• Tartalom

2011. évi CLXXXVII. törvény

2011. évi CLXXXVII. törvény

a szakképzésről1

2017.06.02.

Magyarországon a munkaerőpiac és a gazdaság által keresett és elismert szakképesítéseknek az esélyegyenlőség elve érvényesítésével történő megszerzésének biztosítása, a globális és a nemzetgazdaság igényeinek kielégítésére egyaránt alkalmas, rugalmas, a foglalkoztathatóságot elősegítő szakképzési rendszer működésének elősegítése, valamint az Alaptörvényben meghatározott művelődéshez és munkához való jog érvényesülése céljából az Országgyűlés a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. Fejezet

ALAPELVEK

1. § (1)2 Magyarországon az első és második, az állam által elismert szakképesítés megszerzését az állam az iskolai rendszerű szakképzés keretein belül – az e törvényben meghatározott feltételekkel – ingyenesen biztosítja a szakképző iskolai tanulók számára.

(2) A szakképzés teljes folyamatában érvényesítendő az egyenlő bánásmód követelménye. Az egyenlő bánásmód követelményét megszegő, e törvény hatálya alá tartozó szervezet – a 61. § (3) bekezdésében foglaltak szerint – eltiltható a szakképzésben való részvételtől.

(3) A szakképzés e törvény hatálya alá tartozó szereplői (különösen a tanuló, a szülő, a szakképzést folytató intézmény, a gazdálkodó szervezet és a gazdasági kamara) a szakképzési feladatok megvalósítása során kötelesek egymással együttműködni.

(4) A szakképzési feladatellátást a hatékonyság, a szakszerűség és a magas szintű minőség, valamint az egyenlő esélyű hozzáférés elvének megfelelően kell megszervezni.

(5) A szakképzés e törvény hatálya alá tartozó szereplői az e törvényben meghatározott szakképzési feladatokból eredő kötelezettségeiket és jogaikat a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő szakképzés megvalósítása érdekében kötelesek teljesíteni és jóhiszeműen gyakorolni.

(6) A szakképzés e törvény hatálya alá tartozó szereplői az e törvényben meghatározott szakképzési feladatok megvalósítása és együttműködésük során kötelesek egymást a feladataik ellátásához szükséges körülményekről, adatokról, egyéb információkról kellő időben tájékoztatni.

(7) Az iskolai rendszerű szakképzés feladata a komplex szakmai vizsgára történő felkészítésen kívül az életben való sikeres boldogulásra történő felkészítés és a tanuló életkori sajátosságához igazodó nevelés is.

II. Fejezet

ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK

2. § E törvény alkalmazásában:

1. állam által elismert szakképesítés: az Országos Képzési Jegyzékben (a továbbiakban: OKJ) meghatározott szakképesítés;

2. egészségügyi alkalmasság: annak az orvosi szakvéleményre alapozott megállapítása, hogy a szakképzésbe bekapcsolódni szándékozó személy testi adottságai, egészségi és pszichikai állapota alapján képes önmaga és mások veszélyeztetése nélkül a választott szakma szerinti tevékenység, foglalkozás gyakorlására és a szakmai vizsgára való felkészülésre;

3. életpálya-tanácsadás (pályaorientáció): a tanácskérő támogatása az életpálya-tanácsadási szolgáltatás keretében az érdeklődésének, képességének, személyiségének és a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő pályaterv kialakításában és megvalósításában, amelynek keretében a tanácskérő a pályaválasztáshoz vagy a pályamódosításhoz kap segítséget;

4. az életpálya-tanácsadás formája: az egyéni tanácsadás, a csoportos tanácsadás, a távtanácsadás és az elérő program az életpálya-tanácsadási szolgáltatás keretében;

5. előírt gyakorlat: a szakképesítés megszerzéséhez szükséges, meghatározott munkaterületen, munkakörben korábban megszerzett gyakorlat, amelynek időtartamát a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye (a továbbiakban: szakmai és vizsgakövetelmény) tartalmazza;

6.3 első és második szakképesítés: az OKJ-ban szereplő, az iskolai rendszerű szakképzésben megszervezett állam által támogatott képzésben megszerzett első és második államilag elismert szakképesítés, amely munkakör betöltésére, foglalkozás, tevékenység gyakorlására képesít;

7. eszköz- és felszerelési jegyzék: a szakmai és vizsgakövetelményben szakképesítésenként meghatározott, a képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök, gépek, szerszámok, alapanyagok, helyiségek és felszerelések minimuma;

8. feladatprofil: a szakképesítéssel ellátható legjellemzőbb foglalkozás, tevékenység, valamint a munkaterület rövid leírása;

9. foglalkoztatási, munkába állási tanácsadás: a munkavállalással, munkahely-megtartással kapcsolatos problémák feltárása, a problémák megoldásának, a sikeres elhelyezkedés megvalósítási tervének kidolgozása az életpálya-tanácsadási szolgáltatás keretében;

10.4 gazdálkodó szervezet: jogszabályban meghatározott szakképzési hozzájárulásra kötelezett;

11. gyakorlati képzés: a szakmai képzésnek az iskolai tanműhelyben, az állami felnőttképzési intézmény tanműhelyében vagy a gyakorlati képzés folytatására jogosult gazdálkodó szervezetnél, egyéb szervnél vagy szervezetnél folyó azon része, amelynek célja a szakképesítéshez kapcsolódó munkatevékenységek gyakorlatban történő elsajátítása és a tanulónak a komplex szakmai vizsga gyakorlati részére való felkészítése, amelyet iskolai rendszerű szakképzés esetén a szakképzési kerettanterv határoz meg;

12. gyakorlati képzést szervező: a gyakorlati képzés feltételeinek biztosításáért felelős szakképző iskola vagy e törvény szerint nyilvántartásba vett gyakorlati képzést folytató;

13. gyakorlati képzést szervező székhelye: az a hely, ahol a gyakorlati képzést szervező képviseleti jogának gyakorlására jogosult vezető munkahelye található;

14. gyakorlati képzést folytató: gyakorlati képzési tevékenységét iskolai tanműhelyben, vagy együttműködési megállapodás, tanulószerződés alapján ténylegesen folytató, a gyakorlati követelményekre való felkészítést végző szerv, amely lehet a gyakorlati képzést szervező is;

15. iskolai előképzettség: a szakképzés megkezdéséhez szükséges iskolai végzettség;

16.5 iskolai rendszerű szakképzés: a köznevelés keretében a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényben (a továbbiakban: nemzeti köznevelésről szóló törvény) és az e törvényben meghatározott, szakképző iskolában folyó szakképzés, résztvevői a szakképző iskolával tanulói jogviszonyban állnak;

17.6 iskolai tanműhely: olyan szakképző iskolai feladatellátási helyen lévő gyakorlati képzőhely, amely a szakképesítés jellegétől függően lehet műhely, tangazdaság, tanbolt, tankórterem, tankert, tanudvar, tankonyha, laboratórium, taniroda, demonstrációs terem, gyakorló- és szaktanterem stb;

18. iskolai pályaválasztási tanácsadás: a pályaválasztási döntés elősegítése az életpálya-tanácsadási szolgáltatás keretében, a tanulmányok iskolai rendszerű vagy iskolarendszeren kívüli szakképzésben történő folytatása érdekében, olyan tanulási-képzési lehetőség, iskolatípus, szakképesítés kiválasztása, amely a tanácskérő igényeinek és a munkaerő-piaci keresletnek megfelel;

19.7 iskolarendszeren kívüli hatósági jellegű képzés: jogszabályban szabályozott tartalmú és célú olyan, az OKJ-ban nem szereplő képesítés megszerzésére irányuló képzés, amelynek eredményeként dokumentum kiadására kerül sor, és e dokumentum hiányában jogszabályban meghatározott tevékenység, munkakör nem folytatható, nem tölthető be, vagy tevékenység, munkakör a képzést megelőző szakmai szinthez képest magasabb követelményeknek megfelelően folytatható, tölthető be, vagy a dokumentum a képzésben résztvevő számára a képzést megelőző állapothoz képest többletjogosultságot biztosít jogszabályban meghatározott tevékenység, munkakör végzésével, betöltésével összefüggésben;

20. jelenléti óraszám: a kötelező tanórai foglalkozások azon része, amelyeken a részvétel a tanulónak az iskola feladatellátási helyén való személyes megjelenéséhez kötött;

21. komplex szakmai vizsga: az iskolai rendszerű szakképzésben részt vevő tanuló és az iskolarendszeren kívüli szakképzésben részt vevő felnőtt szakmai elméleti és gyakorlati tudásának, képességeinek, készségeinek, ismereteinek mérése, amely az OKJ-ban meghatározott szakképesítés megszerzéséhez szükséges, a szakképesítéshez tartozó feladatprofil szerinti tevékenységek ellátásához meghatározott ismeretek elsajátítását tanúsító, jogszabályban meghatározott bizonyítvány kiadására irányuló eljárás;

22. költségvetési hozzájárulás: a központi költségvetésből a nem állami köznevelési intézmények működéséhez nyújtott, a nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározott támogatás;

23.8 költségvetési támogatás: a szakképző iskolai feladatok ellátására a központi költségvetés terhére nyújtott és önkormányzati forrásból nyújtható – a költségvetési hozzájárulást is tartalmazó – támogatások összessége;

24.9 harmadik és további szakképesítés: az iskolai rendszerű szakképzésben megszerzett, az OKJ-ban szereplő minden olyan államilag elismert szakképesítés, amely munkakör betöltésére, foglalkozás, tevékenység gyakorlására képesít, és már kettő meglévő, az iskolai rendszerű szakképzésben megszervezett állam által támogatott képzésben megszerzett államilag elismert szakképesítés birtokában szerzik meg;

25. mesterképzés: olyan képzési forma, amelynek során meghatározott szakképesítéssel és szakmai gyakorlattal rendelkező szakembereket mestervizsgára készítenek fel a szakmai tevékenység mester szintű gyakorlásához szükséges szakmai elméleti és gyakorlati, a vállalkozás vezetéséhez szükséges gazdasági, jogi és munkaügyi, továbbá a tanulók képzéséhez szükséges alapvető pedagógiai ismeretek elsajátításával;

26.10 mestervizsga követelményei: a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei meghatározására a Kormány által rendeletben kijelölt miniszter (a továbbiakban: szakképesítésért felelős miniszter) által – a pedagógiai tartalom tekintetében az oktatásért felelős miniszter egyetértésével – rendeletben kiadott dokumentum, amely a mestervizsgának az országos gazdasági kamara (a továbbiakban: gazdasági kamara) által – az országos gazdasági érdekképviseleti szervezetekkel együttműködve – meghatározott követelményeit, valamint a vizsgáztatással kapcsolatos követelményeket tartalmazza;

27. modultérkép: az egyes szakképesítések – szakmai és vizsgakövetelményeiben meghatározott – szakmai modulját vagy moduljait, valamint azok egymáshoz történő kapcsolódásait tartalmazó dokumentum;

28.11 modulzáró vizsga: az iskolarendszeren kívüli képzésben a komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételeként a szakképzést folytató intézmény, az állami szakképzési és felnőttképzési szerv vagy a szakképesítésért felelős miniszter által jogszabályban kijelölt, az irányítása alá tartozó intézmény vagy a felügyelete alá tartozó szerv irányítása alatt álló intézmény által megszervezett olyan vizsga, kompetenciamérés, amely annak megállapítására irányul, hogy a vizsgára jelentkező a szakmai és vizsgakövetelmény egyes követelménymoduljaiban előírt szakmai kompetenciákat elsajátította-e;

29. munkahelyi gyakorlat: a szakképesítés megszerzése keretében folyó gyakorlati képzésnek a munkahelyen (a munkavégzéshez hasonló feltételek között, életszerű szituációban) megvalósuló része, amelynek feltételeit a gyakorlati képzés szervezője biztosítja, és amelynek során a szakképzésben részt vevő elsajátítja a munkaerőpiac által is igényelt gyakorlati tudáselemeket, kompetenciákat;

30. országos gazdasági érdekképviseleti szervezet: a gazdasági kamarákról szóló törvényben meghatározott szervezet;

31. pályaalkalmassági követelmény: a szakképzésbe történő bekapcsolódás – szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott – azon feltétele, amely alapján megállapítható, hogy a szakképzésben részt venni szándékozó személy képességei, készségei alapján sikeresen fel tud készülni a választott szakképesítés komplex szakmai vizsgájára és a választott tevékenység, foglalkozás ellátására;

32. pályainformáció-nyújtás: az életpálya-tanácsadási szolgáltatás keretében a foglalkoztatási, munkavállalási, közgazdasági, pénzügyi, jogi, társadalombiztosítási, migrációs – az információkérőt az adott helyzetben a döntéshozatalhoz segítő – információkat magában foglaló olyan pályainformációs tanácsadás, amely felöleli a teljes egyéni életút támogatását a kisiskoláskortól a munkaerőpiac elhagyásáig, ötvözi a képzések teljes világáról szóló információnyújtást és a munkaerőpiac megismertetését, a képzés és munka világának kapcsolódását;

33. pályakorrekciós tanácsadás: a nem piacképes szakmai végzettséggel rendelkező tanácskérő támogatása új képzési irány vagy foglalkozás megtalálásában az életpálya-tanácsadási szolgáltatás keretében, amelynek alanya minden olyan szakképesítéssel rendelkező személy, akinek a pályaválasztása nem volt megalapozott, vagy szakképesítése nem piacképes;

34. sajátos nevelési igényű tanuló, vizsgázó: a nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározott sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló, és az iskolarendszeren kívüli szakképzésben vizsgázó, fogyatékossággal élő felnőtt;

35. rehabilitációs képzés: a megváltozott munkaképességű, fogyatékossággal élő személy sajátos képességeire alapozó, és azt fejlesztő szakmai képzés, át- és továbbképzés, amely az érintett munkavállalási esélyének, további munkahelymegtartó képességének javítását szolgálja;

36.12

37.13 szakképzési kerettanterv: a szakmai és vizsgakövetelmény alapján kidolgozott, a szakképesítés követelményei átadásának tartalmát és menetét leíró egységes, kötelezően alkalmazandó dokumentum, amelyet a szakközépiskolai vagy szakiskolai képzésben szakképesítésenként, a szakgimnáziumban ágazatonként és szakképesítésenként a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter rendeletben ad ki az oktatásért felelős miniszterrel és az adott szakképesítésért felelős miniszterrel egyetértésben;

38. szakmai ellenőrzés: a törvényességi és hatósági ellenőrzés mellett a szakképzés ágazati irányításának olyan eszköze, amelynek keretében a hatályos követelmények érvényesülésének szakmai vizsgálata, a kapott eredmények értékelése, az információknak a döntéshozók számára történő visszacsatolása történik meg;

39. szakmai előképzettség: a szakképesítés megkezdésének feltételéül szolgáló, a szakképesítés megszerzéséhez szükséges, korábban megszerzett szakképesítés, megnevezését a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye tartalmazza;

40.14 szakmai érettségi végzettség: a nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározott kötelező közismereti érettségi vizsgatárgyakból és a szakközépiskola ágazata szerinti kötelező szakmai vizsgatárgyból álló érettségi vizsgával megszerezhető végzettség, amely az OKJ-ról szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint munkakör betöltésére képesít;

41. szakmai és vizsgakövetelmény: a szakképesítésért felelős miniszter által rendeletben kiadott központi képzési dokumentum, amely meghatározza az adott szakképesítés komplex szakmai vizsgájára történő felkészülés szakmai követelményeit, feltételeit és azokat a követelményeket, amelyeket a komplex szakmai vizsga során szükséges teljesíteni;

42. szakmai követelmény: olyan követelmény, amely a gazdaságnak az adott szakemberrel szemben támasztott elvárásait, a szakma gyakorlása közben végzendő feladatok megoldásával kapcsolatban támasztható követelményeket tükrözi. Magába foglalja a munkába lépéshez és a munkavégzés során szükséges kompetenciák (munkaköri követelmények) szintjét, tartalmát, minőségét;

43. szakmai követelménymodul: a szakképesítés szakmai követelményeinek meghatározott része, egyedi szakképesítések esetén annak egésze. A szakképesítés követelménymoduljainak összessége tartalmazza a szakképesítés valamennyi, a szakmai és vizsgakövetelményben rögzített szakmai kompetenciáját;

44. szakmai tantárgy: a szakmai és vizsgakövetelmény teljesítéséhez a szakképzési kerettantervben előírt tantárgy;

45. továbbtanulási tanácsadás: a tanuló adottságainak, tanulási képességének, irányultságának szakszerű vizsgálata, és ennek alapján továbbtanulási irány ajánlása az életpálya-tanácsadási szolgáltatás keretében;

46. vizsgadíj: a vizsga megszervezésével, lebonyolításával kapcsolatban felmerülő, a feladatra elszámolható működési célú kiadások egy vizsgázóra jutó hányada;

47. vizsgafeladat: tartalmazza az írásbeli, interaktív (számítógépes), gyakorlati, szóbeli vizsgatevékenység(ek) célját és a teljesítés meghatározó körülményeit, amelyhez legalább egy vizsgatevékenységet kell hozzárendelni;

48. vizsgáztatási díj: a vizsgabizottság tagjait megillető díjazás;

49. WorldSkills és EuroSkills: nemzetközi szakképzési versenyek, amelyeket 1954 óta szervez a WorldSkills International nemzetközi nonprofit szervezet, tagjai az adott ország szakképzésért felelős szervezetei. Mindkét verseny megrendezésére felváltva, páros és páratlan években kétévente kerül sor a tagországok legjobb ifjú szakmunkásai részvételével.

50.15 kizárólag gyakorlati képzési célt szolgáló tanműhely: kifejezetten erre a célra létrehozott vagy átalakított, a termeléstől, szolgáltató tevékenységtől térben vagy időben teljesen elkülönített, a nyilvántartást vezető szerv által a gyakorlati képzés időtartama alatt kizárólag gyakorlati képzési célt szolgáló tanműhellyé minősített, állandó tanműhely-vezetői felügyelettel működő, legalább nyolc tanuló képzésére alkalmas, iskolán kívüli gyakorlati képzőhely, ahol a tanulók tanulószerződés vagy együttműködési megállapodás alapján vesznek részt a gyakorlati képzésben.

MÁSODIK RÉSZ

A TÖRVÉNY HATÁLYA ÉS A SZAKKÉPZÉS INTÉZMÉNYRENDSZERE

III. Fejezet

A TÖRVÉNY HATÁLYA

3. § (1) E törvény hatálya az iskolai rendszerű szakmai képzésre (szakképzésre), valamint az iskolarendszeren kívüli szakmai képzések esetén – a felnőttképzésről szóló törvény alapján folyó – az állam által elismert szakképesítés megszerzésére irányuló szakmai képzésre terjed ki. Az iskolarendszeren kívüli szakképzés vonatkozásában a további szabályokat a felnőttképzésről szóló törvény határozza meg.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szakmai képzés

a)16 a Szakképzési Hídprogram keretében megszerezhető részszakképesítés megszerzésére,

b) az állam által elismert szakképesítés megszerzésére, továbbá

c) munkakör betöltéséhez szükséges, foglalkozás, tevékenység gyakorlására képesítő végzettség megszerzésére

irányul.

(3) E törvény hatálya kiterjed

a) a szakmai tevékenység magasabb szintű gyakorlásához, a mestervizsgához szükséges ismeretek elsajátítására irányuló képzésre,

b) az (1) és a (2) bekezdésben szabályozott tevékenységet folytató és abban részt vevő valamennyi szervezetre és magánszemélyre,

c) az országos gazdasági kamarákra, az országos gazdasági érdekképviseleti szervezetekre, továbbá a 7. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott szakmai szervezetre és szakmai kamarára az e törvényben szabályozott feladataik ellátása tekintetében, továbbá

d) a komplex szakmai vizsgára, a komplex szakmai vizsgát szervező intézményre, valamint a komplex szakmai vizsgán és a szakmai vizsgáztatásban résztvevőre.

(4)17 E törvény hatálya kiterjed az általános iskolai oktatást nyújtó iskolában, a szakközépiskolában, a szakgimnáziumban és a szakiskolában folyó pályaorientációra, a pályaorientációs, életpálya-tanácsadási szolgáltatásban részt vevőkre és a pályaorientációs tanácsadást nyújtókra, továbbá a pályakövetési rendszert működtető szervre és azokra, akiknek a pályakövetési rendszerrel szemben adatszolgáltatási kötelezettségük áll fenn.

(5) E törvény hatálya nem terjed ki a nemzeti felsőoktatásról szóló törvényben szabályozott felsőoktatási szakképzésre, a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről szóló törvényben szabályozott okleveles könyvvizsgálói képesítésre és az iskolarendszeren kívüli hatósági jellegű képzésekre.

IV. Fejezet

A SZAKKÉPZÉS INTÉZMÉNYRENDSZERE

1. A szakképzés intézményei

4. §18 (1) Iskolai rendszerű szakképzés a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerinti szakképző iskolában vagy szakképző iskolai feladatot ellátó többcélú intézményben folytatható.

(2) A szakképzés szakképző iskolán kívül megszervezhető

a) az állami felnőttképzési intézményben, és

b) a felnőttképzésről szóló törvényben meghatározott, iskolarendszeren kívüli szakmai képzést folytató intézményben is.

(3) A szakképző iskola a szakképzési feladata hatékonyabb ellátása érdekében – az e törvényben meghatározott esetekben – térségi integrált szakképző központ keretében működik.

(4) Jogszabályban meghatározott feltételekkel rendelkező egyéni vállalkozó vagy gazdasági társaság szakképző iskola fenntartása nélkül, más szervezeti keretben is folytathatnak iskolai rendszerű szakképzésben gyakorlati képzést.

2. 19 A szakképző iskola fenntartása, a szakképzési centrum, és a térségi integrált szakképző központ

4/A. §20 (1)21 Az OKJ-ban meghatározott szakképesítésben és az ezeket megalapozó ágazati szakgimnáziumi képzésben államilag támogatott iskolai rendszerű szakképzés

a)22 – a (2) bekezdés szerinti miniszter, a honvédelemért felelős miniszter vagy a rendészetért felelős miniszter által alapított és fenntartott szakképző iskola, valamint a tankerületi központ által fenntartott szakképző iskola kivételével – kizárólag a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter által alapított és fenntartott köznevelési intézményben,

b)23 nem állami fenntartó által fenntartott köznevelési intézményben

folyhat.

(2)24 Az OKJ-ban az agrárágazatba sorolt szakképesítésben és az ezeket megalapozó ágazati szakgimnáziumi képzésben államilag támogatott iskolai rendszerű szakképzés az agrárpolitikáért felelős miniszter, az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter, az élelmiszeriparért felelős miniszter, az erdőgazdálkodásért felelős miniszter, a földügyért felelős miniszter, a halgazdálkodásért felelős miniszter, az ingatlan-nyilvántartásért felelős miniszter, a környezetvédelemért felelős miniszter, a természetvédelemért felelős miniszter, a térképészetért felelős miniszter vagy a vadgazdálkodásért felelős miniszter hozzájárulása nélkül kizárólag az általa alapított és fenntartott szakképző iskolában folyhat. Az e bekezdés szerinti miniszter által fenntartott szakképző iskola az e bekezdés szerinti miniszter jogszabályban meghatározott feladatkörébe tartozó szakképesítés megszerzésére irányuló képzésen és az ezeket megalapozó ágazati szakgimnáziumi képzésen túli szakképzést csak az állami szakképzési és felnőttképzési szerv hozzájárulásával indíthat.

(3) Az állami felsőoktatási intézmény által fenntartott köznevelési intézmény a szakképesítésért felelős miniszter hozzájárulásával folytathat államilag támogatott iskolai rendszerű szakképzést, ha a 2014/2015. tanévben az OKJ-ban az agrárágazatba sorolt szakképzést indított.

(4)25 Ha a (2) bekezdésben meghatározott miniszter feladatkörébe tartozó szakképzés tekintetében a szakmai feladatok végrehajtása körében a magyar állam kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaság működik közre, e gazdasági társaság vezető tisztségviselője jogosult a szakképesítések vizsgafeladataival kapcsolatos, a kezelésében lévő adatok minősítésére a minősített adat védelméről szóló törvényben meghatározottak szerint.

4/B. §26 (1) A felelősségi körébe tartozó szakképzési feladatot a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter az általa alapított és fenntartott szakképzési centrumok szakképző iskolai feladatot ellátó tagintézményei keretében látja el. A szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter megyénként legfeljebb három, a fővárosban legfeljebb tíz, költségvetési szervként működő szakképzési centrumot hozhat létre.

(2) A szakképzési centrum kollégiumi alapfeladatot, továbbá nevelő- és oktatómunkához kapcsolódó, nem köznevelési tevékenységet is elláthat.

(3) A szakképzési centrum alapfeladatának ellátását szolgáló feladatellátási helye a szakképző iskolai feladatot ellátó tagintézményének címe. A szakképzési centrum tagintézménye több telephelyen is működhet. A több telephelyen működő tagintézmény esetében valamennyi telephelyen biztosítani kell a tagintézmény vezetőjének jogszabályban meghatározott köznevelési feladatai helyettesítés útján történő ellátását.

(4) A szakképzési centrumnak a szakképző iskolai osztályban tanulók hivatalos októberi statisztikai létszám alapján, három tanítási év átlagában számított létszáma legalább kétezer fő.

(5) A szakképzési centrum élén főigazgató áll, helyettesei a szakmai főigazgató-helyettes és a gazdasági főigazgató-helyettes. A szakképzési centrum tagintézménye élén igazgató áll, akinek helyettese igazgató-helyettesi megbízást kap. A főigazgatót és a gazdasági főigazgató-helyettest a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter nevezi ki. A szakmai főigazgató-helyettest a szakképzési centrum főigazgatója nevezi ki. A szakképzési centrum főigazgatójának és szakmai főigazgató-helyettesének az nevezhető ki, aki a nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározott feltételeken túl legalább hároméves szakképzési vezetői gyakorlattal vagy legalább hároméves szakképzési intézményfenntartói vagy szakképzési igazgatási, közigazgatási tapasztalattal rendelkezik.

(6) A szakképzési centrumban tagintézmény-vezetői megbízást az kaphat, aki a tagintézmény által ellátott feladatoknak megfelelő típusú önálló köznevelési intézmény, többcélú intézmény intézményvezetői megbízásához előírt feltételeknek megfelel. A szakképzési centrum tagintézmény-vezetőjét a munkáltató az oktatásért felelős miniszter egyetértésével bízza meg. Az oktatásért felelős miniszter az egyetértését csak jogszabálysértés esetén tagadhatja meg.

(7) A szakképzési centrum tagintézmény-vezetője intézményvezetői, a tagintézményvezető-helyettese intézményvezető-helyettesi illetménypótlékra jogosult.

(8) E törvény szakképző iskolára vonatkozó rendelkezéseit a szakképzési centrumra is alkalmazni kell.

4/C. §27 (1) A szakképzési centrum tagintézménye a szakképzési centrum szervezeti és működési szabályzatában, valamint gazdálkodási szabályzatában meghatározottak szerinti delegált – különösen a gyermekekkel, tanulókkal kapcsolatos döntésekre kiterjedő – hatáskörökkel rendelkezik.

(2) A szakképzési centrum tagintézményeiben intézményegységek hozhatók létre. Az intézményegység működhet a tagintézmény feladatellátási helyén kívül is. A tagintézmény feladatellátási helyén kívül működő intézményegység – az Nkt. 4. §-ának 28. pontjában meghatározott esetben – fiók-tagintézményként működik. Az intézményegység élén intézményegység-vezető, a fiók-tagintézmény élén tagintézményegységvezető-helyettes áll. A tagintézmény és a fiók-tagintézmény kapcsolatát a szakképzési centrum szervezeti és működési szabályzatában kell meghatározni.

(3) A szakképzési centrum – az egyes tagintézmények rendelkezésére álló előirányzatok összegét elkülönítve tartalmazó – költségvetését a tagintézmény igazgatója véleményének kikérésével kell elkészíteni.

(4) A szakképzési centrum tagintézményének igazgatója a tagintézményben alkalmazottak tekintetében – a bérgazdálkodást érintő döntések, a kinevezés és a közalkalmazotti jogviszony megszüntetése kivételével – gyakorolja a munkáltatói jogokat. A tagintézménybe történő kinevezés, vezetői megbízás kiadása és annak visszavonása, a közalkalmazotti jogviszony megszüntetése a tagintézmény igazgatójának javaslatára a főigazgató által történik.

(5) A közalkalmazottak élet- és munkakörülményeit érintő kérdésekben a főigazgató a szakképzési centrum szakszervezeti szervezetével, az igazgató a tagintézmény szakszervezete alapszervezeti titkáraival egyeztet.

(6) A szakképzési centrum fenntartói jogának gyakorlásában részt vesz az állami szakképzési és felnőttképzési szerv. Az állami szakképzési és felnőttképzési szerv vezetője gyakorolja a fenntartó által az állami szakképzési és felnőttképzési szerv szervezeti és működési szabályzatában meghatározott jogköröket. Az állami szakképzési és felnőttképzési szerv vezetőjét az e bekezdés szerinti feladatellátás keretében a szakképzési centrum közalkalmazotti jogviszonyban teljes munkaidőben foglalkoztatott oktatóival szemben a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény 30/A. § szerinti munkakör-felajánlási kötelezettség abban az esetben terheli, ha az oktató munkáltatójánál megszűnnek az oktató teljes munkaidős foglalkoztatásának feltételei.

5. § (1)–(5)28

(6) A térségi integrált szakképző központ a szakképzési feladatellátás olyan együttműködési rendszere, amelynek feladata az állami, önkormányzati feladatellátásban a szakképzés térségi feladatainak összehangolása, a képzés és a forrásfelhasználás hatékonyságának növelése, a szakképzési feladatellátás optimalizálása, a párhuzamos képzések és fejlesztések kiküszöbölése, valamint a munkaerő-piaci igények iskolai rendszerű szakképzésben való érvényesítése. A térségi integrált szakképző központ tagjai egyéb feladatok végrehajtásában is együttműködhetnek.

(7)29 Térségi integrált szakképző központ az állami fenntartó e törvény szerint működő szakképző iskolája, ha a szakképző iskolai osztályban tanulók – három tanítási év átlagában számított – hivatalos októberi statisztikai létszáma meghaladja a kétezret, és a szakképző iskola (tagintézménye és telephelye) más térségi integrált szakképző központnak nem tagja.

(8)–(9)30

(10) A térségi integrált szakképző központ – a felnőttképzésről szóló törvényben meghatározottak szerint – részt vehet az iskolarendszeren kívüli szakképzésben.

(11)31

(12)–(13)32

(14)33

(15)34

(16)35 A honvédelemért felelős miniszter által fenntartott, kizárólag a honvédelemért felelős miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítésekre való felkészítést folytató szakképző iskola esetében a térségi integrált szakképző központ keretében történő működés nem kötelező.

5/A. §36 A Kormány a tankerületi központ szakképzéssel kapcsolatos feladat- és hatáskörét az állami intézményfenntartó központról szóló rendeletében szabályozza.

HARMADIK RÉSZ

A SZAKKÉPZÉS DOKUMENTUMAI

V. Fejezet

A SZAKKÉPZÉS DOKUMENTUMAI

3. Az Országos Képzési Jegyzék

6. § (1) Az állam által elismert szakképesítéseket az OKJ tartalmazza.

(2) Az OKJ tartalmazza

a) a kizárólag iskolai rendszerű szakképzésben oktatható szakképesítéseket,

b) az iskolai rendszerű és iskolarendszeren kívüli szakképzésben is oktatható szakképesítéseket,

c) a kizárólag iskolarendszeren kívüli szakképzésben oktatható szakképesítéseket, továbbá

d) a szakképesítés-ráépüléseket és a részszakképesítéseket.

(3) Az OKJ-ban kell meghatározni

a) a szakképesítés azonosító számát, szintjét és megnevezését,

b) a szakképesítés megszerzéséhez szükséges képzés képzés-szervezési formától függő adott időtartamát (az iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok számát, az iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszámot),

c) a szakképesítések szakmacsoportját és szakközépiskolai ágazat szerinti besorolását,

d)37 annak a megjelölését, hogy a szakképesítés az esti, a levelező, a távoktatás vagy egyéb sajátos munkarend szerinti képzésben oktatható,

e)38 a szakképesítésért felelős miniszter megnevezését.

(4)39 Szakképesítésért felelős miniszternek szakképesítésenként egy miniszter nevezhető meg. A szakképesítésért felelősként a Központi Statisztikai Hivatal elnöke és a Közbeszerzési Hatóság elnöke is megjelölhető, amennyiben a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményének kidolgozása az ő feladatkörébe tartozik.

(5) A Központi Statisztikai Hivatal elnöke hatáskörébe tartozó szakképesítésekre vonatkozó, e törvényben meghatározott rendeletalkotási és egyetértési jogokat a Központi Statisztikai Hivatal elnöke véleményének kikérésével a Központi Statisztikai Hivatal felügyeletét ellátó miniszter gyakorolja.

(6)40 A Közbeszerzési Hatóság elnöke hatáskörébe tartozó szakképesítésekre vonatkozó, e törvényben meghatározott rendeletalkotási és egyetértési jogokat a Közbeszerzési Hatóság elnöke véleményének kikérésével a közbeszerzésekért felelős miniszter gyakorolja.

4. A szakmai és vizsgakövetelmény

7. § (1) Az OKJ-ban meghatározott szakképesítéshez – az ellenőrzési, mérési és értékelési rendszer kialakulását és működését biztosító – szakmai és vizsgakövetelményt kell előírni. A szakmai és vizsgakövetelmény kötelező tartalmi elemei a következők:

a) a szakképesítés OKJ-ban szereplő azonosító száma, megnevezése és a hozzárendelt FEOR-szám,

b)41 a szakképesítés jellegétől függően a képzés megkezdéséhez szükséges elméleti és gyakorlati tudáselemek (a továbbiakban: bemeneti kompetencia), az iskolai és szakmai előképzettség, annak előírása, hogy a képzés megkezdéséhez szükséges-e egészségügyi alkalmassági követelmények, pályaalkalmassági követelmények teljesítése, valamint az előírt gyakorlat,

c) a szakképesítéssel ellátható legjellemzőbb foglalkozás, tevékenység, valamint a munkaterület rövid leírása (feladatprofil),

d) a 6. § (3) bekezdés b) pontjában szereplő adatok,

e)42 az elméleti és gyakorlati képzési idő aránya, szakképző iskolában a szakképzési évfolyamok száma, az irányítás melletti munkavégzéshez szükséges kompetenciákat mérő szintvizsga (a továbbiakban: szintvizsga) szervezésének legkésőbbi időpontja,

f)43 a szakképesítéshez (a részszakképesítéshez, szakképesítés-ráépüléshez) tartozó, kormányrendeletben meghatározott szakmai követelménymodul(ok) azonosító száma,

g) a komplex szakmai vizsgáztatással kapcsolatos követelmények közül

ga) a komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételei, beleértve a nyelvvizsga, modulzáró vizsga letételére vonatkozó feltételek,

gb) a komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei,

gc) a vizsgatevékenységek alóli felmentés esetei, módja és feltételei,

gd) a vizsgatevékenységek szervezésére, azok vizsgaidőpontjaira, a vizsgaidőszakokra, a vizsgatevékenységek vizsgatételeire, értékelési útmutatóira és egyéb dokumentumaira, a vizsgán használható segédeszközökre vonatkozó részletes szabályok,

ge) a vizsgatevékenységek és a komplex szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló kormányrendeletben (a továbbiakban: szakmai vizsgaszabályzat) meghatározottaktól eltérő szempontjai,

h) a képzési és vizsgáztatási feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök minimumát meghatározó eszköz- és felszerelési jegyzék,

i) az iskolai rendszerű szakképzés esetében a szorgalmi időszakot követően teljesítendő összefüggő szakmai gyakorlat időtartama,

j)44 az iskolai rendszerű oktatásban, a szakképzésben, a felsőoktatásban, a nonformális és informális tanulással, továbbá a munkavégzés során szerzett kompetenciáknak, a 27. § (2) bekezdésében meghatározott szakirányú gyakorlati idő, a szakmai előkészítő érettségi tantárgyi vizsgának vagy az ágazati szakmai érettségi vizsgának a szakmai követelmények teljesítésébe történő beszámíthatósága,

k) amennyiben a szakképesítés nem tartozik egyik országos gazdasági kamara hatáskörébe vagy országos gazdasági érdekképviseleti szervezet hatáskörébe sem, a szakmai vizsgabizottságban való részvételre a szakmai és vizsgakövetelményben kijelölt szakmai szervezet vagy az ágazat egészében érdekelt szakmai kamara (a továbbiakban: szakmai szervezet, szakmai kamara).

(2) A szakképesítés szakmai követelményei a követelménymodulokat tartalmazó kormányrendeletben kiadott – az (1) bekezdés f) pontja szerint meghatározott – követelménymodulokból állnak.

(3)45 A szakmai és vizsgakövetelmény és a szakképzési kerettanterv alapján a szakképző iskolában a pedagógiai program részeként szakmai programot, az iskolarendszeren kívüli szakképzést folytató intézményben a szakmai és vizsgakövetelmény szerint, valamint a szakképzési kerettanterv tartalmi előírásának figyelembevételével a felnőttképzésről szóló törvényben szabályozott képzési programot kell kidolgozni.

5. A szakképzési kerettanterv

8. § (1) Az iskolai rendszerű szakképzésben a szakmai képzés a szakmai és vizsgakövetelmény alapján kiadott egységes, kötelezően alkalmazandó kerettanterv (a továbbiakban: szakképzési kerettanterv) szerint folyik.

(2)46 A szakképzési kerettantervet a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter a szakközépiskolai képzés kilencedik-tizenegyedik évfolyamán szakképesítésenként a szakmai elméletre, továbbá az iskolai tanműhelyben folyó vagy a gazdálkodó szervezetnél szervezhető szakmai gyakorlati képzésre adja ki. A kerettantervnek biztosítania kell, hogy a szakközépiskolában a kötelező tanórai foglalkozások megtartásához a kilencedik-tizenegyedik évfolyamon együttesen rendelkezésre álló időkeret harminchárom százaléka a Nemzeti alaptantervben meghatározottak átadásához álljon rendelkezésre.

(3)47 A szakképzési kerettantervet a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter a szakgimnáziumokban a kilencedik-tizenkettedik évfolyamon ágazatonként és szakképesítésenként a szakmai elméleti, továbbá a szakmai gyakorlati, valamint szakképesítésenként az érettségi vizsgát követő szakképzési évfolyamon a szakmai elméleti, továbbá a szakmai gyakorlati oktatásra adja ki. A kerettantervnek biztosítania kell, hogy a szakgimnáziumokban a kilencedik-tizenkettedik évfolyamon a kötelező tanórai foglalkozások megtartásához együttesen rendelkezésre álló időkeret legalább hatvan százaléka a Nemzeti alaptantervben meghatározottak átadásához álljon rendelkezésre.

(4) A szakképzési kerettanterv tartalmazza a szakmai követelménymodulok alapján a szakmai tantárgyak rendszerét és témaköreinek tartalmát, annak meghatározását, hogy az adott szakmai tantárgy a szakmai elméleti képzés vagy a szakmai gyakorlati képzés része, a tantárgyi követelmények évfolyamonkénti megoszlását, a követelmények teljesítéséhez rendelkezésre álló időkeretet, a szakmai elméleti és gyakorlati képzés tagolását és arányait. A szakképzési kerettanterv tartalmazza, hogy az adott szakmai tantárgy mely szakmai követelménymodulnak felel meg.

(5)48 Az adott szakképző iskola típusára és évfolyamára – a nemzeti köznevelésről szóló törvényben – a nappali rendszerű oktatásra meghatározott tanulói éves kötelező összes óraszám szakmai elméleti és gyakorlati képzésre rendelkezésre álló részének legalább kilencven százalékának tartalmát a szakképzési kerettanterv állapítja meg. A szabadon hagyott időkeret szakmai tartalmát a szakképző iskola szakmai programja határozza meg.

(6)49 A tanulószerződés alapján folyó gyakorlati képzés esetén a teljes gyakorlati képzési idő 5%-át kitevő időtartamban a tanuló – kiskorú tanuló esetén a szülő (törvényes képviselő) – vagy a gyakorlati képzést folytató szervezet kezdeményezésére gyakorlati tananyagtartalmak szakképző iskolában történő elsajátítására kerül sor a szakképző iskola vezetője által a gazdasági kamara – a gyakorlati képzés feltételrendszerének megfelelőségére vonatkozó – véleményének kikérésével meghozott döntés alapján. Ennek megvalósítására a befejező szakképzési évfolyam második félévében egybefüggően kerül sor.

(7) A szakképzési kerettantervet a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter – az oktatásért felelős miniszterrel és az adott szakképesítésért felelős miniszterrel egyetértésben – adja ki rendeletben.

NEGYEDIK RÉSZ

A SZAKMAI VIZSGÁZTATÁS

VI. Fejezet

A KOMPLEX SZAKMAI VIZSGA, A MODULZÁRÓ VIZSGA, A SZINTVIZSGA ÉS A SZAKMAI VIZSGABIZOTTSÁG

6. A komplex szakmai vizsga

9. § (1)50 Az OKJ-ban meghatározott szakképesítés megszerzésére irányuló komplex szakmai vizsgára történő felkészítés a szakképző iskola évfolyamain és az iskolarendszeren kívüli szakképzésben folyik.

(2)51 A komplex szakmai vizsga a szakmai elméleti és gyakorlati képzés során átadott és megtanult, a szakmai és vizsgakövetelményben előírt szakmai követelményeknek az – iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési kerettanterv szerinti, az iskolarendszeren kívüli szakképzésben a képzési program szerinti – elsajátítását egységes eljárás keretében méri.

(3) A komplex szakmai vizsgát a szakmai és vizsgakövetelmény alapján és a szakmai vizsgaszabályzat rendelkezései szerint kell megtartani.

(4) Szakképesítést igazoló bizonyítványt az kaphat, aki a komplex szakmai vizsgán teljesítette a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott valamennyi követelményt.

(5) A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei alól – a 11. §-ban és a vizsgaszabályzatban foglalt kivételekkel – felmentés nem adható.

(6) A komplex szakmai vizsga állami vizsga, amely Magyarország területén szervezhető. A komplex szakmai vizsgát vizsgabizottság előtt kell letenni. A komplex szakmai vizsga vizsgabizottsága Magyarország címerét tartalmazó körbélyegzőt használ.

(7)52 A szakmai vizsgabizottság a javítóvizsgán a tanulónak a javítóvizsgán nyújtott teljesítménye alapján részszakképesítést igazoló bizonyítványt állíthat ki, ha a tanuló a komplex szakmai vizsgán eredménytelen vizsgát tett vagy csak a komplex szakmai vizsga követelményeinek egy részét teljesítette, és a vizsgázó által teljesített követelmények megfelelnek valamely részszakképesítés vagy részszakképesítések követelményeinek.

(8) A komplex szakmai vizsgán csak olyan bizonyítvány és nyomtatvány használható, amelyet a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter hagy jóvá. A bizonyítvány és a nyomtatvány előállításához és forgalmazásához a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter engedélye szükséges.

(9) A komplex szakmai vizsgán kiadott bizonyítványok központi elektronikus nyilvántartásáról a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter gondoskodik.

(10)53 Komplex szakmai vizsgát kiskorú személy kizárólag iskolai rendszerű szakképzés keretében tehet, kivéve, ha az adott szakképesítés kizárólag iskolarendszeren kívüli szakképzésben szerezhető meg.

7. A modulzáró vizsga

10. § (1)54 Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben a szakképzést folytató intézmény a képzési szakaszok lezárásaként a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott moduloknak megfelelő modulzáró vizsgát szervez. A szakképzést folytató intézmény a modulzáró vizsgát akkor szervezi, ha a modulzáró vizsgára jelentkező kizárólag az intézményben vett részt az érintett szakképesítés megszerzésére irányuló képzésben. A modulzáró vizsgát minden egyéb esetben a 12. § (2) bekezdés b) és c) pontjában megjelölt intézmény szervezi. A modulzáró vizsga a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározottak szerint összevontan is megszervezhető.

(1a)55 Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben a modulzáró vizsga vizsgafeladatait

a) a szakképzést folytató intézmény a szakmai és vizsgakövetelményekben, valamint a képzési programban,

b) a 12. § (2) bekezdés b) és c) pontjában megjelölt intézmény, szerv a szakmai és vizsgakövetelményekben

foglaltaknak megfelelően biztosítja.

(2) Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben a komplex szakmai vizsgára bocsátás feltétele a szakmai és vizsgakövetelményben előírt modulzáró vizsga eredményes letétele.

(3) Az iskolai rendszerű szakképzésben az évfolyam teljesítését igazoló bizonyítványban foglaltak szerint teljesített tantárgyak – a szakképzési kerettantervben meghatározottak szerint – egyenértékűek az adott követelménymodulhoz tartozó modulzáró vizsga teljesítésével.

8. A sajátos nevelési igényű vizsgázó szakmai vizsgája

11. § (1) A sajátos nevelési igényű vizsgázó részére a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott pályaalkalmassági és egészségügyi alkalmassági követelmények, valamint a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáférésének figyelembevételével biztosítani kell a sajátos nevelési igény jellegéhez igazodó felkészítést és vizsgáztatást, továbbá segítséget kell nyújtani részére ahhoz, hogy teljesíteni tudja a kötelezettségeit. A felkészítés és a vizsgáztatás során is biztosítani kell a sajátos nevelési igényű vizsgázó számára a fizikai és infokommunikációs akadálymentességet.

(2) A sajátos nevelési igény jellege alapján, a sajátos nevelési igényű vizsgázót – a gyakorlati vizsgatevékenység kivételével – mentesíteni kell egyes tantárgyak, tananyagegységek (modulok) tanulása és a beszámolás kötelezettsége alól. Ha azt a sajátos nevelési igény jellege indokolja, a vizsgázót mentesíteni kell a vizsgatevékenység idegennyelvi része vagy annak egy típusa, szintje alól. A vizsgán biztosítani kell a hosszabb felkészülési időt, segédszemély alkalmazását, az írásbeli beszámolón lehetővé kell tenni az iskolai tanulmányok során alkalmazott segédeszközt, ha azt a sajátos nevelési igény jellege indokolja, a szakmai vizsgabizottság engedélyezheti az írásbeli (interaktív) vizsgatevékenység szóbeli vizsgatevékenységgel vagy a szóbeli vizsgatevékenység írásbeli (interaktív) vizsgatevékenységgel történő felváltását.

(3) A mentesítésről iskolai rendszerű szakképzés esetén a nemzeti köznevelésről szóló törvényben a sajátos nevelési igény megállapítására felhatalmazott szakértői és rehabilitációs bizottság, iskolarendszeren kívüli szakképzés esetén a szakértői bizottság kettő évnél nem régebbi véleményének hiányában a sajátos nevelési igényt megalapozó fogyatékosság tekintetében illetékes szakambulancia, szakrendelő vagy szakgondozó intézmény szakorvosának véleménye alapján a szakmai vizsgabizottság dönt.

(4) Az e § alapján nyújtott mentesítés kizárólag a mentesítés alapjául szolgáló körülménnyel összefüggésben biztosítható, és nem vezethet a bizonyítvány által tanúsított szakképesítés megszerzéséhez szükséges követelmények alóli általános felmentéshez.

9. A komplex szakmai vizsgát szervező intézmények és feladataik a komplex szakmai vizsgán

12. § (1) Az iskolai rendszerű szakképzésben – a 13. § (2) és (3) bekezdésében foglaltakat is figyelembe véve – a szakképző iskola

a) a vele tanulói jogviszonyban állók tekintetében a szakképző iskola által oktatott szakképesítések vonatkozásában,

b)56 a vele ugyanazon térségi integrált szakképző központ tagjaként működő másik szakképző iskolával tanulói jogviszonyban állók tekintetében az általa oktatott szakképesítések vonatkozásában,

c)57 a vele vagy a vele ugyanazon térségi integrált szakképző központ tagjaként működő másik szakképző iskolával tanulói jogviszonyban álltak tekintetében a korábbi tanulói jogviszony keretében tanult, a szakképző iskola által oktatott szakképesítések vonatkozásában

külön engedély nélkül szervezhet komplex szakmai vizsgát.

(2)58 Iskolarendszeren kívüli szakképzést követő komplex szakmai vizsgát

a) a komplex szakmai vizsga szervezését engedélyező kormányhivatal (a továbbiakban: hivatal) által lefolytatott engedélyezési eljárás alapján arra vizsgaszervezési engedélyt (a továbbiakban: vizsgaszervezési engedély) kapott intézmény,

b) a szakképesítésért felelős miniszter által jogszabályban kijelölt, irányítása alá tartozó intézmény, felügyelete alá tartozó szerv által irányított intézmény,

c) az állami szakképzési és felnőttképzési szerv valamennyi szakképesítésre irányuló szakképzés tekintetében,

d) az állami felnőttképzési intézmény az államháztartás vagy az európai uniós források által támogatott, állam által elismert szakképesítésekre irányuló szakképzés tekintetében,

e)59 az a) pontban meghatározott eljárás alapján kiadott vizsgaszervezési engedély nélkül is a szakképző iskola a vele a felnőttképzésről szóló törvényben szabályozott felnőttképzési szerződést kötöttek számára a szakképző iskola által iskolai rendszerben oktatható szakképesítésre (és ezek részszakképesítéseire) irányuló szakképzés tekintetében

(a továbbiakban az (1) és (2) bekezdésben szereplők együtt: komplex szakmai vizsgát szervező intézmény) szervezhet.

13. § (1) A komplex szakmai vizsga helyét és időpontját – az iskolai rendszerű szakképzésben a tanév rendjében meghatározott keretek között – a komplex szakmai vizsgát szervező intézmény jelöli ki, egyúttal gondoskodik a szükséges feltételek biztosításáról, és vezeti a komplex szakmai vizsgákkal kapcsolatos nyilvántartásokat.

(2) A 12. § (2) bekezdés a)–e) pontjában megjelölt intézményeknek folyamatosan meg kell felelniük a 88. § (4) bekezdés b) pontja alapján kiadott kormányrendeletben előírt általános, továbbá – az adott komplex szakmai vizsga szervezésének és az adott komplex szakmai vizsgának az időtartama alatt – a vizsgáztatott szakképesítés tekintetében a 90. § d) pontja alapján kiadott rendeletben meghatározott speciális szakmai, tárgyi és személyi feltételeknek.

(3) A komplex szakmai vizsgát szervező intézmény ellátja a szakmai vizsgaszabályzatban meghatározott feladatokat.

(4) A komplex szakmai vizsgát szervező intézmény köteles gondoskodni arról, hogy a kialakított vizsgacsoport tagjai eredménytelen szakmai vizsga esetén legkésőbb a komplex szakmai vizsgát követő vizsgaidőszak végéig javító-, pótlóvizsgát tehessenek.

(5) Az iskolai rendszerű szakképzésben a tanulói jogviszony fennállása alatt megkezdett komplex szakmai vizsga javító- vagy pótlóvizsgáját az a szakképző iskola is megszervezheti az általa oktatott szakképesítések vonatkozásában, amellyel a vizsgázó nem állt tanulói jogviszonyban.

(6) Az iskolai rendszerű szakképzésben azok számára, akiknek a szakképesítés megszerzésére történő felkészítése tanulói jogviszonyban történt, és a tanévet eredményesen lezárták, de a komplex szakmai vizsgára bocsátás feltételeinek az első vizsgaidőszakban nem tudtak eleget tenni, a komplex szakmai vizsgát az a szakképző iskola is megszervezheti az általa oktatott szakképesítések vonatkozásában, amellyel a vizsgázó nem állt tanulói jogviszonyban.

10. A szakmai vizsgabizottság

14. § (1) Az OKJ-ban meghatározott szakképesítés megszerzésére a komplex szakmai vizsgát a szakmai és vizsgakövetelmény alapján és a szakmai vizsgaszabályzat rendelkezései szerint kell megtartani. A komplex szakmai vizsgát szakmai vizsgabizottság előtt kell letenni.

(2)60 A szakmai vizsgabizottság független szakmai testület, amely négy tagból áll. A szakmai vizsgabizottság munkájában az elnök mellett három tag vesz részt, akik közül legalább egy tag szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkezik, egy tag pedig a képzést folytató intézmény által – a vizsgaszabályzatban meghatározottak szerint – javasolt, a képzésben részt vett oktató. A szakmai vizsgabizottság elnökét és tagjait a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter a szakképzési feladatot ellátó hatóság útján bízza meg. Azokban a szakképesítésekben, amelyekben a gazdasági kamara a szakképesítésért felelős miniszterrel kötött megállapodás alapján kidolgozza és gondozza a szakmai és vizsgakövetelményt, a szakképzési feladatot ellátó hatóság a vizsgaelnököt a gazdasági kamara javaslata alapján bízza meg.

(3) A szakmai vizsgabizottság munkájában csak olyan személy vehet részt, aki a szakmai elméleti tantárgyak oktatásához vagy a gyakorlati képzés ellátásához jogszabályban előírt szakképesítéssel vagy szakképzettséggel rendelkezik.

(4)61 Vizsgaelnöki megbízást csak a szakképzési feladatot ellátó hatóság által vezetett országos szakképzési névjegyék részét képező vizsgaelnöki névjegyzéken (a továbbiakban: vizsgaelnöki névjegyzék) szereplő vizsgaelnök kaphat.

(5)62 A szakmai vizsgabizottsági tagságra vonatkozó megbízás – a képzést folytató intézmény által javasolt, a képzésben részt vett oktató vizsgabizottsági tag kivételével – az országos szakképzési névjegyzék részét képező vizsgabizottsági névjegyzéken (a továbbiakban: vizsgabizottsági névjegyzék) szereplő személynek adható.

(5a)63 A (4) és (5) bekezdés, valamint az 58. § (3) bekezdés szerinti országos szakképzési névjegyzék részét képező szakértői névjegyzék közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(6) A szakmai vizsgabizottság munkáját szakértők segíthetik.

(7) A szakmai vizsgabizottság döntése, intézkedése vagy intézkedésének elmulasztása ellen a vizsgázó jogszabálysértésre hivatkozva – a közléstől, ennek hiányában a tudomásra jutástól számított öt napon belül – törvényességi kérelmet nyújthat be.

(8) A (7) bekezdésben meghatározott törvényességi kérelmet a szakmai vizsga helyszíne szerint illetékes kormányhivatalhoz kell címezni, de a szakmai vizsgát szervező intézményhez kell benyújtani. A szakmai vizsgát szervező intézmény a törvényességi kérelmet a törvényességi kérelemmel kapcsolatos véleményével és a szakmai vizsgabizottság állásfoglalásával együtt három napon belül továbbítja a komplex szakmai vizsga helyszíne szerint illetékes kormányhivatalhoz.

(9) A (7) bekezdésben meghatározott törvényességi kérelmet a kormányhivatal a beérkezést követő naptól számított öt napon belül bírálja el. A törvényességi kérelemmel és a kérelem tárgyában hozott határozat bírósági felülvizsgálatával kapcsolatban a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályait kell alkalmazni. A benyújtásra meghatározott határidő elmulasztása jogvesztő, igazolásnak helye nincs.

15. § (1)64 A szakképesítésért felelős miniszter elkészíti, és a szakképzési feladatot ellátó hatóság részére megküldi az ágazatába tartozó szakképesítések tekintetében a vizsgaelnöknek javasoltak listáját. A szakképzési feladatot ellátó hatóság a vizsgaelnöki névjegyzékre történő felvételt megtagadja, ha a vizsgaelnöknek javasolt személy nem felel meg az e törvényben és a vizsgaelnöki névjegyzékre kerülésről szóló jogszabályban előírt feltételeknek.

(2)65 Azokban a szakképesítésekben, amelyekben a gazdasági kamara a szakképesítésért felelős miniszterrel kötött megállapodás alapján kidolgozza és gondozza a szakmai és vizsgakövetelményt, a gazdasági kamara közvetlenül tesz javaslatot a szakképzési feladatot ellátó hatóság részére a vizsgaelnöki névjegyzékre.

(3)66 A vizsgaelnöki névjegyzékre javaslatot tevő szakképesítésért felelős miniszter és gazdasági kamara a vizsgaelnöki és a vizsgabizottsági névjegyzékre történő felvételre vonatkozó javaslatát évente kettő alkalommal küldi meg a szakképzési feladatot ellátó hatóságnak.

(4)67 A szakképzési feladatot ellátó hatóság által vezetett vizsgabizottsági névjegyzékre a szakképesítésért felelős miniszteren keresztül jelentkezhet az, aki az e törvényben és a szakmai vizsgaszabályzatban meghatározott feltételeknek megfelel. A vizsgabizottsági névjegyzékre javaslatot tehet a szakképesítés szerint illetékes területi gazdasági kamara, vagy ha a szakképesítés nem tartozik egyik gazdasági kamara hatáskörébe sem, akkor a szakmai szervezet vagy szakmai kamara is.

11. A komplex szakmai vizsgát szervező intézmény adatszolgáltatása

16. § (1) A Kormány gondoskodik a komplex szakmai vizsgák lebonyolításának és az adatszolgáltatásnak az informatikai támogatásáról.

(2)68 A komplex szakmai vizsgát szervező intézmény és a 12. § (2) bekezdése alapján vizsgaszervezési engedéllyel rendelkező intézmény köteles a vizsgázóról elektronikus úton a szakmai vizsgaszabályzat alapján

a) a képzést folytató intézmény adatait, a képzés adatait,

b) a komplex szakmai vizsgán megszerezhető szakképesítés adatait,

c) a komplex szakmai vizsga részeredményeit és végeredményét,

d) a szakmai vizsgabizottság határozatát,

e) a kiállított bizonyítvány sorozatjelét és sorszámát,

f) a vizsgázó természetes személyazonosító adatait,

g) továbbá az iskolai rendszerű szakképzésben a tanulónak a nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározott oktatási azonosító (a továbbiakban: oktatási azonosító) számát

tartalmazó törzslapot kiállítani, és azt elektronikusan a vizsgaszabályzatban meghatározott határidőn belül a szakképzési feladatot ellátó hatóságnak megküldeni. Ha a szakképzési feladatot ellátó hatóság a beküldött törzslapok hibás vagy hiányos kitöltését észleli, akkor felhívja a beküldőt az észlelt hibák harminc napon belüli kijavítására.

(3)69 A szakképzési feladatot ellátó hatóság folyamatosan ellenőrzi az elektronikusan beérkező adatokat és a vizsgaelnöki kijelölések alapján a beérkezett törzslapokat, és ha a komplex szakmai vizsgát szervező intézmény (2) bekezdésben foglalt, a törzslapok megküldésére vagy kijavítására vonatkozó kötelezettségének elmulasztását észleli, tájékoztatja a vizsgaszervező székhelye szerint illetékes hivatalt. A hivatal a 17. § (2) bekezdésében foglaltak szerint jár el.

12. A komplex szakmai vizsgát szervező intézmény jogszabálysértése

17. § (1) Ha a szakképesítésért felelős miniszter a komplex szakmai vizsga szakmai ellenőrzése során a vizsgatevékenység lefolytatásával kapcsolatos jogszabálysértést észlel, végzéssel kötelezi az intézményt a jogszabálysértés megszüntetésére. A szakképesítésért felelős miniszter jogszabálysértés esetén a komplex szakmai vizsgát – a vizsgaszabályzatban foglaltak szerint – felfüggesztheti, a komplex szakmai vizsga eredményét megsemmisítheti. Ha a komplex szakmai vizsgát szervező intézmény e kötelezettségének a szakképesítésért felelős miniszter végzésében meghatározott határidő elteltéig nem tesz eleget, a szakképesítésért felelős miniszter a jogszabálysértés megszüntetésére ismételten kötelezi, és egyidejűleg bírságot szab ki. A szakképesítésért felelős miniszter az ebben a bekezdésben szabályozott eljárás során a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályai szerint jár el.

(2) Ha a hivatal vizsgaszervezéssel összefüggő tevékenység ellenőrzése során azt észleli, hogy a komplex szakmai vizsgát szervező intézmény tevékenységét nem a jogszabályoknak megfelelően látja el, a hivatal végzéssel kötelezi a jogszabálysértés megszüntetésére. Ha a komplex szakmai vizsgát szervező intézmény e kötelezettségnek a végzésben meghatározott határidő elteltéig nem tesz eleget, a hivatal a jogszabálysértés megszüntetésére ismételten kötelezi, és egyidejűleg bírságot szab ki.

VII. Fejezet

A SZAKMAI VIZSGASZERVEZÉSI ENGEDÉLY

13. A szakmai vizsgaszervezési engedély megszerzése az iskolarendszeren kívüli szakképzésben

18. § (1) A vizsgaszervezési engedély – az abban meghatározott, állam által elismert szakképesítések tekintetében – visszavonásig jogosít Magyarország területére kiterjedően komplex szakmai vizsgák szervezésére.

(2) Az engedélyezési eljárásért a komplex szakmai vizsgát szervező intézmény a vizsgaszervezési engedély megszerzésére irányuló engedélyezési eljárás igazgatási szolgáltatási díjáról és a díj megfizetésének szabályairól szóló rendeletben meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat köteles fizetni.

(3)70 A hivatal a komplex szakmai vizsga szervezésére engedéllyel rendelkező intézményekről az intézmény megnevezését, székhelyét, a vizsgaszervezési engedélyben szereplő szakképesítések azonosító számát, megnevezését és a vizsgaszervezési engedély kiadásának időpontját tartalmazó közhiteles hatósági nyilvántartást vezet, továbbá ellenőrzi az engedéllyel rendelkező intézmények vizsgaszervezéssel összefüggő tevékenységét.

(4)71 A (3) bekezdés szerinti nyilvántartás nyilvános, azt a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter az általa vezetett minisztérium, valamint a hivatal saját honlapján közzéteszi. A közzétett adatokat a hatóság döntését követő nyolc napon belül frissíteni kell. A hivatal a vizsgaszervezési engedélyt megadó döntés egy példányát megküldi az érintett szakképesítésért felelős miniszternek, az állami szakképzési és felnőttképzési szervnek és a szakképzési feladatot ellátó hatóságnak.

(5) A Magyar Honvédség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a rendvédelmi szervek esetén szolgálati beosztás betöltéséhez előírt szakképesítések komplex szakmai vizsgáit csak a 12. § (2) bekezdés b) pontja szerint kijelölt – a szakmai vizsgaszervezési tevékenység folytatásának általános és speciális szakmai, tárgyi és személyi feltételeivel rendelkező – intézmény szervezheti.

19. § (1)72 Ha a komplex szakmai vizsgát vizsgaszervezési engedély alapján szervező intézmény

a) a feltárt jogszabálysértést nem szünteti meg,

b) a mulasztott kötelezettségét nem teljesíti,

c) ismételten jogszabálysértést követ el, vagy

d) a már lebonyolított komplex szakmai vizsga eredményének megsemmisítését eredményező jogszabálysértést követ el,

a hivatal – a komplex szakmai vizsga szakmai ellenőrzésére jogosult szerv megkeresése alapján vagy egyébként hivatalból – az intézmény vizsgaszervezési engedélyét visszavonja, és négy évre eltiltja a szakmai vizsgaszervezési tevékenységtől. Erről a jogsértést megállapító határozatban a komplex szakmai vizsgát szervező intézményt tájékoztatni kell. A hivatal a vizsgaszervezési engedélyt visszavonó és a vizsgaszervezési tevékenységtől eltiltó határozat egy példányát megküldi az érintett szakképesítésért felelős miniszternek, az állami szakképzési és felnőttképzési szervnek és a szakképzési feladatot ellátó hatóságnak.

(2) Az (1) bekezdés szerinti határozatot a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben és a szakképesítésért felelős miniszter által vezetett minisztérium, valamint a hivatal honlapján közzé kell tenni.

14. Bírság kiszabása a jogosultság hiányában komplex szakmai vizsgát szervező intézménnyel szemben

20. § (1) Ha a hivatal jogosultság hiányában, jogellenesen folytatott komplex szakmai vizsgaszervezési tevékenységről a komplex szakmai vizsga lebonyolítása közben szerez tudomást, a hivatal a komplex szakmai vizsgát felfüggeszti, és ezzel egyidejűleg a szervezővel szemben bírságot szab ki.

(2) Ha a hivatal jogosultság hiányában, jogellenesen folytatott szakmai vizsgaszervezési tevékenységről a komplex szakmai vizsga lebonyolítását követően szerez tudomást, a vizsgát szervezővel szemben bírságot szab ki.

(3) A hivatal az (1)–(2) bekezdés szerinti eljárása alapján haladéktalanul értesíti a szakképesítésért felelős minisztert. A komplex szakmai vizsgát jogellenesen szervező köteles a vizsgázó által befizetett vizsgadíjat a komplex szakmai vizsga felfüggesztése esetén a vizsga felfüggesztésétől, a komplex szakmai vizsga lebonyolítását követően észlelt jogellenesség esetén a jogsértést megállapító döntés közlésétől számított tizenöt napon belül maradéktalanul visszatéríteni.

(4) A hivatal a szakképesítésért felelős miniszter (3) bekezdés szerinti értesítésével egyidejűleg tájékoztatja az érintett vizsgázókat a komplex szakmai vizsga eredménye megsemmisítésének jogkövetkezményéről és a komplex szakmai vizsga letételének további lehetőségeiről.

ÖTÖDIK RÉSZ

AZ ISKOLAI RENDSZERŰ SZAKKÉPZÉS

VIII. Fejezet

A SZAKKÉPZŐ ISKOLA

15. 73 A szakgimnáziumban folyó szakképzésre vonatkozó különös szabályok

21. § Az OKJ szerint iskolai rendszerű szakképzésben megszerezhető szakképesítés-ráépülés esetén a szakképzési évfolyamok száma nem lehet több négy szakképzési évfolyamnál.

22. § (1) A szakképesítésre történő felkészítéskor a tanuló előzetes szakirányú szakmai képesítése és szakirányú szakképesítése a szakgimnázium pedagógiai programja részét képező szakmai programban meghatározottak szerint a tanulmányokba beszámítható, amelynek mértékéről és tartalmáról a kerettantervben meghatározottak figyelembevételével az iskola igazgatója határoz.

(2) A tanuló az érettségi végzettséghez kötött szakképesítésre történő felkészítésbe bekapcsolódhat a középiskola befejező évfolyamának elvégzésével, azzal, hogy legkésőbb a tizenharmadik (első szakképzési) évfolyam első félévének utolsó tanítási napjáig megszerzi az érettségi végzettséget. Megszűnik a tanuló tanulói jogviszonya, ha az érettségi végzettség megszerzésére az e bekezdésben meghatározott határidőig az érettségi végzettséget nem szerzi meg.

(3) Kizárólag szakképzési évfolyamokon folyhat nevelés-oktatás a szakgimnáziumban, ha a szakgimnázium olyan tanulót készít fel a komplex szakmai vizsgára, aki – figyelembe véve a (2) bekezdésben foglaltakat – teljesítette a szakképzési évfolyamra történő belépés követelményeit.

16. 74 A szakközépiskolában folyó szakképzésre vonatkozó különös szabályok

23. § (1) Kizárólag szakmai elméleti és gyakorlati oktatás akkor folyhat a szakközépiskola szakképzési évfolyamain, ha a szakközépiskola olyan tanulót készít fel a komplex szakmai vizsgára, aki a szakközépiskolai kilencedik-tizenegyedik évfolyamra vonatkozó közismereti kerettantervben előírt követelményeket vagy a középiskola tizedik évfolyamát eredményesen teljesítette.

(2) Az (1) bekezdés szerint szervezett szakközépiskolai képzésben a szakképzési évfolyamok száma a közismereti kerettantervben előírt követelményeket teljesítő tanuló, valamint a gimnáziumban szerzett érettségivel vagy nem szakirányú szakmai érettségivel rendelkező tanuló esetén az OKJ-ban az adott szakképesítésre meghatározottnál eggyel kevesebb.

(3) Azon tanuló részére, aki szakirányú szakmai érettségi végzettséget szerzett, a szakközépiskolai képzés – a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározottak szerint – a (2) bekezdésben meghatározott időnél rövidebb idő alatt is megszervezhető.

(4) Ha a szakközépiskola több szakképesítés megszerzésére készít fel, a szakképzési évfolyamok száma – a felkészítési időtől függően – az egyes szakképzésekben eltérhet egymástól.

24. § (1) A szakközépiskolában folyó érettségi vizsgára felkészítő kétéves képzésben csak iskolai rendszerű képzésben államilag elismert szakképesítést szerzett tanuló folytathatja tanulmányait.

(2) Az OKJ-ban meghatározott körbe tartozó, érettségire épülő szakirányú szakképesítés megszerzése céljából a felnőttoktatás keretében folyó iskolai rendszerű szakképzésbe vagy az iskolarendszeren kívüli szakképzésbe bekapcsolódhat az is, aki rendelkezik a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményében meghatározottak szerinti szakirányú iskolai rendszerű képzésben szerzett szakképesítéssel, az e szakképesítéssel betölthető munkakörben szerzett legalább ötéves gyakorlattal és az adott szakképesítésben tett mestervizsgával.

VIII/A. Fejezet75

A SZAKKÉPZÉSI HÍDPROGRAM

24/A. § (1) A Szakképzési Hídprogram két évfolyamos képzési idejű és záróvizsgával, valamint részszakképesítés megszerzésére irányuló komplex szakmai vizsgával zárul. A Szakképzési Hídprogram keresztfélévben is indítható.

(2) Az a tanuló, aki annak a tanévnek a végéig, amelyben betölti a tizenötödik életévét, és legfeljebb hat általános iskolai évfolyamot végzett el sikeresen, további tanulmányait a Szakképzési Hídprogramban folytatja. E határidő egy évvel meghosszabbodik abban az esetben, ha a tanuló az általános iskola első évfolyamán a tanulmányait a hetedik életévében kezdte meg, az első évfolyamot megismételte, továbbá ha a tanulmányi követelményeket azért nem tudta teljesíteni, mert tartós gyógykezelés alatt állt vagy a tanulmányait külföldön folytatta.

(3) A Szakképzési Hídprogramban részt vehet az is, aki már nem tanköteles és a képzésbe való belépés időpontjáig legfeljebb a huszonharmadik életévét töltötte be.

(4) A Szakképzési Hídprogramot a tanuló nem ismételheti meg.

(5) A Szakképzési Hídprogram záróvizsgája sikeres teljesítése esetén a szervező iskola alapfokú iskolai végzettséget igazoló tanúsítványt állít ki az alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkező tanuló számára.

(6) A Szakképzési Hídprogramban résztvevő tanuló ösztöndíjat kap, az érintett tanulók egyéni képességeihez igazodó pedagógiai tevékenységrendszer megvalósításában részt vevő pedagógus pótlékra jogosult a Kormány rendeletében meghatározottak szerint.

(7) A Szakképzési Hídprogram kerettantervét az oktatásért felelős miniszter egyetértésével és a társadalmi felzárkózásért felelős miniszter véleményének kikérésével a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter rendeletben határozza meg.

(8) Szakképzési Hídprogram szakközépiskolai és szakiskolai feladatot ellátó intézményben – a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter rendeletében meghatározott módon – szervezhető. A Szakképzési Hídprogramban közreműködő intézményeket – a (9) bekezdésben meghatározott kivétellel – a társadalmi felzárkózásért felelős miniszter egyetértésével és az oktatásért felelős miniszter véleményének kikérésével a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter jelöli ki.

(9) A 4/A. § (2) bekezdése szerinti miniszter által fenntartott iskolák esetén a Szakképzési Hídprogramban közreműködő intézményeket a társadalmi felzárkózásért felelős miniszter egyetértésével és az oktatásért felelős miniszter véleményének kikérésével a 4/A. § (2) bekezdése szerinti miniszter jelöli ki.

IX. Fejezet

A SZAKMAI KÉPZÉS

17. A szakmai elméleti és gyakorlati képzés elvei

25. § (1)76 A szakképző iskolában az iskolai rendszerű szakképzésben folyó szakmai elméleti és gyakorlati képzést a nemzeti köznevelésről szóló törvény alapján és e törvénynek a szakmai elméleti és gyakorlati képzésre vonatkozó rendelkezései szerint kell megszervezni. A nemzeti köznevelésről szóló törvénynek az osztály- és csoportlétszámokat meghatározó mellékletében a szakgimnáziumi, szakközépiskolai gyakorlati képzésre megállapított minimális csoportlétszám-feltételeket a tanulószerződés alapján és az együttműködési megállapodás alapján, iskolai tanműhelyen kívül folyó gyakorlati képzésben részt vevő tanuló esetében nem kell alkalmazni, azzal, hogy a maximális csoportlétszám legfeljebb négy fővel lehet magasabb.

(2) Az iskolai rendszerű szakképzés felvétellel, átvétellel vagy a szakképzési évfolyamra történő továbbhaladással kezdődik.

(3) Az iskolai rendszerű szakképzés az OKJ-ban meghatározott szakképesítés tekintetében a szakképesítésért felelős miniszter által meghatározott szakmai és vizsgakövetelmény és a szakképzési kerettanterv alapján szakmai elméleti és gyakorlati képzés keretében történik.

(4) Az iskolai rendszerű szakképzésben a szakmai elméleti képzés szakképző iskolában folyik.

(5)77 A szakképző iskolában a tanuló részszakképesítésre nem iskolázható be, kivéve, ha a felkészítés a Szakképzési Hídprogram keretében, valamint a szakiskolában részszakképesítés megszerzésére irányul.

(6) Az állami felnőttképzési intézmény a szakképző iskola fenntartójával kötött megállapodás alapján részt vehet az iskolai rendszerű gyakorlati képzésben is.

(7)78 Az állam által fenntartott szakképző iskolában, annak tagintézményében és a szakképzési centrum tagintézményében gyakorlati oktatásvezetőt kell foglalkoztatni.

26. § (1)79 A szakközépiskolai vagy szakiskolai képzésben a kilencedik évfolyamon a szakmai gyakorlati képzést – az összefüggő szakmai gyakorlat kivételével – a szakképző iskolában vagy a gyakorlati képzés folytatására jogosult szervezet kizárólag gyakorlati képzési célt szolgáló tanműhelyében kell megszervezni.

(2) Az iskolai rendszerű szakképzésben a gyakorlati képzés a szorgalmi időszakban teljesítendő gyakorlati képzésből és a szorgalmi időszakon kívüli összefüggő szakmai gyakorlati képzésből áll.

(3)80 Az iskolai rendszerű szakképzésben a gyakorlati képzés – az összefüggő szakmai gyakorlat és az összefüggő szakmai gyakorlaton keletkezett mulasztás pótlása kivételével – csak a tanév szorgalmi időszakában szervezhető meg. Az őszi, a téli és a tavaszi szünet ideje alatt – a szakmai gyakorlat igazolatlan mulasztásának pótlása kivételével – gyakorlati képzés nem szervezhető.

(4) A gyakorlati képzést lehetőleg a szakmai elméleti képzéssel egy héten belüli váltakozással kell megszervezni. Ettől a gyakorlati képzést folytató szervezet és a szakképző iskola közötti megállapodással lehet eltérni.

(5)81 A tanuló a szakképzési kerettanterv alapján készített szakmai programban a szorgalmi időszakra meghatározott gyakorlati óraszámon és az összefüggő szakmai gyakorlatra meghatározott óraszámon felül – a szakmai gyakorlaton keletkezett mulasztás pótlása kivételével – gyakorlati foglalkozáson való részvételre nem kötelezhető.

(6) Az iskolai rendszerű szakképzésben az összefüggő szakmai gyakorlat a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott gyakorlat része.

(7)82 A szakgimnázium, a szakközépiskola és a szakiskola tanulóját a szakképzési évfolyamokon tanulószerződés alapján folyó gyakorlati képzés keretében megilletik mindazon jogok, amelyet

a) az érdekvédelem tekintetében a munka törvénykönyvéről szóló törvény, valamint

b) az egészséget nem veszélyeztető biztonságos munkavégzés követelményei tekintetében a munkavédelemre vonatkozó törvény és végrehajtási rendeletei

biztosítanak a munkavállaló részére. E rendelkezések alkalmazásában munkavállalón a tanulót, munkáltatón a gyakorlati képzés szervezőjét, munkaviszonyon a tanulószerződéses jogviszonyt kell érteni.

27. § (1) A szakképző iskolában és a felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányokat a szakképesítésre előírt – megegyező tartalmú – követelmények teljesítésébe a szakképző iskola pedagógiai programja részét képező szakmai programban meghatározottak szerint be kell számítani. Az előzetes tanulmányok és az azokkal megegyező tartalmú követelmények teljesítésének egyidejű igazolásával a beszámítás iránti kérelmet a szakképző iskola vezetőjéhez kell benyújtani. A beszámítható előzetes tanulmányokról és teljesített követelményekről a szakképző iskola vezetője határozattal dönt. A szakképző iskola vezetőjének döntése ellen a kormányhivatalhoz lehet fellebbezést benyújtani. A fellebbezésre a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályait kell alkalmazni.

(2) A szakmai gyakorlati képzés idejébe a szakképzés megkezdése előtt munkaviszonyban (vállalkozói jogviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban) eltöltött szakirányú gyakorlati idő – a szakképző iskola vezetőjének egyedi döntése alapján az (1) bekezdésben meghatározottak szerint – beszámítható.

(3)83

(4) Iskolai rendszerű szakképzésbe csak olyan tanulót lehet felvenni, aki az adott szakképesítésre a szakmai és vizsgakövetelményben előírt egészségügyi alkalmassági, továbbá a pályaalkalmassági követelményeknek megfelel, és ez alapján előreláthatóan nincs akadálya a komplex szakmai vizsgára bocsátásnak.

(5) A tanuló gyakorlati képzése minden olyan szakképző iskola vagy gyakorlati képzést folytató szervezet által fenntartott és működtetett gyakorlati képzőhelyen megszervezhető és folytatható, ahol a gyakorlati követelményekre való felkészítés jogszabályban előírt feltételei biztosítottak.

18. A szintvizsga

28. § (1)84 A gazdasági kamara annak mérésére, hogy a tanuló a szakközépiskolai vagy szakiskolai képzés első szakképzési évfolyamán elsajátította-e az irányítás melletti munkavégzéshez szükséges kompetenciákat, a szakképző iskola és a szakképesítésben érintett országos gazdasági érdek-képviseleti szervezet képviselőjének bevonásával a szakmai és vizsgakövetelményben előírt szintvizsgát szervez az első szakképzési évfolyam tanévében, a február első tanítási napjától április utolsó tanítási napjáig terjedő időszakban.

(2) Ha a szakképesítés nem tartozik egyik gazdasági kamara vagy országos gazdasági érdekképviseleti szervezet hatáskörébe sem, a gazdasági kamara a szintvizsga megszervezésébe a szakmai szervezet vagy szakmai kamara képviselőjét vonja be.

(3)85 A szintvizsga minden, a (4) bekezdésben meghatározott tanuló számára kötelező, amelynek eredménye a tanuló év végi szakmai érdemjegyébe nem számít bele. A szintvizsgát nem teljesítő tanuló részére a gazdasági kamara pótló, javító szintvizsgát szervez. A szakközépiskolai vagy szakiskolai tanuló szakmai gyakorlati képzésére – a 26. § (1) bekezdésben meghatározottakon túl – a tizedik-tizenegyedik évfolyamon a szintvizsga teljesítéséig kizárólag a szakképző iskolában vagy a gyakorlati képzés folytatására jogosult szervezet kizárólag gyakorlati képzési célt szolgáló tanműhelyében kerülhet sor.

(4)86 Szintvizsgát annak a szakközépiskolai vagy szakiskolai képzésben részt vevő tanulónak kötelező tennie, aki nappali rendszerű oktatásban vagy a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatásban vesz részt a szakmai képzésben, és nem rendelkezik érettségi végzettséggel.

(5)87 A szintvizsga követelményét a szakképesítés szakképzési kerettanterve alapján a gazdasági kamara a (2) bekezdésben megjelölt szervezet közreműködésével dolgozza ki. A szakközépiskola és a szakiskola a felvételkor ismerteti a szintvizsga követelményeit a tanulóval, valamint a honlapján folyamatosan biztosítja a szintvizsga követelményeinek nyilvánosságát.

19. A szakmai képzés ingyenessége

29. § (1)88 Az állam által támogatott iskolai rendszerű szakképzésben – e törvény rendelkezéseinek figyelembevételével, függetlenül az oktatás munkarendjétől – ingyenes

a)89 a tanuló részére az első és második szakképesítésre történő felkészítés keretében az elméleti és a gyakorlati képzés a szakközépiskolai vagy szakiskolai képzésben az első szakképesítés esetén öt, a második szakképesítés esetén három tanéven keresztül, az érettségi végzettséggel rendelkező tanulók esetén a szakgimnáziumi képzésben szakképesítésenként három tanéven keresztül, valamint a szakképesítés-ráépülésre történő felkészítés az OKJ-ban előírt képzési időnél egy tanévvel hosszabb ideig,

b)90 a tanuló részére a szakgimnáziumban a szakmai érettségire történő felkészítés hat tanéven keresztül,

c) a szakiskolai végzettséggel rendelkező tanuló részére a 24. § (3) és (4) bekezdésében meghatározott kétéves, érettségire történő középiskolai felkészítésben három tanév,

d)91 a tanuló részére szakgimnáziumban a szakmai érettségi vizsga és első alkalommal a javító- és pótló érettségi vizsga,

e)92 a szakgimnáziumban az érettségi végzettséggel rendelkező tanuló részére egy szakmai érettségi vizsgatárgyból tett érettségi vizsga és első alkalommal a javító- és pótlóvizsga,

f)93 a tanuló részére az iskolai rendszerű szakképzésben a harmadik szakképesítés megszerzésére irányuló komplex szakmai vizsgát megelőző valamennyi komplex szakmai vizsga és első alkalommal az ezekhez kapcsolódó javító- és pótlóvizsga.

(1a)94 Az (1) bekezdés d) és e) pontjában meghatározott javító-, pótlóvizsga ingyenes, bármely szakképző intézmény korábbi tanulója részére első alkalommal a tanulói jogviszony megszűnése után is.

(1b)95 Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően minden esetben ingyenes az iskolai rendszerű szakképzésben való részvétel a halmozottan hátrányos helyzetű és a sajátos nevelési igényű tanuló részére.

(1c)96 A kormányhivatal méltányosságból, a hátrányos helyzetű tanuló – kiskorú tanuló esetén szülője, gyámja – kérelmére, valamint tartós betegség vagy egyéb, méltányolható körülmény esetén a tanuló – kiskorú tanuló esetén szülője, gyámja – kérelmére és a szakképző iskola javaslatára engedélyezheti az (1) bekezdés szerinti időtartam legfeljebb két tanévvel történő meghosszabbítását.

(2)97 Azon tanulótól, aki a képzésben való ingyenes részvételre jogosult, a gyakorlati képzést folytató szervezet a gyakorlati képzés megszervezéséért, végzéséért és a gyakorlati képzés feltételeinek a biztosításáért a tanulótól vagy a tanuló szülőjétől (gyámjától) nem kérhet és nem fogadhat el, a tanuló vagy a tanuló szülője (gyámja) pedig a gyakorlati képzést folytató szervezetnek nem adhat semmilyen pénzbeli, anyagi, természetbeni hozzájárulást vagy költségtérítést.

(3) Az illetékes szakképző iskola a (2) bekezdés szerinti tilalom megszegéséről a tudomására jutástól számított tizenöt napon belül köteles tájékoztatni az illetékes területi gazdasági kamarát. A tilalmat megszegő gyakorlati képzést folytató szervezetet a területileg illetékes gazdasági kamara – a gazdasági érdekképviseleti szervezetekkel együttműködve – a 60. §-ban meghatározott ellenőrzés eredményeként legfeljebb öt évre eltiltja a gyakorlati képzésben való részvételtől.

(4) A tilalmat megszegő gyakorlati képzést folytató szervezet köteles a tanulótól vagy szülőjétől (gyámjától) elfogadott pénzbeli, anyagi, természetbeni hozzájárulást vagy költségtérítés összegét a területileg illetékes gazdasági kamara eltiltó határozatától számított öt munkanapon belül visszafizetni a tanulónak vagy a tanuló szülőjének (gyámjának).

(5) A tilalmat megszegő gyakorlati képzést folytató szervezet nevét a gazdasági kamara nyilvánosságra hozza a honlapján a területileg illetékes gazdasági kamara eltiltó határozatától számított öt munkanapon belül.

(6)98 A második szakképesítés megszerzésére irányuló felkészítés csak az első szakképesítés megszerzését követően kezdhető meg.

(7)99 Harmadik és további szakképesítés támogatása szempontjából figyelmen kívül kell hagyni azt az OKJ-ban szereplő, államilag elismert szakképesítést, amelyet iskolarendszeren kívüli szakképzésben szereztek. Nem számít második vagy harmadik szakképesítésnek a meglévő szakképesítéssel betölthető munkakör magasabb színvonalon való ellátását biztosító képzésben szerezhető – a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott körbe tartozó, kapcsolódó – szakképesítés, valamint az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés birtokában, iskolai rendszerű szakképzésben szerzett érettségi végzettséghez kötött szakképesítés.

(8)100 A Szakképzési Hídprogramban történő részvétel, a záróvizsga és a részszakképesítés megszerzésére irányuló komplex szakmai vizsga ingyenes, melyet az (1) bekezdés szerinti ingyenesség számításakor figyelmen kívül kell hagyni.

X. Fejezet

A SZAKMAI ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI TÁRGYAT OKTATÓK

20. A szakmai elméleti és gyakorlati tárgyat oktatókkal szembeni követelmények

30. § (1) A szakképző iskolában folyó szakmai elméleti és gyakorlati képzést a nemzeti köznevelésről szóló törvényben előírt képesítésű pedagógusok és szakemberek láthatják el az e törvényben foglalt eltérésekkel.

(2) A szakképzési kerettanterv a szakképző iskolában az egyes tantárgyak oktatása tekintetében a nemzeti köznevelésről szóló törvényben előírt végzettségen túl további végzettséget is előírhat.

(3) A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény előmeneteli és illetményrendszerére vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni a szakképző iskolában szakmai elméleti tárgyat oktató, pedagógus végzettséggel nem rendelkező tanárokra, mindaddig, amíg a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szabályainak alkalmazása számukra kedvezőbb, mint a nemzeti köznevelésről szóló törvény pedagógus-életpálya előmeneteli és illetményrendszerének szabályai, továbbá a szakképző iskolában oktató, felsőfokú végzettséggel nem rendelkező gyakorlati oktatókra.

(4) A szakképző iskolában közalkalmazotti jogviszonyban, munkaviszonyban vagy óraadóként elsősorban pedagógus végzettséggel vagy szakoktatói végzettséggel rendelkező gyakorlati oktatót kell alkalmazni.

(5)101 A szakképző iskolában szakmai elméleti tárgy oktatására közalkalmazotti jogviszonyban, munkaviszonyban vagy óraadóként határozott időre foglalkoztatható az a pedagógus végzettséggel nem rendelkező szakember is, aki az előírt felsőfokú végzettséggel rendelkezik, ha a munkakör pedagógus szakképzettséggel rendelkezővel nem tölthető be. A nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározott állandó saját alkalmazotti létszámra vonatkozó feltétel teljesítésének vizsgálatakor a szakképző iskola alapfeladatának ellátásához szükséges számított alkalmazotti létszámából – legfeljebb harmincszázalékos mértékben csökkentve – le kell vonni az e bekezdés szerint betöltött alkalmazotti létszámot.

(6)102 Az (5) bekezdésben meghatározott szakember bekapcsolódhat a pedagógus-életpálya előmeneteli és illetményrendszerébe a következő eltérésekkel:

a) a szakember besorolásánál a munkakör betöltéséhez előírt felsőfokú végzettség megszerzése után munkavégzésre irányuló jogviszonyban szakirányú, nem pedagógus-munkakörben szerzett gyakorlatot be kell számítani,

b) a szakembert, ha a munkakör betöltéséhez előírt felsőfokú végzettség megszerzése után munkavégzésre irányuló jogviszonyban legalább két év szakirányú, nem pedagógus-munkakörben szerzett gyakorlattal rendelkezik, minősítési eljárás nélkül a nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározott pedagógus I. fokozatba kell sorolni,

c) az a) és b) pont szerinti szakembernek a nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározott pedagógus II. fokozat eléréséhez az előírt gyakorlat teljesítésén túl meg kell szereznie a pedagógus végzettséget vagy szakirányú továbbképzésben alap- vagy mesterfokozatot követően további szakirányú szakképzettséget.

(7) A szakképző iskolában szakmai elméleti, gyakorlati tárgyat oktató szakember munkáját két éven keresztül a szakképző iskola által kijelölt szakmai mentor pedagógus módszertani kérdésekben segíti és értékeli, amennyiben a szakember pedagógus végzettséggel, szakoktatói végzettséggel vagy legalább két év pedagógus munkakörben szerzett gyakorlattal nem rendelkezik. A mentorok feladatait a szakképző iskola pedagógiai programjában szabályozza.

(8) A szakképző iskola a beiskolázási terv szerint továbbképzés céljából elsősorban

a) a pedagógus végzettség megszerzése érdekében a pedagógus végzettséggel nem rendelkező, pedagógus munkakörben alkalmazott szakmai elméleti és gyakorlati tárgyat oktató tanárait,

b) valamint legalább hatvan órás, felsőoktatási intézmény által szervezett módszertani továbbképzés elvégzése érdekében a pedagógus végzettséggel nem rendelkező gyakorlati oktatóit

iskolázza be.

30/A. §103 A szakképző iskolában szakmai elméleti tantárgy oktatására előírt képesítésűnek tekinthető az a szakember, aki rendelkezik a képzési tartalomnak megfelelő szakos tanári szakképzettséggel, ennek hiányában a képzési tartalomnak megfelelő felsőfokú végzettséggel és szakképzettséggel vagy felsőfokú végzettséggel és a képzés tanulmányi területének megfelelő szakképesítéssel.

31. § (1) A gyakorlati képzést folytató szervezetnél folyó gyakorlati képzésben gyakorlati oktatóként olyan személy vehet részt, aki

a)104 megfelelő szakirányú szakképesítéssel és – a (3) bekezdés a) pont aa) alpontjában meghatározott kivétellel – legalább ötéves szakmai gyakorlattal rendelkezik,

b) azon szakképesítések tekintetében, amelyekben a szakképesítésért felelős miniszter kiadta a mestervizsga követelményeit, mestervizsgával rendelkezik,

c) büntetlen előéletű, és

d) nem áll a gyakorlati képzési tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt.

(2) Gyakorlati oktatóként elsősorban a szakoktatói képesítéssel rendelkező személyt kell alkalmazni.

(3)105 Mentesül az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott mestervizsga letételének követelménye alól az a gyakorlati oktató, aki

a) az oktatott, állam által elismert

aa) szakképesítés szakirányának megfelelő felsőfokú végzettséggel és legalább kétéves szakirányú szakmai gyakorlattal, vagy

ab) szakképesítéssel és felsőfokú végzettséggel, valamint legalább ötéves szakirányú szakmai gyakorlattal

rendelkezik, vagy

b) a Vendéglátóipar ágazatba tartozó szakképesítést olyan gyakorlati képzőhelyen oktatja, amely – a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter által rendeletben meghatározott – vendéglátóipari egységben folytat gyakorlati képzést, vagy

c) a hatvanadik életévét betöltötte.

(4)106 Új mestervizsga-követelmény rendeletben történő megjelenése esetén teljesítettnek kell tekinteni az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott mestervizsga letételének követelményét, ha a gyakorlati oktató az új mestervizsga-követelmény rendeletben történő megjelenésének tárgyévét követő év szeptemberének első napjáig megkezdi a gazdasági kamara által szervezett mesterképzést, és az (1) bekezdésben foglalt egyéb követelményeknek megfelel.

21. A szakoktató büntetlen előéletének igazolása

32. § (1) A gyakorlati oktató, valamint a gyakorlati képzést és felügyeletet ellátó személy (a továbbiakban: szakoktató) a gyakorlati oktatói tevékenység, valamint a gyakorlati képzési és felügyeleti tevékenység (a továbbiakban: a gyakorlati képzési tevékenység) megkezdését megelőzően hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű, és nem áll a gyakorlati képzési tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt.

(2) A szakoktató a gyakorlati képzési tevékenységének gyakorlása alatt a szakképző iskola igazgatójának írásbeli felhívására, a felhívástól számított tizenöt munkanapon belül, ha e határidőn belül a szakoktatón kívül álló ok miatt nem lehetséges, az ok megszűnését követően haladéktalanul, hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű, és nem áll a gyakorlati képzési tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt.

(3) A szakképző iskola igazgatója a gyakorlati képzési tevékenység gyakorlásának időtartama alatt írásban, a mulasztás jogkövetkezményeinek ismertetésével felhívhatja a szakoktatót annak igazolására, hogy büntetlen előéletű és annak igazolására, hogy nem áll a gyakorlati képzési tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. Ha a szakoktató igazolja, hogy büntetlen előéletű és nem áll a gyakorlati képzési tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, a szakképző iskola az igazolás céljából a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárásért megfizetett igazgatási szolgáltatási díjat a szakoktató részére megtéríti.

(4) A gyakorlati oktató jogviszonyát a szakképző iskola igazgatója azonnali hatállyal megszünteti, ha

a) a gyakorlati oktató a (2) bekezdésben foglalt kötelezettségének az ismételt szabályszerű felhívástól számított tizenöt munkanapon belül sem tesz eleget, és nem bizonyítja, hogy a kötelezettség elmulasztása rajta kívül álló ok következménye, az ismételt felhívástól számított tizenötödik munkanapon,

b) a szakképző iskola igazgatója az igazolás céljából a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány tartalma alapján megállapítja, hogy a gyakorlati oktató büntetett előéletű, vagy a gyakorlati képzési tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll, e megállapításnak a gyakorlati oktató részére történő kézbesítése napján.

(5) A jogviszony (4) bekezdésben meghatározott okból történő megszüntetését írásban, az ok megjelölésével kell közölni a gyakorlati oktatóval.

(6) Az (1) és (2) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a szakképző iskola igazgatója

a) a gyakorlati oktató foglalkoztatásáról hozott döntés meghozataláig,

b) a gyakorlati oktató foglalkoztatásának megszűnéséig

kezeli.

XI. Fejezet

A FELNŐTTOKTATÁSRA VONATKOZÓ KÜLÖN RENDELKEZÉSEK

33. § (1) Az iskolai rendszerű szakképzés a jelen alcímben foglalt eltérésekkel felnőttoktatás keretében is folyhat. A felnőttoktatás keretében folyó szakképzés a részt vevő tanuló sajátos elfoglaltságához, egyedi életkörülményeihez igazodó képzési forma, amely képzési-szervezési formától függően a nappali, az esti, a levelező oktatás munkarendjében és az oktatás egyéb sajátos munkarendjében folyhat.

(2)107 Az állami fenntartó által fenntartott szakképző intézmény – a 34/A. § (1) bekezdésében meghatározott korlátozással – ellátja a felnőttoktatás keretében folyó szakképzés feladatait.

(3) Az OKJ meghatározza azokat a szakképesítéseket, amelyek felnőttoktatás keretében az esti, a levelező oktatás munkarendjében és az oktatás egyéb sajátos munkarendjében oktathatóak.

(4) A felnőttoktatás keretében folyó szakképzést a szakképzési kerettanterv alapján kell megszervezni.

(5) Az esti oktatás munkarendje szerint megszervezett felnőttoktatás keretében a gyakorlati képzés jelenléti óraszáma legalább a nappali rendszerű képzésre meghatározott gyakorlati óraszám hatvan százaléka, a levelező oktatás munkarendje szerint megszervezett felnőttoktatás keretében a gyakorlati képzés jelenléti óraszáma legalább a nappali rendszerű képzésre meghatározott gyakorlati óraszám húsz százaléka. Az elméleti képzés jelenléti óraszáma az esti oktatás munkarendje szerint megszervezett felnőttoktatás keretében a nappali rendszerű képzésre meghatározott elméleti óraszám legalább tíz százaléka azzal, hogy az összes kötelező jelenléti óraszám eléri a nemzeti köznevelésről szóló törvényben az esti oktatás munkarendjére meghatározott óraszámot.

(6) A szakképzési kerettanterv alapján az iskola a pedagógiai program részét képező helyi tantervében és szakmai programjában meghatározza a felnőttoktatás keretében oktatott szakmai tantárgyak óraszámait az (5) bekezdésben meghatározottak alapján.

(7)108 A felnőttoktatás esti munkarendje szerint folyó képzésben – az (5) bekezdésben előírtak megtartása mellett – a szakképzési évfolyamok OKJ-ban meghatározott száma a felére csökkenthető.

34. § (1)109 A felnőttoktatás keretében folyó szakképzésben tanulószerződés köthető.

(2) Az esti, a levelező oktatás munkarendje és az oktatás egyéb sajátos munkarendje szerinti felnőttoktatás keretében folyó teljes gyakorlati képzésre is köthető együttműködési megállapodás, azon gyakorlati képzést folytató gazdálkodó szervezettel vagy egyéb szervvel, szervezettel, amellyel az adott szakképesítés gyakorlati képzésére tanulószerződés köthető.

(3) A (2) bekezdés szerinti együttműködési megállapodást megkötő gyakorlati képzést folytató szervezet költségeinek megtérítésére a 84. § (4) bekezdésének szabályait kell alkalmazni.

34/A. §110 (1) A 4/A. § (2) bekezdése szerinti miniszter – a 4/A. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott kivétellel –, a honvédelemért felelős miniszter és a rendészetért felelős miniszter által fenntartott szakképző iskola a nappali rendszerben kizárólag általuk oktatható szakképesítések és azokat megalapozó szakközépiskolai ágazatok tekintetében kizárólagos jogosultsággal végezhet felnőttoktatást.

(2) A nem állami fenntartó által fenntartott szakképző iskolában folyó felnőttoktatásban részt vevők létszáma nem haladhatja meg a nappali rendszerű oktatásban részt vevő tanulók – hivatalos októberi statisztikai létszám alapján három tanítási év átlagában számított – létszámát. A felnőttoktatásban részt vevők létszámába nem számít bele a 84. § (5) bekezdés szerinti döntésben foglaltakat meghaladó, állami intézményfenntartótól kizárólag felnőttoktatás céljára átvett keretszámmal megegyező létszám.

(3) A szakképzési centrum saját, heti negyven órás munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazottját a napi munkaidőn és a nemzeti köznevelésről szóló törvény 62. § (5) és (6) bekezdésében meghatározott időkereten túli órákra – kizárólag a felnőttoktatás esti, levelező munkarend szerint megszervezett osztályainak óráira vonatkozóan – megbízási jogviszonyban alkalmazhatja óraadóként. Az ilyen további foglalkoztatás keretében foglalkoztatott óraadókra nem kell alkalmazni a nemzeti köznevelésről szóló törvényben az óraadókra vonatkozóan meghatározott óraszámkorlátot.

(4)111 A tanuló – a halmozottan hátrányos helyzetű és a sajátos nevelési igényű tanuló kivételével – második szakképesítés megszerzésére irányuló képzést kizárólag felnőttoktatásban kezdhet.

34/B. §112 A szakképzési centrumban közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott oktató által a felnőttoktatás esti, levelező munkarend szerint megszervezett osztályának óráival, valamint az iskolarendszeren kívüli felnőttképzéssel összefüggésben teljesített munkavégzés tekintetében a felek a munka törvénykönyvéről szóló törvény 99. § (2) bekezdés b) pontjától, 109. § (1) bekezdésétől és 135. § (3) bekezdésétől írásbeli megállapodással eltérhetnek, azzal, hogy a megállapodás alapján teljesített munkaidő

a) nem vehető figyelembe a rendkívüli munkaidő éves felső korlátja szempontjából,

b) időtartamát a más munkaköri feladatokhoz kapcsolódó rendkívüli munkavégzéstől elkülönítve tartja nyilván a munkáltató.

XII. Fejezet

A TANULÓ GYAKORLATI FOGLALKOZTATÁSA

22. A tanuló védelme és a gyakorlati képzés elvei

35. § (1) A tanuló gyakorlati képzés keretében csak a gyakorlati képzés szakképzési kerettantervében meghatározott feladat ellátására kötelezhető, és csak egészséges, biztonságos körülmények között foglalkoztatható.

(2) A tanulót a gyakorlati képzést szervező a gyakorlati képzési feladattal összefüggő munkavédelmi oktatásban részesíti.

(3) A képzési idő alatt a gyakorlati képzés szervezőjének gondoskodnia kell a tanuló rendszeres orvosi vizsgálatáról.

36. § (1)113 A tanulónak a komplex szakmai vizsga gyakorlati részére a szakképesítésre kiadott szakmai és vizsgakövetelmény és a szakképzési kerettanterv szerint történő felkészítéséért a tanulószerződés hatályának ideje alatt a gyakorlati képzést szervező a felelős.

(2) A gyakorlati képzést szervező – az együttműködési megállapodás eltérő rendelkezése hiányában – köteles a gyakorlati képzés követelményeire való felkészítéshez, továbbá a gyakorlati vizsgához szükséges tárgyi eszközöket és a személyi feltételeket biztosítani.

(3)114 Tanulószerződés csak a képzés szakmai vizsgáig tartó, hátralévő teljes időtartamára köthető, de a gyakorlati képzést szervező szervezet az e §-ban meghatározott kötelessége teljesítéséhez igénybe veheti a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Szht.) 8. § (5) bekezdésében meghatározott teljesítési megbízott közreműködését.

37. § (1) Fiatalkorú tanuló esetében a gyakorlati képzési idő a napi hét órát, nagykorú tanuló esetében pedig a napi nyolc órát nem haladhatja meg.

(2) A napi gyakorlati képzési időt arányosan csökkenteni kell, ha a gyakorlati képzés rendszeresen olyan területen (munkahelyen) történik, ahol a gyakorlati képzést folytató szervezettel munkaviszonyban álló munkavállalókat is rövidebb munkaidőben foglalkoztatják.

(3) Fiatalkorú tanuló napi képzését hat óra és huszonkét óra között, folyamatosan kell megszervezni. A tanuló részére a gyakorlati képzés befejezése és a következő napi gyakorlati képzés megkezdése között legalább tizenhat óra folyamatos pihenőidőt kell biztosítani.

(4) A tanuló a napi képzési időt meghaladó gyakorlati képzésre nem vehető igénybe.

23. A gyakorlati képzés ideje

38. § (1) A gyakorlati képzést folytató szervezetnél a tanuló gyakorlati képzésére nem kerülhet sor

a)115 az elméleti képzési napokon, ha az elméleti képzési órák száma az adott napon a négy tanórát meghaladja,

b) a szakképző iskola által szervezett olyan rendezvény napján, amelyen minden tanuló részvétele kötelező,

c) a tanuló tanulmányok alatti vizsgája napjain és a tanulmányokat befejező komplex szakmai vizsgája napjain, továbbá

d) minden olyan esetben, amikor a munkajogi szabályok szerint a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól.

(2)116 A gyakorlati képzést folytató szervezet a heti pihenőnapokon és a munkaszüneti napokon, valamint az őszi, a téli és a tavaszi szünet időtartama alatt a tanulót gyakorlati képzésre csak a rendeltetése folytán e napon is működő gyakorlati képzési helyen és a szakképző iskola hozzájárulásával veheti igénybe vagy abban az esetben, ha a tanuló mulasztását pótolja. Az igénybe vett idő helyett – a mulasztás pótlásának esetét kivéve, lehetőleg a következő gyakorlati képzési napon – ugyanolyan mértékben kell szabadidőt biztosítani.

(3) Ha a napi gyakorlati képzési idő a négy és fél órát meghaladja, a tanuló részére legalább harminc perc, megszakítás nélküli szünetet kell biztosítani a képzési időn belül.

24. A mulasztás és a foglalkozási napló

39. § (1) A gyakorlati képzés foglalkozásain való részvétel kötelező.

(2) A tanuló köteles mulasztását igazolni a tanulói jogviszonya szerinti szakképző iskola házirendjében meghatározottak szerint. A tanuló részvételét és mulasztását a gyakorlati képzést folytató szervezet is nyilvántartja, és azt a tanuló foglalkozási naplójába bejegyzi. A tanuló tanulói jogviszonya szerinti szakképző iskola házirendjében a mulasztás nyilvántartására és a mulasztás igazolására vonatkozó szabályokat a gyakorlati képzést folytató szervezet is alkalmazza. Amennyiben a gyakorlati képzést folytató szervezettel tanulószerződéses jogviszonyban álló tanulók egyidejűleg összesen legalább három szakképző iskolával állnak tanulói jogviszonyban, úgy a mulasztás nyilvántartására és a mulasztás igazolására vonatkozóan a gyakorlati képzést folytató saját szabályozást készíthet. A szabályozással kapcsolatban a tanuló tanulói jogviszonya szerint illetékes szakképző iskola igazgatója egyetértési jogot gyakorol. A szabályozás tartalmáról a tanulót a tanulószerződés megkötésekor – írásban – tájékoztatni kell.

(3) Ha a tanulónak a szorgalmi időszakban teljesítendő gyakorlati képzésről való igazolt és igazolatlan mulasztása egy tanévben meghaladja az adott tanévre vonatkozó összes gyakorlati képzési idő (óraszám) húsz százalékát, a tanuló tanulmányait csak az évfolyam megismétlésével folytathatja. Ha a gyakorlati képzést tanulószerződés keretében gyakorlati képzést folytató szervezet végzi, az évfolyam megismétléséhez a gyakorlati képzést folytató szervezet hozzájárulása is szükséges.

(4) Ha a tanuló szorgalmi időszakon kívüli összefüggő szakmai gyakorlati képzésről való igazolt és igazolatlan mulasztása meghaladja az összefüggő szakmai gyakorlati képzési idő (óraszám) húsz százalékát, a tanuló az évfolyam követelményeit nem teljesítette (magasabb évfolyamra nem léphet). Az igazolatlan mulasztás nem haladhatja meg az összefüggő szakmai gyakorlati képzési idő (óraszám) öt százalékát. Az igazolatlan mulasztást a tanuló pótolni köteles.

(5) Ha a tanuló mulasztása a (3) bekezdésben meghatározott mértéket eléri, de igazolatlan mulasztása nincs és szorgalma, elért teljesítménye alapján a mulasztását a következő tanév megkezdéséig pótolja és az előírt gyakorlati követelményeket teljesíteni tudja, mentesíthető az évfolyam megismétlésének kötelezettsége alól. Az évfolyam megismétlése alóli mentesítés kérdésében a szakképző iskola nevelőtestülete a szakképző iskola pedagógiai programja részét képező szakmai programban meghatározottak szerint dönt, gyakorlati képzést folytató szervezetnél folyó gyakorlati képzés esetén a gyakorlati képzést folytató szervezet javaslatára.

(6) Ha a tanuló igazolt és igazolatlan mulasztása az összefüggő szakmai gyakorlatról meghaladja az összefüggő szakmai gyakorlati képzési idő (óraszám) húsz százalékát, de

a) igazolatlan mulasztása nincs, vagy

b) az igazolatlan mulasztása nem haladja meg az összefüggő szakmai gyakorlati képzési idő (óraszám) öt százalékát és az igazolatlan mulasztását pótolta,

és a következő tanév megkezdéséig pótolja az előírt gyakorlati követelményeket, a tanuló magasabb évfolyamra léphet, amennyiben a gyakorlati képzés szervezője ezt igazolja. A magasabb évfolyamra lépés kérdésében a gyakorlati képzés szervezőjének javaslatára a szakképző iskola nevelőtestülete dönt.

40. § (1) A gyakorlati képzést folytató szervezet köteles értesíteni a tanuló tanulói jogviszonya szerinti szakképző iskolát a tanuló gyakorlati képzésről való első alkalommal történt igazolatlan mulasztásakor.

(2) Ha a tanuló gyakorlati képzésen való igazolatlan mulasztása egy tanítási évben eléri a tíz órát, a harminc órát, az ötven órát, a gyakorlati képzést folytató szervezet a mulasztásról minden esetben újabb értesítést küld a szakképző iskolának.

(3)117 A szakképző iskola az (1)–(2) bekezdés esetén a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló rendeletnek a mulasztás következményeire vonatkozó szabályai szerint jár el.

(4)118 A gyakorlati képzést szervező szakképző iskola a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló rendelet szerint meghatározott iskolai mulasztásokról haladéktalanul értesíti a tanuló gyakorlati képzését folytató szervezetet.

41. § (1) A gyakorlati képzést folytató szervezet a tanuló gyakorlati képzéséről köteles foglalkozási naplót vezetni.

(2)119 A foglalkozási naplónak tartalmaznia kell a szakmai tevékenységeket tantárgyanként, az ezekre fordított időt, a tanuló értékelését és a tanuló részvételét és mulasztását a gyakorlati képzés során.

(3) A foglalkozási naplót a tanuló tanulói jogviszonya szerinti szakképző iskola felkérése alapján betekintésre rendelkezésre kell bocsátani. Amennyiben a gyakorlati képzést folytató szervezet a foglalkozási naplót nem tudja bemutatni, a szakképző iskola értesíti a gazdasági kamarát, amely az értesítés alapján – a 60. §-ban meghatározottak szerint – soron kívül ellenőrzi a gyakorlati képzést folytató szervezetnél a foglalkozási napló vezetésére vonatkozó előírások betartását.

(4) Azzal a gyakorlati képzést folytató szervezettel szemben, aki a foglalkozási napló vezetését a területileg illetékes gazdasági kamara felszólítása ellenére ismételten elmulasztja, a területileg illetékes gazdasági kamara – a 61. §-ban foglaltak szerint – bírságot szab ki.

(5) Amennyiben a gyakorlati képzést folytató szervezet a foglalkozási napló vezetését a bírság kiszabását követően ismételten elmulasztja, a területileg illetékes gazdasági kamara a gyakorlati képzést folytató szervezetet három évre eltiltja a gyakorlati képzés folytatásától.

XIII. Fejezet

A TANULÓSZERZŐDÉS

25. A tanulószerződés kötésére jogosult tanuló

42. § (1)120 Gyakorlati képzés szervezése céljából tanulószerződés – a 26. § (1) bekezdésében foglaltak figyelembevételével – az iskolai rendszerű szakképzésben magyarországi székhellyel működő köznevelési intézményben, iskolai oktatás keretében részt vevő tanulóval köthető.

(2)121 Tanulószerződés a tanulóval – a 29. § (1b) bekezdésében foglalt kivétellel – az adott képzés első szakképzési évfolyamának kezdetétől kezdődő hatállyal, a 2. § 24. pontja szerinti harmadik és további szakképesítésnek nem minősülő szakképesítésre történő felkészítés céljából folyó, költségvetési támogatásban részesíthető képzésre köthető. A szakképzési évfolyam kezdetén a keresztfélévben induló évfolyam kezdő időpontját is érteni kell.

(2a)122 A gyakorlati képzés folytatására jogosult, a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvény 3. § d) pontjában meghatározott szervezetek közé nem tartozó szervezet által a tanulóval a 26. § (1) bekezdése szerinti gyakorlati képzésre kötött tanulószerződés hatálya a kilencedik évfolyam eredményes teljesítése tanévének utolsó napján szűnik meg.

(3) Tanulószerződés a (2) bekezdésben meghatározott időponttól kezdődő hatállyal azzal a tanulóval köthető, aki a szakképesítésre jogszabályban előírt egészségügyi feltételeknek, pályaalkalmassági követelményeknek megfelel.

(4) A tanulószerződést, a tanulószerződés módosítását és felmondását írásba kell foglalni. A tanulószerződés tartalmát a felek csak közös megegyezéssel vagy egyezséggel módosíthatják.

(5)123 A tanuló egyidejűleg csak egy hatályos tanulószerződéssel rendelkezhet. A tanulószerződéssel rendelkező tanuló gyakorlati képzésen kizárólag tanulószerződés keretében vehet részt.

(6)124 A tanuló tanulószerződést a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvény 3. § d) pontjában meghatározott szervezetek közé nem tartozó szervezettel csak abban az esetben köthet, ha e szervezetnél egyidejűleg 12 tanulónál kevesebb tanuló vesz részt gyakorlati képzésben vagy ha a gazdasági kamara igazolást állított ki e szervezet számára arról, hogy a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvény 3. § d) pontjában meghatározott szervezetek gyakorlati képzőhelyet nem tudnak biztosítani.

26. A tanulószerződés kötésére jogosult szervezet

43. § (1)125 Tanulószerződést az a gyakorlati képzést szervező gazdálkodó szervezet vagy – a (2) bekezdésben meghatározott – egyéb olyan szerv, szervezet (a továbbiakban együtt: gyakorlati képzést szervező szervezet) köthet, amely a gyakorlati képzés folytatására jogosult szervezetek közhiteles hatósági nyilvántartásában (a továbbiakban e fejezet alkalmazásában: nyilvántartás) szerepel.

(2) A tanulószerződés kötésére jogosult egyéb szerv, szervezet

a)126 a köznevelési intézmények kivételével az Egészségügy, az Egészségügyi technika, a Szociális, a Pedagógia, a Képző- és iparművészet, a Hang-, film és színháztechnika ágazatba tartozó, valamint a honvédelemért felelős miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló gyakorlati képzést szervező

aa) költségvetési szervként működő intézmény,

ab) alapítvány, egyesület, egyházi jogi személy,

ac)127 ab) alpontban meghatározottak fenntartásában működő intézmény, továbbá

b)128

c)129 a 4/A. § (2) bekezdése szerinti miniszter által fenntartott szakképző iskola az agrárpolitikáért, az erdőgazdálkodásért, az élelmiszeriparért, a halgazdálkodásért felelős miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítésre történő felkészítés keretében részt vevő tanulója tekintetében, ha a tanuló a szakképző iskola termelői tevékenységet folytató saját tangazdaságában, tanüzemében vesz részt gyakorlati képzésben.

(3)130 A nyilvántartást a tanuló gyakorlati képzését vállaló gyakorlati képzést szervező szervezet székhelye vagy a gyakorlati képzési célt szolgáló telephelye szerinti illetékes gazdasági kamara vezeti (a továbbiakban: nyilvántartást vezető szerv).

(4)131 A nyilvántartásba kérelmére az a gazdálkodó szervezet vagy – a (2) bekezdésben meghatározott – egyéb szervezet vehető fel, amely rendelkezik a gyakorlati képzés folytatására jogszabályban meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel és vállalja, hogy kötelezően alkalmazza az adott szakképesítésre kiadott szakképzési kerettantervet.

(5)132 A nyilvántartást vezető szerv annak figyelembevételével állapítja meg, hogy a gyakorlati képzést szervező gazdálkodó szervezet kizárólag gyakorlati képzési célt szolgáló tanműhelye a 2. § 50. pontja alapján iskolán kívüli gyakorlati képzőhelynek tekinthető-e, hogy a tanműhely jogi, szervezeti, tanügy-igazgatási szempontból, valamint eszközei és felszerelései tekintetében a szakképző iskolától ténylegesen elkülönül-e.

(6)133 A (2) bekezdés c) pontja szerinti tanulószerződések száma nem haladhatja meg a 4/A. § (2) bekezdése szerinti miniszter által fenntartott valamennyi szakképző iskola tanulói összlétszámának tizenöt százalékát.

27. A nyilvántartás tartalma

44. § (1)134 A nyilvántartás tartalmazza

a)135 a gyakorlati képzés folytatására jogosult szervezet megnevezését, székhelyén vagy telephelyén lévő gyakorlati képzési helyszínét vagy helyszíneit, adószámát, statisztikai számjelét, cégjegyzékszámát vagy egyéni vállalkozó, egyéb szervezet nyilvántartási számát, képviselőjének és a gyakorlati képzésért felelős személy nevét, valamint azt, hogy az Szht. 3. § d) pontjában meghatározott szervezetek körébe tartozik-e,

b) azon szakképesítésnek a megnevezését és azonosító számát, amelyekre a gyakorlati képzőhely a felkészítést nyújtja,

c) a nyilvántartásba vétel időpontját,

d) a nyilvántartásba-vételi eljárást lefolytató, illetékes gazdasági kamara nevét, székhelyét, képviselőjének nevét, továbbá a nyilvántartásba-vételi eljárásban részt vevő szakértő nevét,

e) a gyakorlati képzést szervező szervezet által gyakorlati képzésre egy időben fogadható tanulók maximális létszámát szakképesítésenkénti csoportosításban,

f) a hatályos, az 54. § szerint szüneteltetett, a megszűnt tanulószerződést és együttműködési megállapodást, továbbá ezeknek a gyakorlati képzés folytatására jogosult szervezetek nyilvántartásáról szóló kormányrendeletben előírt adatait,

g) a 2. § 50. pontjában meghatározott tanműhely címét, a tanműhelyben oktatható azon szakképesítés megnevezését és azonosító számát, amelyre a gyakorlati képzést szervező a felkészítést nyújtja,

h) a teljesítési megbízott szervezet megnevezését, székhelyén vagy telephelyén lévő gyakorlati képzési helyszínét vagy helyszíneit, adószámát, képviselőjének nevét, az együttműködés időtartamát,

i) a nyilvántartás adataiban történt változással érintett adatokat, a változás időpontját, hatályát, a b), e) és g) pontban meghatározott új adat esetén a c) pont szerinti adatot.

(2) A nyilvántartás – a tanulószerződés és az együttműködési megállapodás kivételével – nyilvános, azt a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter az általa vezetett minisztérium, valamint a gazdasági kamara a saját honlapján közzéteszi. A közzétett adatokat a nyilvántartást vezető szerv döntését követő nyolc napon belül frissíteni kell. A tanulószerződést és az együttműködési megállapodást is tartalmazó nyilvántartáshoz a nyilvántartást vezető hozzáférést biztosít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és az állami szakképzési és felnőttképzési szerv részére.

28. A nyilvántartásba történő felvételi eljárás

45. § (1) A nyilvántartásba vétel iránti kérelmet a nyilvántartást vezető szervnek kell benyújtani. A nyilvántartást vezető szerv a nyilvántartásba vétel iránti kérelemnek helyt ad, ha a kérelmező az e törvényben és a gyakorlati képzés folytatására jogosult szervezetek nyilvántartásáról szóló kormányrendeletben előírt feltételeknek megfelel.

(2) A nyilvántartást vezető szerv a nyilvántartásba vétel iránti kérelmet a szakmai szervezet vagy szakmai kamara véleményének kikérésével bírálja el, amennyiben a szakképesítés nem tartozik egyik gazdasági kamara hatáskörébe sem.

(3) A nyilvántartást vezető szerv a nyilvántartásba vétel során a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályai szerint jár el.

(4) A gyakorlati képzést szervező szervezet megszűnése esetén a nyilvántartást vezető szerv a szervezetet törli a nyilvántartásból a szervezet bejelentése alapján vagy hivatalból.

(5)136 A nyilvántartást vezető szerv döntésével szemben fellebbezésnek a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályai szerint van helye. A nyilvántartásba vétel során a nyilvántartást vezető szerv által hozott döntéssel szemben benyújtott fellebbezést a szakképzési feladatot ellátó hatóság bírálja el. A fellebbezést a szakképzési feladatot ellátó hatóságnak kell címezni, de az első fokú határozatot meghozó, területileg illetékes gazdasági kamaránál kell benyújtani. A nyilvántartást vezető szerv a fellebbezést az eljárás összes irataival, valamint a fellebbezéshez fűzött szakmai véleményével együtt tíz napon belül továbbítja a szakképzési feladatot ellátó hatóságnak.

(6) A gyakorlati képzés folytatására jogosult szervezetek nyilvántartása tartalmának és a nyilvántartásba vételi eljárás részletes szabályait kormányrendelet állapítja meg.

(7)137 A nyilvántartásban szereplő adatokban bekövetkezett változást a (8) bekezdésben foglaltak kivételével, a gyakorlati képzést szervező szervezet köteles a változás bekövetkezésétől számított tizenöt napon belül a nyilvántartást vezető szervnek bejelenteni.

(8)138 A nyilvántartásban szereplő adatok kiegészítésére, bővítésére irányuló kérelem esetén az (1)–(5) bekezdést alkalmazni kell.

(9)139 A nyilvántartásba-vételi eljárás illetékmentes.

29. A tanulószerződés megkötése

46. § (1)140 A gazdasági kamara feladata a tanulószerződés megkötésének elősegítése. Ha megfelelő képzőhely biztosított és így köthető tanulószerződés, a tanuló gyakorlati képzése a szakközépiskola vagy szakiskola 9. évfolyamának összefüggő gyakorlatától kezdődően, kizárólag ennek keretében szervezhető meg.

(1a)141 Ha a gazdasági kamara igazolást ad ki az iskola számára arról, hogy részéről nem biztosított a megfelelő képzőhely, akkor a szakképző iskola gondoskodik a tanuló gyakorlati képzéséről.

(1b)142 A gazdasági kamara minden év június 15-ig, de legkésőbb a folyó tanév összefüggő szakmai gyakorlatának kezdete előtt kiadja a 46. § (1a) bekezdésében meghatározott igazolást – a már megkötött tanulószerződés hatályosságának figyelembevételével –

a) a folyó tanév szorgalmi időszakára,

b) a következő tanévre,

c) az a) és a b) pontban meghatározott időszakra vagy

d) az a) és a b) pontban meghatározott időszakok megfelelő részidőszakára

vonatkozóan.

(1c)143 Ha a 49. § (1) bekezdés c)–g) pontja alapján megszűnik a tanulószerződés és a megszűnést követően nem biztosított a megfelelő képzőhely, a gazdasági kamara kiállítja az (1a) bekezdésben meghatározott igazolást az iskola számára.

(1d)144 A gazdasági kamara által az (1a) bekezdés szerint kiállított igazolás az abban meghatározott tanév végéig vagy visszavonásig érvényes. Ha az igazolás kiállítását követően, az abban megjelölt időpontot megelőzően a tanuló tanulószerződést köt, a gazdasági kamara visszavonja az igazolást.

(2)145 A tanulószerződést a nyilvántartást vezető szerv tartja nyilván. A tanulószerződést, a módosított tanulószerződés valamennyi példányát a gyakorlati képzést szervező szervezet a tanulószerződés megkötését, módosítását követő öt munkanapon belül megküldi a nyilvántartást vezető szervnek. A gyakorlati képzést szervező szervezet a tanulószerződés megszűnését öt munkanapon belül bejelenti a nyilvántartást vezető szervnek és a tanuló jogviszonya szerinti szakképző iskolának.

(3) A nyilvántartást vezető szerv a tanulószerződés megszűnésének tényét a megszűnés bejelentésétől számított öt munkanapon belül átvezeti a nyilvántartáson.

(4) A nyilvántartást vezető szerv a tanulószerződést – mint megszűnt tanulószerződést – a megszűnésétől számított öt évig szerepelteti a nyilvántartásban.

47. § (1) A tanuló gyakorlati képzését vállaló szervezet a tanulószerződés megkötésére vonatkozó szándékát a tanév megkezdése előtti május hó tizenötödik napjáig jelenti be a nyilvántartást vezető szervnek és a tanuló szakmai elméleti képzését ellátó szakképző iskolának. A megkötött tanulószerződést a gyakorlati képzését szervező szervezet öt napon belül megküldi a nyilvántartást vezető szerv részére ellenjegyzés céljából.

(2)146 A tanulószerződést lehetőleg minden év május 31-ig kell megkötni. A nyilvántartást vezető szerv a tanulószerződést a megküldéstől számított tíz napon belül ellenjegyzi, ha a tanulószerződés megfelel e törvény előírásainak. Az aláírt és ellenjegyzett tanulószerződés egy példányát a nyilvántartást vezető szerv az ellenjegyzéstől számított öt napon belül megküldi a szakképző iskolának.

(3)147 A tanulószerződés, a tanulószerződés módosítása az ellenjegyzéssel válik érvényessé, és a tanulószerződésben, a tanulószerződés módosításában megjelölt naptól hatályos.

(4) A tanulószerződés alapján a tanuló az e törvény szerint járó juttatásokra – a tanévkezdést követően megkötött tanulószerződést kivéve – a tanév kezdő napjától jogosult.

30. A tanulószerződés tartalma

48. § (1) A tanulószerződés tartalmazza

a)148 a gyakorlati képzést szervező szervezet adatait (nevét, székhelyét, elérhetőségét, adószámát, statisztikai számjelét, cégjegyzékszámát vagy egyéni vállalkozó, egyéb szervezet nyilvántartási számát, törvényes képviselőjének nevét),

b)149 a tanuló természetes személyazonosító adatait (nevét, születési nevét, születési helyét és idejét, anyja születési nevét, lakcímét, oktatási azonosítóját, elérhetőségét), a 29. § (1b) bekezdésében meghatározott tanuló által kötött tanulószerződés esetén a 87. § (3) bekezdés c) pontja szerinti adatot, valamint törvényes képviselőjének nevét, lakcímét és elérhetőségét,

c) a szakmai elméleti képzést nyújtó szakképző iskola adatait (nevét, székhelyét, elérhetőségét, oktatási azonosítóját, törvényes képviselőjének nevét),

d) az OKJ-val azonos módon a szakképesítés megnevezését és a képzési időt,

e)150 a gyakorlati képzés helyét, a tanuló gyakorlati képzéséért felelős személy nevét, és – szakközépiskolai vagy szakiskolai tanuló esetén – azt, hogy a gyakorlati képzés helye kizárólag gyakorlati képzési célt szolgáló tanműhely-e,

f)151 a tanulót e törvény alapján megillető pénzbeli juttatás összegét, kifizetésének időpontját és – figyelemmel a 63. § (7) bekezdésében foglaltakra – azt a fizetési számlaszámot, amelyre a pénzbeli juttatást átutalják vagy befizetik,

g) az f) pontban meghatározott tanulói juttatás emelésének, csökkentésének a gyakorlati képzést szervező szervezetnél képzésben részt vevő valamennyi tanulóra érvényes egységes feltételeit és szempontrendszerét, továbbá

h)152 a gyakorlati képzést szervező szervezet által a tanuló számára – a jogszabály alapján járó juttatásokon és kedvezményeken felül – a 68. § (2) bekezdése alapján biztosított egyéb juttatások és kedvezmények megjelölését, azok mértékét és nyújtásának feltételeit,

i)153 a tanulói pénzbeli juttatásból történő terhek levonására vonatkozó tájékoztatást, a tanulói pénzbeli juttatással kapcsolatos valamennyi lényeges körülményt,

j)154 a teljesítési megbízott szervezet megnevezését, székhelyén vagy telephelyén lévő gyakorlati képzési helyszínét vagy helyszíneit, adószámát, képviselőjének nevét, a tanuló teljesítési megbízotthoz történő átirányításának időtartamát.

(2) A tanulószerződés tartalmazza a gyakorlati képzést szervező szervezet arra vonatkozó kötelezettségvállalását, hogy a tanuló számára – egészségvédelmi és munkavédelmi szempontból biztonságos munkahelyen – a szakképzési kerettantervnek megfelelő gyakorlati képzésről és nevelésről gondoskodik.

(3) A tanulószerződés tartalmazza a tanuló arra vonatkozó kötelezettségvállalását, hogy

a) a gyakorlati képzést szervező szervezet képzési rendjét megtartja, a képzésre vonatkozó utasításait végrehajtja,

b) a szakmai gyakorlati ismereteket a képességeinek megfelelően elsajátítja,

c) a biztonsági, egészségügyi és munkavédelmi előírásokat megtartja,

d) nem tanúsít olyan magatartást, amellyel a gyakorlati képzést szervező szervezet jogos gazdasági vagy egyéb érdekeit veszélyeztetné.

(4)155 A tanulószerződésre az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvnek a megbízási szerződésre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

31. A tanulószerződés megszűnésének egyes esetei

49. § (1) A tanulószerződés megszűnik

a)156 ha a tanuló a befejező szakképző évfolyamot sikeresen teljesíti, az első, második szakképesítés esetén a második komplex szakmai vizsga utolsó napján,

b) a szakképző iskolából való kizárással, vagy a tanulói jogviszonynak a nemzeti köznevelésről szóló törvényben szabályozott esetekben történő megszűnésének napján, amennyiben a tanuló az iskolai tanulmányait harminc napon belül más szakképző iskolában nem folytatja,

c) a gyakorlati képzést szervező szervezet jogutód nélküli megszűnésének napján,

d) a gyakorlati képzést szervező szervezetnek a gyakorlati képzésben való részvételtől eltiltó határozata jogerőre emelkedésének napján, azonnali végrehajtás elrendelése esetén a határozat közlésének a napján,

e) közös megegyezéssel történő megszüntetés esetén a közös megegyezésben megjelölt napon,

f)157 felmondás esetén a felmondás közlésétől számított tizenötödik napon,

g)158 azonnali hatályú felmondás esetén a felmondás közlésének napján,

h) a tanuló halála napján.

(2) Ha a tanulószerződés az (1) bekezdés c) és d) pontja alapján szűnik meg, a nyilvántartást vezető szerv a szakképző iskolával együttműködve köteles elősegíteni a tanuló további gyakorlati képzését és a tanulószerződés megkötését.

(3) Az (1) bekezdés a) és b) pontja esetében a szakképző iskola haladéktalanul értesíti a tanulói jogviszony megszűnésének napjáról a tanuló gyakorlati képzését szervező szervezetet és a nyilvántartást vezető szervet.

50. § (1)159 A tanulószerződés felmondással való megszüntetése – az 51. és 52. §-ban meghatározottak szerint – felmondással vagy azonnali hatályú felmondással történhet.

(2) A felmondást írásban kell közölni. A tanulószerződés felmondását közölni kell a szakképző iskolával és a nyilvántartást vezető szervvel.

51. § (1)160 A tanuló a tanulószerződést a nyilvántartást vezető szervvel történt egyeztetést követően, jogszabálysértésre hivatkozva a jogszabálysértés pontos megjelölésével azonnali hatályú felmondással felmondhatja. Az egyeztetésnek ki kell terjednie a gyakorlati képzést szervező szervezettel kapcsolatban a tanuló által megjelölt jogszabálysértés körülményeinek tisztázására.

(2)161 A tanulószerződést azonnali hatályú felmondással bármelyik fél megszüntetheti, ha a másik fél

a) a tanulószerződésben vállalt lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal, jelentős mértékben megszegi, vagy

b) egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a tanulószerződés fenntartását lehetetlenné teszi,

és emiatt lehetetlenné válik, vagy jelentős akadályba ütközik a tanuló komplex szakmai vizsgára történő felkészülése, vagy a gyakorlati képzés további biztosítása a tanuló részére.

(3)162 A gyakorlati képzést szervező szervezet azonnali hatályú felmondással abban az esetben is megszüntetheti a tanulószerződést, ha a szakképző iskola a tanulót elégtelen tanulmányi eredmény miatt a képzési idő alatt másodszor utasította a szakképzési évfolyam megismétlésére.

(4)163 Bármelyik fél felmondással akkor mondhatja fel a tanulószerződést, ha más gyakorlati képzést szervezőnél a tanuló tanulószerződéssel történő foglalkoztatása biztosított.

(5) A gyakorlati képzést szervező szervezet a tanulószerződést nem mondhatja fel

a) a tanuló betegségének időtartama alatt, legfeljebb azonban a betegszabadság lejártát követő egy évig,

b) üzemi baleset vagy foglalkozási megbetegedés esetén a táppénzre való jogosultság teljes ideje alatt,

c) a terhesség ideje alatt, továbbá a szülést követő hatodik hónap végéig.

52. § (1)164 A gyakorlati képzést szervező szervezet az azonnali hatályú felmondást indokolni köteles. Az indokolásból a felmondás okának világosan ki kell tűnnie. Vita esetén az azonnali hatályú felmondás indokának valódiságát és okszerűségét a gyakorlati képzést szervező szervezetnek kell bizonyítania.

(2)165 A felek az azonnali hatályú felmondással szemben a felmondás közlésétől számított tizenöt napon belül bírósághoz fordulhatnak.

(3)166 A keresetnek az azonnali hatályú felmondás végrehajtására – az 51. § (3) bekezdésében foglaltak kivételével – halasztó hatálya van.

53. § (1) A gyakorlati képzést szervező szervezet a tanulószerződés megszűnésével egyidejűleg értesíti a nyilvántartást vezető szervet és a szakképző iskolát a tanulószerződés megszűnéséről.

(2) A gyakorlati képzést szervező szervezet a tanulószerződés megszűnésekor a tanuló részére igazolást állít ki a gyakorlati képzésben eltöltött időről és a megszerzett gyakorlati ismeretekről.

54. § (1)167 A tanulói jogviszonynak a nemzeti köznevelésről szóló törvény alapján történő szüneteltetése, továbbá a tanuló szülési szabadsága alatt a tanulószerződésből eredő jogok és kötelezettségek nem illetik meg és nem terhelik a feleket (a tanulószerződés szüneteltetése). A tanulószerződés szüneteltetése alatt a tanuló tanulói pénzbeli juttatásra és az e törvényben meghatározott egyéb juttatásra nem jogosult.

(2) A tanuló tanulói jogviszonya szüneteltetésének kezdetéről és végéről a szakképző iskola haladéktalanul értesíti a gyakorlati képzést szervező szervezetet és a nyilvántartást vezető szervet.

55. § Kiskorú tanuló esetén a tanulószerződés megkötéséhez, a tanuló részéről történő felmondásához és módosításához be kell szerezni a szülő (gyám) írásbeli hozzájárulását is.

XIV. Fejezet

AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

32. Az együttműködési megállapodás feltételei

56. § (1)168 A tanuló gyakorlati képzése a szakképző iskola és a gyakorlati képzést folytató szervezet közötti együttműködési megállapodás alapján abban az esetben folytatható, ha

a) a szakmai és vizsgakövetelményben a gyakorlati képzésre előírt képzési idő negyven százaléknál kevesebb,

b) a gyakorlati képzés szervezője a szakképző iskola, és a gyakorlati képzést folytató szervezet csak a szorgalmi időszakon kívüli összefüggő szakmai gyakorlatot szervezi meg,

c) a gyakorlati képzést szervező szakképző iskola csak részben rendelkezik a gyakorlati képzés feltételeivel, ezért – a művészeti szakképesítések kivételével – a tanuló kiegészítő gyakorlati képzésére a gyakorlati képzést szervező szervezetnél kerül sor a szakmai és vizsgakövetelmény alapján a szakképzési kerettantervben a gyakorlati képzésre előírt képzési idő legfeljebb negyven százalékában,

d) a tanuló gyakorlati képzésére költségvetési szervnél kerül sor, vagy

e) a tanuló gyakorlati képzésére tanulószerződés nem köthető.

(2)169 Az együttműködési megállapodást írásba kell foglalni. Az együttműködési megállapodásra a Polgári Törvénykönyvnek a megbízási szerződésre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. Az együttműködési megállapodás és annak módosítása a területileg illetékes gazdasági kamara ellenjegyzésével válik érvényessé, az ellenjegyzésre a 47. § (2) és (3) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni. Az együttműködési megállapodás megküldésére a 46. § (2) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.

(3) Együttműködési megállapodás a fenntartóra vonatkozóan többletkötelezettséget csak a fenntartó előzetes jóváhagyásával állapíthat meg.

(4)170 Attól a tanévtől, amelyben az (1) bekezdés c) pontja szerinti kiegészítő gyakorlati képzés aránya – a művészeti szakképesítések kivételével – meghaladja az arra a tanévre a szakképzési kerettantervben előírt gyakorlati képzési idő negyven százalékát, együttműködési megállapodás nem köthető, kivéve az (1) bekezdés e) pontja szerinti esetben.

(5) Ha a tanuló gyakorlati képzése részben vagy egészben együttműködési megállapodás alapján folyik, a gyakorlati képzés szervezője a szakképző iskola.

(6)171 A szakképző iskola az együttműködési megállapodás megkötését megelőzően és azt követően a nyilvántartást vezető szervvel együttműködve, folyamatosan ellenőrzi a gyakorlati képzés személyi és tárgyi feltételei meglétét a gyakorlati képzés feltételeivel részben vagy egészben rendelkező gyakorlati képzést folytató szervezetnél, valamint gondoskodik arról, hogy a tanuló gyakorlati képzése a szakképzési kerettantervnek megfelelően történjen. A szakképző iskola a gyakorlati képzés megkezdését megelőzően igazolást állít ki a gyakorlati képzés személyi és tárgyi feltételeinek meglétéről a gyakorlati képzést folytató szervezet részére.

(7)172 Az együttműködési megállapodás alapján folyó gyakorlati képzésen ténylegesen részt vevő tanuló nevét és oktatási azonosítóját tartalmazó függelék az együttműködési megállapodás részét képezi. A függelék valamennyi példányát az együttműködési megállapodást kötő szakképző iskola legkésőbb a gyakorlati képzés megkezdését megelőző tizenötödik napig küldi meg a nyilvántartást vezető szervnek.

33. Az együttműködési megállapodás tartalma

57. § Az együttműködési megállapodás a következőket tartalmazza:

a) az együttműködési megállapodást kötő felek nevét (cégnevét), székhelyét, elérhetőségét, adószámát, statisztikai számjelét, cégjegyzékszámát vagy egyéni vállalkozói nyilvántartási számát, törvényes képviselője nevét, egyéb szervezet nyilvántartási számát és a szakképző iskola oktatási azonosítóját,

b) a gyakorlati képzést folytató szervezetnél gyakorlati képzésben részt vevő tanulók szakképesítésenkénti és évfolyamonkénti létszámát,

c) a szakképző iskola szakmai programjában szereplő gyakorlati képzés időtartamát, valamint a gyakorlati képzést folytató szervezetnél folyó kiegészítő gyakorlati képzés arányát tanévenként,

d)173 a gyakorlati képzés tárgyi feltételrendszerének leírását, e feltételek biztosítására vonatkozó kötelezettségvállalást az együttműködési megállapodást kötő felek részéről,

e) a szakképző iskola feladatait és kötelességeit a gyakorlati képzés megszervezésével kapcsolatban,

f) a gyakorlati képzést folytató szervezet feladatait és kötelességeit a szakmai gyakorlati képzés megszervezésével kapcsolatban,

g)174 a tanulókat e törvény szerint megillető juttatások biztosításának a rendjét, a tanuló felelősségbiztosításának költségviselőjét,

h)175 azt, hogy a gyakorlati képzési idő egyes szakaszaiban hol valósul meg a gyakorlati képzés, és – szakközépiskolai vagy szakiskolai tanuló esetén – azt, hogy a gyakorlati képzés helye kizárólag gyakorlati képzési célt szolgáló tanműhely-e, továbbá ki gondoskodik a tanulók felügyeletéről,

i)176 az együttműködési megállapodást kötő felek között a gyakorlati képzési költségek viselésének, megosztásának és átadásának módját,

j)177 a szakképző iskola nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy az együttműködés keretében megszervezett képzés az iskolai rendszerű szakképzésben a nappali, az esti vagy a levelező oktatás, vagy az oktatás egyéb sajátos munkarendjében, vagy a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatásban folyik,

k)178 nem állami fenntartású szakképző iskolával létrejött együttműködési megállapodás esetén a szakképző iskola nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a képzés megszervezésére a Kormány 84. § (5) bekezdése szerinti döntése alapján, az állam által költségvetési hozzájárulásban részesített iskolai rendszerű szakképzés keretében kerül sor.

XV. Fejezet

AZ ELLENŐRZÉS

34. A hatósági, a törvényességi és a szakmai ellenőrzés a szakképzésben

58. § (1) A szakképzés ellenőrzési rendszere hatósági és törvényességi, továbbá szakmai ellenőrzésből áll.

(2)179 Az iskolai rendszerű szakképzésben a szakmai elméleti és a szakképző iskola által szervezett gyakorlati képzés hatósági és törvényességi ellenőrzése a nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározottak szerint folyik. A tanulószerződés és az együttműködési megállapodás alapján folyó gyakorlati képzés komplex szakmai és hatósági ellenőrzését a gazdasági kamara végzi. A komplex szakmai vizsga hatósági ellenőrzését a területileg illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal végzi.

(3)180 Az iskolai rendszerű szakképzésben a szakmai elméleti képzés és a szakképző iskola által szervezett gyakorlati képzés szakmai ellenőrzése az országos szakképzési névjegyzék részét képező szakértői névjegyzékben (a továbbiakban: szakértői névjegyzék) szereplő szakértő bevonásával a nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározottak szerint folyik. A komplex szakmai vizsga szakmai ellenőrzését a szakképesítésért felelős miniszter végzi. A szakértői névjegyzéket a szakképzési feladatot ellátó hatóság vezeti.

(4)181 A szakképesítésért felelős miniszter kezdeményezheti a komplex szakmai vizsgát szervező vagy a 12. § (1) bekezdésében szereplő szakképzést folytató intézmény vizsgaszervezési tevékenységének – a (2) bekezdés szerinti – ellenőrzését. A szakképesítésért felelős miniszter által kezdeményezett ellenőrzést a fővárosi és megyei kormányhivatal köteles lefolytatni. A komplex szakmai vizsgát vizsgaszervezési engedély alapján szervező intézmény vizsgaszervezési tevékenységének ellenőrzése a 18. § (3) bekezdése szerint történik.

(5) Az iskolarendszeren kívüli szakmai képzés ellenőrzése – a (4) bekezdésben foglaltak kivételével – a felnőttképzésről szóló törvényben meghatározottak szerint folyik.

35. A szakképzés országos és térségi szakmai ellenőrzése

59. § (1) Az iskolai rendszerű szakképzésnek a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerinti országos és térségi pedagógiai-szakmai ellenőrzésébe bevonni kívánt szakképző iskolákra évente egyszer a szakképesítésért felelős miniszter tesz javaslatot az oktatásért felelős miniszternek.

(2) A kormányhivatal pedagógiai-szakmai ellenőrzési feladatai ellátása során a szakképző iskolákat ellenőrző háromtagú szakértői csoport legalább két tagja a szakértői névjegyzékben szereplő szakértő.

(3)182 Az iskolai rendszerű szakképzésben a szakmai elméleti képzésben és a szakképző iskola által szervezett gyakorlati képzésben a szakképzési kerettanterv teljesülésének szakmai-pedagógiai ellenőrzését a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter – a szakképesítésért felelős miniszter javaslatára vagy egyetértésével – közvetlenül is elrendelheti a szakértői névjegyzékben szereplő szakértők bevonásával. Az ellenőrzés költségeit a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter által vezetett minisztérium költségvetésébe kell betervezni.

(4) A (2) bekezdés szerinti szakmai ellenőrzés tapasztalatairól a kormányhivatal évente országos és megyei szintű összegzést készít, amelyet az oktatásért felelős miniszter megküld a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszternek és az ágazatába tartozó szakképesítés tekintetében a szakképesítésért felelős miniszternek.

(5) A komplex szakmai vizsga eseti szakmai ellenőrzését a szakképesítésért felelős miniszter a gazdasági kamara vagy az országos gazdasági érdekképviseleti szervezetek, vagy amennyiben a szakképesítés nem tartozik egyik gazdasági kamara vagy országos gazdasági érdekképviseleti szervezet hatáskörébe sem, a szakmai szervezet vagy szakmai kamara bevonásával végzi. Az ellenőrzés kiterjedhet a vizsgatevékenységekre, a vizsgarészekre, a vizsganapokra vagy a teljes vizsgára.

(6) A komplex szakmai vizsga eseti szakmai ellenőrzése a vizsgaszervező, a szakmai vizsgabizottság és a szakmai vizsgabizottság munkáját segítő szakértők – a komplex szakmai vizsga színvonalas lebonyolítása, illetve a vizsgázók felkészültségének hatékony mérése érdekében folytatott – tevékenységének vizsgálatára irányul.

36. A gazdasági kamara komplex ellenőrzése a gyakorlati képzés során

60. § (1)183 A nyilvántartásban szereplő gyakorlati képzést szervező szervezet szakképzési tevékenységét – a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályai szerint – a gazdasági kamara ellenőrzi a tanulóval tanulói jogviszonyban álló szakképző iskola, a tanuló, kiskorú tanuló esetében a szülő (gyám) megkeresése alapján vagy egyébként hivatalból. Az ellenőrzésben részt vesz azon szakképző iskolák közül legalább egynek a képviselője, amellyel a gyakorlati képzésen részt vevő tanuló tanulói jogviszonyban áll. A szakképző iskola, ha nem ért egyet az ellenőrzés megállapításaival vagy az ellenőrzésről hozott határozattal, azokra észrevételt tehet. A szakképző iskola képviselőjének az ellenőrzés során tett észrevételét az ellenőrzés jegyzőkönyvében rögzíteni kell, a határozatra tett észrevételét a határozat záradékaként csatolni kell.

(2) A gyakorlati képzés ellenőrzését a nyilvántartásba vételi eljárásra irányadó szabályoknak megfelelően kell lefolytatni azzal, hogy az ellenőrzés alapján a területileg illetékes gazdasági kamara által hozott határozat ellen fellebbezést az ellenőrzésben részt vevő szakképző iskola is benyújthat.

(3) A területileg illetékes gazdasági kamara a gyakorlati képzés ellenőrzése során megvizsgálja, hogy a gyakorlati képzést szervező vagy folytató szervezet rendelkezik-e az e törvényben, valamint a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről szóló kormányrendeletben a gyakorlati képzés folytatására meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel. Vizsgálja továbbá, hogy a gyakorlati képzést folytató szervezet a gyakorlati képzést a szakképesítésre kiadott szakképzési kerettanterv szerint folytatja-e. A gyakorlati képzést folytató szervezet ellenőrzése kiterjedhet a tanulószerződés és az együttműködési megállapodás tartalmának vizsgálatára is, továbbá kiterjed arra, hogy a gyakorlati képzőhely a tanulószerződésben vállalt kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tesz-e.

(4) A gazdasági kamara vizsgálata a gyakorlati képzés ellenőrzés során – a (3) bekezdésben foglaltak mellett – kiterjed a szakoktató alkalmazási feltételeire, a maximális csoportlétszámra, a tanulói terhelésre, a tanulói kedvezmények és juttatások biztosítására, az adott képzésre jellemző tanulói munka- és balesetvédelemre, a foglalkozási napló vezetésére, valamint az egyenlő bánásmód követelményére vonatkozó rendelkezésekben és a 7. § (1) bekezdés h) pontja szerinti eszköz- és felszerelési jegyzékben foglaltak megtartására.

(5) Amennyiben a szakképesítés nem tartozik a gazdasági kamara hatáskörébe, a (3)–(4) bekezdés szerinti ellenőrzést a területileg illetékes gazdasági kamara a szakmai szervezettel vagy szakmai kamarával együttműködve végzi.

(6) Az együttműködési megállapodás alapján folyó gyakorlati képzés esetén a (3)–(4) bekezdés szerinti ellenőrzést – az (5) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – a gazdasági kamara és a szakképző iskola együtt végzi.

61. § (1) A területileg illetékes gazdasági kamara végzéssel kötelezi a gyakorlati képzést folytató szervezetet a jogszabálysértés azonnali megszüntetésére és a hiányzó feltételek tizenöt napon belül történő pótlására, amennyiben az ellenőrzése során azt észleli, hogy

a) a gyakorlati képzést folytató szervezet tárgyi vagy személyi feltételei nem felelnek meg a gyakorlati képzés folytatására vonatkozó jogszabályoknak,

b) a gyakorlati képzést folytató szervezet a gyakorlati képzést nem a szakképesítésre kiadott szakképzési kerettanterv szerint folytatja,

c) a tanulószerződés nem felel meg e törvény előírásainak,

d) a gyakorlati képzést folytató szervezet a tanulószerződésben vállalt kötelezettségeinek nem tesz maradéktalanul eleget, vagy

e) a 60. § (4) bekezdése alapján ellenőrzött feltételek valamelyikét nem teljesíti.

(2) Ha a gyakorlati képzést folytató szervezet az (1) bekezdés szerinti végzésben előírt kötelezettségének a végzésben meghatározott határidő elteltéig nem tesz eleget, a területileg illetékes gazdasági kamara a jogszabálysértés megszüntetésére ismételten – tizenöt napos határidővel – kötelezi, és egyidejűleg bírságot szab ki.

(3) Ha a gyakorlati képzést folytató szervezet

a) a feltárt jogszabálysértést nem szünteti meg,

b) a mulasztott kötelezettségét nem teljesíti,

c) ismételten jogszabálysértést követ el, vagy

d) a gyakorlati képzés folytatásának e törvényben meghatározott feltételeit továbbra sem biztosítja, és ezzel a tanuló komplex szakmai vizsgára történő eredményes felkészítését veszélyezteti,

a területileg illetékes gazdasági kamara a gyakorlati képzést szervező vagy folytató szervezetet törli a nyilvántartásból, és három évre eltiltja a gyakorlati képzés folytatásától. Erről a jogsértést megállapító határozat egyidejű megküldésével a tanulóval tanulói jogviszonyban álló szakképző iskolát, a tanulót, kiskorú tanuló esetén a szülőt (gyámot) tájékoztatni kell. A területileg illetékes gazdasági kamara a nyilvántartásból törlő és a gyakorlati képzés folytatásától eltiltó határozat egy példányát megküldi az érintett szakképesítésért felelős miniszternek.

(4)184 A (3) bekezdés szerinti határozatot a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben és a gazdasági kamara honlapján közzé kell tenni.

62. § (1) Ha a területileg illetékes gazdasági kamara nyilvántartásba vétel hiányában nyújtott gyakorlati képzés folytatásáról szerez tudomást, a gazdasági kamara a gyakorlati képzést nyilvántartásba vétel hiányában nyújtót figyelmezteti, és gondoskodik arról, hogy a tanuló gyakorlati képzése a jogszabályoknak megfelelően folyjon, és erről egyidejűleg értesíti a szakképző iskolát.

(2) Ha

a) a figyelmeztetésben részesített az (1) bekezdés szerinti figyelmeztetés ellenére a gyakorlati képzést továbbra is nyilvántartásba vétel hiányában nyújtja, vagy

b) a területileg illetékes gazdasági kamara eltiltó határozat ellenére nyújtott gyakorlati képzés folytatásáról szerez tudomást,

a területileg illetékes gazdasági kamara a gyakorlati képzést azonnal felfüggeszti, és ezzel egyidejűleg a gyakorlati képzést jogellenesen nyújtóval szemben bírságot szab ki, továbbá haladéktalanul gondoskodik a tanulót tanulószerződés keretében foglalkoztató gyakorlati képzést szervező szervezet kiválasztásáról. Ebben az esetben a gazdasági kamara a gyakorlati képzést nyilvántartásba vétel hiányában vagy eltiltó határozat ellenére nyújtót a döntés közlésétől számított három évre eltiltja gyakorlati képzés folytatásától.

(3)185 A gyakorlati képzés folytatásától eltiltó határozat esetén a gyakorlati képzést jogellenesen nyújtó köteles maradéktalanul visszatéríteni – a jogsértést megállapító döntés közlésétől számított tizenöt napon belül – a gyakorlati képzéssel összefüggésben a szakképzési hozzájárulási kötelezettsége terhére elszámolt csökkentő tétel teljes összegét az adózás rendjéről szóló törvény önellenőrzésre vonatkozó szabályainak megfelelően az állami adóhatóságnál vezetett számlára.

(4) A gyakorlati képzést folytató szervezetek ellenőrzésének részletes szabályait kormányrendelet állapítja meg.

XVI. Fejezet

A TANULÓKAT MEGILLETŐ JUTTATÁSOK, KEDVEZMÉNYEK

37. A tanulói pénzbeli juttatás mértéke

63. § (1)186 Pénzbeli juttatást kizárólag

a) a gyakorlati képzést szervező szervezet a tanuló részére a tanulószerződés alapján, továbbá

b) a gyakorlati képzést folytató szervezet az 56. §-ban foglaltak szerint a gyakorlati képzésben együttműködési megállapodás alapján és nappali rendszerű oktatásban és a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatásban részt vevő tanuló részére a szorgalmi időszakon kívüli összefüggő szakmai gyakorlat idejére

köteles fizetni.

(2) Tanulószerződés alapján kifizetett tanulói pénzbeli juttatás havi mértékének legkisebb összege annak a szakképzési évfolyamnak az első félévében, amelyben a tanuló tanulószerződés alapján vesz részt szakképzésben, ha – a szakképesítésre a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott elméleti és gyakorlati képzési idő arányát figyelembe véve – a gyakorlati képzési idő eléri

a) a nyolcvan százalékot, a hónap első napján érvényes kötelező legkisebb havi munkabér (a továbbiakban: minimálbér) tizenöt százalékának 1,3-szerese,

b) a hetven százalékot, a minimálbér tizenöt százalékának 1,2-szerese,

c) a hatvan százalékot, a minimálbér tizenöt százalékának 1,1-szerese,

d) az ötven százalékot, a minimálbér tizenöt százaléka,

e) a negyven százalékot, a minimálbér tizenöt százalékának 0,9-szerese,

f) a harminc százalékot, a minimálbér tizenöt százalékának 0,8-szerese,

g) a húsz százalékot, a minimálbér tizenöt százalékának 0,7-szerese.

(3)187 A tanulmányi kötelezettségének eredményesen eleget tett tanuló pénzbeli juttatását a szakképzési évfolyam további féléveiben – a tanulószerződésben meghatározott szempontok figyelembevételével – az előző félévre megállapított tanulói pénzbeli juttatáshoz képest emelni kell a tanuló tanulmányi előmenetelének, a gyakorlati képzés során nyújtott teljesítményének és szorgalmának figyelembevételével.

(4)188 Ha a tanuló elégtelen tanulmányi eredménye miatt évismétlésre köteles, pénzbeli juttatásának havi mértéke a megismételt szakképzési évfolyam első félévében az előző félévre megállapított pénzbeli juttatás fele. A megismételt évfolyam második félévében fizetendő tanulói juttatást a (3) bekezdés alapján kell megállapítani. A további félévekben – az újabb tanévismétlés esetét kivéve – a pénzbeli juttatás mértékének megállapítására a (2) és (3) bekezdés az irányadó. A szakképző iskola az évfolyamismétlő tanulószerződéses tanuló nevét és oktatási azonosítóját minden év szeptember 15-éig megküldi a nyilvántartást vezető szervnek.

(5) Ha a tanuló a befejező szakképzési évfolyamon az évfolyamra előírt tanulmányi követelményeket nem teljesíti, a tanítási év utolsó tanítási napját követő naptól a tanulószerződés alapján tanulói juttatásra nem jogosult. Ha a tanuló elégtelen tanulmányi eredménye miatt évismétlésre köteles, a következő tanév első tanítási napjától a (4) bekezdés szerint foglaltakat kell alkalmazni.

(6)189 A 48. §-ban foglaltakon túl a tanulói pénzbeli juttatás kifizetésének legkésőbbi időpontját, a tanulói pénzbeli juttatásból történő terhek levonására vonatkozó tájékoztatás módját és a tanulói pénzbeli juttatással kapcsolatos valamennyi lényeges körülményt a tanulószerződésben kell rögzíteni.

(7)190 A tanulószerződéses tanuló pénzbeli juttatását a tanuló részére csak banki átutalással vagy a fizetési számlára történő befizetéssel lehet teljesíteni. Amennyiben a tanuló nem rendelkezik saját fizetési számlával, a banki átutalás, befizetés teljesíthető a tanulói pénzbeli juttatásnak a tanuló szülőjének, gyámjának a bankszámlájára történő átutalással, befizetéssel is.

(8)191 A felnőttoktatásban részt vevő tanuló számára tanulószerződés alapján kifizetett pénzbeli juttatás havi mértéke az ugyanazon szakképesítés megszerzésére irányuló, nappali rendszerű iskolai oktatás szerinti képzésben tanulószerződés alapján kifizetett tanulói pénzbeli juttatás havi mértékének

a) 100%-a, a nappali oktatás munkarendje szerint folyó képzés esetén,

b) 60%-a, az esti oktatás munkarendje szerint folyó képzés esetén,

c) 20%-a, a levelező oktatás munkarendje szerint folyó képzés esetén.

64. § (1) A tanulót a tanulói pénzbeli juttatás a tanulószerződés alapján – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a tanulószerződés hatálybalépésének napjától, teljes hónapra illeti meg. A tanulói pénzbeli juttatás összegét a tanuló igazolatlan mulasztásával arányosan – a tanulókat megillető juttatások részletes szabályairól szóló rendeletben meghatározottak szerint – csökkenteni kell.

(2) Ha a tanulószerződés a tanév megkezdése után, hónap közben jön létre vagy szűnik meg, a tanulót a tanulói pénzbeli juttatás időarányos része illeti meg.

(3) A tanulót a tanulói pénzbeli juttatás a tanulószerződés alapján a tanév szorgalmi időszakot követő időtartamára, július és augusztus hónapra is megilleti. A befejező szakképzési évfolyamon a tanulót a tanulói pénzbeli juttatás a tanulmányok befejezését követő első komplex szakmai vizsga utolsó napjáig illeti meg.

(4) A tanulót a 67. § (1) bekezdése alapján megillető betegszabadság időtartamára tanulói pénzbeli juttatásának hetven százaléka illeti meg.

(5)192 A tanulói pénzbeli juttatást utólag, a tárgyhót követő hónap 10. napjáig kell kifizetni a tanuló részére.

(6)193 A tanuló részére járó tanulói pénzbeli juttatásból levonásnak csak jogszabály, végrehajtható határozat vagy a tanuló hozzájárulása alapján van helye. A levonásra a munka törvénykönyvéről szóló törvénynek a munkabérből történő levonásra vonatkozó szabályait kell alkalmazni.

(7)194 Jogalap nélküli kifizetés esetén a tanulói pénzbeli juttatást a tanulótól a munka törvénykönyvéről szóló törvényben szabályozott módon lehet visszakövetelni.

38. A gyakorlati képzésen együttműködési megállapodás alapján részt vevő tanuló részére kifizetett tanulói pénzbeli juttatásra vonatkozó külön rendelkezések

65. § (1) A gyakorlati képzésen együttműködési megállapodás alapján részt vevő tanuló részére az összefüggő szakmai gyakorlat időtartamára fizetett tanulói pénzbeli juttatás havi összege nem lehet kevesebb a 63. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott tanulói pénzbeli juttatás mértékénél.

(2) Az együttműködési megállapodás alapján fizetendő tanulói pénzbeli juttatás az összefüggő szakmai gyakorlaton töltött, valamennyi megkezdett hét után jár. Az együttműködési megállapodás alapján fizetendő tanulói pénzbeli juttatás heti összege az (1) bekezdés alapján fizetendő pénzbeli juttatás havi összegének egynegyed része.

(3)195 Az együttműködési megállapodás alapján fizetendő pénzbeli juttatás összegét a mulasztott napok arányában csökkenteni kell, ha a tanuló a gyakorlatról igazolatlanul távol marad.

(4)196 A 63. § (7) bekezdésében foglaltakat a gyakorlati képzésen együttműködési megállapodás alapján részt vevő tanuló részére kifizetett tanulói pénzbeli juttatásra vonatkozóan nem kell alkalmazni.

39. A tanulót megillető szünet és felkészülési idő

66. § (1) A gyakorlati képzésben részt vevő tanulót tanévenként azokban a tanévekben, amelyekben a tizenkilencedik életévét még nem tölti be, legalább harmincöt nap, ezt követően legalább harminc nap pihenőnap illeti meg. A pihenőnap kiadásánál figyelemmel kell lenni a tanulókat a nemzeti köznevelésről szóló törvény alapján megillető őszi, téli, tavaszi és nyári szünet kiadásának rendjére.

(2) A gyakorlati képzésben részt vevő tanuló a tanulmányokat befejező komplex szakmai vizsga előtt a vizsgára való felkészülés céljából, a gyakorlati képzést szervező vagy folytató szervezettel történt megállapodás alapján gyakorlati képzésen vehet részt. A gyakorlati képzésben részt vevő tanulót ebben az esetben is, egy alkalommal legalább tíz nap egyéni felkészülési idő illeti meg. Az egyéni felkészülési időt közvetlenül a komplex szakmai vizsga előtt, az e bekezdés szerinti gyakorlati képzés idejének terhére, összefüggően kell kiadni.

(3) A pihenőnap és az egyéni felkészülési idő munkanapokban számítandó, kiadásánál a heti rendes pihenőnapokat és a munkaszüneti napokat figyelmen kívül kell hagyni.

40. A tanulóra vonatkozó munkajogi szabályok

67. § (1)197 A tanulót a tanulószerződés alapján a betegsége idejére a munka törvénykönyvéről szóló törvény alapján tíz nap betegszabadság illeti meg. A tanuló a betegszabadságot meghaladó betegsége idejére a társadalombiztosítási jogszabályok szerint táppénzre jogosult. A betegszabadságra egyebekben a munka törvénykönyvéről szóló törvény szabályait kell alkalmazni.

(2) Üzemi baleset és foglalkozási betegség esetén a gyakorlati képzésen tanulószerződés alapján részt vevő tanuló részére a társadalombiztosítási szabályok szerinti ellátás jár.

(3)198 A tanulószerződés alapján a terhes és a szülő tanulót a munka törvénykönyvéről szóló törvény szerinti szülési szabadság illeti meg.

41. A tanulókat megillető egyéb juttatások

68. § (1)199 A tanulót a gyakorlati képzésével összefüggésben – az iskolai rendszerű szakképzésben részt vevő tanulók juttatásairól szóló miniszteri rendelet rendelkezései szerinti – kedvezményes étkeztetés, útiköltség-térítés, munkaruha, egyéni védőfelszerelés (védőruha), tisztálkodási eszköz és kötelező juttatások illetik meg. A tanuló részére a gyakorlati képzést szervező szervezetnél a tanuló által választott szakképesítéssel betöltött munkakörben foglalkoztatottak részére biztosított juttatások is adhatók.

(2) A gyakorlati képzést szervező szervezet a tanulót a gyakorlati képzés során elért eredménye, teljesítménye alapján jutalomban, prémiumban, egyéb más juttatásban vagy szociális támogatásban részesítheti.

42. Kártérítési felelősség

69. § (1) A tanuló a tanulószerződésből eredő kötelezettségeinek vétkes megsértésével a gyakorlati képzést folytató szervezetnek okozott kárt köteles megtéríteni.

(2) Ha a tanulót a gyakorlati képzésben való részvétel során kár éri, a gyakorlati képzést folytató szervezet köteles azt megtéríteni.

70. § (1)200 A tanuló és a gyakorlati képzést folytató szervezet kártérítési felelősségére tanulószerződés esetén – a (2) bekezdés kivételével – a munka törvénykönyvéről szóló törvény kártérítési felelősségi szabályait kell alkalmazni.

(2) A tanuló a gyakorlati képzést folytató szervezetnek gondatlanságból okozott kár értékének ötven százalékát köteles megtéríteni azzal, hogy a kártérítés mértéke nem haladhatja meg a tanuló pénzbeli juttatásának egyhavi összegét.

(3) A gyakorlati képzésen részt vevő tanuló részére a gyakorlati képzés szervezője – a tanuló által okozott, de a tanuló által meg nem térített károk fedezetére – felelősségbiztosítást köteles kötni.

(4) A tanulószerződéssel kapcsolatos jogviták elbírálása a bíróság hatáskörébe tartozik. A jogvitát megelőzően a gazdasági kamara közvetít a felek között a vita feloldása érdekében.

HATODIK RÉSZ

A SZAKKÉPZÉS IRÁNYÍTÁSI ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉSI RENDSZERE

XVII. Fejezet

A SZAKKÉPZÉS KORMÁNYZATI FELADATAI

43. A Kormány

71. § (1) A Kormány a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter és a szakképesítésért felelős miniszterek által vezetett minisztériumok legfőbb kormányzati irányítási szerveként szabályozza a szakképzésnek a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter és a szakképesítésért felelős miniszter hatáskörét meghaladó kérdéseit.

(2) A Kormány az (1) bekezdésben meghatározott feladatkörében kiadja az OKJ-t és az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljait, a szakmai vizsgaszabályzatot, valamint a komplex szakmai vizsgák szakmai ellenőrzésének általános szabályait,

(3) A Kormány meghatározza a gyakorlati képzés folytatására jogosult szervezetek nyilvántartásának és ellenőrzésének, a szakképzés megkezdésének és folytatásának, a pályaorientációnak és a pályakövetésnek a szabályait és a komplex szakmai vizsgával kapcsolatos díjakat, továbbá azon szakképesítéseket, amelyek a 84. § (5) bekezdése alapján a szakképző iskola fenntartóját költségvetési hozzájárulás igénybevételére jogosítják.

44. A szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

72. § (1) A szakképzés irányítását a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter látja el, amelynek keretében meghatározza

a) a tanulókat a 63–65. §-ok és a 68. § alapján megillető juttatásokat,

b) az országos szakképzési (szakmai vizsgaelnöki, szakmai vizsgabizottsági tagi, szakképzési szakértői) névjegyzék elkészítésének és kiadásának szabályait, valamint

c) a komplex szakmai vizsga szervezésére vonatkozó vizsgaszervezési engedély megszerzésére irányuló engedélyezési eljárás igazgatási szolgáltatási díját és a díj megfizetésének szabályait.

(2) A szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter

a) ellátja a képzési alaprésszel kapcsolatban a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvényben meghatározott feladatokat,

b) létrehozza és működteti a Nemzeti Képesítési Bizottságot,

c) az állami szakképzési és felnőttképzési szerv vezetője útján összeállíttatja a szakképesítésért felelős miniszter ágazatába tartozó szakképesítések modultérképei alapján az országos modultérképet (a továbbiakban: országos modultérkép) és gondoskodik annak nyilvánosságra hozataláról,

d)201 létrehozza a megyei önkormányzatokkal, a főváros érintettsége esetén Budapest Főváros Önkormányzatával együttműködő, a fővárosi, megyei szakképzési feladatellátást koordináló, a szakképzés minőségi fejlesztését segítő – a 81. §-ban meghatározott – fővárosi, megyei fejlesztési és képzési bizottságokat (a továbbiakban: megyei fejlesztési és képzési bizottság), és a gazdasági kamarával együtt gondoskodik működési feltételeiknek biztosításáról,

e)202 kidolgoztatja és kiadja

ea) a szakközépiskolai képzésben szakképesítésenként a szakmai elméletre, továbbá a kilencedik évfolyamon a tanműhelyben folyó szakmai gyakorlatra, továbbá a tizedik és tizenegyedik évfolyamon a tanműhelyben folyó gyakorlatra és a gyakorlati képzést folytató szervezetnél szervezett szakmai gyakorlati képzésre,

eb) a szakgimnáziumokban a kilencedik-tizenkettedik évfolyamon ágazatonként és szakképesítésenként a szakmai elméletre, továbbá a szakmai gyakorlatra, valamint

ec) a szakgimnáziumokban szakképesítésenként az érettségi vizsgát követő szakképzési évfolyamokra a szakmai elmélet, továbbá a szakmai gyakorlat

kötelező szakképzési kerettanterveit,

f)203 kezdeményezi a közismereti tárgyak oktatásához a szakközépiskolákban, továbbá a szakgimnáziumokban kötelezően alkalmazandó ágazatonként differenciált kerettantervek elkészítését és kiadását az oktatásért felelős miniszternél,

g)204 közvetlenül – vagy a szakképzési feladatot ellátó hatóság vezetője útján, a 14. § (2) bekezdésében foglaltak figyelembevételével – valamennyi szakképesítés tekintetében megbízza a szakmai vizsgabizottság elnökét,

h) kidolgoztatja és működteti a 16. § szerinti, a komplex szakmai vizsgák lebonyolításának és az adatszolgáltatásnak az informatikai támogatását és a 9. § szerinti, a komplex szakmai vizsgán kiadott bizonyítványok központi elektronikus nyilvántartását.

(3) A szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter az OKJ alapján hatáskörébe utalt szakképesítések tekintetében ellátja a szakképesítésért felelős miniszter 73. §-ban meghatározott feladatait.

(4) A szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter az iskolai rendszerben oktatott szakképesítések tekintetében az (1) bekezdés b), valamint a (2) bekezdés e) és f) pontjában meghatározott hatáskörét az oktatásért felelős miniszterrel egyetértésben gyakorolja.

(5) A szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott hatáskörét az államháztartásért felelős miniszterrel, az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott hatáskörét az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben gyakorolja.

(6) A szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter az (1) bekezdésben meghatározott hatáskörét a szakképesítésért felelős miniszterekkel, a szakképzés koordinációjában és fejlesztésében hatáskörrel rendelkező regionális, fővárosi és megyei testületekkel együttműködve látja el.

45. A szakképesítésért felelős miniszter

73. § (1) A szakképesítésért felelős miniszter az ágazatába tartozó szakképesítések tekintetében meghatározza

a) a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit,

b) a szakmai vizsgáztatás és a komplex szakmai vizsga szakmai ellenőrzésének részletes szabályait,

c) a 3. § (3) bekezdés a) pontja szerinti mestervizsga követelményeit,

d) a vizsgaszervezési engedély megszerzésének és a szakmai vizsgaszervezési tevékenység folytatásának speciális szakmai, tárgyi és személyi feltételeit, valamint

e) a komplex szakmai vizsga szervezésére kijelölt, irányítása alá tartozó intézményt.

(2) A szakképesítésért felelős miniszter az ágazatába tartozó szakképesítések tekintetében

a) javaslatot tesz az állam által elismert szakképesítésre,

b)205 meghatározza a képzés időtartamát, a szakképesítés tananyagegységeit, szakmai követelménymoduljait és az ehhez tartozó modultérképet,

c) elkészítteti és a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter részére megküldi az ágazatába tartozó szakképesítések modultérképét,

d) kidolgoztatja a szakmai tantárgyak és tananyagegységek (modulok) tankönyveit és egyéb tanulmányi segédleteit,

e) gondoskodik a szakmai elméleti és gyakorlati képzést ellátó pedagógusok továbbképzésének szervezéséről, valamint a szaktanácsadás megszervezéséről és működtetéséről,

f) évente legalább kettő alkalommal javaslatot tesz az országos szakképzési névjegyzékre történő felvételre,

g) javaslatot tesz a szakmai vizsgaszabályzatra,

h) gondoskodik az országos szakmai tanulmányi versenyek szervezéséről,

i) közvetlenül vagy a vizsgabizottságok útján gondoskodik a komplex szakmai vizsga vizsgafeladatainak teljesítésére alkalmas vizsgatevékenységek (írásbeli, szóbeli, gyakorlati, interaktív) vizsgatételeiről, értékelési útmutatóiról és egyéb dokumentumairól, valamint

j) közreműködik a komplex szakmai vizsgának a kormányhivatal által folytatott hatósági ellenőrzésében.

(3) A szakképesítésért felelős miniszter – közigazgatási hatósági eljárás általános szabályai szerint – az ágazatába tartozó szakképesítések tekintetében megsemmisítheti a komplex szakmai vizsga eredményét, valamint érvénytelenné nyilváníthatja a kiállított, szakképesítést tanúsító bizonyítványt, ha bebizonyosodik, hogy a komplex szakmai vizsgát jogellenesen szervezték meg, vagy a bizonyítványt jogellenesen állították ki. Az érvénytelenné nyilvánított bizonyítványt be kell vonni és meg kell semmisíteni. A szakképesítésért felelős miniszter az e bekezdés szerint meghozott határozatát – indokolás nélkül – a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben közzéteszi.

(4) A szakképesítésért felelős miniszter az (1)–(2) bekezdésben foglalt feladatai ellátásának elősegítésére kutató és fejlesztő-szolgáltató intézetet működtethet.

(5) A honvédelemért, a rendészetért, valamint az adópolitikáért felelős miniszter az ágazatához tartozó szakképesítések tekintetében meghatározhatják a szakképesítés birtokában végzett tevékenység gyakorlásához szükséges szakmai ismeretek megújításának rendjét és szabályait.

46. 206 Az állami szakképzési és felnőttképzési szerv, és a szakképzési feladatot ellátó hatóság

74. § (1) Az állami szakképzési és felnőttképzési szerv

a) a szakmai követelménymodulokról szóló kormányrendelet alapján összeállítja és nyilvánosságra hozza az országos modultérképet,

b) működteti a nemzeti referencia és koordináló központot, valamint a szakképzési tájékoztatási és információs központot,

c)207

d) ellátja a szakképzési hozzájárulással, valamint a szakképzési és felnőttképzési támogatások kezelésével összefüggő, a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvényben meghatározott feladatokat,

e)–f)208

g)209

(2)210 Az állami szakképzési és felnőttképzési szerv feladatainak ellátása során együttműködik a szakképesítésért felelős miniszter által vezetett minisztériummal, a 73. § (4) bekezdésében meghatározott kutató- és fejlesztő-szolgáltató intézetekkel és – az állami szakképzési és felnőttképzési szerv szakképzéssel összefüggő és köznevelést érintő feladatai tekintetében – a fővárosi és megyei kormányhivatalokkal.

(3)–(4)211

(4a)212

(5)213

(5a)214

(6)215

(7)216

74/A. §217 (1) A szakképzési feladatot ellátó hatóság

a) a megyei fejlesztési és képzési bizottságoknak a 81. § (3) bekezdése szerinti javaslatait összesíti és megküldi az állami szakképzési és felnőttképzési szervnek,

b) kezeli a komplex szakmai vizsgák adatait és a törzslapokat magába foglaló központi nyilvántartást, valamint az abban szereplő, a vizsgázóra vonatkozó természetes személyazonosító adatokat,

c) vezeti az országos szakképzési névjegyzéket.

(2) A szakképzési feladatot ellátó hatóság feladatainak ellátása során együttműködik a szakképesítésért felelős miniszter által vezetett minisztériummal, a 73. § (4) bekezdésében meghatározott kutató- és fejlesztő-szolgáltató intézetekkel, a gazdasági kamarákkal és az állami szakképzési és felnőttképzési szervvel.

(3) A szakképzési feladatot ellátó hatóság az (1) bekezdés b) pontjában szereplő törzslapokat tartalmazó központi nyilvántartás adatait elzártan, ötven évig más által nem hozzáférhető módon őrzi.

(4) A szakképzési feladatot ellátó hatóság az általa őrzött törzslapokat ötven év után átadja az illetékes levéltárnak, és az átadott törzslapok központi nyilvántartási adatait törli.

(5) Az (1) bekezdés b) pontjában foglalt nyilvántartás – a természetes személyazonosító adatok kivételével – közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(6) A nyilvántartás alapján az elveszett, ellopott, megrongálódott vagy megsemmisült bizonyítványról bizonyítványmásodlatot állít ki kérelemre a szakképzési feladatot ellátó hatóság.

(7) Az iskolarendszeren kívüli szakképzésben szerzett szakképesítésről a (6) bekezdés alapján készült bizonyítványmásodlat kiállítására alkalmazni kell a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló rendelet bizonyítványmásodlatra vonatkozó rendelkezéseit.

(8) A jogutód nélkül megszűnt szakmai vizsgaszervező esetében a szakképzési feladatot ellátó hatóság kérelemre kiállítja az Europass bizonyítvány-kiegészítőt.

(9) Az állami szakképzési és felnőttképzési szerv által elkészített szakmai vizsgatételeknek a komplex szakmai vizsgákra történő eljuttatásával kapcsolatos feladatokat a szakképzési feladatot ellátó hatóság látja el a szakképzési feladatot ellátó hatóság feladatairól szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint.

XVIII. Fejezet

AZ ORSZÁGOS GAZDASÁGI KAMARA

75. § (1) A gazdasági kamara a szakképesítésért felelős miniszterrel kötött megállapodás alapján – az országos gazdasági érdekképviseleti szervezetekkel együttműködve – kidolgozza és gondozza a megállapodásban szereplő szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményét, és e szakképesítések tekintetében ellátja a 73. § (2) bekezdés a), b), h), i) pontjában meghatározott feladatokat. A gazdasági kamara által kidolgozott szakmai és vizsgakövetelményt a szakképesítésért felelős miniszter rendeletben határozza meg.

(2) A szakképesítésért felelős miniszter és a gazdasági kamara között létrejött megállapodás tartalmazza a gazdasági kamara és az országos érdekképviseleti szervek megállapodását a vizsgabizottsági névjegyzékre kerülés javaslattételének módjára vonatkozóan. A megállapodást a szakképesítésért felelős miniszter és a gazdasági kamara mindenki számára hozzáférhető módon a honlapján közzéteszi.

(3) Ha a gazdasági kamara az (1) bekezdés szerinti feladatait bármilyen ok miatt nem tudja ellátni, a szakképesítésért felelős miniszter intézkedik a feladat visszavételéről.

(4) A gazdasági kamara az országos gazdasági érdekképviseleti szervezetekkel együttműködve

a) meghatározza azoknak a szakképesítéseknek a körét, amelyekre a 3. § (3) bekezdés a) pontjában foglaltak céljából mesterképzés folytatható és mestervizsgáztatás szervezhető,

b) kidolgozza a mestervizsga követelményeit, amelyet a szakképesítésért felelős miniszter rendeletben ad ki, továbbá

c) szervezi a mesterképzést és -vizsgáztatást.

(5) A gazdasági kamara a szakképzésben való közreműködésről, a területi szervezetei közötti együttműködésről írásbeli megállapodást köt az országos gazdasági érdekképviseleti szervezetekkel. Azokkal a szakképesítésekkel kapcsolatban, amelyek nem tartoznak egyetlen gazdasági kamara vagy országos gazdasági érdekképviseleti szervezet hatáskörébe sem, a gazdasági kamara az e törvényben meghatározott szakképzési feladatok ellátásának módjáról megállapodást köt a szakmai szervezettel vagy szakmai kamarával.

(6) A területileg illetékes gazdasági kamara az iskolarendszeren kívüli szakképzés tekintetében a felnőttképzésről szóló törvényben foglaltak szerint közreműködik a gyakorlati képzés ellenőrzésében.

76. § (1) A gazdasági kamara – a pályaorientáció részletes szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint – közreműködik a pályaorientációval összefüggő, e törvényben meghatározott feladatok ellátásban.

(2)218 A területileg illetékes gazdasági kamara a szakképző iskolával együttműködve ellátja a szintvizsga szervezését, továbbá a honlapján közzéteszi a szintvizsga-feladatbankot.

(3) A gazdasági kamara a megállapodásban szereplő szakképesítések tekintetében szervezi és koordinálja a megállapodásban meghatározott szakmai versenyeket, amelyekhez kidolgozza a versenyszabályzatot és versenyfelhívást. A gazdasági kamara a versenyfelhívást évente – a tanév rendjéről szóló rendeletben előírt közzétételi határidőt harminc nappal megelőzően – megküldi a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter részére. A szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter a versenyfelhívást a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben közzéteszi, amelyet ezzel egyidejűleg a gazdasági kamara megjelentet a honlapján.

(4) A gazdasági kamara ellátja a WorldSkills és az EuroSkills versenyekre történő előkészítéssel, felkészítéssel és a versenyeken való részvétellel kapcsolatos feladatokat, továbbá megszervezi és koordinálja a WorldSkills és az EuroSkills előválogató versenyét. A WorldSkills és az EuroSkills versenyekkel kapcsolatos további feladatokról a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter és a gazdasági kamara megállapodást köt.

XIX. Fejezet

A SZAKKÉPZÉS ORSZÁGOS ÉS MEGYEI ÉRDEKEGYEZTETÉSE

77. § A szakképzés országos stratégiai kérdéseinek érdekegyeztetése a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (a továbbiakban: NGTT) és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács keretei között valósul meg.

47. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács

78. § (1) A szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter felnőttképzéssel és szakképzéssel kapcsolatos feladatainak ellátását a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács (a továbbiakban: Tanács) segíti. A Tanács szakmai döntés-előkészítő, véleményező és javaslattevő országos testületként működik.

(2) A Tanács

a) véleményt nyilvánít

aa) a szakképzési és felnőttképzési rendszer fejlesztését érintő stratégiai kérdésekről,

ab) a szakképzési és felnőttképzési támogatási rendszer elveiről,

ac) a szakképzést és felnőttképzést érintő jogszabályok tervezetéről,

ad)219

b) javaslatot tesz

ba)–bb)220

bc) az iskolarendszeren kívüli szakképzésben részt vevő felnőttek elhelyezkedési lehetőségeit elősegítő intézkedésekre,

bd) szakmai követelmények, tananyagok, valamint új eljárások kifejlesztésére és ehhez anyagi források biztosítására,

be) az OKJ módosításának rendjéről szóló kormányrendeletben részére meghatározott feladatok tekintetében,

c) értékeli az iskolai rendszerű és az iskolarendszeren kívüli szakképzés eredményességét, valamint a szakképzési tananyagok és a szakmai követelmények alkalmazását,

d) ajánlásokat tesz a szakképzésben szakképesítést szerzett pályakezdő szakemberek elhelyezkedési lehetőségeinek tapasztalataival, különös tekintettel az állástalan fiatalok helyzetével összefüggésben.

79. § (1) A Tanács tagjainak megbízatása hároméves időtartamra szól.

(2)221 A Tanács huszonegy tagból áll.

(3)222 A Tanács

a) a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter képviselőjéből,

b) a szakképzésben érdekelt civil szervezetek által javasolt összesen egy személyből,

c) a szakképzés, a felnőttképzés és a felsőoktatás területén elismert egy-egy (összesen három) szakértőből,

d) a szakképzés és felnőttképzés területén működő szakmai társadalmi és érdek-képviseleti szervezetek összesen hat képviselőjéből,

e) az NGTT-ben képviselettel rendelkező országos munkaadói és munkavállalói szövetségek egy-egy (összesen kettő) képviselőjéből,

f) az országos gazdasági kamarák egy-egy (összesen kettő) képviselőjéből,

g) a nem állami intézményfenntartók kettő, valamint állami intézményfenntartóként a 4/A. § (2) bekezdése szerinti miniszter, a honvédelemért felelős miniszter, a rendészetért felelős miniszter és az oktatásért felelős miniszter egy-egy (összesen négy) képviselőjéből

áll.

(4)223 A Tanács elnökét – a tagok közül – és tagjait a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter kéri fel. A tagok névsorát a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter az általa vezetett minisztérium honlapján teszi közzé.

(5) A Tanács ügyrendjét egyszerű szótöbbséggel maga határozza meg. Az ügyrendet az ügyrendet elfogadó üléstől számított harminc napon belül a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter hagyja jóvá az elfogadás időpontjára visszamenőleges hatállyal.

(6) A Tanács működéséhez szükséges feltételek biztosításáról a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter az állami szakképzési és felnőttképzési szerv útján gondoskodik.

(7)224

48. A Nemzeti Képesítési Bizottság

80. § (1) A Nemzeti Képesítési Bizottság a szakképzés tartalmi szerkezetének folyamatos fejlesztését és korszerűsítését szolgáló szakmai javaslattevő, véleményező testület.

(2) A Nemzeti Képesítési Bizottság folyamatosan figyelemmel kíséri a szakképzési szerkezet fejlesztését, a gazdasági, munkaerő-piaci, technikai-technológiai folyamatokat, és ennek alapján javaslatot tehet – az OKJ módosításának rendjéről szóló kormányrendeletben foglaltaknak megfelelően – az OKJ módosítására.

(3)225 A Nemzeti Képesítési Bizottság létszáma harminc fő, tagjai a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter, az oktatásért felelős miniszter, a gazdasági kamara, az országos gazdasági érdek-képviseleti szervezetek, valamint az ágazat egészében érdekelt szakmai kamarák által delegált képviselők. A Nemzeti Képesítési Bizottság szakmacsoportonként albizottságokat hoz létre.

(4) A Nemzeti Képesítési Bizottság működtetéséről az állami szakképzési és felnőttképzési szerv gondoskodik.

49. A megyei fejlesztési és képzési bizottság

81. § (1) A megyei fejlesztési és képzési bizottság (a továbbiakban: bizottság) a szakképzés fejlesztése és a munkaerő-piaci igények érvényesítése céljából létrehozott konzultációs, véleményező, javaslattevő és tanácsadó fővárosi, megyei testület. Budapest és Pest megye területére vonatkozóan a bizottság feladatait kizárólag a fővárosi testület látja el.

(2) A bizottság közreműködik a munkaerő-piaci információk, a foglalkoztatási, foglalkoztathatósági adatok és prognózisok alapján a nemzetgazdasági igények és a szakképzés fejlesztésének összehangolásában.

(3)226 A bizottság az (1) bekezdésben meghatározott feladatkörében javaslatot tesz a gazdaság igényeit és a munkaerő-piaci kereslet adatait, valamint az országos, regionális, fővárosi és megyei beiskolázásait figyelembe véve a szakképzés fővárosi, megyei szükségleteire. A bizottság javaslatot tesz az adott megyében vagy a fővárosban folytatott szakképzésben indított, állami költségvetési hozzájárulásban részesíthető és a nem támogatott szakképesítésekre (a szakképzés irányaira) és a megyében és a fővárosban indítható szakképesítések nappali rendszerű oktatás, valamint elkülönülten a felnőttoktatás szerinti keretszámaira (beiskolázási arányaira), továbbá az iskolarendszeren kívüli szakmai képzések közül az állam által elismert szakképesítés megszerzésére irányuló szakmai képzések vonatkozásában a felnőttképzésről szóló törvény alapján támogatható szakképesítésekre. A bizottság javaslattételi jogköre nem terjed ki a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter által rendeletben meghatározott, munkaerő-piaci relevanciával nem rendelkező művészeti, kulturális, kézműves, hagyományőrző, továbbá a honvédelmi és rendészeti szakképesítésekre.

(4)227 A szakképzés irányaira és a beiskolázási arányokra vonatkozó javaslatot a bizottság a felnőttoktatást is magába foglaló iskolai rendszerű szakképzésben az állam által elismert szakképesítésekre, és a szakközépiskolák ágazati képzéseire vonatkozóan a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter által meghatározott formai követelményeknek megfelelően teszi meg.

(5)228 A bizottság a szakképzést érintő (3) bekezdés szerinti javaslatát a javaslattal érintett tanévet megelőző évben március utolsó munkanapjáig teszi meg elsősorban a munkaerő-piaci kereslet, a hiány-szakképesítések és a 82. § a) pontjában meghatározott szakképzés-fejlesztési koncepciója alapján.

(6)229 A bizottságnak a szakképzést érintő (3) bekezdés szerinti, a szakképzési feladatot ellátó hatóság által összesített javaslatát az állami szakképzési és felnőttképzési szerv a Kormány 84. § (5) bekezdése szerinti döntésének meghozatala céljából előkészíti, és megküldi a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszternek.

(7)230 A bizottság az iskolarendszeren kívüli szakmai képzéseket érintő (3) bekezdés szerinti javaslatát a szakképesítésekre vonatkozó munkaerő-piaci kereslet és a hiány-szakképesítések figyelembevétele alapján, de évente legalább egy alkalommal teszi meg.

82. § A bizottság

a)231 kidolgozza az iskolai rendszerű szakképzés fejlesztésének az adott megyére vonatkozó, a szakképzés irányainak és a beiskolázási arányok rövid és középtávú tervét tartalmazó koncepcióját (szakképzés-fejlesztési koncepció), amely a megye, illetve a fővárosi területfejlesztési koncepció és területfejlesztési program részét képezi,

b)232 javaslatot tesz az adott megyében a Szabóky Adolf Szakképzési Ösztöndíjról szóló kormányrendeletben meghatározott ösztöndíjra jogosító szakképesítésre (hiányszakképesítés),

c) közreműködik az iskolai rendszerű szakképzés és az iskolarendszeren kívüli szakképzés, valamint a köznevelésben és a felsőoktatásban folyó szakképzés összhangjának megteremtésében,

d) kezdeményezi az arra hatáskörrel rendelkező szervezetek és intézmények felé – a c) pontban meghatározott feladat érvényesülése érdekében – a bizottság által indokolt változtatások megtételét,

e)233

f) fenntartói megkeresés esetén állást foglal a szakképzést érintő fenntartói döntések fővárosi, megyei munkaerő-piaci kereslettel összefüggő megalapozottságáról,

g)234 együttműködik a megyei önkormányzatokkal, a főváros érintettsége esetén Budapest Főváros Önkormányzatával a szakképzési feladatok és a szakképzésfejlesztés tervezésében,

h) közreműködik a pályaorientációs és a pályakövetési feladatok megvalósításában.

83. § (1)235 A bizottság létszáma öt fő.

(2)236 A bizottság az NGTT-ben képviselettel rendelkező országos munkaadói, munkavállalói szövetségek, illetve azok szervezetei (kettő fő), a területi gazdasági kamarák (kettő fő) és a foglalkoztatási feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal (egy fő) képviselőiből áll.

(3) A bizottság elnökét, társelnökét és tagjait a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter kéri fel hároméves időtartamra a bizottság munkájában való közreműködésre. A bizottság elnökére a bizottság tagjai közül az országos kereskedelmi és iparkamara tesz javaslatot.

(4) A szakképesítésért felelős miniszter képviselője a bizottság munkájában tanácskozási joggal vehet részt.

(5) A bizottság működtetésével, a hatáskörébe tartozó javaslatok, állásfoglalások előkészítésével és a végrehajtással kapcsolatos feladatokat a bizottság munkaszervezeteként a gazdasági kamara látja el. A bizottság működtetési költségeinek forrását a gazdasági kamara biztosítja.

(6) A bizottság működési rendjének részletes szabályait az egységes döntés-előkészítő, javaslattevő funkciója érvényesülése érdekében a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter rendeletben állapítja meg.

HETEDIK RÉSZ

A SZAKKÉPZÉS FINANSZÍROZÁSA ÉS INFORMÁCIÓS RENDSZERE

XX. Fejezet

A SZAKKÉPZÉS FINANSZÍROZÁSA

84. § (1) A szakképző iskolában a szakmai elméleti és a szakképző iskolában szervezett gyakorlati képzés költségeit – a nemzeti köznevelésről szóló törvény és a mindenkori költségvetési törvény alapján – az állami költségvetés és a fenntartó hozzájárulása biztosítja. Az egyéb gyakorlati képzés költségeit az e törvényben meghatározottak szerint a gyakorlati képzést szervező biztosítja.

(2) A gyakorlati képzést szervező gazdálkodó szervezetnek a gyakorlati képzéshez való hozzájárulási kötelezettségét a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvény szabályozza.

(3)237 Amennyiben az 56. §-ban szabályozott együttműködési megállapodás alapján gyakorlati képzést folytató gazdálkodó szervezet szakképzési hozzájárulásra kötelezett, a szakképző iskola a költségvetési támogatás terhére további forrásokat nem adhat át részére.

(4)238 Amennyiben a gyakorlati képzést együttműködési megállapodás alapján részben vagy egészben folytató szervezet nem szakképzési hozzájárulásra kötelezett, állami fenntartású szakképző iskola esetén az iskola, nem állami fenntartású szakképző iskola esetén az iskola fenntartója a gyakorlati képzés együttműködési megállapodás alapján folyó időarányos részére az iskolai tanműhelyben folyó gyakorlati képzés finanszírozási feltételei szerint jogosult a költségvetési támogatásra, és a gyakorlati képzésben részt vevő tanuló költségeit – részben vagy egészben – megtérítheti a gyakorlati képzést részben vagy egészben folytató szervezet részére a költségvetési támogatása terhére. A költségek viselésének, megosztásának és átadásának módját a felek az együttműködési megállapodásban rögzítik.

(4a)239 A (4) bekezdésben foglaltakat akkor is alkalmazni kell, ha a 43. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott, tanulószerződés alapján gyakorlati képzést folytató egyéb szervezet az Szht. 2. § (1) bekezdés h) pontja alapján szakképzési hozzájárulásra kötelezett.

(5)240 A Kormány rendeletben hozza meg azon szakképesítésekre vonatkozó döntését, amelyekkel kapcsolatban a szakképző iskola fenntartója költségvetési hozzájárulásra jogosult. A Kormány a döntésében megyénként és a fővárosra tekintettel meghatározza azon szakképesítések és szakközépiskolai ágazatok körét, amelyekre a szakképző iskola fenntartója

a) korlátozás nélkül beiskolázhat,

b) költségvetési hozzájárulásra nem jogosult,

c)241 költségvetési hozzájárulást korlátozott keretszámok alapján igényelhet, ezen belül meghatározza a Kormány az adott megyében és a fővárosban iskolai rendszerű szakképzést folytató intézmények fenntartói tekintetében, fenntartónként a szakképesítésekre és szakközépiskolai ágazatokra vonatkozóan a nappali rendszerű oktatás, valamint a felnőttoktatás keretszámait.

(5a)242 Azon szakképesítésre és szakközépiskolai ágazatra, amelyre a bizottság javaslattételi jogköre a 81. § (3) bekezdése szerint nem terjed ki, az érintett szakképesítésért felelős miniszter – a honvédelemért felelős miniszter kivételével – megyénként és a fővárosra tekintettel tesz a 81. § (3)–(5) bekezdése szerinti tartalmú javaslatot az érintett tanévet megelőző év március utolsó munkanapjáig.

(5b)243 Az állami szakképzési és felnőttképzési szerv a bizottság 81. § (3)–(5) bekezdése szerinti és a szakképesítésért felelős miniszter (5a) bekezdés szerinti, megyénként és a fővárosra tett javaslatában foglalt keretszámoknak a megyén, a fővároson belüli, fenntartók közötti elosztására – az (5c) bekezdés szerinti szakképesítések és szakgimnáziumi ágazatok kivételével – az érintett tanévet megelőző év április utolsó munkanapjáig tesz javaslatot.

(5c)244 A keretszámok fenntartók közötti elosztásáról a 4/A. § (2) bekezdése szerinti miniszter felelősségi körébe tartozó szakképesítések és ezeket megalapozó szakközépiskolai ágazatok, továbbá a rendészeti szakképesítések és szakközépiskolai ágazatok tekintetében a szakképesítésért felelős miniszter – az (5b) bekezdés szerinti tartalommal – tesz javaslatot megyénként és a fővárosra tekintettel az érintett tanévet megelőző év április utolsó munkanapjáig.

(5d)245 A Kormány (5) bekezdés c) pontja szerinti, a keretszámok fenntartónkénti elosztására vonatkozóan megyénként és a fővárosra tekintettel hozott döntését az iskolai rendszerű szakképzés tekintetében az (5a)–(5c) bekezdés alapján tett javaslatok alapján hozza meg az érintett tanévet megelőző év szeptember utolsó munkanapjáig. A Kormány (5) bekezdés szerinti döntése nem terjed ki a honvédelemért felelős miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítésekre.

(6)246 A szakképző iskolai fenntartó a Kormány (5) bekezdés szerinti döntése alapján a döntéssel érintett tanévtől kezdődő képzés tekintetében az adott képzés kifutásáig, az ingyenes képzésben való részvétéire jogosult tanulói után jogosult költségvetési hozzájárulásra.

(7)–(9)247

(10)248 A költségvetési hozzájárulást folyósító szerv, valamint a kormányhivatal hatósági ellenőrzése keretében a (6) bekezdésben foglaltak figyelembevételével ellenőrzi az (5) bekezdésben foglalt döntés betartását.

(11)249 Az állam az e törvény értelmében ingyenesen biztosítandó képzésekhez költségvetési hozzájárulást biztosít.

(12)250 A szakképző iskola térítési díjat szedhet a 29. § (1) bekezdésében meghatározottak után, amennyiben kizárólag költségvetési hozzájárulásra jogosult. A térítési díjat a tanulói jogviszony kezdete előtt kell megállapítani és a tanuló tudomására hozni. A szakképző iskola nem szedhet térítési díjat a gyakorlati képzés tanulószerződés keretében folyó része után.

(13)251 A Kormány (5) bekezdés szerinti döntése megyénként és a fővárosra tekintettel, valamint fenntartóként tartalmazza a szakközépiskolában folyó érettségi vizsgára felkészítő kétéves képzések nappali oktatás, valamint felnőttoktatás szerinti keretszámait is.

XXI. Fejezet

A SZAKKÉPZÉS INFORMÁCIÓS RENDSZERE

50. A pályaorientáció

85. § (1) Az életpálya-tanácsadási (pályaorientációs) szolgáltatás magában foglalja a pályainformáció-nyújtást, a pályaválasztási tanácsadást, a továbbtanulási tanácsadást, a professzionális pályatanácsadást, a foglalkoztatási és munkába állási tanácsadást, a pályakorrekciós tanácsadást és a kompetenciák fejlesztését, amely segíti a szolgáltatást igénybe vevő pályaválasztását, továbbtanulását, az egész életen át tartó tanulását és a munka világába történő bekapcsolódását az alapfokú iskolába történő felvételtől a munkaerőpiac elhagyásáig.

(2) Az iskolai rendszerű szakképzésbe történő beiskolázást az életpálya-tanácsadási szolgáltatás segíti.

(3) Az életpálya-tanácsadási szolgáltatás megvalósulhat egyéni tanácsadás, csoportos tanácsadás, távtanácsadás, valamint elérő program formájában.

(4) Az életpálya-tanácsadás feladatainak ellátásában részt vesz az alapfokú iskolai oktatást nyújtó intézmény, a szakképző iskola, az iskolafenntartó, a gazdasági kamara, a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek, a megyei fejlesztési és képzési bizottság, valamint a nemzeti foglalkoztatási szerv. Az életpálya-tanácsadási szolgáltatást valamennyi érintett részére elérhetővé kell tenni.

(5) Az iskolai rendszerű oktatásban és szakképzésben tanulók – kiskorú tanuló esetén a szülő (gyám) – részére egyenlő hozzáférést kell biztosítani az életpálya-tanácsadási szolgáltatásokhoz. Ennek keretében biztosítani kell, hogy a tanuló az iskolai előmenetele során, a továbbtanulási, iskolaváltási, iskolatípus-váltási, továbbá szakmaválasztási vagy szakmaváltási döntését megelőzően legalább egyszer személyre szabott életpálya-tanácsadási szolgáltatásban részesüljön.

(6) Az életpálya-tanácsadási szolgáltatás a pályakövetési rendszer által szolgáltatott adatokon, valamint az alapfokú iskolai oktatást nyújtó intézmények és a szakképző iskolák pályaorientációs feladatellátásán alapul.

(7) Az életpálya-tanácsadási szolgáltatás feladatainak ellátását a nemzeti foglalkoztatási szerv koordinálja.

(8) Az életpálya-tanácsadási szolgáltatás feladatai ellátásának részletes szabályait kormányrendelet állapítja meg.

51. A pályakövetés

86. § (1) Az iskolai rendszerű képzésben részt vevő tanuló a komplex szakmai vizsgája sikeres befejezését követő három éven belül – a pályakövetésről szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint – adatot szolgáltat a pályakövetési rendszernek az iskolában megszerzett, államilag elismert szakképesítése hasznosulásával kapcsolatban, feltéve, hogy nem létesített foglalkoztatási jogviszonyt.

(2) A szakképző iskola a pályakövetésről szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint jelentés megküldésével szolgáltat adatot a pályakövetési rendszer működtetéséért felelős szerv részére a vele tanulói jogviszonyban állt tanulók komplex szakmai vizsgájával kapcsolatban. A jelentés tartalmazza a vizsgázó nevét, oktatási azonosító számát, a megszerzett szakképesítés megnevezését, a vizsga helyét és időpontját. Az adatok személyazonosításra alkalmatlan módon feldolgozhatók, iskolánként csoportosíthatók és nyilvánosságra hozhatók. Az adatok a megküldéstől számított harminc évig tárolhatók.

(3) A szakképző iskola a honlapján – egyedi azonosításra alkalmatlan módon – nyilvánosságra hozza a szakképzési évfolyamon tanulmányaikat befejezők munkaerő-piaci helyzetével kapcsolatos, a pályakövetési rendszerben keletkezett adatokat, információkat.

(4) Az iskolarendszeren kívüli képzésben a felnőttképzési intézmény az államháztartás vagy európai uniós források által támogatott képzése tekintetében a pályakövetésről szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint szolgáltat adatot a pályakövetési rendszer működtetéséért felelős szerv részére.

(5) Az iskolarendszeren kívüli, az államháztartás vagy európai uniós források által támogatott képzésben részt vevő felnőtt a képzés befejezését követő három éven belül – a pályakövetésről szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint – szolgáltat adatot a pályakövetési rendszer működtetéséért felelős szerv részére a képzéssel megszerzett szakképesítés vagy egyéb kompetencia hasznosulására vonatkozóan.

(6) Ha a volt tanuló vagy iskolarendszeren kívüli képzésben részt vett felnőtt az adatszolgáltatás időpontjában vállalkozó vagy önfoglalkoztatóvá vált, közli a pályakövetési rendszer működtetéséért felelős szerv felé, hogy milyen vállalkozást, tevékenységet végez.

(7) Ha a volt tanuló vagy az iskolarendszeren kívüli szakképzésben részt vett felnőtt foglalkoztatási jogviszonyt létesített, a foglalkoztató szolgáltat adatot a pályakövetési rendszer részére. Az adatszolgáltatás keretében közölni kell, hogy a volt tanulót milyen munkakörben foglalkoztatják, illetve milyen tevékenységet lát el.

(8)252 A foglalkoztatottakról a pályakövetési rendszer működtetéséhez – a pályakövetésről szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint – a pályakövetési rendszer működtetéséért felelős szervnek adatot szolgáltat

a) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 16. § (5a) bekezdésében,

b) a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 96. § (2) bekezdés d) pontjában,

c) az oktatásért felelős miniszter köznevelési feladatkörébe tartozó egyes feladatainak ellátására kijelölt szerv a köznevelési információs rendszerben

meghatározott adatokról. A pályakövetési rendszer működtetéséért felelős szerv az adatokat kezelheti, feldolgozhatja és konkrét személyhez kapcsolás nélkül összekapcsolhatja a komplex szakmai vizsgákról kiadott bizonyítványok és az oktatási azonosítók adatbázisával.

(9) A pályakövetési rendszer működésére, az adatszolgáltatás rendjére, továbbá a pályakövetési rendszer működtetéséért felelős szerv feladataira vonatkozó részletes szabályokat kormányrendelet állapítja meg.

(10)253 A pályakövetési rendszer működtetéséért felelős szerv a 4/A. § (2) bekezdése szerinti miniszter részére a felelősségi körébe tartozó szakképesítésekre és ezeket megalapozó ágazati szakgimnáziumi képzésekre vonatkozóan a szakképesítésért felelős miniszter megkeresését követő 15 napon belül személyazonosításra alkalmatlan pályakövetési adatokat szolgáltat.

52. A szakképzést folytató intézményekben nyilvántartott és kezelt adatok

87. § (1)254 A szakképző iskolákban az alkalmazottak, továbbá a tanulók nyilvántartott és kezelt adatairól a nemzeti köznevelésről szóló törvény, az iskolarendszeren kívüli szakképzésben részt vevők kezelt adatairól a felnőttképzésről szóló törvény rendelkezik.

(2) A komplex szakmai vizsga adatai statisztikai célra felhasználhatók és statisztikai felhasználás céljára személyazonosításra alkalmatlan módon, a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter által meghatározott szabályok szerint átadhatók.

(2a)255 A komplex szakmai vizsga adatait a Központi Statisztikai Hivatal részére – a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Stt.) 28. §-ával összhangban a statisztikai cél előzetes igazolása alapján, az ahhoz szükséges mértékben – statisztikai célra egyedi azonosításra alkalmas módon, térítésmentesen át kell adni és azok a Központi Statisztikai Hivatal által statisztikai célra felhasználhatók. Az átvett adatok körét és az adatátvétel részletszabályait a Stt. 28. §-ában meghatározott együttműködési megállapodásban kell rögzíteni.

(3)256 A 46. § (1a) bekezdésében meghatározott igazolás kiállítása, valamint a tanulószerződés megkötésének elősegítése céljából a szakképző iskola minden évben legkésőbb március utolsó munkanapjáig továbbítja a tanulóira vonatkozóan az illetékes gazdasági kamara részére

a) a 48. § (1) bekezdés b), c) és d) pontjában meghatározott adatokat,

b) a tanuló

ba) által választott szakképesítésre előírt egészségügyi alkalmassági követelményeknek, pályaalkalmassági követelményeknek a tanuló által történő teljesítésére,

bb) évfolyamára,

bc) szintvizsgájára,

bd) érettségijére

vonatkozó adatokat, valamint

c) a 29. § (1b) bekezdésében meghatározott tanuló esetén az állam által költségvetési hozzájárulásban részesített iskolai rendszerű szakképzésben való ingyenes részvételre jogosító körülményre vonatkozó adatot.

(4)257 A szakképző iskola a (3) bekezdésben meghatározott adatokban bekövetkezett változást követő öt munkanapon belül tájékoztatja az illetékes gazdasági kamarát a megváltozott adatokról.

NYOLCADIK RÉSZ

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

53. Felhatalmazó rendelkezések

88. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az állami szakképzési és felnőttképzési szervet rendeletben jelölje ki.258

(1a)259 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a szakképzési feladatot ellátó hatóságot rendeletben kijelölje és a feladatait meghatározza.260

(2) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben határozza meg

a)261 a gyakorlati képzés folytatására jogosult szervezetek nyilvántartása tartalmának és a nyilvántartásba-vételi eljárásnak a részletes szabályait, a nyilvántartásba vétel részletes feltételeit, valamint a 26. § (1) bekezdésében meghatározott, a gyakorlati képzés folytatására jogosult szervezet kizárólag gyakorlati képzési célt szolgáló tanműhelyként történő nyilvántartásba vétel részletes feltételeit,

b) a gyakorlati képzést folytató szervezetek szakképzési tevékenysége ellenőrzésének és a komplex szakmai vizsga ellenőrzésének részletes szabályait,

c)262 a gyakorlati képzést folytató szervezetek szakképzési tevékenysége ellenőrzése során kiszabható bírság mértékét.

(3) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben határozza meg

a) az OKJ-t, az OKJ-ba történő felvétel és az OKJ-ból való törlés eljárási rendjét,263

b) a szakmai követelménymodulokat,264

c)265 a szakmai vizsgaszabályzatot, a komplex szakmai vizsgák szakmai ellenőrzésének általános szabályait, a komplex szakmai vizsgák – személyes adatok körét nem érintő – adatait tartalmazó központi nyilvántartás vezetésének szabályait, valamint a modulzáró vizsgák szervezésének és lebonyolításának részletes szabályait,266

d) a szakmai vizsgadíj és a vizsgáztatási díjak kereteit,267

e) a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeit,

f)268

g) a pályaorientációval és az egész életen át tartó életpálya-tanácsadással kapcsolatos szolgáltatások részletes szabályait, valamint a pályaorientációval és az egész életen át tartó életpálya-tanácsadással kapcsolatos szolgáltatásokat koordináló szervezetet, továbbá az életpálya-tanácsadást nyújtó szervezetek feladatait,

h) a pályakövetési rendszer működtetésének részletes szabályait, a pályakövetési rendszer részére történő adatszolgáltatás eljárási rendjét, továbbá kijelöli a pályakövetési rendszer működtetéséért felelős szervet.

(4) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben határozza meg

a) a vizsgaszervezési engedély megszerzésére irányuló engedélyezési eljárás részletes szabályait, és kijelölje a komplex szakmai vizsga szervezését engedélyező hivatalt,

b) a vizsgaszervezési engedély megszerzésének és a szakmai vizsgaszervezési tevékenység folytatásának általános szakmai, tárgyi és személyi feltételeit,

c) a komplex szakmai vizsgát szervező intézmény vizsgaszervező tevékenysége ellenőrzésének részletes szabályait,

d) a komplex szakmai vizsgát szervező intézményre a szakmai ellenőrzés során, valamint a vizsgaszervezéssel összefüggő tevékenység ellenőrzése során kiszabható bírság mértékét,

e) a komplex szakmai vizsgával kapcsolatos adatszolgáltatásnak a szabályait, és a komplex szakmai vizsga szoftveres támogatásának eljárási szabályait,

f) a komplex szakmai vizsgán kiadott szakmai bizonyítványok központi elektronikus nyilvántartásának szabályait.

(5)269 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy megyénként és a fővárosra tekintettel rendeletben határozza meg azon szakképesítések és szakközépiskolai ágazatok körét és a nappali rendszerű oktatásra és a felnőttoktatásra vonatkozó keretszámait, a keretszámok átadásának lehetőségét és szabályait, a fel nem használt keretszámok felhasználásának, valamint a fenntartók keretszámokkal összefüggő – személyes adatot nem tartalmazó – adatszolgáltatásának a szabályait, amelyekre vonatkozóan a szakképző iskola fenntartója a 84. § (5) bekezdése szerint költségvetési hozzájárulásra jogosult, valamint azon szakképesítéseket, amelyekre a bizottság a 82. § b) pontja alapján tesz javaslatot.270

(6) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben határozza meg a szakképesítéseknek az Európai Képesítési Keretrendszerhez kapcsolódó Magyar Képesítési Keretrendszer szerinti szintjeinek meghatározását és besorolását.

(7)271 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben határozza meg a Szakképzési Hídprogramban résztvevő tanuló ösztöndíjának mértékére, feltételeire, folyósítására, az ösztöndíj folyósításával kapcsolatban felmerült költségek térítésére, az elszámolásra és az ellenőrzésre, valamint a Szakképzési Hídprogramban résztvevő pedagógusok pótlékára vonatkozó szabályokat.272

(8)273 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a szakképző iskolákban oktató, felsőfokú végzettséggel nem rendelkező gyakorlati oktatók besorolásának és előmenetelének részletes szabályait rendeletben határozza meg.

89. §274 Felhatalmazást kap a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter, hogy – a b), e), f) és g) pont tekintetében a szakképesítésért felelős miniszter egyetértésével – rendeletben határozza meg

a) a tanulókat a 63–65. §-ok és a 68. § alapján megillető juttatások részletes szabályait,

b)275 az országos szakképzési névjegyzék elkészítésének és kiadásának szabályait,

c) a komplex szakmai vizsga szervezésére vonatkozó vizsgaszervezési engedély megszerzésére irányuló engedélyezési eljárás igazgatási szolgáltatási díját és a díj megfizetésének szabályait,

d)276 a megyei fejlesztési és képzési bizottság működésének, tagjai delegálásának szabályait, a javaslattételének elveire, szempontjaira és módszereire vonatkozó előírásokat, továbbá azon művészeti, kulturális, kézműves és hagyományőrző szakképesítéseknek a körét, amelyekre a megyei fejlesztési és képzési bizottság javaslattételi jogköre a 81. § (3) bekezdése alapján nem terjed ki,

e)277 a szakközépiskolai képzésben szakképesítésenként a szakmai elméletre és a szakmai gyakorlati képzésre vonatkozó kötelező szakképzési kerettanterveket,278

f)279 a szakgimnáziumban a kilencedik-tizenkettedik évfolyamon ágazatonként és szakképesítésenként a szakmai elméletre, továbbá a szakmai gyakorlatra vonatkozó kötelező szakképzési kerettanterveket,280

g)281 a szakgimnáziumban szakképesítésenként az érettségi vizsgát követő szakképzési évfolyamokra a szakmai elméletre, továbbá a szakmai gyakorlatra vonatkozó kötelező szakképzési kerettanterveket,282

h)283 az e)–g) pont alapján kiadott szakképzési kerettanterv bevezetésének és alkalmazásának szabályait,284

i)285 a 31. § (3) bekezdés b) pontja szerinti vendéglátóipari egységeket,

j)286 a Szakképzési Hídprogram megszervezésének feltételeit, a Szakképzési Hídprogramban folytatott képzéshez szükséges szakképzési kerettanterveket, valamint a Szakképzési Hídprogramba történő bekapcsolódás részletes szabályait az oktatásért felelős miniszter egyetértésével és a társadalmi felzárkózásért felelős miniszter véleményének kikérésével.287

90. § Felhatalmazást kap a szakképesítésért felelős miniszter, hogy az ágazatába tartozó szakképesítések tekintetében rendeletben határozza meg

a) a Kormány szakmai követelménymodulokról szóló rendelete alapján a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter egyetértésével,288

b) a szakmai vizsgáztatás és a komplex szakmai vizsga szakmai ellenőrzésének részletes szabályait,

c) a 3. § (3) bekezdés a) pontja szerinti mestervizsga követelményeit,289

d) a vizsgaszervezési engedély megszerzésének és a szakmai vizsgaszervezési tevékenység folytatásának speciális szakmai, tárgyi és személyi feltételeit és

e) a komplex szakmai vizsga szervezésére kijelölt, irányítása alá tartozó intézményt, felügyelete alá tartozó szerv által irányított intézményt,290

f)291 az állam által elismert egyes szakképesítések tekintetében megszerzett jogosultságoknak a módosult OKJ-ban szereplő szakképesítésekre vonatkozó érvényességét.292

54. Hatályba léptető rendelkezések

91. § (1) Ez a törvény – a (2)–(4) bekezdésben foglalt kivételekkel – 2012. január 1-jén lép hatályba. Rendelkezéseit – a 92. §-ban foglaltak figyelembevételével – első ízben az ezt követően megkezdett szakképzésekre kell felmenő rendszerben alkalmazni.

(3) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a 2. § 22. és 23. pontja és a 84. § 2013. január 1-jén lép hatályba.

(5) A szakképző iskolában a törvény rendelkezései szerint folyó szakképzést a nemzeti köznevelésről szóló törvénnyel összhangban kell bevezetni.

(6) Az e törvény hatálybalépése előtt megkezdett szakképzéseket a beiskolázáskor hatályos rendelkezések szerint kell folytatni és befejezni.

(7)295 Az e törvény előírásait a Magyar Honvédség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a rendvédelmi szervek keretében folyó szakképzés, valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény, az állami tisztviselőkről szóló törvény és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozók tekintetében az eltérő sajátosságok figyelembevételével kell alkalmazni. A Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek keretében szolgálati beosztás betöltésére jogosító szakképesítésre irányuló szakképzés megkezdéséhez a szakképesítésért felelős miniszter engedélye szükséges.

55. Átmeneti rendelkezések

92. § (1) Az e törvény hatálybalépését megelőzően indult képzéseket a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szt.) szabályai szerint kell befejezni azzal, hogy a szakiskolában és a szakközépiskolában a tanuló választása szerint az e törvény szerinti képzési formába jelentkezhet át a szakképző iskola igazgatójának az engedélye alapján e törvény beszámításra vonatkozó szabályai szerint.

(2) A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Kt.) és az Szt. szabályai szerinti szakiskolai és szakközépiskolai képzés utoljára a 2012/2013-as tanévben indulhat. A 2013/2014-es tanévtől kizárólag a nemzeti köznevelésről szóló törvényben és az e törvényben meghatározott szakiskolai és szakközépiskolai képzés indítható. Ahol e törvény a nemzeti köznevelésről szóló törvény rendelkezésére utal, azon a nemzeti köznevelésről szóló törvény vonatkozó rendelkezésének hatálybalépéséig a Kt. azonos kérdést szabályozó rendelkezését kell érteni.

(2a)296 A 2016/2017-es tanévtől szakképzés kizárólag szakgimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai formában indítható.

(2b)297 E törvény 2016. augusztus 31-én hatályos rendelkezései szerinti

a) szakközépiskolai szakmai elméleti és gyakorlati képzést szakgimnáziumban,

b) szakiskolai szakmai elméleti és gyakorlati képzést szakközépiskolában,

c) speciális szakiskolai szakmai elméleti és gyakorlati képzést szakiskolában

kell 2016. szeptember 1-jétől kifutó jelleggel megszervezni.

(3)298 Az 5. § (7) bekezdésében meghatározottakon túl e törvény hatálybalépését követően 2016. június 30-ig, de legfeljebb a fenntartási időszak végéig térségi integrált szakképző központ tagjának minősül

a)299 egy vagy több állami fenntartónak azonos megyében vagy a fővárosban működő összesen legalább kettő szakképző iskolája, vagy

b)300 egy vagy több nem állami, nem önkormányzati fenntartó és az általa fenntartott szakképző iskola addig az időpontig, ameddig az 5. § (7) bekezdésében meghatározott számítás szerint a nappali rendszerű oktatásban tanulói létszáma meghaladja az ezerötszáz főt.

(4)301 Nem állami fenntartó és az általa fenntartott szakképző iskola, a gyakorlati képzés szervezésében részt vevő gazdálkodó szervezetek vagy a felsőoktatási intézmények saját döntésük alapján együttműködnek az 5. § (7) bekezdése vagy a (3) bekezdés szerinti térségi integrált szakképző központtal az 5. § (6) bekezdésében meghatározott, valamint az egymással megkötött együttműködési megállapodásban vállalt feladatok megvalósításában.

(5) Térségi integrált szakképző központ tagja a (4) bekezdés szerinti térségi integrált szakképző központ feladatai megvalósításában együttműködő fél, amennyiben e törvény hatálybalépéséig hatályos szabályok szerint is a térségi integrált szakképző központ feladatainak a megvalósításában vett részt.

(6) Ha az 5. § (7) bekezdésében és a (3)–(4) bekezdésben meghatározott térségi integrált szakképző központ több jogi személyiséggel rendelkező tagból áll, a térségi integrált szakképző központ tagjai kijelölik azt a jogi személyt, amely a térségi integrált szakképző központ nevében jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat. A jogi személyt kijelölő megállapodásban a felek rendelkeznek a kijelölést megelőzően keletkezett jogok és kötelezettségek gyakorlásának és viselésének módjáról és az ehhez kapcsolódó jogutódlás kérdéseiről.

(7) A (6) bekezdésben meghatározott jogi személy lehet a térségi integrált szakképző központ valamely tagja, vagy a térségi integrált szakképző központ által alapított (létrehozott) nonprofit jogi személy.

(8)302 A (3) bekezdés a) pontja szerinti azonos térségi integrált szakképző központ tagja lehet egy vagy több állami fenntartó és egy vagy több állami fenntartónak a fővárosban és Pest megyében működő legalább kettő szakképző iskolája.

(9)303

(10)304 Az e törvény hatálybalépése előtti napot megelőzően az Szt. 2. § (5)–(6) bekezdése szerint megalakult térségi integrált szakképző központ 2013. augusztus 31-ig az Szt. e törvény hatálybalépése előtti napon hatályos 2. § (5)–(6) bekezdése és a Kt. e törvény hatálybalépése napján hatályos 89/B. §-a szerint működhet tovább, de 2013. szeptember 1-jét követően csak abban az esetben minősül térségi integrált szakképző központnak,

a) ha az 5. § (7) bekezdésében meghatározott feltételeket teljesíti, vagy

b) ha a térségi integrált szakképző központ létrehozására vagy továbbfejlesztésére szolgáló olyan uniós támogatásban részesült, amelyben a térségi integrált szakképző központ fenntartási kötelezettségének előírására került sor, és

ba) az 5. § (7) bekezdésében meghatározott vagy

bb) a (3)–(5) bekezdésben meghatározott feltételeket teljesíti vagy

bc)305 2015. augusztus 31-ig egy vagy több állami fenntartónak az azonos megyében vagy a fővárosban működő összesen legalább kettő szakképző iskolája.

(10a)306 2015. augusztus 31-ig e §-nak a (3) bekezdés szerint működő térségi integrált szakképző központra vonatkozó rendelkezéseit a (10) bekezdés bc) pontja szerinti térségi integrált szakképző központra is alkalmazni kell.

(11)–(14)307

(14a)308 Egy szakképző iskola több térségi integrált szakképző központnak nem lehet tagja.

(14b)309 A térségi integrált szakképző központ az állami szakképzési és felnőttképzési szervnek a kérésére adatot szolgáltat a tagjai neve, székhelye, telephelye és az ezekben bekövetkezett változások időpontja, valamint az 5. § (7) bekezdésében meghatározottak szerint számított tanulói létszámok tekintetében.

(15) A szakképző iskolában szakmai elméleti és gyakorlati tárgyat oktatóra vonatkozóan a 30. §-ban a pedagógus-életpálya előmeneteli és illetményrendszerével összefüggő szabályokat a nemzeti köznevelésről szóló törvény pedagógus-életpályára vonatkozó szabályainak hatálybalépésétől kell alkalmazni.

(16) A 29. § (1) bekezdésében meghatározott térítésmentes szolgáltatásokra vonatkozó szabályokat első ízben a 2013/2014-as tanévben a szakképző iskolában tanulmányokat megkezdő tanulók képzése során kell alkalmazni.

(17)310 A gyakorlati képzést folytató szervezetnél folyó gyakorlati képzésben gyakorlati oktatóként azon szakképesítések tekintetében, amelyekben a mestervizsga követelményeit a szakképesítésért felelős miniszter kiadta, 2015. augusztus 31-ig olyan személy is részt vehet, aki mestervizsgával nem rendelkezik, de a 31. § (1) bekezdésében foglalt egyéb követelményeknek megfelel.

(18) A szakképesítésért felelős miniszter az ágazatába tartozó szakképesítések tekintetében 2013. december 31-ig dolgoztathatja ki azok központi programjait (tanterveit), és gondoskodhat nyilvánosságra hozatalukról. A gazdasági kamara 2013. december 31-ig gondoskodik az iskolai rendszerű szakmai képzés keretében oktatott, a 75. § (1) bekezdésében meghatározott megállapodásban szereplő szakképesítések központi programjainak kidolgozásáról. Az e törvény hatálybalépését megelőzően kiadott és az e törvény hatálybalépését követően a gazdasági kamara által kidolgozott központi programokat a 2014/2015-ös tanévben megkezdett képzésekben lehet utoljára alkalmazni felmenő rendszerben azzal, hogy az e törvényben meghatározott szakképzési kerettanterv kiadását követően induló képzésekben már csak a szakképzési kerettanterv alapján folyhat képzés.

(19) Ahol e törvény valamelyik szabálya a szakképzési kerettantervvel kapcsolatos kötelezettséget, előírást, feltételt határoz meg, a szabály szakképzési kerettantervre vonatkozó előírását, kötelezettségét, feltételét a vonatkozó szakképzési kerettanterv kiadását követő tanév első tanítási napjától kell alkalmazni.

(20) A 43. § (2) bekezdésében meghatározott, tanulószerződés kötésére jogosult egyéb szerv, szervezet 2013. január 1-jétől köthet tanulószerződést.

(21)–(23)311

(24) A szakközépiskola az Szt. alapján felsőfokú szakképzésben képzést utoljára a 2012/2013-as tanévben indíthat.

(25)–(26)312

(27)313 A szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter – az OKJ alapján a hatáskörébe utalt szakképesítések körében – 2012. augusztus 31-ig közleményben szakképzési tantervi ajánlást adhat ki, amely a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján a szakképesítés követelményei átadásának tartalmát és menetét szakképesítésenként tartalmazza. A szakképző iskolában szakképzési évfolyamon a 2012/2013-as tanévben szakképesítésre történő felkészítés céljából e törvény szerint – kizárólag az e bekezdés szerint kiadott szakmai és vizsgakövetelmény, az e bekezdés szerinti szakképzési tantervi ajánlás alapján, a fenntartó döntése szerint és a Kt. rendelkezéseinek figyelembevételével – akkor indítható szakképzés, ha

a) a szakképesítés szerepel az e törvény szerint kiadott OKJ-ban és a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményét 2012. július 31-ig a szakképesítésért felelős miniszter kiadja,

b) a szakképesítés e bekezdés szerinti szakképzési tantervi ajánlását a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter 2012. augusztus 31-ig közleményben nyilvánosságra hozza, és

c) a tanuló, kiskorú tanuló esetén a szülő (gyám) a beiskolázásra vonatkozó, e törvény hatálybalépése előtti szabályok alapján hozott döntését írásbeli nyilatkozatban módosítja az e bekezdés szerint érintett szakképesítésre.

Amennyiben a szakiskolai közismereti kerettanterv 2012. augusztus 15-ig nem kerül kiadásra, az e bekezdés szerinti szakképzésben a közismereti oktatást a Kt. 27. § (4) bekezdése alapján kell folytatni az e törvény 8. § (2) bekezdésében foglalt eltéréssel.

(28)314 Az Szt. alapján szakmai vizsgát az iskolai rendszerű szakképzésben utoljára a 2012/2013-as tanévben az Szt. alapján indított képzésben, de legkésőbb 2017. július 31-ig, javító- és pótló vizsgát legkésőbb 2017. december 31-ig lehet tenni. A 2012. szeptember 1-jét megelőzően hatályos OKJ-ban szereplő szakképesítések megszerzésére irányuló iskolarendszeren kívüli szakképzések szakmai vizsgáinak az Szt. alapján történő megszervezésére és lebonyolítására legfeljebb a képzésnek a felnőttképzési szerződésben rögzített befejezését követő egy évig, a javító-, pótlóvizsgák megszervezésére és lebonyolítására a szakmai vizsgát követő egy évig kerülhet sor. Az e törvény hatálybalépését követően az Szt. szerint kiadott szakmai és vizsgakövetelmények alapján indult képzések szakmai vizsgáit az Szt. szakmai vizsgáztatásra vonatkozó rendelkezései szerint kell megszervezni és lebonyolítani az e törvény alapján kiadott vizsgaszabályzatban foglalt eltérésekkel. A szakmai vizsgát szervező intézmény a 16. § (2) bekezdése szerinti törzslapokat 2013. augusztus 31-ig papír alapon állítja ki, amelyeknek egy-egy eredeti példányát az utolsó vizsganapot követő harminc napon belül köteles az állami szakképzési és felnőttképzési szervnek megküldeni. Ha az állami szakképzési és felnőttképzési szerv a beküldött törzslapok hibás vagy hiányos kitöltését észleli, akkor a törzslapok visszaküldésével egyidejűleg felhívja a beküldőt az észlelt hibák harminc napon belüli kijavítására. Az állami szakképzési és felnőttképzési szerv a 16. § (3) bekezdés szerint jár el az e bekezdés alapján papír alapon is kiállított törzslapokkal kapcsolatban is.

(29)–(30)315

(31)–(32)316

(33)317

(34)318

(35)319

(36)320 A 4/A. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott szakképző iskola fenntartója a 2013/2014-es tanév előtt indult képzéseket és a 2013/2014-es tanévre 2013. szeptember 1-je előtt beiskolázott tanulókat érintő képzéseket a szakképző iskola fenntartói jogainak az agrárpolitikáért felelős miniszternek történő átadása és szakképzési megállapodás megkötése nélkül is befejezheti.

(37)321

92/A. §322 (1)323 A Kt. és az Szt. szabályai szerint induló szakiskolai képzésben szervezett szintvizsgát az e törvény hatálybalépése előtti szabályok és a képzésre vonatkozó szakmai és vizsgakövetelményben meghatározottak szerint kell megszervezni. Az e bekezdésben meghatározott szakiskolai képzésben részt vevő tanuló a tizedik évfolyamtól az e bekezdésben meghatározott szakmai és vizsgakövetelményben előírt szintvizsga teljesítését megelőzően is részt vehet – tanulószerződés vagy együttműködési megállapodás keretében folyó – gyakorlati képzésben olyan gyakorlati képzőhelyen is, amely nem minősül kizárólag gyakorlati képzési célt szolgáló tanműhelynek. Az e bekezdésben meghatározott szakiskolai képzésben részt vevő kilencedik évfolyamos tanulóra alkalmazni kell a 26. § (1) bekezdésében foglaltakat.

(2)–(9)324

(10)325

(11) A szakképző iskola fenntartója a 2013/2014-es tanév előtt indult képzéseket a szakképzési megállapodás megkötése nélkül is befejezheti, a szakképzési megállapodás megkötése, tartalma vagy annak hiánya a szakképző iskolai fenntartónak a 2013/2014-es tanévben vagy ezt követően indított szakmai képzéseivel kapcsolatos jogosultságaira vonatkozik.

(12)326 E törvény 2016. augusztus 31-én hatályos rendelkezései szerinti

a) szakmai érettségi végzettséget utoljára a 2015/2016. tanévben induló szakközépiskolai képzésben részt vevő tanulók,

b) szakiskolai végzettséget utoljára a 2015/16. tanévben induló szakiskolai képzésben részt vevő tanulók

szerezhetnek.

92/B. §327 (1)328

(1a)329

(2)330 A tankerületi központ által fenntartott intézmény esetében az oktatásért felelős miniszter a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 84. § (7) bekezdése szerinti, szakképzési feladatellátást érintő döntést kizárólag a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter egyetértésével hozhat.

(3)331 Az önkormányzat tulajdonosi részesedésével működő gazdasági társaság a térségi integrált szakképző központ feladatait és az ezzel összefüggő projekt-végrehajtási és projekt-fenntartási kötelezettségeit 2015. július 1-jei hatállyal átadja a szakképzési centrum részére.

4)332 A szakképzési centrum által 2015. július 1-jével átvett közfeladat ellátását szolgáló ingatlan és ingó vagyon – ideértve a tan- és egyéb eszközöket, felszereléseket – a közfeladat-átvételhez kapcsolódó megállapodás alapjául szolgáló leltár szerint a közfeladatot átvevő szakképzési centrum ingyenes vagyonkezelésébe kerül a közfeladat átvételének időpontjától a közfeladat szakképzési centrum részéről történő ellátásának az adott ingatlanban történő megszűnésének időpontjáig. A vagyonkezelői jog a szakképzési centrumot a térségi integrált szakképző központ esetében az önkormányzati tulajdoni hányad tekintetében illeti meg. E bekezdést nem kell alkalmazni a 4/A. § (2) bekezdése szerinti miniszter fenntartásában lévő köznevelési intézmény és a kizárólag nem állami, nem önkormányzati részvétellel létrejött térségi integrált szakképző központ által ellátott közfeladathoz kapcsolódó, valamint az olyan ingatlan és ingó vagyonra, amely tekintetében a szakképzési centrumot az Nkt. 76. §-a alapján ingyenes vagyonkezelés, illetve ingyenes használat illeti meg.

(5)333 A (4) bekezdés szerinti vagyonkezelés részletes szabályairól, továbbá a térségi integrált szakképző központ feladatellátását biztosító ingóvagyon átadás-átvételéről 2015. január 1-jei állapot szerint a szakképzési centrum és az ingatlan, illetve ingó vagyon tulajdonosa legkésőbb 2015. október 31-ig megállapodást köt. A megállapodás megkötésének hiánya nem akadálya az ingatlan, illetve ingó vagyon használatbavételének. Ha a megállapodás a felek között az e bekezdésben meghatározott határnapig nem jön létre, vagy nem teljeskörűen jön létre, a vagyonkezelői jognak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter közigazgatási hatósági határozata alapján kerül sor. A határozat ellen fellebbezésnek nincs helye. A határozat a bírósági felülvizsgálatra tekintet nélkül végrehajtható. A szakképzési centrum és az ingatlan, illetve ingó vagyon tulajdonosa a megállapodást a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter által hozott határozatnak megfelelő tartalommal, a határozat jogerőre emelkedésétől számított 5 napon belül köti meg.

(6)334 A (4) bekezdés szerinti ingatlan és ingó vagyon az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 7. § (1) bekezdése szerinti közhatalmi tevékenységgel azonos megítélés alá esik.

(7)335 2015. július 1-jét követően új térségi integrált szakképző központ nem hozható létre.

(8)336 A szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter a szakképzési centrum tekintetében nyilvános pályázati kiírás nélkül adhat intézményvezetői, tagintézmény-vezetői megbízást, ha az a közfeladat átvétele miatt szükséges. A megbízás a pályázati eljárás eredményes befejezéséig, de legfeljebb a 2015/2016-os tanév végéig szólhat.

92/C. §337 A Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2014. évi XCIX. törvénnyel megállapított 46. § (1) és (1a) bekezdését a 2015. július 1-je előtt szakiskolai tanulmányait megkezdett tanulóra is alkalmazni kell.

92/D. §338 A gyakorlati képzést folytató szervezetnél folyó gyakorlati képzésben gyakorlati oktatóként 2015. augusztus 31-ét követően olyan személy is részt vehet, aki a gazdasági kamarának 2015. augusztus 31-ig írásban leadott nyilatkozatában vállalja, hogy legkésőbb 2016. szeptember 1-jéig megkezdi a gazdasági kamara által szervezett mesterképzést és a 31. § (1) bekezdésében foglalt egyéb követelményeknek megfelel.

56. Az Európai Unióra vonatkozó és nemzetközi vonatkozású rendelkezések

93. §339 (1) Ez a törvény

a) a fiatal személyek munkahelyi védelméről szóló, 1994. június 22-i 94/33/EK tanácsi irányelvnek,

b) a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanács irányelv 9–11. cikkének

való megfelelést szolgálja.

(2) Ez a törvény az európai statisztikákról és a titoktartási kötelezettség hatálya alá tartozó statisztikai adatoknak az Európai Közösségek Statisztikai Hivatala részére történő továbbításáról szóló 1101/2008/EK, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet, a közösségi statisztikákról szóló 322/97/EK tanácsi rendelet és az Európai Közösségek statisztikai programbizottságának létrehozásáról szóló 89/382/EGK, Euratom tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. március 11-i 223/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

57.340

94. §341

58. Hatályon kívül helyező rendelkezések

95. §342

1

A törvényt az Országgyűlés a 2011. december 19-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2011. december 27.

2

Az 1. § (1) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

3

A 2. § 6. pontja a 2015: LXVI. törvény 22. § (1) bekezdésével megállapított, a 2016: LXXX. törvény 16. § a) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 2. § 10. pontja a 2015: LXVI. törvény 22. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 2. § 16. pontja a 2015: LXVI. törvény 71. § (1) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 2. § 17. pontja a 2012: CCXV. törvény 44. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

7

A 2. § 19. pontja a 2013: LXXVII. törvény 38. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 2. § 23. pontja a 2012: CCXV. törvény 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 2. § 24. pontja a 2015: LXVI. törvény 22. § (3) bekezdésével megállapított, a 2016: LXXX. törvény 16. § b) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 2. § 26. pontja a 2015: LXVI. törvény 71. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 2. § 28. pontja a 2015: LXVI. törvény 22. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 2. § 36. pontját a 2015: LXVI. törvény 72. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

14

A 2. § 40. pontja a 2016: LXXX. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

15

A 2. § 50. pontját a 2012: CCXV. törvény 12. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2015: LXVI. törvény 22. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 3. § (2) bekezdés a) pontja a 2015: LXVI. törvény 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 3. § (4) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 23. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 4. § a 2015: LXVI. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

19

A 2. alcím címe a 2015: LXVI. törvény 71. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 4/A. §-t a 2015: LXVI. törvény 25. §-a iktatta be.

21

A 4/A. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2015: LXVI. törvény 71. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 4/A. § (1) bekezdés a) pontja a 2016: LXXX. törvény 16. § c) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 4/A. § (1) bekezdés b) pontja a 2016: CXLVI. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

24

A 4/A. § (2) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 71. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

25

A 4/A. § (4) bekezdését a 2016: CIV. törvény 96. § (1) bekezdése iktatta be.

26

A 4/B. §-t a 2015: LXVI. törvény 25. §-a iktatta be.

27

A 4/C. §-t a 2016: LXXX. törvény 3. §-a iktatta be.

28

Az 5. § (1)–(5) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 72. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

29

Az 5. § (7) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 44. § 3. pontja, a 2015: LXVI. törvény 71. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

30

Az 5. § (8)–(9) bekezdését a 2012: CCXV. törvény 45. § 1. pontja hatályon kívül helyezte.

31

Az 5. § (11) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 72. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

32

Az 5. § (12)–(13) bekezdését a 2013: LXXVII. törvény 39. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

33

Az 5. § (14) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 72. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte. [A 2014: XCIX. törvény 370. § 1. pontjával elrendelt módosítás, amely szerint az 5. § (14) bekezdésében a „kizárólag” szövegrész helyébe az „– a (17) bekezdésben meghatározott kivétellel – kizárólag” szöveg lép, nem vezethető át.]

34

Az 5. § (15) bekezdését a 2012: CCXV. törvény 13. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2015: LXVI. törvény 72. § (1) bekezdés a) pontja.

35

Az 5. § (16) bekezdését a 2012: CCXV. törvény 13. § (4) bekezdése iktatta be.

36

Az 5/A. §-t a 2012: CCXV. törvény 14. §-a iktatta be, szövege a 2016: LXXX. törvény 16. § d) pontja szerint módosított szöveg.

37

A 6. § (3) bekezdés d) pontja a 2012: CCXV. törvény 44. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

38

A 6. § (3) bekezdés e) pontja a 2015: LXVI. törvény 71. § (1) bekezdés e) pontjával megállapított szöveg.

39

A 6. § (4) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 44. § 5. pontja, a 2015: LXVI. törvény 71. § (1) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

40

A 6. § (6) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 44. § 5. pontja, a 2014: XXXV. törvény 85. § b) pontja szerint módosított szöveg.

41

A 7. § (1) bekezdés b) pontja a 2012: CCXV. törvény 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

42

A 7. § (1) bekezdés e) pontja a 2012: CCXV. törvény 44. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

43

A 7. § (1) bekezdés f) pontja a 2012: CCXV. törvény 44. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

44

A 7. § (1) bekezdés j) pontja a 2012: CCXV. törvény 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

45

A 7. § (3) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

46

A 8. § (2) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 26. §-ával megállapított szöveg.

47

A 8. § (3) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 26. §-ával megállapított szöveg.

48

A 8. § (5) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 44. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

49

A 8. § (6) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 72. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2016: LXXX. törvény 4. §-a iktatta be.

50

A 9. § (1) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 44. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

51

A 9. § (2) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 16. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

52

A 9. § (7) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 16. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

53

A 9. § (10) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 27. § (2) bekezdése iktatta be.

54

A 10. § (1) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

55

A 10. § (1a) bekezdését a 2013: LXXVII. törvény 38. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2015: LXVI. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

56

A 12. § (1) bekezdés b) pontja a 2015: LXVI. törvény 72. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

57

A 12. § (1) bekezdés c) pontját a 2012: CCXV. törvény 17. §-a iktatta be.

58

A 12. § (2) bekezdés záró szövegrésze a 2015: LXVI. törvény 71. § (1) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

59

A 12. § (2) bekezdés e) pontja a 2012: CCXV. törvény 44. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

60

A 14. § (2) bekezdése a 2016: CXLVI. törvény 9. § a) pontja szerint módosított szöveg.

61

A 14. § (4) bekezdése a 2016: CXLVI. törvény 9. § b) pontja szerint módosított szöveg.

62

A 14. § (5) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 18. §-ával megállapított szöveg.

63

A 14. § (5a) bekezdését a 2013: LXXXIV. törvény 85. § (1) bekezdése iktatta be.

64

A 15. § (1) bekezdése a 2016: CXLVI. törvény 9. § c) pontja szerint módosított szöveg.

65

A 15. § (2) bekezdése a 2016: CXLVI. törvény 9. § d) pontja szerint módosított szöveg.

66

A 15. § (3) bekezdése a 2016: CXLVI. törvény 9. § e) pontja szerint módosított szöveg.

67

A 15. § (4) bekezdése a 2016: CXLVI. törvény 9. § f) pontja szerint módosított szöveg.

68

A 16. § (2) bekezdés záró szövegrésze a 2016: CXLVI. törvény 9. § g) és h) pontja szerint módosított szöveg.

69

A 16. § (3) bekezdése a 2016: CXLVI. törvény 9. § i) pontja szerint módosított szöveg.

70

A 18. § (3) bekezdése a 2013: LXXXIV. törvény 85. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

71

A 18. § (4) bekezdése a 2016: CXLVI. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

72

A 19. § (1) bekezdése a 2016: CXLVI. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

73

A 15. alcím (21–22. §) a 2015: LXVI. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.

74

A 16. alcím (23–24. §) a 2015: LXVI. törvény 30. §-ával megállapított szöveg.

75

A VIII/A. fejezetet (24/A. §) a 2015: LXVI. törvény 31. §-a iktatta be.

76

A 25. § (1) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 32. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

77

A 25. § (5) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 32. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

78

A 25. § (7) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 32. § (3) bekezdése iktatta be.

79

A 26. § (1) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 33. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

80

A 26. § (3) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 33. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

81

A 26. § (5) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 19. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

82

A 26. § (7) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 33. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

83

A 27. § (3) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 72. § (2) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

84

A 28. § (1) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 34. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

86

A 28. § (4) bekezdését a 2012: LXXI. törvény 2. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 2012: CCXV. törvény 20. §-a iktatta be, szövege a 2015: LXVI. törvény 34. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

87

A 28. § (5) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 44. § 12. pontja, a 2015: LXVI. törvény 71. § (2) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

88

A 29. § (1) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 35. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

89

A 29. § (1) bekezdés a) pontja a 2015: LXVI. törvény 71. § (2) bekezdés a) és c) pontja szerint módosított szöveg.

90

A 29. § (1) bekezdés b) pontja a 2015: LXVI. törvény 71. § (2) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

91

A 29. § (1) bekezdés d) pontja a 2015: LXVI. törvény 71. § (2) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

92

A 29. § (1) bekezdés e) pontja a 2015: LXVI. törvény 71. § (2) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

93

A 29. § (1) bekezdés f) pontja a 2016: LXXX. törvény 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

94

A 29. § (1a) bekezdését a 2012: CCXV. törvény 21. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2015: LXVI. törvény 35. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

95

A 29. § (1b) bekezdését a 2012: CCXV. törvény 21. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: LXXX. törvény 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

96

A 29. § (1c) bekezdését a 2012: CCXV. törvény 21. § (2) bekezdése iktatta be.

97

A 29. § (2) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 44. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

98

A 29. § (6) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 35. § (2) bekezdése iktatta be.

99

A 29. § (7) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 35. § (2) bekezdése iktatta be.

100

A 29. § (8) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 35. § (2) bekezdése iktatta be.

101

A 30. § (5) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 36. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

102

A 30. § (6) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 36. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

103

A 30/A. §-t a 2015: LXVI. törvény 37. §-a iktatta be.

104

A 31. § (1) bekezdés a) pontja a 2015: LXVI. törvény 38. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

105

A 31. § (3) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 38. § (2) bekezdése iktatta be.

106

A 31. § (4) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 38. § (2) bekezdése iktatta be.

107

A 33. § (2) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 39. §-ával megállapított szöveg.

108

A 33. § (7) bekezdését újonnan a 2016: LXXX. törvény 6. §-a iktatta be.

109

A 34. § (1) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 40. §-ával megállapított szöveg.

110

A 34/A. §-t a 2015: LXVI. törvény 41. § (1) bekezdése iktatta be.

111

A 34/A. § (4) bekezdése a 2016: LXXX. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

112

A 34/B. §-t a 2016: LXXX. törvény 8. §-a iktatta be.

113

A 36. § (1) bekezdése a 2016: LXXX. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

114

A 36. § (3) bekezdését a 2012: CCXV. törvény 23. §-a iktatta be, szövege a 2016: LXXX. törvény 16. § e) pontja szerint módosított szöveg.

115

A 38. § (1) bekezdés a) pontja a 2015: LXVI. törvény 42. §-ával megállapított szöveg.

116

A 38. § (2) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

117

A 40. § (3) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 44. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

118

A 40. § (4) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 44. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

119

A 41. § (2) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 43. §-ával megállapított szöveg.

120

A 42. § (1) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 44. §-ával megállapított szöveg.

121

A 42. § (2) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 44. §-ával megállapított, a 2016: LXXX. törvény 16. § f) pontja szerint módosított szöveg.

122

A 42. § (2a) bekezdését a 2016: LXXX. törvény 10. § (1) bekezdése iktatta be.

123

A 42. § (5) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 25. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

124

A 42. § (6) bekezdését a 2012: LXXI. törvény 2. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 2016: LXXX. törvény 10. § (2) bekezdése iktatta be.

125

A 43. § (1) bekezdése a 2013: LXXXIV. törvény 85. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

126

A 43. § (2) bekezdés a) pontja a 2012: CCXV. törvény 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

127

A 43. § (2) bekezdés a) pont ac) alpontja a 2013: CXXXIII. törvény 131. § a) pontja szerint módosított szöveg.

128

A 43. § (2) bekezdés b) pontját a 2015: LXVI. törvény 72. § (2) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

129

A 43. § (2) bekezdés c) pontját a 2012: CCXV. törvény 26. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2015: LXVI. törvény 45. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

130

A 43. § (3) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 45. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

131

A 43. § (4) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 45. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

132

A 43. § (5) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 45. § (3) bekezdése iktatta be.

133

A 43. § (6) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 45. § (3) bekezdése iktatta be.

134

A 44. § (1) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 46. §-ával megállapított szöveg.

135

A 44. § (1) bekezdés a) pontja a 2016: LXXX. törvény 11. §-ával megállapított szöveg.

136

A 45. § (5) bekezdése a 2016: CXLVI. törvény 9. § j) és k) pontja szerint módosított szöveg.

137

A 45. § (7) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 47. §-a iktatta be.

138

A 45. § (8) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 47. §-a iktatta be.

139

A 45. § (9) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 47. §-a iktatta be.

140

A 46. § (1) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 367. § (1) bekezdésével megállapított, a 2016: LXXX. törvény 16. § g) pontja szerint módosított szöveg.

141

A 46. § (1a) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 367. § (2) bekezdése iktatta be.

142

A 46. § (1b) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 48. §-a iktatta be.

143

A 46. § (1c) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 48. §-a iktatta be.

144

A 46. § (1d) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 48. §-a iktatta be.

145

A 46. § (2) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 44. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

146

A 47. § (2) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 71. § (1) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg.

147

A 47. § (3) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

148

A 48. § (1) bekezdés a) pontja a 2015: LXVI. törvény 49. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

149

A 48. § (1) bekezdés b) pontja a 2015: LXVI. törvény 49. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

150

A 48. § (1) bekezdés e) pontja a 2015: LXVI. törvény 49. § (2) bekezdésével megállapított, a 71. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

151

A 48. § (1) bekezdés f) pontja a 2015: LXVI. törvény 49. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

152

A 48. § (1) bekezdés h) pontja a 2015: LXVI. törvény 49. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

153

A 48. § (1) bekezdés i) pontját a 2015: LXVI. törvény 49. § (4) bekezdése iktatta be.

154

A 48. § (1) bekezdés j) pontját a 2015: LXVI. törvény 49. § (4) bekezdése iktatta be.

155

A 48. § (4) bekezdését a 2012: CCXV. törvény 29. § (2) bekezdése iktatta be.

156

A 49. § (1) bekezdés a) pontja a 2015: LXVI. törvény 50. §-ával megállapított szöveg.

157

A 49. § (1) bekezdés f) pontja a 2012: CCXV. törvény 44. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

158

A 49. § (1) bekezdés g) pontja a 2012: CCXV. törvény 44. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

159

Az 50. § (1) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 44. § 16. és 17. pontja szerint módosított szöveg.

160

Az 51. § (1) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 44. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

161

Az 51. § (2) bekezdés nyit szövegrésze a 2012: CCXV. törvény 44. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

162

Az 51. § (3) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 44. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

163

Az 51. § (4) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 44. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

164

Az 52. § (1) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 44. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

165

Az 52. § (2) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 44. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

166

Az 52. § (3) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 44. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

167

Az 54. § (1) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 30. §-ával megállapított szöveg.

168

Az 56. § (1) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 51. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

169

Az 56. § (2) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 31. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

170

Az 56. § (4) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 51. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

171

Az 56. § (6) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 51. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

172

Az 56. § (7) bekezdését a 2012: CCXV. törvény 31. § (2) bekezdése iktatta be.

173

Az 57. § d) pontja a 2015: LXVI. törvény 52. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

174

Az 57. § g) pontja a 2015: LXVI. törvény 52. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

175

Az 57. § h) pontja a 2015: LXVI. törvény 52. § (2) bekezdésével megállapított, a 71. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

176

Az 57. § i) pontját a 2015: LXVI. törvény 52. § (3) bekezdése iktatta be.

177

Az 57. § j) pontját a 2015: LXVI. törvény 52. § (3) bekezdése iktatta be.

178

Az 57. § k) pontját a 2015: LXVI. törvény 52. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CXLVI. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

179

Az 58. § (2) bekezdése a 2016: CIV. törvény 96. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

180

Az 58. § (3) bekezdése a 2016: CXLVI. törvény 9. § l) pontja szerint módosított szöveg.

181

Az 58. § (4) bekezdése a 2016: CIV. törvény 96. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

182

Az 59. § (3) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 71. § (1) bekezdés i) pontja szerint módosított szöveg.

183

A 60. § (1) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 53. §-ával megállapított szöveg.

184

A 61. § (4) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 45. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

185

A 62. § (3) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 33. §-ával megállapított szöveg.

186

A 63. § (1) bekezdése a 2016: LXXX. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.

187

A 63. § (3) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 54. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

188

A 63. § (4) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 34. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

189

A 63. § (6) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 45. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

190

A 63. § (7) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 34. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

191

A 63. § (8) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 54. § (3) bekezdése iktatta be.

192

A 64. § (5) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 55. §-ával megállapított szöveg.

193

A 64. § (6) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 44. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

194

A 64. § (7) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 44. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

195

A 65. § (3) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 56. §-ával megállapított szöveg.

196

A 65. § (4) bekezdését a 2012: CCXV. törvény 35. §-a iktatta be.

197

A 67. § (1) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 44. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

198

A 67. § (3) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 44. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

199

A 68. § (1) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 36. §-ával megállapított szöveg.

200

A 70. § (1) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 44. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

201

A 72. § (2) bekezdés d) pontja a 2011: CXCVIII. törvény 38. § (6) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

202

A 72. § (2) bekezdés e) pontja a 2015: LXVI. törvény 57. §-ával megállapított szöveg.

203

A 72. § (2) bekezdés f) pontja a 2015: LXVI. törvény 57. §-ával megállapított szöveg.

204

A 72. § (2) bekezdés g) pontja a 2016: CXLVI. törvény 9. § m) pontja szerint módosított szöveg.

205

A 73. § (2) bekezdés b) pontja a 2012: CCXV. törvény 44. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

206

A 46. alcím címe a 2016: CXLVI. törvény 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

207

A 74. § (1) bekezdés c) pontját a 2016: CXLVI. törvény 10. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

208

A 74. § (1) bekezdés e)–f) pontját a 2013: LXXVII. törvény 39. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

209

A 74. § (1) bekezdés g) pontját a 2016: CXLVI. törvény 10. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

210

A 74. § (2) bekezdése a 2016: CIV. törvény 96. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

211

A 74. § (3)–(4) bekezdését a 2016: CXLVI. törvény 10. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

212

A 74. § (4a) bekezdését a 2013: LXXXIV. törvény 85. § (4) bekezdése iktatta be, a 2016: CXLVI. törvény 10. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

213

A 74. § (5) bekezdését a 2016: CXLVI. törvény 10. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

214

A 74. § (5a) bekezdését a 2012: CCXV. törvény 37. §-a iktatta be, a 2016: CXLVI. törvény 10. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

215

A 74. § (6) bekezdését a 2016: CXLVI. törvény 10. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

216

A 74. § (7) bekezdését a 2016: CIV. törvény 96. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

217

A 74/A. §-t a 2016: CXLVI. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be.

218

A 76. § (2) bekezdése a 2012: LXXI. törvény 1. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

219

A 78. § (2) bekezdés a) pont ad) alpontját a 2015: LXVI. törvény 72. § (2) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

220

A 78. § (2) bekezdés b) pont ba)–bb) alpontját a 2015: LXVI. törvény 72. § (2) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

221

A 79. § (2) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 58. §-ával megállapított szöveg.

222

A 79. § (3) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 58. §-ával megállapított szöveg.

223

A 79. § (4) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 58. §-ával megállapított szöveg.

224

A 79. § (7) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 72. § (2) bekezdés f) pontja hatályon kívül helyezte.

225

A 80. § (3) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 59. §-ával megállapított szöveg.

226

A 81. § (3) bekezdése a 2016: LXXX. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

227

A 81. § (4) bekezdése a 2013: LXXVII. törvény 38. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

228

A 81. § (5) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 60. §-ával megállapított szöveg.

229

A 81. § (6) bekezdése a 2016: CXLVI. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

230

A 81. § (7) bekezdését a 2013: LXXVII. törvény 38. § (5) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 33. § (2) bekezdését.

231

A 82. § a) pontja a 2011: CXCVIII. törvény 38. § (6) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

232

A 82. § b) pontja a 2015: LXVI. törvény 71. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

233

A 82. § e) pontját a 2015: LXVI. törvény 72. § (2) bekezdés g) pontja hatályon kívül helyezte.

234

A 82. § g) pontja a 2011: CXCVIII. törvény 38. § (6) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

235

A 83. § (1) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 61. §-ával megállapított szöveg.

236

A 83. § (2) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 61. §-ával megállapított szöveg.

237

A 84. § (3) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 39. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

238

A 84. § (4) bekezdése a 2016: LXXX. törvény 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

239

A 84. § (4a) bekezdését a 2016: LXXX. törvény 14. § (2) bekezdése iktatta be.

240

A 84. § (5) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 39. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

241

A 84. § (5) bekezdés c) pontja a 2016: LXXX. törvény 14. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

242

A 84. § (5a) bekezdését a 2012: CCXV. törvény 39. § (2) bekezdése iktatta be.

243

A 84. § (5b) bekezdését a 2012: CCXV. törvény 39. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2015: LXVI. törvény 62. §-ával megállapított, a 71. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

244

A 84. § (5c) bekezdését a 2012: CCXV. törvény 39. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2015: LXVI. törvény 71. § (1) bekezdés j) pontja szerint módosított szöveg.

245

A 84. § (5d) bekezdését a 2012: CCXV. törvény 39. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2015: LXVI. törvény 71. § (1) bekezdés k) pontja szerint módosított szöveg.

246

A 84. § (6) bekezdése a 2016: CXLVI. törvény 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

247

A 84. § (7)–(9) bekezdését a 2016: CXLVI. törvény 10. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

248

A 84. § (10) bekezdése a 2016: CXLVI. törvény 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

249

A 84. § (11) bekezdését a 2012: CCXV. törvény 39. § (5) bekezdése iktatta be.

250

A 84. § (12) bekezdését a 2012: CCXV. törvény 39. § (5) bekezdése iktatta be.

251

A 84. § (13) bekezdését a 2016: LXXX. törvény 14. § (4) bekezdése iktatta be.

252

A 86. § (8) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 63. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

253

A 86. § (10) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 63. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 71. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

254

A 87. § (1) bekezdése a 2013: LXXVII. törvény 39. § b) pontja szerint módosított szöveg.

255

A 87. § (2a) bekezdését a 2017: XLIV. törvény 47. § (1) bekezdése iktatta be.

256

A 87. § (3) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 64. §-a iktatta be.

257

A 87. § (4) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 64. §-a iktatta be.

259

A 88. § (1a) bekezdését a 2016: CXLVI. törvény 8. §-a iktatta be.

261

A 88. § (2) bekezdés a) pontja a 2015: LXVI. törvény 65. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

262

A 88. § (2) bekezdés c) pontja a 2012: CCXV. törvény 45. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

265

A 88. § (3) bekezdés c) pontja a 2013: LXXVII. törvény 38. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

268

A 88. § (3) bekezdés f) pontját a 2016: CXLVI. törvény 10. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

269

A 88. § (5) bekezdése a 2016: LXXX. törvény 15. §-ával megállapított szöveg.

271

A 88. § (7) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 65. § (3) bekezdése iktatta be.

273

A 88. § (8) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 65. § (4) bekezdése iktatta be.

274

A 89. § nyitó szövegrésze a 2012: CCXV. törvény 44. § 21. pontja szerint módosított szöveg.

275

A 89. § b) pontja a 2012: CCXV. törvény 44. § 22. pontja szerint módosított szöveg.

276

A 89. § d) pontja a 2012: CCXV. törvény 40. §-ával megállapított szöveg.

277

A 89. § e) pontja a 2015: LXVI. törvény 66. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

279

A 89. § f) pontja a 2015: LXVI. törvény 66. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

281

A 89. § g) pontja a 2015: LXVI. törvény 66. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

283

A 89. § h) pontját a 2013: LXXVII. törvény 38. § (7) bekezdése iktatta be.

285

A 89. § i) pontját a 2015: LXVI. törvény 66. § (2) bekezdése iktatta be.

286

A 89. § j) pontját a 2015: LXVI. törvény 66. § (3) bekezdése iktatta be.

291

A 90. § f) pontját a 2012: CCXV. törvény 41. §-a iktatta be.

293

A 91. § (2) bekezdése a 2012: LXXI. törvény 1. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

294

A 91. § (4) bekezdése a 2012: LXXI. törvény 1. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

295

A 91. § (7) bekezdése a 2016: LXIV. törvény 95. §-ával megállapított szöveg.

296

A 92. § (2a) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 67. § (1) bekezdése iktatta be.

297

A 92. § (2b) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 67. § (1) bekezdése iktatta be.

298

A 92. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 2015: LXVI. törvény 71. § (1) bekezdés l) pontja szerint módosított szöveg.

299

A 92. § (3) bekezdés a) pontja a 2012: CCXV. törvény 44. § 23. pontja, a 2015: LXVI. törvény 72. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

300

A 92. § (3) bekezdés b) pontja a 2015: LXVI. törvény 71. § (1) bekezdés m) pontja szerint módosított szöveg.

301

A 92. § (4) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 44. § 23. pontja szerint módosított szöveg.

302

A 92. § (8) bekezdése a 2012: CCXV. törvény 44. § 23. pontja, a 2015: LXVI. törvény 72. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

303

A 92. § (9) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 72. § (1) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

304

A 92. § (10) beekzdése a 2013: LXV. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

305

A 92. § (10) bekezdés b) pont bc) alpontja a 2013: CCL. törvény 149. § b) pontja szerint módosított szöveg.

306

A 92. § (10a) bekezdését a 2013: LXV. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CCL. törvény 149. § c) pontja szerint módosított szöveg.

307

A 92. § (11)–(14) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 72. § (1) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte. [E módosító törvény 67. § (2) bekezdésével elrendelt módosítás, amely szerint a 92. § (13) bekezdése helyébe más rendelkezés lép, nem vezethető át.]

308

A 92. § (14a) beekzdését a 2012: CCXV. törvény 42. § (1) bekezdése iktatta be.

309

A 92. § (14b) beekzdését a 2012: CCXV. törvény 42. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2015: LXVI. törvény 71. § (1) bekezdés o) pontja szerint módosított szöveg.

310

A 92. § (17) bekezdése a 2015: LXVI. törvény 71. § (1) bekezdés n) pontja szerint módosított szöveg.

311

A 92. § (21)–(23) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 72. § (1) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

312

A 92. § (25)–(26) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 72. § (1) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

313

A 92. § (27) bekezdése a 2012: LXXI. törvény 1. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.

314

A 92. § (28) bekezdése a 2012: LXXI. törvény 1. § (12) bekezdésével megállapított, a 2012: CCXV. törvény 42. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

315

A 92. § (29)–(30) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 72. § (1) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

316

A 92. § (31)–(32) bekezdését a 2012: CCXV. törvény 45. § 6. pontja hatályon kívül helyezte.

317

A 92. § (33) bekezdését a 2013: LXXVII. törvény 39. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

318

A 92. § (34) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 72. § (1) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

319

A 92. § (35) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 72. § (1) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte.

320

A 92. § (36) bekezdését a 2012: CCXV. törvény 42. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2015: LXVI. törvény 67. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

321

A 92. § (37) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 67. § (4) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2016: LXXX. törvény 17. § a) pontja.

322

A 92/A. §-t a 2012: CCXV. törvény 43. §-a iktatta be.

323

A 92/A. § (1) bekezdése a 2013: LXXVII. törvény 38. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

324

A 92/A. § (2)–(9) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 72. § (1) bekezdés f) pontja hatályon kívül helyezte.

325

A 92/A. § (10) bekezdését a 2016: LXXX. törvény 17. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

326

A 92/A. § (12) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 68. § (2) bekezdése iktatta be.

327

A 92/B. §-t a 2014: XCIX. törvény 368. §-a iktatta be.

328

A 92/B. § (1) bekezdését a 2016: LXXX. törvény 17. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

329

A 92/B. § (1a) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 69. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2016: LXXX. törvény 17. § c) pontja.

330

A 92/B. § (2) bekezdése a 2016: LXXX. törvény 16. § h) pontja szerint módosított szöveg.

331

A 92/B. § (3) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 69. § (2) bekezdése iktatta be.

332

A 92/B. § (4) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 69. § (2) bekezdése iktatta be.

333

A 92/B. § (5) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 69. § (2) bekezdése iktatta be.

334

A 92/B. § (6) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 69. § (2) bekezdése iktatta be.

335

A 92/B. § (7) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 69. § (2) bekezdése iktatta be.

336

A 92/B. § (8) bekezdését a 2015: LXVI. törvény 69. § (2) bekezdése iktatta be.

337

A 92/C. §-t a 2014: XCIX. törvény 369. §-a iktatta be.

338

A 92/D. §-t a 2015: LXVI. törvény 70. §-a iktatta be.

339

A 93. § a 2017: XLIV. törvény 47. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

340

Az 57. alcímet a 2015: LXVI. törvény 72. § (1) bekezdés h) pontja hatályon kívül helyezte.

341

A 94. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

342

A 95. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére