KÜ BH 2011/238
KÜ BH 2011/238
2011.08.01.
Az a szerencsejáték ügyben hozott elsőfokú bírságot kiszabó határozat, amit a hatóság nem bocsát ki, illetve amit nem töröl, nem tekinthető joghatást kiváltó, bírságot kiszabó határozatnak [1991. évi XXXIV. tv. 2. §, 7/A. §, 26. §, 12. §, 2004. évi CXL. tv. 71. §, 78. §].
Az állami adóhatóság 2008. május 20-án ellenőrzést végzett a felperes által M., B. Zs. út 2–4. szám alatt üzemeltetett játékteremben. A revízió során megállapította, hat játékhelyes rulett pénznyerő automata (a továbbiakban: PA) forgalmi engedélye 2008. május 14-én lejárt, ezért a bekapcsolt állapotban lévő PA-t lebélyegezte, az ezen való játékot megtiltotta.
Az elsőfokú hatóság a 2008. november 12. napján kelt határozatában kötelezte a felperest 3 600 000 Ft bírság megfizetésére. E határozat szabályszerű kézbesítésére 2008. november 24-én került sor.
A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes a 2009. január 19. napján kelt határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az alperes érdemi döntését a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Szjtv.) 2. § (2) és (3) bekezdéseire, 26. § (9) bekezdés a) pontjára, az egyes szerencsejátékok engedélyezésével, lebonyolításával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatok végrehajtásáról szóló 19/2006. (VII. 31.) PM rendelettel módosított 32/2005. (X. 21.) PM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 36. § (1) bekezdésére alapította. Határozatát azzal indokolta, hogy a felperes 2008. május 15-től 2008. május 19-ig érvényes engedéllyel nem rendelkező kikapcsolt állapotú PA-t tárolt a játéktermében, és az ellenőrzéskor olyan PA volt bekapcsolt állapotban a játékteremben, amely nem rendelkezett érvényes engedéllyel. Súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a PA játékhelyeinek száma hat, és ezt a felperes több mint hét napon keresztül üzemeltette érvényes engedély nélkül. Rögzítette, hogy az elsőfokú hatóság – a felperes érvelésével ellentétben – az Szjtv. 12. § (5) bekezdésének megfelelően járt el, mert a tudomásra jutástól számított hat hónapon belül kiszabta a bírságot. Ez utóbbi körben – jogi álláspontjának alátámasztásaként – hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság Kfv. III. 37.107/2006/6. számú végzésében foglaltakra.
A felperes keresetében a határozatok hatályon kívül helyezését, és a hatóság új eljárásra kötelezését kérte.
Az alperes – a per során – a 2009. április 2-án kelt határozatában korábbi határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően akként változtatta meg, hogy a bírságot 3 100 000 Ft-ra mérsékelte, elrendelte a különbözet (500 000 Ft) törlését, és módosította korábbi másodfokú határozatának indokolását is a következők szerint: A felperes két különböző jogsértést követett el, egyrészt megszegte az Szjtv. 2. § (2) bekezdését, mivel érvényes engedély nélkül üzemeltette a PA-t, másrészt megsértette a Vhr. 36. § (1) bekezdését, mert 2008. május 15-től május 19-ig kikapcsolt állapotú, érvényes engedéllyel nem rendelkező PA-t tárolt a játéktermében. Az érvényes engedély nélküli, hat játékhelyes PA üzemeltetése miatt a felperes 3 000 000 Ft bírság megfizetésére köteles, a másik jogszabálysértés miatt azonban csak 100 000 Ft bírság kiszabása indokolt.
A felperes keresetében azzal érvelt, hogy az alperes jogszabálysértően járt el akkor, amikor ugyanazon tény alapján – a PA engedély nélküli játéktermi üzemeltetése miatt – duplán sújtotta bírsággal. Hivatkozott arra is, hogy a PA-t egy gépnek kell tekinteni, ezért az alperes a bírság összegszerűségének meghatározásánál a ,,gép hat játékhelyes voltát'' tévesen értékelte súlyosító körülményként. Az volt a jogi álláspontja, hogy az elsőfokú határozat elkésett, az elsőfokú hatóság eljárása nem felel meg az Szjtv. 7/A. §-ában, 12. § (1) és (5) bekezdéseiben, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 33. § (3) és (5) bekezdéseiben, 71. és 78. §-aiban foglaltaknak. Kifejtette, hogy a bírság csak akkor tekinthető jogszerűen kiszabottnak, ha az erről rendelkező elsőfokú közigazgatási határozatot a tudomásra jutástól számított hat hónapon belül nemcsak meghozzák, hanem azt az ügyféllel szabályszerűen közlik is.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Jogi álláspontja a következő volt:
Az alperes megalapozottan és jogszerűen állapította meg, hogy a felperes elkövette a Vhr. 36. § (1) bekezdése és az Szjtv. 2. § (2) bekezdése szerinti jogszabálysértéseket, és törvényesen alkalmazta az Szjtv. 12. § (3) bekezdés b) és d) pontjai szerinti szankciókat is, mivel a határozatokkal érintett PA engedélye 2008. május 14-én lejárt, de ezt a felperes a játékterméből nem szállította el, és 2008. május 20-án még üzemeltette is.
A felperes érvelésével ellentétben az alperes nem ugyanazt a jogszabálysértést értékelte kétszeresen, és nem hat, hanem egyetlen PA kapcsán állapított meg a jogsértéseket. A PA hat játékhelyes voltát az alperes helyesen értékelte a felperes terhére. A mérlegelési jogkörben megállapított bírságok azért is törvényesek, mert az egyik jogsértés kapcsán a bírságösszeg a törvényi minimum, azaz 100 000 Ft, a másik esetén pedig még a középmértéket sem éri el, tehát arányos, nem tekinthető eltúlzottnak.
Az ügyintézési határidő túllépése nem minősíthető az ügy érdemi eldöntésére is kiható lényeges, bírósági eljárásban nem pótolható, a keresettel támadott határozatok hatályon kívül helyezésére alapot adó eljárási jogszabálysértésnek. Az Szjtv. 12. § (5) bekezdése továbbá nem a bírságot kiszabó határozat közléséről, hanem a bírság kiszabásának határidejéről rendelkezik, ezért a felperes e tekintetben is alaptalanul hivatkozott jogszabálysértésre.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát, vagy az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra, új határozat meghozatalára. Azzal érvelt, hogy az elsőfokú bíróság a helytelenül megállapított tényállásból téves ténybeli és jogkövetkeztetéseket vont le. A jogerős ítéleti döntés nem felel meg az Szjtv. 7/A. §-ában, 12. § (1) és (5) bekezdéseiben, a Ket. 78. §-ában foglaltaknak, mert hatósági kötelezés, bírság kiszabása csak az e tárgyban hozott határozat közlésével valósulhat meg. Előadása szerint az alperes határozata megalapozatlan, méltánytalan, nem felel meg a Ket. 4. §-ában foglaltaknak sem, mivel az engedélyt már korábban megkérte, és 2008. május 21. napján át is vette. Hivatkozott arra is, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében megjelölt Kfv. III. 27.149/2006/5., illetve Kfv. III. 37.107/2006/6. számú legfelsőbb bírósági határozatokban kifejtett jogi álláspont a perbeli jogvita eldöntésére – az eltérő tényállásokra figyelemmel – nem lehet irányadó. Jogi álláspontjának alátámasztásaként hivatkozott a 3/2010 KJE határozatra is, és kérte az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 37. §-ának alkalmazását.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság az eljárás felfüggesztésére és alkotmánybírósági eljárás kezdeményezésére irányuló felperesi indítványnak nem adott helyt. (Abtv. 38. §., BH 1994/448.)
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos:
Az Szjtv. 7/A. § (1) bekezdése értelmében az állami adóhatóság szerencsejáték ügyben – az e törvényben meghatározott eltérésekkel – a Ket. szerint jár el azzal, hogy újrafelvételi eljárásnak, valamint fizetési kedvezmény engedélyezésének nincs helye. A bírság végrehajtására az adózás rendjéről szóló törvény szabályai az irányadóak azzal, hogy fizetési halasztásnak, részletfizetés engedélyezésének, valamint méltányosság alapján mérséklésnek, illetve elengedésnek nincs helye. A szerencsejátékkal kapcsolatos hatósági eljárásban az ügyfél nem jogosult elektronikus úton írásban kapcsolatot tartani a hatósággal.
Az Szjtv. 12. § (1) bekezdése kimondja, hogy ,,Az állami adóhatóság a szerencsejáték-szervezőt, illetve az e törvény hatálya alá tartozó tevékenységet folytató bármely szervezetet vagy személyt, valamint a szervezetek vezetőjét vagy vezető tisztségviselőjét a (2)–(3) bekezdésekben foglaltak szerinti bírság megfizetésére kötelezi''. Az Szjtv. 12. §-ának (5) bekezdése pedig akként rendelkezik, hogy ,,Nem lehet bírságot kiszabni a mulasztásnak vagy a kötelezettségszegésnek az állami adóhatóság tudomására jutásától számított hat hónapon, illetve az elkövetéstől számított két éven túl.''
A felek egyetértettek abban, hogy a jogvita eldöntése szempontjából nincs jelentősége a fellebbezési eljárásnak, és a másodfokú határozat közlése, illetve szabályszerű kézbesítése időpontjának, mivel ezek csak a jogerő és a végrehajthatóság tekintetében releváns adatok. A Kfv. III. 37.107/2006. számú ügyben az elsőfokú hatóság az ellenőrzéstől számított hat hónapon belül szabta ki a bírságot, és a Legfelsőbb Bíróság 6. sorszámú végzése azt rögzíti, hogy az Szjtv.-ben megállapított határidőt a bírságnak az első fokon eljáró hatóság által történő kiszabásáig kell számítani, ezért az alperes és az elsőfokú bíróság tévesen hivatkozott jogi álláspontjának alátámasztásaként erre a végzésre.
Az Szjtv. 12. § (5) bekezdésével azonos illetve hasonló jellegű szabályozást tartalmaznak a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hgt.) 49. § (1)–(3) bekezdései, és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 48. § (9) bekezdése is. Ez utóbbiakkal kapcsolatos jogvitákban pedig a Legfelsőbb Bíróság arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy e törvényhelyek nem Ket. szerinti és nem is eljárási, hanem anyagi jogi, elévülési természetű, illetve jellegű határidőket szabályoznak, amelyek letelte után a hatóság már nem jogosult bírság kiszabására. (Kfv. II. 39.974/2001/7., Kfv. IV. 37.027/2009/8., Kfv. IV. 37.027/09/9., Kfv. IV. 37.119/10/4., Kfv. IV. 37.687/09/5.)
A Legfelsőbb Bíróság jelen ügyben eljáró tanácsa osztja a más ügyben eljáró tanácsok ítéleteiben foglalt jogi álláspontot, mely szerint az a törvénybe foglalt jogalkotói akarat, amely úgy szövegeződik meg, hogy meghatározott határidőn túl ,,nincs lehetőség a bírság kiszabására'' [Hgt. 49. § (3) bekezdése] vagy azt ,,nem lehet kiszabni'' [Hgt. 49. § (3) bekezdése, Szjtv. 12. § (5) bekezdése], illetve ,,a bírságolás iránt a közigazgatási szerv csak a törvényben meghatározott határidőn belül intézkedhet'' [Étv. 48. § (9) bekezdése] – a jogbiztonság elvére is figyelemmel – azt jelenti, hogy a törvényben előírt határidő leteltével a hatóság elveszti bírságolási, illetve intézkedési lehetőségét és/vagy jogosultságát.
Mivel a Ket. nem tartalmaz elévülési jellegű határidőt szabályozó rendelkezést, az Szjtv. 12. § (5) bekezdése azonban igen, ezért – figyelemmel az Szjtv. 7/A. §-ára is – a Legfelsőbb Bíróság jelen ügyben eljáró tanácsa speciális, elévülési, anyagi jogi jellegű határidőnek tekintette az Szjtv. 12. § (5) bekezdésében szabályozott szubjektív (hat hónapos) és objektív (két éves) határidőt. Megjegyzi egyben, hogy ezt az alperes sem vitatta a felülvizsgálati ellenkérelmében, és egyetértett ,,azokkal a felperesi megállapításokkal is, hogy a bírság megfizetésére vonatkozó határozatba foglalt kötelezés csak a határozat közlésével valósul meg (.../'', illetve ,,a kötelezés nem valósulhat meg anélkül, hogy a kötelezett a marasztalásról nem értesül''. A felperes kereseti illetve felülvizsgálati kérelmét az alperes azért nem találta teljesíthetőnek, mert jogi álláspontja szerint az Szjtv. 12. § (5) bekezdése ,,nem a határozat közlésének napját, hanem a bírság kiszabásának napját jelöli meg az elévülés határidejéül'', és arra hivatkozott, hogy az elévülés beállta nem függhet a határozat kézbesítését végzők késedelmétől és/vagy a címzett magatartásától.
A Legfelsőbb Bíróság nem osztja az alperes ez utóbbi jogi álláspontját, mert bírságot csak határozatban lehet kiszabni, és egy határozathoz csak akkor fűződik joghatás, ha arról az érintett, a kötelezett, a szankcióval sújtott -szabályszerűen – értesül. A határozatot ugyanis a hatóság nem saját magának, hanem a vele alá-, fölérendeltségi közigazgatási jogviszonyban álló ügyfél javára vagy terhére hozza meg, az ügyfél számára állapít meg jogot, ír elő kötelezettséget, ró ki szankciót. Az ügyfél tekintetében egy nem közölt, tehát egy nem ismert határozat – még abban az esetben is, ha azon szerepel a kiadmányozásra jogosult aláírása, a pecsét, és postázásra vár – nem válthat és nem is vált ki joghatást. Emiatt írja elő egyébként a Ket. 78. §-a – mégpedig kógens (kötelező) szabályként – a hatósági döntés (határozat, illetve végzés) közlését. Megjegyzi e körben a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy a Ket. 71. §-a nem a hatósági döntésekhez fűződő joghatást, hanem csupán ezek formáját illetve kötelező tartalmi elemeit szabályozza. Az előzőekben kifejtettekből pedig egyértelműen következik, hogy az az elsőfokú, bírságot kiszabó, ügyféllel szemben szankciót alkalmazó határozat, amit a hatóság nem bocsát ki, illetve, amit az ügyféllel nem közöl, nem tekinthető joghatást kiváltó, bírságot kiszabó határozatnak.
Jelen ügyben tehát a felperes alappal hivatkozott arra, hogy az Szjtv. 12. § (5) bekezdésében foglaltak megsértése miatt, azaz azért, mert az elsőfokú határozat közlésére (szabályszerű kézbesítésére) vele szemben a hat hónapos határidő letelte után került sor, a hatóság már nem szabhatott volna ki bírságot, ezért az Szjtv.-ben előírt határidőn letelte után hozott elsőfokú határozatot helybenhagyó alperesi határozat is jogszabálysértő. Megjegyzi e körben a Legfelsőbb Bíróság azt is – bár ennek az előzőekben kifejtettekre figyelemmel nincs ügydöntő jelentősége – hogy jelen ügyben nem is merült fel olyan körülmény, amely megakadályozta volna az elsőfokú hatóságot abban, hogy a tisztességes és fair eljárás elvének megfelelően a törvény által előírt hat hónapos határidőn belül szabja ki a bírságot, azaz hat hónapon belül közölje az ügyféllel az őt szankcionáló érdemi döntését [Ket. 4. § (1) bekezdése].
Osztja a Legfelsőbb Bíróság a felperes jogi álláspontját a tekintetben is, hogy az Szjtv. 12. § (5) bekezdésében foglaltak be nem tartása olyan jogszabálysértésnek minősül, amely minden egyéb tény, körülmény, jogcím vizsgálata nélkül önmagában alapot ad a keresettel támadott hatá-rozatok hatályon kívül helyezésére. Megjegyzi egyben, hogy ilyen tartalmú érdemi döntést tartalmaz a Kfv. IV. 37.388/2007/8. számú ítélet is.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet és az alperes határozatát – az elsőfokú határozatra is kiterjedően – a Pp. 275. § (4) bekezdése, 339. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte.
(Legf. Bír. Kfv. V. 39.252/2010.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás