• Tartalom

2011. évi CXCV. törvény

2011. évi CXCV. törvény

az államháztartásról1

2015.01.01.

Az Országgyűlés az államháztartás egyensúlyának és a közpénzekkel való áttekinthető, hatékony, ellenőrizhető gazdálkodás garanciáinak megteremtése céljából a következő törvényt alkotja:

I. Fejezet2

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. Értelmező rendelkezések

1. § E törvény alkalmazásában

1. agrártámogatás: a részben vagy egészben az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott közvetlen, piaci, valamint intervenciós intézkedésekhez kapcsolódó kifizetések, továbbá az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból, az Európai Halászati Alapból, az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból finanszírozott támogatások, valamint a központi költségvetésből tagállami hatáskörben nyújtott mezőgazdasági, halászati, erdészeti, vadgazdálkodási és vidékfejlesztési támogatások,

2. állami támogatás: az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 107. cikk (1) bekezdése szerint vagy csekély összegű támogatásként az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa alapján nyújtott támogatás,

3. átlagos statisztikai állományi létszám: a Központi Statisztikai Hivatal által közétett módszertan szerint a folyamatosan vezetett létszámnyilvántartás alapján számított mutató,

4. átlátható szervezet: a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvt.) 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti fogalom,

5. előirányzat-átcsoportosítás: az átcsoportosítást végrehajtó költségvetésének – az Országgyűlés vagy a Kormány intézkedése, és a fejezetet irányító szervek megállapodása esetén a központi költségvetés, a fejezetet irányító szerv intézkedése esetén a fejezet, az államháztartás önkormányzati alrendszerében a költségvetési rendelet, határozat összesített – kiadási előirányzatai főösszegének változatlansága mellett a kiadási előirányzatok egyidejű csökkentésével és növelésével végrehajtott módosítás,

6. előirányzat-módosítás: a bevételi előirányzat vagy a kiadási előirányzat növelése vagy csökkentése,

7. európai uniós forrás: az Európai Unió költségvetéséből, az Európai Gazdasági Térség Európai Unión kívüli tagállamának költségvetéséből, valamint a Svájci Hozzájárulás programból származó forrás,

8. gazdálkodó szervezet: a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti fogalom,

9. irányító szerv: a költségvetési szerv tekintetében az e törvényben meghatározott irányítási hatáskört gyakorló szerv,

10. Kormány irányítása alá tartozó fejezet: a központi költségvetésről szóló törvény fejezete a 11. pontban meghatározott fejezetek kivételével,

11. Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv: az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek az Országgyűlés, a Köztársasági Elnökség, az Alkotmánybíróság, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, az Állami Számvevőszék, a Bíróságok, az Ügyészség, a Gazdasági Versenyhivatal, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia fejezetekhez tartozó költségvetési szervek kivételével,

12. kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezet: a 3. § (2) és (3) bekezdésében foglaltakon kívül az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, a túlzott hiány esetén követendő eljárásról szóló jegyzőkönyv alkalmazásáról szóló 2009. május 25-i 479/2009/EK rendelet (a továbbiakban: 479/2009/EK rendelet) szerint a kormányzati szektorba sorolt szervezet,

13. kormányzati szektor egyenlege: a 479/2009/EK rendelet alapján számított egyenleg,

14. költségvetési támogatás: a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kivételével az államháztartás központi alrendszeréből ellenérték nélkül, pénzben nyújtott támogatások, ide nem értve

a) az adományokat, segélyeket, felajánlásokat,

b) a pártok és pártalapítványok támogatását, az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek támogatásait,

c) a tanulóknak, hallgatóknak biztosított ösztöndíjakat,

d) kitüntetéshez kapcsolódóan nyújtott pénzjutalmakat,

e) a fogyatékos és a súlyos mozgáskorlátozott személyeknek ezen élethelyzetére tekintettel nyújtott pénzbeli ellátásokat,

f) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény szerinti pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekvédelmi ellátásokat,

g) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény szerinti foglalkoztatást elősegítő képzési támogatásokat,

h) a jogszabály alapján nyújtott családtámogatásokat, korhatár alatti ellátásokat, jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatásokat, az apákat megillető pótszabadsággal összefüggő költségek megtérítését, az energiafelhasználási támogatásokat,

i) a helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatásait,

j) a közfoglalkoztatási támogatásokat,

k) a szociálpolitikai menetdíj-támogatásokat,

l) a vis maior támogatásokat,

m) a szomszédos államokban nyújtható oktatási támogatásokat,

15. kötelezettségvállalás: a kiadási előirányzatok, és – ha jogszabály azt lehetővé teszi – a 49. § szerinti lebonyolító szerv számára a Kormány rendeletében meghatározottak szerinti rendelkezésre bocsátott összeg terhére fizetési kötelezettség vállalásáról szóló – így különösen a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésére, szerződés megkötésére, költségvetési támogatás biztosítására irányuló – szabályszerűen megtett jognyilatkozat,

16. középtávú költségvetési cél: a költségvetési egyenleg felügyeletének megerősítéséről és a gazdaságpolitikák felügyeletéről és összehangolásáról szóló, 1997. július 7-i 1466/97/EK tanácsi rendelet szerint készített aktuális konvergenciaprogramban a strukturális egyenlegre meghatározott célérték, ami összhangban van a stabilitási és növekedési paktum követelményeivel,

17. maradvány: a költségvetési év során a bevételek és kiadások különbözete, amely az alaptevékenység bevételei és kiadásai tekintetében a költségvetési maradvány, a vállalkozási tevékenység bevételei és kiadásai tekintetében a vállalkozási maradvány,

18. önkormányzati hivatal: a polgármesteri hivatal, a főpolgármesteri hivatal, a megyei önkormányzati hivatal és a közös önkormányzati hivatal,

19. strukturális egyenleg: a kormányzati szektornak a gazdaság ciklikus hatásaitól és egyedi tételektől megtisztított egyenlege,

20. zárolás: a költségvetési kiadási előirányzatok felhasználásának időlegesen, feltételhez kötötten történő korlátozása, felfüggesztése.

2. Az államháztartás rendszere

2. § Az államháztartás a közfeladatok ellátásának egységes szervezeti, tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási szabályok szerint működő rendszere.

3. § (1) Az államháztartás központi és önkormányzati alrendszerből áll.

(2) Az államháztartás központi alrendszerébe tartozik

a) az állam,

b) a központi költségvetési szerv,

c) a törvény által az államháztartás központi alrendszerébe sorolt köztestület, és

d) a c) pont szerinti köztestület által irányított köztestületi költségvetési szerv.

(3) Az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozik

a) a helyi önkormányzat,

b) a helyi nemzetiségi önkormányzat és az országos nemzetiségi önkormányzat (a továbbiakban együtt: nemzetiségi önkormányzat),

c) a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) és a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény (a továbbiakban: Njt.) szerint létrehozott társulás, valamint a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvény alapján létrejött területfejlesztési önkormányzati társulás (a továbbiakban együtt: társulás),

d) a térségi fejlesztési tanács, és

e) az a)–d) pontban foglaltak által irányított költségvetési szerv.

3. A közfeladatok

3/A. § (1) Közfeladat a jogszabályban meghatározott állami vagy önkormányzati feladat.

(2) A közfeladatok ellátása költségvetési szervek alapításával és működtetésével vagy az azok ellátásához szükséges pénzügyi fedezet e törvényben meghatározott eszközökkel, részben vagy egészben történő biztosításával valósul meg. A közfeladatok ellátásában államháztartáson kívüli szervezet jogszabályban meghatározott rendben közreműködhet.

(3) A közfeladatot meghatározó jogszabályban meg kell határozni a közfeladat ellátásának módját és egyidejűleg rendelkezni kell az annak ellátásához szükséges pénzügyi fedezet biztosításáról. Új közfeladat kizárólag az annak ellátásához megfelelő pénzügyi fedezet rendelkezésre állása esetén írható elő vagy vállalható. Ha a pénzügyi fedezet már nem áll rendelkezésre, intézkedni kell a pénzügyi fedezet biztosításáról vagy a közfeladat megszüntetéséről.

4. A tervezés, gazdálkodás és beszámolás alapvető szabályai, az államháztartás bevételei és kiadásai

4. § (1) Az államháztartásban a tervezést, a gazdálkodást és a beszámolást középtávú tervezés és ezen alapuló éves költségvetés alapján kell folytatni. A költségvetés végrehajtásának éve megegyezik a naptári évvel.

(2) A tervezés során biztosítani kell a tervezett bevételek közgazdasági megalapozottságát, és azt, hogy csak annyi kiadás kerüljön megtervezésre, amennyi a közfeladatok ellátásához indokoltan szükséges.

(3) A gazdálkodás során biztosítani kell a bevételek és kiadások tervezés során meghatározott célhoz kötött felhasználását.

(4) A beszámolás során biztosítani kell, hogy valamennyi bevétel és kiadás teljes összegében, a költségvetési évek között összehasonlítható módon kerüljön számbavételre.

4/A. § (1) Az államháztartásban a bevételek és kiadások

a) a 6. § (2)–(6) bekezdése szerinti költségvetési bevételek és kiadások, és

b) a 6. § (7) bekezdése szerinti finanszírozási bevételek és kiadások.

(2) A költségvetési bevételek és kiadások különbözete a költségvetési többlet vagy a költségvetési hiány (a továbbiakban együtt: költségvetési egyenleg).

(3) A költségvetési többlet felhasználása és a költségvetési hiány finanszírozása finanszírozási bevételeken és kiadásokon keresztül valósul meg.

(4) A bevételeket és a kiadásokat pénzforgalmi szemléletben kell számba venni. A pénzforgalomban megvalósuló tételek mellett a Kormány rendeletében meghatározott pénzforgalommal nem járó kiegészítő tételeket is el kell számolni bevételként vagy kiadásként.

(5) Nem lehet bevételként és kiadásként elszámolni a pénzeszközök olyan változásának hatását, amelyek előlegként nem jelentik azok végleges felhasználását, az azonosításhoz szükséges feltételek hiánya miatt átmenetileg nem számolhatók el, továbbá a pénzeszközök közötti pénzforgalommal, a letéti és más megőrzésre, biztosítékul átvett pénzeszközök kezelésével, az államháztartáson belüli támogatások vagy a bevételek beszedésének, kiadások teljesítésének lebonyolításával kapcsolatosak.

5. § (1) A költségvetési évben teljesülő költségvetési bevételek előirányzott összegét (a továbbiakban: költségvetési bevételi előirányzat) és költségvetési kiadások előirányzott összegét (a továbbiakban: költségvetési kiadási előirányzat) az államháztartás központi alrendszere esetében a központi költségvetésről szóló törvény, az államháztartás önkormányzati alrendszere esetében a költségvetési rendelet, határozat állapítja meg.

(2) A központi költségvetés többletének felhasználásáról, hiányának finanszírozásáról és az államadósság kezeléséről – a finanszírozási bevételek és finanszírozási kiadások központi költségvetésről szóló törvényben történő megállapítása nélkül – az államháztartásért felelős miniszter gondoskodik. Az államháztartás önkormányzati alrendszerében a költségvetési többlet felhasználásáról, a hiány finanszírozásáról a finanszírozási bevételek előirányzott összegének (a továbbiakban: finanszírozási bevételi előirányzat) és a finanszírozási kiadások előirányzott összegének (a továbbiakban: finanszírozási kiadási előirányzat) megállapításával a költségvetési rendelet, határozat rendelkezik.

(3) A költségvetési bevételi előirányzatok és a finanszírozási bevételi előirányzatok (a továbbiakban együtt: bevételi előirányzatok) a költségvetési bevételek beszedésének kötelezettségét és a finanszírozási bevételek teljesítésének jogosultságát, a költségvetési kiadási előirányzatok és a finanszírozási kiadási előirányzatok (a továbbiakban együtt: kiadási előirányzatok) az azok felhasználásának jogosultságát jelentik.

(4) A költségvetési kiadások – a központi költségvetés előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető költségvetési kiadásai kivételével – a költségvetésben megállapított (a továbbiakban: eredeti előirányzat) vagy az év közben módosított (a továbbiakban: módosított előirányzat) költségvetési kiadási előirányzatok mértékéig teljesíthetők. A költségvetési bevételek a költségvetési bevételi előirányzatokon felül is teljesíthetők.

6. § (1) A tervezés, gazdálkodás, beszámolás során a bevételi előirányzatokat és a kiadási előirányzatokat azok közgazdasági jellege szerinti közgazdasági és felmerülési helyük szerinti adminisztratív, a bevételeket és kiadásokat közgazdasági, adminisztratív és a kormányzati funkciók szerinti funkcionális osztályozás szerint kell nyilvántartani és bemutatni.

(2) A költségvetési bevételek és kiadások azok közgazdasági jellege szerint működési és felhalmozási bevételekre és kiadásokra, ezen belül kiemelt előirányzatokra oszthatók.

(3) Működési bevételek – és azok kiemelt előirányzatai – azok közgazdasági jellege szerint

a) a működési célú támogatások államháztartáson belülről, amelyek az államháztartáson belülről működési célból kapott támogatásokból és más ellenérték nélküli bevételekből származnak,

b) a közhatalmi bevételek, amelyek az adókból, illetékekből, járulékokból, hozzájárulásokból, bírságokból, díjakból és más fizetési kötelezettségekből származnak,

c) a működési bevételek, amelyek a készletek és szolgáltatások értékesítésekor kapott ellenértékből, a tulajdonosi bevételekből, a kapott kamatokból és más hasonló, a működés során keletkező bevételekből származnak,

d) a működési célú átvett pénzeszközök, amelyek az államháztartáson kívülről működési célból kapott támogatásokból és más ellenérték nélküli bevételekből származnak.

(4) Felhalmozási bevételek – és azok kiemelt előirányzatai – azok közgazdasági jellege szerint

a) a felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről, amelyek az államháztartáson belülről felhalmozási célból kapott támogatásokból és más ellenérték nélküli bevételekből származnak,

b) a felhalmozási bevételek, amelyek az immateriális javak, tárgyi eszközök értékesítésekor kapott ellenértékből, valamint a részesedések értékesítésekor, megszűnésekor kapott bevételekből származnak,

c) a felhalmozási célú átvett pénzeszközök, amelyek az államháztartáson kívülről felhalmozási célból kapott támogatásokból és más ellenérték nélküli bevételekből származnak.

(5) Működési kiadások – és azok kiemelt előirányzatai – azok közgazdasági jellege szerint

a) a személyi juttatások, amelyek a foglalkoztatottaknak kifizetett illetményből, munkabérből és más juttatásokból, valamint a nem foglalkoztatott természetes személyeknek juttatott más jövedelmek megfizetéséből származnak,

b) a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó, amelyet a kifizetést teljesítő megfizetni köteles,

c) a dologi kiadások, amelyek a készletek és szolgáltatások vásárlása, más befizetési kötelezettségek teljesítése, kamatfizetés és más, a működés során keletkező kiadások teljesítéséből származnak,

d) az ellátottak pénzbeli juttatásai, amelyek a társadalombiztosítási ellátásokból, családi támogatásokból és a természetes személyeknek betegséggel, lakhatással vagy más okból megfizetett ellátási típusú kifizetésekből származnak,

e) az egyéb működési célú kiadások, amelyek a nemzetközi kötelezettségek teljesítéséből, az államháztartáson belülre vagy kívülre működési célból adott támogatásokból és más ellenérték nélküli kifizetésekből, valamint a más kiemelt előirányzaton nem szerepeltethető működési jellegű kiadásokból származnak.

(6) Felhalmozási kiadások – és azok kiemelt előirányzatai – azok közgazdasági jellege szerint

a) a beruházások, amelyek az ingatlanok, tárgyi eszközök és más tartósan használt eszközök megszerzéséből, részesedések megszerzéséhez vagy növeléséhez kapcsolódó kiadások teljesítéséből származnak,

b) a felújítások, amelyek a tartósan használt eszközök felújításának kiadásaiból származnak,

c) az egyéb felhalmozási célú kiadások, amelyek az államháztartáson belülre vagy kívülre felhalmozási célból adott támogatásokból és más ellenérték nélküli kifizetésekből származnak.

(7) Finanszírozási bevételek és kiadások azok közgazdasági jellege szerint

a) az államháztartás mindkét alrendszerében:

aa) a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Gst.) 3. § (1) bekezdés a)–e) pontja szerinti ügyletből származó bevételek és kiadások, továbbá a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok vásárlásából, értékesítéséből, beváltásából származó bevételek és kiadások,

ab) a szabad pénzeszközök betétként való elhelyezése és visszavonása,

ac) finanszírozási bevételként a költségvetési maradvány, vállalkozási maradvány,

ad) a költségvetési szerv, fejezeti kezelésű előirányzat bevételi előirányzatainak és kiadási előirányzatainak különbségeként az államháztartás központi alrendszerében központi támogatásként, az államháztartás önkormányzati alrendszerében irányító szervi támogatásként folyósított támogatás kiutalása és fizetési számlán történő jóváírása,

b) kizárólag az államháztartás központi alrendszerében:

ba) a Magyar Nemzeti Bank Részvénytársaságról szóló törvény alapján a Magyar Nemzeti Bank és a központi költségvetés közötti elszámolásokból a Magyar Nemzeti Bank deviza-árfolyamváltozásból származó eredményének (ideértve az eredménytartalékot is) és az értékpapírok értékesítéséből származó realizált eredményének tulajdonítható rész, előjelre való tekintet nélkül,

bb) a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény 5. § (2) bekezdése alapján vállalt árfolyam-garanciából eredő, a Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MFB Zrt.) és az állam közötti elszámolások előjelre tekintet nélkül,

bc) az állam nevében a többségi állami tulajdonú gazdasági társaságnak nyújtott tulajdonosi kölcsön és annak visszatérülése, ha a kölcsön visszafizetése a kötelezett pénzügyi helyzetére vonatkozó információk – különösen a pénzügyi, számviteli kimutatások és előrejelzések – alapján a közfeladatok ellátásáért fizetendő összegen felüli központi költségvetési többlettámogatás biztosítása nélkül kellően megalapozott,

bd) a 78. § (4) bekezdése szerinti megelőlegezések és azok visszatérítése.

(8) A kiemelt előirányzatokat és a finanszírozási bevételeket és kiadásokat a Kormány rendeletében meghatározott részletes közgazdasági jogcímekre (a továbbiakban: rovat) kell bontani. A rovatok egységes rovatrendet képeznek.

4/A. Az államháztartás alrendszerei működtetésének alapvető szabályai

6/A. § (1) A központi költségvetésről szóló törvényben a költségvetési bevételi előirányzatok és a költségvetési kiadási előirányzatok

a) központi kezelésű előirányzatként,

b) fejezeti kezelésű előirányzatként,

c) társadalombiztosítás pénzügyi alapjai előirányzataiként,

d) elkülönített állami pénzalapok előirányzataiként,

e) az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek előirányzataiként

jelennek meg.

(2) A központi kezelésű előirányzatok – a (3)–(5) bekezdésben meghatározott kivételekkel – az állam nevében beszedendő költségvetési bevételek és teljesítendő költségvetési kiadások elszámolására szolgálnak.

(3) A fejezeti kezelésű előirányzatok a fejezetet irányító szerv sajátos szakmai, ágazati feladatai ellátása vagy az államnak a fejezethez tartozó költségvetési szervek tevékenységével kapcsolatban felmerülő, illetve szakmailag ahhoz kapcsolódó sajátos kötelezettségei teljesítése során felmerülő költségvetési bevételek és költségvetési kiadások elszámolására szolgálnak.

(4) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai a társadalombiztosítás rendszerének működtetése során az állam nevében beszedendő költségvetési bevételek és teljesítendő költségvetési kiadások elszámolására szolgálnak.

(5) Az elkülönített állami pénzalapok a közfeladatok ellátása során az állam nevében beszedendő költségvetési bevételek és teljesítendő költségvetési kiadások alapszerű elszámolására szolgálnak. Elkülönített állami pénzalapot közfeladat részben vagy egészben államháztartáson kívüli forrásból történő ellátásának biztosítása céljából törvény hozhat létre. Az elkülönített állami pénzalapot létrehozó törvényben meg kell határozni

a) az elkülönített állami pénzalap rendeltetését,

b) az elkülönített állami pénzalap bevételi forrásait, teljesíthető kiadásai körét,

c) az elkülönített állami pénzalapért felelős személyt, testületet és – ha kijelölésre kerül – az elkülönített állami pénzalap kezelő szervét, és

d) az elkülönített állami pénzalap kezeléséhez szükséges kiadások finanszírozásának mértékét.

(6) Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek bevételeit és kiadásait a költségvetési szervek vagy a fejezeti kezelésű előirányzatok bevételi előirányzatai és kiadási előirányzatai tartalmazzák.

6/B. § (1) A központi kezelésű előirányzatokhoz, a fejezeti kezelésű előirányzatokhoz, az elkülönített állami pénzalapokhoz és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaihoz kapcsolódó tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, adatszolgáltatási és beszámolási feladatokat a fejezetet irányító szerv látja el a következők figyelembevételével:

a) törvénnyel vagy kormányrendelettel alapított költségvetési szerv az alapításáról rendelkező törvény vagy kormányrendelet ilyen rendelkezése alapján a Kormány rendeletében meghatározott szabályok szerint fejezetet irányító szervi jogállással bír,

b) a fejezetet irányító szerv feladatait

ba) a központi költségvetésről szóló törvény azon fejezetei tekintetében, amelyek kizárólag központi kezelésű előirányzatokat tartalmaznak, a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott szerv, ennek hiányában az államháztartásért felelős miniszter,

bb) az elkülönített állami pénzalap tekintetében az elkülönített állami pénzalapért felelős személy, testület

látja el.

(2) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai esetében az (1) bekezdés szerinti feladatokat törvényben kijelölt kezelő szerv látja el.

(3) A központi kezelésű előirányzat, a fejezeti kezelésű előirányzat és az elkülönített állami pénzalapok előirányzata esetében jogszabály a fejezetet irányító szerv (1) bekezdésben meghatározott feladatai ellátására – a tervezéssel, az előirányzatok módosításával, átcsoportosításával és az éves költségvetési beszámoló jóváhagyásával kapcsolatos feladatok kivételével – kezelő szervet jelölhet ki. Ha e törvény központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat vagy elkülönített állami pénzalapok előirányzata kezelő szervéről rendelkezik, azon – kezelő szerv kijelölése hiányában – a fejezetet irányító szervet kell érteni.

6/C. § (1) A helyi önkormányzat bevételeit és kiadásait a helyi önkormányzat költségvetése tartalmazza. A helyi önkormányzat bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáról az önkormányzati hivatal gondoskodik.

(2) Az (1) bekezdést a helyi nemzetiségi önkormányzatra, az országos nemzetiségi önkormányzatra, a társulásra és a térségi fejlesztési tanácsra is alkalmazni kell, azzal, hogy

a) helyi önkormányzaton helyi nemzetiségi önkormányzatot, országos nemzetiségi önkormányzatot, társulást, illetve térségi fejlesztési tanácsot kell érteni,

b) a helyi nemzetiségi önkormányzat bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáról a helyi nemzetiségi önkormányzattal kötött szerződés alapján az az önkormányzati hivatal gondoskodik, amelyik a helyi nemzetiségi önkormányzat székhelye szerinti helyi önkormányzat önkormányzati hivatali feladatait ellátja,

c) a társulás, térségi fejlesztési tanács bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáról a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szerv, illetve a térségi fejlesztési tanács munkaszervezete gondoskodik.

(3) Az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó költségvetési szervek bevételeit és kiadásait a költségvetési szervek bevételi előirányzatai és kiadási előirányzatai tartalmazzák.

II. Fejezet

A KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK JOGÁLLÁSA

5. A költségvetési szerv fogalma, tevékenységei

7. §3 (1) A költségvetési szerv jogszabályban vagy alapító okiratban meghatározott közfeladat ellátására létrejött jogi személy.

(2) A költségvetési szerv tevékenysége lehet

a) alaptevékenység, amely a létrehozásáról rendelkező jogszabályban, alapító okiratában a szakmai alapfeladataként meghatározott, valamint a szakmai alapfeladatai ellátását elősegítő más, nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység,

b) vállalkozási tevékenység, amely haszonszerzés céljából, államháztartáson kívüli forrásból, nem kötelezően végzett termelő-, szolgáltató-, értékesítő tevékenység.

6. A költségvetési szerv alapítása

7/A. §4 Költségvetési szerv akkor alapítható, ha a közfeladat alaptevékenységként való ellátása ekként biztosítható, a működéséhez szükséges feltételek adottak, az ellátandó feladat hatékonyan teljesíthető és a költségvetési szerv működtetéséhez szükséges pénzügyi fedezet rendelkezésre áll.

8. § (1) Költségvetési szerv alapítására jogosult

a) központi költségvetési szerv esetén az Országgyűlés, a Kormány vagy a miniszter,

b)5 helyi önkormányzati költségvetési szerv esetén a helyi önkormányzat – a közös önkormányzati hivatal esetén a Mötv.-ben foglaltak szerint az érintett helyi önkormányzatok –, a helyi önkormányzatok társulása, a térségi fejlesztési tanács, az átalakult nemzetiségi önkormányzat,

c)6 helyi nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv esetén a helyi nemzetiségi önkormányzat vagy a helyi nemzetiségi önkormányzatok társulása,

d)7 országos nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv esetén az országos nemzetiségi önkormányzat vagy az országos nemzetiségi önkormányzatok társulása, és

e) köztestületi költségvetési szerv esetén a köztestület

(az a)–e) pont a továbbiakban együtt: alapító szerv).

(2)8 Költségvetési szervet a miniszter más miniszterrel, az (1) bekezdés b)–d) pontjában megjelölt szerv más ugyanilyen szervvel közösen is alapíthat.

(3) Költségvetési szerv alapítása történhet oly módon is, hogy a költségvetési szervből kiválás történik, amely alapján a költségvetési szerv az alapító okirat módosítását követően tovább működik, ezzel egyidejűleg pedig az alapításra vonatkozó szabályok szerint egy új költségvetési szerv jön létre.

(4)–(7)9

(8)10

8/A. §11 (1) Az Országgyűlés vagy a Kormány által alapított költségvetési szerv alapításáról jogszabályban, más alapító szerv által alapított költségvetési szerv esetén alapító okiratban kell rendelkezni. Jogszabállyal alapított költségvetési szerv esetén – a jogszabályban megjelölt alapítási időpontot megelőzően – a költségvetési szerv alapításáról alapító okiratot is ki kell adni.

(2) Az alapító okiratot és annak módosítását az alapító szerv – az Országgyűlés vagy a Kormány által alapított költségvetési szerv alapító okiratát és annak módosítását az irányító szerv, a minisztériumét és a kormányhivatalét a miniszterelnök – adja ki a kincstár által rendszeresített formanyomtatvány alkalmazásával.

(3) A Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv alapító okiratának kiadásához és módosításához – a miniszterelnök által kiadott alapító okirattal rendelkező költségvetési szerv és a honvédelemért felelős miniszter által alapított költségvetési szerv kivételével – az államháztartásért felelős miniszter előzetes egyetértése szükséges.

7. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete

9. §12 Ha törvény eltérően nem rendelkezik, a költségvetési szerv irányítása a következő hatáskörök gyakorlásának jogát jelenti:

a) a költségvetési szerv alapítása, átalakítása és megszüntetése,

b) a költségvetési szerv alapító okiratának kiadása, szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyása,

c) a költségvetési szerv vezetésére kinevezés vagy megbízás adása, a költségvetési szerv vezetőjének felmentése vagy a vezetői megbízás visszavonása, és – ha törvény vagy kormányrendelet másként nem rendelkezik – a költségvetési szerv vezetőjével kapcsolatos egyéb munkáltatói jogok gyakorlása,

d) a költségvetési szerv gazdasági vezetőjének kinevezése vagy megbízása, felmentése vagy megbízásának visszavonása,

e) a költségvetési szerv tevékenységének törvényességi, szakszerűségi és hatékonysági ellenőrzése, ennek keretében

ea) a bevételi előirányzatokkal és a kiadási előirányzatokkal való gazdálkodás rendszeres figyelemmel kísérése, a végrehajtás, illetve a költségvetési szerv által ellátandó közfeladatok meg nem valósításának veszélye esetén a jogszabályban meghatározott szükséges intézkedések megtétele,

eb) a költségvetési szerv által ellátandó közfeladatok ellátására vonatkozó, és az erőforrásokkal való szabályszerű és hatékony gazdálkodáshoz szükséges ágazati szakmai és a gazdálkodási tevékenységre vonatkozó követelmények érvényesítése, betartásának számonkérése, ellenőrzése,

f) a költségvetési szerv döntésének megsemmisítése, szükség szerint új eljárás lefolytatására való utasítás,

g) jogszabályban meghatározott esetekben a költségvetési szerv döntéseinek előzetes vagy utólagos jóváhagyása,

h) egyedi utasítás kiadása feladat elvégzésére vagy mulasztás pótlására,

i) jelentéstételre vagy beszámolóra való kötelezés, és

j) a költségvetési szerv kezelésében lévő közérdekű adatok és közérdekből nyilvános adatok, valamint a c)–i) pont szerinti irányítási hatáskörök gyakorlásához szükséges, törvényben meghatározott személyes adatok kezelése.

9/A. §13 (1) Az irányító szerv feladatkörének gyakorlásához szükséges irányítási hatásköröket – ha törvény vagy kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – az irányító szerv vezetője, a fejezetet irányító szervnek címzett hatásköröket a fejezetet irányító szerv vezetője gyakorolja.

(2) Ha törvény kivételt nem tesz, az irányítási hatáskör gyakorlója az irányított költségvetési szerv hatáskörét nem vonhatja el és döntését nem változtathatja meg.

(3) Törvény vagy kormányrendelet – a költségvetési szerv tevékenységének törvényességi és szakszerűségi ellenőrzése (ide nem értve a költségvetési szerv tevékenységének a pénzügyi ellenőrzését), valamint a 9. § f) pontja szerinti irányítási hatáskör kivételével –

a) a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv esetén az irányítási jogkört korlátozhatja,

b) meghatározhatja azokat az irányítási hatásköröket, amelyek a központi költségvetési szerv irányítása alá tartozó más költségvetési szervre mint középirányító szervre átruházhatók.

(4) Törvény vagy kormányrendelet a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv esetén az irányítási jogkör gyakorlásával más szervet vagy személyt ruházhat fel. A költségvetési szerv tevékenységének törvényességi és szakszerűségi ellenőrzése (ide nem értve a költségvetési szerv tevékenységének a pénzügyi ellenőrzését), valamint a 9. § f) pontja szerinti irányítási hatáskör tekintetében kormányrendelet kizárólag törvény erre vonatkozó rendelkezése alapján adható ki.

(5) Jogszabállyal alapított költségvetési szerv esetén jogszabály, más költségvetési szerv esetén az átadó irányító szerv és az átvevő irányító szerv közötti megállapodás alapján a költségvetési szerv az államháztartás azonos alrendszerébe tartozó más irányító szerv irányítása alá kerülhet.

(6) Törvény elrendelheti, hogy a költségvetési szerv az irányító szervtől az államháztartás más alrendszerébe tartozó irányító szerv irányítása alá kerüljön.

9/B. §14 Ha jogszabály költségvetési szerv felügyeletét említi, azon

a) – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a 9. § b)–d) pontjában,

c) – kizárólag az a) és b) ponttal összefüggésben – a 9. § i) és j) pontjában

meghatározott hatáskörök együttesét kell érteni.

8. 15 A költségvetési szerv szervezete, működése és képviselete

10. § (1) A költségvetési szerv vezetője felelős a közfeladatok jogszabályban, alapító okiratban, belső szabályzatban foglaltaknak megfelelő ellátásáért, valamint a költségvetési szerv számára jogszabályban előírt kötelezettségek teljesítéséért.

(2) A költségvetési szerv vezetője – helyettesítés kivételével – más költségvetési szervnél nem lehet vezető.

(3)16

(4)17 A költségvetési szerv – a (4a) és (4b) bekezdésben meghatározott kivétellel – gazdasági szervezettel rendelkezik. A gazdasági szervezetet a Kormány rendeletében meghatározott képesítéssel rendelkező gazdasági vezető irányítja.

(4a)18 A gazdasági szervezet feladatait, ha a költségvetési szerv éves átlagos statisztikai állományi létszáma a 100 főt nem éri el, az irányító szerv, az államháztartás önkormányzati alrendszerében az önkormányzati hivatal vagy – az irányító szerv döntése alapján – az irányító szerv irányítása alá tartozó más költségvetési szerv látja el. E rendelkezést nem kell alkalmazni az irányító szervre, az önkormányzati hivatalra, az alaptevékenységként költségvetési szerv gazdálkodási feladatainak ellátására létrehozott költségvetési szervre és az olyan költségvetési szervre, amely törvény, kormányrendelet alapján vagy az állam nemzetközi kötelezettségére tekintettel gazdasági szervezettel rendelkezik.

(4b)19 Az irányító szerv döntése alapján a (4a) bekezdést a 100 fő éves átlagos statisztikai állományi létszámot elérő költségvetési szervre is alkalmazni kell.

(5) A költségvetési szerv feladatai ellátásának részletes belső rendjét és módját szervezeti és működési szabályzat állapítja meg. A szervezeti egységekre vonatkozó szabályokat a költségvetési szerv szervezeti és működési szabályzatában vagy a szervezeti egységek ügyrendjében, a gazdálkodás részletes rendjét belső szabályzatban kell meghatározni.

(6)20 A költségvetési szerv képviseletét a költségvetési szerv vezetője látja el, amely jogkör gyakorlása jogszabályban vagy a költségvetési szerv szervezeti és működési szabályzatában foglaltak szerint – esetenként vagy az ügyek meghatározott csoportjára nézve – a költségvetési szerv vezetőjének helyettesére vagy más dolgozójára ruházható át.

9. A költségvetési szerv átalakítása, megszüntetése

11. § (1)21 Az alapító szerv a költségvetési szervet jogutóddal vagy jogutód nélkül megszüntetheti. A költségvetési szervet meg kell szüntetni, ha az alapítás 7/A. §-ban meghatározott valamely feltétele tartósan nem áll fenn.

(2)22 A költségvetési szerv általános jogutódlással történő megszüntetése átalakítással történhet. Átalakítás az egyesítés, a szétválás, vagy ha az alapító szerv a költségvetési szervet megszünteti, és az átalakítás során a megszüntetett költségvetési szerv jogutódjaként új költségvetési szervet alapít.

(3)23 A költségvetési szerv más költségvetési szervvel összeolvadás vagy beolvadás útján egyesíthető. Összeolvadásnál az összeolvadó költségvetési szervek megszűnnek, jogutódjuk az átalakítással létrejövő új költségvetési szerv. Beolvadásnál a beolvadó költségvetési szerv megszűnik, jogutódja az egyesítésben részt vevő másik költségvetési szerv.

(3a)24 Az alapító dönthet a költségvetési szerv különválás vagy kiválás útján több költségvetési szervvé szétválásáról. Különválás esetén a különváló költségvetési szerv megszűnik, jogutódjai az átalakítással létrejövő költségvetési szervek. Kiválás esetén a kiválással érintett költségvetési szerv fennmarad, és a kiválással érintett szervezeti egységéből önálló költségvetési szerv jön létre.

(3b)25 A költségvetési szerv szétválására akként is sor kerülhet, hogy

a) a kiváló szervezeti egység már működő költségvetési szervbe mint jogutódba olvad be (beolvadásos kiválás),

b) a különváló költségvetési szervből a különváló szervezeti egységek az átalakítás során már működő költségvetési szervbe mint jogutódokba olvadnak be (beolvadásos különválás).

(3c)26 Költségvetési szerv közös átalakítására a 8/A. §-t alkalmazni kell, azzal, hogy az alapító szerven kívül a Kormány is jogosult az irányítása vagy felügyelete alá tartozó, továbbá miniszter vagy miniszterek által alapított költségvetési szerv átalakítására.

(4) A költségvetési szerv általános jogutóddal történő megszüntetése a vele szemben fennálló követeléseket nem teszi lejárttá.

(5)27 A költségvetési szerv jogutód nélküli megszüntetése esetén az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Vtv.) vagy a megszüntetésről rendelkező jogszabály, megszüntető okirat eltérő rendelkezése hiányában a költségvetési szerv megszüntetés időpontjában fennálló magánjogi jogait és kötelezettségeit – ideértve a vagyonkezelői jogot is – az alapító szerv, az Országgyűlés vagy a Kormány által alapított költségvetési szerv esetén az alapító szerv által kijelölt szerv gyakorolja és teljesíti.

(6) A jogutód nélkül megszüntetett költségvetési szerv nem magánjogi jogai és kötelezettségei a jövőre nézve megszűnnek azzal, hogy a megszűnés napján fennálló kötelezettségek teljesítéséért és követelések beszedéséért az (5) bekezdés szerinti szerv felel.

(7)28 A költségvetési szerv megszüntetéséről jogszabállyal alapított költségvetési szerv esetén jogszabályban, a nem jogszabállyal alapított költségvetési szerv esetén megszüntető okiratban kell rendelkezni. A jogszabály és a megszüntető okirat kiadására, a megszüntető okirat közzétételére, valamint az államháztartásért felelős miniszter előzetes egyetértésére a 8/A. §-t kell alkalmazni.

9/A. 29 Az állami tulajdonú gazdasági társaságok állami feladatellátásának központi költségvetési szerv által történő átvétele

11/A. § (1)30 A Kormány tagja, a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv, vagy más személy vagy szervezet tulajdonosi joggyakorlása alatt álló,

a) az állam 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaság, vagy

b) az a) pont szerinti gazdasági társaság 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaság

(ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban együtt: társaság) által ellátott feladat, illetve végzett egyéb tevékenység (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban együtt: állami feladat) központi költségvetési szerv által történő átvételére, a társaság megszüntetésére, a megszüntetéssel összefüggő eljárások lefolytatására, a társaság jogainak és kötelezettségeinek rendezésére, a társaság tagjának helytállási kötelezettségére az ebben az alcímben foglaltakat kell alkalmazni.

(1a)31 A társaság e törvény alapján történő megszüntetésekor a megszűnő társaságot terhelő kötelezettségekből származó követeléssel összefüggésben a Polgári Törvénykönyv szerinti tagi helytállási kötelezettség nem áll fenn.

(2) A Kormány az állami feladat központi költségvetési szerv általi átvételéről és a társaság e törvény alapján történő megszüntetéséről kormányrendelettel dönt. Az átvétel időpontjának, illetve a kormányrendelet kihirdetésének és hatálybalépésének megállapításakor figyelemmel kell lenni az állami feladat átvételéhez, valamint az ebben az alcímben és törvényben meghatározottak teljesítéséhez szükséges időigényre.

(3) A (2) bekezdés szerinti kormányrendeletben meg kell határozni:

a) a társaságot cégneve, székhelye, cégjegyzékszáma, főtevékenysége, adószáma feltüntetésével,

b) azt a központi költségvetési szervet, amely az állami feladatot alaptevékenységként a továbbiakban ellátja, ideértve az e célból a kormányrendelet alapján vagy azzal összhangban alapításra kerülő költségvetési szervet is (a továbbiakban együtt: átvevő költségvetési szerv),

c) azt a személyt, aki a 11/C. § (2) bekezdése szerinti esetben az államot képviseli,

d) azt a személyt, aki a szervezeti átalakítással, az átadás-átvétellel összefüggő feladatok végrehajtásáért felelős (a továbbiakban: átvételi felelős), vagy az átvételi felelős kijelölésére jogosult minisztert,

e) az állami feladat átvételének időpontját.

(4) Az állami feladat átvételének időpontját megelőzően a társaság ügyvezetése

a) felméri a társaságot megillető jogokat, követeléseket és a társaságot terhelő kötelezettségeket,

b) előkészíti a társaság szerződéseinek az átvevő költségvetési szerv által történő átvételét, ezen belül előkészíti az eszközök és a források leltározását, a tevékenységet lezáró számviteli beszámoló és a záró adóbevallás elkészítését,

c) írásban tájékoztatja a társasággal szerződéses jogviszonyban álló feleket az állami feladat átvételéről, így értesíti különösen a társaság fizetési számláját, értékpapírszámláját és ügyfélszámláját vezető pénz-, tőke- és biztosítási piaci szolgáltatókat az átvevő költségvetési szervnek vagy a 11/C. § (2) bekezdése szerinti esetben az államnak a társaság jogviszonyaiba történő belépéséről,

d) teljesíti a társaság megszűnésével összefüggő bejelentéseket és adatszolgáltatásokat mindazon hatóságok, állami és önkormányzati szervek felé, amelyeknek nyilvántartásában a társaság szerepel, vagy amely által kiadott hatósági engedély engedélyese, és

e) gondoskodik a társaságnál foglalkoztatottakkal kapcsolatos munkáltatói intézkedések előkészítéséről, az átvevő költségvetési szervnél történő továbbfoglalkoztatásról szóló tájékoztatásról, ezen belül tájékoztatja különösen az átvevő költségvetési szervet az átvétellel érintett munkaviszonyokból származó jogokról és kötelezettségekről azzal, hogy a tájékoztatás elmaradása nem érinti az átvevő költségvetési szervvel vagy a 11/C. § (2) bekezdése szerinti esetben az állammal szemben e jogviszonyokból származó igények érvényesíthetőségét.

(5) A (4) bekezdésben foglaltak elvégzését követően a társaság és az átvevő költségvetési szerv – a (3) bekezdés c) pontja szerinti esetben az állam képviselője – jegyzőkönyvet vesz fel arról, hogy a társaság vagyonát, iratait, számviteli és adóbizonylatait, a bíróságokkal, hatóságokkal fennálló, illetve megszüntetett jogviszonyokra vonatkozó iratokat az átvevő költségvetési szerv – a (3) bekezdés c) pontja szerinti esetben az állam képviselője – átvette, a szükséges tájékoztatást megkapta. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az átvevő költségvetési szerv irat- és bizonylat-megőrzési kötelezettségét.

(6) A társaság vezető tisztségviselői az (5) bekezdés szerinti jegyzőkönyvben nyilatkoznak

a) az átadott vagyontárgyak és iratok teljességéről,

b) a társaság fennálló jogviszonyaira vonatkozó tájékoztatás teljességéről,

c) a társaság vagyonára vonatkozóan a közhiteles nyilvántartásokba való bejegyzéshez szükséges okiratok kiállításáról és azok átadásáról, és

d) a társaság részvételével működő szervezetekben az állam tagként történő bejegyzéséhez szükséges okiratok kiállításáról és azok átadásáról.

(7)32 A társaság vezető tisztségviselői korlátlanul és egyetemlegesen felelnek azért a kárért, amely abból keletkezik, hogy a vagyonátadással, az iratátadással és a jogszabályban meghatározott nyilatkozattétellel összefüggő kötelezettségeiket nem vagy nem teljeskörűen teljesítették, vagy valótlan tartalmú nyilatkozatot tettek.

(8) Azon társaság ezen alcím alapján történő megszüntetése kizárt, amely

a) végelszámolás alatt áll, vagy vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, vagy az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a külföldi székhelyű társaság személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van, vagy

b) egy évnél régebben lejárt adó-, illeték-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget, kivéve, ha annak megfizetésére halasztást kapott.

(9)33 Ezen alcím alkalmazásában 100%-os állami tulajdonban lévő gazdasági társaságnak, illetve ezen gazdasági társaság 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaságnak minősül az a gazdasági társaság is, amelyben az állam, az állam 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaság mellett kizárólag maga a gazdasági társaság rendelkezik saját üzletrésszel vagy részvénnyel.

11/B. § (1) A társaság legkésőbb az állami feladat átvételének időpontját megelőzően átutalja valamennyi pénzforgalmi számláján lévő pénzeszközét az átvevő költségvetési szerv fizetési számlájára, valamint a készpénzállományát átadja az átvevő költségvetési szerv részére. A pénzeszközök átadását a társaság saját tőkéjével (ezen belül az eredménytartalékával) szemben kell elszámolni.

(2) Az állami feladat átvételének időpontjában a társaság tulajdonában álló vagyon e törvény erejénél fogva ingyenesen az államra száll. Az állam tulajdonába került vagyon tekintetében a vagyonkezelői jog e törvény erejénél fogva ingyenesen az átvevő költségvetési szervet illeti meg.

(3) A (2) bekezdés alkalmazásában vagyonon a társaság számviteli beszámolójában szereplő eszközöket kell érteni az Nvt. 2. §-a szerinti vagyonelemek kivételével.

(4) Az állami tulajdonba kerülő vagyonelemek bekerülési értéke megegyezik az eszköznek a társaság könyveiben szereplő bruttó értékével. Az átvételt követően nyilvántartásba kell venni az adott vagyonelemhez kapcsolódóan a társaság által korábban elszámolt értékcsökkenést és értékvesztést.

(5) A (2) bekezdésben meghatározottak az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 17. § (3) bekezdés h) pontjában foglalt átalakítással esnek egy tekintet alá.

(6) Az átvevő költségvetési szerv az állami feladat átvételének időpontjától számított harminc napon belül gondoskodik a társaság – az állami feladat átvételét megelőző napra, mint mérlegfordulónapra vonatkozó, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Szt.) szerinti – tevékenységet lezáró számviteli beszámolójának elkészítéséről, könyvvizsgálatáról, letétbe helyezéséről és közzétételéről, valamint a záró adóbevallások elkészítéséről és azok illetékes adóhatóságnak történő benyújtásáról.

(7)34 A társaság számviteli beszámolójának elkészítésére az e törvényben meghatározott eltérésekkel az Szt. 178. § (1) bekezdés f) pontja felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben foglalt előírásokat kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a záróleltár és a tevékenységet lezáró beszámoló mérlege értékhelyesbítést, értékelési tartalékot, időbeli elhatárolást, közvetített szolgáltatás nem tartalmazhat.

11/C. § (1) Az állami feladat átvételének időpontjában – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – a társaság valamennyi jogának és kötelezettségének jogutódja az átvevő költségvetési szerv.

(2)35 A társaságnak a 41. § (1) bekezdése szerinti tagsági, részesedési jogviszonyaiból, a 41. § (4) bekezdése szerinti ügyleteiből és a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Gst.) 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyleteiből származó valamennyi joga és kötelezettsége az állami feladat átvételének időpontjában e törvény erejénél fogva az államra száll. A 41. § (1) bekezdése szerinti tagsági, részesedési jogviszonyokat a 11/A. § (2) bekezdése szerinti kormányrendeletben meghatározottak szerint a feladat átvételének időpontját követő kilencven napon belül felül kell vizsgálni.

(3) Azon (1) és (2) bekezdés szerinti jogviszony, amelynek kizárólagos jogosultjává az átvevő költségvetési szerv és kizárólagos kötelezettjévé az állam válik, a közfeladat átvételének időpontjában e törvény erejénél fogva megszűnik.

(4) Az (1) és (2) bekezdés szerinti jogutódlás a társasággal szemben fennálló követeléseket nem teszi lejárttá, és a jogutódlásra hivatkozással szerződésszegési igényt vagy biztosíték nyújtására vonatkozó igényt nem lehet érvényesíteni.

(5) Az állami feladat átvételekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági eljárásokban, valamint polgári peres és nemperes eljárásokban a társaság jogutódjának az átvevő költségvetési szerv – a (2) bekezdés szerinti ügyletekkel kapcsolatban az állam – tekintendő, és ezen eljárásokban hozott határozatban megállapított kötelezettség vagy jogosultság az átvevő költségvetési szervet, illetve az államot terheli vagy illeti meg. Az átvételi felelős gondoskodik arról, hogy a fél személyében történő változás az állami feladat átvételekor folyamatban lévő eljárásokban bejelentésre kerüljön.

(6) Az állami feladat ellátásával összefüggő hatósági engedélyek jogosultjának az állami feladat átvételének időpontjától az átvevő költségvetési szerv tekintendő. A hatósági engedélyek ennek megfelelő módosítását az átvevő költségvetési szerv az állami feladat átvételének időpontját követően haladéktalanul kezdeményezi.

(7) Az európai uniós társfinanszírozású projektek tekintetében az állami feladat átvételének időpontjában a kedvezményezett társaság helyébe az átvevő költségvetési szerv lép. A jogutódlás miatti szerződésmódosítást az átvevő költségvetési szerv az állami feladat átvételének időpontjától számított tíz napon belül kezdeményezi. A támogató, illetve a közreműködő szervezet a szerződésmódosításokat a kezdeményezéstől számított harminc napon belül hajtja végre.

(8) Az európai uniós társfinanszírozású pályázati konstrukciók tekintetében az állami feladat átvételének időpontjában a pályázó társaság helyébe az átvevő költségvetési szerv lép.

(9) Az állami feladat átvételekor folyamatban lévő közbeszerzési eljárásokban az állami feladat átvételének időpontjában a társaság helyébe az átvevő költségvetési szerv lép.

11/D. § (1) A társaság ezen alcím alapján történő megszűnésére a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló törvény (a továbbiakban: Ctv.) végelszámolásra vonatkozó szabályait – ideértve a jogutód nélküli megszűnés bejegyzése iránti eljárás szabályait is – nem kell alkalmazni.

(2) Az átvételi felelős a 11/A. § (2) bekezdése szerinti kormányrendelet kihirdetését követően haladéktalanul kezdeményezi a felhívás egyszeri közzétételét a Cégközlönyben. A felhívásban tájékoztatást kell adni arról, hogy a társaság megszűnésére e törvény rendelkezései alapján kerül sor, továbbá hivatkozni kell a kormányrendeletre, és meg kell jelölni a törzskönyvi nyilvántartásba már bejegyzett átvevő költségvetési szervet, illetve a 11/A. § (3) bekezdés c) pontja szerinti képviselőt. A felhívásnak tartalmaznia kell, hogy a még le nem járt követelések megtérítését a hitelező nem követelheti, az e törvény szerinti feladatátvételre hivatkozással a szerződést nem mondhatja fel. Ha az állami feladatot újonnan alapított költségvetési szerv veszi át, az átvételi felelős a költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartásba való bejegyzését követően haladéktalanul a Cégközlönyben második felhívás közzétételét kezdeményezi, amelyben az első felhívásban foglaltakon túlmenően meg kell jelölni az átvevő költségvetési szervet.

(3) Az átvételi felelősnek az állami feladat átvételének napját követően haladéktalanul, elektronikus úton benyújtott kérelmére a cégbíróság jogutód feltüntetése nélkül, öt munkanapon belül az állami feladat átvételének napjától megszűntnek nyilvánítja és törli a társaságot a cégjegyzékből. Az e bekezdés szerinti cégeljárásban a jogi képviselet kötelező. A kérelemben fel kell tüntetni, hogy a törlést e törvény, valamint a 11/A. § (2) bekezdése szerinti kormányrendelet alapján kérik. A kérelemhez csatolni kell a társaság vezető tisztségviselőjének nyilatkozatát arról, hogy nem áll fenn a 11/A. § (8) bekezdése szerinti kizáró ok.

(4) A (3) bekezdés szerinti eljárásban a cégbíróság a társaság cégjegyzékből történő törlése során a Ctv.-ben előírt feltételek fennállását nem vizsgálja, azzal, hogy a törléshez az állami adóhatóságnak az adózás rendjéről szóló törvény szerinti, a cégbíróság részére a társaság megszűnésével összefüggően nyújtott tájékoztatására kizárólag a 11/A. § (8) bekezdés b) pontjában foglaltak tekintetében, soron kívül kerül sor.

(5) A 11/A. § (8) bekezdésében foglaltak fennállása esetén a társaság ezen alcímben foglaltak alapján nem törölhető a cégjegyzékből.

(6)36

11/E. § (1) Ha az állami feladatot újonnan alapított központi költségvetési szerv veszi át, az új központi költségvetési szerv nyilvántartásba vétel iránti kérelem benyújtásának annyival kell megelőznie az állami feladat átvételének időpontját, hogy az állami feladat folyamatos ellátása biztosított legyen, és az átvevő költségvetési szerv legkésőbb az állami feladat átvételének időpontjától megkezdhesse a működését, továbbá hogy a foglalkoztatottak jogviszonyával kapcsolatos intézkedések kellő időben megtörténjenek.

(2) Ha átvevő költségvetési szervként már működő központi költségvetési szerv kerül kijelölésre, az alapító okirat módosítására az (1) bekezdést kell alkalmazni.

(3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti esetekben a kincstár törzskönyvi nyilvántartás vezetésével kapcsolatos eljárása során az ügyintézési határidő tíz nap. Ha a kincstár hiánypótlási felhívást bocsát ki, annak teljesítésére legfeljebb ötnapos határidőt állapíthat meg. A kincstár eljárására egyebekben az e törvényben foglaltakat kell alkalmazni.

11/F. § (1) Az állami feladat átvétele miatt bekövetkező jogállásváltozás (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: jogállásváltozás) esetén, ha a munkavállaló a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény, a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény, a honvédek jogállásáról szóló törvény vagy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: jogállási törvény) hatálya alá tartozó átvevő költségvetési szervhez kerül, a munkaviszonya – a (3)–(4), (6) és a (10) bekezdésben foglalt kivétellel – az állami feladat átvételének időpontjában (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: jogállásváltozás időpontja) közalkalmazotti, kormányzati szolgálati, hivatásos szolgálati vagy szerződéses szolgálati jogviszonnyá alakul át.

(2) Az (1) bekezdés szerinti jogállásváltozásról az érintetteket az átvevő költségvetési szerv a jogállásváltozás időpontját megelőző tizenöt napon belül tájékoztatja. Ha eddig a határidőig az átvevő költségvetési szerv még nincs nyilvántartásba véve, abban az esetben az átvételi felelős tájékoztatja az érintetteket.

(3) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően nem alakul át a munkaviszony, ha az átvevő költségvetési szerv a jogállási törvény rendelkezései alapján nem létesíthet közalkalmazotti, kormányzati szolgálati, hivatásos szolgálati vagy szerződéses szolgálati jogviszonyt az átadással érintett munkavállalóval, ebben az esetben a munkaviszony e törvény erejénél fogva a jogállásváltozás időpontját követő harmincadik napon megszűnik.

(4) A (3) bekezdésben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni, ha a munkavállalóval szemben a jogállási törvény alapján összeférhetetlenség áll fenn, kivéve, ha az összeférhetetlenséget kiváltó ok megszüntethető, és ennek érdekében a munkavállaló legfeljebb az (5) bekezdésben foglalt időpontig intézkedik, és ezt igazolja.

(5) A jogállásváltozás időpontját követő tizenöt napon belül a munkavállalót a jogállásváltozás időpontjával a jogállási törvény szerint be kell sorolni, és illetményét meg kell állapítani.

(6) A munkavállaló a kinevezési okmány átvételét követő tizenöt napon belül aláírja a kinevezési okmányt, vagy nyilatkozik arról, hogy továbbfoglalkoztatásához nem járul hozzá, ebben az esetben munkaviszonya jogállásváltozás nélkül a jogállásváltozás időpontját követő harmincadik napon megszűnik. E rendelkezést megfelelően alkalmazni kell akkor is, ha a munkavállaló a kinevezési okmány átvételét követő tizenöt napon belül nem tesz nyilatkozatot vagy nem írja alá a kinevezési okiratot.

(7) Határozatlan időtartamú munkaviszony határozatlan időtartamú közalkalmazotti, kormányzati szolgálati, hivatásos szolgálati vagy szerződéses szolgálati jogviszonnyá alakul át. Teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a jogviszony teljes munkaidős közalkalmazotti, kormányzati szolgálati, hivatásos szolgálati vagy szerződéses szolgálati jogviszonnyá alakul át. Részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetén a jogviszony részmunkaidős közalkalmazotti, kormányzati szolgálati, hivatásos szolgálati vagy szerződéses szolgálati jogviszonnyá alakul át.

(8) A munkavállaló munkaviszonyát a jogállásváltozást követően a rá irányadó jogállási törvény szerint közalkalmazotti, kormányzati szolgálati, hivatásos szolgálati vagy szerződéses szolgálati jogviszonyban töltött időként kell elismerni.

(9) A munkaviszonyban álló vezető jogviszonyának átalakulását követően – a jogállási törvény figyelembevételével – kell a vezetői munkakör szintjét és megnevezését megállapítani.

(10) Ha a munkavállaló további foglalkoztatása – az átvevő költségvetési szervre irányadó jogállási törvény vonatkozó szabályaival összhangban – munkaviszonyban történik, abban az esetben az (1) bekezdéstől eltérően a munkaviszony nem alakul át. A munkavállaló részére a munkaszerződést a jogállásváltozás időpontját követő tizenöt napon belül kell átadni. A munkavállaló a munkaszerződés kézhezvételét követő tizenöt napon belül nyilatkozhat arról, hogy továbbfoglalkoztatásához nem járul hozzá, ebben az esetben a munkaviszony a jogállásváltozás időpontját követő harmincadik napon szűnik meg.

(11) Az átvevő költségvetési szerv a (3)–(4), (6) és (10) bekezdés esetén köteles a megszűnés napjával a munkavállaló számára a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 77. § (1) bekezdés c) pontja szerinti végkielégítést és az Mt. 63. § (2) bekezdés szerinti távolléti díjat megfizetni.

(12) A társaságnál hatályos kollektív szerződés az állami feladat átvételének időpontjában hatályát veszti.

(13) A társaságnál működő üzemi tanács az állami feladat átvételének időpontjában megszűnik.

III. Fejezet

A KÖLTSÉGVETÉS ELŐKÉSZÍTÉSE ÉS ELFOGADÁSA37

10.38

12. §

11. A központi költségvetés előkészítése

13. §39 (1) Az államháztartásért felelős miniszter június 30-áig kidolgozza és az általa vezetett minisztérium honlapján közzéteszi a központi költségvetési tervezés részletes ütemtervét, kereteit, tartalmi követelményeit, így különösen a tervezés során érvényesítendő számszerű és szabályozási követelményeket, a tervezéshez használt dokumentumokat, módszertani elveket, feltevéseket és paramétereket, továbbá az előírt adatszolgáltatások teljesítésének módját.

(2) A fejezetet irányító szerv az (1) bekezdés szerint közzétett tájékoztatóban meghatározottak alapján – a fejezetre nézve megállapított tervezett kiadási főösszeg megtartásával – megtervezi és egyezteti az államháztartásért felelős miniszterrel az általa irányított fejezetbe sorolt költségvetési szerv, központi kezelésű előirányzat és fejezeti kezelésű előirányzat, valamint az elkülönített állami pénzalap és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai tervezett bevételeit és kiadásait.

(3) A központi költségvetésről szóló törvény elkészítéséhez a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezet, valamint a besorolás szempontjából statisztikai módszertani vizsgálat alá vett jogi személy adatszolgáltatást teljesít az államháztartásért felelős miniszternek.

(4)40 Az államháztartásért felelős miniszter a (2) bekezdés szerinti egyeztetés és a (3) bekezdés szerinti adatszolgáltatás alapján a 29. § (1) bekezdése szerinti tervszámoknak megfelelően készíti elő a központi költségvetésről szóló törvény tervezetét. A 29. § (1) bekezdése szerinti tervszámoktól való eltérést és annak indokát a központi költségvetésről szóló törvény tervezetének indokolásában ismertetni kell.

13/A. §41 (1) A központi költségvetési tervezés során a kormányzati szektor egyenlegét az Alaptörvénnyel és az Európai Unió jogával összhangban e törvény rendelkezéseinek megfelelően kell meghatározni.

(2) A kormányzati szektor egyenlegét úgy kell meghatározni, hogy

a)42 a Gst. 2. §-a szerinti államadósság-mutató csökkenjen,

b) legyen összhangban a középtávú költségvetési cél elérésével, és

c)43 annak hiánya ne haladja meg a bruttó hazai terméknek a Gst. 2. § (1) bekezdés b) pontja szerint számított mértékének 3%-át.

(3)44 A Gst. 7. §-ában meghatározott esetben a (2) bekezdés c) pontjában meghatározott követelmény érvényesítésétől átmenetileg el lehet tekinteni, azzal, hogy annak okait a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat indokolásában részletesen be kell mutatni.

(4) Az Alaptörvényből és az Európai Unió jogából következő egyenleg számítási módját és az ahhoz szükséges paramétereket az államháztartásért felelős miniszter az általa vezetett minisztérium honlapján közzéteszi.

13/B. §45 A Kormány évente legalább két alkalommal, az aktuális és a következő három évre vonatkozóan makrogazdasági és költségvetési előrejelzést készít, és azt, valamint annak módszertanát nyilvánosságra hozza. A 13. §-ban és a 29. §-ban meghatározott költségvetési tervezésnek az így készült legfrissebb előrejelzésen kell alapulnia. Az előrejelzések részletszabályait és a közzététel módját a Kormány rendeletben határozza meg.

12. A központi költségvetésről szóló törvény szerkezete, tartalma

14. § (1) A központi költségvetésről szóló törvény a költségvetési bevételeket és költségvetési kiadásokat fejezetekbe tagolva (fejezetrend) állapítja meg.

(2) A központi költségvetésről szóló törvényben az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai alaponként külön fejezetben jelennek meg.

(3)46 A központi költségvetésről szóló törvény a helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatai támogatásait, valamint a részükre juttatandó költségvetési támogatásokat önálló fejezetként tartalmazza.

(4) A központi költségvetésről szóló törvény az (1) és (2) bekezdésben foglaltakon, valamint törvény által előírt önálló fejezeteken kívül fejezetként tartalmazza

a) a Nemzeti Földalapba sorolt vagyon,

b)47 a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (a továbbiakban: MNV Zrt.) rábízott vagyoni körébe tartozó vagyon,

c) az államháztartás központi alrendszere adóssága kezelésének, és

d) az állam más fejezetbe nem sorolható közvetlen

költségvetési bevételeit és költségvetési kiadásait.

(5)48

15. § (1) A fejezetek címekre, alcímekre, jogcímcsoportokra, jogcímekre tagozódnak. A központi költségvetésről szóló törvényben szereplő címek címrendet képeznek.

(2) A költségvetési szervek a fejezeteken belül címet alkotnak. A területileg széttagoltan működő, de azonos alaptevékenységet végző költségvetési szervek közül több is képezhet egy címet.

(3) A fejezeti kezelésű előirányzatok fejezetenként egy címet alkotnak. A fejezeti általános tartalékot fejezeti kezelésű előirányzatként kell megtervezni.

(4) A (2) és (3) bekezdésben nem szereplő költségvetési kiadásokat – az elkülönített állami pénzalapok, társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetési kiadásai kivételével – a központi kezelésű előirányzatok között kell megtervezni.

(5) A 14. § (3) és (4) bekezdése szerinti fejezetek kizárólag központi kezelésű előirányzatokat tartalmaznak.

(6)49 Az elkülönített állami pénzalap költségvetési bevételeit és költségvetési kiadásait tartalmazó fejezet az elkülönített állami pénzalap működéséről szóló törvényben meghatározott tartalmú költségvetési bevételi előirányzatokat és költségvetési kiadási előirányzatokat cím, alcím szerinti bontásban tartalmazza.

(7)50 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetési bevételeit és költségvetési kiadásait tartalmazó fejezet a szabályozási szempontból összetartozó költségvetési bevételi előirányzatokat és költségvetési kiadási előirányzatokat cím, alcím, jogcím-csoport, jogcím szerinti bontásban tartalmazza. A működési bevételek és kiadások címként jelennek meg, ezen belül alcímet alkotnak a központi hivatali szervek és az igazgatási szervek.

16. § (1)51 A központi költségvetésről szóló törvény az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek költségvetési kiadási előirányzatait működési kiadások és felhalmozási kiadások, kiemelt előirányzatok szerinti bontásban, bevételi előirányzataikat összesítve tartalmazza.

(2)52 A központi kezelésű előirányzatok és a fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetési bevételi előirányzatait és költségvetési kiadási előirányzatait a központi költségvetésről szóló törvény működési bevételek és működési kiadások, felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások, kiemelt előirányzat bontás nélkül, összesítve tartalmazza.

17. §53

18. §54

19. § (1)55 Az állami vagyonnal való gazdálkodásból származó bevételek és kiadások – törvény vagy a 6. § (7) bekezdésének eltérő rendelkezése hiányában – a központi költségvetés költségvetési bevételét és költségvetési kiadását képezik.

(2) Az állami vagyon értékesítéséből származó bevétel – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a 14. § (4) bekezdés a) és b) pontja szerinti fejezetek javára elszámolandó költségvetési bevételt képez.

20. § (1)56 Az Európai Unió költségvetéséből közvetlenül kapott támogatás összegét a felhasználás időpontjában lehet költségvetési bevételként elszámolni.

(2)57 Az európai uniós forrásból finanszírozott költségvetési támogatások azon – a központi költségvetésből megelőlegezett – részét, amelyet az Európai Bizottság végső egyenleg kifizetés formájában térít meg, a 14. § (4) bekezdés d) pontja szerinti fejezet költségvetési bevételei között kell elszámolni.

(3) Az európai uniós forrásból finanszírozott költségvetési támogatások azon, a központi költségvetésből – az uniós fejlesztések fejezet kivételével – megelőlegezett részét, amelyet az Európai Bizottság utólagos elszámolás alapján térít meg, a 14. § (4) bekezdés d) pontja szerinti fejezet bevételei között kell elszámolni.

21. § (1)58 A központi költségvetésről szóló törvényben rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékot kell képezni az év közben meghozott kormányzati döntésekből következő feladatok finanszírozására és az előirányzott, de elháríthatatlan ok miatt elmaradó költségvetési bevételek pótlására.

(2) A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék előirányzata nem lehet több a központi költségvetésről szóló törvény kiadási főösszegének 2%-ánál, és nem lehet kevesebb 0,5%-ánál.

(3) A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék terhére – az éves hatást tekintve – annak legfeljebb 40%-os mértékéig vállalható kötelezettség az első félévben. Ennél nagyobb kötelezettségvállaláshoz az Országgyűlés jóváhagyása szükséges.

(4)59 A céltartalék olyan, a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott költségvetési kiadási előirányzat, amely évközi kormányzati intézkedés fedezetéül szolgál, és amelynek célját és rendeltetését egyidejűleg meghatározták, azonban a költségvetési kiadási előirányzat felhasználásának fejezet, cím, alcím szerinti megoszlása a központi költségvetésről szóló törvény elfogadásakor még nem ismert.

(5) Ha a központi költségvetésről szóló törvény – ide nem értve a fejezeti általános tartalékot – az (1)–(4) bekezdésben foglaltakon kívül más tartalék létrehozásáról rendelkezik, a központi költségvetésről szóló törvényben meg kell határozni a tartalék célját, felhasználásának módját és feltételeit.

(6)60 A központi költségvetésről szóló törvény eltérő rendelkezése hiányában az e § szerinti tartalékok felhasználásáról a Kormány az államháztartásért felelős miniszter előterjesztése alapján egyedi határozatban rendelkezik.

13. A központi költségvetésről szóló törvény elfogadása

22. § (1)61 A Kormány a központi költségvetésről szóló törvényjavaslatot a Gst. szerint egyezteti a Költségvetési Tanáccsal.

(2)62 A Kormány október 15-éig – az országgyűlési képviselők általános választásának évében október 31-éig – benyújtja az Országgyűlésnek a központi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.

(3)63 A Kormány a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat indokolásában

a)64 tájékoztatást ad a több év költségvetési kiadási előirányzatait terhelő programok, beruházások és más fejlesztések későbbi évekre vonatkozó hatásairól,

b)65 a 29. § (1) bekezdése szerinti tervszámokkal összhangban, indokolással együtt bemutatja a költségvetési évet követő három év tervezett költségvetési bevételi előirányzatainak és költségvetési kiadási előirányzatainak keretszámait főbb csoportokban, valamint a 29. § (1) bekezdése szerinti tervszámoktól történő eltérés esetén az eltérés indokait,

c) mellékeli a Nyugdíjbiztosítási Alap bevételeire és kiadásaira vonatkozó demográfiai folyamatokat és az azok hatásait figyelembevevő ötven évre szóló előrejelzését,

d) ismerteti a kormányzati szektor egyenlegére és a strukturális egyenlegre vonatkozó tervezett mértékeket és azok indokait.

(4) Az Országgyűlés részére a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat benyújtásakor tájékoztatásul be kell mutatni

a)66 az államháztartás költségvetési bevételeit és költségvetési kiadásait mérlegszerűen (a továbbiakban: költségvetési mérleg) alrendszerenként és összevontan, közgazdasági és funkcionális tagolásban,

b) az államháztartás alrendszerei költségvetési egyenlegének összefüggését és kapcsolatát a 479/2009/EK rendelet szerinti kormányzati szektor hiányával, és az ugyanott meghatározott kamatkiadásokat figyelmen kívül hagyó elsődleges egyenlegmutatóval, és

c) a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat adóbevételeiben érvényesülő közvetett támogatásokat, így különösen az adóelengedéseket, adókedvezményeket tartalmazó kimutatást adónemenként.

(5)67 A Kormány a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat szerkezetéhez igazodó részletező táblázatokat és ezek szöveges indokolásait a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat benyújtását követő tíz napon belül, a központi költségvetésről szóló törvényjavaslatban foglaltak megalapozásához szükséges törvénymódosításokat tartalmazó törvényjavaslatot pedig akként nyújtja be az Országgyűlésnek, hogy az a központi költségvetésről szóló törvénnyel legalább egyidejűleg hatályba lépjen.

(6)68

(7)69

(8)70

14. A helyi önkormányzat költségvetési rendelete

23. § (1) A helyi önkormányzat a költségvetését költségvetési rendeletben állapítja meg.

(2)71 A helyi önkormányzat költségvetése tartalmazza

a) a helyi önkormányzat költségvetési bevételi előirányzatait és költségvetési kiadási előirányzatait

aa) működési bevételek és működési kiadások, felhalmozási bevételek és felhalmozási kiadások, kiemelt előirányzatok, és

ab) kötelező feladatok, önként vállalt feladatok és államigazgatási feladatok

szerinti bontásban,

b) a helyi önkormányzat által irányított költségvetési szervek költségvetési bevételi előirányzatait és költségvetési kiadási előirányzatait

ba) kiemelt előirányzatok,

bb) kötelező feladatok, önként vállalt feladatok és államigazgatási feladatok

szerinti bontásban,

c) a költségvetési egyenleg összegét működési bevételek és működési kiadások egyenlege és a felhalmozási bevételek és a felhalmozási kiadások egyenlege szerinti bontásban,

d) a költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló, a 6. § (7) bekezdés a) pont ab) és ac) alpontja szerinti finanszírozási bevételi előirányzatokat,

e) a d) ponton túli költségvetési hiány külső finanszírozására vagy a költségvetési többlet felhasználására szolgáló finanszírozási bevételi előirányzatokat és finanszírozási kiadási előirányzatokat,

f) a költségvetési év azon fejlesztési céljait, amelyek megvalósításához a Gst 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügylet megkötése válik vagy válhat szükségessé, az adósságot keletkeztető ügyletek várható együttes összegével együtt,

g) a Gst 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletekből és az önkormányzati garanciákból és önkormányzati kezességekből fennálló kötelezettségeit az adósságot keletkeztető ügyletek futamidejének végéig, illetve a garancia, kezesség érvényesíthetőségéig, és a Gst 45. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján kiadott jogszabályban meghatározottak szerinti saját bevételeit, és

h) a költségvetés végrehajtásával kapcsolatos hatásköröket, így különösen a Mötv. 68. § (4) bekezdése szerinti értékhatárt, a finanszírozási bevételekkel és a finanszírozási kiadásokkal kapcsolatos hatásköröket, valamint a 34. § (2) bekezdése szerinti esetleges felhatalmazást.

(3) A költségvetési rendeletben elkülönítetten szerepel az évközi többletigények, valamint az elmaradt bevételek pótlására szolgáló általános tartalék és céltartalék.

(4)72 A Mötv. 111. § (4) bekezdésének alkalmazásában működési hiányon a (2) bekezdés e) pontja szerinti külső finanszírozású működési célú költségvetési hiányt kell érteni.

15. A költségvetési rendelet előkészítése, elfogadása

24. § (1)73

(2)74 A jegyző, főjegyző (a továbbiakban együtt: jegyző) a költségvetési rendelet-tervezetet a 29/A. § szerinti tervszámoknak megfelelően készíti elő. A tervszámoktól csak a külső gazdasági feltételeknek a tervszámok elfogadását követően bekövetkezett lényeges változása esetén térhet el, az eltérést és annak indokát a költségvetési rendelet-tervezet indokolásában ismertetni kell.

(3)75 A jegyző által a (2) bekezdés szerint előkészített költségvetési rendelet-tervezetet a polgármester a központi költségvetésről szóló törvény hatálybalépését követő negyvenötödik napig nyújtja be a képviselő-testületnek.

(4) A költségvetés előterjesztésekor a képviselő-testület részére tájékoztatásul a következő mérlegeket és kimutatásokat kell – szöveges indokolással együtt – bemutatni:

a) a helyi önkormányzat költségvetési mérlegét közgazdasági tagolásban, előirányzat felhasználási tervét,

b)76 a többéves kihatással járó döntések számszerűsítését évenkénti bontásban és összesítve,

c)77 a közvetett támogatásokat – így különösen adóelengedéseket, adókedvezményeket – tartalmazó kimutatást, és

d)78 a 29/A. § szerinti tervszámoknak megfelelően a költségvetési évet követő három év tervezett bevételi előirányzatainak és kiadási előirányzatainak keretszámait főbb csoportokban, és a 29/A. § szerinti tervszámoktól történő esetleges eltérés indokait.

16. A helyi önkormányzat átmeneti gazdálkodásának szabályai

25. § (1)79 Ha a költségvetési rendeletet a képviselő-testület a költségvetési évben legkésőbb március 15-ig nem fogadta el, az átmeneti gazdálkodásról rendeletet alkot, amelyben felhatalmazást ad, hogy a helyi önkormányzat és költségvetési szervei a bevételeiket folytatólagosan beszedhessék, kiadásaikat teljesítsék.

(2) Az átmeneti gazdálkodásról szóló rendeletben meg kell határozni a felhatalmazás időtartamát. A felhatalmazás az új költségvetési rendelet hatálybalépésének napján megszűnik.

(3) Ha a képviselő-testület a költségvetési rendeletet a költségvetési év kezdetéig vagy az átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet hatályvesztéséig nem alkotta meg, és az átmeneti gazdálkodásról rendeletet nem alkotott, vagy az átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet hatályát vesztette, a polgármester jogosult a helyi önkormányzatot megillető bevételek beszedésére és az előző évi kiadási előirányzatokon belül a kiadások arányos teljesítésére.

(4)80 A (3) bekezdés alapján folytatott gazdálkodásról a képviselő-testület részére a polgármester beszámol. A képviselő-testület az új költségvetési rendeletet az (1) és (3) bekezdés szerint beszedett bevételeket és teljesített kiadásokat az új költségvetési rendeletbe beépítve fogadja el.

17. A nemzetiségi önkormányzatok, társulások, térségi fejlesztési tanácsok költségvetése

26. § (1)81 A nemzetiségi önkormányzatra, a társulásra és az általuk irányított költségvetési szervekre a 23–25. § rendelkezéseit kell alkalmazni, azzal, hogy

a) költségvetési rendeleten költségvetési határozatot kell érteni,

b) a képviselő-testület hatáskörét a nemzetiségi önkormányzat képviselő-testülete vagy a társulási tanács gyakorolja,

c) a polgármester részére meghatározott feladatokat a nemzetiségi önkormányzat elnöke vagy a társulási tanács elnöke látja el,

d) a jegyző részére meghatározott feladatokat – a helyi nemzetiségi önkormányzatok kivételével – az országos nemzetiségi önkormányzat hivatalvezetője vagy a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szerv vezetője látja el.

(2) A térségi fejlesztési tanácsra a 23–25. § rendelkezéseit kell alkalmazni, azzal, hogy költségvetési rendeleten költségvetési határozatot kell érteni, a képviselő-testület hatáskörét a térségi fejlesztési tanács tagjai gyakorolják, a polgármester részére meghatározott feladatokat a térségi fejlesztési tanács elnöke, a jegyző részére meghatározott feladatokat a térségi fejlesztési tanács munkaszervezetének vezetője látja el.

18.82

27. §

19. A költségvetés elfogadását követő feladatok

28. §83 (1) A fejezetet irányító szerv vezetője az általa irányított fejezetbe sorolt kiadási előirányzat felhasználásának szabályait – az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek kiadási előirányzata és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai előirányzatai kivételével – az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben állapítja meg. Jogalkotási jog hiányában a fejezetet irányító szerv vezetője – az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével – belső szabályzatot ad ki.

(2) Az (1) bekezdés szerinti rendeletben, belső szabályzatban a felhasználást – a költségvetési évre tekintet nélkül – mindaddig szabályozni kell, amíg annak eredeti vagy módosított kiadási előirányzatai terhére kifizetés teljesíthető.

28/A. §84 (1) A központi költségvetésről szóló törvényben foglaltak alapján az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, a központi kezelésű előirányzat, a fejezeti kezelésű előirányzat, az elkülönített állami pénzalap és a társadalombiztosítás pénzügyi alapja bevételeiről és kiadásairól kiemelt előirányzatok és finanszírozási bevételi előirányzatok és finanszírozási kiadási előirányzatok bontású kincstári költségvetést kell készíteni.

(2) Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja kincstári költségvetésben, a helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, térségi fejlesztési tanács, valamint az általuk irányított költségvetési szerv költségvetési rendeletben, határozatban megállapított bevételi és kiadási előirányzatai egységes rovatrend szerinti részletezéséről a Kormány rendeletében foglaltak szerint elemi költségvetést kell készíteni. A Kormány rendelete elrendelheti az elemi költségvetésben egyéb, a gazdálkodással összefüggő tervadatok szerepeltetését is.

(3) A kincstári költségvetésnek és az elemi költségvetésnek, illetve a költségvetési rendeletnek, határozatnak és az elemi költségvetésnek kiemelt előirányzati és finanszírozási bevételi előirányzati, finanszírozási kiadási előirányzati szinten meg kell egyeznie.

(4) A helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás, a térségi fejlesztési tanács és az általuk irányított költségvetési szerv elemi költségvetését a polgármester, a nemzetiségi önkormányzat elnöke, a társulási tanács elnöke vagy a térségi fejlesztési tanács elnöke hagyja jóvá. E bekezdés alkalmazásában a közös önkormányzati hivatal esetén polgármester alatt a közös önkormányzati hivatal irányító szervének vezetőjét kell érteni.

20. A középtávú tervezés

29. §85 (1)86 A Kormány december 31-éig egyedi határozatban megállapítja a központi költségvetés – a központi költségvetésről szóló törvényben megállapított fejezetek szerinti bontású – költségvetési bevételeinek és költségvetési kiadásainak, valamint költségvetési egyenlegének a költségvetési évet követő három évre tervezett összegét.

(2)87 A fejezetet irányító szerv vezetője az (1) bekezdés szerinti tervszámok megállapításához a Kormány rendeletében meghatározottak szerint adatot szolgáltat.

29/A. §88 A helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat és a társulás évente, legkésőbb a költségvetési rendelet, határozat elfogadásáig határozatban állapítja meg

a)89 a Gst. 45. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján kiadott jogszabályban meghatározottak szerinti saját bevételeinek és

b)90 a Gst. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek

a költségvetési évet követő három évre várható összegét.

IV. Fejezet

A KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI

21. Általános szabályok

30. § (1)91 A bevételi előirányzatok és a kiadási előirányzatok módosítása, átcsoportosítása lehet csak az adott költségvetési évben érvényesülő (a továbbiakban: egyszeri) vagy a költségvetési éven túl tartósan érvényesülő (a továbbiakban: tartós).

(2)92

(3)93 A költségvetési bevételi előirányzatok – Kormány rendeletében és a 31. § (1) bekezdésében meghatározott kivételekkel – kizárólag azok túlteljesítése esetén növelhetők, és a költségvetési bevételek tervezettől történő elmaradása esetén azokat csökkenteni kell.

(4)94 A Kormány – a nemzetbiztonsági szolgálatok alaptevékenységével összefüggő, nemzetbiztonsági szempontból speciális többletbevételei kivételével – rendeletben meghatározhatja a költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat bevételi előirányzatain felüli többletbevétel felhasználásának korlátait.

22. A központi költségvetés előirányzatainak módosítása, átcsoportosítása

31. §95 (1) A központi kezelésű előirányzatok, az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetési bevételi előirányzatait – és szükség szerint ezzel összhangban a költségvetési kiadási előirányzatait – módosítani kell, ha az adott költségvetési bevételre vonatkozó jogszabályi előírások év közben változnak.

(2) Az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetési bevételi előirányzatait és költségvetési kiadási előirányzatait az (1) bekezdésben meghatározott eseten kívül – a 86. § (4) bekezdése szerint esetben az államháztartásért felelős miniszter hozzájárulásával – a fejezetet irányító szerv módosíthatja, ha a költségvetési bevételi előirányzatok túlteljesítése vagy a felülvizsgált és jóváhagyott előző évi költségvetési maradvány erre fedezetet biztosít.

(3) Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat bevételi előirányzatai és kiadási előirányzatai a Kormány rendeletében foglalt esetekben módosíthatók.

32. § A központi költségvetésről szóló törvény csak a következő költségvetési kiadások tekintetében adhat felhatalmazást előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül az eredeti előirányzaton felüli kiadás teljesítésére:

a) az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos költségvetési kiadás,

b) jogszabály által alanyi jogon összegszerűen megállapított, továbbá magánszemélyeket jogszabályban meghatározott feltételek alapján megillető támogatásokkal kapcsolatos költségvetési kiadás,

c)96 az állammal szemben folyamatban lévő peres ügyekkel és az állam által fizetendő kártérítésekkel, kártalanításokkal, továbbá sérelemdíjakkal kapcsolatos költségvetési kiadás,

d)97 a Kormány által egyedi határozatban biztosított beruházás-ösztönzési célú költségvetési kiadás,

e) az állami kezességekkel, állami garanciákkal, állami viszontgaranciákkal, kiállítási garanciákkal és viszontgaranciákkal kapcsolatos költségvetési kiadás,

f) devizában teljesítendő költségvetési kiadás, az árfolyamváltozás hatásának mértékéig, és

g) adósságszolgálattal kapcsolatos kiadás.

33. §98 (1) A fejezetet irányító szerv a Kormány rendeletében meghatározott esetekben a költségvetési évben a fejezeten belül új alcímet, jogcímcsoportot, jogcímet hozhat létre. Más esetben a fejezet címrendjének és a címrend alá rendezett alcímek, jogcímcsoportok módosítására, kiegészítésére a Kormány irányítása alá tartozó fejezetek esetén a Kormány, a Kormány irányítása alá nem tartozó fejezetek esetén az Országgyűlés egyedi határozatban jogosult.

(2) A központi költségvetésről szóló törvény és e törvény eltérő rendelkezése hiányában a központi költségvetésről szóló törvény által megállapított kiadási előirányzatok közötti előirányzat-átcsoportosításra a Kormány irányítása alá tartozó fejezet terhére történő előirányzat-átcsoportosítás esetén a Kormány, a nem a Kormány irányítása alá tartozó fejezet terhére történő előirányzat-átcsoportosítás esetén az Országgyűlés egyedi határozatban jogosult.

(3) A központi költségvetésről szóló törvény eltérő rendelkezése hiányában a fejezetet irányító szerv az általa irányított fejezetbe sorolt

a) költségvetési szervek kiadási előirányzatai terhére előirányzat-átcsoportosítást hajthat végre, ha a költségvetési szerv kiadási előirányzatain megtakarítás keletkezik vagy az átcsoportosítás a közfeladatok változásával, költségvetési szervek alapításával, átalakításával vagy megszüntetésével kapcsolatban szükséges,

b) fejezeti kezelésű előirányzatok és elkülönített állami pénzalapok kiadási előirányzatai terhére előirányzat-átcsoportosítást hajthat végre, ha

ba) azokon megtakarítás keletkezik,

bb) az előirányzat-átcsoportosítás a közfeladatok változásával kapcsolatban szükséges,

bc) a fejezeti általános tartalék fejezeten belüli előirányzat-átcsoportosítása előre nem valószínűsíthető és nem tervezhető költségvetési kiadás teljesítéséhez szükséges,

bd) az az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv részére költségvetési támogatás biztosításával kapcsolatban szükséges,

be) az európai uniós források felhasználásához kapcsolódik vagy

bf) elkülönített állami pénzalap javára feladatátadással kapcsolatban szükséges.

(4) A (3) bekezdés alapján

a) fejezeten belüli előirányzat-átcsoportosításra a fejezetet irányító szerv egyoldalú jognyilatkozata alapján,

b) fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításra az érintett fejezetet irányító szervek megállapodása alapján

kerülhet sor.

(5) Az államháztartásért felelős miniszter előzetes hozzájárulására van szükség a (3) bekezdés a) pontja szerinti előirányzat-átcsoportosításhoz, ha az fejezetek között történik és a (3) bekezdés b) pont ba) és bb) alpontja szerinti előirányzat-átcsoportosításhoz. Nem kell az államháztartásért felelős miniszter hozzájárulása, ha az előirányzat-átcsoportosítás a Kormány irányítása alá tartozó fejezetet nem érint.

(6) A kincstár a központi költségvetésről szóló törvény szerinti szerkezetben és bontásban havonta közzéteszi a honlapján az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek, továbbá a központi kezelésű előirányzatok, fejezeti kezelésű előirányzatok, elkülönített állami pénzalapok és társadalombiztosítás pénzügyi alapjai eredeti előirányzatait, módosított előirányzatait, valamint teljesítési adatait.

(7) Az előirányzat-átcsoportosítás formai követelményeit a Kormány rendeletben állapítja meg.

23. Az előirányzatok módosítása, átcsoportosítása az államháztartás önkormányzati alrendszerében

34. §99 (1) A helyi önkormányzat költségvetési rendeletében megjelenő bevételek és kiadások módosításáról, a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításról a (2) és (3) bekezdésben meghatározott kivétellel a képviselő-testület dönt.

(2) A helyi önkormányzat költségvetési rendelete a polgármester számára lehetővé teheti a helyi önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítását és a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosítást.

(3)100 A helyi önkormányzati költségvetési szerv bevételi előirányzatai és kiadási előirányzatai a Kormány rendeletében meghatározott esetben a helyi önkormányzati költségvetési szerv saját hatáskörében módosíthatóak, a kiadási előirányzatok egymás között átcsoportosíthatóak.

(4)101 A képviselő-testület a (2) és (3) bekezdés szerinti előirányzat-módosítás, előirányzat-átcsoportosítás átvezetéseként – az első negyedév kivételével – negyedévenként, a döntése szerinti időpontokban, de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-i hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. Ha év közben az Országgyűlés – a helyi önkormányzatot érintő módon – a 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetben meghatározott támogatások költségvetési kiadási előirányzatait zárolja, azokat csökkenti, törli, az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul a képviselő-testület elé kell terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását.

(5)102 A nemzetiségi önkormányzat, a társulás, a térségi fejlesztési tanács, valamint az általuk irányított költségvetési szervek bevételi előirányzatainak és kiadási előirányzatainak módosítására, átcsoportosítására az (1)–(4) bekezdést kell alkalmazni, azzal hogy a képviselő-testület hatáskörét a nemzetiségi önkormányzat testülete, közgyűlése, a társulási tanács, illetve a térségi fejlesztési tanács tagjai gyakorolják, polgármesteren a nemzetiségi önkormányzat elnökét, a társulási tanács elnökét, illetve a térségi fejlesztési tanács elnökét kell érteni.

(6)103

24. 104 A kiemelt előirányzatok, rovatok közötti átcsoportosítás

35. §105 A kiemelt előirányzatok és a kiemelt előirányzaton belüli rovatok közötti átcsoportosítás lehetőségét a Kormány rendeletben határozza meg.

25. Kötelezettségvállalás, pénzügyi ellenjegyzés

36. § (1)106 A 32. §-ban és az (5) bekezdésben foglalt kivételekkel a költségvetési év kiadási előirányzatai és – ha jogszabály azt lehetővé teszi – a 49. § szerinti lebonyolító szerv számára a Kormány rendeletében meghatározottak szerinti rendelkezésre bocsátott összeg terhére kötelezettségvállalásra az azokat terhelő korábbi kötelezettségvállalásokkal és más fizetési kötelezettségekkel csökkentett összegű eredeti vagy módosított kiadási előirányzatok (a továbbiakban: szabad előirányzat) mértékéig kerülhet sor.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában más fizetési kötelezettségnek a jogszabályon, jogerős vagy fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható bírósági, hatósági döntésen, vagy más, a fizetési kötelezettség összegét vagy az összeg megállapításának módját, továbbá a felek valamennyi jogát és kötelezettségét megállapító kötelező előíráson alapuló fizetési kötelezettség minősül.

(3)107 Az (1) bekezdés szerinti kötelezettségvállalás esetén a pénzügyi teljesítésnek – a Kormány rendeletében foglalt kivételekkel – legkésőbb a költségvetési év december 31-éig meg kell történnie.

(4)108 Az (5) bekezdésben foglaltak, valamint a 20. § (1) bekezdése szerinti pénzeszközök terhére vállalt kötelezettségek kivételével több év, vagy a költségvetési éven túli év kiadási előirányzata terhére kötelezettségvállalásra

a)109 az államháztartás központi alrendszerében a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai, valamint a 14. § (3) bekezdés és (4) bekezdés c) és d) pontja szerinti fejezetek kiadási előirányzatai esetén törvényben foglaltak szerint, egyéb esetben a költségvetési évet követő három évben a 29. § (1) bekezdése szerinti kiadási tervszámokkal, az azt követő években a kiadási tervszámok utolsó évére megállapított kiadási tervszámmal,

b) az államháztartás önkormányzati alrendszerében az irányító szerv által megállapított, ennek hiányában a költségvetési év kiadási előirányzataival

megegyező összegű kiadási előirányzatok szabad előirányzatának mértékéig kerülhet sor, amelynek fedezetét a kötelezettséget vállalónak a tervezésekor biztosítania kell.

(4a)110 A 49. § szerinti lebonyolító szerv számára a Kormány rendeletében meghatározottak szerinti rendelkezésre bocsátott összeg terhére – a 32. § a) pontja szerinti költségvetési kiadási előirányzatok kivételével – több évre, vagy a költségvetési éven túli évre szóló kötelezettség nem vállalható.

(5)111 A Kormány által egyedi határozatban biztosított beruházásösztönzési célú költségvetési támogatások esetén a költségvetési éven túli évek költségvetési kiadási előirányzatai terhére vállalható kötelezettségek felső korlátját a központi költségvetésről szóló törvény állapítja meg. A költségvetési év költségvetési kiadási előirányzatain felül a költségvetési évben a Kormány egyedi döntésével vállalható kötelezettség.

(6) Kormányrendelet meghatározhatja a kötelezettségvállalás további feltételeit.

(7) A kötelezettségvállalásra jogosult személyek körét a Kormány rendeletben határozza meg.

37. § (1) Kötelezettséget vállalni a Kormány rendeletében foglalt kivételekkel csak pénzügyi ellenjegyzés után, a pénzügyi teljesítés esedékességét megelőzően, írásban lehet. A pénzügyi ellenjegyzőnek meg kell győződnie arról, hogy a szabad előirányzat rendelkezésre áll, a tervezett kifizetési időpontokban a pénzügyi fedezet biztosított, és a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat.

(2) A pénzügyi ellenjegyzésre jogosult személyek körét, a pénzügyi ellenjegyző feladatait, összeférhetetlenségének eseteit, képesítési követelményeit a Kormány rendeletben határozza meg.

26. A teljesítés igazolása, érvényesítés, utalványozás

38. § (1)112 A bevételi előirányzatok javára bevételt elszámolni és a kiadási előirányzatok terhére kifizetést elrendelni – a Kormány rendeletében meghatározott kivételekkel – utalványozás alapján lehet. A kiadási előirányzatok terhére történő utalványozásra – a Kormány rendeletében meghatározott kivételekkel – a teljesítés igazolását, és az annak alapján végrehajtott érvényesítést követően kerülhet sor.

(1a)113

(2) A teljesítés igazolására, utalványozásra, érvényesítésre jogosultakat, feladataikat, összeférhetetlenségük eseteit, és az érvényesítő képesítési követelményeit a Kormány rendeletben határozza meg.

27. A költségvetési főfelügyelő, felügyelő

39. § (1)114 Az államháztartásért felelős miniszter a Kormány irányítása alá tartozó fejezetet irányító szervhez, a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervhez, valamint az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szerveihez költségvetési főfelügyelőt, felügyelőt rendelhet ki. Az államháztartásért felelős miniszter a költségvetési főfelügyelő, felügyelő kirendelésére vonatkozó döntését az érintett fejezetet irányító szerv vezetőjével és a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszterrel előzetesen egyezteti.

(2) A költségvetési főfelügyelő, felügyelő a gazdálkodás költségvetés-politikával való összhangja és a takarékos, szabályszerű, eredményes működés érdekében a Kormány rendeletében meghatározott intézkedéseket tehet, így különösen előzetesen véleményezi a kötelezettségvállalásra irányuló eljárásokat és a nagy összegű kötelezettségvállalások tekintetében kifogással élhet.

(3)115 A költségvetési főfelügyelő, felügyelő határozott időtartamra szóló megbízásáról és a megbízás visszavonásáról az államháztartásért felelős miniszter gondoskodik. A költségvetési főfelügyelő, felügyelő tevékenységének szakmai irányítását az államháztartásért felelős miniszter végzi.

(4) A költségvetési főfelügyelő, felügyelő felett a (3) bekezdésben foglaltakon felüli munkáltatói jogokat a kincstár vezetője gyakorolja. A kincstár elnöke e jogkörök gyakorlásában nem utasítható.

(5)116 A költségvetési főfelügyelő kormányzati szolgálati jogviszonyára a minisztériumban főosztályvezetői munkakörben, a költségvetési felügyelő kormányzati szolgálati jogviszonyára a minisztériumban főosztályvezető-helyettesi munkakörben alkalmazott kormánytisztviselőre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

28. Rendkívüli intézkedések

40. § (1)117 A Kormány a központi költségvetés költségvetési egyenlegének, vagy a Gst. 4. § (1) bekezdése alapján a központi költségvetésről szóló törvényben megállapított értékeknek a tervezettől eltérő, kedvezőtlen alakulása esetén a központi költségvetés költségvetési kiadási előirányzatait – a (2) bekezdésben foglalt kivételekkel – zárolhatja, csökkentheti, törölheti azon költségvetési kiadási előirányzatok kivételével, amelyek évközi módosításának, átcsoportosításának jogát az Országgyűlés magának tartotta fenn.

(2)118 A zárolás nem vonatkozhat a 32. § szerinti költségvetési kiadási előirányzatokra és az európai uniós forrásokból finanszírozott költségvetési kiadási előirányzatokra.

(3)119 A zárolás feloldásáról vagy a zárolt összegnek megfelelő költségvetési kiadási előirányzat csökkentéséről, törléséről legkésőbb a költségvetési év zárását megelőzően intézkedni kell.

(4)120 Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, vagy ennek következményei elhárítása céljából a Kormány e törvény rendelkezéseitől eltérő átmeneti intézkedéseket hozhat, amelyről az Országgyűlés legközelebbi ülésén be kell számolnia. E jogkörében a Kormány az (1) bekezdésben foglaltakon túl a központi költségvetésről szóló törvényben nem szereplő költségvetési kiadásokat teljesíthet és rendkívüli fizetési kötelezettséget írhat elő.

(5) Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás, vagy ennek következményei elhárítása céljából a polgármester e törvény rendelkezéseitől eltérő, a helyi önkormányzat költségvetése körében a (4) bekezdés szerint átmeneti intézkedéseket hozhat, amelyekről a képviselő-testület legközelebbi ülésén be kell számolnia.

40/A. §121

V. Fejezet

A GAZDÁLKODÁS SAJÁTOS SZABÁLYAI

29. Az előirányzatok felhasználásának korlátai, bírságbevételek

41. § (1)122 Törvény eltérő rendelkezése hiányában a költségvetési szerv, valamint az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kiadási előirányzatai terhére azok kezelő szerve jogi személyt, jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetet nem hozhat létre, abban tagsági, részesedési viszonyt nem szerezhet, és ahhoz nem csatlakozhat.

(2)123 Törvény eltérő rendelkezése hiányában az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv kiadási előirányzatai terhére támogatás, adomány, és más ellenérték nélküli kötelezettség nem vállalható, valamint kifizetés nem teljesíthető.

(3)124 A (2) bekezdésben foglaltak nem vonatkoznak a költségvetési szerv foglalkoztatottjai számára jogszabály alapján nyújtható munkáltatói kölcsönökre, támogatásokra, az ellátottak pénzbeli juttatásaira, valamint a költségvetési szerv által foglalkoztatottak jóléti célú – oktatási, szociális vagy sportcélú – tevékenységet végző szervezetének juttatott támogatásokra.

(4)125 A költségvetési szerv saját nevében a Gst. 3. § (1) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletet érvényesen nem köthet, továbbá

a) törvényben meghatározott kivétellel értékpapírt nem bocsáthat ki, nem szerezhet meg,

b)126 faktoringot magában foglaló szerződést nem köthet, és

c) garanciát és kezességet nem vállalhat.

(5)127 A (4) bekezdés rendelkezéseit alkalmazni kell a fejezeti kezelésű előirányzatok, elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kiadási előirányzatai terhére végzett ügyletekre is.

(6)128 Az államháztartás központi alrendszerében a kiadási előirányzatok terhére nem köthető olyan jogi személlyel, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettel érvényesen visszterhes szerződés, illetve létrejött ilyen szerződés alapján nem teljesíthető kifizetés, amely szervezet nem minősül átlátható szervezetnek. A kötelezettséget vállaló ezen feltétel ellenőrzése céljából, a szerződésből eredő követelések elévüléséig az 55. § szerint jogosult a jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet átláthatóságával összefüggő, az 55. §-ban meghatározott adatokat kezelni azzal, hogy ahol az 55. § kedvezményezettről rendelkezik, azon a jogi személyt, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetet kell érteni. Jogszabály más feltételeket is megállapíthat a visszterhes szerződések megkötésének vagy azok alapján történő kifizetések feltételeként.

41/A. §129 Valamely természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli más szervezet fizetési kötelezettségének az állam vagy az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv által történő átvállalásáról kizárólag az Országgyűlés dönthet a központi költségvetésről szóló törvényben.

42. § (1)130 Az önálló szabályozó szerv kivételével az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv által kiszabott és beszedett bírság, annak késedelmi kamata és pótléka a költségvetési szervnél és területi szerveinél nem használható fel. A beszedett bírság, késedelmi kamat, pótlék – a bírságból jogszabály alapján a helyi önkormányzatot megillető rész kivételével – a 14. § (4) bekezdés d) pontja szerinti fejezet javára elszámolandó költségvetési bevételt képez.

(2)131 A beszedett bírság tekintetében keletkező visszafizetési kötelezettséget a bírságot felhasználó költségvetési szerv vagy – az (1) bekezdés szerinti esetben – a 14. § (4) bekezdés d) pontja szerinti fejezet terhére kell teljesíteni.

(3)132 Törvény eltérő rendelkezése hiányában – a bíróság, ügyészség által kiszabott eljárási bírság és rendbírság kivételével – a jogerősen kiszabott és meg nem fizetett bírság, valamint a meg nem fizetett bírság miatt jogerősen kiszabott és meg nem fizetett késedelmi pótlék köztartozásnak minősül, és adók módjára kell behajtani.

30.133 Személyi juttatások, illetményszámfejtés

43. § (1) A személyi juttatások kiemelt előirányzatot a foglalkoztatottak jogviszonyaira és a személyi juttatások kiemelt előirányzaton elszámolandó egyéb juttatásokra vonatkozó szabályok alapján kell megállapítani. A személyi juttatások kiemelt előirányzata a megfelelő összegű munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kiemelt előirányzat nélkül nem tervezhető és hagyható jóvá.

(2) A költségvetési szervnél foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítéséhez kapcsolódóan legfeljebb az (1) bekezdés szerint számított személyi juttatások kiemelt előirányzat törvény alapján járó munkabérek, illetmények fedezetére szolgáló részének megfelelő mértékéig, a munkavégzésre irányuló más jogviszony létesítéséhez kapcsolódóan legfeljebb az (1) bekezdés szerint számított személyi juttatások kiemelt előirányzat munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások fedezetére szolgáló részének megfelelő mértékéig vállalható kötelezettség.

44. § (1) Az államháztartásban a személyi juttatások kiemelt előirányzaton elszámolandó kiadásokkal kapcsolatos számfejtési és az ehhez kapcsolódó kifizetőhelyi feladatok ellátása és – a nemzetiségi önkormányzat, a térségi fejlesztési tanács kivételével – a törvényben meghatározott, az állami adóhatóság felé teljesítendő bevallási és befizetési kötelezettségek teljesítése központosítottan, a kincstár által működtetett központosított illetményszámfejtés útján történik. Az állami adóhatóság felé teljesítendő bevallási és befizetési kötelezettségek központosított teljesítésére a tárgyhónapot követő hónap 20. napjáig kerül sor.

(2) A kincstárral kötött megállapodás alapján a központosított illetményszámfejtéshez az államháztartásba nem tartozó szerv, szervezet is csatlakozhat. A megállapodás alapján végzett központosított illetményszámfejtés nem terjed ki az állami adóhatóság felé teljesítendő bevallási és befizetési kötelezettségek központosított teljesítésére.

(3) A központosított illetményszámfejtésre alkalmazott rendszer a költségvetési szervekre, a helyi önkormányzatokra, a nemzetiségi önkormányzatokra, a társulásokra és a térségi fejlesztési tanácsokra vonatkozó, a törzskönyvi nyilvántartásban szereplő adatokat a törzskönyvi nyilvántartásból veszi át.

31. Az állami vagyonnal való gazdálkodás sajátos államháztartási szabályai

45. § (1)134 Az állam nevében hitelt, kölcsönt az állam többségi befolyása alatt álló gazdasági társaság részére – a törvényben vagy miniszteri rendeletben kijelölt, valamint az Nvt. 8. § (7) bekezdése szerinti meghatalmazott tulajdonosi joggyakorló esetén annak kezdeményezésére – az MNV Zrt., a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló törvényben az MFB Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok esetében az MFB Zrt. nyújthat.

(1a)135 Az (1) bekezdés szerinti hitel, kölcsön nyújtásához, átütemezéséhez a Vtv. 3. § (2) bekezdés a) pontja szerinti és az MFB Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaság esetén az államháztartásért felelős miniszter és a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter, egyéb gazdasági társaság esetén az államháztartásért felelős miniszter és az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter előzetes jóváhagyása szükséges.

(2)136 Az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti tulajdonosi joggyakorló az állam tulajdonában és tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaságnak az állam nevében tőkeemelést és támogatást – kivéve a szakmai feladatok ellátásához nyújtott támogatást – az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter, a Vtv. 3. § (2) bekezdés a) pontja szerinti és az MFB Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaság esetén a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter előzetes jóváhagyásával nyújthat. A jóváhagyásról az államháztartásért felelős miniszter és az állami támogatások versenyszempontú ellenőrzéséért felelős írásos véleményének ismeretében kell dönteni.

(3)137 Az állami vagyonnal való gazdálkodás során a tulajdonosi joggyakorló saját nyilvántartásaiban nem számolhatja el az állam nevében végzett műveletek hatását.

(4) Ha az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv jogszabály, vagy az MNV Zrt.-vel kötött szerződés alapján használt állami vagyon használatát, vagy az őt megillető más jog gyakorlását visszterhes szerződés alapján harmadik személynek átengedi, az ebből származó költségvetési bevétel – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a költségvetési szervet illeti meg.

(5)138 A 6. § (7) bekezdés b) pont bc) alpontja alapján nyújtott tulajdonosi kölcsön vissza nem térülő összegét költségvetési kiadásként kell elszámolni a visszafizetés elmaradásának – így különösen a kölcsön, követelés elengedésének, beszámításának vagy tőkévé alakításának – időpontjában.

45/A. §139 (1)140 Az állam Magyarország területén székhellyel rendelkező, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény alapján banknak minősülő hitelintézetben a piaci magánbefektető elv alapján, jogi és adózási megfelelőségi vizsgálat lefolytatását követően, középtávú üzleti tervvel alátámasztott alaptőke-felemeléssel, a központi költségvetésről szóló törvényben biztosított költségvetési kiadási előirányzat terhére tulajdonosi részesedést szerezhet.

(2)141 Az alaptőke felemelésére vonatkozó, valamint az állam tulajdonszerzésének bejegyzésére irányuló jogügylet tekintetében, továbbá a hatósági és bírósági eljárásokban az államot a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter képviseli.

(3)142 Az (1) bekezdésben meghatározott alaptőke-felemeléssel megszerzett állami tulajdonosi részesedéssel működő bank (a továbbiakban: Bank) állami tulajdonú részesedése tekintetében a tulajdonosi jogok gyakorlására a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter jogosult.

(4) A (2) és (3) bekezdés esetében a 41. § (1) bekezdése nem alkalmazandó.

45/B. §143 (1)144 A Bankra a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvényben foglaltakat az e törvényben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) A Bank ügyvezető szerve az igazgatóság, amely az igazgatóság elnökéből és további igazgatósági tagokból áll.

(3) A Bank munkaszervezetének élén vezérigazgató áll, akinek feladatait és hatáskörét az igazgatóság határozza meg.

(4) A vezérigazgató és a vezérigazgató helyettesei felett a munkáltatói jogokat az igazgatóság gyakorolja.

(5) A Bank működésének, valamint az állami vagyonnal való gazdálkodásának ellenőrzését felügyelő bizottság végzi.

(6) Nem lehet az igazgatóság vagy a felügyelő bizottság tagja, aki

a) országgyűlési, illetve önkormányzati képviselő, miniszter, polgármester, főpolgármester,

b) büntetett előéletű,

c) a vezető tisztség betöltését kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll.

(7) Az igazgatóság és a felügyelő bizottság tagja, a vezérigazgató pártban tisztséget nem viselhet, párt nevében vagy érdekében nyilvános közszerepléssel járó tevékenységet nem folytathat.

(8)145 Ha a felügyelő bizottság megítélése szerint az igazgatóság, a vezérigazgató vagy annak helyettese tevékenysége jogszabályba, a Bank létesítő okiratába vagy közgyűlése határozatába ütközik, vagy egyébként sérti az állam érdekeit, ezt köteles jelezni a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszternek is.

(9)146 A felügyelő bizottság tagja feladatát az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható fokozott gondossággal, és az állam érdekeit képviselő tag esetében az állam érdekeinek elsődlegessége alapján látja el. A tagok – a Polgári Törvénykönyv többek közös károkozására vonatkozó szabályai szerint – korlátlanul és egyetemlegesen felelnek az állammal szemben az ellenőrzési kötelezettségük felróható megszegésével okozott károkért. Ha a kárt testületi határozat okozta, mentesül a felelősség alól az a tag, aki a döntésben nem vett részt, vagy a határozat ellen szavazott.

32. A vállalkozási tevékenység

46. § (1)147 A központi kezelésű előirányzatok, a fejezeti kezelésű előirányzatok, az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kiadási előirányzatai terhére a 7. § (2) bekezdés b) pontja szerinti vállalkozási tevékenység nem folytatható.

(2) A költségvetési szerv a Kormány rendeletében meghatározott korlátokkal folytathat vállalkozási tevékenységet.

(3)148 A költségvetési szerv a vállalkozási tevékenységéből származó vállalkozási maradványnak a társasági adó általános mértékével megegyező hányadát köteles a központi költségvetésbe – az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó költségvetési szerv esetén az irányító szerv költségvetésébe – befizetni.

33. Befizetési kötelezettség

47. § (1)149 Az irányító szerv az irányítása alá tartozó költségvetési szerv költségvetési bevételei után befizetési kötelezettséget írhat elő. A Kormány irányítása alá tartozó fejezetet irányító szerv a befizetett összeget az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével használhatja fel.

(2) Ha törvény eltérően nem rendelkezik, a központi költségvetésről szóló törvény a kormányhivatal részére a költségvetési bevételei után a központi költségvetésbe történő befizetési kötelezettséget írhat elő. A befizetendő összeg nem haladhatja meg a kormányhivatal költségvetési bevételeinek 50%-át.

VI. Fejezet150

A KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁSOK

34. A költségvetési támogatás általános szabályai

48. § (1) Költségvetési támogatás törvény, kormányrendelet, a Kormány egyedi határozata vagy támogatási igény alapján nyújtható. A támogatási igény formája lehet pályázat vagy kérelem. Pályázatot pályázati kiírás alapján lehet benyújtani.

(2) A támogatási igényről jogszabályban, ennek hiányában a fejezetet irányító szerv belső szabályzatában meghatározott személy, testület dönt.

(3) A kincstár által működtetett monitoringrendszerben nem rögzített támogatási döntés alapján érvényesen költségvetési támogatás nem nyújtható.

48/A. § (1) Törvény, kormányrendelet vagy a Kormány egyedi határozata alapján nyújtott költségvetési támogatás, valamint a támogatási igény elbírálása és elfogadása (a továbbiakban együtt: támogatási döntés) esetén a kötelezettségvállalási jogkört gyakorló személy (a továbbiakban: támogató) és a kedvezményezett között

a) közigazgatási hatósági határozattal vagy hatósági szerződéssel közigazgatási jogi jogviszony,

b) támogatói okirattal vagy támogatási szerződéssel polgári jogi jogviszony

[az a) és b) pont a továbbiakban együtt: támogatási jogviszony] jön létre.

(2) A támogatási jogviszonyban a támogató költségvetési támogatás nyújtására, a kedvezményezett pedig a számára megállapított kötelezettség teljesítésére köteles.

(3) Támogatói okirat alkalmazása esetén a támogatási jogviszony a támogatói okirat közlésével jön létre. Ha a támogatói okiratban meghatározott valamely feltétel eltér a támogatási igénytől, a támogatási jogviszony létrejöttéhez a kedvezményezett elfogadó nyilatkozata is szükséges. Elfogadásnak kell tekinteni azt is, ha a kedvezményezett a támogatói okiratban meghatározott határidőn belül nem tesz nyilatkozatot. Ha a támogató a kedvezményezett nyilatkozatában foglaltakat elfogadja, a támogatási jogviszony a nyilatkozat tartalmának megfelelő támogatói okirat közlésével jön létre.

(4) Ha a költségvetési támogatás biztosítására fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosítással kerül sor, a támogatási szerződésre a 33. § (4) bekezdése szerinti megállapodás kormányrendeletben meghatározott tartalmi és formai követelményeit is alkalmazni kell.

(5) A támogatási szerződést a támogató a kedvezményezett javára egyoldalúan módosíthatja. A támogatási szerződésnek a kedvezményezett hátrányára történő módosítására akkor van lehetőség, ha a támogatási szerződésben a felek ekként állapodtak meg, vagy ha a támogató általános szerződési feltételt alkalmaz, és az általános szerződési feltételben a támogató ezt kikötötte.

(6) A támogatási szerződés alapján létrejött támogatási jogviszonyra – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az e törvényben meghatározott feltételeket a közigazgatási hatósági határozattal, hatósági szerződéssel vagy támogatói okirattal létrejött támogatási jogviszonyra is alkalmazni kell.

48/B. § A 14. § (3) bekezdése szerinti fejezet költségvetési kiadási előirányzatai terhére nyújtott költségvetési támogatások esetén a helyi önkormányzat a támogatóval szembeni kötelezettségeit a kincstár útján teljesíti a Kormány rendeletében meghatározottak szerint.

49. § A fejezetet irányító szerv a költségvetési támogatásokkal kapcsolatos feladatok ellátásával lebonyolító szervet, az európai uniós forrásból nyújtott költségvetési támogatásokkal kapcsolatos feladatok ellátására közreműködő szervezetet is megbízhat, ha azt jogszabály lehetővé teszi.

35. A költségvetési támogatás biztosításának és rendelkezésre bocsátásának módja

50. § (1) Költségvetési támogatás abban az esetben biztosítható, ha a támogatási igény benyújtója

a) megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek,

b) a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló törvényben foglalt közzétételi kötelezettségének eleget tett, és

c) jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet esetén átlátható szervezetnek minősül.

(2) Ha a költségvetési támogatás magyarországi beruházások ösztönzéséhez kapcsolódóan közvetlenül nyújtott fejlesztési célú költségvetési támogatásként kerül biztosításra, az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott feltételről a Kormány egyedi határozatban dönt.

(3) Nem részesülhet költségvetési támogatásban

a) az, aki a támogatási döntést meghozta vagy aki a támogatási döntés meghozatalában döntés-előkészítőként részt vett,

b) az, aki a támogatási döntés időpontjában a Kormány tagja, államtitkár, közigazgatási államtitkár, helyettes államtitkár, megyei közgyűlés elnöke, főpolgármester, polgármester, regionális fejlesztési ügynökség vezető tisztségviselője,

c) az a) és b) pont szerinti személy közeli hozzátartozója,

d) az a) és b) pont szerinti személy tulajdonában álló gazdasági társaság,

e) az olyan gazdasági társaság, alapítvány, egyesület, egyházi jogi személy vagy szakszervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező olyan szervezeti egysége, amelyben az a)–c) pont szerinti személy vezető tisztségviselő, az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője, az egyesület, az egyházi jogi személy vagy a szakszervezet ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja.

(4) A támogatási igény benyújtásának feltételéül előírható, hogy a támogatási igény benyújtójának ne legyen esedékessé vált és még meg nem fizetett adótartozása – ide nem értve az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó adókat –, valamint járulék-, illeték- vagy vámtartozása (a továbbiakban együtt: köztartozás).

(5) Jogszabály, pályázati kiírás az (1)–(4) bekezdésben meghatározottakon kívül további kizáró okokat is megállapíthat.

50/A. § A visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a költségvetési támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása vagy az attól történő elállás esetén visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából – a Kormány rendeletében foglalt kivételekkel – a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.

50/B. § Ha a költségvetési támogatás részben vagy egészben az Európai Unió valamely közvetlenül alkalmazandó jogi aktusában meghatározott feltételek szerint kerül nyújtásra, a költségvetési támogatás az 50. §-tól és az 50/A. §-tól eltérően akkor biztosítható, ha a támogatási igény benyújtója megfelel az uniós jogi aktusban meghatározott feltételeknek. Jogszabály, pályázati kiírás további feltételeket csak abban az esetben állapíthat meg, ha azt az uniós jogi aktus nem zárja ki.

51. § (1) A költségvetési támogatás rendelkezésre bocsátása egy összegben vagy részletekben, időarányosan vagy teljesítésarányosan történhet.

(2) Az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusának eltérő rendelkezése hiányában az államháztartáson kívüli természetes személynek és jogi személynek folyósításra kerülő költségvetési támogatásból a kedvezményezettet terhelő köztartozás összegét – a Kormány rendeletében meghatározott kivétellel és módon, az állami adó- és vámhatóság adatszolgáltatása alapján – az agrártámogatások esetén a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv, más költségvetési támogatás esetén a kincstár visszatartja, és az állami adóhatóság megfelelő bevételi számláján jóváírja.

(3) A központi költségvetésről szóló törvény alapján nem állami intézmény fenntartójának az általa vagy intézménye útján ellátott köznevelési, szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi közfeladatra tekintettel biztosított költségvetési támogatás esetében a (2) bekezdést a nem állami intézmény fenntartója és az általa fenntartott intézmény köztartozására is alkalmazni kell.

52. § (1) A költségvetési támogatások felhasználását – ha ennek a közbeszerzésekről szóló törvény szerinti feltételei fennállnak – közbeszerzés alkalmazásához kell kötni.

(2) A költségvetési támogatás nem köthető olyan feltételhez, hogy a közbeszerzési eljárás ajánlattevőjét előzetesen válasszák ki. Ez a rendelkezés nem zárja ki, hogy a támogatási igény elbírálását megelőzően közbeszerzési eljárás kerüljön megindításra, vagy a támogató annak megindítását határozza meg a költségvetési támogatás feltételeként.

(3) A támogató a támogatási döntésre vonatkozó tájékoztatásban a támogatási szerződés megkötésének feltételeként előírhatja a támogatási szerződéskötést megelőzően közbeszerzési eljárás lefolytatását vagy a támogatási szerződésben a közbeszerzési eljárás megindításának előfeltételéül a közbeszerzési dokumentumok ellenőrzését és annak megindítását a támogató egyetértéséhez kötheti.

52/A. § Ha a központi költségvetésről szóló törvény eltérően nem rendelkezik, a 14. § (3) bekezdése szerinti fejezet terhére nyújtott költségvetési támogatást a folyósítását követő év december 31-éig lehet felhasználni.

36. Beszámolás, visszakövetelés

53. § A kedvezményezettet beszámolási kötelezettség terheli a költségvetési támogatás rendeltetésszerű felhasználásáról. Ha a kedvezményezett a beszámolási kötelezettségének határidőben nem vagy nem megfelelő módon tesz eleget, e kötelezettségének teljesítéséig a költségvetési támogatás folyósítása felfüggesztésre kerül. A felfüggesztett költségvetési támogatás – ha annak feltételei egyébként fennállnak – a beszámolási kötelezettség teljesítését követően kerülhet folyósításra.

53/A. § (1) A költségvetési támogatás jogosulatlan igénybevétele, jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén a támogató a költségvetési támogatást visszavonhatja, a támogatási szerződéstől elállhat, azt felmondhatja vagy kezdeményezheti annak módosítását.

(2) A költségvetési támogatások jogosulatlan igénybevétele, jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása, továbbá a költségvetési támogatás visszavonása, a támogatási szerződéstől történő elállás vagy annak felmondása esetén a kedvezményezett a jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás összegét a Kormány rendeletében meghatározott ügyleti kamattal, késedelem esetén késedelmi kamattal növelt mértékben köteles visszafizetni. Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv kedvezményezettet kamatfizetési kötelezettség nem terheli.

(3) Nemteljesítés esetén a visszafizetési kötelezettség érvényesítése elsősorban a biztosíték érvényesítésével történik. Ennek eredménytelensége esetén a visszafizetendő összeget és annak kamatait az állami adóhatóság a támogató megkeresésére adók módjára hajtja be. Ha a nem természetes személy kedvezményezett jogszabály alapján mentesül a biztosíték nyújtása alól és a jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatással összefüggésben keletkező visszafizetési kötelezettségét a támogató által meghatározott határnapig nem teljesíti, illetve annak részletekben történő teljesítése esetén a részletfizetési kötelezettségét elmulasztja, a támogató kezdeményezése alapján az állami adóhatóság a kedvezményezett és a kedvezményezettben többségi befolyással rendelkező szervezet adószámát törli.

37. A költségvetési támogatás felhasználásának ellenőrzése

54. § (1) A támogató a költségvetési támogatás felhasználását

a) a 48/A. § (1) bekezdés a) pontja szerinti támogatási jogviszony esetében a hatósági ellenőrzés szabályai,

b) a 48/A. § (1) bekezdés b) pontja szerinti támogatási jogviszony esetében a Kormány rendeletében meghatározott szabályok

szerint ellenőrzi.

(2) A kedvezményezett köteles a költségvetési támogatások lebonyolításában részt vevő és a költségvetési támogatást ellenőrző szervezetekkel együttműködni, az ellenőrzést végző szerv képviselőit ellenőrzési munkájukban a megfelelő dokumentumok, számlák, a megvalósítást igazoló okmányok, bizonylatok rendelkezésre bocsátásával, valamint a fizikai teljesítés vizsgálatában a helyszínen is segíteni. Ha a kedvezményezett az ellenőrző szerv munkáját ellehetetleníti, a támogató a költségvetési támogatást visszavonhatja, a támogatási szerződéstől elállhat.

38. Nyilvánosság

54/A. § A kincstár monitoringrendszert működtet a költségvetési támogatásokról, és közreműködik a költségvetési támogatások felhasználásának összehangolásában.

54/B. § (1) A támogató a monitoringrendszerbe történő adatátadással gondoskodik

a) a támogatási igényhez kapcsolódóan a támogatási igény benyújtója nevére, a támogatási igény céljára és az igényelt költségvetési támogatás mértékére, a pályázati úton biztosított támogatás esetében a pályázati kiírás tárgyára,

b) a támogatási döntéshez kapcsolódóan a támogatási döntés meghozatalára jogosult személy, testület esetén a testület tagjainak nevére és a költségvetési támogatás megállapított mértékére,

c) a költségvetési támogatás felhasználásához kapcsolódóan bekövetkezett vagy a támogató által megállapított, a támogatási jogviszonyt érintő lényeges tényekre, körülményekre

vonatkozó adatoknak az e célra rendszeresített honlapon való közzétételéről.

(2) A monitoringrendszerben kezelt adatok a támogatási döntés naptári évének utolsó napjától számított öt év elteltével törölhetők.

(3) A monitoringrendszerben nyilvántartott adatok kereshetőségét, pályázatonként, pályázónként, összeghatár szerint és más módon csoportosított lekérdezhetőségét bárki számára, ingyenesen biztosítani kell.

54/C. § (1) Közérdekből nyilvános a pályázati kiírást előkészítő, a pályázatot kiíró, a támogatási igényről meghozott döntést előkészítő és a döntéshozó személy, testület által a pályázattal, a pályázati eljárással, a támogatási döntéssel összefüggésben kezelt, közérdekű adatnak és különleges adatnak nem minősülő adat.

(2) Az (1) bekezdés szerinti adatok megismerésére a közérdekű adatokra vonatkozó törvényi rendelkezéseket kell alkalmazni.

39. Egyéb szabályok

55. § A támogató és a támogató nevében eljáró szervezet az 50. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott feltétel ellenőrzése céljából, a kedvezményezett nyilatkozata alapján a költségvetési támogatás folyósításától számított öt évig, vagy – ha az későbbi – a költségvetési támogatás visszakövetelésére vonatkozó igény elévüléséig kezeli

a) a kedvezményezettnek az Nvt. 3. § 1. bekezdés 1. pont a) alpontja szerinti jogállására vonatkozó adatot,

b) ha a kedvezményezett az Nvt. 3. § 1. bekezdés 1. pont b) alpontja szerinti szervezet,

ba) a kedvezményezett tényleges tulajdonosainak természetes személyazonosító adatait, tulajdoni hányadát, befolyásának és szavazati jogának mértékét,

bb) a kedvezményezettben közvetlenül vagy közvetve több mint 25%-os tulajdoni részesedéssel, befolyással vagy szavazati joggal rendelkező jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nevét, tulajdoni hányadának, befolyásának és szavazati jogának mértékét,

bc) a bb) alpont szerinti jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet tényleges tulajdonosainak természetes személyazonosító adatait, tulajdoni hányadát, befolyásának és szavazati jogának mértékét,

bd) a kedvezményezett és a bb) alpont szerinti jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet adóilletőségét,

be) a kedvezményezett és a bb) alpont szerinti jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet ellenőrzött külföldi társaság jogállásának megítéléséhez szükséges, a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. § 11. pontjában meghatározott adatokat,

c) ha a kedvezményezett az Nvt. 3. § 1. bekezdés 1. pont c) alpontja szerinti szervezet,

ca) a kedvezményezett vezető tisztségviselőinek természetes személyazonosító adatait,

cb) a kedvezményezett és a kedvezményezett vezető tisztségviselőinek 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedésével működő szervezet nevét,

cc) a kedvezményezettnek és a kedvezményezett vezető tisztségviselőjének a cb) alpont szerinti szervezetben fennálló tulajdoni hányadának mértékét,

cd) a cb) alpont szerinti szervezet tényleges tulajdonosának természetes személyazonosító adatait, tulajdoni hányadát, befolyásának és szavazati jogának mértékét,

ce) a cb) alpont szerinti szervezet átláthatóságának vizsgálatához e §-ban előírt, a cd) alpontban meghatározottakon kívüli adatokat és

cf) a kedvezményezett székhelyét.

56. § A támogató a költségvetési támogatás folyósításától számított öt évig a honlapján vagy – ha a támogató honlappal nem rendelkezik – a támogató irányító szervének honlapján közzéteheti a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet kedvezményezettre vonatkozóan

a) az 55. § a) pontja szerinti adatot,

b) az 55. § b) pont bb) és bd) alpontja szerinti adatot,

c) az 55. § b) pontja szerinti kedvezményezett tényleges tulajdonosainak nevét, tulajdoni hányadát, befolyásának és szavazati jogának mértékét,

d) az 55. § b) pont bb) alpontja szerint szervezet tényleges tulajdonosainak nevét, tulajdoni hányadát, befolyásának és szavazati jogának mértékét,

e) az 55. § c) pontja szerinti kedvezményezett vezető tisztségviselőjének nevét,

f) az 55. § c) pont cb), cc) és cf) alpontja szerinti adatot és

g) az 55. § c) pont cb) alpontja szerinti szervezet tényleges tulajdonosainak nevét, tulajdoni hányadát, befolyásának és szavazati jogának mértékét.

56/A. § A Kormány rendeletben a költségvetési támogatásokra vonatkozó további szabályokat állapíthat meg.

VII. Fejezet151

A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK ÁLTALÁNOS MŰKÖDÉSÉNEK ÉS ÁGAZATI FELADATAINAK TÁMOGATÁSA

40. A helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatások igénylése

57. § (1) A helyi önkormányzat az általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatásokat (e Fejezet alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) a kincstár útján igényli, azok módosítását a kincstár útján kezdeményezi, és azokról a kincstár útján mond le.

(2) A kincstár a rendelkezésére álló adatok alapján, illetve helyszíni ellenőrzés során ellenőrzi a támogatások igénylésének és módosításának megalapozottságát.

(3) Ha a kincstár az igénylésben meghatározott mutatószámot megalapozatlannak tartja, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 94. § (1) bekezdés b) pontja alapján hivatalból megindított eljárás keretében legkésőbb a költségvetési év október 15-éig kötelezi a helyi önkormányzatot, hogy a mutatószámon a kincstár által meghatározott változtatásokat a soron következő mutatószám módosításkor vezesse át. Nem kell határozatot hozni, ha a helyi önkormányzat a kincstár álláspontját alátámasztó bizonyítékok ismertetése során az eltérés jogszerűségét igazolja.

(4) Ha a helyi önkormányzat a határozatban foglaltaknak nem tesz eleget, a kincstár jogosult az általa meghatározott mutatószámok átvezetésére.

(5) A helyi önkormányzat a soron következő mutatószám módosításkor a kincstár (3) bekezdés szerinti határozatában szerepeltetett mutatószámhoz képest eltérő mutatószámot szerepeltethet, ha azt a helyi önkormányzatnak a határozat jogerőre emelkedését követően átvett vagy átadott feladat indokolja. A feladat átvételének, átadásának helyi önkormányzat általi bizonyítása alapján a kincstár a (3) bekezdés szerinti határozatát módosíthatja, visszavonhatja.

(6) A kincstár (3) bekezdés szerinti határozata ellen fellebbezésnek nincs helye, a határozat felülvizsgálata bíróságtól kérhető. A perre a helyi önkormányzat székhelye szerint illetékes közigazgatási és munkaügyi bíróság illetékes. A bíróság a határozat felülvizsgálata során a polgári perrendtartásról szóló törvény közigazgatási perekre vonatkozó rendelkezéseit – a (7) bekezdésben meghatározott eltérésekkel – alkalmazva, soron kívül jár el.

(7) A keresetlevelet a kincstárnál a felülvizsgálni kért döntés közlésétől számított tizenöt napon belül kell benyújtani vagy ajánlott küldeményként postára adni. A keresetlevélben a kincstár (4) bekezdés szerinti intézkedésének felfüggesztése nem kérelmezhető. A bíróság a kincstár (3) bekezdés szerinti határozatát megváltoztathatja.

41. A helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatások elszámolása és felülvizsgálata

58. § A helyi önkormányzat az éves költségvetési beszámolójában számol el a számára a költségvetési évben folyósított támogatásokkal.

59. § (1) A kincstár a helyi önkormányzat éves költségvetési beszámolója alapján a Ket. szerinti hatósági ellenőrzés keretében felülvizsgálja a támogatások elszámolását, felhasználását. A felülvizsgálat során a kincstár az Állami Számvevőszék jelentéseiben foglalt megállapításokat is figyelembe veszi.

(2) A felülvizsgálat megszervezése során biztosítani kell, hogy valamennyi helyi önkormányzatnál a felülvizsgálat esetében legalább négyévente – a kincstár által meghatározott támogatási jogcímek tekintetében – helyszíni ellenőrzésre kerüljön sor, amely a Polgári Törvénykönyv szerinti általános elévülési időn belül, a korábban nem vizsgált időszakra és jogcímekre is kiterjeszthető.

(3) A felülvizsgálat kiterjed az éves költségvetési beszámoló alapjául szolgáló dokumentumoknak a helyi önkormányzatnál, a helyi önkormányzat által alapított költségvetési szervnél, továbbá – szükség esetén – valamennyi érintett gazdálkodó szervezetnél és más jogi személynél történő ellenőrzésre is.

(4) A felülvizsgálat szakmai szabályait, módszereit a kincstár az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével alakítja ki.

60. § Ha a kincstár a felülvizsgálat során az éves költségvetési beszámolóban közölt adatokhoz képest eltérést tár fel, a Ket. 94. § (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárásban megállapítja a helyi önkormányzatot megillető vagy az általa visszafizetendő támogatás összegét. A határozat bíróság általi felülvizsgálatára az 57. § (6) és (7) bekezdését kell alkalmazni.

42. Egyéb szabályok

60/A. § (1) Ha a helyi önkormányzat

a) a támogatáshoz valótlan adatot szolgáltatott,

b) az igénybe vett támogatást nem a megjelölt célra használta fel,

c) a jogszabályban meghatározott arányt meghaladó mértékű támogatást vett igénybe, illetve

d) a támogatásra vonatkozó valamely feltételt megszegett

[e Fejezet alkalmazásában az a)–d) pont a továbbiakban együtt: jogosulatlan igénybevétel], a támogatásról vagy annak a jogosulatlan igénybevétellel érintett részéről haladéktalanul köteles lemondani és azt visszafizetni.

(2) Jogosulatlan igénybevétel esetén és a visszafizetési kötelezettség késedelmes teljesítése esetén a helyi önkormányzat jogszabályban meghatározott mértékű ügyleti, illetve azon felül késedelmi kamatot fizet. Ha a helyi önkormányzat visszafizetési kötelezettségnek nem tesz eleget, a kincstár – az engedélyezett részletfizetés kivételével – beszedési megbízást nyújt be a kötelezett fizetési számlájára.

(3) A helyi önkormányzat kérelme alapján a visszafizetési és kamatfizetési kötelezettségére vonatkozóan – a késedelmi kamat kivételével – a kincstár legfeljebb tizenkét havi részletfizetést engedélyezhet, ha a kérelmező igazolja, hogy kötelező feladatainak ellátását az egyösszegű visszafizetés veszélyeztetné. A részletfizetésről hozott határozattal szemben nincs helye fellebbezésnek. A részletfizetési kérelem benyújtására meghatározott határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem benyújtásának nincs helye.

(4) Ha a helyi önkormányzat a részletfizetést engedélyező határozatban foglalt fizetési kötelezettségének a határozatban foglaltak szerint nem tesz eleget, a visszafizetési és kamatfizetési kötelezettség egy összegben, azonnal esedékessé válik. Ha az így keletkezett egyösszegű fizetési kötelezettséget a kötelezett az esedékessé válást követő tizenöt napon belül nem teljesíti, a kincstár beszedési megbízást nyújt be a kötelezett fizetési számlájával szemben.

60/B. § A helyi önkormányzat kérelme alapján a kincstár által e törvény alapján benyújtott beszedési megbízást a kincstár nem nyújtja be vagy a már benyújtott beszedési megbízást visszavonja, ha a kérelmező igazolja, hogy az általa fizetendő munkabérek, illetmények és ellátások kifizetését a beszedési megbízás érvényesítése veszélyeztetné.

VIII. Fejezet

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ELLENŐRZÉSI RENDSZERE

44. Az államháztartási kontrollok rendszere

61. § (1)152 Az államháztartási kontrollok célja az államháztartás pénzeszközeivel és a nemzeti vagyonnal történő szabályszerű, gazdaságos, hatékony és eredményes gazdálkodás, a beszámolási és adatszolgáltatási kötelezettségek szabályszerű teljesítésének biztosítása.

(2)153 Az államháztartás külső ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat az Állami Számvevőszék látja el. Az Állami Számvevőszék ellenőrzési tevékenységének korlátozása nélkül e törvényben meghatározott esetben külső ellenőrzést a kincstár is végezhet.

(3)154 Az államháztartás kormányzati szintű ellenőrzése a kormányzati ellenőrzési szerv, az európai támogatásokat auditáló szerv és a kincstár által valósul meg.

(4) Az államháztartás belső kontrollrendszere a költségvetési szervek belső kontrollrendszere – beleértve a belső ellenőrzést – keretében valósul meg.

62. § Az államháztartásért felelős miniszter ellátja – az Állami Számvevőszék véleményének kikérésével – az államháztartás belső kontrollrendszerének – amely magában foglalja az államháztartási belső pénzügyi ellenőrzést – a nemzetközi standardokkal összhangban lévő fejlesztésével, szabályozásával, koordinációjával és harmonizációjával kapcsolatos feladatokat, megalkotja az ezekhez kapcsolódó jogszabályokat, módszertani útmutatókat, valamint ellátja a szakmai egyeztető fórumok működtetésével és kötelező továbbképzések szervezésével kapcsolatos feladatokat.

45. 155 A kormányzati ellenőrzési szerv és az európai támogatásokat auditáló szerv

63. § (1) A kormányzati ellenőrzési szerv ellenőrzési jogköre kiterjed

a) a kormánydöntések végrehajtásának ellenőrzésére,

b)156 az európai uniós forrásból, illetve az állam nevében kötött nemzetközi szerződés alapján finanszírozott egyéb programból nyújtott támogatás felhasználásának, a Kormány irányítása alá tartozó fejezetbe sorolt központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, társadalombiztosítás pénzügyi alapjai előirányzata, elkülönített állami pénzalapok előirányzata felhasználásának, valamint a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek kormányzati ellenőrzésére,

c)157 a gazdálkodó szervezeteknek, a közalapítványoknak, a köztestületeknek, az alapítványoknak és az egyesületeknek nyújtott költségvetési támogatások és az államháztartás központi alrendszeréből nyújtott más támogatások – ideértve a nemzetközi szerződések alapján kapott támogatásokat és segélyeket is –, és az említett szervezetek részére meghatározott célra ingyenesen juttatott állami vagyon felhasználásának ellenőrzésére,

d) a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonba tartozó és állami tulajdonban álló, valamint az olyan gazdasági társaságok – ide nem értve a Magyar Nemzeti Bankot – ellenőrzésére, amelyekben az állam többségi befolyással rendelkezik,

e) azon alapítványok, közalapítványok ellenőrzésére, amelyek felett az alapítói jogokat a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv gyakorolja, vagy az államháztartás központi alrendszeréből támogatásban részesülnek,

f) az állami kezesség vállalása és beváltása jogosságának ellenőrzésére, ideértve a központi költségvetés, valamint a tartozás eredeti kötelezettjénél és jogosultjánál a kezességi szerződés feltételei betartásának ellenőrzését,

g) a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Mpt.) 24. § (11) bekezdése alapján a magánnyugdíjpénztárak által a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak átadott portfóliókkal kapcsolatos gazdálkodás jogszerűségének ellenőrzése céljából az Mpt. hatálya alá tartozó magánnyugdíjpénztárak és szervezetek portfólióátadást megelőző működésének, gazdálkodásának – beleértve az általuk közvetlenül vagy közvetve kezelt portfóliót képező eszközöket is – ellenőrzésére,

h)158 az a)–g) pontban foglaltakkal összefüggésben létrejött jogviszonyokra, valamint azon szerződő felekre is, amelyek a jogviszony teljesítésében közvetlen vagy közvetett módon közreműködnek,

i)159 az Összefogás az Államadósság Ellen Alap gazdálkodása jogszerűségének ellenőrzésére, és

j)160 működési célú költségvetési támogatás nyújtása esetén a kedvezményezett működésének és gazdálkodásának ellenőrzésére.

(2) A kormányzati ellenőrzési szerv feladatai ellátásával összefüggésben jogosult a minősített adat, az üzleti titok és az ellenőrzött szervezet, valamint az ellenőrzés kapcsán adatszolgáltatásra kötelezett szervezet által kezelt egyéb titokfajták megismerésére.

(3)161 A kormányzati ellenőrzési szerv az állami vagyon kezelésének ellenőrzése keretében az államot, mint tulajdonost törvény alapján megillető ellenőrzési jogkört külön meghatalmazás nélkül kizárólag az állami vagyonnal való gazdálkodás, a vagyonérték-megőrző és vagyongyarapító tevékenység értékelése érdekében gyakorolhatja, az állam közvetlen vagy közvetett tulajdonában álló gazdasági társasági részesedés tekintetében.

(4)162 A kormányzati ellenőrzési szerv személyes adatot ellenőrzési tevékenysége céljából, az ahhoz szükséges mértékben, az ellenőrzés dokumentumainak megőrzéséig kezelhet.

64. § (1) A kormányzati ellenőrzést végző személy a feladatai ellátása érdekében az ellenőrzött, és az ellenőrzés kapcsán adatszolgáltatásra kötelezett szerv, szervezet bármely helyiségébe beléphet, számára akadálytalan hozzáférést kell biztosítani valamennyi dokumentumhoz és az informatikai rendszerek archív és élő adatállományához. Kérésére az ellenőrzött szerv, illetve az ellenőrzés kapcsán adatszolgáltatásra kötelezett szerv bármely dolgozója köteles szóban vagy írásban információt szolgáltatni.

(2) A kormányzati ellenőrzést végző személy az ellenőrzés során a dokumentumokba és az informatikai rendszerek adatállományába akkor is betekinthet, azokról másolatot, kivonatot kérhet, ha azok minősített adatot, üzleti titkot vagy törvény által védett egyéb titkot tartalmaznak. Az eredeti iratokat, valamint az informatikai rendszerek adatállományait eredeti adathordozón – másolat készítése és átvételi elismervény átadása mellett – elviheti, és az ellenőrzés befejezéséig magánál tarthatja. Az ellenőrzés befejezése után az átvett eredeti iratokat, adathordozókat, vissza kell szolgáltatni kivéve, ha büntető- vagy fegyelmi eljárás kezdeményezése indokolt.

(3)163 A kormányzati ellenőrzést végző személy jogosult az adathordozókról fizikai tükörmásolatot készíteni vagy készíttetni, és a tükörmásolat felhasználásával az adathordozón tárolt adatokat átvizsgálni.

65. §164 (1) A kormányzati ellenőrzési szerv ellenőrzése során az ellenőrzött szerv, szervezet vagy más – az ellenőrzés lefolytatásához szükséges adatok, tények, információk birtokában lévő – személy, szervezet vezetője, alkalmazottja a jogszabályokban meghatározottak szerint adatszolgáltatásra és együttműködésre köteles.

(2) Az ellenőrzéshez kapcsolódó adatszolgáltatási, együttműködési vagy az ellenőrzés végrehajtását elősegítő kötelezettség megszegése esetén

a) az érintett személy eljárási bírsággal sújtható, amennyiben a kötelezettségszegés felróható módon történt,

b) a kormányzati ellenőrzési szerv vezetője kezdeményezheti az állami adóhatóságnál az ellenőrzött vagy az ellenőrzés kapcsán adatszolgáltatásra kötelezett szerv adószáma alkalmazásának felfüggesztését.

(3) Az eljárási bírságot a kormányzati ellenőrzési szerv vezetője határozatban szabja ki. A bírságolással kapcsolatos eljárásra a Ket. rendelkezéseit az e törvényben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

(4) Az ügyfelet az eljárás hivatalból történő megindításáról nem kell értesíteni. Az eljárásban kizárt az újrafelvételi eljárás, valamint egyezség megkötése.

(5) A döntés ellen fellebbezésnek nincs helye. A bírsággal sújtott személy a határozat közlésétől számított tizenöt napon belül kérheti a döntés bírósági felülvizsgálatát.

(6) A helyszíni ellenőrzés lefolytatásának akadályozása esetén az ellenőrzött vagy az ellenőrzés kapcsán adatszolgáltatásra kötelezett szerv adatszolgáltatási vagy együttműködési kötelezettségének érvényesítéséhez a kormányzati ellenőrzési szerv a rendőrség közreműködését veheti igénybe.

66. § (1) Ha a kormányzati ellenőrzési szerv ellenőrzése során a közpénzek vagy az állami vagyon jogszabálysértő, rendeltetésellenes vagy pazarló felhasználását és ezzel összefüggésben károkozást vagy ennek veszélyét állapítja meg, a kár megelőzése, enyhítése érdekében az illetékes hatósághoz, illetve szervezethez fordulhat

a) a munkabérek és az ahhoz kapcsolódó közterhek folyósításának kivételével a kincstárnál vagy hitelintézetnél vezetett fizetési számlák zárolása,

b) az államháztartás központi alrendszeréből nyújtott költségvetési támogatások folyósításának felfüggesztése,

c) a személyi jövedelemadó 1%-ából történő felajánlások folyósításának felfüggesztése, és

d) az ellenőrzött szerv, szervezet részére visszatérítendő általános forgalmi adó folyósításának felfüggesztése

céljából.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetekben a megkeresett hatóság, szervezet köteles a megkeresés kézhezvételét követő tizenöt napon belül a szükséges intézkedéseket megtenni, és erről a kormányzati ellenőrzési szerv elnökét írásban értesíteni.

(3) Ha az (1) bekezdésben foglaltak alapján tett intézkedés fenntartása a továbbiakban már nem szükséges, erről a kormányzati ellenőrzési szerv elnöke az intézkedést foganatosító hatóságot, szervezetet értesíti.

67. §165 (1) A kormányzati ellenőrzési szerv az ellenőrzései során feltárt, a kormányzati ellenőrzési szerv által ellenőrzött, az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervet és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonba tartozó, állami tulajdonban álló, valamint az állam többségi befolyása alatt lévő gazdasági társaságot megillető, az ellenőrzés tárgyával kapcsolatos polgári jogviszonyból fakadó jog, követelés, egyéb polgári jogi igény érvényesítése iránt, valamint a költségvetési támogatás visszafizetése érdekében a jogosult nevében és helyett a bíróságok és más hatóságok, valamint harmadik személyek előtt külön meghatalmazás nélkül eljárhat.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően a kormányzati ellenőrzési szerv saját nevében közvetlen jogi érdek fennállásának igazolása nélkül keresetet indíthat a hatáskörében eljárva megismert szerződés vagy a szerződés egyes rendelkezései semmisségének megállapítása iránt.

(3)166 A kormányzati ellenőrzési szerv az ellenőrzés tárgyával kapcsolatos büntetőeljárásokban jogosult az állam, valamint az (1) bekezdésben meghatározott szervezetek, mint sértettek képviseletét ellátni.

(4) A kormányzati ellenőrzési szerv a 63. § (1) bekezdésben, valamint az (1) bekezdésben meghatározott jogosultsága gyakorlása érdekében a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 17. § (2) bekezdésének b) pontja szerinti adatokat – a családi állapotra, a házasságkötés vagy bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének helyére, a nemre és a nyilvántartásból való kikerülés okára vonatkozó adat kivételével – jogosult igényelni.

68. §167 Az európai támogatásokat auditáló szerv ellenőrzési jogköre kiterjed a kormányrendeletben meghatározott forrásokból nyújtott költségvetési támogatásokkal kapcsolatos ellenőrzésekre

a) a lebonyolításban érintett szervezeteknél,

b) a kedvezményezetteknél, és

c) a költségvetési támogatásokkal összefüggésben megvalósított beszerzésekre, az ezekre kötött szerződések teljesítésének vizsgálatára, ebben a vonatkozásban azon szerződő felekre is, amelyek a szerződés teljesítéséért felelősek, vagy abban közreműködnek.

68/A. §168 Az európai támogatásokat auditáló szerv által végzett ellenőrzésre a 63. § (2) és (4) bekezdését, 64. § (1) és (2) bekezdését, 65. § (1) bekezdését, (2) bekezdés a) pontját és (3)–(5) bekezdését alkalmazni kell.

45/A. 169 A kincstári ellenőrzés

68/A. § (1) A kincstár ellenőrzési jogköre a helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, térségi fejlesztési tanács és az általuk irányított költségvetési szerv

a) számviteli szabályok szerinti könyvvezetési kötelezettségének,

b) a 70. alcím alapján teljesítendő adatszolgáltatási kötelezettségek szabályszerű teljesítésének,

c) az éves költségvetési beszámoló megbízható, valós összképének

vizsgálatára terjed ki.

(2) A kincstár ellenőrzésére a 63. § (2) és (4) bekezdését, a 64. §-t, a 65. § (1)–(5) bekezdését és a 66. §-t kell alkalmazni.

(3) A kincstári ellenőrzés szakmai szabályait, módszereit a kincstár az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével alakítja ki.

46. A költségvetési szervek belső kontrollrendszere

69. § (1) A belső kontrollrendszer a kockázatok kezelése és tárgyilagos bizonyosság megszerzése érdekében kialakított folyamatrendszer, amely azt a célt szolgálja, hogy megvalósuljanak a következő célok:

a) a működés és gazdálkodás során a tevékenységeket szabályszerűen, gazdaságosan, hatékonyan, eredményesen hajtsák végre,

b) az elszámolási kötelezettségeket teljesítsék, és

c) megvédjék az erőforrásokat a veszteségektől, károktól és nem rendeltetésszerű használattól.

(2) A belső kontrollrendszer létrehozásáért, működtetéséért és fejlesztéséért a költségvetési szerv vezetője felelős az államháztartásért felelős miniszter által közzétett módszertani útmutatók figyelembevételével.

69/A. §170 A kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetek belső kontrollrendszerére a költségvetési szervek belső kontrollrendszerére vonatkozó szabályokat alkalmazni kell. A Kormány rendeletében a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetek sajátosságai figyelembevételével azokra nézve a költségvetési szervek belső kontrollrendszerére vonatkozó, e törvényben meghatározott szabályoktól eltérő szabályokat állapíthat meg.

47. Belső ellenőrzés

70. § (1) A belső ellenőrzés kialakításáról, megfelelő működtetéséről és függetlenségének biztosításáról a költségvetési szerv vezetője köteles gondoskodni. A belső ellenőrzést végző személy vagy szervezet tevékenységét a költségvetési szerv vezetőjének közvetlenül alárendelve végzi, jelentéseit közvetlenül a költségvetési szerv vezetőjének küldi meg. Az irányító szerv belső ellenőrzést végezhet

a) az irányítása alá tartozó bármely költségvetési szervnél,

b) a saját vagy az irányítása, felügyelete alá tartozó költségvetési szerv használatába, vagyonkezelésébe adott nemzeti vagyonnal való gazdálkodás tekintetében,

c) az irányító szerv által nyújtott költségvetési támogatások felhasználásával kapcsolatosan a kedvezményezetteknél és a lebonyolító szerveknél, és

d) az irányítása alá tartozó bármely, a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 1. § a) pontjában meghatározott köztulajdonban álló gazdasági társaságnál.

(2) A belső ellenőr bizonyosságot adó és tanácsadó tevékenysége keretében a jogszabályoknak és belső szabályzatoknak való megfelelést, a tervezést, gazdálkodást, és a közfeladatok ellátását vizsgálva megállapításokat és javaslatokat fogalmaz meg a költségvetési szerv vezetője részére. A belső ellenőr ezenkívül más tevékenységbe nem vonható be.

(3) A belső ellenőrzést végző személy az ellenőrzött szervnél minősített adatot, üzleti titkot tartalmazó iratokba és más dokumentumokba is betekinthet, azokról másolatot, kivonatot kérhet, személyes adatokat kezelhet az adatvédelmi, illetve a minősített adat védelmére vonatkozó előírások betartásával.

(4) A költségvetési szervnél belső ellenőrzési tevékenységet csak az államháztartásért felelős miniszter engedélyével rendelkező személy végezhet. E tevékenységek folytatását az államháztartásért felelős miniszter annak engedélyezi, aki cselekvőképes, büntetlen előéletű, és nem áll a belső ellenőrzés körébe tartozó tevékenység vonatkozásában a foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, továbbá rendelkezik a jogszabályban előírt végzettséggel és gyakorlattal.

(4a)171 Az engedélyezési eljárás során a büntetlen előéletet igazoltnak kell tekinteni, ha a kérelmező munkáltatója igazolja, hogy a kérelmező jogszabály alapján büntetlen előélethez vagy nemzetbiztonsági ellenőrzéshez kötött munkakörben dolgozik. Ennek hiányában a belső ellenőrzési tevékenység folytatásának engedélyezése iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg a kérelmező hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű, valamint, hogy nem áll a belső ellenőrzés körébe tartozó tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, vagy kéri, hogy e tények fennállására vonatkozó adatokat a bűnügyi nyilvántartó szerv az államháztartásért felelős miniszter részére – a belső ellenőrzési tevékenység végzéséhez szükséges engedély kiadásának elbírálása céljából benyújtott adatigénylése alapján – továbbítsa. Az adatigénylés során az államháztartásért felelős miniszter arra vonatkozóan igényelhet adatot a bűnügyi nyilvántartó szervtől, hogy a kérelmező büntetlen előéletű, valamint, hogy nem áll a belső ellenőrzés körébe tartozó tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt.

(4b)172 Az államháztartásért felelős miniszter a belső ellenőrzési tevékenység gyakorlásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a belső ellenőrzési tevékenységet végző személy büntetlen előéletű, valamint, hogy nem áll a belső ellenőrzési tevékenységet kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. A hatósági ellenőrzés céljából az államháztartásért felelős miniszter adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azt tartalmazhatja, hogy belső ellenőrzési tevékenységet végző személy büntetlen előéletű-e, valamint, hogy belső ellenőrzés körébe tartozó tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll-e.

(4c)173 A (4a) és (4b) bekezdés alapján megismert személyes adatokat az államháztartásért felelős miniszter

a) a belső ellenőrzési tevékenység engedélyezése iránti eljárás jogerős befejezéséig vagy

b) a belső ellenőrzési tevékenység engedélyezése esetén a hatósági ellenőrzés időtartamára vagy a nyilvántartásból való törlésre irányuló eljárásban az eljárás jogerős befejezéséig

kezeli.

(5) Az államháztartásért felelős miniszter a belső ellenőrzési tevékenység folytatására engedéllyel rendelkező személyekről nyilvántartást vezet, amely tartalmazza az érintett

a) természetes személyazonosító adatát,

b) nyilvántartási számát,

c) lakcímét vagy tartózkodási helyének címét,

d) értesítési címét,

e) telefonszámát,

f) elektronikus elérhetőségét,

g) felsőfokú iskolai végzettségét igazoló oklevelének számát, a kiállító intézmény nevét és a kiállítás keltét,

h) egyéb képesítéseinek megnevezését, az ezen képesítést igazoló oklevél vagy bizonyítvány számát, a kiállító intézmény nevét, a kiállítás keltét,

i) a szakmai gyakorlat időtartamát vagy a gyakorlat alóli felmentést igazoló dokumentum meglétére vonatkozó utalást, és

j) a kötelező szakmai továbbképzésen történő részvétel idejét.

(5a)174 Az (5) bekezdés szerinti nyilvántartás az (5) bekezdés b), és g)–j) pontjában meghatározott adatok tekintetében közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(6) Az (5) bekezdésben meghatározott adatok közül a belső ellenőr nyilvántartási száma, neve és választása alapján az (5) bekezdés c)–f) pontjában meghatározott adatainak egyike nyilvános, ezen adatokról bárki tájékoztatást kaphat. A nyilvántartásba vételt végző szervezet a nyilvántartásban szereplő belső ellenőr nyilvános adatait honlapján nyilvánosságra hozza, és biztosítja, hogy a nyilvános adatokról a nyilvántartásba vételt végző szervezettől bárki tájékoztatást kaphasson.

(7)175 Törölni kell a nyilvántartásból, aki a (4) bekezdésben, az (5) bekezdés szerinti nyilvántartásba vétel szabályait meghatározó jogszabályban foglaltakat vagy a kötelező továbbképzési kötelezettségre vonatkozó feltételeket nem teljesíti. A nyilvántartásba vétel, valamint a nyilvántartásból való törlés szabályait az államháztartásért felelős miniszter rendeletben állapítja meg. A nyilvántartásból törölt természetes személyek adatait a nyilvántartásba vételt végző szervezet a törlést követő tíz évig megőrzi.

(8)176 A belső ellenőri tevékenység engedélyezésére, a nyilvántartásba bejegyzett adatok módosítására és törlésére irányuló eljárásért az államháztartásért felelős miniszter rendeletében meghatározott igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni. A (4) bekezdés szerinti döntéssel kapcsolatos hatósági eljárás ügyintézési határideje hatvan nap. Ha a kérelmező a kérelmét hibásan vagy hiányosan terjeszti elő, a kérelmezőt az államháztartásért felelős miniszter a kérelem előterjesztését követő harminc napon belül hiánypótlásra hívja fel.

48. 177 Az önkormányzati biztos

71. § (1)178 Ha a helyi önkormányzat által irányított költségvetési szerv harminc napon túli, lejárt esedékességű elismert tartozásállományának mértéke két egymást követő hónapban eléri az éves eredeti kiadási előirányzatának 10%-át vagy a százötven millió forintot, az irányító szerv a költségvetési szervhez önkormányzati biztost bíz meg. Önkormányzati rendelet önkormányzati biztos megbízását az e bekezdésben meghatározottaknál kisebb mérték, rövidebb időtartam, lejárat esetén is kötelezővé teheti.

(2) A lejárt esedékességű tartozásállomány fennállásáig a pénzügyi ellenjegyzés és az érvényesítés szabályain felül csak az önkormányzati biztos ellenjegyzésével vállalható kötelezettség, és rendelhető el utalványozás.

(3) Az önkormányzati biztos a helyi önkormányzat által irányított költségvetési szerv szervezeti felépítését, működési folyamatát és gazdálkodását érintő racionalizálási javaslatokat tehet, intézkedéseket kezdeményezhet.

IX. Fejezet

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALRENDSZEREINEK FINANSZÍROZÁSI ÉS SZÁMLAVEZETÉSI RENDJE

49.179

72–73. §

74. §180

50. A kincstári rendszer

75. § Az államháztartás alrendszerei költségvetése végrehajtásának pénzügyi lebonyolításával és finanszírozásával összefüggő, központi kezelést igénylő feladatait a kincstár és az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: ÁKK Zrt.) látja el.

76. § (1) A kincstár

a) közreműködik a Kincstári Egységes Számla likviditásának kezelésében az ÁKK Zrt.-vel kötött megállapodás alapján, és

b) előrejelzi a 79. § alapján vezetett számlák kiadásai és bevételei összesített egyenlegének alakulását, amelyhez az adósságkezeléssel összefüggő napi adatokat az ÁKK Zrt. bocsátja rendelkezésre.

(2) A kincstár feladatai ellátása érdekében jogosult

a) törvényben meghatározott körben, mértékben és célra pénzforgalmi szolgáltatások nyújtására, ideértve a fizetési számla vezetését és a készpénz nélküli fizetési forgalom lebonyolítását is,

b) elektronikus pénz kibocsátására,

c) az állam által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok tekintetében a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény 5. § (1) bekezdés a)–c) és g) pontja szerinti befektetési szolgáltatási tevékenység és 5. § (2) bekezdés a) és b) pontja szerinti kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenység végzésére,

d)181 az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek esetén díjazás ellenében a kárpótlási jegyek őrzésével és kezelésével kapcsolatos feladatok ellátására, és

e) olyan fizetési eszköz alkalmazására, amely birtokosa rendelkezhet a számla-követeléséről, és ezáltal más számára fizetést teljesíthet, amely rendszerint személyazonosító kód, illetve más hasonló azonosító használatához kötött, ilyen különösen a számla-követelésről való rendelkezést a telefon vagy számítógép útján biztosító egyéb eszköz (távolról hozzáférést biztosító fizetési eszköz).

(3) A kincstár a (2) bekezdés c) pontja szerinti feladatait a kibocsátó által kiadott jegyzési, forgalomba hozatali lebonyolítási rendnek megfelelően, egyedi megállapodás alapján végzi.

51. A Kincstári Egységes Számla

77. § (1) A kincstár a Magyar Nemzeti Banknál Kincstári Egységes Számla elnevezésű számlával rendelkezik. A kincstár a Magyar Nemzeti Banknál devizaszámlát nyithat, és azon az e törvényben meghatározott tevékenységével kapcsolatban megszerzett devizát tarthatja és használhatja fel.

(2) A Kincstári Egységes Számla a 79. § (1), (2) és (4) bekezdése szerinti fizetési-számlavezetési tevékenységgel összefüggő pénzforgalom lebonyolítását szolgálja.

52. Likviditáskezelés

78. § (1) A kincstár a likvidásmenedzsment keretében folyamatosan figyelemmel kíséri a bevételek alakulását s ennek figyelembevételével biztosítja a kiadások rendelkezésre állását.

(2)182 A költségvetési szerv, a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás és a térségi fejlesztési tanács a bevételek beérkezésének és a kiadások teljesítésének ütemezéséről likviditási tervet készít.

(3) A központi kezelésű előirányzatokból a kincstár által folyósított ellátási kiadásokat havi bontású finanszírozási terv alapján kell folyósítani.

(4)183 A kincstár a Kormány rendeletében meghatározott esetekben és módon a Kincstári Egységes Számla terhére megelőlegezheti egyes kiadások teljesítésének fedezetét. A megelőlegezésre a Kormány rendeletében meghatározott feltételekkel és módon, díj és kamat felszámítása nélkül kerülhet sor.

(5)184

53. A kincstár által vezetett számlák

79. § (1) A kincstári elszámolások körébe az államháztartás központi alrendszerébe tartozó jogi személyek és előirányzatok pénzforgalma (a továbbiakban együtt: kincstári kör) tartozik. A kincstári kör fizetési számlái – az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv dolgozói lakásépítésének, lakásvásárlásának munkáltatói támogatására szolgáló számla, a nemzetbiztonsági szolgálatok alapfeladatai ellátásához szükséges speciális kiadások teljesítéséhez szükséges számla, és a (6) bekezdésben foglalt eset kivételével – kizárólag a kincstárnál vezethetők.

(2)185 A kincstárban fizetési számlát kötelesek vezetni

a)186 a térségi fejlesztési tanácsok és azok költségvetési szervként működő munkaszervezetei,

b) a megyei önkormányzatok és a megyei önkormányzatok önkormányzati hivatalai,

c) a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa,

d) a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap,

e) az MNV Zrt.,

f) a Diákhitel Központ Zrt.,

g) a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap,

h) a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.,

i) az Országgyűlés által, a Kormány által és a megyei önkormányzat által alapított közalapítványok,

j)187 az olyan nonprofit gazdasági társaságok, amelyekben az állam legalább az Nvt. szerinti többségi befolyással rendelkezik, és

k) a Nemzeti Üdülési Szolgálat

[az a)–k) pont a továbbiakban együtt: kincstári körön kívüli számlatulajdonosok].

(3)188 A kincstári körön kívüli számlatulajdonosok – a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap kivételével – hitelintézetnél forintban vezetett fizetési számlával – az általuk foglalkoztatott személyek lakásépítésének, lakásvásárlásának munkáltatói támogatására szolgáló számla kivételével – nem rendelkezhetnek. A kincstári körön kívüli számlatulajdonosok – a megyei önkormányzatok önkormányzati hivatalai kivételével – átmenetileg szabad pénzeszközeiket a kincstár által értékesített, értékpapírszámlán, értékpapír-letéti számlán nyilvántartott állampapírok vásárlásával hasznosíthatják.

(4)189 A kincstár vezeti a helyi önkormányzat megbízása esetén a helyi önkormányzat és költségvetési szervei, a nemzetiségi önkormányzat megbízása esetén a nemzetiségi önkormányzat és költségvetési szervei, a társulás megbízása esetén a társulás és költségvetési szervei, valamint az (1) bekezdésben meghatározotton kívüli, más köztestület megbízása esetén a köztestület fizetési számláját.

(4a)190 A kincstár fizetési számlát vezet a bevett egyház megbízása esetén a bevett egyház számára, illetve a törvény által az államháztartás központi alrendszerébe sorolt köztestület kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaság megbízása esetén az ilyen gazdasági társaság számára.

(4b)191 A kincstár a 4/A. § (5) bekezdése szerinti pénzeszközök elkülönítésére letéti és más sajátos elszámolási, lebonyolítási számlákat vezethet.

(5)192 A kincstár az (1)–(4a) bekezdés szerinti tevékenysége és az általa nyújtott szolgáltatások után jutalékot, díjat számolhat fel, azonban – a felsőoktatási intézményekben állami részösztöndíjas és önköltséges tanulmányokat folytató hallgatók által fizetett önköltség és az államháztartáson kívülről érkező adományok elkülönített kezelésére a felsőoktatási intézmény számára jogszabályban foglaltak alapján vezetett fizetési számla pénzeszközei kivételével – kamatot nem fizethet. A kincstár jogosult az általa vezetett fizetési számlák megterhelésével továbbhárítani a pénzforgalmi szolgáltatások díját, továbbá jogszabályban meghatározott más esetben azokat megterhelni.

(6) A kincstári kör és a kincstári körön kívüli számlatulajdonosok devizaeszközei kezelésére a kincstár devizaszámlát vezet. A kincstár a devizaszámla vezetése során díjakat számolhat fel és kamatot fizethet. A kincstár engedélyével kivételes esetben hitelintézetnél is vezethető devizaszámla.

80. § (1) A kincstár végrehajtja a kiadások teljesítésére, a bevételek beszedésére irányuló pénzügyi lebonyolítási feladatokat, ennek keretében a Kormány rendeletében foglalt kivételekkel a kiadásokhoz kötődően likviditási és előirányzati fedezet, valamint alaki, formai és pénzügyi ellenőrzést végez.

(2) A kincstár szabályzatban állapítja meg

a) a kincstári kör és a kincstári körön kívüli számlatulajdonosok számára vezetett fizetési számlák és az azokhoz kapcsolódóan nyitható alszámlák típusait,

b)193 az a) pont szerinti, valamint a helyi önkormányzatok, a helyi nemzetiségi önkormányzatok és a társulások, továbbá az általuk irányított költségvetési szervek számára a Kormány rendeletében foglaltak szerint nyitható fizetési számlák, alszámlák megnyitásának, törzsadataik módosításának, megszüntetésének feltételeit,

c) a kincstár szolgáltatásai után felszámított jutalékokat, díjakat, egyéb költségeket, ezek számításának módszerét,

d) a kincstár által vezetett devizaszámlák után fizetett kamat számításának módját, a kamat megváltoztatásának lehetőségét, a fizetendő kamatból történő esetleges levonásokat,

e) a kincstár által vezetett fizetési számlák feletti rendelkezési jogosultság gyakorlásának feltételeit, módját, a kincstárban alkalmazott fizetési módokat, a fizetési megbízások teljesítési határidejét,

f) a kincstár által teljesített szolgáltatásokhoz kapcsolódóan igénybe vett közreműködőkkel szemben érvényesített általános szerződési feltételeket,

g) a kincstári kártyaforgalommal kapcsolatos részletes szabályokat és a kincstári kártya használatával és alkalmazásával kapcsolatos tudnivalókat,

h) a kincstár feladatainak ellátásáért felelős szervezeti egységeket, azok elérhetőségét,

i) a kincstár által vezetett fizetési számlák forgalmáról, a számlatulajdonosok által benyújtott megbízások teljesítéséről készített számlakivonat, továbbá – kincstári kör esetén – a számlakivonatban a számlatulajdonos költségvetése végrehajtásáról adott egyéb kiegészítő információk tartalmát, elkészítésük, megküldésük módját, gyakoriságát, és

j) a Kormány rendeletében meghatározott egyéb szabályokat,

és azt elektronikus úton a honlapján, továbbá az érintettek számára az ügyintézésre nyitva álló szervezeti egységeinél nyomtatott formában is közzé teszi.

54. 194 Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek és a fejezeti kezelésű előirányzatok finanszírozása

81. § (1)195 Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv részére a kincstár havonta a működési bevételi előirányzatok és a működési kiadási előirányzatok különbségére jutó központi támogatás időarányos, a felhalmozási bevételi előirányzatok és felhalmozási kiadási előirányzatok különbségére eső központi támogatás teljesítésarányos részének megfelelő összegű előirányzat-felhasználási keretet nyit.

(2) Az előirányzat-felhasználási keret előrehozása a Kormány rendeletében meghatározott esetben és módon történhet.

(3)196

(4) A kincstár jogosult az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv fizetési számláját a költségvetési szervet terhelő közterhek megfizetése céljából megterhelni.

(5) A fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetési kiadásai teljesítéséhez szükséges központi támogatás biztosítása, valamint a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználása finanszírozási terv alapján történik.

55. Az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai finanszírozása

82. § (1)197 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai esetén a központi támogatást – ha kormányrendelet másként nem rendelkezik – az időarányos mértékig, havi bontású finanszírozási terv szerint, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak kezelő szerve által folyósított, de a központi kezelésű előirányzatokból finanszírozott ellátási kiadások megtérítését az alap kezelő szervének havi elszámolása alapján kell folyósítani.

(2) Az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kiadási előirányzatainak felhasználása előirányzat-felhasználási terv alapján történik.

(3) Ha a Nyugdíjbiztosítási Alap tervezett éves költségvetési bevétele kisebb a teljesítendő kifizetések összegénél, a különbség a központi költségvetésről szóló törvényben a Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetésén kívül tervezett központi kezelésű előirányzatból átadásra kerül a Nyugdíjbiztosítási Alap számára. A központi költségvetés terhére történő tényleges kifizetésekre a költségvetési évben a tényleges költségvetési bevételek és költségvetési kiadások alakulása függvényében kerülhet sor.

56. Az államháztartás önkormányzati alrendszerének finanszírozási rendje

83. § (1)198 A helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatai támogatását, a 14. § (3) bekezdés szerinti fejezetből származó – a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott – egyéb költségvetési támogatást, továbbá az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott helyi önkormányzati költségvetési szerveknek folyósított támogatást a személyi juttatásokat terhelő közterhek, valamint a Kormány rendeletében meghatározott egyéb kötelezettségek beszámításával csökkentett összegben (a továbbiakban: nettó finanszírozás), ütemezetten a kincstár folyósítja. Az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott helyi önkormányzati költségvetési szervet terhelő tartozások összege csak az egészségbiztosítási szerv által folyósított támogatásból vonható le.

(2)199 A 14. § (3) bekezdés szerinti fejezetből származó, az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó támogatásokat a központi költségvetésről szóló törvényben foglaltak szerint kell folyósítani.

(3)200 Ha az (1) bekezdés szerinti források az (1) bekezdésben meghatározott tartozásokra nem nyújtanak fedezetet, a különbözetet a kincstár a Kincstári Egységes Számla terhére megelőlegezi. A kincstár az ezen a jogcímen keletkező követelésének érvényesítése érdekében havonta beszedési megbízást nyújt be a helyi önkormányzattal, Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott helyi önkormányzati költségvetési szervvel szemben. A megelőlegezett összeg után a megelőlegezést követő hónap első napjától a fizetési kötelezettség teljesítéséig a kincstár az előző évi átlagos jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű kamatot számít fel.

(3a)201 A helyi önkormányzat kérelme alapján, ha a helyi önkormányzat bizonyítja, hogy az általa fizetendő munkabérek, illetmények és ellátások kifizetésének fedezete nem áll rendelkezésére, a kincstár megállapodást köthet a helyi önkormányzattal, hogy az önkormányzat megbízása alapján a kérelmező helyi önkormányzatnak a nettó finanszírozás keretében járó támogatások, egyéb támogatások, illetve önkormányzati befizetések terhére közvetlenül fizesse ki a megállapodásban meghatározott időszakban a helyi önkormányzat által fizetendő munkabéreket, illetményeket és ellátásokat.

(4)202 Ha az e törvényben foglaltak alapján a kincstár által a helyi önkormányzat fizetési számlájára benyújtott beszedési megbízás kilencven napon belül nem teljesül, a követelés és annak kamata köztartozásnak minősül és azt az állami adóhatóság adók módjára hajtja be.

(5)203 E törvény alapján a kincstár által benyújtható beszedési megbízások teljesítése céljából a helyi önkormányzat, Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott helyi önkormányzati költségvetési szerv köteles a beszedési megbízás benyújtására történő felhatalmazást a számlavezetője részére megadni. Ennek elmulasztása esetén a helyi önkormányzatokért felelős miniszter – az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott helyi önkormányzati költségvetési szerv esetén a kincstár – a nettó finanszírozás alapján a mulasztót megillető összeg folyósítását a kötelezettség teljesítéséig felfüggeszti.

(6)204 Ha a helyi önkormányzat a Mötv. 111/A. §-a szerinti valamely kötelezettségének nem tesz eleget, a helyi önkormányzatokért felelős miniszter a kötelezettség teljesítésére meghatározott határidő utolsó napját követő hónap első napjától a mulasztás megszüntetéséig a nettó finanszírozás alapján a helyi önkormányzatot megillető támogatás folyósítását felfüggeszti. E rendelkezést kell alkalmazni a nemzetiségi önkormányzat Njt. 134. §-a szerinti valamely kötelezettségének elmulasztására is, azzal, hogy a nemzetiségi önkormányzatot megillető támogatás folyósításának felfüggesztésére a nemzetiségpolitikáért felelős miniszter jogosult.

(6a)205 Ha a helyi önkormányzat, illetve a nemzetiségi önkormányzat a kötelezettségnek a költségvetési évben legkésőbb december 5-éig nem tesz eleget, a költségvetési év során felfüggesztett támogatások összege az adott költségvetési évben nem folyósítható részére. Az előző évről vagy évekről áthúzódóan felfüggesztett támogatások abban az évben folyósíthatók a helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat számára, amelyik évben a kötelezettségét teljesíti.

(6b)206

(7)207

83/A. §208 (1) A belföldi gépjárművek után beszedett adónak (a továbbiakban: gépjárműadó) a települési önkormányzat és a központi költségvetés közötti – a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott mértékű – megosztását a kincstár ellenőrzi. A kincstár ellenőrzéséhez a települési önkormányzat a Kormány rendeletében meghatározott adatszolgáltatást teljesít.

(1a)209 Az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása vagy késedelmes teljesítése esetén az önkormányzati hivatal a Kormány rendeletében meghatározott mértékű bírságot fizet, amelyet a kincstár határozatban szab ki.

(2) Ha a kincstár az (1) bekezdés szerinti ellenőrzés során megállapítja, hogy a települési önkormányzat a gépjárműadóval kapcsolatos fizetési kötelezettségét nem vagy nem a központi költségvetésről szóló törvénynek megfelelően teljesítette, a Ket. 94. § (1) bekezdés b) pontja alapján hivatalból megindított eljárás keretében kötelezi a települési önkormányzatot a különbözet és az ehhez kapcsolódó kamat megfizetésére.

(3)210 A kincstár (1a) és (2) bekezdés szerinti határozata ellen fellebbezésnek nincs helye, a határozat bírósági felülvizsgálatára az 57. § (6) és (7) bekezdését kell alkalmazni, azzal, hogy a bíróság határozata ellen felülvizsgálatnak nincs helye. A kincstár (1a) és (2) bekezdés szerinti határozatában foglaltak részletekben történő teljesítése a 60/A. § (3) és (4) bekezdése szerint kérhető és engedélyezhető.

(4)211 Az engedélyezett részletekben történő teljesítés kivételével, ha a települési önkormányzat, illetve az önkormányzati hivatal a kincstár (1a) és (2) bekezdés szerinti határozatában foglaltaknak a határozat közlését követő tizenöt napon belül nem tesz eleget, a meg nem fizetett összeg és a bírság együttes összegének erejéig a kincstár – a határozat bírósági felülvizsgálatára tekintet nélkül – beszedési megbízást nyújt be a települési önkormányzat fizetési számlájával szemben. A beszedési megbízás visszavonására a 60/B. §-t kell alkalmazni.

57. Számlavezetés az államháztartás önkormányzati alrendszerében

84. § (1)212 A települési önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat és a társulás fizetési számláját választása alapján egy belföldi hitelintézet vagy a kincstár vezeti.

(2)213

(3)214 A megyei önkormányzat önkormányzati hivatala és a térségi fejlesztési tanács költségvetési szervként működő munkaszervezete kivételével az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó költségvetési szerv fizetési számláját az irányító szerv által az (1) bekezdés szerint választott számlavezető vezeti.

(4)215 A helyi önkormányzat hitelfelvétele, kötvénykibocsátása fedezetéül az önkormányzati törzsvagyon, a helyi önkormányzat általános működésének és ágazati feladatainak támogatása és a költségvetési támogatás nem használható fel.

58. A pénzeszközök felhasználása

85. §216 A bevételek beszedésekor, a kiadások teljesítésekor lehetőség szerint készpénzkímélő fizetési módokat kell alkalmazni. A kiadások készpénzben történő teljesítésére csak jogszabályban szabályozott esetekben kerülhet sor. A kiadások értékpapírral nem teljesíthetők.

X. Fejezet

MARADVÁNYELSZÁMOLÁS, BESZÁMOLÁS

59. 217 Maradványelszámolás

86. § (1)218 Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat bevételi és kiadási előirányzatai a költségvetési évet megelőző év maradványának összegével a Kormány rendeletében meghatározott esetben és módon megnövelhetőek.

(2)219 A központi kezelésű előirányzatok szabad előirányzatai a költségvetési év utolsó napján törlésre kerülnek, költségvetési maradvánnyal nem rendelkeznek.

(3)220 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetési maradványának felhasználhatóságáról az Országgyűlés a zárszámadásról szóló törvényben dönt.

(4)221 Az elkülönített állami pénzalap költségvetési maradványa felhasználásának engedélyezésére az államháztartásért felelős miniszter hozzájárulása esetén a fejezetet irányító szerv jogosult.

(5)222 Az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó költségvetési szerv esetén az irányító szerv jogosult dönteni a költségvetési szerv maradványának elvonandó és felhasználható összegéről.

60. 223 A beszámolás általános szabályai

87. § A vagyonról és a költségvetés végrehajtásáról

a) a számviteli jogszabályok szerinti éves költségvetési beszámolót,

b) az éves költségvetési beszámolók alapján évente, az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon, az év utolsó napján érvényes szervezeti, besorolási rendnek megfelelő záró számadást (a továbbiakban: zárszámadás)

kell készíteni.

88. §224

61.225

89. §

62. 226 Zárszámadás az államháztartás központi alrendszerében

90. § (1) A Kormány a zárszámadásról szóló törvényjavaslatot a költségvetési évet követő nyolcadik hónap utolsó napjáig az Országgyűlés elé terjeszti. A Kormány a zárszámadásról szóló törvényjavaslatot, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól és az elkülönített állami pénzalapokról készített éves költségvetési beszámolókat a zárszámadásról szóló törvényjavaslat Országgyűlés elé történő beterjesztését két hónappal megelőzően megküldi az Állami Számvevőszéknek. A zárszámadásról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés az Állami Számvevőszék jelentésével együtt tárgyalja meg.

(2) A zárszámadásról szóló törvényben jóvá kell hagyni a költségvetési hiány finanszírozásának vagy a költségvetési többlet felhasználásának módját.

(3) Az Országgyűlés részére zárszámadáskor tájékoztatásul a következő mérlegeket és kimutatásokat kell bemutatni:

a) a 22. § (4) bekezdése szerinti mérlegeket és kimutatásokat, az államháztartás költségvetési mérlegében az államháztartás központi alrendszerén belül költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok, állami vagyon, egyéb központi kezelésű előirányzatok, elkülönített állami pénzalapok és társadalombiztosítás pénzügyi alapjai szerinti bontásban,

b)227 az államháztartás központi alrendszerében a finanszírozási bevételekről és kiadásokról készített összegzést,

c)228 a Gst. 2. § (2)–(4) bekezdése szerinti bontásban az államadósságot, és kapcsolatát a 479/2009/EK rendelet szerinti kormányzati szektor adósságával,

d)229 az állami kezességek, állami garanciák és állami viszontgaranciák állományát,

e) az állam tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségeket, a részesedések alakulását,

f)230 a 13. § szerinti tervezés során figyelembe vett makrogazdasági és költségvetési előrejelzés értékelését,

g)231 a zárszámadásról szóló törvényjavaslat adóbevételeiben érvényesülő közvetett támogatásokat, így különösen az adóelengedéseket, adókedvezményeket tartalmazó kimutatást adónemenként,

h)232 a helyi önkormányzatok tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségeket, a részesedések alakulását,

i)233 a helyi önkormányzatok által kibocsátott garanciák és kezességek állományát,

j)234 az államháztartás központi alrendszerében és önkormányzati alrendszerében, valamint a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezeteknél a nem teljesítő hitelkövetelések állományát, és

k)235 a központi költségvetés címrendjének évközi változásait.

(3a)236 Ha a (3) bekezdés f) pontja szerinti értékelés alapján a tényleges makrogazdasági és költségvetési folyamatok a 13/B. § szerinti előrejelzéstől négy egymást követő évben lényegesen eltérnek, a makrogazdasági és költségvetési előrejelzést alátámasztó módszereket, felvetéseket és vonatkozó paramétereket felül kell vizsgálni, és azt közzé kell tenni.

(4) A 21. § (6) bekezdésében, 29. § (1) bekezdésében és 33. § (1) bekezdésében meghatározott egyedi határozatot a Kormány a Magyar Közlönyben közzéteszi.

(5)237 A Kormány egyedi határozatának

a) a 21. § (6) bekezdésében és 33. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint hozott,

b)238 kötelezettségvállalással nem terhelt költségvetési maradvány felhasználására vonatkozó,

c)239 kötelezettségvállalással terhelt, azonban a költségvetési évet követő év június 30-áig pénzügyileg nem teljesült költségvetési maradvány felhasználására vonatkozó és

d) a központi költségvetésről szóló törvényben az előirányzatok átcsoportosításával, módosításával összefüggésben biztosított jogkörében hozott

rendelkezése az adott költségvetési évre vonatkozó központi költségvetésről szóló törvény hatályvesztésének időpontjával végrehajtottnak tekintendő, és az ezt követő nappal visszavontnak minősül.

(6)240 A kizárólag az (5) bekezdés szerint végrehajtottá vált rendelkezést tartalmazó határozat az (5) bekezdés szerint utoljára végrehajtottá vált rendelkezése végrehajtottá válását követő nappal visszavontnak minősül.

63. Zárszámadás az államháztartás önkormányzati alrendszerében

91. § (1)241 A helyi önkormányzat költségvetésének végrehajtására vonatkozó zárszámadási rendelet tervezetét a jegyző készíti elő és a polgármester terjeszti a képviselő-testület elé úgy, hogy az a képviselő-testület elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen. A zárszámadási rendelet tervezetével együtt a képviselő-testület részére tájékoztatásul be kell nyújtani a kincstár 68/A. § szerinti ellenőrzése keretében a helyi önkormányzat éves költségvetési beszámolójával kapcsolatosan elkészített jelentését.

(2) A zárszámadási rendelettervezet előterjesztésekor a képviselő-testület részére tájékoztatásul a következő mérlegeket és kimutatásokat kell bemutatni:

a) a 24. § (4) bekezdése szerinti mérlegeket, kimutatásokat azzal, hogy az előirányzat felhasználási terven a pénzeszközök változásának bemutatását kell érteni,

b)242 a helyi önkormányzat adósságának állományát lejárat, a Gst. 3. §-a szerinti adósságot keletkeztető ügyletek, bel- és külföldi irányú kötelezettségek szerinti bontásban,

c) a vagyonkimutatást, és

d) a helyi önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségeket, a részesedések alakulását.

(3)243 A nemzetiségi önkormányzat és a társulás zárszámadásának megalkotására az (1) és (2) bekezdést kell alkalmazni a 26. § (1) bekezdésében meghatározott eltérésekkel.

(4) A térségi fejlesztési tanács zárszámadásának megalkotására az (1) és (2) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni, azzal, hogy zárszámadási rendeleten zárszámadási határozatot kell érteni, a képviselő-testület hatáskörét a térségi fejlesztési tanács tagjai gyakorolják, a polgármester részére meghatározott feladatokat a térségi fejlesztési tanács elnöke, a jegyző részére meghatározott feladatokat a térségi fejlesztési tanács munkaszervezetének vezetője látja el.

XI. Fejezet

KEZESSÉG-, GARANCIAVÁLLALÁS, KÖVETELÉSEK

64. Az állami kezesség, állami garancia, állami viszontgarancia, a kiállítási garancia és viszontgarancia szabályai

92. § (1)244 A Polgári Törvénykönyv szerinti kezességnek, garanciának megfelelő, az állam nevében egyedileg meghatározott szerződéses kötelezettséget (a továbbiakban: egyedi állami kezesség) a Kormány egyedi határozatában vagy törvényben foglalt felhatalmazás alapján az államháztartásért felelős miniszter vállalhat.

(2) Egyedi állami kezesség abban az esetben vállalható, ha az nemzetgazdasági vagy valamely ágazatpolitikai cél megvalósítását szolgálja és a szerződéses kötelezettség teljesítése a kötelezett pénzügyi helyzetére vonatkozó információk alapján, és a rendelkezésre álló fedezetre tekintettel – az egyedi állami kezesség beváltása és egyéb állami többlettámogatás nélkül – megalapozott.

(2a)245 Egyedi állami kezesség nemzetközi pénzügyi intézmények felé a Polgári Törvénykönyvtől eltérő feltételekkel, az e szervezetekkel kölcsönösen elfogadott tartalommal és formában is vállalható.

(3)246 Törvényben meghatározott feltételek bekövetkezése esetén a Polgári Törvénykönyv szerinti kezességnek, garanciának megfelelő, az állam nevében vállalt kötelezettség (a továbbiakban e § alkalmazásában: jogszabályi állami kezesség) szerződéskötés vagy nyilatkozat kibocsátása nélkül keletkezik. A jogszabályi állami kezesség részletes feltételeit és szabályait a Kormány rendeletben állapítja meg.

(3a)247 Egyedi állami kezesség és jogszabályi állami kezesség nem vállalható olyan kötelezettség biztosítására, amelynek jogosultja az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv.

(4) Az egyedi állami kezesség és a jogszabályi állami kezesség készfizető kezesség formájában csak az (1) és (3) bekezdés szerinti törvény, határozat kifejezett felhatalmazása esetén vállalható.

(5)248 Törvény vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában az egyedi állami kezesség és a jogszabályi állami kezesség feltétele az állami támogatási szabályoknak megfelelő, támogatástartalmat nem vagy azt az állami támogatási szabályokkal összeegyeztethető módon tartalmazó kezességvállalási vagy garanciavállalási díj kikötése.

(5a)249 Egyedi állami kezességvállalás esetén – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a kezességvállalási vagy garanciavállalási díjat az államháztartásért felelős miniszter állapítja meg. Az államháztartásért felelős miniszter az általa megállapított díjat vagy annak egy részét – indokolt esetben és az állami támogatási szabályokkal összeegyeztethető módon – elengedheti.

(6)250 Az egyedi állami kezesség és a jogszabályi állami kezességvállalás alapján az állam által kifizetett összeg a tartozás eredeti kötelezettjének az állammal szembeni tartozásává válik, és azt – törvény eltérő rendelkezése hiányában – adók módjára behajtandó köztartozásként kell behajtani.

(7) Az Európai Bizottság előzetes jóváhagyása esetén a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához egyedi állami kezesség (a továbbiakban: megmentési célú egyedi állami kezesség) vállalható. A megmentési célú egyedi állami kezesség esetén a (2) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmazni.

(8)251 Törvény vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában hitelviszonyon alapuló jogviszonyhoz kapcsolódó jogszabályi állami kezesség feltétele a jogszabályi állami kezességen túlmenően az alapügylet tőkeösszege felének megfelelő fedezet hitelező általi előírása.

(9)252 Törvény vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában a jogszabályi állami kezességgel fedezett alapjogviszony feltételeinek módosítása esetén is biztosítani kell, hogy a jogszabályi állami kezesség nélküli fedezettség aránya legalább olyan mértékű legyen, mint az alapjogviszony létrejöttekor.

(10) A jogszabályi állami kezességgel fedezett alapjogviszony feltételeinek módosítása nem eredményezheti az állami kezességvállalás arányának növekedését. Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában az alapjogviszony módosításakor a járulékok tőkésítéséből keletkező összegre az állami kezességvállalás nem terjed ki.

93. § (1) Jogi személy részére, az általa vállalt kezesség, garancia érvényesítéséhez az állam nevében törvényben megtérítési kötelezettség vállalható (a továbbiakban: állami viszontgarancia).

(2) Az állami viszontgarancia alapján az állam által kifizetett összeg behajtása annak a jogi személynek a feladata, amely a viszontgarancia alapjául szolgáló kezességet, garanciát nyújtja (a továbbiakban: garantőr szervezet). A garantőr szervezet a követelés behajtásából származó, a Kormány rendeletében meghatározott költségekkel csökkentett bevételt az érvényesített állami viszontgarancia mértékével megegyező arányban köteles az államnak megfizetni. Ha a garantőr szervezet e kötelezettségének nem tesz eleget, a meg nem fizetett összeg az állammal szembeni tartozássá válik, és azt adók módjára kell behajtani. Az adók módjára behajtandó tartozás előírása, nyilvántartása és végrehajtása az állami adóhatóság feladata.

94. § (1) Az államháztartásért felelős miniszter a kultúráért felelős miniszter javaslatára a (2) és (3) bekezdés szerint a kiállítási tárgyakban bekövetkezett károk megtérítéséért az állam nevében közvetlen és önálló kötelezettséget vállalhat a kiállítási tárggyal rendelkezni jogosult (e § alkalmazásában a továbbiakban: jogosult) irányába olyan kiállítások esetén, amelyek megrendezéséhez kiemelkedő kulturális érdek fűződik (a továbbiakban: kiállítási garancia).

(2) A kiállítási garancia a jogosult és az állami vagy önkormányzati muzeális intézmény vagy kiállítóhely (a továbbiakban: kiállító) megállapodása szerinti időtartamra, de legfeljebb a tárgyak eredeti őrzési vagy kiállítási helyéről történő elmozdításától az oda történő visszahelyezéséig, vagy a jogosult és a kiállító által meghatározott egyéb helyre való elhelyezéséig szól.

(3) A kiállítási garancia nem terjed ki arra az időszakra és összegre, amelyre vonatkozóan a kiállító vagy a jogosult biztosítással vagy érvényes garanciával rendelkezik, kiterjed viszont valamennyi a jogosult és a kiállító megállapodásában meghatározott káreseményre, kivéve amelyek

a) a jogosult vagy annak alkalmazottai, megbízottai szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása,

b) a kiállítási tárgy tulajdonságaiból fakadó természetes amortizáció, vagy

c) a jogosult jóváhagyásával történő restaurálás

eredményeképpen keletkeztek.

(4) A kiállítási tárgy elveszése esetén kifizetett kártérítést haladéktalanul vissza kell fizetni az állam részére, ha a kiállítási tárgy később előkerül.

(5) Az államháztartásért felelős miniszter a kiemelkedő kulturális érdeket jelentő kiállítás megrendezése érdekében az állam nevében – a kiállítási garanciával tartalmában és feltételeiben megegyező – közvetlen és önálló kötelezettséget vállalhat a kiállító által kötött biztosítási szerződésből eredő, a biztosító társaság által kifizetett összeg megtérítésére a biztosító társaság felé (a továbbiakban: kiállítási viszontgarancia).

(6) A kár megtérítésére tekintettel a biztosító társaságot megillető jogok a kiállítási viszontgarancia alapján a központi költségvetés által kifizetett összeg erejéig az államra szállnak át.

(7)253 Kiállítási garancia és kiállítási viszontgarancia állami tulajdonban álló kiállítási tárgyra nem vállalható.

95. § (1) A 92–94. § szerinti eljárásokban – az e törvényben meghatározott kivételekkel – az államot az államháztartásért felelős miniszter képviseli.

(2) A 92–94. § szerinti fizetési kötelezettségekből eredő, az államot terhelő kifizetés során – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – az állami adóhatóság jár el.

(3) Az Országgyűlés a költségvetési év során vállalható egyedi állami kezesség, kiállítási garancia és kiállítási viszontgarancia, valamint állami viszontgarancia mértékét, annak felső határát a központi költségvetésről szóló törvényben állapítja meg.

65. Kezesség- és garanciavállalás az államháztartás önkormányzati alrendszerében

96. §254 (1) A Polgári Törvénykönyv szerinti kezességet, garanciát a helyi önkormányzat érvényesen hitel, kölcsön visszafizetésére vagy kötvény megfizetésére vállalhat, ha a visszafizetés a kötelezett pénzügyi helyzetére vonatkozó információk alapján és a rendelkezésre álló fedezetre tekintettel – a kezesség beváltása, garancia érvényesítése és a kezességet, garanciát vállaló általi egyéb többlettámogatás nélkül – kellően biztosított.

(2) Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a kezesség, garancia vállalásának feltétele az állami támogatási szabályoknak megfelelő, támogatástartalmat nem, vagy azt az állami támogatási szabályokkal összeegyeztethető módon tartalmazó garanciavállalási vagy kezességvállalási díj kikötése.

66. Követelések

97. § (1) Az állam, az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek, a nemzetiségi önkormányzatok, valamint az általuk irányított költségvetési szervek követeléséről lemondani csak törvényben meghatározott esetekben és módon lehet.

(2)255 A helyi önkormányzat, a társulás, a térségi fejlesztési tanács, valamint az általuk irányított költségvetési szervek követeléséről lemondani csak törvényben vagy helyi önkormányzati rendeletben meghatározott esetekben és módon lehet.

(3) Az önkéntes teljesítésre történő felhíváson kívül a központi költségvetésről szóló törvényben megállapított értékhatárt el nem érő kis összegű követelést behajtásra előírni nem kell.

98. § A jogszabályban meghatározott lakásépítési támogatással, lakásépítési kedvezménnyel, fiatalok otthonteremtési támogatásával, megelőlegező kölcsönnel, valamint – jogszabályban meghatározott esetben – kiegészítő kamattámogatással összefüggésben az állam javára jelzálogjogot és annak biztosítására szolgáló elidegenítési és terhelési tilalmat kell az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezni. A jogszabályban meghatározott kiegészítő kamattámogatással, megelőlegező kölcsönnel összefüggésben a hitelintézet javára jelzálogjogot és annak biztosítására szolgáló elidegenítési és terhelési tilalmat kell az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezni.

99. § Ha az Európai Bizottság tiltott állami támogatás visszafizettetését rendeli el, a visszafizetendő összeg adók módjára behajtandó követelésnek minősül.

100. § (1)256 A fejezeti kezelésű előirányzatok, az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai javára elszámolandó, a kötelezett által nem teljesített befizetéseken alapuló követelések fejében gazdasági társaságban való érdekeltséget megtestesítő részvényt vagy üzletrészt, továbbá egyéb vagyont elfogadni csak abban az esetben és mértékben lehet, ha a pénzbeli teljesítés nem vagy csak részben lehetséges.

(2) Az (1) bekezdés szerinti vagyont az MNV Zrt. részére készpénzes értékesítésre vagy az értékesítésig további hasznosításra át kell adni. A vagyon átadója és az MNV Zrt. az átadáskor megállapodásban rendelkezik a vagyon értékesítése, hasznosítása során felmerülő költségekről.

(3) Az MNV. Zrt. az átadott vagyon értékesítéséből, hasznosításából származó költségvetési bevételnek a (2) bekezdés szerinti megállapodásban rögzített költségekkel csökkentett részét – az elkülönített állami pénzalap esetén a központi támogatás arányában a központi költségvetést megillető hányad kivételével – a fejezeti kezelésű előirányzat, az elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja fizetési számlájára köteles átutalni.

101. § (1) Az állam külföldi követeléseivel (e § alkalmazásában a továbbiakban: külföldi követelés) való gazdálkodás feladatait az államháztartásért felelős miniszter a kincstár közreműködésével látja el.

(2) Az államháztartásért felelős miniszter a külföldi követelések leépítését, átütemezését célzó pénzügyi konstrukciókat, megállapodásokat dolgoz ki.

(3) Az államháztartásért felelős miniszter állami tulajdonban álló gazdasági társaságot is bevonhat a külföldi követelések rendezésével kapcsolatos feladatok ellátásába.

XII. Fejezet

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS INFORMÁCIÓS RENDSZERE

67. Az államháztartás információs rendszerének feladata, szerkezete

102. § (1) Az államháztartás információs rendszerét úgy kell kialakítani, hogy az –elemzésére, értékelésére is alkalmas módon – segítse az államháztartási pénzügyi folyamatok tervezését, az előirányzatok kialakítását, a költségvetés végrehajtását és ellenőrzését.

(2) Az államháztartás információs rendszerét össze kell hangolni a statisztikai, a nemzetközi kormányzati pénzügyi statisztikai adatszolgáltatási kötelezettségekkel, a nemzeti számlák rendszerével.

(3) A bevételek és kiadások zárt rendszerű és megfelelő csoportosításban történő bemutatásához mérlegeket kell kialakítani és összeállítani, figyelemmel az osztályozási rendszerek szempontjaira és előírásaira. A mérlegek – az e törvényben meghatározott kivétellel – a költségvetés előterjesztésekor a vonatkozó év tervadatait, az előző év várható, és az azt megelőző év tényadatait, a zárszámadáskor a költségvetési év terv- és tény-, továbbá az előző év tényadatait tartalmazzák.

103. § (1) Az államháztartás információs rendszerének működtetéséért és fejlesztéséért az államháztartásért felelős miniszter felelős. Az államháztartásért felelős miniszter az államháztartás információs rendszerével kapcsolatos feladatok ellátásáról a kincstár útján gondoskodik.

(2) Az államháztartás információs rendszere az államháztartás egészére, a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetekre, és az államháztartással kapcsolatba kerülő természetes személyek, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetek e kapcsolatára kiterjedő

a) azonosító adatokat,

b) költségvetési, pénzügyi, számviteli adatokat, és

c) a költségvetési adatokhoz és információkhoz kapcsolódó naturális mutatószámokat

gyűjtő, nyilvántartó, feldolgozó és szolgáltató információs rendszer.

(3)257

(4)258 A kincstár a (2) bekezdés szerinti adatok kormányrendeletben meghatározott körét, valamint az adatoknak a nemzeti és regionális számlák európai rendszere szerinti adatokra történő átszámítására vonatkozó útmutatót közzéteszi a honlapján.

68. A törzskönyvi nyilvántartás

104. § (1)259 A kincstár nyilvántartást vezet a költségvetési szervekről, a helyi önkormányzatokról, a nemzetiségi önkormányzatokról, a társulásokról, a térségi fejlesztési tanácsokról, valamint jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személyekről (a továbbiakban együtt: törzskönyvi jogi személy). A nyilvántartás közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(2) A törzskönyvi nyilvántartás vezetése során a Ket. rendelkezéseit az e §-ban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni. A törzskönyvi nyilvántartás vezetésével kapcsolatban az ügyintézési határidő tizenöt nap. Ha a kincstár hiánypótlási felhívást bocsát ki, annak teljesítésére legfeljebb húsznapos határidőt állapíthat meg. Az eljárásban kizárt az újrafelvételi eljárás.

(3)260 A kincstár döntése ellen fellebbezésnek nincs helye. Az alapító szerv a döntés közlésétől számított tizenöt napon belül a határozat vagy az önálló fellebbezéssel megtámadható végzés felülvizsgálatát kérheti az alapító szerv székhelye szerint illetékes közigazgatási és munkaügyi bíróságtól (e § alkalmazásában a továbbiakban: bíróság).

(4) A bíróság eljárása során felfüggesztésnek és szünetelésnek nincs helye. A bíróság a feleket meghallgathatja. A bíróság a kérelemről annak beérkezésétől számított harminc napon belül, a közigazgatási hatósági eljárásban hozott végzések elleni bírósági felülvizsgálatra vonatkozó szabályok szerint dönt. E határidő számításakor a hiánypótlásra felhívó végzés postára adásától (átadásától) a hiányok pótlásáig, a hiánypótlás elmaradása esetén a hiánypótlásra biztosított határidő lejártáig eltelt idő nem vehető figyelembe. A bíróság eljárására egyebekben a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról és az egyes közigazgatási nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról szóló 2005. évi XVII. törvény 4. §-át kell alkalmazni. A bíróság a kincstár döntését megváltoztathatja. A bíróság határozata ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

(5) Az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell annak a jóhiszeműségét, aki a törzskönyvi jogi személlyel szemben a törzskönyvi nyilvántartásban szereplő adatokban bízva szerez jogot. Az ellenkező bizonyításáig a törzskönyvi nyilvántartásba bejegyzett adatról vélelmezni kell, hogy az fennáll, és a törzskönyvi nyilvántartás szerinti jogosultat illeti meg. Az adatok törlése esetén – az ellenkező bizonyításáig – azt kell vélelmezni, hogy azok nem állnak fenn.

(6) A törzskönyvi nyilvántartás fennálló és törölt adatai, az alapító okiratok és a megszüntető okiratok nyilvánosak, azokat bárki megtekintheti, azokról feljegyzést készíthet, továbbá azok adatai elektronikus úton is hozzáférhetők. A kincstár a törzskönyvi nyilvántartás jogszabályban meghatározott adatait honlapján keresztül is elérhetővé teszi.

105. §261 (1) A költségvetési szerv a törzskönyvi nyilvántartásba való bejegyzésével, a bejegyzés napjával jön létre és a törzskönyvi nyilvántartásból való törlésével, a törlés napjával szűnik meg. A költségvetési szerv létrehozásáról, átalakításáról, illetve megszüntetéséről rendelkező alapító okirat későbbi időpontot, törvény vagy kormányrendelet más időpontot is megállapíthat a létrejövetel, átalakítás, illetve megszüntetés napjaként, ez esetben a kincstár a költségvetési szervet ezen időponttal jegyzi be a törzskönyvi nyilvántartásba, illetve törli a törzskönyvi nyilvántartásból.

(2) Átalakítás esetén a megszűnő költségvetési szervet a jogutód költségvetési szerv vagy szervek bejegyzésével egyidejűleg, a jogutód vagy jogutódok feltüntetésével kell törölni a törzskönyvi nyilvántartásból.

(3) A költségvetési szerv alapító okiratának a költségvetési szerv átalakítását, megszüntetését nem eredményező módosítása a bejegyzés napjától alkalmazandó, kivéve ha törvény vagy kormányrendelet más időpontot vagy az alapító okirat módosítására irányuló kérelem későbbi időpontot állapít meg.

(4) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartásba való bejegyzését megelőzően, a költségvetési szerv alapító okirata (3) bekezdés szerinti módosításának törzskönyvi nyilvántartásba való bejegyzése hiányában, illetve a költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartásból való törlését követően a költségvetési szerv által megkötött szerződés semmis.

105/A. §262 (1) A helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás, a térségi fejlesztési tanács és a jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy (e § alkalmazásában a továbbiakban: nem költségvetési szerv törzskönyvi jogi személy) az alapító szerv által vagy törvényben meghatározott napon jön létre és szűnik meg.

(2) A kincstár jogutód nélküli megszűnés esetén a megszüntető szerv bejelentésétől vagy a megszűnést meghatározó törvényi rendelkezés hatálybalépésétől, jogutóddal történő megszűnés esetén a jogutód bejelentésétől számított tizenöt napon belül, a jogutód feltüntetésével törli a nem költségvetési szerv törzskönyvi jogi személyt a törzskönyvi nyilvántartásból.

(3) A nem költségvetési szerv törzskönyvi jogi személyre vonatkozó bejegyzés módosítása a bejegyzés napjától alkalmazandó, kivéve ha törvény más időpontot, vagy az adatmódosításra irányuló kérelem későbbi időpontot állapít meg.

105/B. §263 (1) A kincstár a jogszabálysértő bejegyzést akkor törölheti, a hibás bejegyzést akkor javíthatja vagy az elmulasztott bejegyzést akkor pótolhatja, ha az annak alapjául szolgáló adat, körülmény jogszabályból következik, arról a kincstárnak hivatalos tudomása van, illetve a törzskönyvi jogi személy vagy az irányító szerv adatszolgáltatása alapján megállapítható.

(2) A bejelentési, adatszolgáltatási vagy nyilatkozattételi kötelezettségét késedelmesen, hibásan, valótlan adattartalommal vagy ugyanabban az eljárásban több alkalommal hiányosan teljesítő szerv ötszázezer forintig terjedő bírsággal sújtható. A bírság kiszabásánál a kincstár mérlegeli az eset összes körülményét, a kötelezettségszegő jogellenes magatartásának súlyát, gyakoriságát. A körülmények mérlegelése alapján a kincstár a kötelezettségszegés súlyához igazodó, arányos bírságot szab ki, vagy indokolt esetben a bírság kiszabását mellőzi.

69. Kincstári adatkezelés

106. § (1) A kincstár az általa folyósított családtámogatási és fogyatékossági ellátásokkal, valamint a lakástámogatásokkal kapcsolatos feladatai során az ellátások, támogatások jogszabályban megállapított feltételeinek ellenőrzése céljából egységes szociális nyilvántartást vezet. A kincstár az egységes szociális nyilvántartással kapcsolatos adatfeldolgozási feladatok ellátásával államigazgatási szervet vagy kizárólagos állami tulajdonú gazdálkodó szervezetet bízhat meg, kivéve, ha e korlátozás alól az államháztartásért felelős miniszter előterjesztésére a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről szóló törvényben meghatározott egyedi felmentést ad.

(2) A kincstár az egységes szociális nyilvántartás vezetése során jogosult a következő adatok kezelésére:

a) a családtámogatási ellátásban részesülő személy, valamint ha az ellátást más személyre tekintettel állapítják meg, úgy e személy neve, születési helye és ideje, anyja neve, lakóhelye, a társadalombiztosítási azonosító jele, az ellátás jogcíme és összege,

b) a fogyatékossági ellátásban részesülő személy neve, születési helye és ideje, anyja neve, lakóhelye, a társadalombiztosítási azonosító jele, az ellátás jogcíme és összege, és

c) a lakáscélú támogatásokkal kapcsolatban a (3) bekezdésben foglalt adatok.

(2a)264 A (2) bekezdés a) pontja szerinti családtámogatási ellátás jogcíme és összege adatkör, valamint a (2) bekezdés b) pontja szerinti a fogyatékossági ellátás jogcíme és összege adatkör tekintetében az egységes szociális nyilvántartás közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül. A nyilvántartás közhitelesen tanúsítja továbbá a családtámogatási ellátásra, valamint a fogyatékossági támogatásra jogosult személyét.

(3) A lakáscélú támogatást nyújtó hitelintézet a támogatott személy és – ha a támogatás megállapításának a támogatottnak más személlyel való együttköltözése a feltétele – az együttköltöző személy természetes személyazonosító adatait, adóazonosító jelét, valamint a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségekre vonatkozó adatokat a támogatási szerződés keltétől, szerződésmódosítás keltétől, illetve a támogatási szerződés megszűnésétől számított harminc napon belül a kincstár számára átadja. A kincstár az átadott adatokat a lakáscélú támogatás szabályszerű igénybevételének és felhasználásának ellenőrzése céljából a támogatásra vonatkozó visszakövetelési jog vagy a támogatással megszerzett ingatlanon az állami igényt biztosító jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom fennállásáig jogosult kezelni.

(4) A (2) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott adatokat a kincstár a nyújtott támogatások visszakövetelésére vonatkozó igény elévüléséig kezeli.

(5)265 Az egységes szociális nyilvántartásból

a) a települési önkormányzat jegyzője az általa megállapított támogatások feltételeinek meghatározása érdekében szükséges adatokat,

b) a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerint a hatáskörébe tartozó pénzbeli és természetbeni ellátások feltételeinek meghatározása érdekében szükséges adatokat,

c) a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalának járási (fővárosi kerületi) gyámhivatala a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény szerint a hatáskörébe tartozó pénzbeli ellátások feltételeinek meghatározása érdekében, valamint az iskoláztatási támogatás szüneteltetésével kapcsolatos feladatainak ellátásához szükséges adatokat,

d)266 a fővárosi és megyei kormányhivatal szociális és gyámhivatala az a)–c) pontok szerinti eljárásban hozott döntés elleni, a hatáskörébe tartozó jogorvoslati eljárás lefolytatásához, valamint az a)–c) pontok szerinti ügyekkel összefüggő felügyeleti eljárás lefolytatásához szükséges adatokat,

e)267 a Diákhitel Központ Zrt. a célzott kamattámogatás megállapításához a gyermekgondozási segélyre vonatkozó adatokat

f)268 a települési önkormányzat képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény szerint a hatáskörébe tartozó pénzbeli és természetbeni ellátások feltételeinek meghatározása érdekében szükséges adatokat

közvetlen lekérdezéssel díjmentesen elérheti.

(6) A kincstár – az ellátás jogcímének és összegének kivételével – a (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott adatok pontosságának ellenőrzése érdekében adategyeztetést folytathat az egészségbiztosítási szervvel. Az adategyeztetés módjáról a kincstár és az egészségbiztosítási szerv megállapodást köt.

(7) Az állami adóhatóság a kincstár által folyósított ellátások és támogatások megállapítása és ellenőrzése céljából a kincstár részére teljesített adatszolgáltatása keretében törvényben meghatározott személyes adatok mellett feltünteti a támogatásban részesülő személy adóazonosító jelét is. A kincstár a jogosulatlan támogatások, ellátások igénybe vevőiről adóazonosító jel feltüntetésével tájékoztatja az állami adóhatóságot, ha a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszakövetelésére vagy behajtására az állami adóhatóság jogosult. Az adatok átadásának módjáról a kincstár és az állami adóhatóság megállapodást köt.

(8)269 A kincstár a közoktatási, szociális, valamint gyermekvédelmi és gyermekjóléti célból a helyi önkormányzatoknak, helyi nemzetiségi önkormányzatoknak biztosított támogatások, továbbá a nem állami intézmény fenntartójának biztosított normatív és egyéb hozzájárulások jogszabályban megállapított feltételeinek ellenőrzése céljából jogosult a fenntartók és a fenntartott intézmények ellátotti körébe tartozók neve, születési helye és ideje, anyja neve, lakóhelye, tanulói azonosítója, pedagógus azonosítója, társadalombiztosítási azonosító jele, továbbá az ellátás jogcíme és összege adatainak kezelésére. A kincstár ezen személyes adatokat a támogatással való elszámolási határidejének lejártát követő öt évig, vagy – ha az későbbi – a jogerős közigazgatási határozat ellen benyújtott keresetet elbíráló peres eljárásban hozott határozat jogerőre emelkedésének napjáig kezelheti.

(9)270 A kincstár a (8) bekezdésben meghatározott intézményfenntartók, intézmények részére a normatív és egyéb hozzájárulások, támogatások igénybevételét megalapozó adatok nyilvántartásához elektronikus rendszert biztosít.

(10)271 A (2), (8) és (9) bekezdésben meghatározott adatokat nyilvántartó rendszerek a kincstárnak a helyi önkormányzatok, helyi nemzetiségi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatai támogatásai, továbbá a nem állami intézmény fenntartójának biztosított normatív és egyéb hozzájárulások megállapításával, folyósításával, felülvizsgálatával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatai ellátása érdekében összekapcsolhatók.

106/A. §272 (1)273 A kincstár a központosított illetményszámfejtés keretében jogosult a munkabér, az illetmény, a tiszteletdíj, a költségtérítés, egyéb pénzbeli juttatás és a megállapodás alapján biztosítottnak minősülő személy juttatásának számfejtése, kifizetése és annak ellenőrzése céljából az érintett

a) természetes személyazonosító adatainak, állampolgárságának, nemének, lakcímének, társadalombiztosítási azonosító jelének, adóazonosító jelének, fizetési számlaszámának,

b) munkabére, illetménye, tiszteletdíja, költségtérítése és egyéb pénzbeli juttatása, mindezek után fizetendő adók és járulékok, valamint az ezekből behajtandó követelések mértékének,

c) a b) ponttal összefüggésben házastársa, élettársa és eltartott gyermeke természetes személyazonosító adatainak, lakcímének, társadalombiztosítási azonosító jelének és adóazonosító jelének, valamint a munkabér, illetmény, tiszteletdíj, költségtérítés és egyéb pénzbeli jutatás után fizetendő adókhoz és járulékokhoz kapcsolódó kedvezményekhez szükséges személyes adatainak,

d) iskolai és egyéb végzettségére vonatkozó adatának,

e) foglalkoztatásával összefüggésben a fennálló és a korábbi munkahely megnevezésének, a jogviszony jellegének, a beosztásának, a besorolásának, a munkakörének, a jogviszonya kezdete és befejezése időpontjának

kezelésére.

(2) A kincstár az (1) bekezdés szerinti személyes adatokat az érintett jogviszonya befejezését követő öt évig, vagy – ha az későbbi – a jogviszonyra vonatkozóan benyújtott keresetet elbíráló peres eljárásban hozott határozat jogerőre emelkedésének napjáig kezelheti.

(3) Ha a központi költségvetésről szóló törvény alapján a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi közfeladatot ellátó intézmény nem állami fenntartója részére olyan támogatás nyújtására kerül sor, amelynek alapján munkabér, illetmény, tiszteletdíj, költségtérítés vagy egyéb pénzbeli juttatás kifizetése történik, annak kifizetése és ellenőrzése céljából a kincstár jogosult annak az érintettnek az (1) bekezdésében meghatározott adatait a (2) bekezdésben meghatározott időtartamban kezelni, akire tekintettel a nem állami intézmény fenntartójának a költségvetési támogatás kifizetésre kerül.

106/B. §274 A kincstár a belföldi gépjárművek után beszedett adó törvény alapján a központi költségvetést megillető hányadának a 83/A. § (1) bekezdése szerinti ellenőrzése céljából betekinthet a települési önkormányzatnál a gépjárműadóval összefüggésben kezelt dokumentumokba, az azokban szereplő adótitkot és egyéb, a felméréshez szükséges adatokat megismerheti és kezelheti legkésőbb az adatkezelés megkezdésének napjától számított öt évig.

70. Adatszolgáltatási kötelezettségek

107. § (1)275 A költségvetési szervek, a központi kezelésű előirányzatok és fejezeti kezelésű előirányzatok, az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervei, a helyi önkormányzatok, a nemzetiségi önkormányzatok, a társulások, a térségi fejlesztési tanácsok, valamint a 109. § (8) bekezdése alapján kiadott közleményben megjelölt kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetek és besorolás szempontjából statisztikai módszertani vizsgálat alá vett jogi személyek e törvényben és a Kormány rendeletében meghatározott adatszolgáltatásokat teljesítenek.

(2)276 A kincstár okirati mintát, nyomtatványt, elektronikus űrlapot alkalmazhat, illetve a közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért felelős miniszter jóváhagyásával rendszeresíthet különösen az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatásra és az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályokban meghatározott bejelentések, kérelmek előterjesztésére. A kincstár a nyomtatványokról, elektronikus űrlapokról, elektronikus nyomtatványkitöltő programokról, azok formájáról, tartalmáról, használatának, kitöltésének, benyújtásának módjáról tájékoztatót tesz közzé.

108. §277 (1) A Kormány rendeletében meghatározott szerv (e § alkalmazásában a továbbiakban: adatszolgáltatás kötelezettje)

a) az elemi költségvetésről és az éves költségvetési beszámolóról az államháztartás információs rendszere keretében adatszolgáltatást teljesít,

b) a költségvetési év során a Kormány rendeletében meghatározott gyakorisággal időközi költségvetési jelentést és időközi mérlegjelentést készít

a kincstár számára.

(2) A helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat és a társulás (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatása akkor tekinthető teljesítettnek, ha azt az általa irányított költségvetési szervek is teljesítették.

(3) Ha az adatszolgáltatás kötelezettje, a (2) bekezdés szerinti esetben a helyi önkormányzat

a) adatszolgáltatása az adatszolgáltatás tárgyával kapcsolatos lényegesnek minősülő információt nem tartalmaz vagy tévesen mutat be, vagy

b) adatszolgáltatási kötelezettségét neki felróható okból nem vagy késedelmesen teljesíti,

a Kormány rendeletében meghatározott mértékű bírságot fizet, amelyet a kincstár határozatban szab ki.

(4) A (3) bekezdés a) pontjának alkalmazásában lényegesnek minősül az adatszolgáltatás szempontjából minden olyan információ, amelynek elhagyása vagy téves bemutatása – közvetlenül és hátrányosan – befolyásolja az adatszolgáltatásban közölt adatokat felhasználók döntéseit.

(5) Ha a bírság kiszabására okot adó körülmény az irányító szerv vagy a helyi nemzetiségi önkormányzat érdekkörében merül fel, a bírságot az irányító szervvel, a helyi nemzetiségi önkormányzattal szemben kell kiszabni. Az adatszolgáltatásnak a határozat közlésétől számított 15 napon belül történő teljesítése esetén a (3) bekezdés alapján kiszabott bírság korlátlanul mérsékelhető. A kincstár e bekezdés szerinti határozata tekintetében az 57. § (6) és (7) bekezdését kell alkalmazni, azzal hogy a bíróság határozata ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

(6) Azon központi kezelésű előirányzatok esetében, amelyek tekintetében a Kormány rendeletében foglaltak szerint a beszámolási és könyvvezetési feladatokat a kincstár látja el, a bírságot a Kormány rendeletében meghatározott részletező nyilvántartások vezetésére és azok adatai alapján a kincstár számára adatszolgáltatásra köteles szervezetekkel szemben kell kiszabni, ha a bírság kiszabására okot körülmény e szervezet mulasztása miatt keletkezett.

(7) A kincstár jogosult az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, az elkülönített állami pénzalap, a társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve, a központi kezelésű előirányzat kezelő szerve és a fejezeti kezelésű előirányzat kezelő szerv fizetési számláját a bírság összegével megterhelni.

XIII. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

71. Felhatalmazó rendelkezések

109. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy rendeletben állapítsa meg

1.278 a költségvetési szervek alapítására vonatkozó szabályokat, átalakításuk, megszüntetésük részletes szabályait, az alapító és a megszüntető okirat tartalmi kellékeit, az irányítói, középirányítói jogok átadásának, gyakorlásának, és a fejezeti jogosítványokkal felruházott költségvetési szerv jogállásának sajátos szabályait,

2. a költségvetési szervek gazdasági szervezetének és gazdasági vezetőjének feladatait, a gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv pénzügyi-gazdasági feladatainak ellátását, a gazdasági vezető képesítési előírásait, továbbá a 10. § (5) bekezdése szerinti belső szabályzatok tartalmi követelményeire vonatkozó részletszabályokat,

3.279 a központi költségvetés tervezéséhez kapcsolódóan a központi költségvetésről szóló törvény fejezeteinek tervezett kiadási főösszegei megállapításának módját, a 13. § szerinti feladatok végrehajtásának, a középtávú tervezéshez szükséges adatszolgáltatás, valamint a makrogazdasági és költségvetési előrejelzések részletes szabályait és azok közzétételének módját,

4. az elfogadott központi költségvetésről szóló törvény alapján fejezetenként a fejezetet irányító szervet, az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervét, a központi kezelésű előirányzatok, fejezeti kezelésű előirányzatok esetén a kezelő szerv kijelölésének módját, feltételeit, a kezelő szerv által ellátható feladatokat, a központi és fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap nem költségvetési szervi formában működő kezelő szervének szabályzataira, szervezeti felépítésére, pénzügyi feladatokat ellátó alkalmazottaira vonatkozó sajátos követelményeket,

5. a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék felhasználásának rendjét,

6.280

7. a fejezetet irányító szerv által az adott költségvetési évre az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendelet, szabályzat tartalmi követelményeit,

8.281 a kincstári költségvetés tartalmi és formai követelményeit, kiadásának rendjét, az elemi költségvetés készítésével kapcsolatos tartalmi és formai követelményeket, a bevételi kiemelt előirányzatokat, az egységes rovatrendet,

9.282 a költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat többletbevétele felhasználása engedélyezésének eseteit, az engedélyezés szempontjait, eljárási szabályait, az engedélyezők körét, az engedély megadása, megtagadása esetén a többletbevétel további rendeltetését, valamint az előirányzatok módosításának és az előirányzatok átcsoportosításának módját, az előirányzat-csoportok közötti és a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás eseteit, módját és az arra jogosultak körét

10. a 32. § szerinti előirányzatoknál a jóváhagyott előirányzat túllépésének rendjét,

11. a kötelezettségvállalás, pénzügyi ellenjegyzés, szakmai teljesítés igazolása, utalványozás, érvényesítés jogosultsági és összeférhetetlenségi szabályait, eljárásrendjét, a 36. § (3) bekezdése szerinti eseteket, a kötelezettségvállalás 36. § (6) bekezdése szerinti további feltételeit, a Kormány által egyedileg jóváhagyott többéves kiadási kötelezettséget jelentő fejlesztési programok kötelezettségvállalásának szabályait, a 36. § (1) bekezdése szerinti kivételeket, valamint a fedezet rendelkezésre állásának vizsgálatára és a kötelezettségek nyilvántartására vonatkozó előírásokat,283

12. a költségvetési főfelügyelő, felügyelő megbízásának feltételeit, módját, az ezzel kapcsolatos kizárási, összeférhetetlenségi okokat és körülményeket, feladatait, intézkedéseit, a 39. § (2) bekezdés szerinti nagy összegű kötelezettségvállalás fogalmát, a költségvetési főfelügyelő, felügyelő tevékenységével, helyettesítésével, beszámolásával kapcsolatos szabályokat,

13.284

14. a személyi juttatások felhasználásának korlátait, a kezelt állami vagyonnal való gazdálkodás államháztartási szempontú sajátos előírásait, valamint a költségvetési szervek vállalkozási tevékenysége végzésének és a vállalkozási maradvány megállapításának, felhasználásának részletszabályait,

15.285 a költségvetési támogatások tekintetében

a) a támogatási igények benyújtásának, elbírálásának, folyósításának – ideértve a köztartozás-mentesség vizsgálatát is –, felhasználásának, a költségvetési támogatás felhasználására vonatkozó beszámolásnak, a felhasználás ellenőrzésének és a jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás visszakövetelésének,

b) a költségvetési támogatások biztosításának e törvény előírásain felüli további feltételeit,

c) a 49. § szerinti lebonyolító szerv megbízásának, feladatellátásának, elszámoltatásának,

d) a kincstár által működtetett monitoring rendszer működtetésének

részletes szabályait, ideértve az a) és b) ponttal összefüggésben az európai strukturális és beruházási alapokból származó források felhasználására vonatkozó sajátos szabályait,286

16.287 a 14. § (3) bekezdés szerinti fejezetben meghatározott támogatások igénylésére, az arról történő lemondásra, az évközi módosításra, az igénylés, igénybevétel évközi felülvizsgálatára a hatósági eljárásban meghozott határozatok, végzések kötelező tartalmi elemeire vonatkozó részletes szabályokat, valamint az 60/A. § (2) bekezdése szerinti kamat alapját, mértékét, felszámításának szabályait, kezdő és záró napját, valamint a 83. § (5) és (6) bekezdésében a nettó finanszírozás keretében felfüggesztett támogatás visszatérítésének szabályait,

17.288 a kormányzati ellenőrzéssel, a belső kontrollrendszerrel, a belső ellenőrzéssel, a belső ellenőrzési tevékenységre vonatkozó engedéllyel rendelkezőkről vezetett nyilvántartáshoz kapcsolódó bizonyítási eszközökkel, a belső kontrolrendszerrel és a belső ellenőrzéssel kapcsolatos kötelező továbbképzésekkel, a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetek belső kontrollrendszerével, az önkormányzati biztos kijelöléséhez kapcsolódó, jogállásával, hatáskörével, a gazdálkodási önállóságában korlátozott költségvetési szerv működésével kapcsolatos részletes szabályokat,289

18. a 81. § szerinti előirányzat-felhasználási keret tervezésének, megállapításának, megnyitásának, előrehozásának, köztartozás fennállása esetén zárolásának, az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv fizetési számlája – a költségvetési szervet terhelő közterhek megfizetése céljából történő – megterhelésének, továbbá a költségvetési szerv által beszedett központosított bevételek befizetésének szabályait,

19. a fejezeti kezelésű előirányzatok finanszírozási terve elkészítésének szabályait, az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai finanszírozási, elszámolási rendjét, az államháztartás önkormányzati alrendszere finanszírozási rendjének részletes szabályait,

20.290 a 78. § (2) bekezdése szerinti likviditási tervek tartalmát, elkészítésének, aktualizálásának, valamint a 78. § (4) bekezdése szerinti finanszírozási igényeket és azok megelőlegezése feltételeinek, a megelőlegezett összeg visszapótlásának szabályait,

21.291 a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás, és a térségi fejlesztési tanács fizetési számláinak és az ahhoz kapcsolódó alszámlák körét, felhasználásuk szabályait, a kincstár által végzett fedezetvizsgálat szempontjait, a fedezetvizsgálat alóli kivételeket, és a 80. § (2) bekezdése szerinti szabályzat további tartalmi elemeit,

22. az államháztartás alrendszereiben a készpénzhasználat és a házipénztár működtetésének részletes szabályait,

23. a költségvetési maradvány megállapításának, felhasználhatóságának, jóváhagyásának részletes szabályait,

24. a költségvetési beszámolás, az irányító szerv és a beszámolást készítő feladatait, a zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatási feladatokat,

25. az állami kezesség, állami garancia, állami viszontgarancia, kiállítási garancia és kiállítási viszontgarancia vállalásának, módosításának, beváltásának, nyilvántartásának eljárási és részletszabályait,

26. a külföldi követelések értékesítésének szabályait,

27.292 az államháztartás információs rendszerében vezetett nyilvántartások körét, tartalmát, az államháztartás információs rendszerébe teljesített adatszolgáltatások kötelezettjeit, az adatszolgáltatások gyakoriságát, módját, a szolgáltatandó adatok körét, az egyes adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítésének elmulasztása esetén kiróható bírság mértékét és a kiszabás módját, valamint a 103. § (4) bekezdése szerint közzétett adatok körét és a közzétételre vonatkozó szabályokat,

28.293 a honvédelemért felelős miniszter irányítása alá tartozó költségvetési szervek és a nemzetbiztonsági szolgálatok költségvetése tervezésének, pénzellátásának, előirányzat-felhasználásának, gazdálkodásának, adatszolgáltatásainak, könyvvezetési és beszámoló készítési kötelezettségének a kincstári rendszer, illetve az államháztartási számvitel általános előírásaitól eltérő sajátos szabályait,

29. a Kormány irányítása vagy felügyelete alatt álló rendvédelmi szervekről, a honvédelemért felelős miniszter irányítása alá tartozó költségvetési szervekről és a nemzetbiztonsági szolgálatokról a kincstárnál nyilvántartásba vehető adatok körét, a kincstári nyilvántartásba nem vehető adatokat nyilvántartó szerv kijelölését, továbbá az ezen adatokra vonatkozó nyilvántartás sajátos eljárási szabályait,

30. a Magyar Honvédség szervei, valamint a rendvédelmi szervek tekintetében az irányítói jogok középirányító szervre történő átruházásának részletszabályait,

31.294 a határon túli költségvetési támogatásoknak, az egyházi célú költségvetési támogatásoknak, a központi költségvetésből nyújtott nemzetiségi célú támogatásoknak a költségvetési támogatások nyújtásának e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott rendjétől eltérő sajátos szabályait,295

32. az állami támogatási programokra és az egyedi állami támogatásokra vonatkozó szabályozásoknak az Európai Unió versenyjogi szabályaival való összehangolása rendjét, beleértve az intézményi és az eljárási szabályokat,296

33. az államháztartási könyvvezetési és beszámolókészítési kötelezettség részletes szabályait,297

34.298 az államháztartási összesítések konszolidációs rendjét299

35. a központosított illetményszámfejtés szabályait,300

36.301 a letéti pénzkezeléshez kapcsolódóan a letéti számla megnyitásának, a letéti számlán lévő pénzeszközzel való pénzügyi műveletek végzésének és a letéti számla vezetésének szabályait,

37.302 a helyi önkormányzatok vis maior támogatása igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályait,

38.303 a gépjárműadó központi költségvetést megillető hányadával kapcsolatos átutalás, adatszolgáltatás, ellenőrzés és kamatfizetés részletes szabályait, valamint az eljárások során kiróható bírság mértékét és kiszabásának elveit,

39.304 a törzskönyvi nyilvántartásba bejegyzendő adatok körét, a nyilvántartásba vétel, a nyilvántartás vezetésének, a nyilvántartásból történő adatlekérdezés és adatszolgáltatás, a nyilvántartáshoz gépi adatfeldolgozási eszközzel történő csatlakozás szabályait,

40.305 a 11/A. § (1) bekezdése szerinti társaság

a) által ellátott állami feladat központi költségvetési szerv részére történő átadását és a feladatátvétellel összefüggésben szükséges intézkedéseket,306

b) átvevő költségvetési szerv részére történő vagyonátadásával, iratátadásával összefüggő részletes feladatokat,307

41.308 az európai uniós forrásból nyújtott támogatások tekintetében az uniós támogatásrészek fogadására és kifizetésére szolgáló fizetési számlák rendjére, az Európai Unióval és az Európai Gazdasági Térség Európai Unión kívüli tagállamával történő, a támogatások elszámolására és az elszámolható költségek igazolására vonatkozó szabályokat,

42.309 a 109. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján megalkotott jogszabály formai megszerkesztésének részletes szabályait.

(2)310 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben jelölje ki

a) a kincstárt,

b) a kormányzati ellenőrzési szervet,311 és

c) az európai támogatásokat auditáló szervet

és megállapítsa feladat- és hatáskörét és ellenőrzései részletes szabályait.

(2a)312

(3) Felhatalmazást kap az államháztartásért felelős miniszter arra, hogy

1.313 a számviteli elszámolásokra vonatkozó szabályozás megváltozása esetén a beszámoló készítés és a könyvvezetés sajátos feladatait, az áttérés lebonyolításával kapcsolatos könyvviteli feladatokat, valamint az (1) bekezdés 33. és 34. pontjának felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott előírások alapján az államháztartásban felmerülő egyes gyakoribb gazdasági események kötelező elszámolási módját, ha az (1) bekezdés 28. pontjának felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet eltérő elszámolási módot nem állapít meg,314

2. a költségvetési szervek vezetői és gazdasági vezetői továbbképzésének részletes szabályait,

3.315

4. a belső ellenőrzési tevékenység folytatásának részletes feltételeit, az e tevékenységre jogosító engedély kiadásának rendjét, az engedéllyel rendelkezőkről vezetett nyilvántartás személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát, a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, továbbá a belső ellenőrzési tevékenységre jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket, a kötelező szakmai továbbképzés és a kapcsolódó vizsgáztatás szabályait, továbbá a nyilvántartásba vétel iránti eljárásért, valamint a nyilvántartásba bejegyzett adatok módosítása vagy törlése iránti eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj szabályait,

5.316

6.317 a bevételek és kiadások kormányzati funkciók szerinti besorolásának szabályait, a szakfeladatrendet, a szakfeladatok tartalmi meghatározását és azok mutatószámait,318

7. a 103. § (3) bekezdése szerinti adminisztratív osztályozás alapjául szolgáló államháztartási egyedi azonosítók alkalmazásának rendjét, és

8. a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 1991. július 1. előtti rendszeréből származó állami kötelezettségek teljesítésének feltételeit, módját, részletes eljárási szabályait, a járadékok emelésének mértékét, valamint a költségvetési szervek vagyonbiztosítása alapján az 1971. január 1. napja előtt gépjárművel okozott káreseményekkel összefüggésben a központi költségvetést terhelő keresetpótló baleseti, illetve költségpótló baleseti kártérítési járadékok folyósításával kapcsolatos kötelezettségek feltételeit, módját, részletes eljárási szabályait, a járadékok emelésének mértékét

rendeletben szabályozza.

(4) Felhatalmazást kap a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter, hogy rendeletben megállapítsa a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeit, a feltételek igazolásának módját és általános eljárási szabályait.319

(5)320 Felhatalmazást kap a Kormány tagja, hogy – ha azt törvény, kormányrendelet vagy a Kormány egyedi határozata nem állapítja meg, az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek kiadási előirányzata és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai előirányzatai kivételével – az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben állapítsa meg az általa irányított fejezetbe sorolt

a) kiadási előirányzat terhére nyújtott költségvetési támogatások

aa) elbírálására jogosultak körét,

ab) felhasználási célját és lehetséges kedvezményezettjei körét,

ac) pályázati úton vagy kérelem alapján történő biztosításának és rendelkezésre bocsátásának módját,

ad) a támogatási előleg folyósításának lehetőségét,

ae) visszafizetésének határidejét, ha az visszafizetési kötelezettséggel kerül rendelkezésre bocsátásra,

af) biztosítékait, és

ag) kezelő szervét vagy lebonyolító szerve igénybevételének lehetőségét, az európai uniós forrásból nyújtott költségvetési támogatások esetében a közreműködő szervezetet,

b) olyan kiadási előirányzat a) pontba nem tartozó felhasználási cél szerinti igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, felhasználásának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályait, amelynek meghatározására más nem kapott felhatalmazást.321

(5a)322

(5b)323

(6)324 Felhatalmazást kap a helyi önkormányzat, hogy rendeletben állapítsa meg a kiadások készpénzben történő teljesítésének eseteit.

(7) Az (1) bekezdés 15. pontjában foglalt felhatalmazás alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott nyilvántartásokkal kapcsolatos adatfeldolgozási feladatok ellátásával az adatkezelő csak államigazgatási szervet vagy kizárólagos állami tulajdonú gazdálkodó szervezetet bízhat meg.

(8)325 A kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezetek és a besorolás szempontjából statisztikai módszertani vizsgálat alá vett jogi személyek megnevezését az államháztartásért felelős miniszter a Hivatalos Értesítőben és a Kormány honlapján közzéteszi.

(9)326 A nemzetközi pénzügyi intézményekkel létrejövő szerződéses jogviszonyokban – ideértve a magánszektor beruházásaihoz kapcsolódó szerződésekkel összefüggő egyetértő nyilatkozat kiadását – az államot az államháztartásért felelős miniszter képviseli, amelynek során felel a szerződések előkészítéséért, megkötéséért, módosításáért, megszüntetéséért és a szerződésből eredő kötelezettségek teljesítéséért.

(10)327 Az Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott ítéletek és határozatok alapján az – az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti eljárásban az igazságügyért felelős miniszter által képviselt – államot terhelő fizetési kötelezettségek teljesítése során létrejövő polgári jogviszonyokban az államot a kincstár képviseli.

72. Hatályba léptető rendelkezések

110. § (1) Ez a törvény – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – 2011. december 31-én lép hatályba.

73. Átmeneti rendelkezések

111. § (1) Ha jogszabály állami garanciát, állami kezességvállalást vagy állami helytállást említ, azon az e törvényben szabályozott állami kezességvállalást kell érteni.

(2) Az 1993. január 1-jét megelőzően jogszabály által biztosított, jogszabályi felhatalmazás alapján vállalt állami kezességre, garanciára, helytállásra – a kezességvállalás érintetlenül hagyásával – e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

(3)328

(4) A 92. § (9) bekezdését az e törvény hatálybalépését megelőzően létrejött állami kezességgel biztosított alapjogviszony e törvény hatálybalépését követően történő módosítása során is alkalmazni kell.

(5)–(7)329

(8)330

(9)331 A VI. Fejezetet a 2012. január 1-jén vagy azt követően benyújtott támogatási igényekre, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a 2012. január 1-jén vagy azt követően megjelentetett pályázati kiírásokra, valamint a 2012. január 1-jét megelőzően megjelentetett pályázati kiírások alapján 2014. január 1-jén vagy azt követően benyújtott pályázatokra és az azok alapján nyújtott költségvetési támogatásokra kell alkalmazni. Az e törvény alapján nyújtott költségvetési támogatásra a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvényt nem kell alkalmazni.

(10)332

(11) Ahol jogszabály Kormány által kijelölt belső ellenőrzési szervet említ, azon a 63. § (1) bekezdésében meghatározott kormányzati ellenőrzési szervet kell érteni.

(12)333

(13)334 A kincstári körön kívüli számlatulajdonos – a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap kivételével – 2015. november 30-ig köteles a kincstárnál – ha azzal még nem rendelkezik – forint fizetési számlát nyitni, a nem a kincstárnál forintban vezetett fizetési számláit – a 79. § (3) bekezdésében meghatározott fizetési számlái kivételével – megszünteti, és azok egyenlegét a kincstárnál vezetett fizetési számlájára átutalni. Ha a kincstári körön kívüli számlatulajdonos kincstáron kívül vezetett fizetési számláját az egyes közpénzügyi tárgyú törvényeknek az államháztartás önkormányzati alrendszerét érintő módosításáról, és azok más törvénnyel való összhangjának biztosításáról szóló 2012. évi XVII. törvény hatálybalépése335 napján folyószámlahitellel terhelt, a körön kívüli számlatulajdonosnak az e bekezdésben meghatározott kötelezettségét a fizetési számla negatív egyenlegének megszűnését követő kilencven napon belül kell teljesítenie. A kincstáron kívül vezetett fizetési számla megszüntetésének kötelezettsége alól az államháztartásért felelős miniszter a fizetési számla felett rendelkezni jogosult 2015. november 30-ig benyújtott kérelmére kivételesen felmentést adhat.

(14)336 A (13) bekezdésben meghatározott jogi személy fizetési számláját vezető hitelintézet – a 79. § (3) bekezdésében meghatározott számla és az államháztartásért felelős miniszter (13) bekezdés szerinti engedélye alapján kincstáron kívül továbbra is vezethető fizetési számla kivételével – új folyószámlahitel igénybevételét nem biztosíthatja. Ha a (13) bekezdésben meghatározott jogi személy a fizetési számla megszüntetési és átutalási kötelezettségének a (13) bekezdésében meghatározott határnapig, illetve határidőig nem tett eleget, és e határidő alatt az államháztartásért felelős miniszter (13) bekezdés szerinti engedélyét sem mutatta be, a fizetési számlát vezető hitelintézet a (13) bekezdés szerinti határnap elteltét, illetve határidő leteltét követő harminc napon belül az érintett fizetési számláját megszünteti és azok egyenlegét a fizetési számla felett rendelkezni jogosult, ennek hiányában a kincstár által közölt fizetési számlára átutalja.

(15)337 A (13) és (14) bekezdés alapján határozott időre megadott felmentések érvényességét az államháztartásért felelős miniszter a fizetési számla felett rendelkezni jogosult kérelmére kivételesen indokolt esetben meghosszabbíthatja.

(16)338

(16a)339

(17)–(18)340

(19)341

(20)–(22)342

(23)343 A helyi önkormányzat, a helyi nemzetiségi önkormányzat 2011. évben igénybevett hozzájárulásai, támogatásai elszámolásának felülvizsgálatára az e törvény 2012. december 31-én hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.

(24)344 A helyi önkormányzat, helyi nemzetiségi önkormányzat 2012. évben igénybe vett hozzájárulásai, támogatásai elszámolásának felülvizsgálatára e törvény 2013. január 1-jén hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy a felülvizsgálat a helyi önkormányzat, helyi nemzetiségi önkormányzat általános működésének és ágazati feladatainak támogatásai helyett a normatív hozzájárulásaira, támogatásaira, illetve a települési önkormányzatok jövedelemkülönbségének mérséklését szolgáló támogatásra terjed ki.

(25)345 A helyi nemzetiségi önkormányzat által 2013. évben a 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetből igénybe vett támogatások elszámolására és kincstári felülvizsgálatára e törvény 2013. december 31-én hatályos 57/A. §-ában, 57/B. §-ában, 60. §-ában, 83. § (4)–(6) bekezdésében, 106. § (10) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.

(26)346 A Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2014. évi XCIX. törvénnyel megállapított 8/A. § (2) bekezdése nem érinti a Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2014. évi XCIX. törvény hatálybalépésekor már megalapított költségvetési szervek alapításának érvényességét, azonban a költségvetési szerv alapító okiratának a Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2014. évi XCIX. törvény hatálybalépését követő módosításánál az alapító okiratot a kincstár által közzétett formanyomtatványnak megfelelően módosítani kell.

(27)347 A Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2014. évi XCIX. törvénnyel megállapított 10. § (4a) bekezdésének a Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2014. évi XCIX. törvény hatálybalépésekor a törzskönyvi nyilvántartásban szereplő költségvetési szerv legkésőbb 2015. április 1-jén kell, hogy megfeleljen.

(28)348 A honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium, a nemzetbiztonsági szolgálatok és a nem a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek kincstár útján történő központosított illetményszámfejtése 2015. április 1-jétől valósul meg. E határnapot megelőzően a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium, a nemzetbiztonsági szolgálatok és a nem a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek a központosított illetményszámfejtéshez a kincstárral kötött megállapodás alapján csatlakozhatnak.

(29)349 A Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2014. évi XCIX. törvénnyel megállapított 105. § (4) bekezdésének a költségvetési szerv által megkötött szerződés érvénytelenségére vonatkozó rendelkezését a 2015. február 28-át követően megkötött szerződések tekintetében kell alkalmazni. Az irányító szerv e határidőt megelőzően köteles gondoskodni a költségvetési szerv alapító okiratának a törzskönyvi nyilvántartásba elmulasztott bejegyzésének pótlásáról.

(30)350 A kincstár által működtetett monitoringrendszer keretében a pályázati kiírásra vonatkozó adatok közzétételét és a monitoringrendszerben nyilvántartott adatok csoportosított lekérdezhetőségét 2016. január 1-től kell biztosítani.

111/A. §351

111/B. §352

111/C. §353

111/D. §354

111/E. §355 (1)356 A Kormány 29. § (1) bekezdése szerinti határozatának közzététele hiányában a 36. § (4) bekezdés a) pontját azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy több év vagy a költségvetési éven túli év kiadási előirányzata terhére kötelezettségvállalás és más fizetési kötelezettség

a) a személyi juttatások, a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó, a dologi kiadások és az ellátottak pénzbeli juttatásainak kiadási előirányzatai terhére azoknak a költségvetési évben jóváhagyott eredeti előirányzatának mértékéig,

b) az egyéb működési célú kiadások és a felhalmozási kiadások előirányzatai terhére azoknak a költségvetési évben jóváhagyott eredeti előirányzatának ötven százalékáig

vállalható.

(2) Az (1) bekezdés szerinti, az ötmilliárd forintot elérő vagy azt meghaladó értékű, több éves fizetési kötelezettséggel járó szerződések megkötéséhez a Kormány előzetes engedélye szükséges.

(3) A Kormány egyedi határozatával az irányítása alá tartozó fejezetek tekintetében az (1) és (2) bekezdésben meghatározott értékhatártól eltérő mértéket is megállapíthat.

(4) A központi költségvetésről szóló törvény eltérő rendelkezése hiányában a Kormány egyedi határozatával megállapíthatja egyes, tárgyévi előirányzattal nem rendelkező programok, beruházások és más fejlesztések tárgyévet követő évet, éveket terhelő kötelezettségvállalásának összegszerű keretét.

(5)357 A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap terhére kutatási, fejlesztési célra nyújtott költségvetési támogatásra a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap költségvetési évben jóváhagyott eredeti kiadási előirányzatának

a) a tárgyévet követő első évben 90%-áig,

b) a tárgyévet követő második évben 70%-áig,

c) a tárgyévet követő harmadik évben 40%-áig,

d) a tárgyévet követő negyedik évtől 20%-áig

vállalható kötelezettség azzal, hogy az előző években vállalt kötelezettségek összegét egybe kell számítani.

111/F. §358

74.359 Az Európai Unió jogának való megfelelés

112. § A 13. §, a 13/A. §, a 13/B. §, a 22–24. §, a 29. §, a 29/A. §, a 40/A. §, a 46. alcím, a 90. § (3) bekezdés f) pontja és (3a) bekezdése, valamint a 103. § (4) bekezdése a tagállamok költségvetési keretrendszerére vonatkozó követelményekről szóló 2011. november 8-i 2011/85/EU tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

113. §

75.360

114. §

1

A törvényt az Országgyűlés a 2011. december 23-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2011. december 30.

2

Az Áht. I. Fejezete (1–6/C. §) a 2014: XCIX. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.

3

Az Áht. 7. §-a a 2014: XCIX. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

4

Az Áht. 7/A. §-át a 2014: XCIX. törvény 14. §-a iktatta be.

5

Az Áht. 8. § (1) bekezdés b) pontja a 2012: CXCVI. törvény 22. § 3. pontja, a 2014: XCIX. törvény 54. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

6

Az Áht. 8. § (1) bekezdés c) pontja a 2012: CXCVI. törvény 23. § (1) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

7

Az Áht. 8. § (1) bekezdés d) pontja a 2012: CXCVI. törvény 23. § (1) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

8

Az Áht. 8. § (2) bekezdése a 2012: CXCVI. törvény 22. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

9

Az Áht. 8. § (4)–(7) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

10

Az Áht. 8. § (8) bekezdését a 2013: CCIII. törvény 8. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

11

Az Áht. 7/A. §-át a 2014: XCIX. törvény 14. §-a iktatta be.

12

Az Áht. 9. §-a a 2014: XCIX. törvény 16. §-ával megállapított szöveg.

13

Az Áht. 9. §-a a 2014: XCIX. törvény 16. §-ával megállapított szöveg.

14

Az Áht. 9. §-a a 2014: XCIX. törvény 16. §-ával megállapított szöveg.

15

Az Áht. 8. alcím címe a 2013: CCLII. törvény 173. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

16

Az Áht. 10. § (3) bekezdését a 2013: CCIII. törvény 8. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

17

Az Áht. 10. § (4) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

18

Az Áht. 10. § (4a) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 18. §-a iktatta be.

19

Az Áht. 10. § (4b) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 18. §-a iktatta be.

20

Az Áht. 10. § (6) bekezdését a 2013: CCLII. törvény 173. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 54. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

21

Az Áht. 11. § (1) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

22

Az Áht. 11. § (2) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

23

Az Áht. 11. § (3) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

24

Az Áht. 11. § (3a) bekezdését a 2012: CXCVI. törvény 21. § (8) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

25

Az Áht. 11. § (3b) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 19. § (2) bekezdése iktatta be.

26

Az Áht. 11. § (3c) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 19. § (2) bekezdése iktatta be.

27

Az Áht. 11. § (5) bekezdése a 2014: XXXV. törvény 90. § a) pontja szerint módosított szöveg.

28

Az Áht. 11. § (7) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

29

Az Áht. 9/A. alcímét (Áht. 11/A–11/F. §) a 2013: CIII. törvény 16. § (2) bekezdése iktatta be.

30

Az Áht. 11/A. § (1) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 173. § (5) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 2014: XXXV. törvény 90. § b) pontja szerint módosított szöveg.

31

Az Áht. 11/A. § (1a) bekezdését a 2013: CCLII. törvény 173. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 54. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

32

Az Áht. 11/A. § (7) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

33

Az Áht. 11/A. § (9) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 173. § (8) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

34

Az Áht. 11/B. § (7) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

35

Az Áht. 11/C. § (2) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

36

Az Áht. 11/D. § (6) bekezdését a 2013: CCLII. törvény 173. § (9) bekezdése hatályon kívül helyezte.

37

Az Áht. III. Fejezet címe a 2014: XCIX. törvény 54. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

38

Az Áht. 10. alcímét (12. §) a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 2. pontja hatályon kívül helyezte.

39

Az Áht. 13. § a 2013: CCXXII. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

40

Az Áht. 13. § (4) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

41

Az Áht. 13/A. §-át a 2013: CCXXII. törvény 3. §-a iktatta be.

42

Az Áht. 13/A. § (2) bekezdés a) pontja a 2014: XCIX. törvény 54. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

43

Az Áht. 13/A. § (2) bekezdés c) pontja a 2014: XCIX. törvény 54. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

44

Az Áht. 13/A. § (3) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

45

Az Áht. 13/B. §-át a 2013: CCXXII. törvény 3. §-a iktatta be.

47

Az Áht. 14. § (4) bekezdés b) pontja a 2014: XXXV. törvény 90. § c) pontja, a 2014: XCIX. törvény 54. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

48

Az Áht. 14. § (5) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 3. pontja hatályon kívül helyezte.

49

Az Áht. 15. § (6) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

50

Az Áht. 15. § (7) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

51

Az Áht. 16. § (1) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

52

Az Áht. 16. § (2) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

53

Az Áht. 17. §-át a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 4. pontja hatályon kívül helyezte.

54

Az Áht. 18. §-át a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 5. pontja hatályon kívül helyezte.

55

Az Áht. 19. § (1) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

56

Az Áht. 20. § (1) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 16. pontja és 55. § (1) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

57

Az Áht. 20. § (2) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

58

Az Áht. 21. § (1) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 34. § a) pontja szerint módosított szöveg.

59

Az Áht. 21. § (4) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

60

Az Áht. 21. § (6) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

61

Az Áht. 22. § (1) bekezdése a 2013: CIII. törvény 17. § (1) bekezdés 2. pontja, a 2014: XCIX. törvény 54. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

62

Az Áht. 22. § (2) bekezdése a 2014: XXXIX. törvény 62. §-ával megállapított szöveg.

63

Az Áht. 22. § (3) bekezdése a 2013: CCXXII. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

64

Az Áht. 22. § (3) bekezdés a) pontja a 2014: XCIX. törvény 54. § 20. pontja szerint módosított szöveg.

65

Az Áht. 22. § (3) bekezdés b) pontja a 2014: XCIX. törvény 54. § 21. pontja szerint módosított szöveg.

66

Az Áht. 22. § (4) bekezdés a) pontja a 2014: XCIX. törvény 54. § 22. pontja szerint módosított szöveg.

67

Az Áht. 22. § (5) bekezdése a 2014: XIV. törvény 98. § (2) bekezdés a) pontja, a 2014: XXXIX. törvény 63. § a) pontja szerint módosított szöveg.

68

Az Áht. 22. § (6) bekezdését a 2014: XIV. törvény 98. § (3) bekezdés hatályon kívül helyezte.

69

Az Áht. 22. § (7) bekezdését a 2014: XIV. törvény 98. § (3) bekezdés hatályon kívül helyezte.

70

Az Áht. 22. § (8) bekezdését a 2012: CLX. törvény 1. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: XIV. törvény 98. § (3) bekezdése.

71

Az Áht. 23. § (2) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 20. §-ával megállapított szöveg.

72

Az Áht. 23. § (4) bekezdését a 2012: XVII. törvény 3. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 2012: CXCVI. törvény 21. § (11) bekezdése iktatta be.

73

Az Áht. 24. § (1) bekezdését a 2014: XXXIX. törvény 64. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

74

Az Áht. 24. § (2) bekezdése a 2013: CCXXII. törvény 5. § (1) bekezdésével megállapított, a 2014: XXXIX. törvény 63. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

75

Az Áht. 24. § (3) bekezdését a 2012: CXCVI. törvény 23. § (2) bekezdés 2. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2013: CCXXII. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be.

76

Az Áht. 24. § (4) bekezdés b) pontja a 2013: CCXXII. törvény 14. § a) pontja szerint módosított szöveg.

77

Az Áht. 24. § (4) bekezdés c) pontja a 2013: CCXXII. törvény 14. § b) pontja szerint módosított szöveg.

78

Az Áht. 24. § (4) bekezdés d) pontját a 2013: CCXXII. törvény 5. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 54. § 23. pontja szerint módosított szöveg.

79

Az Áht. 25. § (1) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 33. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

80

Az Áht. 25. § (4) bekezdése a 2012: XVII. törvény 2. §-a szerint módosított szöveg.

81

Az Áht. 26. § (1) bekezdése a 2012: CXCVI. törvény 21. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.

82

Az Áht. 18. alcímét (27. §) a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 6. pontja hatályon kívül helyezte.

83

Az Áht. 28. §-a a 2014: XCIX. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

84

Az Áht. 28/A. §-át a 2014: XCIX. törvény 22. §-a iktatta be.

85

Az Áht. 29. §-a a 2013: CCXXII. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

86

Az Áht. 29. § (1) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 24. pontja szerint módosított szöveg.

87

Az Áht. 29. § (2) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 55. § (1) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

88

Az Áht. 29/A. §-át a 2013: CCXXII. törvény 7. §-a iktatta be.

89

Az Áht. 29/A. § a) pontja a 2014: XCIX. törvény 54. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

90

Az Áht. 29/A. § b) pontja a 2014: XCIX. törvény 54. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

91

Az Áht. 30. § (1) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

92

Az Áht. 30. § (2) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 7. pontja hatályon kívül helyezte.

93

Az Áht. 30. § (3) bekezdése a 2012: XVII. törvény 2. §-a, a 2014: XCIX. törvény 54. § 26. pontja szerint módosított szöveg.

94

Az Áht. 30. § (4) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

95

Az Áht. 31. §-a a 2014: XCIX. törvény 24. §-ával megállapított szöveg.

96

Az Áht. 32. § c) pontja a 2013: CCLII. törvény 173. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

97

Az Áht. 32. § d) pontja a 2013: CCIII. törvény 7. § (1) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

98

Az Áht. 33. §-a a 2014: XCIX. törvény 25. §-ával megállapított szöveg.

99

Az Áht. 34. § a 2012: XVII. törvény 1. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

100

Az Áht. 34. § (3) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 27. pontja szerint módosított szöveg.

101

Az Áht. 34. § (4) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 26. §-ával megállapított szöveg.

102

Az Áht. 34. § (5) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 26. §-ával megállapított szöveg.

103

Az Áht. 34. § (6) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 8. pontja hatályon kívül helyezte.

104

Az Áht. 24. alcíme (35. §) a 2012: CCVIII. törvény 33. § (9) bekezdésével megállapított szöveg. Az alcím címe a 2014: XCIX. törvény 54. § 28. pontja szerint módosított szöveg.

105

Az Áht. 35. §-a a 2014: XCIX. törvény 54. § 29. pontja szerint módosított szöveg.

106

Az Áht. 36. § (1) bekezdése a 2012: CXCVI. törvény 22. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

107

Az Áht. 36. § (3) bekezdése a 2012: CXCVI. törvény 22. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

108

Az Áht. 36. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 2014: XCIX. törvény 54. § 30. pontja szerint módosított szöveg.

109

Az Áht. 36. § (4) bekezdés a) pontja a 2013: CIII. törvény 17. § (1) bekezdés 3. pontja, a 2014: XCIX. törvény 54. § 31. pontja szerint módosított szöveg.

110

Az Áht. 36. § (4a) bekezdését a 2012: CCVIII. törvény 33. § (10) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 54. § 32. pontja szerint módosított szöveg.

111

Az Áht. 36. § (5) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 33. pontja szerint módosított szöveg.

112

Az Áht. 38. § (1) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 33. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.

113

Az Áht. 38. § (1a) bekezdését a 2012: CCVIII. törvény 33. § (12) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 9. pontja.

114

Az Áht. 39. § (1) bekezdése a 2013: CIII. törvény 16. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

115

Az Áht. 39. § (3) bekezdése a 2013: CIII. törvény 18. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

116

Az Áht. 39. § (5) bekezdése a 2012: V. törvény 58. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

117

Az Áht. 40. § (1) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 8. és 34. pontja szerint módosított szöveg.

118

Az Áht. 40. § (2) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 27. §-ával megállapított szöveg.

119

Az Áht. 40. § (3) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 35. pontja szerint módosított szöveg.

120

Az Áht. 40. § (4) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 36. pontja szerint módosított szöveg.

121

Az Áht. 40/A. §-át a 2013: CCXXII. törvény 8. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 10. pontja.

122

Az Áht. 41. § (1) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 37. pontja szerint módosított szöveg.

123

Az Áht. 41. § (2) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 38. pontja szerint módosított szöveg.

124

Az Áht. 41. § (3) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 39. pontja szerint módosított szöveg.

125

Az Áht. 41. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 2014: XCIX. törvény 54. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

126

Az Áht. 41. § (4) bekezdés b) pontja a 2012: CXCVI. törvény 23. § (1) bekezdés 7. pontja szerint módosított szöveg.

127

Az Áht. 41. § (5) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 37. pontja szerint módosított szöveg.

128

Az Áht. 41. § (6) bekezdését a 2013: CCIII. törvény 6. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

129

Az Áht. 41/A. §-át a 2014: XCIX. törvény 29. §-a iktatta be.

130

Az Áht. 42. § (1) bekezdése a 2012: XVII. törvény 1. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

131

Az Áht. 42. § (2) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 55. § (1) bekezdés 4. pontja szerint módosított szöveg.

132

Az Áht. 42. § (3) bekezdése a 2012: XVII. törvény 2. §-a szerint módosított szöveg.

133

Az Áht. 30. alcíme (43–44. §) a 2014: XCIX. törvény 30. §-ával megállapított szöveg.

134

Az Áht. 45. § (1) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 31. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

135

Az Áht. 45. § (1a) bekezdését a 2014: XXXV. törvény 88. § (2) bekezdése iktatta be.

136

Az Áht. 45. § (2) bekezdése a 2014: XXXV. törvény 88. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

137

Az Áht. 45. § (3) bekezdése a 2014: XXXV. törvény 90. § e) pontja, a 2014: XCIX. törvény 54. § 40. pontja szerint módosított szöveg.

138

Az Áht. 45. § (5) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 31. § (2) bekezdése iktatta be.

139

Az Áht. 45/A. §-t a 2012: CCVIII. törvény 33. § (13) bekezdése iktatta be.

140

Az Áht. 45/A. § (1) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 35. pontja szerint módosított szöveg.

141

Az Áht. 45/A. § (2) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 41. pontja szerint módosított szöveg.

142

Az Áht. 45/A. § (3) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 41. pontja szerint módosított szöveg.

143

Az Áht. 45/B. §-t a 2012: CCVIII. törvény 33. § (13) bekezdése iktatta be.

144

Az Áht. 45/B. § (1) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 173. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

145

Az Áht. 45/B. § (8) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 41. pontja szerint módosított szöveg.

146

Az Áht. 45/B. § (9) bekezdése a 2013: CCLII. törvény 173. § (8) bekezdés d) pontja, a 2014: XCIX. törvény 54. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

147

Az Áht. 46. § (1) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 42. pontja szerint módosított szöveg.

148

Az Áht. 46. § (3) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 55. § (1) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg.

149

Az Áht. 47. § (1) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 43. pontja szerint módosított szöveg.

150

A VI. Fejezet (48–56/A. §) a 2014: XCIX. törvény 32. §-ával megállapított szöveg.

151

A VII. Fejezet (57–60/B. §) a 2014: XCIX. törvény 33. §-ával megállapított szöveg.

152

Az Áht. 61. § (1) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 34. §-ával megállapított szöveg.

153

Az Áht. 61. § (2) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 34. §-ával megállapított szöveg.

154

Az Áht. 61. § (3) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 44. pontja szerint módosított szöveg.

155

Az Áht. 45. alcím címe a 2014: XCIX. törvény 54. § 44. pontja szerint módosított szöveg.

156

Az Áht. 63. § (1) bekezdés b) pontja a 2014: XCIX. törvény 54. § 45. pontja szerint módosított szöveg.

157

Az Áht. 63. § (1) bekezdés c) pontja a 2014: XCIX. törvény 55. § (1) bekezdés 6. pontja szerint módosított szöveg.

158

Az Áht. 63. § (1) bekezdés h) pontja a 2013: CIII. törvény 17. § (1) bekezdés 4. pontja szerint módosított szöveg.

159

Az Áht. 63. § (1) bekezdés i) pontja a 2013: CIII. törvény 17. § (1) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg.

160

Az Áht. 63. § (1) bekezdés j) pontját a 2013: CIII. törvény 16. § (9) bekezdése iktatta be.

161

Az Áht. 63. § új (3) bekezdését a 2012: CLXXXIX. törvény 1. §-a iktatta be, és egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (4) bekezdésre változtatta, szövege a 2013: CIII. törvény 17. § (1) bekezdés 6. pontja szerint módosított szöveg.

162

Az Áht. 63. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2012: CLXXXIX. törvény 1. §-a. A (4) bekezdés a 2014: XCIX. törvény 55. § (1) bekezdés 7. pontja szerint módosított szöveg.

163

Az Áht. 64. § (3) bekezdését a 2012: CLXXXIX. törvény 2. §-a iktatta be.

164

Az Áht. 65. § a 2012: CLXXXIX. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

165

Az Áht. 67. § a 2012: CLXXXIX. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

166

Az Áht. 67. § (3) bekezdése a 2013: CIII. törvény 17. § (1) bekezdés 7. pontja szerint módosított szöveg.

167

Az Áht. 68. § nyitó szövegrésze a 2014: XCIX. törvény 54. § 44. pontja szerint módosított szöveg.

168

Az Áht. 68/A. §-át a 2014: XCIX. törvény 35. §-a iktatta be.

169

Az Áht. 45/A. címét (68/A. §-t) a 2014: XCIX. törvény 36. §-a iktatta be.

170

Az Áht. 69/A. §-át a 2013: CCXXII. törvény 9. §-a iktatta be.

171

Az Áht. 70. § (4a) bekezdését a 2013: CCIII. törvény 6. § (8) bekezdése iktatta be.

172

Az Áht. 70. § (4b) bekezdését a 2013: CCIII. törvény 6. § (8) bekezdése iktatta be.

173

Az Áht. 70. § (4c) bekezdését a 2013: CCIII. törvény 6. § (8) bekezdése iktatta be.

174

Az Áht. 70. § (5a) bekezdését a 2013: LXXXIV. törvény 88. § (1) bekezdése iktatta be.

175

Az Áht. 70. § (7) bekezdése a 2012: XVII. törvény 1. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

176

Az Áht. 70. § (8) bekezdését a 2012: XVII. törvény 1. § (10) bekezdése iktatta be.

177

Az Áht. 48. alcíme (Áht. 71. §) a 2013: CIII. törvény 16. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

178

Az Áht. 71. § (1) bekezdése a 2013: CCIII. törvény 7. § (1) bekezdés j) pontja szerint módosított szöveg.

179

Az Áht. 49. alcímét (72–73. §) a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 12. pontja hatályon kívül helyezte.

180

Az Áht. 74. §-t a 2012: CCVIII. törvény 35. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

181

Az Áht. 76. § (2) bekezdés d) pontja a 2014: XCIX. törvény 54. § 47. pontja szerint módosított szöveg.

182

Az Áht. 78. § (2) bekezdése a 2012: CXCVI. törvény 23. § (1) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

183

Az Áht. 78. § (4) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 37. §-ával megállapított szöveg.

184

Az Áht. 78. § (5) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 13. pontja hatályon kívül helyezte.

185

Az Áht. 79. § (2) bekezdése a 2012: CXCVI. törvény 21. § (29) bekezdésével megállapított szöveg.

186

Az Áht. 79. § (2) bekezdés a) pontja a 2014: XCIX. törvény 54. § 48. pontja szerint módosított szöveg.

187

Az Áht. 79. § (2) bekezdés j) pontja a 2013: CIII. törvény 16. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.

188

Az Áht. 79. § (3) bekezdése a 2013: CIII. törvény 18. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

189

Az Áht. 79. § (4) bekezdése a 2013: CCIII. törvény 6. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

190

Az Áht. 79. § (4a) bekezdését a 2012: CXCVI. törvény 21. § (30) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 54. § 49. pontja szerint módosított szöveg.

191

Az Áht. 79. § (4b) bekezdését a 2012: CCVIII. törvény 33. § (18) bekezdése iktatta be, a 2014: XCIX. törvény 54. § 50. pontja szerint módosított szöveg.

192

Az Áht. 79. § (5) bekezdése a 2012: CXCVI. törvény 22. § 22. pontja szerint módosított szöveg.

193

Az Áht. 80. § (2) bekezdés b) pontja a 2012: CXCVI. törvény 23. § (1) bekezdés 11. pontja szerint módosított szöveg.

194

Az Áht. 54. alcím címe a 2012: XVII. törvény 2. §-a szerint módosított szöveg.

195

Az Áht. 81. § (1) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 35. § (1) bekezdés b) pontja, a 2014: XCIX. törvény 54. § 51. pontja szerint módosított szöveg.

196

Az Áht. 81. § (3) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 15. pontja hatályon kívül helyezte.

197

Az Áht. 82. § (1) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 52. pontja szerint módosított szöveg.

198

Az Áht. 83. § (1) bekezdése a 2012: CXCVI. törvény 22. § 23. pontja, a 2013: CCIII. törvény 8. § (2) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg.

199

Az Áht. 83. § (2) bekezdése a 2012: CXCVI. törvény 23. § (1) bekezdés 12. pontja szerint módosított szöveg.

201

Az Áht. 83. § (3a) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 38. § (1) bekezdése iktatta be.

202

Az Áht. 83. § (4) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 38. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

203

Az Áht. 83. § (5) bekezdése a 2012: CXCVI. törvény 23. § (1) bekezdés 14. pontja, a 2013: CCIII. törvény 8. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

204

Az Áht. 83. § (6) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 38. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

205

Az Áht. 83. § (6a) bekezdését a 2013: CCIII. törvény 6. § (11) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 38. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

206

Az Áht. 83. § (6b) bekezdését a 2013: CCIII. törvény 6. § (11) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 16. pontja.

207

Az Áht. 83. § (7) bekezdését a 2012: CXCVI. törvény 21. § (31) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2013: CCIII. törvény 8. § (1) bekezdése.

208

Az Áht. 83/A. §-át a 2013: CIII. törvény 16. § (12) bekezdése iktatta be.

209

Az Áht. 83/A. § (1a) bekezdését a 2013: CIII. törvény 16. § (13) bekezdése iktatta be.

210

Az Áht. 83/A. § (3) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 39. §-ával megállapított szöveg.

211

Az Áht. 83/A. § (4) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 39. §-ával megállapított szöveg.

213

Az Áht. 84. § (2) bekezdését a 2012: CCVIII. törvény 35. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

214

Az Áht. 84. § (3) bekezdése a 2012: XVII. törvény 2. §-a, a 2014: XCIX. törvény 54. § 56. pontja szerint módosított szöveg.

215

Az Áht. 84. § (4) bekezdése a 2012: CXCVI. törvény 21. § (33) bekezdésével megállapított és a 2014: XCIX. törvény 55. § (1) bekezdés 8. pontja szerint módosított szöveg.

216

Az Áht. 85. §-a a 2013: CCIII. törvény 6. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

217

Az Áht. 59. alcím címe a 2012: CCVIII. törvény 33. § (19) bekezdésével megállapított szöveg.

218

Az Áht. 86. § (1) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 34. § d) pontja szerint módosított szöveg.

219

Az Áht. 86. § (2) bekezdése a 2013: CCIII. törvény 7. § (1) bekezdés k) pontja szerint módosított szöveg.

220

Az Áht. 86. § (3) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 34. § e) pontja szerint módosított szöveg.

221

Az Áht. 86. § (4) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 34. § f) pontja, a 2014: XCIX. törvény 54. § 57. pontja szerint módosított szöveg.

222

Az Áht. 86. § (5) bekezdése a 2012: CCVIII. törvény 34. § g) pontja szerint módosított szöveg.

223

Az Áht. 60. alcíme (87. §) a 2014: XCIX. törvény 40. §-ával megállapított szöveg.

224

Az Áht. 88. §-a a 2014: XCIX. törvény 40. §-a alapján hatályát vesztette.

225

Az Áht. 61. alcímét (89. §) a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 17. pontja hatályon kívül helyezte.

226

Az Áht. 62. alcím címe a 2014: XCIX. törvény 54. § 58. pontjával megállapított szöveg.

227

Az Áht. 90. § (3) bekezdés b) pontja a 2012: CXCVI. törvény 22. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

228

Az Áht. 90. § (3) bekezdés c) pontja a 2014: XCIX. törvény 54. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

229

Az Áht. 90. § (3) bekezdés d) pontja a 2013: CCXXII. törvény 14. § c) pontja szerint módosított szöveg.

230

Az Áht. 90. § (3) bekezdés f) pontját a 2013: CCXXII. törvény 10. § (1) bekezdése iktatta be.

231

Az Áht. 90. § (3) bekezdés g) pontját a 2013: CCXXII. törvény 10. § (1) bekezdése iktatta be.

232

Az Áht. 90. § (3) bekezdés h) pontját a 2013: CCXXII. törvény 10. § (1) bekezdése iktatta be.

233

Az Áht. 90. § (3) bekezdés i) pontját a 2013: CCXXII. törvény 10. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 41. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

234

Az Áht. 90. § (3) bekezdés j) pontját a 2013: CCXXII. törvény 10. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 41. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

235

Az Áht. 90. § (3) bekezdés k) pontját a 2014: XCIX. törvény 41. § (2) bekezdése iktatta be.

236

Az Áht. 90. § (3a) bekezdését a 2013: CCXXII. törvény 10. § (2) bekezdése iktatta be.

237

Az Áht. 90. § (5) bekezdése a 2013: CCIII. törvény 6. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.

238

Az Áht. 90. § (5) bekezdés b) pontja 2013: CCIII. törvény 7. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

239

Az Áht. 90. § (5) bekezdés c) pontja a 2013: CCIII. törvény 7. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

240

Az Áht. 90. § (6) bekezdését a 2013: CCIII. törvény 6. § (14) bekezdése iktatta be.

241

Az Áht. 91. § (1) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 42. §-ával megállapított szöveg.

242

Az Áht. 91. § (2) bekezdés b) pontja a 2014: XCIX. törvény 54. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

243

Az Áht. 91. § (3) bekezdése a 2012: CXCVI. törvény 21. § (34) bekezdésével megállapított szöveg.

244

Az Áht. 92. § (1) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 59. pontja szerint módosított szöveg.

245

Az Áht. 92. § (2a) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 43. § (1) bekezdése iktatta be.

246

Az Áht. 92. § (3) bekezdése a 2013: CIII. törvény 16. § (14) bekezdésével megállapított és a 2014: XCIX. törvény 54. § 60. pontja szerint módosított szöveg.

247

Az Áht. 92. § (3a) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 43. § (2) bekezdése iktatta be.

248

Az Áht. 92. § (5) bekezdése a 2013: CIII. törvény 16. § (15) bekezdésével megállapított szöveg.

249

Az Áht. 92. § (5a) bekezdését a 2013: CIII. törvény 16. § (16) bekezdése iktatta be.

250

Az Áht. 92. § (6) bekezdése a 2013: CIII. törvény 16. § (17) bekezdésével megállapított szöveg.

251

Az Áht. 92. § (8) bekezdése a 2013: CIII. törvény 16. § (18) bekezdésével megállapított szöveg.

252

Az Áht. 92. § (9) bekezdése a 2013: CIII. törvény 16. § (18) bekezdésével megállapított szöveg.

253

Az Áht. 94. § (7) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 44. §-a iktatta be.

254

Az Áht. 96. §-a a 2014: XCIX. törvény 45. §-ával megállapított szöveg.

255

Az Áht. 97. § (2) bekezdése a 2012: CXCVI. törvény 23. § (1) bekezdés 17. pontja szerint módosított szöveg.

256

Az Áht. 100. § (1) bekezdése a 2013: CCIII. törvény 7. § (1) bekezdés l) pontja szerint módosított szöveg.

257

Az Áht. 103. § (3) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 18. pontja hatályon kívül helyezte.

258

Az Áht. 103. § (4) bekezdését a 2013: CCXXII. törvény 11. §-a iktatta be.

259

Az Áht. 104. § (1) bekezdése a 2013: CIII. törvény 16. § (19) bekezdésével megállapított szöveg.

260

Az Áht. 104. § (3) bekezdése a 2012: CCXI. törvény 83. §-a szerint módosított szöveg.

261

Az Áht. 105. §-a a 2014: XCIX. törvény 46. §-ával megállapított szöveg.

262

Az Áht. 105/A. §-át a 2014: XCIX. törvény 47. §-a iktatta be.

263

Az Áht. 105/B. §-át a 2014: XCIX. törvény 47. §-a iktatta be.

264

Az Áht. 106. § (2a) bekezdését a 2013: LXXXIV. törvény 88. § (2) bekezdése iktatta be.

265

Az Áht. 106. § (5) bekezdése a 2013: XXVII. törvény 92. §-ával megállapított szöveg.

266

Az Áht. 106. § (5) bekezdés d) pontja a 2014: XCIX. törvény 55. § (1) bekezdés 9. pontja szerint módosított szöveg.

267

[Az Áht. 106. § (5) bekezdés e) pontjában a 2014: XCIX. törvény 54. § 61. pontjával elrendelt módosítás, amely szerint az „elérheti.” szövegrész helyébe az „elérheti, és” szöveg lép, nem vezethető át.]

268

Az Áht. 106. § (5) bekezdés f) pontját a 2014: XCIX. törvény 48. §-a iktatta be.

269

Az Áht. 106. § (8) bekezdése a 2012: XVII. törvény 1. § (13) bekezdésével megállapított, a 2012: CXCVI. törvény 22. § 26. pontja szerint módosított szöveg.

270

Az Áht. 106. § (9) bekezdését a 2012: XVII. törvény 1. § (14) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CXCVI. törvény 22. § 27. pontja szerint módosított szöveg.

271

Az Áht. 106. § (10) bekezdését a 2012: XVII. törvény 1. § (14) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CXCVI. törvény 22. § 28. pontja szerint módosított szöveg.

272

Az Áht. 106/A. §-t a 2012: CCVIII. törvény 33. § (22) bekezdése iktatta be.

273

Az Áht. 106/A. § (1) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 49. §-ával megállapított szöveg.

274

Az Áht. 106/B. §-át a 2013: CIII. törvény 16. § (20) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CCIII. törvény 6. § (15) bekezdésével megállapított szöveg.

275

Az Áht. 107. § (1) bekezdése a 2012: XVII. törvény 2. §-a, a 2012: CXCVI. törvény 23. § (1) bekezdés 18. pontja szerint módosított szöveg.

276

Az Áht. 107. § (2) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 54. § 62. pontja szerint módosított szöveg.

277

Az Áht. 108. §-a a 2014: XCIX. törvény 50. §-ával megállapított szöveg.

278

Az Áht. 109. § (1) bekezdés 1. pontja a 2013: CCIII. törvény 8. § (2) bekezdés k) pontja szerint módosított szöveg.

279

Az Áht. 109. § (1) bekezdés 3. pontja a 2013: CCXXII. törvény 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

280

Az Áht. 109. § (1) bekezdés 6. pontját a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 19. pontja hatályon kívül helyezte.

281

Az Áht. 109. § (1) bekezdés 8. pontja a 2012: CXCVI. törvény 23. § (1) bekezdés 21. pontja, a 2012: CCVIII. törvény 34. § h) pontja szerint módosított szöveg.

282

Az Áht. 109. § (1) bekezdés 9. pontja a 2012: XVII. törvény 2. §-a, a 2014: XCIX. törvény 55. § (1) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

284

Az Áht. 109. § (1) bekezdés 13. pontját a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 19. pontja hatályon kívül helyezte.

285

Az Áht. 109. § (1) bekezdés 15. pontja a 2014: XCIX. törvény 51. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

287

Az Áht. 109. § (1) bekezdés 16. pontja a 2012: CXCVI. törvény 21. § (35) bekezdésével megállapított és a 2014: XCIX. törvény 54. § 63. pontja szerint módosított szöveg.

288

Az Áht. 109. § (1) bekezdés 17. pontja a 2013: LXXXIV. törvény 88. § (3) bekezdésével megállapított, a 2013: CCXXII. törvény 14. § d) pontja szerint módosított szöveg.

290

Az Áht. 109. § (1) bekezdés 20. pontja a 2014: XCIX. törvény 54. § 64. pontja szerint módosított szöveg.

291

Az Áht. 109. § (1) bekezdés 21. pontja a 2012: CXCVI. törvény 23. § (1) bekezdés 22. pontja szerint módosított szöveg.

292

Az Áht. 109. § (1) bekezdés 27. pontja a 2013: CCXXXVI. törvény 178. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

293

Az Áht. 109. § (1) bekezdés 28. pontja a 2013: CCIII. törvény 6. § (19) bekezdésével megállapított szöveg.

294

Az Áht. 109. § (1) bekezdés 31. pontja a 2013: CCIII. törvény 6. § (18) bekezdésével megállapított, a 2014: XIV. törvény 98. § (2) bekezdés c) pontja, a 2014: XCIX. törvény 55. § (1) bekezdés 11. pontja szerint módosított szöveg.

298

Az Áht. 109. § (1) bekezdés 34. pontja a 2012: CXCVI. törvény 23. § (1) bekezdés 22. pontja szerint módosított szöveg.

301

Az Áht. 109. § (1) bekezdés 36. pontját a 2012: XVII. törvény 1. § (15) bekezdése iktatta be, szövege a 2012: CXCVI. törvény 22. § 29. pontja, a 2013: CIII. törvény 17. § (1) bekezdés 9. pontja szerint módosított szöveg.

302

Az Áht. 109. § (1) bekezdés 39. pontját a 2012: CXCVI. törvény 21. § (36) bekezdése iktatta be.

303

Az Áht. 109. § (1) bekezdés 38. pontját a 2013: CIII. törvény 16. § (21) bekezdése iktatta be.

304

Az Áht. 109. § (1) bekezdés 39. pontját a 2013: CIII. törvény 16. § (21) bekezdése iktatta be.

305

Az Áht. 109. § (1) bekezdés 40. pontját a 2013: CIII. törvény 16. § (21) bekezdése iktatta be.

308

Az Áht. 109. § (1) bekezdés 41. pontját a 2013: CCLI. törvény 21. § (1) bekezdése iktatta be.

309

Az Áht. 109. § (1) bekezdés 42. pontját a 2014: XCIX. törvény 51. § (2) bekezdése iktatta be.

310

Az Áht. 109. § (2) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 51. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

312

Az Áht. 109. § (2a) bekezdését a 2013: CCLI. törvény 21. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 19. pontja.

313

Az Áht. 109. § (3) bekezdés 1. pontja a 2013: CCIII. törvény 6. § (20) bekezdésével megállapított szöveg.

315

Az Áht. 109. § (3) bekezdés 3. pontját a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 19. pontja hatályon kívül helyezte.

316

Az Áht. 109. § (3) bekezdés 5. pontját a 2013: CIII. törvény 18. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

317

Az Áht. 109. § (3) bekezdés 6. pontja a 2012: CCVIII. törvény 33. § (25) bekezdésével megállapított szöveg.

320

Az Áht. 109. § (5) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 51. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

321

Lásd a 3/2012. (II. 3.) NFM rendeletet, az 5/2012. (II. 16.) KIM rendeletet, a 14/2012. (III. 6.) NFM rendeletet, a 18/2012. (III. 22.) KIM rendeletet, a 19/2012. (III. 22.) KIM rendeletet, a 15/2012. (IV. 3.) BM rendeletet, a 22/2012. (IV. 11.) NEFMI rendeletet, a 23/2012. (IV. 26.) BM rendeletet, a 28/2012. (IV. 27.) NEFMI rendeletet, a 29/2012. (IV. 27.) NEFMI rendeletet, a 30/2012. (IV. 27.) NEFMI rendeletet, a 27/2012. (V. 30.) BM rendeletet, a 29/2012. (VI. 8.) NFM rendeletet, a 30/2012. (VI. 8.) NFM rendeletet, a 31/2012. (VI. 8.) NFM rendeletet, a 32/2012. (VI. 8.) NFM rendeletet, a 33/2012. (VI. 8.) NFM rendeletet, a 34/2012. (VI. 8.) NFM rendeletet, a 35/2012. (VI. 8.) NFM rendeletet, a 36/2012. (VI. 8.) NFM rendeletet, az 55/2012. (VI. 21.) VM rendeletet, a 43/2012. (VII. 19.) NFM rendeletet, az 57/2012. (IX. 18.) NFM rendeletet, a 30/2012. (IX. 28.) EMMI rendeletet, a 34/2012. (X. 17.) EMMI rendeletet, az 5/2013. (II. 20.) NGM rendeletet, a 8/2013. (II. 28.) NFM rendeletet, a 2/2013. (III. 6.) KIM rendeletet, a 27/2013. (III. 29.) EMMI rendeletet, a 15/2013. (V. 2.) BM rendeletet, a 16/2013. (VI. 3.) NGM rendeletet, a 48/2013. (VI. 7.) VM rendeletet, a 3/2013. (VI. 11.) HM rendeletet, a 27/2013. (VI. 12.) NFM rendeletet, a 43/2013. (VI. 24.) EMMI rendeletet, a 46/2013. (VII. 4.) EMMI rendeletet, a 40/2013. (VII. 15.) NFM rendeletet, az 50/2013. (VII. 15.) EMMI rendeletet, az 54/2013. (VII. 26.) EMMI rendeletet, az 58/2013. (VIII. 7.) EMMI rendeletet, a 2/2013. (VIII. 30.) KÜM rendeletet, a 69/2013. (XI. 28.) NFM rendeletet, a 79/2013. (XII. 21.) NFM rendeletet, a 2/2013. (XII. 30.) ME rendeletet, a 84/2013. (XII. 30.) EMMI rendeletet, a 4/2014. (II. 6.) NGM rendeletet, a 40/2014. (V. 5.) EMMI rendeletet, a 9/2014. (XII. 10.) MvM rendeletet, az 52/2014. (XII. 31.) NGM rendeletet, az 5/2015. (II. 9.) NFM rendeletet, az 1/2015. (II. 25.) HM rendeletet, a 6/2015. (III. 18.) NGM rendeletet, a 20/2015. (IV. 13.) MvM rendeletet.

322

Az Áht. 109. § (5a) bekezdését a 2012: CXCVI. törvény 21. § (37) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 19. pontja.

323

Az Áht. 109. § (5b) bekezdését a 2012: CXCVI. törvény 21. § (37) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 19. pontja.

324

Az Áht. 109. § (6) bekezdése a 2012: CXCVI. törvény 21. § (38) bekezdésével megállapított szöveg.

325

Az Áht. 109. § (8) bekezdése a 2012: XVII. törvény 2. §-a szerint módosított szöveg.

326

Az Áht. 109. § (9) bekezdését a 2012: XVII. törvény 1. § (16) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CIII. törvény 16. § (23) bekezdésével megállapított szöveg.

327

Az Áht. 109. § (10) bekezdését a 2013: CCIII. törvény 6. § (21) bekezdése iktatta be.

328

Az Áht. 111. § (3) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 20. pontja hatályon kívül helyezte.

329

Az Áht. 111. § (5)–(7) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 20. pontja hatályon kívül helyezte.

330

Az Áht. 111. § (8) bekezdését a 2012: CXCVI. törvény 23. § (2) bekezdés 4. pontja hatályon kívül helyezte.

331

Az Áht. 111. § (9) bekezdése a 2013: CCXXXVI. törvény 175. § (2) bekezdésével megállapított és a 2014: XCIX. törvény 54. § 65. pontja szerint módosított szöveg.

332

Az Áht. 111. § (10) bekezdését a 2012: CXCVI. törvény 23. § (2) bekezdés 4. pontja hatályon kívül helyezte.

333

Az Áht. 111. § (12) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 20. pontja hatályon kívül helyezte.

335

A hatálybalépés napja: 2012. március 31.

336

Az Áht. 111. § (14) bekezdése a 2012: XVII. törvény 1. § (17) bekezdésével megállapított szöveg.

337

Az Áht. 111. § (15) bekezdése a 2012: CXCVI. törvény 21. § (40) bekezdésével megállapított és a 2014: XCIX. törvény 54. § 66. pontja szerint módosított szöveg.

338

Az Áht. 111. § (16) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 20. pontja hatályon kívül helyezte.

339

Az Áht. 111. § (16a) bekezdését a 2012: CCVIII. törvény 33. § (26) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 20. pontja.

340

Az Áht. 111. § (17)–(18) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 20. pontja hatályon kívül helyezte.

341

Az Áht. 111. § (19) bekezdését újonnan a 2013: CCIII. törvény 6. § (22) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 20. pontja.

342

Az Áht. 111. § (20)–(22) bekezdését a 2012: LXIX. törvény 75. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2012: CXCVI. törvény 23. § (2) bekezdés 4. pontja.

344

Az Áht. 111. § (24) bekezdését a 2013: CIII. törvény 16. § (24) bekezdése iktatta be, szövege a 2014: XCIX. törvény 55. § (1) bekezdés 12. pontja szerint módosított szöveg.

345

Az Áht. 111. § (25) bekezdését a 2013: CCIII. törvény 6. § (23) bekezdése iktatta be.

346

Az Áht. 111. § (26) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 52. §-a iktatta be.

347

Az Áht. 111. § (27) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 52. §-a iktatta be.

348

Az Áht. 111. § (28) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 52. §-a iktatta be.

349

Az Áht. 111. § (29) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 52. §-a iktatta be.

350

Az Áht. 111. § (30) bekezdését a 2014: XCIX. törvény 52. §-a iktatta be.

351

Az Áht. 111/A. §-t a 2012: LXIX. törvény 76. §-a iktatta be hatályon kívül helyezte a 2012: CXCVI. törvény 23. § (2) bekezdés 5. pontja.

352

Az Áht. 111/B. §-t a 2012: CLXXXIX. törvény 5. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 21. pontja.

353

Az Áht. 111/C. §-t a 2012: CCVIII. törvény 33. § (28) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 22. pontja.

354

Az Áht. 111/D. §-t a 2012: CCVIII. törvény 33. § (29) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 23. pontja.

355

Az Áht. 111/E. §-át a 2013: CIII. törvény 16. § (25) bekezdése iktatta be.

356

Az Áht. 111/E. § (1) bekezdése a 2014: XCIX. törvény 53. §-ával megállapított szöveg.

357

Az Áht. 111/E. § (5) bekezdését a 2014: LXXVI. törvény 50. §-a iktatta be.

358

Az Áht. 111/F. §-át a 2013: CCIII. törvény 6. § (24) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2014: XCIX. törvény 55. § (2) bekezdés 23. pontja.

359

Az Áht. 74. alcímét (Áht. 112–113. §) a 2013: CIII. törvény 18. § (1) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2013: CCXXII. törvény 13. §-a iktatta be.

360

Az Áht. 75. alcímét (Áht. 114. §) a 2013: CIII. törvény 18. § (1) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére