• Tartalom

23/2011. (XI. 25.) ORFK utasítás

23/2011. (XI. 25.) ORFK utasítás

a rendőrség szolgálati gépjárműveinek használatáról és üzemeltetéséről1

2015.07.11.
A Rendőrség szolgálati gépjárművei használatának, nyilvántartásának, tárolásának, igénybevételének, a térítés rendjének egységes szabályozására, illetve a belügyi járművek használatáról és üzemeltetéséről szóló 15/2011. (V. 23.) BM utasítás (a továbbiakban: BM utasítás) végrehajtására – a Belügyminisztérium gazdasági és informatikai helyettes államtitkárának egyetértésével – kiadom az alábbi utasítást.
I. Általános rendelkezések
1. Az utasítás hatálya az általános rendőrségi feladatok végrehajtására létrehozott rendőri szervre (a továbbiakban: Rendőrség) terjed ki.
2.2 Az utasítás alkalmazásában
a) a más tulajdonában lévő, de a Rendőrség szervei (a továbbiakban együtt: rendőri szervek) által üzemeltetett, így különösen bérelt vagy használatra átvett, valamint
b) a Rendőrség hivatásos állományú tagja (a továbbiakban: Kérelmező) által szolgálati célra használt saját tulajdonú, illetve házastársa tulajdonában álló, de a Kérelmező által üzemeltetett
gépjárművek szolgálati gépjárműveknek minősülnek.
2/A.3 A Kérelmező saját tulajdonú, illetve házastársa tulajdonában álló, de a Kérelmező által üzemeltetett gépjármű szolgálati célú használatának részletszabályait a VII/A. fejezet szabályozza.
II. A szolgálati gépjárműállomány meghatározása
3. A szolgálati gépjárműveket fajtájuk és mennyiségük szerint jármű-nyilvántartási jegyzékben (továbbiakban: nyilvántartási jegyzék) kell rögzíteni.
4.4 Nyilvántartási jegyzék vezetésére kötelezettek az alábbi rendőri szervek (a továbbiakban együtt: nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szervek):
a) Készenléti Rendőrség a saját, az Országos Rendőr-főkapitányság (a továbbiakban: ORFK), valamint a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet, a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ, továbbá a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ használatában lévő szolgálati gépjárművek tekintetében;
b) a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a megyei rendőr-főkapitányságok;
c) a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság.
5. A Rendőrség szolgálati gépjárműveinek összmennyiségét rögzítő Központi Nyilvántartási Jegyzéket az ORFK Gazdasági Főigazgatóság Műszaki Főosztálya (a továbbiakban: ORFK GF MF) vezeti, amelynek a nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szervek vezetői a változásokat 30 napon belül kötelesek jelenteni.
6. A nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szervek a nyilvántartási jegyzék mellett – a gazdasági ellátó szervnél – számítógépes nyilvántartást kötelesek vezetni, amely a szolgálati gépjárművek törzs- és üzemeltetési adatait tartalmazza. A szolgálati gépjárművek központi nyilvántartását az ORFK GF MF vezeti, amelyhez az utasítás 4. pontjában meghatározott rendőri szervek a változásokat negyedéves rendszerességgel kötelesek az ORFK számítógépes programjában átvezetni (frissíteni).
7. A nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szervek vezetői kötelesek a szerv következő évi járműszükségletének megfelelően összeállított módosítási kérelmet minden év augusztus 31-éig az ORFK GF MF-re megküldeni. A Központi Nyilvántartási Jegyzéket az ORFK gazdasági főigazgatójának javaslatával november 15-éig az országos rendőrfőkapitánynak kell jóváhagyásra felterjeszteni. A jóváhagyott nyilvántartási jegyzék a tárgyévet követő január 1-jétől december 31-éig érvényes.
8. A Központi Nyilvántartási Jegyzékben jóváhagyott mennyiségen felül a nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szerv vezetője – az ORFK GF MF egyidejű értesítése mellett – a tárgyéven belül legfeljebb 6 hónapig ideiglenesen engedélyezheti a szolgálati gépjárművek üzemeltetését. Ezen szolgálati gépjárművek üzemeltetésének költségeire központi forrásból fedezet nem biztosítható.
III. A szolgálati gépjárművek igénybevételének rendje
A szolgálati gépjármű használatának szolgálati úttá minősítése
9. A BM utasítás 9. §-a szerinti hivatali, szolgálati úttá minősítési jogköröket a Rendőrség tekintetében az alábbi vezetők gyakorolják:
aa) az ORFK főigazgatói, az országos rendőrfőkapitány közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezeti elemek vezetői,
ab)5 a 4. pont szerinti nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szervek vezetői, a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet, a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ igazgatója, valamint ezen szervek legalább főosztály-vezetői vagy ennél magasabb beosztást betöltő vezetői,
ac) a rendőrkapitányságok és határrendészeti kirendeltségek vezetői,
b) a BM utasítás 9. § b) pontja szerinti esetben a gazdasági főigazgató,
c)6 a BM utasítás 9. § c) és d) pontjai szerinti esetben a nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szerv vezetője, az ORFK és a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet, a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ tekintetében a gazdasági főigazgató.
10. A hivatali, szolgálati úttá minősítést a minősítésre jogosulthoz címzett szolgálati jegyen kell kérelmezni, az engedélyezett szolgálati jegy iktatószámát a menetlevélben fel kell tüntetni.
Eseti magáncélú igénybevétel
11. A nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szerv vezetőjének külön engedélyével a rendőri jelleget nélkülöző szolgálati gépjármű esetileg magáncélra is igénybe vehető, amennyiben az a szolgálati érdeket nem sérti.
12. Az eseti magáncélú igénybevételt engedélyezni jogosultak:
a)7 térítésmentes igénybevételt a BM utasítás 13. § a) pontjában foglalt esetben a nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szerv vezetője, az ORFK és a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet, a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ esetében a gazdasági főigazgató;
b)8 kedvezményes térítési díjjal történő igénybevételt a BM utasítás 13. § b) pontja szerinti feltételek megléte esetén – a BM utasítás 2. melléklete szerinti engedély felterjesztésével – a nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szerv vezetője, az ORFK és a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet, a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ esetében a Készenléti Rendőrség gazdasági igazgatója;
c)9 teljes térítési díj ellenében történő igénybevételt a BM utasítás 13. § c) pontjában meghatározott esetben – a BM utasítás 2. melléklete szerinti engedély felterjesztésével – a nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szerv vezetője, az ORFK és a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet, a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ esetében a Készenléti Rendőrség gazdasági igazgatója.
13. A térítésmentes magáncélú igénybevétel csak különös méltánylást érdemlő esetben engedélyezhető.
14. A szolgálati gépjármű országhatáron kívüli eseti magáncélú igénybevételét különösen indokolt esetben indoklással ellátott, írásbeli kérelemre az országos rendőrfőkapitány engedélyezi az utasítás 1. mellékletében meghatározott engedély kiadmányozásával.
15. Bérelt szolgálati gépjárművek eseti magáncélú használata esetében a fizetendő teljes térítési díj meghatározásakor a BM utasítás 15. § a) pontja szerinti önköltséget a szolgáltatási díj (bruttó bérleti és flottakezelési díj) és a biztosítási díjak (kötelező felelősségbiztosítás, casco, amennyiben azt a szolgáltatási díj nem tartalmazza) összegének és a bérleti szerződésekben meghatározott futásteljesítmény 1 km-re vetített hányadosaként kell figyelembe venni.
A szolgálati gépjármű tartós magáncélú igénybevétele
a) a területi szerv vezetője;
b) a középvezetői beosztást betöltő személy;
c) a határrendészeti kirendeltségvezető
erre irányuló kérelmére a szolgálati gépjárművek tartós magáncélú használatára jogosító engedélyeket az ORFK gazdasági főigazgatója kiadmányozza az utasítás 2. mellékletét képező formanyomtatványon.
17. A BM utasítás 22. § b) pontja alapján benyújtott – indoklással ellátott – egyedi kérelemről az állományilletékes parancsnok, valamint a pénzügyi ellenjegyzésre jogosult támogató javaslata alapján az országos rendőrfőkapitány dönt az utasítás 3. mellékletében meghatározott engedély kiadmányozásával.
18. A 17. pontban meghatározott kérelmet a szolgálati út betartásával kell benyújtani a kérelmek véleményezését és döntésre előkészítését végző ORFK gazdasági főigazgatója részére.
19.11 Az engedélyezés iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg – az engedélyezésre jogosult személyétől függően –
szerinti formanyomtatványt kitöltve és aláírva, négy eredeti példányban kell benyújtani.
20. A szolgálati gépjármű tartós magáncélú igénybevételének engedélyezésére irányuló kérelemhez a szolgálati gépjármű vezetésére jogosító érvényes ügyintézői igazolvány másolatát szükséges mellékelni, ennek hiányában az engedély nem adható ki.
21. Az engedéllyel rendelkező a magáncélú kilométerkeret-felhasználást a menetlevéltömb leadásakor a menetlevéltömb „Hivatalos feljegyzések, ellenőrzések” rovatában havonként és negyedévenként összesíti, és aláírásával látja el.
22. A szolgálati gépjármű tartós magáncélú használatának engedélyezése esetén a szolgálati gépjárművet a jogosult részére személyi felszerelésként kell kiadni.
23. A tartós magáncélú használatra szóló engedély a szolgálati gépjármű országhatáron kívüli használatára nem jogosít. Az országhatáron kívüli magáncélú igénybevételt az országos rendőrfőkapitány engedélyezi az utasítás 5. és 6. mellékleteinek kitöltésével. A kérelmeket az ORFK Gazdasági Főigazgatóságához kell benyújtani.
24. A szolgálati gépjárművek tartós magáncélú használatára jogosító engedélyek kiadmányozásra előkészítését és nyilvántartását az ORFK Gazdasági Főigazgatóság Igazgatási Főosztálya (a továbbiakban: ORFK GF IF) végzi. Az engedély csak az abban meghatározott forgalmi rendszámú, gyártmányú és típusú szolgálati gépjárműre vonatkozik. Az engedéllyel rendelkező az engedélyt a szolgálati gépjármű menetlevelével együtt köteles kezelni.
25. A tartós magáncélú igénybevételre jogosító engedély visszavonására az engedélyező jogosult. Az engedélyt a BM utasítás 31. §-ában foglaltakon túlmenően akkor is vissza kell vonni, ha:
a) az engedéllyel rendelkező a tartós magáncélú gépjárműhasználat szabályait megszegi, vagy közlekedési bűncselekményt követ el, a szolgálati gépjárműben szándékosan vagy súlyos gondatlanságból kárt okoz, vagy a szolgálati gépjármű vezetésére jogosító ügyintézői igazolványát visszavonják;
b) a tartós magáncélú használatra kiadott engedélyben meghatározott szolgálati gépjármű végleges vagy ideiglenes cseréjére kerül sor.
26. Az engedély visszavonását az utasítás 25. pont a) alpontja szerinti esetben a fegyelmi, kártérítési jogkört gyakorló elöljáró, illetve az ügyintézői igazolvány visszavonásáról rendelkező vezető kezdeményezi. Az engedéllyel rendelkező az engedélyezőnek köteles jelentést tenni a visszavonást megalapozó körülményekről.
27. Az utasítás 25. pont b) alpontja szerinti esetben az engedély visszavonását az engedéllyel rendelkező haladéktalanul köteles kezdeményezni.
28. A tartós magáncélú igénybevételt megalapozó körülmények módosulása – így különösen a tartós magáncélú igénybevételre jogosító beosztás megváltozása vagy megszűnése – esetén az engedéllyel rendelkező személy haladéktalanul köteles az engedélyezőt tájékoztatni.
29. Amennyiben az engedéllyel rendelkező a tartós magáncélú igénybevételt megalapozó feltétel megszűnését követően továbbra is magáncélból veszi igénybe a szolgálati gépjárművet, az így megtett kilométerekért teljes térítési díjat köteles fizetni.
30. A BM utasítás 22. § a) pontja szerinti jogosultak esetében az engedély kiadását megalapozó körülmények megváltozásáról az illetékes humánigazgatási szolgálat az engedélyezőt haladéktalanul értesíti.
31. A BM utasítás 22. § b) pontja alapján engedéllyel rendelkezők esetében az érintettek szolgálati elöljárója köteles kezdeményezni az engedély visszavonását, ha az engedélyezést megalapozó körülmények már nem állnak fenn.
32. A BM utasítás 39. §-ában meghatározott költségtérítés összegéről számlát kell kibocsátani.
33. Amennyiben az engedélyben megjelölt szolgálati gépjármű igénybevételére annak meghibásodására, illetve elhasználódására tekintettel nincs lehetőség, úgy – az engedély jogcímének megfelelően – az utasítás 2. melléklete vagy 3. melléklete szerinti nyomtatvány benyújtásával kezdeményezheti csereautó biztosítását. Az engedélyt az ORFK gazdasági főigazgatója adja ki. Az utasítás 4. melléklete szerinti nyilatkozatot ilyen esetben is mellékelni kell.
34. Amennyiben az engedélyezett szolgálati gépjármű forgalomból való kiesése nem haladja meg az egy naptári hetet, úgy a jogosultnak csak az utasítás 4. mellékletében meghatározott nyilatkozatot szükséges benyújtania az ORFK GF IF-re. A BM utasítás 39. §-ában meghatározott fizetési kötelezettség teljesítése esetén az engedélyben megjelölt hengerűrtartalmú szolgálati gépjármű igénybevétele újabb megtérítési kötelezettséget nem keletkeztet.
35. A szolgálati gépjármű használatának szünetelése esetén a BM utasítás 43. §-a szerinti értesítést tartalmazó nyilatkozatot legkésőbb az adott naptári hónapot megelőző két munkanappal az ORFK gazdasági főigazgatójának kell megküldeni.
36.12 A szolgálati gépjármű külföldön a BM utasításban meghatározott évi 24 000 kilométerkeret felhasználásával vehető igénybe. A határátlépést követően esetlegesen szükségessé váló külföldi tankolás a gépjárműhöz rendszeresített vagy a gépjármű-szolgálatok által biztosított külföldi tankolásra alkalmas üzemanyag-kártya használatával lehetséges. Üzemanyag-kártya hiányában a külföldi tankolásról számlát vagy számlát helyettesítő okmányt (pl. bizonylat) szükséges az adott költségvetési szervnek benyújtani. A külföldi tankolás költségét az illetékes pénzügyi szervezeti egység a jogosultnak utólagosan forintban megfizeti.
37. A szolgálati gépjárművet a határátlépés előtt a biztosított üzemanyag-kártyával tele kell tankolni, az országhatár átlépésének idejét és helyét, továbbá a kilométeróra állását ki- és belépéskor a menetlevélben rögzíteni kell.
38. A gépjárműszolgálatok a külföldön történő tartós magáncélú igénybevételekkel kapcsolatban a nyilvántartás vezetésére (az engedélyezett kilométerkeret vizsgálatára) és az igénybevételek elszámolására kötelesek.
A szolgálati gépjármű országhatáron kívüli szolgálati igénybevétele
39.13 A szolgálati gépjármű országhatáron kívüli szolgálati igénybevételét a nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szerv vezetője engedélyezi a BM utasítás 4. mellékletében meghatározott nyomtatványon. Az ORFK, a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet, a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ és a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ használatában lévő szolgálati gépjárművek vonatkozásában a szolgálati gépjármű országhatáron kívüli szolgálati igénybevételének engedélyezésére a gazdasági főigazgató jogosult.
40.14 Amennyiben a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ Bűnügyi Ellátó Igazgatóság kezelésében lévő szolgálati gépjárművek országhatáron történő átlépésére törvényben meghatározott nemzetközi bűnüldözési feladatok végrehajtására kerül sor, a 39. pontban foglalt előírásoktól el lehet térni. Az eltérés eseteit, az engedélyezés módját és az arra jogosult személyét az ORFK gazdasági főigazgatója és az ORFK bűnügyi főigazgatója együttes intézkedésben határozza meg.
41.15 A külföldre vezényelt összekötő tisztek a számukra biztosított szolgálati gépjárművet magáncélra a kihelyező okiratukban meghatározottak szerint használhatják.
III/A.16 A szolgálati gépjárművek üzemanyag-ellátásának rendje
41/A. A szolgálati gépjárművek, valamint a vízi járművek üzemanyag-ellátása az alábbi üzemanyagkártyák használatával történhet:
a) rendszámhoz kötött üzemanyagkártya;
b) rendszámtól független üzemanyagkártya:
ba) „GARÁZS” kártya
bb) „HORDÓ” kártya
bc) „OPEN” kártya
(a továbbiakban együtt: üzemanyagkártya).
Üzemanyagkártyák használata
41/B. A rendszámhoz kötött üzemanyagkártya kizárólag a kártyán feltüntetett forgalmi rendszámú szolgálati gépjármű üzemanyag-ellátásához használható fel.
41/C. Az üzemanyagkártyát üzemanyag vásárlására lehet használni. Ettől eltérő használatra, további szolgáltatások igénybe vételére az illetékes gazdasági ellátó szerv vezetőjének írásbeli engedélyével kerülhet sor.
41/D. Az illetékes gazdasági ellátó szerv vezetőjének engedélyével a rendszámtól független üzemanyagkártya a vezényelt és kölcsöngépjárművek üzemeltetésére, illetve kivételes esetben tartósan is használható. A kérelmet írásban, a szakmai indokok, az igényelt rendszámtól független üzemanyagkártyák darabszáma és az elszámolásért felelős személy megjelölésével kell az illetékes gazdasági ellátó szerv vezetőjéhez felterjeszteni.
41/E. Az üzemanyagkártya – kivéve a „HORDÓ” kártya – használata esetén a használónak meg kell győződnie arról, hogy a terminálon keresztül az üzemanyagtöltő állomás bizonylatán feltüntetik:
a) a szolgálati gépjármű rendszámát és
b) a kilométeróra állását.
41/F. A 41/E. pontban foglaltakat külföldön történő üzemanyag-vételezés során is alkalmazni kell.
41/G. Az e címben foglalt kötelezettségek megsértése esetén az üzemanyag vételezőjét fegyelmi és kártérítési felelősség terheli.
41/H. A fegyelmi és kártérítési felelősség megállapításához a töltőállomáson készült kamerafelvétel is felhasználható.
41/I. Amennyiben a töltőállomás kezelője az alábbi okok miatt megtagadja az üzemanyagkártya elfogadását és azt jegyzőkönyv felvétele mellett bevonja, e tényt a jegyzőkönyv egyidejű megküldésével haladéktalanul jelezni kell az illetékes gépjárműszolgálatnak:
a) az üzemanyagkártya bármely alaki tényezője nem felel meg a rendőrség és az üzemanyagkártyát kibocsátó között létrejött szerződésben foglaltaknak;
b) rendszámhoz kötött üzemanyagkártya esetén a kártyán lévő rendszám és a szolgálati gépjármű forgalmi rendszáma nem egyezik meg;
c) a terminál az üzemanyagkártya visszavonására vonatkozó utasítást ad;
d) a kártyanév mellett nincs feltüntetve a „HORDÓ” felirat és a kártyabirtokos nem csak a szolgálati gépjármű tankjába töltötte az üzemanyagot;
e) egyéb visszaélés gyanúja áll fenn.
41/J. Ha az üzemanyagkártya használatának technikai akadálya van, akkor az üzemanyag-vásárlás eseti jelleggel az üzemben tartó szerv nevére szóló áfás számla alapján készpénzért is történhet. Ebben az esetben a terhelési bizonylaton vagy a számlán fel kell tüntetni a forgalmi rendszámot és a kilométeróra állását.
Eljárás az üzemanyagkártya elvesztése esetén
41/K. Az üzemanyagkártya elvesztését haladéktalanul jelezni kell az üzemanyagkártyát kibocsátó szolgáltatónak, valamint legkésőbb az elvesztést követő munkanapon az illetékes gépjárműszolgálatnak.
Nyilvántartás
41/L. Az illetékes gazdasági ellátó szerv az üzemanyagkártyáról szigorú számadású naprakész nyilvántartást vezet. A nyilvántartás tartalmazza:
a) az üzemanyagkártya jelzőszámát, PIN kódját;
b) a használatért felelős nevét, beosztási helyét, telefonszámát;
c) a szolgálati gépjármű rendszámát (amelynek üzemeltetéséhez az üzemanyagkártyát igénybe veszik), vagy az egyéb eszköz megjelölését (pl. kisgép, motorcsónak);
d) az üzemanyagkártya felvételének és leadásának időpontját (év, hónap, nap, óra, perc);
e) az üzemanyagkártya felvételnél az átvevő, a visszaadásnál a nyilvántartást kezelő aláírását.
41/M. Az üzemanyagkártya használatáról szóló adatokat az üzemanyagkártyát kibocsátó szolgáltatótól kapott információk alapján nyilván kell tartani.
Elszámolás
41/N. A szolgálati gépjárművet használó szervezeti egység vagy elem vezetője a „HORDÓ” üzemanyagkártyával vételezett üzemanyaggal a gazdasági ellátó szerv felé a tárgyhónapot követő hónap 15. napjáig elszámol. Az elszámolásnak eseményenként tartalmaznia kell:
a) az üzemanyagkártya számát,
b) a szolgálati gépjármű rendszámát, illetve annak az eszköznek a megjelölését, amelybe az üzemanyag-vételezés történt,
c) az igénybevétel igazolását (kilométer vagy üzemóra-felhasználás, átlagfogyasztási adatok).
41/O.17 Az ORFK és a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet, a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ vonatkozásában az elszámolási kötelezettséget a Készenléti Rendőrség felé kell teljesíteni.
Ellenőrzés
41/P. A szolgálati gépjárművek üzemanyag-fogyasztásának ellenőrzéséért az illetékes gazdasági ellátó szerv vezetője felelős.
41/Q. A szolgálati gépjárművet használó szervezeti egység vagy elem vezetője a menetlevélcsere előtt intézkedik a szolgálati gépjármű teletankolásáról, továbbá a hónap utolsó tankolásához tartozó kilométeróra-állásnak, és az adott hónap tankolási bizonylatainak a tárgyhónapot követő hónap 5. napjáig az illetékes gépjárműszolgálatnak írásban vagy elektronikus úton történő megküldéséről.
41/R. A gépjárműszolgálat a jármű fogyasztásának műszeres vizsgálatát kezdeményezi, ha a jármű üzemanyag- fogyasztása a normához vagy a hasonló igénybevételű járművekhez képest túlfogyasztást mutat, és a túlfogyasztás nem magyarázható az átlagtól eltérő, fokozott igénybevétellel.
41/S. A gazdasági ellátó szerv vezetője az illetékes ellenőrzési szolgálatnál a járműhasználat és az üzemanyag-ellátás kivizsgálását kezdeményezi különösen, ha
a) a túlfogyasztásra irányuló – a 41/R. pont szerinti – vizsgálat során a jármű rendeltetésszerű működése igazolható;
b) a töltőállomás az üzemanyag-vásárlás szabálytalanságáról értesítést küld.
41/T. Az ellenőrzési szolgálat az illetékes gazdasági ellátó szerv vezetője által kezdeményezett esetben a járműhasználat és az üzemanyag-ellátás szabályosságát soron kívül ellenőrzi. Az ellenőrzés eredményéről a rendőri szerv vezetőjét tájékoztatni kell.
IV. A menetlevél vezetésének szabályai
42. A nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szerv vezetője köteles gondoskodni arról, hogy a menetlevelek negyedéves cseréje során a szolgálati gépjárművek igénybevételére irányadó szabályok betartását rendszeresen ellenőrizzék.
43. A minősített adat védelme érdekében:
a) a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 63. § (1) bekezdése szerinti titkos információgyűjtésből adódó;
b) a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 200. § (1) bekezdése szerinti titkos adatszerzésből adódó;
c) a büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjáról szóló 2001. évi LXXXV. törvény 16. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti tanúvédelmi feladatok végrehajtása során, valamint
d)18 a büntetőeljárásban részt vevők, valamint az eljárást folytató hatóság tagjai személyi védelme elrendelésének feltételeiről és végrehajtásának szabályairól szóló 34/1999. (II. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 12. § (1) bekezdése szerinti személyvédelmi feladatok végrehajtása során a szolgálati gépjárművel történő elinduláskor a menetlevéltömb megfelelő rovataiban a hónap, nap, óra és perc, az elindulás helyének, a kilométer-, illetve üzemóra-számláló állásának, az igénybevétel céljának, valamint a „Engedélyezések-utasítások” rovatban az igénybevétel adatait tartalmazó minősített irat iktatószámának a rögzítése szükséges, amelyet a gépjárművezető olvasható aláírásával igazol.
44. A szolgálati gépjármű telephelyre történő visszaérkezését követően a megfelelő rovatban az üzemszünet megkezdésének idejét, helyét meg kell jelölni, amelyet a szolgálati gépjármű igénybevevőjeként a feladat végrehajtásáért felelős vezető aláírásával igazol.
45. Biztosítási feladat, járőrszolgálat, akciószolgálat végrehajtása, bűncselekmény megelőzése, megszakítása, a bűncselekményt elkövető személyek, illetve körözött személyek elfogása érdekében elrendelt közterületi bűnügyi szolgálat (portyaszolgálat) esetén a szolgálati gépjárművel történő elinduláskor a menetlevéltömb megfelelő rovataiban a hónap, nap, óra és perc, az elindulás helyének, a kilométer-, illetve üzemóra-számláló állásának, az igénybevétel céljának, valamint a járőrszolgálat, akció- vagy portyaszolgálat elrendeléséről szóló okirat iktatószámának a rögzítése elegendő, amit a gépjárművezető és a gépkocsiparancsnok olvasható aláírásával igazol.
46. Ha a szolgálati gépjármű a járőrszolgálat, akció- vagy portyaszolgálatról szóló okiratban meghatározott útvonalat elhagyja, valamint, ha ezen okiratban meghatározottaktól eltérő üzemszünetre kerül sor, a menetlevéltömb megfelelő rovatában az érkezés (üzemszünet) időpontját be kell jegyezni. A szolgálati gépjármű telephelyre történő visszaérkezését követően a megfelelő rovatban az üzemszünet megkezdésének idejét, helyét kell feltüntetni.
47. Amennyiben a gépjármű szolgálati igénybevételére nem a 45–46. pontokban megjelölt esetben kerül sor, úgy bármely üzemszünetet dokumentálni kell a menetlevélben, az érkezési adatok (hely, időpont, kilométer/üzemóraszámláló-állás) rögzítésével.
48. Az utasítás alkalmazásában üzemszünetnek kell tekinteni minden olyan időt, amikor a szolgálati gépjármű nem vesz részt a közúti forgalomban.
48/A.19 A szolgálati feladat végrehajtása, illetve az útvonal megtervezése során a leggazdaságosabb útvonalat kell figyelembe venni.
48/B.20 Amennyiben a szolgálati feladat végrehajtása során különösen indokolt, a leggazdaságosabb útvonal helyett az időben legrövidebb útvonalat is igénybe lehet venni. Ezt a tényt a 46. pontban foglaltak szerint, a menetlevélben megfelelően rögzíteni kell.
V. A szolgálati gépjárművek tárolásának rendje
49. A szolgálati gépjárműveket a szolgálat befejezését követően a kijelölt telephelyen vagy tárolóhelyen kell elhelyezni.
50. Amennyiben a rendőri szerv több telephellyel rendelkezik, vagy a szolgálati gépjármű elhelyezésére más rendőri vagy rendvédelmi szerv telephelyén kerül sor, a tárolás helyét a jármű-nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szerv vezetője a forgalmi rendszám megjelölésével határozza meg.
51. A szolgálati gépjárművek a szolgálati feladat ellátásával összefüggésben más szervek telephelyén vagy a gépjárművet használó, illetve az annak javítását végző személy által biztosított zárt területen a nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szerv vezetőjének külön engedélyével tárolhatók.
52. Az utasítás 51. pontjában meghatározottakon kívül nem engedélyezhető a telephelyen kívüli tárolás a stabil megkülönböztető jelzésekkel felszerelt és rendőri jelzettel ellátott szolgálati gépjárművek vonatkozásában.
53.21 Ha a szolgálati gépjárműnek az utasítás 49–50. pontjai szerinti tárolása nem lehetséges, úgy azt szolgálati időn túl csak kivételesen és rendkívül indokolt esetben, kifejezetten erről szóló engedéllyel lehet közterületen tárolni. Engedély csak működőképes elektronikus riasztóberendezéssel vagy indításgátló-rendszerrel felszerelt szolgálati gépjárműre adható.
54.22 A szolgálati gépjármű közterületen vagy magánterületen történő biztonságos tárolásáról és az abban lévő technikai eszközök megőrzéséről a használónak kell gondoskodnia. Amennyiben az engedély kiadására az 53. pontban foglaltak megsértésével kerül sor, és a gépjárműben a tárolás során kár keletkezik, vagy azt ellopják, a keletkezett kárért az engedélyező és az igénybe vevő egyetemlegesen felelnek.
55.23 A szolgálati gépjárművek telephelyen kívüli tárolása kivételesen a Belügyminisztérium Gépjármű Szabályzatáról szóló 20/2011. (VII. 29.) BM utasítás (a továbbiakban: Belügyminisztérium Gépjármű Szabályzat) 39. § (1) bekezdése szerinti esetben engedélyezhető. Az engedélyezésre az alárendeltségükbe tartozó állomány tekintetében jogosultak:
a) az ORFK főigazgatói, az országos rendőrfőkapitány közvetlen alárendeltségbe tartozó szervezeti elemek vezetői;
b) az utasítás 4. pontja szerinti nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szervek vezetői és helyetteseik;
c)24 a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet, a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ igazgatója;
d) a rendőrkapitányságok és határrendészeti kirendeltségek vezetői.
56. Az 55. pont szerinti engedélyt a menetlevéltömb „Hivatalos feljegyzések, ellenőrzések” részébe kell bejegyezni a következők szerint:
a) a telephelyen kívüli tárolásra jogosult személy neve és rendfokozata;
b) a telephelyen kívüli tárolás ideje (-tól, -ig, órákban meghatározva), helye (a pontos cím);
c) az engedélyező aláírása;
d) az engedély kiadására okot adó ügyszám megjelölése.
57. Indokolt esetben az engedély külön íven is megadható. Az utasítás 56. pontjában meghatározott adatokat ebben az esetben a menetlevéltömbbe utólagosan kell feljegyezni, a külön íven megadott engedélyt pedig – a menetlevéltömb selejtezéséig – a 58. pontban előírt értesítésről szóló átirattal együtt kell kezelni.
58. A telephelyen kívüli gépjárműtárolás engedélyezéséről az engedélyező legkésőbb a következő munkanapon köteles írásban értesíteni az illetékes gépjárműszolgálatot, amely az engedélyekről, az 56. pont szerinti tartalommal naprakész nyilvántartást vezet.
VI. A szolgálati gépjárművek vezetésének jogosultsága
59. Szolgálati gépjármű vezetésére az jogosult, aki az adott kategóriájú gépjármű vezetéséhez szükséges hatósági engedéllyel, valamint szolgálati gépjármű vezetésére jogosító ügyintézői igazolvánnyal rendelkezik, és arra közvetlen vezetője feljogosítja, illetve azzal megbízza. A szolgálati gépjármű vezetésére jogosító ügyintézői igazolvány önmagában nem keletkeztet szolgálati gépjármű vezetésére és gépjármű-vezetői pótlék folyósítására való jogosultságot.
60. A Korm. rendelet 12. § (1) bekezdése szerinti személyvédelmi feladatok végrehajtása során a szolgálati gépjárművet kizárólag a hivatalból biztosított gépkocsivezető vezetheti, illetve a vezetés a védett személy részére engedhető át.
61. A tartós magáncélú használatba adott szolgálati gépjárművekről és a tartós magáncélú gépjármű-használati engedéllyel rendelkező személyekről szóló negyedéves adatszolgáltatást az utasítás 8. mellékletét képező formanyomtatvány kitöltésével a negyedévet követő hónap 15. napjáig fel kell felterjeszteni a BM gazdasági és informatikai helyettes államtitkárának. A negyedéves adatszolgáltatást az ORFK GF Igazgatási Főosztálya végzi.
VII. Szolgálati gépjármű tartós magáncélú használata felmentési idő alatt
62. A szolgálati gépjármű tartós magáncélú használatára jogosító engedéllyel rendelkezők csak a felmentési idő alatti munkavégzés idejére jogosultak szolgálati gépjármű tartós magáncélú igénybevételére.
VII/A.25 Saját tulajdonú, illetve házastárs tulajdonában álló, de a Kérelmező által üzemeltetett gépjármű szolgálati célra történő használata
62/A. A Kérelmező részére a saját tulajdonú, illetve házastársa tulajdonában álló, de a Kérelmező által üzemeltetett gépjármű szolgálati célú használatát (a továbbiakban: saját gépjármű használata) – a 9. melléklet szerinti nyomtatványon (a továbbiakban: engedély) – határozott időre, legfeljebb tárgyév december 31-ig engedélyezni és visszavonni jogosult:
a) az ORFK tekintetében az országos rendőrfőkapitány;
b) a Készenléti Rendőrség tekintetében a parancsnok;
c) a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság tekintetében az igazgató;
d)26 a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet, a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ tekintetében az igazgató;
e)27
f) a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságok, a rendőrkapitányságok és a határrendészeti kirendeltség tekintetében a megyei (fővárosi) rendőrfőkapitány
(a továbbiakban együtt: engedélyező vezető) azzal, hogy a saját gépjármű használata évente újra kérelmezhető.
62/B. A saját gépjármű használatát a Kérelmező a 10. melléklet szerinti nyomtatványon (a továbbiakban: kérelem) jogosult kérelmezni, amelyhez mellékelni kell
a) a gépjármű forgalmi engedélyének másolatát, valamint
b) a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás fennállásának igazolását.
62/C. Amennyiben a gépjármű a Kérelmező házastársának tulajdonában áll, úgy kérelem csak abban az esetben nyújtható be, ha a Kérelmező üzembentartóként szerepel a gépjármű forgalmi engedélyében.
62/D. A kérelmet a szolgálati út betartásával a rendőri szerv vezetője gazdasági helyettesének kell továbbítani.
62/E. A gazdasági szerv gépjármű szakterület beosztottja (a továbbiakban: gépjármű szakfelelős) a kérelemben megjelölt gépjárművet – szemrevételezés útján – köteles a szolgálati feladatok ellátására való alkalmasság szempontjából megvizsgálni – így különösen az évjáratot, a gépjármű esztétikai és műszaki állapotát –, ezt követően a megállapításairól köteles jelentést készíteni és a 11. melléklet szerinti gépjármű állapotlapot (a továbbiakban: állapotlap) kitölteni. A gépjármű szakfelelőse mind a jelentést, mind az állapotlapot két példányban köteles elkészíteni, melyből egy példányt a gépjármű szakterület részére kell átadni, a másik példányt az irattárban kell elhelyezni.
62/F. A rendőri szerv vezetőjének gazdasági helyettese köteles:
a) a kérelmet a 62/E. pont szerinti jelentésben megállapítottakra és az állapotlapban rögzítettekre is figyelemmel megvizsgálni, majd a véleményével együtt – támogatás esetén a rendelkezésre álló pénzügyi forrás függvényében javaslatot téve a saját gépjármű használatára felhasználható havi kilométerkeret mértékére is, valamint megjelölve az engedélyezés, támogatás indokát – felterjeszteni az engedélyező vezető részére;
b) a rendelkezésre álló pénzügyi forrás függvényében negyedévente felülvizsgálni a saját gépjármű használatával kapcsolatos költségekre fordítható keret felhasználásának mértékét, amelynek alapján indokolt esetben kezdeményezi az engedélyező vezetőnél az engedélyezett kilométerkeret módosítását vagy az engedély visszavonását.
62/G. A kérelem elbírálását követően az engedélyező vezető, illetve az általa megbízott más személy a kérelem eredeti példányát, annak mellékleteivel együtt az irattárban helyezi el, 1-1 másolati példányát – a mellékletével együtt – pedig a Kérelmező (a továbbiakban: engedéllyel rendelkező) és a gépjármű szakterület részére továbbítja.
62/H. Az engedélyt négy példányban kell kiállítani, melyből 1-1 példányt
a) az irattár;
b) a gépjármű szakterület;
c) az állományilletékes parancsnok, valamint
d) az engedéllyel rendelkező
részére kell átadni.
62/I. A kérelmet és mellékleteit az engedéllyel, jelentéssel és állapotlappal együtt kell kezelni.
62/J. A saját gépjármű használatának engedélyezése esetén a gazdasági szerv a gépjármű használatának megfelelő dokumentálása érdekében negyedévente köteles új gépjármű menetlevelet biztosítani, amely szolgálati okmánynak minősül, vezetésére a Belügyminisztérium Gépjármű Szabályzatának 64–65. §-ában foglaltakat megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy
a) a magáncélú és a szolgálati célú igénybevételt egyértelműen elkülöníthető, utólagos ellenőrzésre is alkalmas módon – így különösen eltérő színű tollal – kell vezetni;
b) magáncélú igénybevétel esetén
ba) a menetlevél 3. pontjában a „magáncélú út” megjelölést kell alkalmazni,
bb) az indulási és érkezési helyet nem kell megnevezni, ugyanakkor a kilométeróra induláskori és érkezéskori állását be kell jegyezni, valamint a menetlevelet az engedéllyel rendelkezőnek alá kell írnia.
62/K. A saját gépjármű használatát a közvetlen parancsnok köteles havonta legalább két alkalommal – helyszíni ellenőrzés keretében – ellenőrizni. Az ellenőrzés a menetlevél és a 12. melléklet szerinti elszámolási nyomtatvány (a továbbiakban: elszámolási nyomtatvány) vezetésére, a kilométeróra állására, a gépjármű műszaki és esztétikai állapotára, valamint az igénybevétel jogszerűségére terjed ki. Az ellenőrzés tényét a menetlevél „VII. hivatalos feljegyzések, ellenőrzések” rovatában dokumentálni kell azzal, hogy az esetlegesen feltárt hiányosságokat, az azokra vonatkozó javaslatokat és a megtett intézkedéseket is rögzíteni kell. Amennyiben az ellenőrzés során a gépjármű állapota nem felel meg a korábban kiállított állapotlapban rögzítetteknek, úgy újabb állapotlapot kell kiállítani, amelyet a 62/E. és a 62/I. pontban foglaltak szerint kell kezelni.
62/L. A BM utasítás 17. §-ában meghatározott költségtérítés csak az engedéllyel rendelkező szolgálati feladatai ellátásának idejére jár; a lakóhely és szolgálati hely közötti utazásra a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés igénylésének eljárási szabályairól szóló ORFK utasításban foglaltak az irányadóak.
62/M. Az engedéllyel rendelkező a költségtérítés igénylését
a) az engedély másolata, valamint
b) a gépjármű menetlevelének másolata és az elszámolási nyomtatvány
egyidejű megküldésével, a tárgyhónapot követő hónap 5. munkanapjáig a közvetlen parancsnokánál köteles előterjeszteni. Az engedély másolatát az engedéllyel rendelkező minden évben csak az első költségtérítés igénylésekor, illetve változás esetén köteles a b) alpontban szereplő mellékletekhez csatolni.
62/N. A közvetlen parancsnok a benyújtott és az elszámoláshoz szükséges adatokat köteles a Robotzsaru integrált ügyviteli, ügyfeldolgozó és elektronikus iratkezelő rendszer „Szolgálatvezénylés (jelenléti ív)” elnevezésű főmenü pontjában rögzített adatokkal (a továbbiakban: szolgálati összesítő) egyeztetni és egyezőség esetén ellenjegyezni.
62/O. Az igényjogosultság fennállása esetén a közvetlen parancsnok az állományilletékes parancsnok egyidejű tájékoztatásával, a saját maga és az állományilletékes parancsnok aláírásával igazolt elszámolási nyomtatványt a 62/M. pontban meghatározott mellékletekkel együtt, azok átvételét követő két munkanapon belül köteles továbbítani a gazdasági szervnek. A gazdasági szerv az általa ellenőrzött elszámolási nyomtatvány hiteles másolatát a pénzügyi teljesítéssel egy időben köteles megküldeni az engedéllyel rendelkezőnek, aki köteles azt a bizonylat megőrzésére vonatkozó szabályok szerint megőrizni.
62/P. A költségtérítés adómentességéhez szükséges elszámolási nyomtatványt a gazdasági szerv köteles iktatószámmal ellátni és azt az engedéllyel rendelkezőnek a menetlevéllel egyidejűleg átadni.
62/Q. Az engedéllyel rendelkező köteles az elszámolási nyomtatványt folyamatosan vezetni, azon a menetlevél sorszámát feltüntetni, valamint azt az engedéllyel és a menetlevéllel együtt tárolni.
62/R. Az engedéllyel rendelkező részére feladatot meghatározó személy (a továbbiakban: elrendelő) – ha a feladat ellátásához a gépjármű használata szükséges – heti rendszerességgel köteles minden szolgálatban töltött napot az elszámolási nyomtatványon igazolni.
62/S. A költségtérítés elszámolása és kifizetése utólag, a BM utasítás 17. §-ában és 57–60. §-aiban foglaltak szerint, a menetlevélben, az elszámolási nyomtatványon és a szolgálati összesítőben rögzített adatok egyezősége esetén történik.
62/T. Az engedéllyel rendelkező a gépjárműben bekövetkezett bármely káreseményt haladéktalanul köteles a szolgálati elöljárójának jelenteni. Ezt követően a közvetlen parancsnok soron kívül köteles újabb állapotlapot kitölteni, amelyre az utasítás 62/E. és 62/I. pontjában foglaltak irányadóak.
62/U. A közvetlen parancsnok a saját gépjármű javítását követően, soron kívül – de még a 62/K. pontban előírt esedékes ellenőrzést megelőzően – köteles a gépjármű műszaki és esztétikai állapotát ellenőrizni és annak megfelelően újabb állapotlapot kitölteni. Az ellenőrzés során kiállított állapotlapra az utasítás 62/E. és 62/I. pontjában foglaltak irányadóak.
62/V. A saját gépjármű használatára vonatkozó engedélyt haladéktalanul vissza kell vonni, ha
a) az engedéllyel rendelkező a saját, illetve házastársa tulajdonát képező gépjármű használatára vonatkozó szabályokat szándékosan vagy ismételten gondatlanul megszegi;
b) az engedéllyel rendelkező ellen közlekedési szabálysértés, illetve bűncselekmény gyanúja miatt eljárás indul;
c) az engedéllyel rendelkező vezetésre jogosító okmányát a helyszínen elveszik, valamint egyéb olyan esetekben, amikor a vezetési jogosultsága szünetel;
d) a gépjármű műszaki érvényessége lejárt, vagy a gépjármű egyéb ok miatt a közúti közlekedésre, illetve az esztétikai állapotában bekövetkezett változásokra tekintettel szolgálatellátásra alkalmatlanná vált;
e) az engedéllyel rendelkező szolgálati viszonya megszűnik, vagy beosztásából felfüggesztik;
f) nem áll rendelkezésre pénzügyi fedezet;
g) a gépjármű tulajdonjogában változás történt, valamint az engedéllyel rendelkező a házastársa tulajdonában álló gépjárműnek a továbbiakban már nem az üzembentartója, illetve a hatóság a gépjárművet jogerős határozatával a forgalomból kivonta;
h) az engedéllyel rendelkező ideiglenesen vagy tartósan vezénylésre kerül.
62/W. Az engedéllyel rendelkező a gépjármű tulajdonjogában, illetve az üzembentartói minőségét érintően bekövetkezett változást, valamint a gépjármű forgalomból történő kivonásának a közlekedési járműnyilvántartásba történt bejegyzését soron kívül, de legkésőbb 2 munkanapon belül – a szolgálati út betartásával – köteles jelenteni a rendőri szerv vezetőjének gazdasági helyettese felé.
VIII. Záró rendelkezések
63. A nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szervek vezetői esetében a szolgálati gépjárművekkel kapcsolatos engedélyezési jogkört az országos rendőrfőkapitány gyakorolja.
64. A szolgálati gépjárművek magáncélú igénybevétele során a közúti közlekedés szabályainak megszegéséből eredő mindennemű kárért az engedéllyel rendelkező felel, a biztosítási szerződésben foglaltakkal összhangban.
65.28 A nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szerv vezetője felelős a szolgálati feladathoz igénybe vett szolgálati gépjármű szabály- és rendeltetésszerű használatának ellenőrzéséért és ellenőriztetéséért. Az ORFK, a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet, a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ és a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ használatában lévő szolgálati gépjárművek esetében ez a szolgálati gépjárművet használó szerv vezetőjének feladata.
66.29 Az ORFK Ellenőrzési Szolgálata, valamint az állományilletékes parancsnokok gondoskodnak a szolgálati gépjárművek rendeltetésszerű, a vonatkozó szabályoknak megfelelő használatának rendszeres ellenőrzéséről. A szolgálati gépjárművet használó személy közvetlen parancsnoka hetente ellenőrzi a menetlevél naprakész vezetését, az útvonal pontos kitöltését, valamint az optimális és legköltséghatékonyabb útvonal alkalmazását. Az ellenőrzés tényét a menetlevél „VII. hivatalos feljegyzések, ellenőrzések” rovatában dokumentálni kell azzal, hogy az esetlegesen feltárt hiányosságokat, az azokra vonatkozó javaslatokat és a megtett intézkedéseket is rögzíteni kell.
67. Az utasítás a közzétételét követő nyolcadik napon lép hatályba. A hatálybalépést megelőzően kiadott gépjármű-használati engedélyek az utasítás szerinti engedélyek kiadásig érvényesek.
68. A nyilvántartási jegyzékkel rendelkező szervek vezetői az utasítás hatálybalépését követő 30 napon belül kötelesek a térítésmenetesen igénybe vehető eseti magáncélú használat kilométerkeretét meghatározni, és arról az ORFK gazdasági főigazgatóját tájékoztatni.
69. Az utasítás hatálybalépésének időpontjában a szolgálati gépjárművek magáncélú használatára feljogosított személyek az utasítás hatálybalépését követő tizenöt napon belül kötelesek a BM utasítás, valamint jelen utasítás rendelkezései által meghatározott módon az igénybevétel engedélyezését kezdeményezni. Az utasítás hatálybalépését megelőzően kiadott engedély a benyújtott kérelem elbírálásáig jogosít a szolgálati gépjármű magáncélú igénybevételére.
70. Az utasítás hatálybalépését követően lecserélt szolgálati gépjárművek tekintetében a BM utasítás 47. §-a szerint kell eljárni, a már meglévő személygépkocsik esetében engedélyezhető az eltérés.
71.30

1. melléklet a 23/2011. (XI. 25.) ORFK utasításhoz

Engedély
szolgálati gépjármű országhatáron kívüli eseti magáncélú igénybevételére
........................................................................................................................ (név) ........................................................................ (rendfokozat) ............................................................ (beosztás) részére
engedélyezem a Rendőrség által üzemeltetett (üzemeltetési hely: ..........................................................................................), .............................................. forgalmi rendszámú, ............................................. gyártmányú és típusú rendőrségi szolgálati gépjármű (a továbbiakban: gépjármű) országhatáron kívüli eseti magáncélú használatát az alábbi feltételek mellett:
1. A gépjármű használata során az engedéllyel rendelkező köteles betartani a közlekedési szabályokat. Ennek megszegéséből eredő mindennemű kárért felel, a biztosítási szerződésben foglaltakkal összhangban.
2. A gépjármű használatakor a rendőrség szolgálati gépjárműveinek használatáról és üzemeltetéséről szóló 23/2011. (XI. 25.) ORFK utasítás (a továbbiakban: ORFK utasítás) rendelkezéseit be kell tartani.
3. Az engedély személyre szóló, az engedéllyel rendelkező a gépjármű vezetését arra jogosulatlan személynek nem engedheti át. A gépjármű csak az adott kategóriára érvényes vezetői engedély és szolgálati gépjármű vezetésére jogosító ügyintézői igazolvány birtokában vezethető. A gépjármű vezetésére a Rendőrség személyi állományába tartozó személy nem vehető igénybe.
4. A gépjármű telephelyen kívüli tárolását az utasítás rendelkezéseinek betartásával engedélyezem.
5. Az országhatár átlépése kizárólag országhatár-átlépési engedély birtokában lehetséges.
A gépjármű országhatáron kívüli, eseti magáncélú használatát .................................................................................................... térítésmentesen/kedvezményes költségtérítés mellett/teljes költségtérítés mellett engedélyezem.
Az engedély érvényességének időtartama: .................-tól ................-ig.
Kelt.: ......................................, 20... év ................. hó .... nap
P. H.
............................................................................
országos rendőrfőkapitány

2. melléklet a 23/2011. (XI. 25.) ORFK utasításhoz

Engedélyezem:
ORFK gazdasági főigazgató
ENGEDÉLY
............................................................... (név) ............................... (rendfokozat) ...............................(beosztás) részére engedélyezem a Rendőrség által üzemeltetett (üzemeltetési hely: .............................), .................... forgalmi rendszámú, ............................. gyártmányú és típusú rendőrségi szolgálati személygépjármű (a továbbiakban: gépjármű) tartós magáncélú használatát, a rendőrség szolgálati gépjárműveinek használatáról és üzemeltetéséről szóló 23/2011. (XI. 25.) ORFK utasítás (a továbbiakban: ORFK utasítás) 16. pontja alapján, 20……….-i hatállyal az alábbi feltételek mellett:
1. A gépjármű használata során az igényjogosult köteles betartani a közúti közlekedés szabályait. Ennek megszegéséből eredő mindennemű kárért felel a biztosítási szerződésben foglaltakkal összhangban.
2. A menetlevél „hely megnevezés” rovatát „magáncélú út” kifejezés beírásával kell vezetni, az induló és záró kilométeróra-állás feltüntetésével. A magáncélú utak alkalmával a menetlevél rovatait a hivatali (szolgálati) utak dokumentálásához használttól eltérő színű tintával kell vezetni.
3. Az engedély személyre szóló, magáncélú igénybevétel esetén az engedéllyel rendelkező a gépjármű vezetését a magáncélú forgalmazás alkalmával más személynek nem adhatja át. A gépjármű csak az adott kategóriára érvényes vezetői engedély és szolgálati gépjármű vezetésére jogosító ügyintézői igazolvány birtokában vezethető.
4. A magáncélú igénybevétel során bekövetkezett baleset, vagy egyéb káresemény esetén a követendő eljárás és költségviselés megegyezik a szolgálati célú igénybevételre vonatkozó előírásokkal.
5. A gépjármű telephelyen kívüli tárolását engedélyezem azzal, hogy az igényjogosult köteles gondoskodni a gépjármű biztonságos tárolásáról. Az igényjogosult a gépjárművet zárt vagy őrzött parkolóban is elhelyezheti, a felmerülő költségek az igényjogosultat terhelik.
6. Az igényjogosult köteles betartani a belügyi járművek használatáról és üzemeltetéséről szóló 15/2011. (V. 23.) BM utasításban és az ORFK utasításban foglaltakat.
7. Az igényjogosult vállalja a térítési díj megfizetésére vonatkozó, valamint az engedélyezett kilométerkorlát (havi 2000 km) feltételeket a gépjármű tartós magáncélú igénybevétele során és hozzájárul ahhoz, hogy a térítési díjat illetményéből a munkáltató levonja.
8. Ezt az engedélyt a gépjármű menetlevelével együtt kell tárolni.
Az engedély visszavonásig érvényes.
Egyidejűleg a ……………………-án – a(z) ……………………… számon, a(z) ………………… forgalmi rendszámú, ……………….…… típusú szolgálati gépjármű magáncélú használatára – kiadott engedélyt visszavonom.
(Az ORFK GF IF tölti ki gépjárműcsere esetén).
……………, 20.. ....................... hó .......
………………………………………
igényjogosult
Készült: 4. példányban
Kapják:    1. sz. példány: ORFK GF IF
    2. sz. példány: ellátó gazdasági szerv (közgazdasági)
    3. sz. példány: ellátó gazdasági szerv (gépjármű)
    4. sz. példány: igényjogosult

3. melléklet a 23/2011. (XI. 25.) ORFK utasításhoz

Engedélyezem:
országos rendőrfőkapitány
ENGEDÉLY
........................................................ (név) ................................... (rendfokozat) ............................. (beosztás) részére engedélyezem a Rendőrség által üzemeltetett (üzemeltetési hely: ............................), ............................. forgalmi rendszámú, .............................. gyártmányú és típusú rendőrségi szolgálati személygépjármű (a továbbiakban: gépjármű) tartós magáncélú használatát, a rendőrség szolgálati gépjárműveinek használatáról és üzemeltetéséről szóló 23/2011. (XI. 25.) ORFK utasítás (a továbbiakban: ORFK utasítás) 17. pontja alapján, 20…….-i hatállyal az alábbi feltételek mellett:
1. A gépjármű használata során az igényjogosult köteles betartani a közúti közlekedés szabályait. Ennek megszegéséből eredő mindennemű kárért felel a biztosítási szerződésben foglaltakkal összhangban.
2. A menetlevél „hely megnevezés” rovatát „magáncélú út” kifejezés beírásával kell vezetni, az induló és záró kilométeróra-állás feltüntetésével. A magáncélú utak alkalmával a menetlevél rovatait a hivatali (szolgálati) utak dokumentálásához használttól eltérő színű tintával kell vezetni.
3. Az engedély személyre szóló, magáncélú igénybevétel esetén az engedéllyel rendelkező a gépjármű vezetését a magáncélú forgalmazás alkalmával más személynek nem adhatja át. A gépjármű csak az adott kategóriára érvényes vezetői engedély és szolgálati gépjármű vezetésére jogosító ügyintézői igazolvány birtokában vezethető.
4. A magáncélú igénybevétel során bekövetkezett baleset, vagy egyéb káresemény esetén a követendő eljárás és költségviselés megegyezik a szolgálati célú igénybevételre vonatkozó előírásokkal.
5. A gépjármű telephelyen kívüli tárolását engedélyezem azzal, hogy az igényjogosult köteles gondoskodni a gépjármű biztonságos tárolásáról. Az igényjogosult a gépjárművet zárt vagy őrzött parkolóban is elhelyezheti, a felmerülő költségek az igényjogosultat terhelik.
6. Az igényjogosult köteles betartani a belügyi járművek használatáról és üzemeltetéséről szóló 15/2011. (V. 23.) BM utasításban és az ORFK utasításban foglaltakat.
7. Az igényjogosult vállalja a térítési díj megfizetésére vonatkozó, valamint az engedélyezett kilométerkorlát (havi 2000 km) feltételeket a gépjármű tartós magáncélú igénybevétele során és hozzájárul ahhoz, hogy a térítési díjat illetményéből a munkáltató levonja.
8. Ezt az engedélyt a gépjármű menetlevelével együtt kell tárolni.
Az engedély visszavonásig érvényes.
Egyidejűleg a ……………………-án – a(z) …………………… számon, a(z) …………………… forgalmi rendszámú, …………………… típusú szolgálati személygépjármű magáncélú használatára – kiadott engedélyt visszavonom.
(Az ORFK GF IF tölti ki gépjárműcsere esetén).
……………, 20.. ....................... hó .......
………………………………………
igényjogosult
Készült: 4. példányban
Kapják:    1. sz. példány: ORFK GF IF
    2. sz. példány: ellátó gazdasági szerv (közgazdasági)
    3. sz. példány: ellátó gazdasági szerv (gépjármű)
    4. sz. példány: igényjogosult

4. melléklet a 23/2011. (XI. 25.) ORFK utasításhoz

NYILATKOZAT
Alulírott, ........................................................................ (név) ......................................... (rendfokozat) ............................................................ (beosztás) ....................... (születési hely és idő) ............................... (lakcím) .................. (vezetői engedély száma) a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 21/A. § (2) bekezdése alapján kijelentem, hogy .......................... (a tartós magáncélú gépjárműhasználat engedélyezésének kezdő és záró időpontja) időszakban a(z) ............................. (rendőri szerv azonosító adatai) üzemeltetésében lévő, ..................... hatósági jelzésű gépjármű ........................... használatát az üzembentartótól átvettem.
Kelt.: ............................, 20........ év ........................... hó .... nap
..........................................................................
engedéllyel rendelkező
Előttünk, mint tanúk előtt:
Tanú 1
Tanú 2

5. melléklet a 23/2011. (XI. 25.) ORFK utasításhoz

Engedély
szolgálati gépjármű országhatáron kívüli tartós magáncélú igénybevételére
....................................................................... (név) ........................................ (rendfokozat) ............................................................ (beosztás) részére engedélyezem a Rendőrség által üzemeltetett (üzemeltetési hely: .................................................................), ....................................... forgalmi rendszámú, ............................................. gyártmányú és típusú rendőrségi szolgálati gépjármű (a továbbiakban: gépjármű) országhatáron kívüli tartós magáncélú használatát az alábbi feltételek mellett:
1. A gépjármű használata során az engedéllyel rendelkező köteles betartani a közlekedési szabályokat. Ennek megszegéséből eredő mindennemű kárért felel, a biztosítási szerződésben foglaltakkal összhangban.
2. A gépjármű használatakor a rendőrség szolgálati gépjárműveinek használatáról és üzemeltetéséről szóló 23/2011. (XI. 25.) ORFK utasítás (a továbbiakban: ORFK utasítás) rendelkezéseit be kell tartani.
3. Az engedély személyre szóló, az engedéllyel rendelkező a gépjármű vezetését arra jogosulatlan személynek nem engedheti át. A gépjármű csak az adott kategóriára érvényes vezetői engedély és szolgálati gépjármű vezetésére jogosító ügyintézői igazolvány birtokában vezethető. A gépjármű vezetésére a Rendőrség személyi állományába tartozó személy nem vehető igénybe.
4. A gépjármű telephelyen kívüli tárolását az utasítás rendelkezéseinek betartásával engedélyezem.
5. Az országhatár átlépése kizárólag országhatár-átlépési engedély birtokában lehetséges.
6. A szolgálati gépjármű országhatáron kívüli tartós magáncélú használata a belügyi járművek használatáról és üzemeltetéséről szóló 15/2011. (V. 23.) BM utasítás (a továbbiakban: BM utasítás) 39. § és az ORFK utasítás 36. pontjában meghatározott feltételek mellett lehetséges.
7. A szolgálati gépjármű tartós magáncélú használata belföldön és az országhatáron kívül összesen havi 2000, évi 24 000 kilométerig a BM utasításban és az ORFK utasításban meghatározottak szerint lehetséges.
Az engedély érvényességének időtartama: .................-tól ................-ig.
Kelt: ................................, 20.... év ...................... hó .... nap
P. H.
..........................................................................
országos rendőrfőkapitány

6. melléklet a 23/2011. (XI. 25.) ORFK utasításhoz31

..................................................
szerv megnevezése
Országhatár-átlépési engedély a szolgálati gépjármű eseti / tartós magáncélú használatára
vonatkozó ............................... számú engedélyhez
Igazolom, hogy az alábbi gépjárművet a Rendőrség üzemelteti. A gépjármű a ......................................................................... üzemeltetésében áll.
Forgalmi rendszám: ............................................
Gyártmány: ............................................................
Típus: .......................................................................
Engedélyezem, hogy:
................... év ........................... hó ............ napján
a gépjármű átlépje Magyarország államhatárát.
Ez az engedély csak a szolgálati gépjármű országhatáron kívüli eseti (1. melléklet) / tartós (5. melléklet) magáncélú igénybevételére kiállított engedéllyel együtt érvényes.
Kelt: ............................., 20.......... év ........................ hó ..... nap
P. H.
.......................................................................
országos rendőrfőkapitány

7. melléklet a 23/2011. (XI. 25.) ORFK utasításhoz32

8. melléklet a 23/2011. (XI. 25.) ORFK utasításhoz

20……… ÉVI NEGYEDÉVES JELENTÉS
a tartós magáncélú használatba adott szolgálati gépjárművekről és a tartós magáncélú
gépjármű-használati engedéllyel rendelkező személyekről
……………………………………
szerv megnevezése
Igényjogosult neve
Beosztása
Szolgálati/munkahely
Jogosultság indoka
Jármű forgalmi rendszáma
Jármű típusa
Futott km 20.. év ... negyedév ………… hó ………… hó ………… hó

9. melléklet a 23/2011. (XI. 25.) ORFK utasításhoz33

Szerv megnevezése

 

Iktatószám:

 

ENGEDÉLY
saját gépjármű szolgálati célra történő használatára

 

Név, rendfokozat: ……………………………………………………………

Születési név: …………………………………………………………………

Beosztás: ………………………………………………………………………

Szolgálati hely: ………………………………………………………………

Szolgálati igazolvány száma: …………………………………………………

Adóazonosító jel: ………………………………………….

 

által, a 20… év …………………… hónap … napján kelt, és …………………… számon iktatott kérelmének helyt adva a(z) …………………… forgalmi rendszámú, ………………………………………… gyártmányú, típusú gépjármű szolgálati célú használatát az alábbiak szerint

 

engedélyezem.

 

A szolgálati célú igénybevétel

kezdő időpontja: 20… év …………………… hónap … nap

befejező időpontja: 20… év …………………… hónap … nap

 

A megállapított kilométerkeret: …………………… km/hónap

 

……………………, 20… év …………………… hónap … nap

Pénzügyileg ellenjegyzem:

……………………………………………

Készült (……… példányban)

1. példány Irattár

2. példány Gazdasági Szerv

3. példány állományilletékes parancsnok

4. példány Kérelmező

……………………………………………………
engedélyező vezető

10. melléklet a 23/2011. (XI. 25.) ORFK utasításhoz34

Szerv megnevezése
Iktatószám:
KÉRELEM
saját gépjármű szolgálati célra történő használatára
Kérem a saját tulajdonomat / házastársam tulajdonát* képező, a 2. pontban megjelölt gépjármű szolgálati célú igénybevételének engedélyezését 20… év …………………… hónap … napjától 20… év …………………… hónap … napjáig, mivel a rendőri szerv ebben az időpontban hivatali szolgálati járművet nem tud biztosítani.
Nyilatkozom, hogy a gépjármű műszakilag és esztétikailag a szolgálati célú feladatellátásra alkalmas.
Tudomásul veszem, hogy saját tulajdonú, szolgálati célra használt gépjárművet ért sajáthibás baleset esetén kártérítésre és sérelemdíjra a Rendőrségtől nem tarthatok igényt.
Fentieken túl nyilatkozom, hogy CASCO biztosítással rendelkezem / nem rendelkezem*.
Tudomásul veszem, amennyiben CASCO biztosítással nem rendelkezem, a gépjármű igénybevételével kapcsolatos valamennyi kockázatot viselem.

1. A kérelmező adatai:

Név, rendfokozat:     
Születési név:     
Beosztás:     
Szolgálati hely:     
Szolgálati igazolvány száma:     
Adóazonosító jel:     

2. A gépjármű adatai:

Forgalmi rendszám:     
Gyártmány, típus:     
Hengerűrtartalom:     
Forgalmi engedély száma:     
Kötelező biztosítás száma:     
Kötelező biztosítás érvényessége:     
Tulajdonos:     
Üzembentartó:     

…………………, 20… év …………………… hónap … nap

 

 

        ……………………………………………………
        
kérelmező aláírása

Támogatom:

……………………………………………………
közvetlen vezető
(főosztályvezető/osztályvezető)

 

 

……………………………………………………
támogató vezető
(rendőrfőkapitány-helyettes/rendőrkapitány/
határrendészeti kirendeltség vezetője)

Melléklet: – forgalmi engedély másolata

– kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás másolata

* A megfelelő rész aláhúzással jelölendő.

11. melléklet a 23/2011. (XI. 25.) ORFK utasításhoz35

Szerv megnevezése:
Iktatószám:
GÉPJÁRMŰ ÁLLAPOTLAP

Gépjármű azonosító adatai

Frsz.: ………………………………………
Gyártmány, típus: …………………………
Km óra állás: ………………………………

Tulajdonos – Üzembentartó

Neve: ………………………………………….
Lakcíme: ………………………………………
………………………………………………….

Tartozékok, felszerelések:

Megnevezés

Darab

 

Megnevezés

Darab

Forgalmi engedély

 

 

 

 

EÜ doboz

 

 

 

 

Elakadásjelző háromszög

 

 

 

 

Láthatósági mellény

 

 

 

 

Pótkerék

 

 

 

 

Gépkocsi emelő

 

 

 

 

Dísztárcsa

 

 

 

 

Antenna

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sérülések, hiányosságok:

…………………………………………………………

…………………………………………………………

…………………………………………………………

…………………………………………………………

…………………………………………………………

…………………………………………………………

…………………………………………………………

…………………………………………………………

Javaslat:

………………………………………………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………………………………………………

……………………, 20… év ……………… hónap … nap



…………………………………..
Kérelmező



…………………………………..
Ellenőrzést végző
Név, rf.: ……………………………
Beosztás: …………………………

12. melléklet a 23/2011. (XI. 25.) ORFK utasításhoz36

Szerv megnevezése:
Iktatószám:
ELSZÁMOLÁSI NYOMTATVÁNY

A munkáltató adatai:

A munkavállaló adatai:

Neve: …………………………………………………

Neve: …………………………………………………

Címe: …………………………………………………

Címe: …………………………………………………

Adószáma: ……………………………………………

Születési helye, ideje: …………………………………

A használati engedély száma: ………………………

Anyja neve: ……………………………………………

………………………………………………………

Adóazonosító jele: ……………………………………

A gépjármű adatai:

Gépjármű rendszáma: ………………………………… Fogyasztási normája: ………………… liter/100 km

Gépjármű típusa: ………………………………………

Sorszám

A szolgálati út

Megtett út
(km)

NAV üzemanyag
egységár
(Ft)

Utazási
költség-
térítés
(Ft)

 

Kezdete

Vége

Útvonal, célja

Elrendelő
aláírása

1.

 

 

 

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

 

 

 

6.

 

 

 

 

 

 

 

7.

 

 

 

 

 

 

 

8.

 

 

 

 

 

 

 

9.

 

 

 

 

 

 

 

10.

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

Dátum:
Igazolta:

    ……………………………………………    ……………………………………………
    közvetlen parancsnok    állományilletékes parancsnok

    Utalványozta:

……………………………………….

1

Az utasítás a 10/2016. (IV. 25.) ORFK utasítás 190. pont c) alpontja alapján hatályát vesztette 2016. május 10. napjával.

2

A 2. pont a 44/2013. (XI. 8.) ORFK utasítás 1. pontjával megállapított szöveg.

3

A 2/A. pontot a 44/2013. (XI. 8.) ORFK utasítás 1. pontja iktatta be.

4

A 4. pont a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 58. pontjával megállapított szöveg.

5

A 9. pont a) alpont ab) alpontja a 19/2012. (XI. 13.) ORFK utasítás 4. pont c) alpontja, a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 60. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

6

A 9. pont c) alpontja a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 60. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

7

A 12. pont a) alpontja a 19/2012. (XI. 13.) ORFK utasítás 4. pont e) alpontja, a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 60. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

8

A 12. pont b) pontja a 9/2012. (VI. 29.) ORFK utasítás 1. pont b) pontja, a 19/2012. (XI. 13.) ORFK utasítás 4. pont e) alpontja, a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 60. pont a)–b) alpontja szerint módosított szöveg.

9

A 12. pont c) pontja a 9/2012. (VI. 29.) ORFK utasítás 1. pont b) pontja, a 19/2012. (XI. 13.) ORFK utasítás 4. pont e) alpontja, a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 60. pont a)–b) alpontja szerint módosított szöveg.

10

A 16. pont a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 59. pontjával megállapított szöveg.

11

A 19. pont a 24/2013. (VI. 12.) ORFK utasítás 16. pontjával megállapított szöveg.

12

Az utasítás 36. pontja az 5/2012. (III. 9.) ORFK utasítás 1. pontjával megállapított szöveg.

13

A 39. pont a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 60. pont c) alpontja szerint módosított szöveg.

14

A 40. pont a 19/2012. (XI. 13.) ORFK utasítás 1. pontjával megállapított, a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 60. pont d) alpontja szerint módosított szöveg.

15

Az utasítás 41. pontja az 5/2012. (III. 9.) ORFK utasítás 2. pontjával megállapított szöveg.

16

A III/A. Fejezetet (41/A–41/T. pont) a 19/2012. (XI. 13.) ORFK utasítás 2. pontja iktatta be.

17

A 41/O. pont a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 60. pont a) és e) alpontja szerint módosított szöveg.

18

A 43. pont d) alpontja a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 60. pont f) alpontja szerint módosított szöveg.

19

A 48/A. pontot a 44/2013. (XI. 8.) ORFK utasítás 2. pontja iktatta be.

20

A 48/B. pontot a 44/2013. (XI. 8.) ORFK utasítás 2. pontja iktatta be.

21

Az 53. pont a 24/2013. (VI. 12.) ORFK utasítás 17. pontjával megállapított szöveg.

22

Az 54. pont a 24/2013. (VI. 12.) ORFK utasítás 18. pontjával megállapított szöveg.

23

Az 55. pont nyitó szövegrésze a 44/2013. (XI. 8.) ORFK utasítás 7. pontja szerint módosított szöveg.

24

Az 55. pont c) alpontja a 19/2012. (XI. 13.) ORFK utasítás 4. pont f) alpontja, a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 60. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

25

A VII/A. fejezetet (62/A–62/W. pont) a 44/2013. (XI. 8.) ORFK utasítás 3. pontja iktatta be.

26

A 62/A. pont d) alpontja a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 60. pont a) alpontja szerint módosított szöveg.

27

A 62/A. pont e) alpontját a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 61. pontja hatályon kívül helyezte.

28

A 65. pont a 13/2015. (VII. 10.) ORFK utasítás 60. pont g) alpontja szerint módosított szöveg.

29

A 66. pont a 44/2013. (XI. 8.) ORFK utasítás 4. pontjával megállapított szöveg.

30

A 71. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

31

A 6. melléklet az 5/2012. (III. 9.) ORFK utasítás 3. pontja szerint módosított szöveg.

32

A 7. mellékletet az 5/2012. (III. 9.) ORFK utasítás 5. pontja hatályon kívül helyezte.

33

A 9. mellékletet a 44/2013. (XI. 8.) ORFK utasítás 5. pontja iktatta be.

34

A 10. mellékletet a 44/2013. (XI. 8.) ORFK utasítás 5. pontja iktatta be, szövege a 7/2014. (III. 13.) ORFK utasítás 7. pontja szerint módosított szöveg.

35

A 11. mellékletet a 44/2013. (XI. 8.) ORFK utasítás 5. pontja iktatta be.

36

A 12. mellékletet a 44/2013. (XI. 8.) ORFK utasítás 5. pontja iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére