• Tartalom

28/2011. (V. 26.) OGY határozat

28/2011. (V. 26.) OGY határozat

népi kezdeményezésről1

2011.05.26.

Az Országgyűlés az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény rendelkezései szerint megtárgyalta az „A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény – a továbbiakban: kisebbségi törvény – 61. § (2) bekezdésének értelmében alulírott magyar állampolgárok kijelentjük, hogy a magyarországi bunyevác kisebbséghez tartozunk és a kisebbségi törvényben foglalt feltételeknek megfelelünk. Kérjük a Tisztelt Országgyűlést, hogy a kisebbségi törvény alapján a bunyevác népcsoportot ismerjék el nemzeti kisebbségként, és a hivatkozott törvény 61. § (1) bekezdésében a „Magyarországon honos népcsoportok” felsorolását a bunyevác kisebbségi népcsoporttal egészítse ki.” tárgyú népi kezdeményezést, s arról a 2011. május 16-i ülésén a következők szerint döntött:
Az Országgyűlés a népi kezdeményezésben foglaltakkal nem ért egyet.
1

A határozatot az Országgyűlés a 2011. május 16-i ülésnapján fogadta el.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére