• Tartalom

2011. évi CLXXXI. törvény

2011. évi CLXXXI. törvény

a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról1

2012.05.30.
I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. Hatáskör és illetékesség

1. § (1) Az e törvényben meghatározott szervezeteket, valamint azokat a szervezeteket, amelyek esetében külön törvény bírósági nyilvántartásba vételt rendel, a szervezet székhelye szerint illetékes törvényszék veszi nyilvántartásba. A nyilvántartást vezető bíróság illetékes az e törvényben meghatározott polgári nemperes eljárások lefolytatására.

(2) Az e törvényben szabályozott polgári peres eljárások és a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 23. § (1) bekezdésének f) pontjában meghatározott perek lefolytatására – a törvényben meghatározott kivétellel – a szervezet székhelye szerinti bíróság illetékes.

2. A bíróság feladata

2. § A bíróság feladata

a) a 4. §-ban meghatározott szervezet (a továbbiakban együtt: szervezet) nyilvántartásba vétele (a továbbiakban: nyilvántartásba vételi eljárás),

b) a nyilvántartásba vett szervezetre vonatkozó adat, jog, valamint tény nyilvántartásba történő bejegyzése, módosítása, törlése (a továbbiakban: változásbejegyzési eljárás),

c) azoknak az egyéb polgári nemperes eljárásoknak a lefolytatása, amelyeket e törvény a bíróság hatáskörébe utal,

d) a szervezet nyilvántartásból való törlése (a továbbiakban: nyilvántartásból való törlési eljárás),

e) a civil és az egyéb cégnek nem minősülő szervezetek nyilvántartásának (a továbbiakban: nyilvántartás) vezetése és

f) a nyilvántartás adatairól – a törvényben meghatározott módon – tájékoztatás nyújtása.

3. §2

4. § A bíróság tartja nyilván

a) az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény (a továbbiakban: Ectv.) alapján létrehozott egyesületet,

b) az Ectv. alapján létrehozott és a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény szerint működő pártot,

c) az Ectv. alapján létrehozott és a sportról szóló törvény alapján működő szervezetet,

d) a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény (a továbbiakban: Ptk.) alapján létrehozott és a sportról szóló törvény alapján működő országos sportági szakszövetséget,

e) a Ptk. alapján külön törvénnyel létrehozott köztestületet, ha a külön törvény eltérően nem rendelkezik,

f) a Ptk. alapján alapított alapítványt és közalapítványt,

g) a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvény alapján alapított magánnyugdíjpénztárt,

h) az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló törvény szerint alapított önkéntes kölcsönös biztosító pénztárt és az átalakulással létrejövő vegyes nyugdíjpénztárt,

i) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény szerint létrehozott a hitelintézetek önkéntes betétbiztosítási, illetve intézményvédelmi alapját,

j) a Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló törvény szerint alapított Munkavállalói Résztulajdonosi Program szervezetet,

k) az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló törvény szerint alapított európai területi társulást,

l) azt a szervezetet, amelynek e törvény szerinti nyilvántartásba vételét törvény elrendeli.

3. A Polgári perrendtartás alkalmazása

5. § (1) Az e törvényben szabályozott polgári nemperes eljárásokban azokra az eljárási kérdésekre, amelyeket ez a törvény nem szabályoz, a Pp. szabályai – a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel – megfelelően irányadók.

(2) A bírósági titkár első fokon önállóan önálló aláírási joggal eljárhat, érdemi határozatot hozhat a törvényben szabályozott polgári nemperes eljárásokban.

(3) Az e törvényben szabályozott polgári nemperes eljárásokban szünetelésnek az e törvényben meghatározott esetekben van helye.

(4) Az e törvényben szabályozott polgári nemperes eljárásokban a Pp. határidők számításáról rendelkező 104/A. §-át alkalmazni kell.

(5) A beadvány és mellékletei benyújtása során a Pp. 93. § (3) bekezdését megfelelően alkalmazni kell.

4. A beadványokra vonatkozó általános szabályok

6. § A beadványokat egy példányban – ha jogszabály a beadványra űrlapot rendszeresít – űrlapon kell benyújtani.

7–14. §3

5. Kézbesítés

15–16. §4

17. § (1) Ha a belföldi idézési címmel és belföldi idézési című képviselővel sem rendelkező kérelmező a szervezet nyilvántartásba vételére irányuló kérelem benyújtásával egyidejűleg nem jelöl meg belföldi idézési című kézbesítési megbízottat (Pp. 100/A. §) vagy az irat a kézbesítési megbízott részére nem volt kézbesíthető, a bíróság felhívja, hogy a felhívás kézhezvételétől számított harminc napon belül a kézbesítési megbízott nevét és címét jelentse be, és – szükség szerint – egyidejűleg a kézbesítési megbízottal kötött és teljes bizonyítóerejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt megbízási szerződését nyújtsa be. A felhívás a (2) bekezdésben írt jogkövetkezményekre való tájékoztatást tartalmaz.

(2) Ha a belföldi idézési címmel és belföldi idézésű című képviselővel sem rendelkező kérelmező a kérelem – ide nem értve a szervezet nyilvántartásba vételére irányuló kérelmet – benyújtásával egyidejűleg nem jelöl meg belföldi idézési című kézbesítési megbízottat (Pp. 100/A. §) vagy az irat a kézbesítési megbízott részére nem volt kézbesíthető, az eljárás szünetel. A szünetelésről és az eljárás szünetelés okán történő megszűnésről nem kell végzést hozni.

18. §5

6. Egyéb általános szabályok

19. §6

II. Fejezet

A KÉRELMEK TARTALMI ELEMEI

7. A szervezet nyilvántartásba vétele iránti kérelem és a kérelemhez csatolandó iratok

20. § (1) A kérelemnek tartalmaznia kell:

a) az eljáró bíróság megjelölését,

b) a kérelmező nevét, lakóhelyét (székhelyét),

c) a szervezet nevét, elnevezését,

d) a szervezet székhelyét,

e) a szervezet képviselőjének nevét, lakóhelyét,

f) a képviseleti jog terjedelmét,

g) a szervezet célját,

h) a szervezet célja szerinti besorolását,

i) az alapító okirat, alapszabály (a továbbiakban együtt: létesítő okirat) keltét,

j)7

k) a szervezet típusát.

(2) A kérelemben a szervezet célja szerinti besorolását jogszabályban meghatározott módon kell megadni.

(3) A szervezet valamely szervezeti egységének jogi személlyé nyilvánítása esetén a nyilvántartásba vétel iránti kérelemnek tartalmaznia kell a következőket is:

a) a jogi személy szervezeti egység nevét, székhelyét és

b) a jogi személy szervezeti egység ügyintéző és képviseleti szervének nevét.

(4) A kérelmező erre irányuló kérelme esetén a kérelemnek tartalmaznia kell a szervezet rövidített vagy magyar nyelvű elnevezésének megfelelő idegen nyelvű elnevezését is.

21. § (1) A kérelemhez csatolni kell

a) a szervezet létesítő okiratát és

b) a székhelyhasználat jogcímét igazoló okirat másolatát.

(2) Ha a szervezet alapításában jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság vesz részt, a kérelemhez csatolni kell a jogi személy alapító jogi személyiségét igazoló okiratot vagy a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságként való működést igazoló okiratot és a szervezet nevében eljáró képviselő képviseleti jogát igazoló okiratot is.

(3) Ha a szervezet neve jogi személy, más szervezet vagy természetes személy nevét tartalmazza, a kérelemhez csatolni kell a jogosultnak, illetve örökösének vagy jogutódjának a névhasználathoz hozzájáruló nyilatkozatát.

(4) Ha a szervezet neve olyan elnevezést tartalmaz, amelyhez másnak jogi érdeke fűződik, a kérelemhez csatolni kell a jogosult hozzájárulását tartalmazó nyilatkozatot.

(5) Ha a szervezet neve a történelem kiemelkedő személyiségének nevét tartalmazza, a kérelemhez csatolni kell a Magyar Tudományos Akadémia névviseléshez adott engedélyét.

(6) Ha a szervezet neve vagy nevének valamely része olyan elemet tartalmaz, amelynek névként való szerepeltetése külön jogszabályban meghatározottak szerint engedélyhez kötött, a kérelemhez csatolni kell az engedély megadását igazoló okiratot.

(7) Ha a kérelmező a szervezet magyar nyelvű elnevezésének megfelelő idegen nyelvű elnevezését is kéri nyilvántartásba venni, a magyar nyelvű elnevezés – a külön jogszabályban foglaltak szerint arra jogosult által készített – idegen nyelvű fordításával kell igazolnia, hogy az idegen nyelvű elnevezés a magyar nyelvű elnevezésének megfelel. Ha a bíróságnak a fordítás megfelelőségével szemben kétsége merül fel, a kérelmezőtől a magyar nyelvű elnevezés idegen nyelvű hiteles fordítást kérheti.

(8) Képviselet esetén a Pp. 69–73. §-át megfelelően alkalmazni kell.

22. § Ha külön jogszabályban előírt kötelezettségek teljesítése feltétele a szervezet nyilvántartásba vételének, a kérelemnek tartalmaznia kell azokat az adatokat és a kérelemhez csatolni kell azokat az okiratokat is, melyek alapján megállapítható, hogy a szervezet a külön jogszabályban előírt kötelezettségeket teljesítette.

8. A változásbejegyzési kérelem és a kérelemhez csatolandó iratok

23. § A változásbejegyzési kérelemnek tartalmaznia kell:

a) az eljáró bíróság megjelölését,

b) a kérelmező nevét, lakóhelyét (székhelyét),

c) a kérelemmel érintett szervezet nevét és nyilvántartási számát,

d) a változásbejegyzési kérelemmel érintett adatokat, annak megjelölésével, hogy melyek az új, a módosított vagy a törlendő adatok.

24. § (1) A változásbejegyzési kérelemhez – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a nyilvántartásba vétel iránti kérelemhez csatolandó iratokat kell csatolni.

(2) A változásbejegyzési kérelemhez nem kell csatolni azokat az okiratokat, amelyek a bíróság rendelkezésére állnak, s amelyek a változásbejegyzési kérelem adatai alapján megállapíthatóan nem módosultak.

(3) A létesítő okirat módosítása esetén a változásbejegyzési kérelemhez csatolni kell a létesítő okirat változásokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegét is.

9. A nyilvántartásból való törlés iránti kérelem és a kérelemhez csatolandó iratok

25. § A nyilvántartásból való törlés iránti kérelemnek – ha a szervezet jogutód nélküli megszűnését határozta el – tartalmaznia kell:

a) az eljáró bíróság megjelölését,

b) a kérelmező nevét, lakóhelyét,

c) a kérelemmel érintett szervezet nevét és nyilvántartási számát és

d) az arra való utalást, hogy a szervezet nyilvántartásból való törlésének törvényi feltételei bekövetkeztek.

26. § A nyilvántartásból való törlés iránti kérelemhez csatolni kell

a) – alapítvány kivételével – a szervezet legfőbb szervének a szervezet megszűnését elhatározó ülése jegyzőkönyvét,

b) a szervezet legfőbb szervének a szervezet megszűnését elhatározó ülése jelenléti ívét a jelenlévő tagok nevével, lakóhelyével (székhelyével), aláírásával, képviselet esetén a képviseleti minőség feltüntetésével,

c) azokat az okiratokat, nyilatkozatokat, amelynek alapján megállapítható, hogy a szervezet nyilvántartásból való törlésének törvényi feltételei bekövetkeztek.

27. § Végelszámolás lefolytatása esetén a kérelemhez csatolni kell a végelszámolás eredményes befejezését igazoló okiratot.

III. Fejezet

AZ E TÖRVÉNYBEN SZABÁLYOZOTT POLGÁRI NEMPERES ELJÁRÁSOK SZABÁLYAI

10. A bíróság feladata a nyilvántartásba vétel iránti kérelem benyújtását követően

28. § (1) A bíróság a szervezet nyilvántartásba vétele iránti kérelem benyújtásától számított harminc napon belül a kérelmet megvizsgálja annak megállapítása érdekében, hogy nincs-e helye

a) az ügy áttételének,

b) a kérelem hivatalból történő elutasításának vagy

c) hiánypótlásnak

és a szükséges intézkedéseket megteszi.

(2)8

11. A kérelem elutasítása

29. § (1) A bíróság a nyilvántartásba vételi kérelmet hivatalból végzéssel elutasítja, ha

a) az eljárásra a bíróság joghatósága törvény, európai uniós jogszabály vagy nemzetközi egyezmény rendelkezése alapján kizárt,

b) a jogi képviselő által benyújtott kérelem nem tartalmazza a 20. § (1) bekezdésében foglaltakat vagy a kérelemhez a meghatalmazást nem csatolták vagy

c)9

(2) A bíróság a nyilvántartásba vétel iránti kérelmet hatvan napon belül elutasítja, ha a kérelmező a hiánypótlási felhívást követően a kitűzött határidő alatt a hiánytalan kérelmet (annak hiánypótlási felhívásban megjelölt részét) nem nyújtotta be, és emiatt a kérelem nem bírálható el.

(3) Ha a nyilvántartásba vételi kérelem elutasítását követően harminc napon belül ismételten kérik a szervezet nyilvántartásba vételét, a korábbi eljárásban benyújtott – hiánypótlási felhívással nem érintett – iratokat nem kell ismételten benyújtani, azok az új eljárásban felhasználhatóak. A határidő elmulasztása miatt igazolásnak helye nincs.

12. A szervezet nyilvántartásba vételére irányuló kérelem érdemi vizsgálata

30. § (1) Ha a nyilvántartásba vétel iránti kérelem áttételének vagy hivatalból történő elutasításának nincs helye, és nem kell a kérelmezőt a hiányok pótlására felhívni, vagy a kérelmező a hiánypótlási kötelezettségének eleget tett, a bíróság a szervezetet legkésőbb a kérelem benyújtásától számított hatvan napon belül nyilvántartásba veszi.

(2) A Pp. 95. §-át és 104. §-át azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a hiánypótlásra megfelelő – legfeljebb negyvenöt napos – határidőt kell biztosítani, amely határidő kérelemre, indokolt esetben, legfeljebb a kérelemben megjelölt időtartamig meghosszabbítható.

(3) A kérelmező a hiánypótlás teljesítésekor kérheti, hogy a bíróság ismételt hiánypótlásra (ismételt hiánypótlás) hívja fel, ha a hiánypótlás teljesítésekor a kérelem vagy annak melléklete olyan – az eredeti kérelemben nem szereplő – hiányosságban szenved, amely alapján hiánypótlási felhívás kibocsátásának lenne helye. Az ismételt hiánypótlásra a hiánypótlás szabályait kell alkalmazni, azzal, hogy a bíróság a kérelmezőt nem hívhatja fel olyan hiány pótlására, amely az eredeti kérelemben vagy annak mellékletében is hiányos volt.

(4) Az (1) bekezdésben és a 29. § (2) bekezdésében megállapított határidőbe a törvényben meghatározott eseteken túlmenően nem számít bele

a) hiánypótlási, ismételt hiánypótlási felhívás esetén a hiánypótlási, ismételt hiánypótlási felhívás kibocsátásától a hiányok pótlásáig terjedő idő,

b) a kizárás tárgyában való döntéshez szükséges idő és

c) az igazolási kérelem tárgyában való döntéshez szükséges idő

sem.

31. § A Pp. 95. § (4) bekezdését azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a bíróság a beadvány hiányainak pótlása végett a nem helyben lakó kérelmezőt is maga elé idézheti.

32. § Ha a bíróság döntési kötelezettségének határidőn belül nem tesz eleget, a bíróság elnöke felhívja a bírót (bírósági titkárt), hogy soron kívül, nyolc napon belül tegye meg a szükséges intézkedéseket a kérelem elbírálása érdekében. A bíró (bírósági titkár) a kérelem elbírálását követően a bíróság elnökének beszámol arról, hogy mi volt az indoka annak, hogy döntési kötelezettségének határidőn belül nem tett eleget.

33. § Az ügyésznek – ha az ügyészség látja el a szervezet feletti törvényességi ellenőrzést – kézbesíteni kell a nyilvántartásba vételi, a változásbejegyzési és a nyilvántartásból való törlés iránti eljárás során a nem az ügy érdemében hozott fellebbezhető végzést és az ügy érdemében hozott végzést.

13. Az egyszerűsített nyilvántartásba vételi eljárás

34. §10

14. A szervezet neve, elnevezése

35. § (1) Ha a nyilvántartásba vétel iránti kérelem áttételének vagy hivatalból történő elutasításának nincs helye, a bíróság hivatalból megvizsgálja, hogy a szervezet neve, elnevezése (ezen alcímben a továbbiakban együtt: neve) megfelel-e a névkizárólagosság, a névvalódiság és a névszabatosság követelményének.

(2) A bíróság az (1) bekezdésben meghatározott követelményének való megfelelőséget a hiánypótlási felhívás kibocsátása előtt, ha pedig hiánypótlási felhívás kibocsátásának egyéb okból nem lenne helye, a határozat meghozatala előtt vizsgálja.

36. § (1) A bíróság akkor állapíthatja meg, hogy a szervezet neve megfelel a névkizárólagosság követelményének, ha az különbözik az ország területén hasonló működési körben tevékenykedő, nyilvántartásba vett szervezet nevétől, a név az egyediesítésre alkalmas, azaz a megjelölés a szervezetnek sajátos, más szervezettől eltérő jelleget ad, kizárja az összetévesztés lehetőségét.

(2) A bíróság akkor állapíthatja meg, hogy a szervezet neve megfelel a névvalódiság követelményének, ha a szervezet nevében nem szerepel olyan kifejezés, amely a szervezet jelentőségét vagy működését illetően megtévesztésre alkalmas. A szervezet neve – a köztestület kivételével – nem keltheti azt a látszatot, hogy köztestületként működik.

(3) A bíróság akkor állapíthatja meg, hogy a szervezet neve megfelel a névszabatosság követelményének, ha a szervezet neve a névalkotás nyelvi és társadalmi követelményeinek megfelel, kiejthető, megjegyezhető, azonosítható.

(4) A szervezet neve nem lehet kizárólag számok vagy betűk halmaza. Nem használhatók névként vagy annak egyes elemeiként az országban meg nem honosodott idegen szavak. A latin vagy egyéb idegen szavak, kifejezések, elnevezések használatát a szervezet nemzetközi, nemzetiségi jellege, a történelmi hagyományok folytatása indokolhatja. Egyéb esetekben csak akkor fogadható el, ha közismert, a köznyelv által elfogadott idegen nyelvű kifejezésről van szó.

(5) Ha a szervezet neve nem felel meg a névkizárólagosság, a névvalódiság vagy a névszabatosság követelményének, a bíróság felhívja a kérelmezőt, hogy a létesítő okirat módosításával jelöljön meg olyan nevet, amely megfelel a jogszabályi követelményeknek.

(6) A szervezet rövidített nevének és idegen nyelvű elnevezésének is meg kell felelnie az (1)–(3) bekezdésben és a 35. § (1) bekezdésében meghatározott követelményeknek.

15. A változásbejegyzési eljárás és a módosított alapító okirat, az alapszabály és a beszámoló benyújtásának szabályai

37. § (1) A változásbejegyzési eljárásra a szervezet nyilvántartásba vételére vonatkozó eljárási szabályokat kell alkalmazni. A változásbejegyzési kérelmet a létesítő okirat módosítását, illetve az adat változását eredményező, a szervezet arra jogosult szerve határozatának elfogadását követő hatvan napon belül kell a bíróságnak bejelenteni.

(2) Ha a változásbejegyzési kérelemből az tűnik ki, hogy a szervezet – alapítvány esetében az alapító – elmulasztotta a változásbejegyzési kérelem határidőben történő benyújtását, a bíróság törvényességi ellenőrzést kezdeményezhet az ügyészségnél, ha az ügyészségnek a szervezet felett törvényességi ellenőrzési joga van.

(3) Ha a változásbejegyzési kérelem olyan adatot érint, amelyre vonatkozóan változásbejegyzési eljárás van folyamatban, annak jogerős befejezéséig az újabb változásbejegyzési eljárást a bíróság felfüggeszti, az eljárás felfüggesztésre egyebekben a Pp. tárgyalás felfüggesztésére vonatkozó szabályait megfelelően alkalmazni kell.

(4) A 29. § (2) bekezdésében és a 30. § (1) bekezdésben megállapított határidőbe a 30. § (4) bekezdésében foglaltakon túlmenően, nem számít bele a (3) bekezdésben meghatározott idő sem.

38. § (1) A létesítő okirat módosítását változásbejegyzési kérelemmel kell bejelenteni a bíróságnak.

(2) Az egységes szerkezetbe foglalt létesítő okiraton a kérelmező – ha a kérelmező jogi képviselővel jár el, a jogi képviselő – igazolja, hogy a létesítő okirat egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel a létesítőokirat-módosítások alapján hatályos tartalmának. Az egységes szerkezetű okiratból egyértelműen ki kell tűnnie, hogy az egységes szerkezetű okirat elkészítésére a létesítő okirat mely pontjának változása adott okot.

(3) A bíróság a szervezet nyilvántartásba vételi eljárás szabályai szerint vizsgálja, hogy a létesítő okirat módosítása megfelel-e a jogszabályoknak.

39. § (1) A beszámolót – ha a szervezet külön törvény rendelkezése alapján a beszámoló letétbe helyezésére köteles – az OBH részére kell megküldeni.

(2)–(7)11

40. §12

16. A szervezet adószáma és statisztikai számjelének nyilvántartásban történő rögzítése

41. §13

17. A nyilvántartásból való törlésére irányuló eljárás általános szabályai

42. § (1) A szervezet, ha az Ectv. vagy külön törvény így rendelkezik végelszámolás lefolytatása után, illetve – ha a szervezetre irányadó törvény ezt megengedi – ennek hiányában is kérheti a törlését a nyilvántartásból. A kérelem elbírálására a nyilvántartásba vételére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(2) Ha a szervezetnek – törvény rendelkezése alapján – végelszámolást kell lefolytatnia, a szervezet nyilvántartásból való törlésére irányuló kérelmet a végelszámolónak kell benyújtania.

43. § (1) A bíróság a szervezetet hivatalból törli a nyilvántartásból

a) a felszámolási eljárást lefolytató bíróságnak a szervezet megszüntetéséről szóló jogerős végzése vagy

b) a szervezet feloszlatásáról, megszüntetésről vagy megszűnése megállapításáról rendelkező jogerős ítélet

alapján.

(2) Ha a bíróság a szervezetet feloszlatja, megszünteti vagy a szervezet megszűnését megállapítja, a feloszlatásról, megszüntetésről vagy a megszűnés megállapításáról szóló jogerős ítéletet megküldi a nyilvántartást vezető bíróságnak.

(3) A (1) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben a bíróság a szervezetet – kivéve, ha a szervezetre irányadó jogszabály másképp rendelkezik – a kényszer-végelszámolási eljárás vagy a felszámolási eljárás lefolytatását követően törli a nyilvántartásból, a végzés ellen sem fellebbezésnek, sem felülvizsgálatnak nincs helye.

18. A közhasznú nyilvántartásba vétel és a közhasznú minősítés nyilvántartásból való törlése

44. § (1) A bíróság a szervezet – illetve alapítvány esetében az alapító vagy az alapítvány – kérelmére polgári nemperes eljárásban dönt a szervezet közhasznúvá minősítéséről és a közhasznú jogállás nyilvántartásba történő bejegyzéséről. Alapítvány esetében a kérelmet az alapítónak kell benyújtania, ha a kérelemben úgy nyilatkozik, hogy a bírósághoz korábban benyújtott létesítő okirat nem tartalmazza az Ectv.-ben előírt rendelkezéseket. Az eljárásra a nyilvántartást vezető bíróság illetékes.

(2) A bíróság a kérelemről – a (6) bekezdésben foglalt kivétellel – a kérelem beérkezését követő harminc napon belül dönt.

(3) A kérelemnek tartalmaznia kell:

a) az eljáró bíróság megjelölését,

b) a kérelmező nevét, lakóhelyét (székhelyét) és

c) a kérelemmel érintett szervezet nevét és nyilvántartási számát.

(4) A kérelemben nyilatkozni kell arról, hogy

a) az Ectv.-ben foglalt követelmények teljesítése a letétbe helyezett beszámolókból megállapítható és

b) a létesítő okirat tartalmazza az Ectv.-ben előírt rendelkezéseket.

(5) A kérelemhez csatolni kell a vezető tisztségviselő nyilatkozatát arról, hogy nem esik az Ectv.-ben meghatározott kizáró ok alá és a korábbi két év beszámolóját.

(6) Ha a szervezet úgy nyilatkozik, hogy a bírósághoz korábban benyújtott létesítő okirat nem tartalmazza az Ectv.-ben előírt rendelkezéseket, a kérelemhez csatolni kell a létesítő okirat módosítását, illetve egységes szerkezetbe foglalt szövegét. A kérelemhez a belső szabályzatot is csatolni kell, ha törvény alapján a szervezet szabályzatot készített.

(7)14

(8) Ha a kérelemhez a (6) bekezdés alapján létesítő okiratot csatolnak, a bíróság a változásbejegyzési kérelemről és a közhasznú jogállás nyilvántartásba vételéről egy eljárásban dönt.

(9) A (8) bekezdés kivételével a bíróság a beszámolók, és a bírósághoz korábban benyújtott létesítő okirat alapján dönt a szervezet közhasznúvá minősítéséről, ebben az esetben az eljárás során hiánypótlási felhívás kibocsátásának nincs helye.

45. § (1)15

(2) A cégbíróság és ha a nyilvántartásba vételre nem bíróság jogosult, az erre jogosult szervezet az (1) bekezdés és a 44. § rendelkezései szerint jár el – az eljárására irányadó szabályok szerint – az általa nyilvántartott szervezet közhasznúvá minősítése és a közhasznú jogállás nyilvántartásba történő bejegyzésére, illetve a közhasznú minősítés megszüntetése és a közhasznú jogállás nyilvántartásból való törlésére irányuló eljárás során.

19. Jogorvoslatok

46. § (1) Ha e § másképp nem rendelkezik a törvény elsőfokú eljárásra vonatkozó rendelkezéseit a másodfokú eljárásban is megfelelően alkalmazni kell.

(2)–(5)16

(6) A másodfokú bíróság a fellebbezésről a felterjesztéstől számított hatvan napon belül dönt. Ha a bíróság döntési kötelezettségének határidőn belül nem tesz eleget, a bíróság elnöke felhívja a bírói tanács elnökét, hogy soron kívül, nyolc napon belül tegye meg a szükséges intézkedéseket a fellebbezés elbírálása érdekében. A bíró a kérelem elbírálását követően a bíróság elnökének beszámol arról, hogy mi volt az indoka annak, hogy döntési kötelezettségének határidőn belül nem tett eleget.

IV. Fejezet

AZ EGYES NYILVÁNTARTOTT SZERVEZETEKRE VONATKOZÓ SPECIÁLIS SZABÁLYOK

20. Utaló rendelkezés

47. § E törvény rendelkezéseit az e fejezetben szabályozott polgári nemperes eljárásokban az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

21. Az alapítvány nyilvántartásba vételére irányuló kérelem tartalmi elemei

48. § (1) Az alapítvány nyilvántartásba vétele iránti kérelemnek a 20. §-ban foglaltakon túlmenően tartalmaznia kell az alapítvány vagyonának kezelésére kijelölt kezelő szerv nevét, illetve megnevezését, valamint lakóhelyét (székhelyét), vagy az említett célból létrehozott kezelő szervezet tagjainak nevét, lakóhelyét is.

(2) Az alapítvány nyilvántartásba vétele iránti kérelemben nyilatkozni kell a következőkről is:

a) az alapítvány típusáról (alapítvány, a pártok működését segítő tudományos, ismeretterjesztő, kutatási, oktatási tevékenységet végző alapítvány),

b) az alapítvány vagyonfelhasználási módjáról, a felhasználható vagyon mértékéről,

c) arról, hogy az alapítványhoz lehet-e csatlakozni (nyílt vagy zárt alapítvány).

(3) A (2) bekezdésben meghatározott nyilatkozatot az alapító okirat tartalmával egyezően kell megtenni.

49. § (1) Az alapítvány nyilvántartásba vétele iránti kérelemhez a 21. és 22. §-ban foglaltakon túlmenően csatolni kell a következőket is:

a) az alapítvány kezelő szerve (szervezete) tagjainak a tagság elfogadására és a jogszabályban meghatározott követelményekre vonatkozó, az összeférhetetlenségre is kiterjedő nyilatkozatát,

b) az igazolást az alapítvány céljára rendelt vagyon rendelkezésre bocsátásáról

ba) pénzbeli vagyonrendelés esetén a pénzforgalmi szolgáltató igazolását a fizetési vagy pénzforgalmi számlán elhelyezett összegről, az ügyvéd vagy a bíróság igazolását az ügyvédi vagy bírósági letétről vagy a közjegyző igazolását az alapítvány céljára rendelt vagyon bizalmi őrzésbe adásáról,

bb) – a legalább a működés megkezdéséhez szükséges pénzbeli vagyonrendelésen túlmenően – egyéb vagyonrendelés esetén az alapítói nyilatkozatot,

c) felügyelő szerv esetén a felügyelő szerv tagjainak a tagság elfogadására és a jogszabályban meghatározott követelményekre vonatkozó nyilatkozatát és

d) az alapítói jogok gyakorlására kijelölt személynek a kijelölés elfogadására vonatkozó nyilatkozatát.

(2) Az alapítvány szervezeti egységének jogi személlyé nyilvánítása esetén az alapítvány nyilvántartásba vétele iránti kérelemhez csatolni kell az igazolást az alapítvány céljára rendelt vagyonból elkülönített vagyon rendelkezésre bocsátásáról is.

(3) Az (1) bekezdés ba) pontjában és a (2) bekezdésben foglalt igazolásból ki kell tűnnie, annak, hogy az alapító a fizetési vagy pénzforgalmi számlán elhelyezett, a letétbe helyezett, illetve a bizalmi őrzésbe adott összeg felett a nyilvántartásba vételi eljárás befejezéséig nem rendelkezhet, s hogy azt az alapítvány nyilvántartásba vétele esetén az alapítványnak kell átadni.

(4) Az alapítvány nyilvántartásba vétele iránti kérelemhez csatolni kell a külön törvényben meghatározott iratokat is.

22. Az alapítványok egyesítésére irányuló kérelem

50. § Az alapítványok egyesítésére irányuló kérelemhez a 21. és 22. §-ban foglaltakon túlmenően az új vagy a megfelelően módosított – a megszűnt alapítvány jogutódlásáról is rendelkező – alapító okiratot is csatolni kell.

23. Az alapítvány nyilvántartásba vételére irányuló eljárás

51. § Az alapítvány nyilvántartásba vétele iránti kérelmet az alapító nyújthatja be. Ha az alapítványt több alapító hozta létre, a nyilvántartásba vétel iránti kérelmet az alapítóknak együttesen kell benyújtaniuk.

52. § Az alapítvány alapítóját megillető jogok, és az alapítót terhelő kötelezettségek tárgyában perképességgel az alapító rendelkezik, az eljárásban hozott határozatokat az alapítványnak is kézbesíteni kell.

24. Az alapítvány nyilvántartásban szereplő adatainak módosítására irányuló eljárás

53. § (1) Alapítvány esetében a változásbejegyzési kérelmet az alapítónak kell benyújtania és az alapító gyakorolja a kérelmezőt megillető jogokat és kötelezettségeket.

(2) Ha az állami alapító által alapított alapítvány, és állami alapító által államháztartáson kívüli alapítóval közösen alapított alapítvány esetében az alapítók új kezelő (szervet) szervezetet jelölnek ki, a változásbejegyzési kérelemhez csatolni kell az állami alapító nyilatkozatát arról, hogy a kezelő szervezet mely tagját jelölte.

25. Az alapítvány kezelő szervének (szervezetének) bíróság általi kijelölésére irányuló eljárás

54. § (1) A bíróság a kezelő szerv (szervezet) kijelöléséről polgári nemperes eljárásban határoz, ha

a) az alapító nem él a kezelő szerv (szervezet) kijelölésének jogával vagy az alapító által kijelölt szerv (szervezet) a feladat ellátását nem vállalja,

b) az alapító halála vagy jogutód nélküli megszűnése miatt az alapítói jogok gyakorlására nem kerülhet sor.

(2) Ha a kezelő szerv (szervezet) kijelölésének feltételei fennállnak, a bíróság az ügyész indítványára vagy az egyéb érdekelt kérelmére az eljárást megindítja.

(3) Az e §-ban szabályozott eljárás során a bíróság az alapítvány célja szerinti szakterületen működő szervezettől javaslatot kérhet a kezelő szerv (szervezet) tagjaira vonatkozóan.

26. Az alapítvány új kezelő szerve (szervezete) nyilvántartásba történő bejegyzésére irányuló változásbejegyzési eljárás

55. § Ha az alapító a Ptk. 74/C. § (6) bekezdése alapján az alapítvány kezelő szerve (szervezete) kijelölését visszavonja és új kezelő szervet (szervezetet) jelöl ki, változásbejegyzési kérelem benyújtásával kérheti az új kezelő szerv (szervezet) nyilvántartásba vételét.

56. § (1) Az 55. § szerinti változásbejegyzési kérelemhez csatolni kell

a) azokat az okiratokat, amelyek valószínűsítik, hogy az alapítvány kezelő szerve (szervezete) veszélyezteti az alapítvány célját,

b) az alapítvány új kezelő szerve, illetve kezelő szervezete tagjainak a tagság elfogadására, valamint a jogszabályban meghatározott követelményekre vonatkozó, az összeférhetetlenségre is kiterjedő nyilatkozatát és

c) az alapító okirat módosítását.

(2) A bíróság a kérelmet azzal a felhívással küldi meg a kezelő szervnek vagy a kezelő szervezet tagjainak, hogy a kézbesítéstől számított tizenöt napon belül nyilatkozzanak arról, hogy a kérelemben foglaltakat vitatják-e.

(3) Ha a kérelemben foglaltakat a kezelő szerv vagy a kezelő szervezet bármely tagja vitatja, vagy a kezelő szervezet bármely tagja részére az alapító által a bíróság felhívására megjelölt újabb címre a felhívás nem volt kézbesíthető, a bíróság a változásbejegyzési eljárást megszünteti, egyben felhívja az alapítót, hogy harminc napon belül keresetlevél benyújtásával kezdeményezheti az alapítvány új kezelő szerve (szervezete) kijelölésének nyilvántartásba történő bejegyzését, erre az alapítót az eljárást megszüntető végzésben figyelmeztetni kell.

(4) Ha az eljárás (3) bekezdésben meghatározott okból történő megszüntetésének nincs helye, és az alapító által csatolt iratokból nem állapítható meg, hogy az alapítvány kezelő szerve (szervezete) veszélyezteti az alapítvány tevékenységét, a bíróság a kérelmet elutasítja, egyben felhívja az alapítót, hogy harminc napon belül keresetlevél benyújtásával kezdeményezheti az alapítvány új kezelő szerve (szervezete) kijelölésének nyilvántartásba történő bejegyzését, erre az alapítót a kérelmet elutasító végzésben figyelmeztetni kell.

(5) Ha a változásbejegyzési eljárás során az alapítvány kezelő szerve, vagy kezelő szervezetének valamennyi tagja e tisztségéről lemond (a tagság elfogadására irányuló jognyilatkozatát visszavonja), a bíróság a kezelő szervet, illetve a lemondott tagokat a nyilvántartásból törli, egyidejűleg az alapító által bejelentett, az alapítvány új kezelő szervét (szervezetét) nyilvántartásba veszi.

27. Az alapítvány új kezelő szerve (szervezete) nyilvántartásba történő bejegyzésére irányuló peres eljárás

57. § (1) Az alapító által az 56. § (3) és (4) bekezdése alapján indított perre a nyilvántartást vezető bíróság illetékes. A pert az alapítónak az alapítvány és a kezelő szerv vagy a kezelő szervezet tagjai ellen kell megindítania. A bíróság hivatalból beszerzi a nemperes ügy 56. § (1) bekezdés b) és c) pontjában megjelölt iratait.

(2) A bíróság az alapító fél keresetlevélben előterjesztett kérelmére beszerzi a nemperes ügy 56. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott iratait, ha arra a fél bizonyítékként kíván hivatkozni.

(3) Ha a bíróság a keresetlevélben foglaltaknak helyet ad, a jogerős ítéletet alapján hivatalból kell módosítani a nyilvántartás adatait, az ítélet miatt bekövetkezett adatváltozásról végzést hozni nem kell.

28. Az alapítványok egyesítésére irányuló eljárás

58. § (1) A bíróság az érdekelt alapítók közös kérelmére – új alapítvány egyesüléssel történő létrehozása vagy más alapítványhoz való csatlakozás céljából – polgári nemperes eljárásban dönt az alapítványok egyesítéséről.

(2) Az alapítványok egyesítésére irányuló kérelmet az alapítványok alapítóinak együttesen kell benyújtaniuk.

(3) A bíróság illetékességét új alapítvány létrehozása esetén az új alapítvány székhelye alapítja meg, csatlakozás esetén pedig az eljárásra az a nyilvántartást vezető bíróság illetékes, amely azt az alapítványt tartja nyilván, amelyhez csatlakozni kívánnak.

(4) A bíróság – a (6) bekezdésben foglalt eltéréssel – új alapítvány létrehozása esetén, az alapítványok egyesítését elrendelő határozatában rendelkezik az alapítványok megszűnéséről és az új alapítvány nyilvántartásba vételéről.

(5) A bíróság csatlakozás esetén, az alapítvány csatlakozását elrendelő határozatában rendelkezik a csatlakozó alapítvány megszűnéséről és a csatlakozással érintett alapítvány adataiban bekövetkezett változás nyilvántartásba történő bejegyzéséről.

(6) Ha a (4) vagy (5) bekezdés alapján megszüntetett alapítványt (alapítványokat) nem az eljáró bíróság vette nyilvántartásba, a bíróság jogerős határozatát megküldi a megszűnt alapítványt nyilvántartásba vevő bíróság számára is. A nyilvántartást vezető bíróság a megszűnt alapítványt (alapítványokat) hivatalból törli a nyilvántartásból, a végzés ellen sem fellebbezésnek, sem felülvizsgálatnak nincs helye.

(7) A bíróság eljárására egyebekben az alapítvány nyilvántartásba vételére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

29. 17 Az alapítvány nyilvántartásból való törlése polgári jogi feltételei bekövetkeztének megállapítására, illetve az alapítvány megszüntetésére irányuló polgári nemperes eljárás

59. § (1)18 Az annak megállapítására irányuló kérelmet, hogy az alapítvány nyilvántartásból való törlésének a Ptk. 74/E. § (1) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott anyagi jogi feltételei bekövetkeztek, az alapító nyújthatja be, vagy ezen feltételek megállapítását az ügyész indítványozhatja.

(2) Az alapítvány megszüntetésére és az alapítvány nyilvántartásból való törlésére irányuló kérelmet, annak okán, hogy az alapítvány céljának megvalósítása lehetetlenné vált az alapító nyújthatja be [Ptk. 74/E. § (3) bekezdés].

(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott kérelemhez, illetve az (1) bekezdésben meghatározott indítványhoz csatolni kell a kérelmet, illetve az indítványt alátámasztó okiratokat.

(4) Ha az alapító a (2) bekezdésben meghatározott okból kéri az alapítvány megszüntetését, a bíróság a kérelmet azzal a felhívással küldi meg az alapítványnak, hogy kézbesítéstől számított harminc napon belül nyilatkozzon arról, hogy a kérelemben foglaltakat vitatja-e.

(5)19 Ha a kérelemben foglaltakat az alapítvány vitatja, a bíróság az eljárást megszünteti, egyben felhívja az alapítót, hogy harminc napon belül keresetlevélben kérheti az alapítvány (2) bekezdésben meghatározott okból történő megszüntetését, erre az alapítót az eljárást megszüntető végzésben figyelmeztetni kell.

(6) Ha az eljárás (5) bekezdésben meghatározott okból történő megszüntetésének nincs helye, és az alapító által csatolt iratokból nem állapítható meg, hogy az alapítvány céljának megvalósítása lehetetlenné vált, a bíróság a kérelmet elutasítja, egyben felhívja az alapítót, hogy harminc napon belül keresetlevélben kérheti az alapítvány (2) bekezdésben meghatározott okból történő megszüntetését, erre az alapítót a kérelmet elutasító végzésben figyelmeztetni kell.

(7) Ha a kérelem vagy indítvány előterjesztésének indoka az, hogy az alapító okiratban meghatározott idő eltelt a kérelemben erre kell hivatkozni.

30. Az alapítvány megszüntetésére irányuló polgári peres eljárás

60. §20 (1) Az alapító által az 59. § (5) vagy (6) bekezdése alapján indított perre az alapítvány székhelye szerinti törvényszék illetékes.

(2) Az alapítvány megszüntetésére irányuló kereseti kérelmet a Ptk. 74/E. § (3) bekezdésében vagy a Ptk. 74/F. § (2) bekezdésében meghatározott okból az ügyész, míg a Ptk. 74/E. § (4) bekezdésében meghatározott okból az ügyész vagy az egyéb érdekelt nyújthat be. A perre az alapítvány székhelye szerinti törvényszék illetékes.

(3) Ha a bíróság az alapítványt megszünteti, a jogerős ítéletet megküldi az alapítványt nyilvántartó bíróságnak. A nyilvántartást vezető bíróság az alapítványt – a törvényben meghatározott eljárást követően – törli a nyilvántartásból, a végzés ellen sem fellebbezésnek, sem felülvizsgálatnak nincs helye.

31. Az alapítvány megszűnésének nyilvántartásba való bejegyzése iránti eljárás

61. § (1)21 Ha a bíróság az 59. vagy 60. §-ban meghatározott okból megállapítja, hogy az alapítvány nyilvántartásból való törlésének polgári jogi feltételei bekövetkeztek, vagy az alapítványt megszünteti, az Ectv.-ben foglalt szabályok szerint jár el.

(2)22

(3)23 A nyilvántartást vezető bíróság a végelszámolást, kényszer-végelszámolást követően az alapítványt törli a nyilvántartásból, a végzés ellen fellebbezésnek és felülvizsgálatnak nincs helye.

32. A közalapítvány megszüntetésére irányuló sajátos nemperes eljárás

62. § (1) A közalapítvány megszüntetésére irányuló sajátos nemperes eljárásban a bíróság az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. törvény szabályait alkalmazva jár el.

(2) Az eljárás a közalapítványt nyilvántartó bíróság hatáskörébe és illetékességébe tartozik.

33. Az egyesület nyilvántartásba vétele iránti kérelem tartalmi elemei

63. § Az egyesület nyilvántartásba vétele iránti kérelemhez a 21. és 22. §-ban foglaltakon kívül csatolni kell a következőket is:

a) az egyesület alakuló ülésének jegyzőkönyvét,

b) az egyesület alakuló ülésének jelenléti ívét, a tagok nevével, lakóhelyével (székhelyével) és aláírásával és

c) az egyesület ügyintéző és képviseleti szerve tagjainak a tagság elfogadására és a jogszabályban meghatározott követelményekre vonatkozó nyilatkozatát.

64. § Felügyelő szerv esetén a felügyelő szerv tagjainak a tagság elfogadására és a jogszabályban meghatározott követelményekre vonatkozó nyilatkozatát is csatolni kell a kérelemhez.

65. § Az egyesület nyilvántartásba vétele iránti kérelemhez elkülönítve kell csatolni az olyan iratot, amely mind nyilvános, mind nem nyilvános adatokat vagy csak nem nyilvános adatokat tartalmaz.

66. § (1)24 A szövetség nyilvántartásba vétele iránti kérelemnek tartalmaznia kell a szövetséget létrehozó egyesületek, illetve alapítványok nevét, székhelyét és nyilvántartási számát is.

(2) A szövetség nyilvántartásba vételére az egyesület nyilvántartásba vételére irányadó szabályokat kell alkalmazni.

34. Az egyesület nyilvántartásba vételére irányuló eljárás egyes szabályai

67. § (1) A bíróság a nyilvántartásba vétel iránti kérelemhez csatolt az egyesület alakuló ülésének jegyzőkönyve vagy a jegyzőkönyvéhez mellékelt tagjegyzék (részvételi ív) alapján vizsgálja azt, hogy az alapítók száma megfelel-e a törvényben foglalt rendelkezéseknek.

(2) A bíróság az ügyintéző és képviseleti szerv tagjainak a nyilvántartásba vételi kérelemhez csatolt nyilatkozata alapján vizsgálja azt, hogy megfelelnek-e a törvényben előírt feltételeknek.

(3) A bíróság a nyilvántartásba vételi kérelemhez csatolt alapszabály alapján vizsgálja azt, hogy az egyesület alapszabályban megállapított céljai nem ellentétesek-e a törvényi rendelkezésekkel és azt, hogy az alapszabály rendelkezései biztosítják-e az egyesület törvényben meghatározott keretek közötti működését.

35. A szövetség nyilvántartásban szereplő adatainak módosítására irányuló eljárás

68. §25 Ha a szövetséghez egyesület vagy alapítvány csatlakozik, a bíróság szövetség erre irányuló változásbejegyzési kérelmére a szövetség adatai közé bejegyzi az új tag nevét, székhelyét és nyilvántartási számát.

36. Egyéb szervezetek

69. § A párt, a sportról szóló törvény alapján működő szervezet, a kölcsönös biztosító egyesület, a szakszervezet, a köztestület, a magánnyugdíjpénztár, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a hitelintézetek önkéntes betétbiztosítási, illetve intézményvédelmi alapja, a Munkavállalói Résztulajdonosi Program szervezet és az európai területi együttműködési csoportosulásról szóló törvény szerint alapított európai területi társulás esetében e törvény rendelkezéseit akkor kell alkalmazni, ha a szervezetre irányadó törvény eltérően nem rendelkezik.

70. § A köztestületet a bíróságnak nem kell nyilvántartania akkor, ha a létrehozását rendelő törvény így rendelkezik.

71. § (1) Ha az egyházakkal való kapcsolattartásért felelős miniszter arról értesíti a bíróságot, hogy az Országgyűlés az egyesületet egyházként ismerte el, a bíróság az egyesületet a bírósági nyilvántartásból törli.

(2) Ha a cégbíróság a nyilvántartásba vételről szóló jogerős végzés megküldésével, arról értesíti a bíróságot, hogy a kölcsönös biztosító egyesületet külön törvény alapján részvénytársaságként vette nyilvántartásba, a bíróság a kölcsönös biztosító egyesületet hivatalból törli a nyilvántartásból, a törlésről végzést hozni nem kell.

V. Fejezet

AZ INFORMATIKAI RENDSZER ÉS ALKALMAZÁSAI

37. Az informatikai rendszer

72–82. §26

38. A civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek nyilvántartása

83. §27

39. Az országos névjegyzék

84. §28

VI. Fejezet

A BÍRÓSÁGI ELJÁRÁS NYILVÁNOSSÁGA

40. Az OBH feladata, a bírósági iratok megtekintése, másolatok

85. §29

86. § (1) A nyilvántartás közhiteles.

(2) A nyilvántartás fennálló, illetve törölt adatai nyilvánosak, azok az országos névjegyzék útján az interneten azonosítás nélkül megtekinthetőek.

(3) Az alapítvány és az egyesület bírósághoz benyújtott iratai – a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel – nyilvánosak, ideértve a még el nem bírált kérelmet és mellékleteit is, azokat bárki megtekintheti, azokról feljegyzést készíthet.

(4) Az egyesület szerve ülésének jelenléti íve, valamint az egyesület tagjairól készült nyilvántartás nem nyilvános.

(5)30

87. § (1) A szervezetek nyilvános – a bíróságon rendelkezésre álló – iratai a nyilvántartást vezető bíróságnál tekinthetőek meg.

(2) A nyilvántartást vezető bíróság a szervezetek nyilvános iratainak megtekintését

a)31

b) a papír alapon rendelkezésre álló iratok esetében papír alapon

biztosítja.

(3)32

88. § (1) A szervezet – alapítvány esetén az alapító is – a nyilvántartásának rá vonatkozó adatairól másolat, kivonat vagy bizonyítvány kiadását kérheti. A másolat a nyilvántartás valamennyi fennálló és törölt adatát, a kivonat a nyilvántartás fennálló adatait, a bizonyítvány pedig – a kérelemtől függően – a nyilvántartás egyes fennálló vagy törölt adatait hitelesen tanúsítja, illetve azt, hogy valamely meghatározott bejegyzés a nyilvántartásban nem szerepel(t). A másolatot, a kivonatot vagy bizonyítványt jogszabályban meghatározott módon kell elkészíteni.

(2) A másolatban, a kivonatban, valamint a bizonyítványban az egyes adatok mellett fel kell tüntetni az adat (illetve annak törlése) bejegyzésének és a bejegyzés alapjául szolgáló határozat jogerőssé válásának időpontját is.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott okiraton záradékban szerepeltetni kell, ha az okiratban szereplő adatokat illetően változásbejegyzési eljárás van folyamatban az adott nyilvántartást vezető bíróságnál, és azt is fel kell tüntetni, hogy az melyik adatot érinti.

(4) Másolat, kivonat és bizonyítvány a nyilvántartást vezető bíróságtól kérhető, a kérelem teljesítéséről határozatot hozni nem kell.

(5)33

(6) A szervezet adatairól – kizárólag írásban – kivonatot kérhet az államháztartás rendjéről szóló törvény alapján az államháztartásból származó forrás felhasználásához kapcsolódó lebonyolító feladatot ellátó költségvetési szerv is.

41. A bíróság adatszolgáltatási kötelezettsége

89. §34

VII. Fejezet

A CIVIL ÉS EGYÉB CÉGNEK NEM MINŐSÜLŐ SZERVEZETEK NYILVÁNTARTÁSÁNAK ADATTARTALMA

42. A civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek nyilvántartásába történő adatbejegyzés

90. § A nyilvántartásba történő adatbejegyzésre – az e törvényben vagy külön jogszabályban meghatározott eljárást követően – jogszabály vagy bírósági, más hatósági határozat alapján kerül sor.

43. A civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek nyilvántartásának tartalma

91–96. §35

VIII. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

44. Felhatalmazó rendelkezések

97. § Felhatalmazást kap az igazságügyért felelős miniszter, hogy

a) az e törvényben szabályozott eljárásokban alkalmazandó papír alapú űrlapokat, azok tartalmi és formai kellékeit, az űrlapokhoz csatolható mellékleteket, az elektronikus űrlapok adatait, valamint az űrlapok közzétételének módját,

b)36

c) az e törvényben szabályozott eljárásokban érvényesülő ügyviteli szabályokat,

d)–f)37

g) a szervezet célja szerinti besorolását,

h) az e törvényben szabályozott eljárásokban érvényesülő iratkezelési szabályokat

rendeletben állapítsa meg.

45. Hatálybalépés

98. § (1) Ez a törvény – a (2)–(4) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetést követő napon lép hatályba.

(3) A 106. § 2012. május 30-án lép hatályba.

46. Átmeneti rendelkezések

99. § (1) A civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek nyilvántartása – 2012. június 30-áig – az alábbi adatokat tartalmazza:

a) nyilvántartási szám,

b) lajstromszám,

c) sorszám,

d) a szervezet nyilvántartásba vételéről szóló határozat száma, jogerőre emelkedésének napja,

e) a szervezet neve,

f) a szervezet székhelye,

g) a szervezet képviselőjének neve,

h) a szervezet képviselőjének lakóhelye,

i) a szervezet célja, valamint célja szerinti besorolása,

j) a létesítő okirat (alapszabály, alapító okirat) kelte és

k) áttételre, felfüggesztésre, megszűnésre vonatkozó adatok.

(2) A nyilvántartás alapítvány esetén – az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően – tartalmazza az alábbi adatokat is:

a) az alapítvány vagyonfelhasználási módja,

b) az arra való utalást, hogy alapítványhoz lehet-e csatlakozni (nyílt vagy zárt alapítvány) és

c) a kezelő szerv (szervezet) tagjainak neve és lakóhelye.

(3) A nyilvántartás szükség szerint tartalmazza az alábbi adatokat is:

a) a létesítő okirat módosítása esetén

aa) a létesítő okirat módosításának időpontja és

ab) a módosítás nyilvántartásba vételéről szóló határozat száma, jogerőre emelkedésének napja,

b) közhasznú jogállás megszerzése esetén

ba) a közhasznú jogállás megszerzésének időpontja,

bb) közhasznúsági fokozat,

bc) a közhasznú jogállás módosításának, törlésének időpontja,

c) szervezet szervezeti egysége jogi személlyé nyilvánítása esetén

ca) a jogi személy szervezeti egység neve,

cb) a jogi személy szervezeti egység székhelye és

cc) a jogi személy szervezeti egység ügyintéző és képviseleti szervének neve.

(4) A nyilvántartás alapítvány esetén – a (3) bekezdésben foglalt adatokon túlmenően – szükség szerint tartalmazza állami alapító által alapított alapítvány (közalapítvány), illetve állami alapító által államháztartáson kívüli alapítóval közösen alapított alapítvány (közalapítvány) esetén a kezelő szervezetbe az állami alapító részéről jelölt tag vagy tagok nevét is.

(5)38 A nyilvántartás szövetség esetén tartalmazza a tagok nevét, székhelyét, nyilvántartási számát.

100. § (1) Az OBH vezeti az interneten azonosítás nélkül elérhető országos névjegyzéket.

(2) A bíróság a szervezet nyilvántartásba vétele, illetőleg megváltozott nevének bejegyzése előtt – szükség esetén – megkeresi az OBH-t annak közlésére, hogy az országos névjegyzékben nem szerepel-e azonos vagy hasonló néven bejegyzett szervezet.

(3) Az országos névjegyzék összeállítása érdekében a bíróság – a szervezet nyilvántartásba vétele, a nyilvántartott adataiban bekövetkezett változás, továbbá a szervezet megszűnése esetén határozata jogerőre emelkedésének megállapítását követő három munkanapon belül – határozatának megfelelően elektronikus úton az OBH-t értesíti az eljárt bíróság nevéről, határozata számáról és a határozat jogerőre emelkedése napjáról, a szervezet nevéről, székhelyéről, célja szerinti besorolásáról, képviselője nevéről és lakóhelyéről, illetőleg ezen adatok megváltozásáról, valamint a szervezet megszűnéséről.

(4) Ha a szervezet nyilvántartásba vétele, a nyilvántartott adataiban bekövetkezett változás, továbbá a szervezet megszűnése kérdésében másodfokú eljárás lefolytatására került sor, az országos névjegyzék számára történő – (3) bekezdés szerinti – számítógépes adatszolgáltatás ebben az esetben is az első fokon eljárt bíróság feladata. A másodfokon eljárt bíróság a jogerős határozatának meghozatalát követően gondoskodik az iratok visszajuttatásáról az elsőfokú bírósághoz.

(5) Az országos névjegyzék tartalmazza

b) az eljáró bíróság nevét,

c) a szervezet típusát,

d) a szervezet beszámolóját,

e) a végelszámolást, felszámolási eljárást, csődeljárást elrendelő végzést és

f) a szervezettel szembeni felszámolási eljárásra, csődeljárásra, kényszer-végelszámolási eljárásra, végelszámolásra vonatkozó adatot.

(6) Az országos névjegyzék arra való figyelmeztetést tartalmaz, hogy a névjegyzék nem közhiteles.

101. §39

102. §40

103. § Azokra a köztestületekre vonatkozó adatokat, melyeket e törvény hatályba lépését követően – külön törvény alapján – a bíróság nem tart nyilván törölni kell a nyilvántartásból, a köztestület nyilvántartásból való törléséről nem kell végzést hozni.

104. § (1) Az e törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban e törvény rendelkezéseit – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – nem kell alkalmazni.

(2) Az 5. § (2) bekezdését az e törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

(3)41 E törvénynek a települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi XXXVIII. törvénnyel (a továbbiakban: Mód. tv.) megállapított 59. § (1) és (5) bekezdését, 60. §-át és 61. §-át a Mód. tv. hatálybalépésekor42 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

105. § (1) Ha a szervezetnek a beszámoló és közhasznúsági jelentés benyújtási kötelezettségének 2012. június 30-a előtt kell eleget tennie, a beszámolót és a közhasznúsági jelentést papír alapon kell az OBH részére benyújtania. Ha a 2012. június 30. napját követően elektronikus eljárásra kötelezett szervezet a rá irányadó határidőt elmulasztva, a beszámolót és a közhasznúsági jelentést 2012. június 30-a után nyújtja be, azokat elektronikus úton kell az OBH részére megküldenie, amely azt az országos névjegyzékben közzéteszi.

(2) Ha a beszámoló benyújtására köteles szervezet 2012. június 30. napja és 2014. május 30. napja között a korábbi két év beszámolóját is benyújtja az OBH részére azt az OBH az országos névjegyzékben közzéteszi.

106. § Az OBH legkésőbb 2012. május 30. napjától köteles biztosítani az informatikai rendszer tesztelését a bíróságok részére.

107–108. §43

47. Módosuló jogszabályok

109–110. §44

111. §45

112–116. §46

117. §47

118–120. §48

121. § (1) Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 29. § 10. pontja a következő szöveggel lép hatályba:

[Hatályát veszti az Szja tv.]

(2) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 293. §-ával megállapított Art. 24/C. § (9) bekezdésében a „17. § (2) bekezdés b) pontja szerinti” szövegrész helyett a „17. § (1) bekezdés b) pontja szerinti” szövegrésszel lép hatályba.

(3) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 304. §-a a következő szöveggel lép hatályba:

„(8) Az e § (1)–(6) bekezdéseiben foglalt kötelezettség az iratok eredeti példányára, vagy – ha azt jogszabály nem zárja ki – eredeti példány hiányában a külön jogszabályban előírt módon, elektronikus úton előállított hiteles másolatára vonatkozik. Az adóigazgatási eljárásban az irat eredeti példánya – ha annak megőrzését jogszabály nem írja elő, és adózó azzal nem rendelkezik – nem kérhető.””
(4) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 359. §-ával megállapított Art. 189. § (13) bekezdése a következő szöveggel és ezzel egyidejűleg az Art. 189. §-a a következő (14) bekezdéssel kiegészülve lép hatályba:
„(13) E törvénynek a bizonytalan adójogi helyzet bejelentésére irányadó rendelkezéseit a 2011. december 31-ét követően benyújtott adóbevallásra (ide nem értve az önellenőrzést) lehet alkalmazni.
(14) A munkáltató az 1996. évi CXII. törvény 200/B. § (1) bekezdésében meghatározott végtörlesztés céljából munkavállalójának nyújtott kölcsön, illetve vissza nem térítendő támogatás esetén 2013. március 31-ig adatot szolgáltat az állami adóhatósághoz az alábbi tartalommal:
a) munkavállaló neve, adóazonosító jele
b) jogcím (kölcsön/támogatás)
c) kölcsön, vissza nem térítendő támogatás összege.”
(5) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 360. § (1) bekezdés 37. pontja a következő szöveggel lép hatályba:
[Az Art.]
„37. 100. § (2) bekezdésében az „egyszerűsített ellenőrzés kivételével” szövegrész helyébe a „egyszerűsített ellenőrzés, egyes gazdasági események valódiságának vizsgálatára irányuló ellenőrzés kivételével” szöveg, illetve a „kérheti” szövegrész helyébe az „egy alkalommal kérheti” szöveg;”
[lép]
(6) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 454. § (4) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba:
„(4) Az adófizetési kötelezettséget eredményező jogviszonyban elrendelt kirendelés alapján foglalkoztatott természetes személlyel fennálló jogviszonyra tekintettel fizetendő adó alanya a kirendelést elrendelő kifizető. A természetes személyt a kirendelés alapján foglalkoztató személy minősül azonban (kifizetőként) az adó alanyának, ha a kirendelést elrendelő kifizetővel megállapodott arról, hogy a természetes személy foglalkoztatásához kapcsolódó munkabér és közterhek őt terhelik.”
(7) Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 455. § (1) bekezdés e) pontja a következő szöveggel lép hatályba:
[A kifizetőt terhelő adó alapja:]
e) az a)–b) pont hatálya alá tartozó juttatás hiányában az adófizetési kötelezettséget eredményező munkaviszonyt, vagy más jogviszonyt szabályozó munkaszerződésben, illetőleg más szerződésben meghatározott személyi alapbér, illetőleg díjazás; külföldi kiküldetés esetén e pont alkalmazásában személyi alapbér a munkaszerződés alapján fizetett (juttatott), az adott munkakörben foglalkoztatott kiküldetését megelőző évi havi átlagos alapbére, ennek hiányában a tárgyhavi személyi alapbér.”
(8) Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 455. § (4) bekezdés h) pontja a következő szöveggel lép hatályba:
[A kifizetőt terhelő adónak nem alapja:]
h) az olyan személynek juttatott bevétel, akire a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvény 11. §-a és 13. §-a szerint a biztosítási kötelezettség nem terjed ki,”
(9) Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 458. § (6) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba:
„(6) A kifizető a tagjával (ideértve az egyházi személyt is) fennálló jogviszonya alapján őt terhelő adó alapjának megállapításkor az adóalap megállapításának különös szabályai hatálya alá tartozó esetben – az (1)–(5) bekezdésben meghatározottakon túlmenően – nem veszi számításba a hónapnak azt a napját, amelyen tagja más kifizetővel is az adóalap megállapításának különös szabályai hatálya alá tartozó adófizetési kötelezettséget eredményező jogviszonyban áll, vagy egyéni vállalkozóként az adóalap megállapításának különös szabályai hatálya alatt áll, feltéve, hogy a másik kifizető e napot a taggal fennálló jogviszonya alapján őt terhelő adó, illetve az egyéni vállalkozó e napot a saját maga után fizetendő adó alapjának megállapításkor számításba veszi.”
(10) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 459. § (2) bekezdés c) pontja a „lehet” szövegrész helyett a „céljából” szövegrésszel lép hatályba.
(11) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 460. § (3) bekezdése az „egyetlen kapcsolt vállalkozása” szövegrész helyett az „egyetlen belföldi kapcsolt vállalkozása” szövegrésszel lép hatályba.
(12) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 460. § (7) bekezdés b) pontja a „kifizető kapcsolt vállalkozásával” szövegrész helyett a „kifizető belföldi kapcsolt vállalkozásával” szövegrésszel lép hatályba.
(13) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 460. §-a következő (8) bekezdéssel kiegészülve lép hatályba:
„(8) A kifizető jogosult a munkavállalója korábbi munkaviszonyával kapcsolatos, az (1) bekezdés szerinti elvárt béremelés mértékének megállapításához szükséges adatok megismerésére. A munkavállaló együttműködési kötelezettsége kiterjed ezen adatok közlésére. A kifizető az adatok közlése érdekében a munkavállaló (7) bekezdés b) pontja szerinti korábbi munkáltatóját megkeresheti.”
(14) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 463. § (2) bekezdése a „meghaladja az adott hónapra fizetendő adó összegét” szövegrész helyett a „meghaladja az adott hónapra számított adó összegét” szövegrésszel lép hatályba.
(15) Az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 464. § (4) és (5) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba:
„(4) A külföldi kifizető az adóval összefüggő adókötelezettséget az Art. 8. §-ában és 9. §-ában meghatározott képviselő útján, ennek hiányában közvetlenül személyesen teljesíti. A külföldi kifizető az adókötelezettségeit személyesen csak akkor teljesítheti, ha bejelentkezése alapján az állami adóhatóság adózóként nyilvántartásba vette.
(5) Ha a külföldi kifizető az adókötelezettségek teljesítésére nem rendelkezik Art. szerinti képviselővel, és a (4) bekezdésben foglalt bejelentkezést is elmulasztja, az adóval összefüggő adókötelezettségek teljesítésére a vele adófizetési kötelezettséget eredményező jogviszonyban álló természetes személy kötelezett, és ő viseli az adókötelezettségek elmulasztása miatti jogkövetkezményeket (ide nem értve a mulasztási bírságot és az adóbírságot).”
(16) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény IX. fejezet Eljárási szabályok címe az alábbi 464/A.– 464/B. §-okkal kiegészülve lép hatályba:
464/A. § (1) A munkabérek nettó értékének megőrzését célzó adókedvezmény jogosulatlan igénybevételével összefüggésben az állami adóhatóság nem állapít meg adókülönbözetet abban az esetben, ha az adott hónapban
a) a kedvezmény igénybevétele kizárólag a 460. § (1) bekezdésben meghatározott elvárt béremelés teljesítésének elmaradása miatt jogosulatlan, és
b) az elvárt béremelést a kedvezmény igénybevevője a folyamatosan foglalkoztatottak legalább 90%-ban teljes mértékben teljesítette, és
c) az elvárt béremelés és a végrehajtott béremelés különbsége összesen nem haladja meg az adott hónapban folyamatosan foglalkoztatottnak minősülő valamennyi munkavállaló létszámának és 300 forintnak a szorzatát, és
d) a kedvezmény igénybevevője legkésőbb az ellenőrzés megállapításairól hozott határozat jogerőre emelkedéséig bizonyítja, hogy az elvárt béremelést az ellenőrzéssel érintett időszak vonatkozásában visszamenőleg valamennyi folyamatosan foglalkoztatott munkavállalója tekintetében teljesítette.
(2) Ha a kedvezményt igénybevevő olyan, a vizsgált időszakban folyamatosan foglalkoztatottnak minősülő munkavállalója tekintetében nem teljesítette a 460. § (1) bekezdésben meghatározott elvárt béremelést, aki az ellenőrzés megkezdésének időpontjában már nem munkavállalója, úgy a munkavállalót az (1) bekezdés d) pontja alkalmazása szempontjából figyelmen kívül kell hagyni.
464/B. § A munkabérek nettó értékének megőrzését célzó adókedvezmény igénybevevőjének nem kell bevallását önellenőrzéssel helyesbítenie, ha a kedvezmény jogosulatlan igénybevételét állapítja meg, de 464/A. § szerint a kedvezmény jogosulatlan igénybevételével összefüggésben adókülönbözet megállapításának nem lenne helye. Ha a visszamenőleges béremelés miatt a munkavállalónkénti részkedvezmény összege változik, az önellenőrzést a változással érintett munkavállalókkal összefüggésben teljesíteni kell.”
(17) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló CLVI. törvény 11. számú melléklet 2. pontjával megállapított Art. 2. számú melléklet I/Határidők/2. pont b) alpontjában a „ha az adózó a kérelem benyújtását megelőző két évben” szövegrész helyett a „ha az adózó esetében az alábbi feltételek bármelyike érvényesül” szövegrésszel, illetve az „az adószám felfüggesztés hatálya alatt állt vagy adószámát a felfüggesztést követően törölték, vagy” szövegrész helyett az „az adószám felfüggesztés hatálya alatt állt vagy adószámát törölték,” szövegrésszel lép hatályba.

122–123. §49

124. §50

48. Hatályukat vesztő rendelkezések

125. § (1)51

(2)52

1

A törvényt az Országgyűlés a 2011. december 13-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2011. december 22.

2

A 3. § a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

3

A 7–14. § a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

4

A 15–16. § a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

5

A 18. § a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

6

A 19. § a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

7

A 20. § (1) bekezdés j) pontja a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

8

A 28. § (2) bekezdése a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

9

A 29. § (1) bekezdés c) pontja a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

10

A 34. § a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

11

A 39. § (2)–(7) bekezdése a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

12

A 40. § a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

13

A 41. § a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

14

A 44. § (7) bekezdése a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

15

A 45. § (1) bekezdése a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

16

A 46. § (2)–(5) bekezdése a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

17

A 29. alcím címe a 2012: XXXVIII. törvény 53. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

18

Az 59. § (1) bekezdése a 2012: XXXVIII. törvény 53. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

19

Az 59. § (5) bekezdése a 2012: XXXVIII. törvény 53. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 60. § a 2012: XXXVIII. törvény 53. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 61. § (1) bekezdése a 2012: XXXVIII. törvény 53. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 61. § (2) bekezdését a 2012: XXXVIII. törvény 53. § (8) bekezdése hatályon kívül helyezte.

23

A 61. § (3) bekezdése a 2012: XXXVIII. törvény 53. § (7) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 66. § (1) bekezdése a 2012: XXXVIII. törvény 54. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

25

A 68. § a 2012: XXXVIII. törvény 54. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 72–82. § a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

27

A 83. § a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

28

A 84. § a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

29

A 85. § a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

30

A 86. § (5) bekezdése a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

31

A 87. § (2) bekezdés a) pontja a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

32

A 87. § (3) bekezdése a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

33

A 88. § (5) bekezdése a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

34

A 89. § a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

35

A 91–96. § a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

36

A 97. § b) pontja a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

37

A 97. § d)–f) pontja a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

38

A 99. § (5) bekezdése a 2012: XXXVIII. törvény 53. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

39

A 101. § a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

40

A 102. § a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

41

A 104. § (3) bekezdését a 2012: XXXVIII. törvény 53. § (6) bekezdése iktatta be.

42

A hatálybalépés napja: 2012. április 28.

43

A 107–108. § a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

44

A 109–110. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

45

A 111. § a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

46

A 112–116. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

47

A 117. § a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

48

A 118–120. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

49

A 122–123. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

50

A 124. § a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

51

A 125. § (1) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

52

A 125. § (2) bekezdése a 98. § (4) bekezdése alapján 2012. június 30-án lép hatályba.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére