17/2011. (VI. 17.) KüM utasítás
a Külügyminisztérium Közbeszerzési és Beszerzési Szabályzatáról1
2011.06.22.
A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 6. § (1) bekezdésében, valamint az államtitkot vagy szolgálati titkot, illetőleg alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdeket érintő vagy különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések sajátos szabályairól szóló 143/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a Külügyminisztérium közbeszerzési és beszerzési eljárásai előkészítésének, lefolytatásának, belső ellenőrzésének felelősségi rendjét, a Külügyminisztérium nevében eljáró, az eljárásba bevont személyek, illetőleg szervezetek felelősségi körét és a Külügyminisztérium közbeszerzési eljárásainak dokumentálási rendjét az alábbiak szerint szabályozom.
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ÉS KÖZÖS SZABÁLYOK
1.1. Jelen utasítás személyi hatálya kiterjed a Külügyminisztérium valamennyi szervezeti egységére, ideértve a külügyminiszter irányítása alatt álló külképviseleteket is. Az utasítás hatálya nem terjed ki a Közbeszerzések Tanácsa részére a Kbt. 18. §-a alapján ajánlatkérőként bejelentett külképviseletekre. 1.3. A közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló 46/2011. (III. 25.) Korm. rendeletben meghatározott kötelezettségek teljesítése a Korm. rendelet tárgyi hatályára terjed ki, így az utasításban foglaltak ennek figyelembevételével alkalmazandók.
Jelen utasítás alkalmazásában
a) cég: az Nbr. alapján lefolytatott eljárások tekintetében az a természetes személy, jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, aki, illetőleg amely a jegyzékbe való bekerülés, illetve részvételre jelentkezés céljából előzetes minősítési kérdőívet tölt ki; a részvételre jelentkezik; a beszerzési eljárásban ajánlatot tesz, vagy a tárgyalásra meghívják; c) kötelezettségvállalásra jogosult vezető: a Külügyminisztérium gazdálkodásának egyes kérdéseiről szóló külön utasítás szerint, a beszerzés értéke, illetőleg becsült értéke alapján meghatározott személy;
d) hivatalos közbeszerzési tanácsadó: a Külügyminisztériummal szerződéses viszonyban álló, a Kbt. 11. §-a szerinti hivatalos közbeszerzési tanácsadó; e) kezdeményező szervezeti egység: az a feladatkörileg illetékes szervezeti egység, amely a közbeszerzési tervben a beszerzés lebonyolításáért felelős szervezeti egységként meg lett jelölve.
3.1. Jelen utasítás hatálya alá tartozó eljárások során a résztvevők kötelesek biztosítani a verseny tisztaságát és nyilvánosságát, valamint az esélyegyenlőséget és az egyenlő bánásmódot az ajánlattevők számára.
3.2. Az Európai Unióban letelepedett ajánlattevők és a közösségi áruk számára nemzeti elbánást kell nyújtani a közbeszerzési eljárásban. Az Európai Unión kívül letelepedett ajánlattevők és a nem közösségi áruk számára nemzeti elbánást a közbeszerzési eljárásban a Magyar Köztársaságnak és az Európai Közösségnek a közbeszerzések terén fennálló nemzetközi kötelezettségeivel összhangban kell nyújtani.
3.3. Aki az eljárás tekintetében bármilyen, az eljárás tisztaságát veszélyeztető cselekményt észlel, köteles erről a gazdálkodási és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkárt (továbbiakban: helyettes államtitkár) írásban tájékoztatni.
3.4. A jelen utasításban foglaltak be nem tartása fegyelmi, kártérítési, adott esetben büntetőjogi felelősségre vonást eredményezhet.
3.5. A beszerzéseket a belső ellenőrzés, valamint a Kbt.-ben és az Nbr.-ben meghatározott szervek, továbbá a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló 46/2011. (III. 25.) Korm. rendeletben (továbbiakban: Kkee rendelet) meghatározott szervek ellenőrizhetik. A Kbt. 308. § (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a közbeszerzési eljárások ellenőrzése az Ellenőrzési Főosztály feladata.
4.1. Beszerzések kezdeményezésére jogosult valamennyi szervezeti egység köteles az adott tárgyév március 15-éig – az 1. számú mellékletben meghatározott formában – tájékoztatni a Gazdálkodási és Pénzügyi Főosztály Pályáztatási és Közbeszerzési Osztályát (a továbbiakban: PKO) a költségvetési évben tervezett beszerzéseiről, kiemelt figyelmet fordítva a közbeszerzési értékhatárt elérő vagy meghaladó beszerzésekre, valamint a Kbt. 40. §-ában foglalt egybeszámítási szabályra. Az éves beszerzési tervet a kezdeményező szervezeti egység lehetőleg úgy küldi meg a PKO részére, hogy abban elkülönítve jelzi azokat a beszerzéseket, amelyeket az Nbr. szerint kíván megvalósítani, illetve azokat a közbeszerzéseket, amelyeket a központosított közbeszerzési rendszerben, a Kbr. alapján kíván lefolytatni. 4.2. A szervezeti egységek adatszolgáltatása alapján a PKO a helyettes államtitkár részére éves összesített közbeszerzési tervet (továbbiakban: közbeszerzési terv) készít [Kbt. 5. §]. A helyettes államtitkár jóváhagyását követően a közbeszerzési tervet a Külügyminisztérium honlapján tárgyév április 15-éig meg kell jelentetni, amelyről a PKO gondoskodik. Az éves összesített közbeszerzési terv a Kkr. 17. § (2) bekezdése szerinti központosított közbeszerzési portálon minden év május 15-ig történő rögzítése iránt a PKO intézkedik. A PKO gondoskodik a Kkee rendeletben előírt tájékoztatási kötelezettség teljesítéséről. 4.3. A beszerzések kezdeményezésére jogosult szervezeti egységek az év közben felmerülő beszerzési igényeikről haladéktalanul indokolással ellátott tájékoztatást adnak a PKO-nak, amely javaslatot tesz a helyettes államtitkár részére a közbeszerzési terv módosítására, valamint intézkedik a módosítás közzététele iránt.
Az éves statisztikai összegezés
5.1. Jelen utasítás alapján a tárgyév közbeszerzéseiről az eljárást kezdeményező szervezeti egységek a tárgyévet követő év április 30-ig – a 2. sz. mellékletben meghatározott formában – tájékoztatót készítenek a PKO részére. 5.2. A Kbt. által előírt éves statisztikai összegezést legkésőbb a tárgyévet követő év május 31-éig kell megküldeni a Közbeszerzések Tanácsának, amelynek a helyettes államtitkár jóváhagyását követően a PKO tesz eleget [Kbt. 16. §]. A PKO gondoskodik az éves statisztikai összegezés Külügyminisztérium honlapján történő közzétételéről.
A hivatalos közbeszerzési tanácsadó
6.1. A hivatalos közbeszerzési tanácsadó által nyújtott szolgáltatások lehetnek:
a) átalánydíjas szolgáltatások – az átalánydíj fedezete a PKO költségvetésében biztosított;
b) konkrét beszerzési eljárás teljes körű lebonyolítása keretszerződésen alapuló egyedi megbízás alapján, amelynek költsége az eljárást kezdeményező szervezeti egység előirányzatát terheli.
6.2. A közbeszerzési eljárással kapcsolatban a felhívás és dokumentáció előkészítésébe, illetőleg – választása szerint – a közbeszerzési eljárás további lefolytatásába a Külügyminisztérium a Közbeszerzések Tanácsa által vezetett névjegyzékben szereplő hivatalos közbeszerzési tanácsadót jogosult bevonni. [Kbt. 9. §]. 6.3. Abban az esetben, ha a hivatalos közbeszerzési tanácsadó az eljárás teljes körű lebonyolítására kap megbízást, a 7.2. e) és g) pontokban, a 7.4. b)–e) pontokban, a 8.2., a 8.3. g) pontokban, a 8.4–8.5., a 8.7. pontokban, a 11. pontban (kivéve a 11.7. és 11.11. pontokat), a 12.2., a 13.3–13.4. pontokban, a 16.2. pontban foglalt, a verseny újranyitásához kapcsolódó feladatot, a 17.2., valamint a 19.3. pontokban meghatározott feladatokat ő teljesíti.
6.4. A hivatalos közbeszerzési tanácsadó bevonására a PKO tesz javaslatot a helyettes államtitkár részére. A felkérést tartalmazó levél annak írásbeli visszaigazolásakor kötelezettségvállalásnak minősül, ezért azt szakmai és pénzügyi ellenjegyzéssel is el kell látni. Szakmai ellenjegyző ebben az esetben a PKO vezetője, a pénzügyi ellenjegyzési jogot a kezdeményező szervezeti egység pénzügyi referense, ennek hiányában a Gazdálkodási és Pénzügyi Főosztály vezetője gyakorolja.
6.5. A hivatalos közbeszerzési tanácsadóval a kapcsolatot a Külügyminisztérium képviseletében a PKO tartja, aki szükség esetén írásban (feljegyzés vagy hivatalos e-mail) tájékoztatja az eljárásban résztvevőket.
6.6. A Külügyminisztérium képviseletében állásfoglalást a hivatalos közbeszerzési tanácsadótól a PKO kérhet.
A közbeszerzésekre és beszerzésekre vonatkozó közös szabályok
7.1. A közbeszerzési eljárás megindítását a kezdeményező szervezeti egység elsőként jóváhagyásra a helyettes államtitkárnak, majd a PKO-nak intézkedésre megküldött feljegyzésben (a továbbiakban: kezdeményező feljegyzés) kezdeményezi a jelen utasítás 3. számú mellékletében szereplő formanyomtatvánnyal. 7.2. A helyettes államtitkári jóváhagyást követően a feljegyzés alapján a PKO a következő előkészítő intézkedéseket teszi:
a) A kezdeményező feljegyzésben szereplő adatok alapján meghatározza az eljárás lehetséges fajtáját, típusát. Több verzió esetén a kezdeményező szervezeti egységet feljegyzésben tájékoztatja az egyes eljárások legrövidebb időtartamáról, lefolytatásának feltételéről. A döntés előkészítése érdekében az eljárást kezdeményező szervezeti egységtől, vagy a kérdésben szakértelemmel bíró egyéb szervezeti egységtől feljegyzésben tájékoztatást kér. A szervezeti egységek a szükséges tájékoztatást haladéktalanul, de legkésőbb 3 munkanapon belül feljegyzésben kötelesek megadni.
b) Amennyiben szükséges, kezdeményezi a Biztonsági, Informatikai és Távközlési Főosztálynál (a továbbiakban: BITáF) a beszerzés Kbt. hatálya alóli mentesítését. c) Feljegyzésben bekéri az eljárást kezdeményező szervezeti egységtől a műszaki leírást. Ellenőrzi, hogy a műszaki leírás megfelel-e a Kbt. 58. §-ában foglaltaknak. d) Megkeresi a Jogi és Közigazgatási Főosztályt a szerződéstervezet elkészítése céljából.
e) Feljegyzésben egyezteti a bírálóbizottság tagjainak névsorát.
f) A beérkezett adatok alapján összeállítja a részvételi, az ajánlati, illetve az ajánlattételi felhívást, szükség esetén a dokumentációt, elkészíti az eljárást megindító hirdetményt. Az elkészült dokumentumokat véleményezésre megküldi a bírálóbizottság tagjainak. A bírálóbizottság tagjai véleményüket 3 munkanapon belül – különösen bonyolult esetben 5 munkanapon belül – feljegyzésben közlik a PKO-val. A PKO a dokumentumokat a vélemények figyelembevételével véglegesíti. Az eljárás gyorsítása érdekében a PKO szükség esetén a dokumentumok előkészítése érdekében egyeztető megbeszélést tarthat.
g) A műszaki leírás alapján vizsgálja részajánlat tételének lehetőségét.
h) Hirdetmény nélküli tárgyalásos, valamint az Nbr. hatálya alá tartozó eljárások esetében a szakmailag illetékes szervezeti egység(ek)től feljegyzésben javaslatot kér az ajánlattételre felhívható ajánlattevőkről. Az ajánlattételre felkérhető cégek listáját a PKO döntéshozatal céljából továbbítja a helyettes államtitkár felé. i) Szükség esetén javaslatot készít a hivatalos közbeszerzési tanácsadó igénybevételére.
j) Szükség esetén javaslatot készít az ajánlati biztosítékra, a dokumentáció ellenértékére.
k) A Külügyminisztérium által megindítani tervezett közbeszerzések, illetőleg beszerzések tekintetében az eljárás megindítása előtt a helyettes államtitkár által jóváhagyott előterjesztést a PKO küldi meg a Kkee rendeletben meghatározott szervezetnek jóváhagyás céljából.
7.3. Az előkészítő intézkedések megtételét követően a PKO feljegyzésben kéri az eljárás megindítását a helyettes államtitkártól. A feljegyzés mellékletei:
a) a részvételi, ajánlati, illetve ajánlattételi felhívás, vagy az eljárást megindító hirdetmény, továbbá a dokumentáció (a szerződéstervezettel);
b) a bírálóbizottság listája;
c) adott esetben az ajánlattételre felhívható cégek listája a kötelezően meghívandó minimális szám megjelölésével (a meghívni kívánt cégekről a helyettes államtitkár dönt);
d) szükség esetén a hivatalos közbeszerzési tanácsadó megbízására vonatkozó javaslat és megbízás;
e) szükség esetén ajánlati biztosítékra, illetve a dokumentáció ellenértékére vonatkozó javaslat;
f) szükség esetén a felhívás és dokumentáció minősítésére vonatkozó javaslat;
g) a KKee rendelet által meghatározott szervezet jóváhagyása (a szervezet jóváhagyásának hiányában közbeszerzési, beszerzési eljárás nem indítható).
7.4. A helyettes államtitkári jóváhagyást követően a PKO intézkedik:
a) a részvételi, ajánlati, illetve ajánlattételi felhívás, adott esetben a dokumentáció megküldéséről a bírálóbizottsági tagok részére;
b) hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén az ajánlattételi felhívást, továbbá az ajánlattételre felhívni kívánt szervezetek (személyek) nevéről, címéről (székhelyéről, lakóhelyéről), valamint a tárgyalásos eljárás alkalmazását megalapozó körülményekről szóló tájékoztatás megküldése iránt a Közbeszerzések Tanácsa részére;
c) hirdetmény közzététele nélkül induló eljárások esetén az ajánlattételi felhívás és dokumentáció közvetlen megküldése iránt az ajánlattételre felhívni kívánt cégek részére;
d) hirdetmény közzétételével induló eljárások esetén az eljárást megindító hirdetmény ellenjegyzése, valamint a hirdetmény feladása iránt.
7.5. A (köz)beszerzési eljárással összehangoltan biztosítani kell a fedezet rendelkezésre állását. Közbeszerzési eljárást csak a megfelelő pénzügyi (előirányzati) fedezet ütemezett rendelkezésre állása esetén lehet indítani.
7.6. A PKO által lebonyolított közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódóan közzétett hirdetmények szerkesztési díját a PKO feljegyzése alapján a Gazdálkodási és Pénzügyi Főosztály (a továbbiakban: GFO) haladéktalanul átutalással teljesíti a Közbeszerzések Tanácsa részére. Az átutaláshoz szükséges díjbekérőt a PKO szerzi be és továbbítja a GFO részére.
8.1. A bírálóbizottság elnöke az eljárást kezdeményező szervezeti egység vezetője.
8.2. A bírálóbizottság megalakulását eljárásonként megfelelően dokumentálni kell. A bírálóbizottság megalakulásakor a PKO kitölteti és begyűjti a tagok összeférhetetlenségi nyilatkozatait, és szükség esetén beszerzi az érdekelt gazdálkodószervezetek távolmaradási nyilatkozatait.
8.3. A bírálóbizottság tagjai:
a) az eljárást kezdeményező szervezeti egység vezetője (elnök);
b) a PKO közbeszerzési szakértelemmel rendelkező munkatársa;
c) a Jogi és Közigazgatási Főosztály jogász végzettségű munkatársa;
d) a kezdeményező szervezeti egység – a beszerzés lebonyolításáért felelős – megfelelő szakértelemmel rendelkező egy munkatársa;
e) pénzügyi szakértelemmel rendelkező munkatárs (a szervezeti egység pénzügyi referense, ennek hiányában a GFO pénzügyi munkatársa);
f) a BITáF munkatársa, amennyiben az a beszerzés tárgyára figyelemmel biztonsági szempontból szükséges;
g) konkrét megbízás esetén a hivatalos közbeszerzési tanácsadó munkatársa;
h) eseti jelleggel a beszerzés tárgya szerinti szakértelemmel bíró külső szakértő.
Az a)–e) pontban felsoroltak minden esetben tagjai a bírálóbizottságnak. Valamennyi, a bírálóbizottságba delegáló szervezeti egység köteles a bizottsági tag helyettesíthetősége céljából póttagot delegálni, és a póttag személyéről a PKO-t értesíteni. A póttag is köteles az összeférhetetlenségi nyilatkozatot kitölteni és azt a PKO részére eljuttatni. A póttag felelősségére a bírálóbizottsági tag felelősségére vonatkozó rendelkezések az irányadóak.
8.4. A bírálóbizottság tagja felelős:
a) az összeférhetetlenségi nyilatkozat kitöltéséért;
b) a részére megküldött anyagok véleményezéséért, véleménye írásos formában, a PKO-val határidőben történő közléséért;
c) a bírálóbizottsági munkában való pártatlan részvételéért; akadályoztatása esetén ennek PKO-val való írásos közléséért és a helyettesítéséről történő gondoskodásért [a tag akadályoztatásáról (pl. kiküldetés, szabadság) és helyettesítéséről a lehető legkorábban köteles feljegyzésben és szükség esetén rövid úton is tájékoztatni a PKO-t];
d) a bírálati lap kitöltéséért és PKO részére határidőben történő eljuttatásáért;
e) a bírálóbizottság tagja a jelen utasításban foglalt feladatainak ellátásért szakmai felelősséggel tartozik.
8.5. A bírálóbizottság írásbeli szakvéleményt és döntési javaslatot készít az ajánlatkérő nevében döntést hozó helyettes államtitkár részére. A bírálóbizottsági munkáról jegyzőkönyvet kell készíteni (melynek melléklete a jelenlevők által aláírt jelenléti ív), amelynek elválaszthatatlan részét képezik a tagok indokolással ellátott bírálati lapjai. (A bírálati lapok mintáját a 4. számú melléklet tartalmazza.) 8.6. A bírálóbizottság megbízatása az adott közbeszerzési eljárásra terjed ki és az eredményhirdetéssel, illetőleg a szerződés(ek) aláírásával szűnik meg.
8.7. A bírálóbizottság határozatképes, ha a tagok több mint fele jelen van. A bírálóbizottság működési rendjét maga határozza meg. Határozatképtelenség esetén a bírálóbizottság elnöke dönt a bírálóbizottság újbóli összehívásáról.
8.8. A bírálóbizottság munkájával kapcsolatban felmerült valamennyi adminisztrációs feladatot a PKO látja el.
8.9. A bírálóbizottság tagjai helyettesíthetőek a kijelölésben meghatározott póttagokkal. (A bírálóbizottsági tagok, valamint helyetteseik delegálására vonatkozó nyomtatványt az 5. számú melléklet tartalmazza.) A helyettesítés a bírálóbizottság munkáját nem akadályozhatja. A bírálóbizottság elnökének helyettesítése az SZMSZ-ben foglalt általános helyettesítési rend szerint alakul. 8.10. Amennyiben a tagok egyidejű személyes jelenléte eltérő tartózkodási helyükre tekintettel nem lehetséges, kivételes esetben, a bírálóbizottság ülését virtuális formában is megtarthatja, melynek során a tagok nem személyes jelenléttel, hanem a tagok közötti párbeszédet korlátozás nélkül lehetővé tevő elektronikus hírközlő eszköz közvetítésével vesznek részt. Az ülésnek ez a formája kizárólag abban az esetben alkalmazható, ha biztosított, hogy a tagok személyazonossága egyértelműen megállapítható. Titkot érintő eljárás esetén a kommunikáció kizárólag védett hírközlő eszköz közvetítésével történhet.
8.11. A Kkee rendeletben meghatározottak szerint (5. §) az NFM jogosult bármely közbeszerzési, beszerzési eljárásba megfigyelőt delegálni. A megfigyelővel a kapcsolatot a PKO tartja.
9.1. Az utasítás hatálya alá tartozó közbeszerzések előkészítése, felhívás és dokumentáció elkészítése során, vagy az eljárás más szakaszában az ajánlatkérő nevében nem járhat el, illetőleg az eljárással kapcsolatos tevékenység végzésébe az ajánlatkérő által nem vonható be, az eljárás irataiba az eredményhirdetésig nem tekinthet be az, akivel szemben a Kbt. 10. §-ában meghatározott összeférhetetlenségi okok fennállnak. Az Nbr. szerinti beszerzések esetében a kormányrendelet 13. §-a az irányadó. 9.2. Az ajánlatkérő nevében eljáró, illetőleg az eljárásba bevonni kívánt személy vagy szervezet, NFM által delegált megfigyelő, írásban köteles nyilatkozni arról, hogy vele szemben fennállnak-e az összeférhetetlenségi okok. Az összeférhetetlenség tekintetében eljárásonként kell nyilatkozatot tenni, melynek formanyomtatványát közbeszerzések esetében a 6/a. számú melléklet, az Nbr. szerinti beszerzések esetében a 6/b. sz. melléklet tartalmazza.
A közbeszerzési eljárás nyilvánossága
10.2. A közzétételi kötelezettségek teljesítése érdekében az érintett szervezeti egységek az alábbi dokumentumokat kötelesek legkésőbb a keletkezésüktől számított 3 munkanapon belül a PKO rendelkezésére bocsátani:
a) közbeszerzési szerződéseket (a PKO feljegyzése nélkül is), megjelölve és eltávolítva azokat a részeket, melyek üzleti titkot képeznek, vagy nem nyilvános minősítésűek, figyelemmel a Kbt. 73. §-ban foglaltakra; b) a szerződés módosításáról (jelen utasítás 15. pont), teljesítéséről (szerződésszerű volt-e a teljesítés; nem szerződésszerű teljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka; a szerződésszegők neve, címe) szóló információkat (a PKO feljegyzése nélkül is);
c) az éves közbeszerzési tervhez és a statisztikai összegzéshez szükséges, a PKO által bekért adatokat;
d) az a)–b) pontban foglaltak mellett – a teljesítés megtörténtéről, a teljesítéssel kapcsolatban esetlegesen felmerülő problémákról, adott esetben a teljesítés elmaradásának okáról szóló írásbeli tájékoztatást.
10.3. A hirdetmények honlapon történő közzétételére az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványai Hivatala, illetőleg a Közbeszerzések Tanácsa részére történő feladást követően kerülhet sor. A honlapon közzétett hirdetmény nem tartalmazhat más adatot, mint amely az Európai Unió Hivatalos Lapjában (TED-adatbank), illetőleg a Közbeszerzési Értesítőben megjelent, és fel kell tüntetni a hirdetmény feladásának napját is. A honlapon történő közzététel érdekében a PKO megküldi a dokumentumokat a Honlap Szerkesztőségnek, amely intézkedik a Külügyminisztérium honlapján való megjelentetés iránt.
10.4. A honlapon közzétett adatoknak a közzétételtől számított 5 évig a honlapról elérhetőnek kell lenniük. A kötelezettség teljesítéséért a Honlap Szerkesztőség felel.
KBT. HATÁLYA ALÁ TARTOZÓ KÖZBESZERZÉSEK
Közösségi értékhatárt elérő értékű közbeszerzések
Az ajánlatok bontása és értékelése
11.1. A GFO gondoskodik az ajánlati dokumentációk ellenértékének bevételezéséről, valamint a Kbt.-ben előírt esetekben a dokumentáció ellenértékének visszafizetéséről, az ajánlati biztosíték bevételezéséről, nyilvántartásáról és visszafizetéséről. 11.2. Amennyiben valamelyik ajánlattevő kiegészítő tájékoztatást kér az ajánlatkérőtől, amennyiben közbeszerzési jellegű, azt a PKO rögtön megválaszolja; amennyiben egyéb jellegű, azt a tárgyi szakértelemmel rendelkező bírálóbizottsági tagnak továbbítja. A választ a tag úgy köteles megadni, hogy azt a PKO legkésőbb az ajánlattételi határidő lejárta előtt négy nappal ki tudja küldeni valamennyi ajánlattevő részére.
11.3. A beérkezett ajánlatokat tartalmazó iratokat a bírálóbizottsági tagokból összeállított minimum két tagú bontóbizottság bontja fel. A bontóbizottságnak minden esetben tagja a PKO által a bírálóbizottságba delegált tag. A bontóbizottság ismerteti a Kbt. 80. § (3) bekezdésében előírtakat. A nem elektronikusan beadott ajánlatok felbontásáról és ismertetéséről a PKO jegyzőkönyvet készít, melyet a jelenlevők aláírásukkal látnak el, és amelyet a bontástól számított öt napon belül a PKO megküld az összes ajánlattevőnek [Kbt. 80. § (6) bekezdés]. 11.4. A bontást követően a PKO feljegyzésben megküldi a bírálóbizottsági tagok részére a bontási jegyzőkönyvet, és határidő kitűzése mellett felhívja a tagokat az ajánlatok véleményezésére, tájékoztatva őket az ajánlatokhoz való hozzáférés lehetőségéről. A beérkezett ajánlatok egy példánya a PKO-nál mindig megtekinthető. Az ajánlatokat hiánypótlás szempontjából a PKO is megvizsgálja, majd a tagoktól beérkezett véleményeket is figyelembe véve a hiánypótlási felhívást összeállítja, és egyidejűleg megküldi valamennyi ajánlattevő részére.
11.5. A PKO köteles – az ajánlatkérő nevében – az ajánlattevőt írásban tájékoztatni kizárásáról, a szerződés teljesítésére való alkalmatlanságának megállapításáról, ajánlatának a Kbt. 88. § (1) bekezdése szerinti egyéb okból történt érvénytelenné nyilvánításáról, valamint ezek indokáról az erről hozott döntést követő öt napon belül [Kbt. 93. § (1) bekezdés]. 11.6. A PKO – az ajánlatkérő nevében – az ajánlatok elbírálásának befejezésekor külön jogszabályban meghatározott minta szerint írásbeli összegezést köteles készíteni [Kbt. 93. § (2) bekezdés]. 11.7. A PKO a döntési javaslatot az azt összeállító bírálóbizottsági ülést követő munkanapon – a felhívásban megjelölt eredményhirdetési időpontot is figyelembe véve – döntésre felterjeszti a helyettes államtitkár részére. A döntési javaslat melléklete az írásbeli összegzés, valamint a bírálóbizottság üléséről készített jegyzőkönyv. Az összegezést és a nyertesként kihirdetni tervezett ajánlattevőnek az eljárásban benyújtott valamennyi iratát a PKO küldi meg az NFM részére az eredményhirdetést megelőző minimum 5 munkanappal.
11.8. Az eljárás eredményének kihirdetéséről a PKO gondoskodik. Az eljárás eredményét legkésőbb az ajánlatok felbontásától számított 30 – építési beruházás esetében 60 – napon belül, az ajánlati felhívásban meghatározott eredményhirdetési időpontban kell kihirdetni. [Kbt. 94. § (1) bekezdés]. Az eljárás eredménye csak a helyettes államtitkár jóváhagyásával, továbbá a nemzeti fejlesztési miniszter állásfoglalásában foglaltak figyelembevételével hirdethető ki. 11.8.1. Az eredményhirdetés során az ajánlatkérő köteles ismertetni a külön jogszabályban meghatározott minta szerint elkészített írásbeli összegezésben foglalt adatokat.
11.8.2. Az eljárást abban az esetben lehet a Kbt. 92. § c) pontja alapján (egyik ajánlattevő sem, vagy az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő sem tett – az ajánlatkérő rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékére tekintettel – megfelelő ajánlatot) eredménytelenné nyilvánítani, ha az eljárás megindítását kezdeményező szervezeti egység feljegyzésben igazolja a PKO felé: a) a beszerzésre tervezett fedezet összegét,
b) a fedezet elvonásának, átcsoportosításának időpontját, okát,
c) az átcsoportosításra vonatkozó döntést.
Ebben az esetben a PKO tájékoztatja az ajánlattevőket az eredménytelenség okáról.
11.9. Az írásbeli összegezést az eredményhirdetésen jelen lévő ajánlattevőknek át kell adni, a távol levő ajánlattevőknek pedig az eredményhirdetés napján, az eredményhirdetést követően haladéktalanul telefaxon vagy elektronikus úton meg kell küldeni. [Kbt. 96. § (2) bekezdés]. Az írásbeli összegezés ajánlattevőnek történő átadásáról a PKO gondoskodik. 11.10. Az ajánlatkérő az eredményhirdetés időpontját – indokolt esetben – egy alkalommal, legfeljebb 30 nappal elhalaszthatja a helyettes államtitkár jóváhagyását követően. A halasztásról és annak indokáról a PKO az összes ajánlattevőt egyidejűleg, közvetlenül, írásban tájékoztatja.
11.11. A kezdeményező szervezeti egység – a PKO-val együttműködve – gondoskodik a szerződés megkötéséről, majd – az aláírást követő 3 munkanapon belül – egy másolati példányt a PKO rendelkezésére bocsát a Külügyminisztérium honlapján történő közzététel érdekében.
11.12. A PKO intézkedik az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló – külön jogszabályban meghatározott minta szerinti – tájékoztató közzététele iránt.
Két szakaszból álló eljárások
12.1. Jelen utasításnak a nyílt eljárás
a) ajánlati felhívásra vonatkozó szabályait a részvételi felhívásra;
b) ajánlati dokumentációra vonatkozó szabályait a részvételi dokumentációra;
c) ajánlatok bontására, értékelésére vonatkozó szabályait a részvételi jelentkezések bontására, értékelésére;
d) döntésre vonatkozó szabályait az alkalmasnak ítélt részvételre jelentkezők kiválasztására;
e) közzétételre és kihirdetésre vonatkozó szabályait a két szakaszból álló eljárások részvételi szakasza közzétételi és kihirdetési kötelezettségeire
megfelelően kell alkalmazni.
12.2. A PKO gondoskodik a részvételi szakasz összegezésének a Közbeszerzések Tanácsa részére való megküldéséről.
12.3. A két szakaszból álló eljárások ajánlattételi szakaszára fő szabály szerint a nyílt eljárásra vonatkozó szabályok az irányadóak.
13.1. A tárgyalásos eljárásra – az e pontban meghatározottak figyelembevételével – a nyílt eljárás szabályait, illetőleg a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás esetében a két szakaszból álló eljárás szabályait – kell a Kbt.-ben meghatározott eltérésekkel alkalmazni. 13.2. A tárgyalásokon a Külügyminisztérium képviseletében a bírálóbizottság tagjai, valamint a helyettes államtitkár által engedélyezett szakértők vesznek részt. A szakértők a tárgyalás előtt kötelesek az összeférhetetlenség vonatkozásában nyilatkozatot tenni.
13.3. A PKO a tárgyalásokról jegyzőkönyvet készít, melyet a tárgyalás következő fordulójának megkezdéséig (egyetlen, vagy utolsó forduló esetén a tárgyalás befejezését követő 2 munkanapon belül) minden, az adott tárgyalási fordulóban résztvevő ajánlattevőnek alá kell írnia, és annak egy példányát átadja, vagy 2 munkanapon belül megküldi az ajánlattevőknek.
13.4. A PKO az utolsó tárgyalás befejezését követően 2 munkanapon belül minden ajánlattevővel egyidejűleg ismerteti az ajánlatoknak azokat a számszerűsíthető adatait, amelyek a bírálati szempont (részszempontok) alapján értékelésre kerülnek.
Nemzeti értékhatárt elérő értékű beszerzések
Általános egyszerű közbeszerzési eljárás
14.1. Az általános egyszerű közbeszerzési eljárás során a közösségi értékhatárt elérő beszerzések szabályait a Kbt. VI. Fejezetének szabályai szerint kell alkalmazni.
A SZERZŐDÉSEK MÓDOSÍTÁSA ÉS TELJESÍTÉSE
A közbeszerzési, beszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés módosítása és teljesítése
15.1. A felek csak akkor módosíthatják a szerződésnek a felhívás, a dokumentáció feltételei, illetőleg az ajánlat tartalma alapján meghatározott részét, ha a szerződéskötést követően – a szerződéskötéskor előre nem látható ok következtében – beállott körülmény miatt a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti.
15.2. A szerződés módosítására az eljárást kezdeményező szervezeti egység az okok ismertetésével feljegyzésben tesz javaslatot a PKO részére, melyet a PKO közbeszerzési szempontból véleményez. A szerződés módosításához a helyettes államtitkár, valamint a nemzeti fejlesztési miniszter jóváhagyása szükséges. Az NFM számára a KKee rendelet meghatározott iratokat a PKO küldi meg.
15.3. Közbeszerzési eljárás eredményeképpen kötött szerződések esetében az eljárást kezdeményező szervezeti egység írásbeli tájékoztatása alapján a PKO elkészíti a szerződés módosításáról külön jogszabályban meghatározott minta szerinti tájékoztatót és gondoskodik a hirdetmény közzétételéről (Közbeszerzési Értesítő, honlap).
KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS
A központosított közbeszerzések speciális szabályai
16.1. A központosított közbeszerzési rendszer hatálya alá tartozó beszerzéseket a Kkr. határozza meg. 16.2. A beszerzést a költségvetési előirányzattal rendelkező, vagy az erre kijelölt szervezeti egység bonyolítja le, kivéve, ha az eljárás a második részében a verseny újra nyitásával kíván terméket beszerezni, amely esetben a PKO folytatja le az eljárást.
16.3. A központosított közbeszerzésben érintett szervezeti egység vezetője köteles a Kkr. 15–18. §-ainak megfelelően eleget tenni a központi beszerző szervezet felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettségének. 16.4. Amennyiben a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó termék saját hatáskörben történő beszerzésének jogszabályi feltételei fennállnak [Kkr. 7–8. §], a beszerzésről a PKO előzetes véleményezése után a helyettes államtitkár jogosult dönteni. A helyettes államtitkári döntés után a PKO a Kkr. 8. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően jár el. Az eljárás lefolytatására ezt követően a Kbt., valamint a jelen szabályzat első és a második részében foglaltak az irányadók.
KÜLKÉPVISELETEKRE VONATKOZÓ SPECIÁLIS SZABÁLYOK
Külképviseletekre vonatkozó rendelkezések
17.1. A Kbt. 18. §-a alapján önálló ajánlatkérőként bejelentett külképviseletek saját közbeszerzési szabályzatukban foglaltak szerint járnak el. A közbeszerzési szabályzatukat a külképviseletek kötelesek a PKO-val egyeztetni, és a PKO vonatkozó utasításait figyelembe venni. A külképviselet köteles minden esetben bevonni az eljárásba a PKO-t, melynek kijelölt tagja részt vesz a bírálóbizottsági munkában is. 17.2. Az önálló ajánlatkérőként be nem jelentett külképviseletek számára a beszerzéseket a PKO bonyolítja le a jelen szabályzatban foglaltak szerint azzal az eltéréssel, hogy kezdeményező szervezeti egységen a külképviseletet kell érteni. A külképviselet minden esetben köteles figyelembe venni a PKO eljárásra vonatkozó utasításait, továbbá köteles minden kapcsolódó tájékoztatást megadni a PKO részére.
17.3. Amennyiben a külképviselet számára történő közbeszerzés becsült értéke nem éri el a beszerzés tárgya szerint hatályos közösségi értékhatárt, a Kbt. 252. § (1) bekezdés g) pontja alapján hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazható.
AZ NBR. HATÁLYA ALÁ TARTOZÓ BESZERZÉSEK
A Kbt. hatálya alól mentesített beszerzések
18.1. Amennyiben a PKO 7.2. a) pont szerinti feljegyzésére a BITáF azt a tájékoztatást adja, hogy a beszerzés államtitkot vagy szolgálati titkot, illetőleg az ország alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érinti, vagy különleges biztonsági intézkedést igényel:
a) ha a beszerzés becsült értéke eléri a közösségi értékhatárt, a BITáF mentesítési kérelmet nyújt be az Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságához;
b) ha a beszerzés becsült értéke nem éri el a közösségi értékhatárt, a Kbt. hatálya alóli mentességet a BITáF a PKO-nak küldött feljegyzésében megindokolja, továbbá megjelöli a szükséges titokszintet.
18.2. A 18.1. a) pont esetében a mentesítési kérelmet a helyettes államtitkár írja alá. A mentesítésről a BITáF feljegyzésben tájékoztatja a PKO-t, megjelölve a szükséges titokszintet.
18.3. Egyebekben a jelen utasítás Első Részében foglalt szabályokat az Nbr. alapján lefolytatott eljárásoknál is megfelelően alkalmazni kell.
A közbeszerzési és beszerzési eljárások dokumentálása
19.1. A közbeszerzési, valamint beszerzési eljárás előkészítésétől annak lezárulásáig – ideértve az eljárás alapján kötött szerződés teljesítését is – az eljárással kapcsolatos valamennyi folyamatot írásban dokumentálni kell. A közbeszerzési eljárás előkészítésével, lefolytatásával és a szerződés teljesítésével kapcsolatban keletkezett összes iratot a közbeszerzési eljárás lezárulásától [98. § (4) bekezdése], illetőleg a szerződés teljesítésétől számított öt évig meg kell őrizni. Ha a közbeszerzéssel kapcsolatban jogorvoslati eljárás indult, az iratokat annak jogerős befejezéséig, de legalább az említett öt évig kell megőrizni. 19.2. A közbeszerzési és beszerzési eljárások dokumentumainak megőrzése a PKO feladata. Ennek megfelelően valamennyi érintett szervezeti egység köteles a nála található, adott eljáráshoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot a PKO rendelkezésére bocsátani.
19.3. Amennyiben a Külügyminisztérium a hivatalos közbeszerzési tanácsadót bízta meg az eljárás teljes körű lefolytatásával, a hivatalos közbeszerzési tanácsadó az eljárás során keletkezett valamennyi iratot az eljárás lezárását követő 5 munkanapon belül megküldi a PKO részére.
19.4. Az eljárás folyamán elkészítendő iratok az alábbiak:
a) az eljárás előkészítésének dokumentálása (becsült érték meghatározásának dokumentálása, bírálóbizottságba delegáló feljegyzés, eljárást megindító feljegyzés, műszaki leírást, szerződéstervezetet bekérő feljegyzés stb.),
b) részvételi/ajánlattételi/ajánlati felhívás és dokumentáció (amennyiben a hatályos jogszabályok alapján dokumentáció készítése szükséges),
c) összeférhetetlenségi, távolmaradási nyilatkozatok,
d) kiegészítő tájékoztatás (erre irányuló kérés esetén), írásbeli felvilágosítás kérése és az arra adott válasz,
e) bontási jegyzőkönyv és jelenléti ív,
f) részvételi szakasz, ajánlattételi szakasz eredményét tartalmazó értesítés, írásbeli összegzés,
g) adott esetben indokolás, adatok kérése a bírálati részszempont lehetetlen, túlzottan magas vagy alacsony voltára, kirívóan aránytalannak értékelt kötelezettségvállalásra vonatkozóan,
h) bírálóbizottsági jegyzőkönyvek és jelenléti ív, bírálati lapok,
i) hiánypótlási felhívások,
j) tárgyalási jegyzőkönyv és jelenléti ív,
k) írásbeli szakvélemény,
m) döntésről szóló értesítés,
n) adott esetben értesítés az egyes eljárási időpontok elhalasztásáról,
o) szerződés, illetőleg a szerződés teljesülésére vonatkozó dokumentum,
p) az eljárás során keletkezett valamennyi hirdetmény.
19.5. A közbeszerzési, valamint beszerzési eljárások során keletkezett iratanyagból (valamennyi irat) egy példánynak a PKO-n elérhetőnek kell lennie. Az iratok kezelésével kapcsolatosan a külügyminiszter 2/2009. (I. 30.) KüM utasítása (a Külügyminisztérium Iratkezelési Szabályzatáról) az irányadó. 19.6. A beszerzési eljárás előkészítésével, lefolytatásával és a keletkezett szerződés teljesítésével kapcsolatos valamennyi dokumentumot a minősítési idejük lejártáig, de legalább a szerződés teljesítését követő öt évig kell megőrizni. A dokumentumok tárolását az ügyiratkezelésre és az állami és szolgálati titok kezelésére vonatkozó szabályozók rendelkezéseinek megfelelően kell ellátni.
Jelen utasítás a közzétételét követő ötödik napon lép hatályba és ezzel egyidejűleg hatályát veszti a külügyminiszter 2/2010. KüM utasítása a Külügyminisztérium Közbeszerzési és Beszerzési Szabályzatáról.
Adatlap a beszerzési tervhez
Benyújtandó a Pályáztatási és Közbeszerzési Osztályhoz
Adatszolgáltatás a Külügyminisztérium 200*. évi közbeszerzési tervéhez
Szervezeti egység megnevezése: ……………………………………………………………
A közbeszerzés tárgya és mennyisége1 |
A közbeszerzés becsült értéke |
„Titokkörös” eljárás szükséges-e? [143/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet2 alkalmazása iránti igény jelzése] |
Központosított közbeszerzés hatálya alá tartozik-e a beszerzés?3 |
Időbeli ütemezés |
az eljárás megindításának, illetve a közbeszerzés megvalósításának tervezett időpontja |
szerződés teljesítésének várható időpontja vagy a szerződés időtartama |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Adatlap az éves statisztikai összegezéshez
………………………………………
(szervezeti egység)
Adatlap statisztikai összegzéshez
…………… évben lezárt közbeszerzésekről
|
Sor-
szám |
A beszerzés tárgya |
A beszerzés nettó értéke
(HUF) |
Ajánlattételi/
ajánlati felhívás |
Részvételi felhívás |
|
(Fénymásolat csatolva) |
|
1. |
|
|
|
|
|
2. |
|
|
|
|
|
3. |
|
|
|
|
|
4. |
|
|
|
|
|
5. |
|
|
|
|
|
6. |
|
|
|
|
|
7. |
|
|
|
|
|
8. |
|
|
|
|
|
9. |
|
|
|
|
Melléklet: ...... db ajánlattételi/ajánlati felhívás másolata
...... db részvételi felhívás másolata
………………………………………
szervezeti egység vezetője
Eljárást megindító adatlap
1. Jóváhagyásra: gazdálkodásért és igazgatásért felelős helyettes államtitkár
2. Intézkedésre: Pályáztatási és Közbeszerzési Osztály
Tárgy: (Köz)Beszerzési eljárás indítása
Bevezető a kezdeményező szervezeti egység igénye szerint
Adatlap közbeszerzési eljárás előkészítéséhez
A beszerzés tárgya:
|
|
A beszerzés mennyisége:
|
|
A beszerzés becsült értéke: (nettó HUF) |
|
A fedezet rendelkezésre állásának igazolása: |
Igazolom, hogy a fedezet a mellékelt előirányzat-egyeztető lap szerint az alábbi előirányzaton rendelkezésre áll:
……………………………………………………………
……………………………… Fedezetigazoló aláírása |
Az államtitkot vagy szolgálati titkot, illetőleg alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdeket érintő vagy különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések sajátos szabályairól szóló 143/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet alkalmazása indokolt-e: |
Igen: ⬜ Nem: ⬜
Igen válasz esetén indokolás:
……………………………………………………………
Titokszint:
…………………………………………………………… |
A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje: |
|
A teljesítés helye: |
|
Budapest, ………………………………………………
|
Az ajánlatkérő hivatalos
megnevezése és címe: |
Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma
1027 Budapest, Bem rkp. 47. |
|
Eljárás azonosítója: |
Az ajánlatok bontásának
időpontja |
A bírálat időpontja |
|
|
|
|
|
A bírálóbizottsági tag neve/beosztása:
|
|
|
|
Telefon: |
Telefax: |
|
A beszerzés tárgya: |
|
|
Az eljárás típusa: |
|
|
A szerződéskötés tervezett időpontja: |
|
|
Az ajánlatok bírálati szempontja: |
|
|
A beérkezett ajánlatok értékelése:
A bírálóbizottság tagjaival közösen megállapítottam, hogy az ajánlattételi felhívásban megjelölt ajánlattételi határidőre, azaz .................. összesen ......... darab ajánlat érkezett.
Az ajánlatokban foglaltakat az ajánlattételi felhívás, a hiánypótlások tartalma és a szakmai specifikáció feltételeivel összevetve megállapítottam, hogy
Döntési javaslat:
|
|
Aláírás: |
|
Bírálóbizottságba delegálás
|
………………………………… Főosztály |
Intézkedésre: PKO |
Tárgy: Bírálóbizottsági tagok delegálása
A „…………………………………………………” tárgyban megindítandó (köz)beszerzési eljárás bírálóbizottságába a …………………………… Főosztály részéről tagként
…………………………………………………………………………………………-t,
(név/beosztás)
póttagként pedig ………………………………………………………………………-ot delegálom.
(név/beosztás)
A delegálást tudomásul veszem:
Összeférhetetlenségi és titoktartási nyilatkozat a Kbt. alapján lefolytatandó eljárásokhoz
Titoktartási és összeférhetetlenségi nyilatkozat
a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma által folytatott
„………………………………………….”
tárgyú közbeszerzési eljárásban
……………………………………………………………… (név)
………………….…………………………………………… (beosztás, munkahely)
A fenti tárgyú közbeszerzési eljárás vonatkozásában büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az eljárás során tudomásomra jutott információkat illetéktelen személynek sem az eljárás alatt, sem azt követően nem adom ki. Jelen nyilatkozat aláírásával kötelezettséget vállalok arra, hogy amennyiben a fenti tárgyú eljárásban arra illetéktelen személytől/szervezettől információátadására vonatkozó megkeresést kapok, azt haladéktalanul jelentem a döntéshozó részére.
A fenti tárgyú közbeszerzési eljárás vonatkozásában büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (Kbt.)*
⬜ 10. §-ában foglalt összeférhetetlenség nem áll fenn velem vagy hozzátartozómmal szemben.
⬜ 10. § (1) bekezdésben foglalt összeférhetetlenségi ok megléte okán jelen nyilatkozathoz csatolom az érintett érdekelt gazdálkodó szervezet által kiadott, a Kbt. 10. § (2) és (7) bekezdései szerinti távolmaradási nyilatkozatot arról, hogy az eljárásban nem vesz részt ajánlattevőként, alvállalkozóként vagy erőforrást nyújtó szervezetként.
⬜ 10. § (4) bekezdésben foglalt összeférhetetlenségi ok megléte okán jelen nyilatkozathoz csatolom az érintett érdekelt gazdálkodó szervezet által kiadott, a Kbt. 10. § (7) bekezdése szerinti távolmaradási nyilatkozatot arról, hogy az eljárásban nem vesz részt ajánlattevőként, alvállalkozóként vagy erőforrást nyújtó szervezetként.
Amennyiben az eljárás során merül fel a Kbt. 10. §-ában foglalt összeférhetetlenségi ok, úgy azt haladéktalanul jelzem a döntéshozó számára, továbbá nyilatkozom, hogy ismerem a Kbt. 10. § (8) bekezdésében foglalt jogkövetkezményeket.
Központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó tervezett beszerzések
II.
A központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet
feladat- és hatásköréről szóló 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó beszerzések
|
Sor-
szám |
Beszerzés megnevezése |
Becsült
érték
(Ft) |
Mennyiség |
Beszerzés
lebonyolítá-
sáért felelős
szervezeti
egység |
|
|
Kommunikációs eszközök és szolgáltatások |
|
1. |
Beszédcélú kapcsolók, készülékek és kapcsolódó szolgáltatások |
|
|
|
|
2. |
Aktív és passzív hálózati elemek |
|
|
|
|
3. |
Internetszolgáltatás |
|
|
|
|
4. |
Mobil kommunikációs eszközök és szolgáltatások |
|
|
|
|
5. |
Zártcélú mobil kommunikációs eszközök és szolgáltatások |
|
|
|
|
6. |
Kommunikációs eszközökhöz kapcsolódó szolgáltatások |
|
|
|
|
|
Információtechnológiai rendszerek és szolgáltatások |
|
7. |
Szoftverrendszerek és elemeik |
|
|
|
|
8. |
Hardverrendszerek és elemeik |
|
|
|
|
9. |
Digitális vizuáltechnikai eszközök |
|
|
|
|
10. |
Szoftverekhez kapcsolódó szolgáltatások |
|
|
|
|
11. |
Hardverrendszerekhez, kiegészítőikhez kapcsolódó szolgáltatások |
|
|
|
|
12. |
Digitális vizuáltechnikai eszközökhöz kapcsolódó szolgáltatások |
|
|
|
|
|
Irodatechnikai berendezések és szolgáltatások |
|
13. |
Nyomtatók |
|
|
|
|
14. |
Másolók és sokszorosítók |
|
|
|
|
15. |
Faxok |
|
|
|
|
16. |
Iratmegsemmisítő gépek |
|
|
|
|
17. |
Irodatechnikai termékekhez kapcsolódó szolgáltatások |
|
|
|
|
|
Irodabútorok |
|
18. |
Irodai asztalok |
|
|
|
|
19. |
Irodai szekrények, tárolóbútorok |
|
|
|
|
20. |
Irodai ülőbútorok |
|
|
|
|
21. |
Irodabútorokhoz kapcsolódó szolgáltatások |
|
|
|
|
|
Papíripari termékek |
|
22. |
Papírok |
|
|
|
|
23. |
Papírtermékek |
|
|
|
|
24. |
Számítógép-kiírópapírok |
|
|
|
|
25. |
Irodaszerek és írószerek |
|
|
|
|
26. |
Papíripari termékekhez kapcsolódó szolgáltatások |
|
|
|
|
|
Gépjárművek |
|
27. |
Személyszállító járművek |
|
|
|
|
28. |
Haszongépjárművek |
|
|
|
|
29. |
Gépjárműflotta-üzemeltetési szolgáltatások |
|
|
|
|
30. |
Gépjárművekhez kapcsolódó szolgáltatások |
|
|
|
|
31. |
Szárazföldi jármű casco- és kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás |
|
|
|
|
|
Gépjármű-üzemanyagok |
|
32. |
Gépjármű-üzemanyag tankautós kiszállítással (nagykereskedelem) |
|
|
|
|
33. |
Gépjármű-üzemanyag és üzemanyagkártya töltőállomási kiszolgálással (kiskereskedelem) |
|
|
|
|
|
Utazásszervezések |
|
34. |
Nemzetközi utazásszervezések |
|
|
|
|
|
Egészségügyi termékek |
|
35. |
Tisztító hatású eszközfertőtlenítő szerek |
|
|
|
|
36. |
Röntgen-kontrasztanyagok |
|
|
|
|
37. |
Kötésrögzítő kötszerek |
|
|
|
|
38. |
Műtéti kötszerek |
|
|
|
|
39. |
Primer sebfedők |
|
|
|
|
40. |
Orvosi kesztyűk |
|
|
|
|
41. |
Infúziós és transzfúziós szerelékek |
|
|
|
|
42. |
Intravénás kanülök |
|
|
|
|
43. |
Egyszer használatos fecskendők |
|
|
|
|
44. |
Egyszer használatos injekciós tűk |
|
|
|
|
45. |
Zárt vérvételi rendszerek |
|
|
|
|
46. |
Radiológiai filmek, erősítőfóliák, vegyszerek, képlemezek |
|
|
|
|
|
Étkezési hozzájárulás juttatását támogató szolgáltatások |
|
47. |
Elektronikus közbeszerzési szolgáltatások – elektronikus árlejtés szolgáltatás |
|
|
|
A közösségi értékhatárokat el nem érő beszerzések Kbt. hatálya alóli mentesítése:
|
………………………………… Főosztály |
Jóváhagyásra: helyettes államtitkár |
Tárgy: A Kbt. alkalmazását kizáró előzetes döntés
Kérem, hogy az alábbi indokok alapján a Kbt. alkalmazását kizáró előzetes döntést szíveskedjék meghozni.
|
1. A beszerzés tárgya: |
|
|
2. Előzmények: |
|
|
3. BITáF véleménye: |
|
|
A fenti indokok alapján a Kbt. alkalmazásának
mellőzéséhez hozzájárulok |
helyettes államtitkár |
Összeférhetetlenségi és titoktartási nyilatkozat az Nbt. alapján lefolytatandó eljárásokhoz
Titoktartási és összeférhetetlenségi nyilatkozat
a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma által folytatott
„ …”
tárgyú szerinti beszerzési eljárásban
…………………………………………………………. (név)
………………….……………………………………….. (beosztás, munkahely)
A fenti tárgyú beszerzési eljárás vonatkozásában büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az eljárás során tudomásomra jutott információkat illetéktelen személynek sem az eljárás alatt, sem azt követően nem adom ki. Jelen nyilatkozat aláírásával kötelezettséget vállalok arra, hogy amennyiben a fenti tárgyú eljárásban arra illetéktelen személytől/szervezettől információátadására vonatkozó megkeresést kapok, azt haladéktalanul jelentem a döntéshozó részére.
A fenti tárgyú közbeszerzési eljárás vonatkozásában büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy az államtitkot vagy szolgálati titkot, illetőleg alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdeket érintő vagy különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések sajátos szabályairól szóló 143/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet)*
⬜ a Rendelet 13. §-ában foglalt összeférhetetlenség nem áll fenn velem vagy hozzátartozómmal szemben.
⬜ a Rendelet 13. § (4) bekezdésben foglalt összeférhetetlenségi ok megléte okán jelen nyilatkozathoz csatolom az érintett érdekelt gazdálkodó szervezet által kiadott, a Rendelet 13. § (7) bekezdése szerinti távolmaradási nyilatkozatot arról, hogy az eljárásban nem vesz részt ajánlattevőként, alvállalkozóként.