PÜ BH 2011/334
PÜ BH 2011/334
2011.12.01.
A jogerős ítéletet hozó bíróságok elleni kárigény érvényesíthetőségének határidejét nem szakítja meg a felperes által az Emberi Jogok Európai Bíróságánál kezdeményezett eljárás, mert az a Magyar Állam ellen és nem az eljáró bíróságok ellen folyik. Ez az eljárás az elévülés nyugvásának megállapítására sem ad alapot, mert az ítéletet hozó bíróságok elleni kártérítési per megindítására nincs kihatással, azt nem akadályozza [Ptk. 324. § (1) bek., 326. § (1) bek. és 327. § (1) bek.].
Az ügyben releváns tényállás szerint S. Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pert indított a felperes gondnokság alá helyezése iránt.
A városi bíróság ítéletével a keresetet elutasította, megállapítva, hogy a felperes rendelkezik az ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel. A megyei bíróság 1998. április 1-jén kelt ítéletével helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
Ezt követően a felperes keresetet nyújtott be a megyei bíróságnál S. Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, a jelen per volt I. r. alperese és két társa ellen, a vele szemben kezdeményezett gondnokság alá helyezési perrel okozott kárai megtérítése iránt.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Az elsőfokú ítéletet a Legfelsőbb Bíróság 2001. november 29-én kelt ítéletével helybenhagyta, majd a Legfelsőbb Bíróság 2002. április 19-én kelt végzésével, a jogerős ítélettel szemben előterjesztett felülvizsgálati kérelmet hivatalból elutasította.
A felperes 2008. augusztus 1-jén kereseti kérelmet terjesztett elő az alperesekkel szemben, amelyben 150 000 000 forint és járulékai, egyetemleges megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket. Keresetét a II. és III. r. alperessel szemben arra alapította, hogy az I. r. alperes által alaptalanul indított gondnokság alá helyezés iránti per által okozott személyiségi jogsértés tényét nem állapították meg eljárásuk során.
Az elsőfokú bíróság a pert az I. r. alperes vonatkozásában a Pp. 157. § a) pontja és a Pp. 130. § (1) bekezdés d) pontja, a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróságként külön is megnevezett IV. r. alperes tekintetében pedig a Pp. 157. § e) pontja alapján megszüntette, majd ítéletével a felperes keresetét elutasította, megállapítva, hogy a felperes költségmentessége folytán le nem rótt 900 000 forint eljárási illeték a Magyar Állam terhén marad. A felperest képviselő pártfogó ügyvéd díjának az összegéről és viseléséről megállapította, hogy arról a pártfogó ügyvéd kérelme alapján a Megyei Igazságügyi Hivatal Jogi Segítségnyújtó Szolgálata rendelkezik.
Kifejtette, hogy a jelen per keretei között a II-III. r. alperesek határozatainak felülbírálatára nem volt lehetőség.
A bíróságok eljártak a felperesi kereset tárgyában, első, másodfokon, illetve rendkívüli jogorvoslat keretében is, további jogorvoslatra a Pp. rendelkezései lehetőséget nem biztosítanak.
Az elsőfokú bíróság azt is megállapította, hogy a II-III. r. alperesek a döntésükkel nem valósították meg a Ptk. 76-78. §-aiban védelmezett személyiségi jogok megsértését. Önmagában az, hogy a felperes nem ért egyet a bíróságok döntéseivel, tevékenységüket nem teszi jogellenessé.
A perköltség viseléséről a 6/1986. (VI. 26.) IM r. 13. és 15. §-ai szerint határozott.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta azzal a pontosítással, hogy a felperes részére kirendelt pártfogó ügyvéd elsőfokú eljárással kapcsolatos díját a Magyar Állam viseli. Megállapította továbbá, hogy a fellebbezési eljárással összefüggő pártfogó ügyvédi díjat, valamint a le nem rótt 900 000 forint fellebbezési eljárási illetéket a Magyar Állam viseli.
Az indokolás szerint tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a felperes követelését érdemben vizsgálta, a II-III. r. alperesek által előterjesztett elévülési kifogás vizsgálata nélkül. Rámutatott, hogy a felperes a II-III. r. alperesekkel szemben előterjesztett követelését arra alapította, hogy az alperesek nem észlelték az I. r. alperessel szemben, általa indított kártérítési perben, a felperes személyhez fűződő jogainak súlyos megsértését.
Megállapította, hogy a megyei bíróság 2000. június 1-jén kelt ítéletével utasította el a keresetet, míg a Legfelsőbb Bíróság 2001. november 29-én meghozott ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
Az 1/2007. számú polgári jogegységi határozat és a Ptk. 324. § (1) bekezdése alapján a felperesnek az I. r. alperessel szemben általa indított kártérítési per jogerős befejezését követően öt év állt rendelkezésére, hogy ezzel kapcsolatos kárigényét perben érvényesítse. Az ítélet jogerőre emelkedésével nyilvánvalóvá és egyértelművé vált az a tény, hogy az I. r. alperessel szemben előterjesztett igénye alaptalan. Tekintettel arra, hogy a felperes szerint a II-III. r. alperesek mulasztása ezen peres eljáráshoz kapcsolódott, ezért 2001. november 30-ával nyílt meg a lehetősége, hogy perben érvényesítse követelését a II-III. r. alperesekkel szemben. A felperes tehát a kereseti kérelmét 2006. november 30. napjáig nyújthatta volna be. Ezzel szemben 2008. szeptember 17-én terjesztette azt elő, ezért a II-III. r. alperesek elévülési kifogása megalapozott. A Ptk. 327. § (1) bekezdése alapján a követelés bírósági úton történő érvényesítésének, mint elévülést megszakító körülménynek csak az igények rendes bírói úton történő érvényesítése tekinthető, ezért a felperes nem hivatkozhat alappal az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt kezdeményezett eljárásra, mint az elévülést megszakító tényre.
A felperes a fellebbezési eljárásban tett nyilatkozata szerint az Emberi Jogok Európai Bíróságától 2004 végén kapott tájékoztatást a kérelme elutasításáról. Ebben az időpontban az ötéves elévülési időből még több mint egy év állt rendelkezésre, hogy bírói úton érvényesítse igényét, ezért az a körülmény, hogy panasszal fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához, nem járt az elévülési idő meghosszabbodásával, az elévülésének a Ptk. 326. § (2) bekezdése szerinti nyugvásával.
Mindezekből következően a felperesi igény érdemi vizsgálata szükségtelen volt, így az ezzel kapcsolatos elsőfokú bírói álláspontot érdemben, a másodfokú bíróság nem bírálta felül.
A fellebbezési költségek viseléséről a Pp. 78. § (1) bekezdése szerint határozott.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak – az elsőfokú ítéletre is kiterjedő – hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatalát, tartalmilag a keresetének való helyt adást kérte. Felülvizsgálati kérelmében vitatta a másodfokú bíróság elévüléssel kapcsolatos jogi álláspontját. Előadta: a másodfokú tárgyaláson hangsúlyozta, hogy a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság előtt a személyét ért sérelem okán kényszerült eljárást kezdeményezni, így az elévülés nem következett be. Amikor a nemzetközi bíróság az elutasításról szóló tájékoztatást 2004-ben megküldte, akkor félbeszakadt az elévülés, majd 2004-ben újraindult. Előadta, hogy a strasbourgi eljárás nem zárult le a mai napig sem, az ügyintézés folyik. Hivatkozott arra, hogy az Igazságügyi Minisztérium Nemzetközi Jogi Főosztályának tájékoztatása szerint az elévülési idő a strasbourgi per tartama alatt nem áll be. Ezért döntött a jelen per indítása mellett.
Az elsőfokú bíróság érdemi döntését is jogszabálysértőnek tartotta, mivel figyelmen kívül hagyta a Ptk. 75. § (1), a 76. § és a 78. § (1) bekezdésében foglaltakat. A II-III. r. alperes az eljárása során a felperessel szembeni személyiségi jogsértést nem észlelte, téves jogi következtetést követően, jogszabálysértő határozatot hozott, ezért perben állásuk szükségszerű. A személyét és jóhírnevét ért értékcsökkenés miatt 150 000 000 forintban jelölte meg annak kompenzációját. Álláspontja szerint az alperesek személye és jogsértő magatartása szorosan összefügg, így egyetemleges marasztalásuk indokolt.
A II. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A III. r. alperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alaptalan.
A felperes kereseti kérelmében kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket. Mivel a II-III. r. alperesek elévülési kifogással éltek, ezért a kereset érdemi elbírálása előtt az eljáró bíróságoknak azt kellett vizsgálniuk, hogy a felperes követelése elévült-e.
A Ptk. 324. § (1) bekezdése értelmében a követelések öt év alatt elévülnek, ha jogszabály másként nem rendelkezik. A Ptk. 325. § (1) bekezdése szerint az elévült követelést bírósági úton érvényesíteni nem lehet.
A Ptk. 326. § (1) bekezdése kimondja, hogy az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik.
A peradatokból kitűnően a felperes 2008. augusztus 1-jén nyújtotta be kereseti kérelmét, amely a II-III. r. alperesek előtt korábban folyamatban volt eljárásokon alapult.
Ennek során a megyei bíróság 2001. június 1-jén meghozott ítéletével elutasította a felperes keresetét, ezt a döntést a Legfelsőbb Bíróság 2001. november 29-én kelt ítéletével helybenhagyta.
Megállapítható tehát, hogy a felperes számára a II-III. r. alperesekkel szemben a bírósági eljárásokból eredő kártérítési igény 2001. november 29-én vált esedékessé, így akkor a Ptk. 326. § (1) bekezdése alapján az elévülés megkezdődött. Ehhez képest öt éven belül, 2006. november 29. napjáig érvényesíthette volna kárigényét bírósági úton. Megjegyzendő, hogy az elévülés akkor is bekövetkezett, ha a III. r. alperes vonatkozásában a kárkövetelés esedékessé válásaként 2002. április 19-ét, tehát azt az időpontot tekintenénk, amikor a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság a felperes felülvizsgálati kérelmét elutasította.
A felperes arra hivatkozott, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt eljárást indított, amely megszakította az elévülést, illetve a kérelme elbírálásáig az elévülés nyugodott.
A Ptk. 327. § (1) bekezdése felsorolja az elévülést megszakító jogi tényeket. Azok kiterjesztően nem értelmezhetőek. E rendelkezés szerint – egyebek mellett – a követelés bírósági úton való érvényesítése szakítja meg az elévülést.
A követelés bírósági úton való érvényesítésének körébe nem tartozik az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti eljárás kezdeményezése, mivel abban az eljárásban nem az alperesekkel, hanem a Magyar Állammal szembeni igényérvényesítés történik.
Az elévülés nyugvásának szabályait a Ptk. 326. § (2) bekezdés tartalmazza. E szerint, ha a követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított egy éven belül a követelés akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból egy évnél kevesebb van hátra.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti eljárás kezdeményezése nem tekinthető olyan menthető oknak minősülő akadálynak, amelynek következtében a felperes a követelését objektív okból ne tudta volna érvényesíteni. Az Emberi Jogi Bíróság előtti eljárás kezdeményezése ugyanis a kártérítési per megindítását semmilyen módon nem akadályozta.
Mindezekből következően a másodfokú bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a felperes követelése elévült, így az érdemben nem volt vizsgálható. Ezért a jogerős ítélet nem jogszabálysértő.
A felperes felülvizsgálati kérelmében utalt arra: ,,nem ért egyet az I. r. alperes perből való elbocsátásával''. Az elsőfokú bíróság az I. r. alperest a perből nem elbocsátotta, hanem vele szemben, ítélt dolog miatt a pert megszüntette. A felülvizsgálati kérelem a jogerős ítéletet támadta. Ezért ebben az eljárásban a Legfelsőbb Bíróság a per megszüntetésének helyességét nem vizsgálhatta.
A fenti indokok alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdésének megfelelően hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. IV. 20.214/2010.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás