• Tartalom

32/2011. (III. 18.) HM utasítás

32/2011. (III. 18.) HM utasítás

a Honvédelmi Minisztérium mint intézmény Szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje kiadásáról1

2011.02.28.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 98. § (1) bekezdése alapján a Honvédelmi Minisztérium mint intézmény belső kontrollrendszerének részét képező Szabálytalanságok kezelése eljárásrendjének kiadásáról az alábbi utasítást adom ki:

1. § Az utasítás hatálya kiterjed a Honvédelmi Minisztériumra, a honvédelmi miniszter közvetlen alárendeltségébe, közvetlen és fenntartói irányítása, valamint felügyelete alá tartozó szervezetekre, valamint a Magyar Honvédség feladatellátásban érintett katonai szervezeteire.

2. § A Honvédelmi Minisztérium mint intézmény belső kontrollrendszerének részét képező Szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjét a jelen utasítás mellékleteként kiadom.

3. § Az utasítás hatálya alá tartozó honvédelmi szervezetek vezetői az utasítás hatálybalépését követő 60 napon belül tekintsék át az eljárásrend 1. számú függelékében felsorolt szabályozókat, és a felelősségi körükbe tartozó szabályozók esetében intézkedjenek a szabályozó felülvizsgálatára, szükség szerinti módosítására.

4. § Ez az utasítás az aláírása napján lép hatályba.

Melléklet a 32/2011. (III. 18.) HM utasításhoz


SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE
(„Honvédelmi Minisztérium igazgatása” belső kontrollrendszer)

Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 156. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a „Honvédelmi Minisztérium mint intézmény” (a továbbiakban: Honvédelmi Minisztérium) működése során előforduló szabálytalanságok kezelésére a jelen szabályzatban meghatározott eljárásrendet kell alkalmazni.

I.

Az eljárásrend kialakításával kapcsolatos általános felelősségi szintek:
A 87/2010. (X. 6.) HM utasítással kiadott Honvédelmi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatában (a továbbiakban: HM SZMSZ) foglaltak alapján a Honvédelmi Minisztérium szabálytalansági felelősi feladatait a HM Kontrolling és Szabályozási Főosztály (a továbbiakban: HM KSZF) főosztályvezetője látja el.
A Szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjét a HM KSZF dolgozza ki.
Az eljárásrend tartalmazza a Honvédelmi Minisztérium működési rendjében, a költségvetési gazdálkodás bármely gazdasági eseményében, az egyes műveletekben előforduló, valamely normától, belső rendelkezéstől, felettesi utasítástól, elöljárói parancstól való eltérés esetén a vezetők, illetve a beosztott állomány által alkalmazandó eljárási rendet és szabályokat az alábbiak szerint:

II.

1. A szabálytalanság fogalma
Jelen szabályzat alkalmazásában a szabálytalanság: az államháztartás működési rendjében a költségvetési gazdálkodás bármely gazdasági eseményében, az egyes műveletekben előforduló, valamely normától (jogszabály, közjogi szervezetszabályozó eszköz), valamint felettesi utasítástól, vagy elöljárói parancstól való eltérés. Így ide tartoznak mindazon tevékenységek, mulasztások, hiányosságok, amelyek büntető-, szabálysértési, fegyelmi vagy kártérítési eljárás megindítására okot adó cselekménynek minősülnek.

2. A szabálytalanságok alapesetei
– Szándékosan okozott szabálytalanság: félrevezetés, csalás, sikkasztás, megvesztegetés, szándékosan okozott szabálytalan kifizetés.
– Nem szándékosan okozott szabálytalanság: figyelmetlenségből, hanyagságból, pontatlan nyilvántartásból stb. származó szabálytalanság.

3. A szabálytalanságok kialakulásának megelőzését szolgálja
– a szervezet gazdálkodásának jogszabályoknak megfelelő megvalósítása;
– a szabályozottság és a szabályok betartásának folyamatos figyelemmel kísérése;
– a szabálytalanságok esetén születő intézkedések hatékonysága.

4. A szabálytalanságokkal kapcsolatos intézkedések általános célja
– a szabálytalanságok kialakulásának megakadályozása (megelőzés);
– a jogszerű állapot helyreállítása (a hibák, hiányosságok, tévedések korrigálása);
– a tapasztalatok feldolgozása és beépítése a belső kontrollrendszerbe és a belső szabályozókba;
– a felelősség megállapítása, a szankcionálás.

4.1. A szabálytalanságok megelőzése érdekében
A Honvédelmi Minisztérium személyi állománya – saját munkakörét és személyét illetően – köteles megismerni és betartani a gazdálkodással összefüggő jogszabályokat, közjogi szervezet szabályozó eszközöket.
A gazdálkodást érintő jogszabályok, a fejezetszintű, valamint a helyi belső rendelkezések kiadásakor; illetve jelentősebb módosításuk esetén az egységes értelmezést és alkalmazást elősegítő feldolgozásuk érdekében – témakörétől függően – a szervezeti egység szintű továbbképzéseken (értekezleteken), illetve a HM Közgazdasági és Pénzügyi Hivatal érintett szervezeti egységeinek vezetői részéről saját hatáskörben szervezett továbbképzések keretében kell végrehajtani.

5. A szabálytalanságok észlelése és kezelése a belső kontroll rendszerében:
5.1. A szabálytalanságok észlelése
A szabálytalanságok észlelése a belső kontrollrendszerben történhet:
– a Honvédelmi Minisztérium beosztott személyi állománya;
– a Honvédelmi Minisztérium egyes szervezeti egységeinek vezetői;
– a Honvédelmi Minisztérium vezetői;
– a HM Belső Ellenőrzési Hivatal (a továbbiakban: HM BEH) által végzett államháztartási belső ellenőrzés, illetve
– a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) részéről végzett kormányzati ellenőrzés, valamint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) részéről végzett külső ellenőrzés által.

5.2. A szabálytalanságok kezelése a belső kontroll rendszerében

5.2.1. A Honvédelmi Minisztérium beosztott személyi állománya részéről észlelt szabálytalanság kezelése
Amennyiben a szabálytalanságot a személyi állomány beosztott tagja követte el, s azt maga észleli (önellenőrzés), köteles a jogszerű állapot elérése érdekében eljárni. Amennyiben a szabálytalanság megszüntetése már a hatáskörét meghaladja, köteles haladéktalanul értesíteni – a szolgálati út betartásával – az intézkedésre jogosult vezetőt.
Amennyiben a személyi állomány beosztott tagja által elkövetett szabálytalanságot a szervezeti egységen belüli más beosztott észleli, köteles a tényre az elkövető figyelmét felhívni, és ha a figyelemfelhívás eredménytelen volt, a szervezeti egység vezetőjét értesíteni.
Amennyiben az állományilletékes szervezeti egység vezetője az adott ügyben érintetté válik, a beosztott személyi állomány tagja a munkaköri leírásban (katona esetében, továbbá a Magyar Honvédség Szolgálati Szabályzatában), illetve a HM SZMSZ-ben rögzített szabályok szerint köteles eljárni.
Amennyiben az értesített szervezeti egység vezetője megalapozottnak találja a szabálytalanságot, a feladat- és hatásköri, illetve felelősségi rendnek megfelelően intézkedik a szabálytalanság korrigálására, megszüntetésére, illetve hatáskör hiányában az ügyet köteles jelenteni a közvetlen felettes, elöljáró HM vezető részére, aki gondoskodik a megfelelő intézkedések megtételéről, illetve indokolt esetben a szükséges eljárások megindításáról.

5.2.2. A Honvédelmi Minisztérium szervezeti egységeinek vezetői részéről észlelt szabálytalanság kezelése
Amennyiben a szabálytalanságot egy szervezeti egység vezetője észleli, a feladat- és hatásköri, illetve felelősségi rendnek megfelelően köteles intézkedni a szabálytalanság megszüntetésére, a jogszerű állapot helyreállítására, illetve hatáskör hiányában köteles az ügyet jelenteni a közvetlen felettes, elöljáró HM vezető részére.
Amennyiben az értesített HM vezető megalapozottnak találja a szabálytalanságot, a feladat- és hatásköri, illetve felelősségi rendnek megfelelően intézkedik a szabálytalanság korrigálására, megszüntetésére, illetve hatáskör hiányában az ügyet köteles jelenteni a felettes, elöljáró HM vezető részére, aki gondoskodik a megfelelő intézkedések megtételéről, illetve indokolt esetben a szükséges eljárások megindításáról.
Amennyiben a közvetlen felettes, elöljáró HM vezető az ügyben annak ellenére sem intézkedik, hogy a szabálytalanság elkövetésében érintett, az ő felettesét, elöljáróját, illetve a szabálytalanság megszüntetésére közvetlenül jogosult más szerv, szervezeti egység vezetőjét, a szolgálati út betartásával kell egyidejűleg értesíteni.

5.2.3. A Honvédelmi Minisztérium vezetői által észlelt szabálytalanság kezelése
A Honvédelmi Minisztérium vezetői az általuk közvetlenül észlelt szabálytalanság megalapozottsága esetén az ügyben érintett vezető felé a hatáskörükbe tartozó esetben intézkedést hoznak, illetve a jogszabályban rögzített esetekben gondoskodnak a szükséges eljárás (büntető-, szabálysértési, fegyelmi, kár-) megindításáról.

5.3. A belső ellenőr, illetve a belső ellenőrzési vezető részéről észlelt szabálytalanság kezelése
A Honvédelmi Minisztériumban az államháztartási belső ellenőrzési feladatokat – a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ber.) 4. § (1)–(3) és (5) bekezdése, valamint a HM Belső Ellenőrzési Hivatal költségvetési szerv alapításáról szóló 24/2010. (XII. 3.) HM határozatban előírtakra figyelemmel – a fejezetszintű központi ellenőrzési szervezet, a HM BEH látja el.
A HM BEH a Honvédelmi Minisztérium államháztartási belső ellenőrzése során észlelt szabálytalanság esetén – a Ber., illetve a HM fejezet államháztartási belső ellenőrzési rendjének szabályairól, és a HM fejezet egységes államháztartási belső ellenőrzési kézikönyvének kiadásáról szóló 81/2007. (HK 15.) HM utasítás (a továbbiakban: Utasítás) előírásaival összhangban köteles eljárni.
A HM BEH által a Honvédelmi Minisztérium államháztartási belső ellenőrzése során észlelt szabálytalanság gyanúja esetén az Áht. 121/A. § (9) bekezdése, illetve a Ber. 12. § f) pontjában foglaltakra tekintettel a HM BEH igazgató köteles az illetékes HM vezetőt haladéktalanul tájékoztatni, és a megfelelő eljárások megindítására javaslatot tenni.
A Honvédelmi Minisztérium szervezeti egysége vezetőjének, illetve a Honvédelmi Minisztériumnak közvetlenül alárendelt honvédelmi szerv vezetőjének érintettsége esetén a honvédelmi miniszter a Ber. 2. § g) pontja értelmében köteles gondoskodni a megfelelő intézkedések meghozataláról, illetve az eljárások megindításáról, ez azonban az államháztartási belső ellenőrzés lezárását nem befolyásolhatja.
A HM BEH által végrehajtott államháztartási belső ellenőrzés lezárására a Ber. 28. §-ában, illetve az Utasítás 11. § (11)–(15) bekezdéseiben foglaltak szerint a HM által jóváhagyott ellenőrzési jelentés megküldésével kerül sor. Az ellenőrzési jelentés vezetői összefoglalójában szereplő ellenőri javaslatok képezik az alapját a feltárt szabálytalanságok megszüntetését célzó „Intézkedési terv” elkészítésének, amelyet a HM elrendelésnek megfelelően az ellenőrzési jelentésben megjelölt vezető(k) köteles(ek) elkészíteni az egyes feladatok végrehajtásáért felelős vezető, a kidolgozó és együttműködő szervek, valamint a végrehajtás határidejének megjelölésével. Az „Intézkedési terv” kidolgozásának, véleményeztetésének és jóváhagyásra történő felterjesztésének eljárásrendjét a Ber. 17. § (1) bekezdés d) pontja, a 29–30. §-ai, valamint az Utasítás 11. § (17) bekezdése rögzíti.
Az érintett szervezet, szervezeti egység vezetője a honvédelmi miniszter hatáskörében jóváhagyásra kerülő „Intézkedési terv”-ben elrendelt feladatokat köteles teljesíteni, illetve végrehajtatni annak érdekében, hogy az államháztartási belső ellenőrzés megállapításai alapján feltárt szabálytalanság megszüntetésre kerüljön.

5.4. A külső ellenőrző szerv (ÁSZ, KEHI) részéről észlelt szabálytalanság kezelése
A büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság gyanúja esetén az ellenőrző szerv a működését szabályozó törvény, rendelet alapján jár el.
A külső ellenőrző szervek megállapításait, a szabálytalanságok megszüntetésére vonatkozó javaslatait az érintett külső ellenőrző szerv vezetője által lezárt ellenőrzési jelentés tartalmazza.
A külső ellenőrzés tárgya, hatóköre, illetve a szabálytalanságra vonatkozó megállapításai jellegének függvényében, a fejezet szintjén, a honvédelmi miniszter által jóváhagyott „Intézkedési terv” alapján kerül sor a külső ellenőrzés által felvetett szabálytalanságok megszüntetésére.
A külső ellenőrző szervezetek fejezetet érintő – általában több HM szerv feladat- és hatáskörére kiterjedő – ellenőrzéseinek koordinációja – a szervezési, a véleményezési, valamint az intézkedési tervek kidolgozása, véleményeztetése, jóváhagyatása, továbbá az ellenőrzések során tett javaslatok hasznosulásának nyomon követését biztosító miniszteri tájékoztatások összeállítása tekintetében – az Utasítás 8. § i) és j) pontjai értelmében miniszteri feladatszabás alapján a HM BEH feladatkörében történik. A HM BEH részére a HM szervek vezetői a szakterületüket érintően a szükséges együttműködést kötelesek biztosítani.

6. A szükséges intézkedések, eljárások meghatározása
A szabálytalanság okainak feltárására, a szabályos működés helyreállítására kiadott belső rendelkezések, illetve az érintett szervezeti egység vezetője által közvetlenül megszabott utasítások a szabálytalan működés megszüntetésére irányulnak.
Amennyiben az okok feltárása szélesebb körű vizsgálatot igényel, az illetékes HM vezető vizsgálót vagy vizsgáló bizottságot jelöl ki.
Az okok feltárása után a szabályos működés helyreállítását a gazdálkodó szervezet vezetője a belső szabályok (működést szabályozó okmányok) szükséges módosításával egyidejűleg rendeli el.
A szabálytalan működés megszüntetésére az illetékes szervezeti egység vezetője közvetlenül utasítja az érintett beosztású személy(eke)t.
Amennyiben vélelmezhető, hogy a szabálytalanságot fegyelmi vétség, károkozás, szabálysértés vagy bűncselekmény okozta, a szükséges eljárás megindítására munkáltató jogkörrel rendelkező vezető közvetlenül intézkedik.

7. A tett intézkedések, eljárások nyomon követése
Az érintett vezető nyomon követi az általa elrendelt vizsgálatokat, a döntései alapján tett intézkedések végrehajtását, a megindított eljárások helyzetét, a kijelölt vizsgáló, illetőleg vizsgáló bizottság működését, továbbá figyelemmel kíséri az általa elrendelt intézkedések, illetve a vizsgálatok során tett javaslatok érvényesülését.
Az illetékes HM vezető a tapasztalatokat összegezve, más hasonló szabálytalanságok megelőzésének érdekében:
– intézkedik az érintett szervezeti egység vezetője felé a vezetési tevékenység elősegítésére,
– kezdeményezi a HM BEH felé az államháztartási belső ellenőrzés megfelelő irányú kiterjesztését, valamint
– szükség szerint elrendeli az érintett személyi állomány oktatását az adott témában.

8. A feltárt szabálytalanságok, a tett intézkedések nyilvántartása, elemzése
A szabálytalansági felelős HM KSZF feladatkörébe tartozik a feltárt szabálytalanságok és a kapcsolódó intézkedések koordinálása érdekében a feltárt szabálytalanságokról a naprakész, pontos (a jelen szabályzat 3. számú függelékében megtalálható) nyilvántartás vezetésének megszervezése, biztosítása.
A szabálytalanságokkal kapcsolatosan köteles biztosítani minden írásos dokumentum – különösen a feltárást rögzítő, az intézkedések végrehajtását, illetőleg az eljárások lefolytatását bizonyító iratok – nyilvántartását és megőrzését, a vezető részére a nyomon követést célzó összegző jelentések elkészítését.
A személyes érintettséget feltételező eljárási iratokat a vonatkozó szabályok szerint a HM Humánpolitikai Főosztálynál kell nyilvántartani és megőrizni.

9. A szabálytalanságok megelőzése érdekében végzett értékelés
A HM közigazgatási államtitkára a Honvédelmi Minisztérium vezetőjeként a szabálytalanságok megakadályozása érdekében legalább évente egy alkalommal értékeli az egyes főfolyamatok és azok részfolyamatainak működését a folyamatgazdák beszámoltatása alapján.
A HM közigazgatási államtitkára a belső kontrollrendszer működésének értékelésekor figyelembe veszi az államháztartási belső ellenőrzést végző HM BEH, valamint a külső ellenőrző szervek (ÁSZ, KEHI) megállapításait is.
Az értékelés során áttekintésre kerül:
– a feladatellátásnál mennyire tudatos a belső kontroll tevékenység;
– a belső kontrollrendszer fejlesztése, javítása megfelelő ütemben történik-e, kellő eredményességgel történik-e a feltárt szabálytalanságok kezelése;
– az ellenőrzési tapasztalatok nem utalnak-e olyan területekre, ahol a belső kontrollrendszer nem került kialakításra;
– a belső kontrollrendszerhez kapcsolódóan megfelelőek-e a kialakított ellenőrzési nyomvonalak;
– a belső kontrollrendszer szabályzatának betartására kellő figyelmet fordítanak-e.

10. A belső kontrollrendszerrel (szabálytalanságok kezelése) kapcsolatos jelentések, beszámolók
A Honvédelmi Minisztérium államháztartási belső ellenőrzési vezetője az éves államháztartási belső ellenőrzési jelentésben köteles számot adni a Ber. 31. § (3) bekezdés
– ad) alpontja alapján az ellenőrzések során büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság gyanúja kapcsán tett jelentések számáról, továbbá
– ae) alpontja alapján a belső kontrollrendszer szabályszerűségének, gazdaságosságának, hatékonyságának és eredményességének növelése, javítása érdekében tett fontosabb javaslatairól.
ba) alpontja értelmében az intézkedési tervek megvalósításáról a Ber. 12. § n) pontjában meghatározott nyilvántartási rendszer alapján, figyelembe véve a Ber. 29/A. § (4)–(5) bekezdéseiben foglaltakat.

A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje keretében feltárt hibák a „HM Igazgatása”-ra vonatkozó összesített nyilvántartását és a tevékenység eredményével, tapasztalataival kapcsolatos összesített értékelő jelentést a HM KSZF készíti el az érintett HM szervek a tárgyévet követő év január 31-ig történő adatszolgáltatásai alapján. Az összesített nyilvántartást és beszámolójelentést a HM közigazgatási államtitkára hagyja jóvá.

1. számú függelék a Szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjéhez


A Honvédelmi Minisztérium mint intézmény működését meghatározó hatályos szabályozók

Fsz.

Tárgy

1.

A Honvédelmi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzata
(kiadva a 87/2010. (X. 6.) HM utasítás mellékleteként)

2.

A Honvédelmi Minisztérium mint intézmény gazdálkodásának általános szabályairól szóló
33/2007. (HK 8.) HM utasítás

3.

A Honvédelmi Minisztérium mint intézmény (köz)beszerzési szabályzatának kiadásáról szóló
50/2009. (HK 13.) KF intézkedés

4.

A Honvédelmi Minisztérium mint intézmény Kockázatkezelési Szabályzata kiadásáról szóló
48/2007. (HK 11.) HM utasítás

5.

A honvédségi szolgálati személygépkocsi lakás és munkahely közötti utazásra történő használatának szabályozásáról szóló 112/2010. (XII. 29.) HM utasítás

6.

A Honvédelmi Minisztérium és a miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó egyes szervezetek éves és havi munkaterveinek elkészítésével összefüggő feladatokról szóló 30/2009. (IV. 29.) HM utasítás

7.

A honvédelmi tárca információbiztonság-politikájáról szóló 94/2009. (XI. 27.) HM utasítás

8.

A hivatásos és szerződéses katonai szolgálatra, valamint a katonai oktatási intézményi tanulmányokra való egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasság elbírálásáról, továbbá az egészségügyi szabadság, a szolgálatmentesség és a csökkentett napi szolgálati idő engedélyezésének szabályairól szóló
7/2006. (III. 21.) HM rendelet

9.

A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség Titokvédelmi és Ügyviteli Szabályzata kiadásáról szóló 11/1996. (HK 7.) HM utasítás

10.

A bélyegzőellátásról és a bélyegzők használatáról szóló 56/2008. (HK 12.) HM utasítás

11.

A honvédelmi minisztériumi objektumok védelmével, működésével és az ezzel összefüggő irányítási tevékenységgel kapcsolatos feladatokról szóló 6/2010. (I. 15.) HM utasítás

12.

A szolgálati rádiótelefon-ellátás és -használat szabályairól szóló HM utasítás

13.

A Magyar Honvédség Központi Ügyelet működésének szabályozásáról szóló
116/2007. (HK 20.) HM HVKF intézkedés

14.

Az MH Támogató Dandár szervezeti környezetvédelmi szabályzata (9/268. MH TD intézkedés)

15.

A Honvédelmi Minisztérium I. objektum tűzvédelmi szabályzata (9/377. MH TD intézkedés)

16.

A Honvédelmi Minisztérium I. objektum Munkavédelmi Szabályzat (9/378. MH TD intézkedés)

17.

A HM I. objektum működési rendjéről szóló 228/2001. (HK 3.-2002.) HVK–HDMCSF intézkedés

18.

A Honvédelmi Minisztérium I. objektum parkolási rendjéről szóló 14/2010. (HK 18.) HM I. objektum parancsnoki intézkedés

2. számú függelék a Szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjéhez


A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjét megalapozó jogszabályok jegyzéke

Jogszabályi háttér
(a hivatásos és a szerződéses katona, valamint a közalkalmazotti állományt illetően)

1. az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény;
2. az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet;
3. az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet;
4. a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet;
5. a honvédelmi szervezetek működésének az államháztartás működési rendjétől eltérő szabályairól szóló 346/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet;
6. a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény;
7. a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény;
8. a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény;
9. a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény;
10. a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény;
11. a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény;
12. a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény;
13. a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény;
14. a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény;
15. egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény;
16. a Magyar Honvédség katonai nyomozó hatóságairól és a bűncselekmények parancsnoki nyomozásáról szóló 19/2003. (V. 8.) HM–IM együttes rendelet;
17. a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonái, valamint az önkéntes jelentkezés alapján tartalékos katonai szolgálatot teljesítők kártérítési felelősségének egyes szabályairól szóló 18/2006. (VI. 27.) HM rendelet;
18. a kártérítési felelősség körében meg nem térülő kár leírásának és törlésének egyes szabályairól szóló 19/2002. (IV. 5.) HM rendelet;
19. az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény;
20. a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalról szóló 312/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet;
21. az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény;
22. az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény
23. az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet.

3. számú függelék a Szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjéhez


A szerv megnevezése 20…. évi szabálytalanság nyilvántartása

Sorszám:

A szabálytalanság típusa*:

A keletkezett kár összege:

A szabálytalanság leírása:

Az érintettek megnevezése, beosztása (munkaköre):

A lezárult eljárás eredménye:

A szabálytalanság kezelése érdekében tett intézkedések felsorolása:

A kapcsolódó dokumentáció nyilvántartási szám szerinti felsorolása:

A szabálytalanság kezelése érdekében tett intézkedések megvalósításának ellenőrzése (nyomon követése):


* Büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás.
1

Az utasítást a 111/2011. (X. 7.) HM utasítás 1. § b) pontja hatályon kívül helyezte 2011. október 8. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére