• Tartalom

24/2011. (VIII. 9.) KIM rendelet

24/2011. (VIII. 9.) KIM rendelet

az előzetes és utólagos hatásvizsgálatról1

2014.02.04.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 30. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. Általános rendelkezések

1. § (1)2 Ez a rendelet – a különleges jogrend idején kiadható jogszabály kivételével – a Kormány által előterjesztendő törvényjavaslat, valamint kormányrendelet és miniszteri rendelet tervezetének előzetes és utólagos hatásvizsgálatára vonatkozó követelményeket határozza meg.

(2) Az e rendeletben foglaltakat a Kormány normatív határozata tekintetében is alkalmazni kell.

2. § (1) E rendelet alkalmazásában

1. előzetes hatásvizsgálati összefoglaló: az előzetes hatásvizsgálat eredményeit, a tételes hatásvizsgálati lapok összefoglaló adatait és a várható hatásokat röviden és áttekinthetően megjelenítő összefoglaló főlap;

2. hatásvizsgálat: olyan információgyűjtő-elemző folyamat, amelynek elsődleges célja a szabályozás hatékonyságának növelése, mely magában foglalja a szabályozás várható következményeinek a szabályozás feltételezett hatásaihoz igazodó részletességben és releváns időtávon történő megvizsgálását, majd az eredmények megalapozott döntéshozatal elősegítése érdekében történő összegzését;

3. hatásvizsgálati lap: az előzetes hatásvizsgálati összefoglaló és a tételes hatásvizsgálati lapok;

4. önálló intézkedés: a szakpolitikai célok elérése érdekében meghatározott – a szabályozásban foglalt – különválasztható, egymástól független folyamatok, tevékenységek;

5. szabályozás: az 1. § szerinti jogszabályokban, közjogi szervezetszabályozó eszközökben foglalt intézkedések;

6. szabályozás előkészítője: a szabályozás előkészítéséért felelős, feladat- és hatáskörrel rendelkező miniszter;

7. tételes hatásvizsgálati lap: az előzetes hatásvizsgálat során felmért hatások részletes adatait megjelenítő tematikus adatlap.

(2) Az 1. mellékletben foglalt hatásvizsgálati lap előterjesztésre vonatkozó szabályait a miniszteri rendelet tervezetére is alkalmazni kell.

2. Az előzetes hatásvizsgálat

3. § Az előzetes hatásvizsgálat során

a) a legnagyobb hasznossággal járó hatásvizsgálatokat, az adott szabályozás függvényében a döntési helyzet megalapozásában legnagyobb szerepet játszó közvetett és közvetlen hatások elemzését kell elvégezni;

b) a szabályozás pozitív és negatív hatásait is fel kell tárni;

c) a számszerűsíthető előnyöket és hátrányokat számszerűsíteni kell, majd ilyen formában kell elemezni;

d) egy előzetes hatásvizsgálaton belül egységes módszertani elvrendszert kell alkalmazni;

e) a szabályozás várható hatásait az adott szabályozás tekintetében releváns időintervallumban kell vizsgálni;

f) több döntési változat esetén valamennyi változat esetében fel kell mérni a várható előnyöket és hátrányokat.

4. § (1) Az előzetes hatásvizsgálat részleteinek megtervezése érdekében a szabályozási igény felmerülését követően – a szabályozás megalkotására vonatkozó kormányzati szándék esetén – a szabályozás előkészítője megvizsgálja a szabályozás célját és felméri a szabályozás várható tartalmi elemeit.

(2) A szabályozás előkészítője kiválasztja azokat a jelentős következményekkel járó, érdemi szabályozási elemeket, amelyek következményeinek elemzésére kiterjed az előzetes hatásvizsgálat és kiválasztja a vizsgálandó hatásokat.

(3) A szabályozás előkészítője értékeli a szabályozás elmaradásának várható következményeit, a szabályozás elmaradása esetén jelentkező költségvetési hatásokat.

(4) Az előzetes hatásvizsgálat során valamennyi releváns időtáv figyelembevételével a hatásvizsgálati lapon rögzíteni kell a szabályozás közvetett és közvetlen

a) az érintett csoportokra gyakorolt társadalmi, gazdasági, versenyképességi és foglalkoztatási,

b) költségvetési,

c) a piaci, közigazgatási, lakossági és egyéb nem piaci szereplőket érintő adminisztratív terhekre gyakorolt és igazgatási,

d) környezeti és természeti,

e) egészség-, valamint

f) egyéb, kifejezetten az adott szabályozás szempontjából releváns

hatásait.

5. § (1) Az előzetes hatásvizsgálat adatait és az előzetes hatásvizsgálat során feltárt eredményeket az 1. mellékletben meghatározott hatásvizsgálati lapon szükséges rögzíteni.

(2) Amennyiben a szabályozás több olyan önálló intézkedést tartalmaz, amelynek jelentős, önálló hatásvizsgálattal értelmezhető hatása van és a hatások egy hatásvizsgálati lapon történő rögzítése nem indokolt, több hatásvizsgálati lap kitöltése szükséges.

(3) Ha a szabályozás sürgős elfogadásához kiemelkedő közérdek fűződik, a tételes hatásvizsgálati lap, különösen indokolt esetben a hatásvizsgálati lap kitöltése alól a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter, a szabályozás előkészítőjének – amennyiben az adott szabályozás előzetes egyeztetésére sor kerül, az előzetes egyeztetés keretében megküldött – írásbeli kérelme alapján felmentést adhat.

(4) Ha a rendelet törvény végrehajtását szolgálja és a rendelet a törvénnyel egyidejűleg kerül egyeztetésre és a rendeletnek önálló, hatásvizsgálattal értelmezhető hatása nincsen, akkor a rendelet hatásvizsgálati lapján elegendő a törvény hatásvizsgálati lapjára történő utalás megjelenítése.

(5) Ha a szabályozás kizárólag technikai módosításokat tartalmaz és nincs önálló, hatásvizsgálattal értelmezhető hatása, a tételes hatásvizsgálati lapok kitöltése nem szükséges.

(6) A hatásvizsgálati lap mellékleteként szükség szerint csatolandóak

a) a hatásvizsgálat eredményeit alátámasztó részletes számítások,

b) a módszertan rövid leírása,

c) egyéb kiegészítő információk.

3. Az utólagos hatásvizsgálat

6. § (1) Az előzetes hatásvizsgálatra vonatkozó 3. § a)-e) pontjában és 4. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseket az utólagos hatásvizsgálatra is megfelelően alkalmazni kell.

(2) Az utólagos hatásvizsgálatot a (3) bekezdésben foglaltak kivételével a hatásvizsgálati lapon rögzítettek szerinti időpontban és módszertan alapján kell lefolytatni, melynek eredményéről a szabályozás előkészítője tájékoztatja a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős minisztert.

(3) Az utólagos hatásvizsgálat akkor végezhető el a hatásvizsgálati lapon rögzítettektől eltérően, ha

a) a hatásvizsgálatot a hatásvizsgálati lapon meghatározott helyett más végzi el;

b) a hatásvizsgálati lapon meghatározottnál korábban vagy későbbi időpontban kerül sor a hatásvizsgálat lefolytatására, vagy

c) a hatásvizsgálatnak a hatásvizsgálati lapon meghatározott módszertan alapján történő elvégzésére nincs lehetőség.

(4) Amennyiben a szabályozás előkészítője az utólagos hatásvizsgálatot a (3) bekezdésben foglaltak alapján a hatásvizsgálati lapon rögzítettektől eltérően végzi el, az eltérés részletes szakmai indokairól a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős minisztert írásban tájékoztatja.

4. A hatásvizsgálat szervezése

7. § (1) A hatásvizsgálati lap kitöltéséért a szabályozás előkészítője a felelős.

(2) A kitöltött hatásvizsgálati lap a kormány-előterjesztés és a miniszteri rendelet tervezetének mellékletét képezi az egyeztetési folyamat kezdetétől.

(3) Amennyiben az egyeztetési folyamat során a szabályozás tartalmának módosítására kerül sor, a várható hatások felmérése és a hatásvizsgálat új eredményeinek hatásvizsgálati lapon történő rögzítése ismételten szükséges.

8. § (1) A szabályozás előkészítője

a) gondoskodik az általa vezetett szerven belül a hatásvizsgálati kapcsolattartásáért felelős szervezeti egység, személy kijelöléséről és a hatásvizsgálat szervezéséről;

b) írásban tájékoztatja a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős minisztert a hatásvizsgálati kapcsolattartó személyéről;

c) elkészíti és megküldi a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter részére minden év február 15-éig az általa vezetett szerv hatásvizsgálati tevékenységéről szóló írásbeli beszámolót (a továbbiakban: hatásvizsgálati beszámoló).

(2) A szabályozás előkészítője által kijelölt hatásvizsgálati kapcsolattartók

a) a szabályozás előkészítője által vezetett szerv hatásvizsgálati tevékenységével kapcsolatos szakmai kérdések,

b) a hatásvizsgálati lap kitöltésével összefüggő gyakorlati kérdések és

c) a hatásvizsgálati tevékenység fejlesztésével kapcsolatos javaslatok

megvitatásának érdekében eseti jelleggel értekezletet tartanak, melynek összehívását a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter által kijelölt minisztériumi hatásvizsgálati kapcsolattartó kezdeményezi.

(3) A hatásvizsgálati beszámoló tartalmazza

a) az elvégzett előzetes és utólagos hatásvizsgálatok számát;

b) a hatásvizsgálatok elkészítésére vonatkozó átlagos időtartamot;

c) a 6. § (3) bekezdésében meghatározott eltérés, valamint az utólagos hatásvizsgálatok elvégzése elmaradásának okait;

d) a hatásvizsgálatok elkészítésére, felhasználására, hasznosulására vonatkozó gyakorlati tapasztalatokat és

e) a hatásvizsgálati tevékenység fejlesztésére vonatkozó javaslatokat.

(4) A kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter – a hatásvizsgálati beszámolók figyelembevételével – minden év március 31-ig tájékoztatja a Kormányt a hatásvizsgálati tevékenységgel összefüggő gyakorlati tapasztalatokról.

(5) A kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter a Kormány számára a hatásvizsgálatok során feltárt eredményekről eseti jelleggel jelentést készít.

5. Záró rendelkezések

9. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

10. § Az 1. mellékletben foglalt hatásvizsgálati lap kitöltésére vonatkozó rendelkezéseket a 2011. szeptember 30-át követően előkészített előterjesztésekre és miniszteri rendelettervezetekre kell alkalmazni.

1. melléklet a 24/2011. (VIII. 9.) KIM rendelethez

1

A rendeletet a 12/2016. (IV. 29.) MvM rendelet 11. §-a hatályon kívül helyezte 2016. április 30. napjával. E hatályon kívül helyező rendelet 10. §-a alapján az előterjesztések tervezetének előzetes és utólagos hatásvizsgálata során a 2016. évben az előzetes és utólagos hatásvizsgálatról szóló 24/2011. (VIII. 9.) KIM rendelet 1. melléklete is alkalmazható.

2

Az 1. § (1) bekezdése az 5/2014. (I. 27.) KIM rendelet 9. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére