• Tartalom

368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet

368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet

az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról

2015.07.08.

A Kormány az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 109. § (1) bekezdés 1–24., 26. és 27. pontjában és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 72. § (1) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikkében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. Fejezet1

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. § E rendelet alkalmazásában

1. fejlesztés: olyan – alapvetően felhalmozási kiadásokban megtestesülő – tevékenység, amely új, vagy a korábbinál műszaki, technikai szempontból korszerűbb tárgyi eszköz létrehozására irányul, illetve meglévő tárgyi eszköz műszaki, technikai paramétereinek korszerűsítését valósítja meg,

2. felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettség: a felsőoktatásban gazdaságtudományok képzési területen vagy a többciklusú képzés bevezetése előtt annak megfelelő egyetemi, főiskolai szakon szerzett szakképzettség,

3. foglalkoztató: a központosított illetményszámfejtési körbe tartozó költségvetési szerv, a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 4. § a) pont 6. alpontja szerinti esetben a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár),

4. forgótőke: a központosított illetményszámfejtés esetén a megbízó és a Kincstár között létrejött megállapodás alapján olyan engedményezés, amely jogszabályon és a munkavállaló egyéni megbízásán alapuló munkáltatói fizetési kötelezettség – ideértve a társadalombiztosítási szolgáltatások kifizetőhelyi kötelezettségét is – teljesítésének fedezetét képezi,

5. mozgóbér: a helyettesítésre tekintettel biztosított és a rendes munkaidőt, szolgálatteljesítési időt meghaladóan végzett munka, szolgálat teljesítéséért jogszabály alapján járó külön ellenérték,

6. program: ágazati vagy térségi fejlesztési célt megvalósító fejlesztési terv, mely több egymással összefüggő projekt útján, az érintettek együttműködése alapján valósul meg, az európai uniós források felhasználása során a külön jogszabályban meghatározott fogalom,

7. projekt: tartalmilag és formailag részletesen kidolgozott, megfelelő pénzügyi háttérrel és végrehajtási ütemezéssel rendelkező fejlesztési elképzelés, az európai uniós források felhasználása során a külön jogszabályban meghatározott fogalom,

8. támogatott tevékenység: a támogatási szerződésben meghatározott olyan tevékenység – ideértve a kedvezményezett működését is –, amely során felmerült költségek megtérítését a költségvetési támogatás részben vagy egészében biztosítja,

9. támogatott tevékenység időtartama: támogatási szerződésben meghatározott olyan időtartam, amely során felmerülő, a támogatott tevékenység megvalósításához kapcsolódó költségek elszámolhatóak,

10. törzskönyvi okirat: a törzskönyvi jogi személy törzskönyvi nyilvántartásba vétele, törzskönyvi nyilvántartásba vett adatai változásának bejelentése és a törzskönyvi jogi személy törzskönyvi nyilvántartásból való törlése során a kérelemhez csatolandó valamennyi okirat – a vezetői kinevezésről, megbízásról szóló okirat kivételével –, valamint a Kincstárnak a törzskönyvi nyilvántartás vezetése során keletkezett döntése és más okirata.

1/A. § A központi kezelésű előirányzatok, fejezeti kezelésű előirányzatok, elkülönített állami pénzalapok, társadalombiztosítás pénzügyi alapjai jogi személyiséggel nem bírnak, munkáltatóként munkaerőt nem foglalkoztathatnak, saját tulajdonnal nem rendelkezhetnek.

1/B. §3 (1) A fejezetet irányító szerv mint költségvetési szerv és mint fejezetet irányító szerv e két feladatkörében külön félként eljárva szerződést nem köthet, más magánjogi kötelmet nem vállalhat.

(2) A fejezetet irányító szerv az e minőségében az irányítása alá tartozó fejezetbe sorolt költségvetési szervekre általa előírt követelményeket költségvetési szervként teljesíti.

(3) A kormányhivatal a központi költségvetés tervezéséhez (15–18. §), a költségvetési maradvány elszámolásához (150–154. §) és a beszámoláshoz (160. § és 161. §) kapcsolódóan megtett intézkedéseiről tájékoztatja azt a fejezetet irányító szervet, amely fejezethez a központi költségvetésben címrend szerint kapcsolódik.

1/C. §4 A központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap nem költségvetési szervi formában működő kezelő szervének az általa kezelt központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap

a) előirányzataira nézve el kell készítenie a 13. § (3) bekezdése szerinti szabályzatot,

b) előirányzatai tekintetében a tervezési, gazdálkodási, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáért felelős szervezeti egységei vezetőjére a 11. §-t és a 12. §-t, alkalmazottaira az 55. § (3) bekezdését kell alkalmazni.

1/D. §5 A központi költségvetés

a) XLIII. fejezetébe sorolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (a továbbiakban: MNV Zrt.) tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó állami vagyonnal kapcsolatos költségvetési bevételek és költségvetési kiadások elszámolására szolgáló központi kezelésű előirányzatok kezelő szerve az MNV Zrt.,

b) XI. fejezetébe sorolt, az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: MFB Zrt.) tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó szervezetekkel kapcsolatos költségvetési bevételek és költségvetési kiadások elszámolására szolgáló központi kezelésű előirányzatok kezelő szerve az MFB Zrt.

2. §6

II. Fejezet

A KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK JOGÁLLÁSA

3. § (1)8 A költségvetési szervnél az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek és a B405. Ellátási díjak rovatain elszámolandó bevételek vállalkozási tevékenységre nem használhatók fel.

(2)9

(3)10 A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységeinek összesített maradványa negatív nem lehet.

4. § (1)11 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. § (2) bekezdése szerinti közös alapításról az alapító szerveknek megállapodást kell kötniük, amelynek tartalmaznia kell

a) az alapítás költségeinek forrását alapítók szerint,

b) a folyamatos működtetés, üzemeltetés feltételeit, ezen belül az alapítók hozzájárulásának arányát, mértékét, éves megállapításának módját,

c) az irányítási jogok gyakorlásának módját, esetleges megosztását vagy valamely alapító szerv részére történő kizárólagos biztosítását,

d) a közös működtetés megszűnésének, megszüntetésének szabályait, és

e) rendelkezést a jogszabályban foglalt egyéb kérdésekről.

(2) Törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában költségvetési szerv alapítása esetén csak akkor nyitható meg a költségvetési szerv fizetési számlája, ha a törzskönyvi nyilvántartásba vétele megtörtént.

5. §13 (1) Az alapító okirat tartalmazza a költségvetési szerv

a)14 megnevezését magyar nyelven,

b) székhelyét, telephelyeit,

c) alapításáról rendelkező jogszabály teljes megjelölését, ha az alapításról jogszabály rendelkezett,

d) irányító szervének vagy felügyeleti szervének megnevezését, székhelyét,

e) illetékességét, működési területét,

f) közfeladatát, alaptevékenységét, ezek kormányzati funkció szerinti megjelölését és főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolását,

g) vezetőjének megbízási rendjét, és

h) alkalmazásában álló személyek jogviszonyának megjelölését.

(2)15 Az alapító okirat – az (1) bekezdésben foglaltakon túl – az alábbiak fennállása esetén tartalmazza a költségvetési szerv

a) megnevezését idegen nyelven és rövidített nevét,

b) jogelődjének megnevezését, székhelyét,

c) vállalkozási tevékenysége felső határát a módosított kiadási előirányzatok arányában,

d) megszűnésének időpontját vagy pontos feltételét, ha a költségvetési szerv határozott időre vagy bizonyos feltétel bekövetkeztéig jön létre.

(3) Ha az Áht. 9. § a) pontja szerinti hatáskörök gyakorlására jogosult és az irányító szerv személye nem azonos, az alapító okiratban mindkettőt meg kell jelölni.

(4) Az alapító okirat módosítása esetén el kell készíteni és a módosító okirathoz csatolni a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot is.

6. §17 A fejezetet irányító szervet, a helyi önkormányzati költségvetési szerv irányító szervét és a nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv irányító szervét és annak vezetőjét az 1. melléklet határozza meg.

7. §19 (1) A költségvetési szerv

a) a személyi juttatásokkal és az azokhoz kapcsolódó járulékok és egyéb közterhek előirányzataival minden esetben,

b) a működtetéshez, a vagyon használatához, valamint az a) pontba nem tartozó, a közfeladatai ellátásához szükséges egyéb előirányzataival jogszabály vagy az irányító szerv döntése alapján

rendelkezik.

(2)20

8. §21

9. §22 (1)23 A gazdasági szervezet

a) a költségvetés tervezéséért, az előirányzatok módosításának, átcsoportosításának és felhasználásának (a továbbiakban együtt: gazdálkodás) végrehajtásáért, a finanszírozási, adatszolgáltatási, beszámolási és a pénzügyi, számviteli rend betartásáért, és

b) a költségvetési szerv és a hozzá rendelt költségvetési szervek működtetéséért, a használatában lévő vagyon használatával, védelmével összefüggő feladatok teljesítéséért

felelős szervezeti egység.

(2)24 Az (1) bekezdés b) pontja szerinti feladatok ellátása a gazdasági szervezeten kívül, szolgáltatás megrendelésével is történhet.

(3)25 A gazdasági szervezet feladatait indokolt esetben több szervezeti egység is elláthatja, ez azonban nem eredményezhet az egyes szervezeti egységek által ellátott tevékenységek között párhuzamosságot. Ha több szervezeti egység látja el a gazdasági szervezet feladatait, a szervezeti egységek összességét kell gazdasági szervezetnek tekinteni.

(4)26 Ha az önkormányzati hivatalnál, illetve a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szervnél az (1) bekezdés szerinti feladatok ellátására önálló szervezeti egység kialakítására nincs lehetőség, az önkormányzati hivatal, illetve a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szerv egészében kell biztosítani az (1) bekezdés szerinti feladatok ellátását. Az ilyen önkormányzati hivatal, illetve társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szerv gazdasági szervezet hiányában is ellátja az Áht. 6/C. § (2) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott feladatokat.

(5)27 Az Áht. 10. § (4a) és (4b) bekezdése és a (4) bekezdés szerinti költségvetési szerv (a továbbiakban együtt: gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv) (1) bekezdés szerinti feladatait

a) az Áht. 10. § (4a) és (4b) bekezdése szerinti esetben az irányító szerv vagy az irányító szerv irányítása alá tartozó más költségvetési szerv az állományába tartozó alkalmazottakkal, a munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét tartalmazó megállapodásban (a továbbiakban: munkamegosztási megállapodás) meghatározott helyen és módon,

b) a (4) bekezdés szerinti esetben az önkormányzati hivatal, illetve a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szerv alkalmazásában álló, az önkormányzati hivatal, illetve a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szerv vezetője által kijelölt személy

látja el, kivéve ha az (1) bekezdés b) pontja szerinti feladatok ellátása szolgáltatás vásárlásával történik.

(5a)28 A munkamegosztási megállapodásnak tartalmaznia kell, hogy az (1) bekezdés szerinti feladatok közül melyik feladatot melyik költségvetési szerv látja el. Egy feladatra csak egy költségvetési szerv jelölhető ki. Az irányító szerv az önkormányzati hivatalt külön gazdasági szervezet nélkül is kijelölheti az (1) bekezdésben meghatározott feladatok ellátására. A munkamegosztási megállapodást az irányító szerv hagyja jóvá.

(6) A központi kezelésű előirányzat és a fejezeti kezelésű előirányzat kezelő szerve a kezelt központi kezelésű előirányzatok és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében a tervezéssel, gazdálkodással, finanszírozással, adatszolgáltatással és beszámolással kapcsolatos feladatokat a gazdasági szervezetével vagy ezekkel a feladatokkal a szervezeti és működési szabályzatában kijelölt más szervezeti egységével látja el.

(7) Az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szerve a kezelt elkülönített állami pénzalapokkal és társadalombiztosítás pénzügyi alapjaival kapcsolatos tervezési, gazdálkodási, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatokat – figyelemmel a (8) bekezdésben foglaltakra is – a gazdasági szervezetével vagy ezekkel a feladatokkal a szervezeti és működési szabályzatában kijelölt más szervezeti egységével látja el.

(8)29 Ha a fővárosi és megyei kormányhivatal vagy a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala törvény alapján elkülönített állami pénzalap vagy társadalombiztosítás pénzügyi alapja előirányzatai meghatározott része felett rendelkezési joggal bír, az azzal kapcsolatos gazdálkodási, nyilvántartás-vezetési, adatszolgáltatási feladatokat a fővárosi és megyei kormányhivatal szervezeti és működési szabályzata alapján e feladatért felelős szervezeti egysége vagy a fővárosi és megyei kormányhivatal vezetője által kijelölt, a fővárosi és megyei kormányhivatal alkalmazásában álló személy látja el.

(9)30

10. §31

10/A. §32 A gazdasági szervezetnek a 13. § (5) bekezdése szerinti ügyrenddel kell rendelkeznie. A gazdasági szervezet ügyrendjében nem kell szabályozni a 13. § (2)–(3a) bekezdése szerint kiadott szabályzatokban rendezett kérdéseket. Ha a gazdasági szervezet feladatait több szervezeti egység látja el, a szervezeti egységeknek külön-külön kell rendelkezniük ügyrenddel, de a gazdasági szervezet egészére nézve nem kell külön ügyrendet készíteni.

11. § (1) A költségvetési szerv gazdasági vezetője

a) irányítja és ellenőrzi a gazdasági szervezetet,

b)33 felelős az e rendeletben számára meghatározott feladatok ellátásáért, és

c)34 a költségvetési szerv más szervezeti egységéhez beosztott, továbbá a költségvetési szervhez rendelt más költségvetési szerv alkalmazásában álló, a tervezéssel, gazdálkodással, finanszírozással, adatszolgáltatással és beszámolással kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős személynek iránymutatást ad.

(2)35 Ha a gazdasági szervezet feladatait a 9. § (3) bekezdésében foglaltak szerint több szervezeti egység látja el, gazdasági vezetőnek e szervezeti egységek vezetőinek irányítását végző, ennek hiányában a szervezeti és működési szabályzatban megjelölt személyt kell tekinteni.

(3)36 A gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szervnél gazdasági vezetőt nem kell megbízni, e rendelet gazdasági vezetőre meghatározott követelményeit

a) az önkormányzati hivatal, a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szerv vezetőjére, illetve

b) az irányító szerv vagy az irányító szerv döntése alapján az irányító szerv irányítása alá tartozó más költségvetési szerv vezetőjére

kell alkalmazni, kivéve ha az önkormányzati hivatal, illetve a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szerv állományában van olyan személy, aki megfelel az e rendelet gazdasági vezetőre meghatározott követelményeknek és a költségvetési szerv vezetője a 9. § (1) bekezdése szerinti feladatok ellátására írásban kijelölte. Az e bekezdésben meghatározott esetben a 9. § (1) bekezdése szerinti feladatok ellátásáért az a) és b) pontban meghatározott személy felel az e bekezdésben meghatározott kivétellel.

(4)37

(4a)38

(5)39 E rendelet gazdasági vezetőre vonatkozó rendelkezéseit a 9. § (6) és (7) bekezdése esetén a kezelő szervnél a kezelt központi kezelésű előirányzatokkal, fejezeti kezelésű előirányzatokkal, elkülönített állami pénzalapokkal vagy társadalombiztosítás pénzügyi alapjaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáért felelős szervezeti egységek vezetőire nézve is alkalmazni kell.

(6)40 A gazdasági vezető a feladatait a költségvetési szerv vezetőjének közvetlen vezetése és ellenőrzése mellett látja el. A gazdasági vezető az általa ellátott feladatok tekintetében a költségvetési szerv vezetőjének helyettese abban az esetben is, ha munkaköri elnevezése, beosztása ezt nem jelöli. Ezek a rendelkezések nem vonatkoznak a Legfőbb Ügyészség, az önkormányzati hivatal, a kormányhivatal, az autonóm államigazgatási szerv, valamint – a (7) bekezdésben foglaltak kivételével – a minisztérium gazdasági vezetőjére, akik a szervezeti és működési szabályzatban megjelölt személy vezetése és ellenőrzése alatt látják el feladataikat.

(7) A minisztérium gazdasági ügyekkel megbízott állami vezetője e rendelet alkalmazásában abban az esetben minősül gazdasági vezetőnek, ha az (1) bekezdés szerinti feladatokat kivétel nélkül ellátja.

(8)41 A gazdasági vezető átmeneti vagy tartós akadályoztatása esetén a költségvetési szerv vezetője haladéktalanul köteles gondoskodni helyettesítéséről, a gazdasági vezetői álláshely megüresedése esetén annak betöltéséről. Az álláshely betöltéséig tartó átmeneti időszakra a költségvetési szerv vezetője írásban az 55. § (3) bekezdése szerinti végzettségű alkalmazottat jelöl ki a gazdasági vezetői feladatok ellátására a gazdasági vezető kinevezésére jogosult személy egyetértésével.

12. §42 (1)43 A gazdasági vezetőnek a felsőoktatásban szerzett végzettséggel – állami felsőoktatási intézmény gazdasági vezetőjének a felsőoktatásban szerzett végzettséggel és gazdaságtudományok képzési területen szerzett szakképzettséggel – és emellett

a) okleveles könyvvizsgálói vagy államháztartási mérlegképes könyvelői szakképesítéssel vagy az engedélyezés szempontjából ezzel egyenértékű szakképesítéssel, vagy

b)44 gazdasági vezetői, belső ellenőri, érvényesítői, pénzügyi ellenjegyzői – 2012. január 1. előtt az Áht. szerinti ellenjegyzői –, vagy a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Szt.) 150. § (1) és (2) bekezdése szerinti feladatok ellátásában költségvetési szervnél szerzett legalább öt éves igazolt szakmai gyakorlattal, valamint mérlegképes könyvelői szakképesítéssel vagy a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettséggel

kell rendelkeznie.

(1a)45 Ha a költségvetési szervnél a pénzügyi-számviteli feladatok ellátását önálló szervezeti egység végzi, és annak vezetője megfelel az (1) bekezdés szerinti feltételeknek, a gazdasági vezetőnek – az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően – a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettséggel és költségvetési szervnél szerzett öt év vezetői tapasztalattal kell rendelkeznie.

(2)46 A gazdasági vezetőnek szerepelnie kell az Szt. 151. § (3) bekezdése szerinti nyilvántartásban, és rendelkeznie kell a tevékenység ellátására jogosító engedéllyel, kivéve ha az Szt. 150. § (1) és (2) bekezdése szerinti feladatokat ellátó, a gazdasági vezető irányítása alatt álló alkalmazottak közül legalább egy rendelkezik az (1) bekezdés szerinti szakképesítéssel, szerepel az Szt. 151. § (3) bekezdése szerinti nyilvántartásban és rendelkezik a tevékenység ellátására jogosító engedéllyel.

(3)47 Költségvetési szervnél az Szt. 150. § (1) és (2) bekezdése szerinti feladatokat ellátó, az Szt. 151. § (3) bekezdése szerinti nyilvántartásban szereplő alkalmazottnak az Szt. 152. § (1) bekezdése szerinti szakmai továbbképzési kötelezettségét a könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásba vételéről szóló kormányrendelet alapján kell teljesítenie azzal, hogy a továbbképzési kötelezettség teljesítése során 12 kreditpontot államháztartási szakterületre minősített speciális továbbképzésen kell megszereznie.

13. § (1) A költségvetési szerv szervezeti és működési szabályzata tartalmazza

a) a költségvetési szerv alapításáról szóló jogszabály teljes megjelölését, ha a költségvetési szerv alapításáról jogszabály rendelkezett,

b) a költségvetési szerv alapító okiratának – ha azt az alapítás óta módosították, a hatályos, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának – keltét, számát, az alapítás időpontját,

c)48 az ellátandó, és a kormányzati funkció szerint besorolt alaptevékenységek, rendszeresen ellátott vállalkozási tevékenységek megjelölését,

d) azon gazdálkodó szervezetek részletes felsorolását, amelyek tekintetében a költségvetési szerv alapítói, tulajdonosi (tagsági, részvényesi) jogokat gyakorol,

e)49 a szervezeti felépítést és a működés rendjét, a szervezeti egységek – ezen belül a gazdasági szervezet – megnevezését, feladatait, a költségvetési szerv szervezeti ábráját,

f) azon ügyköröket, amelyek során a szervezeti egységek vezetői a költségvetési szerv képviselőjeként járhatnak el,

g) a szervezeti és működési szabályzatban nevesített munkakörökhöz tartozó feladat- és hatásköröket, a hatáskörök gyakorlásának módját, a helyettesítés rendjét, az ezekhez kapcsolódó felelősségi szabályokat,

h) jogszabályban meghatározott kivétellel a munkáltatói jogok gyakorlásának – ideértve az átruházott munkáltatói jogokat is – rendjét, és

i)50 azoknak a költségvetési szerveknek a felsorolását, amelyek tekintetében a költségvetési szerv az Áht. 10. § (4a) és (4b) bekezdése alapján a 9. § (1) bekezdése szerinti feladatokat ellátja.

(2) A költségvetési szerv vezetője belső szabályzatban rendezi a működéséhez kapcsolódó, pénzügyi kihatással bíró, jogszabályban nem szabályozott kérdéseket, így különösen

a) a tervezéssel, gazdálkodással – így különösen a kötelezettségvállalás, ellenjegyzés, teljesítés igazolása, érvényesítés, utalványozás gyakorlásának módjával, eljárási és dokumentációs részletszabályaival, valamint az ezeket végző személyek kijelölésének rendjével –, az ellenőrzési adatszolgáltatási és beszámolási feladatok teljesítésével kapcsolatos belső előírásokat, feltételeket,

b) a beszerzések lebonyolításával kapcsolatos eljárásrendet,

c) a belföldi és külföldi kiküldetések elrendelésével és lebonyolításával, elszámolásával kapcsolatos kérdéseket,51

d) az anyag- és eszközgazdálkodás számviteli politikában nem szabályozott kérdéseit,

e) a reprezentációs kiadások felosztását, azok teljesítésének és elszámolásának szabályait,

f) a gépjárművek igénybevételének és használatának rendjét,

g)52 a vezetékes- és mobiltelefonok használatát, és

h) a közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek intézésének, továbbá a kötelezően közzéteendő adatok nyilvánosságra hozatalának rendjét.

(3)53 A központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve a kezelt központi kezelésű előirányzatokkal, fejezeti kezelésű előirányzatokkal, elkülönített állami pénzalapokkal, társadalombiztosítás pénzügyi alapjaival kapcsolatos tervezési, gazdálkodási, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladataira nézve külön szabályzatot készít a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott tartalommal. Ha a központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap terhére költségvetési támogatás nyújtható, az e bekezdés szerinti szabályzatban rendelkezni kell az előirányzatok módosításának, átcsoportosításának, a támogatói döntések meghozatala és a kötelezettségvállalás belső egyeztetési és engedélyezési eljárási, továbbá dokumentációs szabályairól, határidőiről, a pénzügyi teljesítés, a beszámoltatás, az ellenőrzés feladatainak rendjéről, mindezek határidőiről, szervezeti megosztásáról, az egyes szervezeti egységek feladatairól is.

(3a)54 A (2) bekezdésben meghatározott szempontok figyelembevételével belső szabályzataiban rendelkezik

a) az önkormányzati hivatal a helyi önkormányzat és a helyi nemzetiségi önkormányzat,

b) a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szerv a társulás, és

c) a térségi fejlesztési tanács munkaszervezete a térségi fejlesztési tanács

sajátos tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatairól vagy ezekről külön szabályzatot készít.

(4) Ha a költségvetési szerv számára a (2) bekezdés b)–h) pontjában felsorolt tevékenységeket jogszabály alapján más költségvetési szerv alapfeladatként látja el vagy nyújtja, az adott tevékenységre vonatkozó szabályozást a feladatot ellátó költségvetési szervvel egyeztetett módon kell kiadni.

(5) A költségvetési szerv szervezeti egységei által ellátott feladatok munkafolyamatainak leírását, a szervezeti egység vezetőinek és alkalmazottainak feladat- és hatáskörét, a helyettesítés rendjét, továbbá a szervezeti egység költségvetési szerven belüli belső és azon kívüli külső kapcsolattartásának módját, szabályait – ha azokról a szervezeti és működési szabályzat vagy a költségvetési szerv más szabályzata nem rendelkezik – a szervezeti egységek ügyrendje tartalmazza.

14. § (1) A költségvetési szerv megszüntetését megelőzően az irányító szervnek gondoskodnia kell

a) a közfeladat jövőbeni ellátása módjának, szervezeti formájának meghatározásáról, kivéve, ha a megszüntetésre azért került sor, mert a közfeladat iránti szükséglet megszűnt,

b) az eszközök és a források leltározásáért, az éves költségvetési beszámoló elkészítéséért, a vagyonátadás lebonyolításáért felelős személyek kijelöléséről, a feladatok határidőinek meghatározásáról,

c) az ellátandó közfeladatokhoz tartozó hatósági engedélyeknek – a megszüntetendő költségvetési szerv kérelmére történő – visszavonásáról és annak előkészítéséről, hogy az új hatósági engedélyek a közfeladatokat a továbbiakban ellátó szervek részére kiadhatóak legyenek,

d) ha a közfeladat ellátásához díjbevétel kötődik, a díjbeszedési jogosultság átadásának előkészítéséről, és

e)55 a költségvetési szerv alkalmazásában álló személyekkel kapcsolatos munkáltatói intézkedések meghatározásáról, a határidők kijelöléséről, a közfeladatokat a továbbiakban ellátó szervek részéről történő továbbfoglalkoztatás lehetőségéről.

(2) A megszüntetésről rendelkező jogszabályban, megszüntető okiratban rendelkezni kell a megszüntetés okáról, a megszűnő költségvetési szerv közfeladatának jövőbeni ellátásáról, és meg kell jelölni azt a naptári napot ameddig, vagy azt az időtartamot, amelyre vonatkozóan, és meghatározható azon kör, mérték, amelyre kiterjedően a költségvetési szerv utoljára kötelezettséget vállalhat. A költségvetési szerv ezzel ellentétes kötelezettségvállalása semmis.

(3) A megszüntető okirat a (2) bekezdésben foglaltakon kívül tartalmazza a megszűnő költségvetési szerv nevét, székhelyét, ha a megszüntetésről jogszabály rendelkezett a jogszabály teljes megjelölését, a megszüntetésről döntő szerv megnevezését és székhelyét, valamint a megszűnés módját.

(4) Ha közfeladat ellátásának kötelezettsége a költségvetési szerv megszüntetése nélkül kerül más államháztartáson belüli vagy kívüli szervezethez, a (2) bekezdésben foglaltakat a módosító okiratra nézve is alkalmazni kell.

(5)56 Törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában, ha a költségvetési szerv általános jogutódlással történő megszüntetése több alapító szervhez tartozó költségvetési szervet érint, vagy annak eredményeként megváltozik az irányító szerv, az alapító szervek megállapodásban jelölik ki az új irányító szervet. Ilyen esetben a megszüntető okiratot – kiválás esetén az alapító okirat módosítását – a korábbi alapító szerv, a létrejövő új költségvetési szerv alapító okiratát, továbbá az új irányító szerv irányítása alá került költségvetési szerv alapító okiratának módosítását a megállapodásban kijelölt új alapító szerv adja ki.

(6) Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv megszüntetése esetén a költségvetési szerv előirányzatait a fejezetet irányító szervnek a megszüntetés napjával, de legkésőbb harminc napon belül, az előirányzatokat terhelő pénzforgalom nélküli tranzakciókat hatvan napon belül rendeznie kell a Kincstárnál. Ha a költségvetési szerv jogutódja a megszűnés napját követően jön létre vagy közfeladatát a jövőben az irányító szerv által alapított államháztartáson kívüli szervezet látja el, a megszűnő költségvetési szerv pénzeszközeit a fejezetet irányító szerv fizetési számlájára kell átvezetni.

III. Fejezet

A TERVEZÉS ÉS A KÖLTSÉGVETÉS SZERKEZETE

14/A. §58 (1) Az államháztartásért felelős miniszter a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (a továbbiakban: Gst.) 5/A. §-a szerinti előrejelzést az azt alátámasztó módszerekkel, feltevésekkel és vonatkozó paraméterekkel együtt április 30-áig és a központi költségvetésről szóló törvényjavaslat Országgyűlésnek történő benyújtásáig készíti el, és teszi közzé az általa vezetett minisztérium honlapján. Az előrejelzés készítése során a korábbi előrejelzések (4) bekezdés szerinti értékelését figyelembe kell venni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti előrejelzések tartalmazzák az Európai Bizottság által készített legújabb előrejelzésekhez képest a különbségeket, jelentős eltérések esetén az eltérés indokát.

(3) A makrogazdasági és költségvetési előrejelzésekben érzékenységvizsgálat keretében meg kell vizsgálni – a növekedésre és a kamatlábak változására vonatkozó különböző feltételezések esetén – a fő költségvetési változók alakulásának pályáját. A makrogazdasági és költségvetési előrejelzésekben alkalmazott alternatív feltételezések tartományának megválasztásakor az előrejelzések múltbeli megbízhatósága az irányadó, továbbá törekedni kell a vonatkozó kockázati forgatókönyvek figyelembevételére.

(4) Az államháztartásért felelős miniszter a központi költségvetési tervezéshez felhasznált makrogazdasági és költségvetési előrejelzéseket évente egyszer objektív kritériumok alapján átfogóan értékeli, többek között utólagos értékeléssel is. Az értékelés módszertanát – ideértve az objektív kritériumok meghatározását –, menetét, időzítését és az értékelés eredményét az általa vezetett minisztérium honlapján közzéteszi. Ha az értékelés alapján legalább négy egymást követő évben a makrogazdasági előrejelzések tekintetében jelentős eltérés mutatkozik, az előrejelzés módszertanát vagy annak paramétereit meg kell változtatni.

15. § (1)59 A központi költségvetési tervezésnek a legvalószínűbb makrogazdasági és költségvetési forgatókönyvön vagy egy annál óvatosabb forgatókönyvön kell alapulnia. A központi költségvetés fejezeteinek Áht. 13. § (2) bekezdése szerint tervezett kiadásait az Áht. 29. § (1) bekezdése alapján az adott fejezetre megállapított összes kiadás szerkezeti változásokkal és a szintrehozásokkal módosított összegeként kell megállapítani.

(2) Szerkezeti változásként kell szerepeltetni

a) a tervévet megelőző évben tartós jelleggel átcsoportosított előirányzatok összegét,

b) a kiadási előirányzatoknak a közfeladatok megszűnéséből, intézmény átszervezésből, belső szerkezeti korszerűsítésből, vagy más hasonló okból adódó módosításait, és

d) a bevételi előirányzatok tartós változásait.

(3) Szintrehozásként kell számításba venni a költségvetési évet megelőző évben nem teljes éven át ellátott, szerkezeti változásként beépült közfeladatok egész évi bevételi és kiadási előirányzatának megfelelő összegű kiegészítését.

(4)60 A fejezetet irányító szervi jogállással bíró költségvetési szerv tervezett kiadásait az Áht. 13. § (2) bekezdése szerint tervezett kiadások között külön meg kell jelölni.

16. §61 (1)62 A fejezetet irányító szerv az Áht. 13. § (2) bekezdése szerinti tervezett bevételek és kiadások megállapításához meghatározza

a) az általános és kötelezően érvényesítendő tervezési követelményeket, előfeltételeket, módszertant, előírásokat,

b)63 a fejezetbe sorolt költségvetési szervek, központi kezelésű előirányzatok, fejezeti kezelésű előirányzatok tervezett bevételi és kiadási előirányzatainak értékeit a 33/B. § alapján lebontott tervszámok 15. § szerinti szerkezeti változásokkal és a szintrehozásokkal módosított összegeként,

c)64 a b) pontban megjelölt adatokhoz igazodóan a közfeladatok ellátása körében a szakmai, működtetési, alkalmazási, díjazási követelményekben, feltételekben érvényesítendő változásokat, és

d) a tervezés eljárási teendőit, ideértve a gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szerv és a hozzá rendelt gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv tervezésben való együttműködésének, munkamegosztásának feladatait,

és arról tájékoztatja a 17. § (1) bekezdése alapján a tervezett bevételek és kiadások kidolgozásáért felelősöket.

(2) A tervezett bevételek és kiadások között meg kell tervezni mindazokat a bevételeket és kiadásokat, amelyek

a) az ellátott közfeladatokkal kapcsolatosak,

b) a tapasztalatok alapján rendszeresen előfordulnak, vagy eseti jelleggel várhatóak,

c) jogszabályon, magánjogi kötelmen alapulnak, vagy

d) az eszközök hasznosításával függenek össze.

17. §65 (1)66 A költségvetési szerv, valamint az elkülönített állami pénzalap és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szerve a tervezett bevételeket és kiadásokat, továbbá az azokat befolyásoló jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök, szerződések vagy más kötelezettségek módosítására vonatkozó javaslatokat a fejezetet irányító szervnek – a gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv a tervezési, gazdálkodási, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatait ellátó költségvetési szerven keresztül – küldi meg.

(2) A fejezetet irányító szerv a tervezett bevételek és kiadások államháztartásért felelős miniszterrel való egyeztetését megelőzően

a) felülvizsgálja azokat abból a szempontból, hogy megfelelően érvényesítik-e az általa a 16. § (1) bekezdésében foglaltak szerint megjelölt követelményeket, szempontokat,

b) kidolgozza a központi kezelésű előirányzatok, a fejezeti kezelésű előirányzatok, valamint saját – költségvetési szervi – tervezett bevételeit és kiadásait, és

c)67 véglegezi az (1) bekezdés szerinti javaslatokat.

(3) A Kormány és az Európai Unió Bizottsága által jóváhagyott éves vagy több évre szóló szakmai programokban vállalt kötelezettségek figyelembevételével kell éves szinten megtervezni a vállalt nemzeti társfinanszírozás összegét. A fejezetet irányító szerv a program benyújtásakor megjelölt finanszírozási eszközt a költségvetés tervezésekor biztosítja. Ha a Kormány célelőirányzatból történő finanszírozásra vállalt kötelezettségét, a fejezetet irányító szerv a tervezéskor a megfelelő célelőirányzatból elkülöníti és külön megtervezi az éves társfinanszírozás előirányzatát.

(4)68 A fejezetet irányító szerv a tervezett bevételeket és kiadásokat, valamint az (1) bekezdés szerinti javaslatok alapján szükséges intézkedéseket az államháztartásért felelős miniszterrel lefolytatott egyeztetések során rögzített szempontok alapján véglegezi. Ennek során döntenie kell a nem ellátható közfeladat átmeneti felfüggesztéséről, megszüntetéséről, vagy a szükséges forrásoknak a közfeladat ellátásához szükséges összegű átcsoportosításáról.

18. § A fejezetet irányító szervi jogállással bíró költségvetési szerv a tervezett bevételei és kiadásai elkészítésére a 16. § (2) bekezdése, 17. § (2) bekezdés b) pontja és (4) bekezdése rendelkezéseit alkalmazza abban az esetben is, ha a központi költségvetésben önálló fejezettel rendelkezik, de más költségvetési szerv felett nem gyakorol irányító szervi hatásköröket, vagy önálló fejezettel nem rendelkezik, de fejezetet irányító szervi jogállással van felruházva. A szervezeten belül a tervezett bevételek és kiadások kialakításának, egyeztetésének rendjét belső szabályzat rögzíti.

18/A. §69

19. §70

20. §71

21. §72

22. §73

23. § (1)74 A Kormány a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék felhasználásáról az államháztartásért felelős miniszter által önállóan benyújtott előterjesztés alapján dönt.

(2) Az előterjesztésben nyilatkozni kell arról, hogy a benyújtást megelőzően elvégzett felülvizsgálat alapján az igényelt közfeladat ellátására felhasználható szabad előirányzat nem áll rendelkezésre, a tartalékot visszatérítési kötelezettséggel igénylik-e, továbbá tájékoztatást kell adni a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék szabad előirányzatának összegéről.

(3)75 Visszatérítési kötelezettséggel igényelt tartalék esetén az előterjesztésben meg kell jelölni a visszatérítés tervezett időpontját.

(4) A Kormány egyedi határozatában fel kell tüntetni

a) a tartalék biztosításának célját, az elszámolás időpontját,

b) az átcsoportosítás egyszeri vagy tartós jellegét, és

c)76 az esetleges visszatérítési kötelezettséget és a visszatérítés időpontját.

(5) A Kormány egyedi határozata mellékletét a 2. melléklet szerinti formában kell elkészíteni.

(6) A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból visszatérítési kötelezettséggel átcsoportosított előirányzat visszatérülését, valamint a bármely címen átcsoportosított előirányzat fel nem használt vagy nem rendeltetésszerűen felhasznált részét a Kincstár által megjelölt fizetési számlára kell befizetni, amellyel az adott évi rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék előirányzatát a Kormány megnövelheti.

23/A. §78 (1) A Kormány irányítása alá tartozó fejezetekben lévő fejezeti stabilitási tartalék előirányzatait a tárgyév október 1-jét megelőzően nem lehet felhasználni.

(2) A Kormány az államháztartásért felelős miniszter javaslatára határozatban dönt – a fejezetek költségvetési folyamatainak értékelése alapján – az (1) bekezdésben meghatározott fejezeti stabilitási tartalék előirányzatok felhasználásának engedélyezéséről, fejezeten belüli és fejezetek közötti átcsoportosításáról.

24. § (1)79 A helyi önkormányzat költségvetési bevételi előirányzatai és költségvetési kiadási előirányzatai között kell megtervezni

a)80 a helyi önkormányzat bevételeit – így különösen a helyi adó bevételeket, a helyi önkormányzatok, helyi nemzetiségi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatásokat, a központi költségvetésből származó egyéb költségvetési támogatásokat –, elkülönítetten az európai uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit,

b)81 a helyi önkormányzat költségvetési kiadásait, így különösen

ba) a helyi önkormányzat nevében végzett beruházások, felújítások kiadásait beruházásonként, felújításonként,

ba) a helyi önkormányzat által a lakosságnak juttatott támogatásokat, szociális, rászorultsági jellegű ellátásokat,

bc) az általános és céltartalékot, és

bd) elkülönítetten az európai uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek kiadásait, valamint a helyi önkormányzat ilyen projektekhez történő hozzájárulásait.

(2)82 A helyi önkormányzat által irányított költségvetési szervek közül az önkormányzati hivatal költségvetési bevételi előirányzatai és költségvetési kiadási előirányzatai között az önkormányzati hivatal nevében végzett tevékenységekkel kapcsolatos költségvetési bevételeket és költségvetési kiadásokat kell megtervezni.

(3)–(4)83

25. §84

26. §85

27. § (1) A jegyző a költségvetési rendelettervezetet a költségvetési szervek vezetőivel egyezteti, annak eredményét írásban rögzíti, majd a rendelettervezetet és az egyeztetés eredményét a polgármester a szervezeti és működési szabályzatban foglaltak szerint a képviselő-testület bizottságai elé terjeszti.

(2)87 A polgármester a képviselő-testület elé terjeszti a bizottságok által megtárgyalt rendelettervezetet, amelyhez csatolja legalább a pénzügyi bizottság írásos véleményét.

28. § Az Áht. 24. § (4) bekezdés c) pontja szerinti közvetett támogatásokat legalább az alábbi részletezettségben kell bemutatni:

a) az ellátottak térítési díjának, kártérítésének méltányossági alapon történő elengedésének összege,

b) a lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedésének összege,

c) a helyi adónál, gépjárműadónál biztosított kedvezmény, mentesség összege adónemenként,

d) a helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény, mentesség összege, és

e) az egyéb nyújtott kedvezmény vagy kölcsön elengedésének összege.

29. §88 (1) A helyi nemzetiségi önkormányzat költségvetési határozatának szerkezetére, elkészítésére a 24. §-t, a 27. §-t és a 28. §-t kell alkalmazni azzal, hogy a 24. § (2) bekezdése szerinti költségvetési bevételeket és költségvetési kiadásokat a helyi nemzetiségi önkormányzat költségvetési bevételi előirányzatai és költségvetési kiadási előirányzatai között kell szerepeltetni, jegyzőn az Áht. 6/C. § (2) bekezdés b) pontja szerinti helyi önkormányzat jegyzőjét kell érteni.

(2) Az országos nemzetiségi önkormányzat, a térségi fejlesztési tanács költségvetési határozatának szerkezetére, elkészítésére a 24. §-t, a 27. §-t és a 28. §-t kell alkalmazni azzal, hogy a 24. § (2) bekezdése szerinti költségvetési bevételeket és költségvetési kiadásokat az országos nemzetiségi önkormányzat, térségi fejlesztési tanács költségvetési bevételi előirányzatai és költségvetési kiadási előirányzatai között kell szerepeltetni, az önkormányzati hivatal és a jegyző alatt az országos nemzetiségi önkormányzat, térségi fejlesztési tanács tervezési feladatainak ellátásáért az Áht. 6/C. § (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerint felelős szervet és annak vezetőjét kell érteni.

(3) A társulás költségvetési határozatának szerkezetére és elkészítésére a 24. §-t, a 27. §-t és a 28. §-t kell alkalmazni azzal, hogy a 24. § (2) bekezdése szerinti költségvetési bevételeket és költségvetési kiadásokat a társulás költségvetési bevételi előirányzatai és költségvetési kiadási előirányzatai között kell szerepeltetni, az önkormányzati hivatal és a jegyző alatt a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó önkormányzati hivatalt és az azt vezető jegyzőt is érteni kell.

30. §90 Az Áht. 28. § (1) bekezdése szerinti rendelet, szabályzat mellékletében a központi kezelésű előirányzatok, fejezeti kezelésű előirányzatok és elkülönített állami pénzalapok előirányzatának felhasználási szabályait a 3. mellékletben meghatározott módon kell szabályozni. A központi költségvetésről szóló törvény elfogadását követően a rendeletet, szabályzatot a fejezetet irányító szerv vezetője haladéktalanul felülvizsgálja és azt módosítja. Ha a fejezetet irányító szerv szabályzatot ad ki, a szabályzatnak rendelkeznie kell az Áht. 109. § (5) bekezdésében foglaltakról is.

31. §91 (1) A kincstári költségvetést

a) a fejezetbe sorolt költségvetési szervekre és fejezeti kezelésű előirányzatokra a fejezetet irányító szerv,

b) az elkülönített állami pénzalapokra és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaira azok kezelő szerve,

c) a központi kezelésű előirányzatokra a fejezetet irányító szerv, ha a fejezetet irányító szerv vezetője az államháztartásért felelős miniszter, a Kincstár

készíti el. A Kincstár által készített kincstári költségvetéshez az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: államháztartási számviteli kormányrendelet) meghatározott szervezetek adatot szolgáltatnak.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szerv az elfogadott központi költségvetésről szóló törvény – vagy ha annak elfogadására e határidőt megelőző tízedik napig nem került sor, a központi költségvetésről szóló törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslat – alapján előzetes kincstári költségvetést készít a végleges kincstári költségvetésre meghatározott formában, és azt a Kincstár részére a költségvetési évet megelőző év december 20-áig megküldi. A végleges kincstári költségvetést a költségvetési év január 10-éig kell a Kincstárnak megküldeni.

(3) Költségvetési szerv év közben történő alapítása esetén a költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartásba való bejegyzését, új központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja előirányzata év közben történő létrehozása esetén a létrehozást követő nyolc napon belül kell a kincstári költségvetést megállapítani és – ha annak elkészítésére nem a Kincstár köteles – megküldeni a Kincstárnak.

31/A. §93 Az elemi költségvetés az államháztartási számviteli kormányrendelet 6. § (2) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti költségvetési jelentésben szereplő eredeti előirányzatokat – költségvetési szerv év közben történő alapítása, társulás, nemzetiségi önkormányzat év közben történő megalakulása, új központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja előirányzata év közben történő létrehozása esetén a módosított előirányzatokat –, valamint ac) és ad) alpontja szerinti adatszolgáltatások tervértékeit tartalmazza.

32. §94 (1) Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv az elemi költségvetést a fejezetet irányító szervnek – a gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv az e rendeletben meghatározott tervezési, gazdálkodási, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatait ellátó költségvetési szerv útján – küldi meg a fejezetet irányító szerv által meghatározott időpontig. A fejezetet irányító szerv a felülvizsgált és jóváhagyott elemi költségvetésekről a költségvetési év február 28-áig – év közben alapított költségvetési szerv esetén a kincstári költségvetés megállapítását követő negyvenöt napon belül – adatot szolgáltat a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerben.

(2) A fejezeti kezelésű előirányzatok elemi költségvetését a fejezetet irányító szerv készíti el és arról a költségvetési év február 28-áig – új fejezeti kezelésű előirányzat év közben történő létrehozása esetén a kincstári költségvetés megállapítását követő negyvenöt napon belül – adatot szolgáltat a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerben.

(3) Az elkülönített állami pénzalap kezelő szerve az elkülönített állami pénzalap elemi költségvetését a költségvetési év február 10-éig – új előirányzat év közben történő létrehozása esetén a kincstári költségvetés megállapítását követő negyvenöt napon belül – megküldi a fejezetet irányító szervnek. A fejezetet irányító szerv a benyújtott elemi költségvetést felülvizsgálja, dönt annak jóváhagyásáról, és a jóváhagyott elemi költségvetésről a költségvetési év február 28-áig – új előirányzat év közben történő létrehozása esetén a kincstári költségvetés megállapítását követő negyvenöt napon belül – adatot szolgáltat a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerben.

(4) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak kezelő szervei elkészítik a társadalombiztosítás általuk kezelt pénzügyi alapja elemi költségvetését, és arról a költségvetési év február 28-áig – új előirányzat év közben történő létrehozása esetén a kincstári költségvetés megállapítását követő negyvenöt napon belül – adatot szolgáltatnak a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerben.

(5) A központi kezelésű előirányzatok elemi költségvetését azok kincstári költségvetése elkészítéséért felelős szerv készíti el, és arról – ha annak elkészítésére nem a Kincstár köteles – a költségvetési év február 28-áig – új előirányzat év közben történő létrehozása esetén a kincstári költségvetés megállapítását követő negyvenöt napon belül – adatot szolgáltat a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerben. A Kincstár által készített elemi költségvetéshez az államháztartási számviteli kormányrendeletben meghatározott szervezetek adatot szolgáltatnak.

33. §95 (1) A helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás, a térségi fejlesztési tanács és az általuk irányított költségvetési szerv elemi költségvetését a polgármester, a nemzetiségi önkormányzat elnöke, a társulási tanács elnöke vagy a térségi fejlesztési tanács elnöke hagyja jóvá.

(2) Az önkormányzati hivatal a helyi önkormányzat, valamint a helyi önkormányzat által irányított költségvetési szerv jóváhagyott elemi költségvetéséről az önkormányzati rendelettervezet képviselő-testület elé terjesztésének határidejét – év közben alapított költségvetési szerv esetén annak törzskönyvi nyilvántartásba való bejegyzését – követő harminc napon belül adatot szolgáltat a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerben.

(3) A nemzetiségi önkormányzat, a társulás, a térségi fejlesztési tanács és az általuk irányított költségvetési szerv elemi költségvetésének elkészítésére a (2) bekezdést kell alkalmazni, azzal, hogy önkormányzati hivatalon az Áht. 6/C. § (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerint az adatszolgáltatási feladatok ellátásáért felelős szervet kell érteni.

33/A. §96

33/B. §97 Az Áht. 29. § (1) bekezdésében meghatározott összegek kialakításához a fejezetet irányító szerv szeptember 30-áig megküldi az államháztartásért felelős miniszternek a költségvetési évet követő három évre vonatkozó szakmai és költségvetési tervét, amely tartalmazza különösen a közfeladatokban tervezett változásokat, az ehhez szükséges törvénymódosításokat és mindezzel összefüggésben a tervezett bevételi és kiadási főösszeget.

IV. Fejezet

A KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI

34. § (1)98 Az államháztartás központi alrendszerében a költségvetési év eredeti vagy módosított költségvetési kiadási előirányzatain felüli források évközi biztosítása – a (2) és (2b) bekezdésben foglaltak kivételével – előirányzat-átcsoportosítással történik.

(2)99 Az államháztartás központi alrendszerén belül előirányzat-átcsoportosítás helyett a Kincstár által vezetett fizetési számlák közötti átutalással kell teljesíteni

a) az előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető előirányzatok végleges felhasználását,

b)100 az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, a fejezeti kezelésű előirányzat, az elkülönített állami pénzalap, és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai költségvetési kiadási előirányzatainak továbbadását, ha annak forrása részben vagy egészben nem az egységes rovatrend B816. Központi, irányító szervi támogatás rovaton elszámolandó bevétel, és

c) az olyan ügylet ellenértékét, amelyről az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján számlát, egyszerűsített számlát, nyugtát vagy számlát helyettesítő okmányt kell kiállítani.

(2a)101 Ha egyedi határozat a (2) bekezdés a) pontja szerinti előirányzatok vagy a (2) bekezdés b) pontja szerinti forrásokkal biztosított kiadási előirányzatok terhére történő előirányzat-átcsoportosításról rendelkezik, azt a Kincstár által vezetett fizetési számlák közötti (2) bekezdés szerinti átutalással kell végrehajtani.

(2b)102

(3) Az államháztartás központi alrendszerében a természetes személyek és az államháztartás központi alrendszerén kívüli jogi személyek, jogi személyiség nélküli egyéb szervezetek számára a kiadásokat a fizetési számlák megterhelésével vagy – ha jogszabály azt megengedi – készpénzes fizetéssel kell teljesíteni.

34/A. §103 Az egységes rovatrend B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről, B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről, B6. Működési célú átvett pénzeszközök és B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök rovatain megtervezett költségvetési bevételi előirányzatok a költségvetési évben meghatározott céllal rendelkezésre bocsátott költségvetési bevételekkel abban az esetben is megnövelhetők, ha a költségvetési bevételi előirányzatok még nem teljesültek túl, azonban az adott cél a költségvetési év költségvetési bevételi előirányzatainak tervezésekor nem volt figyelembe vehető.

34/B. §104 A költségvetési év során a költségvetési szerv átalakítása és a költségvetési szerv közfeladatának más költségvetési szerv részére történő átadása esetén az átalakítással érintett költségvetési szerv jogutódja, valamint a közfeladatot más költségvetési szervtől átvevő költségvetési szerv a jogelőd költségvetési szervnél az átalakítás, illetve a közfeladat átvételének napjáig jóváhagyott, de pénzügyileg nem teljesített költségvetési bevételi előirányzatokkal a költségvetési bevételi előirányzatait megnövelheti.

35. § (1)105 A költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat közhatalmi bevételek, működési bevételek és felhalmozási bevételek költségvetési bevételi előirányzatok eredeti vagy – ha a bevételek tervezettől történő elmaradása miatt csökkentették – módosított előirányzatán felül teljesített költségvetési bevétel (e § alkalmazásában a továbbiakban: többletbevétel) az irányító szerv előzetes engedélyével, a felhasználásra engedélyezett többletnek megfelelő összegű, az irányító szerv hatáskörében végrehajtott előirányzat-módosítás után használható fel.

(2)106 Ha a többletbevétel a Kormány irányítása alá tartozó fejezetbe sorolt költségvetési szerv, fejezeti kezelésű előirányzat esetén eléri az eredeti előirányzat 30%-át, de legalább az ötven millió forintot, az ezt meghaladó többletbevétel az államháztartásért felelős miniszter előzetes engedélyével használható fel az (1) bekezdésben meghatározott módon.

(3) A Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv a többletbevétel felhasználására irányuló kérelmet a fejezetet irányító szervhez nyújtja be. A fejezeti kezelésű előirányzat (2) bekezdés szerinti hányadot vagy összeget el nem érő többletbevételének felhasználására abban az esetben kell engedélyt kérni, ha a fejezeti kezelésű előirányzat kezelő szerve nem azonos a fejezetet irányító szervvel. Ha a fejezeti kezelésű előirányzat kezelő szerve a fejezetet irányító szerv, a bevételi előirányzat növelésére fejezetet irányító szervi hatáskörben kiadott intézkedést az engedély megadásának kell tekinteni.

(4)107 A fejezetet irányító szerv a (3) bekezdés alapján beérkezett kérelmeket és a fejezetet irányító szerv által kezelt fejezeti kezelésű előirányzatok többletbevételeit megvizsgálja abból a szempontból, hogy annak felhasználásához az államháztartásért felelős miniszter engedélye szükséges-e, ennek alapján dönt a felhasználás engedélyezéséről, megtagadásáról, vagy – ha a többletbevétel felhasználásával egyébként egyetért – azok jóváhagyására kérelmet nyújt be az államháztartásért felelős miniszternek. A fejezetet irányító szerv által benyújtott kérelemben ismertetni kell a többletbevétel keletkezésének okát, a bevétel jellegét, tervezett felhasználási módját, külön megjelölve, ha annak felhasználási célja jogszabály, szerződés, nemzetközi kötelezettség vagy más hasonló okból kötött.

(5) Az államháztartásért felelős miniszter döntését a kérelem beérkezésétől számított harminc napon belül hozza meg, amelyben meghatározhatja a többletbevétel felhasználásának engedélyezett célját is. Ha az államháztartásért felelős miniszter határidőn belül nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy a többletbevétel – a fejezetet irányító szerv által benyújtott kérelemben megfogalmazott céllal történő – felhasználásával egyetért.

(6)108 Ha a többletbevétel felhasználásához az államháztartásért felelős miniszter engedélye nem szükséges, és a többletbevétel felhasználásával az irányító szerv egyetért, vagy az államháztartásért felelős miniszter a többletbevétel felhasználását engedélyezi, az érintett költségvetési bevételi előirányzat és az engedélyezett felhasználási célnak megfelelő költségvetési kiadási előirányzat módosítását az irányító szerv kezdeményezi, és erről az érintetteket egyidejűleg értesíti.

(7) Ha az irányító szerv vagy az államháztartásért felelős miniszter a többletbevétel felhasználását nem engedélyezi, az irányító szerv erről az érintetteket értesíti.

(8) A felhasználásra nem engedélyezett többletbevételt a döntés közlésétől számított öt napon belül központi költségvetési szerv és fejezeti kezelésű előirányzat esetén a központi költségvetésbe – a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai fejezeteibe sorolt költségvetési szerv esetén azon belül az adott társadalombiztosítás pénzügyi alapjába –, egyéb költségvetési szerv esetén az irányító szerv költségvetésébe be kell fizetni.

(9)109 Az irányító szerv vagy az államháztartásért felelős miniszter döntéséig a többletbevétellel a költségvetési szerv, fejezeti kezelésű előirányzat költségvetési bevételi előirányzatait nem lehet módosítani. Az irányító szerv a befizetési kötelezettségről történő tájékoztatásával egyidejűleg kezdeményezi a szükséges előirányzat-módosítást.

(10)110 Az (1) és (5)–(9) bekezdéstől eltérően a helyi önkormányzati, helyi nemzetiségi önkormányzati és országos nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv esetén az irányító szerv értékhatárhoz kötött előzetes engedélyt adhat a többletbevétel felhasználásához. Ez esetben az irányító szerv hatáskörében az előirányzat módosításra utólag, a költségvetési szerv adatszolgáltatása alapján kerül sor.

36. §111 (1)112 Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv saját hatáskörben a költségvetési kiadási előirányzatokat a 34/A. § és a 34/B. § szerinti költségvetési bevételi előirányzatok – az Áht. 30. § (3) bekezdése, a 34/A. § és a 34/B. § rendelkezései megtartása mellett történő – növelésével egyidejűleg, továbbá a B813. Maradvány igénybevétele rovaton elszámolt maradvány által fedezett módon, annak összegéig megemelheti.

(2) A költségvetési szerv személyi juttatások költségvetési kiadási előirányzatai

a)113 a 35. § szerint jóváhagyott többletbevétellel és a 34/B. § szerinti bevételi előirányzatokkal fedezett módon,

b) a költségvetési szerv kötelezettségvállalással terhelt költségvetési maradványának személyi juttatásokból származó részével,

c) az egységes rovatrend K33. Szolgáltatási kiadások rovatai kiadási előirányzatai terhére, ha annak célja, hogy a korábban szolgáltatás vásárlással ellátott feladatokat a költségvetési szerv az állományába tartozó személyekkel lássa el, továbbá bármely rovat terhére, ha a személyi juttatások költségvetési kiadási előirányzatainak növelése az azok jóváhagyásakor még nem ismert jogszabályváltozás miatt szükséges,

d) a költségvetési szervnél eredeti bevételi előirányzatként nem megtervezett, év közben rendelkezésre bocsátott, felhasználási célja szerint személyi jellegű kifizetést tartalmazó bevételből

növelhető.

(3) A (2) bekezdés d) pontja szerinti forrás illetmény- vagy munkabéremelésre, a meglévő létszám határozatlan időre szóló foglalkoztatással történő növelésére abban az esetben használható fel, és a (2) bekezdés a) pontja szerinti többletbevétel ilyen célú felhasználására is csak abban az esetben adható engedély, ha a forrás tartós és a következő évben a költségvetési szerv költségvetésében eredeti előirányzatként megtervezik.

(4) A fejezetet irányító szerv a fejezeti kezelésű előirányzat költségvetési kiadási előirányzatait az (1) és (2) bekezdés szerinti esetekben megemelheti. A személyi juttatások költségvetési kiadási előirányzatai növelésére a (2) bekezdés szerinti esetekben, a (3) bekezdésben foglaltak megtartásával kerülhet sor.

(5) Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat kezelő szerve a bevételek kiemelt előirányzatain belül az egyes rovatok bevételi előirányzatait saját hatáskörben módosíthatja – növelheti és csökkentheti –, ha a tervezett bevételek jogcímének változása miatt az indokolt, de a bevételi kiemelt előirányzat megváltoztatása nem szükséges.

37. § (1) Az előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető központi kezelésű előirányzatok túllépése esetén a Kincstár az előirányzat-felhasználási keretet megemeli.

(2)114 Az előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető fejezeti kezelésű előirányzatok túllépésekor a fejezetet irányító szervnek a folyósítást megelőzően – a Kincstár által megállapított formában – be kell nyújtania az államháztartásért felelős miniszternek az eredeti költségvetési kiadási előirányzat túllépését megalapozó indokokat és számításokat. Ha a túllépés korábban közölt adataiban változás következik be, azokról ismételten adatot kell szolgáltatni.

(3) Az államháztartásért felelős miniszter a (2) bekezdés szerint benyújtott számítások, indokolások jog- és tényszerűségét megvizsgálja, megfelelően igazolt igény esetén jelzi a Kincstár részére a folyósítás engedélyezését, egyéb esetben felhívja a fejezetet irányító szervet a hiányosságok pótlására. A megnyitott előirányzat-felhasználási keret fel nem használt részének visszautalását a fejezetet irányító szerv kezdeményezi a Kincstárnál.

38. §116 A fejezetet irányító szerv új fejezeti kezelésű előirányzatot vagy elkülönített állami pénzalap előirányzataként új előirányzatot hozhat létre, ha

a) év közben előre nem tervezett, az egységes rovatrend B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről, B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről, B6. Működési célú átvett pénzeszközök és B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök rovatain elszámolandó bevételhez jut, vagy

b) más fejezeti kezelésű előirányzaton, elkülönített állami pénzalap előirányzatán megtakarítás keletkezik,

és a fejezeti kezelésű előirányzatok, elkülönített állami pénzalap előirányzatai között a tervezett új fejezeti kezelésű előirányzattal, elkülönített állami pénzalap előirányzatával azonos kiadási cél nem került jóváhagyásra.

39. §117 (1) Az Áht. 33. § (3) bekezdés a) pontja szerinti átcsoportosítás során a fejezetet irányító szerv az irányítása alá tartozó költségvetési szerv előirányzatát nem csökkentheti a miniszter által adományozott kitüntetések, elismerések és az irányító szerv (2) bekezdés szerinti rovatokon elszámolandó kifizetései pénzügyi fedezetének biztosítása céljából.

(2) Az Áht. 33. § (3) bekezdése szerinti átcsoportosítás nem irányulhat az átcsoportosított összegnek az egységes rovatrend K1102. Normatív jutalmak és K1103. Céljuttatás, projektprémium rovatokon elszámolandó felhasználására, a jogszabályi előírás alapján kötelezően kifizetett jutalmak kivételével.

40. §118 A Kincstár az Áht. 33. § (6) bekezdése szerinti adatokat a 156. § (4) bekezdése szerinti egyeztetést követően, a tárgyhónapot követő hónap utolsó napjáig teszi közzé.

41. §119 (1) A Kormány hatáskörében elrendelt új alcím, jogcím-csoport, jogcím létrehozásáról, a címrend és a címrend alá rendezett alcímek, jogcímcsoportok módosításáról, kiegészítéséről, továbbá előirányzat-átcsoportosításról rendelkező határozat mellékletét a 2. melléklet szerinti formában kell elkészíteni.

(2) Ha az előirányzat-átcsoportosításhoz az államháztartásért felelős miniszter előzetes hozzájárulására van szükség, annak megadását az egyoldalú jognyilatkozatba, megállapodásba foglaltan kell megtenni, vagy a külön dokumentumban megadott előzetes hozzájárulást az egyoldalú jognyilatkozathoz, megállapodáshoz mellékletként kell csatolni.

(3) Ha az átcsoportosított előirányzat végső felhasználója az előirányzatot átvevő fejezetet irányító szerv irányítása alá tartozó költségvetési szerv, a megállapodást ez a költségvetési szerv is aláírja. Ebben az esetben a fejezetet irányító szerv arra vállal kötelezettséget, hogy az átvett előirányzatot a végső felhasználó rendelkezésére bocsátja, a felhasználás elszámoltatásában közreműködik, és a fel nem használt, továbbá a nem rendeltetésszerűen felhasznált előirányzatot az átadó jelzése alapján elvonja, az átcsoportosított előirányzat végső felhasználója pedig a megállapodásban az átvevőre nézve megállapított összes egyéb kötelezettség teljesítéséért felel.

(4) A fejezetet irányító szerv Áht. 33. § (3) bekezdése szerinti intézkedésének elrendelésére a fejezetet irányító szerv vezetője vagy az általa írásban kijelölt, a fejezetet irányító szerv állományába tartozó személy jogosult, és az intézkedést az 55. § szerint kijelölt pénzügyi ellenjegyző ellenjegyzi.

42. § Az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó költségvetési szerv a kiadási és bevételi előirányzatokat saját hatáskörben a 36. § (1)–(3) bekezdésében foglaltak szerint megemelheti.

43. §121 (1)122 A fejezetet irányító szerv a fejezeti kezelésű előirányzatok esetén a költségvetési kiadások kiemelt előirányzatai és a kiemelt előirányzaton belüli rovatok között átcsoportosítást hajthat végre.

(2)123 A költségvetési szerv a költségvetési kiadások kiemelt előirányzatai és a kiemelt előirányzaton belüli rovatok között átcsoportosítást hajthat végre.

(3)124 Az (1) és (2) bekezdés szerinti átcsoportosítás során a személyi juttatások költségvetési kiadási előirányzatai a 36. § (2) bekezdés c) pontja szerinti esetekben növelhetők, az egységes rovatrend K336. Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások rovat költségvetési kiadási előirányzata pedig csak a K1. Személyi juttatások rovatai költségvetési kiadási előirányzatai terhére növelhető.

(4)125

(5)126 A központi kezelésű előirányzat, az elkülönített állami pénzalap és a társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve a költségvetési kiadási kiemelt előirányzatai és a kiemelt előirányzaton belüli rovatok között átcsoportosítást hajthat végre.

43/A. §127 (1)128 A helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás, valamint a térségi fejlesztési tanács költségvetési kiadásai kiemelt előirányzatai közötti átcsoportosításra a képviselő-testület, a nemzetiségi önkormányzat testülete, közgyűlése, a társulási tanács, illetve a térségi fejlesztési tanács jogosult.

(2) A költségvetési rendelet a helyi önkormányzat költségvetési kiadásai kiemelt előirányzatai közötti átcsoportosításra a polgármester számára felhatalmazást adhat.

(3)129 A helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás, és a térségi fejlesztési tanács költségvetési kiadásai kiemelt előirányzatain belül a rovatok közötti átcsoportosításra az elemi költségvetés jóváhagyására jogosult személy, vagy az általa írásban kijelölt, az Áht. 6/C. § (1) bekezdése vagy (2) bekezdés b) vagy c) pontja szerinti szerv állományába tartozó személy jogosult.

44. § (1) A 43. § (1) bekezdése szerinti intézkedés elrendelésére a fejezetet irányító szerv vezetője, vagy az általa írásban kijelölt, a fejezetet irányító szerv állományába tartozó személy jogosult, és az intézkedést az 55. § szabályainak megfelelően kijelölt pénzügyi ellenjegyző ellenjegyzi.

(2) A 43. § (2) bekezdése szerinti intézkedés elrendelésére a költségvetési szerv vezetője, vagy az általa írásban felhatalmazott, a költségvetési szerv állományába tartozó személy jogosult, és az intézkedést az 55. § szabályainak megfelelően kijelölt pénzügyi ellenjegyző ellenjegyzi.

45. § (1)130 A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) szerint a közbeszerzési eljárást megindító hirdetmény, részvételi, ajánlattételi felhívás – a Kbt. 40. § (3) bekezdése alapján megindított közbeszerzési eljárás kivételével –, a pályázati kiírás, továbbá minden olyan nyilatkozat, harmadik személlyel szemben vállalt kötelezettség, amely feltételesen, valamely személy nyilatkozatától függő fizetési kötelezettséget tanúsít, a (3) bekezdésben foglalt kivételekkel kötelezettségvállalásnak tekintendő.

(2) Ha a közbeszerzési eljárás, pályázat eredménytelen lett, a fizetési kötelezettséget keletkeztető nyilatkozat nem történt meg, a korábban lekötött előirányzat lekötését a kötelezettségvállalások meghiúsulásának szabályai szerint fel kell oldani.

(3) Kezesség, garancia vállalására törvényben és e rendeletben foglalt szabályok szerint kerülhet sor. Ha a jogosult a kezességet beváltja, a garanciát érvényesíti, az Áht. 36. § (2) bekezdése szerinti más fizetési kötelezettségekkel kapcsolatos szabályokat kell alkalmazni.

(4) A kötelezettségvállalásra és pénzügyi ellenjegyzésre vonatkozó rendelkezéseket a kötelezettségvállalások olyan tartalmú módosítására is alkalmazni kell, amely a korábban megállapított fizetési kötelezettségek összegét növeli, vagy a 46. § szerint érintett évek közötti megoszlását módosítja.

46. § (1) A költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat költségvetési évi kiadási előirányzatai terhére abban az esetben vállalható kötelezettség, ha az abból származó valamennyi kifizetés a költségvetési évet követő év június 30-áig megtörténik.

(2) A költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat előirányzatai terhére határozatlan idejű vagy a költségvetési évet követő év június 30-át követő időpontra is fizetési kötelezettséget tartalmazó határozott idejű fizetési kötelezettség (a továbbiakban: több év előirányzatait terhelő kötelezettségvállalás) esetén

a) a december 31-éig esedékes fizetési kötelezettségek mértékéig a költségvetési év,

b) a december 31-ét követően esedékes fizetési kötelezettségek az esedékesség szerinti év

kiadási előirányzatai terhére vállalható kötelezettség.

(3)131 A központi kezelésű előirányzatok, helyi önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, társulások és a térségi fejlesztési tanácsok kiadási előirányzatai terhére kötelezettségvállalásra a (2) bekezdés szerint kerülhet sor.

(4) Az Áht. 36. § (2) bekezdése szerinti más fizetési kötelezettségekkel az (1)–(3) bekezdés szerint kell a költségvetési év vagy az azt követő évek szabad kiadási előirányzatait csökkenteni.

47. § A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék terhére kizárólag a költségvetési évben, az adott költségvetési évre szóló teljesítéssel vállalható kötelezettség.

48. § (1) Törvény eltérő rendelkezése hiányában az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv több év előirányzatait terhelő kötelezettséget a fejezetet irányító szerv – a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv az államháztartásért felelős miniszter – előzetes engedélyével vállalhat, ha a kötelezettségvállalás összegének

a) költségvetési évre jutó része a kötelezettségvállalás időpontjában a módosított kiadási előirányzatok 10%-át, vagy

b) egy évre számított értéke a költségvetési évet követő három év bármelyikében az Áht. 36. § (4) bekezdése szerint adott évre vállalható kötelezettségek 5%-át

eléri vagy meghaladja.

(2)132 Nem szükséges az államháztartásért felelős miniszter vagy a fejezetet irányító szerv engedélyét kérni

a)133 az egységes rovatrend K1. Személyi juttatások és K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó rovatain megtervezett költségvetési kiadási előirányzatok felhasználása során, ide nem értve a K122. Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját alkalmazottnak fizetett juttatások rovat költségvetési kiadási előirányzata terhére kötött, az (1) bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelelő szerződéseket, és

b) az egységes rovatrend K331. Közüzemi díjak rovaton megtervezett előirányzat felhasználása során.

49. § Nem vállalható több év előirányzatait terhelő kötelezettség olyan költségvetési támogatás biztosítására, amely

a)134 az Áht. 32. § a) és d) pontja szerinti előirányzatok, a Nemzeti Foglalkoztatási Alap költségvetési kiadási előirányzatai, valamint az állami költségvetési kedvezményezettek sajáterő támogatására szolgáló előirányzat kivételével előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető előirányzatot terhelne,

b) célja a kedvezményezett működésének támogatása, vagy

c) esetén nem bizonyítható a többéves kötelezettség indokoltsága, a támogatott tevékenység több évre átnyúló jellege.

50. § (1) A megkötött visszterhes szerződésnek, adott megbízásnak, megrendelésnek, vagy más hasonló visszterhes magánjogi kötelem írásba foglalását tartalmazó okiratnak az általános adatokon, feltételeken túlmenően tartalmaznia kell

a) a szakmai, műszaki teljesítés mennyiségi és minőségi jellemzőinek meghatározását, határidejét,

b) a kifizetendő összeget vagy a számlázás alapjául szolgáló egységárat, a pénzügyi teljesítés devizanemét, módját és feltételeit,

c) a kifizetés határidejét, több év előirányzatai terhére vállalt kötelezettség esetén évenkénti ütemezésben, és

d) a pénzügyi ellenjegyzés tényét és a pénzügyi ellenjegyző keltezéssel ellátott aláírását.

(1a)135 Központi költségvetési kiadási előirányzatok terhére jogi személlyel, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettel kötött visszterhes szerződés esetén az (1) bekezdés szerinti okiratnak az (1) bekezdésben meghatározottakon túl tartalmaznia kell a szervezet képviselőjének nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy átlátható szervezetnek minősül. A szervezet képviselője a nyilatkozatban foglaltak változása esetén arról haladéktalanul köteles a kötelezettségvállalót tájékoztatni. A valótlan tartalmú nyilatkozat alapján kötött visszterhes szerződést a kötelezettségvállaló felmondja vagy – ha a szerződés teljesítésére még nem került sor – a szerződéstől eláll.

(2)136 Az egységes rovatrend K122. Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját alkalmazottnak fizetett juttatások és K336. Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások rovatain megtervezett költségvetési kiadási előirányzatok terhére akkor köthető szerződés, ha

a) azt jogszabály nem zárja ki,

b) a szerződés megkötése a közfeladatok ellátásához feltétlenül szükséges, és

c)137 törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában az adott feladat elvégzéséhez megfelelő szakértelemmel, szakképzettséggel és gyakorlattal, vagy egyéb megfelelő sajátos szakmai adottságokkal, képességekkel rendelkező személyt a szerződést kötő nem alkalmaz, vagy a szerződés tárgyát képező szolgáltatás egyedi, időszakos, vagy időben rendszertelenül ellátandó feladat.

51. § (1)138 Törvény eltérő rendelkezése hiányában az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervnél az egységes rovatrend K1102. Normatív jutalmak és a K1103. Céljuttatás, projektprémium rovatai költségvetési kiadási előirányzatai terhére a költségvetési évben együttesen az egységes rovatrend K1101. Törvény szerinti illetmények, munkabérek rovat eredeti előirányzatának 12%-áig, más költségvetési szervnél a költségvetési rendeletben, határozatban meghatározott összegig vállalható kötelezettség.

(1a)139 A 2007–2013 közötti programozási időszak operatív programjainak 2015. évi eredményes zárásával összefüggő feladatok végrehajtásában részt vevő olyan költségvetési szerv, amely

a) központi koordinatív, irányító hatósági, vagy közreműködő szervezeti feladatokat lát el,

b) az a) pont szerinti szervek irányítása vagy felügyelete alatt áll, és projekt-végrehajtási feladatokat lát el,

c) európai uniós költségvetési tagállami kapcsolatokkal összefüggő államháztartási vonatkozású feladatokat lát el,

d) ellenőrző hatósági, igazoló hatósági feladatokat lát el, vagy

e) nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű uniós támogatásból finanszírozott környezetvédelmi projektet valósít meg,

az egységes rovatrend K1103. Céljuttatás, projektprémium rovata elsősorban európai uniós forrásból fedezett költségvetési kiadási előirányzata terhére az (1) bekezdésben meghatározott mértéknél nagyobb kötelezettséget is vállalhat.

(2) A költségvetési szerv állományába tartozó személy részére megbízási díj vagy más szerződés alapján díjazás a munkaköri leírása szerint számára előírható feladatra nem fizethető. Más esetben díjfizetésére a feladatra vonatkozóan előzetesen írásban kötött szerződés e rendelet szabályai szerint igazolt teljesítése után kerülhet sor. A szerződésben ki kell kötni, hogy a díj kizárólag abban az esetben illeti meg a költségvetési szerv állományába tartozó személyt, ha a szerződésben rögzített feladat mellett a munkakörébe tartozó feladatainak is maradéktalanul eleget tett.

52. § (1)140 Kötelezettségvállalásra – jogszabályban meghatározott kivétellel –

a) a költségvetési szerv,

b) a központi kezelésű előirányzat, a fejezeti kezelésű előirányzat, az elkülönített állami pénzalap, illetve a társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve, a lebonyolító szerv számára rendelkezésre bocsátott összeg tekintetében a lebonyolító szerv, és

c) a helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, illetve térségi fejlesztési tanács

[az a)–c) pont e Fejezet alkalmazásában a továbbiakban együtt: kötelezettséget vállaló szerv] nevében az a) és b) pont szerinti esetben a kötelezettséget vállaló szerv vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott – a (4) és (5) bekezdés szerinti kivétellel – a kötelezettséget vállaló szerv alkalmazásában álló személy, a c) pont szerinti esetben a (6)–(8) bekezdésben meghatározott személy (a továbbiakban együtt: kötelezettségvállaló) írásban jogosult.

(2)141 Az (1) bekezdés alkalmazásában

a)142 – ha a fővárosi és megyei kormányhivatal vagy a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala törvény alapján elkülönített állami pénzalap vagy társadalombiztosítás pénzügyi alapja előirányzatai meghatározott része felett rendelkezési joggal bír – a fővárosi és megyei kormányhivatal vezetőjét vagy a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalának vezetőjét,

b) az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény 8. § (1) bekezdés b) és c) pontjában és 10. §-ában meghatározott szervek vezetőjét, és

c) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezetéről és egyes szervek kijelöléséről szóló 273/2010. (XII. 9.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdés c) pontjában és 1. § (3), (4) és (4a) bekezdésében meghatározott szervek vezetőjét

a kötelezettséget vállaló szerv vezetőjének kell tekinteni a számukra biztosított előirányzatok terhére vállalt kötelezettségek tekintetében.

(3)143

(4)144 (4) A kötelezettséget vállaló szerv vezetője kötelezettségvállalási joggal ruházhatja fel

a) a miniszterelnöki biztost,

b) a Magyar Corvin-lánc kitüntetés adományozására vonatkozó javaslat megtételére jogosult személyt,

c) – a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter előzetes egyetértésével – a kormánybiztost és a miniszteri biztost, valamint

d) – ha a testületet létrehozó normatív kormányhatározat ekként rendelkezik – a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 30. § (1) bekezdése alapján létrehozott testület vezetőjét.

(5)145 Az Országgyűlés által megválasztott személyek a tisztségük ellátásával összefüggő feladatok tekintetében, a független országgyűlési képviselők az Országgyűlésről szóló törvény alapján számukra megállapított keret tekintetében jogosultak kötelezettségvállalásra. Törvény alapján az országgyűlési képviselőcsoportok részére megállapított keret tekintetében az országgyűlési képviselőcsoportok vezetőit a kötelezettséget vállaló szerv vezetőjének kell tekinteni.

(6) A helyi önkormányzat kiadási előirányzatai terhére a polgármester vagy az általa írásban felhatalmazott személy vállalhat kötelezettséget.

(6a)146 Ha a helyi önkormányzatnál nincs a (6) bekezdés alapján kötelezettségvállalásra jogosult személy vagy a kötelezettségvállalásra jogosult személy feladata ellátásában akadályoztatva van, a képviselő-testület egyedi határozatában az önkormányzati hivatal alkalmazásában álló személyt jelölhet ki a helyi önkormányzat kiadási előirányzatai terhére vonatkozó kötelezettségvállalás gyakorlására. A képviselő-testület általi kijelölés megszűnik, ha a kötelezettségvállalásra más személy válik jogosulttá vagy az arra jogosult személy akadályoztatása megszűnik.

(7) A nemzetiségi önkormányzat kiadási előirányzatai terhére a nemzetiségi önkormányzat elnöke vagy az általa írásban felhatalmazott nemzetiségi önkormányzati képviselő jogosult kötelezettségvállalásra.

(7a)147 Ha a nemzetiségi önkormányzatnál nincs a (7) bekezdés alapján kötelezettségvállalásra jogosult személy vagy a kötelezettségvállalásra jogosult személy feladata ellátásában akadályoztatva van,

a) települési, területi nemzetiségi önkormányzat esetében a képviselő-testület egyedi határozatában, az Áht. 6/C. § (2) bekezdés b) pontja szerinti önkormányzati hivatal,

b) országos nemzetiségi önkormányzat esetében a közgyűlés egyedi határozatában, az országos nemzetiségi önkormányzati hivatal

alkalmazásában álló személyt jelölhet ki a nemzetiségi önkormányzat kiadási előirányzatai terhére vonatkozó kötelezettségvállalás gyakorlására. A képviselő-testület vagy a közgyűlés általi kijelölés megszűnik, ha a kötelezettségvállalásra más személy válik jogosulttá vagy az arra jogosult személy akadályoztatása megszűnik.

(8)148 A társulás, térségi fejlesztési tanács kiadási előirányzatai terhére a társulási tanács, térségi fejlesztési tanács elnöke vagy a társulási tanács, térségi fejlesztési tanács általa írásban, vagy az elnöki tisztség betöltésének hiánya esetén a társulási tanács, térségi fejlesztési tanács által határozatban felhatalmazott valamely tagja vállalhat kötelezettséget.

53. § (1) Törvény vagy e rendelet eltérő rendelkezése hiányában nem szükséges előzetes írásbeli kötelezettségvállalás az olyan kifizetés teljesítéséhez, amely

a) értéke a százezer forintot nem éri el,

b)149 a fizetési számlákról a számlavezető által leemelt díj, juttatás, a külföldi pénzértékben vállalt kötelezettség árfolyamvesztesége, vagy

c) az Áht. 36 § (2) bekezdése szerinti egyéb fizetési kötelezettségnek minősül.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kifizetésre e rendeletnek a kötelezettségvállalások teljesítésére (érvényesítés, utalványozás) és nyilvántartására vonatkozó szabályait alkalmazni kell. Az előzetes írásbeli kötelezettségvállalást nem igénylő kifizetések rendjét a kötelezettséget vállaló szerv belső szabályzatában rögzíti.

53/A. §150 Az Áht. 32. §-a szerinti előirányzatok terhére történő kötelezettségvállalás esetén a pénzügyi ellenjegyzés során kizárólag arról kell meggyőződni, hogy a kötelezettségvállalás nem sérti a gazdálkodásra vonatkozó szabályokat, valamint az Áht. 32. § d) pontja szerinti esetben arról, hogy a kötelezettségvállalás megfelel a Kormány egyedi határozatában foglaltaknak.

54. § (1)151

(2)152 A pénzügyi ellenjegyző a feladatai ellátásához szükség szerint szakértőt vehet igénybe.

(3)153 Ha a kötelezettségvállalás nem felel meg az Áht. 37. § (1) bekezdésében előírtaknak, a pénzügyi ellenjegyzőnek erről írásban tájékoztatnia kell a kötelezettségvállalót, a kötelezettséget vállaló szerv vezetőjét és gazdasági vezetőjét.

(4) Ha kötelezettséget vállaló szerv vezetője a tájékoztatás ellenére írásban utasítást ad a pénzügyi ellenjegyzésre, a pénzügyi ellenjegyző köteles annak eleget tenni és e tényről az irányító szerv – a központi kezelésű előirányzat és a fejezeti kezelésű előirányzat nem költségvetési szervi formában működő kezelő szerve esetén az érintett fejezetet irányító szerv – vezetőjét haladéktalanul írásban értesíteni. A vezető a tájékoztatás kézhezvételétől számított nyolc munkanapon belül köteles megvizsgálni a bejelentést, és kezdeményezni az esetleges felelősségre vonást.

(5)154 Ha a kötelezettséget vállaló szervhez önkormányzati biztost jelöltek ki, a kötelezettségvállaláshoz – a kötelezettségvállaló és a pénzügyi ellenjegyző aláírása mellett – a biztos külön ellenjegyzése is szükséges.

(6) Ha a kötelezettséget vállaló szervhez költségvetési főfelügyelő, felügyelő került kirendelésre, a pénzügyi ellenjegyzőnek meg kell győződnie arról, hogy a költségvetési főfelügyelő, felügyelő az előzetes véleményezési jogát gyakorolhatta-e, ennek során az intézkedés végrehajtásának felfüggesztését nem javasolta. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére mindaddig nem kerülhet sor, míg az intézkedés véleményezésére nem biztosítottak lehetőséget vagy a költségvetési főfelügyelő, felügyelő az intézkedés felfüggesztésére vonatkozó javaslatát fenntartja, és a 61. § (9) bekezdése szerinti egyeztetés nem történt meg.

55. § (1) A pénzügyi ellenjegyzést a kötelezettségvállalás dokumentumán a pénzügyi ellenjegyzés dátumának és a pénzügyi ellenjegyzés tényére történő utalás megjelölésével, az arra jogosult személy aláírásával kell igazolni.

(2) A kötelezettséget vállaló szervnél a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére

a) a gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szerv kiadási előirányzatai terhére vállalt kötelezettség esetén – az e) pontban meghatározott kivétellel – a gazdasági vezető vagy az általa írásban kijelölt, a költségvetési szerv alkalmazásában álló személy,

b)155 a központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve esetén a 9. § (1), (6), (7) vagy (8) bekezdése szerinti szervezeti egység vezetője vagy az általa írásban kijelölt, a kötelezettséget vállaló szerv alkalmazásában álló személy,

c)156 a gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv esetén

ca) a 9. § (5) bekezdés a) pontja szerinti költségvetési szerv gazdasági vezetője vagy az általa e rendelet előírásainak megfelelően írásban kijelölt, a 9. § (5) bekezdés a) pontja szerinti költségvetési szerv alkalmazásában álló személy,

cb) a 9. § (5) bekezdés b) pontja szerint a pénzügyi-gazdasági feladatok ellátására a kötelezettséget vállaló szerv vezetője által kijelölt, a kötelezettséget vállaló szerv alkalmazásában álló személy,

cc) a 9. § (5a) bekezdése szerinti önkormányzati hivatal esetén az önkormányzati hivatal vezetője által írásban kijelölt, az önkormányzati hivatal alkalmazásában álló személy,

d)157

e)158 az országgyűlési képviselőcsoportok részére megállapított külön törvény szerinti működési keret terhére vállalt kötelezettség esetén az országgyűlési képviselőcsoportnál gazdasági-pénzügyi feladatokat ellátó személy,

f)159 az 52. § (6) bekezdése szerinti esetben az önkormányzati hivatal gazdasági vezetője vagy az általa írásban kijelölt, az önkormányzati hivatal állományába tartozó köztisztviselő, gazdasági szervezettel nem rendelkező önkormányzati hivatal esetén a jegyző által írásban kijelölt, az önkormányzati hivatal állományába tartozó köztisztviselő,

g)160 a helyi nemzetiségi önkormányzat kiadási előirányzatai terhére vállalt kötelezettség esetén az Áht. 6/C. § (2) bekezdés b) pontja szerinti helyi önkormányzat önkormányzati hivatalának gazdasági vezetője vagy az általa írásban kijelölt, az önkormányzati hivatal állományába tartozó köztisztviselő, gazdasági szervezettel nem rendelkező önkormányzati hivatal esetén a jegyző által írásban kijelölt, az önkormányzati hivatal állományába tartozó köztisztviselő,

h) az országos nemzetiségi önkormányzat nevében vállalt kötelezettség esetén az országos nemzetiségi önkormányzat hivatalának gazdasági vezetője vagy az általa írásban kijelölt, az országos nemzetiségi önkormányzat hivatalának állományába tartozó köztisztviselő,

i)161 a társulás nevében vállalt kötelezettség esetén a társulási tanács munkaszervezeti feladatait ellátó költségvetési szerv gazdasági vezetője vagy az általa írásban kijelölt, a költségvetési szerv állományába tartozó személy, gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv esetén a költségvetési szerv vezetője által írásban kijelölt, a költségvetési szerv állományába tartozó személy,

j)162 a lebonyolító szerv számára rendelkezésre bocsátott összeg tekintetében a lebonyolító szerv gazdasági vezetője vagy az általa írásban kijelölt, a lebonyolító szerv állományába tartozó személy, és

k) a térségi fejlesztési tanács esetén a munkaszervezet gazdasági vezetője, ennek hiányában a munkaszervezet vezetője által írásban kijelölt, a munkaszervezet alkalmazottja

írásban jogosult.

(3)163 A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére feljogosított személynek a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettséggel, vagy legalább középfokú iskolai végzettséggel és emellett pénzügyi-számviteli képesítéssel kell rendelkeznie.

56. § (1)164 A kötelezettségvállalást követően haladéktalanul gondoskodni kell annak az államháztartási számviteli kormányrendelet szerinti nyilvántartásba vételéről, ezáltal a kötelezettségvállalás értékéből – a 46. §-ban foglaltakkal összhangban – a költségvetési év és az azt követő évek szabad előirányzatait terhelő rész lekötéséről.

(2)165 A kötelezettségvállalás értékének meghatározásához számba kell venni az abból származó valamennyi fizetési kötelezettséget, még abban az esetben is, ha valamely fizetési kötelezettség bekövetkezése bizonytalan vagy külön jövőbeli nyilatkozattól függ. Ha a fizetési kötelezettség jövőbeni mértéke nem határozható meg pontosan, a körülmények és az előző évek tapasztalatainak gondos mérlegelése alapján az adott piaci, gazdasági, társadalmi körülmények között – az ésszerű gazdálkodás mellett – reális legmagasabb összegű kötelezettséget kell feltételezni. Határozatlan időre vállalt kötelezettség értékét a költségvetési évben és az azt követő három éven keresztül származó fizetési kötelezettségek összegeként kell meghatározni.

(3)166 A szabad fedezet rendelkezésre állásának vizsgálatához a kötelezettségvállalás értékeként meghatározott összegből a költségvetési év és – ha a 46. § alapján szükséges – az Áht. 36. § (4) bekezdése szerinti évek szabad előirányzatait kell vizsgálni.

(4)167

(5)168 Az Áht. 36. § (2) bekezdése szerinti más fizetési kötelezettségek esetén a teljesített kifizetésekkel egyidejűleg kell annak adatait és a kifizetés összegét az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásba venni.

(6)169 A kötelezettségvállalás módosulása, meghiúsulása, megszűnése esetén haladéktalanul gondoskodni kell az (1) bekezdés szerinti nyilvántartásban szereplő adatok módosításáról.

57. § (1) A teljesítés igazolása során ellenőrizhető okmányok alapján ellenőrizni és igazolni kell a kiadások teljesítésének jogosságát, összegszerűségét, ellenszolgáltatást is magában foglaló kötelezettségvállalás esetében – ha a kifizetés vagy annak egy része az ellenszolgáltatás teljesítését követően esedékes – annak teljesítését.

(2) A kötelezettséget vállaló szerv belső szabályzatában előírhatja a bevételek meghatározott körére nézve is a teljesítés igazolásának kötelezettségét.

(3) A teljesítést az igazolás dátumának és a teljesítés tényére történő utalás megjelölésével, az arra jogosult személy aláírásával kell igazolni. A kötelezettséget vállaló szerv belső szabályzatában nem szükséges külön teljesítés igazolását előírni az Áht. 36. § (2) bekezdése szerinti más fizetési kötelezettségek teljesítéséhez.

(4)170 A teljesítés igazolására jogosult személyeket – az adott kötelezettségvállaláshoz, vagy a kötelezettségvállalások előre meghatározott csoportjaihoz kapcsolódóan – a kötelezettségvállaló írásban jelöli ki.

58. § (1) Kifizetések esetén a teljesítés igazolása alapján – az 57. § (3) bekezdése szerinti esetben annak hiányában is – az érvényesítőnek ellenőriznie kell az összegszerűséget, a fedezet meglétét és azt, hogy a megelőző ügymenetben az Áht., az államháztartási számviteli kormányrendelet és e rendelet előírásait, továbbá a belső szabályzatokban foglaltakat megtartották-e.

(2) Ha az érvényesítő az (1) bekezdésben megjelölt jogszabályok, szabályzatok megsértését tapasztalja, köteles ezt jelezni az utalványozónak. Az érvényesítés nem tagadható meg, ha ezt követően az utalványozó erre írásban utasítja. A további eljárásra az 54. § (4) bekezdésében foglalt szabályokat kell alkalmazni.

(3) Az érvényesítés az 59. § (2) bekezdése szerinti okmány utalványozása előtt történik. Az érvényesítésnek tartalmaznia kell az érvényesítésre utaló megjelölést és az érvényesítő keltezéssel ellátott aláírását.

(4) Az érvényesítésre jogosult személyekre, azok kijelölésére – az (5) bekezdésben foglalt kiegészítéssel – az 55. § (2) bekezdésében foglalt szabályokat kell alkalmazni. Az érvényesítési feladatokat ellátó személynek az 55. § (3) bekezdése szerinti végzettséggel kell rendelkeznie.

(5) Az európai uniós forrásból biztosított költségvetési támogatások esetén a közreműködő szervezet alkalmazásában álló személy is megbízható az érvényesítési feladatok ellátására. A megbízást írásba kell foglalni.

59. § (1) Jogszabályban meghatározott kivétellel az utalványozásra jogosult személyekre, azok kijelölésére az 52. §-ban foglalt szabályokat kell alkalmazni. A kiadások utalványozása az érvényesített okmány alapján történik. A bevételek utalványozására – ha az utalványozás a (4) bekezdésre figyelemmel szükséges, és a kötelezettséget vállaló szerv az 57. § (2) bekezdése alapján előírta a teljesítés igazolását – a teljesítés igazolását követően kerülhet sor.

(2) Utalványozni készpénzes fizetési mód esetén az érvényesített pénztárbizonylatra rávezetett, más esetben külön írásbeli rendelkezéssel lehet.

(3) A külön írásbeli rendelkezésen fel kell tüntetni

a) az „utalvány” szót,

b) a költségvetési évet,

c) a befizető, kedvezményezett megnevezését, címét,

d) a fizetés időpontját, módját, összegét, devizanemét,

e)171 a bevétel, kiadás egységes rovatrend és kormányzati funkció szerinti számát, a terheléssel, jóváírással (kifizetéssel, bevételezéssel) érintett pénzeszköz államháztartási számviteli kormányrendelet szerinti könyvviteli számlájának számát,

f) a kötelezettségvállalás nyilvántartási számát,

g) az utalványozó keltezéssel ellátott aláírását, és

h) az 58. § (3) bekezdése szerinti érvényesítést.

(4) A bevételi és kiadási pénztárbizonylatra rávezetett rendelkezésen a (3) bekezdés szerinti adatokat kell feltüntetni azzal, hogy az okmányon már szereplő adatokat nem kell megismételni.

(5) Nem kell utalványozni

a)172 a közigazgatási hatósági határozaton alapuló, az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek rovatain elszámolandó költségvetési bevételek beszedését, az egységes rovatrend B401. Készletértékesítés ellenértéke, B402. Szolgáltatások ellenértéke, B403. Közvetített szolgáltatások ellenértéke és B406. Kiszámlázott általános forgalmi adó rovatain elszámolandó költségvetési bevételeket,

b)173 a fizetési számla vezetésével és az azon végzett műveletekkel kapcsolatban a számlavezető által felszámított díjakkal, költségekkel kapcsolatos költségvetési kiadásokat és kamatbevételeket,

c)174 az egységes rovatrend B813. Maradvány igénybevétele rovatain elszámolandó finanszírozási bevételek teljesítését, és

d) a fedezetkezelői számláról, valamint – a fedezetkezelői számlára történő átutalás esetén – az építtetői fedezetbiztosítási számláról történő kifizetéseket.

(6)175

60. § (1) A kötelezettségvállaló és a pénzügyi ellenjegyző ugyanazon gazdasági esemény tekintetében azonos személy nem lehet. Az érvényesítő ugyanazon gazdasági esemény tekintetében nem lehet azonos a kötelezettségvállalásra, utalványozásra jogosult és a teljesítést igazoló személlyel.

(2)176 Kötelezettségvállalási, pénzügyi ellenjegyzési, érvényesítési, utalványozási és teljesítés igazolására irányuló feladatot nem végezheti az a személy, aki ezt a tevékenységét a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója, vagy maga javára látná el.

(3) A kötelezettséget vállaló szerv a kötelezettségvállalásra, pénzügyi ellenjegyzésre, teljesítés igazolására, érvényesítésre, utalványozásra jogosult személyekről és aláírás-mintájukról a belső szabályzatában foglaltak szerint naprakész nyilvántartást vezet.

61. § (1)177 Költségvetési főfelügyelői, felügyelői megbízás annak a természetes személynek adható, aki a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettséggel és a kijelölés évét megelőző tíz évben legalább hároméves költségvetési gyakorlattal rendelkezik, továbbá írásban nyilatkozik arról, hogy a (2) és (3) bekezdésben meghatározott kizáró okok a tekintetében nem állnak fenn.

(2) A Kormány irányítása alá tartozó fejezetet irányító szervnél, a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervnél, az elkülönített állami pénzalapok és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervénél (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban együtt: kijelölt szerv) nem lehet költségvetési főfelügyelő, felügyelő az a természetes személy, aki

a) a kijelölt szervvel foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban áll,

b) a kijelölést megelőző három évben a kijelölt szervnél foglalkoztatásra irányuló, illetve rendszeres vagy tartós megbízási, vállalkozási jogviszonyban állt, vagy

c) a kijelölt szervnél döntéshozói, kötelezettségvállalási, pénzügyi ellenjegyzési, teljesítés igazolói, utalványozási, érvényesítési jogkörrel felruházott személy közeli hozzátartozója.

(3) Az állam legalább többségi tulajdonában álló gazdasági társaságnál (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: állami tulajdonú gazdasági társaság) nem lehet költségvetési főfelügyelő, felügyelő az a természetes személy, aki

a) az állami tulajdonú gazdasági társaság tekintetében tulajdonosi joggyakorlóként vagy megbízáson alapuló meghatalmazás alapján eljáró szervnél foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban áll, az állami tulajdonú gazdasági társasággal rendszeres vagy tartós megbízási vagy vállalkozási jogviszonyban áll, az állami tulajdonú gazdasági társaság vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottsági tagja,

b) a kijelölést megelőző három évben az állami tulajdonú gazdasági társaság tekintetében tulajdonosi joggyakorlóként vagy megbízáson alapuló meghatalmazás alapján eljáró szervnél foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban állt, az állami tulajdonú gazdasági társasággal rendszeres vagy tartós megbízási vagy vállalkozási jogviszonyban állt, az állami tulajdonú gazdasági társaság vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottsági tagja volt, vagy

c) az állami tulajdonú gazdasági társaságnál döntéshozói jogkörrel felruházott vagy pénzügyi-gazdasági feladatokat ellátó személy közeli hozzátartozója.

(4) A költségvetési főfelügyelőt, felügyelőt az államháztartásért felelős miniszter megbízólevéllel látja el, amely tartalmazza

a) a kijelölt szerv, az állami tulajdonú gazdasági társaság megnevezését,

b) annak megjelölését, hogy a megbízatás költségvetési főfelügyelői vagy felügyelői feladatkör ellátására vonatkozik,

c) a költségvetési főfelügyelő, felügyelő nevét és

d) a megbízatás időtartamát.

61/A. §178 (1) A költségvetési főfelügyelő, felügyelő a kijelölt szerv tekintetében

a) előzetesen véleményezi

aa) a kijelölt szerv 13. § (2) és (3) bekezdése szerinti szabályzatait,

ab) a kötelezettségvállalásra irányuló eljárásokat,

ac) a tervezéssel, gazdálkodással és beszámolással összefüggő intézkedéseket, és

b) szükség esetén javaslatot tesz, ajánlást fogalmaz meg a belső információáramlások, gazdálkodási folyamatok, érdekeltségi rendszerek átalakítására, továbbá a szakmai szabályozással összefüggésben, amelyre a kijelölt szerv vezetője a javaslat, ajánlás kézhezvételétől számított harminc napon belül írásban véleményt nyilvánít.

(2) Az (1) bekezdés a) pont ac) alpontja alkalmazásában tervezéssel, gazdálkodással, beszámolással összefüggő intézkedés

a) a bevétel beszedésére irányuló intézkedés,

b) a kijelölt szerv kincstári és elemi költségvetése, maradvány-elszámolása,

c) a költségvetési főfelügyelő, felügyelő által előre meghatározott körben az előirányzatok módosítására, átcsoportosítására irányuló intézkedés,

d) az elrendelt zárolás végrehajtására irányuló intézkedés,

e) a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból többletforrás biztosítására irányuló igény,

f) a 130. § (3) bekezdése szerinti előrehozásra irányuló kérelem, és

g) az eszközök értékesítésére és selejtezésére irányuló intézkedés.

(3) A költségvetési főfelügyelő, felügyelő az állami tulajdonú gazdasági társaság tekintetében előzetesen véleményezi a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházáshoz nyújtott költségvetési támogatás felhasználásával összefüggő intézkedéseket, különösen az azzal összefüggésben megkötött szerződéseket és a szerződő fél kiválasztására irányuló eljárást.

(4) A költségvetési főfelügyelő, felügyelő jogosult a kijelölt szerv, illetve az állami tulajdonú gazdasági társaság tekintetében érvényes titoktartási követelmények szerinti nyilatkozatok megtételét követően a kijelölt szerv kezelésében lévő, közpénz felhasználásával összefüggő adatot, illetve az állami tulajdonú gazdasági társaság kezelésében lévő, a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházáshoz nyújtott költségvetési támogatás felhasználásával összefüggő adatot – ideértve az üzleti vagy más titoknak minősülő adatokat is – megismerni, az azokat tartalmazó iratokba vagy egyéb adathordozókba betekinteni. A költségvetési főfelügyelő, felügyelő minősített adatot kizárólag a minősített adat védelméről szóló törvényben meghatározott személyi biztonsági feltételek teljesülése esetén ismerhet meg. A nemzetbiztonsági szolgálatoknál folytatott tevékenysége során a költségvetési főfelügyelő, felügyelő nem ismerheti meg azokat az adatokat, amelyek a titkos információgyűjtés során keletkezett információra, forrására vagy az alkalmazott titkos információgyűjtő módszer konkrét jellegére utalnak.

(5) A költségvetési főfelügyelő, felügyelő az (1) bekezdés a) pont ab) és ac) alpontja és a (3) bekezdésben meghatározott intézkedések tekintetében a kijelölt szerv vezetőjénél, illetve az állami tulajdonú gazdasági társaság vezető tisztségviselőjénél kifogással élhet. A kifogás eredménytelensége esetén a költségvetési főfelügyelő, felügyelő javaslatot tehet az intézkedés felfüggesztésére. Az indokolt javaslatot kijelölt szerv esetén annak vezetőjének, a fejezetet irányító szerv vezetőjének és az államháztartásért felelős miniszternek, állami tulajdonú gazdasági társaság esetén az állami tulajdonú gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének, az állami tulajdonú gazdasági társaság tekintetében tulajdonosi joggyakorlóként eljáró szervezet vezetőjének és az államháztartásért felelős miniszternek kell megküldeni. Az intézkedés az államháztartásért felelős miniszter jóváhagyása esetén hajtható végre.

61/B. §179 (1) A költségvetési főfelügyelő, felügyelő munkájához a Kincstár, a kijelölt szerv és az állami tulajdonú gazdasági társaság rendelkezésre bocsátja a 61/A. § szerinti intézkedések dokumentumait, az arra vonatkozó összefoglaló, és a különböző adatbázisokból, nyilvántartásokból rendelkezésre álló részletes adatokat, elkészíti a költségvetési főfelügyelő, felügyelő által kért dokumentumokat.

(2) A 61/A. § (1) bekezdés a) pontja szerinti intézkedések dokumentumait azok tervezett kiadmányozását – e rendelet szabályai szerint előzetes pénzügyi ellenjegyzést igénylő intézkedés esetén annak pénzügyi ellenjegyzését –, a 61/A. § (3) bekezdése szerinti intézkedések dokumentumait a tervezett intézkedések megtételét legalább három munkanappal megelőzően meg kell küldeni a költségvetési főfelügyelőnek, felügyelőnek. Ha a költségvetési főfelügyelő, felügyelő a kézhezvételtől számított három munkanapon belül a megküldött dokumentumokkal kapcsolatban nem nyilatkozik, az intézkedés megtételére sor kerülhet.

(3) A költségvetési főfelügyelő, felügyelő elhelyezéséhez szükséges feltételeket a kijelölt szerv, illetve az állami tulajdonú gazdasági társaság biztosítja.

(4) A költségvetési főfelügyelő, felügyelő működésével összefüggő kiadásokat az államháztartásért felelős miniszter irányítása alatt álló fejezetben kell biztosítani.

61/C. §180 (1) A költségvetési főfelügyelő, felügyelő tevékenységéről havonta írásban beszámol az államháztartásért felelős miniszternek, valamint kijelölt szerv esetén a fejezetet irányító szerv vezetőjének, állami tulajdonú gazdasági társaság esetén az állami tulajdonú gazdasági társaság tulajdonosi joggyakorlójának.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl a költségvetési főfelügyelő, felügyelő az államháztartásért felelős miniszter felhívására is köteles a tevékenységéről beszámolni.

(3) A költségvetési főfelügyelőt, felügyelőt akadályoztatása esetén az államháztartásért felelős miniszter által megbízott másik költségvetési főfelügyelő, felügyelő teljes jogkörrel helyettesíti.

V. Fejezet

A GAZDÁLKODÁS SAJÁTOS SZABÁLYAI

62. §182 (1) A központosított illetményszámfejtés keretében

a) a személyi juttatások számfejtése,

b) az adók és járulékok megállapítása,

c) a személyi jövedelemadózással összefüggő foglalkoztatói, kifizetői feladatok ellátása, valamint az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 16. § (4) bekezdése szerint teljesített biztosítotti bejelentések és 31. § (2) bekezdése és 50. § (1) bekezdése szerinti bevallások elkészítése,

d) a személyi juttatásokat terhelő levonások, letiltások érvényesítése, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztári számlákat érintő fizetési kötelezettségek megállapítása,

e) a társadalombiztosítási kifizetőhelyi feladatok ellátása, az ezzel kapcsolatos nyilvántartások vezetése,

f) a nettó finanszírozáshoz szükséges adatszolgáltatások teljesítése,

g) a foglalkoztatót terhelő munkaügyi statisztikai és más adatszolgáltatások teljesítése

a Kincstár által biztosított, fejlesztett és működtetett számítógépes programon (a továbbiakban: illetményszámfejtő program) keresztül valósul meg.

(2) A személyi juttatások számfejtése nem terjed ki a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 1. számú melléklet 8.19. pont b) alpontja szerinti adómentes reprezentációs és üzleti ajándék kiadásokra.

62/A. §183 (1) A foglalkoztató a központosított illetményszámfejtéssel és a foglalkoztatót terhelő munkaügyi statisztikai és más adatszolgáltatások teljesítésével összefüggő adatszolgáltatási kötelezettségét – ha e rendelet eltérően nem rendelkezik – a Kincstár számára az illetményszámfejtő programon keresztül teljesíti.

(2) A foglalkoztató

a) a jogviszonyt létesítő okiratot,

b) a korábbi jogviszonyból eredő tartozásra vonatkozó igazolást,

c) a foglalkoztatott nyilatkozatát az egyéni járulék és a személyi jövedelemadó megállapításához, valamint a foglalkoztatót terhelő közterheket befolyásoló nyilatkozatokat,

d) – ha azt a foglalkoztatott átadta – az adó-adatlapot,

e) a személyi juttatásból történő letiltások, levonások dokumentumait az olyan levonások kivételével, amelyek jogosultja a foglalkoztató,

f) a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásról szóló igazolványt, valamint

g) a társadalombiztosítási kifizetőhelyi feladatok ellátásához szükséges iratokat

papír alapon, eredeti példányban, a megküldött dokumentumok összesítő jegyzékével együtt küldi meg a Kincstárnak legkésőbb az azok beérkezését, átvételét követő harmadik munkanapig.

(3) A foglalkoztató a jogviszony létesítéséhez és azok változásaihoz kapcsolódóan a Kincstár számára bejelenti a foglalkoztatott illetményének központosított számfejtéshez szükséges kormányzati funkció és szakfeladat megnevezését és számát, a foglalkoztatott szervezeti egységének megnevezését, számát és funkcionális bontás számát, valamint a témaszámot.

(4) A foglalkoztató által megküldött letiltást, levonást a Kincstár a számfejtésben érvényesíti, vagy ha a végrehajtás foganatosítása akadályba ütközik, erről haladéktalanul értesíti a foglalkoztatót. Ha a letiltás, levonás dokumentumait közvetlenül a Kincstár kapja meg, a letiltásról, levonásról az alapokirat másolatának megküldésével a foglalkoztatót haladéktalanul értesíti és intézkedik az okiratban foglaltak alapján.

(5) A Kincstár a foglalkoztató által megküldött dokumentumokat alaki és tartalmi szempontból ellenőrzi.

Az ellenőrzés

a) alaki szempontból különösen

aa) az előírt adatok teljes körűségének,

ab) a foglalkoztató munkáltatói jogkör gyakorlója aláírása és bélyegzőlenyomata meglétének, és

ac) a szükséges foglalkoztatotti nyilatkozat meglétének,

b) tartalmi szempontból a foglalkoztatott jogviszonyát szabályozó jogszabályok rendelkezései közül a központosított illetményszámfejtéshez szükséges jogszabályi előírások betartásának, a besorolási és statisztikai adatok összefüggésének vizsgálatának, különösen

ba) az elemi költségvetés összeállításához előírt, a jogviszonyt azonosító és a foglalkoztatott előmeneteli rend szerinti besorolását kifejező kulcsszám alkalmazásának és annak helyességének,

bb) a kulcsszám és FEOR-szám összefüggésének, és

bc) a bér összetevők jogszabályok által szabályozott mértékének betartásának, illetve azok összesítésének számszaki helyességének

ellenőrzésére irányul.

(6) Ha az ellenőrzés során a Kincstár hibát vagy hiányosságot észlel, arról a foglalkoztatót haladéktalanul tájékoztatja. A foglalkoztató a tárgyhavi számfejtés zárásáig köteles a hibát javítani és a hiányosságot pótolni. Ennek elmulasztása esetén a Kincstár – a hibás vagy hiányos foglalkoztatói döntés végrehajtása mellett – a foglalkoztató irányító szervét a foglalkoztatónak a hiba javítására vagy a hiányosság pótlására való kötelezése céljából megkeresi.

62/B. §184 (1) Az illetményszámfejtő programban – a Kincstárral kötött eltérő megállapodás hiányában – a foglalkoztató egyedi adatrögzítés vagy a Kincstár által meghatározott tartalom és struktúra szerint csoportos adatátadás útján rögzíti

a) a vele foglalkoztatási jogviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban állók (a továbbiakban: foglalkoztatott) alkalmazási okiratainak adatait, azok adatváltozásait és ehhez kapcsolódóan a személyi jövedelemadó és a járulékfizetési kötelezettség megállapítására, valamint foglalkoztatási jogviszony esetén a korábbi jogviszonyra vonatkozó adatokat,

b) a számfejtéshez szükséges, alakilag, tartalmilag jogszabálynak megfelelően kitöltött okmányok, bizonylatok adatait és mindezek adatváltozásait,

c) a jogviszony megszűnése esetén a jogviszony megszűnéséhez vagy megszüntetéséhez, az okirat előállításához és a kapcsolódó elszámoláshoz szükséges adatokat,

d) az olyan levonásokat, amelyek jogosultja a foglalkoztató.

(2) A foglalkoztató folyamatosan, de legkésőbb a Kincstár által meghatározott időpontig jelenti a foglalkoztatottak munkából való távolmaradását a távoljelentett sorszáma, a foglalkoztatott neve, adóazonosító jele, a távolmaradás jogcímének és időtartamának, első és utolsó napjának, az utolsó munkanapon ledolgozott órák számának, a távolléti órák számának megjelölésével (a továbbiakban: távollétjelentés). A foglalkoztató a távollétjelentéshez csatolja a távolmaradást igazoló okmányokat, amelyek számát a távollétjelentés okiratán rögzíti. A távollétjelentést a foglalkoztató keltezéssel, aláírással és bélyegzőlenyomattal látja el.

(3) A tényleges munkateljesítés szerint járó személyi juttatások a tárgyhónapot követő hónapban teljesített távollétjelentés figyelembevételével utólag kerülnek elszámolásra. A munkába lépés hónapjára, továbbá betegség vagy egyéb ok miatti munkából való távollét első hónapjára a foglalkoztatottnak előlegként – a tényleges munkateljesítéstől függetlenül – a besorolás (munkaszerződés) szerinti személyi juttatást kell folyósítani. Ha a munkából való távolmaradás időtartama olyan távolmaradásra utal, amelyre jogcíme szerint nem jár személyi juttatás, a tárgyhavi vagy a következő havi besorolás (munkaszerződés) szerinti személyi juttatás összege csökkentésre kerül a munkában nem töltött időszakra számított bér összegével.

(4) Ha az elszámolásra a (3) bekezdés szerint utólag kerül sor, a munkában nem töltött időszakra kifizetett (megelőlegezett) bér összege a távollétjelentésének megfelelően kerül visszavonásra legkésőbb a munkába állást követően járó besorolás (munkaszerződés) szerinti bérből. Ha a távolmaradás időtartamának záró időpontja nem állapítható meg, az ismételt munkába állásig a bér visszatartására havonta folyamatosan sor kerül.

(5) A mozgóbér számfejtéséhez, könyvelési értesítő elkészítéséhez szükséges adatokat a foglalkoztató arra az időtartamra állapítja meg, amely alatt a mozgóbér alapját képező munkavégzés történt, és azt havonta egyszer a Kincstár által meghatározott időpontig megküldi a Kincstárnak.

(6) A foglalkoztató az Art. 16. § (4) bekezdése szerinti, a foglalkoztatottak bejelentésével kapcsolatos kötelezettségét és az Art. 31. § (2) bekezdése szerinti, a személyi juttatásokat és egyéb kifizetéseket terhelő, továbbá azokkal összefüggésben felmerülő, az állami adóhatóság felé teljesítendő bevallási kötelezettségét és azok önellenőrzését – a helyi önkormányzat és a társulás esetében technikai adószámon – a Kincstár útján teljesíti. A központosított illetményszámfejtéshez megállapodás alapján csatlakozó szerv, szervezet, a nemzetiségi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv és a térségi fejlesztési tanács az állami adóhatóság részére történő adatszolgáltatási kötelezettségét a Kincstár által rendelkezésére bocsátott adatok alapján önmaga teljesíti.

(7) Jogalap nélküli kifizetés esetén a végrehajtható fizetési felszólítás alapján történő levonásról – ha a jogalap nélküli kifizetés más módon nem térült meg – a foglalkoztató írásban tájékoztatja a Kincstárt. A levonást a Kincstár érvényesíti. A foglalkoztató a részére közvetlenül megtérített jogalap nélküli kifizetésről haladéktalanul írásban értesíti a Kincstárt.

62/C. §185 (1) A jogszabályban meghatározott bérfizetési napon kifizetésre kerülő személyi juttatások bruttó összegét, a társadalombiztosítási pénzbeli ellátások összegét, az apákat megillető távolléti díjat és az azokat terhelő levonásokat, letiltásokat a Kincstár – a foglalkoztató által a 62/B. § (1)–(5) bekezdése alapján szolgáltatott adatok alapulvételével – állapítja meg.

(2) Az egységes rovatrend K1101. Törvény szerinti illetmények, munkabérek rovaton kívüli személyi juttatások adatait az illetményszámfejtő programban – a Kincstárral kötött eltérő megállapodás hiányában – a foglalkoztató rögzíti és állapítja meg az ahhoz kapcsolódóan kifizetésre kerülő személyi juttatások bruttó összegét, valamint az azokat terhelő levonásokat, letiltásokat.

(3) A foglalkoztató által meghatározott bérfizetési naptól eltérő időpontban történő kifizetés érdekében történő számfejtésre

a) jogszabályban előírt esetben,

b) a foglalkoztatott érdekeinek biztosítása céljából,

c) a korábbi számfejtés módosítása miatt, vagy

d) a társadalombiztosítás pénzbeli ellátásainak számfejtése céljából

kerülhet sor.

62/D. §186 (1) A Kincstár a személyi juttatások kifizetése teljesítéséhez

a) az államháztartási számviteli kormányrendelet szerinti elszámoláshoz szükséges adattartalmú rovatonként legyűjtött fizetési jegyzék összesítőt és levonási összesítőt,

b) foglalkoztatottankénti fizetési jegyzéket és

c) az átutaláshoz szükséges adatállományt

készít, amelyet legkésőbb a jogszabályban meghatározott bérfizetési napot megelőző legalább harmadik munkanapig elektronikus úton megküld a foglalkoztatónak és – a helyi önkormányzat és a társulás esetében – az irányító szervnek.

(2) A foglalkoztató

a) a kifizetés előtt megvizsgálja az (1) bekezdés szerinti dokumentumokon szereplő adatok jogszerűségét,

b) átutalja a kifizetendő személyi juttatásokat, a levonásokat és a letiltásokat,

c) intézkedik a társadalombiztosítás pénzbeli ellátásainak kifizetéséről, és

d) a fizetési jegyzék egy példányát átadja a foglalkoztatottnak, kivéve, ha a foglalkoztatott annak elektronikus úton történő közlését kéri.

(3) Ha a foglalkoztató a (2) bekezdés a) pontja szerinti vizsgálat során hibát, eltérést tapasztal, vagy a foglalkoztatott a fizetési jegyzék adatai alapján a számfejtés helyességét vitatja, arról a foglalkoztató haladéktalanul írásban tájékoztatja a Kincstárt. A Kincstár legkésőbb a tárgyhavi számfejtés zárását követő hónap utolsó munkanapjáig kivizsgálja a foglalkoztató által jelzett hibát, eltérést, indokolt esetben javítja az adatokat és pótolja az esetleges hiányosságokat.

(4) A (2) bekezdés b) és c) pontja szerinti kötelezettségét a foglalkoztató, – a helyi önkormányzat és a társulás esetében – az irányító szerv oly módon teljesíti, hogy az átutalására vonatkozó – a fizetési számlája terhére teljesítendő, az illetményszámfejtő programban előkészített – csoportos átutalási megbízást benyújtja a Kincstárnak, illetve a fizetési számláját vezető pénzforgalmi intézménynek. E rendelkezéstől a központi költségvetési szerv foglalkoztató kivételével a Kincstárral kötött megállapodás eltérően rendelkezhet.

(5) A helyi önkormányzat és a társulás esetében a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott levonást, letiltást – a (4) bekezdéstől eltérően – a Kincstár a nettó finanszírozás keretében megállapított forgótőke terhére teljesíti.

(6) A Kincstár a havi és az egyidejűleg megküldött önrevízióra vonatkozó adóbevallásokból az illetményszámfejtő programmal előállított adatszolgáltatások alapján a személyi juttatásokat terhelő és az azokkal összefüggésben felmerült közterhek befizetését az államháztartás központi alrendszerébe tartozó foglalkoztató fizetési számlájának megterhelésével, a helyi önkormányzat és a társulás a nettó finanszírozás keretében teljesíti.

62/E. §187 (1) A Kincstár a személyi juttatások, az adók és a járulékok felhasználásáról az államháztartási számviteli kormányrendelet számviteli elszámolásainak megfelelően könyvelési értesítőt készít, amelyet a tárgyhónapot követő hónap 16. napjáig megküld a foglalkoztatónak.

(2) Ha az államháztartási számviteli kormányrendelet 44. § (5) bekezdése szerinti egyeztetés alapján a foglalkoztató megállapítja, hogy a könyvelési értesítő hibás adatot tartalmaz, a Kincstár a foglalkoztató tájékoztatása alapján, annak megalapozottsága esetén helyesbítő könyvelési értesítőt készít és küld meg a foglalkoztató részére. A foglalkoztató által jelzett hiba, eltérés kivizsgálására és javítására, valamint az esetleges hiányosságok pótolására a 62/D. § (3) bekezdését kell alkalmazni. Az adóbevallás hibás, hiányos vagy késedelmes teljesítéséből eredő felelősség azt terheli, akinek a tevékenységében az azt kiváltó ok felmerült.

62/F. §188 A Kincstár ellátja a társadalombiztosítási kifizetőhely jogszabályban meghatározott feladatait. E feladatok tekintetében a Kincstár jogszabályban meghatározott hatósági hatáskört gyakorol a központosított illetmény-számfejtési körbe tartozó foglalkoztatók vonatkozásában.

62/G. §189 (1) A Kincstár a jogviszony megszüntetésére, illetve megszűnésének megállapítására vonatkozó foglalkoztatói intézkedés alapján

a) végelszámolást készít,

b) kiállítja a jogszabályban előírt igazolásokat,

c) kiadja az álláskeresési járadék igénybevételéhez szükséges igazolást és adatlapot,

d) bejegyzi az egészségbiztosítási ellátásokról szóló igazolványba a biztosítási jogviszony megszűnését közvetlenül megelőző két éven belül folyósított táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj időtartamát, valamint jövedelemigazolást állít ki az egészségbiztosítási ellátás megállapításához,

e) igazolja a levont járulékok alapját és összegét, és

f) kiállítja az adó-adatlapot.

(2) A Kincstár a foglalkoztató bejelentésétől számított három munkanapon belül a foglalkoztatón keresztül gondoskodik az (1) bekezdés a)–f) pontja szerinti okiratoknak a foglalkoztatott részére történő eljuttatásáról.

62/H. §190 (1) A foglalkoztató az éves adóelszámoláshoz szükséges foglalkoztatotti nyilatkozatokat, igazolásokat papír alapon, eredeti példányban küldi meg a Kincstárnak.

(2) A Kincstár a személyi jövedelemadó megállapításával és elszámolásával kapcsolatos feladatok ellátása keretében

a) elkészíti az (1) bekezdés szerinti nyilatkozattétel napján jogviszonyban álló foglalkoztatottak jövedelemigazolását,

b) megállapítja az összevont adóalapot és annak adóját az adókedvezmények figyelembevételével, és

c) gondoskodik az adókülönbözet levonásáról, visszatérítéséről.

(3) A Kincstár által elkészített jövedelemigazolást, járulékigazolást és az (1) bekezdés szerinti nyilatkozat alapján elkészített elszámolást a foglalkoztató átadja a foglalkoztatottnak. A jövedelemigazolást, járulékigazolást a helyi önkormányzat és a társulás esetében a Kincstár írja alá.

62/I. §191 (1) A központosított illetményszámfejtési körbe tartozó foglalkoztató jogszabályban meghatározott statisztikai és a központosított illetményszámfejtést érintő egyéb adatszolgáltatásait a Kincstár teljesíti. Az adatszolgáltatásokat a Kincstár elektronikus úton a foglalkoztatónak is megküldi.

(2) A Kincstár a központi statisztikai információs rendszerben szereplő foglalkoztató vonatkozásában a tárgyhavi számfejtés adataival megfelelően aktualizált adatbázisból – személyes adatot nem tartalmazó – statisztikai létszám- és bérgazdálkodási információs rendszert működtet és abból jogszabályban meghatározott rendszerességgel a foglalkoztató és annak irányító szerve, esetenként az államháztartásért felelős miniszter részére adatszolgáltatást teljesít.

63. § (1) A költségvetési szerv a kezelt állami vagyont magáncélra igénybe vevő számára köteles térítést előírni a felhasználás, igénybevétel alapján felmerült közvetlen és közvetett költségek figyelembevételével.

(2) A költségek és a térítés megállapításának rendjét belső szabályzatban kell rögzíteni.

64. § (1) A vállalkozási maradványt az államháztartási számviteli kormányrendeletben foglaltak szerint kell megállapítani.

(2)–(3)192

65. §193

VI. Fejezet194

A KÖLTSÉGVETÉSI TÁMOGATÁSOK

65/A. §195

66. § (1) A pályázati kiírást a támogató internetes honlapján és az általa szükségesnek tartott egyéb helyen teszi közzé. Az előirányzat kezelő szerve a pályázati kiírás közzétételét megelőzően a Kincstár részére megküldi a pályázati kiírás tervezetét.

(2) A pályázati kiírás tartalmazza

1. a pályázat címét és célját,

2. a támogató megnevezését,

3. a pályázat benyújtására jogosult és – szükség szerint – a pályázatból kizárt természetes és jogi személyek, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezetek meghatározását,

4. a pályázat tartalmi és formai követelményeit, nem elektronikus kapcsolattartás esetén a benyújtandó pályázatok példányszámát,

5. a támogató rendelkezésére álló forrás megnevezését és összegét,

6. a költségvetési támogatásból elszámolható és el nem számolható költségek körét,

7. szükség szerint az elnyerhető költségvetési támogatás mértékének alsó és felső határát,

8. több részletben történő folyósítás lehetőségét,

9. a maximális támogatási intenzitás mértékét,

10. a szükséges saját forrás mértékét,

11. a pályázat benyújtásának határidejét, helyét és módját, az esetleges pályázati díj összegét és megfizetésének módját,

12. a pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit,

13. a támogatási döntés elleni jogorvoslatra, kifogás benyújtásának lehetőségére vonatkozó tájékoztatást, a jogorvoslat benyújtásának határidejét és módját,

14. a pályázatok elbírálásának határidejét, főbb szempontjait, a pályázat eredményéről történő értesítés módját és határidejét,

15. a költségvetési támogatás felhasználására vonatkozó feltételeket, ideértve a támogatási szerződés feltételeit, a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait, valamint az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatására irányuló kötelezettségre történő utalást is,

16. tájékoztatást arra nézve, hogy a pályázók hol kaphatnak felvilágosítást a pályázattal kapcsolatban,

17. arra történő utalást, hogy a költségvetési támogatás visszatérítendő vagy nem visszatérítendő,

17a.196 a támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettségre, valamint nyilvánossági követelményekre vonatkozó tájékoztatást,

18. a támogató által indokoltnak tartott egyéb információkat.

(3) A pályázati kiírásban a pályázat benyújtásának határidejét úgy kell meghatározni, hogy arra a pályázati kiírás közzétételétől számítva legalább harminc nap álljon rendelkezésre. E rendelkezéstől a támogató, ha a pályázat céljára tekintettel indokolt, kivételesen eltérhet, a pályázat benyújtásának határidejét ez esetben úgy kell meghatározni, hogy az ne legyen aránytalanul rövid és biztosítsa a pályázatról való értesülés lehetőségét és a pályázat megfelelő elkészítéséhez objektíven szükséges időt.

(4) A pályázati kiírásban jogszabály által nem rendezett kérdésekről is lehet rendelkezni. A pályázati kiírás és a megkötött támogatási szerződés ellentmondása esetén a támogatási szerződés rendelkezései irányadóak.

(5) A támogató a pályázati kiírás közzététele és a pályázat benyújtásának határideje között köteles biztosítani a pályázók ésszerű időn belüli tájékoztatását.

67. § (1) A pályázati kiírás módosítására kizárólag

a) jogszabály olyan módosítása, amely a támogatási jogviszonyra közvetlenül kihat, vagy

b) egyéb igazolható okból

van lehetőség. A pályázó, ha a pályázatot a módosítás előtti feltételekkel nyújtotta be, a pályázati kiírás módosítása miatt nem kerülhet kedvezőtlenebb helyzetbe azzal szemben, aki a pályázatot a módosított pályázati kiírásnak megfelelően nyújtotta be. Ha a pályázati kiírás módosítása miatt a módosítás előtti feltételekkel benyújtott pályázat nem értékelhető, hiánypótlást kell elrendelni.

(2) A rendelkezésre álló költségvetési kiadási előirányzat kimerülése vagy annak veszélye esetén a pályázatok benyújtására vonatkozó további lehetőséget a támogató kizárhatja. A támogató a kizárásról a pályázati kiírás közzétételének módjával azonos módon közleményt tesz közzé. A kizárás nem érinti a kizárásra vonatkozó közlemény közzétételét megelőzően benyújtott pályázatokat.

68. § Ha a pályázati kiírás nem zárja ki, a pályázat benyújtására a támogató által biztosított elektronikus úton is lehetőség van.

69. § (1) A benyújtott pályázatnak – szükség szerint a pályázati kiírásban közölt formában elkészítve – tartalmaznia kell

a) a pályázó azonosító adatait, így különösen cégnevét (nevét), székhelyét (címét),

b) a pályázó – külföldi pályázó esetén magyarországi – adóazonosító számát,

c) szükség szerint a pályázó képviselőjének és kapcsolattartójának nevét,

d) a pályázó elérhetőségének megjelölését,

e) – ha a pályázati kiírás ekként rendelkezik, a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati kiírásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség-haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt,

f) az igényelt költségvetési támogatás általános forgalmi adót is tartalmazó összegét és a levonható, visszaigényelhető általános forgalmi adó összegét,

g) a megvalósítás és a finanszírozás tervezett időbeni ütemezését,

h) a rendelkezésre álló saját és egyéb forrás összegét, ezen belül

ha) az államháztartás központi alrendszeréből igényelt, kapott egyéb költségvetési támogatásból, valamint külföldi forrásokból származó összeget, és

hb) az államháztartáson belüli szervezettől, a kormányzati szektorba sorolt egyéb szervezettől, ezen szervezetek tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdálkodó szervezettől vagy alapítói joggyakorlása alá tartozó alapítványtól, közalapítványtól igényelt és kapott egyéb támogatás összegét,

i) – ha az meghatározásra került – a pályázati díj megfizetéséről szóló igazoló szelvény vagy számlakivonat másolatát, és

j) a pályázati kiírásban előírt egyéb adatokat.

(2) A pályázat befogadását a pályázati kiírás a 75. § (2) és (3) bekezdése szerinti nyilatkozatok, dokumentumok benyújtásától teheti függővé.

70. § (1) A pályázat befogadásáról a támogató legfeljebb a pályázat benyújtását követő hetedik napig befogadó nyilatkozatot bocsát a pályázó rendelkezésére vagy érdemi vizsgálat nélkül elutasítja a pályázatot. Az érdemi vizsgálat nélküli elutasításra vonatkozó tájékoztatásnak tartalmaznia kell az elutasítás okát és a kifogás benyújtásának lehetőségét és módját.

(2) A pályázat befogadása során vizsgálni kell, hogy

a) a pályázat a benyújtásra meghatározott határidőn belül került benyújtásra,

b) az igényelt költségvetési támogatás összege nem haladja meg a maximálisan igényelhető mértéket, és a támogatási arány nem haladja meg a pályázati kiírásban meghatározott maximális támogatási intenzitást, és

c) a pályázó a pályázati kiírásban meghatározott lehetséges támogatást igénylői körbe tartozik.

(3) Ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiánypótlásra, és a hibák, hiányosságok olyan jellegűek, hogy azok a hiánypótlás során pótolhatók, a támogató megfelelő határidő kitűzésével – a hibák, hiányosságok egyidejű megjelölése mellett – felszólítja a pályázót a pályázat kijavítására. A pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást is hibásan, hiányosan teljesíti, a hiányosságokat nem pótolja a felszólításban meghatározott határidőn belül, vagy a pályázati kiírás nem ad lehetőséget hiánypótlásra, a hibás, hiányos pályázat további vizsgálat nélkül az (1) bekezdésében meghatározott módon elutasítható.

71. § (1) A támogatási döntés előkészítését írásban dokumentálni kell. Ebben meg kell határozni az elbírálás során tett észrevételeket, a pályázatok értékelését, és a véleményezésre jogosultak javaslatait a támogató részére. Írásban előkészített dokumentációnak kell tekinteni a megfelelően szabályozott jogosultsággal, zárt informatikai rendszerben, elektronikusan létrehozott dokumentációt is. Az írásos dokumentációban szereplő javaslatról a támogató dönt.

(2) A kedvezményezettekről a támogató által aláírt döntési listát kell készíteni. A támogató által aláírtnak minősül az elektronikus aláírással ellátott döntési lista is. A döntési lista tartalmazza a nyertes pályázók adatait, az elnyert költségvetési támogatás összegét és az ebből a költségvetési évben kifizetni tervezett összeget. A döntési lista nem minősül kötelezettségvállalásnak.

(3) E §-t nem kell alkalmazni a törvény, kormányrendelet vagy a Kormány egyedi határozata alapján nyújtott, mérlegelést nem igénylő támogatási döntésekre.

72. § (1)197 A támogatási döntés meghozatalának feltétele, hogy a költségvetési támogatás nem minősül az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. Korm. rendelet 2. § 1. pontja szerinti állami támogatásnak vagy a költségvetési támogatás biztosítására az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokra vonatkozó szabályokkal összhangban kerül sor.

(1a)198 Ha a pályázat műszaki megfelelőségének, műszaki vagy pénzügyi megvalósíthatóságának megítélése különleges szaktudást igényel, a támogató a támogatási döntés meghozatalához e kérdések tekintetében szakértőt vehet igénybe.

(2) A pályázat csökkentett elszámolható összköltséggel vagy csökkentett támogatási összeggel támogatható, ha a pályázat tervezett elszámolható költségei között olyan költségtétel szerepel, amely nem elszámolható, nem szükséges a projekt céljának teljesítéséhez vagy aránytalanul magas, vagy az a rendelkezésre álló szabad előirányzatra tekintettel csak ekként lenne támogatható.

73. § (1) Ha jogszabály a költségvetési támogatás biztosításának módjáról nem rendelkezik, arról – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – hatósági szerződésnek nem minősülő támogatási szerződésben kell megállapodni a kedvezményezettel.

(2) A támogatási szerződés alapján létrejött támogatási jogviszonyra – ha e rendelet eltérően nem rendelkezik – az e rendeletben meghatározott feltételeket a közigazgatási hatósági határozattal, hatósági szerződéssel vagy támogatói okirattal létrejött támogatási jogviszonyra is alkalmazni kell.

(3) A támogatási kérelem alapján biztosított költségvetési támogatásra a 68–72. § és a 74. § pályázatra vonatkozó rendelkezéseit alkalmazni kell azzal, hogy a pályázat alatt a támogatási kérelmet, a pályázó alatt a támogatási igény benyújtóját kell érteni.

74. § (1)199 A támogató a pályázati kiírásban meghatározott határidőn belül írásban tájékoztatja a pályázat benyújtóját a támogatási döntésről. A tájékoztatás tartalmazza a támogatási döntést, a pályázatban megjelöltnél alacsonyabb költségvetési támogatás biztosítása, a költségvetési támogatás feltételekhez kötése vagy elutasítása esetén ennek indokait, a kedvezményezett által teljesítendő feltételeket és annak határidejét, a támogatási szerződés megkötésére a támogató által megállapított ésszerű határidőre utalást és a kifogás benyújtásának lehetőségét és módját. Támogatói okirattal biztosított költségvetési támogatás esetén a tájékoztatás a támogatói okirat kiadásával valósul meg.

(2) Támogatási szerződés alkalmazása esetén, ha a kedvezményezett mulasztásából a támogató által meghatározott határidőtől számított további harminc napon belül nem kerül sor a szerződéskötésre, a támogatási döntés hatályát veszti. Ha a kedvezményezett mulasztása a támogató megítélése szerint méltányolható okból származik, a szerződéskötésre az általa megállapított határidőt követő harminc napon belül az eredeti határidőnél nem hosszabb időtartamú új határidőt állapíthat meg.

(3) Ha a támogató a támogatási szerződés megkötésének feltételéül közbeszerzési eljárás megindítását vagy más egyéb feltétel teljesítését írta elő, a támogatási szerződés hatálya e feltétel teljesítésével áll be.

(4) A támogató a támogatási döntés Áht. alapján közérdekből nyilvános adatait a támogatási döntést követő hét napon belül továbbítja a Kincstárnak. A támogató a Kincstárt hét napon belül értesíti, ha

a) a Kincstár részére továbbított adatokban változás történik,

b) a támogatási döntés hatályát veszti, vagy

c) a támogató a támogatói okirat kiadásáról, módosításáról, visszavonásáról, vagy a támogatási szerződés megkötéséről, módosításáról, felbontásáról, megszüntetéséről dönt.

75. § (1) A támogatási szerződés megkötéséhez a kedvezményezettnek be kell nyújtania a (2) bekezdés szerinti nyilatkozatokat, dokumentumokat. A nyilatkozatok, dokumentumok benyújtásának határideje a támogatói okirattal biztosított költségvetési támogatás esetén a támogatói okirat kiadásának, támogatási szerződéssel biztosított költségvetési támogatás esetén a támogatási szerződés megkötésének napja. Támogatási szerződés alkalmazása esetén nem szükséges a (2) bekezdés szerinti nyilatkozatok benyújtása, ha a kedvezményezett a nyilatkozatokat a támogatási szerződés szövegébe foglalva teszi meg.

(2) A kedvezményezettől írásbeli nyilatkozatot kell kérni arra vonatkozóan, hogy

a) a támogatási igényben foglalt adatok, információk és dokumentumok teljeskörűek, valósak és hitelesek, valamint arra vonatkozóan, hogy az adott tárgyban támogatási igényt korábban vagy egyidejűleg mikor és hol nyújtott be,

b) nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás nincs folyamatban,

c) a saját forrás rendelkezésre áll,

d) megfelel az Áht. 50. §-ában meghatározott követelményeknek, kivéve, ha erről a Kormány az Áht. 50. § (2) bekezdése szerint egyedi határozatban döntött,

e) nem áll fenn harmadik személy irányában olyan kötelezettsége, amely a költségvetési támogatás céljának megvalósulását meghiúsíthatja,

f) – a biztosítékmentesség kivételével – a támogató által előírt biztosítékokat rendelkezésre bocsátja legkésőbb a 85. § (3) bekezdésében meghatározott időpontig,

g) a költségvetési támogatás tekintetében adólevonási joggal rendelkezik-e,

h) ha a támogatott tevékenység hatósági engedélyhez kötött, annak megvalósításához szükséges hatósági engedélyekkel rendelkezik.

(3) Az államháztartáson kívüli kedvezményezett a támogatási szerződés megkötéséhez vagy – ha a pályázati kiírás lehetővé teszi – legkésőbb a költségvetési támogatás folyósítását megelőzően a kedvezményezett a támogató rendelkezésére bocsátja

a) a nevében aláírásra jogosult személy vagy személyek pénzügyi intézmény által igazolt, ügyvéd által ellenjegyzett vagy közjegyző által hitelesített aláírás mintáját és

b) a létesítő okiratát vagy jogszabályban meghatározott nyilvántartásba vételét igazoló okiratát.

(3a)200 Ha a kedvezményezett három éven belül több alkalommal nyújt be pályázatot ugyanahhoz a támogatóhoz, és a (3) bekezdésben meghatározott okiratokban foglalt adatok nem változtak, a (3) bekezdésben meghatározott okiratokat a legkorábban benyújtott pályázathoz kell csatolni, a további pályázatban pedig nyilatkozni arról, hogy a (3) bekezdésben meghatározott okiratokban foglalt adatok nem változtak.

(4) A (2) bekezdés c) pontja szerinti nyilatkozaton

a) helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás esetén a képviselő-testületi, társulási tanácsi határozatot, vagy a képviselő-testület költségvetési rendeletbe, határozatba foglalt – a tartalék feletti rendelkezési jogot átruházó – felhatalmazása alapján a polgármester, nemzetiségi önkormányzat elnöke, illetve társulási tanács elnöke nyilatkozatát,

b) költségvetési szerv esetén a költségvetési szerv vezetőjének nyilatkozatát,

c) az a) és b) pont alá nem tartozó esetben – a pályázati kiírás szerint – a kedvezményezett nyilatkozatát vagy a saját forrás rendelkezésre állásának a számlavezető intézmény igazolásával, hitelszerződéssel, tagi kölcsönszerződéssel, magánkölcsönre vonatkozó szerződéssel, pénztári kiadási bizonylattal, engedményezési okirattal, tőkeemelésre vonatkozó igazolással, zárt végű pénzügyi lízingre vonatkozó szerződéssel, értékpapír banki igazolás másolatával vagy a pályázati kiírás által előírt egyéb okirattal való igazolását

kell érteni.

(5) A (2) és (3) bekezdés alapján benyújtott dokumentumok kiállításának dátuma nem lehet a támogatási igény benyújtásának napjától számított harminc napnál régebbi.

(6) Költségvetési szerv, helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, egyházi jogi személy, közalapítvány, illetve az állam 100%-os tulajdonában álló gazdálkodó szervezet támogatási igénye esetén – ideértve azt az esetet is, ha a támogató a gazdálkodó szervezet felett alapítói, tulajdonosi (tagsági, részvényesi) jogokat gyakorol – nem kell csatolni a (2) és (3) bekezdés szerinti olyan nyilatkozatokat, dokumentumokat, illetve nem kell a támogatási szerződésben megtenni azokat a nyilatkozatokat, amelyek olyan tények fennállását tanúsítják, amelyekről a támogatónak egyébként hivatalos tudomása van.

(6a)201 Ha valamely hatósági engedély a támogatott tevékenység egyes elemeinek megvalósítását követően szerezhető be, a (2) bekezdés h) pontja alapján csak a támogatott tevékenység megkezdéséhez szükséges hatósági engedélyek meglétéről kell nyilatkozni, a további hatósági engedélyek meglétét a támogató a támogatott tevékenység megvalósítására vonatkozó beszámoló keretében ellenőrzi.

(7) Külföldi kedvezményezett esetén – ha jogszabály másként nem rendelkezik – a (2) bekezdés d) és h) pontja a magyarországi munkaügyi kapcsolatok és forgalmi adó tekintetében alkalmazandóak, a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott megszüntetésre irányuló eljárás a kedvezményezett személyes jogának szabályai alapján értelmezendő.

(8) Ha a (2) és (3) bekezdés szerinti nyilatkozatokat, dokumentumokat a támogatási igényhez csatolták, és a nyilatkozat, dokumentum tartalma a befogadást követően további vizsgálatot nem igényel, azok ismételt benyújtása a támogatási szerződés megkötéséhez nem szükséges.

(9) A támogató nem írhatja elő tulajdoni lap másolatának a támogatási igényhez történő csatolását. Szükség esetén a támogatási igény elbírálásához elektronikus tulajdoni lap másolatot kell felhasználni, amelynek költségét – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a támogatási igény benyújtójának kell viselnie.

76. § (1) A támogatási szerződésben meg kell határozni az e rendeletben foglalt kötelezettségek megtartását biztosító feltételeket, ha azokról jogszabály nem rendelkezik, így különösen

a)202 a támogatott tevékenységet,

b) a költségvetési támogatás összegét, a támogatási intenzitást, az elszámolható költségeket,

c) a támogatott tevékenység időtartamát és a költségvetési támogatás felhasználásának határidejét,

d) a költségvetési támogatás rendelkezésre bocsátásának módját, feltételeit, ütemezését, részletekben történő folyósítás esetén az egyes finanszírozási időszakokat a kedvezményezett által benyújtott és a támogató által elfogadott költségterv alapján,

e) visszatérítendő költségvetési támogatás esetén a visszafizetés módját – egy összegben vagy részletekben –, és határidejét,

f) a beszámolással – ideértve a beszámoló tartalmi követelményeit is –, továbbá az ellenőrzéssel kapcsolatos szabályokat,

g) a jogosulatlanul igénybe vett támogatás jogkövetkezményeit, visszafizetésének rendjét, – a biztosítékmentesség kivételével – a visszafizetés biztosítékait,

h) a költségvetési támogatással kapcsolatos iratok, valamint a költségvetési támogatás felhasználását alátámasztó bizonylatok teljes körű megőrzésének határidejét,

i) a támogatott tevékenység megvalósításában közreműködők bevonásának lehetőségét, a közreműködők által megvalósítható tevékenységeket,

j) az e rendelet szerinti adatszolgáltatásokhoz szükséges adatok és az azokban bekövetkező változások támogató felé történő bejelentésének kötelezettségét, a bejelentési kötelezettség elmulasztásának következményeit, és

k) a támogatási szerződés felmondásának, illetve az attól történő elállás esetköreit.

(2) A támogatási szerződésben – az európai uniós forrásból finanszírozott eszközbeszerzések kivételével – szerepeltetni kell, hogy a kedvezményezett a támogatott tevékenység megvalósítása során a költségvetési támogatás és – saját forrás jogszabály, pályázati kiírás vagy a támogató által történő előírása esetén – a saját forrás terhére a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű, áru beszerzésére vagy szolgáltatás megrendelésére irányuló szerződést kizárólag írásban köthet. E bekezdés alkalmazásában írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Az írásbeli alak megsértésével kötött szerződés teljesítése érdekében történt kifizetés összege a támogatott tevékenység költségei között nem vehető figyelembe.

77. § (1) Ha

a) a kedvezményezett a támogatási szerződés megkötésétől visszalép,

b) a támogatási döntés hatályát veszti, a támogató a támogatói okiratot visszavonja, vagy

c) a felek a támogatási szerződést közös megegyezéssel felbontják, megszüntetik vagy támogatási szerződést valamelyik fél felmondja vagy attól eláll,

a támogató a felszabaduló összegig a szakmailag megfelelő pályázatok rangsorában a következő helyen álló pályázók részére lehetővé teheti a költségvetési támogatás igénybevételét.

(1a)203 Ha a pályázati kiírás célja másképp nem biztosítható, a támogató a felszabaduló összeg hatékony felhasználása céljából az (1) bekezdéstől eltérően a szakmailag megfelelő pályázatok rangsorára tekintet nélkül nyújthat költségvetési támogatást.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben a 71. § (2) bekezdése szerinti döntési listát az új kedvezményezettek tekintetében módosítani kell.

78. § (1) A központi költségvetés Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből biztosított költségvetési támogatásokkal kapcsolatban a támogató megbízása alapján a támogató 70. §-ban meghatározott feladatait, a 75. § szerinti nyilatkozatok meglétének, a 81. §-ban és a 82. §-ban meghatározott feltételek ellenőrzését, a 93. § (1) bekezdése szerinti részbeszámoló, beszámoló pénzügyi felülvizsgálatát, a 94. §-ban és 97–99. §-ban meghatározott feladatokat – a döntés-előkészítés, a támogatási szerződés módosításának, felmondásának vagy az attól való elállás kivételével – a Kincstár látja el.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben

a) a támogatási igényt, részbeszámolót, beszámolót és az e Fejezetben, a pályázati kiírásban vagy a támogatási szerződésben meghatározott más nyilatkozatot, dokumentumot a helyi önkormányzat, társult feladatellátás esetében a társulás székhelye szerinti vagy a társulási megállapodásban meghatározott helyi önkormányzat a Kincstár helyi önkormányzat székhelye szerint illetékes területi szervéhez (a továbbiakban: Igazgatóság) nyújtja be,

b)204 a 97. § (1) bekezdése szerinti bejelentést a kedvezményezett – a nem nettó finanszírozás keretében folyósított költségvetési támogatás esetében költségvetési évben lemondással és (a részletfizetés iránti kérelem benyújtása kivételével) a visszafizetés teljesítéséről szóló pénzügyi szolgáltatói igazolás csatolásával együtt, a költségvetési támogatás folyósítását követő évben kizárólag a visszafizetés teljesítéséről szóló pénzügyi szolgáltatói igazolással – a Kincstár útján teljesíti a támogató felé.

(3)205 A nem nettó finanszírozás keretében folyósított költségvetési támogatásról való lemondást legkésőbb a költségvetési év november 30-áig lehet benyújtani. A lemondás hibáinak, hiányosságainak pótlására a 70. § (3) bekezdését kell alkalmazni. A hibátlan, hiánytalan lemondást a benyújtást vagy a hiánypótlás teljesítését követő öt napon belül a Kincstár a helyi önkormányzatokért felelős miniszternek megküldi.

79. § (1) Az Áht. 49. §-a szerinti lebonyolító szervvel a fejezetet irányító szerv megállapodást köt. A megállapodásban rögzíteni kell az e rendeletben foglalt kötelezettségek megtartását biztosító feltételeket, így különösen a feladat konkrét meghatározását, a felhasználás határidejét, valamint az elszámolással kapcsolatos szabályokat.

(2) A fejezetet irányító szerv a lebonyolítás céljából a lebonyolító szerv Kincstárnál vezetett lebonyolítási számlájára átutalja a megállapodásban meghatározott feladatok ellátásához szükséges összeget, amely felett a lebonyolító szerv rendelkezik. A lebonyolítási számla kizárólag a költségvetési támogatások kifizetésére vehető igénybe.

(3) A lebonyolítás céljából rendelkezésre bocsátott összeg felhasználására nézve elkülönített nyilvántartást kell előírni a lebonyolító szervnek.

(4) A lebonyolító szerv további lebonyolító szervet nem bízhat meg, a lebonyolítási számla feletti rendelkezési jogát nem ruházhatja át.

(5) A feladat elvégzésének határidejét követően a lebonyolító szerv a lebonyolítás céljából rendelkezésére bocsátott összeggel elszámol. Az elszámolás során a lebonyolítási számla egyenlegét, továbbá a lebonyolítás céljából rendelkezésre bocsátott, nem rendeltetésszerűen felhasznált összeget vissza kell utalni a forrást biztosító fizetési számlára.

80. § Az Áht. 49. §-a szerinti közreműködő szervezet az európai uniós forrásból nyújtott költségvetési támogatás esetén a támogató képviseletében jár el. A közreműködő szervezet képviseleti joga jogszabályon alapul, a képviselet terjedelmét a fejezetet irányító szerv és a közreműködő szervezet között megkötött megállapodásban kell meghatározni.

81. § Nem köthető támogatási szerződés azzal, aki

a) nem felel meg az Áht. 50. §-ában meghatározott követelményeknek,

b) jogerős végzéssel elrendelt felszámolási, csőd-, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott – eljárás alatt áll,

c) a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott vagy ilyen nyilatkozatot tett,

d) a támogató által vagy jogszabályban meghatározott mértékű saját forrás nem áll rendelkezésére, továbbá azt nem igazolja, vagy arról nem a 75. § (2) bekezdés c) pontja szerint nyilatkozik, vagy

e) jogszabályban vagy e rendeletben a támogatási szerződés megkötésének feltételeként meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja.

82. § (1) Nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének az, akit

a) az Art. 16. § (4) bekezdés a) pontjában vagy 16. § (4a) bekezdésében, illetve az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény 11. §-ában foglalt, a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettség elmulasztása,

b) a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 34. §-ában meghatározott, a munkavállalói jogalanyisággal kapcsolatos életkori feltételekre (ideértve a gyermekmunka tilalmát is) vonatkozó rendelkezések megsértése,

c) jogszabályban, kollektív szerződésben vagy a miniszter által az ágazatra, alágazatra kiterjesztett kollektív szerződésben megállapított munkabér mértékére és a kifizetés határidejére vonatkozó rendelkezések megsértése,

d) a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó, az Mt. 215. § (1) bekezdésének a nyilvántartásba vétellel kapcsolatos szabályainak megsértése, vagy

e) az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.) alapján az egyenlő bánásmód követelményének megsértése

miatt hatóság, illetve bíróság a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül – a korábbival azonos jogsértés elkövetése miatt – jogerős és végrehajtható bírsággal sújtott vagy a központi költségvetésbe történő befizetésre kötelezett.

(2) Nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének az, akit harmadik országbeli állampolgár munkavállalási engedély, vagy a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerinti keresőtevékenység folytatása céljából összevont engedélyezési eljárás keretében kiadott összevont engedély nélkül történő foglalkoztatása miatt hatóság, illetve bíróság a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül jogerős és végrehajtható bírsággal sújtott vagy a központi költségvetésbe történő befizetésre kötelezett.

(3) Az (1) bekezdés alkalmazásában több telephellyel rendelkező munkáltató esetében a jogsértést megállapító közigazgatási határozat jogerőre emelkedésétől és végrehajthatóvá válásától számított két éven belül elkövetett ismételt jogsértésen az ugyanazon telephelyen kétéves időszakon belül jogerős és végrehajtható határozattal megállapított azonos jogsértést kell érteni.

(4) A rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételei teljesülésének megállapítása alapjául a következő dokumentumok szolgálnak:

a) az (1) bekezdés a)–d) pontjában és a (2) bekezdésben meghatározott feltételek tekintetében

aa) a munkaügyi hatóság és

ab) a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény hatálya alá tartozó munkáltató esetén a bányahatóság

által a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény alapján nyilvánosságra hozott adatokat tartalmazó, továbbá

b) az (1) bekezdés a) pontja tekintetében az állami adóhatóság által az Art. alapján nyilvánosságra hozott adatokat tartalmazó, és

c) az (1) bekezdés e) pontjában meghatározott feltétel tekintetében az egyenlő bánásmód követelményének érvényesülését ellenőrző hatóság által az Ebktv. alapján vezetett nyilvántartásból nyilvánosságra hozott adatokat tartalmazó

irat.

(5) A (4) bekezdésben meghatározott dokumentumok helyett a rendezett munkaügyi kapcsolatok megállapításának alapjául

a) a rendőrség esetében a rendészetért felelős miniszter, a büntetés-végrehajtási szervezet esetében a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv esetében a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok esetében a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter,

b) a honvédelmi szervezetek esetében a Honvédelmi Minisztérium Hatósági Hivatal

által kiállított igazolás szolgál.

83. § Ha a támogató a költségvetési támogatás feltételeként előírja, hogy a támogatás igénylőjének meghatározott nagyságrendű saját forrással kell rendelkeznie, nem tekinthető saját forrásnak az államháztartás központi alrendszeréből kapott más költségvetési támogatás, kivéve az EU Önerő Alapból és a Kbt. alapján ajánlatkérőnek minősülő szervezetnek a részben európai uniós forrásból finanszírozott projektek megvalósításához európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokkal összhangban nyújtott önerő támogatást.

84. § (1) A támogató az Áht. 50/A. §-a szerinti biztosíték kikötésétől

a) a beszámoló elfogadását követően,

b) költségvetési szerv, egyházi jogi személy, szociális szövetkezet kedvezményezett részére,

c) – ha a költségvetési támogatás teljes egészében a helyi önkormányzat kötelező feladatát, önként vállalt helyi közfeladatát vagy a nemzetiségi önkormányzat nemzetiségi feladatát érinti, vagy a fejlesztés eredményeként létrejövő vagyon a helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat törzsvagyonná válik – helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat kedvezményezett részére,

d) – ha a költségvetési támogatás összege nem haladja meg a húszmillió forintot, vagy ha a projektet több kedvezményezett valósítja meg, a ráeső költségvetési támogatás összege nem haladja meg a húszmillió forintot – bármely kedvezményezett részére,

e) – ha a pályázati kiírás ekként rendelkezik – a működési célú vagy kutatásra, fejlesztésre vagy innovációra irányuló költségvetési támogatásban részesülő bármely kedvezményezett részére

folyósított költségvetési támogatás esetén eltekinthet.

(2) Biztosíték lehet

a) a kedvezményezett valamennyi – jogszabály alapján beszedési megbízással megterhelhető – fizetési számlájára vonatkozó, a támogató javára szóló beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó nyilatkozata a pénzügyi fedezethiány miatt nem teljesíthető fizetési megbízás esetére a követelés legfeljebb harmincöt napra való sorba állítására vonatkozó rendelkezéssel együtt, vagy

b) bármely olyan eszköz – így különösen zálogjog kikötése, garancia, kezesség, óvadék –, amely biztosítja, hogy a támogató a költségvetési támogatás visszafizetésére vonatkozó igényét maradéktalanul, a lehető legrövidebb időn belül eredményesen tudja érvényesíteni.

85. § (1) Ha jogszabály vagy a pályázati kiírás eltérően nem rendelkezik, biztosíték legfeljebb a költségvetési támogatás összegét elérő biztosítéki értékig kérhető. A 84. § (2) bekezdés a) pontja szerinti biztosíték kivételével a megvalósítást követő időszakra (a továbbiakban: fenntartási időszak)

a) a húszmillió forintot meghaladó, de ötvenmillió forintot meg nem haladó költségvetési támogatással megvalósuló fejlesztési célú költségvetési támogatás esetében biztosítékot nem kell nyújtani,

b) az ötvenmillió forintot meghaladó költségvetési támogatással megvalósuló fejlesztési célú költségvetési támogatások esetében a kifizetett költségvetési támogatás 50%-ának megfelelő mértékben kell biztosítékot nyújtani,

c) annak a kedvezményezettnek, aki a támogatási szerződésben a fenntartási időszakra a pályázatban vállalt indikátorokat a támogatási szerződésben meghatározott határidőben teljesítette, és a projekt megvalósítása alatt az arra jogosult szerv a projekttel kapcsolatban szabálytalanságot nem állapított meg, a költségvetési támogatás 10%-ának megfelelő mértékű biztosítékot kell nyújtania.

(2) Zálogjog biztosítékként történő alkalmazásánál első ranghelyű jelzálogjogot kell előírni. Második vagy további ranghelyre történő bejegyzés akkor fogadható el, ha a korábbi ranghelyű bejegyzések teljesítése esetén a vagyontárgy értéke még fedezetet nyújt a költségvetési támogatás összegére.

(3) A kikötött biztosíték rendelkezésre állását legkésőbb a költségvetési támogatás folyósítását megelőzően kell biztosítani. A biztosítéknak a támogatási jogviszony alapján fennálló kötelezettségek megszűnéséig rendelkezésre kell állnia.

(4) Ha az adott biztosíték a vonatkozó jogszabályok szerint valamely nyilvántartásba való bejegyzéssel jön létre, a bejegyzés a költségvetési támogatás folyósításának feltétele.

(5) A kedvezményezett számára a biztosítékcserét lehetővé kell tenni, ha az új biztosíték végrehajthatósága, illetve az általa fedezett érték megfelel a biztosítékokra vonatkozó feltételeknek.

86. § (1) A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló vagy – ha e rendelet szerint előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor. A költségvetési támogatás Áht. 51. § (1) bekezdése szerinti rendelkezésre bocsátásának módjára vonatkozó döntés meghozatala során figyelemmel kell lenni a költségvetési támogatás céljára, a támogatott tevékenység megvalósítási időszakának hosszára, a kedvezményezett saját forrásának mértékére. E §-t a központi költségvetés Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből biztosított költségvetési támogatásra nem kell alkalmazni.

(2) A beszámoló, részbeszámoló hibáinak, hiányosságainak pótlására a 70. § (3) bekezdését kell alkalmazni.

87. §206 (1) A költségvetési támogatás a beszámoló vagy a részbeszámoló elfogadását megelőzően is – a költségvetési támogatás céljához, a támogatott tevékenység megvalósítási időszakának hosszához, a kedvezményezett saját forrásának mértékéhez igazodó módon – folyósítható (a továbbiakban: támogatási előleg).

(2)207 A támogatási előleg összegét a pályázati kiírás vagy a támogatási szerződés határozza meg.

(3) A 76. § (1) bekezdés d) pontja szerinti költségterv szerint részletekben kell folyósítani azt a támogatási előleget, amely az ötmillió forintot meghaladja. E rendelkezést nem kell alkalmazni

a) az olyan költségvetési támogatásokra, amelyek esetén a támogatott tevékenység időtartama a hatvan napot nem haladja meg,

b) a kincstári körbe tartozó kedvezményezettek részére nyújtott költségvetési támogatásokra, valamint a Kincstárnál vezetett fizetési számlára folyósított költségvetési támogatásokra,

c) a központi költségvetés Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből biztosított költségvetési támogatásokra.

(4) A támogatási előleget vagy annak első részletét a támogatási szerződésben meghatározott határidőn belül kell folyósítani.

88. § (1) A költségvetési támogatás folyósítása

a) a kedvezményezett fizetési számlájára,

b) az Áht. 51. § (2) bekezdésének hatálya alá nem tartozó költségvetési támogatás esetén

ba) a kedvezményezett által megjelölt engedményes fizetési számlájára, vagy

bb) a támogatói okiratban, támogatási szerződésben megjelölt személy által benyújtott, a támogatott tevékenységgel kapcsolatban felmerült beszerzéseket igazoló számlák összegének közvetlenül a szállító vagy a szállító által megjelölt engedményes fizetési számlájára, vagy

c) kamattámogatás vagy kezességi díjtámogatás pénzügyi intézmény által történő megelőlegezése esetén a költségvetési támogatást megelőlegező pénzügyi intézmény részére

történő kifizetéssel lehetséges.

(2)208 Az (1) bekezdés b) pont bb) alpontja szerinti esetben a kifizetés feltétele, hogy a kedvezményezett a számla költségvetési támogatáson felüli összege kifizetését igazolja. Ha a támogatási szerződés eltérően nem rendelkezik, az (1) bekezdés b) pont bb) alpontja szerinti kifizetés elszámolására a beszámolóban nincs lehetőség.

(3) Fel kell függeszteni a költségvetési támogatás folyósítását, ha azt a támogatási szerződés megkötését követően a kedvezményezett olyan nyilatkozatot tesz, vagy a támogatás folyósítója olyan körülményről szerez tudomást, amely a költségvetési támogatás visszavonását, a támogatási szerződés felmondását vagy az attól történő elállást teheti szükségessé. A felfüggesztésről és annak okáról a kedvezményezettet haladéktalanul tájékoztatni kell.

(4) E §-t a központi költségvetés Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből biztosított költségvetési támogatásra akkor kell alkalmazni, ha a 140–142. § és a 144. § eltérően nem rendelkezik.

89. § (1) A költségvetési támogatás folyósítására csak azt követően kerülhet sor, hogy az előirányzat kezelő szerve a Kincstár részére eljuttatta a támogatási döntés 74. § (4) bekezdése szerinti adatait.

(2) Ha a Kincstár észleli, vagy valamely közreműködő tudomására jut, hogy a folyósított költségvetési támogatások halmozódásának tényleges szintje meghaladja az érintett támogatási szerződésekben meghatározott mértéket, haladéktalanul értesíti az érintett támogatókat.

90. §209 (1) A köztartozás fennállásáról és annak összegéről az állami adó- és vámhatóság a Kincstár, illetve a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv elektronikus úton történő megkeresésére adatot szolgáltat. A (2) bekezdésben meghatározott kivétellel az adatszolgáltatásban szereplő köztartozás, de legfeljebb a költségvetési támogatás kifizetésére irányuló átutalási megbízás összegét a Kincstár, illetve a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv kedvezményezettenként és adónemenként – ha valamennyi köztartozásra nem biztosít fedezetet adónemenként, a fennálló köztartozás arányaiban – utalja át az állami adó- és vámhatóságnak. A visszatartott költségvetési támogatásnak megfelelő összegű köztartozás az átutalással megfizetettnek minősül.

(2) Ha az Áht. 51. § (3) bekezdése szerinti nem állami intézmény fenntartójának vagy az általa fenntartott intézménynek az állami adó- és vámhatóság adatszolgáltatása alapján köztartozása van, és a fenntartó előzetesen benyújtott kérelme alapján a fejezetet irányító szerv vezetője a Kincstárnak – legkésőbb a költségvetési támogatás fenntartó részére történő folyósításának jogszabályban meghatározott határidejének leteltét megelőző ötödik napig – úgy nyilatkozik, hogy a köztartozás levonása a nem állami intézmény fenntartója vagy az általa fenntartott intézmény közfeladatai ellátását súlyosan veszélyeztetné, a költségvetési támogatást a Kincstár a köztartozás levonása nélkül utalja át a kedvezményezettnek. A köztartozással terhelt nem állami intézmény fenntartókról a Kincstár a költségvetési támogatás folyósítását követő öt napon belül értesíti a fejezetet irányító szerv vezetőjét.

(3) A Kincstár által végzett köztartozás-vizsgálathoz a költségvetési támogatások kifizetésére irányuló átutalási megbízásokon a Kincstár által meghatározott jelölést kell alkalmazni. Az átutalási megbízás ilyen esetben csoportos megbízásként nem nyújtható be.

(4) A költségvetési támogatás visszatartásáról a Kincstár tájékoztatja a kedvezményezettet és a támogatót, illetve a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv a kedvezményezettet. A visszatartás a kedvezményezett – a költségvetési támogatás megszerzése érdekében vállalt – kötelezettségeit nem érinti.

(5) Ha a Kincstár által kiküldött tájékoztatás a kedvezményezett címének megváltozása vagy bármely más okból nem kézbesíthető, a Kincstár erről tájékoztatja a támogatót.

(6) Az állami adó- és vámhatóság adatszolgáltatásának alapja a kedvezményezett adóazonosító száma, amelyet a Kincstár, illetve a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv megkeresése tartalmaz.

91. § A költségvetési támogatást, ha annak jogszabályban, támogatási szerződésben meghatározott feltételei fennállnak, a részbeszámoló, beszámoló elfogadásától számított negyvenöt, szállítói finanszírozás esetén harminc napon belül ki kell fizetni.

91/A. §211 A költségvetési támogatás szabályszerű felhasználása érdekében a kedvezményezett közbeszerzési eljárást és más beszerzési eljárást úgy köteles lefolytatni, hogy az a költségvetési támogatás ésszerű és hatékony felhasználását biztosítsa.

92. § (1) A kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el az Áht. 53. §-a szerinti beszámolót. A támogatási szerződés az egyes finanszírozási időszakok lezárásaként részbeszámoló benyújtását írhatja elő.

(2) A központi költségvetés Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből biztosított költségvetési támogatások esetén az éves költségvetési beszámolóban a költségvetési évben nyújtott valamennyi költségvetési támogatásnak az éves költségvetési beszámoló által érintett időszakban felhasznált részéről a Kincstár által az Áht. 107. § (2) bekezdése alapján kiadott űrlap szerinti tartalommal kell beszámolni. Az ilyen tartalmú beszámolás nem érinti a kedvezményezett támogatási szerződésben előírt, e § szerinti beszámolási kötelezettségét. Az éves költségvetési beszámoló Kincstár általi felülvizsgálatára az Áht. 59–60/B. §-át kell alkalmazni.

93. § (1) A költségvetési támogatás rendeltetésszerű felhasználásáról, a megítélt költségvetési támogatás kifizethetőségéről elsősorban a részbeszámoló, beszámoló alapján kell meggyőződni. A részbeszámoló, beszámoló támogatási szerződésben meghatározott tartalommal és formában ismerteti a költségvetési támogatás és – saját forrás jogszabály, pályázati kiírás vagy a támogató által történő előírása esetén – a saját forrás felhasználásának, a támogatott tevékenység megvalósításának szakmai vonatkozásait, tapasztalatait, elemzi a megvalósítás eredményességét, továbbá részletes pénzügyi elszámolást ad a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználásáról.

(2) A kedvezményezett kizárólag a támogatott tevékenység időtartama alatt felmerült költségeket szerepeltetheti a részbeszámolóban, beszámolóban. A részbeszámolóhoz, beszámolóhoz a részbeszámoló, beszámoló által érintett időszakra vonatkozóan elszámolandó számlákról, számviteli bizonylatról, ha a támogatási szerződés előírja, összesítőt kell készíteni.

(3) A részbeszámolóhoz, beszámolóhoz csatolni kell a százezer forint értékhatárt meghaladó számlák másolatát, továbbá jogszabály vagy a támogatási szerződés erre vonatkozó rendelkezése szerint a százezer forint értékhatárt meg nem haladó számlák és – ha a támogatási szerződés előírja – számviteli bizonylatok másolatát, vagy a támogató által a támogatási szerződésben meghatározott, a gazdasági eseményt igazoló egyéb dokumentumok hiteles másolatát. Hiteles másolatként a kedvezményezett képviseletére jogosult vagy az általa meghatalmazott személy által aláírt másolat fogadható el.

(4) A költségvetési támogatás terhére elszámolható költségeket és a költségvetési támogatás összegét forintban kell megállapítani, tekintet nélkül arra, hogy a költség forintban vagy más pénznemben keletkezett, vagy a költségvetési támogatás folyósítását a kedvezményezett vagy a szállító mely pénznemben kéri. A forinttól eltérő pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetében annak végösszegét és az arra tekintettel elszámolható költség összegét a számlán, számviteli bizonylaton megjelölt teljesítés időpontjában érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon kell forintra átszámítani, a Magyar Nemzeti Bank által nem jegyzett pénznemben kiállított számla, számviteli bizonylat esetén az Európai Központi Bank által közzétett középárfolyamon kell euróra átváltani.

(5) A támogatási szerződés előírhatja a részbeszámolóhoz, beszámolóhoz benyújtandó okiratok záradékolását.

94. § (1) A részbeszámoló, beszámoló elfogadásáról, a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszafizetésének kötelezettségéről a támogatási szerződésben meghatározott határidőn belül írásban kell értesíteni a kedvezményezettet.

(2) A részbeszámoló, beszámoló határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén a támogató írásban, határidő tűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására. Hiánypótlásra, ha jogszabály, pályázati kiírás, vagy támogatási szerződés eltérően nem rendelkezik, legfeljebb egy alkalommal van lehetőség.

(3) Ha a részbeszámolási kötelezettség teljesítésére a (2) bekezdés szerinti határidő leteltéig nem vagy nem megfelelően kerül sor, a költségvetési támogatás fennmaradó része nem folyósítható mindaddig, amíg a kedvezményezett a kötelezettségének nem tesz eleget.

95. § (1) A támogatási szerződés csak abban az esetben módosítható, ha a támogatott tevékenység az így módosított feltételekkel is támogatható lett volna.

(2) A támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására és a támogatási szerződésben meghatározott összegen felüli többlet költségvetési támogatás biztosítására, kivéve ha a többlet költségvetési támogatás biztosítása

a) a költségvetési támogatás felhasználását érintő jogszabály megváltozására tekintettel indokolt,

b) a Kormány egyedi döntésében foglaltak végrehajtásával függ össze,

c) az európai uniós forrásból finanszírozott költségvetési támogatásra vonatkozó támogatási szerződés módosítás miatt kerül sor, vagy

d) előre nem látható és a kedvezményezettnek fel nem róható okból szükséges és

a többlettámogatás biztosításához szükséges fedezet rendelkezésre áll.

(3) Nem kell a támogatási szerződést módosítani, ha

a) a támogatott tevékenység megvalósításának időpontja a támogatási szerződésben meghatározott határidőhöz képest előre láthatóan a három hónapos késedelmet nem haladja meg,

b) a támogatási szerződésben meghatározott bármely indikátor értékének várható teljesülése eléri a célérték legalább 90%-át,

c) a műszaki, szakmai tartalom megváltozása olyan jellegű, amely során a kedvezményezett által nyilatkozatban vállalt tulajdonsághoz vagy képességhez mérten a támogatott tevékenység eredményessége szempontjából kedvezőbb vagy azonos értékű műszaki, szakmai megoldás megvalósul.

(4) A támogatott tevékenység megvalósítását a kedvezményezett másra átruházhatja, ha az új kedvezményezett a pályázati kiírásban meghatározott feltételeknek megfelel és ahhoz az támogató előzetesen hozzájárul. Nem kell a támogató hozzájárulása, ha a kedvezményezett személyében beálló változás jogszabályon alapul.

96. § A támogató a támogatási szerződésben meghatározott egyéb esetek mellett jogosult a támogatási szerződéstől elállni, azt felmondani, támogatói okirat alkalmazása esetén a támogatás visszavonásáról rendelkezni, ha az alábbiakban foglalt feltételek közül legalább egy bekövetkezik:

a) a támogatási szerződésben meghatározott megvalósítási időszak kezdő időpontjától számított hat hónapon belül a támogatott tevékenység nem kezdődik meg, vagy a kedvezményezett a költségvetési támogatás igénybevételét neki felróható okból nem kezdeményezi, és késedelmét ezen idő alatt írásban sem menti ki,

b) hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a kedvezményezett a támogatási döntést érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a támogatási igény benyújtásakor,

c) a 81. §-ban meghatározott valamely körülmény a támogatási döntés meghozatalát követően következik be, vagy jut a támogató tudomására,

d) a támogatott tevékenység megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy a támogatási szerződésben foglalt ütemezéshez képest jelentős késedelmet szenved,

e) a kedvezményezett neki felróható okból megszegi az e rendeletben vagy a támogatási szerződésben foglalt kötelezettségeit, így különösen nem tesz eleget ellenőrzéstűrési kötelezettségének, és ennek következtében a költségvetési támogatás szabályszerű felhasználását nem lehet ellenőrizni,

f) a kedvezményezett a 75. § (2) és (3) bekezdése alapján tett nyilatkozatok bármelyikét visszavonja,

g) a kedvezményezett a 94. § (2) bekezdése szerinti határidőig sem teljesítette vagy nem megfelelően teljesítette a részbeszámolási, beszámolási kötelezettségét,

h) a biztosíték megszűnik, megsemmisül vagy értéke egyébként számottevően csökken, és a kedvezményezett megfelelő új biztosíték, vagy a biztosíték értéke csökkenésének megfelelő további biztosíték nyújtásáról a támogató által megszabott ésszerű határidőn belül nem intézkedik, vagy

i) a kedvezményezett a támogatott tevékenységhez szükséges hatósági engedéllyel nem rendelkezik.

97. § (1) Ha a 96. § a), c), d), f), h) vagy i) pontjában meghatározott bármely körülmény bekövetkezik, a támogatott tevékenység összköltsége a tervezetthez képest csökken, a kedvezményezett adólevonási jogosultságában, más adataiban vagy a költségvetési támogatás egyéb – a pályázati kiírásban meghatározott, a támogatási igényben ismertetett vagy a jogszabályban, támogatói okiratban, támogatási szerződésben rögzített – feltételeiben változás következik be, a kedvezményezett a tudomására jutástól számított nyolc napon belül köteles azt írásban bejelenteni a támogatónak.

(2) Ha a támogató az (1) bekezdés szerinti bejelentés útján vagy egyébként tudomást szerez az (1) bekezdésben meghatározott körülmények bekövetkezéséről, a tudomásszerzést követően a támogatási szerződésben meghatározott határidőn belül megteszi az általa nyilvántartott adatok megváltoztatására, a költségvetési támogatás feltételeinek módosítására, támogatási szerződésben meghatározott esetekben annak visszavonására, az attól történő elállásra, annak módosítására, felmondására, a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszakövetelésére, a 98. § (5) bekezdése szerinti részleges visszafizetés elrendelésére vagy más eljárás lefolytatására irányuló intézkedéseket.

(3) Támogatói okirat alkalmazása esetén a költségvetési támogatás visszavonása külön okirat kiadásával és a kedvezményezett részére történő megküldésével történik. A támogatási szerződés felmondásáról, az attól történő elállásról a támogató írásban értesíti a kedvezményezettet.

(4)212 Ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. Ha a támogatási szerződés eltérően nem rendelkezik, a támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni.

(5)213 Nem kell alkalmazni a (4) bekezdést a Nemzeti Kulturális Alapból biztosított költségvetési támogatások esetén, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba.

98. § (1) Az Áht. 53/A. § (2) bekezdése szerinti ügyleti kamat mértéke

a) forintban meghatározott pénztartozás esetén a jegybanki alapkamat kétszerese,

b) külföldi törvényes fizetőeszköz pénznemében meghatározott pénztartozás esetén a külföldi törvényes fizetőeszközt kibocsátó központi bank által meghatározott alapkamat, ennek hiányában a piaci gyakorlatban egy hónapos lejáratra referenciaként használt bankközi kamatláb (a továbbiakban: külföldi kamat) kétszerese.

(2) Az Áht. 53/A. § (2) bekezdése szerinti késedelmi kamat mértéke a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat, illetve – külföldi törvényes fizetőeszköz pénznemében meghatározott pénztartozás esetén – külföldi kamat.

(3) Az ügyleti kamat számításakor a visszaköveteléssel, a késedelmi kamat számításakor a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat, illetve külföldi kamat irányadó az adott naptári félév teljes idejére.

(4) Az ügyleti kamat számításának kezdő időpontja a költségvetési támogatás folyósításának napja, utolsó napja a visszafizetési kötelezettség teljesítésének napja. Ha a költségvetési támogatás folyósítására részletekben került sor, a jogosulatlan igénybevétel kezdő időpontja a visszafizetési kötelezettség összegével megegyező támogatási részlet fizetési számlán történő jóváírásának napja azzal, hogy a számítást az utolsó részlet jóváírásának napjától kezdődően visszafelé kell elvégezni. A késedelmi kamat számításának kezdő időpontja a kötelezett késedelembe esésének napja, utolsó napja a visszafizetési kötelezettség teljesítésének napja.

(5) A támogató a támogatói okirat visszavonása vagy a támogatási szerződés módosítása, felmondása vagy az attól történő elállás nélkül is elrendelheti a költségvetési támogatás részleges – a jogszabálysértéssel, illetve a nem rendeltetésszerű vagy szerződésellenes felhasználással arányos mértékű – visszafizetését. Ebben az esetben a kedvezményezett a jogosulatlanul igénybe vett támogatás összegét az Áht. 53/A. § (2) bekezdése szerint köteles visszafizetni.

(6) Ha a visszafizetési kötelezettség a támogató saját érdekkörében felmerülő okból keletkezett, a támogatás visszafizetése a megállapított fizetési határidőig kamatmentes.

99. § (1) A visszafizetési kötelezettségről a támogató a támogatói okirat visszavonásáról szóló döntésben, a támogatási szerződés felek általi módosítása során, a támogatási szerződés felmondásáról vagy az attól történő elállásról küldött értesítésben, vagy külön fizetési felszólításban értesíti a kedvezményezettet.

(2) Ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, a kedvezményezettnek a döntés, értesítés, fizetési felszólítás kézhezvételét követő harminc nap áll rendelkezésére a visszafizetési kötelezettség teljesítésére.

(3) A visszafizetési kötelezettség a támogató döntése alapján részletekben is teljesíthető, azonban ennek időtartama nem haladhatja meg a tizenkét hónapot. A visszafizetés ütemezését külön megállapodásban kell rögzíteni.

(4) Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv előirányzat-átcsoportosítással kapott és jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás költségvetési évben történő visszafizetés alatt a költségvetési támogatást biztosító előirányzat javára történő előirányzat-átcsoportosítást kell érteni.

(5) A helyi önkormányzat a központi költségvetésről szóló törvény Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből biztosított költségvetési támogatással összefüggésben keletkező visszafizetési kötelezettségét a Kincstár által megjelölt fizetési számlára történő befizetéssel teljesíti. A nettó finanszírozás keretében folyósított költségvetési támogatás esetében, ha a visszafizetési kötelezettség a folyósítás évében keletkezik, a visszafizetési kötelezettséget az annak során történt elszámolással egyidejűleg kell teljesíteni.

(6) A visszafizetési kötelezettséget annak az előirányzatnak a javára kell teljesíteni, amelyből a támogatás folyósítása történt. Ilyen előirányzat hiányában, illetve ha a visszafizetési kötelezettséget az Áht. 67. §-a alapján a kormányzati ellenőrzési szerv érvényesíti, a visszafizetési kötelezettséget az Áht. 14. § (4) bekezdés d) pontja szerinti fejezet javára kell teljesíteni.

100. § (1) A támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban, a pályázati kiírásban és a támogatási szerződésben meghatározott szervek ellenőrizhetik.

(2) Az ellenőrzések lefolytatására a támogatási döntés meghozatalát, a támogatói okirat kiadását vagy a támogatási szerződés megkötését megelőzően, a költségvetési támogatás igénybevétele alatt, a támogatott tevékenység befejezésekor, illetve lezárásakor, valamint a beszámoló elfogadását követő öt évig kerülhet sor.

101. §214 A támogató és a kedvezményezett a költségvetési támogatásokkal kapcsolatos valamennyi dokumentumot köteles a kedvezményezett beszámolójának támogató általi jóváhagyásától számított legalább tíz évig megőrizni.

102. § (1) Ha a támogatott tevékenység beruházás, a beruházással létrehozott vagyon – ha az a kedvezményezett tulajdonába vagy vagyonkezelésébe kerül – támogatási szerződésben meghatározott időpontig csak a támogató előzetes jóváhagyásával és a foglalkoztatási, a szolgáltatási és az egyéb kötelezettségek átvállalásával, átruházásával idegeníthető el, adható bérbe vagy más használatába, illetve terhelhető meg. A támogató a jóváhagyás feltételeként kikötheti, hogy a kötelezettségek átvállalásának biztosítása érdekében a beruházással létrehozott vagyon elidegenítése esetén az új tulajdonos a kedvezményezett helyébe – részleges elidegenítés esetén a kedvezményezett mellé –, bérbe vagy más módon történő használatba adás esetén – e jogviszony fennállásának idejére – a kedvezményezett mellé a támogatási szerződésbe lépjen be, vagy a kötelezettségek átvállalásáról egyoldalú nyilatkozatot tegyen.

(2) A támogató előzetes jóváhagyásával a szolgáltatási és az egyéb kötelezettségek átvállalása nélkül is lehetséges az idő előtt elhasználódott vagy elavult vagyontárgyak pótlással együtt járó teljes vagy részleges elidegenítése vagy selejtezése.

102/A. § (1) Ha a támogatott tevékenység után általános forgalmi adó fizetési kötelezettség keletkezik, a költségvetési támogatás összegének fedezetet kell biztosítania a támogatott tevékenység rendeltetésszerű elvégzése során a kedvezményezettre áthárított vagy az általa fizetendő általános forgalmi adó teljes összegére nézve, kivéve ha a kedvezményezett az előzetesen felszámított vagy a termék beszerzése, a szolgáltatás igénybevétele után általa fizetendő általános forgalmi adó levonására jogosult.

(2) Ha a kedvezményezett a költségvetési támogatás felhasználása során a fizetendő adójából rá áthárított vagy az általa megállapított adót levonta vagy a keletkező adóterhet másra áthárította, a levonásba helyezett, illetve áthárított és a támogató által is támogatott általános forgalmi adó összegének megfelelő költségvetési támogatást köteles a jogosulatlanul igénybe vett támogatásokra vonatkozó szabályok szerint visszatéríteni.

102/B. § (1) A támogatott tevékenység akkor tekinthető befejezettnek, ha az a támogatói okiratban, támogatási szerződésben meghatározottak szerint teljesült, a megvalósítás során keletkezett számlák kiegyenlítése megtörtént, a költségvetési támogatással létrehozott vagy beszerzett eszköz aktiválásra került, és a kedvezményezettnek a támogatott tevékenység befejezését tanúsító, hatósági engedélyekkel és bizonylatokkal alátámasztott beszámolóját, elszámolását a támogató jóváhagyta, és a költségvetési támogatás folyósítása az igazolt támogatás-felhasználásnak megfelelő mértékben megtörtént.

(2) A támogatott tevékenység akkor tekinthető lezártnak, ha a támogatói okiratban, támogatási szerződésben a befejezést követő időszakra nézve a kedvezményezett további kötelezettséget nem vállalt és az (1) bekezdésben meghatározott feltételek teljesültek. Ha a támogatói okirat, támogatási szerződés a támogatott tevékenység befejezését követő időszakra nézve további kötelezettséget tartalmaz, a támogatott tevékenység akkor tekinthető lezártnak, ha valamennyi vállalt kötelezettség teljesült, a kedvezményezett a kötelezettségek megvalósulásának eredményeiről szóló záró beszámolóját benyújtotta, és azt a támogató jóváhagyta, valamint a záró jegyzőkönyv elkészült.

102/C. § (1) A nem közigazgatási hatósági határozattal biztosított költségvetési támogatások során a támogató által a támogatás igénylőjének és a kedvezményezettnek e rendelet alapján megküldött értesítéseire, felszólításaira (e § alkalmazásában a továbbiakban: értesítés), továbbá a támogató és a kedvezményezett egymás irányába történő nyilatkozataik megtételére rendelkezésre álló határidők számítására a (2)–(10) bekezdést kell alkalmazni.

(2) Postai úton történő kézbesítés esetén az értesítést hivatalos iratként kell feladni és kézbesíteni.

(3) Ha a postai úton történő kézbesítés azért hiúsul meg, mert a címzett vagy meghatalmazottja úgy nyilatkozik, hogy a küldeményt nem veszi át, az értesítést a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni.

(4) Ha a küldemény a postai kézbesítés második megkísérlését követően is „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza, a posta által visszaküldött küldemény visszafordításának napját kell a kézbesítés napjának tekinteni.

(5) A határidőbe nem számít bele a közlés, kézbesítés napja.

(6) A hónapokban vagy években megállapított határidő azon a napon jár le, amely számánál fogva megfelel a kezdőnapnak, ha pedig ez a nap a lejárat hónapjában hiányzik, a hónap utolsó napján.

(7) Ha a naptári napokban megállapított határidő utolsó napja munkaszüneti nap, a határidő a következő munkanapon jár le.

(8) A postai úton küldött nyilatkozat esetén a postára adás, elektronikus úton előterjesztett nyilatkozat esetén az elküldés napját kell a nyilatkozat megtételének napjaként tekinteni. Az ezzel kapcsolatos válasz megtételére rendelkezésre álló határidő ilyen esetben a postai úton küldött nyilatkozat esetén azon a napon kezdődik, amely napon azt a részére kézbesítettnek kell tekinteni. Elektronikus úton előterjesztett nyilatkozat esetén a válaszra rendelkezésre álló határidő a következő munkanapon kezdődik.

(9) A határidő elmulasztása vagy a késedelem jogkövetkezményei a határidő utolsó napjának elteltével állnak be.

(10) A határidőt kétség esetén megtartottnak kell tekinteni.

102/D. § (1)215 Pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a támogatás igénylője vagy a kedvezményezett – kezelő szerv kijelölése vagy lebonyolító szerv igénybevétele, illetve közreműködő szervezet kijelölése esetén – a kezelő szervnél, lebonyolító szervnél, illetve közreműködő szervnél, ennek hiányában a támogatónál kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatói okiratok kiadására vagy a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik. E bekezdést a hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje tekintetében kell alkalmazni.

(2) Nem nyújtható be kifogás az olyan döntés, intézkedés ellen, amellyel szemben jogorvoslatnak van helye vagy amely a támogatás igénylőjére, illetve a kedvezményezettre vonatkozó jogot, kötelezettséget közvetlenül nem állapít meg.

(3) A kifogás benyújtására a kifogásolt intézkedéshez vagy mulasztáshoz kapcsolódóan megállapított határidőn belül, ennek hiányában az arról való tudomásszerzéstől számított tíz napon belül, de legkésőbb az annak bekövetkezésétől számított harminc napon belül, írásban van lehetőség. A kifogás benyújtására nyitva álló határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem benyújtásának helye nincs.

(4) A kifogás tartalmazza

a) a kifogást tevő nevét, székhelyét vagy lakcímét, a nem természetes személy kifogást tevő képviselője nevét,

b) a kifogással érintett pályázat vagy támogatói okirat, támogatási szerződés azonosításához szükséges adatokat,

c) a kifogásolt intézkedés vagy mulasztás meghatározását,

d) a kifogás alapjául szolgáló tényeket és a kifogásolt vagy elmaradt intézkedéssel megsértett jogszabályi rendelkezés pontos megjelölését, és

e) nem elektronikus úton történő kapcsolattartás esetén a kifogást tevő aláírását.

(5)216 Érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani a kifogást, ha

a) azt határidőn túl terjesztették elő,

b) azt nem az arra jogosult terjeszti elő,

c) az a korábbival azonos tartalmú,

d) a kifogás nem tartalmazza a (4) bekezdésben meghatározott adatokat,

e) azt a korábbi kifogás tárgyában hozott döntéssel szemben nyújtották be,

f) a kifogás benyújtásának nincs helye,

g) a kifogás kizárólag olyan jogsértés ellen irányul, mely a sérelmezett eljárás megismétlésével nem orvosolható.

(5a)217 Kezelő szerv kijelölése vagy lebonyolító szerv, illetve közreműködő szervezet igénybevétele esetén a kezelő szerv, a lebonyolító szerv, illetve a közreműködő szerv, ennek hiányában a támogató – ha a kifogásban foglaltakkal egyetért – megteszi a kifogásban sérelmezett helyzet megszüntetéséhez szükséges intézkedéseket, vagy továbbítja a kifogást a fejezetet irányító szervnek.

(6)218 A fejezetet irányító szerv a kifogást annak kézhezvételétől számított harminc napon belül érdemben elbírálja. Az elbírálás határideje egy alkalommal, legfeljebb harminc nappal meghosszabbítható, erről a határidő lejárta előtt tájékoztatni kell a kifogás benyújtóját. A kifogás elbírálásában – a fejezetet irányító szerv vezetője kivételével – nem vehet részt az, aki a kifogással érintett eljárásban részt vett.

(7) Ha a kifogás alapos, a fejezetet irányító szerv elrendeli a kifogásban sérelmezett helyzet megszüntetéséhez szükséges intézkedést, egyébként azt elutasítja, és döntéséről – elutasítás esetén az elutasítás indokainak megjelölésével – a kifogást benyújtóját írásban értesíti.

(8) A kifogás tárgyában hozott döntés ellen további kifogás előterjesztésének vagy más jogorvoslat igénybevételének nincs helye.

VII. Fejezet219

A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK ÁLTALÁNOS MŰKÖDÉSÉNEK ÉS ÁGAZATI FELADATAINAK TÁMOGATÁSA

103. § (1) A központi költségvetésről szóló törvényjavaslat alapján a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladatainak ellátásához igényelhető, feladatmutatók szerint járó támogatásra (e Fejezet alkalmazásában a továbbiakban: támogatás) való jogosultság feltételeiről és az igénylés lebonyolításának rendjéről az államháztartásért felelős miniszter – a helyi önkormányzatokért felelős miniszterrel és az ágazati miniszterekkel együttműködve, a Kincstár útján – tájékoztatót tesz közzé.

(2) A helyi önkormányzat, társult feladatellátás esetében a társulás székhelye szerinti vagy a társulási megállapodásban meghatározott helyi önkormányzat a támogatás folyósításához szükséges, tájékoztatóban meghatározott adatokat a tájékoztatóban meghatározott határnapig közli a Kincstárral.

104. § (1) Az államháztartásért felelős miniszter a helyi önkormányzatokért felelős miniszterrel és a feladatkörében érintett ágazati miniszterrel együttműködve az elfogadott központi költségvetésről szóló törvény alapján a Kincstár útján értesítőt bocsát ki.

(2) Az értesítő alapján a helyi önkormányzat az értesítőben meghatározott határnapig a 103. § (2) bekezdése szerinti adatszolgáltatását módosítja, ha

a) az elfogadott központi költségvetésről szóló törvényben a támogatások igénybevételi szabályai eltérnek a 103. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatóban közölt feltételektől, vagy

b) a helyi önkormányzat számára megállapított támogatás a felelősségi körén kívül eső ok miatt különbözik az elfogadott központi költségvetésről szóló törvény alapján járó támogatástól.

(3) A (2) bekezdés b) pontja szerinti körülmény bekövetkezését az adatszolgáltatás módosításával egyidejűleg bizonyítani szükséges.

105. § A 103. § (2) bekezdése szerinti adatszolgáltatást és annak 104. § (2) bekezdése szerinti módosítását papír alapon és a helyi önkormányzatokért felelős miniszter által – az államháztartásért felelős miniszterrel együttműködve, a Kincstár útján – működtetett információs rendszer útján elektronikusan kell teljesíteni.

105/A. §220 A támogatás igénylése és módosítása megalapozottságának ellenőrzését végző személyre a 109. § (4) bekezdését alkalmazni kell. Ha a támogatás igénylésének és módosításának megalapozottsága ellenőrzése során helyszíni ellenőrzésre kerül sor, a helyszíni ellenőrzésre a 109/A–109/C. §-t kell alkalmazni.

105/B. §221 A helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladatainak ellátásához kapcsolódó, a 111. § b)–h) pontja szerinti, nem feladatmutató alapján járó támogatások esetén az igénylés a központi költségvetésről szóló törvényben előírtak szerint, a lemondás a 78. § (2) bekezdés b) pontja és a 97. §, a visszafizetés a 99. § (5) bekezdése, a kamatok megállapítása a 98. § szerint történik.

106. § (1) Az Áht. 57. § (3) bekezdése szerinti ellenőrzést úgy kell megszervezni, hogy valamennyi helyi önkormányzatnál a támogatás igénybevételének évében legalább egyszer sor kerüljön ellenőrzés lefolytatására. Az ellenőrzés lefolytatható a támogatási jogcímek meghatározott körére vonatkozóan is.

(2) A felülvizsgálat során hozott jegyzőkönyv, illetve ha az ellenőrzés keretében helyszíni ellenőrzésre is sor kerül, a helyszíni ellenőrzésről készített jegyzőkönyv tartalmazza

a) az eljáró közigazgatási szerv nevét, a jegyzőkönyv készítésének helyét és idejét, a vizsgált helyi önkormányzat, költségvetési szerv nevét, székhelyét, a felülvizsgálat alapjául szolgáló dokumentumok felsorolását, az ügyre vonatkozó lényeges nyilatkozatokat és megállapításokat,

b) a helyi önkormányzat által jelzett érintett mutatószámokat jogcímenként,

c) a Kincstár által megállapított mutatószámokat és az ezeket megalapozó adatokat,

d) a b) és c) pontban foglaltak közötti eltérés indokait,

e) az ellenőrök nevét, aláírását és

f) ha a helyszíni ellenőrzés befejezésével nem kerül sor a jegyzőkönyv átadására, a Kincstár illetékes vezetőjének aláírását.

(3)222 A támogatás igénylése és módosítása keretében végzett hatósági ellenőrzés ügyintézési határideje százhúsz nap, amely szükség esetén egy alkalommal, legfeljebb harminc nappal meghosszabbítható.

(4)223 Az Áht. 57. § (3) bekezdése szerinti határozatot a Kincstár az utolsó adatszolgáltatás-módosítási határidő leteltét megelőző ötödik napig hozza meg.

107. § A helyi önkormányzat a számára megállapított támogatás módosítását, valamint az önkormányzati körön belüli és körön kívüli átadását a költségvetési év során legfeljebb két alkalommal a 105. §-ban meghatározott módon kezdeményezheti, a központi költségvetésről szóló törvényben foglaltak szerint. Ha a módosítás az államháztartás önkormányzati alrendszerén kívüli feladat, illetve intézmény átadásához kapcsolódik, a hiánytalan kérelmet a benyújtást vagy a hiánypótlás teljesítését követő öt napon belül a Kincstár a helyi önkormányzatokért felelős miniszternek megküldi.

108. § A támogatással való elszámolás az igénylésre jogosult feladata.

109. § (1) Az Áht. 59. §-a szerinti felülvizsgálatot az Igazgatóság területére vonatkozó munkaterv alapján kell megszervezni. A munkatervet a következő négy évre vonatkozóan minden év december 31-éig kell elkészíteni. A munkatervnek tartalmaznia kell az Igazgatóság illetékességi területéhez tartozó valamennyi helyi önkormányzat elszámolásai helyszíni ellenőrzésének tervezett időpontját negyedéves ütemezés szerint, valamint az első évre vonatkozóan a felülvizsgálatba bevont főbb támogatások jogcímeit.

(2) A felülvizsgálatot a költségvetési évet követő év december 31-éig kell megkezdeni.

(3) A felülvizsgálat során a Kincstár figyelembe veszi az Állami Számvevőszék ellenőrzése alapján készült jelentésben a tárgyévre és az azt megelőző, a Polgári Törvénykönyv szerinti általános elévülési időn belüli évekre megállapított, az ellenőrzöttet megillető pótlólagos támogatásokat, illetve az ellenőrzött által jogosulatlanul igénybe vett és az Állami Számvevőszék megállapítására vissza nem fizetett támogatásokat is.

(4) Felülvizsgálatot nem végezhet az a személy, aki

a) az ügy elintézésében a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) kizárásra vonatkozó szabályai alapján nem járhat el,

b) az adott felülvizsgálatot megelőző három naptári évben, illetve a felülvizsgálattal érintett időszakban az ellenőrzött szerv polgármestere, jegyzője, képviselő testületének tagja, közgyűlésének tagja, az önkormányzati hivatal vezető megbízással rendelkező közszolgálati tisztviselője, közszolgálati tisztviselője, közalkalmazottja, munkavállalója volt, vagy az ellenőrzött szervnél egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban állt,

c) az ellenőrzött szervnél a felülvizsgálat megkezdését megelőző három naptári évben, illetve a felülvizsgálattal érintett időszakban rendszeres vagy tartós megbízási vagy vállalkozási jogviszonyban állt, vagy a felülvizsgálattal érintett támogatási igény elkészítésében részt vett,

d) az ellenőrzött szervnél bármilyen munkavégzésre irányuló tevékenységet végez, vagy a felülvizsgált időszakban ilyen tevékenységet végzett,

e) az ellenőrzött szerv vezetőjének a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója,

f)224 vagyonnyilatkozati kötelezettségének nem tett eleget vagy azt megtagadta,

g)225 az ellenőrzött szervnél a felülvizsgálat megkezdését megelőző két naptári évben kincstári ellenőrzést végzett.

(5)226 A felülvizsgálat keretében végzett hatósági ellenőrzés ügyintézési határideje százhúsz nap, amely szükség esetén egy alkalommal, legfeljebb harminc nappal meghosszabbítható. A másodfokú döntés meghozatalára a fellebbezés kézhezvételét követően hatvan nap áll rendelkezésre.

(6) A Kincstár az Áht. 59. §-a szerinti felülvizsgálatok tapasztalatait és számszaki összegzéseit május 31-éig megküldi az államháztartásért felelős miniszternek, a helyi önkormányzatokért felelős miniszternek és az Állami Számvevőszék elnökének.

109/A. §227 (1) A felülvizsgálat során az Áht. 59. § (2) bekezdése szerinti helyszíni ellenőrzésre az Igazgatóság vezetője által kiadott ellenőrzési terv és az ellenőrök számára általa kiadott megbízólevél alapján kerülhet sor.

(2) Az ellenőrzési terv tartalmazza

a) a helyszíni ellenőrzésre vonatkozó jogszabályi felhatalmazást,

b) a helyszíni ellenőrzéssel érintett szerv nevét, székhelyét,

c) a helyszíni ellenőrzés során érintett intézményi kört,

d) a helyszíni ellenőrzéssel érintett támogatások jogcímeit, az egyes jogcímekre vonatkozó vizsgálati szempontokat,

e) a helyszíni ellenőrzéssel érintett időszakot,

f) a helyszíni ellenőrzés kezdő időpontját, várható időtartamát,

g) a helyszíni ellenőrzést végzők nevét, beosztását.

(3) A helyszíni ellenőrzés vezetőjének kezdeményezésére az Igazgatóság vezetője dönthet az ellenőrzési terv módosításáról, kiegészítéséről.

(4) A megbízólevél tartalmazza

a) az ellenőrzést végzők nevét, beosztását, kincstári azonosító kártya számát,

b) az ellenőrzés elvégzésére felhatalmazó jogszabályra történő hivatkozást,

c) az ellenőrzési terv számát,

d) az ellenőrzés tárgyát,

e) a megbízólevél érvényességi idejét,

f) az ellenőrzés kezdő időpontját, várható időtartamát.

109/B. §228 A helyszíni ellenőrzésről szóló értesítés tartalmazza a helyszíni ellenőrzés célját és a helyszíni ellenőrzéssel érintett költségvetési szervek megnevezését. Az értesítést az Igazgatóság vezetője úgy közli, hogy azt a polgármester a helyszíni ellenőrzés megkezdése előtt legalább öt nappal kézhez kapja. A polgármester az Igazgatóság értesítése alapján haladéktalanul tájékoztatja a helyszíni ellenőrzésről az érintett költségvetési szervek vezetőit.

109/C. §229 (1) Az ellenőrzés vezetője felelős

a) a helyszíni ellenőrzés előkészítéséért, a helyszíni ellenőrzés megszervezéséért,

b) az ellenőrök – a helyszíni ellenőrzés során – írásba foglalt megállapításai alapján a jegyzőkönyv elkészítéséért, az ellenőrzés megállapításainak valódiságáért és helytállóságáért,

c) a helyszíni ellenőrzés határidőben történő lefolytatásáért,

d) a lefoglalásról szóló jegyzőkönyv kibocsátásáért,

e) a készített iratoknak és iratmásolatoknak az ellenőrzés dokumentációjába történő elhelyezéséért.

(2) Az ellenőr jogosult

a) a helyi önkormányzat, az önkormányzati hivatal és más önkormányzati költségvetési szerv által végzett felügyeleti ellenőrzés, belső ellenőrzés és a törvényességi felügyeletet ellátó fővárosi és megyei kormányhivatal és más ellenőrzést végző közigazgatási szerv megállapításait felhasználni,

b) az ellenőrzött helyi önkormányzat polgármesterétől és jegyzőjétől, továbbá az ellenőrzött szerv vezetőjétől a rendelkezésére bocsátott dokumentáció, adatok teljességéről nyilatkozatot (a továbbiakban: teljességi nyilatkozat) kérni,

c) a helyszíni ellenőrzés során a tényállás tisztázásához szükséges adatokat – szükség esetén segédtáblázatok segítségével, az adatok védelmének megfelelő biztosítása mellett – írásban vagy elektronikusan rögzíteni.

(3) Az ellenőr köteles

a) az ellenőrzési feladatot oly módon végrehajtani, hogy minden, az ügyhöz tartozó lényeges tény megállapításra, feltárásra kerüljön,

b) a megállapításait tárgyszerűen, a valóságnak megfelelően írásba foglalni, és azokat elegendő és megfelelő bizonyítékokkal alátámasztani,

c) az ellenőrzött szerv biztonsági szabályait és munkarendjét figyelembe venni.

(4) Az ellenőrzött szerv vezetője a helyszíni ellenőrzést végző személyekkel való kapcsolattartásra kapcsolattartót (a továbbiakban: kapcsolattartó) jelölhet ki. Ha az ellenőrzött szerv vezetője nem jelöl ki kapcsolattartót, az ellenőrzött szerv vezetőjét kell kapcsolattartónak tekinteni. Az ellenőrzött szerv vezetője felelősséggel tartozik annak biztosításáért, hogy a képviseletében a kapcsolattartó teljes jogkörrel eljárhasson.

(5) Az ellenőrzött szerv vezetője jogosult

a) az ellenőr személyazonosságának bizonyítására alkalmas okirat és megbízólevelének bemutatását kérni, ennek hiányában az együttműködést megtagadni,

b) a helyszíni ellenőrzés megállapításait megismerni.

(6) Az (5) bekezdés a) pontját az ellenőrzött szerv kapcsolattartója és alkalmazottai tekintetében is alkalmazni kell.

(7) Az ellenőrzött szerv vezetője, kapcsolattartója és alkalmazottja köteles a helyszíni ellenőrzés végrehajtását elősegíteni, ennek keretében

a) az ellenőr által kért adatszolgáltatásokat, dokumentumokat iratjegyzék kíséretében határidőre – az általa kért módon és formában – átadni vagy megküldeni,

b) az ellenőrök számára megfelelő munkakörülményeket biztosítani,

c) az ellenőrökkel együttműködni és velük folyamatosan kapcsolatot tartani, és

d) a rendelkezésre bocsátott dokumentáció (iratok, okiratok, adatok) teljességéről felhívásra nyilatkozni.

109/D. §230 A felülvizsgálat során megállapított eltérések bizonyítékainak megismerését és a további bizonyításra irányuló indítvány megtételét a Ket. 70. §-a szerint kell biztosítani. Helyszíni ellenőrzés esetén a bizonyítékok ismertetésének a helyszíni ellenőrzésről készített jegyzőkönyv átadása vagy megküldése minősül.

110. § (1)231 Ha a felülvizsgálat keretében végezett hatósági ellenőrzés során a Kincstár eltérést nem állapít meg, a hatósági ellenőrzést a Ket. 93. § (3) bekezdése szerinti egyszerűsített jegyzőkönyv felvételével és a helyi önkormányzatnak történő átadásával vagy megküldésével zárja le. Az egyszerűsített jegyzőkönyvre a 106. § (2) bekezdését alkalmazni kell.

(2) A felülvizsgálat keretében végzett hatósági ellenőrzés során megállapított jogosulatlan igénybevétel esetén az Áht. 60. §-a szerinti határozat tartalmazza

a) a rendelkező részben

aa) jogcímenként a helyi önkormányzatot megillető és az általa visszafizetendő támogatások összegét,

ab) a fizetendő ügyleti kamat összegét, késedelmi kamat mértékét és napi összegét,

ac) az aa) és ab) alpontban meghatározott fizetési kötelezettségek teljesítésének határidejét,

b) az indoklásban

ba) jogcímenként a benyújtott elszámolás adataitól való eltéréseket,

bb) jogcímenként a ba) alpont szerinti eltérés indokait,

bc) a helyi önkormányzat jegyzőkönyvre tett észrevételeiről kialakított véleményt, az észrevételek esetleges el nem fogadásának indokait, és

bd) az ügyleti kamat, késedelmi kamat fizetésének jogalapját, az a) pont ab) alpontja szerinti kamatok alapját.

111. § A visszafizetési kötelezettség, illetve a helyi önkormányzatot megillető pótlólagos támogatás átutalásra kerülő összegének megállapítása és teljesítése során

a)232 a b)–h) pontban meghatározott kivétellel a támogatások egyenlegét,

b) a pénzbeli szociális ellátások kiegészítése összegének egyenlegét,

c) a könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása összegének egyenlegét,

d)233 a települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása összegének egyenlegét,

e) a költségvetési támogatások és a vis maior támogatások összegét jogcímenként,

f)234 a tárgyévet megelőző évről áthúzódó bérkompenzáció támogatása összegét,

g)235 a települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása összegét, és

h)236 a szociális ágazati pótlék összegét

kell figyelembe venni.

112. § (1) A helyi önkormányzat ügyleti kamatot fizet a jogosulatlanul igénybe vett támogatás teljes összege után, ha az igénybe vett támogatás legalább 3%-kal meghaladja a jogszerűen igénybe vehető támogatás mértékét. Az ügyleti kamat mértéke, ha

a) a helyi önkormányzat a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott első időpontig lemond a támogatás jogosulatlanul igénybe vett részéről, a jegybanki alapkamat 50%-a,

b) a helyi önkormányzat a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott második időpontig lemond a támogatás jogosulatlanul igénybe vett részéről, a jegybanki alapkamat,

c) a visszafizetési kötelezettség az éves költségvetési beszámolóban való elszámolás során keletkezik, illetve azt a Kincstár az Áht. 59. §-a szerinti felülvizsgálat során vagy az Állami Számvevőszék állapítja meg, a jegybanki alapkamat kétszerese.

(2) A helyi önkormányzatok egymás közötti, illetve az államháztartás önkormányzati alrendszerén kívüli feladat-, illetve intézmény átadásához kapcsolódó lemondást kamatfizetési kötelezettség nem terheli.

(3) Ha a jogosulatlanul igénybe vett támogatás összege nem haladja meg az ötszázezer forintot, az (1) bekezdés szerinti kamat 50%-át kell megfizetni.

(4)237 A helyi önkormányzat a 111. § a) pontjában meghatározott egyenleggel kapcsolatban késedelmi kamatot fizet

a) az éves költségvetési beszámolójában kimutatott visszafizetési kötelezettség összege után, ha azt a beszámoló Kincstárhoz történő benyújtási határidejének leteltét követő tizenöt napon belül nem teljesíti, és

b) az Áht. 59. §-a szerinti felülvizsgálat során vagy az Állami Számvevőszék által megállapított visszafizetési kötelezettség összege után.

(5) A késedelmi kamat fizetési kötelezettség kezdő napja az államháztartási számviteli kormányrendelet által az éves költségvetési beszámoló Kincstárhoz történő benyújtására előírt határidőt követő 16. nap, zárónapja a teljesítés napja. A késedelmi kamat mértéke a jegybanki alapkamat kétszerese. A késedelmi kamatot a helyi önkormányzat állapítja meg. Ha a Kincstár a megállapított késedelmi kamat összegét vitatja, a helyi önkormányzatot határozatban kötelezi késedelmi kamatkülönbözet megfizetésére.

(6) E § alkalmazásában jegybanki alapkamaton, ha a helyi önkormányzat visszafizetési kötelezettségének

a) az igénybevétel évében tesz eleget, a megelőző év átlagos jegybanki alapkamatát,

b) az igénybevétel évét követően tesz eleget, az igénybevétel éve átlagos jegybanki alapkamatát

kell érteni.

113. § (1) A helyi önkormányzat

a) a támogatás folyósításának évében történő módosításából származó fizetési kötelezettségét

aa) a nettó finanszírozás keretében folyósított támogatások esetében az annak során történt elszámolással,

ab) egyéb esetben a Kincstár által megjelölt fizetési számlára történő befizetéssel,

b)238 az elszámolás, az elszámolás felülvizsgálata vagy az Állami Számvevőszék által végzett ellenőrzés során keletkező fizetési kötelezettségét a fizetési kötelezettségnek a költségvetési támogatás igénylésének évét követő évére eső részét a Kincstár által megjelölt fizetési számlára történő befizetéssel, és

c) a kapcsolódó kamatfizetési kötelezettségét a Kincstár által megjelölt fizetési számlára történő befizetéssel

teljesíti.

(2) A támogatások Áht. 58. §-a szerinti elszámolása alapján a központi költségvetést megillető összeget a helyi önkormányzat éves költségvetési beszámolójának a Kincstárhoz történő benyújtására az államháztartási számviteli kormányrendelet által előírt benyújtási határidőt követő tizenöt napon belül kell megfizetni. A helyi önkormányzatot megillető pótlólagos támogatást a Kincstár legkésőbb a költségvetési évet követő év május 31-éig utalja át.

(3) A támogatások Áht. 59. §-a szerinti felülvizsgálata során a helyi önkormányzat a központi költségvetést megillető összeget a Kincstár Áht. 60. §-a szerinti határozatának jogerőre emelkedésétől számított tizenöt napon belül fizeti meg. A helyi önkormányzatot megillető összeget a Kincstár a határozat jogerőre emelkedésétől számított tizenöt napon belül utalja át.

(4) Ha a visszafizetendő támogatás együttes összege vagy a fizetendő kamatok együttes összege az ezer forintot nem éri el, azt nem kell megfizetni. A Kincstár a pótlólagosan megállapított ezer forint alatti támogatást és az ezer forint alatti kamatot nem utalja át.

(5)239 Ha a visszafizetett támogatás a teljes visszafizetési kötelezettségre nem nyújt fedezetet, a teljesítést először az Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezet költségvetési kiadási előirányzatai terhére nyújtott költségvetési támogatások jogosulatlanul igénybe vett részére az igénybevétel szerinti sorrendben, majd a helyi önkormányzat általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatások összegére, ezt követően az ügyleti kamatra és a késedelmi kamatra kell elszámolni.

114. § Az Áht. 60/A. § (2) bekezdése szerinti beszedési megbízást a Kincstár akkor nyújtja be, ha a helyi önkormányzat

a) a támogatások igénylés évében történő módosításához kapcsolódó fizetési kötelezettségét a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott határidő leteltét,

b)240 az Áht. 58. §-a szerinti elszámolásban megállapított fizetési kötelezettségét a 113. § (2) bekezdésében meghatározott határidő leteltét, vagy

c)241 az Áht. 59. §-a szerinti felülvizsgálat keretében megállapított fizetési kötelezettségét a határozat jogerőre emelkedését

követő kilencven napon belül nem teljesítette.

115. § (1) Az Áht. 60/A. § (3) bekezdése szerinti részletfizetés iránti kérelem

a) az éves költségvetési beszámolóban kimutatott visszafizetési kötelezettség esetén április 30-áig,

b) lemondás esetén a lemondás benyújtásával egyidejűleg, jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás visszafizetése esetén a 99. § (2) bekezdése szerinti határidőig,

c) az Áht. 59. §-a szerinti felülvizsgálat esetén a határozat jogerőre emelkedésétől számított tizenöt napon belül,

terjeszthető elő.

(2) Részletfizetés engedélyezése esetén a jogosulatlanul igénybe vett támogatási összegre vonatkozóan engedélyezett részleteket az utolsó részlet visszafizetés napjáig terheli késedelmi kamat.

VIII. Fejezet

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ELLENŐRZÉSI RENDSZERE

115/A. §243 A Kincstár a kincstári ellenőrzést az államháztartásért felelős miniszter által jóváhagyott éves ellenőrzési terv alapján végzi. A Kincstár az éves ellenőrzési tervet a tárgyévet megelőző év november 30-áig nyújtja be az államháztartásért felelős miniszternek.

115/B. §244 (1) A Kincstár elnöke a kincstári ellenőrzés lefolytatásához kijelöli a vizsgálatvezetőt és a kincstári ellenőrzést lefolytató ellenőröket (a továbbiakban: kincstári ellenőr).

(2)245 Kincstári ellenőrzést felsőoktatásban szerzett közgazdász végzettséggel és okleveles könyvvizsgálói vagy mérlegképes könyvelői szakképesítéssel vagy ezzel egyenértékű szakképesítéssel rendelkező személy végezhet. Kincstári ellenőrzést vizsgálatvezetőként az e bekezdésnek megfelelő végzettséggel rendelkező olyan személy végezhet, aki ellenőrzési, költségvetési, pénzügyi vagy számviteli munkakörben szerzett, legalább kétéves munkaviszonnyal, köztisztviselői, kormánytisztviselői, közalkalmazotti jogviszonnyal, bírói, igazságügyi, ügyészi vagy hivatásos szolgálati viszonnyal rendelkezik.

(3)246 Nem végezhet kincstári ellenőrzést az, aki az Áht. 59. §-a szerinti felülvizsgálatot a 109. § (4) bekezdése szerint nem végezhet.

(4) A kincstári ellenőr a (3) bekezdés szerinti körülményt az (1) bekezdés szerinti kijelölést vagy a (3) bekezdés szerinti körülmény felmerülését követően haladéktalanul köteles bejelenteni a Kincstár elnökének. Az összeférhetetlenségről a Kincstár elnöke az összeférhetetlenség okának tudomására jutásától számított 8 napon belül határoz. A döntés meghozataláig a kincstári ellenőrt az összeférhetetlenséggel érintett kincstári ellenőrzéssel összefüggésben az ellenőrzési tevékenysége alól fel kell menteni.

(5)247 A vizsgálatvezetőt és a kincstári ellenőröket a kincstári ellenőrzés lefolytatásához szükséges megbízólevéllel kell ellátni, a 109/A. § (4) bekezdése szerinti tartalommal.

115/C. §248 (1) A kincstári ellenőrzést adatbekérés útján, illetve szükség szerint a helyszínen, a kincstári ellenőrzés végrehajtásához szükséges dokumentációk és informatikai rendszerek adatállományainak értékelésével, a megfelelő ellenőrzési módszerek alkalmazásával kell végrehajtani.

(2) A helyszíni vizsgálatot annak megkezdése előtt legalább 5 nappal korábban írásban be kell jelenteni az ellenőrzött szerv vezetőjének, vagy ha kapcsolattartó kijelölésre került, a kapcsolattartónak. Ennek keretében tájékoztatást kell adni a kincstári ellenőrzésre vonatkozó jogszabályi felhatalmazásról és a kincstári ellenőrzés várható időtartamáról.

115/D. §249 Az ellenőrzött szerv vezetője, a 109/C. § (4) bekezdése szerint kijelölt kapcsolattartó és alkalmazottja, valamint a kincstári ellenőr jogaira és kötelességeire a 109/C. § (2), (3) és (5)–(7) bekezdését kell alkalmazni.

115/E. §250 Az eljárási bírság kiszabása tekintetében a kincstári ellenőrzéshez kapcsolódó együttműködési, adatszolgáltatási vagy a kincstári ellenőrzés végrehajtását elősegítő kötelezettség megszegésének minősül, ha az ellenőrzött szerv az Áht. 64. §-ában vagy 66. § (2) bekezdésében vagy a 115/D. § (1) bekezdésében meghatározott kötelezettségének határidőben nem tesz eleget.

115/F. §251 (1) A Kincstár a kincstári ellenőrzésről jelentést (a továbbiakban: ellenőrzési jelentés) készít.

(2) Az ellenőrzési jelentés tartalmazza

a) az ellenőrzött szerv megnevezését és a kincstári ellenőrzéssel érintett időszakban az ellenőrzött szervnél hivatalban lévő, az ellenőrzött területekért felelős vezetők nevét, beosztását,

b) a kincstári ellenőrzést végző vizsgálatvezető és kincstári ellenőrök nevét,

c) a kincstári ellenőrzésre vonatkozó jogszabályi felhatalmazás megjelölését, a kincstári ellenőrzés tárgyát és a kincstári ellenőrzéssel érintett időszakot,

d) a kincstári ellenőrzés során alkalmazott ellenőrzési módszereket és eljárásokat,

e) az ellenőrzési megállapításokat és javaslatokat, ennek keretében a kincstári ellenőrzés során a 115/D. § (1) bekezdés d) pontja szerinti javaslatokat, megtett intézkedéseket vagy azok elmulasztásának okát,

f) az ellenőrzési jelentés elkészítésének dátumát és a Kincstár elnökének aláírását.

(3) Az ellenőrzési jelentésben lényegre törő, az eredményeket és a hiányosságokat összefoglaló, rövid, tömör értékelést kell adni, továbbá javaslatokat kell megfogalmazni a hiányosságok felszámolása és a folyamatok hatékonyabb, eredményesebb működése érdekében.

(4) A Kincstár az ellenőrzési jelentés tervezetének az ellenőrzött szervre vonatkozó megállapításait és a javaslatokat tartalmazó kivonatát egyeztetés céljából megküldi azon ellenőrzött szerv vezetőjének, akire vonatkozóan az ellenőrzési jelentéstervezet javaslatot tartalmaz.

(5) Ha az egyeztetéssel érintett ellenőrzött szerv vagy az, akire az ellenőrzési jelentés vagy annak kivonatának tervezete megállapításokat vagy javaslatokat tartalmaz, az ellenőrzési jelentés vagy annak kivonatának tervezetében szereplő megállapításokat vagy javaslatokat vitatja, az azokkal kapcsolatos észrevételeit az ellenőrzési jelentés vagy annak kivonata tervezetének kézhezvételétől számított 8 napon belül a Kincstárnak írásban nyújthatja be. Az észrevételben meg kell jelölni azokat a jogszabályhelyeket vagy mellékelni kell azokat a dokumentumokat, amelyek az észrevételben foglaltakat alátámasztják. Ha az e bekezdésben meghatározott határidőben az ellenőrzött szerv részéről nem érkezik az ellenőrzési jelentésre észrevétel, azt akként kell tekintetni, hogy az ellenőrzött szerv az ellenőrzési jelentés vagy annak kivonatának tervezetében szereplő megállapításokkal és javaslatokkal egyetért.

(6)252 Az észrevétel elfogadása esetén a Kincstár az ellenőrzési jelentés vagy annak kivonatának tervezetét az elfogadott észrevételnek megfelelően, az észrevétel benyújtásától számított 8 napon belül módosítja, és erről vagy az észrevétel elutasításáról az ellenőrzött szervet haladéktalanul tájékoztatja.

(7) A Kincstár a lezárt ellenőrzési jelentést a kincstári ellenőrzés befejezésétől számított három munkanapon belül megküldi az ellenőrzött szerv vezetőjének, az államháztartásért felelős miniszternek és az Állami Számvevőszéknek.

116. §253 (1) Önkormányzati biztos megbízását a képviselő-testületnél

a) a polgármester,

b) a képviselő-testület pénzügyi bizottsága,

c) a jegyző,

d) a képviselő-testület által megbízott könyvvizsgáló, vagy

e) a költségvetési szerv vezetője

kezdeményezheti.

(2) Önkormányzati biztosként

a)254 az a magyar állampolgár bízható meg, aki a felsőoktatásban szerzett gazdasági szakképzettséggel vagy jogász szakképzettséggel és a kijelölés évét megelőző tíz évben legalább öt éves szakirányú költségvetési gyakorlattal rendelkezik, és írásban nyilatkozik arról, hogy az (5) bekezdésben foglaltak személyére nem jelentenek kizáró okot, vagy

b)255 az a gazdasági társaság bízható meg, amelynek ágazati besorolása megfelel az önkormányzati biztosi tevékenység jellegének, költségvetési szervnél referenciával rendelkezik és az önkormányzati biztosi tevékenységet az a) pontban előírt követelményeknek, valamint az (5) bekezdés szerinti összeférhetetlenségi szabályoknak igazoltan megfelelő alkalmazottjával vagy személyesen eljáró tagjával látja el.

(3) Az önkormányzati biztost a (2) bekezdés szerinti személyek, szervezetek közül a képviselő-testület döntése alapján a polgármester bízza meg, és ennek tényét a helyben szokásos módon teszi közzé.

(4) A képviselő-testület a (3) bekezdés szerinti döntési jogát a pénzügyi bizottságára átruházhatja.

(5)256 Nem lehet önkormányzati biztos az a személy, gazdasági társaság név szerint megnevezett alkalmazottja, tagja, aki

a)257 az adott költségvetési szerv alkalmazottja,

b)258 a kijelölést megelőző három évben az adott költségvetési szerv alkalmazottja volt,

c) rendszeres és tartós megbízási vagy vállalkozási jogviszonyban áll, vagy állt a kirendelést megelőző három évben az adott költségvetési szervnél,

d) az Áht. 71. § (1) bekezdésben megállapított tartozásállomány jogosultjai tekintetében családi kapcsolat, üzleti érdekeltség vagy munkavégzésre irányuló jogviszony miatt érintett, vagy

e) a költségvetési szerv vezetőjének, gazdasági vezetőjének vagy más alkalmazottjának hozzátartozója, e minőségének fennállása alatt, illetve annak megszűnésétől számított három évig.

117. §259 (1) Az önkormányzati biztossal a polgármester megbízási szerződést köt és megbízólevéllel látja el. A megbízólevél tartalmazza

a) a költségvetési szerv megnevezését, székhelyét,

b) a megbízatás időtartamát,

c) az önkormányzati biztos feladatait, jogkörét, és

d)260 gazdasági társaság esetén a személyesen eljáró alkalmazott, tag megjelölését.

(2) Az önkormányzati biztos jogosult a tervezéssel, gazdálkodással, az adatszolgáltatások teljesítésével és a beszámolással összefüggésben

a) a költségvetési szerv vezetőjétől és valamennyi alkalmazottjától írásbeli és szóbeli tájékoztatást kérni,

b) a költségvetési szerv valamennyi okmányába betekinteni, arról másolatot, kivonatot készíttetni,

c) a költségvetési szerv valamennyi helyiségébe belépni,

d) rögzíteni a kötelezettségvállalás, utalványozás, pénzügyi ellenjegyzés, érvényesítés megbízatásának időtartama alatti eljárási szabályait,

e) a kötelezettségvállalás ellenjegyzését megtagadni, ha azzal nem ért egyet, és

f) szakértőt igénybe venni.

(3) Az önkormányzati biztos köteles

a) figyelemmel kísérni megbízatásának időpontjától kezdve a költségvetési szerv tervezését, gazdálkodását, beszámolását, a jogszabályokban előírt feladatainak ellátását,

b) feltárni azokat az okokat, amelyek a tartós fizetésképtelenséghez vezettek,

c) a b) pontban foglaltak és a költségvetési szerv működésének és gazdálkodásának ismert feltételei alapján a szükséges intézkedések azonnali végrehajtására irányuló intézkedési tervet készíteni, amelyet a képviselő-testület fogad el,

d) azonnali intézkedéseket kezdeményezni és írásbeli utasításokat kiadni a tartozásállomány felszámolására, a gazdálkodás egyensúlyának biztosítására, a követelések behajtására, ezek ütemezésére oly módon, hogy azok az alaptevékenység ellátását ne akadályozzák,

e) a d) pontban foglaltak megvalósítására kezdeményezni és részt venni az adóhatósággal, a szállítókkal, a megrendelőkkel folytatott egyeztető tárgyalásokon,

f) kezdeményezni a d) és e) pontban foglaltak megvalósításához szükséges előirányzat-átcsoportosítást,

g) kezdeményezni a költségvetési szerv vezetőjének, illetve gazdasági vezetőjének a fegyelmi eljárás keretében történő munkából való felfüggesztését, felmentését, ha megállapítja, hogy a tartozásállomány az adott személy kötelezettségének vétkes megszegése miatt jött létre,

h) – a költségvetési szervvel együttműködve – intézkedési tervet kidolgozni a gazdálkodás, a feladatellátás közép- és hosszabb távú ésszerűsítésére, ha a c) és d) pont szerinti intézkedések a fizetésképtelenség okainak tartós megszüntetésére nem elegendők, és

i) betartani a titoktartási kötelezettségre vonatkozó szabályokat.

(4) Az önkormányzati biztos tevékenységéről a képviselő-testületnek havonta – munkájának a költségvetési szerv által történő akadályoztatása esetén soron kívül – beszámol. A beszámolóban számot kell adni a megtett intézkedésekről, a tartozásállomány, a kintlévőségek alakulásáról, továbbá javaslatot kell tenni a költségvetési szerv hatáskörébe tartozó intézkedésekre.

(5) Az önkormányzati biztos megbízatásának megszűnésekor záró értékelést készít, amelyet – a (3) bekezdés h) pontjában megjelölt intézkedési tervvel együtt – a képviselő-testület tárgyal meg és dönt annak elfogadásáról. A képviselő-testületi ülésre a költségvetési szerv vezetőjét is meg kell hívni.

(6) A polgármester a képviselő-testület által elfogadott, az adósság újraképződését megakadályozó záró intézkedési tervben foglaltak végrehajtása érdekében megtett intézkedésekről azok végrehajtásáig negyedévente tájékoztatja a képviselő-testületet.

(7) A (3) bekezdés g) pontja alapján a polgármester vizsgálatot rendel el a költségvetési szerv vezetője, illetve gazdasági vezetője személyi felelősségének megállapítására a tartozásállomány létrejöttével összefüggésben.

(8) A költségvetési szerv vezetője köteles az önkormányzati biztos (2) bekezdésben foglalt jogai teljesítését elősegíteni, részére biztosítani

a) az épületbe, helyiségekbe való állandó bejutást, és

b) irodahelyiséget, a munkavégzés személyi és tárgyi feltételeit.

(9) Az önkormányzati biztos megbízásának megszüntetésére – a megbízási szerződésben meghatározott időtartam letelte előtt – akkor kerülhet sor, ha

a) a költségvetési szervnek a szokásos, illetve a szerződésekben foglalt fizetési határidőkön belüli tartozásállományon felül egyéb tartozása nincs,

b) működése a költségvetési szerv gazdálkodásában javulást nem eredményezett az önkormányzati biztosra felróható okok miatt, vagy

c) a költségvetési szerv pénzügyi helyzete az önkormányzati biztos közreműködésével sem javítható.

(10) A képviselő-testület a (6) bekezdés szerinti intézkedések eredménytelensége esetén

a) a (9) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben új önkormányzati biztos megbízásáról dönthet, vagy

b) a (9) bekezdés c) pontjában meghatározott esetben intézkedést kezdeményezhet a költségvetési szerv tervezésének, gazdálkodásának javítására, átszervezésére, a finanszírozás felfüggesztésére vagy korlátozására, illetve a költségvetési szerv átalakítására, megszüntetésére.

118. §261 (1) Az önkormányzati biztos tevékenységével összefüggő valamennyi kiadás – az önkormányzati biztos kezdeményezésére felbontott, megszüntetett, módosított szerződésekkel összefüggésben keletkező, költségvetési szervet terhelő kiadásokat kivéve – a helyi önkormányzatot terheli.

(2) Az önkormányzati biztost megillető havi díj összegét, a költségelszámolás rendjét és az abba bevonható költségek körét a 117. § (1) bekezdése szerinti megbízási szerződés tartalmazza. A havi díj összegét a kijelölt költségvetési szerv méretének, valamint vezetője havi alapilletményének figyelembevételével, a hatékonyság és takarékosság követelményeinek egyidejű érvényesítésével kell megállapítani. A költségelszámolás rendje a szerződés mellékletét képezi.

119. §262

IX. Fejezet

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALRENDSZEREINEK FINANSZÍROZÁSI ÉS SZÁMLAVEZETÉSI RENDJE

120. §263

121. §264

122. § (1)265 Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv likviditási terve a költségvetési szerv várható bevételeinek – ideértve az időszak elején rendelkezésre álló készpénz és számlaállomány együttes összegét is – alapul vételével, havi és a tárgyhónap vonatkozásában dekádonkénti ütemezéssel tartalmazza a teljesíthető kiadásokat. A költségvetési szerv a likviditási tervet a költségvetési év január 10-éig, majd ezt követően havonta a tárgyhónap ötödik napját megelőző utolsó munkanapig megküldi a Kincstárnak és a fejezetet irányító szervnek.

(2)266 A helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, térségi fejlesztési tanács, valamint az általuk irányított költségvetési szerv likviditási tervére az (1) bekezdést kell alkalmazni azzal, hogy a tárgyhó dekádokra történő lebontását nem kell elvégezni, és a likviditási tervet nem kell a Kincstárnak megküldeni.

(3) A likviditási tervet havonta felül kell vizsgálni.

122/A. §268 (1) A Kincstár a Kincstári Egységes Számla terhére díj és kamat felszámítása nélkül megelőlegezheti

a) az agrártámogatások Európai Unió által finanszírozott része, valamint az Európai Unió részére történő cukorágazati hozzájárulás-fizetési kötelezettség teljesítéséhez szükséges forrás,

b) a társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő ellátások, valamint a társadalombiztosítás pénzügyi alapjait nem terhelő, azok kezelő szervei által folyósított ellátások folyamatos teljesítése érdekében a bevételek és a kiadások időbeli eltéréséből adódó átmeneti finanszírozási igény,

c) az államháztartásért felelős miniszter engedélyével az elkülönített állami pénzalapok – a bevételek és kiadások pénzügyi teljesítése időbeni ütemének eltérése miatt felmerülő, a korábbi év költségvetési maradványával nem fedezett – finanszírozási igény, és

d) a fővárosi önkormányzatnak a budapesti 4-es metróvonal megépítésével kapcsolatos általános forgalmi adó megfizetésének, és

e) a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. részére az európai uniós és ahhoz kapcsolódó központi költségvetési forrás felhasználásával, érvényes támogatási szerződés alapján fizetendő támogatások általános forgalmi adó finanszírozására szolgáló részének

fedezetét.

(2) A Kincstár a következő év január 5-éig esedékes járandóságok fedezetének biztosítása érdekében – december 20-át követően – a Kincstári Egységes Számla terhére megelőlegezi

a) a központi költségvetési szervek foglalkoztatottjai december havi járandóságait, az Egészségbiztosítási Alap által finanszírozott egészségügyi intézmények kivételével,

b) az Egészségbiztosítási Alap által a gyógyító-megelőző ellátás jogcím-csoportból finanszírozott egészségügyi szolgáltatók havi finanszírozási összegének jogszabályban meghatározott részét a szolgáltatók kérelme alapján az Egészségbiztosítási Alap kezelő szervének kezdeményezésére, ha jogszabályban előírt kifizetési időpont teljesítéséhez ez szükséges,

c) a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv és az egészségbiztosítási szerv által folyósított terhességi gyermekágyi segély, csecsemőgondozási díj, táppénz, gyermekgondozási díj, rokkantsági, rehabilitációs ellátások, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 6. §-ában meghatározott ellátások, valamint nem a Nyugdíjbiztosítási Alapból finanszírozott, de a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek által megállapított, folyósított ellátások kiadásait,

d) a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény szerinti családi pótlékot, gyermekgondozási támogatást és anyasági támogatást, a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról 1998. évi XXVI. törvény szerinti fogyatékossági támogatást és vakok személyi járadékát, valamint az egyes bányászati dolgozók társadalombiztosítási kedvezményeiről szóló 23/1991. (II. 9.) Korm. rendelet szerinti keresetkiegészítést,

e) a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból finanszírozott álláskeresési és keresetpótló támogatások kiadásait,

f) a helyi önkormányzatokat a tárgyévet követő évben a nettó finanszírozás keretében megillető támogatások összegének 4%-át, amelyből levonásra kerül a tárgyév december 20-án fennálló lemondás miatti visszafizetési kötelezettség, forgótőke-visszapótlás és jogszabály alapján érvényesített egyéb levonási kötelezettség.

123. §269 (1) A vidékfejlesztési stratégiai tervekben foglalt agrártámogatások kizárólag abban az esetben finanszírozhatóak a 122/A. § (1) bekezdés a) pontja szerint, ha az így igénybe vett teljes összeget az Európai Unió utólagosan megtéríti, de a kifizetés időpontjában a vidékfejlesztési stratégiai tervekben foglalt célokra felhasználható európai uniós forrás nem áll rendelkezésre.

(2) Az egységes területalapú támogatások megelőlegezésére igénybe vett összeg nagysága nem haladhatja meg a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló törvény alapján meghatározott, évente kifizetésre kerülő, az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap által megtérítendő egységes területalapú támogatások összegét. A cukorágazati hozzájárulás fizetési kötelezettség teljesítésére igénybe vett összeg nem haladhatja meg az Európai Unió részére fizetendő hozzájárulás összegét.

(3) A 122/A. § (1) bekezdés a) pontja szerinti megelőlegezés tervezett igénybevételről a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szervnek az államháztartásért felelős miniszter és a Kincstár részére évente január 15-éig havi bontású éves finanszírozási tervet, valamint minden hónap 15-éig a rendelkezésre álló információk alapján aktualizált havi finanszírozási tervet kell készítenie. Ha a vidékfejlesztési stratégiai tervek kifizetéseinek ütemezése megelőlegezést tesz szükségessé, az államháztartásért felelős miniszter jogosult a vidékfejlesztési stratégiai tervek intézkedései tekintetében a finanszírozási terv és a kifizetések ütemezését módosítani.

(4) Az igénybe vett megelőlegezést a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv az Európai Uniótól, illetve a cukorágazati hozzájárulás megfizetésére kötelezettektől e címen befolyó bevételekből soron kívül törleszti.

(5) Az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból részben vagy egészben finanszírozott agrártámogatásokhoz kapcsolódó, az ügyféltől származó befizetéseket a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv a Kincstári Egységes Számlához kapcsolódó megelőlegezési számlára havonta átutalja.

(6) A 122/A. § (1) bekezdés b) és c) pontja szerinti megelőlegezés tervezett igénybevételéről finanszírozási tervet kell készíteni, amely indokolt esetben módosítható. A 122/A. § (1) bekezdés c) pontja szerinti engedélyre vonatkozó kérelmet a finanszírozási igény felmerülése előtt legalább harminc nappal kell benyújtani. Az igénybe vett megelőlegezés összegét az elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve a befolyó költségvetési bevételekből és a társadalombiztosítás pénzügyi alapját nem terhelő ellátások megtérítéseiből soron kívül törleszti.

(7) A 122/A. § (1) bekezdés d) pontja szerinti megelőlegezés feltétele, hogy a kifizetés időpontjában a támogatási szerződésben meghatározott célokra felhasználható európai uniós és hazai forrás nem áll rendelkezésre. A tervezett megelőlegezés igénybevételéről a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az államháztartásért felelős miniszter és a Kincstár részére a költségvetési év január 15-éig havi bontású finanszírozási tervet készít, amelyet a rendelkezésére álló információk alapján minden negyedévet követő hónap 15-éig aktualizál. Az államháztartásért felelős miniszter jogosult a finanszírozási terv és a megelőlegezés igénybevételének ütemezését módosítani. Az igénybe vett megelőlegezést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. támogatási szerződés alapján számára kiutalt bevételeiből soron kívül törleszti.

(8) A 122/A. § (2) bekezdés b) pontjában foglaltak alapján kiutalható előleg az érintett egészségügyi szolgáltató utalási évre vonatkozó tizenkét havi finanszírozási összegéből számított havi átlagának 40%-a. A kiutalt előleg visszavonásáról az Egészségbiztosítási Alap kezelő szerve egy összegben a január első munkanapján esedékes finanszírozási összeg utalásánál gondoskodik.

123/A. §270

124. § (1) A Kincstár a kincstári körbe tartozó pénzforgalom lebonyolítására a (2) bekezdésben és az Áht. 80. § (2) bekezdése alapján kiadott szabályzatában meghatározott fizetési számlákat vezet.

(2) A Kincstár a felsőoktatási intézmények számára az Áht. 79. § (5) bekezdése szerinti bevételekből származó pénzforgalom kezelésére külön fizetési számlát vezet.

(3) A Kincstár a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatába tartozó szervezetek államháztartáson kívüli bevételei kezelésére külön fizetési számlát vezet.

124/A. §271 (1) A letéti számlán lévő pénzeszközökkel pénzügyi műveletek a letevő rendelkezése szerint végezhetők.

(2) A letéti számlán lebonyolított letéti pénzforgalomról olyan nyilvántartást kell vezetni, amely legalább tartalmazza

a) a letét keletkezésének időpontját,

b) a letét megnevezését, jogcímét, célját és összegét,

c) a kedvezményezett nevét, címét, és

d) a letét elrendelt kiutalásának időpontját vagy határidejét, a tényleges kiutalás időpontját.

(3) Letéti számla nyitását

a) az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, a központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervei részére az államháztartásért felelős miniszter,

b) az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó költségvetési szerv részére jogszabályban előírt letéti kezelés esetén az irányító szerv, más esetben az államháztartásért felelős miniszter

engedélyezi.

(4) A letéti számla megnyitása akkor engedélyezhető, ha jogszabály írja elő valamely pénzeszköz letéti számlán való kezelését vagy a költségvetési szerv intézményi ellátottai tulajdonát képező pénzeszközök átmeneti vagy tartós elhelyezése válik szükségessé.

(5) Az államháztartás önkormányzati alrendszerében az irányító szerv letéti számla vezetésére külön engedély nélkül jogosult.

(6) A (3) bekezdés a) pontja szerinti letéti számla kizárólag a Kincstárban vezethető.

125. § (1)272 A Kincstár a helyi önkormányzat, a helyi nemzetiségi önkormányzat, illetve a társulás megbízásából vezeti a központosított illetményszámfejtéssel összefüggő kifizetésekre szolgáló letéti számlát.

(2) A Kincstár fizetési számlát vezet Igazgatóságonként

a) a családtámogatások pénzbeli ellátásának, a fogyatékossági támogatások, és a vakok személyi járadéka kifizetésére,

b)273 külön-külön a köznevelési, valamint a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi humánszolgáltatások után nem állami intézmény fenntartójának biztosított hozzájárulás folyósítására, és

c) a támogató szolgáltatás, a közösségi ellátások, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, a szociális foglalkoztatás, továbbá az utcai szociális munka és a krízisközpontok támogatásának folyósítására.

(3) A (2) bekezdés szerinti fizetési számlák egyenlege év végén – a zárást megelőző utolsó tranzakcióként, a (2) bekezdés b) és c) pontja szerinti esetben a felfüggesztés alapján visszatartott támogatás kivételével – visszavezetésre kerül a forrást biztosító fizetési számla javára.

(4) A Kincstár fizetési számlát vezet a kamatadóval kapcsolatos pénzforgalom lebonyolítására.

(5)274 A Kincstár fővárosi és megyei kormányhivatalonként egy családtámogatási számlát vezet a természetben nyújtott családi pótlék összegének kezelésére.

(6)275

(7)276 Az Igazgatóság a fővárosi és megyei kormányhivatal gyermekvédelmi és gyámügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala döntése alapján intézkedik a természetbeni családi pótlék meghatározott részének, illetve az iskoláztatási támogatásnak a családtámogatási számlára utalásáról. Az Igazgatóság az utalás során feltünteti a kedvezményezett gyermek azonosító számát.

(8) A Kincstár az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló kormányrendelet rendelkezése szerint fedezetkezelői számlát, továbbá az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv részére építtetői fedezetbiztosítási számlát vezet.

(9) A fedezetkezelői számláról és az építtetői fedezetbiztosítási számláról közvetlen kifizetés az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló kormányrendeletben meghatározott előírásoknak megfelelően teljesíthető.

126. § (1) A likviditási fedezet vizsgálata során vizsgálni kell, hogy a terhelendő fizetési számlán van-e elegendő fedezet a megbízás teljesítéséhez. A központi kezelésű előirányzatokhoz kapcsolódó fizetési számlák esetén likviditási fedezetvizsgálat nem történik.

(2)277 Az előirányzati fedezetvizsgálat során vizsgálni kell, hogy a megfelelő kiadási előirányzatból rendelkezésre áll-e a kiadás teljesítéséhez szükséges előirányzat. Az előirányzati fedezetvizsgálat – a (2a) bekezdésben meghatározott kivétellel – az egységes rovatrend szerinti kiadási előirányzatok szintjén, az elemi költségvetésről a Kincstárnak történő adatszolgáltatásig kiemelt előirányzati szinten történik.

(2a)278 Az egységes rovatrend K1. Személyi juttatások rovatait érintő kifizetések teljesítése során az előirányzati fedezetvizsgálat az egységes rovatrend szerinti kiadási előirányzatok szintjén, előirányzati fedezet hiányában kiemelt előirányzati szinten történik.

(3) A (4) bekezdésben foglalt kivételekkel az előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető kiadási előirányzatok esetén a Kincstár az előirányzati fedezetvizsgálat során az eredeti vagy a 37. § szerint megemelt előirányzat-felhasználási keret rendelkezésre állását vizsgálja.

(4) A Nyugdíjbiztosítási Alap ellátási célú kifizetéseit megelőzően előirányzati fedezetvizsgálat nem történik.

(5) Az Egészségbiztosítási Alap ellátási célú, előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető előirányzatai terhére teljesülő kifizetéseket, valamint a nem Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott ellátások kiadásait a Kincstár az Egészségbiztosítási Alap kezelő szervéhez rendelt központi ellátási számláról és az ehhez kapcsolódó igazgatási szervek ellátási számlájáról likviditási fedezetvizsgálat nélkül, a nem túlléphető előirányzatok esetén a központi ellátási számlához kapcsolódó előirányzati fedezetvizsgálat mellett teljesíti.

(6)279 A kincstári kör fizetési számlái javára, illetve terhére adott megbízások, továbbá a bevételeket és a kiadásokat érintő pénzforgalom nélküli rendezések során a Kincstár szabályzatában foglaltak szerint átutalási megbízás kiegészítő szelvényt kell használni.

127. § Az Áht. 80. § (2) bekezdés szerinti szabályzatban meg kell határozni

a)280 a 90. § (3) bekezdése szerinti jelölés szabályait,

b)281 az átutalási megbízás kiegészítő szelvény és az Áht. 109. § (3) bekezdés 7. pontja alapján kiadott miniszteri rendeletben foglaltakkal összhangban az államháztartási egyedi szám használatára vonatkozó szabályokat, valamint az egységes rovatrendhez kapcsolódó teljesítések megfigyelésének módját, és

c) a forint és valuta készpénzfelvétellel kapcsolatos részletes szabályokat.

128. § (1) A Kincstár az Áht. 81. § (1) bekezdése szerinti előirányzat-felhasználási keretet (a 128–130. § alkalmazásában a továbbiakban: keret) havonta megállapítja és átvezeti a költségvetési szervek fizetési számlájára.

(2)283 A keret megállapítása során a Kincstár

a) a teljesítésarányos finanszírozás alá tartozó előirányzatok esetén a 129. § szerinti finanszírozási tervben az adott hónapra megjelölt, és

b) az időarányos finanszírozás alá tartozó előirányzatok esetén az adott hónapra jutó

összeget veszi alapul, amelyet a (3) és (4) bekezdés rendelkezései szerint korrigál.

(3)284 A Kincstár a január havi keret megállapításakor a (2) bekezdés b) pontja szerinti összeget az előzetes kincstári költségvetés alapján állapítja meg, amelyet – a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium és az általa irányított költségvetési szervek, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok kivételével – a személyi juttatások 1/12-ének 40%-ával és a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1/12-ével csökkent. A Kincstár ettől a fejezetet irányító szerv kérelmére eltérést engedélyezhet.

(4) Az előzetes és a végleges kincstári költségvetés alapján megállapított január havi keret összegének eltérése esetén a szükséges korrekciót a Kincstár a március havi keret megállapításakor végzi el.

(5)–(9)285

(10)286 Likvid fedezet hiányában a 62/D. § (6) bekezdése szerinti befizetési kötelezettséget a Kincstár mindaddig nem teljesíti, amíg a költségvetési szerv fizetési számlája a befizetési kötelezettség összegével nem terhelhető. A befizetési kötelezettség teljesítéséig a költségvetési szerv fizetési számlája terhére benyújtott egyéb fizetési megbízásokat a Kincstár nem teljesíti.

129. § (1) A felhalmozási előirányzatok teljesítésarányos felhasználásának finanszírozása teljesítésarányos előirányzat-finanszírozási terv alapján történik.

(2) A teljesítésarányos előirányzat-finanszírozási tervet a fejezetet irányító szervnek a kincstári költségvetés alapján, a költségvetési év január 10-éig, majd ezt követően havonta a tárgyhónapot megelőző hónap 20-áig kell benyújtania a Kincstárhoz. A január hónapra vonatkozó teljesítésarányos előirányzat-finanszírozási tervet a költségvetési évet megelőző év december 22-ig kell a Kincstár részére megküldeni.

(3)287

(4) A Kincstár a zárlati műveletek keretében a teljesítésarányos finanszírozás miatt meg nem nyitott keretet jóváírja a keret jogosultjának fizetési számláján.

130. § (1) A Kincstár az általa előre meghatározott időpontokban tájékoztatja a fejezetet irányító szervet az irányítása alá tartozó költségvetési szerv részére a 128. § (2) bekezdés b) pontja szerinti összegéről.

(2) A fejezetet irányító szerv a Kincstár által meghatározott időpontig közli, ha a kereteken korrekciót kíván végrehajtani a költségvetési szervek között. A (3) bekezdésben foglalt kivétellel korrekciót csak a költségvetési szerv számított éves keretének 8%-át, de az időarányosan még esedékes keret összegét meg nem haladó mértékben, legfeljebb három havi visszapótlás mellett, fejezeti szinten nullás egyenleggel lehet kezdeményezni.

(3) A (2) bekezdésben foglaltakat meghaladó eltérést (e § alkalmazásában a továbbiakban: előrehozást) a Kincstár engedélyezhet. Az előrehozás időarányos visszapótlás mellett történik, kivéve, ha a Kincstár a rendelkezésére álló adatok alapján ettől eltérő módon rendelkezik.

(4) Az előrehozást a fejezetet irányító szervnek kell kérnie a Kincstártól. Az előrehozást a következő havi keretnyitások során időarányosan, az időarányos havi ütemezéstől eltérően folyósítandó előrehozást havi részletezésben veszi figyelembe a Kincstár. A Kincstár a kérelem beérkezését követő öt munkanapon tájékoztatja a fejezetet irányító szervet az előrehozás nyilvántartásba vételéről vagy annak elutasításáról és az elutasítás indokairól.

131. § (1)288 A költségvetési szerv az általa beszedett központosított bevételt – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – köteles minden hónap 20-áig a Kincstár által megjelölt fizetési számlára átutalni.

(2) A Kincstár a beszedett központosított bevételek halmozott forgalmáról havonta tájékoztatja a beszedésért felelős fejezetet irányító szervet.

132. §289 (1) A fejezetet irányító szerv az Áht. 81. § (5) bekezdése szerinti finanszírozási tervet a költségvetési év január 15-éig, majd ezt követően havonta a tárgyhónapot megelőző hónap 20-áig, fejezeti kezelésű előirányzatonként, havi, a tárgyhónapon belül dekádonkénti részletezésben nyújtja be a Kincstárnak. A január hónapra vonatkozó finanszírozási tervet a költségvetési évet megelőző év december 22-éig kell a Kincstár részére megküldeni.

(1a)290 A kifizetési ütem a tárgyhónapon belül az irányító szerv kérelmére módosítható. A módosításra irányuló kérelmet a kiadás várható teljesítés időpontját megelőző 10. napig kell benyújtani, amit a Kincstár elbírál. Az európai uniós forrásokból finanszírozott programok előirányzatainál a Kincstár a módosítást elbírálás nélkül végrehajtja.

(2) A Kincstár a finanszírozási terv feldolgozásáról vagy visszautasításáról visszaigazolást küld a fejezetet irányító szervnek. Kötelező a finanszírozási terv módosítása az előirányzatok módosítása, átcsoportosítása – kivéve, ha az előirányzat-átcsoportosítás a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítására vonatkozik –, továbbá a finanszírozási tervben bejelentett kifizetési ütem módosítása esetén.

133. § (1) Az elkülönített állami pénzalap előirányzat-felhasználási terve havi részletezettségben a költségvetési és a tervezhető finanszírozási bevételeket és kiadásokat tartalmazza.

(2)291 Az előirányzat-felhasználási tervet a fejezetet irányító szerv – a Bethlen Gábor Alap esetén a Kormány nemzetpolitikáért felelős tagja – hagyja jóvá és azt a tárgynegyedévet megelőző hónap 25-éig a Kincstár részére megküldi.

(3) Az elkülönített állami pénzalap pénzeszközei terhére előírt befizetési kötelezettséget – ha törvény másként nem rendelkezik – az előirányzat-felhasználási tervben havonta az éves előirányzat 1/12-ével kell figyelembe venni.

(4) A Kincstár az elkülönített állami pénzalap központi támogatását az előirányzat-felhasználási terv alapján – ha törvény eltérően nem rendelkezik – havonta, a tárgyhó 10-éig bocsátja rendelkezésre.

134. §292 Az állami adóhatóság adatokat szolgáltat a Nemzeti Foglalkoztatási Alap, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap és a Nemzeti Kulturális Alap kezelő szerve, továbbá a Kincstár részére

a) havonta a bevallásra kötelezettek bevallási adatairól elkülönített állami pénzalaponként, bevallási jogcímenkénti bontásban a bevallás esedékességének hónapját követő hónap 15-éig, adathiány esetén a negyedévet követő hónap 15-éig,

b) havonta az analitikus nyilvántartásokkal egyezően a kötelezettségek és befizetések, visszafizetések összegéről, a költségvetési évben és a megelőző időszakban keletkezett tartozások és túlfizetések nyitó és záró állományáról elkülönített állami pénzalaponként az első négy hónapra vonatkozóan május 20-áig, azt követően havonta a tárgyhónapot követő hónap 15-éig,

c) évenként a költségvetési évben esedékes bevallások és a december 31-ig teljesített befizetések, visszafizetések teljes körű éves feldolgozása alapján – az analitikus nyilvántartásokkal megegyezően – a kötelezettségek és befizetések, visszafizetések összegéről, a költségvetési évben és a megelőző időszakban keletkezett tartozások és túlfizetések nyitó és záró állományáról, a költségvetési évben esedékes összes bevallások jogcímenkénti bontásáról, valamint a behajtásból származó bevételek december 31-ig teljesített befizetések összegéről elkülönített állami pénzalaponként a költségvetési évet követő év május 5-éig, és

d) negyedévente a követelések értékvesztésének összegéről, az első negyedévre vonatkozóan május 20-áig, a második, harmadik negyedévre vonatkozóan a tárgynegyedévet követő hónap 15-éig, a negyedik negyedévre vonatkozóan a költségvetési évet követő május 15-éig.

135. § (1) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai előirányzat-felhasználási tervei a költségvetési és a tervezhető finanszírozási bevételeket és kiadásokat tartalmazzák. Az ellátások előirányzatainak központi intézkedésen alapuló emelése esetén, illetve a hóközi állományváltozás által indokolt esetben az előirányzat-felhasználási terv módosítható.

(2)293 Ha az Egészségbiztosítási Alap előirányzat-felhasználási tervében szereplő gyógyító-megelőző ellátás, gyógyszertámogatás és a gyógyászati segédeszköz támogatás jogcímcsoportokon belül a jogcímek együttes összege, továbbá a külföldön tervezett egészségügyi ellátások megtérítése jogcím összege meghaladja az időarányos szintet, a Kincstár az előirányzat-felhasználási tervet véleményével együtt az államháztartásért felelős miniszter részére jóváhagyás céljából megküldi. Az előirányzat-felhasználási tervhez mellékelni kell az Egészségbiztosítási Alap kezelő szervének részletes indokolását.

(3) A Kincstár a jóváhagyott előirányzat-felhasználási terv alapján előirányzat-felhasználási keretet nyit, és arról tájékoztatja az államháztartásért felelős minisztert és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak kezelő szerveit.

(4) Ha az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott, nem túlléphető előirányzatok (a továbbiakban: zárt előirányzatok) előirányzat-felhasználási tervének jóváhagyására a tárgyhónapot megelőző hó utolsó munkanapjáig nem kerül sor, a Kincstár az időarányosan még rendelkezésre álló előirányzatból egy hónapra számított mértékű előzetes előirányzat-felhasználási keretet nyit.

136. § (1) A Nyugdíjbiztosítási Alap által folyósított, de nem a Nyugdíjbiztosítási Alapot terhelő ellátások megtérítésére vonatkozó, az ellátások tényleges felhasználás szerinti igénybevétele ütemezését tartalmazó éves előirányzat-felhasználási tervet a Nyugdíjbiztosítási Alap kezelő szervének a Kincstárhoz kell benyújtania a költségvetési évet megelőző év december 25. napjáig. A Kincstár az ellátások összegét a Nyugdíjbiztosítási Alap kezelő szerve által megküldött okmányok alapján a hónap utolsó előtti banki napján utalja át.

(2) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai esetén a központi hozzájárulás igénybevételének ütemezésére vonatkozó éves előirányzat-felhasználási tervet a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szerve jóváhagyásra az államháztartásért felelős miniszternek küldi meg a költségvetési évet megelőző év december 25-éig. A Kincstár a költségvetési hozzájárulás megtérítését a jóváhagyott tervben meghatározott időpontokban utalja a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai fizetési számlájára.

(3) Az éves előirányzat-felhasználási terv a jogosultság jogszabályi feltételeinek megváltoztatásán alapuló módosítása, az igénybe vett támogatás túlteljesülése, vagy a képződött maradvány elszámolása, illetve jogszabályon alapuló évközi intézkedés esetén a havi előirányzat-felhasználási terv benyújtásával egyidejűleg módosítható.

(4) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervének

a) a 123. § (6) bekezdése szerinti finanszírozási tervet, valamint a 135. § (2) bekezdésében meghatározott havi részletezettségű előirányzat-felhasználási tervet jóváhagyásra,

b) a bevételek és kiadások tárgyhónapon belüli ütemezésére, az előirányzatok kiemelt előirányzatonkénti bontására, valamint az egyéb forrásból finanszírozott ellátások éves ütemezésére vonatkozó tájékoztatót, adatszolgáltatást

a Kincstár részére a tárgyidőszakot megelőző hónap 25. napjáig kell megküldenie.

(5) A Kincstár az előirányzat-felhasználási terv alaki és tartalmi ellenőrzése után

a) a Nyugdíjbiztosítási Alap előirányzat-felhasználási tervét visszaigazolja,

b) az Egészségbiztosítási Alap előirányzat-felhasználási tervét, ha

ba) a zárt előirányzatok tárgyhavi tervezett összegei a havi időarányos előirányzatot nem haladják meg, a tárgyhónapot megelőző utolsó kincstári napon gondoskodik az előirányzat-felhasználási keretek megnyitásáról és jóváhagyó aláírásával ellátva visszaigazolja,

bb) bármely zárt előirányzat tárgyhavi előirányzata meghaladja a havi időarányos előirányzatot, és a tárgyhónap végéig a tervezett halmozott előirányzat az éves előirányzat időarányos mértékét, a pénzügyi folyamatokat bemutató és értékelő levél kíséretében az államháztartásért felelős miniszter számára jóváhagyásra megküldi.

(6) A jóváhagyott előirányzat-felhasználási terv alapján a Kincstár gondoskodik az előirányzat-felhasználási keretek megnyitásáról és azt visszaigazolja a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervei részére.

(7) Az időarányos előirányzat számításánál az érintett jogcímcsoport együttes összegét kell figyelembe venni.

(8) Ha a zárt előirányzatoknál az előirányzat-felhasználási terv hó közi módosítása válik szükségessé, az Egészségbiztosítási Alap kezelő szervének a módosítással érintett előirányzatokra vonatkozó tervtáblákat be kell nyújtania az államháztartásért felelős miniszternek jóváhagyásra.

(9) Ha az államháztartásért felelős miniszter a zárt előirányzatok tárgyhavi előirányzat-felhasználási kereteit az előző időszakban képződött megtakarítás beszámításával hagyja jóvá és az előirányzat-felhasználási terv nem így került benyújtásra, az előirányzat-felhasználási tervet a döntésnek megfelelően korrigálni kell. A társadalombiztosítás pénzügyi alapjának kezelő szerve a korrekciót a Kincstár tájékoztatása alapján soron kívül végrehajtja és a korrigált tervet a Kincstárnak megküldi.

137. § (1) A Kincstár a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kiadásait a naponta befolyt bevételből a tényleges napi szükséglet jóváírásával teljesíti.

(2) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai napi bevételi többletét, valamint a nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő külön nyilvántartott kiadások megtérített összegének bevételi többletét a Kincstár az Áht. 78. § (4) bekezdés b) pontja szerinti megelőlegezés törlesztésére automatikusan leemeli.

(3) Az egészségügyi szolgáltatások ártámogatásának kincstári teljesítéséhez a megbízásokat a teljesítést egy munkanappal megelőzően kell a Kincstárnak átadni.

138. § (1)294 A járulék és adó, a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz ellátás, továbbá a gyógyszerforgalmazás címén kimutatott összegeket az állami adóhatóság által vezetett számlák egyenlege alapján a Kincstár naponta átvezeti a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai fizetési számláira.

(2) Az állami adóhatósághoz késedelmi pótlék és bírság címen befolyt összegből a társadalombiztosítás pénzügyi alapjait megillető részt az állami adóhatóság havonta a tárgyhót követő hónap 15-éig átvezeti a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai fizetési számláira.

(3)295 Az egészségügyi hozzájárulás címén kimutatott összegeket az állami adóhatóság által vezetett számlák egyenlege alapján a Kincstár naponta átvezeti a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai fizetési számláira.

(4) A jogerős fizetési meghagyások alapján teljesített munkáltatói táppénz-hozzájárulás címén az állami adóhatóság által vezetett számlákra befolyt összeget a Kincstár naponta átvezeti az Egészségbiztosítási Alap fizetési számlájára.

(5) Az állami adóhatóság adatokat szolgáltat a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervei, a nyugdíjpolitikáért felelős miniszter, illetve az egészségbiztosításért felelős miniszter, az államháztartásért felelős miniszter, és a Kincstár részére

a) havonta a bevallásra kötelezettek bevallási adatairól alaponként, bevallási jogcímenkénti bontásban a bevallás esedékességének hónapját követő hónap 15-éig,

b) havi bontásban az analitikus nyilvántartásokkal egyezően a kötelezettségek és befizetések, visszafizetések összegéről, a költségvetési évben és a megelőző időszakban keletkezett tartozások és túlfizetések nyitó és záró állományáról társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiként az első négy hónapra vonatkozóan május 20-áig, azt követően havonta a tárgyhónapot követő hónap 15-éig,

c) évenként a költségvetési évben esedékes bevallások és december 31-ig teljesített befizetések, visszafizetések teljes körű éves feldolgozása alapján – az analitikus nyilvántartásokkal megegyezően – a kötelezettségek és befizetések, visszafizetések összegéről, a költségvetési évben és a megelőző időszakban keletkezett tartozások és túlfizetések nyitó és záró állományáról, a költségvetési évben esedékes összes bevallások jogcímenkénti bontásáról, valamint a behajtásból származó bevételek december 31-ig teljesített befizetések összegéről alaponként a költségvetési évet követő év május 5-éig, és

d) negyedévente a járulék, adó és egyéb követelések értékvesztésének összegéről, az első negyedévre vonatkozóan május 20-áig, a második, harmadik negyedévre vonatkozóan a tárgynegyedévet követő hónap 15-éig, a negyedik negyedévre vonatkozóan a költségvetési évet követő év május 15-éig.

(6) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervei az (1) bekezdés szerinti járulék címén átutalt bevételeket – a (7) bekezdésben megjelölt járulékbevételek kivételével – havonta a járulékelemek között az (1) bekezdésben szereplő járulék befizetésekhez tartozó mindenkori bevallott kötelezettség arányában megosztják. Az így elszámolt összegeket az éves járulék-elszámolás keretében, a halmozott éves bevallás arányában kell korrigálni.

(7) A Kincstár a költségvetési évben az állami adóhatóság által vezetett számlákra befolyt START-, START PLUSZ- és START EXTRA kártyával rendelkező biztosítottak járulékaiból, valamint az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulással teljesített járulékokból a társadalombiztosítás pénzügyi alapjait és a Nemzeti Foglalkoztatási Alapot megillető bevételek összegéről havonta, a tárgyhót követő hónap 10-éig elektronikusan adatot szolgáltat ezek kezelő szervei részére.

(8) A Kincstárnak az Egészségbiztosítási Alapot terhelő rokkantsági, rehabilitációs ellátások, kártérítési járadékok és baleseti járadékok, továbbá az MNV Zrt.-t, a Hadigondozottak Közalapítványát, a Nemzeti Földalapot terhelő, a Nyugdíjbiztosítási Alap által megelőlegezett ellátásokat, ezek posta- és egyéb költségeinek összegét havonta, a teljesítésről szóló számlát helyettesítő hivatalos értesítés alapján a tárgyhó utolsó előtti munkanapjáig, december hónapban az utolsó előtti kincstári napig kell megtérítenie úgy, hogy az még a tárgyhóban a Nyugdíjbiztosítási Alap fizetési számláján jóváírásra kerüljön. A Kincstár a megtérítésekről az államháztartásért felelős minisztert utólag tájékoztatja.

(9) A központi költségvetést terhelő,

a) a Nyugdíjbiztosítási Alap által folyósított, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alapból finanszírozott ellátások összegét, ezek posta- és egyéb költségeit, valamint a pénzbeli kárpótlások és a közjogi méltóságok részére folyósított ellátások összegét havonta, a teljesítésről szóló számlát helyettesítő hivatalos értesítés alapján, a tárgyhó utolsó előtti munkanapjáig, december hónapban az utolsó kincstári napig kell megtéríteni úgy, hogy az még a tárgyhóban a Nyugdíjbiztosítási Alap fizetési számláján jóváírásra kerüljön, és

b) az Egészségbiztosítási Alap által folyósított közgyógyellátás kiadásait az előirányzat-felhasználási terv alapján havonta a tárgyhó utolsó előtti munkanapjáig kell megtéríteni úgy, hogy az még a tárgyhóban az Egészségbiztosítási Alap fizetési számláján jóváírásra kerüljön.

139. § (1) Az Egészségbiztosítási Alap kezelő szerve a fedezet biztosítása céljából az Egészségbiztosítási Alap fizetési számlája terhére, a Kincstár által vezetett megfelelő fizetési számla javára

a) az Egészségbiztosítási Alap gyógyító-megelőző ellátás előirányzatai terhére 75%-ban, illetve nagyobb arányban, nettó módon finanszírozott, az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó egészségügyi szolgáltató esetén azok tárgyhavi támogatása esedékes bruttó finanszírozási összegéből a jogszabály vagy szerződés alapján a tárgyhónapban levonandó összegek levonás után fennmaradó része 60%-ának átvezetéséről a tárgyhónap első munkanapjáig, a további rész átvezetéséről a tárgyhónap 19-éig, és

b) az a) pont szerinti egészségügyi szolgáltatók, valamint a kifizetőhelyi azonosítóval ellátott helyi önkormányzatok által folyósított, megelőlegezett társadalombiztosítási ellátások összegének átvezetéséről a tárgyhónap 19-éig rendelkezik az Igazgatóság adatszolgáltatása alapján.

(1a)296 Az Egészségbiztosítási Alap részére a központi költségvetés XLII. fejezetén belül a kiadások támogatására pénzeszköz-átadás jogcímcsoport szerinti támogatás átutalása

a) január–november hónapban havonta a tárgyhó 10. napjáig az éves előirányzat havi időarányos összegével,

b) december hónapban legfeljebb az éves előirányzat havi időarányos összegével és az Egészségbiztosítási Alap nullszaldós pénzforgalmi egyenlegéig a tárgyhavi utolsó bevétel beérkezése és utolsó ellátás kifizetése után

történik. Ha az Egészségbiztosítási Alap tárgyévi utolsó bevételének beérkezése és az utolsó ellátás kifizetése után az Egészségbiztosítási Alap pénzforgalmi egyenlege többletet mutat, a Kincstár intézkedik a többlet összegének visszautalásáról, amely az e bekezdés szerinti támogatást csökkenti.

(1b)297 A Kincstár az Egészségbiztosítási Alap részére a központi költségvetés XX. fejezetén belül a közgyógyellátás jogcímcsoport előirányzatából, továbbá a központi költségvetés XLII. fejezetén belül a rokkantsági, rehabilitációs ellátások fedezetére átadott pénzeszköz jogcímcsoport előirányzatából a folyósító szerv által benyújtott és az államháztartásért felelős miniszter által jóváhagyott finanszírozási terv alapján finanszírozást teljesít.

(2)298 Az Egészségbiztosítási Alap kezelő szerve az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott, az (1) bekezdés a) pontja hatálya alá nem tartozó egészségügyi szolgáltatók számára kiutalandó támogatások összegéről a tárgyhót megelőző hónap utolsó munkanapjáig ad megbízást a Kincstárnak, amelyet a Kincstár a 4. melléklet szerint teljesít.

(3)299

(4)300 Az Egészségbiztosítási Alap kezelő szerve és a Kincstár az (1) és (2) bekezdéstől eltérő időpontú finanszírozási összeg, vagy jogszabály alapján igényelhető előleg átutalásáról is rendelkezhet.

(5) Az Egészségbiztosítási Alap kezelő szerve az (1) bekezdés a) pontja szerint finanszírozott egészségügyi szolgáltatókat – a (6) bekezdés szerinti eset kivételével – az érintett helyi önkormányzat vagy – a helyi önkormányzat tájékoztatásával – az egészségügyi szolgáltató kezdeményezésére évente felülvizsgálja. A helyi önkormányzat, egészségügyi szolgáltató a felülvizsgálatot a költségvetési évet megelőző év október 31-éig kezdeményezheti az (1) bekezdés a) pontja szerinti arány dokumentálásával.

(6) A gazdálkodási formaváltás esetén az Igazgatóság a törzskönyvi nyilvántartás alapján – az Egészségbiztosítási Alap kezelő szervének értesítésével egyidejűleg – törli az intézményt az (1) bekezdés a) pontja szerint finanszírozott egészségügyi szolgáltatók közül.

140. § (1) Az Áht. 83. § (1) bekezdése szerinti személyi juttatásokat terhelő közterheknek a személyi juttatásokat, valamint az egyéb kifizetéseket terhelő adók, járulékok, magánnyugdíjpénztári tagdíjak minősülnek.

(2)301 Az Áht. 83. § (1) bekezdése szerinti egyéb kötelezettségnek minősül:

a) a helyi önkormányzat, továbbá az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott helyi önkormányzati költségvetési szerv által az Igazgatóság részére engedményezett forgótőke,

b) a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 74. § (6) bekezdése szerinti hozzájárulás, ha azt a helyi önkormányzat két egymást követő hónapban nem fizette meg,

c)302 az Áht. 108. § (3) bekezdése szerinti bírság, és

d) jogszabály alapján érvényesített más levonási kötelezettség.

(3)303 Az Áht. 83. § (1) bekezdése szerinti támogatások összegét az e § és a 143. § (2) bekezdése szerinti összegek hozzáadásával és levonásával, továbbá a helyi önkormányzat által folyósított (megelőlegezett) társadalombiztosítási és az e körben folyósítandó családtámogatási ellátások megtérítendő összege hozzáadásával, – ha a központi költségvetésről szóló törvény eltérően nem rendelkezik – a 4. melléklet szerinti ütemezésben kell folyósítani. A megyei önkormányzat esetén a helyi önkormányzatokért felelős miniszter ettől – a megyei önkormányzatnak a tárgyhó ötödik napjáig benyújtott kérelmére – eltérést engedélyezhet.

(4)304 A Kincstár az államháztartásért felelős miniszter és a helyi önkormányzatokért felelős miniszter egyetértésével kidolgozza a nettó finanszírozás lebonyolításának szabályait és a feladatok időbeni lebonyolítását tartalmazó aktuális űrlap garnitúrát, amelyet folyamatosan frissítve, első esetben tárgyév január 31-éig, majd a módosulásokkal egyidejűleg a honlapján közzétesz.

(5)305 A helyi önkormányzatokért felelős miniszter a 4. melléklet alapján a helyi önkormányzatokat megillető támogatásokat a tárgyhó 18-áig utalványozza.

(6)306 A folyósítás során a 104. § (1) és (2) bekezdése szerinti finanszírozási különbözeteket az alábbiak szerint kell érvényesíteni:

a)307 a helyi önkormányzatok lemondott általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatásának időarányos részét egy összegben, az adatszolgáltatás határidejét követő második hónapban esedékes nettó finanszírozás során, és

b)308 az adatszolgáltatás határidejét követő második hónapban a többletigény elmaradt időarányos része egy összegben, a fennmaradó rész a 4. mellékletben előírt arányoknak megfelelően kerül utalásra a nettó finanszírozás során.

(7)309 A nettó finanszírozás keretében folyósított támogatások módosítása szerinti finanszírozási különbözeteket a következők szerint kell érvényesíteni:

a)310 a 107. § alapján a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó lemondott támogatás időarányos részét egy összegben, a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározottak szerinti hónapban esedékes nettó finanszírozás során,

b)311 a lemondott költségvetési támogatást – az engedélyezett részletfizetés esetét kivéve – egy összegben, legkésőbb a lemondás kezdeményezését követő második hónapban esedékes nettó finanszírozás során,

c)312 az Áht. 60/A. § (3) bekezdése alapján engedélyezett részletfizetés esetén az első részletet legkésőbb a Kincstár értesítését követő második hónapban esedékes nettó finanszírozás során, a fennmaradó részleteket ezt követően folyamatosan,

d)313 az Áht. 60/A. § (3) bekezdése alapján elutasított részletfizetés esetén egy összegben, legkésőbb a lemondás kincstári kezdeményezését követő második hónapban esedékes nettó finanszírozás során, és

e) a pótlólagos igénylés során jelentkező finanszírozási különbözetet a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározottak szerinti hónaptól kezdődően a (6) bekezdés b) pontja szerinti módon.

(8)314 Ha a helyi önkormányzatot a nettó finanszírozás keretében megillető összeg a lemondással érintett összeg egészére nem nyújt fedezetet, a Kincstár a következő havi nettó finanszírozás során ismét megkísérli a lemondással érintett összeg érvényesítését. Ennek ismételt meghiúsulása esetén a Kincstár az Áht. 60/A. §-a szerint jár el.

(9)315 A központi költségvetés Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből biztosított támogatások évközi folyósítása nem követi a helyi önkormányzatok szétválását, egyesülését és a helyi önkormányzatok egymás közötti év közbeni feladatátadását. A finanszírozás módosításáról a helyi önkormányzat gondoskodik a 107. § szerint, vagy a finanszírozást pénzeszköz átadással, átvétellel egymás közötti megállapodás útján rendezik.

(10)316 A forgótőke tárgyhavi visszapótlására csak addig a mértékig kerülhet sor, ameddig arra a helyi önkormányzatot, továbbá az Egészségbiztosítási Alapból nettó módon finanszírozott helyi önkormányzati költségvetési szervet megillető, a nettó finanszírozásnál figyelembe vett támogatások (3) bekezdés szerinti levonásokkal – ide nem értve az engedményezett forgótőkét – csökkentett összege fedezetet nyújt.

141. §317 A helyi önkormányzat, továbbá az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott helyi önkormányzati költségvetési szerv részére az Áht. 83. § (1) és (2) bekezdése szerinti összeget az Áht. 84. § (1)–(3) bekezdése szerinti fizetési számlára kell folyósítani.

142. § (1)318 Ha a helyi önkormányzat ellen a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásáról szóló törvény szerinti eljárás indul, a kérelem bírósághoz történő érkezése és az adósságrendezés megindításáról szóló végzés cégközlönyben történő közzététele közötti időszakban az önkormányzat kérelmet nyújthat be a helyi önkormányzatokért felelős miniszterhez, amelyben kérelmezheti, hogy a központi költségvetés Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből, valamint a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból a Startmunka-programhoz kapcsolódóan számára biztosított hozzájárulások, támogatások folyósítása a Kincstárban igazgatóságonként vezetendő elkülönített letéti számlára történjen. A kérelemhez az adósságrendezési eljárás megindítását igazoló dokumentumokat csatolni kell.

(2)319 A helyi önkormányzatokért felelős miniszter engedélye esetén a letéti számla felett a helyi önkormányzat rendelkezik.

(3)320 Az adósságrendezési eljárás megindításáról, illetve az erre irányuló kezdeményezés elutasításáról a helyi önkormányzat a tudomására jutástól számított három napon belül köteles értesíteni a Kincstárt. Az értesítést követően a Kincstár haladéktalanul intézkedik a letéti számla egyenlegének a helyi önkormányzat fizetési számlájára történő átutalásáról.

143. § (1) A Kincstár az Áht. 83. § (3) bekezdése alapján megelőlegezett összeg beszedésére a tárgyhó 20. napját követően nyújt be beszedési megbízást.

(2)321 Ötvenezer forint alatti tartozás esetén a Kincstár a beszedést év közben a következő hónapokban a nettó finanszírozás során a helyi önkormányzatot, továbbá az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott helyi önkormányzati költségvetési szervet megillető összegből történő levonás útján is érvényesítheti.

144. §322 Az Áht. 83. § (5) vagy (6) bekezdése alapján felfüggesztett összegek folyósítása a kötelezettség teljesítését követő hónap 4. melléklet szerinti utalási időpontjában teljesíthető.

144/A. § (1) A központi költségvetésről szóló törvény alapján a központi költségvetést havonta megillető hányadának ellenőrzése céljából a települési önkormányzat az önkormányzati adóhatóság által a tárgynegyedévben beszedett gépjárműadó összegének adatait, illetve a gépjárműadó fizetési számláról a települési önkormányzat által végrehajtott utalások adatait – havi kimutatással, a települési önkormányzatot és a központi költségvetést megillető hányad szerinti bontásban – a tárgynegyedévet követő hónap 15. napjáig továbbítja az Igazgatóságnak.

(2)324 Az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatást az önkormányzati adóhatóság teljesíti úgy, hogy az adónyilvántartó rendszerből kinyert – havi bontású gépjárműadó forgalmát részletező – adatokat a Kincstár által üzemeltetett elektronikus rendszerben rögzíti, valamint az adatszolgáltatás hitelesített példányát és a 145. § (4) bekezdés b) pontja szerinti fizetési számláról a terhelési összegeket, továbbá azok záró egyenlegét tartalmazó számlakivonatok hitelesített másolatait legkésőbb a tárgynegyedévet követő hónap 16. napjáig postai úton is megküldi az Igazgatóságnak.

(3)325 Az Igazgatóság az (1) és (2) bekezdés szerinti adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését követő harminc napon belül a rendelkezésre álló adatok alapján ellenőrzi, hogy az (1) és (2) bekezdés szerinti adatszolgáltatási kötelezettségét és a gépjárműadó-bevétel törvényben előírt megosztását megfelelően teljesítette-e az önkormányzati adóhatóság. Ha az ellenőrzés eredményeként ezek helyessége nem állapítható meg, vagy az Igazgatóság tartalmi vagy formai hibát talál, pótlólagos információért, illetve hiánypótlásért megkeresi az önkormányzati adóhatóságot.

(4)326

(5) Ha az Igazgatóság ellenőrzése során nem állapít meg eltérést, arról az önkormányzati adóhatóságot nem értesíti.

(6) Az Áht. 83/A. § (1a) bekezdése alapján kiszabható bírság mértéke legfeljebb

a) a b) pontban meghatározott kivétellel, a tárgyévet megelőző évben az önkormányzati adóhatóság által a belföldi gépjárművek után beszedett gépjárműadó-bevétel 0,5%-ának megfelelő összeg,

b) ha az adatszolgáltatási késedelem a 60 napot meghaladja, akkor a tárgyévet megelőző évben az önkormányzati adóhatóság által a belföldi gépjárművek után beszedett gépjárműadó-bevétel 1,5%-ának megfelelő összeg.

(7) A bírság mértékének megállapításakor az Igazgatóság a kötelezettségszegés súlyát és ismétlődő jellegét mérlegeli.

(8) Ha a bírság, illetve az Áht. 83/A. § (2) bekezdése alapján az Igazgatóság által megállapított különbözet és annak kamata nem éri el a tízezer forintot, azt nem kell megfizetni, és az Igazgatóság az önkormányzati adóhatóság értesítését mellőzi.

(9)327 Ha az Igazgatóság a (3) bekezdés szerinti ellenőrzés során a települési önkormányzat javára állapít meg eltérést, akkor határozat hozatala nélkül értesíti az önkormányzati adóhatóságot az eltérésről. Az eltérést a települési önkormányzat a központi költségvetést megillető gépjárműadó bevétel 145. § (8) bekezdés szerinti utalásai során levonással érvényesíti.

(10)328 A (3) bekezdés szerinti ellenőrzési határidőt — annak lejárta előtt legalább öt nappal — indokolt esetben az ellenőrzést végző Igazgatóság vezetője egyszer, legfeljebb tizenöt nappal meghosszabbíthatja. Az Igazgatóság az ellenőrzési határidő meghosszabbításáról végzést hoz, és erről az önkormányzati adóhatóságot haladéktalanul tájékoztatja.

145. § (1) Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a helyi önkormányzat a (3)–(5) bekezdés szerinti fizetési számlákat, alszámlákat az Áht. 84. § (1) bekezdése alapján választott számlavezetőnél vezethet.

(2)329 A hitellel rendelkező, kötvényt kibocsátó helyi önkormányzat – az Áht. 84. § (4) bekezdésében foglalt kivételekkel – a helyi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatással, valamint a költségvetési támogatásokkal kapcsolatos pénzforgalmát a fizetési számlájához kapcsolódó alszámlán köteles elkülöníteni. A helyi önkormányzat – az Áht. 84. § (4) bekezdésében foglalt kivételekkel – az alszámláról a hitelen, kötvényen alapuló fizetési kötelezettségeit nem teljesítheti.

(3)330 A helyi önkormányzat a (2) bekezdésben foglaltakon túl a fizetési számlájához kapcsolódóan a következő alszámlákkal rendelkezhet:

a)331 a helyi önkormányzat lekötött bankbetétei elkülönítésére szolgáló alszámla,

b) a helyi adók és a települési adó befizetésére adónemenként külön adóbeszedési alszámla, a késedelmi pótlék befizetésére pótlék beszedési alszámla, a bírságok, önellenőrzési pótlék és a végrehajtási költség befizetésére bírság beszedési alszámla, a talajterhelési díj befizetésére talajterhelési díj beszedési alszámla, termőföld bérbeadásából származó jövedelem adója befizetésére jövedelemadó beszedési alszámla, a távhőszolgáltatásról más hőellátásra áttérő által felhasznált hőmennyiség és annak előállítása során a pozitív előjelű széndioxid kibocsátási különbözet után fizetendő díj befizetésére beszedési alszámla, a magánfőző által előállított magánfőzött párlat utáni jövedéki adó befizetésére beszedési alszámla,

c) a helyi önkormányzatot megillető, a b) pontba, valamint a (4) bekezdés a)–c) pontjába nem tartozó adók módjára behajtandó köztartozások befizetésére egyéb bevételek elszámolására szolgáló alszámla,

d) a helyi önkormányzat döntése vagy jogszabály rendelkezése alapján egyéb, meghatározott célú pénzeszközök elkülönítésére szolgáló alszámla.

(4)332 A helyi önkormányzat

a) közigazgatási hatósági eljárási illeték, továbbá az azzal összefüggésben felszámított mulasztási bírság, késedelmi pótlék befizetésére szolgáló fizetési számlát,

b) a gépjárműadó befizetésére szolgáló gépjárműadó fizetési számlát,

c) más által kimutatott adók módjára behajtandó köztartozások – kizárólag a helyi önkormányzatot megillető köztartozások kivételével – befizetésére idegen bevételek elszámolására szolgáló fizetési számlát,

d) letéti számlát,

e) devizaszámlát és

f)333 a közfoglalkoztatáshoz nyújtott támogatás elkülönítésére szolgáló alszámlát

nyithat és tarthat fenn.

(5)334 A (3) bekezdés b) és c) pontja szerint nyitott alszámlákról, valamint a (4) bekezdés a)–c) pontja szerint vezetett fizetési számlákról kizárólag az alábbi műveletek teljesíthetők:

a) a helyi önkormányzat fizetési számlájára, valamint annak a (3) bekezdés szerinti alszámláira való átutalás,

b) más által kimutatott és beszedett adók módjára behajtandó köztartozások átutalása a tartozást kimutató által megadott fizetési számlára,

c) a központi költségvetést megillető közigazgatási hatósági eljárási illeték- és az azzal összefüggésben felszámított pótlék-, mulasztási bírságbevétel átutalása a Kincstár által vezetett fizetési számlára,

d) az adózó – visszatérítésre jogosult – részére történő visszatérítés, ideértve az Art. szerint fizetett kamatot is, és

e)335 az adózó kérelmére a (3) bekezdés b) és c) pontja szerint nyitott alszámlák, valamint a (4) bekezdés a)–c) pontja szerint vezetett fizetési számlák közötti átvezetések.

(6)336 A helyi önkormányzat a (3) bekezdés b) és c) pontja, valamint a (4) bekezdés a)–c) pontja szerinti bevételeket e számlákon, alszámlákon köteles beszedni. Ha a helyi önkormányzat más fizetési számlájára, alszámlájára érkezik befizetés, a befizetést a megfelelő fizetési számlákra befolyó bevételekhez kapcsolódó nyilvántartáson is át kell vezetni.

(7)337 A (3) bekezdés b) pontja szerinti alszámlák esetén az indokolt visszatérítéseket az alszámláról kell teljesíteni. Ha az alszámlán lévő összeg nem nyújt fedezetet az utaláshoz, a visszatérítés fedezetének megfelelő összeget a kapcsolódó fizetési számláról kell átvezetni az alszámla javára.

(8)338 A (4) bekezdés a) pontja szerinti fizetési számlára beszedett közigazgatási hatósági eljárási illeték- és az azzal összefüggésben felszámított késedelmi pótlék-, bírságbevételt a visszatérítésekkel csökkentve negyedévente, a (4) bekezdés b) pontja szerinti fizetési számlára beszedett, a központi költségvetést megillető gépjárműadó bevételt havonta, a tárgynegyedévet – a gépjárműadó vonatkozásában a tárgyhónapot – követő hónap 10. napjáig kell a Kincstár által megjelölt fizetési számlára átutalni.

(9)339 A (4) bekezdés c) pontja szerinti fizetési számláról a helyi önkormányzatot megillető bevétel hó végén rendelkezésre álló összegét a tárgyhónapot követő hónap 10-éig kell a helyi önkormányzat fizetési számlájára átutalni. A nem a helyi önkormányzatot megillető bevételt szükség szerint, de legkésőbb a hó végén rendelkezésre álló összeget a tárgyhót követő hónap 10-éig kell a behajtást kérő szerv fizetési számlájára átutalni.

(10)340 Ha a (4) bekezdés b) pontja szerinti fizetési számláról a (8) bekezdésben az e fizetési számlára nézve meghatározott határidő letelte előtt, még a tárgyhónapban történik a települési önkormányzat más fizetési számlájára átutalás, azzal egyidejűleg a központi bevételi számlát megillető hányadot is át kell utalni a Kincstár által meghatározott fizetési számlára.

(11)341 Ha a (4) bekezdés b) pontja szerinti számláról a (8) bekezdésben előírt fizetési kötelezettség az abban meghatározott határidőn belül nem teljesül, a települési önkormányzat a meg nem fizetett összeg után – a határidő leteltét megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű – kamatot fizet. A kamatfizetés kezdőnapja a fizetési kötelezettség határidejének leteltét követő első nap, a kamatfizetés utolsó napja a késedelmes fizetés napja. A kamatot külön, a Kincstár által meghatározott fizetési számlára kell megfizetni.

146. § (1)342 A nemzetiségi önkormányzatra, a társulásra és a térségi fejlesztési tanácsra a 145. § (1) és (2) bekezdését kell alkalmazni.

(2)343 A nemzetiségi önkormányzat, a társulás és a térségi fejlesztési tanács

a)344 fizetési számlájához kapcsolódóan a 145. § (3) bekezdés a) és d) pontja szerinti alszámlákat,

b) a letéti pénzeszközök kezelésére letéti számlát, és

c) devizaszámlát

vezethet.

147. § (1)345 Az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó költségvetési szerv fizetési számlája megnyitásáról, megszüntetéséről – a költségvetési szerv alapítása, megszüntetése esetén az alapítás, megszüntetés időpontja szerinti határnappal – a költségvetési szerv, gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv esetén a 9. § (5) bekezdése szerinti költségvetési szerv gondoskodik.

(2)346

(3)347 A helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás irányítása alá tartozó költségvetési szerv a számlájához kapcsolódóan a 145. § (3) bekezdés a) és d) pontja szerinti alszámlákat vezetheti.

(4)348 A helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás és a térségi fejlesztési tanács irányítása alá tartozó költségvetési szerv a fizetési számláján kívül

a) az irányító szerv vezetőjének engedélyével a dolgozói lakásépítésének támogatására munkáltatói lakásépítés és -vásárlás támogatási fizetési számlát,

b) külföldi támogatás, segély fogadására devizaszámlát, és

c)349 a 124/A. § szerinti letéti számlát

vezethet.

147/A. §350 (1)351 A helyi önkormányzat, helyi nemzetiségi önkormányzat, társulás, és az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott helyi önkormányzati költségvetési szerv a számlavezető megváltoztatásáról hozott döntéséről az Igazgatóság útján a Kincstárt a változás tervezett időpontja előtt harminc nappal megelőzően írásban értesíti.

(2) Az (1) bekezdésben megjelölt szerv a fizetési számlája megváltozásáról az Igazgatóság útján a Kincstárat a változással egyidejűleg írásban értesíti.

148. § (1) A költségvetési szerv készpénzt vehet fel házipénztárába.

(2) A házipénztárból felvett készpénzelőleggel a készpénzt felvevőnek el kell számolnia a költségvetési szerv belső szabályzatában meghatározottak szerint.

(3)352 Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv

a) a közfoglalkoztatásban résztvevők bére, valamint munkába járáshoz kapcsolódó közlekedési költségtérítései,

b) az egységes rovatrend és K41. Társadalombiztosítási ellátások és K47. Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai rovaton elszámolandó kiadások,

c) az egységes rovatrend K31. Készletbeszerzés és K34. Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások rovatain elszámolandó kiadások,

d) az egységes rovatrend K61. Immateriális javak beszerzése, létesítése, K63. Informatikai eszközök beszerzése, létesítése és K64. Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése rovatain elszámolandó, kisértékű immateriális javak, tárgyi eszközök beszerzésére irányuló kiadások,

e) az egységes rovatrend K33. Szolgáltatási kiadások és K123. Egyéb külső személyi juttatások rovatain elszámolandó, százezer forint értéket el nem érő kiadások,

f)353 az alkalmazottak belföldi és külföldi kiküldetéséhez, tartós külszolgálatához kapcsolódó napidíjak, illetménybe nem tartozó kiadások,

g) az illetékbélyeg-beszerzés kiadásai,

h) a c)–e) pont szerinti kiadásokhoz kapcsolódóan az egységes rovatrend K351. Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó és a K67. Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó rovatain elszámolandó kiadások, és

i)354 az a)–h) pont szerinti kiadásokra az alkalmazottaknak elszámolási kötelezettséggel adott előlegek

készpénzben történő teljesítésére igényelheti – a költségvetési szerv pénzkezelési szabályzatában meghatározott házipénztári keret nagyságára is figyelemmel – készpénz felvételét a Kincstártól, és teljesíthet készpénzben kifizetést.

X. Fejezet

MARADVÁNYELSZÁMOLÁS, BESZÁMOLÁS

149. § (1) A költségvetési maradványt az éves költségvetési beszámoló készítésekor kell megállapítani az államháztartási számviteli kormányrendelet előírásainak megfelelően.

(2)355

(3) A költségvetési maradványból a központi költségvetést, irányító szervet megillető összeg befizetésén túl a költségvetési maradványt terhelő kifizetés a költségvetési év előirányzatai terhére nem teljesíthető.

150. §356 (1) Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat kötelezettségvállalással terhelt költségvetési maradványának kell tekinteni

a)357 a költségvetési évben befolyt, az egységes rovatrend B3. Közhatalmi bevételek, B4. Működési bevételek és B5. Felhalmozási bevételek rovatain elszámolt olyan költségvetési bevételt, amely bizonyítottan a költségvetési bevétel ellenszolgáltatásaként teljesítendő költségvetési kiadásokra a következő évben kerül felhasználásra, vagy a költségvetési bevétel kizárólagos felhasználási célját jogszabály meghatározza,

b) a kötelezettségvállalások azon állományát, amelyre a kötelezettségvállalás a 46. § (1) bekezdése alapján a költségvetési év előirányzatai terhére történt, de a pénzügyi teljesítés áthúzódik a költségvetési évet követő év június 30-áig,

c) az európai uniós forrásból finanszírozott programok, a nemzetközi szerződések alapján megvalósuló segélyprogramok, a Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény alapján létrehozott kiotói egységek átruházásából befolyó bevételek költségvetési maradványát, valamint az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény hatálya alá tartozó kibocsátási egységek és légiközlekedési kibocsátási egységek értékesítéséből befolyt bevételek költségvetési maradványát.

d)358 az egységes rovatrend B6. Működési célú átvett pénzeszközök és B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök rovatain elszámolt olyan költségvetési bevételeket, amelyek esetén az átadó az annak terhére ellátandó feladatot meghatározta,

e) az elkülönített állami pénzalapból meghatározott célra, elszámolási kötelezettséggel kapott költségvetési támogatásokat,

f)359

g)360 a felsőoktatási intézményekben állami részösztöndíjas és önköltséges tanulmányokat folytató hallgatók által fizetett önköltségből és az államháztartáson kívülről érkező adományokból származó költségvetési maradványt,

h) a Széchenyi Kártya Program költségvetési maradványát,

i) a Beruházás ösztönzési célelőirányzat költségvetési maradványát,

j) az EU Önerő Alap költségvetési maradványát,

k) a Kormány egyedi határozatával átcsoportosított előirányzat költségvetési maradványát, ha annak terhére az előirányzat-átcsoportosítást követő harminc napon belül megtörténik a kötelezettségvállalás, és

l) a Kormány egyedi határozata szerinti, a mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülő kedvezményezettek hitelezésének elősegítése érdekében megvalósuló kezességi díjtámogatások költségvetési maradványát.

(2) Nem tekintendő kötelezettségvállalással terhelt költségvetési maradványnak az (1) bekezdés c), h), i), j) pontjában szereplő költségvetési maradványok azon része, amelyet a fejezetet irányító szerv elvonásra felajánlott, vagy amely eltérő célú felhasználásának engedélyezését kérte.

151. § (1)361 Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv költségvetési maradványából a központi költségvetést illeti meg

a) a végleges feladatelmaradás miatti összeg,

b) a normatív jellegű támogatások jogosultságot meghaladó többlete,

c)362 a 150. § (1) bekezdés e) pontja szerinti kivétellel a központi költségvetésből meghatározott célra rendelkezésre bocsátott, áthúzódó pénzügyi teljesítés nélküli összeg az európai uniós forrásból finanszírozott programok kivételével, és

d)363 a gazdálkodási szabályok megsértéséből származó költségvetési maradvány.

(2)364 A fejezeti kezelésű előirányzatoknak a gazdálkodási szabályok megsértéséből származó költségvetési maradványa a központi költségvetést illeti meg.

(3)365 Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat kötelezettségvállalással nem terhelt költségvetési maradványa a teljes költségvetési maradványnak a kötelezettségvállalással terhelt költségvetési maradvány összegével, valamint a költségvetési maradványból a központi költségvetést megillető résszel csökkentett mértéke. A kötelezettségvállalással nem terhelt költségvetési maradvány elvonásáról vagy felhasználásáról a Kormány dönt. Az elvont költségvetési maradvány a központi költségvetést illeti meg.

(4)366 Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat kötelezettségvállalással terhelt költségvetési maradványa a következő évben – az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv esetén saját hatáskörben, a fejezeti kezelésű előirányzatok esetén a fejezetet irányító szerv hatáskörében – elvégzett előirányzat-módosítás után, a 46. § (1) bekezdése szerint vállalt kötelezettségek június 30-ig történő kiegyenlítésére használható fel.

152. § (1)367 A fejezetet irányító szerv a fejezetbe sorolt költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok összesített költségvetési maradványáról az államháztartásért felelős miniszternek elszámolást (e § alkalmazásában a továbbiakban: elszámolás) készít.

(2) Az elszámolás költségvetési szervenként és fejezeti kezelésű előirányzatonként külön-külön tartalmazza

a)368 a költségvetési maradványból a központi költségvetést megillető részt,

b)369 a kötelezettségvállalással terhelt költségvetési maradványt, és

c)370 javaslatot a kötelezettségvállalással nem terhelt költségvetési maradvány változatlan célú visszahagyására vagy eltérő célú felhasználására.

(3) A fejezetet irányító szerv az elszámolást a költségvetési évet követő év április 15-éig nyújtja be az államháztartásért felelős miniszternek.

(4) Az államháztartásért felelős miniszter a benyújtott elszámolást a költségvetési évet követő év május 15-éig felülvizsgálja, és annak eredményéről a fejezetet irányító szervet tájékoztatja.

(5)371 Az államháztartásért felelős miniszter a (2) bekezdés c) pontja szerinti kérelmek alapján előterjesztést készít a Kormánynak a kötelezettségvállalással nem terhelt költségvetési maradványok változatlan vagy eltérő célú felhasználásának engedélyezéséről. A Kormány az előterjesztésről egyedi határozatban dönt.

153. § (1)372 Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv és a fejezeti kezelésű előirányzat kötelezettségvállalással terhelt, azonban a költségvetési évet követő év június 30-áig pénzügyileg nem teljesült, továbbá meghiúsult kötelezettségvállalás miatt kötelezettségvállalással nem terhelt költségvetési maradványának elvonásáról vagy felhasználásának további engedélyezéséről – a (2) és (2a) bekezdés figyelembevételével – a Kormány dönt. Az elvont költségvetési maradvány a központi költségvetést illeti meg.

(2)373 Az államháztartásért felelős miniszter az (1) bekezdés szerinti költségvetési maradványról előterjesztést készít a Kormánynak, amely rendelkezik annak elvonásáról, változatlan vagy eltérő célú felhasználásának engedélyezéséről.

(2a)374 A 150. § (1) bekezdés c), g), h), i), j) és l) pontja szerinti költségvetési maradvány terhére a költségvetési évet követő év június 30-át követően a Kormány döntése nélkül vállalható kötelezettség és teljesíthető kifizetés, kivéve a 150. § (1) bekezdés c), h), i), j) pontja szerinti költségvetési maradványok azon részét, amelyet a fejezetet irányító szerv elvonásra felajánlott vagy amely eltérő célú felhasználásának engedélyezését kérte.

(3)375 Az államháztartásért felelős miniszter a Kormány döntése alapján szeptember 15-éig hagyja jóvá a költségvetési maradványt, melyről értesíti a fejezetet irányító szervet és a Kincstárt.

(4)376 Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv költségvetési maradványát a fejezetet irányító szerv – a Kincstár egyidejű tájékoztatásával – az államháztartásért felelős miniszter jóváhagyását követő tizenöt napon belül állapítja meg.

154. § (1)377

A költségvetési maradványból a központi költségvetést megillető összeget a köztartozások kivételével a fejezetet irányító szervnek a Kincstár által a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével megjelölt fizetési számla javára kell teljesítenie, a költségvetési maradvány jóváhagyását követő harminc napon belül.

(2)378 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiba sorolt költségvetési szerv esetén a költségvetési maradványból a központi költségvetést megillető rész a központi költségvetésen belül az adott társadalombiztosítás pénzügyi alapját illeti meg.

155. § (1)379 Az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó költségvetési szerv költségvetési maradványából az irányító szervet megillető rész számítását az irányító szerv határozza meg.

(2)380 Az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó költségvetési szerv költségvetési maradványát az irányító szerv a zárszámadási rendeletével, határozatával egy időben állapítja meg, és – szükség esetén – módosítja költségvetési rendeletét, határozatát.

(3)381

156. § (1) A Kincstár havonta kincstári költségvetési jelentést készít.

(2)383 A kincstári költségvetési jelentés költségvetési szervenként, központi kezelésű előirányzatonként, fejezeti kezelésű előirányzatonként, illetve az elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja előirányzataiként készül a tárgyhónap utolsó napján ismert adatok alapján, az egységes rovatrend szerinti bontásban.

(3) A kincstári költségvetési jelentést a Kincstár a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig – a nemzetbiztonsági szolgálatok kivételével – a honlapján közzéteszi, ahol

a) az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, a központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve a saját vagy kezelt előirányzatai,

b) a fejezetet irányító szerv az irányítása alá tartozó fejezetbe sorolt valamennyi költségvetési szerv, központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja, és

c) az államháztartásért felelős miniszter valamennyi az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja

adatait megtekintheti, letöltheti.

(4)384 A Kincstár és az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, az államháztartási számviteli kormányrendelet 1. mellékletében nem nevesített központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve a saját könyvvezetése és a kincstári költségvetési jelentés közötti eltéréseket az annak közzétételétől, megküldésétől számított tizenöt napon belül köteles egyeztetni. Az egyeztetés során feltárt és mindkét fél által elfogadott eltéréseket a 169. § (2) bekezdése szerint a Kincstárnak visszaküldött időközi költségvetési jelentésben kell feltüntetni, és ennek alapján azokat mindkét fél könyvvezetésében, illetve nyilvántartásaiban egymással azonos módon – a Kincstár nyilvántartásai esetén a költségvetési szerv, kezelő szerv rendelkezése alapján – javítani kell.

157. §385 A költségvetési év zárását követően

a) az államháztartás központi alrendszerében a költségvetési szerv, valamint a központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve éves költségvetési beszámolót és zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatást, és

b) a helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, térségi fejlesztési tanács, valamint az általuk irányított költségvetési szerv éves költségvetési beszámolót

készít.

158. §386 A fejezetet irányító szerv

a) az éves költségvetési beszámoló esetén a költségvetési évet követő év január 31-ig, a zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatás esetén az államháztartásért felelős miniszter zárszámadási tájékoztatójának közzétételét követő öt napon belül – az abban szereplő időpont vagy időpontok alapul vételével – írásban meghatározza azok beküldésének határidejét,

b) az államháztartásért felelős miniszter zárszámadási tájékoztatójának figyelembevételével kialakítja az éves költségvetési beszámoló és a zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatás elkészítéséhez szükséges szempontrendszert, rögzíti azok tartalmi és formai követelményeit, és

c) megküldi – a központilag előírt nyomtatványokon túl – az éves költségvetési beszámoló és a zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatás további mellékleteit képező, fejezetet irányító szervi hatáskörben elrendelt adatszolgáltatások űrlapjait.

159. §387

160. §388 Az éves költségvetési beszámoló készítési kötelezettségnek az államháztartási számviteli kormányrendeletben foglalt módon és határidőre kell eleget tenni.

161. § (1) A zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatás számszaki és szöveges részből áll.

(2)389 A számszaki rész a kincstári költségvetés előirányzatainak teljesülését mutatja be. A szöveges rész elkészítéséhez az államháztartásért felelős miniszter az államháztartás központi alrendszere tekintetében zárszámadási tájékoztatót tesz közzé.

(3) Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatást a 158. § a) pontja szerinti határidőig kell megküldeni a fejezetet irányító szervnek.

(4) A fejezetet irányító szerv az államháztartásért felelős miniszter zárszámadási tájékoztatójában szereplő határidők szerint továbbítja az államháztartásért felelős miniszternek a zárszámadáshoz kapcsolódó adatszolgáltatást.

(5) A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szerve az éves költségvetési beszámoló benyújtásával egy időben nyújtja be az államháztartásért felelős miniszternek a társadalombiztosítási szervek által folyósított, a központi költségvetésből finanszírozott ellátások részletes elszámolását, ideértve a működési költségtérítést és a postaköltséget is.

162. § A helyi önkormányzat képviselő-testülete részére a zárszámadáshoz a közvetett támogatásokat a 28. § szerinti részletezettséggel kell bemutatni.

XI. Fejezet

KEZESSÉG-, GARANCIAVÁLLALÁS, KÖVETELÉSEK

163. § (1)390 Az Áht. 100. § (1) bekezdése szerinti, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai javára elszámolandó vagyon elfogadásáról a követelést érvényesítő állami adóhatóság vagy a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szerve jogosult dönteni. Ha a követelést az állami adóhatóság érvényesíti, a megszerzett vagyon társadalombiztosítás pénzügyi alapjai közötti megosztásáról értesíti a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szerveit.

(2) Az állami adóhatóság az általa érvényesített követelések alapján megszerzett vagyon Áht. 100. § (2) bekezdése szerinti, az MNV Zrt. részére történő átadásakor a vagyon nyilvántartásba vételéhez szükséges bizonylatokat a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervei rendelkezésére bocsátja. Az társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervei ennek alapján a vagyont nyilvántartásba veszik, és gondoskodnak az MNV Zrt. adatszolgáltatása alapján a változások átvezetéséről.

(3) Az Áht. 100. § (2) bekezdése szerinti megállapodás megkötése során a vagyon átadójának abban az esetben is a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervei minősülnek, ha a vagyontárgyak elfogadásáról az (1) bekezdés alapján az állami adóhatóság döntött.

(4)391 Az MNV Zrt. az átvett vagyonról analitikus nyilvántartást vezet, továbbá azt évenként értékeli és ennek eredményeképp az értékvesztési, értéknövekedési adatokat megküldi a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai kezelő szervének.

164. § (1)392 Az államháztartásért felelős miniszter a külgazdasági ügyekért felelős miniszter egyetértésével a százmillió USA dollárnál kisebb összegű külföldi követeléseket értékesítheti, azok leépítését célzó konstrukciókat dolgozhat ki és bonyolíthat le, ezzel kapcsolatban szükség és lehetőség szerint pályázatokat írhat ki, a külföldi követeléseket átütemezheti, valamint – a hosszú távú költségvetési szempontok és a külgazdaság-politikai meggondolások figyelembevételével – azokból engedményt adhat, ha azok lejártak, vagy bármilyen okból kétessé váltak.

(2) A külföldi követelések leépítését célzó pályázatokat az államháztartásért felelős miniszter által jóváhagyott feltételek szerint a Kincstár írja ki és bonyolítja le. A beérkezett pályázatok elbírálása az államháztartásért felelős miniszter által e célra kijelölt bíráló bizottság feladata. Ha a külföldi követelések leépítése kapcsán magánjogi szerződés megkötése válik szükségessé, a szerződést az államháztartásért felelős miniszter által meghatározott feltételek szerint a Kincstár köti meg. A Kincstár gondoskodik a megkötött szerződések végrehajtásáról, az ezek kapcsán felmerült jogvitákban az államháztartásért felelős miniszter által jóváhagyott álláspont szerint képviseli Magyarország álláspontját.

(3) A százmillió USA dollárnál nagyobb összegű külföldi követelések értékesítésére, átütemezésére, azokból engedmény adására az államháztartásért felelős miniszternek a Kormány adhat felhatalmazást.

XII. Fejezet

AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS INFORMÁCIÓS RENDSZERE

165. § (1) Az államháztartás információs rendszerében

a)393 a központi költségvetésről szóló törvényben megállapított bevételi és kiadási előirányzatokról, azok Országgyűlés, Kormány hatáskörében végzett módosításairól, átcsoportosításairól, továbbá azoknak az egységes rovatrend szerinti előirányzatairól, az előirányzatok módosításairól, átcsoportosításairól a Kincstár, és

b)394 a helyi önkormányzatok, helyi nemzetiségi önkormányzatok általános működéséhez és ágazati feladataihoz kapcsolódó támogatások előirányzatainak módosításairól, átcsoportosításairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter, a nemzetiségi önkormányzatok költségvetési támogatását biztosító előirányzatok módosításairól, átcsoportosításairól a nemzetiségpolitikáért felelős állami szerv

nyilvántartást vezet.

(2) Az előirányzatok nyilvántartása – az előirányzattal rendelkező azonosító adatain túlmenően – kiterjed

a) a költségvetési év azonosítására,

b) az előirányzatnak, és azok módosításának, átcsoportosításának egyszeri vagy tartós jellegére, és

c) az előirányzatok módosításának, átcsoportosításának hatásköreire.

166. § A központi költségvetésben előirányzatként szereplő minősített adatokat más hasonló, de minősített adatokat nem tartalmazó bevételi, kiadási előirányzatokkal összevontan, az azonosíthatóságot kizáró módon kell megjeleníteni.

167. § (1) Az Országgyűlés és a Kormány által elrendelt előirányzat-módosításokról, átcsoportosításokról az államháztartásért felelős miniszter öt munkanapon belül értesíti a fejezetet irányító szervet és a Kincstárt.

(2)395 A fejezetet irányító szerv az (1) bekezdésben foglaltak végrehajtását szolgáló előirányzatok módosításáról, átcsoportosításáról – a módosítást, átcsoportosítást elrendelő törvényre, határozatra történő hivatkozással – tájékoztatja a Kincstárt.

(3) A fejezetet irányító szerv a hatáskörében végrehajtott előirányzat-módosításokról, átcsoportosításokról öt munkanapon belül tájékoztatja a Kincstárt.

(4) Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv a saját hatáskörében végrehajtott előirányzat-módosításokról, átcsoportosításokról az intézkedés meghozatalát követő öt munkanapon belül tájékoztatja a Kincstárt és a fejezetet irányító szervet.

(5)396 A költségvetési szerv alkalmazásban álló személyek besorolásán és illetményének összetételén alapuló, egységes kódot használó kulcsszámrendszert az államháztartásért felelős miniszter a Kincstár honlapján közzéteszi.

167/A. § (1) A törzskönyvi nyilvántartás tartalmazza a törzskönyvi jogi személy

1. törzskönyvi azonosító számát (a továbbiakban: PIR szám),

2. alaptevékenységét is kifejező, azonos vagy hasonló tevékenységet ellátó másik törzskönyvi jogi személy nevétől különböző egyedi megnevezését,

3. székhelyét,

4.398 főtevékenységét az államháztartási szakágazatok rendje, valamint közfeladatát, alaptevékenységeit a kormányzati funkciók rendje szerint,

5. törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzésének és törlésének időpontját,

6. vezetőjének vagy a vezetői jogok gyakorlására ideiglenesen jogosult személynek a nevét, kinevezésének, megbízásának módját, időpontját, időtartamát,

7. KSH statisztikai számjelét,

8. nettó finanszírozási körbe tartozását, annak kezdő és záró időpontját,

9. központosított illetmény-számfejtési körbe tartozását, annak kezdő és záró időpontját, valamint a Kincstár központosított illetményszámfejtést végző igazgatóságának kódját.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon kívül – ha a törzskönyvi jogi személy rendelkezik az alábbi adattal, illetve rá vonatkozóan fennáll az alábbi feltétel – a törzskönyvi nyilvántartás tartalmazza a törzskönyvi jogi személy

1. idegen nyelvű megnevezését, rövidített nevét,

2. levelezési címét,

3. önálló ügyintézésre jogosult vagy más szervezeti egysége által történő feladatellátását szolgáló, a törzskönyvi jogi személy székhelyétől tartósan elkülönült telephelyének címét, és – ha a törzskönyvi jogi személy elnevezésétől eltérő megnevezéssel rendelkezik – megnevezését,

4. adószámát, közösségi adószámát,

5. az Art. 22. § (1) bekezdése alapján tett nyilatkozatának adatait és az ilyen nyilatkozat benyújtásának időpontját,

6. által ténylegesen végzett adóköteles tevékenységek TEÁOR szerinti besorolását,

7. adókötelezettséget eredményező tevékenysége megkezdésének, illetve befejezésének időpontját,

8. társasági adó alanyiságára vonatkozó nyilatkozatának adatait és benyújtásának időpontját,

9. tevékenysége során keletkezett iratainak őrzési helyét, ha az nem azonos a székhellyel és a törzskönyvi jogi személy az adó alanyának minősül,

10. közhasznú szervezetként történő nyilvántartásba vételének tényét, a közhasznú jogállás megszerzésének, illetve törlésének időpontját,

11. hivatalos elérhetőségeit (vezetékes telefonszám, faxszám körzetszámmal, e-mail cím és mobilszám),

12. működése megszűnésének napját vagy a működés megszűnéséhez kapcsolódó feltételt, ha a törzskönyvi jogi személy alapítása határozott időre vagy bizonyos feltétel bekövetkeztéig szól,

13. jogelődjének, illetve jogutódjának megnevezését, székhelyét, PIR számát, adószámát, nem törzskönyvi jogi személy jogutód esetében a cégjegyzékszámát,

14. megszűnése esetén a jogutódlással összefüggő információkat, különösen a jövőbeni közfeladat-ellátás, vagyonátadás, foglalkoztatottak vonatkozásában,

15. létesítő, módosító és megszüntető okiratát szkennelt formában.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározottakon kívül a törzskönyvi nyilvántartás

a) költségvetési szerv törzskönyvi jogi személy esetében tartalmazza

1. a költségvetési szerv alapításának és megszüntetésének időpontját és módját,

2. a költségvetési szerv létesítő, módosító és megszüntető okiratának, az erről rendelkező jogszabálynak vagy határozatnak keltét, számát vagy azonosító adatát,

3. a költségvetési szerv felett az alapítói jogok gyakorlására, illetve a költségvetési szerv megszüntetésére jogosult valamennyi szerv megnevezését, székhelyét, adószámát,

4. a költségvetési szerv valamennyi irányító vagy felügyeleti, illetve fenntartó szervének megnevezését, székhelyét, adószámát,

5. az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv középirányító szervének PIR számát,

6–7.399

8.400 a költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonyának megnevezését,

b) helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás, térségi fejlesztési tanács esetében tartalmazza a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás és a térségi fejlesztési tanács létrejöttének és megszűnésének időpontját és módját,

c) jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személynek az a) pont 1–4. alpontja szerinti adatát, valamint valamennyi alapító szervének megnevezését, székhelyét, adószámát, ha azzal a jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy rendelkezik.

(4) A törzskönyvi nyilvántartás – az (1)–(3) bekezdésben meghatározottakon kívül – az államháztartási információs rendszer által igényelt, más nyilvántartásokkal való kapcsolattartáshoz, továbbá a törzskönyvi jogi személy működésének, ellenőrzésének elősegítéséhez szükséges következő adatokat is tartalmazza:

1. a törzskönyvi jogi személynek az Áht. 103. § (3) bekezdése szerinti adminisztratív osztályozás alapjául szolgáló azonosító számát (a továbbiakban: államháztartási egyedi azonosító szám),

2. az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv esetében a központi költségvetésről szóló törvény szerinti szerkezeti rend szerinti besorolását,

3. a köznevelési tevékenységet végző törzskönyvi jogi személy OM azonosítóját, köznevelési tevékenysége megkezdésének, illetve befejezésének időpontját,

4. a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi törzskönyvi jogi személy ágazati azonosítóját, szolgáltató tevékenysége megkezdésének, illetve megszűnésének időpontját,

5. a törzskönyvi jogi személy szervtípusát – amely az államháztartási információs rendszer igényeinek megfelelő részletezettségben összetartozó törzskönyvi jogi személyek csoportjának jelölésére adminisztratív osztályozás szerinti kód –, szektorát, KSH gazdálkodási formájának kódját,

6. a törzskönyvi jogi személy KSH területi számjelét, KSH járás kódját,

7. a törzskönyvi jogi személy önkormányzattípusát, településtípusát,

8. az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó törzskönyvi jogi személy esetében a megye számát, KSH kódját, valamint az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó törzskönyvi jogi személy esetében a költségvetési gazdálkodás egységét meghatározó kódot (a továbbiakban: pénzügyi körzet),

9. a helyi önkormányzat működésének jellegét (polgármesteri hivatalt, közös önkormányzati hivatalt működtető önkormányzat),

10. közös önkormányzati hivatalt működtető önkormányzat esetében a közös önkormányzati hivatal PIR számát,

11. társult képviselő-testület esetén a közös önkormányzati hivatal PIR számát,

12. a közös önkormányzati hivatalt létrehozó települési önkormányzatok felsorolását,

13. a társulásban résztvevő települési önkormányzatok felsorolását,

14.401 a helyi önkormányzat, a helyi nemzetiségi önkormányzat fizetési számlájának és a 145. § (2) bekezdése és (4) bekezdés f) pontja szerinti alszámlájának számát, a számlákat vezető hitelintézet nevét,

15. valamennyi adat, tény bejegyzése, módosítása és törlése hatályossá válásának időpontját,

16. valamennyi adat, tény bejegyzése, módosítása és törlése törzskönyvi bejegyzésének időpontját,

17. a törzskönyvi okiratok iktató számát.

(5) A törzskönyvi nyilvántartásban

a) a székhelyet, a telephelyet és az iratmegőrzési helyet legalább az irányítószám, település, közterület, közterület jellege, házszám,

b) a telephelyet – közterület, közterület jellege, házszám hiányában – a helyrajzi szám,

c) a levelezési címet az a) pontban meghatározott módon vagy az irányítószám, településnév és postafiók

feltüntetésével kell megjelölni.

167/B. § (1)402 A törzskönyvi nyilvántartás vezetésével kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárás

a) az erre a célra rendszeresített és a Kincstár honlapján közzétett formanyomtatvány vagy elektronikus űrlap alkalmazásával, kérelemre, vagy

b) ha az jogszabálysértő bejegyzés törlésére, hibás bejegyzés javítására, elmulasztott bejegyzés pótlására vagy a (2) vagy a (4)–(6) bekezdés szerinti bejegyzésre irányul, hivatalból

indul.

(2) Az államháztartás információs rendszerének jogszabályban elrendelt módosulása miatt bekövetkező adatváltozások átvezetésére a Kincstár hivatalból indított eljárás keretében eseti csoportos adatmódosítást végezhet. A Kincstár az adatmódosításról és annak hatályossá válásáról a módosítást követő nyolc napon belül értesíti a törzskönyvi jogi személyt, valamint – költségvetési szerv és jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy esetében – az alapítói jogokat gyakorló szervet.

(3) A törzskönyvi nyilvántartásba bejegyzett, az állami adóhatóság által is kezelt adatokról, valamint ezen adatok megváltozásáról – az Art. 22. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozat változásának kivételével – a Kincstár az erre a célra szolgáló számítógépes rendszer útján értesíti az állami adóhatóságot.

(4) Az állami adóhatóság Art. 17/A. § (8) bekezdése szerinti értesítése alapján a törzskönyvi jogi személy adóazonosító számának megváltozását a Kincstár hivatalból jegyzi be.

(5) A köznevelési információs rendszertől elektronikus úton átvett OM azonosító számot és a köznevelési tevékenység megkezdésének és befejezésének időpontját a Kincstár hivatalból jegyzi be.

(6) A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi információs rendszertől elektronikus úton átvett ágazati azonosítóját, szolgáltató tevékenysége megkezdésének, illetve megszűnésének időpontját a Kincstár hivatalból jegyzi be.

167/C. §403 (1) A költségvetési szerv és a jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy

a) törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzését az alapítói jogokat gyakorló szerv a létesítő okirat csatolásával, a bejegyzési kérelem,

b) törzskönyvi nyilvántartásból történő törlését az alapítói jogokat gyakorló szerv a megszüntető okirat csatolásával, a törlési kérelem,

c) létesítő okiratát nem érintő, a 167/A. §-ban meghatározott adatának módosítását – az alapítói jogokat gyakorló szerv egyidejű értesítésével – a törzskönyvi jogi személy a változás-bejelentési kérelem,

d) létesítő okiratát érintő módosítást az alapítói jogokat gyakorló szerv az alapító okirat módosítását tartalmazó okirat, valamint az egységes szerkezetű alapító okirat csatolásával, a változás-bejelentési kérelem

benyújtásával kérheti.

(2) A helyi önkormányzat és a nemzetiségi önkormányzat

a) törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzését létesítő okiratának csatolásával, bejegyzési kérelem,

b) törzskönyvi nyilvántartásból történő törlését – nemzetiségi önkormányzat esetében megszüntető okiratának csatolásával – törlési kérelem,

c) 167/A. § (1), (2) és (4) bekezdésében meghatározott adatának módosítását változás-bejelentési kérelem,

d) szervezeti és működési szabályzatát érintő módosítást a módosított szervezeti és működési szabályzat vagy a módosuló adat megváltozásáról szóló határozata csatolásával, változás-bejelentési kérelem

benyújtásával kérheti.

(3) A társulás

a) törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzését társulási megállapodás, és az azt elfogadó önkormányzati képviselő-testületi határozatok csatolásával, bejegyzési kérelem,

b) törzskönyvi nyilvántartásból történő törlését a társulás megszüntetésére vonatkozó megállapodás és az azt elfogadó önkormányzati képviselő-testületi határozatok csatolásával, törlési kérelem,

c) 167/A. § (1), (2) és (4) bekezdésében meghatározott adatának módosítását változás-bejelentési kérelem,

d)404 a társulási megállapodást érintő módosítást a módosított megállapodás és az azt elfogadó önkormányzati képviselő-testületi határozatok csatolásával, változás-bejelentési kérelem

benyújtásával kérheti.

(4) A térségi fejlesztési tanács

a) törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzését létesítő okiratának csatolásával, bejegyzési kérelem,

b) törzskönyvi nyilvántartásból történő törlését törlési kérelem,

c) 167/A. § (1), (2) és (4) bekezdésében meghatározott adatának módosítását változás-bejelentési kérelem,

d) szervezeti és működési szabályzatát érintő módosítást a módosított szervezeti és működési szabályzata csatolásával, változás-bejelentési kérelem

benyújtásával kérheti.

(5) A kérelmet az adat keletkezésétől, illetve megváltozásától számított nyolc napon belül kell a Kincstárnak benyújtani. A törvénnyel vagy kormányrendelettel alapított költségvetési szerv esetében a törvény vagy kormányrendelet kihirdetésével egyidejűleg kell a kérelmet a Kincstárnak benyújtani, kivéve ha a kérelem változás-bejelentésre irányul és a változás a költségvetési szerv alapításáról rendelkező törvény vagy kormányrendelet módosítását nem eredményezi.

(5a)405 Költségvetési szerv átalakítása esetén az átalakítással érintett költségvetési szerv létesítő okiratának módosítására vagy törzskönyvi nyilvántartásból történő törlésére és a jogutód költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzésére vagy létesítő okiratának módosítására vonatkozó kérelmet úgy kell benyújtani, hogy azok egyidejűleg a Kincstár számára rendelkezésre álljanak. A Kincstár az átalakítással érintett költségvetési szerv tekintetében beálló változást a jogutód költségvetési szervet érintő bejegyzéssel egyidejűleg, a jogutód költségvetési szerv bejegyzésével együtt vezeti át a törzskönyvi nyilvántartásban.

(5b)406 A Kincstár jogutód nélküli megszűnés esetén a megszüntető szerv bejelentésétől vagy a megszűnést meghatározó törvényi rendelkezés hatálybalépésétől, jogutóddal történő megszűnés esetén a jogutód bejelentésétől számított tizenöt napon belül, a jogutód feltüntetésével törli a nem költségvetési szerv törzskönyvi jogi személyt a törzskönyvi nyilvántartásból.

(6) A költségvetési szerv és a jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy alapító szervének megszűnése esetén az alapító szerv jogutódját, az alapítói jogok átruházása esetén az alapítói jogok átvevőjét terheli a költségvetési szerv és a jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy törzskönyvi nyilvántartásba történő változásbejegyzésével kapcsolatos intézkedések megtételének kötelezettsége.

167/D. §407

167/E. § (1)408 A bejegyzési kérelemhez, a törlési kérelemhez és a változás-bejelentési kérelemhez a 167/C. §-ban meghatározott okiratok és dokumentumok mellett, a bejelentett adatok igazolására szolgáló okiratok a következők:

1.409 az Áht. 8/A. § (3) bekezdése alapján kiadott, az államháztartásért felelős miniszter előzetes egyetértéséről szóló okirat,

2. a kultúráért felelős miniszter

a) előzetes egyetértéséről szóló okirat a fővárosi önkormányzat által fenntartott levéltár esetében,

b)410 előzetes véleményéről szóló okirat a megyei hatókörű városi múzeum, a megyei könyvtár és a fővárosi önkormányzat által fenntartott könyvtár, a települési könyvtár átszervezése vagy megszüntetése, az önkormányzati rendelet hatálya alá tartozó közművelődési intézmény létesítése, átszervezése, megszüntetése esetében,

3. helyi önkormányzati költségvetési szerv esetében az alapítást, adatmódosítást, átalakítást vagy megszüntetést jóváhagyó testületi vagy tanácsülés határozatának kivonata,

4. nemzetiségi önkormányzati törzskönyvi jogi személy esetében az alapítást, adatmódosítást, átalakítást vagy megszüntetést jóváhagyó nemzetiségi önkormányzati közgyűlés vagy képviselő-testületi határozatot magába foglaló testületi ülés jegyzőkönyvének kivonata,

5. közös működtetésű vagy fenntartású törzskönyvi jogi személy esetében az alapítói és irányítói vagy fenntartói jogok gyakorlására, illetve az alapítói és irányítói jogok megosztására vonatkozó 4. § (1) bekezdése szerinti megállapodás,

6. közös működtetésű vagy fenntartású költségvetési szerv esetében – ha a létesítő okirat nem tartalmazza azt – megállapodás arról, hogy a törzskönyvi jogi személy költségvetése melyik irányító szerv költségvetésében szerepel,

7.411 a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat bankszámla-szerződése,

8. az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó törzskönyvi jogi személy esetében a feladat-, illetve intézményátadás esetén az átadó és átvevő közötti megállapodás, továbbá az átadásra-átvételre vonatkozó képviselő-testületi, közgyűlési határozatok kivonata,

9. térségi fejlesztési tanács esetében, jogszabály alapján lefolytatott törvényességi felügyeleti eljárás során hozott döntés, ha a döntés a 167/A. §-ban meghatározott adatokat érinti,

10. a vezetői kinevezésről, megbízásról szóló okirat,

11. jogszabály előírása esetén költségvetési szervnél a jogszabályban meghatározott személy egyetértése a vezetői megbízással kapcsolatban.

(2) Létesítő okiratként

a)412 költségvetési szerv esetében az Áht. 8/A. § (2) bekezdése alapján kiadott alapító okirat, az alapító okirat módosítását tartalmazó okirat (módosító okirat), valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat,

b) helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat esetében a képviselő-testület alakuló ülésén hozott, a törzskönyvi bejegyzéshez szükséges adatokat tartalmazó határozatának kivonata, valamint a törzskönyvi bejegyzést követően a szervezeti és működési szabályzata,

c) társulás esetében a társulási megállapodás,

d) térségi fejlesztési tanács esetében a térségi fejlesztési tanács alakuló ülésén hozott, a törzskönyvi bejegyzéshez szükséges adatokat tartalmazó határozatának kivonata, valamint a törzskönyvi bejegyzést követően a szervezeti és működési szabályzata,

e) jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy esetében a rá vonatkozó jogszabályban előírtaknak megfelelő, a törzskönyvi bejegyzéshez szükséges adatokat tartalmazó alapító okirat

fogadható el.

(3) Megszüntető okiratként

a) költségvetési szerv esetében az Áht. 11. § (7) bekezdése alapján kiadott megszüntető okirat,

b) helyi nemzetiségi önkormányzat esetében a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 74. §-a szerinti esetben a helyi nemzetiségi önkormányzat székhelye szerinti helyi önkormányzat jegyzőjének a törzskönyvi nyilvántartásból történő törléshez szükséges adatokat tartalmazó nyilatkozata a megszűnésről,

c) helyi önkormányzat és nemzetiségi önkormányzat esetében jogszabály vagy a törzskönyvi nyilvántartásból történő törléshez szükséges adatokat tartalmazó határozat,

d) társulás esetében a társulás megszüntetéséről szóló megállapodás,

e) térségi fejlesztési tanács esetében jogszabály vagy a törzskönyvi nyilvántartásból történő törléshez szükséges adatokat tartalmazó határozat,

f) jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy esetében a rá vonatkozó jogszabályban előírtaknak megfelelő, a törzskönyvi nyilvántartásból történő törléshez szükséges adatokat tartalmazó megszüntető okirata

fogadható el.

(4)413 A 167/C. § (1)–(4) bekezdésében meghatározott okiratot, dokumentumot közokiratként vagy annak hiteles másolataként kell benyújtani. A törzskönyvi jogi személy nyilvántartásba vételéhez, adatai változásának nyilvántartásba vételéhez és a nyilvántartásból való törléséhez szükséges létesítő okiraton és megszüntető okiraton kívül a 167/A. §-ban meghatározott adatok igazolására szolgáló okiratok egyszerű másolatként is benyújthatóak.

(5) A bejegyzési kérelmet, a törlési kérelmet, a változás-bejelentési kérelmet és azok mellékleteit egy példányban kell benyújtani.

167/F. §414

167/G. § (1) A Kincstár a bejegyzési kérelmet és a változás-bejelentési kérelmet benyújtó, adóköteles tevékenységet folytató törzskönyvi jogi személy helyett – az erre a célra szolgáló számítógépes rendszer útján – az állami adóhatóságtól beszerzi, és a törzskönyvi nyilvántartásban rögzíti annak adóazonosító számát (ideértve a közösségi adószámot is).

(2) A törzskönyvi nyilvántartásba vett, kincstári körbe tartozó törzskönyvi jogi személy államháztartási egyedi azonosító számának, a központi költségvetésről szóló törvény szerkezeti rendje szerinti besorolásának nyilvántartásba vétele a miniszter által vezetett nyilvántartásból történő információátadás útján történik.

(3)415 A Kincstár a törzskönyvi nyilvántartásba vétellel, illetve az adatmódosítással egyidejűleg a törzskönyvi jogi személy nyilvántartására és azonosítására szolgáló, hat számjegyből álló, annak hatodik számjegyén ellenőrző számmal ellátott egyedi PIR számot és statisztikai számjelet képez, amely tekintetében annak összeállításáról és változásáról a Központi Statisztikai Hivatal részére elektronikus úton adatot szolgáltat.

167/H. §416 (1) A Kincstár a jogszabálysértő bejegyzést akkor törölheti, a hibás bejegyzést akkor javíthatja vagy az elmulasztott bejegyzést akkor pótolhatja, ha az annak alapjául szolgáló adat, körülmény jogszabályból következik, arról a Kincstárnak hivatalos tudomása van, illetve a törzskönyvi jogi személy vagy az irányító szerv adatszolgáltatása alapján megállapítható.

(2) Az Áht. 105/B. § (2) bekezdése alapján kiszabható bírság összege legfeljebb ötszázezer forint lehet. A bírság kiszabásánál a Kincstár mérlegeli az eset összes körülményét, a kötelezettségszegő jogellenes magatartásának súlyát, gyakoriságát. A körülmények mérlegelése alapján a Kincstár a kötelezettségszegés súlyához igazodó, arányos bírságot szab ki, vagy indokolt esetben a bírság kiszabását mellőzi.

167/I. § A törzskönyvi jogi személy korábbi adatai visszakereshetőségének biztosítása érdekében a törzskönyvi nyilvántartás adatait a Kincstár húsz évig archiválja. A törzskönyvi okiratot a Kincstár húsz évig őrzi meg.

167/J. §417 (1) A törzskönyvi nyilvántartás fennálló és törölt adatai, az alapító okiratok és a megszüntető okiratok nyilvánosak, azokat bárki megtekintheti, azokról feljegyzést készíthet, továbbá azok adatai elektronikus úton is hozzáférhetők. A Kincstár a törzskönyvi nyilvántartás (2) bekezdés szerinti adatait honlapján keresztül is elérhetővé teszi.

(2) A törzskönyvi jogi személynek a Kincstár honlapján közzéteendő, azon elérhető és kereshető adatai:

1. a törzskönyvi jogi személy megnevezése, székhelye, PIR száma, adószáma, statisztikai számjele és államháztartási egyedi azonosító száma, a köznevelési intézményként működő költségvetési szerv OM azonosítója, valamint a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatot ellátó költségvetési szerv ágazati azonosítója,

2. a törzskönyvi jogi személy alaptevékenységének államháztartási szakágazata és fő TEÁOR kódja,

3. az államháztartás

a) központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv esetében annak fejezetrend szerinti besorolása,

b) önkormányzati alrendszerébe tartozó törzskönyvi jogi személy esetében a megye száma, pénzügyi körzet száma és neve,

4. a törzskönyvi jogi személy vezetőjének neve és kinevezésének időpontja,

5. a költségvetési szerv és a jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy alapításának és megszüntetésének időpontja, a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás és a térségi fejlesztési tanács létrejöttének és megszűnésének időpontja,

6. a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés és törlés időpontja,

7. a költségvetési szerv és a jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személy alapítójának, irányító szervének vagy felügyeleti szervének és – ha van – fenntartójának megnevezése, székhelye, PIR száma,

8. a társulásban résztvevő, illetve közös önkormányzati hivatalt létrehozó települési önkormányzatok neve, székhelye, PIR száma,

9. a költségvetési szerv módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata vagy megszüntető okirata digitalizált formában.

167/K. § (1) A Kincstár a honlapján közzétett, e célra rendszeresített elektronikus űrlapon előterjesztett kérelemre

a) a kérelemben meghatározott időpontra szóló, a törzskönyvi jogi személynek a törzskönyvi nyilvántartásban szereplő, egyes fennálló vagy törölt adatára vonatkozóan törzskönyvi igazolást,

b) a kérelemben meghatározott időpontra szóló, a törzskönyvi jogi személynek a törzskönyvi nyilvántartásban szereplő valamennyi fennálló vagy törölt adatára vonatkozóan törzskönyvi kivonatot,

c) a kérelemben meghatározott időpontra szóló, a törzskönyvi jogi személyek meghatározott csoportjának a törzskönyvi nyilvántartásban szereplő, egyes fennálló vagy törölt adatának igazolására csoportos törzskönyvi igazolást,

d) a kérelemben meghatározott időpontra szóló, a törzskönyvi jogi személyek meghatározott csoportjának a törzskönyvi nyilvántartásban szereplő valamennyi fennálló vagy törölt adatának igazolására csoportos törzskönyvi kivonatot

állít ki.

(2) A Kincstár a költségvetési szerv törzskönyvi jogi személy alapító okiratáról, az alapító okirat módosításáról és az egységes szerkezetű alapító okiratáról, valamint a megszüntető okiratáról kérelemre hitelesített másolatot ad ki.

(3) A törzskönyvi jogi személyek meghatározott csoportjának vagy teljes körének a törzskönyvi nyilvántartásban szereplő, egyes fennálló vagy törölt adatára vonatkozó (a továbbiakban: csoportos adatszolgáltatás) kérelemben fel kell tüntetni a kérelmező nevét (megnevezését), címét (székhelyét), a kérelemmel érintett törzskönyvi jogi személyek és a 167/A. §-ban meghatározott adatok közül az igényelt adatok körét, az átvétel módját (személyesen vagy elektronikus úton), az értesítési elérhetőséget (elektronikus levélcím, telefonszám).

(4)418 A csoportos adatszolgáltatás – az (5) bekezdésben meghatározott kivétellel – költségtérítés ellenében történik, amelynek összegét a Kincstár az adatszolgáltatás teljesítését megelőzően állapítja meg és közli a kérelmezővel. A költségtérítés összegét a Kincstár honlapján megjelölt fizetési számlájára kell befizetni. A csoportos adatszolgáltatás teljesítésére kizárólag a befizetés igazolását követően kerülhet sor.

(5) A csoportos adatszolgáltatás a bíróság, az ügyészség, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a nyomozó hatóság, a közigazgatási szervek, a közjegyző, a bírósági végrehajtó, az állami, önkormányzati ellenőrző szervek és az MNV Zrt. számára – közfeladataik ellátása érdekében – ingyenes. A csoportos adatszolgáltatás iránti kérelemben a felhasználás céljára és az ingyenességre hivatkozni kell.

167/L. § A törzskönyvi nyilvántartás adatainak gépi adatfeldolgozási eszközzel való közvetlen elérése – az állami adóhatóság kivételével – a Kincstárral megkötött szerződés alapján történhet.

167/M. §420 (1) Az Áht. 107. § (1) bekezdése szerinti szervek rendszeres bejelentési, adatszolgáltatási kötelezettségeit az 5. melléklet tartalmazza.

(2) Az Állami Számvevőszék – a helyi önkormányzatokkal kapcsolatos ellenőrzési feladatai ellátásához szükséges mértékben – a helyi önkormányzatokra és a helyi nemzetiségi önkormányzatokra vonatkozó adatok kezelő szerveitől az egyes helyi önkormányzatokra vonatkozó adatbázisok rendelkezésre bocsátását kérheti. Az adatszolgáltatási kötelezettség nem vonatkozik a minősített adatokra.

(3) Az Áht.-ban és e rendeletben meghatározott adatszolgáltatások során közölt adatokkal kapcsolatban a Kincstár és az adatok statisztikai feldolgozását végző szervezet adategyeztetést végezhet, az adatszolgáltatóhoz módszertani, elszámolási kérdéseket intézhet, a helyes számviteli szabályok alkalmazására, betartására figyelmeztethet. Szóbeli kérdésre szóban, írásbeli kérdésre írásban kell válaszolni. Ha jogszabály másként nem rendelkezik, az adatszolgáltatónak a válaszadást, illetve hibás adatközlés esetén a megismételt adatszolgáltatást a megkeresést követően haladéktalanul, de legkésőbb nyolc napon belül kell teljesítenie.

168. §421 A 6. mellékletben megjelöltek kötelesek az ott meghatározott adatokat a leírt módon és időpontokban közzétenni.

169. §423 (1)424 A költségvetési szerv – az államháztartási számviteli kormányrendelet 1. mellékletében meghatározott központi kezelésű előirányzatok kivételével – a központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve, a helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás, valamint a térségi fejlesztési tanács időközi költségvetési jelentést készít. Az időközi költségvetési jelentés az államháztartási számviteli kormányrendelet 8. § (1) bekezdés a) pontja szerinti költségvetési jelentést, valamint a költségvetési folyamatok nyomon követéséhez szükséges egyes kiegészítő információkat tartalmaz.

(2)425 Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve időközi költségvetési jelentése a kincstári költségvetési jelentésen alapul. Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerv, kezelő szerv a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerben a kincstári költségvetési jelentést kiegészíti a követelések, kötelezettségvállalások, más fizetési kötelezettségek adataival, és a 156. § (4) bekezdése szerinti esetleges egyeztetések, javítások lefolytatását követően, a Kincstár általi közzétételt követő tizenöt napon belül – a december hónapra készített időközi költségvetési jelentés esetén a költségvetési évet követő év február 5-éig – lezárja azt. A lezárt időközi költségvetési jelentéseket a Kincstár hét munkanapon belül felülvizsgálja és szükség esetén annak javítását, kiegészítését rendeli el.

(3)426 A helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás, a térségi fejlesztési tanács, valamint – az irányító szerv jóváhagyásával – az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó költségvetési szerv az időközi költségvetési jelentést a költségvetési év első három hónapjáról április 20-áig, azt követően havonta, a tárgyhót követő hónap 20-áig, a költségvetési év tizenkét hónapjáról a költségvetési évet követő év február 5-éig a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerbe tölti fel.

(4) Az Igazgatóság a (3) bekezdés szerint feltöltött időközi költségvetési jelentést a feltöltést követő hét munkanapon belül ellenőrzi és szükség esetén – legfeljebb hét munkanapos határidővel – annak javítását, kiegészítését rendeli el. A határidőben nem teljesített javítás, kiegészítés esetén az adatszolgáltatás határidőben be nem nyújtott adatszolgáltatásnak minősül. A megfelelően javított, kiegészített adatszolgáltatást az Igazgatóság a feltöltést, javítás, kiegészítés elrendelés esetén, a javítás, kiegészítés feltöltését követő három munkanapon belül elfogadja, vagy a nem megfelelő tartalommal teljesített javítás, kiegészítés esetén az adatszolgáltatást elutasítja. Az Igazgatóság által elfogadott adatszolgáltatást a Kincstár az adatszolgáltatás befogadását követő öt munkanapon belül jóváhagyja.

170. §427 (1) Az eszközök és források alakulására vonatkozóan

a)428 a költségvetési szerv,

b) központi kezelésű előirányzat, fejezeti kezelésű előirányzat, elkülönített állami pénzalap, társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szerve,

c) a tulajdonosi joggyakorló szervezet a rábízott állami vagyonra és az általa kezelt központi kezelésű előirányzatokra,

d) a Kincstár az államháztartási számviteli kormányrendelet 1. mellékletében meghatározott központi kezelésű előirányzatokra,

e) a helyi önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, társulás és térségi fejlesztési tanács

időközi mérlegjelentést készít.

(2)429 Az időközi mérlegjelentést – a (3)–(7) bekezdésben meghatározott kivétellel – a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig, a negyedik negyedévre vonatkozóan gyorsjelentésként a tárgynegyedévet követő év február 5-éig, az éves jelentést az éves költségvetési beszámoló benyújtásának határidejével megegyezően kell a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerbe feltölteni.

(3) Az elkülönített állami pénzalapokról és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól készített időközi mérlegjelentést az állami adóhatóság adatszolgáltatását követő öt munkanapon belül kell elkészíteni és a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerbe feltölteni. A negyedik negyedévre vonatkozó gyorsjelentést az állami adóhatóságnak a követelések értékvesztésének összegéről negyedévente elkészített adatszolgáltatását megelőzően, a negyedik negyedévre számított értékvesztés nélkül kell összeállítani és a költségvetési évet követő év március 20-áig a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerbe feltölteni.

(4)430 A (3) bekezdéstől eltérően az elkülönített állami pénzalap és a társadalombiztosítás pénzügyi alapja kezelő szervének az első negyedévre vonatkozó időközi mérlegjelentése nem tartalmazza a 138. § (5) bekezdés c) és d) pontja szerinti állami adóhatósági adatszolgáltatást és a végleges nyitó adatokat. Ezt a gyorsjelentést a tárgynegyedévet követő hónap 25-éig kell a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerbe feltölteni.

(5) Az időközi mérlegjelentés készítésére kötelezettek az éves elszámolásokra vonatkozóan a költségvetési évet követő év július 15-éig, az éves konszolidált elszámolásra vonatkozóan a költségvetési évet követő év november 15-éig a részesedések és a részesedések utáni osztalékok alakulására vonatkozó adatszolgáltatást töltenek ki a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerben.

(6)431 A Kincstár az államháztartási számviteli kormányrendelet 1. mellékletében meghatározott központi kezelésű előirányzatokra vonatkozó időközi mérlegjelentést az első negyedévre vonatkozóan június 15-éig, a második negyedévre vonatkozóan augusztus 15-éig, a harmadik negyedévre vonatkozóan november 5-éig, a negyedik negyedévre vonatkozóan a költségvetési évet követő év március 20-áig, az éves elszámolásra vonatkozóan a költségvetési évet követő év május 31-éig, a (8) bekezdés szerinti adatszolgáltatásra vonatkozóan a költségvetési évet követő év augusztus 30-áig tölti fel az általa működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerbe.

(7) A tulajdonosi joggyakorló szervezet az időközi mérlegjelentést a rábízott állami vagyonra és az általa kezelt központi kezelésű előirányzatokra vonatkozóan a tárgynegyedévet követő negyvenöt napon belül, a negyedik negyedévre vonatkozóan gyorsjelentésként a tárgynegyedévet követő hatvan napon belül, az éves elszámolásra vonatkozóan az éves költségvetési beszámoló benyújtásának, illetve a költségvetési zárszámadás munkálatainak határidejével megegyezően a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerbe tölti fel.

(8)432 Az irányító szerv, a fejezetet irányító szerv a Kincstár által működtetett elektronikus adatszolgáltató rendszerbe feltöltött időközi mérlegjelentéseket

a) az államháztartás központi alrendszerében a (2)–(7) bekezdésben meghatározott határidőt követő öt napon belül,

b) az államháztartás önkormányzati alrendszerében a (2) bekezdésben meghatározott határidőig

felülvizsgálja és – azok javításának, kiegészítésének szükség szerinti elrendelését követően – jóváhagyja.

(9) A feltöltött, szükség esetén az irányító szerv, fejezetet irányító szerv által jóváhagyott időközi mérlegjelentéseket a Kincstár nyolc munkanapon belül felülvizsgálja, szükség esetén – legfeljebb hét munkanapos határidővel – annak javítását, kiegészítését rendeli el. A határidőben nem teljesített javítás, kiegészítés esetén az adatszolgáltatás határidőben be nem nyújtott adatszolgáltatásnak minősül. A megfelelően javított, kiegészített adatszolgáltatást a Kincstár a feltöltést, javítás, kiegészítés elrendelés esetén, a javítás, kiegészítés feltöltését követő három munkanapon belül elfogadja, vagy a nem megfelelő tartalommal teljesített javítás, kiegészítés esetén az adatszolgáltatást elutasítja.

(10)433 Az államháztartás önkormányzati alrendszerébe tartozó szervezetek időközi mérlegjelentésére a (9) bekezdést azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy Kincstáron az Igazgatóságot kell érteni. Az Igazgatóság által elfogadott adatszolgáltatást a Kincstár az adatszolgáltatás elfogadását követő öt munkanapon belül jóváhagyja.

171. §434 (1) Az Áht. 108. § (3) bekezdése szerinti bírság mértéke – elmulasztott adatszolgáltatásonként – legalább ötvenezer, legfeljebb kétmillió forint. A bírság összegének megállapításakor – e §-ban foglaltak figyelembevételével – a Kincstár a kötelezettségszegés súlyát és ismétlődő jellegét mérlegeli.

(2)435

(3)436 Ha az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésére az (1) bekezdés szerinti bírság kiszabását követően sem kerül sor, a bírság a kiszabásától számított minden újabb eltelt harminc napot követően ismételten kiszabásra kerül. A bírság első alkalommal történő kiszabását követő hatvanadik naptól az ismételten kiszabott bírság összege az (1) bekezdés szerint megállapított összeg kétszerese.

(4) A bírság kötelezettje a bírság mérséklése vagy részletekben történő megfizetése tekintetében a határozat kézhezvételét követő nyolc napon belül kérelmet terjeszthet elő.

172. §437

XIII. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

173. § (1)438 Az államháztartásért felelős miniszter, az irányító szerv vezetője és a költségvetési szerv vezetője az e rendeletben meghatározott jogait és kötelezettségeit – ha azt az Alaptörvény vagy jogszabály nem zárja ki – a belső szabályzatában meghatározott módon átruházhatja. A különböző adatszolgáltatásokkal kapcsolatosan a bejelentésre, aláírásra jogosultak jegyzékét a Kincstár, illetve az államháztartásért felelős miniszter rendelkezésére kell bocsátani.

(2)439

(3)440

174. §441

175. § Ez a rendelet 2012. január 1-jén lép hatályba.

176. §442 (1) Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet hatálybalépése nem érinti az e rendelet 2012. december 31-én hatályos 12. § (3) bekezdése alapján kiadott mentesítések hatályát. Az e rendelet 2012. december 31-én hatályos 12. § (3) bekezdés a) pontja szerinti mentesítés hatálya megszűnik, ha a gazdasági vezető tanulmányait nem fejezi be és a tanulmányok megszűnésének időpontjában nem felel meg a 12. § rendelkezéseinek.

(1a)443

(1b)444 Az állami felsőoktatási intézménynél a 12. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott feltétel alól – legfeljebb a gazdasági vezetői megbízás időtartamára – a gazdasági vezető megbízásakor a vezetői megbízásban mentesség adható. A már megadott mentesség időtartama utólag nem rövidíthető vagy hosszabbítható meg. A megbízásban meghatározott mentesség időtartamának lejártát követően az állami felsőoktatási intézmény gazdasági vezetője csak a 12. §-ban meghatározott feltételek szerint foglalkoztatható tovább gazdasági vezetőként.

(1c)445

(2)–(5)446

(6) Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelettel megállapított 72. § (3) bekezdés d)–e) pontját, 73. § (1) bekezdés d) pontját, 78. § (5a) bekezdését, 78. § (9) és (9a) bekezdését, 84. § (4a) és (4b) bekezdését egyedi elbírálás útján nyújtott költségvetési támogatás esetén a 2013. január 1-jén, vagy azt követően benyújtott támogatási igényekre, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a 2013. január 1-jén, vagy azt követően megjelentetett pályázati kiírásokra kell alkalmazni.

(7)447 A 128. (2) bekezdés b) pontjától eltérően az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 150. § (4) bekezdése alapján előirányzat-átcsoportosítással rendelkezésre bocsátott, a költségvetési szerv költségvetése terhére megelőlegezett kiadások fedezetét biztosító támogatás összegét az előirányzatot átcsoportosító nyilatkozata alapján a havi előirányzat-felhasználási keret megállapításakor egy összegben kell figyelembe venni.

(8)448

(9)449 E rendeletnek az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 3/2013. (I. 10.) Korm. rendelettel megállapított 77. § (1a) bekezdését és 94. § (1) bekezdését az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 3/2013. (I. 10.) Korm. rendelet hatálybalépésekor450 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(10)451 E rendeletnek az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2012. (XII. 31.) Korm. rendelet módosításáról szóló 242/2013. (VI. 30.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 96. § (4) bekezdés d) és j) pontját a Módr. hatálybalépésekor452 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

176. §453

177. §454

178. §455 (1) A VI. fejezetnek az államháztartás szabályozásával összefüggő egyes rendeletek módosításáról szóló 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelettel megállapított szabályait – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a 2014. január 1-jén vagy azt követően benyújtott támogatási igényekre, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a 2014. január 1-jén vagy azt követően megjelentetett pályázati kiírásokra, és az azok alapján nyújtott költségvetési támogatásokra kell először alkalmazni.

(2) Az államháztartás szabályozásával összefüggő egyes rendeletek módosításáról szóló 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelettel hatályon kívül helyezett 84. § (4a) és (4b) bekezdését az államháztartás szabályozásával összefüggő egyes rendeletek módosításáról szóló 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet hatálybalépésekor456 folyamatban lévő ügyekben nem kell alkalmazni.

179. §457 (1)458 A helyi nemzetiségi önkormányzat által 2013. évben a központi költségvetés Áht. 14. § (3) bekezdése szerinti fejezetéből igénybe vett támogatások elszámolására és kincstári felülvizsgálatára a 2013. december 31-én hatályos 104. § (2)–(4) és (7) bekezdésében, 105. § (1) és (4) bekezdésében, 106. § (2) bekezdésében, 107. § (1) és (2) bekezdésében, 112. § (1) bekezdésében, 113. § (2) bekezdésében, 114. § (2) bekezdésében, valamint 115. § a) pont aa) alpontjában és b) pont bd) alpontjában foglaltakat kell alkalmazni.

(2) A 2013. december 31-én hatályos 7. melléklet 31. pontja szerinti, 2013. december hónapra vonatkozó adatszolgáltatást nem kell teljesíteni. A 2013. december 31-én hatályos 7. melléklet 32. pontja szerinti, 2013. december hónapra vonatkozó, és a 2013. december 31-én hatályos 7. melléklet 26. pontja szerinti, 2013. IV. negyedévére vonatkozó adatszolgáltatást az arra kötelezetteknek 2014. február 5-éig kell teljesíteni.

(3)459 A helyi önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat, a társulás, a térségi fejlesztési tanács és az általuk irányított költségvetési szerv jóváhagyott elemi költségvetéséről 2014. évben – a 33. § (1) bekezdésében meghatározottaktól eltérően – 2014. március 17-ig kell az Igazgatóság részére adatot szolgáltatni.

180–181. §460

181/A. §461 (1) Az egyes kormányrendeleteknek a Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásával összefüggő módosításáról szóló 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelettel megállapított 62–62/I. §-t az egyes kormányrendeleteknek a Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásával összefüggő módosításáról szóló 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyben is alkalmazni kell.

(2)462 A honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium és az irányítása alá tartozó költségvetési szerv, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és intézményei, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Semmelweis Egyetem a központosított illetményszámfejtésre a saját illetményszámfejtő programját 2015. december 31-éig használhatja.

(3) A Kincstár külön adatszolgáltatással adja át a számfejtési körébe tartozó intézmények jogelődi, illetve jogutódi kapcsolatára vonatkozó adatokat abban az esetben, ha az érintett költségvetési szerv más államháztartási alrendszerbe kerül átsorolásra, irányító szerve megváltozik vagy két költségvetési szerv között szervezeti egység átadására kerül sor. Az adóhatóság a Kincstár adatszolgáltatása alapján jegyzi be nyilvántartásába a jogelődi, illetve jogutódi kapcsolatra vonatkozó adatokat.

181/B. §463

182. §464 A 14/A. §, a 15. § (1) bekezdése, a 33/B. § és a 6. mellékletbe foglalt táblázat 16–22. pontja a tagállamok költségvetési keretrendszerére vonatkozó követelményekről szóló 2011. november 8-i 2011/85/EU tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

183. §465

1. melléklet a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelethez466


Az irányító szerv, a fejezetet irányító szerv, valamint annak vezetője

I. Az államháztartás központi alrendszerében
1. a központi költségvetés I. fejezeténél – az a)–g) alpontban meghatározott kivétellel – az Országgyűlés Hivatala és annak főigazgatója,
a) a 8–10. cím tekintetében a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Kormánynak a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ktfr.) 90. §-a szerinti tagja,
b) a Közbeszerzési Hatóság tekintetében a Közbeszerzési Hatóság és annak elnöke,
c) a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság tekintetében a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság és annak elnöke,
d) az Egyenlő Bánásmód Hatóság tekintetében az Egyenlő Bánásmód Hatóság és annak elnöke,
e) a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal tekintetében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és annak elnöke,
f) a Nemzeti Választási Iroda tekintetében a Nemzeti Választási Iroda és annak elnöke,
g) a Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala tekintetében a Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala és annak főigazgatója,
2. a központi költségvetés II. fejezeténél a Köztársasági Elnöki Hivatal és annak főigazgatója,
3. a központi költségvetés III. fejezeténél az Alkotmánybíróság és annak elnöke,
4. a központi költségvetés IV. fejezeténél az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala és annak főtitkára,
5. a központi költségvetés V. fejezeténél az Állami Számvevőszék és annak elnöke,
6. a központi költségvetés VI. fejezeténél az Országos Bírósági Hivatal és annak elnöke,
7. a központi költségvetés VIII. fejezeténél a Legfőbb Ügyészség és a legfőbb ügyész,
8. a központi költségvetés IX. fejezeténél a Belügyminisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 21. §-a szerinti tagja,
9. a központi költségvetés X. fejezeténél az Igazságügyi Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 79. §-a szerinti tagja, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala tekintetében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és annak elnöke,
10. a központi költségvetés XI. fejezeténél – az a) és b) alpontban meghatározott kivétellel – a Miniszterelnökség és a Kormánynak a Ktfr. 4. §-a szerinti tagja,
a) a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tekintetében a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és annak elnöke,
b) a 32–34. cím tekintetében a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 90. §-a szerinti tagja,
11. a központi költségvetés XII. fejezeténél a Földművelésügyi Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 65. §-a szerinti tagja,
12. a központi költségvetés XIII. fejezeténél a Honvédelmi Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 77. §-a szerinti tagja,
13. a központi költségvetés XIV. fejezeténél a Belügyminisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 21. §-a szerinti tagja, a 21. cím tekintetében a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 90. §-a szerinti tagja,
14. a központi költségvetés XV. fejezeténél a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 90. §-a szerinti tagja,
15. a központi költségvetés XVI. fejezeténél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és annak elnöke,
16. a központi költségvetés XVII. fejezeténél – az a) és b) alpontban meghatározott kivétellel – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 109. §-a szerinti tagja,
a) az Országos Atomenergia Hivatal tekintetében az Országos Atomenergia Hivatal és annak főigazgatója,
b) a 21. és 25. cím tekintetében a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 90. §-a szerinti tagja,
17. a központi költségvetés XVIII. fejezeténél a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 85. §-a szerinti tagja,
18. a központi költségvetés XIX. fejezeténél a Miniszterelnökség és a Kormánynak a Ktfr. 4. §-a szerinti tagja,
19. a központi költségvetés XX. fejezeténél – az a) és b) alpontban meghatározott kivétellel – az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kormánynak a Ktfr. 48. §-a szerinti tagja,
a) a 21. és 22. cím tekintetében a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 90. §-a szerinti tagja,
b) a 26. és 27. cím tekintetében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és annak vezetője,
20. a központi költségvetés XXX. fejezeténél a Gazdasági Versenyhivatal és annak elnöke,
21. a központi költségvetés XXXI. fejezeténél a Központi Statisztikai Hivatal és annak elnöke,
22. a központi költségvetés XXXIII. fejezeténél a Magyar Tudományos Akadémia és annak elnöke,
23. a központi költségvetés XXXIV. fejezeténél a Magyar Művészeti Akadémia és annak elnöke,
24. a központi költségvetés XXXV. fejezeténél a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és annak elnöke,
25. a központi költségvetés XLI. fejezeténél a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 90. §-a szerinti tagja,
26. a központi költségvetés XLII. fejezeténél a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 90. §-a szerinti tagja,
27. a központi költségvetés XLIII. fejezeténél a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 109. §-a szerinti tagja,
28. a központi költségvetés XLIV. fejezeténél a Földművelésügyi Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 65. §-a szerinti tagja,
29. a központi költségvetés LXII. fejezeténél a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és annak elnöke,
30. a központi költségvetés LXIII. fejezeténél a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 90. §-a szerinti tagja,
31.467 a központi költségvetés LXV. fejezeténél a Bethlen Gábor Alapért felelős testület,
32. a központi költségvetés LXVI. fejezeténél a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 109. §-a szerinti tagja,
33. a központi költségvetés LXVII. fejezeténél az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kormánynak a Ktfr. 48. §-a szerinti tagja,
34. a központi költségvetés LXVIII. fejezeténél a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Kormánynak a Ktfr. 90. §-a szerinti tagja,
35. a központi költségvetés LXXI. fejezeténél a Nyugdíjbiztosítási Alap tekintetében az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kormánynak a Ktfr. 48. §-a szerinti tagja, az 5. cím tekintetében az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és annak vezetője,
36. a központi költségvetés LXXII. fejezeténél az Egészségbiztosítási Alap tekintetében az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kormánynak a Ktfr. 48. §-a szerinti tagja, az 5. cím tekintetében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és annak vezetője.

II. Az államháztartás önkormányzati alrendszerében
1. a helyi önkormányzati költségvetési szerv tekintetében
a) – a közös önkormányzati hivatal kivételével – a helyi önkormányzat által irányított költségvetési szerv esetében a képviselő-testület, közgyűlés és a polgármester, főpolgármester, megyei közgyűlés elnöke,
b) a közös önkormányzati hivatal esetében a közös önkormányzati hivatal székhelye szerinti helyi önkormányzat képviselő-testülete, közgyűlése és a polgármester, főpolgármester, megyei közgyűlés elnöke,
c) a társulás által irányított költségvetési szerv esetében a társulási tanács és annak elnöke,
d) a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvény szerinti térségi fejlesztési tanács által irányított költségvetési szerv esetében a térségi fejlesztési tanács és a térségi fejlesztési tanács elnöke,
2. a nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv tekintetében
a) a helyi nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv esetében a helyi nemzetiségi önkormányzat képviselő-testülete és a képviselő-testület elnöke,
b) az országos nemzetiségi önkormányzat esetében az országos nemzetiségi önkormányzat képviselő-testülete és a képviselő-testület elnöke.

2. melléklet a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelethez468



Fejezetek megnevezése:
ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA
Költségvetési év: ........

Millió forintban

KIADÁSOK

A módosítás jogcíme

A módo-
sítás kö-

A módo-
sítást el-

Állam-
háztar-
tási egyedi azono-
sító

Fejezet
szám

Cím
szám

Alcím
szám

Jogcím csop. szám

Jog-
cím szám

Ki-
emelt előir. szám

Fejezet név

Cím név

Alcím név

Jogcím csop. név

Jogcím név

Kiemelt előirányzat neve

Módo-
sítás
(+/-)

vetkező évre át-
húzódó hatása

rendelő jog-
szabály/ határozat száma

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű b.) a következő év költségvetésébe beépülő (a nem kívánt törlendő!)

 

Millió forintban

BEVÉTEL

A módosítás jogcíme

A módo-
sítás kö-

A módo-
sítást el-

Állam-
háztar-
tási egyedi azono-
sító

Fejezet
szám

Cím
szám

Alcím
szám

Jogcím csop. szám

Jog-
cím szám

Ki-
emelt előir. szám

Fejezet név

Cím név

Alcím név

Jogcím csop. név

Jogcím név

Kiemelt előirányzat neve

Módo-
sítás
(+/-)

vetkező évre át-
húzódó hatása

rendelő jog-
szabály/ határozat száma

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű b.) a következő év költségvetésébe beépülő (a nem kívánt törlendő!)

 

Millió forintban

TÁMOGATÁS

A módosítás jogcíme

A módo-
sítás kö-

A módo-
sítást el-

Állam-
háztar-
tási egyedi azono-
sító

Fejezet
szám

Cím
szám

Alcím
szám

Jogcím csop. szám

Jog-
cím szám

Ki-
emelt előir. szám

Fejezet név

Cím név

Alcím név

Jogcím csop. név

Jogcím név

Kiemelt előirányzat neve

Módo-
sítás
(+/-)

vetkező évre át-
húzódó hatása

rendelő jog-
szabály/ határozat száma

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű b.) a következő év költségvetésébe beépülő (a nem kívánt törlendő!)

Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra

Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra

Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű b.) a következő év költségvetésébe beépülő (a nem kívánt törlendő!)

Az adatlap 5 példányban töltendő ki

A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-)

Összesen

 

I.
n.év

II.
n.év

III.
n.év

IV.
n.év

Fejezetet irányító szerv

1 példány

időarányos

 

Állami Számvevőszék

1 példány

teljesítésarányos

 

Magyar Államkincstár

1 példány

egyéb:

 

Nemzetgazdasági Minisztérium

2 példány

 

* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.

3. melléklet a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelethez469

Az Áht. 109. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján megalkotott jogszabály tervezete megszerkesztésénél alkalmazandó kodifikációs szövegezési minta
1

Az Ávr. I. fejezete (1–1/D. §) a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

2

Az Ávr. 1/B. §-át megelőző alcím címe a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

3

Az Ávr. 1/B. §-a a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

4

Az Ávr. 1/C. §-át megelőző alcímet a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 29. § (2) bekezdés 2. pontja hatályon kívül helyezte. Az Ávr. 1/C. §-a a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

5

Az Ávr. 1/D. §-a a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

6

Az Ávr. 2. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 2. pontja hatályon kívül helyezte.

7

Az Ávr. 3. §-át megelőző alcím címe a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 30. § (2) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg.

8

Az Ávr. 3. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

9

Az Ávr. 3. § (2) bekezdését a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 29. § (2) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

10

Az Ávr. 3. §-a a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

11

Az Ávr. 4. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 29. § 1. pontja, a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

12

Az Ávr. 5. §-át megelőző alcím a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

13

Az Ávr. 5. §-a a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

14

Az Ávr. 5. § (1) bekezdés a) pontja a 20/2015. (II. 17.) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

15

Az Ávr. 5. § (2) bekezdése a 20/2015. (II. 17.) Korm. rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

16

Az Ávr. 6. §-át megelőző alcím a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

17

Az Ávr. 6. §-a a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

18

Az Ávr. 7. §-át megelőző alcím címe a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

19

Az Ávr. 7. §-a a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

20

Az Ávr. 7. § (2) bekezdését a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

21

Az Ávr. 8. §-át a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdés 2. pontja hatályon kívül helyezte.

22

Az Ávr. 9. §-át megelőző jogszabályi hivatkozást a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 4. pontja hatályon kívül helyezte.

23

Az Ávr. 9. § (1) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

24

Az Ávr. 9. § (2) bekezdését a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdés 3. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 8. § (2) bekezdése iktatta be.

25

Az Ávr. 9. § (3) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 8. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

26

Az Ávr. 9. § (4) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 5. pontja hatályon kívül helyezte, újonnana a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 8. § (3) bekezdése iktatta be.

27

Az Ávr. 9. § (5) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 8. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

28

Az Ávr. 9. § (5a) bekezdését a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 8. § (6) bekezdése iktatta be, szövege a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 188. § (6) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

29

Az Ávr. 9. § (8) bekezdése a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 188. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

30

Az Ávr. 9. § (9) bekezdését az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdés 3. pontja.

31

Az Ávr. 10. §-át a 20/2015. (II. 17.) Korm. rendelet 16. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

32

Az Ávr. 10/A. §-át a 20/2015. (II. 17.) Korm. rendelet 8. §-a iktatta be.

33

Az Ávr. 11. § (1) bekezdés b) pontja a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

34

Az Ávr. 11. § (1) bekezdés c) pontja a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

35

Az Ávr. 11. § (2) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

36

Az Ávr. 11. § (3) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

37

Az Ávr. 11. § (4) bekezdését a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdés 5. pontja hatályon kívül helyezte.

38

Az Ávr. 11. § (4a) bekezdését az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdés 5. pontja.

39

Az Ávr. 11. § (5) bekezdése a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 188. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

40

Az Ávr. 11. § (6) bekezdése a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 188. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

41

Az Ávr. 11. § (8) bekezdése a 20/2015. (II. 17.) Korm. rendelet 15. § a) pontja szerint módosított szöveg.

42

Az Ávr. 12. § a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

43

Az Ávr. 12. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 149/2014. (V. 6.) Korm. rendelet 2. §-a szerint módosított szöveg.

44

Az Ávr. 12. § (1) bekezdés b) pontja a 159/2014. (VI. 30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

45

Az Ávr. 12. § (1a) bekezdését a 159/2014. (VI. 30.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

46

Az Ávr. 12. § (2) bekezdése a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 26. §-ával megállapított, a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (1) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg.

47

Az Ávr. 12. § (3) bekezdése a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 26. §-ával megállapított szöveg.

49

Az Ávr. 13. § (1) bekezdés e) pontja a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (1) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

50

Az Ávr. 13. § (1) bekezdés i) pontja a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

52

Az Ávr. 13. § (2) bekezdés g) pontja a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 28. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

53

Az Ávr. 13. § (3) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 11. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

54

Az Ávr. 13. § (3a) bekezdését az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be, szövege a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

55

Az Ávr. 14. § (1) bekezdés e) pontja a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

56

Az Ávr. 14. § (5) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (1) bekezdés 4. pontja szerint módosított szöveg.

57

Az Ávr. 14/A. §-át megelőző alcím címe a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 28. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

58

Az Ávr. 14/A. §-át a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

59

Az Ávr. 15. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

60

Az Ávr. 15. § (4) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 7. pontja szerint módosított szöveg.

61

Az Ávr. 16. §-át megelőző jogszabályi hivatkozást a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 6. pontja hatályon kívül helyezte.

62

Az Ávr. 16. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 8. pontja szerint módosított szöveg.

64

Az Ávr. 16. § (1) bekezdés c) pontja a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

65

Az Ávr. 17. §-át megelőző jogszabályi hivatkozást a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 7. pontja hatályon kívül helyezte.

66

Az Ávr. 17. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 10. pontja, a 63. § (3) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg.

67

Az Ávr. 17. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

68

Az Ávr. 17. § (4) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 12. pontja szerint módosított szöveg.

69

Az Ávr. 18/A. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 10. §-a iktatta be, a megelőző alcímmel együtt hatályon kívül helyezte a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 29. § (2) bekezdés 3. pontja.

70

Az Ávr. 19. §-át és az azt megelőző alcímet a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdés 6. pontja hatályon kívül helyezte.

71

Az Ávr. 20. §-át és az azt megelőző alcímet a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdés 7. pontja hatályon kívül helyezte.

72

Az Ávr. 21. §-át és az azt megelőző alcímet a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdés 8. pontja hatályon kívül helyezte.

73

Az Ávr. 22. §-át és az azt megelőző alcímet a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdés 8. pontja hatályon kívül helyezte.

74

Az Ávr. 23. § (1) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

75

Az Ávr. 23. § (3) bekezdése a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 32. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

76

Az Ávr. 23. § (4) bekezdés c) pontja a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 8. pontja, a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 32. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

77

Az Ávr. 23/A. §-t megelőző alcímet a 224/2017. (VIII. 11.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

78

Az Ávr. 23/A. §-t a 224/2017. (VIII. 11.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

79

Az Ávr. 24. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

80

Az Ávr. 24. § (1) bekezdés a) pontja a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

81

Az Ávr. 24. § (1) bekezdés b) pontja a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

83

Az Ávr. 24. § (3)–(4) bekezdését a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdés 9. pontja hatályon kívül helyezte.

84

Az Ávr. 25. §-t a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdés 6. pontja hatályon kívül helyezte.

85

Az Ávr. 26. §-át a 260/2014. (X. 15.) Korm. rendelet 11. §-a hatályon kívül helyezte.

86

Az Ávr. 27. §-át megelőző alcím a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

87

Az Ávr. 27. § (2) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg.

88

Az Ávr. 29. §-a a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

89

Az Ávr. 30. §-át megelőző alcím a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

90

Az Ávr. 30. §-a a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

91

Az Ávr. 31. §-a a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 14. §-ával megállapított szöveg.

92

Az Ávr. 31/A. §-át megelőző alcímet a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 15. §-a iktatta be, szövege a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 28. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

93

Az Ávr. 31/A. §-át a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 15. §-a iktatta be.

94

Az Ávr. 32. §-a a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

95

Az Ávr. 33. §-a a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

96

Az Ávr. 33/A. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 14. §-a iktatta be, hatályát vesztette a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 15. §-a alapján.

97

Az Ávr. 33/B. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 15. §-a iktatta be, szövege a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 16. §-ával megállapított szöveg.

98

Az Ávr. 34. § (1) bekezdése a 64/2014. (III. 13.) Korm. rendelet 2. § a) pontja, a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

99

Az Ávr. 34. § (2) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

100

Az Ávr. 34. § (2) bekezdés b) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 16. §-ával megállapított, a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

101

Az Ávr. 34. § (2a) bekezdését a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdése iktatta be.

102

Az Ávr. 34. § (2b) bekezdését a 64/2014. (III. 13.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta, hatályon kívül helyezte a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdés 10. pontja.

103

Az Ávr. 34/A. §-át az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 8. §-a iktatta be, szövege a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 17. §-ával megállapított, a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

104

Az Ávr. 34/B. §-át a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

105

Az Ávr. 35. § (1) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

106

Az Ávr. 35. § (2) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

107

Az Ávr. 35. § (4) bekezdése a 20/2015. (II. 17.) Korm. rendelet 15. § b) pontja szerint módosított szöveg.

108

Az Ávr. 35. § (6) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

109

Az Ávr. 35. § (9) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

110

Az Ávr. 35. § (10) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

111

Az Ávr. 36. §-a a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 18. §-ával megállapított szöveg.

113

Az Ávr. 36. § (2) bekezdés a) pontja a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 28. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

114

Az Ávr. 37. § (2) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

115

Az Ávr. 38. §-át megelőző alcím a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 19. §- ával megállapított szöveg.

116

Az Ávr. 38. §-a a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 19. §- ával megállapított szöveg.

117

Az Ávr. 39. §-a a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 19. §- ával megállapított szöveg.

118

Az Ávr. 40. §-a a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 19. §- ával megállapított szöveg.

119

Az Ávr. 41. §-a a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 19. §- ával megállapított szöveg.

120

Az Ávr. 42. § előtti alcím címe a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

121

Az Ávr. 43. §-a a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 18. §-ával megállapított szöveg.

122

Az Ávr. 43. § (1) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

123

Az Ávr. 43. § (2) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 20. pontja szerint módosított szöveg.

124

Az Ávr. 43. § (3) bekezdése a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

125

Az Ávr. 43. § (4) bekezdését a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 29. § (2) bekezdés 4. pontja hatályon kívül helyezte.

126

Az Ávr. 43. § (5) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 22. pontja szerint módosított szöveg.

127

Az Ávr. 43/A. §-át az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 9. §-a iktatta be.

128

Az Ávr. 43/A. § (1) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 6. pontja szerint módosított szöveg.

129

Az Ávr. 43/A. § (3) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 19. §-a iktatta be, szövege a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 23. pontja szerint módosított szöveg.

130

Az Ávr. 45. § (1) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

131

Az Ávr. 46. § (3) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 7. pontja szerint módosított szöveg.

132

Az Ávr. 48. § (2) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

133

Az Ávr. 48. § (2) bekezdés a) pontja a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 24. pontja szerint módosított szöveg.

134

Az Ávr. 49. § a) pontja a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

135

Az Ávr. 50. § (1a) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 21. §-a iktatta be, szövege a 23/2014. (II. 6.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

136

Az Ávr. 50. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 24. pontja, a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 26. pontja szerint módosított szöveg.

137

Az Ávr. 50. § (2) bekezdés c) pontja a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 27. pontja szerint módosított szöveg.

138

Az Ávr. 51. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 22. §-ával megállapított, a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 28. pontja szerint módosított szöveg.

139

Az Ávr. 51. § (1a) bekezdését a 82/2015. (III. 31.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

140

Az Ávr. 52. § (1) bekezdése a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 188. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

141

Az Ávr. 52. § (2) bekezdése a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 188. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

142

Az Ávr. 52. § (2) bekezdés a) pontja a 145/2015. (VI. 12.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

143

Az Ávr. 52. § (3) bekezdését a 145/2015. (VI. 12.) Korm. rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte.

144

Az Ávr. 52. § (4) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

145

Az Ávr. 52. § (5) bekezdése a 20/2015. (II. 17.) Korm. rendelet 15. § c) pontja szerint módosított szöveg.

146

Az Ávr. 52. § (6a) bekezdését a 14/2013. (I. 25.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 27. §-ával megállapított szöveg.

147

Az Ávr. 52. § (7a) bekezdését a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdése iktatta be.

148

Az Ávr. 52. § (8) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

149

Az Ávr. 53. § (1) bekezdés b) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 26. pontja, a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 29. pontja szerint módosított szöveg.

150

Az Ávr. 53/A. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 23. §-a iktatta be.

151

Az Ávr. 54. § (1) bekezdését az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 29. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

152

Az Ávr. 54. § (2) bekezdése az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 27. §-a szerint módosított szöveg.

153

Az Ávr. 54. § (3) bekezdése az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 27. §-a szerint módosított szöveg.

154

Az Ávr. 54. § (5) bekezdése a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 30. § (2) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

155

Az Ávr. 55. § (2) bekezdés b) pontja a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 32. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

156

Az Ávr. 55. § (2) bekezdés c) pontja a 20/2015. (II. 17.) Korm. rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

157

Az Ávr. 55. § (2) bekezdés d) pontját a 20/2015. (II. 17.) Korm. rendelet 16. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

158

Az Ávr. 55. § (2) bekezdés e) pontja az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 27. §-a, a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

159

Az Ávr. 55. § (2) bekezdés f) pontja az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

160

Az Ávr. 55. § (2) bekezdés g) pontja az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított, a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 30. pontja szerint módosított szöveg.

161

Az Ávr. 55. § (2) bekezdés i) pontja az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 10. § (2) bekezdésével megállapított és a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

162

Az Ávr. 55. § (2) bekezdés j) pontja a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

163

Az Ávr. 55. § (3) bekezdése a 159/2014. (VI. 30.) Korm. rendelet 7. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

165

Az Ávr. 56. § (2) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

166

Az Ávr. 56. § (3) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 4. pontja szerint módosított szöveg.

167

Az Ávr. 56. § (4) bekezdését a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdés 7. pontja hatályon kívül helyezte.

168

Az Ávr. 56. § (5) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 32. pontja szerint módosított szöveg.

170

Az Ávr. 57. § (4) bekezdése az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 29. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

171

Az Ávr. 59. § (3) bekezdés e) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdésével megállapított, a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (1) bekezdés 7. pontja szerint módosított szöveg.

174

Az Ávr. 59. § (5) bekezdés c) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 24. § (3) bekezdésével megállapított, a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 35. pontja szerint módosított szöveg.

175

Az Ávr. 59. § (6) bekezdését a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdés 13. pontja hatályon kívül helyezte.

176

Az Ávr. 60. § (2) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (1) bekezdés 8. pontja szerint módosított szöveg.

177

Az Ávr. 61. §-a a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

178

Az Ávr. 61/A. §-át a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be.

179

Az Ávr. 61/B. §-át a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be.

180

Az Ávr. 61/C. §-át a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be.

181

Az Ávr. 62. §-át megelőző alcím a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 24. §-ával megállapított szöveg.

182

Az Ávr. 62. §-a a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 24. §-ával megállapított szöveg.

183

Az Ávr. 62/A. §-t a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 24. §-a iktatta be.

184

Az Ávr. 62/B. §-t a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 24. §-a iktatta be.

185

Az Ávr. 62/C. §-t a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 24. §-a iktatta be.

186

Az Ávr. 62/D. §-t a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 24. §-a iktatta be.

187

Az Ávr. 62/E. §-t a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 24. §-a iktatta be.

188

Az Ávr. 62/F. §-t a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 24. §-a iktatta be.

189

Az Ávr. 62/G. §-t a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 24. §-a iktatta be.

190

Az Ávr. 62/H. §-t a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 24. §-a iktatta be.

191

Az Ávr. 62/I. §-t a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 24. §-a iktatta be.

192

Az Ávr. 64. § (2)–(3) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 9. pontja hatályon kívül helyezte.

193

Az Ávr. 65. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 10. pontja hatályon kívül helyezte.

194

Az Ávr. VI. fejezete (66–102/D. §) a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 25. §-ával megállapított szöveg.

195

Az Ávr. 65/A. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 25. §-a iktatta be, hatályát vesztette a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 25. §-a alapján.

196

Az Ávr. 66. § (2) bekezdés 17a. pontját a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

197

Az Ávr. 72. § (1) bekezdése a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 28. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

198

Az Ávr. 72. § (1a) bekezdését a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 8. §-a iktatta be.

199

Az Ávr. 74. § (1) bekezdése a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 28. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

200

Az Ávr. 75. § (3a) bekezdését a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 9. §-a iktatta be.

201

Az Ávr. 75. § (6a) bekezdését a 82/2015. (III. 31.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

202

Az Ávr. 76. § (1) bekezdés a) pontja a 20/2015. (II. 17.) Korm. rendelet 15. § d) pontja szerint módosított szöveg.

203

Az Ávr. 77. § (1a) bekezdését a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 10. §-a iktatta be.

204

Az Ávr. 78. § (2) bekezdés b) pontja a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

205

Az Ávr. 78. § (3) bekezdését a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 11. § (2) bekezdése iktatta be.

206

Az Ávr. 87. §-a a 82/2015. (III. 31.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

207

Az Ávr. 87. § (2) bekezdése a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 29. § (1) bekezdés 1. pontja szerint módosított szöveg.

208

Az Ávr. 88. § (2) bekezdése a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

209

Az Ávr. 90. §-át megelőző alcím címet a 465/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet 25. § (2) bekezdés 8. pontja hatályon kívül helyezte.

210

Az Ávr. 91/A. §-át megelőző alcímet a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 13. §-a iktatta be.

211

Az Ávr. 91/A. §-át a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 13. §-a iktatta be.

212

Az Ávr. 97. § (4) bekezdése a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 14. §-ával megállapított szöveg.

213

Az Ávr. 97. § (5) bekezdését a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 14. §-a iktatta be.

214

Az Ávr. 101. §-a a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 28. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

215

Az Ávr. 102/D. § (1) bekezdése a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 28. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

216

Az Ávr. 102/D. § (5) bekezdés nyitó szövegrésze a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 28. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

217

Az Ávr. 102/D. § (5a) bekezdését a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 15. §-a iktatta be.

218

Az Ávr. 102/D. § (6) bekezdése a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 28. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

219

Az Ávr. VII. fejezete (103–115. §) a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 26. §-ával megállapított szöveg.

220

Az Ávr. 105/A. §-a a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 16. §-ával megállapított szöveg.

221

Az Ávr. 105/B. §-át a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 17. §-a iktatta be.

222

Az Ávr. 106. § (3) bekezdése a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 28. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

223

Az Ávr. 106. § (4) bekezdését a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 18. §-a iktatta be.

224

Az Ávr. 109. § (4) bekezdés f) pontja a 20/2015. (II. 17.) Korm. rendelet 15. § e) pontja szerint módosított szöveg.

225

Az Ávr. 109. § (4) bekezdés g) pontját a 20/2015. (II. 17.) Korm. rendelet 11. §-a iktatta be.

226

Az Ávr. 109. § (5) bekezdése a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 28. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

227

Az Ávr. 109/A. §-át a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 19. §-a iktatta be.

228

Az Ávr. 109/B. §-át a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 19. §-a iktatta be.

229

Az Ávr. 109/C. §-át a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 19. §-a iktatta be.

230

Az Ávr. 109/D. §-át a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 19. §-a iktatta be.

231

Az Ávr. 110. § (1) bekezdése a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 28. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

232

Az Ávr. 111. § a) pontja a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 28. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

233

Az Ávr. 111. § d) pontja a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 28. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

234

Az Ávr. 111. § f) pontját a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 20. §-a iktatta be.

235

Az Ávr. 111. § g) pontját a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 20. §-a iktatta be.

236

Az Ávr. 111. § h) pontját a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 20. §-a iktatta be.

237

Az Ávr. 112. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 29. § (1) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

238

Az Ávr. 113. § (1) b) pontja a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 28. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

239

Az Ávr. 113. § (5) bekezdését a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 21. §-a iktatta be.

240

Az Ávr. 114. § b) pontja a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

241

Az Ávr. 114. § c) pontját a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdése iktatta be.

242

Az Ávr. 115/A. §-át megelőző alcímet a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 27. §-a iktatta be, szövege a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 28. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

243

Az Ávr. 115/A. §-át a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 27. §-a iktatta be.

244

Az Ávr. 115/B. §-át a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 27. §-a iktatta be.

245

Az Ávr. 115/B. § (2) bekezdése a 20/2015. (II. 17.) Korm. rendelet 15. § f) pontja és 16. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

246

Az Ávr. 115/B. § (3) bekezdése a 20/2015. (II. 17.) Korm. rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

247

Az Ávr. 115/B. § (5) bekezdése a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 28. § 20. pontja szerint módosított szöveg.

248

Az Ávr. 115/C. §-át a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 27. §-a iktatta be.

249

Az Ávr. 115/D. §-át a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 27. §-a iktatta be, szövege a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 23. §-ával megállapított szöveg.

250

Az Ávr. 115/E. §-át a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 27. §-a iktatta be.

251

Az Ávr. 115/F. §-át a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 27. §-a iktatta be.

252

Az Ávr. 115/F. § (6) bekezdése a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 28. § 21. pontja szerint módosított szöveg.

253

Az Ávr. 116. §-a a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

254

Az Ávr. 116. § (2) bekezdés a) pontja a 159/2014. (VI. 30.) Korm. rendelet 7. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

255

Az Ávr. 116. § (2) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

256

Az Ávr. 116. § (5) bekezdés nyitó szövegrésze a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

257

Az Ávr. 116. § (5) bekezdés a) pontja a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 37. pontja szerint módosított szöveg.

258

Az Ávr. 116. § (5) bekezdés b) pontja a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 37. pontja szerint módosított szöveg.

259

Az Ávr. 117. §-a a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

260

Az Ávr. 117. § (1) bekezdés d) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

261

Az Ávr. 118. §-a a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

263

Az Ávr. [Az Áht. 74. § (1) bekezdéséhez] alcímet (120. §-t) a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdés 12. pontja hatályon kívül helyezte.

264

Az Ávr. [Az Áht. 74. § (2) és (3) bekezdéséhez] alcímet (121. §-t) a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdés 13. pontja hatályon kívül helyezte.

265

Az Ávr. 122. § (1) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 28. §-ával megállapított szöveg.

266

Az Ávr. 122. § (2) bekezdése a 20/2015. (II. 17.) Korm. rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

267

Az Ávr. 122/A. §-át megelőző alcím a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 29. §-ával megállapított szöveg.

268

Az Ávr. 122/A. §-át a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 29. §-a iktatta be.

269

Az Ávr. 123. §-a a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 29. §-ával megállapított szöveg.

271

Az Ávr. 124/A. §-t a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 30. §-a iktatta be.

272

Az Ávr. 125. § (1) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 33. §-ával megállapított szöveg.

273

Az Ávr. 125. § (2) bekezdés b) pontja a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 31. pontja szerint módosított szöveg.

274

Az Ávr. 125. § (5) bekezdése a 352/2012. (XII. 13.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

275

Az Ávr. 125. § (6) bekezdését a 352/2012. (XII. 13.) Korm. rendelet 5. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

276

Az Ávr. 125. § (7) bekezdése a 352/2012. (XII. 13.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított, a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 188. § (6) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

277

Az Ávr. 126. § (2) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 45. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

278

Az Ávr. 126. § (2a) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 23/2014. (II. 6.) Korm. rendelet 5. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

279

Az Ávr. 126. § (6) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 16. pontja szerint módosított szöveg.

280

Az Ávr. 127. § a) pontja a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 39. pontja szerint módosított szöveg.

281

Az Ávr. 127. § b) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 46. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

282

Az Ávr. 128. §-t megelőző alcím a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 38. pontja szerint módosított szöveg.

283

Az Ávr. 128. § (2) bekezdés záró szövegrésze a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 40. pontja szerint módosított szöveg.

285

Az Ávr. 128. § (5)–(9) bekezdését a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdés 15. pontja hatályon kívül helyezte.

286

Az Ávr. 128. § (10) bekezdése a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 28. § 22. pontja szerint módosított szöveg.

287

Az Ávr. 129. § (3) bekezdését az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 29. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

288

Az Ávr. 131. §-a a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 41. pontja szerint módosított szöveg.

289

Az Ávr. 132. §-t megelőző alcím címet a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdés 16. pontja hatályon kívül helyezte.

290

Az Ávr. 132. § (1a) bekezdését az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 11. §-a iktatta be.

291

Az Ávr. 133. § (2) bekezdése a 20/2015. (II. 17.) Korm. rendelet 15. § g) pontja szerint módosított szöveg.

292

Az Ávr. 134. § nyitó szövegrésze a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 42. pontja szerint módosított szöveg.

293

Az Ávr. 135. § (2) bekezdése a 159/2014. (VI. 30.) Korm. rendelet 7. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

294

Az Ávr. 138. § (1) bekezdése az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

295

Az Ávr. 138. § (3) bekezdése az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 12. § (2) bekezdésével megállapított, a 23/2014. (II. 6.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdés 3. pontja szerint módosított szöveg.

296

Az Ávr. 139. § (1a) bekezdését a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 31. §-a iktatta be.

297

Az Ávr. 139. § (1b) bekezdését a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 31. §-a iktatta be.

298

Az Ávr. 139. § (2) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 43. pontja szerint módosított szöveg.

299

Az Ávr. 139. § (3) bekezdését a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdés 17. pontja hatályon kívül helyezte.

300

Az Ávr. 139. § (4) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 44. pontja szerint módosított szöveg.

301

Az Ávr. 140. § (2) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 47. §-ával megállapított szöveg.

302

Az Ávr. 140. § (2) bekezdés c) pontja a 20/2015. (II. 17.) Korm. rendelet 15. § h) pontja szerint módosított szöveg.

304

Az Ávr. 140. § (4) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 40. pontja szerint módosított szöveg.

306

Az Ávr. 140. § (6) bekezdés nyitó szövegrésze a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 45. pontja szerint módosított szöveg.

307

Az Ávr. 140. § (6) bekezdés a) pontja a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 34. pontja, a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 12. pontja szerint módosított szöveg.

308

Az Ávr. 140. § (6) bekezdés b) pontja az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdésével megállapított, a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 46. pontja szerint módosított szöveg.

309

Az Ávr. 140. § (7) bekezdése a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

310

Az Ávr. 140. § (7) bekezdés a) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 12. pontja, a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 47. pontja szerint módosított szöveg.

311

Az Ávr. 140. § (7) bekezdés b) pontja a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 48. pontja szerint módosított szöveg.

312

Az Ávr. 140. § (7) bekezdés c) pontja a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 49. pontja szerint módosított szöveg.

313

Az Ávr. 140. § (7) bekezdés d) pontja a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 49. pontja szerint módosított szöveg.

316

Az Ávr. 140. § (10) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 34. § (2) bekezdésével megállapított, a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 11. pontja szerint módosított szöveg.

318

Az Ávr. 142. § (1) bekezdése a 304/2012. (X. 27.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított, a 153/2014. (VI. 18.) Korm. rendelet 5. § a) pontja szerint módosított szöveg.

319

Az Ávr. 142. § (2) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 21. pontja szerint módosított szöveg.

320

Az Ávr. 142. § (3) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 35. §-ával megállapított, a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 10. pontja szerint módosított szöveg.

323

Az Ávr. „[Az Áht. 83/A. §-ához]” alcímét (Ávr. 144/A. §) a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 22. §-a iktatta be.

325

Az Ávr. 144/A. § (3) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (2) bekezdés 6. pontja szerint módosított szöveg.

326

Az Ávr. 144/A. § (4) bekezdését a 20/2015. (II. 17.) Korm. rendelet 16. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

327

Az Ávr. 144/A. § (9) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 48. §-a iktatta be.

328

Az Ávr. 144/A. § (10) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 48. §-a iktatta be.

330

Az Ávr. 145. § (3) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 32. §-ával megállapított szöveg.

331

Az Ávr. 145. § (3) bekezdés a) pontja a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 28. § 24. pontja szerint módosított szöveg.

332

Az Ávr. 145. § (4) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 32. §-ával megállapított szöveg.

333

Az Ávr. 145. § (4) bekezdés f) pontja a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 28. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

334

Az Ávr. 145. § (5) bekezdés nyitó szövegrésze a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 20. pontja, a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 53. pontja szerint módosított szöveg.

335

Az Ávr. 145. § (5) bekezdés e) pontja a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 20. pontja, a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 53. pontja szerint módosított szöveg.

336

Az Ávr. 145. § (6) bekezdése a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 20. pontja, a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 53. pontja szerint módosított szöveg.

337

Az Ávr. 145. § (7) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 54. pontja szerint módosított szöveg.

338

Az Ávr. 145. § (8) bekezdése a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 32. § 19. pontja, a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 55. pontja szerint módosított szöveg.

339

Az Ávr. 145. § (9) bekezdése a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 32. § 18. pontja, a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 56. pontja szerint módosított szöveg.

340

Az Ávr. 145. § (10) bekezdését a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 23. §-a iktatta be, szövege a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 57. pontja szerint módosított szöveg.

341

Az Ávr. 145. § (11) bekezdését a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 23. §-a iktatta be, szövege a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 57. pontja szerint módosított szöveg.

342

Az Ávr. 146. § (1) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 24. pontja szerint módosított szöveg.

343

Az Ávr. 146. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 25. pontja szerint módosított szöveg.

344

Az Ávr. 146. § (2) bbekezdés a) pontja a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 58. pontja szerint módosított szöveg.

345

Az Ávr. 147. § (1) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 33. §-ával megállapított szöveg.

346

Az Ávr. 147. § (2) bekezdését a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdés 18. pontja hatályon kívül helyezte.

348

Az Ávr. 147. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 27. pontja szerint módosított szöveg.

349

Az Ávr. 147. § (4) bekezdés c) pontja a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 60. pontja szerint módosított szöveg.

350

Az Ávr. 147/A. §-át az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 16. §-a iktatta be.

351

Az Ávr. 147/A. § (1) bekezdése a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdés 28. pontja szerint módosított szöveg.

352

Az Ávr. 148. § (3) bekezdése a 159/2014. (VI. 30.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

353

Az Ávr. 148. § (3) bekezdés f) pontja a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 61. pontja szerint módosított szöveg.

354

Az Ávr. 148. § (3) bekezdés i) pontja a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 62. pontja szerint módosított szöveg.

355

Az Ávr. 149. § (2) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 20. pontja hatályon kívül helyezte.

356

Az Ávr. 150. §-a a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 50. §-ával megállapított szöveg.

357

Az Ávr. 150. § (1) bekezdés a) pontja a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 63. pontja szerint módosított szöveg.

358

Az Ávr. 150. § (1) bekezdés d) pontja a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 63. pontja szerint módosított szöveg.

359

Az Ávr. 150. § (1) bekezdés f) pontját a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 29. § (2) bekezdés 5. pontja hatályon kívül helyezte.

360

Az Ávr. 150. § (1) bekezdés g) pontja a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 64. pontja szerint módosított szöveg.

361

Az Ávr. 151. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 41. pontja szerint módosított szöveg.

362

Az Ávr. 151. § (1) bekezdés c) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 42. pontja szerint módosított szöveg.

363

Az Ávr. 151. § (1) bekezdés d) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 43. pontja szerint módosított szöveg.

364

Az Ávr. 151. § (2) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 44. pontja szerint módosított szöveg.

365

Az Ávr. 151. § (3) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 51. §-ával megállapított szöveg.

366

Az Ávr. 151. § (4) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 44. pontja szerint módosított szöveg.

367

Az Ávr. 152. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 45. pontja szerint módosított szöveg.

368

Az Ávr. 152. § (2) bekezdés a) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 46. pontja szerint módosított szöveg.

369

Az Ávr. 152. § (2) bekezdés b) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 47. pontja szerint módosított szöveg.

370

Az Ávr. 152. § (2) bekezdés c) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 48. pontja szerint módosított szöveg.

371

Az Ávr. 152. § (5) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 49. pontja szerint módosított szöveg.

372

Az Ávr. 153. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 52. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

373

Az Ávr. 153. § (2) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 52. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

374

Az Ávr. 153. § (2a) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 52. § (2) bekezdése iktatta be.

375

Az Ávr. 153. § (3) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 50. pontja szerint módosított szöveg.

376

Az Ávr. 153. § (4) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 51. pontja szerint módosított szöveg.

377

Az Ávr. 154. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 53. §-ával megállapított szöveg.

378

Az Ávr. 154. § (2) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 52. pontja szerint módosított szöveg.

379

Az Ávr. 155. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 53. pontja szerint módosított szöveg.

380

Az Ávr. 155. § (2) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 54. pontja szerint módosított szöveg.

381

Az Ávr. 155. § (3) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 21. pontja hatályon kívül helyezte.

382

Az Ávr. 156. §-át megelőző alcíme a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 66. pontja szerint módosított szöveg.

383

Az Ávr.156. § (2) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 34. §-ával megállapított szöveg.

384

Az Ávr. 156. § (4) bekezdését a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 54. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 67. pontja szerint módosított szöveg.

385

Az Ávr. 157. §-a a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 35. §-ával megállapított szöveg.

386

Az Ávr. 158. § nyitó szövegrésze a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 18. pontja szerint módosított szöveg.

387

Az Ávr. 159. §-át a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdés 19. pontja hatályon kívül helyezte.

388

Az Ávr. 160. §-a a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 56. §-ával megállapított szöveg.

389

Az Ávr. 161. § (2) bekezdése a 20/2015. (II. 17.) Korm. rendelet 15. § i) pontja szerint módosított szöveg.

390

Az Ávr. 163. § (1) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 55. pontja szerint módosított szöveg.

391

Az Ávr. 163. § (4) bekezdése a 221/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 626. §-ával megállapított, a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 28. § 26. pontja szerint módosított szöveg.

392

Az Ávr. 164. § (1) bekezdése a 153/2014. (VI. 18.) Korm. rendelet 5. § e) pontja szerint módosított szöveg.

393

Az Ávr. 165. § (1) bekezdés a) pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 56. pontja szerint módosított szöveg.

394

Az Ávr. 165. § (1) bekezdés b) pontja a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 39. § 40. pontja szerint módosított szöveg.

395

Az Ávr. 167. § (2) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 19. pontja szerint módosított szöveg.

396

Az Ávr. 167. § (5) bekezdését a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 36. §-a iktatta be.

397

Az Ávr. „[Az Áht. 104–105. §-ához]” alcímét (Ávr. 167/A–167/L. §) a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 25. §-a iktatta be, szövege a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 68. pontja szerint módosított szöveg.

398

Az Ávr. 167/A. § (1) bekezdés 4. pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 62. § (1) bekezdés 57. pontjával megállapított szöveg.

399

Az Ávr. 167/A. § (3) bekezdés a) pont 6–7. alpontját a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (1) bekezdés 22. pontja hatályon kívül helyezte.

400

Az Ávr. 167/A. § (3) bekezdés a) pont 8. alpontja a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 69. pontja szerint módosított szöveg.

401

Az Ávr. 167/A. § (4) bekezdés 14. alpontja a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 70. pontja szerint módosított szöveg.

402

Az Ávr. 167/B. § (1) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 37. §-ával megállapított szöveg.

403

Az Ávr. 167/C. §-a a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 38. §-ával megállapított szöveg.

404

Az Ávr. 167/C. § (3) bekezdés d) pontja a 20/2015. (II. 17.) Korm. rendelet 15. § j) pontja szerint módosított szöveg.

405

Az Ávr. 167/C. § (5a) bekezdését a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 24. §-a iktatta be.

406

Az Ávr. 167/C. § (5b) bekezdését a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 24. §-a iktatta be.

407

Az Ávr. 167/D. §-át a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdés 20. pontja hatályon kívül helyezte.

408

Az Ávr. 167/E. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 71. pontja szerint módosított szöveg.

409

Az Ávr. 167/E. § (1) bekezdés 1. pontja a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 72. pontja szerint módosított szöveg.

410

Az Ávr. 167/E. § (1) bekezdés 2. pont b) alpontja a 159/2014. (VI. 30.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

411

Az Ávr. 167/E. § (1) bekezdés 7. pontja a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 20. pontja szerint módosított szöveg.

412

Az Ávr. 167/E. § (2) bekezdés a) pontja a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 73. pontja szerint módosított szöveg.

413

Az Ávr. 167/E. § (4) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 74. pontja szerint módosított szöveg.

414

Az Ávr. 167/F. §-át a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdés 21. pontja hatályon kívül helyezte.

415

Az Ávr. 167/G. § (3) bekezdését a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 39. §-a iktatta be.

416

Az Ávr. 167/H. §-át a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdés 22. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 25. §-a iktatta be.

417

Az Ávr. 167/J. §-a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 26. §-ával megállapított szöveg.

418

Az Ávr. 167/K. § (4) bekezdése a 20/2015. (II. 17.) Korm. rendelet 15. § k) pontja szerint módosított szöveg.

419

Az Ávr. 167/A. §-át megelőző alcímet az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 17. §-a iktatta be.

420

Az Ávr. 167/A. §-át az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 17. §-a iktatta be, megjelölését 167/M. §-ra változtatta és szövegét megállapította a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 26. §-a. Az Ávr. 167/M. § (1) bekezdése a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § 75. pontja szerint módosított szöveg.

421

Az Ávr. 168. §-t újonnan a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 40. §-a iktatta be.

422

Az Ávr. 169. §-át megelőző alcím a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 41. §-ával megállapított szöveg.

423

Az Ávr. 169. §-a a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 41. §-ával megállapított szöveg.

424

Az Ávr. 169. § (1) bekezdése a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 188. § (6) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

425

Az Ávr. 169. § (2) bekezdése a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 188. § (6) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

426

Az Ávr. 169. § (3) bekezdése a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 188. § (6) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

427

Az Ávr. 170. §-a a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 41. §-ával megállapított szöveg.

428

Az Ávr. 170. § (1) bekezdés a) pontja a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 188. § (6) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

429

Az Ávr. 170. § (2) bekezdése a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 188. § (6) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

430

Az Ávr. 170. § (4) bekezdése a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 28. § 27. pontja szerint módosított szöveg.

431

Az Ávr. 170. § (6) bekezdése a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 188. § (7) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

432

Az Ávr. 170. § (8) bekezdése a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 188. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

433

Az Ávr. 170. § (10) bekezdése a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 188. § (7) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

434

Az Ávr. 171. §-a a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 41. §-ával megállapított szöveg.

435

Az Ávr. 171. § (2) bekezdését a 20/2015. (II. 17.) Korm. rendelet 16. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

436

Az Ávr. 171. § (3) bekezdése a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 188. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

437

Az Ávr. 172. §-át az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 29. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

438

Az Ávr. 173. § (1) bekezdése a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 28. § 28. pontja szerint módosított szöveg.

439

Az Ávr. 173. § (2) bekezdéét a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdés 23. pontja hatályon kívül helyezte.

440

Az Ávr. 173. § (3) bekezdését a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdés 23. pontja hatályon kívül helyezte.

441

Az Ávr. 174. §-t az 56/2012. (III. 30.) Korm. rendelet 29. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

442

Az Ávr. 176. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 413/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 37. §-a iktatta be.

443

Az Ávr. 176. § (1a) bekezdését a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 30. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 29. § (2) bekezdés 6. pontja.

444

Az Ávr. 176. § (1b) bekezdését a 149/2014. (V. 6.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

445

Az Ávr. 176. § (1c) bekezdését a 159/2014. (VI. 30.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 175/2015. (VII. 7.) Korm. rendelet 29. § (2) bekezdés 6. pontja.

446

Az Ávr. 176. § (2)–(5) bekezdéét a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdés 24. pontja hatályon kívül helyezte.

447

Az Ávr. 176. § (7) bekezdése a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 63. § (3) bekezdés 21. pontja szerint módosított szöveg.

448

Az Ávr. 176. § (8) bekezdését a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 30. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdés 24. pontja.

449

Az Ávr. 176. § (9) bekezdését a 74/2013. (III. 11.) Korm. rendelet 30. § (2) bekezdése iktatta be.

450

A hatálybalépés időpontja 2013. március 12.

451

Az Ávr. 176. § (10) bekezdését a 242/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

452

A hatálybalépés napja: 2013. július 1.

454

Az Ávr. 177. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 307/2013. (VIII. 14.) Korm. rendelet 27. §-a iktatta be, újból hatályon kívül helyezte a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdés 25. pontja.

455

Az Ávr. 178. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 60. § (1) bekezdése iktatta be.

456

A hatálybalépés időpontja 2013. december 30.

457

Az Ávr. 179. §-át a 497/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet 60. § (1) bekezdése iktatta be.

458

Az Ávr. 179. § (1) bekezdése a 153/2014. (VI. 18.) Korm. rendelet 5. § f) pontja szerint módosított szöveg.

459

Az Ávr. 179. § (3) bekezdését a 23/2014. (II. 6.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

461

Az Ávr. 181/A. §-t a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 42. §-a iktatta be.

462

Az Ávr. 181/A. § (2) bekezdése a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 188. § (6) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg.

466

Az Ávr. 1. melléklete a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 43. § 1. pontjával megállapított szöveg.

467

Az Ávr. 1. melléklet 31. pontja a 20/2015. (II. 17.) Korm. rendelet 15. § l) pontja szerint módosított szöveg.

468

Az Ávr. 2. melléklete a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 43. § 2. pontjával megállapított szöveg.

469

Az Ávr. 3. melléklete a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 43. § 3. pontjával megállapított szöveg.

470

Az Ávr. 4. melléklete a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 43. § 4. pontjával megállapított szöveg.

471

Az Ávr. 5. melléklete a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 43. § 5. pontjával megállapított szöveg.

472

Az Ávr. 6. melléklete a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 43. § 6. pontjával megállapított, a 20/2015. (II. 17.) Korm. rendelet 14. §-a és 15. § m) pontja szerint módosított szöveg.

473

Az Ávr. 7–8. mellékletét a 397/2014. (XII. 31.) Korm. rendelet 45. § (2) bekezdés 28–29. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére