• Tartalom

26/2011. (VII. 29.) NGM utasítás

26/2011. (VII. 29.) NGM utasítás

a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról1

2013.06.26.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezeti felépítéséről és működési rendjéről – a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 2. § (1) bekezdés d) pontjában, valamint 73. § (1) bekezdésében foglalt jogkörömben eljárva – a következő utasítást adom ki:

1. § A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (a továbbiakban: NFH) Szervezeti és Működési Szabályzatát a jelen utasítás Mellékleteként adom ki.

2. § A Szervezeti és Működési Szabályzatot közzé kell tenni az NFH honlapján.

3. § Ez az utasítás a közzétételt követő napon lép hatályba.

4. §2

Melléklet a 26/2011. (VII. 29.) NGM utasításhoz

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Szervezeti és Működési Szabályzata
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság jogállása és alapadatai
1. § (1) A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (a továbbiakban: NFH) önálló feladat- és hatáskörrel rendelkező központi hivatal, jogi személy, amely a Kormány által – a fogyasztóvédelemért felelős – kijelölt miniszter, a nemzetgazdasági miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítása alatt áll.
(2) Az NFH-t mint a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (a továbbiakban: FVF) és a regionális közigazgatási hivatalok szakigazgatási szerveiként működő fogyasztóvédelmi felügyelőségek (beleértve azok területi osztályait is) jogutódját a Kormány a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról szóló 225/2007. (VIII.31.) Korm. rendeletével hozta létre.
(3) Az NFH jogelődjét az FVF-t a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 71. §-a hozta létre. Az FVF jogutódlásáról a 2000. június 28-án kelt, az NFH jogutódlását rögzítő, 2007. szeptember 1-jével módosított, V-3/110-3/2000. nyilvántartási számú, majd az ezt módosító 3442-33/2008-SZMM számú 2008. január 1-jétől hatályos, a pénzügyminiszter egyetértő nyilatkozatával ellátott Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegét a 2009. március 31-én megjelent 3. számú Szociális és Munkaügyi Közlöny tartalmazza.
(4) A fővárosi és megyei kormányhivatalok szakigazgatási szerveként működő fogyasztóvédelmi felügyelőségek (továbbiakban: felügyelőségek) tekintetében a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény (a továbbiakban: Khtv.) 6. § (4) bekezdésében, valamint a 7. §-ában meghatározott hatáskörök – a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 2. § (1) bekezdés h)–i) pontja szerinti hatáskört is beleértve – gyakorlására jogosult szakmai irányító szerv vezetője az NFH főigazgatója.
2. §3 Az NFH Alapadatai a követezőek:
a) megnevezése: Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság;
b) rövidített elnevezés: NFH;
c) megnevezése angol nyelven: Hungarian Authority for Consumer Protection;
d) rövidített angol elnevezés: HACP;
e) megnevezése német nyelven: Ungarisches Amt für Verbraucherschutz;
f) rövidített német elnevezés: UAV;
g) megnevezése francia nyelven: Autorité Hongroise pour la Protection des Consommateurs;
h) rövidített francia elnevezés: AHPC
i) megnevezése orosz nyelven:
Национальное Ведомство по Защите Прав Потребителей;
j) alapítás időpontja: 1991. július 23.;
k)4 hatályos alapító okirat kelte: 2012. április 27.;
l)5 hatályos alapító okirat száma: NGM/6893/7/2012.;
m) székhelye: 1088 Budapest, József krt. 6.;
n) postacíme: 1428 Budapest. Pf. 20.;
o) számlaszáma: MÁK 10032000-0149487900000000;
p) adószáma: 15307389-2-42;
q) statisztikai számjele: 15307389-841331201;
r) szektor: 1051;
s) törzskönyvi azonosítószám: 307387;
t) államháztartási egyedi azonosító szám: 038896;
u) szakágazati besorolása: 841318 Gazdasági, kereskedelmi, munkaügyi igazgatás;
v)6 Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása:
712109 Egyéb hatósági eljárás érdekében végzett műszaki vizsgálat, elemzés
841219 Társadalmi tevékenységekkel, esélyegyenlőséggel, érdekképviselettel, kisebbségekkel, egyházakkal összefüggő feladatok központi igazgatása és szabályozása.
3. § (1) Az állami feladatként ellátott alaptevékenység forrásai a költségvetési támogatás és a működési bevételek.
(2) Az NFH többletteljesítmény-mutatóinak teljesítéséért a főigazgató felelős, melyet célfeladatként az NFH szervezetére vonatkoztatva ad ki.
(3) A feladatmutatók teljesítését minden szervezeti egység vezetője köteles figyelemmel kísérni, és a főigazgató által megszabott határidőre a teljesítésről beszámolni.
(4) A költségvetés végrehajtásával kapcsolatos előírásokat és feltételeket az NFH számlarendjét és számviteli politikáját tartalmazó főigazgatói utasítások szabályozzák.
4. § (1) Az NFH a Nemzetgazdasági Minisztérium (a továbbiakban: NGM) költségvetési fejezetében önálló címként felvett, önállóan gazdálkodó központi költségvetési szerv, amely saját előirányzatai, bevételei és a miniszter által hozzárendelt előirányzatok felett teljes jogosultsággal rendelkezik.
(2) Az NFH élén a főigazgató áll, aki egyszemélyi felelős vezetőként önállóan gyakorolja a hatóság tevékenységével összefüggő feladat- és hatásköröket.
(3) Az NFH-t gazdasági ügyekben a gazdasági főosztályvezető képviseli. Ezen jogköröket esetenként írásban átruházhatja megfelelő végzettségű és szakképzettségű vezetők, illetve kormánytisztviselők részére.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tevékenysége
5. §7 Az NFH alaptevékenységét meghatározó jogszabályok jegyzékét az 1. függelék tartalmazza.
6. §8 (1) Az NFH feladatai:
a) véleményezi a fogyasztókat érintő jogszabálytervezeteket megkeresés alapján, szükség szerint javaslatot tesz a fogyasztókat érintő jogszabályok módosítására;
b) közreműködik a fogyasztóvédelmi politika kidolgozásában, figyelemmel kíséri és elemzi a fogyasztóvédelmi politika érvényesülését;
c) együttműködési megállapodás alapján együttműködik a fogyasztóvédelmi tevékenységet ellátó más állami szervekkel;
d) szakmai segítséget nyújt a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek tevékenységéhez és a fogyasztók oktatásához;
e) a fogyasztói jogokat ismertető kiadványokat jelentet meg;
f) termék-összehasonlító vizsgálatokat végez, végeztet és közzéteszi azok eredményét;
g) módszertani segédanyagokat készít a helyi önkormányzatok fogyasztóvédelmi tevékenységének elősegítése és egységessége érdekében;
h) közreműködik az állam iskolai és az iskolán kívüli fogyasztóvédelmi oktatással kapcsolatos feladatainak ellátásában;
i) összekötő hivatalként végzi a fogyasztóvédelmi hatóságok együttműködéséről szóló 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásának a Magyarországon történő összehangolását;
j) vizsgáló laboratóriumaiban vizsgálatot végez, illetve szakértői véleményt készít;
k) a tisztességtelen általános szerződési feltételek kapcsán közérdekű keresetet indít;
l) pert indíthat a fogyasztók polgári jogi igényeinek érvényesítése iránt;
m) működteti a Központi Piacfelügyeleti Információs Rendszert (a továbbiakban: KPIR);
n) Magyarország részéről részt vesz a termékbiztonsággal kapcsolatos ügyekben illetékes piacfelügyeleti hatóságok európai hálózatában, az Európai Termékbiztonsági Hálózatban;
o) működteti a Közösségi Gyors Tájékoztatási Rendszert (RAPEX), melynek célja a tagállamok közötti gyors információcsere súlyos veszély esetén (Magyarország az NFH-án keresztül kapcsolódik a rendszerhez);
p) ellátja a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvényből adódó feladatokat;
q) működteti az Európai Fogyasztói Központ magyarországi szervezetét;
r) ellátja mindazon feladatokat, amelyeket egyéb külön jogszabályok a hatáskörébe utalnak.
(2) Az NFH szakmai irányítása körében irányítja és koordinálja az alábbi fogyasztóvédelmi hatósági feladatokat:
a) a termékbiztonság ellenőrzésével összefüggő piacfelügyeleti tevékenység;
b) az áruk forgalmazására és a szolgáltatások nyújtására vonatkozó jogszabályok megtartásának ellenőrzése;
c) külön jogszabályban meghatározott fogyasztóvédelmi rendelkezések megtartásának ellenőrzése;
d) az áruk és szolgáltatások minőségére, az áruk összetételére, csomagolására vonatkozó előírások megtartásának ellenőrzése;
e) a fogyasztóknak értékesítésre szánt, illetve értékesített áru mérésére, hatósági árára vagy egyébként kötelezően megállapított árára vonatkozó előírások megtartásának ellenőrzése;
f) a fogyasztók minőségi kifogásaival és panaszaival kapcsolatos ügyintézésre vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzése;
g) a fogyasztók tájékoztatására vonatkozó jogszabályi előírások teljesítésének ellenőrzése;
h) a termék forgalmazása vagy szolgáltatás nyújtása során az egyenlő bánásmód követelménye megtartásának ellenőrzése;
i) a fogyasztók tájékoztatására vonatkozó rendelkezések betartásának ellenőrzése.
(3) Az NFH, jogszabály eltérő rendelkezése hiányában irányítja mindazon tevékenységekre vonatkozó jogszabályi és hatósági előírások megtartásának ellenőrzését, amelyek a fogyasztókat érintik, vagy érinthetik, vizsgálatot rendelhet el a fogyasztókat érintő ügyekben.
7. § Az NFH a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos hatósági feladatokat a külön jogszabályokban foglaltaknak megfelelően látja el.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezete, irányítása és a helyettesítés rendje
8. § (1) Az NFH szervezeti felépítését a 2. függelék szerinti szervezeti ábra tartalmazza.
(2) Az NFH a szervezeti ábra szerinti szervezeti egységekre tagozódik, amelyek a főigazgató, a főigazgató-helyettes, valamint a főosztályvezetők és az osztályvezetők közvetlen irányítása alá tartoznak.
9. § Az NFH-t a főigazgató képviseli, aki képviseleti jogkörét esetenként, vagy az ügyek meghatározott csoportjára nézve átruházhatja.
10. § (1)9 Az NFH engedélyezett létszáma 134 fő.
(2) A szervezeti egységek feladatkörét és engedélyezett létszámát a 4. függelék tartalmazza.
11. § (1)10 A főigazgató közvetlenül irányítja és ellenőrzi
a) a főigazgató-helyettes,
b) a Főigazgatói Titkárság,
c)11
d) a Gazdasági Főosztály,
e)12
f) az Európai Fogyasztói Központ
tevékenységét.
(2)13 A főigazgató a főigazgató-helyettesen keresztül irányítja
a) a Stratégiai Kabinet,
b) a Hatósági és Jogi Főosztály,
c) a Piacfelügyeleti Főosztály,
d) a Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály,
e) az Élelmiszer- és Vegyipari Laboratórium és
f) a Mechanikai és Villamos Laboratórium
munkáját, tevékenységét.
(3)14 Az NFH szervezeti egységei között felmerült vitás kérdésekben a legközelebbi közös felettes vezető dönt.
12. § (1) A főigazgatót távolléte, illetve akadályoztatása esetén a főigazgató-helyettes teljes jogkörrel helyettesíti.
(2)15 A főigazgató és a főigazgató-helyettes együttes távolléte, illetve akadályoztatása esetén a gazdasági ügyek kivételével a Stratégiai Kabinet főosztályvezetője jogosult teljes jogkörrel a helyettesítésre. Gazdasági ügyekben a főigazgató távolléte, illetve akadályoztatása esetén a Gazdasági Főosztály főosztályvezetője a főigazgató helyettese.
(3)16 A főigazgató, a főigazgató-helyettes, illetve a Stratégiai Kabinet főosztályvezetőjének együttes távolléte, illetve akadályoztatása esetén a Hatósági és Jogi Főosztály főosztályvezető jogosult teljes jogkörrel a helyettesítésre. A főigazgató, a főigazgató-helyettes, a Stratégiai Kabinet főosztályvezetőjének, illetve a Hatósági és Jogi Főosztály főosztályvezetőjének együttes távolléte, illetve akadályoztatása esetén a Hatósági és Jogi Főosztály főosztályvezető- helyettese jogosult teljes jogkörrel a helyettesítésre.
(4) A főosztályvezetőket távollétük, illetve akadályoztatásuk esetén a főosztályvezető-helyettesek, illetve a munkaköri leírásban meghatározott kormánytisztviselők helyettesítik.
(5) A főosztályvezető-helyetteseket távollétük, illetve akadályoztatásuk esetén az általuk megbízott osztályvezetők, illetve a munkaköri leírásban meghatározott kormánytisztviselők helyettesítik.
(6) Az osztályvezetőket távollétük, illetve akadályoztatásuk esetén a munkaköri leírásban meghatározott kormánytisztviselők helyettesítik.
(7) A kormánytisztviselőt, a kormányzati ügykezelőt, és a munkavállalót távolléte esetén a munkaköri leírásban kijelölt munkatársa helyettesíti.
(8) A munkáltatói jogköröket a 3. függelék tartalmazza.
A fővárosi és megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségeire vonatkozó szakmai irányítás17
12/A. §18 (1) Az NFH a szakmapolitikai szempontok érvényesülése céljából szervezi, összehangolja és ellenőrzi a fogyasztóvédelmi felügyelőségek szakmai tevékenységét, meghatározza a szakmai minőség irányítási elveket, továbbá részt vesz a tagállami kötelezettségeikből fakadó feladatok végrehajtásában.
(2) Az NFH a fogyasztóvédelmi felügyelőségek számára a hatósági feladatok ellátása során alkalmazandó szakmai eljárásrendeket, útmutatókat, minőségirányítási elveket dolgoz ki.
(3) Az NFH biztosítja és működteti a fogyasztóvédelmi felügyelőségek hatósági tevékenységéhez a szakmai informatikai rendszereket.
(4) A fogyasztóvédelmi felügyelőségek szakmai irányítását a főigazgató az NFH főosztályvezetői útján látja el.
(5) Az NFH biztosítja a fogyasztóvédelmi felügyelőségek szakmai felügyeletét.
(6) A főigazgató bocsájtja ki a fogyasztóvédelmi felügyelőségek hatósági eljárásban résztvevő kormánytisztviselői részére kiadásra kerülő igazolványt.
Az NFH VEZETÉSE, MUNKATÁRSAK FELADAT- ÉS HATÁSKÖRE
A főigazgató
13. §19 Az NFH-t a főigazgató közvetlenül vezeti, aki felelős az NFH – jogszabályban meghatározott – feladatainak szakszerű ellátásáért.
14. § A főigazgató munkáltatói jogkörében:
a) gyakorolja a munkáltatói jogokat a kormánytisztviselői, kormányzati ügykezelői és munkavállalói felett;
b) a gazdasági vezetőt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról szóló 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet 2. § a) pontja szerinti besorolásától függetlenül, határozatlan időre, a főigazgató javaslatára, a miniszter nevezi ki, illetve bízza meg, és menti fel, illetve vonja vissza megbízását; az egyéb munkáltatói jogokat a főigazgató gyakorolja;
c) ellátja az NFH vezetőinek, a főigazgató közvetlen irányítása alá tartozó munkatársainak minősítését és teljesítményértékelését;
d) közigazgatási főtanácsadó, közigazgatási tanácsadó címet adományoz, a kétféle cím együttesen nem haladhatja meg az NFH felsőfokú végzettségű kormány-tisztviselői létszámának 20%-át;
e)20 szakmai tanácsadói, illetve szakmai főtanácsadói címet adományoz a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvényben (a továbbiakban: Kttv.) meghatározott feltételekkel rendelkező és legalább 3 év szakmai gyakorlattal rendelkező kormánytisztviselőnek; a kétféle címmel rendelkező kormánytisztviselők száma együttesen nem haladhatja meg a 24 főt.
f)21 címzetes vezető tanácsosi, címzetes főtanácsosi, címzetes vezető főtanácsosi, címzetes főmunkatársi címet adományoz;
g)22 megállapítja az NFH munkatársainak illetményét a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) keretei között és szétosztja a jutalmazási keretet az NFH szervezeti egységei tekintetében.
15. § A főigazgató igazgatási jogkörében
a)23 előkészíti az NFH szervezetére és működésére vonatkozó szabályzatot és annak módosításait,
b)24 az NGM fogyasztóvédelemért felelős szervezeti egységén keresztül felterjeszti miniszteri jóváhagyásra az NFH szervezetére és működésére vonatkozó szabályzatot, az NFH és a felügyelőségek éves ellenőrzési és vizsgálati programját, költségvetésének tervezetét, valamint költségvetési beszámolóját, utóbbi kettőt előzetesen az NGM Költségvetési és Gazdálkodási Főosztályának megküldi,
c) az NFH tevékenységéről éves jelentés keretében beszámol a miniszternek,
d) kétoldalú együttműködési megállapodásokat köt a piacfelügyeleti és fogyasztóvédelmi feladatokat ellátó illetékes hatóságokkal; a megkötött együttműködési megállapodásokat a miniszternek tájékoztatás céljából megküldi,
e) irányítja a szervezet tevékenységét, szabályzatokat, utasításokat ad ki,
f) felelős az NFH számlarendjét és számviteli politikáját tartalmazó utasítások kialakításáért,
g) közreműködik a fogyasztóvédelmi politika kidolgozásában, figyelemmel kíséri és elemzi annak érvényesülését a miniszter iránymutatása szerint,
h) a miniszterrel egyeztetve véleményezi a fogyasztókat érintő jogszabálytervezeteket, javaslatot tesz a fogyasztókat érintő jogszabályok módosítására.
i) a jogszabályban nevesített, a II. fokon az NFH hatáskörébe tartozó fellebbezésekkel kapcsolatos kiadmányozási jogkörének gyakorlásával a Hatósági és Jogi Főosztály vezetőjét bízza meg, mindazonáltal esetenként, egyedi ügyekben, az elbírálás jogát döntése szerint magához vonhatja, és ez esetekben személyesen gyakorolja kiadmányozási jogát, melyet távolléte és akadályoztatása esetén a főigazgató-helyettes lát el,
j)25
k) az NFH munkatársai és a felügyelőségek vezetői részére a hatósági ügyeket kivéve a szakmai irányítás eszközeként, jogértelmezési tartalommal nem bíró iránymutatásokat és körleveleket ad ki,
l) koordinálja az NFH nemzetközi kapcsolatait, nemzetközi együttműködési megállapodások megkötésére jogosult; a megkötött együttműködési megállapodásokat a miniszternek tájékoztatás céljából megküldi,
m) a felügyelőségek szakmai irányítása keretében ellenőrzi az ágazati szakmai követelmények érvényesülését; utasíthatja a felügyelőség vezetőjét annak hatáskörébe tartozó ügyekben, kivéve a hatósági jogkörébe tartozó ügyeket; összehangolja a felügyelőségek vizsgálatait, valamint felügyeli a miniszter által jóváhagyott ellenőrzési és vizsgálati programban meghatározott megyei és országos vizsgálatokat, ellenőrzéseket,
n) gondoskodik a fogyasztóvédelmi hatósági tevékenység egységes joggyakorlatának, jogalkalmazásának kialakításáról,
o) felelős a többletfeladat mutatók teljesítéséért,
p) saját bevételek tekintetében javaslatot tesz a költségvetésbe beállítandó keretszámokról,
q) a vonatkozó jogszabályok keretei között határoz a kormánytisztviselők részére szóló ellenőrzésre jogosító és ellenőrzésre nem jogosító igazolvány kiadásának és visszavonásának a rendjéről, feltételeiről,
r) a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvényben meghatározott feltételnek megfelelően minősíti az iratokat és megállapítja a minősítési jelölések fokozatait,
s) dönt az NFH működési és felhalmozási kiadásainak megtervezése kapcsán a rendelkezésre álló keretek elosztásáról a hatályos jogszabályok és rendelkezések figyelembevételével,
t) javaslatot tesz az NFH ellenőrzési és vizsgálati programjának tematikájára,
u) gondoskodik a tűzvédelmi és munkavédelmi előírások betartatásáról,
v) kialakítja a stratégiát az NFH minőségirányítási rendszeréhez,
w) az NFH főigazgatója bármely ügy kiadmányozását magához vonhatja, melyet az ügyiraton erre utaló jelzéssel lát el,
x)26 megállapíthatja a főigazgató-helyettes, a főosztályvezetők és osztályvezetők, valamint a közvetlen irányítása alátartozó szervezeti egység dolgozóinak munkatervét és a feladatok elosztási rendjét;
y)27 beszámoltathatja a főigazgató-helyettest, a Főigazgatói Titkárság, a főosztályok és osztályok vezetőit, kormánytisztviselőit és kormányzati ügykezelőit, továbbá munkavállalóit a szervezeti egységnél végzett munkájukról, gondoskodik a hivatali fegyelem megtartásáról.
16. § A főigazgató szakmai irányítása kiterjed
a) az NFH és a felügyelőségek ellenőrzési és vizsgálati programja összeállítására és szakszerű végrehajtását biztosító együttműködésre,
b) a felügyelőségek részére az egységes jogalkalmazást elősegítő segédanyagok készítésére,
c) a felügyelőségek tekintetében szakszerűségi és törvényességi ellenőrzés végzésére,
d) törvényességi (ügyészi és saját) vizsgálatok, valamint fogyasztóvédelmi határozatok bírósági felülvizsgálata nyomán hozott döntések általánosítható megállapításait tartalmazó tájékoztatás közreadására,
e) rendszeresen, a felügyelőségek vezetői részére megtartott értekezleteken napirendre tűzött szakmai kérdésekkel kapcsolatban hozott állásfoglalásokra,
f) az országos témavizsgálatok, ellenőrzések megkezdését előkészítő megbeszélésekre, a vizsgálat, ellenőrzés egységes lebonyolítása érdekében munkalapokat, segédleteket és jogszabályokat is tartalmazó szakmai útmutató kiadására a felügyelőségek részére,
g) a 13. EKTB Fogyasztóvédelem Szakértői Csoport megkeresése esetén a feladatot elvégző személy kijelölésére,
h) írásban tájékoztatja a kormánymegbízottat a feladatkörét érintő ágazati tervekről, ágazatpolitikai elképzelésekről, a megvalósítás szervezeti és intézményi feltételeire vonatkozó javaslatairól, valamint – a szakigazgatási szervek vezetőinek meghívásával egyidejűleg – az e szervek vezetői részére tartandó szakmai értekezletekről,
i)28 szükség szerint, eseti jelleggel szakmai egyeztető fórum létrehozására.
A főigazgató-helyettes
17. § (1) A főigazgató-helyettes közvetlenül irányítja és ellenőrzi a Hatósági és Jogi Főosztály, a Piacfelügyeleti Főosztály és a Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály, az Élelmiszer- és Vegyipari Laboratórium, valamint a Mechanikai és Villamos Laboratórium munkáját.
(2) A főigazgató-helyettes segíti a főigazgatót az NFH szakmai működéséhez kapcsolódó feladatai ellátásában, amelynek keretében
a) állást foglal az irányítása alá tartozó szervezeti egységek munkaterületét érintő kérdésekben, az általuk ellátandó feladatok végrehajtásához szakmai és módszertani útmutatást ad,
b) közreműködik az NFH minőségirányítási rendszere stratégiájának kialakításában,
c) javaslatot tesz az NFH Ellenőrzési és Vizsgálati Programjának tematikájára,
d) előkészíti a teljesítményértékelést és a minősítést a közvetlenül irányított vezetők tekintetében,
e) ellát minden olyan munkakörébe tartozó feladatot, melynek elvégzésére az NFH főigazgatója megbízást ad,
f) a főigazgató távolléte, illetve akadályozása esetén ellátja a főigazgató helyettesítését,
g) a főigazgató megbízása alapján ellátja az NFH képviseletét,
h) az NFH funkcióit, valamint szervezeti és működési sajátosságait figyelembe véve javaslatot tesz a főbb képzési célcsoportok, képzési célok és képzési tartalom meghatározására,
i) figyelemmel kíséri és elemzi a fogyasztóvédelmi politika érvényesülését.
Belső ellenőrzés
18. §29 (1)30 A belső ellenőrzéssel összefüggő feladatokat a belső ellenőr a főigazgató közvetlen irányítása és felügyelete alatt – a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ber.) 15. § (5) bekezdésében foglaltak alapján – foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében látja el. A belső ellenőrzési tevékenységet az azt meghatározó jogszabályok és a főigazgató által jóváhagyott ún. ellenőrzési kézikönyv szerint végzi a belső ellenőr.
(2) A belső ellenőrzés az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 70. §-ában meghatározott tevékenység, melynek részletes szabályait a Ber. tartalmazza.
A gazdasági vezető
19. § (1) A Gazdasági Főosztály főosztályvezetője az NFH gazdasági vezetője. Feladatait a főigazgató közvetlen irányítása, ellenőrzése mellett látja el.
(2) A gazdasági vezető
a) közvetlenül irányítja és ellenőrzi a szervezet gazdálkodását,
b) az NFH gazdasági munkájához iránymutatást ad, gazdasági intézkedéseket hoz és ellenőrzi azokat,
c) felelős a Gazdasági Főosztály feladatainak jogszabályszerű ellátásáért,
d) a gazdasági vezető felelőssége nem érinti az NFH főigazgatója és az egyes dolgozók felelősségét,
e) közreműködik az NFH minőségbiztosítási rendszere stratégiájának kialakításában,
f) figyelemmel kíséri a feladatmutatók teljesítését, és a főigazgatói utasításban meghatározottak szerint jelentést készít.
A főosztályvezető
20. § (1)31 A főosztályvezető a jogszabályok, és az Szervezeti és Működési Szabályzat (a továbbiakban: SZMSZ) előírásai szerint a főigazgató, illetve a főigazgató-helyettes közvetlen irányítása alatt, egyszemélyi felelősként vezeti a főosztály munkáját.
(2) A főigazgató a főosztályvezetőt osztály vezetésével is megbízhatja.
(3) A főosztályvezető
a) állást foglal a főosztály munkaterületét érintő kérdésekben, a főosztály által ellátandó feladatok végrehajtásához irányelveket és módszertani útmutatást ad,
b) megállapítja a főosztály működési rendjét, munkatervét és a feladatok elosztási rendjét, gondoskodik a munkavégzés szervezeti és személyi feltételeiről,
c) átruházott hatáskörben előkészíti a főosztályra beosztott munkatársak minősítését és teljesítményértékelését,
d) javaslatot tesz a főosztály részére biztosított bér- és jutalmazási keret felosztására és kitüntetések adományozására,
e) szervezi a főosztály feladatainak végrehajtását, szakmai és illetékességi körében kialakítja kapcsolatrendszerét,
f) véleményezi, illetve elkészíti az előterjesztéseknek és jogszabálytervezeteknek a főosztály feladatkörét érintő részét,
g) javaslatot tesz a főosztály munkatervére, figyelemmel kíséri és biztosítja annak megvalósulását,
h) javaslatot tesz az NFH ellenőrzési és vizsgálati programjának tematikájára,
i) közreműködik az NFH minőségirányítási rendszere stratégiájának kialakításában,
j) az általa irányított szervezeti egység vonatkozásában felel a belső kontrollrendszer működtetéséért,
k) figyelemmel kíséri a feladatmutatók teljesítését, és a főigazgatói utasításban meghatározottak szerint jelentést készít,
l) ellát minden olyan munkaköréhez kapcsolódó feladatot, melynek elvégzésével az NFH főigazgatója, illetve a közvetlen irányításával megbízott főigazgató-helyettes megbízza,
m) az általa irányított és felügyelt osztályok tekintetében legalább negyedévente szakmai értekezletet tart,
n)32 beszámoltathatja a felügyelt osztályok vezetőit, kormánytisztviselőit és kormányzati ügykezelőit, továbbá munkavállalóit a szervezeti egységnél végzett munkájukról, gondoskodik a hivatali fegyelem megtartásáról.
A főosztályvezető-helyettes
21. § A főosztályvezető-helyettes a főosztályvezetőt távollétében teljes joggal és hatáskörrel helyettesíti. A főigazgató a főosztályvezető-helyettest osztály vezetésével is megbízhatja.
Az osztályvezető
22. § (1) Az osztályvezető a jogszabályok, az SZMSZ, továbbá a főigazgató, valamint a főigazgató-helyettes, a főosztályvezető utasításai figyelembevételével vezeti és ellenőrzi szervezeti egysége munkáját, és ügyintézői munkát is végez.
(2) A főosztályvezető közvetlen irányítása alá tartozó osztály vezetője a főigazgató-helyettestől közvetlenül kaphat utasításokat.
(3) Az osztályvezető
a) megállapítja az osztály működési rendjét, elkészíti annak munkatervét és a feladatok elosztási rendjét, gondoskodik a munkavégzés szervezeti és személyi feltételeiről,
b) javaslatot tesz az NFH ellenőrzési és vizsgálati programjának tematikájára,
c) közreműködik az NFH minőségirányítási rendszere stratégiájának kialakításában,
d) szervezi az osztály feladatainak végrehajtását és kialakítja szakmai kapcsolatrendszerét,
e) javaslatot tesz a hozzá beosztott munkatársak minősítésére, az alapilletmény beállási szintjére és jutalmazására,
f) az általa irányított szervezeti egység vonatkozásában felel a belső kontrollrendszer működtetéséért,
g) ellát minden olyan munkaköréhez kapcsolódó feladatot, mellyel a felettese megbízza,
h) elkészíti szervezeti egysége dolgozóinak teljesítmény követelményét, valamint értékelését,
i)33 beszámoltathatja az osztály kormánytisztviselőit és kormányzati ügykezelőit, továbbá munkavállalóit a szervezeti egységnél végzett munkájukról, gondoskodik a hivatali fegyelem megtartásáról.
Az ügyintéző
23. § (1)34 Az ügyintéző a Kttv. 1. számú melléklete I. és II. osztályába besorolt kormánytisztviselő.
(2) A szakmai felettesei által feladatkörébe utalt ügyek ellátásáért önálló felelősséget visel.
(3) Az ügyintéző az osztály feladatát képező ügykörben felelős különösen
a) az ügyintézési határidők betartásáért,
b) az ügyeknek a gazdaságpolitikai célkitűzésekkel összhangban álló, szakmailag egységes elveken alapuló folyamatos ellátásáért,
c) az ügyek előzményének, tényleges helyzetének, az üggyel kapcsolatos adatoknak a teljes körű feltárásáért, ismertetéséért,
d) a szükséges belső és külső együttműködés (koordináció) eredményes megvalósításáért,
e) az általa alkalmazott vagy javasolt szakmai megoldásoknak a hatályos jogszabályokkal való összhangjának biztosításáért,
f) a hatósági ügyekben a döntés előkészítéséért,
g) a szakmai felettesei által adott iránymutatások gyakorlati érvényre juttatásáért.
(4) Az ügyintéző közreműködik az NFH minőségirányítási rendszere stratégiájának kialakításában.
Az kormányzati ügykezelők és a munkavállalók35
24. § (1)36 Az kormányzati ügykezelők és a munkavállalók feladata, hogy munkájukkal megfelelően hozzájáruljanak az NFH-ra háruló feladatok eredményes megvalósításához, és törekedjenek a szakmai feletteseik által meghatározott feladataik határidőn belüli minél professzionálisabb elvégzésére, továbbá kezdeményezően segítsék az ügyintézés hatékonyságát, illetve a működés feltételeinek megteremtését.
(2)37 Az kormányzati ügykezelők és a munkavállalók munkakörét a főosztály, illetve osztály munkarendjében kell meghatározni, különös tekintettel az ügyiratkezeléssel összefüggésben ellátandó feladatokra.
III. FEJEZET
AZ NFH MŰKÖDÉSÉVEL KAPCSOLATOS EGYES RENDELKEZÉSEK
A munkavégzés általános szabályai
25. § (1)38 A munkavégzés általános szabályait a Ktjv., a Ktv., a munkavállalók feladatait a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.), valamint ezek végrehajtásáról rendelkező jogszabályok, főigazgatói utasítások, illetve szabályzatok tartalmazzák.
(2) Az NFH vezetői és az általuk irányított kormánytisztviselők, kormányzati ügykezelők és munkavállalók, valamint a szervezeti egységek közötti munkakapcsolat fenntartásának alapvető formája az írásbeliség (elektronikus levél, illetve feljegyzés), kivételes esetben a szóbeliség.
(3) Szóbeliség esetében a szóbeli közlések lényegi tartalmát utólag a kijelölt munkatársnak rögzíteni kell.
(4) A kormánytisztviselők, kormányzati ügykezelők, munkavállalók – a jogszabályok által kötelezően előírtakon kívül – az egyes ügyek intézésével kapcsolatos álláspontjukat az ügyiraton, vagy más módon írásban rögzíthetik.
(5)39 Az NFH munkatársai kötelesek folyamatosan figyelemmel kísérni elektronikus postaládájukat, valamint az NFH belső számítógépes hálózatán közzétett utasításokat, információkat.
26. § (1) A kormánytisztviselők, kormányzati ügykezelők és munkavállalók a vezetőkkel – a rendkívüli esetek kivételével – a szolgálati út betartásával tartanak kapcsolatot.
(2) A szolgálati út be nem tartásának indokáról a kormánytisztviselők, kormányzati ügykezelők és munkavállalók közvetlen vezetőiket haladéktalanul tájékoztatni kötelesek. A beszámoltatás, az ellenőrzés és a felelősségre vonás ennek megfelelően történik.
27. § (1) Az adott szervezeti egység feladataival összefüggő jogszabályokat, főigazgatói utasításokat, valamint a vezetők rendelkezéseit szervezeti egységenként nyilván kell tartani.
(2) A vezetői munkakörrel rendelkező kormánytisztviselők munkaköri kötelezettsége a közvetlen irányításuk alá tartozó, hozzájuk beosztott munkatársakkal a munkavégzéshez szükséges rendelkezések megismertetése és az abban foglaltak betartatása.
(3) A kormánytisztviselők, kormányzati ügykezelők és munkavállalók az egyes ügyeket a személyükre megállapított munkaköri leírásban foglaltak alapján intézik az adott ügy előzményeinek és összefüggéseinek ismeretében, az ügyben keletkezett valamennyi irat együttes kezelésével.
(4) A vezetői munkakörrel rendelkező kormánytisztviselők döntéseiket – általános szabályként – az adott ügyben illetékes kormánytisztviselő álláspontjának és javaslatainak ismeretében hozzák meg. A vezetők intézkedéseikről az illetékes kormánytisztviselőt, munkavállalót vagy ezek felettesét – szükség szerint – tájékoztatni kötelesek, amennyiben javaslataiktól eltérően járnak el.
A szervezeti egységek együttműködése
28. § (1) Az NFH szervezeti egységei önálló feladatkörrel és a feladatok végzéséhez szükséges önálló hatáskörrel rendelkező egymás mellé rendelt szervezeti egységek, amelyek tevékenységüket egymással szoros együttműködésben végzik.
(2) Ha valamely intézkedés más szervezeti egység hatáskörét érinti, vagy más szervezeti egység tevékenységére jelentős hatással van, az intézkedést – előzetesen elektronikus levél útján – egyeztetni kell az adott ügyben érintett szervezeti egységgel.
(3) Azon közösen intézendő ügyek tekintetében, amelyek meghatározott szervezeti egységek feladatkörébe tartoznak, de több szervezeti egységnél is feladatként jelentkeznek, a kijelölt felelős szervezeti egység gondoskodik az elvi szempontok kialakításáról, a szükséges vélemények beszerzéséről, összesítéséről, a végrehajtás szervezéséről, az NFH képviseletéről a külső szerveknél.
(4) A kijelölt felelős mindig a legelsőként szignált szervezeti egység vezetője, vele kell egyeztetnie a véleménykialakításba bevont többi vezetőnek. A végleges válaszlevél tervezetet a kijelölt felelős készíti el.
29. § (1) Szakmai irányítás tekintetében az NFH szakmai főosztályai, osztályai szoros kapcsolatot tartanak fenn, folyamatos információcserét folytatnak a felügyelőségekkel.
(2) A Hatósági és Jogi Főosztály az egységes jogalkalmazás elősegítése érdekében segítséget nyújt a felügyelőségek hatósági és jogi munkája tekintetében.
(3) A szervezeti egységek feladatkörükben eljárva megtett általános érvényű szakmai intézkedéseikről az érintett felügyelőségeket közvetlenül tájékoztatják.
(4) Amennyiben a felügyelőségek felé a szakmai osztályok részéről az ellenőrzési és vizsgálati programban nem rögzített további feladatmeghatározás, illetve adatszolgáltatást tartalmazó megkeresés kiadása válik szükségessé, azt a kifelé történő információáramlás követhetősége érdekében a főigazgató-helyettes közreműködésével kell intézni.
A kiadmányozás
30. § (1) A kiadmányozás az arra jogosult szakmai vezetőnek az ügy érdemi elintézésére vonatkozó eljárási rendelkezése.
(2) A kiadmányozás magában foglalja:
a) a tervezetek jóváhagyásának,
b) az érdemi döntés meghozatalának,
c) az írásbeli intézkedésnek és
d) az irattárba helyezésnek
jogát.
31. § (1) A főigazgató kiadmányozza azokat az ügyiratokat, amelyek címzettje az Országgyűlés tagja, bizottsága, a köztársasági elnök, a Kormány tagja, államtitkár, szakállamtitkár, országos hatáskörű szerv vezetője, kormánymegbízott, megyei közgyűlés elnöke, továbbá azokat a szakmai anyagokat, amelyek a szervezet tevékenységét mutatják be. A főigazgató bármely ügy kiadmányozását magához vonhatja, melyet az ügyiraton erre utaló jelzéssel lát el.
(2) A kiadmányozási jog ezen túlmenően a főigazgató-helyettest, a főosztályvezetőket, osztályvezetőket a hatáskörükbe, valamint az átruházott hatáskörükbe tartozó ügyek vonatkozásában illeti meg.
32. § (1) A főigazgató-helyettes azon ügyek kiadmányozását, melyet az ügyiraton erre utaló jelzéssel lát el, magához vonhatja.
(2) A főosztályvezetők egyes ügyfajták vonatkozásában írásbeli felhatalmazásukkal a kiadmányozás jogát távollétük hiánya esetére is a főosztályvezető-helyettesekre ruházhatják át.
33. § (1) A kiadmányozási joggal rendelkezők aláírásuk mellett az NFH hivatalos, sorszámozott körbélyegzőjét, valamint elektronikus aláírás esetén kizárólag személyi használatra átadott elektronikus aláírókártyájukat használják.
(2)40 Az NFH hivatalos körbélyegzője: középen Magyarország címere, felirata: Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.
(3) Távollét vagy akadályoztatás esetén a kiadmányozás az SZMSZ-ben, ügyrendben valamint a kormánytisztviselő munkaköri leírásában nevesített helyettesítési rend szerint történik.
(4) Az NFH egész szervezetére vonatkozóan valamennyi pénzügyi kihatású kötelezettség a gazdasági vezető ellenjegyzésével vállalható.
A sajtótájékoztatás szabályai
34. § (1) Az NFH hivatalos állásfoglalásának közzétételére kizárólag a főigazgató jogosult.
(2)41 A sajtótájékoztatási tevékenységet a Stratégiai Kabinet látja el.
(3)42 A sajtószervek részéről történő közvetlen megkeresésről a NFH szervezeti egységei és a felügyelőségek munkatársai a Stratégiai Kabinet vezetőjét a nyilatkozattételt megelőzően tájékoztatják.
Az irányítás egyéb eszközei
35. § (1) Az NFH munkaértekezletei a következők:
a) az NFH éves munkaértekezlete: a hivatal valamennyi munkavállalója részvételével az éves munka értékelésére, a főbb elvek, módszerek meghatározására kerül sor. A munkaértekezletet a főigazgató hívja össze.
b)43 vezetői értekezlet: az értekezleten a főigazgató által meghívottak vesznek részt. A vezetői értekezlet célja az NFH munkája során jelentkező operatív intézkedéseket igénylő kérdések megtárgyalása, továbbá a meghívottak beszámoltatása a folyamatban lévő munkákról. Az értekezletet a főigazgató hívja össze, legalább havonta egy alkalommal. A hivatal tevékenységében kiemelten fontos információáramlás elősegítése érdekében a vezetői értekezleten részt vevő vezetők az értekezletet követően tájékoztatják munkatársaikat a szervezeti egységüket érintő kérdésekről. A vezetői értekezleten részt vesz a belső ellenőr.
c) az NFH főosztályainak, osztályainak munkaértekezlete: negyedévente legalább egy alkalommal, a főigazgató és a felügyeletet ellátó vezető részvételével. Az értekezletet a főosztályvezetők – a főigazgatóval előzetesen egyeztetett időpontban – hívják össze az irányításuk alá tartozó munkatársak részvételével.
d) az NFH koordinációs értekezlete: az érintett szervezeti egységek vezetőinek, munkatársainak, a közös feladatok végrehajtásának összehangolására. Összehívásáról szükség szerint a kezdeményező szervezeti egység vezetője gondoskodik.
e) ellenőrzések, vizsgálatok szakmai konzultációs értekezlete: az értekezletre egy-egy országos, több megyét érintő ellenőrzést, vizsgálatot megelőzően kerül sor, melyen részt vesz valamennyi, a vizsgálatot szakmai és eljárási szempontból irányító munkatárs és minden részt vevő felügyelőség témafelelőse. Az értekezlet összehívásáról és lebonyolításáról külön főigazgatói utasítás rendelkezik.
f) a felügyelőségek vezetőinek értekezlete: részt vesznek a felügyelőségek igazgatói, az NFH főigazgatója, főigazgató-helyettese, főosztályvezetői, a miniszter képviselője, valamint a főigazgató által meghívottak. Kölcsönösen tájékoztatják egymást az adott időszakra vonatkozó munkáról, egyeztetik a további feladatokat. Az értekezletet a főigazgató hívja össze szükség szerint, de legalább negyedévente egy alkalommal.
g) a felügyelőségek vezetőinek munkaértekezlete: részt vesznek a felügyelőségek vezetői, az NFH főigazgatója, főigazgató-helyettesei, főosztályvezetői, valamint a főigazgató által meghívottak. Kölcsönösen tájékoztatják egymást az adott időszakra vonatkozó munkáról, egyeztetik a további feladatokat. Az értekezletet a főigazgató hívja össze.
(2) Az értekezletek szervezőinek minden esetben gondoskodniuk kell az emlékeztető elkészítéséről és nyilvántartásáról.
36. § (1) Az irányítás egyéb formái:
a)44 a főigazgatói utasítás: a főigazgató a fogyasztóvédelmi hatóság tevékenységét szabályozó utasítást adhat ki. Az utasítás a szervezet általános működési rendjével, szakmai és nem szakmai jogszabályok végrehajtásával kapcsolatos vezetői rendelkezés, mely minden dolgozóra kötelező előírást tartalmaz. Az előkészítés a kijelölt témafelelős feladata, a tervezetet a Hatósági és Jogi Főosztály véleményezi. Kiadására a főigazgató jogosult, melynek gyakorlati intézése, nyilvántartása az Jogi, Humánpolitikai és Igazgatási Osztály feladata.
b) az Ellenőrzési és Vizsgálati Program (EVP): Az NFH szakmai tevékenységét a miniszter által jóváhagyott munkaterv alapján végzi. Az EVP-t az NFH szakmai főosztályai, osztályai és a felügyelőségek javaslatai alapján a Piacfelügyeleti Főosztály és a Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály készíti elő, a vezetői döntést követően a főigazgató az NGM fogyasztóvédelemért felelős szervezeti egységének véleményezését követően a miniszter elé terjeszti jóváhagyásra.
c) iránymutatás: szakmai jogszabályok végrehajtásával kapcsolatos egységes eljárás biztosítása érdekében szükséges elvi irányítási eszköz. Kiadására a főigazgató, a főigazgató-helyettes, a főosztályvezetők szakmai területüket érintően jogosultak.
d) körlevél: Az NFH főigazgatója intézkedéseket, valamint a figyelemfelhívó, tájékoztatást, információt tartalmazó közléseit a felügyelőségek részére külső körlevél, az NFH szervezeti egységei részére belső körlevél formájában adja ki.
(2)45 A főigazgató-helyettes, a főosztályvezetők a saját feladatkörükbe tartozóan adhatnak ki iktatószámmal ellátott körlevelet az egységes gyakorlat érdekében a szakterületüket érintő eljárási kérdésekkel kapcsolatban. Amennyiben a körlevél a szervezet általános irányítására vonatkozó, illetve a szakmai irányítás jogkörébe tartozó utasítást, feladatmeghatározást, számonkérést, adatszolgáltatást tartalmaz, akkor ezt a főigazgatónak, vagy a főigazgató-helyettesnek szignálnia kell.
Az ügykörök átadása
37. § (1) Szervezeti és/vagy személyi változás, valamint hosszabb távollét esetén az ügyek átadás-átvételének rendjét a Közszolgálati Szabályzat állapítja meg.
(2) Az iratkezeléssel, valamint a minősített adatok védelmével kapcsolatos szabályokról külön főigazgatói utasítás rendelkezik.
38. § (1) A vezető személyében beálló változás esetén a távozó vezető jegyzőkönyvvel adja át a vezetése alatt álló szervezet vagy szervezeti egység vezetését utódjának, illetve a helyettesítésével megbízott kormánytisztviselőnek.
(2) A jegyzőkönyvben fel kell sorolni a legfontosabb feladatokat, körülményeket, tényeket, a kiemelkedő fontosságú konkrét ügyek állását, valamint a függőben lévő ügyekben átadott ügyiratokat, dokumentumokat. A jegyzőkönyvet három példányban kell elkészíteni, ebből egy példány az új vezetőé, egy példány a távozó vezetőé, egy példányt az irattárban kell elhelyezni.
39. § Az NFH-tól távozó ügyintéző köteles a nála lévő ügyeket befejezni, lezárni. Ha az valamilyen ok miatt nem lehetséges, a függőben maradt ügyeket jegyzőkönyvvel át kell adni a közvetlen felettesének, illetve az általa kijelölt ügyintézőnek.
Függelékek
40. § (1) Az SzMSz elválaszthatatlan részét képező függelékek:
– az NFH működését meghatározó alapvető jogszabályok jegyzéke;
– a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezeti felépítése;
– munkáltatói jogkörök;
– az NFH szervezeti egységeinek feladatköre és engedélyezett létszáma;
– vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkakörök;
– a szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje.
(2)46 A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkakörök leírását az 5. függelék tartalmazza.

1. függelék47

A NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG MŰKÖDÉSÉT MEGHATÁROZÓ
ALAPVETŐ JOGSZABÁLYOK
Törvények:
1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről
1990. évi LXXXVII. törvény az árak megállapításáról
1991. évi XXXIV. törvény a szerencsejáték szervezéséről
1991. évi XLV. törvény a mérésügyről
1995. évi XCVII. törvény a légi közlekedésről
1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről
1999. évi XLII. törvény a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról
2000. évi XLIII. törvény a hulladékgazdálkodásról
2001. évi XXXVII. törvény a tankönyvpiac rendjéről
2001. évi XCVI. törvény a gazdasági reklámok és az üzletfeliratok, továbbá egyes közérdekű közlemények magyar nyelvű közzétételéről
2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről
2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről
2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról
2005. évi XVIII. törvény a távhőszolgáltatásról
2005. évi CLXIV. törvény a kereskedelemről
2006. évi XCVIII. törvény a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
2007. évi LXXXVI. törvény a villamos energiáról
2008. évi XL. törvény a földgázellátásról
2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről
2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról
2008. évi XLVIII. törvény a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól
2008. évi LXXIII. törvény a pálinkáról, a törkölypálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról
2009. évi LXXVI. törvény a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól
2011. évi LXXV. törvény a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok
kényszerértékesítésének rendjéről
2011. évi CCIX. törvény a víziközmű-szolgáltatásról
2012. évi LXXXVIII. törvény a termékek piacfelügyeletéről
Kormányrendeletek:
– a mérésügyről szóló törvény végrehajtásáról szóló 127/1991. (X. 9.) Korm. rendelet
213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet az utazásszervező és közvetítő tevékenységről
79/1998. (IV. 29.) Korm. rendelet az áruk és a szolgáltatások biztonságosságáról és az ezzel kapcsolatos piacfelügyeleti eljárásról
17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a távollévők között kötött szerződésekről
18/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a fogyasztóval kötött szerződésben tisztességtelennek minősülő feltételekről
25/1999. (II. 12.) Korm. rendelet a légi személyszállítás szabályairól
218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet az egyes szabálysértésekről
140/2001. (VIII. 8.) Korm. rendelet az egyes kültéri berendezések zajkibocsátási követelményeiről és megfelelőségük tanúsításáról
142/2001. (VIII. 8.) Korm. rendelet a háztartási gépek zajkibocsátási értékeinek feltüntetési kötelezettségeiről
94/2002. (V. 5.) Korm. rendelet a csomagolásról és a csomagolási hulladék kezelésének részletes szabályairól
151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról
173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról
181/2003. (XI. 5.) Korm. rendelet a lakásépítéssel kapcsolatos kötelező jótállásról
249/2004. (VIII. 27.) Korm. rendelet az egyes javító-karbantartó szolgáltatásokra vonatkozó kötelező jótállásról
264/2004. (IX. 23.) Korm. rendelet az elektromos és elektronikai berendezések hulladékainak visszavételéről
209/2005. (X. 5.) Korm. rendelet a betétdíj alkalmazásának szabályairól
270/2005. (XII. 15.) Korm. rendelet a mosó- és tisztítószerek hatóanyagai biológiai bonthatóságának ellenőrzéséről és az információszolgáltatás rendjéről
25/2006. (II. 3.) Korm. rendelet az egyes festékek, lakkok és járművek javító fényezésére termékek szerves oldószer tartalmának szabályozásáról
225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról
273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról
181/2008. (VII. 8.) Korm. rendelet az elemek és az akkumulátorok hulladékainak visszavételéről
212/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet a fogyasztóvédelmi hatóság eljárása során felmerülő egyes eljárási költségekről
213/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet az üzleten kívül fogyasztóval kötött szerződésekről
261/2008. (XI. 3.) Korm. rendelet a vízi személyszállítás feltételeiről
281/2008. (XI. 28.) Korm. rendelet az utazási szerződésről
310/2008. (XII. 20.) Korm. rendelet az ózonréteget lebontó anyagokkal és egyes fluortartalmú üvegházhatású gázokkal kapcsolatos tevékenységekről
19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról
55/2009. (III.13.) Korm. rendelet a vásárokról, a piacokról és a bevásárlóközpontokról
158/2009. (VII. 30.) Korm. rendelet a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek, valamint a szeszes italok földrajzi árujelzőinek oltalmára irányuló eljárásról és a termékek ellenőrzéséről
210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről
186/2009. (IX. 10.) Korm rendelet a bejelentésköteles szolgáltatási tevékenységek tekintetében a bejelentés elmulasztása esetén fizetendő bírságról, továbbá a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóságok általános kijelöléséről
342/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet a Belső Piaci Információs Rendszer hazai működésének és az abban való részvételnek a szabályairól
23/2011. (III. 8.) Korm. rendelete a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről
141/2011. (VII. 21.) Korm. rendelet a szállás időben megosztott használati jogára, a hosszú távra szóló üdülési termékekre vonatkozó szerződésekről, valamint a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenységről
173/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet a polgári célú pirotechnikai tevékenységről
193/2011. (IX. 22.) Korm. rendelete az energiával kapcsolatos termékek energia- és egyéb erőforrás-fogyasztásának címkézéssel és előírt termékismertetővel történő megadásáról
291/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet a dohánytermékek jelöléséről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól
Miniszteri rendeletek:
79/1997. (XII. 31.) IKIM rendelet az egyes villamossági termékek biztonsági követelményeiről és az azoknak való megfelelőség értékeléséről
20/1998. (IV. 17.) IKIM rendelet a gáznemű vagy folyékony tüzelőanyaggal üzemelő melegvíz-kazánok hatásfok- követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról
22/1998. (IV. 17.) IKIM rendelet egyes gázfogyasztó készülékek kialakításáról és megfelelőségének tanúsításáról
24/1998. (IV. 29.) IKIM–NM együttes rendelet a gyermekjátékszerek biztonságossági követelményeiről, vizsgálatáról és tanúsításáról
51/1999. (IX. 10.) GM rendelet a gépjármű gumiabroncsnyomás-mérők műszaki követelményeire, forgalomba hozatalára és üzembe helyezésére vonatkozó előírásokról
65/1999. (XII.13.) GM rendelet egyes átlag feletti pontosságú súlyok műszaki és metrológiai követelményeiről, vizsgálatáról és hitelesítéséről
75/1999. (XII. 21.) GM rendelet a kristályüveg termékek címkézéséről
78/1999. (XII. 22.) GM rendelet a háztartási elektromos szárítógépek energiafelhasználásának ismérveiről való tájékoztatásról
6/2000. (II. 25.) GM rendelet egyes közepes pontosságú hasáb és henger alakú súlyok műszaki és metrológiai követelményeiről, vizsgálatáról és hitelesítéséről
44/2000. (XII. 27.) EüM rendelet a veszélyes anyagokkal és a veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes eljárások, illetve tevékenységek részletes szabályairól
6/2001. (III.19.) GM rendelet a mérőeszközökről és azok mérésügyi ellenőrzéséről
40/2001. (XI. 23.) EüM rendelet a kozmetikai termékek biztonságosságáról, gyártási, forgalmazási feltételeiről és közegészségügyi ellenőrzéséről
108/2001. (XII. 23.) FVM–GM együttes rendelet a felvonók biztonsági követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról
4/2002. (II. 15.) GM rendelet a háztartási fényforrások energiafelhasználásának ismérveiről való tájékoztatásról
5/2002. (II. 15.) GM rendelet a háztartási villamos hűtőszekrényekre, fagyasztószekrényekre és ezek kombinációira vonatkozó energiahatásfok-követelményekről és megfelelőségük tanúsításáról
6/2002. (II. 15.) GM rendelet a háztartási kombinált mosó-szárító gépek energiafelhasználásának ismérveiről való tájékoztatásról
9/2002. (X. 17.) ESzCsM rendelet a cumik és cuclik egészségügyi követelményeiről, valamint a forgalmazás feltételeiről
12/2002. (III. 14.) GM–KöViM–KöM együttes rendelet az új személygépkocsik üzemanyag-gazdaságossági és szén-dioxid-kibocsátási adatainak közzétételéről
3/2003. (I. 25.) BM–GKM–KvVM együttes rendelet az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályairól
49/2003. (VII. 30.) GKM rendelet a fogyasztói szerződés keretében érvényesített szavatossági és jótállási igények intézéséről
55/2003. (IX. 4.) GKM rendelet a fénycsőelőtétekre vonatkozó energiahatékonysági követelményekről
78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet a játszótéri eszközök biztonságosságáról
87/2003. (XII. 16.) GKM rendelet a háztartási villamos sütők energiafelhasználásának ismérveiről való tájékoztatásról
88/2003. (XII. 16.) GKM rendelet a háztartási Iégkondicionáló berendezések energiafelhasználásának ismérveiről való tájékoztatásról
94/2003. (XII. 18.) GKM rendelet a cseppfolyós propán-bután gázok és ezek elegyei tartályban vagy palackban történő forgalmazásának szabályairól
19/2004. (II. 26.) FVM–ESzCsM–GKM rendelet az élelmiszerek jelöléséről
27/2004. (IV. 24.) ESzCsM rendelet a testtömegcsökkentés céljára szolgáló csökkentett energiatartalmú étrendben felhasználásra szánt élelmiszerekről
35/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet a csecsemők és kisgyermekek számára készült feldolgozott gabonaalapú élelmiszerekről és bébiételekről
36/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet a különleges táplálkozási célú élelmiszerekről
37/2004. (IV. 26.) ESzCsM rendelet az étrend-kiegészítőkről
62/2004. (IV.24.) GKM rendelet a nem automatikus működésű mérlegek méréstechnikai követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról
65/2004. (IV. 27.) FVM–ESzCsM–GKM rendelet a természetes ásványvíz, a forrásvíz, az ivóvíz, az ásványi anyaggal dúsított ivóvíz és az ízesített víz palackozásának és forgalomba hozatalának szabályairól
25/2005. (IV. 29.) GKM rendelet a textiltermékek forgalomba hozatalának egyes követelményeiről
71/2005. (IX. 27.) GKM rendelet a felszolgálási díj mértékének megállapításáról, valamint a felszolgálási díj alkalmazásának és felhasználásának szabályairól
102/2005. (X. 31.) FVM rendelet a dohánytermékek gyártásáról, forgalmazásáról és ellenőrzéséről
8/2006. (II. 27.) GKM rendelet a mérőeszközökre vonatkozó egyedi előírásokról
62/2006. (VIII. 30.) GKM rendelet az elektromágneses összeférhetőségről
7/2007. (I. 22.) GKM rendelet a mutatványos berendezések biztonságosságáról
28/2007. (III. 7.) GKM rendelet az öngyújtók forgalomba hozatalának egyes követelményeiről
13/2008. (VIII. 8.) NFGM–FVM rendelet az előre csomagolt termékek névleges mennyiségére vonatkozó szabályok megállapításáról és azok ellenőrzési módszereiről
15/2008. (II. 15.) FVM rendelet, mely a hagyományos különleges terméknek minősülő mezőgazdasági termékek és élelmiszerek elismerésének és ellenőrzésének rendjéről
16/2008. (VIII. 30.) NFGM rendelet a gépek biztonsági követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról
18/2008. (XII. 3.) SZMM rendelet az egyéni védőeszközök követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról
24/2008. (XI. 18.) NFGM rendelet a lábbelik fogyasztók részére történő forgalmazásának egyes követelményeiről
3/2009. (II. 25.) EüM rendelet az emberi felhasználásra kerülő gyógyszer, illetve gyógyászati segédeszköz ismertetésére, az ismertetési tevékenységet végző személyek nyilvántartására, és a gyógyszerrel, gyógyászati segédeszközzel kapcsolatos, fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó részletes szabályokról
4/2009. (I. 30.) NFGM–SZMM együttes rendelet a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól
4/2009. (III. 17.) EüM rendelet az orvostechnikai eszközökről
14/2009. (IV. 29.) EüM rendelet a dimetil-fumerát biocidot tartalmazó termékek forgalmazásának megtiltásáról
1/2010. (I. 8.) NFGM rendelet az aeroszoltermékek és aeroszolcsomagolások forgalmazásának követelményeiről
33/2010. (V. 13.) EüM–FVM együttes rendelet az élelmiszerekkel kapcsolatos tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó állításokkal kapcsolatos egyes szabályokról
30/2011. (VI. 28.) NFM rendelet a motorhajtóanyagok minőségi követelményeiről
38/2011. (X. 5.) NGM rendelet a gyermekjátékok biztonságáról
74/2012. (VII. 25.) VM rendelet az egyes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról

2. függelék48

3. függelék49

MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK

Kormánytisztviselő

Jogkör

Kinevezés, felmentés

Illetmény és jutalom megállapítása

Fegyelmi és anyagi felelősségre vonás

Egyéb

Főigazgató-helyettes

főigazgató

főigazgató 2010. évi XLIII. tv. 73. § (8) bekezdés alapján

főigazgató

főigazgató

Gazdasági főosztályvezető

fogyasztóvédelemért felelős miniszter a főigazgató javaslatára

miniszter [2011. évi CXCV. tv. 9. § (1) bekezdés c) pont alapján], főigazgató

főigazgató

főigazgató

Főosztályvezető

főigazgató

főigazgató

főigazgató

főigazgató

Osztályvezető

főigazgató

főigazgató

főigazgató

főigazgató

Belső ellenőr

főigazgató

főigazgató

főigazgató

főigazgató

Ügyintéző, ügykezelő

főigazgató

főigazgató vezetők javaslatára

főigazgató

főigazgató

Az NFH-nál foglalkoztatott, az Mt. hatálya alá tartozó munkavállalók feletti munkáltatói jogkörök

Munkavállaló

főigazgató

főosztályvezetők, osztályvezetők

főigazgató

főosztályvezetők, osztályvezetők

4. függelék50

AZ NFH SZERVEZETI EGYSÉGEINEK FELADATKÖRE
I. AZ NFH SZERVEZETI EGYSÉGEINEK FELADATKÖRE
1. A főigazgató közvetlen irányítása alatt álló szervezeti egységek
1.1. Főigazgatói Titkárság
1.2. Gazdasági Főosztály
1.3. Európai Fogyasztói Központ
1.1. Főigazgatói Titkárság
a) A főigazgató közvetlen felügyelete alatt működő szervezeti egység, melyet titkárságvezető irányít.
b) A Főigazgatói Titkárság ellátja mindazon feladatokat, amelyek a főigazgató és a főigazgató-helyettes vezetői munkáját segítik (adminisztráció, levelezés, egyeztetés, határidő-nyilvántartás stb.).
c) Az épület-üzemeltetéshez kapcsolódóan a folyamatos üzemeltetés körében felmerülő beruházási és karbantartási igényeket összegyűjti, jóváhagyása esetén lebonyolíttatja.
d) Gondoskodik a gépjárművek üzemeltetéséről és a szabályszerű használat ellenőrzéséről.
e) Ellátja a vagyonvédelemmel kapcsolatos feladatokat.
f) Meghibásodás esetén, illetve veszélyhelyzet elhárítása érdekében karbantartó munkát végez/végeztet, a szabályszerű hibamentes működést ellenőrzi.
g) Gondoskodik a rendészeti feladatok szerződésnek megfelelő ellátásának ellenőrzéséről.
h) Pályázati koordinációs tevékenység tárgykörben gondoskodik a pályázatok figyeltetéséről, valamint a pályázati anyagok elkészíttetéséről.
i) Biztosítja a működéshez szükséges anyag és egyéb készletek beszerzését.
j) Gondoskodik a helyiségek takaríttatásáról.
1.2. Gazdasági Főosztály
a) A főigazgató közvetlen felügyelete alatt álló, a főosztályvezető irányításával működő funkcionális szervezeti egység. A főosztályvezető távolléte esetén teljes körű általános helyettese a főosztályvezető-helyettes, amennyiben főosztályvezető-helyettes nem kerül kinevezésre, akkor a főosztályvezetőt távolléte, akadályoztatása esetén az általa kijelölt kormánytisztviselő helyettesíti, melynek rendjét a szervezeti egység ügyrendje tartalmazza.
b) Költségvetés és beszámoló tárgykörben:
ba) elkészíti a felügyeleti szerv által meghatározott keretszámok figyelembe vételével az NFH költségvetési javaslatát;
bb) a szerkezeti változások, szintre hozások, többletfeladatokhoz szükséges többlet előirányzat, a saját bevételek megtervezésével megállapítja az eredeti előirányzatot;
bc) a felügyeleti szerv által jóváhagyott kiemelt előirányzatok alapján elkészíti az elemi költségvetést;
bd) intézkedik a költségvetési előirányzatok módosításáról;
be) gondoskodik az NFH előirányzat maradványának szabályszerű felhasználásáról;
bf) előirányzat felhasználási tervet készít;
bg) negyedévente elkészíti az NFH időközi mérlegjelentését, a gazdálkodásról féléves és éves beszámolót, illetve szöveges indokolást készít a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelő tartalommal;
bh) nyilvántartást vezet a kiszabott és befolyt bírságbevételekről;
bi) ellátja az NFH költségvetési tervezésével, a költségvetés végrehajtásával, zárszámadásával kapcsolatos feladatokat, biztosítja az NFH működéséhez a személyi és tárgyi feltételeket;
bj) elkészíti és aktualizálja az NFH gazdálkodási ügyrendjét, számviteli politikáját és egyéb gazdasági-számviteli szabályzatait;
bk) gondoskodik a gazdálkodáshoz kapcsolódó maradványelszámolás összeállításáról.
c) Könyvvezetés, vagyongazdálkodás tárgykörben:
ca) az NFH költségvetését terhelő kötelezettségvállalásait a főigazgató aláírása előtt a főosztályvezető a főigazgató-helyettessel történt írásbeli egyeztetést követően ellenjegyzi;
cb) a főosztály a kötelezettségvállalásokról és azok teljesítéséről naprakész nyilvántartást vezet;
cc) rögzíti az eredeti előirányzatokat, valamint az előirányzat módosításokat;
cd) ellátja az NFH könyvvezetését;
ce) az előírt formában és tartalommal analitikus nyilvántartásokat vezet, gondoskodik az analitikus nyilvántartások és könyvelés közti egyezőségről;
cf) egyeztetést végez a kincstári nyilvántartással, és a szükséges módosításokat benyújtja a Kincstár részére;
cg) gondoskodik az NFH vagyonának rendeltetésszerű használatáról és hasznosításáról;
ch) az NFH tulajdonában levő eszközökről és az üzemeltetésre átadott eszközökről naprakész nyilvántartást vezet;
ci) az éves beszámoló alátámasztását szolgáló leltározást előkészíti, lebonyolítja, majd az NFH-ra vonatkozó teljes leltárt kiértékeli;
cj) gondoskodik a pénzügyi számviteli integrált informatikai rendszer használatáról;
ck) az NFH tárgyévi tervezett közbeszerzéseiről, beruházásairól, beszerzéseiről az önálló szervezeti egységek igényeinek és javaslatainak figyelembe vételével beszerzési és közbeszerzési tervet készít, melyet a főigazgató hagy jóvá;
cl) ellátja a Közbeszerzési Szabályzatban foglaltak szerint a közbeszerzésekkel kapcsolatos gazdasági teendőket;
cm) gondoskodik az NFH kötelezettségeinek határidőben történő teljesítéséről, illetve a követelések behajtásáról;
cn) az NFH-nál bevezetett Cafetéria rendszert működteti.
d) A napi gazdálkodással kapcsolatos feladatok tárgykörben:
da) ellátja a szolgáltatásnyújtással, készlet, tárgyi eszközértékesítéssel kapcsolatos számlázást, a bevételekről és kintlévőségekről analitikus nyilvántartást vezet, intézkedik a kintlévőségek behajtásáról;
db) elvégzi a bejövő számlák ellenőrzését, nyilvántartásba vételét, igazoltatását és a pénzügyi teljesítést;
dc) lebonyolítja a központosított illetményszámfejtéshez szükséges adatszolgáltatást;
dd) ellátja a személyi állomány Magyar Államkincstár által előírt nem rendszeres juttatásaival kapcsolatos bérszámfejtési feladatokat;
de) lebonyolítja a bérgazdálkodási, bérszámfejtési, társadalombiztosítási, nyugdíjpénztári, személyi jövedelemadó, munkaadói és munkavállalói járulék ügyleteket, az adókról, járulékokról a bevallásokat elkészíti, az átutalásokról határidőben gondoskodik;
df) végzi a kormánytisztviselők utazási kedvezményekkel történő ellátásával kapcsolatos feladatokat;
dg) szervezi és intézi a lakásépítési és -vásárlási kölcsönnel, munkabér előlegekkel és a béren kívüli juttatásokkal kapcsolatos feladatokat;
dh) koordinálja a működéshez szükséges anyag és egyéb készletek beszerzését, a felügyelőségek részére koordinálja a beszerzések terítését, bizonyos esetekben raktározási feladatokat lát el;
di) gazdálkodással kapcsolatban információt, adatokat szolgáltat az érvényben lévő jogszabályok, belső szabályzatok előírásai szerint, illetve a vezetés részére egyedi igények alapján;
dj) ellátja a működtetéssel, beruházásokkal, fenntartással kapcsolatos kötelezettségvállalások ellenjegyzését, nyilvántartását és pénzügyi teljesítését;
dk) a gazdálkodási adatok tekintetében ellátja a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi XXIV. törvényben meghatározott feladatokat;
dl) teljesíti az adatszolgáltatási, statisztikai jelentési kötelezettségeket;
dm) forintban és valutanemenként pénztárat vezet;
dn) szükség szerint szervezi és gondoskodik a pénzszállításról.
e) Pályázati koordinációs tevékenység tárgykörben:
ea) részt vesz a pályázatok pénzügyi vonatkozású előkészítésében, adatokat, igazolásokat szolgáltat a pályázatok benyújtásához;
eb) nyilvántartja, lebonyolítja, ellenőrzi a pénzügyi elszámolásokat.
f) Informatikai és dokumentumvédelmi tárgykörben:
fa) biztosítja az NFH számára kibocsátott elektronikus minősített tanúsítványok működtetését. Megszervezi a lejáró tanúsítványok megújítását, illetve a hatályon kívül esők biztonságos kezelését;
fb) biztosítja az informatikai biztonságra vonatkozó új szabályzatok előkészítését, a hatályos szabályzatok érvényesülését és betartását;
fc) kezeli a hibabejelentő rendszert (Mantis) és folyamatos kapcsolatot tart a rendszer fejlesztőivel. Koordinálja a felhasználók által kért igénybejelentéseket, fejlesztési javaslatokat, a rendszer használata során felmerülő módosításokat, változtatásokat az NFH és az informatikai rendszer fejlesztője tekintetében. Működteti az informatikai rendszerrel, informatikai feladatokkal kapcsolatos hibabejelentő rendszert;
fd) rendszeresen ellenőrzi az informatikai rendszer előírásszerű használatát;
fe) ellátja az informatikai katasztrófavédelemmel kapcsolatos feladatokat;
ff) elvégzi az NFH hardver és szoftver hibák elhárítását, javaslatot tesz a felügyelőségek üzemszerű, folyamatos és biztonságos működését elősegítő hálózat létrehozására, működtetésére;
fg) ismerteti és oktatja a számítógépes alkalmazásokat a rendszer használói számára;
fh) javaslatot tesz az informatikai fejlesztésekre. Kapcsolatot tart az NFH-nál működő informatikai rendszerek fejlesztőivel;
fi) ellátja az informatikai feladatokat tartalmazó projektek vezetését;
fj) elvégzi az NFH vezetői részére biztosított e-aláíró kártyák és kártyaolvasók beüzemelését, biztosítja működtetésüket , gondoskodik a kártyák biztonságos kezeléséről;
fk) biztosítja, a KPIR társhatósági moduljának, valamint az NFH-nál működő, a közigazgatásban előírt informatikai rendszerek működését;
fl) kapcsolatot tart az NFH szervezeti egységeivel a KPIR és RAPEX rendszerek működtetése, illetőleg más külföldi rendszerekből érkező adatok fogadása, feldolgozása és továbbítása érdekében;
fm) biztosítja az NFH számára kibocsátott elektronikus minősített tanúsítványok működtetését. Megszervezi a lejáró tanúsítványok megújítását, illetve a hatályon kívül esők biztonságos kezelését;
fn) előkészíti és tanúsított aláírással látja el az elektronikus iktatókönyveket, gondoskodik azok biztonságos tárolásáról;
fo) az Ügyfélkapun keresztül érkező megkereséseket, valamint egyéb hatósági dokumentumokat tanúsított aláírással látja el és gondoskodik azok biztonságos tárolásáról;
fp) biztosítja a naplóállományok, a biztonsági mentések, az archívumok ellenőrzését és biztonságos tárolását;
fq) biztosítja és legszigorúbban ellenőrzi a jelszóállományok tárolását;
fr) folyamatosan ellenőrzi és frissíti a jogosultságleltárt;
fs) gondoskodik az adatállományok hitelességéről és biztonságos átadásáról a külső szervek felé, megszervezi és végrehajtja az adatszolgáltatást;
ft) kapcsolatot tart a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalával a Központi Szabálysértési Nyilvántartó rendszer zavartalan működtetése érdekében.
1.3. Európai Fogyasztói Központ
a) Az Európai Fogyasztói Központ (a továbbiakban: EFK) a Főigazgató által közvetlenül irányított, szakmailag független szervezeti egység. Az EFK-t igazgatói minőségben főosztályvezető vezeti. Az EFK az Európai Unió felelős szervével megkötött támogatási szerződésben foglaltak alapján, a támogatási szerződés mellékletét képező munkaprogram és költségvetés keretei között, valamint az Európai Unió iránymutatásai alapján az alábbi feladatokat látja el:
aa) Közreműködik a határon átnyúló (azaz, ha a fogyasztó lakóhelye és a panasszal érintett vállalkozás székhelye különböző országokban, az Európai Unió valamely tagállamában, Izlandon vagy Norvégiában található) egyedi fogyasztói panaszok hatósági eljáráson kívüli rendezésében az erre a célra kifejlesztett elektronikus adatbázis alkalmazása útján.
b) A panasz rendezésének sikertelensége esetén tájékoztatást nyújt a fogyasztó részére az alternatív vitarendezési (békéltető) testületi eljárások esetleges lehetőségéről és az egyedi fogyasztói jogviták rendezésének bírósági eljáráson kívüli egyéb módjairól, azok előnyeiről és hátrányairól az érintett fogyasztóra nézve, valamint a fogyasztó kérése esetén továbbítja a határon átnyúló fogyasztói panaszt a kompetens alternatív vitarendező (békéltető) testület részére, és szükség esetén segítséget nyújt a vitarendezési eljárás nyomon követésében.
c) Együttműködést kezdeményez és tart fenn a magyarországi alternatív vitarendező (békéltető) testületekkel.
d) Tájékoztatást nyújt az információt kérő fogyasztók részére a nemzeti és az európai uniós jogszabályok tartalmáról.
e) Szerkeszti az EFK honlapjának szakmai tartalmát, gondoskodik a felület megfelelő kialakításáról.
f) Részt vesz a határon átnyúló ügyletekkel kapcsolatos fogyasztói tudatosság növelésében. E körben hasznos tippeket és jó tanácsokat ad a különböző határon átnyúló ügyletek és kereskedelmi gyakorlatok tartalmáról, jellegéről, továbbá azok előnyeiről és kockázatairól.
g) Tájékoztató kiadványokat készít és terjeszt.
h) Előadások és oktatások szervezése, illetve megtartása útján részt vesz a fogyasztói tudatosság és a vállalkozások jogismeretének növelésében.
i) Gyűjti és kiértékeli a tevékenységével kapcsolatos fogyasztói véleményeket és visszajelzéseket.
j) Szakmai együttműködést kezdeményez és tart fenn az európai uniós, a fogyasztók tájékoztatását és érdekeinek védelmét szolgáló más hálózatokkal (FIN-NET, SOLVIT, Europe Direct, Enterprise Europe Network stb.) és egyéb uniós intézményekkel (Európai Bizottság Magyarországi Képviselete stb).
k) Szakmai együttműködést kezdeményez és tart fenn feladatköréhez kapcsolódóan a vállalkozások szakmai szövetségeivel.
l) Szakmai együttműködést kezdeményez és tart fenn feladatköréhez kapcsolódóan a fogyasztók érdekeit védő közigazgatási hatóságokkal.
m) Részt vesz az Európai Fogyasztói Központok Hálózata által szervezett közös akciókban, projektekben, felmérésekben, valamint szakmai tanulmányok elkészítésében.
n) Szakmai látogatáson (tanulmányúton) vesz részt más uniós tagállam európai fogyasztói központjánál, illetve szakmai látogatás keretében fogadja a más uniós tagállam európai fogyasztói központjának munkatársait.
o) Szakmai tárgyú konferenciákon vesz részt.
p) Előzetes megkeresés alapján szakmai véleményt ad a hazai és az európai uniós jogszabálytervezetek előkészítése során.
q) A Stratégiai Kabinettel és a Kommunikációs Osztállyal együttműködve kapcsolatot tart a sajtó képviselőivel a határon átnyúló panaszokkal és a feladatkörét érintő fogyasztóvédelmi kérdéskörökkel kapcsolatos megkeresések vonatkozásában.
r) Az NFH főigazgató-helyettesének egyidejű tájékoztatásával szakmai együttműködést tart fenn az NFH szakmai szervezeti egységeivel és a felügyelőségekkel, és szükség esetén szakmai konzultációt, illetve hatósági eljárást kezdeményez a jogsértő kereskedelmi gyakorlatokkal szembeni összehangolt fellépés biztosítása érdekében.
s) Tevékenységéről félévente beszámol a Főigazgató, és szükség szerinti gyakorisággal előzetes megkeresés alapján az Európai Unió részére.
t) Kapcsolatot tart az Európai Fogyasztói Központok Hálózatának működését koordináló európai uniós bizottsággal.
u) Kapcsolatot tart az EFK működtetésére vonatkozó pályázat kiírásáért, koordinálásáért és lebonyolításáért felelős európai uniós szervvel.
v) Elkészíti és összeállítja az EFK következő naptári évben történő működtetésével kapcsolatos európai uniós pénzügyi források igénybevételére vonatkozó és a támogatási szerződés megkötésére irányuló szakmai és pénzügyi pályázati dokumentációt, valamint a Gazdasági Főosztállyal szorosan együttműködve előkészíti a támogatási szerződés aláírását.
w) Tevékenységéről beszámol az Európai Unió részére, amely során a támogatási szerződésben meghatározott határidő figyelembevételével szakmai, valamint a Gazdasági Főosztállyal szorosan együttműködve pénzügyi jelentést készít.
2. A főigazgató-helyettes közvetlen irányítása alá tartozó szervezeti egységek
2.1. Stratégiai Kabinet
2.2. Hatósági és Jogi Főosztály
2.3. Piacfelügyeleti Főosztály
2.4. Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály
2.5. Élelmiszer és Vegyipari Laboratórium
2.6. Mechanikai és Villamos Laboratórium
2.1. Stratégiai Kabinet
a) A főigazgató-helyettes közvetlen irányítása alatt álló, tanácsadó, döntés-előkészítő szervezeti egység. A Stratégiai Kabinetet a kabinetfőnök főosztályvezetőként vezeti. A főosztályvezetőt távolléte, akadályoztatása esetén a főosztályvezető-helyettes helyettesíti teljes jogkörrel. Szervezeti egysége a Kommunikációs Osztály, mely élén a főosztályvezető-helyettes áll.
b) Elemzéseket végez és javaslatot tesz az NFH – a Kormány fogyasztóvédelmi politikájának végrehajtását szolgáló – középtávú fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti stratégiájának kialakítására, részt vesz a javaslatok véleményezésében és előkészítésében.
c) Véleményezi az NFH működését érintő szabályzatokat, főigazgatói utasításokat.
d) Szükség esetén kezdeményezi stratégiai megbeszélés összehívását, javaslatot tesz a résztvevők körére és az ülés napirendjére.
e) Kapcsolatot tart az NFH működésével érintett szakmai szervezetekkel, vállalkozói szövetségekkel, javaslatot tesz az együttműködés tartalmára, elkészíti az együttműködési megállapodások tervezetét.
f) Kapcsolatot tart a felügyelőségekkel, társhatóságokkal.
g) Javaslatot tesz és állásfoglalást készít valamennyi, a főigazgató-helyettes által kiadott kérdésben.
h) Koordinálja és a Hatósági és Jogi Főosztállyal, a szakmai főosztályokkal, valamint a laboratóriumokkal együttműködve és javaslataikat figyelembe véve összeállítja az éves Ellenőrzési és Vizsgálati Programot.
i) Főigazgatói aláírására előkészíti az NFH beszámolóit. Koordinálja és aláírásra előkészíti a fogyasztóvédelmi hatóság éves beszámolóját.
2.2.1. Kommunikációs Osztály
a) Feladata az NFH külső megjelenítésével, a sajtóval kapcsolatos kommunikáció, sajtótájékoztatók szervezése, a sajtó információkkal történő ellátásáról való gondoskodás, valamint háttérbeszélgetések kezdeményezése a sajtó képviselői részére.
b) Szerkeszti, irányítja és fejleszti az NFH honlapját. Gondoskodik az NFH honlapjának folyamatos frissítéséről, az aktuális információk, összefoglaló jelentések elektronikus úton való közzétételéről.
c) Figyelemmel kíséri az NFH, illetve a felügyelőségek tevékenységével, valamint a fogyasztóvédelmi kérdésekkel összefüggő sajtómegjelenéseket. Elemzéseket készít az NFH-val összefüggő sajtó- és egyéb megjelenések tartalmával összefüggésben, javaslatot tesz a tapasztalatok alapján szükséges intézkedések meghozatalára.
d) A belső információ-áramlás megfelelő biztosítása végett működteti és folyamatosan frissíti az NFH Intranet oldalait.
e) A rendelkezésére álló Internetes és előfizetéses adatokból napi sajtófigyelő tevékenységet végez, az ebből készült adatbázist tevékenységének elemzésére felhasználja.
f) Előkészíti a nyilatkozattétel rendjét és az ezzel kapcsolatos szabályokat rögzítő utasításokat.
g) A Piacfelügyeleti Főosztály által továbbított közleményeket fogadja, gondoskodik azok nyilvános közzétételéről.
h) Javaslatot tesz az NFH tájékoztató kiadványainak tartalmára és terjesztésére.
i) Együttműködik a minisztériumok, országos hatáskörű szervezetek, érdekképviseletek sajtófőosztályaival, kommunikációs igazgatóságaival, valamint az Országgyűlés Hivatalával.
j) Feldolgozza és rendszerezi a beérkezett külső és belső támogatási kérelmeket és a civil szervezetekkel történő együttműködési megállapodások megkötésére irányuló megkereséseket, melyek vonatkozásában a főigazgató részére javaslatot tesz.
k) Kapcsolatot tart a fogyasztóvédelmi civil szervezetekkel.
l) Figyelemmel kíséri a tevékenységéhez kapcsolódó pályázati lehetőségeket, és javaslatot tesz a főigazgató részére a programokban való részvételre.
m) A Jogi, Humánpolitikai és Igazgatási Osztállyal és a Gazdasági Főosztállyal együttműködve közreműködik az NFH egészét érintő, illetve külső megjelenítését szolgáló rendezvények, kiállítások, konferenciák megrendezésében és lebonyolításában.
n) Szervezi és koordinálja az NFH civil (iskolai és iskolán kívüli), valamint a vállalkozási szféra részére nyújtott oktatási tevékenységét.
o) Véleményezi az NFH vizsgálati jelentéseit, javaslatot tesz a tapasztalatok kommunikációjára, konkrét kommunikációs tervet készít az NFH és a felügyelőségek részére.
p) Javaslatot tesz az NFH vezetőinek vezetői és kommunikációs képzésére, a javaslatok elfogadása esetén szervezi a képzéseket és tréningeket.
q) Részt vesz az NFH nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő politikájának kialakításában. Az NFH nemzetközi kapcsolatai körében:
qa) koordinálja és irányítja az NFH európai uniós és nemzetközi kapcsolatait;
qb) javaslatot tesz az NFH éves nemzetközi stratégiájára;
qc) kapcsolatot épít és tart fenn külföldi társhatóságokkal és intézményekkel;
qd) előkészíti a nemzetközi tárgyú együttműködési megállapodásokat;
qe) képviseli az NFH-t az EKTB 13. számú fogyasztóvédelmi munkacsoportban, és a szakmai osztályok megkeresése útján kialakítja és véglegesíti az NFH álláspontját.
r) Az európai uniós szakmai hálózatokkal való együttműködés körében
ra) ellátja a 2006/2004/EK rendelet (CPC rendelet) vonatkozásában az összekötő hivatali minőséggel összefüggő adminisztratív, valamint az elektronikus adatbázis működésével és használatával összefüggő technikai feladatokat, kapcsolatot tart a CPC társhatóságok képviselőivel, továbbá koordinálja az NFH hatáskörébe tartozó feladatok végrehajtását; a szakmai osztályokkal együttműködve ellátja a CPC-vel kapcsolatos szakmai feladatokat (pl. Sweep Day előkészítése és lebonyolítása, szakmai anyagok összeállítása);
rb) ellátja a Belső Piaci Információs Rendszerrel (Internal Market Information System, az IMI Hálózat) kapcsolatos feladatokat.
s) Az NFH európai uniós kapcsolatain kívüli nemzetközi kapcsolatok tekintetében.
sa) képviseli az NFH-t a fogyasztóvédelem nemzetközi szervezeteiben (OECD stb.);
sb) ellátja az ICPEN (International Consumer Protection and Enforcement Network) hálózati tagságból eredő adminisztratív feladatokat, a szakmai osztályokkal együttműködve ellátja az ICPEN-nel kapcsolatos szakmai feladatokat (pl. Sweep Day előkészítése és lebonyolítása, szakmai anyagok összeállítása), továbbá kapcsolatot tart az ICPEN- tagországokkal;
t) Az NFH nemzetközi kapcsolataival összefüggő belső feladatok tekintetében:
ta) koordinálja és segíti a felügyelőségek nemzetközi és határon átnyúló kapcsolatait;
tb) közreműködik a külföldiek részvételével zajló konferenciák és értekezletek megszervezésében;
tc) segíti az NFH munkatársainak nemzetközi konferenciákon és tanulmányutakon történő részvételére való felkészülését;
td) a Jogi, Humánpolitikai és Igazgatási Osztállyal, valamint a Gazdasági Főosztállyal együttműködve előkészíti a főigazgató nemzetközi jellegű vezetői szintű tárgyalásait, találkozóit, valamint a külföldi delegációk látogatásait;
te) figyelemmel kíséri a fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti tárgyú európai uniós támogatási programokat, projekteket, ezekről tájékoztatást nyújt a szakmai osztályoknak és a felügyelőségeknek, javaslatot tesz a programokban való részvételre, továbbá részt vesz a pályázatok előkészítésében;
tf) összegyűjti az úti jelentéseket az Intraneten történő publikálás érdekében;
tg) figyelemmel kíséri az Európai Unió aktuális eseményeit, híreit, szakmai állásfoglalásait, és tájékoztatja azokról a főigazgató-helyettest, a felügyelőségeket, az NFH szakmai főosztályait, osztályait;
th) gondoskodik az NFH tevékenységéről készített éves jelentés rövidített változatának angol nyelvre történő lefordításáról.
2.2. Hatósági és Jogi Főosztály
a) A főigazgató-helyettes közvetlen felügyelete alatt működő szervezeti egység, melyet a főosztályvezető irányít. A főosztályvezetőt távolléte, akadályoztatása esetén a főosztályvezető-helyettes helyettesíti teljes jogkörrel.
b) A főosztályvezető, illetve a főosztályvezető-helyettes együttes távolléte és akadályoztatása esetén az osztályvezető jogosult teljes jogkörrel a helyettesítésre.
c) Szervezeti egységei az UCP és Piacfelügyeleti Hatósági Osztály, a Fogyasztóvédelmi Hatósági Osztály, valamint a Jogi, Humánpolitikai és Igazgatási Osztály, melyek élén főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, illetve osztályvezető állnak. Az UCP és Piacfelügyeleti Hatósági Osztályt a főosztályvezető, a Fogyasztóvédelmi Hatósági Osztályt a főosztályvezető-helyettes, a Jogi, Humánpolitikai és Igazgatási Osztályt osztályvezető vezeti.
d) A Főigazgató jogszabályban nevesített, II. fokon az NFH hatáskörébe tartozó fellebbezésekkel kapcsolatos kiadmányozási jogkörének gyakorlásával a Hatósági és Jogi Főosztály vezetőjét bízza meg, mindazonáltal esetenként, egyedi ügyekben, az elbírálás jogát döntése szerint magához vonhatja, és ez esetekben személyesen gyakorolja kiadmányozási jogát, melyet távolléte és akadályoztatása esetén a főigazgató-helyettes lát el.
2.2.1. UCP és Piacfelügyeleti Hatósági Osztály
a) Ellátja szakterületekként a piacfelügyelet, az általános kereskedelmi működési feltételek és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok vonatkozásában a hatósági feladatokat és tevékenységeket, ennek keretében:
aa) ellátja a fogyasztóvédelmi felügyelőségek elsőfokú döntései esetében másodfokú feladatokat;
ab) a hatósági ügyekkel összefüggően gondoskodik az NFH, illetve a Főigazgató perképviseletéről;
ac) közreműködik a jogszabály-tervezetek véleményezésében, előkészíti az NFH válasz- vagy véleménytervezetét;
ad) javaslatot tesz a fogyasztóvédelmi hatóság feladat- és hatáskörét, hatósági működését meghatározó jogszabályok módosítására;
ae) a Fogyasztóvédelmi Hatósági Osztállyal együttműködve a közigazgatási hatósági eljárási törvénnyel kapcsolatos eljárási modelleket, iratmintákat, eljárás jogi iránymutatásokat készít el;
af) a felügyelőségek jogalkalmazásában felmerülő anyagi jogi kérdések tekintetében, az egységes joggyakorlat kialakítása érdekében – a Fogyasztóvédelmi Hatósági Osztállyal együttműködve – szakmai álláspontot fogalmaz meg, kiemelten a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Fttv.) rendelkezéseinek egységes alkalmazása érdekében;
ag) szükség esetén felügyeleti eljárást folytat le, illetve megteszi a szükséges intézkedéseket ennek keretében;
ah) a jogerősen lezárt közigazgatási perek tapasztalatait értékeli, elemzi, szükség esetén – a Fogyasztóvédelmi Hatósági Osztállyal együttműködve – megteszi a hatósági jogalkalmazást érintő szakmai irányítást igénylő intézkedéseket;
ai) a fogyasztói, illetve társhatósági megkeresések esetében intézkedik azok megválaszolásáról, illetve az áttételről;
aj) a vállalkozásoktól és fogyasztóktól érkező megkeresésekre elkészíti azokban az esetekben a tájékoztatást, melyek nem tartoznak szakmai főosztály kompetenciájába;
ak) ügyészi felhívások esetén megteszi a jogszabályban előírt intézkedéseket;
al) segítséget nyújt a fogyasztóvédelmi felügyelőségek részére az ügyészi jelzések vonatkozásában a tájékoztatások elkészítésében;
am) részt vesz az éves Ellenőrzési és Vizsgálati Program összeállításában;
an) véleményezi az országos és megyei ellenőrzések ellenőrzési és vizsgálati útmutatóját, valamint az összefoglaló jelentéseket;
ao) a hatékony jogi munkavégzés folyamatos biztosítása érdekében konzultál a fogyasztóvédelmi felügyelőségekkel, kiemelten jogszabályváltozás esetén;
ap) az NFH Piacfelügyeleti Főosztályát és a Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztályát érintő, szakmai állásfoglalást igénylő tájékoztatások elkészítésében közreműködik;
aq) szoros szakmai kapcsolatot tart fenn a szakmai főosztályokkal, a Stratégiai Kabinettel, a Mechanikai és Villamos Laboratóriummal és az Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriummal;
ar) eljár a jogszabály által az NFH hatáskörébe utalt, egyéb hatósági jogkört érintő ügyekben, illetőleg ellátja az ezekkel kapcsolatos feladatokat;
as) az Fttv.-ből adódó feladatok teljesítése céljából ellátja a Gazdasági Versenyhivatal, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság együttműködésének végrehajtásához kapcsolódó teendőket, különös tekintettel a hatóságok által kötött Együttműködési Megállapodásra;
at) koordinálja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése miatti eljárás megindításáról szóló értesítésekkel kapcsolatos feladatokat;
au) részt vesz a társhatóságok közötti Állandó Munkacsoport ülésein, képviseli az NFH álláspontját. Az Állandó Munkacsoport tevékenységének eredményéről tájékoztatja a tárgykör szerint érintett főosztályokat, osztályokat, valamint szükség esetében az NFH főigazgatóját, a főigazgató-helyettest és a Stratégiai Kabinet vezetőjét;
av) folyamatosan figyelemmel kíséri az Fttv. alapján eljáró hatóságok jogalkalmazási gyakorlatát, ideértve a kapcsolódó bírósági döntéseket is, amelyek tapasztalatairól értesíti az érintett szervezeti egységeket, illetve a felügyelőségeket. Megismerhetővé teszi a társhatóságok számára az NFH vonatkozó döntéseit és a kapcsolódó bírósági döntéseket;
aw) feladatát képezi továbbá a fogyasztói szerződések megkötésénél alkalmazott általános szerződési feltételek ellenőrzése; a tisztességtelen szerződési feltételek érvénytelenségének, tisztességtelenségének megállapítása végett, illetőleg a fogyasztók széles körének védelme vagy jelentős nagyságú hátrány kiküszöbölése végett közérdekű keresetet kezdeményez; folyamatosan vizsgálja a – Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály szakterületéhez nem tartozó, közszolgáltatást nyújtó – vállalkozások által alkalmazott általános szerződési feltételeket.
b) Nyilvántartást vezet, szükség esetén adatszolgáltatást biztosít a főigazgató részére a folyamatban levő és a jogerősen lezárult közigazgatási perekről.
2.2.2. Fogyasztóvédelmi Hatósági Osztály
a) Ellátja szakterületeként a szolgáltatások, valamint a közszolgáltatások vonatkozásában a hatósági feladatokat és tevékenységeket, ennek keretében:
aa) előkészíti a fogyasztóvédelmi felügyelőségek által hozott döntések ellen benyújtott jogorvoslati kérelmek elbírálását;
ab) gondoskodik a másodfokú hatósági eljárások során hozott közigazgatási döntések bírósági felülvizsgálata tárgyában indult peres eljárásoknál az NFH, illetve főigazgatója képviseletéről;
ac) a jogalkalmazás során felmerülő szabályozási anomáliák megszüntetésére javaslatot készít elő;
ad) véleményezi az NFH részére megküldött kormány-előterjesztéseket, jogszabálytervezeteket;
ae) az UCP és Piacfelügyeleti Hatósági Osztállyal együttműködve elkészíti a közigazgatási hatósági eljárási törvénnyel kapcsolatos eljárási modelleket, iratmintákat, eljárásjogi iránymutatásokat;
af) jogértelmezésnek nem minősülő körleveleket, tájékoztatásokat ad ki a fogyasztóvédelmi felügyelőségek részére a szakmai, anyagi jogszabályok egységes alkalmazása érdekében;
ag) amennyiben az első fokú határozat törvényessége aggályos, felügyeleti eljárást folytat le, illetve megteszi a szükséges intézkedéseket;
ah) a jogerősen lezárt közigazgatási perek tapasztalatait értékeli, elemzi, szükség esetén – az UCP és Piacfelügyeleti Hatósági Osztállyal együttműködve – megteszi a hatósági jogalkalmazást érintő szakmai irányítást igénylő intézkedéseket;
ai) a fogyasztói, illetve társhatósági megkeresések esetében intézkedik azok megválaszolásáról, illetve szükség szerint azok áttételről;
aj) a fogyasztók és a vállalkozások részéről érkező – a szakmai főosztály kompetenciáján kívüli tárgykörű–megkeresésekre állásfoglalásnak nem minősülő tájékoztatásokat készít;
ak) gondoskodik a szükséges intézkedések megtételéről az ügyészi felhívások esetében;
al) segíti a felügyelőségek munkáját az ügyészi jelzésekhez kapcsolódó tájékoztatások elkészítésében;
am) javaslatot tesz a következő évben lefolytatandó témavizsgálatok tárgykörére;
an) együttműködik a szakmai főosztályokkal és a laborokkal a témavizsgálatokhoz kapcsolódó ellenőrzési és vizsgálati útmutatók, illetve az összefoglaló jelentések elkészítésében;
ao) az egységes jogalkalmazás biztosítása érdekében együttműködik a felügyelőségek vezetőivel szakmai konzultáció keretében;
ap) az NFH Piacfelügyeleti Főosztályát és a Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztályát érintő, szakmai állásfoglalást igénylő tájékoztatások elkészítésében közreműködik;
aq) szoros kapcsolatot és szakmai egyeztetést tart fenn a szakmai főosztályokkal, a Stratégiai Kabinettel, a Mechanikai és Villamos Laboratóriummal és az Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriummal;
ar) részt vesz a Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztállyal együtt a Magyar Energia Hivatallal kötött Együttműködési Megállapodásban foglaltak szerinti havonként megtartott egyeztetésen;
as) eljár a jogszabály által az NFH hatáskörébe utalt, egyéb hatósági jogkört érintő ügyekben, illetve ellátja az ezekkel kapcsolatos feladatokat.
b) Gondozza az NFH hatásköri jegyzékét.
c) Előkészíti az NFH Szervezeti és Működési Szabályzatát.
2.2.3. Jogi, Humánpolitikai és Igazgatási Osztály
a) Közreműködik az NFH szerződéses állományának kezelésében, ide értve az NFH vagyongazdálkodási körébe tartozó szerződéseit is.
b) Az NFH tárgyévi közbeszerzéseinek előkészítése és végrehajtása, illetve a közbeszerzési terv előkészítése és szükség szerinti módosítása, továbbá a közbeszerzési statisztikák elkészítése során együttműködik a Gazdasági Főosztállyal és jogi segítséget, illetve iránymutatást nyújt a részére.
c) Az NFH szerződéses állományát, illetve közbeszerzését érintő kérdésekben kapcsolatot tart az érintett főosztályokkal, illetve a kormányhivatalokkal, valamint a fogyasztóvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztériummal.
d) A Gazdasági Főosztállyal együttműködve részt vesz az NFH követelésállományának kezelésében.
e) Kivizsgálja az NFH munkatársainak ügyintézését kifogásoló jelzéseket.
f) Ellátja az NFH, illetve a Főigazgató perképviseletét a nem hatósági ügyekkel összefüggésben indult bírósági eljárások esetében.
g) Véleményezi az NFH részére megküldött fővárosi/megyei kormányhivatalok SzMSz-ét, illetve a fogyasztóvédelmi felügyelőségek ügyrendjét.
h) Gondoskodik a szakmai és felügyeleti ellenőrzések során a statisztikai adatok bekéréséről a felügyelőségek részéről, és végzi az adatok feldolgozását. Teljesíti az adatközlést az ellenőrzést végző szervezet irányába.
i) Igazgatási és szervezési tárgykörben:
ia) az egyes szakterületek bevonásával kezdeményezi a belső szabályzatok és főigazgatói utasítások előkészítését és közreműködik azok kiadásában; a belső szabályzatok szakmai tartalmáért az adott szakterület vezetője a felelős;
Ib) gondoskodik a hivatali ügymenet működésének folyamatosságáról, figyelemmel kíséri annak betartását; segíti a döntési alternatívák előkészítését, koordinálja a vezetői intézkedések végrehajtását;
ic) az Osztály az iktatórendszeren keresztül kapcsolódik a KPIR-hez; vezetője az adatbázis használatával döntéseket elősegítő közvetlen és származtatott információkhoz jut;
id) közreműködik a felügyelőségeket és az NFH több szervezeti egységét együttesen érintő, a főigazgató hatáskörébe utalt általános igazgatási felügyelet irányításában;
ie) szervezi és koordinálja az NFH egészét érintő, illetve külső megjelenítését szolgáló rendezvények, kiállítások, konferenciák megrendezését és lebonyolítását az egy-egy részterületre irányuló szakágazati rendezvények kivételével; szervezi és koordinálja az NFH egészét érintő rendezvények, konferenciák, sajtótájékoztatók technikai feltételeinek megteremtését, a lebonyolítás informatikai hátterének biztosítása érdekében együttműködik a GFO-val;
if) nyilvántartja az NFH és a társhatóságok, egyéb intézmények, szervezetek közötti együttműködési megállapodásokat;
ig) megszervezi és irányítja az iratkezelési feladatokat (iktatás, irattár, határidő-követés, nyilvántartások), különös tekintettel a minősített iratok kezelésére; ellátja a központi postabontással, érkeztetéssel, irattározással, fénymásolással kapcsolatos feladatokat;
ih) elkészíti, majd a Magyar Országos Levéltár és a Kormányzati Iratkezelési Felügyelet részére engedélyeztetés céljából megküldi az NFH Iratkezelési Szabályzatát; jóváhagyás után gondoskodik annak Főigazgatói Utasítás formájában történő kiadásáról;
ii) közreműködik az NFH munkatársai részére szervezett szakmai továbbképzésekben és oktatásokban;
ij) nyilvántartást vezet a főigazgatói utasításokról, szabályzatokról, felügyeli azok aktualizálásának megtörténtét;
ik) főigazgatói aláírásra előkészíti az NFH jelentéseit; a kifogástalan megjelenítés biztosítása érdekében a szakmai főosztályok megkeresésére, az általuk készített – tartalmuk, leadási határidejük, vagy terjedelmük miatt – kiemelt jelentőséggel bíró dokumentumok, tájékoztató anyagok, jelentések elkészítésében a szerkesztés, a formázás, valamint a diagramok, táblázatok elkészítéséhez közreműködő segítséget nyújt;
il) szervezi a felügyelőségvezetői, a vezetői, valamint a főigazgató utasítása szerinti egyéb értekezleteket;
im) ellátja a nyomdai megrendelésekkel kapcsolatos feladatokat; gondoskodik az NFH által használt hivatali nyomtatványok tartalmi megfelelőségéről, módosításáról, a szervezeti egységek igényeinek felméréséről és a nyomtatványok elosztásáról;
in) gondoskodik a fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai részére szóló ellenőrzésre jogosító és ellenőrzésre nem jogosító igazolványok kiadásának engedélyeztetéséről, azok nyilvántartásáról, kiadásáról, visszavonásáról;
Io) postai ügyeket, postaátvételt, szükség szerinti kézbesítést végez.
j) Humánpolitikai tárgykörben:
ja) a jogszabályok és a főigazgató által meghatározott szempontok alapján végzi az NFH humánpolitikai munkáját;
jb) lebonyolítja a kormánytisztviselői pályázatok kiírását, és gondoskodik azok közzétételéről; ellátja az ezzel kapcsolatos adminisztrációs feladatokat és részt vesz a hatáskörébe tartozó pályázatok elbírálásában;
jc) végzi a jogviszonyhoz kapcsolódó feladatokat (általános, érdemi tevékenység, adminisztráció, statisztika, nyilvántartás, ellenőrzés);
jd) ellátja az alapnyilvántartással kapcsolatos feladatokat;
je) statisztikai adatközlést teljesít az illetékes szervezetek részére;
jf) szervezi, lebonyolítja a fegyelmi eljárásokhoz kapcsolódó feladatokat;
jg) szervezi az újonnan belépő munkatársak munkavégzéséhez szükséges alapvető, az NFH szervezeténél működő informatikai rendszerek ismeretének elsajátítását;
jh) az NFH kormánytisztviselőit érintően szervezi a közigazgatási szakvizsga lebonyolítását;
ji) ellátja a kitüntetések, elismerések előkészítését, a kapcsolódó szervezési feladatokat;
jj) feladata az NFH tekintetében a bérszámfejtéshez történő adatszolgáltatás, a szabadság megállapítás, a nyilvántartás és az e feladatokhoz kapcsolódó programok kezelése;
jk) ellátja a kormánytisztviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségével kapcsolatos feladatokat;
jl) ellátja a munkáltatói lakásépítési- és vásárlási kölcsönnel kapcsolatos szervezési feladatokat;
jm) ellátja a munkatársak nyugdíjazásával kapcsolatos feladatokat.
2.3. Piacfelügyeleti Főosztály
a) A főigazgató-helyettes közvetlen felügyelete alatt működő szervezeti egység, melyet a főosztályvezető irányít. A főosztályvezető távolléte esetén teljes körű általános helyettese a főosztályvezető-helyettes, amennyiben főosztályvezető-helyettes nem kerül kinevezésre, akkor a főosztályvezetőt távolléte, akadályoztatása esetén az általa kijelölt kormánytisztviselő helyettesíti, melynek rendjét a szervezeti egység ügyrendje tartalmazza.
b) A Piacfelügyeleti Főosztály szakmailag irányítja a felügyelőségek piacfelügyeleti célú ellenőrzéseit, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat ellenőrzését a non-food termékek vonatkozásában, összegzi az ellenőrzések tapasztalatait. Részt vesz az éves Ellenőrzési és Vizsgálati Program összeállításában.
c) Ellátja a RAPEX (Rapid Alert System for Non-Food Products) rendszer működtetésével és a nemzeti kapcsolattartói minőséggel összefüggő feladatokat. Ennek keretében különösen:
ca) fogadja a RAPEX rendszerbe érkező riasztásokat, azokat feltölti a KPIR-be, illetve továbbítja a társhatóságok felé;
cb) a nem egyértelmű esetek kapcsán a Hatósági és Jogi Főosztállyal szoros együttműködésben hatásköri vizsgálatot végez, és ennek alapján osztályozza a beérkező riasztásokat; a riasztás magyar nyelvre történő lefordítása után felviszi a szükséges adatokat a belső nyilvántartásba;
cc) fogadja a társhatóságok által kezdeményezett riasztásokat és reakciókat, és a szükséges bejelentőlapok angol nyelvű kitöltése útján értesítést küld a RAPEX rendszerbe;
cd) közreműködik a RAPEX-rendszert érintő bizottsági anyagok elkészítésében, véleményezésében;
ce) közreműködik a felügyelőségek és a társhatóságok RAPEX oktatásában;
cf) heti összefoglaló táblázatokat készít a beérkező riasztásokról és továbbítja azokat a felügyelőségek, valamint az érintett szervezeti egységek felé;
cg) fogadja a felügyelőségek által küldött, RAPEX-et érintő pozitív reakciókat és azokat kitöltött KPIR riasztási dokumentumként kezeli;
ch) elkészíti az NFH kezdeményezésű riasztási dokumentumokat.
d) Továbbítja az Európai Unió felé történő jelentési kötelezettségnek megfelelően kitöltött egyéb bejelentőlapokat (pl. biztonsági záradék).
e) Szakmailag irányítja a felügyelőségek munkáját, és szükség esetén szakmai támogatásként részt vesz azok tevékenységében a műszaki, könnyűipari és vegyipari termékek biztonságossága és a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelmét biztosító követelmények érvényre juttatásában. A szakmai irányítás keretében a műszaki, könnyűipari és a vegyipari termékek tekintetében:
ea) irányítja a termékbiztonsággal kapcsolatos ellenőrzéseket;
eb) irányítja az általános kereskedelmi működési feltételek teljesítésének ellenőrzését;
ec) irányítja a termékek jelölése, dokumentációi, kellékei és okmányai jogszabályoknak való megfelelőségének ellenőrzését;
ed) irányítja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat ellenőrzését a termékek vonatkozásában.
f) Előkészíti az országos és több megyét érintő piacfelügyeleti ellenőrzéseket. Ennek keretében:
fa) elkészíti az ellenőrzési és vizsgálati útmutatót;
fb) felkészítő értekezletet tart, melynek célja az ellenőrzés/vizsgálat részletes elméleti és gyakorlati szakmai ismertetése, a jelentések rendjének meghatározása.
g) Elemzi a felügyelőségek által készített jelentéseket és összeállítja az NFH ellenőrzési összefoglaló jelentését.
h) Szükség esetén szakmai segítséget nyújt a felügyelőségeknek a kifogásolt termékek értékelésében.
i) Elméleti és gyakorlati oktatásokat tart a felügyelők számára a termékkörökre vonatkozó műszaki előírásokról, azok változásairól.
j) Szakmai iránymutatást ad a felügyelőségek panasz ügyintézési tevékenységéhez, folyamatos szakmai konzultációt biztosít a felügyelőségeknek.
k) Intézkedést kezdeményez a felügyelőségeknél, az intézkedésre jogosult társhatóságoknál, amennyiben veszélyes termék forgalmazásáról szerez tudomást.
l) Irányítja a vámáruk ellenőrzésével kapcsolatos tevékenységet.
m) Szakmai kapcsolatot tart fenn a társhatóságokkal, a kijelölt tanúsító és vizsgáló intézetekkel, szakmai szervezetekkel.
n) Szakmai ismeretei alapján javaslatot tesz az Ellenőrzési és Vizsgálati Program piacfelügyeleti tárgyú témavizsgálatai vonatkozásában, valamint javaslatot tesz a soron kívüli ellenőrzésekre.
o) Szakmailag koordinálja a mintavételt.
p) Elkészíti a laboratóriumi vizsgálatok alapján nem megfelelő termékek értékelését, kockázatelemzését.
q) Szakvéleményt készít.
r) A magyarországi piacfelügyeleti hatóságokkal, illetve az azok irányítását ellátó minisztériumokkal együttműködve ellátja a 765/2008/EK rendelet 23. cikke szerinti „Általános információs támogatási rendszer”, az ICSMS nemzeti kapcsolattartói minőséggel összefüggő feladatokat. Ennek keretében különösen:
ra) koordinálja az ICSMS rendszer magyarországi bevezetését az NFH, a fogyasztóvédelmi felügyelőségek, valamint a többi piacfelügyeleti hatóság esetében, melynek során részt vesz a rendszer fenntartói által szervezett oktatásokon, megszervezi a hatósági kapcsolattartók oktatását, közreműködik az NFH és a fogyasztóvédelmi felügyelőségek munkatársainak oktatásában;
rb) kapcsolatot tart az ICSMS nemzetközi rendszeradminisztrátorával és a hatósági kapcsolattartókkal, melynek során fogadja a nemzetközi rendszeradminisztrátortól érkező utasításokat, és azokat továbbítja a hatósági kapcsolattartókon keresztül a felhasználók irányába, fogadja a hatósági kapcsolattartókon keresztül a felhasználóktól érkezett észrevételeket, valamint a rendszer használatával kapcsolatosan jelzett problémákat, és azokat továbbítja a nemzetközi rendszeradminisztrátor felé;
rc) részt vesz az Európai Bizottság által szervezett szakértői üléseken;
rd) a nemzeti kapcsolattartói minőséggel összefüggő feladatok mellett ellátja az NFH hatósági kapcsolattartói feladatait is, melynek keretében kapcsolatot tart az NFH és a fogyasztóvédelmi felügyelőségek felhasználóival.
s) A szakmai irányítás keretében kezdeményezi a termékek forgalmazásának korlátozásához szükséges eljárásokat a felügyelőségeknél.
t) Figyelemmel kíséri a veszélyes termékekkel kapcsolatos intézkedéseket, és megjelenteti a közleményeket.
u) Kezeli a KPIR rendszert, és a rendszerrel kapcsolatos szakmai információkat megküldi a felügyelőségeknek és az együttműködő szervezeti egységeknek (pl. Laboratóriumok, Stratégiai Kabinet).
v) Termékismertetőket és fogyasztói tájékoztató anyagokat készít, minőségi kifogással kapcsolatos vizsgálatokat végez a szakmai kapacitás függvényében, hatósági megkeresésre szakértői tevékenységet végez.
w) Részt vesz a területét érintő jogszabálytervezetek és -módosítások véleményezésében.
x) Figyelemmel kíséri az Európai Unió azon aktuális információit, szakmai állásfoglalásait, eseményeit, amelyek feladatkörét érintik, és szükség esetén tájékoztatja azokról a főigazgató-helyettest, a felügyelőségeket és az NFH szakmai szervezeti egységeit.
y) Tájékoztatást nyújt az NFH-hoz, a feladatkörébe tartozó témakörben érkező – áttételt nem igénylő – fogyasztói, illetve vállalkozói megkeresések esetén.
z) Szoros kapcsolatot és szakmai egyeztetést tart fenn a Hatósági és Jogi Főosztállyal, a Mechanikai és Villamos Laboratóriummal, valamint az Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriummal.
zs) Szoros kapcsolatot és szakmai egyeztetést tart fenn a Stratégiai Kabinettel. Ennek keretében:
zsa) kapcsolatot tart a felügyelőségekkel és támogatja a felügyelőségek piacfelügyeleti munkáját;
zsb) közreműködik a piacfelügyelettel kapcsolatos szakmai tárgyú nemzetközi megkeresések teljesítéséhez szükséges szakmai anyag összeállításában;
zsc) részt vesz a közösségi szakmai munkabizottságokban, és az ülések témájáról, napirendjéről és időpontjáról a meghívó megküldésével a Stratégiai Kabinetet, illetve az ülésen elhangzottakról és a tapasztalatokról az úti jelentés és az üléshez kapcsolódó dokumentumok megküldésével a főigazgató-helyettest, valamint a Stratégiai Kabinetet is tájékoztatja.
2.4. Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály
a) A Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály a főigazgató-helyettes közvetlen felügyelete alatt működő szervezeti egység, melyet a főosztályvezető irányít. A főosztályvezető távolléte esetén teljes körű általános helyettese a főosztályvezető-helyettes, amennyiben főosztályvezető-helyettes nem kerül kinevezésre, akkor a főosztályvezetőt távolléte, akadályoztatása esetén az általa kijelölt kormánytisztviselő helyettesíti, melynek rendjét a szervezeti egység ügyrendje tartalmazza.
b) A Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály szakmailag irányítja a felügyelőségek fogyasztóvédelmi célú ellenőrzéseit, összegzi az ellenőrzések tapasztalatait. Javaslatot tesz az éves Ellenőrzési és Vizsgálati Programmal kapcsolatban.
c) Irányítja a felügyelőségek szakmai munkáját a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelmét biztosító követelmények érvényre juttatásában.
d) Irányítja a szolgáltatások ellenőrzését (távollévők között kötött szerződések és az azok alapján nyújtott szolgáltatások, különös tekintettel az elektronikus kereskedelemre; elektronikus hírközlési szolgáltatások; gazdasági reklámtevékenység; utazási és utazást közvetítő szerződések és azok alapján nyújtott szolgáltatások; üzleten kívüli szerződések és azok alapján nyújtott szolgáltatások; az ingatlanok időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződések és azok alapján nyújtott szolgáltatások; idegenforgalmi szolgáltatások).
e) Irányítja a közszolgáltatások, közüzemi és közüzemi jellegű szolgáltatások, így földgáz, villamos energia, közműves ivóvízellátás és szennyvízelvezetés, távhőszolgáltatás, hulladékszállítás és -kezelés, tömegközlekedés, parkolás (a továbbiakban együtt: szakterületek) ellenőrzését.
f) Irányítja és részt vesz a szakterületek tekintetében a vonatkozó jogszabályok megtartásának ellenőrzésében, valamint az ezen területekkel kapcsolatos fogyasztói panaszok jogszabály szerinti ügyintézésében.
g) Irányítja az általános kereskedelmi működési feltételek ellenőrzését.
h) Irányítja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok ellenőrzését a szolgáltatások és egyes termékek, valamint a közszolgáltatások vonatkozásában.
i) Irányítja az élelmiszerek jelölésével kapcsolatos megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok ellenőrzését.
j) A szakterületet érintően ellátja a szolgáltatók által alkalmazott általános szerződési feltételek és üzletszabályzatok vizsgálatát és véleményezését, javaslatot tesz az érintett hatóságoknak és szolgáltatóknak az üzletszabályzatok és általános szerződési feltételek módosítására, indokolt esetben javaslatot tesz a Hatósági és Jogi Főosztálynak közérdekű kereset indításának kezdeményezésére.
k) A szakterületet érintően ellátja a minisztérium, illetve társhatóságok által megküldött jogszabálytervezetek és módosítások, valamint határozatok, szakmai anyagok véleményezését a jogszabályokban és együttműködési megállapodásokban foglaltaknak megfelelően, szükség esetén módosítási javaslatot tesz.
l) Előkészíti az országos és több megyét érintő fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket. Ennek keretében:
la) elkészíti az ellenőrzési útmutatót;
lb) szükség esetén felkészítő értekezletet tart, melynek célja az ellenőrzés részletes elméleti és gyakorlati szakmai ismertetése, a jelentések rendjének meghatározása.
m) Elemzi a felügyelőségek által készített jelentéseket és összeállítja az NFH ellenőrzési összefoglaló jelentését.
n) Szükség esetén szakmai segítséget nyújt a felügyelőségeknek a kifogásolt termékek/szolgáltatások értékelésében.
o) Szakmai iránymutatást ad a felügyelőségek panasz ügyintézési tevékenységéhez, folyamatos szakmai konzultációt biztosít a felügyelőségeknek.
p) Elméleti és gyakorlati oktatásokat tart a felügyelők számára a szolgáltatásokra és egyes termékekre vonatkozó előírásokról, azok változásairól.
q) Intézkedést kezdeményez a felügyelőségeknél, amennyiben szakterületeit érintő, a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörébe tartozó jogsértésről szerez tudomást.
r) Kapcsolatot tart a szakterületekhez tartozó szakhatóságok és társadalmi szervezetek munkatársaival.
s) A szakterületeket érintően javaslatot tesz és közreműködik az Ellenőrzési és Vizsgálati Program összeállításában, valamint javaslatot tesz a soron kívüli ellenőrzésekre.
t) Részt vesz a hazai szakmai munkabizottságokban.
u) Figyelemmel kíséri az Európai Unió azon aktuális információit, szakmai állásfoglalásait, eseményeit, amelyek a Főosztály feladatkörét érintik, és szükség esetén tájékoztatja azokról a főigazgató-helyettest, a felügyelőségeket és az NFH szakmai szervezeti egységeit.
v) Fogyasztói/vállalkozói tájékoztató anyagokat készít a feladatkörébe tartozó szolgáltatási területet érintő témakörben.
w) Tájékoztatást nyújt az NFH-hoz, a feladatkörébe tartozó szolgáltatási területet érintő témakörben érkező – áttételt nem igénylő – fogyasztói, illetve vállalkozói megkeresések esetén.
x) Szoros kapcsolatot és szakmai egyeztetést tart fenn a Hatósági és Jogi Főosztállyal.
y) Szoros kapcsolatot és szakmai egyeztetést tart fenn a Stratégiai Kabinettel. Ennek keretében:
ya) a Stratégiai Kabinettel szorosan együttműködve közreműködik a 2006/2004/EK rendelet (CPC rendelet) végrehajtásával összefüggő, szakterületét érintő szakmai feladatok (így különösen CPC Sweep Day előkészítése és lefolytatása, szakmai tárgyú megkeresések teljesítéséhez szükséges szakmai munkaanyag összeállítása, segítségnyújtás határon átnyúló, tájékoztatást kérő megkeresések intézéséhez, részvétel szakmai tárgyú projektekben és workshopokon stb.) ellátásában;
yb) a Stratégiai Kabinettel szorosan együttműködve közreműködik az ICPEN végrehajtásával összefüggő, szakterületét érintő szakmai feladatok (így különösen ICPEN Sweep Day előkészítése és lefolytatása, szakmai tárgyú megkeresések teljesítéséhez szükséges szakmai munkaanyag összeállítása, részvétel szakmai tárgyú projektekben és workshopokon stb.) ellátásában;
yc) a Stratégiai Kabinettel szorosan együttműködve közreműködik a CPC és ICPEN melletti egyéb – szakterületét érintő – szakmai tárgyú nemzetközi megkeresések teljesítéséhez szükséges szakmai anyagok összeállításában;
yd) önkéntes alapon részt vesz a közösségi szakmai projektekben, és az ülések témájáról, napirendjéről és időpontjáról a meghívó megküldésével a Stratégiai Kabinetet, illetve az ülésen elhangzottakról és a tapasztalatokról az úti jelentés és az üléshez kapcsolódó dokumentumok megküldésével a főigazgató-helyettest, valamint a Stratégiai Kabinetet is tájékoztatja.
2.5. Élelmiszer és Vegyipari Laboratórium
a) Az Élelmiszer és Vegyipari Laboratórium – osztályként funkcionáló – a főigazgató-helyettes felügyelete alatt, az osztályvezető (laboratórium-vezető) irányításával működő szervezeti egység. Az Élelmiszer és Vegyipari Laboratórium részletes tevékenységét, vizsgálatait és munkájának szabályozását a Minőségirányítási Kézikönyv tartalmazza.
b) Az Élelmiszer és Vegyipari Laboratórium elvégzi a piacfelügyeleti és fogyasztóvédelmi ellenőrzésekhez szükséges laboratóriumi vizsgálatokat az NFH illetékes egységeivel és a felügyelőségekkel történő előzetes egyeztetés szerint.
c) Feladata élelmiszeripari-, dohányipari-, kozmetikai-, háztartás-vegyipari termékek, festékek és lakkok, gyermekjátékszerek, gyermekápolási cikkek és műanyag termékek, fából készült termékek, textilipari termékek, bőrrel érintkező anyagok és egyéb termékek vizsgálata.
d) A vizsgálati eredményekről vizsgálati jegyzőkönyvet bocsát ki, szükség esetén a vizsgálati eredményeket véleményezi.
e) Termék-összehasonlító vizsgálatokat végez.
f) Minőségi és biztonsági kifogással kapcsolatos vizsgálatokat végez a szakmai kapacitás függvényében.
g) Szabad kapacitásának függvényében külső megbízásra vizsgálatokat végez és szakértői véleményt ad.
h) Az adatbázisban nyilvántartandó adatokat a KPIR rendszerbe juttatja.
i) Elvégzi a dohányipari termékek nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat.
j) Jogszabályi kijelölés alapján monitoring rendszerben végzi egyes festékipari termékek illékony komponenseinek meghatározását, valamint rendszeresen ellenőrzi a hazai forgalomban fellelhető cigaretták esetén a kátrány-, nikotin- és szén-monoxid hozamot.
k) Az Élelmiszer és Vegyipari Laboratórium a saját kezdeményezésű vizsgálatok esetében – a laboratóriumi vizsgálatok elvégzésén túlmenően – elkészíti a mintavételi útmutatót, koordinálja a mintavételt, valamint a vizsgálati eredményekről összefoglaló anyagot és jelentést készít.
l) A Piacfelügyeleti Főosztállyal szorosan együttműködve közreműködik a RAPEX rendszer végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátásában.
m) Az akkreditált státusz biztosításához folyamatosan fenntartja és fejleszti a minőségirányítási rendszerét.
n) A tevékenységi köréhez tartozó témákban szakmai anyagot készít a szakmai rendezvényekre, kiállításokra, konferenciákra, valamint a fogyasztók tájékoztatása céljából.
o) Külső felkérésre, vezetői jóváhagyás alapján szakmai anyagot készít.
p) Részt vesz az NFH jogszabálytervezeteket, jogszabály-módosításokat véleményező tevékenységében, szükség esetén jogszabály-módosítást kezdeményez.
q) Szakmai kapcsolatot tart fenn a társhatóságokkal, a kijelölt tanúsító és vizsgáló intézetekkel, szakmai szervezetekkel.
r) Elvégzi a hazai és a külföldi társhatóságokkal kötött együttműködési megállapodásokban meghatározott feladatokat.
s) Hatósági megkeresésre szakértői tevékenységet végez.
t) Kijelölés alapján részt vesz az Európai Unió szakmai munkacsoportjainak ülésein és elvégzi az ott kapott feladatokat.
u) Kijelölés alapján ellátja az EU Bizottságtól érkező, tagállamra háruló feladatokat, felső vezetői jóváhagyást követően közös projektekben vesz részt és felkérésre véleményezi a küldött szabványokat, jogszabály-tervezeteket és egyéb szakmai anyagokat.
v) Részt vesz a fogyasztók oktatásával összefüggő feladatok ellátásában.
w) Közreműködik a felügyelőségek munkatársainak szakmai továbbképzésében.
x) Részt vesz az éves Ellenőrzési és Vizsgálati Program összeállításában.
2.6. Mechanikai és Villamos Laboratórium
a) A Mechanikai és Villamos Laboratórium – osztályként funkcionáló – a főigazgató-helyettes felügyelete alatt, az osztályvezető (laboratórium-vezető) irányításával működő szervezeti egység. A Mechanikai és Villamos Laboratórium részletes tevékenységét, vizsgálatait és munkájának szabályozását a Minőségirányítási Kézikönyv tartalmazza.
b) A Mechanikai és Villamos Laboratórium elvégzi a piacfelügyeleti és fogyasztóvédelmi ellenőrzésekhez szükséges laboratóriumi vizsgálatokat az NFH illetékes szervezeti egységeivel történő előzetes egyeztetés szerint.
c) Feladata háztartási villamos készülékek, audió, videó és hasonló elektronikus készülékek, villamos motoros kéziszerszámok, lámpatestek, játékok, gyermekápolási cikkek, szerelvények és egyéb termékek vizsgálata. A vizsgálati eredményekről vizsgálati jegyzőkönyvet bocsát ki, a vizsgálati eredményeket véleményezi.
d) Termék összehasonlító vizsgálatokat végez.
e) Minőségi kifogással kapcsolatos vizsgálatokat végez a szakmai kapacitás függvényében.
f) Szabad kapacitásának függvényében külső megbízásra vizsgálatokat végez és szakértői véleményt ad.
g) Az adatbázisban nyilvántartandó adatokat a KPIR rendszerbe juttatja.
h) Fenntartja és fejleszti a minőségirányítási rendszerét.
i) A tevékenységi köréhez tartozó témákban szakmai anyagot készít a szakmai rendezvényekre, kiállításokra, konferenciákra, valamint a fogyasztók tájékoztatása céljából.
j) Külső felkérésre, vezetői jóváhagyás alapján szakmai anyagot készít.
k) Részt vesz az NFH jogszabálytervezeteket, jogszabály-módosításokat véleményező tevékenységében, szükség esetén jogszabály-módosítást kezdeményez.
l) Szakmai kapcsolatot tart fenn a társhatóságokkal, a kijelölt tanúsító és vizsgáló intézetekkel, szakmai szervezetekkel.
m) Közreműködik a felügyelőségek munkatársainak szakmai továbbképzésében.
n) Hatósági megkeresésre szakértői tevékenységet végez.
o) Elvégzi a hazai és a külföldi társhatóságokkal kötött együttműködési megállapodásokban meghatározott feladatokat.
p) Ellátja az Európai Unió Bizottságától érkező, tagállamra háruló feladatokat, felső vezetői jóváhagyást követően közös projektekben vesz részt és felkérésre véleményezi a küldött szabványokat, jogszabály-tervezeteket és egyéb szakmai anyagokat.
q) Részt vesz az iskolai és az iskolán kívüli oktatásokban.
r) A Mechanikai és Villamos Laboratórium által kezdeményezett vizsgálatok esetében elkészíti a vizsgálati útmutatót, valamint a vizsgálati eredményekről összefoglaló anyagot és jelentést készít.
s) A Piacfelügyeleti Főosztállyal szorosan együttműködve közreműködik a RAPEX rendszer végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátásában.
t) Részt vesz az éves Ellenőrzési és Vizsgálati Program összeállításában.
II. AZ NFH SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ENGEDÉLYEZETT LÉTSZÁMA

Főigazgató

1

Főigazgató-helyettes

1

Szervezeti egység

Létszám (fő)

Főigazgatói Titkárság

11

Gazdasági Főosztály

13

Európai Fogyasztói Központ

5

Stratégiai Kabinet

13

Hatósági és Jogi Főosztály

29

Piacfelügyeleti Főosztály

18

Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály

20

Élelmiszer és Vegyipari Laboratórium

15

Mechanikai és Villamos Laboratórium

8

5. függelék

VAGYONNYILATKOZAT-TÉTELI KÖTELEZETTSÉGGEL JÁRÓ MUNKAKÖRÖK

Munkakörök

Vagyonnyilatkozat-tétel gyakorisága

Főigazgató

Az NGM Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott gyakorisággal

Főigazgató-helyettes

Ötévente

Gazdasági vezető

Ötévente

Főosztályvezető

Ötévente

Főosztályvezető-helyettes

Ötévente

Osztályvezető

Ötévente

Hatósági és Jogi Főosztályának másodfokú döntések meghozatalában közreműködő kormánytisztviselői

Ötévente

Közbeszerzési eljárásban közreműködő, illetve a költségvetési és egyéb pénzeszközökkel, az állami vagyonnal való gazdálkodás tekintetében döntési jogosultsággal rendelkező, illetőleg a pénzeszközök felhasználására, valamint a gazdálkodás ellenőrzésére jogosult kormánytisztviselő

Ötévente

6. függelék51

1

Az utasítást a 36/2015. (XI. 19.) NFM utasítás 3. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2015. november 20. napjával.

2

A 4. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

A melléklet 2. §-a a 10/2012. (IV. 5.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

4

A melléklet 2. § k) pontja a 42/2012. (XII. 7.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

5

A melléklet 2. § l) pontja a 42/2012. (XII. 7.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

6

A melléklet 2. § v) pontja a 42/2012. (XII. 7.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

7

A melléklet 5. §-a a 10/2012. (IV. 5.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

8

A melléklet 6. §-a a 42/2012. (XII. 7.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

9

A melléklet 10. § (1) bekezdése a 10/2012. (IV. 5.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

10

A melléklet 11. § (1) bekezdése a 10/2012. (IV. 5.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

11

A melléklet 11. § (1) bekezdés c) pontját a 12/2013. (VI. 25.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

12

A melléklet 11. § (1) bekezdés e) pontját a 12/2013. (VI. 25.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

13

A melléklet 11. § (2) bekezdése a 12/2013. (VI. 25.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

14

A melléklet 11. § (3) bekezdését a 12/2013. (VI. 25.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

15

A melléklet 12. § (2) bekezdése a 10/2012. (IV. 5.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

16

A melléklet 12. § (3) bekezdése a 10/2012. (IV. 5.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

17

A melléklet 12/A. §-t megelőző alcímét a 12/2013. (VI. 25.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

18

A melléklet 12/A. §-át a 12/2013. (VI. 25.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

19

[A melléklet 13. § g) pontjának a 12/2013. (VI. 25.) NGM utasítás 1. §-ával elrendelt módosítása, amely szerint a „közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvényben (a továbbiakban: Kttv.)” szövegrész helyébe „Kttv.” szöveg lép, nem vezethető át.]

20

A melléklet 14. § e) pontja a 12/2013. (VI. 25.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

21

A melléklet 14. § f) pontját a 42/2012. (XII. 7.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

22

A melléklet 14. § g) pontját a 42/2012. (XII. 7.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

23

A melléklet 15. § a) pontja a 12/2013. (VI. 25.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

24

A melléklet 15. § b) pontja a 12/2013. (VI. 25.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

25

A melléklet 15. § j) pontját a 12/2013. (VI. 25.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

26

A melléklet 15. § x) pontját a 12/2013. (VI. 25.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

27

A melléklet 15. § y) pontját a 12/2013. (VI. 25.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

28

A melléklet 16. § i) pontját a 12/2013. (VI. 25.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

29

A melléklet 18. §-a a 10/2012. (IV. 5.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

30

A melléklet 18. § (1) bekezdése a 12/2013. (VI. 25.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

31

A melléklet 20. § (1) bekezdése a 12/2013. (VI. 25.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

32

A melléklet 20. § (3) bekezdés n) pontját a 12/2013. (VI. 25.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

33

A melléklet 22. § (3) bekezdés i) pontját a 12/2013. (VI. 25.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

34

A melléklet 23. § (1) bekezdése a 42/2012. (XII. 7.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

35

A melléklet 24. §-át megelőző alcím a 42/2012. (XII. 7.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

36

A melléklet 24. § (1) bekezdése a 42/2012. (XII. 7.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

37

A melléklet 24. § (2) bekezdése a 42/2012. (XII. 7.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

38

[A melléklet 25. § (1) bekezdésében a 42/2012. (XII. 7.) NGM utasítás 1. §-ával elrendelt módosítás, amely szerint a „Kjtv., a Ktv., a munkavállalók feladatait a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény” szövegrész helyébe a „Kttv., a munkavállalók feladatait a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény” lép, nem vezethető át.]

39

A melléklet 25. § (5) bekezdését a 12/2013. (VI. 25.) NGM utasítás 1. §-a iktatta be.

40

A melléklet 33. § (2) bekezdése a 10/2012. (IV. 5.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

41

A melléklet 34. § (2) bekezdése a 12/2013. (VI. 25.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

42

A melléklet 34. § (3) bekezdése a 10/2012. (IV. 5.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

43

A melléklet 35. § (1) bekezdés b) pontja a 10/2012. (IV. 5.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

44

A melléklet 36. § (1) bekezdés a) pontja a 12/2013. (VI. 25.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

45

A melléklet 36. § (2) bekezdése a 12/2013. (VI. 25.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

46

A melléklet 40. § (2) bekezdése a 10/2012. (IV. 5.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

47

A melléklet 1. függeléke a 42/2012. (XII. 7.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

48

A melléklet 2. függeléke a 12/2013. (VI. 25.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

49

A 3. függelék a 42/2012. (XII. 7.) NGM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

50

A melléklet 4. függeléke a 12/2013. (VI. 25.) NGM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

51

A melléklet 6. függelékét a 10/2012. (IV. 5.) NGM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére