• Tartalom

19/2011. (V. 6.) NGM rendelet

19/2011. (V. 6.) NGM rendelet

a pénzügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságok nyomozásának részletes szabályairól és a nyomozási cselekmények jegyzőkönyv helyett más módon való rögzítésének szabályairól szóló 17/2003. (VII. 1.) PM–IM együttes rendelet módosításáról

2011.05.08.

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 604. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, valamint a kormányhivatalokat felügyelő miniszterek kijelöléséről szóló 5/2010. (XII. 23.) ME rendelet 1. § e) pontja szerinti feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § a) pontja szerinti feladatkörében eljáró közigazgatási és igazságügyi miniszter egyetértésével – a következőket rendelem el:

1–16. §1

17. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1

Az 1–16. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére