származó jövedelme alapján nem igazolható.

(2) Nem lehet soron kívül nyilatkozattételre kötelezni a bírót, ha a bejelentés névtelen, illetve nyilvánvalóan alaptalan, vagy olyan tényt, illetve körülményt tartalmaz, amelyre nézve a munkáltatói jogkör gyakorlója már korábban nyilatkozattételre hívta fel a bírót. A soron kívüli vagyonnyilatkozat átadására, kezelésére, összevetésére, az ellenőrzési eljárás kezdeményezésére és lefolytatására az általános szabályok az irányadók.

73. A vagyonnyilatkozat kezelése és a vagyonnyilatkozatba való betekintés

201. § (1) A bírói vagyonnyilatkozat vagyoni részét három példányban, a hozzátartozói vagyonnyilatkozat vagyoni részét két példányban kell kitölteni. A bírói vagyonnyilatkozat vagyoni részének két példányát külön-külön, továbbá a hozzátartozói vagyonnyilatkozat vagyoni részének egyik példányát a bíró nyilvántartási számával ellátott zárt borítékban a munkáltatói jogkör gyakorlójának kell átadni. A bírói vagyonnyilatkozat vagyoni részének harmadik, illetve a hozzátartozói vagyonnyilatkozat vagyoni részének másik példánya a bírónál marad.

(2) A munkáltatói jogkör gyakorlója írásban igazolja a vagyonnyilatkozat személyi és vagyoni részének átvételét.

(3) A munkáltatói jogkör gyakorlója a bírói vagyonnyilatkozat vagyoni részét tartalmazó zárt boríték egyik példányát, továbbá a hozzátartozói vagyonnyilatkozat vagyoni részét tartalmazó zárt borítékot megküldi az OBH elnökének. A vagyoni részt tartalmazó zárt borítékok kezeléséről az OBH gondoskodik.

(4) A vagyonnyilatkozattal kapcsolatos összes iratot az egyéb iratoktól elkülönítetten kell kezelni.

202. § (1) Az OBH a bírói és hozzátartozói vagyonnyilatkozat vagyoni részét, a munkáltatói jogkör gyakorlója a bírói és hozzátartozói vagyonnyilatkozat személyi részét és a bírói vagyonnyilatkozat vagyoni részét tartalmazó zárt borítékot 10 évig, de legfeljebb a bíró szolgálati viszonyának fennállásig megőrzi. A vagyoni rész adatait az OBH elektronikus nyilvántartási rendszerben is kezelheti. Az adatok számítógépes nyilvántartása más adatrendszerrel nem kapcsolható össze, abból az ellenőrzési eljárással össze nem függő feldolgozás nem végezhető. A határidő lejártát követően a bírói és hozzátartozói vagyonnyilatkozat személyi és vagyoni részének adatait meg kell semmisíteni, illetve a számítógépes nyilvántartásból törölni kell.

(2) A közös háztartás megszűnése esetén a hozzátartozó adatai tekintetében az (1) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni.

(3) A bírói és hozzátartozói vagyonnyilatkozatok személyi és vagyoni részeinek megsemmisítéséről a munkáltatói jogkör gyakorlója gondoskodik, aki a vagyonnyilatkozatok őrzésére megállapított időtartam leteltekor – a nyilvántartási szám és a kiegészítő kód egyidejű közlésével – haladéktalanul megkeresi az OBH-t az ott kezelt vagyoni részek visszaküldése iránt. Az OBH a vagyonnyilatkozatokat a megkeresés beérkezésétől számított 15 napon belül köteles visszaküldeni.

203. § (1) A bíró vagyonnyilatkozatába a bíró és a munkáltatói jogkör gyakorlója, a hozzátartozói vagyonnyilatkozatba – a reá vonatkozó adatok tekintetében – a bíróval közös háztartásban élő hozzátartozója, továbbá mind a bírói, mind a hozzátartozói vagyonnyilatkozatba az e fejezet szerinti ellenőrzési eljárás esetén az OBT tagjai, valamint a szolgálati jogvitával összefüggésben a szolgálati bíróság, illetve a bíróság jogosult betekinteni.

(2) A vagyonnyilatkozatban foglalt adatokról harmadik személynek csak a bíró, illetve – a reá vonatkozó adatok tekintetében – a vele közös háztartásban élő hozzátartozó írásbeli hozzájárulásával adható tájékoztatás.

(3) A munkáltatói jogkör gyakorlója, valamint az OBT gondoskodik arról, hogy a vagyonnyilatkozatot az adatvédelmi szabályoknak megfelelően kezeljék és az abban foglaltakat az (1) és (2) bekezdésben meghatározott személyeken kívül más ne ismerhesse meg.

(4) A szolgálati viszony megszűnésekor a vagyonnyilatkozatot a bíró részére vissza kell adni. A közös háztartás megszűnése esetén a vagyonnyilatkozat reá vonatkozó részét a hozzátartozónak kell visszaadni.

(5) A vagyonnyilatkozat átadására, kezelésére, ellenőrzésére és az abban foglalt adatok védelmére vonatkozó részletes szabályokat az OBH elnöke szabályzatban állapítja meg.

74. Az ellenőrzési eljárás

204. § A vagyonnyilatkozatot az átadását követő hatvan napon belül a munkáltatói jogkör gyakorlója a bíró jelenlétében összeveti a legutolsó vagyonnyilatkozatával. Ha a vagyongyarapodásra a bírónak a szolgálati viszonyából vagy a munkáltató által ismert más törvényes forrásból származó jövedelme nem ad magyarázatot, a munkáltatói jogkör gyakorlója – a bírói és a hozzátartozói vagyonnyilatkozat személyi részeit és az azokhoz csatolt felhatalmazást [199. § (3) és (4) bekezdés] tartalmazó zárt borítékok egyidejű megküldésével – a bírói vagyonnyilatkozatok összevetésének napjától számított tizenöt napon belül ellenőrzési eljárást kezdeményez az OBT-nál. Az összevetésről, a bíró meghallgatásáról, illetve az ellenőrzési eljárás kezdeményezéséről jegyzőkönyvet kell felvenni, amelynek egy példányát át kell adni a bírónak.

205. § (1) Az ellenőrzési eljárást az OBT, vagy az általa kijelölt tagja folytatja le.

(2) Ellenőrzési eljárás kezdeményezése esetén, az ellenőrzés lefolytatása céljából a személyi részben feltüntetett adatok segítségével a személyi és a vagyoni rész adatait egymáshoz kell rendelni. Az ellenőrzési eljárást hat hónapon belül be kell fejezni. Az ellenőrzési eljárás befejezését követően a személyi és a vagyoni rész egymáshoz rendelését meg kell szüntetni és a személyi részben foglalt adatokat tartalmazó borítékot a munkáltatói jogkör gyakorlójának vissza kell küldeni, egyidejűleg a személyi rész adatait a számítógépes nyilvántartásból törölni kell.

206. § (1) Az ellenőrzés célja a vagyongyarapodás okának megállapítása. Az OBT vagy az általa kijelölt tagja

a)265 a bírót, a vele közös háztartásban élő hozzátartozót, valamint más személyeket – arról való tájékoztatásuk mellett, hogy nem kötelesek a kérdésekre válaszolni – meghallgathatja,

b) szakértőt rendelhet ki,

c) más szervektől, személyektől adatokat szerezhet be.

(2) A meghallgatni kívánt személyek nem kötelesek nyilatkozatot tenni. A bíró meghallgatásának megkísérlése kötelező. A megkeresett személyek, szervek az adatszolgáltatásnak a reájuk vonatkozó jogszabályok szerint kötelesek eleget tenni.

(3) A bíró és – a reá vonatkozó adatok tekintetében – a bíróval közös háztartásban élő hozzátartozója a (2) bekezdésben foglaltak szerint beszerzett adatokba az adatok nyilvántartásának módjától függetlenül jogosult betekinteni.

(4) A (2) bekezdés alapján átvett adatokat – feltéve, hogy az ellenőrzés megállapításai alapján nem indult a bírói szolgálati viszonyból eredő jogvita vagy büntetőeljárás – az ellenőrzési eljárás befejezése után meg kell semmisíteni.

207. § Az OBT az ellenőrzési eljárás megállapításait közli a munkáltatói jogkör gyakorlójával. A munkáltatói jogkör gyakorlója a döntéséről és annak indokairól 15 napon belül tájékoztatja a bírót és az OBT-t. Ha a bíró a munkáltatói jogkör gyakorlójának a 90. § k) pontjára alapított döntését vitatja, jogorvoslatért bírósághoz fordulhat.

75. A Kúria elnökére és az OBH elnökére vonatkozó rendelkezések

208. § (1) A Kúria elnökére és az OBH elnökére a 197–207. §-ban foglalt rendelkezéseket az e §-ban, valamint a 209. és 210. §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A Kúria elnöke és az OBH elnöke a megválasztásától számított harminc napon belül az e törvény 4. melléklete szerinti vagyonnyilatkozat személyi és vagyoni részének egy-egy példányát zárt borítékban átadja az Országgyűlés elnökének. A zárt borítékok kezeléséről az Országgyűlés összeférhetetlenségi ügyekkel foglalkozó bizottsága (a továbbiakban: bizottság) gondoskodik.

(3) Az elnöki megbízás megszűnésekor a vagyonnyilatkozatot a Kúria elnöke, illetve az OBH elnöke részére vissza kell adni. A közös háztartás megszűnése esetén a vagyonnyilatkozat reá vonatkozó részét a hozzátartozónak vissza kell adni.

209. § (1) Ellenőrzési eljárás kezdeményezése esetén az ellenőrzés lefolytatása céljából a személyi és vagyoni rész adatait egymáshoz kell rendelni. Az ellenőrzési eljárás befejezését követően a személyi és vagyoni rész egymáshoz rendelését meg kell szüntetni.

(2) Az ellenőrzést a bizottság tagjaiból sorsolással létrehozott háromtagú vizsgálóbizottság végzi. Az ellenőrzési eljárás megállapításairól a bizottság tájékoztatja az Országgyűlést.

(3) A vagyonnyilatkozattal összefüggésben a munkáltatói jogkör gyakorlóján az Országgyűlést kell érteni.

210. § A Kúria elnökének és az OBH elnökének vagyonnyilatkozata – az azonosító adatok kivételével – nyilvános. A vagyonnyilatkozat nyilvánosságra hozataláról az Országgyűlés elnöke gondoskodik. A hozzátartozói vagyonnyilatkozat nem nyilvános.

76.266 A Kúriára, az OBH-ba és az érintett szervhez beosztott bíró vagyonnyilatkozata

211. § A 197–207. § rendelkezéseit kell alkalmazni a Kúriára, az OBH-ba és az érintett szervhez beosztott bíróra is, azzal, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója a Kúria elnöke, az OBH elnöke, illetve az érintett szerv vezetője.

XIV. Fejezet

AZ ÜLNÖK JOGÁLLÁSA ÉS JAVADALMAZÁSA

77. Az ülnök jogállása és választása

212. § (1)267 Ülnöknek az a 30. évét betöltött magyar állampolgár választható meg, aki nem áll a cselekvőképességet érintő gondnokság vagy támogatott döntéshozatal hatálya alatt, továbbá büntetlen előéletű és nem áll közügyektől eltiltás hatálya alatt sem.

(2) A katonai büntetőeljárásban eljáró katonai tanácsok ülnökeinek (a továbbiakban: katonai ülnök) megválasztásához az (1) bekezdésben meghatározott feltételeken túl az is szükséges, hogy a jelölt a Magyar Honvédségnél, illetve rendvédelmi szervnél hivatásos szolgálati viszonyban álljon.

(3) Az ülnök nem lehet tagja pártnak, és politikai tevékenységet nem folytathat.

(4)268 Az ülnök esetében a 41. § és a 42. § (1)–(3) bekezdése megfelelően alkalmazandó.

213. § (1)269 Az ülnököket a bíróság illetékességi területén lakóhellyel rendelkező nagykorú magyar állampolgárok, a bíróság illetékességi területén működő helyi önkormányzatok és az egyesületek – kivéve a pártokat – jelölik.

(2)270 A fiatalkorúak büntetőügyeiben eljáró bíróság

a) pedagógus ülnökeit a bíróság illetékességi területén működő alapfokú és középfokú nevelési-oktatási intézmények tantestületei,

b) nem pedagógus ülnökeit az egyesületek – kivéve a pártokat –, a foglalkozásuk szerinti érdek-képviseleti szervek, valamint őket a Be. 680. § (5) bekezdés c) pontja szerinti munkakörben foglalkoztató, vagy korábban foglalkoztató szervezetek

jelölik.

(3)271 A katonai ülnököket – ideértve a Be. 698. § (4) bekezdésére tekintettel a Be. 680. § (5) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelelő katonai ülnököket is – a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek illetékes parancsnokai – az ott működő érdek-képviseleti szervek javaslataira is figyelemmel – jelölik.

(4)272 A munkaügyi bíróságként eljáró bíróság ülnökeit elsősorban a munkavállalók és munkaadók érdek-képviseleti szervei jelölik.

214. § (1)273 A jelölt a jelölés elfogadásáról írásban nyilatkozik. A nyilatkozat a jelölt nevét, születési helyét és idejét, anyja nevét, lakóhelyét, iskolai végzettségét, szakképzettségét, foglalkozását, munkahelye nevét és címét, egy hónapra járó távolléti díja összegét, valamint az aláírását tartalmazza.

(2)274 A jelölt a jelölés elfogadását követően haladéktalanul, az ülnökké történő megválasztására jogosult képviselő-testület részére hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal igazolja büntetlen előéletét. A fiatalkorúak büntetőügyeiben eljáró bíróság nem pedagógus ülnökjelöltjének az ülnökké történő megválasztására jogosult képviselő-testület részére igazolnia kell továbbá a megválasztásához szükséges adatokat és tényeket.

(3) Ha a jelölt a (2) bekezdésben meghatározott igazolási kötelezettségét elmulasztja, ülnökké megválasztani nem lehet.

(4) Az ülnök megválasztására jogosult képviselő-testület a (2) bekezdésben meghatározott személyes adatokat a jelölt ülnökké történő megválasztásáról meghozott döntésig kezeli.

(5)275 Egy jelölt – a (6) bekezdésben meghatározott kivétellel – kizárólag egy bírósághoz választható meg ülnökké.

(6)276 A tábornoki rendfokozatú katonai ülnökjelölt, függetlenül attól, hogy hol van a szolgálati helye, több bírósághoz is megválasztható katonai ülnökké.

215. § (1)277 A járásbíróság ülnökeit a bíróság székhelye szerint illetékes helyi önkormányzat, illetve települési nemzetiségi önkormányzat képviselő-testülete, a törvényszék ülnökeit a vármegyei (fővárosi), illetve megyei jogú városi képviselő-testület és a területi nemzetiségi önkormányzatok képviselő-testületei választják meg. A Budapest területén működő járásbíróságok ülnökeit a bíróság illetékességi területe szerinti helyi önkormányzatok és települési nemzetiségi önkormányzatok képviselő-testületei választják meg. Olyan járásbíróság esetén, amelynek székhelye nem az illetékességi területén helyezkedik el, az ülnököket az illetékességi terület szerinti vármegyei képviselő-testület és a területi nemzetiségi önkormányzatok képviselő-testületei választják meg.

(2) A katonai ülnököket a rendfokozatuknak megfelelő állománygyűlésen választják meg.

216. § (1) Az ülnökök megbízatása – a 217. § (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 4 évre szól.

(2) Az ülnökök választását a köztársasági elnök tűzi ki.

(3) Az OBH elnöke megállapítja, hogy a választó szerv melyik bírósághoz hány ülnököt választ.

217. § (1) A korábban megválasztott ülnökök megbízatása az új ülnökválasztástól számított 30 nap elteltével jár le.

(2) Ha az ülnökök megválasztására a köztársasági elnök által ülnökválasztásra kitűzött időpontban nem kerül sor, a korábban megválasztott ülnökök megbízatása az új ülnökök megválasztásától számított 30 nap elteltével jár le.

(3)278 Ha a járásbírósági ülnökök száma

a) az ülnökök választása eredményeként

b) az ülnöki megbízatás bármilyen okból történő megszűnése miatt, vagy

c) a bírósági ügyforgalom jelentős növekedése miatt

nem elegendő, és ez veszélyezteti a bíróság működését, az ülnöki feladatokat a törvényszék elnöke által meghatározott rendben azon törvényszékhez megválasztott ülnökök is elláthatják, amelyek illetékességi területéhez az érintett járásbíróság tartozik.

(4) Ha a megválasztott ülnökök száma nem éri el az OBH elnöke által megállapított létszámot, az OBH elnöke kezdeményezheti a köztársasági elnöknél a soron kívüli ülnökválasztás kiírását.

218. § (1) A megválasztott ülnök tisztsége gyakorlásának megkezdése előtt bírói esküt tesz.

(2) Az ülnököt előre megállapított rendben a bíróság elnöke hívja be, és osztja be az ítélkező tanácsokba.

(3) A bíróság elnöke a bírósághoz megválasztott valamennyi ülnök részére évenként legalább egyszer, egyébként akkor, ha ezt az időszerű feladatok megkívánják, értekezletet tart (ülnöki értekezlet).

219. § (1) A bíróság elnöke az ülnököt, annak megbízatása időtartama alatt írásban, a mulasztás jogkövetkezményeinek ismertetésével felhívhatja büntetlen előéletének – a felhívás közlésétől számított 15 munkanapon belüli – igazolására.

(2)279 Ha az (1) bekezdésben meghatározott felhívásra az ülnök büntetlen előéletét igazolja, a bíróság az igazolás céljából a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági erkölcsi bizonyítvány kiadása iránti eljárásért megfizetett igazgatási szolgáltatási díjat az ülnök részére megtéríti.

(3) Ha az ülnök az (1) bekezdésben foglalt felhívásnak nem tesz eleget, a bíróság elnöke az ülnököt ismételten felhívja büntetlen előéletének igazolására, egyben tájékoztatja az igazolás elmulasztásának jogkövetkezményeiről.

(4) Ha

a) az ülnök a (3) bekezdésben meghatározott ismételt felhívás kézhezvételételétől számított 15 munkanapon belül igazolási kötelezettségének nem tesz eleget, és nem bizonyítja, hogy a kötelezettség elmulasztása rajta kívül álló ok következménye vagy

b)280 a bíróság elnöke az ülnök büntetett előéletének tényét az igazolás céljából a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági erkölcsi bizonyítvány tartalma alapján megállapítja,

a bíróság elnöke az ülnököt megválasztó képviselő-testületnél kezdeményezi az ülnök megbízatásának megszüntetését, és ezzel egyidejűleg a megbízatás megszüntetése kezdeményezésének tényét az ülnökkel közli.

(5) A (4) bekezdésben meghatározott közlés napjától az ülnök az ítélkezési tevékenységét nem gyakorolhatja.

(6) Az (1)–(3) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a bíróság elnöke és az ülnököt megválasztó képviselő-testület az ülnöki megbízatás megszűnéséig kezeli.

78. Az ülnök megbízatásának megszűnése

220. § (1) Az ülnök megbízatása megszűnik:

a) az ülnök halálával,

b) a megbízatásának lejártával,

c) ha a 212. § (1) bekezdésében foglalt feltételek valamelyike már nem áll fenn,

d) a 70. év betöltésével,

e) lemondással,

f) ha a 219. § (4) bekezdésében meghatározott esetben az ülnököt megválasztó képviselő-testület az ülnököt visszahívja.

(2) A katonai ülnök megbízatása – a nyugállományba helyezést kivéve – akkor is megszűnik, ha a szolgálati viszonya megszűnt.

(3) Az ülnök a képviselő-testülethez intézett írásbeli nyilatkozatával lemondhat megbízatásáról.

(4) A lemondó nyilatkozat érvényességéhez a képviselő-testület elfogadó nyilatkozata nem szükséges.

(5) A lemondásról a képviselő-testület az illetékes bíróság elnökét haladéktalanul értesíti, a lemondás bejelentésének napjától az ülnök az ítélkezési tevékenységét nem gyakorolhatja.

(6) Az (1) bekezdés c), d) és f) pontjában írt esetben az ülnöki megbízatás megszűnését a képviselő-testület határozattal állapítja meg, és erről az illetékes bíróság elnökét haladéktalanul értesíti.

79. Az ülnök javadalmazása

221. § (1)281 A munkaviszonyban, kormányzati szolgálati, állami szolgálati, közszolgálati, egészségügyi szolgálati vagy közalkalmazotti jogviszonyban, adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyban, rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban, honvédelmi alkalmazotti jogviszonyban, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti rendvédelmi feladatokat ellátó szerveknél és a Magyar Honvédségnél szolgálati viszonyban, vagy foglalkoztatásra irányuló más jogviszonyban (szövetkezetnél munkaviszony jellegű jogviszonyban stb.) álló ülnököt ülnöki működésének időtartamára a távolléti díja illeti meg.

(2) Ha valamely jogszabályban biztosított juttatáshoz való jogosultság, illetve annak mértéke meghatározott munkateljesítménytől vagy a munkában eltöltött napok számától függ, az ülnöki működés időtartamát munkában töltött időként kell számításba venni.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott jogviszonyokban nem álló, vagy az ülnöki működése idejére munkabérben (díjazásban) nem részesülő ülnököt tiszteletdíj illeti meg. A tiszteletdíj mértéke az ülnök működésének minden napjára a bírói illetményalap egy munkanapra eső összegének a 25 százaléka.

(4) Ha a távolléti díj az (1) bekezdés szerinti esetben nem éri el a (3) bekezdésben meghatározott tiszteletdíj arányos részét, azt a tiszteletdíj összegéig ki kell egészíteni.

(5) Az ülnök a hivatalos kiküldetésével járó költségeket a bírákra irányadó rendelkezések megfelelő alkalmazásával számolhatja el.

(6)282 Az ülnök részére az e törvény, valamint más jogszabály alapján őt megillető javadalmazás és egyéb pénzbeli juttatás kifizetése az általa meghatározott fizetési számlára történő átutalással, fizetési számla hiányában pénzforgalmi számláról történő készpénzkifizetés kézbesítése útján történik. Az ülnök részére a fizetési számlához kapcsolódóan legfeljebb havonta a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott mértékű bankszámla-hozzájárulás adható.

XV. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

222. §283 (1)284 A bírák szolgálati viszonyára az e törvényben nem szabályozott kérdésekben az Mt. 6. §-át, 7. §-át, 9. §-át, 10. § (2) és (4) bekezdését, 12. §-át, 20. § (3) bekezdését, 22. § (1) és (3)–(7) bekezdését, 23. §-át, 24. § (1) bekezdés első mondatának első fordulatát és harmadik mondatát, valamint (2), (3) és (4) bekezdését, 25–28. §-át, 29. § (1) és (3)–(5) bekezdését, 45. § (4) bekezdését, 51. § (2) bekezdés a) pontját és (5) bekezdését, 55. § (1)–(4) bekezdését, 61. § (4) bekezdés c) és d) pontját, valamint (5) és (6) bekezdését, 64. § (3) és (4) bekezdését, 65. § (3) bekezdését, 70. § (4) bekezdését, 80. §-át, 93. § (2)–(4) bekezdését, 97. § (1) bekezdését, 102. § (1) és (5) bekezdését, 103. §-át, 104. § (1) bekezdését, 105. § (1) bekezdését, 113. §-át, 115. § (2) bekezdés a)–e) pontját, 118. § (1)–(3) bekezdését, 118/A. §-át, 120–121. §-át, 122. § (3)–(5) bekezdését, 123. § (1)–(4) bekezdését, (5) bekezdés a) és c) pontját, (5a) bekezdését, valamint (7) bekezdését, 124–131. §-át, 133. § (1) és (2) bekezdését, 134. § (1)–(3) bekezdését, 154–156. §-át, 157. § (1) bekezdését, 160–164. §-át, 231. §-át, 270. §-át, 271. §-át, 272. § (2)–(9) bekezdését, 274. § (1) bekezdésének első fordulatát, valamint (2)–(5) bekezdését, 275. §-át, 286. §-át, 287. § (4) bekezdését, 294. § (1) bekezdés c), d), g), h), i), m) és n) pontját, valamint (2) bekezdését megfelelően alkalmazni kell.

(2)285 Az Mt.

a) 29. § (2) bekezdését azzal az eltéréssel kell megfelelően alkalmazni, hogy a távolléti díj helyett átlagilletményt kell megfizetni,

b) 46. § (1) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy nem terheli a munkáltatót tájékoztatási kötelezettség olyan munkafeltételről, amelyet a beosztási okirat tartalmaz,

c) 115. § (2) bekezdésének f) pontját azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy munkában töltött időnek az Mt. 115. § (1) bekezdés alkalmazásában a munkavégzés alóli mentesülésnek az 55. § (1) bekezdés a)–m) pontjában meghatározott tartama minősül,

d) 123. § (6) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a szabadság esedékességének évét követő kiadása az alap- és pótszabadság egyötödére vonatkozik,

e) 135. § (1) bekezdését, valamint 165. § (1) bekezdés e)-g) pontját azzal az eltéréssel kell megfelelően alkalmazni, hogy az abban foglaltaktól a felek megállapodása nem térhet el,

f) 229. §-át azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy felmondás alatt a lemondást kell érteni,

g) 232–234. §-át az üzemi tanácsra vonatkozó rendelkezések kivételével megfelelően alkalmazni kell.

223. §286 Az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a katonai bíró szolgálati viszonyára a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet rendelkezéseit is megfelelően alkalmazni kell azzal az eltéréssel, hogy a katonai bíró bármilyen illetményre és a jubileumi jutalomra e törvény alapján jogosult, és fegyelmi felelősségre vonására kizárólag e törvény alapján kerülhet sor.

224. § A köztársasági elnöknek az e törvénnyel a hatáskörébe utalt döntéséhez ellenjegyzés nem szükséges.

225. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a tartós külszolgálatot ellátó bírónak az e törvény szerinti javadalmazásán kívüli egyéb juttatásait – az OBH elnöke véleményének kikérésével – rendeletben állapítsa meg.

(1a)287 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg a gyermek születése esetén az apát megillető pótszabadság igénybevételére vonatkozó szabályokat.288

(2) Felhatalmazást kap az igazságügyért felelős miniszter, hogy

a) a pályaalkalmassági vizsgálat szempontjait, módját és eljárását az egészségügyért felelős miniszterrel egyetértésben – az OBH elnöke véleményének kikérésével –,289

b) a bírák igazolványára vonatkozó szabályokat,

c) a bírói pályázati eljárás részletes szabályait, a bírói álláspályázatok elbírálását, valamint a pályázati rangsor kialakítása során figyelembe vehető szempontokhoz rendelhető pontszámokat – az OBH elnöke véleményének kikérésével –

rendelettel állapítsa meg.

226. § (1) E törvény – a (2) és (3) bekezdésben foglaltak kivételével – 2012. január 1-jén lép hatályba.

(2) E törvény 173. § (2) bekezdés b) pontja és 178. §-a 2013. január 1-jén lép hatályba.

(3) E törvény 233. § e) pontja 2012. március 8-án lép hatályba.

227. § (1) Az e törvény hatálybalépését megelőzően hivatalt betöltött volt legfelsőbb bírósági elnökre a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 2000. évi XXXIX. törvény rendelkezéseit annyiban kell alkalmazni, hogy a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 2000. évi XXXIX. törvény 26. § (1) bekezdése és 22. § (1) bekezdése szerinti juttatásra jogosult, ha e törvény hatálybalépéséig az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, és a juttatást kérelmezte.

(2) A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény alapján a 2011. évre járó külön juttatást 2012. január 31-ig kell kifizetni.

(3) Azon bírák részére, akiknek e törvény 174. § (2) és (3) bekezdése alapján 2012. január 1-jét követően címpótlék jár, a címpótlékot első ízben a 2012. április hónapra járó illetmény kifizetésével egyidejűleg kell kifizetni. A 2012. január, február és március hónapra járó elmaradt címpótlékot a 2012. április hónapra járó illetmény kifizetésével egyidejűleg kell kifizetni.

(4) Az e törvény 184. § (3)–(5) bekezdésének figyelembevételével megállapított jubileumi jutalmat első ízben 2013. január 31. napjáig kell kifizetni.

(5)290 Ha a bíró az átlagilletmény számítás alapjául szolgáló időszakban a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény alapján külön juttatásban részesült, annak összegét az átlagilletmény számítása során figyelembe kell venni.

228. § (1) Ahol e törvény járásbíróságról, járásbírósági vezetőről, illetve járásbírósági bíróról rendelkezik, azon 2012. december 31. napjáig városi, valamint kerületi (együtt: helyi) bíróságot, városi, valamint kerületi (együtt: helyi) bírósági vezetőt, illetve városi, valamint kerületi (együtt: helyi) bírósági bírót kell érteni.

(2) 2012. december 31. napjáig a munkaügyi bíróságra, munkaügyi bírósági vezetőre, valamint a munkaügyi bírósági bíróra e törvénynek a járásbíróságra, járásbírósági vezetőre, valamint járásbírósági bíróra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

(3) Ahol e törvény alügyészről rendelkezik, azon a 2012. január 1-jét megelőzően ügyészségi titkárként ügyészségi szolgálati viszonyban álló személyt kell érteni.

229. § (1) 2012. január 1-jétől az OIT Hivatalába beosztott bíró beosztása a beosztásról szóló határozatban foglaltak szerint az OBH-ba való beosztásnak tekintendő.

(2) 2012. január 1-jétől a Legfelsőbb Bíróságra beosztott bíró beosztása a beosztásról szóló határozatban foglaltak szerint a Kúriára való beosztásnak tekintendő.

(3) 2012. január 1-jétől a minisztériumba beosztott bíró beosztása a beosztásról szóló határozatban foglaltak szerint változatlanul a minisztériumba való beosztásnak tekintendő.

(4) A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény alapján kiírt és 2011. december 31-jéig még le nem zárult pályázati eljárásokat 2012. január 1-jét követően akként kell folytatni, hogy a már teljesedésbe ment pályázati eljárási cselekményeket nem kell megismételni, azonban a pályázati eljárás során teendő további intézkedéseket e törvény alapján kell foganatosítani. A helyi bíróságra kiírt pályázatokat a helyi bíróságra, a munkaügyi bíróságra kiírt pályázatokat a munkaügyi bíróságra, a megyei bíróságra kiírt pályázatokat a törvényszékre, az ítélőtáblára kiírt pályázatokat az ítélőtáblára, a Legfelsőbb Bíróságra kiírt pályázatokat a Kúriára kiírt pályázatként kell lefolytatni.

(5) A szolgálati bíróság 2012. január 1. napját megelőzően megválasztott tagjainak megbízatása a megválasztásukkor meghatározott időtartamra szól.

230. §291

231. § A 25. § (3) bekezdését a részmunkaidőben történő foglalkoztatásnak az egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2011. évi CV. törvény hatálybalépését követően ledolgozott időtartama tekintetében kell alkalmazni.

232. §292 Az OBT e törvény hatályba lépésétől számított 1 éven belül felülvizsgálja az Országos Igazságszolgáltatási Tanács által a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény 24. § (5) bekezdése alapján az együttalkalmazási tilalom alól adott felmentéseket.

232/A. §293 A 174. § (2) bekezdés alkalmazásában ítélőtáblai, illetve törvényszéki szolgálati időnek számít 2013. január 1. napját követően annak a volt ítélőtáblai, illetve törvényszéki bírónak a szolgálati ideje, akinek a törvényszékre, illetve a közigazgatási és munkaügyi bíróságra történő áthelyezésére a közigazgatási és munkaügyi bíróságok felállításakor, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény rendelkezéseire tekintettel került sor.

232/B. §294 (1) E törvénynek az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról szóló 2013. évi XX. törvénnyel megállapított 4. § (2) bekezdés i) pontját 2023. január 1-jétől kell alkalmazni. 2022. december 31-ig a 4. § (2) bekezdés i) pontja helyett a (2) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni. A (2) bekezdésben foglaltakat az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról szóló 2013. évi XX. törvény hatálybalépésekor295 folyamatban lévő pályázati eljárásokban alkalmazni kell.

(2) Nem nevezhető ki bíróvá az a személy, aki betöltötte a 232/C. §-ban meghatározott korhatárt.

232/C. §296 E törvénynek az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról szóló 2013. évi XX. törvénnyel megállapított 91. §-át 2023. január 1-jétől kell alkalmazni. 2022. december 31-ig az Alaptörvény 26. cikk (2) bekezdésében foglalt korhatár alatt a következőket kell érteni:

a) az 1945. január 1-je előtt született bíró tekintetében a 70. életév,

b) az 1945-ben vagy 1946-ban született bíró tekintetében a 69. életévének betöltését követő 183. nap,

c) az 1947-ben vagy 1948-ban született bíró tekintetében a 69. életév,

d) az 1949-ben vagy 1950-ben született bíró tekintetében a 68. életévének betöltését követő 183. nap,

e) az 1951-ben született bíró tekintetében a 68. életév,

f) az 1952-ben született bíró tekintetében a 67. életévének betöltését követő 183. nap,

g) az 1953-ban született bíró tekintetében a 67. életév,

h) az 1954-ben született bíró tekintetében a 66. életévének betöltését követő 183. nap,

i) az 1955-ben született bíró tekintetében a 66. életév,

j) az 1956-ban született bíró tekintetében a 65. életévének betöltését követő 183. nap,

k) az 1957-ben született bíró tekintetében a 65. életév.

232/D. §297 (1) A bírói szolgálati jogviszony fennállása esetén e törvénynek az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról szóló 2013. évi XX. törvénnyel megállapított 40. § (6) bekezdésében meghatározott összeférhetetlenségi ok megszüntetésére rendelkezésre álló határidőt az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról szóló 2013. évi XX. törvény hatálybalépésétől298 kell számítani.

(2) E törvénynek az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról szóló 2013. évi XX. törvénnyel megállapított 4. § (2) bekezdés h) pontját az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról szóló 2013. évi XX. törvény hatálybalépésekor299 folyamatban lévő pályázati eljárásokban is alkalmazni kell.

(3) E törvénynek az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról szóló 2013. évi XX. törvénnyel megállapított 145. § (3)–(7) bekezdését az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról szóló 2013. évi XX. törvény hatálybalépésekor300 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

232/E. §301 Ha a bíró a 90. § hb) alpontja alapján nem kérte a felmentését, kérheti a Tny. 18. § (1) bekezdésében meghatározott társadalombiztosítási öregségi nyugdíjra jogosító öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követő időszakra, hogy a bírói szolgálati jogviszonya fenntartása mellett az OBH elnöke helyezze rendelkezési állományba.

232/F. §302 A rendelkezési állományba helyezett bírákra a törvény rendelkezéseit a 232/G–232/I. §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

232/G. §303 (1) A rendelkezési állományba helyezett bíró az utolsó beosztási helye szerinti bíróság rendelkezési állományába kerül. A rendelkezési állományba helyezett bíró igazságszolgáltatási tevékenységet – a 232/H. §-ban foglalt kivétellel – nem végez. A rendelkezési állományba helyezett bíró nem lehet bírósági vezető, a bírói tanács és a szolgálati bíróság tagja. A rendelkezési állományba helyezett bíró jogosult a korábbi bírói beosztására utaló, az elért vagy adományozott címére utaló vagy a korábbi vezetői beosztására utaló elnevezés használatára a „rendelkezési állományba helyezett” előtaggal.

(2) A rendelkezési állományba helyezett bíró – a 232/I. § (3) bekezdésében foglalt kivétellel – nem jogosult alap- és pótszabadságra, valamint fizetés nélküli szabadságra.

(3) A rendelkezési állományba helyezett bíró – a 232/I. § (2) bekezdésében foglalt kivétellel – a rendelkezési állományt közvetlenül megelőzően őt megillető, a vezetői pótlék nélküli illetménye 80%-át kitevő összeg és nyugdíja különbözetére jogosult. A rendelkezési állományba helyezett bíró jubileumi jutalomra a 65. életév betöltéséig jogosult, cafetéria-juttatás nem illeti meg.

(4) A rendelkezési állományba helyezett bírót bejelentési kötelezettség terheli minden olyan körülményre vonatkozóan, ami a jogviszonyára és beosztására kihatással lehet.

232/H. §304 (1) A rendelkezési állományba helyezett bírót az OBH elnöke hivatalból vagy az érintett bíróság elnökének vagy a rendelkezési állományba helyezett bírónak a kezdeményezésére – a (4) bekezdésben meghatározott okból – háromévenként legfeljebb két évre beoszthatja igazságszolgáltatási feladatra az utolsó beosztási helye szerinti bíróságra vagy olyan más bíróságra, ahonnan lakóhelyére naponta vissza tud utazni, továbbá igazgatási feladatok ellátására az OBH-ba, ha onnan a lakóhelyére naponta vissza tud utazni. Az igazgatási feladatok ellátására történő beosztáshoz a bíró hozzájárulása szükséges.

(2) Ha a rendelkezési állomány várható tartama rövidebb mint három év, a beosztás (1) bekezdés szerinti tartama arányosan csökken.

(3) Az igazságszolgáltatási feladatra vagy az igazgatási feladatokra való beosztást (a továbbiakban: munkavégzésre beosztás) a bíróval – annak megkezdése előtt legalább 30 nappal – írásban közölni kell, megjelölve a munkavégzésre beosztás indokát, helyét, kezdetét és időtartamát. A munkavégzésre beosztás időtartama a bíró kezdeményezésére vagy előzetes hozzájárulásával módosítható.

(4) Az (1) bekezdés szerinti munkavégzésre beosztásra

a) kimagasló ügyhátralék csökkentése érdekében,

b) tartósan távollévő bírák helyettesítése érdekében,

c) bírósági közvetítői tevékenység végzése érdekében,

d)305 hadiállapot, szükségállapot idején,

e) központi igazgatási feladatok ellátása érdekében

kerülhet sor.

(5) A rendelkezési állományba helyezett bíró az ítélkezési tevékenységre való beosztása idején az összbírói értekezleten, továbbá a kúriai, az ítélőtáblai és a törvényszéki beosztása szerinti kollégium munkájában tanácskozási joggal vehet részt.

(6) A rendelkezési állományba helyezett bíró esetében nem alkalmazható

c) a 68. §.

232/I. §306 (1) A rendelkezési állományba helyezett bíró két éven túl vagy három éven belül két évet meghaladóan ismételten vagy a 232/H. § (2) bekezdése szerinti időtartamot meghaladóan csak hozzájárulásával osztható be munkavégzésre. Nem osztható be munkavégzésre a bíró a 232/C. §-ban meghatározott korhatár betöltését megelőző 6 hónapban.

(2) A munkavégzésre beosztott bíró a rendelkezési állományt közvetlenül megelőzően őt megillető, a vezetői pótlék nélküli illetménye és nyugdíja különbözetére, valamint a munkavégzéshez kötődő költségtérítésre jogosult.

(3) A munkavégzésre beosztott bírót, ha a munkavégzés tartama az egy évet eléri, 20 nap alapszabadság illeti meg. Ha a munkavégzés ideje egy évnél kevesebb, az alapszabadság az időtartammal arányos mértékben csökken.

(4) A munkavégzésre beosztás időszakára eső keresőképtelenség időtartamával a munkavégzésre beosztás időtartama meghosszabbodik. A keresőképtelenség időtartamára a 232/G. § (3) bekezdése szerinti javadalmazás jár.

232/J. §307 (1) Ha a bíró felmentésére a 33/2012. (VII. 17.) AB határozattal megsemmisített 90. § ha) alpont alapján került sor, a bíró az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról szóló 2013. évi XX. törvény hatálybalépésétől308 számított 30 napon belül nyilatkozik az OBH elnökének arról, hogy kéri-e a bírói tisztségbe való visszahelyezését. A 30 napos határidő jogvesztő.

(2) Ha a bíró az (1) bekezdésben meghatározott nyilatkozatában kéri a bírói tisztségbe való visszahelyezését, az OBH elnöke megteszi a törvény alapján szükséges további intézkedéseket, valamint intézkedik a bíró elmaradt illetményének (egyéb járandóságainak) – ideértve a határozott idejű bírósági vezetői kinevezés időtartamára járó vezetői pótlékot is – megtérítése iránt. A határozott idejű bírósági vezetői kinevezés időtartamára járó vezetői pótléknak a visszahelyezésig elmaradt részét egy összegben kell megtéríteni a visszahelyezéskor; a határozott idejű kinevezésből a visszahelyezést követő időszakra járó vezetői pótlék havonta az illetménybe épül be akként, hogy az egyébként esetlegesen járó vezetői pótlék összege beleszámít. A 232/E. §-ban foglaltak választása esetén a határozott idejű bírósági vezetői kinevezés időtartamára járó vezetői pótléknak a visszahelyezésig elmaradt része jár. Nem kell megtéríteni az illetménynek (egyéb járandóságnak) azt a részét, amely máshonnan megtérült. A bírót a felmentését megelőző beosztási helyén kell továbbfoglalkoztatni. Ha tanácselnök bírói szolgálati jogviszonya került jogellenesen megszüntetésre, őt a tanácselnöki tisztségébe is vissza kell helyezni.

(3) Ha olyan határozott időre kinevezett bírósági vezető bírói tisztségből való felmentésére került sor a 33/2012. (VII. 17.) AB határozattal megsemmisített 90. § ha) alpont alapján, aki az (1) bekezdésben meghatározott nyilatkozatában kéri a bírói tisztségbe való visszahelyezését, és a kérelem előterjesztésekor az a bírósági vezetői tisztség, amelyből felmentették, még nincs betöltve, őt kérelmére e bírósági vezetői tisztségébe kell visszahelyezni. A vezetői tisztségének tartama az eredeti kinevezés szerinti időtartamig tart. Ha a visszahelyezés a korábbi vezetői tisztségbe történik, a (2) bekezdésben meghatározott vezetői pótlék megtérítésére a visszahelyezés időpontjáig terjedően kerül sor.

(4) Ha a bíró a bírói tisztségbe való visszahelyezését kéri, valamint ha a bírót az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról szóló 2013. évi XX. törvény hatálybalépését309 megelőzően jogerős ítélettel a bíróság a bírói tisztségébe visszahelyezte, megfelelően alkalmazni kell a 232/E. §-ban foglaltakat. Ha a bíró a bírói tisztségbe való visszahelyezését kéri, az (1) bekezdés szerinti nyilatkozatának a 232/E. §-ban meghatározottakra is ki kell terjednie.

(5) Akit a 33/2012. (VII. 17.) AB határozattal megsemmisített 90. § ha) alpont alapján történt felmentésére tekintettel indított perében hozott jogerős ítélet helyezett vissza a bírói tisztségbe, annak a 232/E. §-ban meghatározott nyilatkozatot az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról szóló 2013. évi XX. törvény hatálybalépését310 követő 30 napon belül kell megtennie. Ha a bíróság a járulékos kérdésekben nem hozott még jogerős ítéletet, az OBH elnöke intézkedik a (2) bekezdésben foglaltak megtérítése iránt. A jogerős ítélettel visszahelyezett bíró az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról szóló 2013. évi XX. törvény hatálybalépésétől számított 30 napon belül előterjesztett nyilatkozatában kérheti a visszahelyezés mellőzését vagy a 90. § hb) alpontja szerinti felmentését. Ez esetben a (6) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy ha a bíróság az átalány-kártérítés megfizetése előtt a járulékos kérdésekben jogerős ítéletet hozott, az átalány-kártérítés összegébe a jogerős ítélettel megállapított kártérítés összegét be kell számítani. Felmentés esetében a felmentési idő 1 hónap azzal, hogy nincs helye a munkavégzés alóli mentesítésnek.

(6) Ha a bíró az (1) bekezdésben meghatározott nyilatkozatában nem kéri a bírói tisztségbe való visszahelyezését, az OBH elnöke intézkedik számára 12 havi illetményének megfelelő összegű átalány-kártérítés megfizetése iránt. A bíró ezt meghaladó vagyoni kárát bíróság előtt érvényesítheti.

(7) Aki az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról szóló 2013. évi XX. törvény hatálybalépése311 előtt betöltötte vagy az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról szóló 2013. évi XX. törvény hatálybalépését követő 6 hónapon belül betölti a 232/C. § a) pontjában meghatározott korhatárt, az (1) bekezdés szerinti nyilatkozat alapján a bírói tisztségbe nem helyezhető vissza, részére a (6) bekezdésben meghatározottak szerint átalány-kártérítés megfizetése iránt intézkedik az OBH elnöke. A bíró ezt meghaladó vagyoni kárát bíróság előtt érvényesítheti.

232/K. §312 (1) Ha a 33/2012. (VII. 17.) AB határozattal megsemmisített 90. § ha) alpont alapján felmentett bírót a 232/J. § alapján a bírói tisztségébe vissza kell helyezni, a köztársasági elnök a felmentést megelőző kinevezés szerinti határozott vagy határozatlan idejű kinevezést ad.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben az OBH elnöke a kinevezésre vonatkozó javaslatának felterjesztése előtt megvizsgálja a kinevezési feltételeknek való megfelelést is. Ha a kinevezésre vonatkozó javaslatra a bírói szolgálati viszony vagy az igazságügyi alkalmazotti jogviszony megszűnését követő 3 hónapon belül kerül sor, a kinevezésre javasolt személy mentesül a 12. § (1) bekezdés b) pontja szerinti igazolás bemutatásának kötelezettsége alól. A kinevezésre javasolt személy mentesül a 12. § (1) bekezdés c) pontja szerinti igazolás bemutatásának kötelezettsége alól.

232/L. §313 Ha a bírót az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvény hatálybalépését314 megelőzően választotta meg az Országgyűlés az Alkotmánybíróság tagjává, de még az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvény hatálybalépésekor nem lépett hivatalba, az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvénnyel megállapított 88. § (1a) bekezdése akként alkalmazandó, hogy a bíró szolgálati viszonya a hivatalba lépésétől – a 96. § (3) bekezdésében foglalt eset kivételével – az Alkotmánybíróságon betöltött tagsága megszűnéséig szünetel.

232/M. §315 A Kúria 2020. január 1-jén hivatalban lévő elnöke a megbízatása megszűnéséig jogosult – hivatalos és magánprogramokra is kiterjedően – a védett személyek és a kijelölt létesítmények védelméről szóló jogszabályban foglaltak szerint személyvédelemre.

232/N. §316 (1) A közigazgatási és munkaügyi regionális kollégium tagja az OBH elnökéhez intézett nyilatkozatban kérheti arra a közigazgatási ügyben eljáró törvényszékre való áthelyezését, amelynek törvény szerinti illetékességi területe magában foglalja a bíró álláshelye szerinti bíróság illetékességi területét. A közigazgatási és munkaügyi regionális kollégium azon tagja, akinek a szolgálati jogviszonya nem a közigazgatási ügyben eljáró törvényszékkel áll fenn, az OBH elnökéhez intézett nyilatkozatban kérheti választása szerint bármely közigazgatási ügyben eljáró törvényszékre való áthelyezését. A Fővárosi Törvényszék közigazgatási és munkaügyi kollégiumának tagja az OBH elnökéhez intézett nyilatkozatban kérheti választása szerint bármely közigazgatási ügyben eljáró törvényszékre való áthelyezését. A Fővárosi Törvényszék közigazgatási és munkaügyi kollégiumának legalább kétéves legfelsőbb bírósági, kúriai, vagy ítélőtáblai ítélkező bírói gyakorlattal rendelkező törvényszéki bíró tagja az OBH elnökéhez intézett nyilatkozatban kérheti választása szerint a Kúriára vagy bármely közigazgatási ügyben eljáró törvényszékre való áthelyezését. A nyilatkozatot – a szolgálati út betartásával – úgy kell megtenni, hogy az legkésőbb 2020. február 20. napjáig az OBH elnökéhez megérkezzen.

(2) Az (1) bekezdés szerinti feltételeknek megfelelően nyilatkozatot tett bírót az OBH elnöke 2020. április 1-jei hatállyal a nyilatkozatban megjelölt közigazgatási ügyben eljáró törvényszékre osztja be. Ha a bíró nem rendelkezik a 30. § (1) bekezdése szerinti kijelöléssel, az OBH elnöke a beosztással egyidejűleg kijelöli a bírót közigazgatási ügyekben eljáró bírónak. A bíró a beosztása szerinti kollégium tagjává válik.

(3) Ha az (1) bekezdés szerinti bíró nem tett nyilatkozatot, bírói szolgálati viszonya változatlan marad azzal, hogy a közigazgatási és munkaügyi bíróságon ítélkező bírót 2020. március 10. napjáig a törvényszék elnöke, 2020. április 1-jei hatállyal a korábbi álláshelye szerinti törvényszékre osztja be. Ha a bíró nem rendelkezik a munkaügyi ügyek intézéséhez szükséges kijelöléssel, a törvényszék elnöke a beosztással egyidejűleg a 30. § (1a) bekezdésének megfelelő javaslatot tesz az OBH elnöke felé a bíró kijelölésre. A bíró a beosztása szerinti kollégium tagjává válik.

(4) Az (1)–(3) bekezdésben foglalt esetben a munkaügyi ügyekre kijelöléssel rendelkező bírák, valamint a közigazgatási ügyekre kijelöléssel rendelkező bírák kijelölését 2020. szeptember 30. napjáig vizsgálja felül az érintett törvényszék és az érintett ítélőtábla elnöke és a kijelölés fenntartására vagy megszüntetésére tesz javaslatot az OBH elnökének. A beosztásnak a (2) vagy (3) bekezdése szerinti változása esetén a kijelöléssel az (1) bekezdése szerinti nyilatkozattételi határnapon fennálló kijelöléssel rendelkező bírónak – a 30. § (8) bekezdése alapján a felülvizsgálat határnapjáig nem szűnik meg a kijelölése.

(5) Az OBH elnöke 2020. január 1. napját követően megállapítja a szükséges bírói létszámot és pályázatot írhat ki az ítélőtáblai munkaügyi ügyszakos bírói álláshelyek betöltésére, amely az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvény hatálybalépését317 követő első alkalommal nem lehet későbbi, mint 2020. január 31. napja. A pályázatokat a pályázati felhívásban foglalt határidőig az ítélőtábla elnökéhez kell benyújtani.

(6) Az ítélőtáblák munkaügyi kollégiumainak létrehozásáig az e kollégiumba kiírt pályázatok elbírálása során kollégiumi véleményként az érintett ítélőtábla elnökéből, a polgári kollégiumvezetőjéből, valamint 2020. március 31-ig a Kúria Közigazgatási és Munkaügyi Kollégiumának az ügyelosztási rend szerint munkaügyi ügyeket tárgyaló, 2020. április 1-től a Kúria ügyelosztási rend szerint munkaügyi ügyeket tárgyaló bíráiból álló szakmai testület véleményét kell figyelembe venni.

(7) Az (1) bekezdés szerint nyilatkozattételre jogosult, az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvény hatálybalépését318 megelőző napon „címzetes táblabíró” címmel rendelkező, valamint táblabírói cím használatára és illetményére a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 197. § (7) bekezdése alapján jogosult bíró az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvény hatálybalépésének napjától, beosztásától függően megtartja címét és annak megfelelő javadalmazás illeti meg, kivéve, ha részére magasabb javadalmazással járó címet adományoznak, vagy bíróként a Kúriára osztják be.

232/O. §319 (1) A szolgálati bíráknak az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvénnyel megállapított megbízatási idejére vonatkozó szabályt a 2019. december 31. napján szolgálati bírói megbízatással rendelkező bírák esetében is alkalmazni kell, kivéve, ha a szolgálati bíró 2020. január 31. napjáig kéri, hogy a szolgálati bírói megbízatása az eredeti kinevezési idejéig tartson.

(2) A 2020. március 31. napján szolgálati bírói megbízatással rendelkező bírák szolgálati bírói megbízatását nem érinti a közigazgatási és munkaügyi bíróságok megszűnése miatti új beosztása.

232/P. §320 A bírák szolgálati idejének kezdő időpontját az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról szóló 2019. évi CXXVII. törvénnyel megállapított 172. § (2) bekezdése alapján, 2020. június 30. napjáig hivatalból újból meg kell állapítani. A szolgálati idő kezdő időpontjának új megállapítása alapján járó illetményre a bíró 2020. január 1-től kezdődően, visszamenőleg jogosult.

232/Q. §321 A 2020. április 1-jét megelőzően a közigazgatási és munkaügyi bírósághoz megválasztott ülnök 2020. április 1-jétől az ülnöki feladatait annál a törvényszéknél látja el, amelynek illetékességi területéhez a közigazgatási és munkaügyi bíróság tartozott. A közigazgatási és munkaügyi bíróság megszűnése egyebekben nem érinti az ülnök jogállását.

232/R. §322 Az érintett szervhez történő beosztásra vonatkozó szabályoknak az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2020. évi CLXV. törvénnyel módosított rendelkezései az igazságügyért felelős minisztériumba beosztott bíró jogállását nem érintik, 2021. január 1-jétől az igazságügyért felelős minisztériumba beosztott bíró beosztása a beosztásról szóló határozatban foglaltak szerint az érintett szervhez történő beosztásnak tekintendő.

232/S. §323 Az egyes törvényeknek a kézbesítéssel és az igazságügyi ágazati szabályozással összefüggő módosításáról szóló 2021. évi LI. törvénnyel megállapított 126. § (1) bekezdés b) pontját az e rendelkezés hatálybalépését324 megelőzően kiszabott, két fizetési fokozattal visszavetés fegyelmi büntetés alóli mentesítésre is alkalmazni kell, ha a mentesítésre korábban nem került sor.

232/T. §325 E törvénynek az egyes igazságügyi tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2021. évi CXXII. törvénnyel megállapított 24. § (1) és (2) bekezdését, valamint 25/A. §-át azon határozott időre kinevezett bíró esetében kell alkalmazni, akinek a határozott idejű kinevezése 2022. május 1. napját követően jár le. Azon bíró esetében, akinek a határozott idejű kinevezése 2022. május 1. napján vagy azt megelőzően jár le, a 24. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozat beszerzésére, a tényleges működés megítélésére, a vizsgálatra és az értékelésre a 2021. december 31-én hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni.

232/U. §326 (1) Az OBH elnöke 2022. január 1. napját követően megállapítja az ítélőtáblán szükséges közigazgatási bírói létszámot és pályázatot írhat ki a közigazgatási ügyszakos bírói álláshelyek betöltésére, amely az egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóan egyéb törvények módosításáról szóló 2021. évi CXXXIV. törvény hatálybalépését követő első alkalommal nem lehet későbbi, mint 2022. január 15. napja. A pályázatokat a pályázati felhívásban foglalt határidőig az ítélőtábla elnökéhez kell benyújtani.

(2) A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 191. § (7) bekezdése és e törvény 232/A. §-a személyi hatálya alá tartozó volt ítélőtáblai bíró, aki legalább kétéves legfelsőbb bírósági, kúriai vagy ítélőtáblai ítélkező bírói gyakorlattal rendelkezik, az OBH elnökéhez intézett nyilatkozatban kérheti közigazgatási ügyben eljáró ítélőtáblára való áthelyezését. A nyilatkozatot – a szolgálati út betartásával – úgy kell megtenni, hogy az legkésőbb 2022. január 10. napjáig az OBH elnökéhez megérkezzen.

(3) Ha a nyilatkozatot tevő bíró megfelel a (2) bekezdésben foglalt feltételeknek, az OBH elnöke áthelyezi a közigazgatási ügyben eljáró ítélőtáblára.

(4) A (2) bekezdés szerint nyilatkozattételre jogosult, 2021. december 31-én „címzetes kúriai bíró” vagy „címzetes táblabíró” címmel rendelkező, valamint táblabírói cím használatára és illetményére a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 191. § (7) bekezdése alapján jogosult bíró 2022. március 1. napjától beosztásától függően megtartja címét és annak megfelelő javadalmazás illeti meg, kivéve, ha címének megfelelő beosztására került sor.

(5) Az ítélőtábla közigazgatási kollégiuma működésének megkezdéséig az e kollégiumba kiírt pályázatok elbírálása során kollégiumi véleményként az ítélőtábla elnökéből, a polgári kollégium vezetőjéből, valamint a Kúria Közigazgatási Kollégiumának bíráiból álló szakmai testület véleményét kell figyelembe venni.

232/V. §327 (1) E törvénynek az egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2022. évi LXXIV. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.) megállapított rendelkezéseit – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – a hatálybalépésekor328 fennálló jogviszonyokra is alkalmazni kell.

(2) Az Mt. 46. §-ában foglalt kiegészítő tájékoztatást a Módtv. hatálybalépésekor329 fennálló jogviszony esetén a Módtv. hatálybalépését követő három hónapon belül a bíró írásban kérheti a munkáltatótól.

(3) A (2) bekezdés szerinti tájékoztatást a munkáltató a kérelem közlésétől számított 30 napon belül köteles megadni.

(4) A munkáltató, ha a bíró gyermeke 2022. augusztus 2. és 2023. június 30. között tölti be a harmadik életévét, a szülői szabadságot – a bíró kérésének megfelelő időpontban – legkésőbb 2023. június 30-ig terjedő időszakban adja ki.

232/W. §330 A bíró a 2022. augusztus 2. és december 31. között született vagy örökbefogadott gyermeke után a Módtv. hatálybalépésétől331 számított két hónapon belül jogosult az apasági szabadságot igénybe venni, ha a Módtv. hatálybalépése előtt

a) az 55. § (3a) bekezdése szerinti apai pótszabadságot nem vette igénybe, vagy

b) az 55. § (3a) bekezdése szerinti apai pótszabadságot igénybe vette, annak és a Módtv. szerinti apasági szabadság különbözetének megfelelő munkanapok tartamára.

232/X. §332 (1) E törvénynek az egyes igazságügyi tárgyú törvényeknek a magyar helyreállítási és ellenállóképességi tervhez kapcsolódó módosításáról szóló 2023. évi X. törvénnyel módosított rendelkezései nem érintik az egyes igazságügyi tárgyú törvényeknek a magyar helyreállítási és ellenállóképességi tervhez kapcsolódó módosításáról szóló 2023. évi X. törvény hatálybalépésének333 napjáig hatályos rendelkezések alapján bíróvá kinevezett alkotmánybíró bírói kinevezését. E bíró szolgálati viszonya szünetel a kinevezéstől az Alkotmánybíróságban betöltött tagsága megszűnéséig. A szolgálati viszony szünetelését követően a bírót a választása szerinti ítélőtáblára kell beosztani. Ha e bíró a bírói szolgálati viszony szünetelése alatt betölti az Alaptörvény 26. cikk (2) bekezdése szerinti általános öregségi nyugdíjkorhatárt, a felmentésére vonatkozó javaslatot – az OBH elnökének egyidejű értesítése mellett – az Alkotmánybíróság elnöke terjeszti a köztársasági elnök elé. Az előterjesztésben meg kell jelölni a felmentés jogcímét és a megszűnés időpontját.

(2) E törvénynek az egyes igazságügyi tárgyú törvényeknek a magyar helyreállítási és ellenállóképességi tervhez kapcsolódó módosításáról szóló 2023. évi X. törvénnyel módosított rendelkezései nem érintik az egyes igazságügyi tárgyú törvényeknek a magyar helyreállítási és ellenállóképességi tervhez kapcsolódó módosításáról szóló 2023. évi X. törvény hatályba lépésének334 napjáig hatályos 27. és 27/A. § rendelkezései alapján beosztott bíró jogállását.

233. § E törvény

a) az UNICE, a CEEP és az ESZSZ által a szülői szabadságról kötött keretmegállapodásról szóló, 1996. június 3-i 96/34/EK tanácsi irányelvnek,

b) az UNICE, a CEEP és az ESZSZ által a részmunkaidős foglalkoztatásról kötött keretmegállapodásról szóló, 1997. december 15-i 97/81/EK tanácsi irányelvnek,

c) az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló, 1999. június 28-i 1999/70/EK tanácsi irányelvnek,

d) a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4-i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,

e)335 a szülők és a gondozók vonatkozásában a munka és a magánélet közötti egyensúlyról és a 2010/18/EU tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2019. június 20-i (EU) 2019/1158 európai parlamenti és a tanácsi irányelvnek,

f)336 az Európai Unióban alkalmazandó átlátható és kiszámítható munkafeltételekről szóló, 2019. június 20-i (EU) 2019/1152 európai parlamenti és a tanácsi irányelvnek,

g)337 40. § (5) bekezdése az európai uniós adóügyi vitarendezési mechanizmusokról szóló, 2017. október 10-i (EU) 2017/1852 tanácsi irányelvnek való

h)338 az Európai Unióban biztosítandó megfelelő minimálbérekről szóló, 2022. október 19-i (EU) 2022/2041 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek

való megfelelést szolgálja.

234. §339

235. §340

236. § (1)–(3)341

(4)342

(2) E törvénynek más jogszabályban alkalmazandó rövid megjelölése: Bjt.

1. melléklet a 2011. évi CLXII. törvényhez

A bírák személyi nyilvántartásának adatköre

1. Személyi adatok:

a) nyilvántartási szám

b) név (nőknél a leánykori név is),

c) születési hely és idő,

d) anyja neve,

e) lakóhely,

f) családi állapot,

g) házastárs neve,

h) gyermekei neve és születési ideje.

2. Végzettség, képzettség:

a) a legmagasabb iskolai végzettség (több végzettség esetén valamennyi)

b) szakvizsga és szaktanfolyam megnevezése és időpontja,

c) szakképzettség,

d) jelenleg folytatott tanulmányok megnevezése,

e) tudományos fokozat,

f) idegennyelv-ismeret,

g) a szervezett kötelező képzéseken elért eredmény és a fakultatív képzéseken való részvétel.

3. Katonai szakképzettség száma, katonai rendfokozat.

4. A bírói szolgálati viszonnyal kapcsolatos adatok:

a) a bírói kinevezés időpontja

b) a beszámított szolgálati idő kezdete,

c) a szolgálati időbe beszámított korábbi tevékenységek és a vonatkozó munkahelyek megnevezése, a belépés és kilépés időpontjai, a beosztások (munkakörök) megjelölése és a beszámított jogviszonyok megszűnésének jogcímei,

d) az erkölcsi bizonyítvány száma és kelte,

e) a szolgálati helyek (időtartam kezdete és vége),

f) beosztások (időtartam kezdete és vége),

g) elektronikus aláírásra jogosultság (időtartam kezdete és vége),

h) vezetői munkakörök (időtartam kezdete és vége),

i) szakterületek (időtartam kezdete és vége),

j) FEOR szám.

5. Illetmény:

a) a fizetési fokozat megjelölése, annak összege és a besorolás időpontja, a következő kötelező előresorolás időpontja,

b) a beosztási pótlék megnevezése és összege,

c) a vezetői pótlék megnevezése és összege,

d) az egyéb folyósított pótlékok megnevezése és összege,

e) az összilletmény összege.

6. A tárgyévben kapott jubileumi jutalom, egyéb javadalmazások, kedvezmények és költségtérítések megnevezése, összegei és egyéb adatai.

7. A más kereső foglalkozás megnevezése.

8. A korábbi értékelés időpontjai és az összefoglaló vélemények szerinti minősítések.

9. A kitüntetések és egyéb elismerések megnevezése és az adományozás időpontja.

10. A hatályos fegyelmi büntetésre vonatkozó adatok.

11. A munkából való távollétek jogcíme és időtartama.

12. A bírói szolgálati viszony megszűnésének jogcíme, időpontja, a végkielégítésre vonatkozó adatok.

Megjegyzés: A bíró nyilvántartási száma a bíró szolgálati helyére és beosztására utal, továbbá a szolgálati helyen belüli azonosításra szolgál.

2. melléklet a 2011. évi CLXII. törvényhez344

A bírák fizetési fokozatai és az alapilletmény megállapításához szükséges szorzószámok

A

B

1

Fizetési fokozatok

Szorzószámok

2

1.

1,25

3

2.

1,35

4

3.

1,45

5

4.

1,55

6

5.

1,65

7

6.

1,70

8

7.

1,75

9

8.

1,80

10

9.

1,85

11

10.

1,90

12

11.

1,95

13

12.

2,00

14

13.

2,05

15

14.

2,10

3. melléklet a 2011. évi CLXII. törvényhez345

A vezetői munkakörök és az ahhoz tartozó pótlék a bírói illetményalap százalékában

A

B

1

A vezetői munkakörök

Százalék

2

A Kúria kollégiumvezetője és főtitkára

200

3

A Kúria kollégiumvezető-helyettese és főtitkár-helyettese
Az ítélőtábla elnöke
A Fővárosi Törvényszék elnöke

150

4

A Kúria tanácselnöke
Az ítélőtábla elnökhelyettese
A törvényszék elnöke

120

5

Az ítélőtábla kollégiumvezetője
A Fővárosi Törvényszék elnökhelyettese

100

6

Az ítélőtábla kollégiumvezető-helyettese

80

7

A Fővárosi Törvényszék kollégiumvezetője
A törvényszék elnökhelyettese

70

8

A nagyobb járásbíróság elnöke

60

9

Az ítélőtábla tanácselnöke

50

10

A Fővárosi Törvényszék kollégiumvezető-helyettese
A törvényszék kollégiumvezetője

45

11

A törvényszék kollégiumvezető-helyettese
A törvényszék csoportvezetője
A nagyobb járásbíróság elnökhelyettese
A kisebb járásbíróság elnöke

40

12

A törvényszék csoportvezető-helyettese
A törvényszék tanácselnöke
A nagyobb járásbíróság csoportvezetője

30

13

A nagyobb járásbíróság csoportvezető-helyettese
A kisebb járásbíróság elnökhelyettese

25

4. melléklet a 2011. évi CLXII. törvényhez

VAGYONNYILATKOZAT

SZEMÉLYI RÉSZ

A nyilatkozatot adó személyi adatai

A bíró

neve: .................................................................................................................................................................................................

szül. ideje: ........................................................................... szül. helye: ........................................................................................

anyja neve: .......................................................................................................................................................................................

állandó lakásának címe: ...................................................................................................................................................................

munkáltató megnevezése, címe: ......................................................................................................................................................

nyilvántartási száma: ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜

A bíróval közös háztartásban élő házas-, illetve élettárs

neve: .................................................................................................................................................................................................

szül. ideje: ........................................................................... szül. helye: ........................................................................................

anyja neve: .......................................................................................................................................................................................

állandó lakásának címe: ...................................................................................................................................................................

A bíróval közös háztartásban élő gyermek

neve: .................................................................................................................................................................................................

szül. ideje: ........................................................................... szül. helye: ........................................................................................

anyja neve: .......................................................................................................................................................................................

állandó lakásának címe: ...................................................................................................................................................................

⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ⬜

(nyilvántartási szám)



VAGYONI RÉSZ

I. Rész

A nyilatkozatot adó éves jövedelme:

................ év ...................................................... Ft.

................ év ...................................................... Ft.

................ év ...................................................... Ft.

II. Rész


Vagyoni nyilatkozat

A) Ingatlanok

1M34133_2

1.

Lakástulajdon és lakótelek-tulajdon (vagy állandó, illetve tartós használat, haszonélvezeti jog):

 

a) címe: ................................................................. város/község .................................................................. út/utca ......... hsz.

 

alapterülete: ........................................................... m2, tulajdoni hányad: .................................................................................

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

.....................................................................................................................................................................................................

 

 

b) címe: ................................................................. város/község .................................................................. út/utca ......... hsz.

 

alapterülete: ........................................................... m2, tulajdoni hányad: .................................................................................

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

.....................................................................................................................................................................................................

 

 

c) címe: ................................................................. város/község .................................................................. út/utca ......... hsz.

 

alapterülete: ........................................................... m2, tulajdoni hányad: .................................................................................

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

.....................................................................................................................................................................................................

 

2.

Üdülőtulajdon és üdülőtelek-tulajdon (vagy állandó, illetve tartós használat, haszonélvezeti jog):

 

a) címe: ................................................................. város/község .................................................................. út/utca ......... hsz.

 

alapterülete: ........................................................... m2, tulajdoni hányad: .................................................................................

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

.....................................................................................................................................................................................................

 

 

b) címe: ................................................................. város/község .................................................................. út/utca ......... hsz.

 

alapterülete: ........................................................... m2, tulajdoni hányad: .................................................................................

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

.....................................................................................................................................................................................................

 

 

c) címe: ................................................................. város/község .................................................................. út/utca ......... hsz.

 

alapterülete: ........................................................... m2, tulajdoni hányad: .................................................................................

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

.....................................................................................................................................................................................................

 

3.

Egyéb, nem lakás céljára szolgáló épület-(épületrész-)tulajdon (vagy állandó használat, haszonélvezeti jog):

 

a) megnevezése (zártkerti építmény, műhely, üzlet, műterem, rendelő, garázs stb.): ...............................................................

 

címe: ..................................................................... város/község .................................................................. út/utca ......... hsz.

 

alapterülete: ........................................................... m2, tulajdoni hányad: .................................................................................

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

.....................................................................................................................................................................................................

 

 

b) megnevezése: .........................................................................................................................................................................

 

címe: ................................................................. város/község .................................................................. út/utca ............. hsz.

 

alapterülete: ........................................................... m2, tulajdoni hányad: .................................................................................

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

.....................................................................................................................................................................................................

 

 

c) megnevezése: .........................................................................................................................................................................

 

címe: ................................................................. város/község .................................................................. út/utca ............. hsz.

 

alapterülete: ........................................................... m2, tulajdoni hányad: .................................................................................

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

.....................................................................................................................................................................................................

 

 

d) megnevezése: .........................................................................................................................................................................

 

címe: ................................................................. város/község .................................................................. út/utca .…........ hsz.

 

alapterülete: ........................................................... m2, tulajdoni hányad: .................................................................................

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

.....................................................................................................................................................................................................

 

4.

Termőföldtulajdon (vagy állandó használat, haszonélvezeti jog):

 

a) megnevezése: .........................................................................................................................................................................

 

címe: ................................................................. város/község .................................................... hrsz., alapterülete: ......... m2,

 

művelési ága: ........................................................... tulajdoni hányad: .....................................................................................

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

.....................................................................................................................................................................................................

 

 

b) megnevezése: .........................................................................................................................................................................

 

címe: ................................................................. város/község .................................................... hrsz., alapterülete: ......... m2,

 

művelési ága: ........................................................... tulajdoni hányad: .....................................................................................

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

.....................................................................................................................................................................................................

 

 

c) megnevezése: .........................................................................................................................................................................

 

címe: ................................................................. város/község .................................................... hrsz., alapterülete: ......... m2,

 

művelési ága: ........................................................... tulajdoni hányad: .....................................................................................

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

.....................................................................................................................................................................................................

 

 

d) megnevezése: .........................................................................................................................................................................

 

címe: ................................................................. város/község .................................................... hrsz., alapterülete: ......... m2,

 

művelési ága: ........................................................... tulajdoni hányad: .....................................................................................

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

.....................................................................................................................................................................................................

 

 

B) Nagy értékű ingóságok

 

1.

Gépjárművek:

 

a) személygépkocsi: ............................................................................................... típus .......................................... rendszám

 

a szerzés ideje, jogcíme .............................................................................................................................................................

 

................................................................................................................................. típus .......................................... rendszám

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

................................................................................................................................. típus .......................................... rendszám

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

 

b) tehergépjármű, autóbusz: .................................................................................... típus .......................................... rendszám

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

................................................................................................................................. típus .......................................... rendszám

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

................................................................................................................................. típus .......................................... rendszám

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

2.

Védett műalkotás, védett gyűjtemény:

a) egyedi alkotások:

 

........................................ alkotó ........................................................................... cím .............................. nyilvántartási szám

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

........................................ alkotó ........................................................................... cím .............................. nyilvántartási szám

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

........................................ alkotó ........................................................................... cím .............................. nyilvántartási szám

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

b) gyűjtemény

 

........................................................................................... megnevezés ................ db .............................. nyilvántartási szám

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

........................................................................................... megnevezés ................ db .............................. nyilvántartási szám

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

........................................................................................... megnevezés ................ db .............................. nyilvántartási szám

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

3.

Egyéb, darabonként vagy készletenként (gyűjteményenként) a mindenkori köztisztviselői illetményalap tízszeres összegét meghaladó értékű ingóság:

 

a) ..................................................................................................................... megnevezés .............................. azonosító adat

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

 

b) ..................................................................................................................... megnevezés .............................. azonosító adat

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

 

c) ..................................................................................................................... megnevezés .............................. azonosító adat

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

 

d) ..................................................................................................................... megnevezés .............................. azonosító adat

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

 

e) ..................................................................................................................... megnevezés .............................. azonosító adat

 

a szerzés ideje, jogcíme: .............................................................................................................................................................

 

4.

Értékpapírban elhelyezett megtakarítás (részvény, kötvény, részjegy, kincstárjegy, vagyonjegy stb.):

 

 

........................................................................................ megnevezés .............................................. szám ...................... érték

 

........................................................................................ megnevezés .............................................. szám ...................... érték

 

........................................................................................ megnevezés .............................................. szám ...................... érték

 

........................................................................................ megnevezés .............................................. szám ...................... érték

 

........................................................................................ megnevezés .............................................. szám ...................... érték

 

5.

Takarékbetétben elhelyezett megtakarítás:

 

........................................................................................ pénzintézet .............................. betétkönyv száma ................. összeg

 

........................................................................................ pénzintézet .............................. betétkönyv száma ................. összeg

 

........................................................................................ pénzintézet .............................. betétkönyv száma ................. összeg

 

........................................................................................ pénzintézet .............................. betétkönyv száma ................. összeg

 

........................................................................................ pénzintézet .............................. betétkönyv száma ................. összeg

 

6.

A mindenkori köztisztviselői illetményalap tízszeres összegét meghaladó készpénz:

 

................................................................................................................................................................................................. Ft

 

7.

Az összességében a mindenkori köztisztviselői illetményalap tízszeres összegét meghaladó pénzintézeti számlakövetelés vagy más, szerződés alapján fennálló pénzkövetelés:

 

............................................ pénzintézet .................................................. számlaszám .................................................. összeg

 

............................................ pénzintézet .................................................. számlaszám .................................................. összeg

 

............................................ pénzintézet .................................................. számlaszám .................................................. összeg

 

............................................ pénzintézet .................................................. számlaszám .................................................. összeg

 

............................................ pénzintézet .................................................. számlaszám .................................................. összeg

A pénzkövetelés jogcíme

A kötelezett neve, lakcíme

A követelés összege

A szerződés (követelés)

kelte

lejárati ideje

8.

Más, jelentősebb értékű – közölni kívánt – vagyontárgyak, ha azok együttes értéke a mindenkori köztisztviselői illetményalap tízszeres összegét meghaladja:

................................................................................................................ megnevezés ........................................ azonosító adat

................................................................................................................ megnevezés ........................................ azonosító adat

................................................................................................................ megnevezés ........................................ azonosító adat

................................................................................................................ megnevezés ........................................ azonosító adat

................................................................................................................ megnevezés ........................................ azonosító adat

III. Rész


Ebbe a rovatba kérjük feltüntetni a pénzintézettel, magánszemélyekkel szemben esetlegesen fennálló tartozásait

1. Pénzintézettel szemben:

A hitel megnevezése

A tartozás összege

A tartozás

kelte

lejárati ideje

2. Magánszemélyekkel szemben (feltéve, ha a hitelező magánszemély írásban hozzájárult e pontban meghatározott adatai közléséhez):

A hitelező neve, lakcíme

A tartozás összege

A tartozás

kelte

lejárati ideje

IV. Rész

Egyéb közlendők

Gazdasági érdekeltségi nyilatkozat

1. Gazdasági társaságban (közkereseti társaság, betéti társaság, közös vállalat, korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság), kooperációs társaságban vagy szövetkezetben fennálló tisztsége (a társaság vezető tisztségviselője, felügyelő bizottságának tagja, könyvvizsgálója) vagy érdekeltsége:

1M34133.docx



I.




1. cégbejegyzés száma: ...............................................................................................................................................................


2. gazdasági társaság neve, formája: ...........................................................................................................................................


3. székhelye: ...............................................................................................................................................................................


4. az érdekeltség formája (tulajdonos, részvényes, Bt. esetén beltag/kültag stb.): .....................................................................




5. a tulajdoni érdekeltség keletkezésekori aránya: ................................................................................................................. %


6. a tulajdoni érdekeltség jelenlegi aránya: ............................................................................................................................. %


7. nyereségből való részesedése: ............................................................................................................................................ %


8. a gazdasági társaságban viselt tisztsége: .................................................................................................................................



II.




1. cégbejegyzés száma: ...............................................................................................................................................................


2. gazdasági társaság neve, formája: ...........................................................................................................................................


3. székhelye: ................................................................................................................................................................................


4. az érdekeltség formája (tulajdonos, részvényes, Bt. esetén beltag/kültag stb.): .....................................................................




5. a tulajdoni érdekeltség keletkezésekori aránya: ................................................................................................................. %


6. a tulajdoni érdekeltség jelenlegi aránya: ............................................................................................................................ %


7. nyereségből való részesedése: ........................................................................................................................................... %


8. a gazdasági társaságban viselt tisztsége: ................................................................................................................................



III.




1. cégbejegyzés száma: ...............................................................................................................................................................


2. gazdasági társaság neve, formája: ...........................................................................................................................................


3. székhelye: ................................................................................................................................................................................


4. az érdekeltség formája (tulajdonos, részvényes, Bt. esetén beltag/kültag stb.): .....................................................................




5. a tulajdoni érdekeltség keletkezésekori aránya: ................................................................................................................. %


6. a tulajdoni érdekeltség jelenlegi aránya: ............................................................................................................................ %


7. nyereségből való részesedése: .......................................................................................................................................… %


8. a gazdasági társaságban viselt tisztsége: ................................................................................................................................



IV.




1. cégbejegyzés száma: ...............................................................................................................................................................


2. gazdasági társaság neve, formája: ...........................................................................................................................................


3. székhelye: ................................................................................................................................................................................


4. az érdekeltség formája (tulajdonos, részvényes, Bt. esetén beltag/kültag stb.): .....................................................................




5. a tulajdoni érdekeltség keletkezésekori aránya: .................................................................................................................. %


6. a tulajdoni érdekeltség jelenlegi aránya: ............................................................................................................................. %


7. nyereségből való részesedése: ............................................................................................................................................ %


8. a gazdasági társaságban viselt tisztsége: .................................................................................................................................



V.




1. cégbejegyzés száma: ...............................................................................................................................................................


2. gazdasági társaság neve, formája: ...........................................................................................................................................


3. székhelye: ................................................................................................................................................................................


4. az érdekeltség formája (tulajdonos, részvényes, Bt. esetén beltag/kültag stb.): .....................................................................




5. a tulajdoni érdekeltség keletkezésekori aránya: .................................................................................................................. %


6. a tulajdoni érdekeltség jelenlegi aránya: ............................................................................................................................. %


7. nyereségből való részesedése: ............................................................................................................................................. %


8. a gazdasági társaságban viselt tisztsége: .................................................................................................................................




Kelt: .........................................., ................ év .......................... hó ........... nap




............................................................................
aláírás


(csak munkáltatónak átadott példányon)



5. melléklet a 2011. évi CLXII. törvényhez

A pályázati eljárás és a bírói értékelés során vizsgálandó kompetenciák
A pályázati eljárás és a bírói értékelés során vizsgálandó kompetenciák:

1. döntési képesség,

2. együttműködési képesség,

3. elemző gondolkodás,

4. előrelátás,

5. fegyelmezettség,

6. felelősségtudat,

7. határozottság,

8. igényesség,

9. integritás,

10. kommunikáció,

11. konfliktuskezelés,

12. kreativitás,

13. magabiztosság, határozottság,

14. önállóság,

15. probléma- és helyzetelemzés,

16. problémamegoldás,

17. szakmai ismeretek alkalmazása,

18. szervező és tervező képesség,

19. szóbeli, írásbeli kommunikációs készség,

20. tárgyilagosság.

6. melléklet a 2011. évi CLXII. törvényhez346

1

A törvényt az Országgyűlés a 2011. november 28-i ülésnapján fogadta el.A kihirdetés napja: 2011. december 2.

2

A 2. § (2) bekezdése a 2014: XIV. törvény 93. §-ával megállapított szöveg.

3

A 3. § (3) bekezdés c) pontja a 2012: CXI. trövény 29. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 3. § (4a) bekezdését a 2019: CXXVII. törvény 91. §-a iktatta be, a 2023. évi X. törvény 62. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

5

A 4. § (1) bekezdés b) pontja a 2013: CCLII. törvény 127. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 4. § (2) bekezdés c) pont cd) alpontja a 2019: CXXVII. törvény 146. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 4. § (2) bekezdés c) pont ch) alpontja a 2019: CXXVII. törvény 146. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 4. § (2) bekezdés f) pontja a 2018: CXXII. törvény 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

10

A 4. § (2) bekezdés h) pontját a 2013: XX. törvény 15. §-a iktatta be.

11

A 4. § (2) bekezdés i) pontját a 2013: XX. törvény 15. §-a iktatta be.

12

A 4. § (4) bekezdését a 2013: XX. törvény 16. §-a iktatta be.

13

Az 5. § (2) bekezdése a 2024. évi XX. törvény 18. § a) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 8. § (1) bekezdés a) pontja a 2023. évi X. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.

15

A 8. § (1) bekezdés f) pontja a 2021: LI. törvény 48. § a) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 8. § (3) bekezdése a 2012: XXXVI. törvény 158. § (32) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 10. § (1a) bekezdését a 2019: CXXVII. törvény 92. §-a iktatta be.

18

A 10. § (3) bekezdése a 2013: CXXXI. törvény 17. §-ával megállapított szöveg.

19

A 11. § a 2019: CXXVII. törvény 93. §-ával megállapított szöveg.

20

A 12. § (1) bekezdés b) pontja a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (25) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 13. § a 2019: CXXVII. törvény 94. §-ával megállapított szöveg.

22

A 13/A. §-t a 2019: CXXVII. törvény 95. §-a iktatta be.

23

A 14. § a 2019: CXXVII. törvény 96. §-ával megállapított szöveg.

24

A 14. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontja a 2020: CLXV. törvény 55. §-ával megállapított szöveg.

25

A 14. § (4) bekezdése a 2023. évi X. törvény 49. §-ával megállapított szöveg.

26

A 15. § a 2019: CXXVII. törvény 96. §-ával megállapított szöveg.

27

A 18. § (3) bekezdése a 2012: CXI. törvény 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

28

A 18. § (4) bekezdése a 2012: CXI. törvény 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

29

A 18. § (5) bekezdése a 2012: CXI. törvény 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

30

A 18. § (6) bekezdését a 2023. évi X. törvény 50. §-a iktatta be.

31

A 19. § a 2012: CXI. törvény 16. §-ával megállapított szöveg.

32

A 20. § (1) bekezdése a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

33

A 20. § (2) bekezdése a 2015: LXXI. törvény 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

34

A 21. §-t megelőző alcím a 2012: CXI. törvény 17. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

35

A 21. § (3) bekezdését a 2012: CXI. törvény 17. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CXXXI. törvény 19. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

36

A 21. § (4) bekezdését a 2012: CXI. törvény 17. § (2) bekezdése iktatta be. A 21. § (4) bekezdés „ , ha a nyertes pályázó esetében a bíróvá történő kinevezés e törvényben meghatározott feltételei nem állnak fenn, illetve ha a nyertes pályázó a pályázati kiírásban szereplő feltételeknek nem felel meg” szövegrészét a 13/2021. (IV. 14.) AB határozat 1. pontja megsemmisítette 2021. szeptember 30. napjával.

37

A 21. § (5) bekezdését a 2012: CXI. törvény 17. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2019: CXXVII. törvény 97. §-ával megállapított szöveg.

38

A 21. § (6) bekezdését a 2012: CXI. törvény 17. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2019: CXXVII. törvény 97. §-ával megállapított szöveg. A 21. § (4) bekezdés „A bíró kinevezése esetén az elsőfokú szolgálati bíróság a bíróvá történő kinevezés feltételeinek meglétét a 4. § (1) bekezdés a), c), d), f), és g) pontjában, a 4. § (2) bekezdésében, valamint az 5. § (1) bekezdésében meghatározottak szempontjából vizsgálja. A bíró áthelyezése esetén az elsőfokú szolgálati bíróság kizárólag a pályázati feltételek teljesülését vizsgálja.” szövegrészét a 13/2021. (IV. 14.) AB határozat 1. pontja megsemmisítette 2021. szeptember 30. napjával.

39

A 21. § (7) bekezdését a 2019: CXXVII. törvény 97. §-a iktatta be.

40

A 23. § (1) bekezdése a 2012: CXI. törvény 29. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

41

A 23. § (2a) bekezdését a 2012: LXXXVI. törvény 79. § (1) bekezdése iktatta be.

42

A 23. § (3) bekezdése a 2018: XXXV. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

43

A 24. § (1) bekezdése a 2021: CXXII. törvény 68. §-ával megállapított szöveg.

44

A 24. § (2) bekezdése a 2021: CXXII. törvény 68. §-ával megállapított szöveg.

45

A 25. § (2) bekezdése a 2012: CXI. törvény 18. §-ával megállapított szöveg.

46

A 25. § (4) bekezdését a 2012: CXI. törvény 29. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

47

A 25/A. §-t a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2021: CXXII. törvény 69. §-ával megállapított szöveg.

48

A 26. § (1) bekezdése a 2019: CXXVII. törvény 98. §-ával megállapított szöveg.

49

A 26. § (3) bekezdése a 2012: CXI. törvény 28. § a) pontja, a 29. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

50

A 26/A. §-t a 2019: CXXVII. törvény 99. §-a iktatta be.

51

A 27. § (2) bekezdése a 2020: CLXV. törvény 56. §-ával megállapított szöveg.

52

A 27. § (3) bekezdése a 2023. évi X. törvény 51. §-ával megállapított szöveg.

53

A 27/A. §-t a 2019: CXXVII. törvény 100. §-a iktatta be, szövege a 2020: CLXV. törvény 57. §-ával megállapított szöveg.

54

A 27/A. § (1) bekezdés f) pontja a 2022: XXII. törvény 133. § (1) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg.

55

A 27/A. § (2) bekezdése a 2023. évi X. törvény 52. §-ával megállapított szöveg.

56

A 29/A. §-t a 2014: LXXII. törvény 163. §-a iktatta be.

57

A 30. § (1) bekezdése a 2021: CXXXIV. törvény 79. §-ával megállapított szöveg.

58

A 30. § (1a) bekezdését a 2019: CXXVII. törvény 101. § (1) bekezdése iktatta be.

60

A 30. § (3) bekezdése a 2023. évi X. törvény 53. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

61

A 30. § (7) bekezdése a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (5) bekezdése iktatta be.

62

A 30. § (7a) bekezdését a 2023. évi X. törvény 53. § (2) bekezdése iktatta be.

63

A 30. § (8) bekezdését a 2019: CXXVII. törvény 101. § (3) bekezdése iktatta be.

64

A 31. § (1) bekezdése a 2019: CXXVII. törvény 102. §-ával megállapított szöveg.

65

A 31. § (2) bekezdése a 2012: CXI. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

66

A 31. § (3) bekezdése a 2012: CXI. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

67

A 32. § (1a) bekezdését a 2023. évi X. törvény 54. §-a iktatta be.

68

A 32. § (1b) bekezdését a 2023. évi X. törvény 54. §-a iktatta be.

69

A 32. § (4) bekezdése a 2019: CXXVII. törvény 103. §-ával megállapított szöveg.

70

A 33. § (2) bekezdése a 2012: LXXXVI. törvény 79. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

71

A 34. § (2) bekezdése a 2012: CXI. törvény 20. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

72

A 34. § (4) bekezdését a 2012: CXI. törvény 20. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2019: CXXVII. törvény 146. § b) pontja szerint módosított szöveg.

73

A IV. fejezet címe a 2012: CXI. törvény 28. § b) pontja szerint módosított szöveg.

74

A 35. § (3) bekezdése a 2018: CXXII. törvény 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

75

A 38. § a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (25) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

77

A 39. § (3) bekezdését a 2019: CXXVII. törvény 104. §-a iktatta be, szövege a 2020: CLXV. törvény 58. §-ával megállapított szöveg.

78

A 40. § (1) bekezdése a 2014: CI. törvény 82. §-ával megállapított szöveg.

79

A 40. § (2) bekezdése a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

80

A 40. § (5) bekezdése a 2019: CXXVII. törvény 105. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

81

A 40. § (6) bekezdését a 2013: XX. törvény 17. §-a iktatta be.

82

A 40. § (7) bekezdését a 2019: CXXVII. törvény 105. § (2) bekezdése iktatta be.

83

A 41. § a 2019: CXXVII. törvény 106. §-ával megállapított szöveg.

84

A 42. § (3) bekezdése a 2012: CXI. törvény 28. § c) pontja szerint módosított szöveg.

85

A 42. § (4) bekezdését a 2013: XX. törvény 18. §-a iktatta be.

86

A 42. § (5) bekezdését a 2013: XX. törvény 18. §-a iktatta be.

87

A 42. § (6) bekezdését a 2013: XX. törvény 18. §-a iktatta be, szövege a 2019: CXXVII. törvény 107. §-ával megállapított szöveg.

88

A 42. § (7) bekezdését a 2013: XX. törvény 18. §-a iktatta be.

89

A 42. § (8) bekezdését a 2013: XX. törvény 18. §-a iktatta be.

90

A 21/A. alcímet (42/A–42/C. §) a 2019: CXXVII. törvény 108. §-a iktatta be.

91

A 42/C. § b) pont bf) alpontja a 2020: CLXV. törvény 59. §-ával megállapított szöveg.

92

A 45. § (1) bekezdése a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

93

A 45. § (4) bekezdése a 2023. évi X. törvény 55. §-ával megállapított szöveg.

94

A 46. § (2) bekezdése a 2016: CXXI. törvény 70. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

95

A 46. § (3) bekezdése a 2016: CXXI. törvény 70. § (1) bekezdésével megállapított, a 2024. évi XII. törvény 111. § a) pontja szerint módosított szöveg.

96

A 46. § (4) bekezdése a 2016: CXXI. törvény 70. § (3) bekezdés a)–b) pontja szerint módosított szöveg.

97

A 46. § (5) bekezdése a 2016: CXXI. törvény 70. § (3) bekezdés b)–c) pontja szerint módosított szöveg.

98

A 46. § (6) bekezdését a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (27) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

99

A 49. § (3) bekezdés b) pontja a 2012: LXXXVI. törvény 79. § (17) bekezdés a) pontja, a 79. § (18) bekezdése szerint módosított szöveg.

100

A 49. § (5) bekezdés a) pontja a 2019: CXXVI. törvény 76. § a) pontja szerint módosított szöveg.

101

A 49. § (7) bekezdés b) pontja a 2014: XCIX. törvény 342. §-ával megállapított, a 2019: CXXVI. törvény 76. § b) pontja szerint módosított szöveg.

102

Az 55. § (3a) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 343. §-a iktatta be, szövege a 2022. évi LXXIV. törvény 71. §-ával megállapított szöveg.

103

Az 55. § (4) bekezdését a 2012: LXXXVI. törvény 79. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: LXXXVI. törvény 79. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

104

Az 55. § (5) bekezdését a 2012: LXXXVI. törvény 79. § (4) bekezdése iktatta be.

105

Az 55. § (6) bekezdését a 2012: LXXXVI. törvény 79. § (4) bekezdése iktatta be.

106

Az 55. § (7) bekezdését a 2012: LXXXVI. törvény 79. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CCXI. törvény 77. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

107

Az 57. § (2) bekezdését a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (27) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

108

Az 58. § (3) bekezdése a 2023. évi X. törvény 56. §-ával megállapított szöveg.

109

A 29. alcímet (60–62. §) a 2020: CLXV. törvény 71. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

110

A 29/A. alcímet (62/A–62/C. §) a 2019: CXXVII. törvény 109. §-a iktatta be, szövege a 2020: CLXV. törvény 60. §-ával megállapított szöveg.

111

A 66. § a 2021: CXXII. törvény 82. § b) pontja szerint módosított szöveg.

112

A 67. § a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (25) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

113

A 68. § a 2013: XX. törvény 26. §-a szerint módosított szöveg.

114

A 69. § c) pontját a 2013: CLXXXVI. törvény 89. §-a iktatta be.

115

A 69/A. §-t a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (8) bekezdése iktatta be, szövege a 2020: CLXV. törvény 61. §-ával megállapított szöveg.

116

A 70. § (3) bekezdése a 2021: CXXII. törvény 70. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

117

A 70. § (3a) bekezdését a 2021: CXXII. törvény 70. § (2) bekezdése iktatta be.

118

A 71. § (1) bekezdése a 2021: CXXII. törvény 71. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

119

A 71. § (1a) bekezdését a 2021: CXXII. törvény 71. § (2) bekezdése iktatta be.

120

A 71. § (2) bekezdése a 2021: CXXII. törvény 71. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

121

A 71. § (3) bekezdése a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

122

A 71. § (4) bekezdése a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

123

A 71. § (5) bekezdését a 2020: CLXV. törvény 71. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

124

A 71. § (6) bekezdését a 2019: CXXVII. törvény 110. §-a iktatta be, szövege a 2020: CLXV. törvény 62. §-ával megállapított szöveg.

125

A 71/A. §-t a 2021: CXXII. törvény 72. §-a iktatta be.

126

A 72. § a 2021: CXXII. törvény 73. §-ával megállapított szöveg.

127

A 74. § a 2021: CXXII. törvény 74. §-ával megállapított szöveg.

128

A 75. § a 2021: CXXII. törvény 74. §-ával megállapított szöveg.

129

A 76. § (1) bekezdés d) pontját a 2012: CXI. törvény 29. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

130

A 76. § (2) bekezdése a 2021: CXXII. törvény 75. §-ával megállapított szöveg.

131

A 77. § a 2018: CXXII. törvény 5. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

132

A 78. §-t a 2012: CXI. törvény 29. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

133

A 79. § a 2021: CXXII. törvény 76. §-ával megállapított szöveg.

134

A 80. § a 2019: CXXVII. törvény 115. §-ával megállapított szöveg.

135

A 81. § (1) bekezdése a 2012: CXI. törvény 21. §-a szerint módosított szöveg.

136

A 81. § (2) bekezdése a 2019: CXXVII. törvény 116. §-ával megállapított szöveg.

137

A 84. § (1) bekezdése a 2019: CXXVII. törvény 117. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

138

A 84. § (2) bekezdése a 2021: CXXII. törvény 77. §-ával megállapított szöveg.

139

A 84. § (4) bekezdés a) pontja a 2019: CXXVII. törvény 117. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

140

A 85. § a 2019: CXXVII. törvény 118. §-ával megállapított szöveg.

141

A 86. § (1) bekezdése a 2012: CXI. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

142

A 88. § (1a) bekezdését a 2019: CXXVII. törvény 119. § (1) bekezdése iktatta be.

143

A 88. § (1a) bekezdés b) pontját a 2023. évi X. törvény 62. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

144

A 88. § (3) bekezdését a 2019: CXXVII. törvény 119. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2023. évi X. törvény 57. §-ával megállapított szöveg.

145

A 89. § c) pontja a 2012: CXI. törvény 24. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

146

A 90. § c) pontja a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (25) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

148

A 90. § h) pontja a 2013: XX. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

149

A 90. § j) pontja a 2012: CXI. törvény 24. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

150

A 90. § p) pontját a 2013: XX. törvény 19. § (2) bekezdése iktatta be.

151

A 91. §-t a 2012: LXXXVI. törvény 79. § (19) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2013: XX. törvény 20. §-a iktatta be.

152

A 93. § (2) bekezdése a 2012: CXI. trövény 28. § d) pontja szerint módosított szöveg.

153

A 93. § (3) bekezdését a 2012: LXXXVI. törvény 79. § (6) bekezdése iktatta be.

154

A 94. § (1) bekezdése a 2012: CCXI. törvény 77. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

155

A 94. § (3) bekezdése a 2013: XX. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

156

A 94. § (5) bekezdését a 2012: LXXXVI. törvény 79. § (7) bekezdése iktatta be.

157

A 96. § (1) bekezdése a 2019: CXXVII. törvény 120. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

158

A 96. § (2) bekezdése a 2013: XX. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

159

A 96. § (3) bekezdését a 2019: CXXVII. törvény 120. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2023. évi X. törvény 61. §-a szerint módosított szöveg.

160

A 99. § a 2019: CXXVII. törvény 121. §-ával megállapított szöveg.

161

A 100. § (2) bekezdése a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (25) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg.

162

A 100. § (3) bekezdése a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (25) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg.

163

A 101. § a 2019: CXXVII. törvény 122. §-ával megállapított, a 2021: CXXII. törvény 82. § c) pontja szerint módosított szöveg.

164

A 102. § (1) bekezdése a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

165

A 103. § (3) bekezdése a 2019: CXXVII. törvény 146. § (1) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

166

A 104. § (1) bekezdése a 2018: CXXII. törvény 5. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

167

A 104/A. §-t a 2012: CXI. törvény 25. §-a iktatta be.

168

A 104/A. § (3) bekezdése a 2013: CXXXI. törvény 18. § a) pontja szerint módosított szöveg.

170

A 106. § (2) bekezdés c) pontja a 2019: CXXVII. törvény 146. § f) pontja szerint módosított szöveg.

171

A 106. § (3) bekezdése a 2012: CXI. törvény 26. §-ával megállapított szöveg.

172

A 106. § (4) bekezdését a 2012: CXI. törvény 26. §-a iktatta be, szövege a 2018: CXXII. törvény 6. § c) pontja szerint módosított szöveg.

173

A 106. § (5) bekezdését a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (12) bekezdése iktatta be, szövege a 2018: CXXII. törvény 6. § c) pontja szerint módosított szöveg.

174

A 110. § (2) bekezdése a 2018: CXXII. törvény 5. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

175

A 114. § d) pontja a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.

176

A 114. § e) pontját a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (13) bekezdése iktatta be.

177

A 117. § a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.

178

A 117. § (1) bekezdése a 2018: CXXII. törvény 5. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

179

A 117. § (2) bekezdése a 2018: CXXII. törvény 5. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

180

A 118. § (4) bekezdését a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (15) bekezdése iktatta be.

181

A 120. § (2) bekezdése a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (25) bekezdés i) pontja szerint módosított szöveg.

182

A 122. § (4) bekezdése a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (25) bekezdés j) pontja szerint módosított szöveg.

183

A 124. § (1) bekezdés d) pontja a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (16) bekezdésével megállapított szöveg.

184

A 124. § (1) bekezdés e) pontja a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (16) bekezdésével megállapított szöveg.

185

A 124. § (1) bekezdés f) pontját a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (16) bekezdése iktatta be.

186

A 124. § (2a) bekezdését a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (17) bekezdése iktatta be.

187

A 125. § (3) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 127. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

188

A 126. § (1) bekezdés b) pontja a 2021: LI. törvény 46. §-ával megállapított szöveg.

189

A 129. § (3) bekezdése a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (18) bekezdésével megállapított szöveg.

190

Az 52. alcím (130. §) a 2020: CLXV. törvény 63. §-ával megállapított szöveg.

191

Az 53. alcím címe a 2013: CCLII. törvény 127. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

192

A 131. § a 2013: CCLII. törvény 127. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

193

A 132. § a 2013: CCLII. törvény 127. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

194

A 134. § a 2013: CCLII. törvény 127. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

195

A 134/A. §-t a 2013: CCLII. törvény 127. § (6) bekezdése iktatta be.

196

Az 54. alcím címe a 2013: CCLII. törvény 127. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

197

A 135. § a 2013: CCLII. törvény 127. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

198

A 137. § (1) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 127. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

199

A 139. § a 2013: CCLII. törvény 127. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

200

A 140. § c) pontja a 2013: CCLII. törvény 127. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.

201

A 142. § a 2013: CCLII. törvény 127. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

202

A 143. § (1) bekezdés c) pontja a 2012: LXXXVI. törvény 79. § (8) bekezdésével megállapított, a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (25) bekezdés k) pontja szerint módosított szöveg.

203

A 143. § (3) bekezdés c) pontja a 2012: LXXXVI. törvény 79. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

204

A 144/A. §-t a 2013: CCLII. törvény 127. § (13) bekezdése iktatta be.

205

A 145. § (3) bekezdését a 2012: LXXXVI. törvény 79. § (10) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: XX. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

206

A 145. § (4) bekezdését a 2013: XX. törvény 24. §-a iktatta be.

207

A 145. § (5) bekezdését a 2013: XX. törvény 24. §-a iktatta be.

208

A 145. § (6) bekezdését a 2013: XX. törvény 24. §-a iktatta be, szövege a 2013: CCLII. törvény 127. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.

209

A 145. § (7) bekezdését a 2013: XX. törvény 24. §-a iktatta be.

210

A 146. § a 2019: CXXVII. törvény 125. §-ával megállapított szöveg.

212

A 147. § (3) bekezdése a 2019: CXXVII. törvény 126. §-ával megállapított szöveg.

213

A 147. § (3a) bekezdését a 2019: CXXVII. törvény 126. §-a iktatta be, szövege a 2020: CLXV. törvény 64. §-ával megállapított szöveg.

214

A 147. § (3b) bekezdését a 2019: CXXVII. törvény 126. §-a iktatta be.

215

A 147. § (4) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 344. §-ával megállapított szöveg.

216

A 148. § (2) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 345. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

217

A 148. § (3) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 345. § (2) bekezdése iktatta be.

218

A 148. § (3) bekezdés c) pontja a 2016: CXXI. törvény 70. § (2) bekezdésével megállapított, a 2024. évi XII. törvény 111. § b) pontja szerint módosított szöveg.

219

A 150. § (1) bekezdése a 2019: CXXVII. törvény 127. §-ával megállapított szöveg.

220

A 154. §-t a 2019: CXXVII. törvény 147. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

221

A 157. § a 2019: CXXVII. törvény 128. §-ával megállapított szöveg.

222

Az 58/A. alcímet (158/A. §) a 2020: CLXV. törvény 65. §-a iktatta be.

223

A 159. § a 2019: CXXVII. törvény 129. §-ával megállapított szöveg.

224

A 161. §-t a 2013: CXXXI. törvény 19. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

225

A 162. § a 2019: CXXVII. törvény 130. §-ával megállapított szöveg.

226

A 166. § a 2020: CLXV. törvény 66. §-ával megállapított szöveg.

227

A 61/A. alcímet (166/A. §-t) a 2024. évi XVII. törvény 57. §-a iktatta be.

229

A 168/A. § (1) bekezdés b) pontja a 2020: LXV. törvény 11. § a) pontja szerint módosított szöveg.

230

A 168/A. § (1) bekezdés g) pontját a 2022. évi LXXIV. törvény 72. § (1) bekezdése iktatta be.

231

A 168/A. § (5) bekezdését a 2022. évi LXXIV. törvény 72. § (2) bekezdése iktatta be.

232

A 168/A. § (6) bekezdését a 2022. évi LXXIV. törvény 72. § (2) bekezdése iktatta be.

233

A 172. § (2) bekezdése a 2019: CXXVII. törvény 131. §-ával megállapított szöveg.

234

A 173. § a 2019: CXXVII. törvény 132. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

235

A 174. § (1) bekezdés a) pontja a 2019: CXXVII. törvény 147. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

236

A 174. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2012: LXXXVI. törvény 79. § (17) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

237

A 174. § (2) bekezdés a) pontja a 2019: CXXVII. törvény 147. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

238

A 174. § (3) bekezdése a 2019: CXXVII. törvény 133. §-ával megállapított szöveg.

239

A 177. § (1) bekezdése a 2019: CXXVII. törvény 134. §-ával megállapított szöveg.

240

A 177. § (2) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 347. § (1) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg.

241

A 178. §-t a 2019: CXXVII. törvény 147. § (1) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

242

A 183. § (1) bekezdése a 2019: CXXVII. törvény 136. §-ával megállapított szöveg.

244

A 183. § (2) bekezdése a 2012: LXXXVI. törvény 79. § (17) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

245

A 184. § (1) bekezdése a 2021: CXXII. törvény 78. §-ával megállapított szöveg.

246

A 184. § (2) bekezdése a 2021: CXXII. törvény 78. §-ával megállapított szöveg.

248

A 186. § a 2012: LXXXVI. törvény 79. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.

250

A 186/A. § (3) bekezdés a) pontja a 2022: XXII. törvény 133. § (1) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

251

A 189. § (1) bekezdése a 2023. évi X. törvény 58. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

252

A 189. § (3) bekezdése a 2023. évi X. törvény 58. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

253

A 189/A. §-t a 2012: LXXXVI. törvény 79. § (12) bekezdése iktatta be.

254

A 189/A. § (7) bekezdése a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (25) bekezdés m) pontja szerint módosított szöveg.

255

A 190. § (5) bekezdése a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (25) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

256

A 70. alcím címe a 2020: CLXV. törvény 67. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

257

A 195. § a 2019: CXXVII. törvény 139. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

258

A 195. § (1) bekezdése a 2020: CLXV. törvény 67. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

259

A 195. § (3) bekezdése a 2020: CLXV. törvény 67. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

260

A 195. § (5) bekezdése a 2020: CLXV. törvény 67. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

261

A 195. § (6) bekezdése a 2020: CLXV. törvény 67. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

262

A 196. § (1) bekezdése a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (26) bekezdése szerint módosított szöveg.

263

A 196. § (2) bekezdése a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (21) bekezdésével megállapított szöveg.

264

A 196. § (3) bekezdését a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (22) bekezdése iktatta be.

265

A 206. § (1) bekezdés a) pontja a 2019: CXXVII. törvény 140. §-ával megállapított szöveg.

266

A 76. alcím (211. §) a 2020: CLXV. törvény 68. §-ával megállapított szöveg.

267

A 212. § (1) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 127. § (15) bekezdésével megállapított szöveg.

268

A 212. § (4) bekezdését a 2017: CXXX. törvény 96. §-a iktatta be.

269

A 213. § (1) bekezdése a 2013: CXXXI. törvény 18. § b) pontja szerint módosított szöveg.

270

A 213. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 300. §-ával megállapított szöveg.

271

A 213. § (3) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 300. §-ával megállapított szöveg.

272

A 213. § (4) bekezdése a 2019: CXXVII. törvény 142. §-ával megállapított szöveg.

273

A 214. § (1) bekezdése a 2012: LXXXVI. törvény 79. § (17) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

274

A 214. § (2) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 301. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

275

A 214. § (5) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 302. §-a szerint módosított szöveg.

276

A 214. § (6) bekezdését a 2017: CXCVII. törvény 301. § (2) bekezdése iktatta be.

278

A 217. § (3) bekezdése a 2015: XXXII. törvény 11. §-ával megállapított, nyitó és záró szövegrésze a 2019: CXXVII. törvény 147. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

279

A 219. § (2) bekezdése a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (25) bekezdés n) pontja szerint módosított szöveg.

280

A 219. § (4) bekezdés b) pontja a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (25) bekezdés n) pontja szerint módosított szöveg.

282

A 221. § (6) bekezdését a 2013: CCXLIII. törvény 12. § (23) bekezdése iktatta be.

283

A 222. § a 2012: LXXXVI. törvény 79. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.

285

A 222. § (2) bekezdése a 2022. évi LXXIV. törvény 73. §-ával megállapított szöveg.

286

A 223. § a 2024. évi XX. törvény 18. § b) pontja szerint módosított szöveg.

287

A 225. § (1a) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 346. §-a iktatta be.

290

A 227. § (5) bekezdését a 2012: LXXXVI. törvény 79. § (15) bekezdése iktatta be.

291

A 230. §-t a 33/2012. (VII. 17.) AB határozat megsemmisítette 2012. január 1. napjával.

292

A 232. § a 2012: CXI. törvény 28. § e) pontja szerint módosított szöveg.

293

A 232/A. §-t a 2012: CCXI. törvény 77. § (2) bekezdése iktatta be.

294

A 232/B. §-t a 2013: XX. törvény 25. §-a iktatta be.

295

A hatálybalépés időpontja 2013. április 2.

296

A 232/C. §-t a 2013: XX. törvény 25. §-a iktatta be.

297

A 232/D. §-t a 2013: XX. törvény 25. §-a iktatta be.

298

A hatálybalépés időpontja 2013. április 2.

299

A hatálybalépés időpontja 2013. április 2.

300

A hatálybalépés időpontja 2013. április 2.

301

A 232/E. §-t a 2013: XX. törvény 25. §-a iktatta be.

302

A 232/F. §-t a 2013: XX. törvény 25. §-a iktatta be.

303

A 232/G. §-t a 2013: XX. törvény 25. §-a iktatta be.

304

A 232/H. §-t a 2013: XX. törvény 25. §-a iktatta be.

305

A 232/H. § (4) bekezdés d) pontja a 2022: VII. törvény 51. §-a szerint módosított szöveg.

306

A 232/I. §-t a 2013: XX. törvény 25. §-a iktatta be.

307

A 232/J. §-t a 2013: XX. törvény 25. §-a iktatta be.

308

A hatálybalépés időpontja 2013. április 2.

309

A hatálybalépés időpontja 2013. április 2.

310

A hatálybalépés időpontja 2013. április 2.

311

A hatálybalépés időpontja 2013. április 2.

312

A 232/K. §-t a 2013: XX. törvény 25. §-a iktatta be.

313

A 232/L. §-t a 2019: CXXVII. törvény 143. § (1) bekezdése iktatta be.

314

A hatálybalépés időpontja 2019. december 20.

315

A 232/M. §-t a 2019: CXXVII. törvény 143. § (1) bekezdése iktatta be.

316

A 232/N. §-t a 2019: CXXVII. törvény 143. § (2) bekezdése iktatta be.

317

A hatálybalépés időpontja 2019. december 20.

318

A hatálybalépés időpontja 2019. december 20.

319

A 232/O. §-t a 2019: CXXVII. törvény 143. § (2) bekezdése iktatta be.

320

A 232/P. §-t a 2019: CXXVII. törvény 143. § (2) bekezdése iktatta be.

321

A 232/Q. §-t a 2019: CXXVII. törvény 143. § (2) bekezdése iktatta be.

322

A 232/R. §-t a 2020: CLXV. törvény 69. §-a iktatta be.

323

A 232/S. §-t a 2021: LI. törvény 47. §-a iktatta be.

324

A hatálybalépés időpontja 2021. május 28.

325

A 232/T. §-t a 2021: CXXII. törvény 79. §-a iktatta be.

326

A 232/U. §-t a 2021: CXXXIV. törvény 80. §-a iktatta be.

327

A 232/V. §-t a 2022. évi LXXIV. törvény 74. § (1) bekezdése iktatta be.

328

A hatálybalépés időpontja 2023. január 1.

329

A hatálybalépés időpontja 2023. január 1.

330

A 232/W. §-t a 2022. évi LXXIV. törvény 74. § (2) bekezdése iktatta be.

331

A hatálybalépés időpontja 2023. január 1.

332

A 232/X. §-t a 2023. évi X. törvény 59. §-a iktatta be.

333

A hatálybalépés időpontja 2023. június 1.

334

A hatálybalépés időpontja 2023. június 1.

335

A 233. § e) pontja a 2022. évi LXXIV. törvény 75. §-ával megállapított szöveg.

336

A 233. § f) pontját a 2012: CCXI. törvény 77. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2022. évi LXXIV. törvény 75. §-ával megállapított szöveg.

337

A 233. § g) pontját a 2019: CXXVII. törvény 144. §-a iktatta be.

338

A 233. § h) pontját a 2024. évi XXVIII. törvény 11. §-a iktatta be.

339

A 234–235. §-t a 236. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

340

A 234–235. §-t a 236. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

341

A 236. § (1)–(3) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

342

A 236. § (4) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

343

A 237. § (1) bekezdésének „valamint 226–233. §-a,” szövegrészét az Alkotmánybíróság a 13/2013. (VI. 17.) AB határozatának 2. pontjával megsemmisítette 2013. június 18. napjával. A 237. § (1) bekezdése a 2013: CXXXI. törvény 18. § c) pontja, a 2019: CXXVII. törvény 146. § (2) bekezdés b)–c) pontja, a 2020: CLXV. törvény 70. §-a, a 2021: LI. törvény 48. § b) pontja, a 2021: CXXII. törvény 81. § b) pontja, a 2021: CXXXIV. törvény 81. §-a, a 2022. évi LXXIV. törvény 76. § b) pontja, a 2023. évi X. törvény 60. §-a szerint módosított szöveg.

344

A 2. melléklet a 2019: CXXVII. törvény 145. § (1) bekezdésével megállapított, a 2021: CXXII. törvény 80. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

345

A 3. melléklet a 2019: CXXVII. törvény 145. § (2) bekezdésével megállapított, a 2021: CXXII. törvény 80. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

346

A 6. mellékletet a 236. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére