• Tartalom

199/2011. (X. 5.) Korm. rendelet

199/2011. (X. 5.) Korm. rendelet

az Európai Unió intézményeiben nemzeti szakértőként foglalkoztatott köztisztviselőkről szóló 209/2004. (VII. 9.) Korm. rendelet módosításáról1

2011.10.13.

A Kormány a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 80. § (1) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § Az Európai Unió intézményeiben nemzeti szakértőként foglalkoztatott köztisztviselőkről szóló 209/2004. (VII. 9.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 3. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki:

„(6) A (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően az Európai Külügyi Szolgálathoz történő jelölést – a közigazgatási és igazságügyi miniszter egyidejű tájékoztatásával – a külügyminiszter az Állandó Képviseleten keresztül teszi meg az uniós intézmény felé.”

2. § Az R. 4. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A nemzeti szakértőként történő foglalkoztatás meghosszabbítására az (1) bekezdésben foglaltak az irányadók azzal, hogy a kirendelés kezdeti időtartama hat hónapnál nem lehet rövidebb, és nem haladhatja meg a két évet. A kirendelés ezt követően több ízben, indokolt esetben meghosszabbítható, összesen négy évet meg nem haladó időtartamra. Kivételesen, ha a szolgálati érdek megkívánja, a kirendelés – egy vagy több alkalommal – a négy éves időszak leteltét követően is engedélyezhető, legfeljebb összesen további két évre.”

3. § Az R. 5. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) A nemzeti szakértő nemzeti szakértői tevékenységéről évente legalább egy alkalommal szakmai konzultáció keretében köteles beszámolni. A küldő közigazgatási szerv a nemzeti szakértőt szakmai konzultációra legkésőbb minden év augusztus 15-éig hazarendeli. A szakmai konzultáció eredményéről a küldő közigazgatási szerv a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot tájékoztatja.”

4. § Az R. 10. és 11. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek:

10. § Évente egy alkalommal a nemzeti szakértő kérelmére a küldő közigazgatási szerv viselheti a Magyarországon élő házastársnak és gyermeknek a nemzeti szakértőként történő foglalkoztatás helye szerinti országba történő kiutazásának és hazautazásának költségeit, a nemzeti szakértő kiutazása és végleges hazautazása naptári évének kivételével.
11. § A nemzeti szakértő kérelmére a küldő közigazgatási szerv viselheti – a tartós külszolgálatban levő köztisztviselőkre vonatkozó rendelkezések szerint – a nemzeti szakértő és a napidíjpótlékra jogosító személyek ingóságainak szállítási költségeit a nemzeti szakértőként történő foglalkoztatás megkezdésekor és a végleges hazautazáskor, feltéve, hogy azt az uniós intézmény nem téríti meg a nemzeti szakértő részére, ha
a) a nemzeti szakértő foglalkoztatásának időtartama kevesebb mint 2 év, vagy
b) a hazaköltözés a nemzeti szakértőként történő foglalkoztatás megszűnését megelőző 3 hónapnál korábban történik meg.”

5. § Az R. 14. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

14. § A küldő közigazgatási szerv a nemzeti szakértőként foglalkoztatott köztisztviselőt határozott időtartamú – legfeljebb a nemzeti szakértőként történő foglalkoztatás megszűnéséig szóló – kinevezéssel helyettesítheti. A helyettesítés az engedélyezett költségvetési létszámkeretet nem érinti.”

6. § Az R. a következő 20. §-sal egészül ki:

20. § E rendeletnek az Európai Unió intézményeiben nemzeti szakértőként foglalkoztatott köztisztviselőkről szóló 209/2004. (VII. 9.) Korm. rendelet módosításáról szóló 199/2011. (X. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő pályázatokra, jelölésekre is alkalmazni kell.”

7. § Az R.

a) 3. § (1) bekezdésében a „Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert” szövegrész helyébe a „közigazgatási és igazságügyi minisztert” szöveg,

b) 3. § (4) bekezdésében és 17. § (1) bekezdésében a „Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter” szövegrész helyébe a „közigazgatási és igazságügyi miniszter” szöveg,

c) 3. § (5) bekezdésében a „Miniszterelnöki Hivatalt” szövegrész helyébe a „Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot” szöveg,

d) 6. §-ában a „Miniszterelnöki Hivatal” szövegrész helyébe a „Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium” szöveg

lép.

8. § (1) Hatályát veszti az R. 15. §-a.

(2) Hatályát veszti az Európai Unió intézményeiben nemzeti szakértőként foglalkoztatott köztisztviselők és a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai utáni támogatások igénylési rendjéről szóló 146/2005. (VII. 27.) Korm. rendelet.

9. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba, és ez a rendelet 2012. január 2-án hatályát veszti.

(2) A 8. § 2012. január 1-jén lép hatályba.

1

A rendelet a 9. § (1) bekezdése alapján hatályát vesztette 2012. január 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére