BÜ BH 2011/244
BÜ BH 2011/244
2011.09.01.
A megállapított adó meg nem fizetése céljából elkövetett adócsalásnak nem feltétele az adó fedezetéül szolgáló vagyon megléte. Ez a bűncselekmény mindig aktív magatartással valósul meg és elkövetésére az adó-végrehajtási eljárás megindítását követően kerülhet sor [Btk. 310. § (5) bek.].
Az első fokon eljárt megyei bíróság a 2008. június 5. napján kihirdetett ítéletével:
az I. r. terheltet bűnösnek mondta ki
társtettesként elkövetett hivatali visszaélés bűntettében (Btk. 225. §),
felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében [Btk. 274. § (1) bek. c) pontja],
bűnsegédként elkövetett 3 rb. közokirat-hamisítás bűntettében [Btk. 274. § (1) bek. c) pontja],
bűnsegédként elkövetett 10 rb. adócsalás bűntettében [ebből 6 rb. Btk. 310. § (3) és (5) bek., 4 rb. Btk. 310. § (2) és (5) bek.], valamint
bűnsegédként elkövetett 5 rb. adócsalás vétségében [Btk. 310. § (1) és (5) bek.].
Ezért őt – halmazati büntetésül – 2 év 1 hónap börtönre, mellékbüntetésül 3 év közügyektől eltiltásra és 300 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte.
A II. r. terheltet bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett hivatali visszaélés bűntettében (Btk. 225. §),
felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében [Btk. 274. § (1) bek. c) pontja],
bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében [Btk. 274. § (1) bek. c) pontja],
bűnsegédként elkövetett 4 rb. adócsalás bűntettében [ebből 3 rb. Btk. 310. § (3) és (5) bek., 1 rb. Btk. 310. § (2) és (5) bek.], valamint
bűnsegédként elkövetett 2 rb. adócsalás vétségében [Btk. 310. § (1) és (5) bek.].
Ezért őt – végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett – 1 év 8 hónap börtönbüntetésre, mellékbüntetésül 200 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte.
Ellenben az I. r. terheltet 6 rb. szerzői jogok megsértésének vétsége miatt emelt vád alól felmentette.
A jogerős határozatban megállapított tényállás lényege szerint az I. r. terhelt 2000. február 1. napjától, a II. r. terhelt 2001. július 11. napjától végrehajtóként dolgozott az APEH Megyei Igazgatóságán.
Az I. r. és a II. r. terheltek 2003. évben kapcsolatba kerültek öt olyan gazdasági társaság képviselőjével, amelyek ellen személyi jövedelemadó és áfa adónemben, az egészségbiztosítási és a nyugdíjbiztosítási alapokba befizetendő járulékok tekintetében több millió forint folyamatosan felhalmozódó adótartozás miatt végrehajtási eljárás volt folyamatban. A személyes találkozóik alkalmából az I. és a II. r. terheltek elmondták e társaságok képviselőinek a IV. r., V. r., VII. r., XIV. r. és XVI. r. terhelteknek, hogy az adósságuktól oly módon szabadulhatnak meg, ha a cégüket más nevére íratják. Felajánlották, hogy 200 000 forint és 700 000 forint közötti anyagi ellenszolgáltatás fejében keresnek olyan személyeket, akik pénzért hajlandók a cégeket a nevükre venni. Az I. és II. r. terheltek által biztosított VI., VIII., IX., XIII., XVI., XVII., XVIII. és XIX. r. terheltek a nekik kifizetett 50 000-100 000 forint közötti összegek ellenében üzletrész adásvételi szerződések alapján megvásárolták az adós társaságok üzletrészeit. A valótlan tartalmú okiratokat a szerződéseket készítő ügyvédek benyújtották a cégbírósághoz, amely a változásokat a cégnyilvántartásban átvezette. Ezzel a színlelt üzletrész adásvételi szerződések alapján létrejött tulajdonjog változások és az ezekből következő társasági szerződés módosítások, mint valótlan tények a cégnyilvántartásba bejegyzésre kerültek.
A terheltek a magatartásukkal megakadályozták a megállapított adó megfizetését.
Az I. és II. r. terheltek és védőik által felmentésért bejelentett fellebbezések folytán másodfokon eljárt ítélőtábla a 2009. január 7. napján meghozott és kihirdetett ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta.
Az I. r. terhelttel szemben kiszabott börtönbüntetést 1 év 8 hónapra enyhítette és végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette. A közügyektől eltiltás mellékbüntetést mellőzte. Egyebekben az elsőfokú ítéletet a fellebbezéssel érintett I. r. és II. r. terhelt tekintetében helybenhagyta.
A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen az I. r., valamint a II. r. terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt.
Az I. r. terhelt védőjének felülvizsgálati indítványa szerint az eljárt bíróságok a büntető anyagi jog szabályainak a megsértésével állapították meg a terhelt bűnösségét az adócsalások bűncselekményében, másrészről pedig a terhelt marasztalására törvényes vád hiányában került sor.
Indítványában kifejtette a védő, hogy az adócsalás bűntette, illetve vétsége miatti felelősségre vonásra tényállási elem hiányában nem kerülhetett volna sor. Ha ugyanis egy kft. semmilyen vagyonnal nem rendelkezik az üzletrész átruházásakor, úgy az adó behajtása, végrehajtható vagyon hiányában nem is hiúsítható meg. Ugyanígy olyan cég fiktív értékesítése, amely az értékesítés pillanatában 200 000 forint értékű vagyonnal rendelkezik, nem akadályozhatja meg, illetve nem késleltetheti a 3-4 millió forint adó behajtását. A vagyon átruházáskori megléte ily módon nem csupán a bűncselekmény megállapíthatósága, hanem a minősülése szempontjából is jelentős. Tisztázandó lett volna, hogy milyen nagyságú adó behajtásának lett volna fedezete a feltételezett megtévesztő magatartás hiányában. A cselekmény nem aszerint büntetendő, hogy a megtévesztő magatartás pillanatában milyen nagyságú meg nem fizetett adótartozása van a Kft.-nek, hanem aszerint, hogy a megtévesztő magatartás pillanatában bizonyítottan rendelkezésre álló vagyon – megtévesztő magatartás, vagyis az üzletrész értékesítés hiányában – milyen összegű adó behajtását tette volna objektíve lehetővé.
Az I. r. terhelt védője szerint hiányos a tényállás, amely az egyik Kft. esetén megelégedett azzal, hogy 200 000 forint értékű irodai eszköze volt a társaságnak. Ugyanakkor azt, hogy az eladás pillanatában mennyi volt a valós forgalmi értéke, már nem tartalmazza. A másik társaság esetén a tényállás megelégedett az arra való utalással, hogy az utolsó árverés sikertelen volt és az eszközök a cég tulajdonában maradtak. A harmadik és a negyedik Kft., esetén a vagyont, mint szükségképpeni elemet meg sem említi. Emiatt a bíróságok az okozatosság kérdését sem tudták vizsgálni.
Mindemellett a vádirat kellékhiányos. A Be. 217. §-a (3) bekezdésének i) pontja értelmében a vád tartalmazza a bizonyítási eszközök megjelölését, valamint azt, hogy mely tény bizonyítására szolgálnak. Önmagában az a körülmény, hogy a vádirat a bizonyítékokat felsorolta, e törvényi előírást nem elégíti ki.
A védő mindezek alapján elsődlegesen azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatot változtassa meg és az I. r. terheltet az ellene összesen 15 rb. bűnsegédi minőségben elkövetett adócsalás bűntette, illetve vétsége miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában mentse fel, másodlagosan pedig azt, hogy a Legfelsőbb Bíróság az adócsalás bűntette tekintetében a jogerős marasztaló döntést helyezze hatályon kívül és az eljárást szüntesse meg.
A II. r. terhelt védőjének felülvizsgálati indítványa szerint II. r. terhelt bűnösségének a megállapítására az adócsalások bűncselekményében, illetve a közokirat-hamisítá-sok bűntettében a büntető anyagi jog szabályainak a megsértésével került sor.
Az indítvány szerint a Btk. 310. §-ának (5) bekezdésében meghatározott adócsalás csak akkor állapítható meg, ha az adós – értékesítésre kerülő gazdasági társaság esetén az értékesítés időpontjában – rendelkezik vagyonnal, az adóhatóság az adótartozás behajtása érdekében megkísérelte az adóvégrehajtást és bizonyítható a cégeladás fiktív volta. Emellett önmagában a cégeladásnak, illetve az üzletrész eladásának vagyonnövelő vagy vagyoncsökkentő hatása nincs.
A védő szerint a tényállásban rögzített üzletrészek adásvétele valóságos szerződési akaratot fejezett ki. A Kft. semmilyen vagyonnal nem rendelkezett és a tulajdonos-változást követően tovább működött. A tulajdonosváltozás után a másik Kft. is tovább folytatta a tevékenységét. Az adóhatóság az adótartozás behajtása iránt konkrét intézkedést tett és a végrehajtási eljárás keretében a behajtási és a beszedési tevékenység is folyamatban volt. Mindebből következően a II. r. terhelt terhére sem az adócsalás, sem a közokirat-hamisítás bűntette nem állapítható meg. A védő ezért a marasztaló jogerős döntés megváltoztatását és a II. r. terhelt e cselekmények vádja alól történő felmentését indítványozta.
A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványokat részben a törvényben kizártnak, részben alaptalannak találta.
A Legfőbb Ügyészség szerint – az irányadó tényállás alapján – az átruházással érintett egyes cégek a fiktív átruházások időpontjában ténylegesen rendelkeztek vagyonnal, bár azok pontos mértékét nem lehetett megállapítani. Ez már csak amiatt sem volt lehetséges, mert az adott cégek tényleges vagyona nem kizárólag a vagyontárgyak nyilvántartás-szerinti (egyébként a védelem által is vitatott) értékét kellett, hogy jelentse, hanem szükségképpen beletartoztak olyan elemek is, mint a cégek meglévő üzleti kapcsolatai, annak esetleges PR értéke stb. Az adóbevétel csökkenésének mértéke egyértelműen a megállapított, de meg nem fizetett adó mértékével egyezik meg, amennyiben az irányadó tényállásnak megfelelően azt lehet megállapítani, hogy a fiktív átruházások időpontjában a cégek tényleges vagyonnal rendelkeztek.
Az irányadó tényállás szerint az I. és II. r. terheltek közreműködésével a színlelt adásvételi szerződésekre azért került sor, hogy a cégek eredeti tulajdonosai az adóssággal terhelt cégüktől szabaduljanak, és ezzel együtt az adó megfizetését elkerüljék. A színlelt adásvétellel a cégek tulajdonosaival szemben az esetleges igényérvényesítés lehetősége meghiúsult. Ennél fogva megállapítható, hogy nem csupán a Btk. 310. §-ának (5) bekezdésében meghatározott adócsalás bűncselekménye, hanem emellett a közokirat-hamisítás bűntette is megvalósult. Az I. és II. r. terhelt közreműködésével ugyanis a közhitelességgel bíró cégnyilvántartásban az egyes cégek meghatározó adataira nézve valótlan adatok kerültek bejegyzésre.
A Legfőbb Ügyészség indítványa szerint a törvényes vád hiánya azért nem állapítható meg, mert a vádirat a vád tárgyát képező bűncselekményt megalapozó tényeket tartalmazza. A büntetőjogi felelősség megállapítása körében egyébként közömbös, hogy adó-végrehajtási eljárás indult-e vagy sem.
A Legfőbb Ügyészség mindezek alapján azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a marasztaló jogerős döntést az I. r. és a II. r. terheltre vonatkozó részében a hatályában tartsa fenn.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvány elbírálása során abból indult ki, hogy a felülvizsgálati eljárásban – a Be. 423. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel – a tényálláshoz kötöttség érvényesül. A tényállás helyessége, az ítélet megalapozottsága, a bizonyítékok értékelése nem vizsgálható, nem bírálható felül. A felülvizsgálati eljárásban a jogerős ítéletben megállapított tényállástól eltérő tényállás megállapítására nem kerülhet sor és ilyen eltérő tényállás megállapítása érdekében a jogerős döntés hatályon kívül helyezésére sincs törvényes lehetőség. Ennél fogva a kötelezően irányadó jogerős ítéleti tényállás alapulvételével kell és lehet állást foglalni a rendkívüli jogorvoslat tárgyában.
A tényállást támadta a II. r. terhelt védője, amikor azt állította, hogy a tényállásban rögzített üzletrészek adásvételéről szóló szerződések a felek valóságos szerződési akaratát tartalmazták.
A bíróság által megállapított történeti tényállás ezzel ellentétesen valamennyi tényállásrészletben kifejezetten azt rögzíti, hogy valótlan tartalmú, színlelt üzletrész adásvételi szerződések aláírására került sor, a vevők többnyire még az eladókat sem ismerték és a megvásárolt társaságokat nem kívánták működtetni. A vevők az adásvételi szerződéseket kizárólag a felkínált ellenérték fejében írták alá. A valótlan tartalmú okiratokat ezt követően a szerződést készítő ügyvédek benyújtották a cégbírósághoz, amely a változásokat a cégnyilvántartásban átvezette.
E tényállást támadó részében tehát a II. r. terhelt védőjének a felülvizsgálati indítványa a törvényben kizárt indítvány.
Az I. r. terhelt védőjének indítványa szerint a bíróság törvényes vád hiányában járt el, mert az ügyészi vádirat annak ellenére nem tartalmaz a cégek eladáskori vagyonára vonatkozó adatot, hogy a vagyon léte vagy nemléte teszi a cselekményt tényállásszerűvé, és így bűncselekménnyé.
Felülvizsgálatnak a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen – a Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján – akkor van helye, ha a bíróság határozatának meghozatalára a 373. §-a (1) bekezdésének I. b) vagy c) pontjában, illetve II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott eljárási szabálysértéssel került sor.
A Be. 373. §-a (1) bekezdésének I./c) pontja értelmében a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezi az elsőfokú bíróság ítéletét, és az eljárást megszünteti, ha az elsőfokú bíróság törvényes vád hiányában járt el. Erre figyelemmel az I. r. terhelt védője a felülvizsgálatot megalapozó eljárási szabálysértésre hivatkozott, amikor azt állította, hogy a bíróságok törvényes vád hiányában jártak el.
A Legfelsőbb Bíróság a megállapított adó fedezetéül szolgáló vagyon jelentőségét alább még részletesen tárgyalja az adócsalás törvényi tényállási elemeinek a vizsgálata körében. Ehelyütt csupán az alábbiakat emeli ki:
Ha a fedezetül szolgáló vagyon valóban a bűncselekmény megállapításának a feltétele lenne (amint arra a legfőbb ügyész képviselője is hivatkozott) és az arra vonatkozó adatokat a vádirat – amint azt a Legfelsőbb Bíróság is észlelte – valóban nem tartalmazza, akkor a vád nem felelne meg a törvényes vád követelményének.
A Legfelsőbb Bíróság szerint azonban a fedezetül szolgáló vagyon nem tényállási eleme és nem elengedhetetlen feltétele a Btk. 310. §-ának (5) bekezdésében meghatározott adócsalás bűncselekményének, ezért a védő törvényes vád hiányára alapozott felülvizsgálati indítványa nem alapos.
Az I. r. terhelt védője szerint a vádirat kellékhiányos is, mert azon túlmenően, hogy felsorolja a bizonyítékokat, nem tartalmazza, hogy a felsorolt bizonyítékok mely tények bizonyítására szolgálnak.
Ezzel összefüggésben a Legfelsőbb Bíróság abból indult ki, hogy a vádirat – a védő érvelésével egyezően – valóban kellékhiányos, amennyiben a Be. 217. §-a (3) bekezdésének i) pontjának megfelelően nem tartalmazza a bizonyítási eszközök megjelölése mellett azt is, hogy a felsorolt bizonyítási eszközök mely tény bizonyítására szolgálnak. A vádirat önmagában azzal, hogy a bizonyítékokat felsorolta, e törvényi előírást nem elégíti ki.
Ez az eljárási szabálysértés azonban nem érinti a vád törvényességét (amelynek követelményei tekintetében a Legfelsőbb Bíróság a BKv. 1. számú vélemény A/I/2. pontja alatt adott iránymutatást). A vád törvényességének hiánya nem azonos a vádirat kellékeinek a hiányával.
A vádirat kellékhiányosságára alapozott felülvizsgálati indítvány – az eljárási szabálysértésre alapozott felülvizsgálati okok taxációja folytán – a törvényben kizárt.
A Be. 416. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint felülvizsgálatnak a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen akkor van helye, ha a terhelt felmentésére vagy az eljárás megszüntetésére, illetve a terhelt bűnösségének megállapítására, továbbá kényszergyógykezelésének elrendelésére a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése miatt került sor.
A védők felülvizsgálati indítványa szerint a Btk. 310. §-ának (5) bekezdésében meghatározott adócsalás csak akkor állapítható meg, ha az adós – értékesítésre kerülő gazdasági társaság esetén az értékesítés időpontjában – rendelkezik vagyonnal, az adóhatóság az adótartozás behajtása érdekében megkísérelte az adóvégrehajtást és bizonyítható a cégeladás fiktív volta.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja ettől részben eltér.
A Legfelsőbb Bíróság konkrét felülvizsgálati ügyben már rögzítette, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az adócsalás egyetlen fordulatának a megállapítása körében sincs jelentősége annak, hogy mennyi az adós gazdálkodó szervezet vagyona, illetve, hogy aktív vagy passzív a vagyona. Megállapította: téves az a védői okfejtés, hogy a bűncselekmény kizárólag úgy valósulhat meg, ha az adó fizetésére kötelezett társaságnak van vagyona, és a meglévő vagyon behajtása szenved késedelmet, avagy hiúsul meg.
A Legfelsőbb Bíróság más ügyben már kifejtette:
a tettes terhelteknek az a magatartása, hogy fiktív üzletrész átruházási szerződéssel az adós gazdálkodó szervezet vagyonát eltüntették, és ezzel az adó behajtását megakadályozták – az egyéb feltételek megléte esetén – alkalmas lehet az adócsalás Btk. 310. § (5) bekezdése szerinti alapesetének a megállapítására. Olyan aktív magatartás ez, amellyel az elkövető éppen az adó behajtását kívánta megakadályozni. Cselekményével az adóhatóság jogszabályban meghatározott adóbehajtásra irányuló tevékenységére gyakorolt hatást. Ha a fiktív üzletrész-átruházási szerződés megkötésével a terhelt magatartása az adó behajtására irányuló adóhatósági intézkedések ellehetetlenítésére irányult és a kft. átruházásának módja és körülményei egyértelműen azt is eredményezték, akkor az adó behajtásának megakadályozásával elkövetett adócsalás megállapítható.
A megtévesztés, mint a Btk. 310. §-ának (5) bekezdésében meghatározott adócsalás elkövetési magatartásának az értelmezése kapcsán a Legfelsőbb Bíróság abból indult ki, hogy az adó megfizetésére köteles személy mulasztásban megnyilvánuló magatartása önmagában megtévesztésként nem értékelhető. Tényállásszerű cselekményével az elkövető az adó megállapítását követően olyan félrevezető, valótlan és jogellenes helyzetet teremt, amellyel a megállapított adó meg nem fizetése céljából téveszti meg a hatóságot. Ez csak tevékenységgel, aktív cselekvéssel képzelhető el, ezért az adócsalás Btk. 310. § (5) bekezdése szerinti alapesete mindig aktív magatartással valósul meg.
A Legfelsőbb Bíróság az adó behajtásának késleltetése, illetve megakadályozása, mint a vizsgált bűncselekmény eredményének meghatározása körében az alábbiakat emeli ki:
Az önadózás rendszerében az adózók az adót maguk kötelesek nem csupán megállapítani és bevallani, hanem önkéntesen kötelesek azt meg is fizetni. Az önkéntes teljesítés elmulasztását a jogrendszer pénzügyi jellegű szankciók kilátásba helyezésével (adóbírság) is ösztönzi. Ha azonban az adózó mindezek ellenére nem fizeti meg önként a megállapított adóját, akkor az adóhatóság intézkedik a behajtása iránt.
Az adó behajtására a végrehajtási eljárás (Art. 144-164. §) keretei között kerül sor.
Az Art. 150. §-ának (1) bekezdése szerint az adóhatóság az adótartozás megfizetésére az adózót, a 35. § (2) bekezdése szerint az adó megfizetésére kötelezett személyt (a továbbiakban együtt: adós) felhívhatja, eredménytelen felhívás esetén a végrehajtást megindítja. A végrehajtási eljárás a végrehajtási cselekmény foganatosításával indul.
E rendelkezésnek megfelelően, ha az adótartozás megfizetésére történt felhívás nem vezetett eredményre, akkor az adóhatóság elrendelheti az adóvégrehajtást. Az Art. 144. §-a értelmében az adó végrehajtására irányuló eljárást az adóhatóság alkalmazottja folytatja le, de már nem az Art., hanem a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) rendelkezéseinek az alkalmazásával. Ennek megfelelően az adóvégrehajtót az eredményes végrehajtás érdekében mindazok a jogok megilletik, amit a Vht. a bírósági végrehajtónak biztosít.
A Legfelsőbb Bíróság egyetért azzal az érveléssel, amely szerint az adócsalás Btk. 310. § (5) bekezdése szerinti alapesetének az elkövetésére a már megindított adó-végrehajtási eljárás során kerülhet sor.
A felülvizsgálati indítványokra figyelemmel vizsgálta továbbá a Legfelsőbb Bíróság, hogy van-e jelentősége az adófizetési kötelezettség teljesítésének fedezetét biztosító vagyonnak az adócsalás Btk. 310. § (5) bekezdése szerinti alapesetének a megállapítása körében.
Az adó behajtásának késleltetésével vagy megakadályozásával elkövetett adócsalás miatt indított bűnügyekben soha nem képezte a vizsgálódás tárgyát az a körülmény, hogy az adós vagyona mennyiben szolgáltat fedezetet az adótartozás behajtására.
A számvitelről szóló hazai törvények a vagyon fogalmát egyébként nem is határozták meg, hanem a hatályuk alá tartozó ún. gazdálkodók vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetének, összességében a gazdálkodás eredményességének a meghatározásához szükséges egységes szabályokat rögzítették. Tény, hogy a gazdálkodó vagyona (alapvetően) az eszközök és a források számszerűsített adataival határozható meg. A számviteli szabályok szerint azonban az adott gazdálkodónak akkor is van vagyona, ha a gazdálkodása nem eredményes, ha a társaság tartozásai és követelései netán pontosan kiegyenlítik egymást, avagy, ha például a tartozásai meghaladják a követeléseit, tehát eladósodott, egyenesen „csődbe ment”.
Az APEH-nél – korábban – adóvégrehajtóként dolgozó I. r. terhelt a felülvizsgálati nyilvános ülésen éppen azt hangsúlyozta, hogy volt olyan cég, amelynél már 2000-ben megindult az adó-végrehajtási eljárás, de a céget csak 2003-ban adták el. Önmagában ez a tény is jól szemlélteti, hogy bár az adóvégrehajtást el kellett rendelni és az megfelelő vagyoni fedezet hiányában 3 év alatt sem vezetett eredményre, az adótartozás behajtása véglegesen mégsem hiúsult meg. Az ilyen és hasonló ügyekben ugyanis az APEH nem feltétlenül kezdeményez felszámolási eljárást. Az adós gazdálkodó tovább működése esetén, pl. inkasszó kibocsátásával, egyezségkötéssel stb. gondoskodik az állami adóbevételek megfizetéséről. Ez az eljárás egyaránt szolgálja a vállalkozók és az állam érdekét is. Ebben a helyzetben, ha az adóbehajtás késleltetésének vagy megakadályozásának célzatával történik a fiktív cégeladás, akkor a bűncselekmény attól függetlenül megállapítható, hogy a cégnek aktuálisan volt-e vagyona.
A Legfelsőbb Bíróság az adócsalás megállapítása körében utal még arra, hogy a tettes terheltek célja valamennyi esetben az adóbehajtás megakadályozása volt. Ezért választották azt a módszert, hogy az adóhatóság elől megkísérelték eltüntetni, elérhetetlenné tenni az adóssággal terhelt cégeket, és az e társaságok mögött álló tulajdonosokat. Cselekményükkel az ítéletben részletezett adók behajtását végelegesen megakadályozták.
A Legfelsőbb Bíróság mindezek alapján azt állapította meg, hogy az I. r. és a II. r. terhelt marasztalására a több rb. bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében, valamint az adó behajtásának megakadályozásával elkövetett több rb. adócsalás bűncselekményében a büntető anyagi jog szabályainak a megsértése nélkül került sor. S miután nem észlelt olyan további eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles – a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és a megtámadott határozatokat – a Be. 426. §-a alapján – az I. r. I. r. és a II. r. terheltet érintően hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Bfv. II. 1165/2009.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás