GÜ BH 2011/343
GÜ BH 2011/343
2011.12.01.
A feltűnő értékaránytalanságra való hivatkozás akkor minősül rendeltetésellenes joggyakorlásnak, ha arról a sérelmet szenvedett fél a szerződés megkötésekor tudott, vagy tudnia kellett, mert ennek ismeretét úgy kell értékelni, hogy az értékkülönbségből adódó kockázatot vállalta [Ptk. 4. §, 201. § (2) bek.].
A felperes 2006. szeptember 15-én ajánlattételre szóló felhívás megküldésével, hirdetmény nélküli, tárgyalásos közbeszerzési eljárást indított az 5774/8. helyrajzi számú, 5774/11 helyrajzi számú és 5774/30 helyrajzi számú ingatlanok megvásárlására oly módon, hogy ajánlattételi felhívását kizárólag az alpereseknek, mint az ingatlanok közös tulajdonosainak küldte meg. Az ingatlan-nyilvántartás szerint mindhárom ingatlan művelési ágból kivett ingatlan volt, az 5774/8 helyrajzi számú ingatlan gazdasági épület és udvar megjelöléssel, az 5774/11 helyrajzi számú ingatlan út megjelöléssel, az 5774/30 helyrajzi számú ingatlan pedig raktár és udvar megjelöléssel szerepelt az ingatlan-nyilvántartásban (a továbbiakban: 8, 11, 30 hrsz.-ú ingatlanok). Az alperesek 2006. szeptember 19-én a három ingatlan eladására összesen bruttó 290 400 000 Ft vételár megfizetése mellett tettek közös ajánlatot, majd a peres felek a 2006. szeptember 21-én megtartott tárgyalás alapján abban állapodtak meg, hogy a három ingatlan nettó vételára összesen 227 000 000 Ft + 45 400 000 áfa, azaz 272 400 000 Ft. Ennek megfelelően az alperesek mint eladók és a felperes mint vevő 2006. szeptember 29-én a perbeli ingatlanok tárgyában adásvételi szerződést kötöttek, mely szerződésben a 8 helyrajzi számú ingatlan, vételárát 136 200 000 Ft + 27 240 000 Ft áfa összegben, a 11 helyrajzi számú ingatlan vételárát 1 220 000 Ft + 244 000 Ft áfa összegben, míg a 30 helyrajzi számú ingatlan vételárát 89 580 000 Ft + 17 916 000 Ft áfa összegben határozták meg. A szerződéskötés napján a vételárból a felperes 163 400 000 Ft-ot megfizetett, a fennmaradó összeg megfizetésére pedig 2007. április 30-ig vállalt kötelezettséget.
A felperes az alperesekhez intézett 2007. május 8-án kelt levelével feltűnő értékaránytalanság címén az adásvételi szerződést megtámadta. Az alperesek 2007. május 10-én kelt levelükben közölték, hogy a megtámadást alaptalannak tartják és egyben felszólították a felperest, hogy vételár hátralékát legkésőbb 2007. május 18-ig egyenlítse ki.
A felperes 2007. szeptember 27-én benyújtott keresetében a Ptk. 201. § (2) bekezdése alapján kérte a szerződés érvénytelenségének megállapítását és a Ptk. 237. § (2) bekezdése alapján az eredeti állapot helyreállítását. Arra hivatkozott, hogy D. G. igazságügyi szakértő 2007. január 12-én kelt szakvéleményében a 8 helyrajzi számú ingatlan értékét nettó 64 701 000 Ft-ban, a 30 helyrajzi számú ingatlan forgalmi értékét pedig nettó 36 127 000 Ft-ban állapította meg.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Vitatták, hogy az adásvételi szerződés feltűnő értékaránytalanságban szenvedne. Hivatkoztak arra is, hogy a felperes megtámadási jogának gyakorlásával indokolatlanul késedelmeskedett, ugyanis az alperesek 2007. május 10-én kelt nyilatkozatának közlése után nem haladéktalanul, hanem csak 2007. szeptember 27-én terjesztette elő a bíróságon keresetét. Viszontkeresetet is előterjesztettek, melyben azt kérték, hogy a bíróság kötelezze a felperest 108 960 000 Ft-os hátralékos vételár és ennek 2007. május 1-jétől járó kamatai megfizetésére az alperesek, mint egyetemleges jogosultak javára.
A felperes a viszontkereset elutasítását kérte, és a viszontkeresettel szembeni kifogásként is hivatkozott a Ptk. 201. § (2) bekezdésére.
Az elsőfokú bíróság 45. sorszámú ítéletével a felperes keresetét elutasította, és kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alpereseknek 108 960 000 Ft-ot és ennek 2007. május 1-jétől járó késedelmi kamatát. Az ítélet szerint mivel a felperes elmulasztotta megtámadási jogának haladéktalan érvényesítését a bíróság előtt, megtámadási joga a Ptk. 236. § (1) bekezdése értelmében elenyészett. A megtámadási jog kifogásként való érvényesítése pedig alkalmatlan volt a viszontkereset érdemi vitatására. Erre tekintettel az elsőfokú bíróság a kereset elutasításáról döntött és helyt adott az alperesek megalapozott viszontkeresetének.
A felperes fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a felperes megtámadási joga a haladéktalan igényérvényesítés elmulasztása miatt megszűnt, de álláspontja szerint a hátralékos vételár megfizetése iránti viszontkeresettel szemben a felperes jogosult volt a Ptk. 236. § (3) bekezdése alapján kifogás útján érvényesíteni a feltűnő értékkülönbségre alapított megtámadási jogát és ezzel megkísérelhette – a beszámítási kifogással azonos módon – a vele szemben előterjesztett viszontkereseti követelés kioltását.
A másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy a 267. számú PK. állásfoglalás szerint a feltűnő értékkülönbség vizsgálatánál az eset összes körülményét mérlegelni kell, és meg kell akadályozni, hogy a megtámadási jogot bárki is utólag a szerződéstől való szabadulás, vagy kedvezőbb szerződési feltételek kikényszerítésének eszközeként használhassa fel. Eseti döntések megjelölésével hivatkozott arra, hogy a bírói gyakorlat szerint nem hivatkozhat kedvezőbb ellenszolgáltatás elérése érdekében a Ptk. 201. § (2) bekezdésére olyan személy, aki az értékviszonyokkal maga is tisztában volt, így pl. egy saját vagyonkezelő szervezettel rendelkező, értékesítést is végző, a helyi értékviszonyokat ismerő önkormányzat sem, amennyiben maga tett ajánlatot az általa meghatározott vételáron az ingatlan értékesítésére. A másodfokú bíróság hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság olyan határozataira, melyek szerint nincs lehetőség az árverés, aukció, licit, versenytárgyalás eredményeként megkötött adásvételi szerződések megtámadására a Ptk. 201. § (2) bekezdése alapján.
A jogerős ítélet szerint a perbeli esetben a felperes maga határozta meg a vétel stratégiai célját – melynek lényege szerint a városi tűzoltóságot át kívánta helyezni új helyszínre és a polgári védelmet, a tűzoltóságot, a katasztrófavédelmi hatóságot ugyanazon a telephelyen kívánta elhelyezni – és a katasztrófavédelmi szerv közreműködésével eljáró É. Kft. szakmai véleménye alapján arra az álláspontra jutott, hogy e célnak a perbeli ingatlanegyüttes felel meg. Erre figyelemmel kért ajánlatot az alperesektől, rögzítve, hogy az általuk igényelhető ellenszolgáltatás nettó összege 240 000 000 Ft lehet. A közbeszerzési eljárás lefolytatása előtt három független értékbecslést szerzett be, melyekben kimutatott forgalmi értékek átlaga megfelelt az ajánlatkérésben feltüntetett nettó árnak. Az alperesek által megjelölt ajánlati ár alkufolyamat eredményeként mérséklődött bruttó 272 400 000 Ft-ra.
A másodfokú bíróság mindebből arra a következtetésre jutott, hogy a szerződés valamennyi lényeges feltételét a felperes határozta meg, a felperes fokozottan érdekelt volt a szerződés létrejöttében, az értékarányosság megítéléséhez pedig minden lehetséges információ a rendelkezésére állt. Az üzleti biztonságot és a Ptk. 4. § (1) és (4) bekezdésében meghatározott rendeltetésszerű joggyakorlás elvét sértené, ha a felperes az általa az ügyletkötést követően négy hónappal beszerzett újabb értékbecslésre alapítottan gyakorolhatná megtámadási jogát. Erre tekintettel a másodfokú bíróság a felperes igazságügyi szakértő kirendelésére irányuló indítványának teljesítését mellőzte.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályú hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte. Felülvizsgálati kérelmét az alábbiakkal indokolta:
A feltűnő értékaránytalanság vizsgálatánál mindenekelőtt a per tárgyát adó dolog szerződéskötéskori forgalmi értékét kell összevetni az adásvételi szerződésben meghatározott vételárral. A szerződéskötéskori forgalmi érték meghatározását nem helyettesítheti a szerződéskötés egyéb körülményeinek a feltárása, e körülmények vizsgálatának csak abból a szempontból lehet jelentősége, hogy indokolt volt-e a forgalmi érték és a vételár közötti eltérés a szerződéskötéskor fennálló speciális, a vételár kialakítását befolyásoló tényezők következtében. A másodfokú bíróság gyakorlatilag nem vizsgálta, hogy az értékaránytalanság objektíve fennáll-e, kizárólag az eset egyéb körülményei alapján hozta meg döntését, mely emiatt súlyosan jogsértő.
Sem az É. Kft. által készített szakvélemény, sem a meghallgatott tanuk vallomása nem bizonyította, hogy kizárólag a perbeli ingatlanok lettek volna alkalmasak a tűzoltóság elhelyezésére. A jogerős ítéletben hivatkozott ítélőtáblai döntések a felperes számára nem voltak fellelhetők, de az is egyértelmű, hogy a perbeli esetben nem a vagyonkezelő szervezet tett ingatlanértékesítésre ajánlatot, hanem maga a felperes, a felperes vagyonkezelő cégének, az S. Holding Zrt.-nek a szakértelme pedig nem azonosítható a felperes ismereteivel. Értékelni kellett volna, hogy a szerződéskötést megelőzően készített értékbecslések aggályosak, ugyanis A. K. és az S. Holding Zrt. szakvéleménye az épület valós területnagyságánál lényegesen nagyobb négyzetméterrel számolt és az épület készültségi fokának meghatározásában is nagyságrendbeli eltérés mutatkozott az egyes dokumentumok között. Az alperesek 1999 márciusában megkötött adásvételi szerződéssel 14 050 000 Ft + áfa vételár mellett vásárolták meg a 8 és 11 helyrajzi számú ingatlanokat, és figyelemmel arra, hogy saját előadásuk szerint az ingatlanokon azt követően semmiféle beruházást, állagmegóvást nem végeztek, az ingatlanok forgalmi értéke a szerződéskötéskor nem képviselhetett 163 000 000 Ft-ot. Tény, hogy a felperesnek van vagyonkezelő szervezete és a felperes a szerződéskötés előtt szakértőket bízott meg az ingatlan értékelésével, emiatt viszont nem kerülhet hátrányosabb helyzetbe a megtámadási jog gyakorlása szempontjából olyan személyekkel szemben, melyeknek nincs vagyonkezelője és melyek nem értékeltették fel szakértővel a szerződéskötés előtt az ingatlant. Ilyen álláspont nem vezethető le a Ptk. 201. § (2) bekezdéséből, különösen nem olyan esetben, amikor az ingatlanok adásvételét közpénzből finanszírozták és az egyes szakvélemények között kb. 150 000 000 Ft a különbség.
A megtámadás lényegénél fogva szükségszerűen konfrontálódik a forgalom biztonságának követelményével, de az adott esetben helytelen mérlegeléssel részesítette előnyben a jogerős ítélet a forgalombiztonság követelményét. Nem hagyhatta volna figyelmen kívül, hogy a felperes közjogi jogalany, mely közpénzből kívánta megszerezni közcél megvalósítása érdekében és nem profitmaximalizálás céljából a perbeli nagy értékű ingatlanegyüttest. Értékelnie kellett volna, hogy ilyen értékű ingatlanok forgalma nem általános, ezért az államháztartás érdekei fokozott védelmet igényelnek.
Tévesen jutott arra a következtetésre a jogerős ítélet, hogy a felperes megsértette a Ptk. 4. § (1) bekezdésében írt rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét azzal, hogy megtámadási jogával élt. Ha ez a megállapítás helytálló lenne, akkor a hibás szakvélemények alapján kötött jogügyletek sose volnának vizsgálhatók a közvagyon és közérdek védelme érdekében. Az lett volna ellentétes a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményével, ha a felperes nem próbálta volna meg érvényesíteni a feladatainak ellátását szolgáló vagyon megóvása érdekében a feltűnő értékaránytalanság miatti igényét.
Az eljárt bíróságok megsértették a Pp. 163. §-át azzal, hogy a felperes indítványa ellenére nem folytattak le megfelelő szakértői bizonyítást a tényállás felderítése érdekében. A szerződéskötés előtt beszerzett szakvélemények megalapozatlanok, és egyébként sem minősülnek a Pp. 177. §-a szerinti szakértői véleménynek, ezért a bíróság nem mellőzhette volna igazságügyi szakértő kirendelését az ingatlanok forgalmi értékének megállapítása céljából.
Az alperesek a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérték.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta, vizsgálhatta felül és arra a megállapításra jutott, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálattal érintett részében sérti a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott anyagi és eljárásjogi jogszabályok rendelkezéseit.
A Pp. 272. § (2) bekezdése értelmében a felülvizsgálati kérelem kötelező tartalmi eleme – a jogszabálysértés megjelölése mellett – annak előadása, hogy a fél a felülvizsgálati kérelemmel támadott határozat megváltoztatását milyen okból kívánja.
Az eljárt bíróságok egyező álláspontja az volt, hogy a felperes megtámadási joga elenyészett, mert a Ptk. 236. § (1) bekezdés második fordulatában írtakat megsértve, a felperes a megtámadást nem haladéktalanul érvényesítette a bíróság előtt. Ezt a megállapítást a felülvizsgálati kérelem nem támadta, a Ptk. 236. § (1) bekezdésének megsértésére nem hivatkozott, ezért a Legfelsőbb Bíróság – mely az ügyben nem jelentős kivételektől eltekintve a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül – nem vizsgálhatta, hogy a jogerős ítélet keresetet elutasító rendelkezése megfelelt-e a Ptk. 236. § (1) bekezdés rendelkezéseinek.
Nem lehetett a felülvizsgálati eljárás tárgya annak vizsgálata sem, hogy a másodfokú bíróság megsértette-e a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (Kbt.) 350. §-ában írtakat. Az alperes ugyanis csak felülvizsgálati ellenkérelmében utalt arra, hogy a Kbt. 350. §-ában írtakra tekintettel a felperes elveszítette a jogát arra, hogy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti feltűnő aránytalanságra hivatkozhasson. A jogerős ítélettel szemben azonban nem nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, nem élt csatlakozó felülvizsgálati kérelemmel sem, sőt kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy a Kbt. 350. §-ának megsértésére csak a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányuló ellenkérelmét alátámasztó érvként kíván hivatkozni.
Erre vonatkozó felülvizsgálati, vagy csatlakozó felülvizsgálati kérelem hiányában tényként kezelendő az is, hogy a felperesnek fennáll a viszontkeresettel érvényesített tartozása vételár hátralék címén az alperessel szemben.
A felülvizsgálati eljárásban abban a jogkérdésben kellett a Legfelsőbb Bíróságnak állást foglalnia, hogy a másodfokú bíróság helyes tényállás alapján és a jogszabályok helyes alkalmazásával állapította-e meg, hogy a felperes a viszontkeresetben érvényesített követelés kioltására nem alkalmas, megalapozatlan megtámadási kifogást terjesztett elő és ennek függvényében az elsőfokú ítéletet helybenhagyó jogerős ítélet megfelelt-e a jogszabályoknak. A másodfokú bíróság az ügylet sajátosságai, a felperes személyi körülményei, informáltsága, fokozott érdekeltsége és az ügyletkötést megelőző eljárás értékelése mellett arra az álláspontra jutott, hogy az üzleti forgalom biztonságába vetett bizalmat és a Ptk. 4. § (1) és (4) bekezdésében meghatározott rendeltetésszerű joggyakorlás elvét sértené, ha a felperes a keresetlevélhez csatolt új értékbecslésre alapítottan élhetne a megtámadási kifogás előterjesztésének jogával, illetve, ha kérhetné igazságügyi szakértő kirendelése útján a feltűnő értékaránytalanság fennállásának tisztázását. Ezzel az állásponttal azonban a Legfelsőbb Bíróság nem ért egyet.
A Ptk. 200. §-a szerint a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg, a Ptk. 201. § (2) bekezdése pedig az egyenértékűség elvének érvényesülését helyezi előtérbe annak kimondásával, hogy ha a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között anélkül, hogy az egyik felet az ajándékozás szándéka vezetné, a szerződés megkötésének időpontjában feltűnően nagy az értékkülönbség, a sérelmet szenvedő fél a szerződést megtámadhatja. A 267. számú PK. állásfoglalás egyértelmű megfogalmazása szerint ,,a szolgáltatás értékének a megállapításánál elsősorban a forgalmi érték jön figyelembe'', az egyéb körülményeknek pedig csak annak eldöntése szempontjából van jelentősége, hogy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti értékkülönbség feltűnően nagynak minősül-e.
Az ellenszolgáltatást, azaz a vételárat a perbeli esetben az adásvételi szerződés tartalmazta, azt azonban, hogy az ellenszolgáltatás fejében milyen értékű szolgáltatás nyújtására került sor, azaz hogy az adásvételi szerződés megkötésekor az adásvétel tárgyát képező ingatlanok objektíve milyen értéket képviseltek, a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján nem lehet megállapítani. A szolgáltatás értékének megállapítása a megalapozott döntés meghozatalához szükséges lett volna, ezért a bíróságnak a Pp. 163. § (1) bekezdés alapján bizonyítást kellett volna elrendelnie az ingatlanok szerződéskötéskori értékének megállapítása céljából. A Pp. 166. §-ának (1) bekezdése a szakértői véleményt bizonyítási eszköznek tekinti, a Pp. 177. § (1) bekezdése pedig kimondja, hogy a bíróság szakértőt rendel ki akkor, ha a perben jelentős tény, vagy egyéb körülmény megállapításához, vagy megítéléséhez olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik. A bíróság által kirendelt igazságügyi szakértő véleménye minősül tehát olyan bizonyítéknak, melynek alapján megalapozottan állást lehet foglalni az ingatlan forgalmi értéke tekintetében. A felperes által a közbeszerzési eljárás során beszerzett, a vételár meghatározásának alapjául szolgáló szakvélemények erre nem alkalmasak, a keresetlevélhez csatolt szakértői vélemény is – annak ellenére, hogy szakmai megállapításokat tartalmaz – csak a felperes álláspontját tükröző magánszakértői véleményként vehető figyelembe.
A 267. számú PK. állásfoglalás I. pontja szerint a szerződésnek a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnően nagy értékkülönbségére alapított megtámadása esetében annak megállapításához, hogy az értékkülönbség feltűnően nagy-e, a bíróságnak vizsgálnia kell a szerződéskötés körülményeit, a szerződés egész tartalmát, a forgalmi (érték) viszonyokat, az ügylet jellegéből fakadó sajátosságokat, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás meghatározásának módját is. A perbeli esetben nem vitásan a Kbt. 131-135. §-aiban szabályozott hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás előzte meg a felek szerződéskötését, melyet a felperes kezdeményezett. A felperes határozta meg a beszerzés tárgyát, paramétereit, a bírálati szempontokat. A felperes a Közbeszerzési Döntőbizottság részére megküldött, 2006. szeptember 15-i tájékoztatóban az ingatlanok becsült értékét 240 000 000 Ft + áfa összegben határozta meg. 2006. szeptember 18-án három szakértői vélemény készült el a felperes felkérése alapján. Dr. A. K. a három ingatlan nettó összértékét 241 599 100 Ft-ban határozta meg, az S. Holding Zrt. és a K. Kft. pedig a 8 és 30 helyrajzi számú ingatlanokat értékelték, előbbi cég 243 858 300 Ft-ban, utóbbi cég pedig 239 877 000 Ft-ban határozata meg e két ingatlan nettó összértékét. Végül tárgyalás alapján, egy alkufolyamat eredményeként állapodtak meg a felek a 227 000 000 Ft + áfa vételárban, mely vételár – miután egy nem nyilvános, hanem egy olyan hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás során alakult ki, melyen kizárólag az alperesek, mint az ajánlattételi felhívás címzettjei tettek ajánlatot – nem minősült versenyárnak. Mindezen körülményekre figyelemmel sem foszthatták volna meg a perben eljárt bíróságok a felperest annak lehetőségétől, hogy igazságügyi szakértő véleményének beszerzése útján bizonyíthassa a szerződéskötés időpontjára vetítetten a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti feltűnő értékaránytalanság fennállását.
A Ptk. 4. § (1) bekezdése szerint a polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni, az ilyen eljárás általános zsinórmértékét pedig a Ptk. 4. § (4) bekezdésének első mondata fogalmazza meg annak kimondásával, hogy a polgári jogi jogviszonyokban úgy kell eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A Ptk. 4. § (1) bekezdéséből következően a felperes nem hivatkozhatna a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti feltűnő értékaránytalanságra abban az esetben, ha annak fennállásáról már a szerződéskötéskor tudomása lett volna, ugyanis ez azt jelentené, hogy értékaránytalanság fennállását elfogadva kötötte meg a szerződést. Akkor sem hivatkozhatna a felperes a feltűnő értékaránytalanság fennállására, ha a szerződéskötéskor súlyosan gondatlanul nem tulajdonított volna jelentőséget az eladásra kerülő ingatlan valós forgalmi értékének, ha érdektelenséget tanúsított volna a piaci értékviszonyok felderítésében. Ezt ugyanis akként kellene értékelni, hogy vállalta a feltűnő értékaránytalanság fennállásának kockázatát, abba a szerződéskötéskor belenyugodott. E tényállási elemek azonban a perbeli esetben nem állapíthatók meg.
A fentebb írtakra tekintettel a jogerős ítélet nem felelt meg a jogszabályoknak, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdésének második fordulata alapján döntött a jogerős és az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezéséről, az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasításáról.
Az új eljárásban helyt kell adni a felperes bizonyítási indítványának, és igazságügyi szakértői véleményt kell beszerezni a perbeli ingatlanok szerződéskötéskori forgalmi értékének megállapítása érdekében. A szakértői véleménynek körültekintőnek, összehasonlító adatokra épülőnek kell lennie. A szakértőnek részletesen ki kell fejtenie, hogy milyen adatokra alapítottan, mely szakmai érvek figyelembevételével alakította ki véleményét. Szükség esetén a szakértő véleményét ütköztetni kell a perben ez ideig csatolásra került szakértői véleményekkel és ennek során elrendelhető a perben kirendelt igazságügyi szakértő és a korábbi szakvéleményeket adó személyek együttes meghallgatása is. A szerződéskötés egyéb körülményei értékelésének csak az ingatlan forgalmi értékének ismeretében lehet helye.
(Legf. Bír. Pfv. IX. 20.995/2010.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás