BÜ BH 2011/243
BÜ BH 2011/243
2011.09.01.
A jogtalan támadás során a megtámadott által okozott kár nem tekinthető a támadó jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igényének. Ennek érvényre juttatására hivatkozással a megtámadott ingóságai megszerzésére irányuló erőszakos magatartás nem önbíráskodás, hanem rablás bűntettének minősül [Btk. 273. § (1) bek., 321. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság a 2008. július 4. napján kihirdetett ítéletével:
az I. r. terheltet bűnösnek mondta ki
1 rb. társtettesként elkövetett lopás vétségének kísérletében [Btk. 316. § (1) bek., (2) bek. f) pont],
1 rb. egyedi azonosító jel meghamisításának bűntettében [Btk. 277/A. § (1) bek. a) pont],
1 rb. társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntettében [Btk. 170. § (2) bek.],
1 rb. társtettesként elkövetett önbíráskodás bűntettében [Btk. 273. § (1) bek.].
Ezért, valamint – egy korábbi próbára bocsátás hatályon kívül helyezése folytán – 1 rb. társtettesként elkövetett lopás vétsége [Btk. 316. § (1) bek., (2) bek. I. ford.] miatt is, halmazati főbüntetésül 2 év 4 hónap börtönre, mellékbüntetésül 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A II. r. terheltet bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett önbíráskodás bűntettében [Btk. 273. § (1) bek.]. Ezért őt 1 év 6 hónap börtönre, mellékbüntetésül 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A III. r. terheltet bűnösnek mondta ki
1 rb. társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntettében [Btk. 170. § (2) bek.] és 1 rb. társtettesként elkövetett önbíráskodás bűntettében [Btk. 273. § (1) bek.].
Ezért őt – halmazati főbüntetésül – 1 év 6 hónap börtönre, mellékbüntetésül 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Elrendelte egyúttal a bíróság ítéletével kiszabott 4 hónap börtön végrehajtását.
A megállapított tényállás szerint az 1987-ben született I. r. terheltet korábban a bíróság a 2007. január 24. napján jogerőre emelkedett végzésével lopás vétsége miatt 1 évre próbára bocsátotta.
Az 1984-ben született II. r. terhelt 2004. évtől kezdődően több alkalommal volt büntetve végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és más büntetésekre. A jelen felülvizsgálati eljárás tárgyát képező cselekmény elkövetése után véghezvitt súlyos testi sértés bűntette miatt a bíróság 2008-ban 5 hónap börtönre és 1 év közügyektől eltiltásra, továbbá ugyancsak 2008-ban – még nem jogerősen – rablás bűntette és más bűncselekmények miatt 5 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az 1982-ben született III. r. terheltet a bíróság a 2007. március 5. napján jogerőre emelkedett ítéletével csalás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett 4 hónap börtönre ítélte.
A felülvizsgálati indítvány által érintett tényállás aszerint: 2007. szeptember 15. napján az I. r., a II. r. és a III. r. terhelt a hajnali órákig együtt szórakozott, szeszes italt fogyasztott. Hajnal 3 óra körül együtt hazafelé tartottak, amikor az utcán összetalálkoztak az éjszaka folyamán szintén különböző szórakozóhelyeken szórakozó S. V. és H. P. sértettekkel.
A terheltek és a sértettek szóba elegyedtek egymással. Ennek során az I. r. és a III. r. terhelt belekötött S. V. sértettbe. Minden ok nélkül lökdösni kezdték őt, aki ettől megtántorodott, belekapaszkodott az I. r. terhelt pólójának nyakába, ami elszakadt. Az I. r. terhelt erre ököllel az arcán megütötte S. V.-t, majd vele együtt a III. r. terhelt is bántalmazni kezdte őt. Testszerte ütötték, rugdosták, aminek a hatására a földre került. Az I. r. terhelt közölte a sértettel, hogy azért bántalmazzák, mert elszakította a pólóját. A neki okozott kár megtérítését követelve III. r. terhelttel együtt tovább ütlegelte a már földön lévő sértettet. Végül az I. r. terhelt elővette a zsebkését és S. V. sértett nyakának szegezte. A kést ezután a II. r. terhelt elvette tőle.
Mindeközben H. P. sértett a II. r. terhelttel beszélgetett. Kérdezte tőle, hogy miért bántják a barátját és megpróbálta békés mederbe terelni az eseményeket. A II. r. terhelt ekkor az I. r. terhelttől elvett kést H. P. sértett nyakához nyomta, és folyamatosan mondta, hogy a sértettek fizessék meg az elszakadt póló árát, vagy adjanak érte valamit. Eközben átvizsgálta H. P. sértett zakójának belső zsebét, amelyből kivette a sértett LG típusú mobiltelefonját, és a saját zsebébe tette.
S. V. sértett bántalmazása közben az I. r. terhelt folyamatosan hangoztatta, hogy a sértett elszakította a pólóját és a kárt valamilyen módon meg kell térítenie. A sértett nadrágzsebéből kivette a NOKIA 6230 típusú mobiltelefonját, valamint a felső ruházatából a Sony típusú MP3 lejátszóját is. A későbbiek során e tárgyak a II. r. terhelthez kerültek, mivel az intézkedő rendőrök a NOKIA 6230 típusú telefont és a Sony MP3 lejátszót a III. r. terhelt ruházatából foglalták le, míg a II. r. terhelt által H. P.-től elvett LG típusú mobiltelefont a II. r. terhelt mellett a földön találták meg. Valamennyi tárgyat visszaadták a sértetteknek.
Az I. r. és a III. r. terhelt bántalmazása következtében S. V. sértett a bal szem körül hámhorzsolásokat, az orrán zúzódást, valamint orrcsonttörést szenvedett el, mely sérülések összességében 8 napon túl, az orrcsonttörés ténylegesen 2-3 hét alatt gyógyult.
A II. r. terhelt magatartásának következményeként H. P. sértett nyakának jobb oldalán pontszerű felületes hámsérülés, míg a nyak bal oldalán kb. 2 cm-es felületes hámsérülés, karcolás keletkezett.
A bíróság mindezek alapján az I. r. és a III. r. terhelt cselekményét 1 rb., a Btk. 170. §-ának (2) bekezdése szerint minősülő és büntetendő társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntettének, valamint 1 rb., a Btk. 273. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és aszerint büntetendő társtettesként elkövetett önbíráskodás bűntettének, a II. r. terhelt cselekményét pedig ugyancsak 1 rb., a Btk. 273. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és aszerint büntetendő társtettesként elkövetett önbíráskodás bűntettének minősítette.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész nem jelentett be fellebbezést.
Az I. r., a II. r. és a III. r. terhelt és védője által bejelentett fellebbezések folytán másodfokon eljárt bíróság – elkülönítés folytán – két ítéletet hozott.
A 2009. július 9. napján tartott nyilvános fellebbezési tárgyaláson kihirdetett ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a II. r. terheltre vonatkozó részében megváltoztatta. E terhelt cselekményét – az 1 rb. társtettesként elkövetett önbíráskodás bűntette mellett – rablás bűntettének [Btk. 321. § (1) bek.] is minősítette és büntetését halmazati büntetésként tekintette kiszabottnak. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét az I. r. és a II. r. terhelt tekintetében helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a 2009. december 8. napján tartott nyilvános ülésen kihirdetett végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét a III. r. terhelt tekintetében helybenhagyta.
A másodfokú eljárásban a megyei főügyészség azt indítványozta, hogy a terheltek cselekményét a másodfokú bíróság önbíráskodás helyett mindhárom terhelt esetében egységesen társtettesként, csoportosan elkövetett rablás bűntettének minősítse. A minősítés megváltoztatása mellett – a súlyosítási tilalomra figyelemmel – egyebekben az ítélet helybenhagyását indítványozta.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a vád keretei között maradva a városi bíróságnak nem volt módja a terheltek cselekményét csoportosan elkövetett rablásként minősíteni. Nincs tényadat arra, hogy a terheltek között a bűncselekmény elkövetésére nézve bármiféle előzetes megállapodás létrejött volna. A II. r. terhelt részt sem vett a S. V., illetve az I. r. és a III. r. terhelt közötti „beszélgetésben”. A nevezettek között történtek tőle és H. P. sértettől függetlenül zajlottak.
Kifejtette továbbá a másodfokú bíróság, hogy a II. r. terheltnek a H. P. sértettel szemben tanúsított magatartása önbíráskodásként nem volt értékelhető tényállási elem híján. H. P.-nek ugyanis az I. r. terhelt pólójának elszakadásához semmi köze nem volt. Ennél fogva a II. r. terhelt semmilyen jogos vagy annak vélt igénnyel vele szemben nem léphetett fel, ezért az a magatartása, hogy nevezett nyakához kést szorítva, tőle az értékei átadását követelte és mobiltelefonját a zsebéből kivette, a Btk. 321. §-ának (1) bekezdésében meghatározott rablás bűntettét valósította meg, miközben társaival, a póló elszakadásával járó igényének érvényesítéséhez maga is hozzájárult. Ezért a megyei bíróság a II. r. terhelt cselekményét a terhére megállapított önbíráskodás bűntettén túl további 1 rb. rablás bűntettének is minősítette.
A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a megyei főügyészség nyújtott be felülvizsgálati indítványt az I. r., a II. r. és a III. r. terhelt terhére a Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján arra hivatkozással, hogy a bűncselekmények törvénysértő minősítése folytán törvénysértő büntetések kiszabására került sor.
A felülvizsgálati indítvány szerint az irányadó tényállásból az állapítható meg, hogy a három terhelt együttesen találkozott a két sértettel. A I. és III. r. terhelt ok nélkül kezdte lökdösni az egyik sértettet, aki egyensúlyának megőrzése érdekében véletlenül szakította el az I. r. terhelten lévő pólót. Az ezzel okozott kárt mindhárom terhelt együttesen hangoztatta. Emellett bántalmazta az I. r. és III. r. terhelt az egyik, míg a II. r. terhelt a másik sértettet és vették el az értékeiket. E körülményekből egyértelműen a terheltek szándékegységére lehet következtetni.
A cselekmény motivációját tényekből levont jogi következtetéssel lehet megállapítani. A megállapított tényekből csak az a következtetés vonható le, hogy a terheltek cselekményének a motívuma mindkét esetben haszonszerzés volt és az általuk hivatkozott károkozás csupán ürügyként szolgált. Mindezek alapján a terheltek cselekménye 2 rb., a Btk. 321. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, a (3) bekezdésének c) pontja szerint minősülő és büntetendő társtettesként, csoportosan elkövetett rablás bűntettének, valamint – ezzel halmazatban – az I. és III. r. terheltek tekintetében további 1 rb., a Btk. 170. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, a (2) bekezdése szerint minősülő és büntetendő társtettesként elkövetetett súlyos testi sértés bűntettének a megállapítására alkalmas.
A csoportosan elkövetett rablást öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti a törvény. Az I. r. terhelttel szemben kiszabott 2 év 4 hónap börtön, mint halmazati büntetés kizárólag az enyhítő rendelkezés, illetve a Btk. 45. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával tekinthető törvényesnek, ám az enyhítő rendelkezés alkalmazására az adott esetben nem volt törvényes alap. A II. és III. r. terheltekkel szemben kiszabott 1 év 6 hónap börtön tartama törvénysértő.
A megyei főügyészség mindezek alapján azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a marasztaló jogerős döntést mindhárom terhelt tekintetében változtassa meg. A minősítés megváltoztatása mellett a terheltekkel szemben kiszabott főbüntetést a törvényes fokozattal ellátott mértékre emelje fel, és ehhez igazítva súlyosítsa a mellékbüntetés tartamát is.
A Legfőbb Ügyészség a megyei főügyészség felülvizsgálati indítványát fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvány elbírálása során abból indult ki, hogy a Be. 423. §-ának (1) bekezdésében foglaltak értelmében, a felülvizsgálati eljárásban a tényálláshoz kötöttség érvényesül. Ennél fogva a kötelezően irányadó jogerős ítéleti tényállás alapulvételével kell és lehet állást foglalni a rendkívüli jogorvoslat tárgyában. A terheltek védője a felülvizsgálati indítványra tett észrevételében valójában e tényállást támadta, ezért az nem vezethetett eredményre.
A Legfelsőbb Bíróság az ügyész felülvizsgálati indítványát alaposnak találta.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett a másodfokon eljárt bírósággal abban, hogy a három terhelt között a bűncselekmények elkövetésére irányuló előzetes megállapodásra utaló adat, tény nem merült fel, ilyet a tényállás nem tartalmaz. Ezért mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy a három terhelt között a cselekmények végrehajtásának a folyamatában valóban létrejött-e a szándékegység. Abból indult ki, hogy egyrészről a három terhelt, másrészről pedig a két sértett együtt, egymás társaságában haladt, amikor összetalálkoztak. Mivel ettől eltérő adatot a tényállás nem tartalmaz, az irányadó tényállás szerint az események folyamatában, ezt követően is mindvégig egymás közvetlen közelségében tartózkodtak. Nem távolodtak el egymástól, és mindnyájan közvetlenül észlelték a történteket.
A II. r. terhelt észlelte, hogy társai tettlegesen bántalmazzák S. V. sértettet, aki elszakította az I. r. terhelt pólóját. Látta, hallotta, hogy társai követelik a sértett megverése során elszakadt póló árának a megtérítését. Látta, hogy az I. r. terhelt kést szegez a sértett nyakának. Ezt a kést éppen ő vette el tőle, de nem azért, hogy a további erőszakoskodást megakadályozza. A birtokába került kést nyomban H. P. sértett nyakához nyomta és anélkül, hogy e sértett akár a károkozásban, akár bármilyen tettlegességben megelőzően részt vett volna, tőle követelte, hogy fizesse meg a póló árát, vagy adjon érte valamit.
A másodfokú bíróság ezekből a tényekből helyesen vont jogi következtetést arra, hogy H. P.-nek az I. r. terhelt pólójának elszakadásához nem volt semmi köze. Ennél fogva sem a II. r. terhelt, sem társai semmilyen jogos vagy annak vélt igénnyel vele szemben nem léphettek fel, következésképpen e magatartásuk önbíráskodásként nem volt értékelhető. Amint azt a másodfokú bíróság már helyesen megállapította – a II. r. terhelt azzal a cselekményével, hogy nevezett nyakához kést szorított, tőle értékei átadását követelte, és mobiltelefonját a zsebéből kivette, a Btk. 321. §-ának (1) bekezdésében meghatározott rablás bűntettét valósította meg. Helyesen állapította meg továbbá azt is, hogy mindezzel egyúttal hozzájárult társainak ahhoz a tevékenységéhez, amelyet a bíróság a póló elszakadásával járó igény meg nem engedett érvényesítéseként értékelt. Erre tekintettel állapította meg társtettesi közreműködését az I. és III. r. terheltek által végrehajtott önbíráskodás bűntettében is.
Mindez már jelzi a másodfokú ítélet indokolásának belső ellentmondásosságát is. Ha ugyanis az I., III. r. terhelt és S. V. közötti cselekmények valóban a II. r. terhelttől függetlenül zajlottak volna (amint azt a másodfokú bíróság megállapította), akkor aligha állapíthatták volna meg a bíróságok – a rablás bűntette mellett – a társtettesi közreműködését a S. V. sérelmére elkövetett önbíráskodás bűntettében.
A már kifejtetekre is figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított és megalapozottként elfogadott tényállásból tévesen vonta le a másodfokú bíróság azt a jogi következtetést, hogy a S. V., illetve az I. r. és a III. r. terhelt között történtek a II. r. terhelttől és H. P. sértettől függetlenül zajlottak.
Megállapította továbbá a Legfelsőbb Bíróság, hogy a cselekmények folyamatában – amint arra a legfőbb ügyész képviselője is helyesen utalt átiratában – a három terhelt között nem csupán a sértettek tettleges bántalmazására, hanem a sértettek dolgainak az elvételére irányuló szándékegység is kialakult. A három terhelt eleve jogtalan támadást intézett a sértettek ellen. A támadás megindítása, illetve folytatása körében nem merült fel semmilyen adat a sértettek bárminemű közrehatására. Az a körülmény, hogy a terheltek jogtalan fellépésének eredményeként szenvedett kárt az I. r. terhelt, kétségtelenné teszi, hogy jogos vagy akár csak jogosnak vélt vagyoni igény érvényesítésének szándéka sem őt, sem társait nem vezérelhette. A terheltekben fel sem merült, hogy tisztázzák, mekkora összegű kárt szenvedett el az I. r. terhelt és azt mekkora értékű tárgyak elvételével képzelik kompenzálni. Egyszerűen erőszak alkalmazásával elvették, amit gondoltak, illetve amit találtak. Magatartásuk kizárólag a sértett dolgainak a jogtalan eltulajdonítására irányult. A nem dologelvétel célzatával megkezdett erőszakos, tettleges magatartásukat a póló elszakadását követően szándékegységben kizárólag ennek érdekében, tehát a sértettek ingóságainak az eltulajdonítása végett folytatták. Mindhárom terhelt kifejtett erőszakos magatartást. A cselekmények szoros tér- és időbeli összefüggésére tekintettel, az egyik sértettel szembeni erőszakos fellépés, a másik sértettel szembeni testi épség elleni közvetlen fenyegetést jelentett. Emellett a terheltek mindkét sértett ingóságait is eltulajdonították. Mindezek folytán az összetett bűncselekményegységként szabályozott rablás mindkét alkotóeleme (tehát egyrészről a kényszer, másrészről az eltulajdonítás) mindkét sértettet érintően maradéktalanul megvalósult, ezért a három személy által szándékegységben társtettesként és csoportosan elkövetett rablás 2 rb. bűncselekménynek minősül.
A felülvizsgálati indítványtól eltérően a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a terheltek cselekményének nem a motívuma volt a jogtalan haszonszerzés, hanem mindkét sértett esetében a célja volt a sértettek ingó dolgainak a jogtalan eltulajdonítása, illetve az evégből történő elvétele. A rablás motívuma ugyanis nem releváns, és a rablásnak nem tényállási eleme a jogtalan haszonszerzés. Ugyanakkor a kétszeres célzat – a rablásban benne rejlő lopás – megállapításához a jogtalan eltulajdonítás célzata nélkülözhetetlen.
A cselekmények célzatára a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban kötelezően irányadó tényállásból vont jogi következtetést.
A Legfelsőbb Bíróság mindezek alapján a felülvizsgálati indítvánnyal egyezően megállapította, hogy a három terhelt cselekménye 2 rb., a Btk. 321. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, a (3) bekezdésének c) pontja szerint minősülő és büntetendő társtettesként, csoportosan elkövetett rablás bűntettének, valamint – ezzel halmazatban – az I. és III. r. terheltek tekintetében további 1 rb., a Btk. 170. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, a (2) bekezdés szerint minősülő és büntetendő társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntettének a megállapítására alkalmas, ezért a minősítést – a felülvizsgálati indítvánnyal egyezően – ennek megfelelően megváltoztatta.
Figyelemmel arra, hogy az ügyész a terheltek terhére benyújtott felülvizsgálati indítványában a minősítés megváltoztatása mellett a büntetés súlyosítását is indítványozta, a Legfelsőbb Bíróság megvizsgálta a jogerősen kiszabott büntetéseket is. Abból indult ki, hogy a csoportosan elkövetett rablás büntetési tétele öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés. A büntetési tétel felső határa pedig – a bűnhalmazatra figyelemmel [a Btk. 85. §-ának (3) bekezdése alapján] – a felével emelkedik, ezért a terheltek büntetését az öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés keretei között kell kiszabni.
A bűnhalmazatra, az útonálló jellegű elkövetésre és a terheltek büntetett előéletére figyelemmel az enyhítő rendelkezés (Btk. 87. §) alkalmazására nem kerülhetett sor.
Figyelemmel ugyanakkor a cselekmények viszonylag kisebb tárgyi súlyára és a bíróságok által már értékelt egyéb enyhítő körülményekre – tiszteletben tartva egyúttal a korábban eljárt bíróságok által megállapított büntetések belső arányosságát is – a Legfelsőbb Bíróság az I. r. terheltet halmazati büntetésül 5 év 6 hónapi fegyházra és 5 év közügyektől eltiltásra, a II. és III r. terhelteket 5-5 évi fegyházra és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát Btk. 42. §-a (2) bekezdésének b/2. pontja alapján határozta meg fegyházban.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak helyt adott. A megtámadott határozatokat – a Be. 427. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján – az I. r., a II. r. és a III. r. terheltet érintően megváltoztatta. Az első- és a másodfokú határozatok egyéb rendelkezéseit mindhárom terhelt tekintetében hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Bfv. II. 175/2010.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás