• Tartalom

2011. évi CLXXXI. törvény

2011. évi CLXXXI. törvény

a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról1

2011.12.23.
I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. Hatáskör és illetékesség

1. § (1) Az e törvényben meghatározott szervezeteket, valamint azokat a szervezeteket, amelyek esetében külön törvény bírósági nyilvántartásba vételt rendel, a szervezet székhelye szerint illetékes törvényszék veszi nyilvántartásba. A nyilvántartást vezető bíróság illetékes az e törvényben meghatározott polgári nemperes eljárások lefolytatására.

(2) Az e törvényben szabályozott polgári peres eljárások és a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 23. § (1) bekezdésének f) pontjában meghatározott perek lefolytatására – a törvényben meghatározott kivétellel – a szervezet székhelye szerinti bíróság illetékes.

2. A bíróság feladata

2. § A bíróság feladata

a) a 4. §-ban meghatározott szervezet (a továbbiakban együtt: szervezet) nyilvántartásba vétele (a továbbiakban: nyilvántartásba vételi eljárás),

b) a nyilvántartásba vett szervezetre vonatkozó adat, jog, valamint tény nyilvántartásba történő bejegyzése, módosítása, törlése (a továbbiakban: változásbejegyzési eljárás),

c) azoknak az egyéb polgári nemperes eljárásoknak a lefolytatása, amelyeket e törvény a bíróság hatáskörébe utal,

d) a szervezet nyilvántartásból való törlése (a továbbiakban: nyilvántartásból való törlési eljárás),

e) a civil és az egyéb cégnek nem minősülő szervezetek nyilvántartásának (a továbbiakban: nyilvántartás) vezetése és

f) a nyilvántartás adatairól – a törvényben meghatározott módon – tájékoztatás nyújtása.

3. § Az e törvényben szabályozott polgári nemperes eljárásokban a bíróság az Országos Bírósági Hivatal (a továbbiakban: OBH) által működtetett, a bíróságok, valamint a felek és az eljárásban részt vevő egyéb személyek részére rendelkezésre álló, az interneten elérhető országosan egységes számítástechnikai rendszere (a továbbiakban: informatikai rendszer) használatával, gépi adatfeldolgozással jár el.

4. § A bíróság tartja nyilván

a) az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény (a továbbiakban: Ectv.) alapján létrehozott egyesületet,

b) az Ectv. alapján létrehozott és a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény szerint működő pártot,

c) az Ectv. alapján létrehozott és a sportról szóló törvény alapján működő szervezetet,

d) a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény (a továbbiakban: Ptk.) alapján létrehozott és a sportról szóló törvény alapján működő országos sportági szakszövetséget,

e) a Ptk. alapján külön törvénnyel létrehozott köztestületet, ha a külön törvény eltérően nem rendelkezik,

f) a Ptk. alapján alapított alapítványt és közalapítványt,

g) a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvény alapján alapított magánnyugdíjpénztárt,

h) az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló törvény szerint alapított önkéntes kölcsönös biztosító pénztárt és az átalakulással létrejövő vegyes nyugdíjpénztárt,

i) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény szerint létrehozott a hitelintézetek önkéntes betétbiztosítási, illetve intézményvédelmi alapját,

j) a Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló törvény szerint alapított Munkavállalói Résztulajdonosi Program szervezetet,

k) az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló törvény szerint alapított európai területi társulást,

l) azt a szervezetet, amelynek e törvény szerinti nyilvántartásba vételét törvény elrendeli.

3. A Polgári perrendtartás alkalmazása

5. § (1) Az e törvényben szabályozott polgári nemperes eljárásokban azokra az eljárási kérdésekre, amelyeket ez a törvény nem szabályoz, a Pp. szabályai – a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel – megfelelően irányadók.

(2) A bírósági titkár első fokon önállóan önálló aláírási joggal eljárhat, érdemi határozatot hozhat a törvényben szabályozott polgári nemperes eljárásokban.

(3) Az e törvényben szabályozott polgári nemperes eljárásokban szünetelésnek az e törvényben meghatározott esetekben van helye.

(4) Az e törvényben szabályozott polgári nemperes eljárásokban a Pp. határidők számításáról rendelkező 104/A. §-át alkalmazni kell.

(5) A beadvány és mellékletei benyújtása során a Pp. 93. § (3) bekezdését megfelelően alkalmazni kell.

4. A beadványokra vonatkozó általános szabályok

6. § A beadványokat egy példányban – ha jogszabály a beadványra űrlapot rendszeresít – űrlapon kell benyújtani.

7. § (1) A beadványokat elektronikus úton történő eljárás esetén kizárólag űrlapon lehet benyújtani.

(2) Elektronikus úton történő eljárás esetén a beadványt

a) minősített elektronikus aláírással kell ellátni vagy

b) a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályai szerinti biztonságos kézbesítési szolgáltatás igénybe vételével kell benyújtani.

(3) A (2) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben a beadványt az informatikai rendszer által biztosított felületen úgy lehet benyújtani, hogy a beadvány adatait annak benyújtója minősített elektronikus aláírással látja el.

(4) Az elektronikus úton benyújtott beadványokhoz – jogszabályban meghatározott módon – csatolható melléklet.

8. § (1) Az e törvényben szabályozott polgári nemperes eljárások során

a) a magánnyugdíjpénztár,

b) az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár,

c) a hitelintézetek önkéntes betétbiztosítási, illetve intézményvédelmi alapja,

d) a köztestület,

e) a kölcsönös biztosító egyesület,

f) a hegyközség,

g) a párt,

h) az országos sportági szakszövetség és

i) a szövetség

a beadványokat kizárólag elektronikus úton terjesztheti elő, e rendelkezés irányadó e szervezetek nyilvántartásba vétele iránti kérelme benyújtására is.

(2) A beadvány – az (1) bekezdésben foglalton túl – kizárólag elektronikus úton terjeszthető elő, ha

a) a kérelmező jogi képviselővel jár el vagy

b) a kérelmező az egyszerűsített nyilvántartásba vételi (változásbejegyzési) eljárás lefolytatását kéri.

(3) A közhasznú szervezetté minősítés iránti kérelmet kizárólag elektronikus úton lehet előterjeszteni, s az eljárásban a kérelmező a beadványokat kizárólag elektronikus úton terjesztheti elő. A közhasznú szervezet a beadványokat kizárólag elektronikus úton terjesztheti elő.

(4) Az elektronikus eljárásra kötelezett kérelmező az Ectv.-ben meghatározott beszámolót és mellékletét (a továbbiakban együtt: beszámoló) elektronikus úton küldi meg az OBH részére.

9. § (1) A jogi képviselő feladata az általa készített okiratok mellett a kérelem mellékletét képező, nem általa készített okiratok elektronikus okirati formába történő átalakítása. A jogi képviselő az eredetileg nem elektronikus formában készült okiratok megőrzéséről az ügyvédekről szóló törvényben szabályozott módon gondoskodik.

(2) Az elektronikus útra kötelezett – ha nem jogi képviselővel jár el – és az elektronikus eljárást választó kérelmező köteles gondoskodni a beadvány mellékleteit képező papír alapú okiratok elektronizálásáról és a papír alapú okiratok őrzéséről.

(3) Az elektronikus útra kötelezett – ha nem jogi képviselővel jár el – és az elektronikus eljárást választó kérelmező, illetve a jogi képviselő köteles a papír alapú okiratot a bíróság felhívására bemutatni az elektronikus okirattal való egyezőség megállapítása érdekében, ha e tekintetben a bíróságnak alapos kétsége merül fel. Az országos ügyvédi levéltárban elhelyezett okiratok bemutatásáról a Magyar Ügyvédi Kamara gondoskodik.

(4) A beadványt és annak elektronikus okirati formába átalakított mellékleteit az elektronikus útra kötelezett – ha nem jogi képviselővel jár el – és az elektronikus eljárást választó kérelmezőnek, illetve a jogi képviselőnek kell külön jogszabályban meghatározott módon, az informatikai rendszeren keresztül a bíróságnak megküldenie. A kérelem benyújtására vonatkozó határidők számítása szempontjából a beadvány informatikai rendszerbe érkezésének időpontja irányadó.

(5) A hatóságok, pénzforgalmi szolgáltatók vagy más szervek által kiadott – törvény eltérő rendelkezésének hiányában – minősített elektronikus aláírással ellátott elektronikus dokumentum közvetlenül csatolható a kérelemhez.

(6) E § alkalmazásában az okirat akkor tekintendő elektronikus okirati formába átalakítottnak, ha az okirat elektronikus másolatának képe megegyezik a papír alapú okiratéval.

10. § Azt, hogy a beadvány elektronikus benyújtására szolgáló, e törvényben és külön jogszabályban meghatározott módokat és technikai eszközöket jogszerűen alkalmazzák, vélelmezni kell.

11. § (1) Az elektronikus útra nem kötelezett kérelmező beadványát választása szerint elektronikus úton is benyújthatja, ebben az esetben az eljárás folyamán – az eljárás jogerős befejezéséig – a bírósággal a kapcsolatot elektronikus úton kell tartania.

(2) Ha az elektronikus útra nem kötelezett kérelmező eljárására az elektronikus utat választotta, utóbb, a beadvány papír alapú benyújtásával egyidejűleg kérheti a bíróságtól a papír alapú eljárásra való áttérés engedélyezését. A kérelmezőnek a kérelemben valószínűsítenie kell, hogy körülményeiben olyan változás következett be, amely miatt az elektronikus úton történő eljárás a továbbiakban számára aránytalan megterhelést jelentene. A papír alapú eljárásra való áttérés engedélyezése esetén erről külön végzést hozni nem kell, az áttérés iránti kérelem elutasításáról a bíróság végzéssel határoz, a végzés ellen fellebbezésnek nincs helye.

(3) A papír alapú eljárásra való áttérés iránti kérelem elutasítása esetén azonos okból ismételten áttérés iránti kérelmet nem lehet benyújtani, az ennek ellenére benyújtott áttérés iránti kérelmet a bíróság érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.

(4) Ha a bíróság az áttérés iránti kérelmet elutasítja, felhívja a kérelmezőt, hogy a papír alapon megküldött beadványt szabályszerűen elektronikus úton nyújtsa be. Ha a kérelmező e felhívásnak nem tesz eleget, a bíróság a kérelmet elutasítja. A bíróság a felhívást, az áttérés iránti kérelem elutasítását és a kérelem elutasítását papír alapon közli a kérelmezővel.

12. § Ha az elektronikus útra nem kötelezett kérelmező az eljárás folyamatban léte alatt kíván az elektronikus útra áttérni, beadványát elektronikus úton kell benyújtania, és a továbbiakban a bírósággal a kapcsolatot elektronikus úton kell tartania.

13. § Elektronikus úton történő beadás esetén a beadvány benyújtásáról annak benyújtója az informatikai rendszer útján automatikusan visszaigazolást kap.

14. § (1) A bíróság – jogszabályban meghatározott módon – rögzíti az informatikai rendszerben

a) a papír alapú űrlap e törvényben és külön jogszabályban meghatározott adatait,

b) a papír alapú űrlapot,

c) a papír alapú űrlaphoz csatolt mellékleteteket és

d) az elektronikus beadványt és mellékleteit.

(2) A papír alapú iratok – 9. § (6) bekezdésben meghatározott módon történő – elektronizálására a bíróságnak öt munkanap áll rendelkezésére. Az iratok elektronizálásához szükséges időt – legfeljebb azonban öt munkanapot – az ügyintézési határidő számítása szempontjából figyelmen kívül kell hagyni.

5. Kézbesítés

15. § (1) Az elektronikus útra kötelezett kérelmező és az elektronikus utat választó kérelmező részére a bíróság az iratokat törvényben meghatározott módon, a hivatalos szerv hivatalos iratainak kézbesítésére vonatkozó szabályok szerint, elektronikus úton kézbesíti.

(2) Az (1) bekezdés szerint kézbesített irat megőrzi közokirati minőségét.

16. § (1) A bíróság az ügyész részére elektronikus úton küldi meg az iratokat.

(2) A bíróság az állami adóhatósággal, a Központi Statisztikai Hivatallal, más hatósággal és a cégbírósággal a kapcsolatot az informatikai rendszer alkalmazásával elektronikus úton tartja.

17. § (1) Ha a belföldi idézési címmel és belföldi idézési című képviselővel sem rendelkező kérelmező a szervezet nyilvántartásba vételére irányuló kérelem benyújtásával egyidejűleg nem jelöl meg belföldi idézési című kézbesítési megbízottat (Pp. 100/A. §) vagy az irat a kézbesítési megbízott részére nem volt kézbesíthető, a bíróság felhívja, hogy a felhívás kézhezvételétől számított harminc napon belül a kézbesítési megbízott nevét és címét jelentse be, és – szükség szerint – egyidejűleg a kézbesítési megbízottal kötött és teljes bizonyítóerejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt megbízási szerződését nyújtsa be. A felhívás a (2) bekezdésben írt jogkövetkezményekre való tájékoztatást tartalmaz.

(2) Ha a belföldi idézési címmel és belföldi idézésű című képviselővel sem rendelkező kérelmező a kérelem – ide nem értve a szervezet nyilvántartásba vételére irányuló kérelmet – benyújtásával egyidejűleg nem jelöl meg belföldi idézési című kézbesítési megbízottat (Pp. 100/A. §) vagy az irat a kézbesítési megbízott részére nem volt kézbesíthető, az eljárás szünetel. A szünetelésről és az eljárás szünetelés okán történő megszűnésről nem kell végzést hozni.

18. § (1) Az eljárás akkor is szünetel, ha az elektronikus útra kötelezett vagy elektronikus utat választó kérelmező nem biztosítja – külön jogszabályban meghatározott módon – azt, hogy részére (képviselő, kézbesítési megbízott részére) a hivatalos iratok elektronikus úton kézbesíthetőek legyenek.

(2) Az eljárásnak az (1) bekezdésében és a 17. § (2) bekezdésben meghatározott okból bekövetkező szünetelésről és az eljárás szünetelés okán történő megszűnésről nem kell végzést hozni.

6. Egyéb általános szabályok

19. § (1) Ha e törvény vagy az igazságügyért felelős miniszter rendelete másként nem rendelkezik, a bíróság a határozatait és más iratait az informatikai rendszer alkalmazásával állítja elő.

(2) E törvény, valamint az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletek alapján a bíróság által az informatikai rendszer útján előállított jegyzőkönyv (igazolás), határozat (értesítés), és az ezekről kiállított papír alapú másolat (kiadmány) közokirat. Ugyanilyen bizonyító erővel bizonyítja a kérelmezők beadványairól, valamint a kézbesítési bizonyítványról (tértivevényről) a bíróság vagy az informatikai rendszer által készített másolat, illetve ezen iratokról a rendszerbe bevitt adatok, valamint ezen adatok alapján készített okirat azt, hogy annak tartalma az eredeti okiratéval megegyezik.

(3) A bíróság által az informatikai rendszer alkalmazásával előállított vagy az informatikai rendszer útján automatizáltan előállított irat a Pp. 195. §-a szerinti elektronikus közokirat.

II. Fejezet

A KÉRELMEK TARTALMI ELEMEI

7. A szervezet nyilvántartásba vétele iránti kérelem és a kérelemhez csatolandó iratok

20. § (1) A kérelemnek tartalmaznia kell:

a) az eljáró bíróság megjelölését,

b) a kérelmező nevét, lakóhelyét (székhelyét),

c) a szervezet nevét, elnevezését,

d) a szervezet székhelyét,

e) a szervezet képviselőjének nevét, lakóhelyét,

f) a képviseleti jog terjedelmét,

g) a szervezet célját,

h) a szervezet célja szerinti besorolását,

i) az alapító okirat, alapszabály (a továbbiakban együtt: létesítő okirat) keltét,

j) – az adószám és a statisztikai számjel beszerzése érdekében – a szervezet gazdasági tevékenységei közül a főtevékenységet és

k) a szervezet típusát.

(2) A kérelemben a szervezet célja szerinti besorolását jogszabályban meghatározott módon kell megadni.

(3) A szervezet valamely szervezeti egységének jogi személlyé nyilvánítása esetén a nyilvántartásba vétel iránti kérelemnek tartalmaznia kell a következőket is:

a) a jogi személy szervezeti egység nevét, székhelyét és

b) a jogi személy szervezeti egység ügyintéző és képviseleti szervének nevét.

(4) A kérelmező erre irányuló kérelme esetén a kérelemnek tartalmaznia kell a szervezet rövidített vagy magyar nyelvű elnevezésének megfelelő idegen nyelvű elnevezését is.

21. § (1) A kérelemhez csatolni kell

a) a szervezet létesítő okiratát és

b) a székhelyhasználat jogcímét igazoló okirat másolatát.

(2) Ha a szervezet alapításában jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság vesz részt, a kérelemhez csatolni kell a jogi személy alapító jogi személyiségét igazoló okiratot vagy a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságként való működést igazoló okiratot és a szervezet nevében eljáró képviselő képviseleti jogát igazoló okiratot is.

(3) Ha a szervezet neve jogi személy, más szervezet vagy természetes személy nevét tartalmazza, a kérelemhez csatolni kell a jogosultnak, illetve örökösének vagy jogutódjának a névhasználathoz hozzájáruló nyilatkozatát.

(4) Ha a szervezet neve olyan elnevezést tartalmaz, amelyhez másnak jogi érdeke fűződik, a kérelemhez csatolni kell a jogosult hozzájárulását tartalmazó nyilatkozatot.

(5) Ha a szervezet neve a történelem kiemelkedő személyiségének nevét tartalmazza, a kérelemhez csatolni kell a Magyar Tudományos Akadémia névviseléshez adott engedélyét.

(6) Ha a szervezet neve vagy nevének valamely része olyan elemet tartalmaz, amelynek névként való szerepeltetése külön jogszabályban meghatározottak szerint engedélyhez kötött, a kérelemhez csatolni kell az engedély megadását igazoló okiratot.

(7) Ha a kérelmező a szervezet magyar nyelvű elnevezésének megfelelő idegen nyelvű elnevezését is kéri nyilvántartásba venni, a magyar nyelvű elnevezés – a külön jogszabályban foglaltak szerint arra jogosult által készített – idegen nyelvű fordításával kell igazolnia, hogy az idegen nyelvű elnevezés a magyar nyelvű elnevezésének megfelel. Ha a bíróságnak a fordítás megfelelőségével szemben kétsége merül fel, a kérelmezőtől a magyar nyelvű elnevezés idegen nyelvű hiteles fordítást kérheti.

(8) Képviselet esetén a Pp. 69–73. §-át megfelelően alkalmazni kell.

22. § Ha külön jogszabályban előírt kötelezettségek teljesítése feltétele a szervezet nyilvántartásba vételének, a kérelemnek tartalmaznia kell azokat az adatokat és a kérelemhez csatolni kell azokat az okiratokat is, melyek alapján megállapítható, hogy a szervezet a külön jogszabályban előírt kötelezettségeket teljesítette.

8. A változásbejegyzési kérelem és a kérelemhez csatolandó iratok

23. § A változásbejegyzési kérelemnek tartalmaznia kell:

a) az eljáró bíróság megjelölését,

b) a kérelmező nevét, lakóhelyét (székhelyét),

c) a kérelemmel érintett szervezet nevét és nyilvántartási számát,

d) a változásbejegyzési kérelemmel érintett adatokat, annak megjelölésével, hogy melyek az új, a módosított vagy a törlendő adatok.

24. § (1) A változásbejegyzési kérelemhez – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a nyilvántartásba vétel iránti kérelemhez csatolandó iratokat kell csatolni.

(2) A változásbejegyzési kérelemhez nem kell csatolni azokat az okiratokat, amelyek a bíróság rendelkezésére állnak, s amelyek a változásbejegyzési kérelem adatai alapján megállapíthatóan nem módosultak.

(3) A létesítő okirat módosítása esetén a változásbejegyzési kérelemhez csatolni kell a létesítő okirat változásokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegét is.

9. A nyilvántartásból való törlés iránti kérelem és a kérelemhez csatolandó iratok

25. § A nyilvántartásból való törlés iránti kérelemnek – ha a szervezet jogutód nélküli megszűnését határozta el – tartalmaznia kell:

a) az eljáró bíróság megjelölését,

b) a kérelmező nevét, lakóhelyét,

c) a kérelemmel érintett szervezet nevét és nyilvántartási számát és

d) az arra való utalást, hogy a szervezet nyilvántartásból való törlésének törvényi feltételei bekövetkeztek.

26. § A nyilvántartásból való törlés iránti kérelemhez csatolni kell

a) – alapítvány kivételével – a szervezet legfőbb szervének a szervezet megszűnését elhatározó ülése jegyzőkönyvét,

b) a szervezet legfőbb szervének a szervezet megszűnését elhatározó ülése jelenléti ívét a jelenlévő tagok nevével, lakóhelyével (székhelyével), aláírásával, képviselet esetén a képviseleti minőség feltüntetésével,

c) azokat az okiratokat, nyilatkozatokat, amelynek alapján megállapítható, hogy a szervezet nyilvántartásból való törlésének törvényi feltételei bekövetkeztek.

27. § Végelszámolás lefolytatása esetén a kérelemhez csatolni kell a végelszámolás eredményes befejezését igazoló okiratot.

III. Fejezet

AZ E TÖRVÉNYBEN SZABÁLYOZOTT POLGÁRI NEMPERES ELJÁRÁSOK SZABÁLYAI

10. A bíróság feladata a nyilvántartásba vétel iránti kérelem benyújtását követően

28. § (1) A bíróság a szervezet nyilvántartásba vétele iránti kérelem benyújtásától számított harminc napon belül a kérelmet megvizsgálja annak megállapítása érdekében, hogy nincs-e helye

a) az ügy áttételének,

b) a kérelem hivatalból történő elutasításának vagy

c) hiánypótlásnak

és a szükséges intézkedéseket megteszi.

(2) Ha az ügy áttételének azért van helye, mert az e törvény szerinti eljárás lefolytatására másik bíróság illetékes, a bíróság az iratokat az informatikai rendszer alkalmazásával adja át, egyúttal a papír alapon érkezett iratokat megküldi az eljárás lefolytatására illetékes bíróságnak.

11. A kérelem elutasítása

29. § (1) A bíróság a nyilvántartásba vételi kérelmet hivatalból végzéssel elutasítja, ha

a) az eljárásra a bíróság joghatósága törvény, európai uniós jogszabály vagy nemzetközi egyezmény rendelkezése alapján kizárt,

b) a jogi képviselő által benyújtott kérelem nem tartalmazza a 20. § (1) bekezdésében foglaltakat vagy a kérelemhez a meghatalmazást nem csatolták vagy

c) a jogi képviselővel rendelkező kérelmező vagy az elektronikus eljárásra kötelezett kérelmező kérelmét nem elektronikus úton terjesztette elő.

(2) A bíróság a nyilvántartásba vétel iránti kérelmet hatvan napon belül elutasítja, ha a kérelmező a hiánypótlási felhívást követően a kitűzött határidő alatt a hiánytalan kérelmet (annak hiánypótlási felhívásban megjelölt részét) nem nyújtotta be, és emiatt a kérelem nem bírálható el.

(3) Ha a nyilvántartásba vételi kérelem elutasítását követően harminc napon belül ismételten kérik a szervezet nyilvántartásba vételét, a korábbi eljárásban benyújtott – hiánypótlási felhívással nem érintett – iratokat nem kell ismételten benyújtani, azok az új eljárásban felhasználhatóak. A határidő elmulasztása miatt igazolásnak helye nincs.

12. A szervezet nyilvántartásba vételére irányuló kérelem érdemi vizsgálata

30. § (1) Ha a nyilvántartásba vétel iránti kérelem áttételének vagy hivatalból történő elutasításának nincs helye, és nem kell a kérelmezőt a hiányok pótlására felhívni, vagy a kérelmező a hiánypótlási kötelezettségének eleget tett, a bíróság a szervezetet legkésőbb a kérelem benyújtásától számított hatvan napon belül nyilvántartásba veszi.

(2) A Pp. 95. §-át és 104. §-át azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a hiánypótlásra megfelelő – legfeljebb negyvenöt napos – határidőt kell biztosítani, amely határidő kérelemre, indokolt esetben, legfeljebb a kérelemben megjelölt időtartamig meghosszabbítható.

(3) A kérelmező a hiánypótlás teljesítésekor kérheti, hogy a bíróság ismételt hiánypótlásra (ismételt hiánypótlás) hívja fel, ha a hiánypótlás teljesítésekor a kérelem vagy annak melléklete olyan – az eredeti kérelemben nem szereplő – hiányosságban szenved, amely alapján hiánypótlási felhívás kibocsátásának lenne helye. Az ismételt hiánypótlásra a hiánypótlás szabályait kell alkalmazni, azzal, hogy a bíróság a kérelmezőt nem hívhatja fel olyan hiány pótlására, amely az eredeti kérelemben vagy annak mellékletében is hiányos volt.

(4) Az (1) bekezdésben és a 29. § (2) bekezdésében megállapított határidőbe a törvényben meghatározott eseteken túlmenően nem számít bele

a) hiánypótlási, ismételt hiánypótlási felhívás esetén a hiánypótlási, ismételt hiánypótlási felhívás kibocsátásától a hiányok pótlásáig terjedő idő,

b) a kizárás tárgyában való döntéshez szükséges idő és

c) az igazolási kérelem tárgyában való döntéshez szükséges idő

sem.

31. § A Pp. 95. § (4) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a bíróság a beadvány hiányainak pótlása végett a nem helyben lakó kérelmezőt is maga elé idézheti.

32. § Ha a bíróság döntési kötelezettségének határidőn belül nem tesz eleget, a bíróság elnöke felhívja a bírót (bírósági titkárt), hogy soron kívül, nyolc napon belül tegye meg a szükséges intézkedéseket a kérelem elbírálása érdekében. A bíró (bírósági titkár) a kérelem elbírálását követően a bíróság elnökének beszámol arról, hogy mi volt az indoka annak, hogy döntési kötelezettségének határidőn belül nem tett eleget.

33. § Az ügyésznek – ha az ügyészség látja el a szervezet feletti törvényességi ellenőrzést – kézbesíteni kell a nyilvántartásba vételi, a változásbejegyzési és a nyilvántartásból való törlés iránti eljárás során a nem az ügy érdemében hozott fellebbezhető végzést és az ügy érdemében hozott végzést.

13. Az egyszerűsített nyilvántartásba vételi eljárás

34. § (1) Ha az egyesület [4. § a) pont] vagy az alapítvány nyilvántartásba vétele iránti kérelemhez (változásbejegyzési kérelemhez) a jogszabályban meghatározott mintaokirat alapján készült létesítő okiratot csatolnak, a nyilvántartásba vételi kérelemhez csatolt nyomtatványon ezt a körülményt fel kell tüntetni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kérelemhez kizárólag a jogszabályban meghatározott mintaokirat szerinti mellékleteket lehet csatolni.

(3) Ha a mintaokirat kiegészítésére vagy bármely rendelkezésének elhagyására kerül sor – ideértve azt az esetet is, ha elhagyásra kerül a mintaokirat jellegre történő utalás – a bíróság a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.

(4) A nyilvántartásba vételi kérelem elbírálásáról a bíróság a kérelem érkezését követő tizenöt napon belül határoz. A bíróság e határidőn belül intézkedik a nyilvántartásba vételt elrendelő, illetőleg a nyilvántartásba vételi kérelmet elutasító végzés kérelmező és ügyész részére történő kézbesítése iránt.

(5) A bíróság az egyszerűsített nyilvántartásba vétel iránti kérelmet akkor is elutasítja, ha hiánypótlási felhívás kibocsátásának vagy áttételnek lenne helye.

(6) Ha e § másképp nem rendelkezik az egyszerűsített nyilvántartásba vétel során e törvény rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.

14. A szervezet neve, elnevezése

35. § (1) Ha a nyilvántartásba vétel iránti kérelem áttételének vagy hivatalból történő elutasításának nincs helye, a bíróság hivatalból megvizsgálja, hogy a szervezet neve, elnevezése (ezen alcímben a továbbiakban együtt: neve) megfelel-e a névkizárólagosság, a névvalódiság és a névszabatosság követelményének.

(2) A bíróság az (1) bekezdésben meghatározott követelményének való megfelelőséget a hiánypótlási felhívás kibocsátása előtt, ha pedig hiánypótlási felhívás kibocsátásának egyéb okból nem lenne helye, a határozat meghozatala előtt vizsgálja.

36. § (1) A bíróság akkor állapíthatja meg, hogy a szervezet neve megfelel a névkizárólagosság követelményének, ha az különbözik az ország területén hasonló működési körben tevékenykedő, nyilvántartásba vett szervezet nevétől, a név az egyediesítésre alkalmas, azaz a megjelölés a szervezetnek sajátos, más szervezettől eltérő jelleget ad, kizárja az összetévesztés lehetőségét.

(2) A bíróság akkor állapíthatja meg, hogy a szervezet neve megfelel a névvalódiság követelményének, ha a szervezet nevében nem szerepel olyan kifejezés, amely a szervezet jelentőségét vagy működését illetően megtévesztésre alkalmas. A szervezet neve – a köztestület kivételével – nem keltheti azt a látszatot, hogy köztestületként működik.

(3) A bíróság akkor állapíthatja meg, hogy a szervezet neve megfelel a névszabatosság követelményének, ha a szervezet neve a névalkotás nyelvi és társadalmi követelményeinek megfelel, kiejthető, megjegyezhető, azonosítható.

(4) A szervezet neve nem lehet kizárólag számok vagy betűk halmaza. Nem használhatók névként vagy annak egyes elemeiként az országban meg nem honosodott idegen szavak. A latin vagy egyéb idegen szavak, kifejezések, elnevezések használatát a szervezet nemzetközi, nemzetiségi jellege, a történelmi hagyományok folytatása indokolhatja. Egyéb esetekben csak akkor fogadható el, ha közismert, a köznyelv által elfogadott idegen nyelvű kifejezésről van szó.

(5) Ha a szervezet neve nem felel meg a névkizárólagosság, a névvalódiság vagy a névszabatosság követelményének, a bíróság felhívja a kérelmezőt, hogy a létesítő okirat módosításával jelöljön meg olyan nevet, amely megfelel a jogszabályi követelményeknek.

(6) A szervezet rövidített nevének és idegen nyelvű elnevezésének is meg kell felelnie az (1)–(3) bekezdésben és a 35. § (1) bekezdésében meghatározott követelményeknek.

15. A változásbejegyzési eljárás és a módosított alapító okirat, az alapszabály és a beszámoló benyújtásának szabályai

37. § (1) A változásbejegyzési eljárásra a szervezet nyilvántartásba vételére vonatkozó eljárási szabályokat kell alkalmazni. A változásbejegyzési kérelmet a létesítő okirat módosítását, illetve az adat változását eredményező, a szervezet arra jogosult szerve határozatának elfogadását követő hatvan napon belül kell a bíróságnak bejelenteni.

(2) Ha a változásbejegyzési kérelemből az tűnik ki, hogy a szervezet – alapítvány esetében az alapító – elmulasztotta a változásbejegyzési kérelem határidőben történő benyújtását, a bíróság törvényességi ellenőrzést kezdeményezhet az ügyészségnél, ha az ügyészségnek a szervezet felett törvényességi ellenőrzési joga van.

(3) Ha a változásbejegyzési kérelem olyan adatot érint, amelyre vonatkozóan változásbejegyzési eljárás van folyamatban, annak jogerős befejezéséig az újabb változásbejegyzési eljárást a bíróság felfüggeszti, az eljárás felfüggesztésre egyebekben a Pp. tárgyalás felfüggesztésére vonatkozó szabályait megfelelően alkalmazni kell.

(4) A 29. § (2) bekezdésében és a 30. § (1) bekezdésben megállapított határidőbe a 30. § (4) bekezdésében foglaltakon túlmenően, nem számít bele a (3) bekezdésben meghatározott idő sem.

38. § (1) A létesítő okirat módosítását változásbejegyzési kérelemmel kell bejelenteni a bíróságnak.

(2) Az egységes szerkezetbe foglalt létesítő okiraton a kérelmező – ha a kérelmező jogi képviselővel jár el, a jogi képviselő – igazolja, hogy a létesítő okirat egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel a létesítőokirat-módosítások alapján hatályos tartalmának. Az egységes szerkezetű okiratból egyértelműen ki kell tűnnie, hogy az egységes szerkezetű okirat elkészítésére a létesítő okirat mely pontjának változása adott okot.

(3) A bíróság a szervezet nyilvántartásba vételi eljárás szabályai szerint vizsgálja, hogy a létesítő okirat módosítása megfelel-e a jogszabályoknak.

39. § (1) A beszámolót – ha a szervezet külön törvény rendelkezése alapján a beszámoló letétbe helyezésére köteles – az OBH részére kell megküldeni.

(2) Az elektronikus úton küldött beszámoló közzétételére az országos névjegyzékben, napi feltöltéssel kerül sor. A papír alapon megküldött beszámoló elektronizálására és az országos névjegyzékbe történő feltöltésére az OBH-nak húsz munkanap áll rendelkezésére.

(3) Ha a beszámolót elektronikus úton küldték meg a beszámoló közzétételre történő megküldésének teljesítéséről az időpont megjelölésével az informatikai rendszer útján elektronikus igazolást kell küldeni.

(4) A beszámoló megküldésére vonatkozó határidők tekintetében az OBH-hoz történő – elektronikus úton történő megküldés esetén az informatikai szempontból szabályszerű – érkezés időpontja irányadó. A beszámoló akkor tekinthető informatikai szempontból szabályszerűnek, ha a beszámolóhoz a jogszabályban előírt mellékleteket csatolták és a mellékletek tartalma, formátuma informatikailag értelmezhető.

(5) A közzétett beszámoló – az informatikai rendszer útján – az országos névjegyzékben a szervezet nevének vagy nyilvántartási számának megadásával, keresőprogram segítségével is megismerhető.

(6) A beszámolót és – papír alapú megküldés esetén – a beszámoló elektronikus másolatát is a bíróság őrzi. Az elektronikus úton megküldött beszámolót úgy kell megőrizni, hogy az kizárja az utólagos módosítás lehetőségét, folyamatosan biztosított legyen az ahhoz való hozzáférés, valamint az elektronikus okirat értelmezhetősége (olvashatósága). Az elektronikus okiratot védeni kell a jogosulatlan hozzáférés, módosítás, törlés vagy megsemmisítés ellen is.

(7) A bíróság az informatikai rendszer útján ellenőrzi a beszámoló megküldésének tényét és időpontját.

40. § (1) Ha a szervezet a beszámolót elektronikus úton küldi meg az OBH részére, ennek során nincs helye a papír alapú beszámoló képi formátumú elektronikus okirattá történő átalakításának.

(2) A beszámolónak az OBH részére történő megküldésével a szervezet letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségének is eleget tesz.

(3) A számviteli törvény és az Ectv. szerinti beszámoló elektronikus okiratként történő elkészítése nem jogosít a beszámoló összeállítását (formáját, szerkezetét, tagolását) illetően a számviteli törvényben és az Ectv.-ben előírt rendelkezésektől való eltérésre.

(4) A beszámolót a szervezetnek az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 7. §-ának (2) bekezdése szerinti képviselője küldi meg a bíróság részére.

(5) Ha a szervezet a beszámolóról – külön jogszabály szerint arra feljogosított által aláírt – papír alapú okirat alapján határozott, úgy a (4) bekezdés szerinti személy egyben igazolja, hogy az ezt követően elektronikus úton megküldött beszámoló megegyezik a jóváhagyott beszámolóval. Ebben az esetben a (4) bekezdés szerinti személy a papír alapú beszámoló egy eredeti példányát – annak elfogadásától számított tíz évig – megőrzi, és amennyiben a megküldött beszámoló szabályszerűségével összefüggésben kétség merülne fel, köteles azt a bíróság, illetve a törvényességi ellenőrzést folytató ügyészség felhívására bemutatni.

(6) A beszámolóhoz kötelező könyvvizsgálat esetén mellékelni kell – a független könyvvizsgálói jelentést is. E törvény beszámolóra vonatkozó előírásait a könyvvizsgálói jelentésre is megfelelően alkalmazni kell.

16. A szervezet adószáma és statisztikai számjelének nyilvántartásban történő rögzítése

41. § (1) A bíróság az adószám, illetve statisztikai számjel megállapításához szükséges adatokat a nyilvántartásba vételről szóló határozat jogerőre emelkedése megállapításának napját követő öt munkanapon belül az informatikai rendszer alkalmazásával továbbítja az állami adóhatósághoz, illetve a Központi Statisztikai Hivatalhoz. E szervek a beadvány hozzájuk érkezésének napján a létrehozott adószámról, illetve a statisztikai számjelről tájékoztatást küldenek a bíróság részére.

(2) A bíróság a statisztikai számjel beszerzése érdekében a Központi Statisztikai Hivatallal közli a szervezet nevét, székhelyét, nyilvántartási számát és a szervezet mindenkor hatályos TEÁOR szerinti főtevékenység kódját.

(3) A bíróság a szervezet adószámát és statisztikai számjelét az állami adóhatóság, illetve a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása alapján hivatalból, elektronikus úton jegyzi be a nyilvántartásba, az adat bejegyzéséről nem kell végzést hozni.

17. A nyilvántartásból való törlésére irányuló eljárás általános szabályai

42. § (1) A szervezet, ha az Ectv. vagy külön törvény így rendelkezik végelszámolás lefolytatása után, illetve – ha a szervezetre irányadó törvény ezt megengedi – ennek hiányában is kérheti a törlését a nyilvántartásból. A kérelem elbírálására a nyilvántartásba vételére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(2) Ha a szervezetnek – törvény rendelkezése alapján – végelszámolást kell lefolytatnia, a szervezet nyilvántartásból való törlésére irányuló kérelmet a végelszámolónak kell benyújtania.

43. § (1) A bíróság a szervezetet hivatalból törli a nyilvántartásból

a) a felszámolási eljárást lefolytató bíróságnak a szervezet megszüntetéséről szóló jogerős végzése vagy

b) a szervezet feloszlatásáról, megszüntetésről vagy megszűnése megállapításáról rendelkező jogerős ítélet

alapján.

(2) Ha a bíróság a szervezetet feloszlatja, megszünteti vagy a szervezet megszűnését megállapítja, a feloszlatásról, megszüntetésről vagy a megszűnés megállapításáról szóló jogerős ítéletet megküldi a nyilvántartást vezető bíróságnak.

(3) A (1) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben a bíróság a szervezetet – kivéve, ha a szervezetre irányadó jogszabály másképp rendelkezik – a kényszer-végelszámolási eljárás vagy a felszámolási eljárás lefolytatását követően törli a nyilvántartásból, a végzés ellen sem fellebbezésnek, sem felülvizsgálatnak nincs helye.

18. A közhasznú nyilvántartásba vétel és a közhasznú minősítés nyilvántartásból való törlése

44. § (1) A bíróság a szervezet – illetve alapítvány esetében az alapító vagy az alapítvány – kérelmére polgári nemperes eljárásban dönt a szervezet közhasznúvá minősítéséről és a közhasznú jogállás nyilvántartásba történő bejegyzéséről. Alapítvány esetében a kérelmet az alapítónak kell benyújtania, ha a kérelemben úgy nyilatkozik, hogy a bírósághoz korábban benyújtott létesítő okirat nem tartalmazza az Ectv.-ben előírt rendelkezéseket. Az eljárásra a nyilvántartást vezető bíróság illetékes.

(2) A bíróság a kérelemről – a (6) bekezdésben foglalt kivétellel – a kérelem beérkezését követő harminc napon belül dönt.

(3) A kérelemnek tartalmaznia kell:

a) az eljáró bíróság megjelölését,

b) a kérelmező nevét, lakóhelyét (székhelyét) és

c) a kérelemmel érintett szervezet nevét és nyilvántartási számát.

(4) A kérelemben nyilatkozni kell arról, hogy

a) az Ectv.-ben foglalt követelmények teljesítése a letétbe helyezett beszámolókból megállapítható és

b) a létesítő okirat tartalmazza az Ectv.-ben előírt rendelkezéseket.

(5) A kérelemhez csatolni kell a vezető tisztségviselő nyilatkozatát arról, hogy nem esik az Ectv.-ben meghatározott kizáró ok alá és a korábbi két év beszámolóját.

(6) Ha a szervezet úgy nyilatkozik, hogy a bírósághoz korábban benyújtott létesítő okirat nem tartalmazza az Ectv.-ben előírt rendelkezéseket, a kérelemhez csatolni kell a létesítő okirat módosítását, illetve egységes szerkezetbe foglalt szövegét. A kérelemhez a belső szabályzatot is csatolni kell, ha törvény alapján a szervezet szabályzatot készített.

(7) Ha a kérelmező a korábbi két év beszámolóját papír alapon küldte meg az OBH részére, azok elektronikus űrlapként elkészített másolatát – a bíróság felhívására – meg kell küldeni a bíróság részére. A bíróság akkor hívhatja fel a szervezetet a korábbi két év beszámolója elektronikus űrlapként elkészített másolatának megküldésére, ha a papír alapon megküldött beszámolók OBH által készített elektronikus másolatai az automatizált döntéshozatalra nem használhatóak fel.

(8) Ha a kérelemhez a (6) bekezdés alapján létesítő okiratot csatolnak, a bíróság a változásbejegyzési kérelemről és a közhasznú jogállás nyilvántartásba vételéről egy eljárásban dönt.

(9) A (8) bekezdés kivételével a bíróság a beszámolók, és a bírósághoz korábban benyújtott létesítő okirat alapján dönt a szervezet közhasznúvá minősítéséről, ebben az esetben az eljárás során hiánypótlási felhívás kibocsátásának nincs helye.

45. § (1) A bíróság a közhasznú szervezet letétbe helyezett beszámolóját a letétbe helyezést követő hatvan napon belül – az informatikai rendszer alkalmazásával, automatizált módon – megvizsgálja. Ha a beszámoló alapján azt állapítja meg, hogy a szervezet a közhasznúvá minősítés feltételeinek nem felel meg, a szervezet közhasznú minősítésének megszüntetéséről és az erre vonatkozó adat nyilvántartásból való törléséről határoz.

(2) A cégbíróság és ha a nyilvántartásba vételre nem bíróság jogosult, az erre jogosult szervezet az (1) bekezdés és a 44. § rendelkezései szerint jár el – az eljárására irányadó szabályok szerint – az általa nyilvántartott szervezet közhasznúvá minősítése és a közhasznú jogállás nyilvántartásba történő bejegyzésére, illetve a közhasznú minősítés megszüntetése és a közhasznú jogállás nyilvántartásból való törlésére irányuló eljárás során.

19. Jogorvoslatok

46. § (1) Ha e § másképp nem rendelkezik a törvény elsőfokú eljárásra vonatkozó rendelkezéseit a másodfokú eljárásban is megfelelően alkalmazni kell.

(2) A nem az ügy érdemében hozott fellebbezhető végzések elleni fellebbezést és az ahhoz csatolt mellékleteket az elektronikus útra kötelezett és az elektronikus utat választó kérelmezőnek elektronikus úton kell a bíróság részére megküldenie.

(3) Az első fokon eljárt bíróság az iratokat az informatikai rendszeren keresztül, közvetlenül terjeszti fel a másodfokú bíróság részére.

(4) A másodfokú bíróság az ügy iratait és a másodfokú határozatot az informatikai rendszeren keresztül küldi meg az elsőfokú bíróságnak. A másodfokú bíróság határozatának papír alapú kiadmányát is megküldi az első fokon eljárt bíróság részére, ha a kérelmező az első fokon eljáró bírósághoz beadványát papír alapon nyújtotta be.

(5) Az ügyész a fellebbezést elektronikus úton küldi meg a bíróság részére.

(6) A másodfokú bíróság a fellebbezésről a felterjesztéstől számított hatvan napon belül dönt. Ha a bíróság döntési kötelezettségének határidőn belül nem tesz eleget, a bíróság elnöke felhívja a bírói tanács elnökét, hogy soron kívül, nyolc napon belül tegye meg a szükséges intézkedéseket a fellebbezés elbírálása érdekében. A bíró a kérelem elbírálását követően a bíróság elnökének beszámol arról, hogy mi volt az indoka annak, hogy döntési kötelezettségének határidőn belül nem tett eleget.

IV. Fejezet

AZ EGYES NYILVÁNTARTOTT SZERVEZETEKRE VONATKOZÓ SPECIÁLIS SZABÁLYOK

20. Utaló rendelkezés

47. § E törvény rendelkezéseit az e fejezetben szabályozott polgári nemperes eljárásokban az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

21. Az alapítvány nyilvántartásba vételére irányuló kérelem tartalmi elemei

48. § (1) Az alapítvány nyilvántartásba vétele iránti kérelemnek a 20. §-ban foglaltakon túlmenően tartalmaznia kell az alapítvány vagyonának kezelésére kijelölt kezelő szerv nevét, illetve megnevezését, valamint lakóhelyét (székhelyét), vagy az említett célból létrehozott kezelő szervezet tagjainak nevét, lakóhelyét is.

(2) Az alapítvány nyilvántartásba vétele iránti kérelemben nyilatkozni kell a következőkről is:

a) az alapítvány típusáról (alapítvány, a pártok működését segítő tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végző alapítvány),

b) az alapítvány vagyonfelhasználási módjáról, a felhasználható vagyon mértékéről,

c) arról, hogy az alapítványhoz lehet-e csatlakozni (nyílt vagy zárt alapítvány).

(3) A (2) bekezdésben meghatározott nyilatkozatot az alapító okirat tartalmával egyezően kell megtenni.

49. § (1) Az alapítvány nyilvántartásba vétele iránti kérelemhez a 21. és 22. §-ban foglaltakon túlmenően csatolni kell a következőket is:

a) az alapítvány kezelő szerve (szervezete) tagjainak a tagság elfogadására és a jogszabályban meghatározott követelményekre vonatkozó, az összeférhetetlenségre is kiterjedő nyilatkozatát,

b) az igazolást az alapítvány céljára rendelt vagyon rendelkezésre bocsátásáról

ba) pénzbeli vagyonrendelés esetén a pénzforgalmi szolgáltató igazolását a fizetési vagy pénzforgalmi számlán elhelyezett összegről, az ügyvéd vagy a bíróság igazolását az ügyvédi vagy bírósági letétről vagy a közjegyző igazolását az alapítvány céljára rendelt vagyon bizalmi őrzésbe adásáról,

bb) – a legalább a működés megkezdéséhez szükséges pénzbeli vagyonrendelésen túlmenően – egyéb vagyonrendelés esetén az alapítói nyilatkozatot,

c) felügyelő szerv esetén a felügyelő szerv tagjainak a tagság elfogadására és a jogszabályban meghatározott követelményekre vonatkozó nyilatkozatát és

d) az alapítói jogok gyakorlására kijelölt személynek a kijelölés elfogadására vonatkozó nyilatkozatát.

(2) Az alapítvány szervezeti egységének jogi személlyé nyilvánítása esetén az alapítvány nyilvántartásba vétele iránti kérelemhez csatolni kell az igazolást az alapítvány céljára rendelt vagyonból elkülönített vagyon rendelkezésre bocsátásáról is.

(3) Az (1) bekezdés ba) pontjában és a (2) bekezdésben foglalt igazolásból ki kell tűnnie, annak, hogy az alapító a fizetési vagy pénzforgalmi számlán elhelyezett, a letétbe helyezett, illetve a bizalmi őrzésbe adott összeg felett a nyilvántartásba vételi eljárás befejezéséig nem rendelkezhet, s hogy azt az alapítvány nyilvántartásba vétele esetén az alapítványnak kell átadni.

(4) Az alapítvány nyilvántartásba vétele iránti kérelemhez csatolni kell a külön törvényben meghatározott iratokat is.

22. Az alapítványok egyesítésére irányuló kérelem

50. § Az alapítványok egyesítésére irányuló kérelemhez a 21. és 22. §-ban foglaltakon túlmenően az új vagy a megfelelően módosított – a megszűnt alapítvány jogutódlásáról is rendelkező – alapító okiratot is csatolni kell.

23. Az alapítvány nyilvántartásba vételére irányuló eljárás

51. § Az alapítvány nyilvántartásba vétele iránti kérelmet az alapító nyújthatja be. Ha az alapítványt több alapító hozta létre, a nyilvántartásba vétel iránti kérelmet az alapítóknak együttesen kell benyújtaniuk.

52. § Az alapítvány alapítóját megillető jogok, és az alapítót terhelő kötelezettségek tárgyában perképességgel az alapító rendelkezik, az eljárásban hozott határozatokat az alapítványnak is kézbesíteni kell.

24. Az alapítvány nyilvántartásban szereplő adatainak módosítására irányuló eljárás

53. § (1) Alapítvány esetében a változásbejegyzési kérelmet az alapítónak kell benyújtania és az alapító gyakorolja a kérelmezőt megillető jogokat és kötelezettségeket.

(2) Ha az állami alapító által alapított alapítvány, és állami alapító által államháztartáson kívüli alapítóval közösen alapított alapítvány esetében az alapítók új kezelő (szervet) szervezetet jelölnek ki, a változásbejegyzési kérelemhez csatolni kell az állami alapító nyilatkozatát arról, hogy a kezelő szervezet mely tagját jelölte.

25. Az alapítvány kezelő szervének (szervezetének) bíróság általi kijelölésére irányuló eljárás

54. § (1) A bíróság a kezelő szerv (szervezet) kijelöléséről polgári nemperes eljárásban határoz, ha

a) az alapító nem él a kezelő szerv (szervezet) kijelölésének jogával vagy az alapító által kijelölt szerv (szervezet) a feladat ellátását nem vállalja,

b) az alapító halála vagy jogutód nélküli megszűnése miatt az alapítói jogok gyakorlására nem kerülhet sor.

(2) Ha a kezelő szerv (szervezet) kijelölésének feltételei fennállnak, a bíróság az ügyész indítványára vagy az egyéb érdekelt kérelmére az eljárást megindítja.

(3) Az e §-ban szabályozott eljárás során a bíróság az alapítvány célja szerinti szakterületen működő szervezettől javaslatot kérhet a kezelő szerv (szervezet) tagjaira vonatkozóan.

26. Az alapítvány új kezelő szerve (szervezete) nyilvántartásba történő bejegyzésére irányuló változásbejegyzési eljárás

55. § Ha az alapító a Ptk. 74/C. § (6) bekezdése alapján az alapítvány kezelő szerve (szervezete) kijelölését visszavonja és új kezelő szervet (szervezetet) jelöl ki, változásbejegyzési kérelem benyújtásával kérheti az új kezelő szerv (szervezet) nyilvántartásba vételét.

56. § (1) Az 55. § szerinti változásbejegyzési kérelemhez csatolni kell

a) azokat az okiratokat, amelyek valószínűsítik, hogy az alapítvány kezelő szerve (szervezete) veszélyezteti az alapítvány célját,

b) az alapítvány új kezelő szerve, illetve kezelő szervezete tagjainak a tagság elfogadására, valamint a jogszabályban meghatározott követelményekre vonatkozó, az összeférhetetlenségre is kiterjedő nyilatkozatát és

c) az alapító okirat módosítását.

(2) A bíróság a kérelmet azzal a felhívással küldi meg a kezelő szervnek vagy a kezelő szervezet tagjainak, hogy a kézbesítéstől számított tizenöt napon belül nyilatkozzanak arról, hogy a kérelemben foglaltakat vitatják-e.

(3) Ha a kérelemben foglaltakat a kezelő szerv vagy a kezelő szervezet bármely tagja vitatja, vagy a kezelő szervezet bármely tagja részére az alapító által a bíróság felhívására megjelölt újabb címre a felhívás nem volt kézbesíthető, a bíróság a változásbejegyzési eljárást megszünteti, egyben felhívja az alapítót, hogy harminc napon belül keresetlevél benyújtásával kezdeményezheti az alapítvány új kezelő szerve (szervezete) kijelölésének nyilvántartásba történő bejegyzését, erre az alapítót az eljárást megszüntető végzésben figyelmeztetni kell.

(4) Ha az eljárás (3) bekezdésben meghatározott okból történő megszüntetésének nincs helye, és az alapító által csatolt iratokból nem állapítható meg, hogy az alapítvány kezelő szerve (szervezete) veszélyezteti az alapítvány tevékenységét, a bíróság a kérelmet elutasítja, egyben felhívja az alapítót, hogy harminc napon belül keresetlevél benyújtásával kezdeményezheti az alapítvány új kezelő szerve (szervezete) kijelölésének nyilvántartásba történő bejegyzését, erre az alapítót a kérelmet elutasító végzésben figyelmeztetni kell.

(5) Ha a változásbejegyzési eljárás során az alapítvány kezelő szerve, vagy kezelő szervezetének valamennyi tagja e tisztségéről lemond (a tagság elfogadására irányuló jognyilatkozatát visszavonja), a bíróság a kezelő szervet, illetve a lemondott tagokat a nyilvántartásból törli, egyidejűleg az alapító által bejelentett, az alapítvány új kezelő szervét (szervezetét) nyilvántartásba veszi.

27. Az alapítvány új kezelő szerve (szervezete) nyilvántartásba történő bejegyzésére irányuló peres eljárás

57. § (1) Az alapító által az 56. § (3) és (4) bekezdése alapján indított perre a nyilvántartást vezető bíróság illetékes. A pert az alapítónak az alapítvány és a kezelő szerv vagy a kezelő szervezet tagjai ellen kell megindítania. A bíróság hivatalból beszerzi a nemperes ügy 56. § (1) bekezdés b) és c) pontjában megjelölt iratait.

(2) A bíróság az alapító fél keresetlevélben előterjesztett kérelmére beszerzi a nemperes ügy 56. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott iratait, ha arra a fél bizonyítékként kíván hivatkozni.

(3) Ha a bíróság a keresetlevélben foglaltaknak helyet ad, a jogerős ítéletet alapján hivatalból kell módosítani a nyilvántartás adatait, az ítélet miatt bekövetkezett adatváltozásról végzést hozni nem kell.

28. Az alapítványok egyesítésére irányuló eljárás

58. § (1) A bíróság az érdekelt alapítók közös kérelmére – új alapítvány egyesüléssel történő létrehozása vagy más alapítványhoz való csatlakozás céljából – polgári nemperes eljárásban dönt az alapítványok egyesítéséről.

(2) Az alapítványok egyesítésére irányuló kérelmet az alapítványok alapítóinak együttesen kell benyújtaniuk.

(3) A bíróság illetékességét új alapítvány létrehozása esetén az új alapítvány székhelye alapítja meg, csatlakozás esetén pedig az eljárásra az a nyilvántartást vezető bíróság illetékes, amely azt az alapítványt tartja nyilván, amelyhez csatlakozni kívánnak.

(4) A bíróság – a (6) bekezdésben foglalt eltéréssel – új alapítvány létrehozása esetén, az alapítványok egyesítését elrendelő határozatában rendelkezik az alapítványok megszűnéséről és az új alapítvány nyilvántartásba vételéről.

(5) A bíróság csatlakozás esetén, az alapítvány csatlakozását elrendelő határozatában rendelkezik a csatlakozó alapítvány megszűnéséről és a csatlakozással érintett alapítvány adataiban bekövetkezett változás nyilvántartásba történő bejegyzéséről.

(6) Ha a (4) vagy (5) bekezdés alapján megszüntetett alapítványt (alapítványokat) nem az eljáró bíróság vette nyilvántartásba, a bíróság jogerős határozatát megküldi a megszűnt alapítványt nyilvántartásba vevő bíróság számára is. A nyilvántartást vezető bíróság a megszűnt alapítványt (alapítványokat) hivatalból törli a nyilvántartásból, a végzés ellen sem fellebbezésnek, sem felülvizsgálatnak nincs helye.

(7) A bíróság eljárására egyebekben az alapítvány nyilvántartásba vételére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

29. Az alapítvány nyilvántartásból való törlése, illetve megszűnésének megállapítására irányuló polgári nemperes eljárás

59. § (1) Az alapítvány nyilvántartásból való törlése iránti kérelmet az alapító nyújthatja be vagy az ügyész indítványozhatja a Ptk. 74/E. § (1) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott okból.

(2) Az alapítvány megszüntetésére és az alapítvány nyilvántartásból való törlésére irányuló kérelmet, annak okán, hogy az alapítvány céljának megvalósítása lehetetlenné vált az alapító nyújthatja be [Ptk. 74/E. § (3) bekezdés].

(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott kérelemhez, illetve az (1) bekezdésben meghatározott indítványhoz csatolni kell a kérelmet, illetve az indítványt alátámasztó okiratokat.

(4) Ha az alapító a (2) bekezdésben meghatározott okból kéri az alapítvány megszüntetését, a bíróság a kérelmet azzal a felhívással küldi meg az alapítványnak, hogy kézbesítéstől számított harminc napon belül nyilatkozzon arról, hogy a kérelemben foglaltakat vitatja-e.

(5) Ha a kérelemben foglaltakat az alapítvány vitatja, a bíróság az eljárást megszünteti, egyben felhívja az alapítót, hogy harminc napon belül keresetlevélben kérheti az alapítvány (2) bekezdésben meghatározott okból történő megszűnésének megállapítását, erre az alapítót az eljárást megszüntető végzésben figyelmeztetni kell.

(6) Ha az eljárás (5) bekezdésben meghatározott okból történő megszüntetésének nincs helye, és az alapító által csatolt iratokból nem állapítható meg, hogy az alapítvány céljának megvalósítása lehetetlenné vált, a bíróság a kérelmet elutasítja, egyben felhívja az alapítót, hogy harminc napon belül keresetlevélben kérheti az alapítvány (2) bekezdésben meghatározott okból történő megszüntetését, erre az alapítót a kérelmet elutasító végzésben figyelmeztetni kell.

(7) Ha a kérelem vagy indítvány előterjesztésének indoka az, hogy az alapító okiratban meghatározott idő eltelt a kérelemben erre kell hivatkozni.

30. Az alapítvány megszüntetésére irányuló polgári peres eljárás

60. § (1) A bíróság az alapítvány megszüntetését az alapító által az 59. § (5) vagy (6) bekezdés alapján előterjesztett keresete alapján, peres eljárásban rendeli el, a perre az alapítvány székhelye szerinti törvényszék illetékes.

(2) A bíróság az alapítvány megszüntetéséről az ügyésznek a Ptk. 74/E. § (3) bekezdése alapján előterjesztett keresete alapján peres eljárásban dönt, a perre az alapítvány székhelye szerinti törvényszék illetékes.

(3) Az alapítvány megszüntetésére irányuló kereseti kérelmet a Ptk. 74/E. § (3) bekezdésében meghatározott okból az ügyész vagy az egyéb érdekelt, míg a Ptk. 74/F. § (2) bekezdésében meghatározott okból az ügyész nyújthat be.

(4) Ha a bíróság az alapítvány megszűnését állapítja meg vagy az alapítványt megszünteti, a jogerős ítéletet megküldi a nyilvántartást vezető bíróságnak. A nyilvántartást vezető bíróság az alapítványt az ítélet alapján hivatalból törli a nyilvántartásból, a végzés ellen sem fellebbezésnek, sem felülvizsgálatnak nincs helye.

31. Az alapítvány megszűnésének nyilvántartásba való bejegyzése iránti eljárás

61. § (1) Ha a bíróság az 59–60. §-ban meghatározott okból az alapítvány nyilvántartásból való törlését rendeli el vagy az alapítvány megszűnését állapítja meg vagy az alapítványt megszünteti az Ectv.-ben foglalt szabályok szerint jár el.

(2) Ha a végelszámolás, kényszer-végelszámolási eljárás elrendelésére másik bíróság illetékes, a bíróság a jogerős határozatot megküldi a végelszámolás, kényszer-végelszámolási eljárás lefolytatására jogosult bíróságnak.

(3) A nyilvántartást vezető bíróság a végelszámolást, kényszer-végelszámolást követően az alapítványt hivatalból törli a nyilvántartásból, a végzés ellen fellebbezésnek és felülvizsgálatnak nincs helye.

32. A közalapítvány megszüntetésére irányuló sajátos nemperes eljárás

62. § (1) A közalapítvány megszüntetésére irányuló sajátos nemperes eljárásban a bíróság az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. törvény szabályait alkalmazva jár el.

(2) Az eljárás a közalapítványt nyilvántartó bíróság hatáskörébe és illetékességébe tartozik.

33. Az egyesület nyilvántartásba vétele iránti kérelem tartalmi elemei

63. § Az egyesület nyilvántartásba vétele iránti kérelemhez a 21. és 22. §-ban foglaltakon kívül csatolni kell a következőket is:

a) az egyesület alakuló ülésének jegyzőkönyvét,

b) az egyesület alakuló ülésének jelenléti ívét, a tagok nevével, lakóhelyével (székhelyével) és aláírásával és

c) az egyesület ügyintéző és képviseleti szerve tagjainak a tagság elfogadására és a jogszabályban meghatározott követelményekre vonatkozó nyilatkozatát.

64. § Felügyelő szerv esetén a felügyelő szerv tagjainak a tagság elfogadására és a jogszabályban meghatározott követelményekre vonatkozó nyilatkozatát is csatolni kell a kérelemhez.

65. § Az egyesület nyilvántartásba vétele iránti kérelemhez elkülönítve kell csatolni az olyan iratot, amely mind nyilvános, mind nem nyilvános adatokat vagy csak nem nyilvános adatokat tartalmaz.

66. § (1) A szövetség nyilvántartásba vétele iránti kérelemnek tartalmaznia kell a szövetséget létrehozó egyesületek nevét, székhelyét és nyilvántartási számát is.

(2) A szövetség nyilvántartásba vételére az egyesület nyilvántartásba vételére irányadó szabályokat kell alkalmazni.

34. Az egyesület nyilvántartásba vételére irányuló eljárás egyes szabályai

67. § (1) A bíróság a nyilvántartásba vétel iránti kérelemhez csatolt az egyesület alakuló ülésének jegyzőkönyve vagy a jegyzőkönyvéhez mellékelt tagjegyzék (részvételi ív) alapján vizsgálja azt, hogy az alapítók száma megfelel-e a törvényben foglalt rendelkezéseknek.

(2) A bíróság az ügyintéző és képviseleti szerv tagjainak a nyilvántartásba vételi kérelemhez csatolt nyilatkozata alapján vizsgálja azt, hogy megfelelnek-e a törvényben előírt feltételeknek.

(3) A bíróság a nyilvántartásba vételi kérelemhez csatolt alapszabály alapján vizsgálja azt, hogy az egyesület alapszabályban megállapított céljai nem ellentétesek-e a törvényi rendelkezésekkel és azt, hogy az alapszabály rendelkezései biztosítják-e az egyesület törvényben meghatározott keretek közötti működését.

35. A szövetség nyilvántartásban szereplő adatainak módosítására irányuló eljárás

68. § Ha a szövetséghez egyesület csatlakozik, a bíróság az egyesületek szövetsége erre irányuló változásbejegyzési kérelmére a szövetség adatai közé bejegyzi az új tag nevét, székhelyét és nyilvántartási számát.

36. Egyéb szervezetek

69. § A párt, a sportról szóló törvény alapján működő szervezet, a kölcsönös biztosító egyesület, a szakszervezet, a köztestület, a magánnyugdíjpénztár, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a hitelintézetek önkéntes betétbiztosítási, illetve intézményvédelmi alapja, a Munkavállalói Résztulajdonosi Program szervezet és az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló törvény szerint alapított európai területi társulás esetében e törvény rendelkezéseit akkor kell alkalmazni, ha a szervezetre irányadó törvény eltérően nem rendelkezik.

70. § A köztestületet a bíróságnak nem kell nyilvántartania akkor, ha a létrehozását rendelő törvény így rendelkezik.

71. § (1) Ha az egyházakkal való kapcsolattartásért felelős miniszter arról értesíti a bíróságot, hogy az Országgyűlés az egyesületet egyházként ismerte el, a bíróság az egyesületet a bírósági nyilvántartásból törli.

(2) Ha a cégbíróság a nyilvántartásba vételről szóló jogerős végzés megküldésével, arról értesíti a bíróságot, hogy a kölcsönös biztosító egyesületet külön törvény alapján részvénytársaságként vette nyilvántartásba, a bíróság a kölcsönös biztosító egyesületet hivatalból törli a nyilvántartásból, a törlésről végzést hozni nem kell.

V. Fejezet

AZ INFORMATIKAI RENDSZER ÉS ALKALMAZÁSAI

37. Az informatikai rendszer

72. § (1) Az informatikai rendszer a következő főbb alkalmazásokból épül fel:

a) a civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek nyilvántartása: az e törvény szerint nyilvántartásba vett szervezetek törvényszéki nyilvántartása,

b) országos névjegyzék: a törvényszéki nyilvántartások adatainak egységes, az interneten, azonosítás nélkül elérhető, országosan egységes gyűjteménye,

c) a kérelmek fogadását biztosító alkalmazás: az e törvény szerinti iratok elektronikus úton történő fogadását szolgáló alkalmazás,

d) ügyviteli alkalmazás: a bíróságon belüli ügyintézés szervezett rendjét biztosító alkalmazás,

e) iratkezelési alkalmazás: a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény szerinti iratkezelési feladatok teljesítését és a bírósági ügyvitelnek megfelelő iratkezelési feladatok teljesítését és a biztosító alkalmazás,

f) kapcsolattartó alkalmazás: a bíróság és más hatóság közötti informatikai kapcsolatot biztosító alkalmazás,

g) a beszámolót kezelő alkalmazás.

(2) Az informatikai rendszert úgy kell kialakítani, hogy annak működése során az elektronikus aláírási technológia alkalmazható legyen.

(3) Az informatikai rendszert kialakítása során országosan egységes adatbázis alkalmazásával kell biztosítani a törvényszéki nyilvántartások vezetését.

73. § (1) Az informatikai rendszer – a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – azonosítást követően vehető igénybe. Szerep alapú jogosultságkezelés (jogosultságkezelő rendszer és mechanizmus) útján kell biztosítani, hogy a felhasználó az informatikai rendszer azon alkalmazásaihoz és olyan módon férjen hozzá, ahogy azt az OBH által készített jogosultságkezelési szabályzat előírja.

(2) Az e törvényben szabályozott polgári nemperes eljárásokban a kifejezetten emberi közreműködést nem igénylő, e törvény szerinti eljárási cselekmények – ha azok megtételének törvényi feltételei fennállnak – az informatikai rendszer útján az eljáró bíróság nevében automatizáltan is végezhetőek.

(3) Az informatikai rendszer országos névjegyzék alkalmazása azonosítás nélkül megtekinthető.

74. § (1) Az informatikai rendszerben kell tárolni

a) az elektronikus úton érkezett beadványokat és azok mellékleteit,

b) a papír alapon érkezett beadványok és mellékleteik elektronikus másolatait, továbbá az űrlapok adattartamát,

c) a bíróság által hozott végzéseket és

d) az eljárás során érkezett vagy keletkezett egyéb iratokat, illetve – ha azok papír alapon érkeznek – azok elektronikus másolatait.

(2) Az eljárás befejezését követően az informatikai rendszerben tárolt adatokat biztonságos – az adatok sértetlenségét, hozzáférhetőségét biztosító – módon kell megőrizni (elmenteni, illetve tárolni).

(3) Az OBH feladata annak biztosítása, hogy a (2) bekezdésben meghatározott módon megőrzött adatok folyamatosan hozzáférhetőek legyenek, az olvashatóságukhoz szükséges technológia hozzáférhető legyen. Az OBH feladata olyan informatikai környezet kialakítása, amely a (2) bekezdésben meghatározott módon megőrzött adatok hozzáférhetővé válását legfeljebb öt munkanapon belül biztosítja. Ha az eljárás lefolytatásához a (2) bekezdésben meghatározott módon megőrzött adatokhoz való hozzáférés szükséges, az ügyintézési határidőt az adatok hozzáférhetővé válását követően kell számítani.

(4) A papír alapon érkezett irat elektronikus másolata akkor megfelelő, ha az okirat elektronikus másolatának képe megegyezik a papír alapú okiratéval.

75. § A nyilvántartást vezető bíróság a Pp. 124. § (4) bekezdésének a) pontját azzal az eltéréssel alkalmazza, hogy ha az irat beszerzése másik nyilvántartást vezető bíróságtól szükséges, a szervezetre vonatkozó iratokat az informatikai rendszer útján szerzi be, ha azok az informatikai rendszerben elérhetőek.

76. § (1) Az informatikai rendszer alkalmazásával naplót kell készíteni

a) a rendszer üzemben tartási idejéről,

b) a felhasználók adatbevitelének és adatrögzítésének tényéről az adatbevitel, illetve adatrögzítés időpontjának, valamint az azt végző személy nevének megjelölésével,

c) a rendszer által automatikusan elvégzett eljárási cselekményekről, az eljárási cselekmény és annak időpontjának feltüntetésével,

d) az üzemzavar terjedelméről és időtartamáról,

e) a nyilvános és a nem nyilvános iratokba történő iratbetekintés iránti kérelem vagy megkeresés teljesítéséről az iratokba betekintő nevének és címének, időpontjának, az érintett iratnak, valamint az iratbetekintést biztosító személy nevének, – nem nyilvános iratok esetén – az iratbetekintés jogalapjának feltüntetésével,

f) a naplóból történt adatszolgáltatásról a szolgáltatott adatok körének, az adatigénylő nevének és címének, az adatigénylésben feltüntetett adatigénylési jogalapnak, az adatszolgáltatás időpontjának, valamint az adatszolgáltatást végző azonosító adatainak feltüntetésével.

(2) A napló adatait meg kell őrizni és biztosítani kell, hogy a napló adatok folyamatosan hozzáférhetőek és olvashatóak legyenek, továbbá biztosítani kell az adatok megismeréséhez szükséges technikai eszközöket.

(3) A napló adatairól megkeresésre annak a feladatkörében eljáró bíróságnak, ügyészségnek, nyomozóhatóságnak, nemzetbiztonsági szolgálatnak továbbítható adat, amely törvényi rendelkezés megjelölésével igazolja, hogy törvény az ügy elbírálásához, továbbá jogosultság, illetve kötelezettség fennállásának ellenőrzéséhez feljogosította az adat megismerésére. Az adatigénylőnek a megkeresésben meg kell jelölnie annak az eljárásának az ügyszámát és tárgyát, amelyben az igényelt adatok megismerésére törvény alapján jogosult. Ha annak technikai feltételei fennállnak, az adatigénylő részére az adatokat elektronikus úton, automatizáltan is meg lehet küldeni.

77. § Az informatikai rendszer működésében keletkezett üzemzavarról és annak megszűnéséről a bíróságot elektronikus levélben, az üzemzavar idején szolgáltatást igénybe venni kívánó kérelmezőt pedig a szolgáltatás igénybevételének megkísérlésekor elektronikus üzenetben kell, az informatikai rendszer útján értesíti. Az informatikai rendszerben keletkezett üzemzavarról, valamint annak megszűnéséről az erre szolgáló, azonosítás nélkül elérhető internetes felületen is tájékoztatást kell adni.

78. § (1) A törvény által meghatározott határidőbe nem számít bele az a nap, amely során legalább négy órán át fennálló, az informatikai rendszerben felmerült üzemzavar akadályozta az informatikai rendszer működését.

(2) E törvény alkalmazása során üzemzavarnak kell tekinteni az informatikai rendszerben végzett olyan karbantartásokat, tervezett leállításokat is, melyek az informatikai rendszer szolgáltatásainak igénybevételét korlátozzák vagy megakadályozzák. Az üzemzavar számítása szempontjából az informatikai rendszer részének kell tekinteni azokat a kormányzati informatikai szolgáltatásokat, amelyek szükségesek az informatikai rendszer ügyfelek általi elérhetőségéhez.

79. § (1) Az informatikai rendszert úgy kell kialakítani, hogy alkalmas legyen az elektronikus úton érkezett űrlapok adattartamát automatizáltan feldolgozni és a rendszerben rögzíteni. Az informatikai rendszernek alkalmasnak kell lennie arra, hogy az űrlapok mellé csatolt mellékleteket oly módon tárolja, hogy abból kitűnjön, hogy a melléklet melyik űrlaphoz tartozik.

(2) Az informatikai rendszert úgy kell kialakítani, hogy alkalmas legyen jogszabályban meghatározott statisztikai adatok szolgáltatására.

(3) Az informatikai rendszert úgy kell kialakítani, hogy a beszámoló országos névjegyzékben való közzétételét követően elektronikus üzenetben tájékoztatást adjon a bíróság részére a nyilvántartásában szereplő közhasznú szervezetek beszámolójának közzétételéről.

(4) Az informatikai rendszert úgy kell kialakítani, hogy az Ectv.-ben meghatározott határidő elteltét követően elektronikus üzenetben tájékoztatást adjon a bíróság számára azokról, a nyilvántartásában szereplő szervezetekről, melyek a beszámoló letétbe helyezési kötelezettségüknek nem tettek eleget, s a bíróságnak törvényességi ellenőrzési eljárás lefolytatása érdekében meg kell keresnie az ügyészséget.

80. § Az e törvény alapján lefolytatott eljárásokban keletkezett papír alapú vagy elektronikus iratokat, az űrlapok adattartamát, valamint az egyes eljárási cselekmények megtételének tényét a bíróság az informatikai rendszerben rögzíti. Az informatikai rendszerben rögzített adatokat – a felek eljárási jogainak érvényesülése és az eljárások párhuzamos lefolytatásának megelőzése érdekében – a nyilvántartást vezető bíróság kezeli.

81. § (1) Az OBH felelős az informatikai rendszernek e törvényben és külön jogszabályban meghatározott informatikai biztonsági és szervezet szervezési követelményeinek teljesítéséért.

(2) Az informatikai rendszer útján kell biztosítani az informatikai rendszerben kezelt adatok védelmét a jogosulatlan hozzáféréstől, módosítástól, törléstől vagy megsemmisüléstől.

(3) Az informatikai rendszert úgy kell kialakítani, hogy biztosított legyen a rendszer zártsága és hibamentességének ellenőrizhetősége.

(4) Az informatikai rendszer útján kell biztosítani, hogy az adott ügyben keletkezett és az informatikai rendszerben kezelt adatokat csak az ismerhesse meg, akinek az eljárás irataiba való betekintést törvény biztosítja.

(5) Az informatikai rendszert úgy kell kialakítani, hogy az alkalmas legyen a szervezet adatai mellett a beszámoló közvetlen elérését biztosítani.

82. § Az informatikai rendszer útján kell biztosítani, hogy a bíróság számára fenntartott műveletek elvégzése az ügyben eljáró személy azonosítását követően váljon lehetővé. A beadványok rögzítését – azonosítást követően – a bíróság által ezzel a feladattal megbízott bírósági ügyintéző, tisztviselő, írnok is végezheti. Ahol e törvény adatrögzítési kötelezettséget ír elő, ott a bírón az adatrögzítésre feljogosított bírósági ügyintézőt, tisztviselőt és írnokot is érteni kell.

38. A civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek nyilvántartása

83. § (1) A nyilvántartás a (2) bekezdésben meghatározott elkülönült nyilvántartásokra tagozódik. A nyilvántartásába történő adatbejegyzésre az informatikai rendszer útján, automatizáltan vagy egyedi bírói utasításra kerülhet sor.

(2) A nyilvántartás az alábbi bontásban épül fel:

a) egyesület,

b) köztestület,

c) alapítvány,

d) magánnyugdíjpénztár, önkéntes kölcsön biztosító pénztár, vegyes pénztár,

e) a hitelintézetek önkéntes betétbiztosítási, illetve intézményvédelmi alapja,

f) Munkavállalói Résztulajdonosi Program szervezet,

g) európai területi társulás,

h) országos sportági szakszövetség és

i) egyéb szervezet.

(3) Ha külön törvény alapján valamely szervezet nyilvántartásba vétele a Fővárosi Törvényszék kizárólagos illetékességébe tartozik, a törvényszéki nyilvántartást úgy kell kialakítani, hogy a szervezet csak a Fővárosi Törvényszék törvényszéki nyilvántartásába legyen felvehető.

39. Az országos névjegyzék

84. § (1) Az országos névjegyzék a törvényszéki nyilvántartások adatainak közhiteles gyűjteménye, amelynek felépítése – az (5) és (6) bekezdésben foglalt kivétellel – megegyezik a nyilvántartás felépítésével.

(2) Az országos névjegyzék az OBH által működtetett internetes felületen azonosítás nélkül elérhető. Az országos névjegyzék adatai a honlapon keresőprogram segítségével is megismerhetőek.

(3) Az informatikai rendszer útján kell biztosítani, hogy a törvényszéki nyilvántartások adatai az országos névjegyzékben automatizáltan – egyidejű frissítéssel – megjelenjenek.

(4) Az országos névjegyzék – kivéve az üzemszerű karbantartás idejét – folyamatos elérhetőségét biztosítani kell.

(5) Az országos névjegyzék nem tartalmazza a nyilvántartásnak a szervezet képviselőjének, továbbá az alapítvány kezelő szervének (szervezetének) tagjainak lakóhelyére vonatkozó adatát, az a 87. §-ban foglalt módon ismerhető meg.

(6) Az országos névjegyzék a szervezet beszámolóját is tartalmazza.

VI. Fejezet

A BÍRÓSÁGI ELJÁRÁS NYILVÁNOSSÁGA

40. Az OBH feladata, a bírósági iratok megtekintése, másolatok

85. § (1) Az OBH e törvényben szabályozott módon hozzájárul a nyilvántartás nyilvánosságára vonatkozó követelmények megvalósításához.

(2) Az OBH működteti az informatikai rendszert.

86. § (1) A nyilvántartás közhiteles.

(2) A nyilvántartás fennálló, illetve törölt adatai nyilvánosak, azok az országos névjegyzék útján az interneten azonosítás nélkül megtekinthetőek.

(3) Az alapítvány és az egyesület bírósághoz benyújtott iratai – a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel – nyilvánosak, ideértve a még el nem bírált kérelmet és mellékleteit is, azokat bárki megtekintheti, azokról feljegyzést készíthet.

(4) Az egyesület szerve ülésének jelenléti íve, valamint az egyesület tagjairól készült nyilvántartás nem nyilvános.

(5) A szervezet nem nyilvános, az informatikai rendszerben tárolt iratairól külön törvény alapján, elektronikus úton teljesített adatszolgáltatás esetében, az adatszolgáltatás jogcímét, időpontját és az adatkérő személyét azonosítható módon rögzíteni kell. A rögzített adatokat az informatikai rendszer útján kell megőrizni.

87. § (1) A szervezetek nyilvános – a bíróságon rendelkezésre álló – iratai a nyilvántartást vezető bíróságnál tekinthetőek meg.

(2) A nyilvántartást vezető bíróság a szervezetek nyilvános iratainak megtekintését

a) az elektronikus iratként rendelkezésre álló iratok esetében a bíróság által az erre kijelölt helyiségben az informatikai rendszer alkalmazásával, elektronikus úton,

b) a papír alapon rendelkezésre álló iratok esetében papír alapon

biztosítja.

(3) A (2) bekezdés a) pontjában meghatározott iratbetekintés esetében biztosítani kell, hogy a kérelmező kizárólag az igényelt és az e törvény által meghatározott körben férjen hozzá az adatokhoz és azt, hogy az informatikai rendszerben tárolt adatot semmilyen módon ne változtathassa meg.

88. § (1) A szervezet – alapítvány esetén az alapító is – a nyilvántartásának rá vonatkozó adatairól másolat, kivonat vagy bizonyítvány kiadását kérheti. A másolat a nyilvántartás valamennyi fennálló és törölt adatát, a kivonat a nyilvántartás fennálló adatait, a bizonyítvány pedig – a kérelemtől függően – a nyilvántartás egyes fennálló vagy törölt adatait hitelesen tanúsítja, illetve azt, hogy valamely meghatározott bejegyzés a nyilvántartásban nem szerepel(t). A másolatot, a kivonatot vagy bizonyítványt jogszabályban meghatározott módon kell elkészíteni.

(2) A másolatban, a kivonatban, valamint a bizonyítványban az egyes adatok mellett fel kell tüntetni az adat (illetve annak törlése) bejegyzésének és a bejegyzés alapjául szolgáló határozat jogerőssé válásának időpontját is.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott okiraton záradékban szerepeltetni kell, ha az okiratban szereplő adatokat illetően változásbejegyzési eljárás van folyamatban az adott nyilvántartást vezető bíróságnál, és azt is fel kell tüntetni, hogy az melyik adatot érinti.

(4) Másolat, kivonat és bizonyítvány a nyilvántartást vezető bíróságtól kérhető, a kérelem teljesítéséről határozatot hozni nem kell.

(5) A kérelmező a bíróságtól az elektronikus közokiratról jogszabályban meghatározott módon papír alapú másolatot kérhet. Az elektronikus közokiratról jogszabályban meghatározott módon készített papír alapú másolat közokirat.

(6) A szervezet adatairól – kizárólag írásban – kivonatot kérhet az államháztartás rendjéről szóló törvény alapján az államháztartásból származó forrás felhasználásához kapcsolódó lebonyolító feladatot ellátó költségvetési szerv is.

41. A bíróság adatszolgáltatási kötelezettsége

89. § A bíróság a szervezet bejegyzéséről, a nyilvántartásban átvezetett változásokról, illetve a szervezet törléséről értesíti az állami adóhatóságot, valamint a Központi Statisztikai Hivatalt. Az értesítést, illetve az adatszolgáltatást a bíróság – az informatikai rendszer útján – elektronikus úton teljesíti.

VII. Fejezet

A CIVIL ÉS EGYÉB CÉGNEK NEM MINŐSÜLŐ SZERVEZETEK NYILVÁNTARTÁSÁNAK ADATTARTALMA

42. A civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek nyilvántartásába történő adatbejegyzés

90. § A nyilvántartásba történő adatbejegyzésre – az e törvényben vagy külön jogszabályban meghatározott eljárást követően – jogszabály vagy bírósági, más hatósági határozat alapján kerül sor.

43. A civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek nyilvántartásának tartalma

91. § (1) A nyilvántartás valamennyi szervezet esetében tartalmazza:

a) a szervezet nyilvántartási számát,

b) a szervezet nyilvántartásba vételéről szóló határozat számát, jogerőre emelkedésének napját,

c) a létesítő okirat keltét,

d) a szervezet nevét,

e) a szervezet székhelyét,

f) a szervezet képviselőjének nevét, lakóhelyét,

g) a képviselet terjedelmét és módját,

h) a szervezet célját,

i) a szervezet célja szerinti besorolását,

j) a szervezet típusát.

(2) A nyilvántartási szám jogszabályban meghatározott módon a nyilvántartást vezető törvényszék kétjegyű kódját, a szervezettípus kétjegyű kódját és a szervezet egyedi ötjegyű azonosítóját tartalmazza.

(3) A bíróság a szervezetre vonatkozó adatot oly módon törli a nyilvántartásból, hogy a szervezetre vonatkozó adat a törlésre történő utalás mellett a nyilvántartásban látható maradjon, és a nyilvántartásból az adat törlésének oka megállapítható legyen.

92. § (1) A nyilvántartás szükség szerint valamennyi szervezet esetében tartalmazza:

a) a létesítő okirat módosításának időpontját,

b) a szervezet rövidített nevét,

c) a szervezet magyar nyelvű elnevezésének megfelelő idegen nyelvű elnevezését,

d) meghatározott időtartamra alapított szervezet esetén a meghatározott idő lejártának napját,

e) a szervezet adószámát, valamint statisztikai számjelét, továbbá ha a szervezet adószáma alkalmazását felfüggesztették vagy azt törölték, akkor a felfüggesztést, a felfüggesztés megszüntetését, a törlést, illetve e határozatok megsemmisítését vagy hatályon kívül helyezését, továbbá a határozat jogerőre emelkedésének napját,

f) a szervezet közösségi adószámát, továbbá ha a szervezet közösségi adószáma alkalmazását felfüggesztették vagy azt törölték, akkor a felfüggesztést, a felfüggesztés megszüntetését, a törlést, illetve e határozatok megsemmisítését vagy hatályon kívül helyezését, továbbá a határozat jogerőre emelkedésének napját,

g) a közhasznú jogállás megszerzése esetén a közhasznú jogállás megszerzéséről, módosításáról, törléséről szóló végzés jogerőre emelkedésének napját,

h) a szervezet szervezeti egysége jogi személlyé nyilvánítása esetén a jogi személy szervezeti egység nevét, székhelyét és ügyintéző és képviseleti szervének nevét,

i) – ha a szervezet átalakulással (egyesüléssel vagy szétválással) jön létre – a jogutód szervezet esetén a jogelőd, a jogelőd szervezet esetében a jogutód szervezet nyilvántartási számát,

j) – kijavítás [(5) bekezdés] esetén – az adat kijavításának időpontját és

k) a szervezet külön törvényben meghatározott adatait.

(2) A bíróság az adóhatóság elektronikus úton megküldött értesítése alapján, hivatalból jegyzi be a szervezet adószáma, közösségi adószáma alkalmazásának felfüggesztését, törlését, a felfüggesztés megszüntetését, illetve e határozatok megsemmisítését vagy hatályon kívül helyezését, továbbá a határozat jogerőre emelkedésének napját.

(3) A bíróság a peres eljárást lefolytató bíróság által megküldött jogerős ítélet alapján, hivatalból jegyzi be a szervezet adataiban bekövetkezett változásokat, továbbá a határozat jogerőre emelkedésének napját.

(4) Ha a szervezet – alapítvány esetében a képviselő – a bíróság részére olyan, a pénzforgalmi szolgáltató által kiállított igazolást nyújt be, amely tartalmazza a szervezet pénzforgalmi számláját, valamint az azt vezető pénzforgalmi szolgáltató nevét és székhelyét, a bíróság a szervezet pénzforgalmi számláját, valamint az azt vezető pénzforgalmi szolgáltató nevét és székhelyét – változásbejegyzési eljárás lefolytatása nélkül – hivatalból bejegyzi a nyilvántartásba. Ez a rendelkezés irányadó a pénzforgalmi számla megszűnéséről szóló igazolás benyújtása esetén is.

(5) A (2)–(4) bekezdésben meghatározott esetben az adat bejegyzéséről nem kell végzést hozni, ha az ilyen módon bejegyzett adat eltér a bejegyzés alapjául szolgáló határozatban vagy értesítésben szereplő adattól, a nyilvántartásban szereplő adat kijavítására a Pp. 224. § (1) és (2) bekezdését kell megfelelően alkalmazni, azzal, hogy a kijavításról nem kell végzést hozni.

(6) Az (5) bekezdés szerint kell eljárni akkor is, ha a nyilvántartásba bejegyzett adat eltér a bejegyzés alapjául szolgáló végzés tartalmától.

93. § (1) A nyilvántartásban a hitelezők védelme érdekében valamennyi szervezet esetében fel kell tüntetni, a következő adatokat is:

a) a csődeljárás kezdő időpontját és befejezését,

b) a felszámolás kezdő időpontját és befejezését,

c) a végelszámolás kezdő időpontját és befejezését,

d) a szervezet megszűntnek nyilvánítását, továbbá, ha a szervezet megszűntnek nyilvánítására büntetőügyben eljáró bíróság döntése alapján került sor, a bíróság megnevezését, valamint a határozat számát és jogerőre emelkedésének időpontját,

e) a megszüntetési eljárás kezdő időpontját és befejezését.

(2) Az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott adatokat, valamint a szervezet neve (rövidített neve) mellett a „felszámolás alatt” („f. a.”) toldat bejegyzését (amennyiben a felszámolási eljárást végelszámolás előzte meg, az arra utaló toldat törlését), a képviselet módja változásának bejegyzését, a korábbi képviseletre jogosultak törlését, a felszámolóra, illetve a felszámolóbiztosra vonatkozó adatokat (név, székhely, lakóhely) a csődeljárást, illetve a felszámolási eljárást lefolytató bíróság végzése alapján hivatalból kell rögzíteni a nyilvántartásban, a csődeljárást, illetve a felszámolást elrendelő jogerős végzés közzétételével egyidejűleg. Ha a felszámolási eljárás a szervezet megszűnésével befejeződik, e végzés jogerőre emelkedésének napjával elektronikus úton, automatikusan kell törölni a nyilvántartásból.

94. § (1) A nyilvántartás alapítvány esetén a 91. §-ban foglaltakon túlmenően tartalmazza a következő adatokat is:

a) az alapítvány típusát (alapítvány, közalapítvány, a pártok működését segítő tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végző alapítvány),

b) az alapítványi vagyon felhasználási módját és mértékét,

c) az arra való utalást, hogy alapítványhoz lehet-e csatlakozni (nyílt vagy zárt alapítvány),

d) – kezelő szervezet esetében – a kezelő szervezet tagjainak nevét, lakóhelyét és

e) – kezelő szerv esetében – a kezelő szerv nevét, illetve megnevezését, valamint lakóhelyét (székhelyét).

(2) A nyilvántartás az alapítvány esetén szükség szerint a 92. §-ban foglaltakon túlmenően tartalmazza az állami alapító által alapított alapítvány, és állami alapító által államháztartáson kívüli alapítóval közösen alapított alapítvány esetében a kezelő szervezetbe az állami alapító részéről jelölt tag vagy tagok nevét is.

(3) A nyilvántartás alapítványok egyesítése esetén tartalmazza a tovább működő alapítvány esetén annak az alapítványnak a nevét és nyilvántartási számát, amely az alapítványhoz egyesítésre került, a megszűnt alapítvány esetén pedig annak az alapítványnak a nevét és nyilvántartási számát kell bejegyezni a nyilvántartásba, amelyhez a megszűnt alapítvány egyesítésre került.

95. § A nyilvántartás egyesület esetén a 91. §-ban foglaltakon túlmenően tartalmazza a következő adatokat is:

a) az egyesület formáját

aa) egyesület,

ab) párt,

ac) sportegyesület,

ad) elsődlegesen vallási tevékenységet végző egyesület,

ae) szakszervezet,

af) szövetség,

ag) polgárőr szervezet és

ah) egyéb, törvényben meghatározott egyesületi forma,

b) szövetség esetén az egyesületek szövetségét létrehozó egyesületek nevét, székhelyét, nyilvántartási számát.

96. § A nyilvántartás szövetség esetén a 92. §-ban foglaltakon túlmenően szükség szerint tartalmazza az ahhoz utóbb csatlakozó egyesületek nevét, székhelyét, nyilvántartási számát is.

VIII. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

44. Felhatalmazó rendelkezések

97. § Felhatalmazást kap az igazságügyért felelős miniszter, hogy

a) az e törvényben szabályozott eljárásokban alkalmazandó papír alapú űrlapokat, azok tartalmi és formai kellékeit, az űrlapokhoz csatolható mellékleteket, az elektronikus űrlapok adatait, valamint az űrlapok közzétételének módját,

b) az egyszerűsített nyilvántartásba vételi eljárás esetében a kérelemhez csatolandó létesítő okirat minta adatait és az ahhoz csatolandó mellékletek adatait, valamint az űrlapok közzétételének módját,

c) az e törvényben szabályozott eljárásokban érvényesülő ügyviteli szabályokat,

d) az informatikai rendszer szervezeti-szervezési és módszertani követelményeit,

e) az elektronikus aláírással ellátott beadványok bíróság részére való megküldésének módját és egyéb eljárási szabályokat,

f) a nyilvántartási szám képzésének módját,

g) a szervezet célja szerinti besorolását,

h) az e törvényben szabályozott eljárásokban érvényesülő iratkezelési szabályokat

rendeletben állapítsa meg.

45. Hatálybalépés

98. § (1) Ez a törvény – a (2)–(4) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetést követő napon lép hatályba.

(3) A 106. § 2012. május 30-án lép hatályba.

46. Átmeneti rendelkezések

99. § (1) A civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek nyilvántartása – 2012. június 30-áig – az alábbi adatokat tartalmazza:

a) nyilvántartási szám,

b) lajstromszám,

c) sorszám,

d) a szervezet nyilvántartásba vételéről szóló határozat száma, jogerőre emelkedésének napja,

e) a szervezet neve,

f) a szervezet székhelye,

g) a szervezet képviselőjének neve,

h) a szervezet képviselőjének lakóhelye,

i) a szervezet célja, valamint célja szerinti besorolása,

j) a létesítő okirat (alapszabály, alapító okirat) kelte és

k) áttételre, felfüggesztésre, megszűnésre vonatkozó adatok.

(2) A nyilvántartás alapítvány esetén – az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően – tartalmazza az alábbi adatokat is:

a) az alapítvány vagyonfelhasználási módja,

b) az arra való utalást, hogy alapítványhoz lehet-e csatlakozni (nyílt vagy zárt alapítvány) és

c) a kezelő szerv (szervezet) tagjainak neve és lakóhelye.

(3) A nyilvántartás szükség szerint tartalmazza az alábbi adatokat is:

a) a létesítő okirat módosítása esetén

aa) a létesítő okirat módosításának időpontja és

ab) a módosítás nyilvántartásba vételéről szóló határozat száma, jogerőre emelkedésének napja,

b) közhasznú jogállás megszerzése esetén

ba) a közhasznú jogállás megszerzésének időpontja,

bb) közhasznúsági fokozat,

bc) a közhasznú jogállás módosításának, törlésének időpontja,

c) szervezet szervezeti egysége jogi személlyé nyilvánítása esetén

ca) a jogi személy szervezeti egység neve,

cb) a jogi személy szervezeti egység székhelye és

cc) a jogi személy szervezeti egység ügyintéző és képviseleti szervének neve.

(4) A nyilvántartás alapítvány esetén – a (3) bekezdésben foglalt adatokon túlmenően – szükség szerint tartalmazza állami alapító által alapított alapítvány (közalapítvány), illetve állami alapító által államháztartáson kívüli alapítóval közösen alapított alapítvány (közalapítvány) esetén a kezelő szervezetbe az állami alapító részéről jelölt tag vagy tagok nevét is.

(5) A nyilvántartás szervezet esetén szükség szerint tartalmazza a szövetségét létrehozó szervezetek nevét, székhelyét, nyilvántartási számát.

100. § (1) Az OBH vezeti az interneten azonosítás nélkül elérhető országos névjegyzéket.

(2) A bíróság a szervezet nyilvántartásba vétele, illetőleg megváltozott nevének bejegyzése előtt – szükség esetén – megkeresi az OBH-t annak közlésére, hogy az országos névjegyzékben nem szerepel-e azonos vagy hasonló néven bejegyzett szervezet.

(3) Az országos névjegyzék összeállítása érdekében a bíróság – a szervezet nyilvántartásba vétele, a nyilvántartott adataiban bekövetkezett változás, továbbá a szervezet megszűnése esetén határozata jogerőre emelkedésének megállapítását követő három munkanapon belül – határozatának megfelelően elektronikus úton az OBH-t értesíti az eljárt bíróság nevéről, határozata számáról és a határozat jogerőre emelkedése napjáról, a szervezet nevéről, székhelyéről, célja szerinti besorolásáról, képviselője nevéről és lakóhelyéről, illetőleg ezen adatok megváltozásáról, valamint a szervezet megszűnéséről.

(4) Ha a szervezet nyilvántartásba vétele, a nyilvántartott adataiban bekövetkezett változás, továbbá a szervezet megszűnése kérdésében másodfokú eljárás lefolytatására került sor, az országos névjegyzék számára történő – (3) bekezdés szerinti – számítógépes adatszolgáltatás ebben az esetben is az első fokon eljárt bíróság feladata. A másodfokon eljárt bíróság a jogerős határozatának meghozatalát követően gondoskodik az iratok visszajuttatásáról az elsőfokú bírósághoz.

(5) Az országos névjegyzék tartalmazza

b) az eljáró bíróság nevét,

c) a szervezet típusát,

d) a szervezet beszámolóját,

e) a végelszámolást, felszámolási eljárást, csődeljárást elrendelő végzést és

f) a szervezettel szembeni felszámolási eljárásra, csődeljárásra, kényszer-végelszámolási eljárásra, végelszámolásra vonatkozó adatot.

(6) Az országos névjegyzék arra való figyelmeztetést tartalmaz, hogy a névjegyzék nem közhiteles.

101. § E törvény közhasznú szervezetekre vonatkozó 8. § (3) bekezdését a törvény hatálybalépését követően közhasznú minősítést szerzett szervezet esetében kell alkalmazni.

102. § Ha az e törvény hatálybalépése előtt nyilvántartásba vett szervezet esetében változásbejegyzési kérelmet nyújtanak be – és a kérelmet nem kell érdemi vizsgálat nélkül elutasítani vagy nem az ügy áttételének van helye –, a bíróság a szervezetre vonatkozó a változásbejegyzési kérelem elbírálásához szükséges iratokat elektronizálja, és az iratok elektronikus másolatát az informatikai rendszerben tárolja. A bíróság számára az iratok elektronizálásra nyitva álló határidő öt munkanap, amelyet a határidők számítása szempontjából figyelmen kívül kell hagyni.

103. § Azokra a köztestületekre vonatkozó adatokat, melyeket e törvény hatályba lépését követően – külön törvény alapján – a bíróság nem tart nyilván törölni kell a nyilvántartásból, a köztestület nyilvántartásból való törléséről nem kell végzést hozni.

104. § (1) Az e törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban e törvény rendelkezéseit – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – nem kell alkalmazni.

(2) Az 5. § (2) bekezdését az e törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

105. § (1) Ha a szervezetnek a beszámoló és közhasznúsági jelentés benyújtási kötelezettségének 2012. június 30-a előtt kell eleget tennie, a beszámolót és a közhasznúsági jelentést papír alapon kell az OBH részére benyújtania. Ha a 2012. június 30. napját követően elektronikus eljárásra kötelezett szervezet a rá irányadó határidőt elmulasztva, a beszámolót és a közhasznúsági jelentést 2012. június 30-a után nyújtja be, azokat elektronikus úton kell az OBH részére megküldenie, amely azt az országos névjegyzékben közzéteszi.

(2) Ha a beszámoló benyújtására köteles szervezet 2012. június 30. napja és 2014. május 30. napja között a korábbi két év beszámolóját is benyújtja az OBH részére azt az OBH az országos névjegyzékben közzéteszi.

106. § Az OBH legkésőbb 2012. május 30. napjától köteles biztosítani az informatikai rendszer tesztelését a bíróságok részére.

107. § (1) A nyilvántartás adatainak informatikai rendszerbe migrálása az OBH feladta, melyhez a törvényszék segítséget nyújt.

(2) A migrálás során kell biztosítani azt, hogy a nyilvántartásba vett szervezetek e törvény szerinti nyilvántartási számot kapjanak. A szervezetet az új nyilvántartási számról nem kell értesíteni.

(3) A bíróság feladata – a migrálást követően –, hogy az e törvény alapján nyilvántartásba vett szervezet nyilvántartásban (99. §) nem szereplő, a bíróságnál rendelkezésre álló adatait a nyilvántartásba bevigye.

108. § Az állami adóhatóság, illetve a Központi Statisztikai Hivatal az elnevezés, a székhely és az adószám, illetve a statisztikai számjel feltüntetésével adatot szolgáltat a törvényszék részére a nyilvántartásában szereplő alapítványról, egyesületről. A törvényszék az állami adóhatóság tájékoztatása alapján az adószámot hivatalból, elektronikus úton jegyzi be a nyilvántartásba, az adat bejegyzéséről nem kell végzést hozni.

47. Módosuló jogszabályok

109. § A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény

a) 74/E. § (1) bekezdésében az „alapítványt a nyilvántartásból” szövegrész helyébe az „alapítványt – törvényben meghatározott eljárást követően – a nyilvántartásból” szöveg,

b) 74/E. § (2) bekezdésében az „alapítványt akkor” szövegrész helyébe az „alapítványt az (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően akkor” szöveg

lép.

110. § (1) A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 38. §-a a következő mondattal egészül ki:

„A területi közjegyzői kamarát a törvényszék nem veszi nyilvántartásba.”

(2) A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 53. § (2) bekezdése a következő mondattal egészül ki:

„Az országos kamarát a törvényszék nem veszi nyilvántartásba.”

111. § (1) A statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény 8/A. § (2) bekezdése a következő új c) ponttal egészül ki, egyidejűleg a jelenlegi c) pont megjelölése d) pontra változik és egyidejűleg helyére a következő rendelkezés lép:

[Az (1) bekezdés szerinti szervezetek a statisztikai számjel megállapítása céljából történő bejelentkezésnek az alábbiak szerint tesznek eleget:]

c) – az alapítvány és az egyesület – a civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek nyilvántartásába történő bejegyzése iránti kérelem benyújtásával
d) az a)–c) pont alá nem tartozó esetben az állami adóhatóságnál történő bejelentkezési kötelezettség teljesítésével”

[egyidejűleg a statisztikai számjel megállapítása céljára rendszeresített adatgyűjtési nyomtatvány kitöltésével.]

(2) A statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény 8/A. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az egyéni vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos ügyekben eljáró hatóság, a cégbíróság, illetve a civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek nyilvántartását vezető bíróság az erre a célra szolgáló számítógépes rendszer útján közli a KSH-val a statisztikai számjel megállapításához szükséges, az egyéni vállalkozói tevékenység bejelentése, a cégbejegyzés, illetve a civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek bejegyzése érdekében kitöltött nyomtatványon rendelkezésre álló adatok közül az érintett nevét (cégnevét), valamint címét (székhelyét) és ezen túlmenően a főtevékenységét is.”

(3) A statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény 8/A. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A KSH a (3) bekezdésben meghatározott adatok alapján, az erre a célra szolgáló számítógépes rendszer útján haladéktalanul közli a körzetközponti jegyzővel, a cégbírósággal, a civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek nyilvántartását vezető bírósággal, valamint az állami adóhatósággal a (2) bekezdés a)–c) pontjában meghatározottak statisztikai számjelét, illetve az ok megjelölésével értesíti a megkereső szervezetet a statisztikai számjel megállapításának megtagadásáról. A (2) bekezdés d) pontjában meghatározottak statisztikai számjelükről – kérésükre – írásban kapnak értesítést.”

(4) A statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény 8/A. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A statisztikai számjel megállapításához szükséges adatokban bekövetkezett változást – amennyiben azt a körzetközponti jegyzőhöz, a cégbírósághoz, illetve a civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek nyilvántartását vezető bírósággal nem kell bejelenteni – és a főtevékenység változását az érintettek az adat változását követő 15 napon belül kötelesek közölni a KSH-val.”

(5) A statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény 8/A. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) Azoknak a szervezeteknek, amelyeknek nincs bírósági, cégbírósági, egyéni vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos ügyekben eljáró hatósági, adóhatósági bejelentési kötelezettségük, közvetlenül a KSH-nak kell bejelenteniük az e célra rendszeresített adatgyűjtési nyomtatvány kitöltésével a statisztikai regiszter 6. § (2) szerinti és a statisztikai számjel megállapításához szükséges adatokat és az azokban bekövetkezett változást a változást követő 15 napon belül.”

112. § A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 250. § (1) bekezdése a következő mondattal egészül ki:

„A kamarát a törvényszék nem veszi nyilvántartásba.”

113. § (1) Az igazságügyi szakértői kamaráról szóló 1995. évi CXIV. törvény 5. § (1) bekezdése a következő mondattal egészül ki:

„A területi kamarát a törvényszék nem veszi nyilvántartásba.”

(2) Az igazságügyi szakértői kamaráról szóló 1995. évi CXIV. törvény 14. § (1) bekezdése a következő mondattal egészül ki:

„A MISZK-et a törvényszék nem veszi nyilvántartásba.”

114. § A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 128/C. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(8) Az önkéntes alap nyilvántartásba vételére egyebekben a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló törvény egyesületekre vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.”

115. § (1) Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 12. § (1) bekezdése a következő mondattal egészül ki:

„Az ügyvédi kamarát a törvényszék nem veszi nyilvántartásba.”

116. § A pártok működését segítő tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végző alapítványokról szóló 2003. évi XLVII. törvény 5. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) A civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló törvény rendelkezéseit az e törvény szerinti alapítványok nyilvántartásba vételénél azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a nyilvántartásba vételről vagy a kérelem elutasításáról szóló döntés meghozatalára nyitva álló határidőbe a hiánypótlásra felhívó végzés postára adásától (átadásától) a hiányok pótlásáig, illetőleg a hiánypótlás elmaradása esetén a hiánypótlásra biztosított határidő lejártáig eltelt időt is be kell számítani. A hiányok pótlására legalább tizenöt napot kell biztosítani.”

117. § (1) Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 16. § (3) bekezdése a következő q) ponttal egészül ki:

[Az állami adóhatósághoz be kell jelenteni az adózó:]

q) alapítvány, egyesület esetében a bírósági nyilvántartási számát, a főtevékenységet és a ténylegesen végzett tevékenységet.”

(2) Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 17. § (2) bekezdése helyébe az alábbi szöveg lép:

„(2) A cégbíróság, a körzetközponti jegyző, valamint alapítvány, egyesület esetében a bíróság az erre a célra szolgáló számítógépes rendszer útján közli az állami adóhatósággal azokat a 16. § (3) bekezdésében felsorolt adatokat, amelyek a cégbejegyzés, alapítvány, egyesület nyilvántartásba vétele során, valamint a vállalkozói igazolvány kiállítása iránt kitöltött nyomtatványon rendelkezésre állnak, ideértve a 16. § (3) bekezdésének j) és k) pontjában megjelölt nyilatkozat, valamint az adózó főtevékenységéről szóló nyilatkozat adatait is. Az állami adóhatóság az adószám megállapításához szükséges, az adóköteles tevékenységet folytatni kívánó adózó neve (elnevezése), címe (székhelye), cégjegyzék- vagy egyéni vállalkozói nyilvántartási száma, valamint alapítvány, egyesület esetében azok bírósági nyilvántartási száma, illetve a 22. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozat alapján számítógépes rendszer útján közli a cégbírósággal, alapítvány, egyesület esetében a bírósággal, valamint a körzetközponti jegyzővel az adózó adóazonosító számát, illetve az ok megjelölésével értesíti a megkereső szervet az adószám megállapításának akadályáról. Az állami adóhatóság az adószám megállapításának megtagadásáról szóló jogerős határozat egy példányának megküldésével értesíti a cégbíróságot, alapítvány, egyesület esetében a bíróságot, valamint a körzetközponti jegyzőt.”

(3) Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 17. §-a a következő (3a) bekezdéssel egészül ki:

„(3a) Az alapítvány, egyesület a bejelentkezés napjától számított 15 napon belül a 16. § (3) bekezdésében felsorolt adatok közül az állami adóhatósághoz írásban bejelenti a (3) bekezdés a), c) és f) pontja szerinti adatait.”

(4) Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 17. §-a a következő (15) bekezdéssel egészül ki:

„(15) Az állami adóhatóság az e célra fenntartott számítógépes rendszeren keresztül értesíti alapítvány, egyesület esetében az adószám megállapításáról az alapítvány, egyesület adatainak közlésével a nyilvántartásba vételt elrendelő bíróságot.”

(5) Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 23. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az adózónak az adókötelezettségét érintő olyan változást – a megváltozott természetes személyazonosító adatok, lakcím és a 22. § (2) bekezdésében foglaltak kivételével –, amelyről a cégbíróság, az egyéni vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos ügyekben eljáró hatóság, alapítvány, egyesület esetében a bíróság külön jogszabály alapján az adóhatóságot nem köteles értesíteni, annak bekövetkezésétől számított 15 napon belül az előírt nyomtatványon közvetlenül az állami adó- és vámhatóságnak, illetve az önkormányzati adóhatóságnak kell bejelentenie.
(2) Az adókötelezettséget érintő változás különösen a 16. § (3) bekezdésében és 22/C. §-ában felsorolt adatok változása, továbbá a cégbejegyzésre nem kötelezett adózó végelszámolása kezdetének és befejezésének időpontja, cégbejegyzésre nem kötelezett jogi személy, egyéb szervezet végelszámolás nélküli megszűnése esetén a jogutód nélküli megszűnésről szóló döntés, az egyszerűsített végelszámolás megindulásáról, valamint annak megszüntetéséről és a cég működésének továbbfolytatásáról a Cégközlönyben megjelentetett közlemény adatai, az adóköteles tevékenység vagy a jogi személy, egyéb szervezet megszűnése is. A cég, az alapítvány, az egyesület létesítő okiratában nem szereplő, de ténylegesen végzett tevékenység esetén a tevékenység megkezdését, illetve a bejelentett vagy bejelenteni elmulasztott tevékenység megszűnését követő 15 napon belül tesz bejelentést.”

(6) Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 23. § (5) és (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Ha a 17. § (1) bekezdésének a)–b) pontjában említett adózó, és az alapítvány, egyesület adataiban bekövetkezett változás az adózó adószámának megváltozását eredményezi, az állami adóhatóság a megváltozott adószámról az adózóval egyidejűleg értesíti a cégbíróságot, az egyéni vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos ügyekben eljáró hatóságot és az egyéni vállalkozók nyilvántartását vezető szervet valamint alapítvány, egyesület esetében a bíróságot.
(6) A 17. § (1) bekezdés a)–b) pontjában említett adózó a cégbírósághoz, az egyéni vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos ügyekben eljáró hatósághoz, az alapítvány, egyesület a bírósághoz teljesített bejelentéssel tesz eleget az állami adóhatósághoz teljesítendő változásbejelentési kötelezettségének azon adókötelezettséget érintő adatai tekintetében, amelyeknek változásáról a cégbíróság, az egyéni vállalkozók nyilvántartását vezető szerv, alapítvány, egyesület esetében a bíróság külön jogszabály alapján az állami adóhatóságot értesíti. A 17. § (1) bekezdés b) pontjában említett adózó, valamint az alapítvány, egyesület a főtevékenység változását a változást követő 15 napon belül az állami adóhatósághoz jelenti be az 1893/2006/EK rendelet szerint.”

(7) Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 53. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) Az (1) bekezdésben meghatározott adatkörön belül nem minősül adótitoknak alapítvány, egyesület esetében a 16. § (3) bekezdés szerinti adata, a bírósági nyilvántartás nyilvános adata, valamint az alapítvány, egyesület bírósági nyilvántartásának üzemeltetőjétől kérhető adat, valamint az az adat, amely alanyával (adóalannyal vagy adózóval) nem hozható kapcsolatba.”

(8) Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 128/A. §-a a következő (5a) bekezdéssel egészül ki:

„(5a) Ha a cégbíróság az állami adóhatóságot külföldi vállalkozás belföldi fióktelepe megszüntetés iránti kérelme benyújtásának tényéről, illetve bármely cég elleni törvényességi felügyeleti eljárása során a megszüntetési eljárás megindításának tényéről, illetőleg arról értesíti, hogy felszámolásra, végelszámolásra az adott cégformára tekintettel nem kerülhet sor, az állami adóhatóság – a vámhatóságtól beszerzett adatok alapján is – elektronikus úton haladéktalanul tájékoztatja a cégbíróságot arról, hogy az érintett adózónál adóhatósági eljárás van-e folyamatban, illetve arról, hogy az értesítés alapján ellenőrzést, végrehajtást kezdeményez-e. Amennyiben a cégbírósági értesítés alapján az állami adó- és vámhatóság az adózónál ellenőrzést kezdeményez, úgy azt a végelszámolás esetén lefolytatandó ellenőrzés szabályai szerint folytatja le, és az értesítéstől számított 60 napon belül fejezi be. Ez esetben a hatósági eljárásra e § rendelkezései irányadók, azonban új eljárásra utasításnak nincs helye. E bekezdés rendelkezéseit az alapítvány, egyesület hivatalból történő megszüntetése esetén is alkalmazni kell.”

118. § A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 107. § (6) bekezdésében a „továbbá dönt” szövegrész helyébe a „továbbá – a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló törvény rendelkezései szerint – dönt” szöveg lép.

119. § (1) A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 1. § (1) bekezdése a következő új f) ponttal egészül ki és a jelenlegi f) pont jelölése g) pontra változik:

[A törvényszék mint cégbíróság (a továbbiakban: cégbíróság) feladata]

f) döntés a közhasznúvá minősítésről, és a közhasznú jogállás cégjegyzékbe történő bejegyzése, illetve törlése, továbbá”

(2) A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 1. § (1) bekezdésének e) pontjában az „elbírálása, továbbá” szövegrész helyébe az „elbírálása,” szöveg lép.

120. § (1) Az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló 2007. évi XCIX. törvény 5. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Az európai területi társulás nyilvántartásba vételére irányuló hiányos kérelem benyújtása esetén a kérelem beérkezésétől számított tizenöt napon belül postára adott, vagy a kérelmezőnek átadott végzésben a bíróság megfelelő határidő megjelölése és a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmeztetés mellett hiánypótlásra hívja fel a kérelmezőt.”

(2) Az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló 2007. évi XCIX. törvény 10. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Amennyiben az európai területi társulás jogerős nyilvántartásba vételét követően megállapításra kerül, hogy a nyilvántartásba vételre az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló 1082/2006/EK rendelet, vagy a jelen törvény rendelkezéseinek megsértésével került sor, a Fővárosi Törvényszék az ügyész keresete alapján az európai területi társulást törli a nyilvántartásból”

121. § (1) Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 29. § 10. pontja a következő szöveggel lép hatályba:

[Hatályát veszti az Szja tv.]

(2) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 293. §-ával megállapított Art. 24/C. § (9) bekezdésében a „17. § (2) bekezdés b) pontja szerinti” szövegrész helyett a „17. § (1) bekezdés b) pontja szerinti” szövegrésszel lép hatályba.

(3) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 304. §-a a következő szöveggel lép hatályba:

„(8) Az e § (1)–(6) bekezdéseiben foglalt kötelezettség az iratok eredeti példányára, vagy – ha azt jogszabály nem zárja ki – eredeti példány hiányában a külön jogszabályban előírt módon, elektronikus úton előállított hiteles másolatára vonatkozik. Az adóigazgatási eljárásban az irat eredeti példánya – ha annak megőrzését jogszabály nem írja elő, és adózó azzal nem rendelkezik – nem kérhető.””
(4) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 359. §-ával megállapított Art. 189. § (13) bekezdése a következő szöveggel és ezzel egyidejűleg az Art. 189. §-a a következő (14) bekezdéssel kiegészülve lép hatályba:
„(13) E törvénynek a bizonytalan adójogi helyzet bejelentésére irányadó rendelkezéseit a 2011. december 31-ét követően benyújtott adóbevallásra (ide nem értve az önellenőrzést) lehet alkalmazni.
(14) A munkáltató az 1996. évi CXII. törvény 200/B. § (1) bekezdésében meghatározott végtörlesztés céljából munkavállalójának nyújtott kölcsön, illetve vissza nem térítendő támogatás esetén 2013. március 31-ig adatot szolgáltat az állami adóhatósághoz az alábbi tartalommal:
a) munkavállaló neve, adóazonosító jele
b) jogcím (kölcsön/támogatás)
c) kölcsön, vissza nem térítendő támogatás összege.”
(5) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 360. § (1) bekezdés 37. pontja a következő szöveggel lép hatályba:
[Az Art.]
„37. 100. § (2) bekezdésében az „egyszerűsített ellenőrzés kivételével” szövegrész helyébe a „egyszerűsített ellenőrzés, egyes gazdasági események valódiságának vizsgálatára irányuló ellenőrzés kivételével” szöveg, illetve a „kérheti” szövegrész helyébe az „egy alkalommal kérheti” szöveg;”
[lép]
(6) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 454. § (4) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba:
„(4) Az adófizetési kötelezettséget eredményező jogviszonyban elrendelt kirendelés alapján foglalkoztatott természetes személlyel fennálló jogviszonyra tekintettel fizetendő adó alanya a kirendelést elrendelő kifizető. A természetes személyt a kirendelés alapján foglalkoztató személy minősül azonban (kifizetőként) az adó alanyának, ha a kirendelést elrendelő kifizetővel megállapodott arról, hogy a természetes személy foglalkoztatásához kapcsolódó munkabér és közterhek őt terhelik.”
(7) Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 455. § (1) bekezdés e) pontja a következő szöveggel lép hatályba:
[A kifizetőt terhelő adó alapja:]
e) az a)–b) pont hatálya alá tartozó juttatás hiányában az adófizetési kötelezettséget eredményező munkaviszonyt, vagy más jogviszonyt szabályozó munkaszerződésben, illetőleg más szerződésben meghatározott személyi alapbér, illetőleg díjazás; külföldi kiküldetés esetén e pont alkalmazásában személyi alapbér a munkaszerződés alapján fizetett (juttatott), az adott munkakörben foglalkoztatott kiküldetését megelőző évi havi átlagos alapbére, ennek hiányában a tárgyhavi személyi alapbér.”
(8) Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 455. § (4) bekezdés h) pontja a következő szöveggel lép hatályba:
[A kifizetőt terhelő adónak nem alapja:]
h) az olyan személynek juttatott bevétel, akire a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvény 11. §-a és 13. §-a szerint a biztosítási kötelezettség nem terjed ki,”
(9) Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 458. § (6) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba:
„(6) A kifizető a tagjával (ideértve az egyházi személyt is) fennálló jogviszonya alapján őt terhelő adó alapjának megállapításkor az adóalap megállapításának különös szabályai hatálya alá tartozó esetben – az (1)–(5) bekezdésben meghatározottakon túlmenően – nem veszi számításba a hónapnak azt a napját, amelyen tagja más kifizetővel is az adóalap megállapításának különös szabályai hatálya alá tartozó adófizetési kötelezettséget eredményező jogviszonyban áll, vagy egyéni vállalkozóként az adóalap megállapításának különös szabályai hatálya alatt áll, feltéve, hogy a másik kifizető e napot a taggal fennálló jogviszonya alapján őt terhelő adó, illetve az egyéni vállalkozó e napot a saját maga után fizetendő adó alapjának megállapításkor számításba veszi.”
(10) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 459. § (2) bekezdés c) pontja a „lehet” szövegrész helyett a „céljából” szövegrésszel lép hatályba.
(11) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 460. § (3) bekezdése az „egyetlen kapcsolt vállalkozása” szövegrész helyett az „egyetlen belföldi kapcsolt vállalkozása” szövegrésszel lép hatályba.
(12) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 460. § (7) bekezdés b) pontja a „kifizető kapcsolt vállalkozásával” szövegrész helyett a „kifizető belföldi kapcsolt vállalkozásával” szövegrésszel lép hatályba.
(13) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 460. §-a következő (8) bekezdéssel kiegészülve lép hatályba:
„(8) A kifizető jogosult a munkavállalója korábbi munkaviszonyával kapcsolatos, az (1) bekezdés szerinti elvárt béremelés mértékének megállapításához szükséges adatok megismerésére. A munkavállaló együttműködési kötelezettsége kiterjed ezen adatok közlésére. A kifizető az adatok közlése érdekében a munkavállaló (7) bekezdés b) pontja szerinti korábbi munkáltatóját megkeresheti.”
(14) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 463. § (2) bekezdése a „meghaladja az adott hónapra fizetendő adó összegét” szövegrész helyett a „meghaladja az adott hónapra számított adó összegét” szövegrésszel lép hatályba.
(15) Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 464. § (4) és (5) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba:
„(4) A külföldi kifizető az adóval összefüggő adókötelezettséget az Art. 8. §-ában és 9. §-ában meghatározott képviselő útján, ennek hiányában közvetlenül személyesen teljesíti. A külföldi kifizető az adókötelezettségeit személyesen csak akkor teljesítheti, ha bejelentkezése alapján az állami adóhatóság adózóként nyilvántartásba vette.
(5) Ha a külföldi kifizető az adókötelezettségek teljesítésére nem rendelkezik Art. szerinti képviselővel, és a (4) bekezdésben foglalt bejelentkezést is elmulasztja, az adóval összefüggő adókötelezettségek teljesítésére a vele adófizetési kötelezettséget eredményező jogviszonyban álló természetes személy kötelezett, és ő viseli az adókötelezettségek elmulasztása miatti jogkövetkezményeket (ide nem értve a mulasztási bírságot és az adóbírságot).”
(16) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény IX. fejezet Eljárási szabályok címe az alábbi 464/A.– 464/B. §-okkal kiegészülve lép hatályba:
464/A. § (1) A munkabérek nettó értékének megőrzését célzó adókedvezmény jogosulatlan igénybevételével összefüggésben az állami adóhatóság nem állapít meg adókülönbözetet abban az esetben, ha az adott hónapban
a) a kedvezmény igénybevétele kizárólag a 460. § (1) bekezdésben meghatározott elvárt béremelés teljesítésének elmaradása miatt jogosulatlan, és
b) az elvárt béremelést a kedvezmény igénybevevője a folyamatosan foglalkoztatottak legalább 90%-ban teljes mértékben teljesítette, és
c) az elvárt béremelés és a végrehajtott béremelés különbsége összesen nem haladja meg az adott hónapban folyamatosan foglalkoztatottnak minősülő valamennyi munkavállaló létszámának és 300 forintnak a szorzatát, és
d) a kedvezmény igénybevevője legkésőbb az ellenőrzés megállapításairól hozott határozat jogerőre emelkedéséig bizonyítja, hogy az elvárt béremelést az ellenőrzéssel érintett időszak vonatkozásában visszamenőleg valamennyi folyamatosan foglalkoztatott munkavállalója tekintetében teljesítette.
(2) Ha a kedvezményt igénybevevő olyan, a vizsgált időszakban folyamatosan foglalkoztatottnak minősülő munkavállalója tekintetében nem teljesítette a 460. § (1) bekezdésben meghatározott elvárt béremelést, aki az ellenőrzés megkezdésének időpontjában már nem munkavállalója, úgy a munkavállalót az (1) bekezdés d) pontja alkalmazása szempontjából figyelmen kívül kell hagyni.
464/B. § A munkabérek nettó értékének megőrzését célzó adókedvezmény igénybevevőjének nem kell bevallását önellenőrzéssel helyesbítenie, ha a kedvezmény jogosulatlan igénybevételét állapítja meg, de 464/A. § szerint a kedvezmény jogosulatlan igénybevételével összefüggésben adókülönbözet megállapításának nem lenne helye. Ha a visszamenőleges béremelés miatt a munkavállalónkénti részkedvezmény összege változik, az önellenőrzést a változással érintett munkavállalókkal összefüggésben teljesíteni kell.”
(17) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló CLVI. törvény 11. számú melléklet 2. pontjával megállapított Art. 2. számú melléklet I/Határidők/2. pont b) alpontjában a „ha az adózó a kérelem benyújtását megelőző két évben” szövegrész helyett a „ha az adózó esetében az alábbi feltételek bármelyike érvényesül” szövegrésszel, illetve az „az adószám felfüggesztés hatálya alatt állt vagy adószámát a felfüggesztést követően törölték, vagy” szövegrész helyett az „az adószám felfüggesztés hatálya alatt állt vagy adószámát törölték,” szövegrésszel lép hatályba.
„(20d) Ha az adózó az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 464/A. §-a alapján mentesül a jogosulatlanul igénybevett adókedvezménnyel kapcsolatos adókülönbözet megállapítása alól, a jogosulatlanul igénybevett kedvezmény összege 15%-ának megfelelő, de legalább 100 000 forint mértékű mulasztási bírságot fizet, kivéve ha bizonyítja, hogy a szükséges béremelést valamennyi folyamatosan foglalkoztatott munkavállaló tekintetében visszamenőleg, az ellenőrzés megkezdésének időpontját megelőzően végrehajtotta.”

(2) Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 3. számú mellékletének G/4. pontjában az „össztömegét” szövegrész helyébe az „össztömegét, gyártási évét,” szöveg lép.

123. § Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 26. § (1) bekezdésének t) pontjában az „illetékfizetési kötelezettség” szövegrész helyébe az „illetékkötelezettség” szöveg lép.

124. § (1) E törvény 17. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Ha a belföldi idézési címmel és belföldi idézésű című képviselővel sem rendelkező kérelmező a kérelem – ide nem értve a szervezet nyilvántartásba vételére irányuló kérelmet – benyújtásával egyidejűleg nem jelöl meg belföldi idézési című kézbesítési megbízottat (Pp. 100/A. §) vagy az irat a kézbesítési megbízott részére nem volt kézbesíthető, az eljárás szünetel.”

(2) E törvény 21. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Ha a szervezet alapításában a nyilvántartásban vagy a cégnyilvántartásban szerepelő jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság vesz részt, a bíróság az informatikai rendszer alkalmazásával ellenőrzi, hogy a szervezet a kérelemben megjelölt adatokkal szerepel-e a nyilvántartásban vagy a cégnyilvántartásban.”

(3) E törvény 35. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Ha a nyilvántartásba vétel iránti kérelem áttételének vagy hivatalból történő elutasításának nincs helye, a bíróság hivatalból – az informatikai rendszer alkalmazásával – megvizsgálja, hogy a szervezet neve, elnevezése (e §-ban a továbbiakban együtt: neve) megfelel-e a névkizárólagosság, a névvalódiság és a névszabatosság követelményének.”

(4) E törvény 43. § (1) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A bíróság a szervezetet hivatalból törli a nyilvántartásból]

a) a felszámolási eljárást lefolytató bíróságnak a szervezet megszüntetéséről szóló, elektronikus úton megküldött jogerős végzése vagy”

(5) E törvény 44. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A kérelemhez csatolni kell a vezető tisztségviselő nyilatkozatát arról, hogy nem esik az Ectv.-ben meghatározott kizáró ok alá.”

(6) E törvény 44. § (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(9) A (7) és (8) bekezdés kivételével a bíróság a letétbe helyezett beszámolók – informatikai rendszer útján történő automatizált vizsgálatával –, és a bírósághoz korábban benyújtott létesítő okirat alapján dönt a szervezet közhasznúvá minősítéséről, ebben az esetben az eljárás során hiánypótlási felhívás kibocsátásának nincs helye.”

(7) E törvény 58. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Ha a (4) vagy (5) bekezdés alapján megszüntetett alapítványt (alapítványokat) nem az eljáró bíróság vette nyilvántartásba, a bíróság jogerős határozatát az informatikai rendszer alkalmazásával megküldi a megszűnt alapítványt nyilvántartásba vevő bíróság számára is. A nyilvántartást vezető bíróság a megszűnt alapítványt (alapítványokat), elektronikus úton, hivatalból törli a nyilvántartásból, a törlésről nem kell végzést hozni.”

(8) E törvény 71. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Ha a cégbíróság a nyilvántartásba vételről szóló jogerős végzés elektronikus úton történő megküldésével, arról értesíti a bíróságot, hogy a kölcsönös biztosító egyesületet külön törvény alapján részvénytársaságként vette nyilvántartásba, a bíróság a kölcsönös biztosító egyesületet hivatalból törli a nyilvántartásból, a törlésről végzést hozni nem kell.”

(9) E törvény 86. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek nyilvántartása és az országos névjegyzék közhiteles.”

48. Hatályukat vesztő rendelkezések

125. § (1) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. törvényerejű rendelet 91/A. §-a.

(2) Hatályát veszti e törvény 99. és 100. §-a.

Dr. Schmitt Pál s. k.,
köztársasági elnök

Kövér László s. k.,
az Országgyűlés elnöke

1

A törvényt az Országgyűlés a 2011. december 13-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2011. december 22.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére