GÜ BH 2011/17
GÜ BH 2011/17
2011.01.01.
Nincs jogi lehetőség arra, hogy a bíróság a peres eljárás befejezése után a jogerős határozattal megítélt követelésnek egy másik jogerős ítélet alapján fennálló tartozásba történő beszámításával a fél tartozásának összegét határozattal megállapítsa. Az erre irányuló kérelmet elutasító végzés ellen nincs helye fellebbezésnek [Ptk. 296. §, 297. § (4) bek., Pp. 233. § (3) bek. b) pontja, 237. §].
Az elsőfokú bíróság ítéletét az ítélőtábla 5. Pf. 21.541/2007/ 23. számú ítéletével helybenhagyta. Az ítélet ellen a felperesek felülvizsgálati kérelmet terjesztettek elő.
A jogerős ítélet meghozatalát követően a felperesek „beszámítási kérelmet” nyújtottak be különböző ítéleti rendelkezések szerint fizetendő perköltségek beszámítása tekintetében.
Kérelmük arra irányult, hogy az elsőfokú bíróság állapítsa meg, hogy a jogerős ítélet alapján az alperest megillető 32 000 forint perköltség követelésből ugyanazon bíróság által hozott jogerős ítéletben a felperesek javára megállapított 23 600 forint tőkének és 600 forint késedelmi kamatnak a beszámításával a felpereseknek 2008. december 25-étől az alperes felé már csak 8400 forint tartozása áll fenn.
Az elsőfokú bíróság tájékoztatta a felpereseket, hogy jogszabályi rendelkezések hiányában nincs lehetőség arra, hogy a bíróság, ítéleti rendelkezések szerint fizetendő perköltségek tekintetében beszámítást alkalmazzon, az ugyanis a meghozott döntések megváltoztatását is jelentené.
A felperesek fellebbezést jelentettek be a beszámítási kérelem tárgyában hozott végzés ellen, melyben a határozat hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára való utasítását, valamint fellebbezési perköltségüknek 700 forintban való megállapítását kérték. Másodlagosan kérték, hogy a bíróság a beszámítási kérelmüknek adjon helyt.
A felperesek álláspontja szerint a támadott végzés jogszabálysértő, mert nem tartalmazza a felek címét, nem tartalmaz rendelkezést, jogorvoslatra történő kioktatást és indokolást, valamint az ügy elbírálásában kizárt bíró vett részt. Kifejtették, hogy az elsőfokú bíróság érdemi álláspontja is téves a beszámíthatóság vonatkozásában.
A másodfokú bíróság a felperesek fellebbezését hivatalból elutasította, és kötelezte a felpereseket egyetemlegesen az alperes részére 6000 forint másodfokú perköltség megfizetésére. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság támadott végzése pervezető jellegű, amely ellen a Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontja szerint fellebbezésnek nincs helye. A Pp. 78. § (1) bekezdése és a 80. § (2) bekezdése alapján a felperesek kötelesek a perköltség viselésére.
A másodfokú végzés ellen a felperesek fellebbeztek, kérve az elsőfokú végzés hatályon kívül helyezését, és a másodfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára való kötelezését a Pp. 252. § (1)–(2) bekezdése alapján. Kérték, hogy a másodfokú eljárásra másik bíróságot jelöljön ki a Legfelsőbb Bíróság. Másodlagosan kérték a másodfokú bíróságot a fellebbezés elbírálására utasítani, melyre szintén másik bíróság kijelölését kérték. Kérték fellebbezési költségük 800 forintban való megállapítását.
Álláspontjuk szerint a másodfokú bíróság végzése megalapozatlan és jogszabálysértő, mert
– a végzés nem tartalmazza a beszámítási kérelmet,
– a bíróság nem tett eleget indokolási kötelezettségének, mert nem határozta meg, hogy a kérelem előterjesztését mely jogszabály zárja ki, és melyik minősíti az ilyen kérelemben való döntést „pervezető” jellegűnek, amikor a per jogerősen befejeződött;
– az elsőfokú végzés a felperesek kérelméről elutasító döntést tartalmazott, amely ellen, mint érdemi végzés ellen a Pp. 233. § (1) bekezdése alapján fellebbezésnek volt helye, mert a végzés a felperesekre rendelkezést tartalmazott. A másodfokú bíróságnak a fellebbezést érdemben kellett volna vizsgálnia, így a hivatalból történt elutasítás jogszabálysértő;
– a másodfokú bíróság lényeges eljárási szabályt sértett, mert az alperes észrevételét a felpereseknek nem kézbesítette, így arra a felperesek a Pp. 3. § (6) bekezdése alapján nem tudtak észrevételt tenni, így érdemben sem tudtak védekezni;
– a másodfokú eljárás nélkülözte az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt tisztességes és pártatlan eljárást, mivel a felperesek által indított perben az ítélőtábla félként szerepel, amely eljárás jelenleg is folyamatban van;
– súlyos jogszabálysértés a másodfokú perköltségben való marasztalás, mert a fellebbezés érdemi elbírálására nem került sor. Az egyetemleges marasztalás is jogszabálysértő, mert nem a Pp. 51. § a) pontja szerinti egységes pertársaságról van szó, a perköltség összegét a bíróság jogszabállyal nem támasztotta alá. A Pp. 78. § (1) bekezdése a fellebbezés hivatalból való elutasítása esetén nem alkalmazható, és a 78. § (1) bekezdése és a 80. § (2) bekezdése együttesen nem alkalmazhatók.
Miután a felperesek jogaikat nem gyakorolhatták a fellebbezés elbírálásával kapcsolatos eljárásban, a bíróság nem volt szabályszerűen megalakítva – mert ezt a végzést csak három hivatásos bíró hozhatta volna meg, továbbá kizárt másodfokú bíró vett részt [Pp. 13. § a) és e) pont], ezért kérték a hatályon kívül helyezést és az új eljárásra utasítást.
A fellebbezés nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság elsőként azt vizsgálta meg, hogy „pervezető végzésnek” [Pp. 233. § (3) bekezdés b) pont] minősül-e az elsőfokú bíróság végzése, ugyanis ebben az esetben a másodfokú bíróság fellebbezést elutasító határozata helyes, mert a pervezető végzés ellen nincs helye fellebbezésnek, s amennyiben a felek mégis előterjesztenek ilyet, azt a Pp. 237. §-a alapján el kell utasítani hivatalból.
A Ptk. 296. § (1) bekezdése szerint „a kötelezett a jogosulttal szemben fennálló egynemű és lejárt követelését – ha jogszabály kivételt nem tesz – a jogosulthoz intézett vagy a bírósági eljárás során tett nyilatkozattal tartozásába beszámíthatja.”
Ebből a rendelkezésből következően a felperesek egyszerű – a jogosulthoz intézett – nyilatkozattal beszámíthatták a követelésüket a tartozásukba. Ugyanakkor – mivel a bírósági eljárás már jogerősen befejeződött – nem volt olyan „bírósági eljárás” amelynek során a beszámításra irányuló nyilatkozatukat (beszámítási kifogást) megtehették volna, ezért az elsőfokú bíróság végzése helyes tájékoztatást tartalmazott. Helyesen hivatkozott arra az elsőfokú bíróság, hogy egy jogerősen befejezett eljárásban a bíróság már nem vizsgálódhat és határozhat a beszámítás kérdésében, de nincs is erre szükség, mert a felek ezt saját jognyilatkozatuk másik fél részére történő megküldésével, bírósági eljáráson kívül is megtehetik. Nincs vita abban a tekintetben sem, hogy a két követelés egymással szemben beszámítható, mert a Ptk. 297. § (4) bekezdésének szabályai a két jogerős ítéletben megállapított követelés beszámítását lehetővé teszik.
Mindezekből következően az elsőfokú bíróság végzését helyesen minősítette az első- és másodfokú bíróság is „pervezető végzésnek” (eljárás folyamán hozott végzésnek), amely ellen nincs helye fellebbezésnek, ezért a fellebbezés hivatalból történt elutasítása is a Pp. 237. §-ában foglaltaknak megfelelő, nem jogszabálysértő.
A felperesek által a fellebbezésben előterjesztett egyéb felvetésekre vonatkozóan a Legfelsőbb Bíróság megjegyzi az alábbiakat.
– A végzés elleni fellebbezést a Pp. 257. § (1) bekezdése alapján kell megküldenie az elsőfokú bíróságnak észrevételezésre a másik fél részére – függetlenül attól, hogy a fellebbezés érdemben helyes, vagy sem – a másodfokú bíróságnak azonban a fellebbezés hivatalból történt elutasítása miatt az észrevételeket már nem is kellett volna figyelembe venni, ezért az ellene való „védekezésnek” sincs jelentősége. Az ítélőtábla ugyanis nem érdemben utasította el a fellebbezést, hanem azért, mert a Pp. nem engedi az eljárás folyamán hozott végzések ellen a fellebbezést.
– Az Alkotmány 57. § (1) bekezdésben foglaltakra való utalással kapcsolatban megállapítható, hogy az eljárásból az eljáró bíró nem volt kizárva, ezért nem sérültek az Alkotmányban írt alapelvek sem. A felperesek hivatkoztak a Pp. 13. § (1) bekezdésének a) és e) pontjaira. Az a) pont nem vizsgálható jelen esetben, ugyanis nem minősült az eljáró bíró „félnek”, nem vele szemben folyik a peres eljárás, hanem az ítélőtáblával szemben. Az e) pontos elfogultság tekintetében pedig semmilyen bizonyítékot nem terjesztettek elő a felperesek, ezért a Legfelsőbb Bíróság szerint a felperesek által előadottak nem állják meg a helyüket.
– A másodfokú perköltségben való marasztalás tekintetében nyilvánvaló elírás történt a másodfokú határozat leírásakor, mert a Pp. 78. § (1) bekezdésének és a 82. § (1) bekezdésének az alkalmazására került sor – a Pp. 51. § a) pontjára tekintettel. Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy nem jogszabálysértő a másodfokú bíróság határozata azért, mert költség megfizetésére kötelezte a felpereseket, ugyanis egy bírósági eljárás kezdeményezésével a félnek számolnia kell azzal, hogy a másik fél eljárásával kapcsolatban költségek merülnek fel, melyet „pervesztessége” esetén – amennyiben a kérelmének nem adnak helyt – viselnie kell.
Figyelemmel arra, hogy a felperesek fellebbezésének elutasítására került sor, a Pp. 78. § (1) bekezdés és a 82. § (1) bekezdés alapján kötelezte a Legfelsőbb Bíróság a felpereseket egyetemlegesen az eljárás költségeinek kiegyenlítésére a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (3) és (5) bekezdése alapján. Az alpereseknek azért merült fel költsége a Legfelsőbb Bíróság előtti eljárásban, mert a Pp. 257. § (1) bekezdése alapján az ítélőtáblának meg kellett küldenie a végzést az alperes részére, aki észrevételt is tett rá.
(Legf. Bír. Gfv. X. 30.309/2009.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás