• Tartalom

19/2011. (III. 2.) Korm. rendelet

19/2011. (III. 2.) Korm. rendelet

a 2011. évi igazgatási szünetről1

2011.03.05.

A Kormány a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény 64. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, valamint az Alkotmány 35. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott feladatkörében és a 35. § (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A rendelet hatálya – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény (a továbbiakban: Ktjv.) 1. §-ában meghatározott szervekre és az ott foglalkoztatott kormánytisztviselőre, kormányzati ügykezelőre, munkavállalóra, szakmai vezetőre, továbbá az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumba beosztott bíróra és ügyészre terjed ki.

(2) A rendelet hatálya nem terjed ki azokra a szervekre, amelyek a 2011. évi népszámlálásról szóló 2009. évi CXXXIX. törvényben foglaltak előkészítésében és végrehajtásában érintettek.

2. § A Kormány az igazgatási szünetet 2011. július 18-tól augusztus 21-ig, valamint 2011. december 23-tól 2012. január 6-ig terjedő időszakra határozza meg.

3. § (1) A 2. §-ban meghatározott igazgatási szünet teljes időszaka alatt az alapszabadság terhére az alábbi mértékű szabadságot kell kiadnia a munkáltatónak:

a) a kormánytisztviselő esetében 15 munkanap;

b) a kormányzati ügykezelő esetében 12 munkanap;

c) a Ktjv. hatálya alá tartozó munkáltatónál foglalkoztatott munkavállaló esetében 12 munkanap;

d) az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumba beosztott bíró és ügyész esetében 18 munkanap.

(2) A 2. §-ban meghatározott időszakban – az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően – a szakmai vezető számára legfeljebb 24 munkanap adható ki.

(3) A 2. §-ban meghatározott igazgatási szünet időszaka alatt az esedékessége évében ki nem adott szabadság teljes egésze kiadható.

(4) A munkáltató az igazgatási szünet időszakára figyelemmel határozza meg a szabadságolási terv alapján kiadásra kerülő szabadságot.

4. § Az államigazgatási szerv hivatali szervezetének vezetője az igazgatási szünet alatt a szabadságot úgy adja ki, hogy biztosítsa a zavartalan ügymenetet és feladatellátást, valamint a lakossági ügyfélszolgálattal rendelkező szervek esetében a folyamatos feladatellátást.

5. § A Kormány a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 41/A. § (9) bekezdése alapján a helyi önkormányzat képviselő-testülete számára ajánlja igazgatási szünet elrendelése esetén az e rendeletben foglaltak figyelembevételét.

6. § Ez a rendelet a kihirdetést követő 3. napon lép hatályba.

1

A rendeletet a 30/2012. (III. 7.) Korm. rendelet 16. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2012. március 10. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére