• Tartalom

49/2011. (XI. 25.) NFM utasítás

49/2011. (XI. 25.) NFM utasítás

a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéssel kapcsolatos fejezeti kezelésű előirányzatai tervezésének és felhasználásának szabályairól1

2011.11.27.

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 49. § (5) bekezdés p) pontja és 100/J. § (2) bekezdése alapján, a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény 1. számú melléklet XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet közlekedéssel kapcsolatos fejezeti kezelésű előirányzatai tervezésének és felhasználásának részletes eljárásrendjét, a közlekedési hálózat finanszírozási célokat szolgáló egyes fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának szabályozásáról, valamint az országos közúthálózattal összefüggő feladatok ellátásáról szóló 40/2011. (VIII. 3.) NFM rendelet rendelkezéseire figyelemmel – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § b) pontjában megállapított feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – az alábbiak szerint szabályozom:

I. RÉSZ

Általános rendelkezések

1. § (1) Jelen utasítás hatálya a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény (a továbbiakban: Kötv.) 1. számú mellékletének XVII. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: NFM) következő fejezeti kezelésű előirányzataira (a továbbiakban együtt előirányzatok) terjed ki:

a) Útpénztár (16. cím, 05. alcím, 02. jogcímcsoport);

b) Gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése (16. cím, 05. alcím, 01. jogcímcsoport);

c) Határkikötők működtetése (16. cím, 05. alcím, 16. jogcímcsoport).

(2) Az előirányzatok kizárólag a Kötv.-ben meghatározott célra használhatók fel.

(3) Az előirányzatok cél szerinti, hatékony és szabályos felhasználásáért, azok kezelésével összefüggő, jelen utasításban meghatározott feladatok ellátásáért az előirányzatoknak a közlekedési hálózat finanszírozási célokat szolgáló egyes fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának szabályozásáról, valamint az országos közúthálózattal összefüggő feladatok ellátásáról szóló 40/2011. (VIII. 3.) NFM rendeletben (a továbbiakban: Rendelet) kijelölt kezelő szervezetek felelősek. A fejezetet irányító szerv és vezetőjének hatáskörébe tartozó jogkörök – az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) 243. § (1) bekezdése szerinti – átruházásáról a fejezetet irányító szerv és annak vezetője hatáskörébe utalt jogok gyakorlásáról szóló miniszteri utasítás rendelkezik.

(4) Az előirányzatokkal való gazdálkodási feladatok ellátása során biztosítani kell a számviteli alapelvek érvényesülését, a gazdálkodás átláthatóságát, a költséghatékony és racionális forrásfelhasználást, a célok és támogatások, valamint a gazdálkodás jogszabályokkal való összhangját.

(5) A kincstári számlavezetés és finanszírozás, a feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzatok felhasználása, valamint egyes államháztartási adatszolgáltatások rendjéről szóló 46/2009. (XII. 30.) PM rendelet (a továbbiakban: PM rendelet) 15. §-a alapján az Útpénztár előirányzat (a továbbiakban: Útpénztár) és a Határkikötők működtetése előirányzat (a továbbiakban: Határkikötők előirányzat) pénzügyi műveleteinek lebonyolítására az NFM által nyitott és a Magyar Államkincstárnál (a továbbiakban: Kincstár) vezetett NFM Útpénztár előirányzat-felhasználási keretszámla (száma: 10032000-00290737-51000008), a Gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése fejezeti kezelésű előirányzat (a továbbiakban: Gyorsforgalmi előirányzat) esetében az NFM fejezeti feladatfinanszírozási előirányzat-felhasználási keretszámla (száma:10032000-00290737-50050000) szolgál. Az NFM – az NFM Útpénztár előirányzat-felhasználási keretszámla kivételével – az előirányzatokhoz kapcsolódó, a Kincstár által felszámított számlavezetési és egyéb díjak fedezetét a fejezet által biztosított forrásból az NFM Igazgatás terhére finanszírozza. Az NFM Útpénztár előirányzat-felhasználási keretszámlához kapcsolódó, a Kincstár által felszámított számlavezetési és egyéb díjak fedezetét az Útpénztár terhére kell biztosítani.

(6) Az előirányzatok működtetése, könyvvezetése, pénzügyi, számviteli feladatainak ellátása során a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (a továbbiakban: KKK) intézményi működésétől való számviteli/elszámolási függetlenséget, elkülönítést szabályozott, áttekinthető módon szükséges biztosítani.

(7) A Gyorsforgalmi előirányzat az összehangolás szabályai alá tartozik, így a KKK az Ámr. vonatkozó szabályai szerint köteles az azonos célú felhasználásra figyelemmel szükséges intézkedéseket megtenni.

(8) A Határkikötők előirányzat esetén jelen utasítás rendelkezéseit azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az NFM Közlekedési Infrastruktúra Főosztály (a továbbiakban: KIF) jogai és kötelezettségei az NFM Légi- és Víziközlekedési Főosztályt illetik és terhelik.

II. RÉSZ

Az előirányzatok költségvetése tervezésének folyamata

2. § (1) Az Útpénztár költségvetése tervezésének megalapozása érdekében az éves költségvetést megalapozó ágazati stratégiai célok és prioritások meghatározására a KIF készít javaslatot a KKK közreműködésével – a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (a továbbiakban: Magyar Közút Zrt.), a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (a továbbiakban: NIF Zrt.) és az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (a továbbiakban: ÁAK Zrt.) bevonásával –, amit az NFM közlekedésért felelős helyettes államtitkára (a továbbiakban: közlekedési helyettes államtitkár) előterjesztésére az NFM infrastruktúráért felelős államtitkára (a továbbiakban: infrastruktúra államtitkár) hagy jóvá.

(2) Az előzetes – a Rendelet szerinti – költségvetési igényre vonatkozó javaslatot – az (1) bekezdés szerinti döntés figyelembevételével – a KIF készíti el a KKK közreműködésével és a NIF Zrt., az ÁAK Zrt., valamint a Magyar Közút Zrt. bevonásával. A javaslatot a KIF terjeszti elő a közlekedési helyettes államtitkár és az NFM gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára (a továbbiakban: gazdasági helyettes államtitkár) egyetértésével az infrastruktúra államtitkár részére jóváhagyás céljából.

(3) Az NFM fejezet költségvetés-tervezetének a Nemzetgazdasági Minisztériummal (a továbbiakban: NGM) való – keretszámok figyelembevételével történő – egyeztetését követően az Útpénztárra vonatkozó módosított javaslatot a (2) bekezdés szerint kell kialakítani a költségvetési törvény elfogadásáig.

(4) A költségvetési törvényjavaslathoz az Útpénztárra vonatkozó számszaki mellékleteket és a szöveges indokolást – a KKK közreműködésével – a KIF terjeszti elő a közlekedési helyettes államtitkár egyetértésével a gazdasági helyettes államtitkár részére.

(5) A kincstári költségvetést (előzetes, végleges) – a KKK közreműködésével – a KIF terjeszti elő az egyetértési joggal rendelkező NFM Költségvetési Főosztálynak (a továbbiakban: KF).

(6) A költségvetési törvény elfogadását követően az Útpénztár kiadási előirányzatainak részfeladatokra történő felosztására a KKK közreműködésével a KIF tesz javaslatot, amelyet a KF előzetes véleményezését követően a közlekedési helyettes államtitkár és a gazdasági helyettes államtitkár előterjesztése és az infrastruktúra államtitkár egyetértése alapján a miniszter hagy jóvá.

(7) Az Útpénztár szakmai felhasználására vonatkozóan a KKK nyújt be javaslatot a KIF részére, amelyet a KIF előterjesztése alapján a közlekedési helyettes államtitkár hagy jóvá.

(8) A miniszter által az előirányzatokon belül jóváhagyott részfeladatok között

a) az infrastruktúra államtitkár – a közigazgatási államtitkár egyetértésével – az Útpénztár esetében 5000 millió forintig, a Gyorsforgalmi előirányzat esetében 500 millió forintig év közben átcsoportosítást hajthat végre. Az átcsoportosításhoz – az infrastruktúra államtitkár, valamint a gazdasági helyettes államtitkár egyetértésével – a miniszter engedélye szükséges, amennyiben az átcsoportosítás során az addig átcsoportosított részfeladatok előirányzatainak együttes összege meghaladja, vagy az átcsoportosítás végrehajtásával meghaladná az Útpénztár esetében az 5000 millió, a Gyorsforgalmi előirányzat esetében az 500 millió forintot,

b) a Határkikötők előirányzat esetében a közlekedési helyettes államtitkár jogosult a gazdasági helyettes államtitkár egyetértésével átcsoportosítást végrehajtani.

(9) A részfeladatokra jóváhagyott keretek évközi módosítását a KKK kezdeményezésére, a KF előzetes véleményezését követően a (8) bekezdés szerinti értékhatárok figyelembevételével a KIF terjeszti elő jóváhagyásra.

(10) A részfeladatok közötti átcsoportosításról a KIF – az engedély egy-egy eredeti példányának megküldésével – tájékoztatni köteles a KKK-t és a KF-et. A részfeladatokon belüli jogcímek közötti átcsoportosításra a KKK főigazgatója jogosult a KIF, a közlekedési helyettes államtitkár és a KF egyidejű tájékoztatása mellett.

(11) A kincstári és az elemi költségvetést a KKK bevonásával a KIF terjeszti elő, majd azt a KF ellenőrzését és felülvizsgálatát követően a közlekedési helyettes államtitkár hagyja jóvá.

3. § A Gyorsforgalmi előirányzat költségvetésének tervezése során a 2. § rendelkezéseit azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a javaslatokat, feladatokat a NIF Zrt. bevonásával – az ÁAK Zrt. és a Magyar Közút Zrt. közreműködése nélkül – kell elkészíteni, végrehajtani.

4. § A Határkikötők előirányzat költségvetésének tervezése során a 2. § (2)–(6) és a (8)–(11) bekezdésének rendelkezéseit kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a (2) bekezdés szerinti javaslat elkészítésébe a NIF Zrt.-t, az ÁAK Zrt.-t és a Magyar Közút Zrt.-t nem kell bevonni.

III. RÉSZ

Az előirányzatok felhasználásával és működtetésével kapcsolatos szabályozások elkészítése

5. § (1) Az előirányzatok felhasználására vonatkozó szabályokat – az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) és az Ámr. rendelkezéseire figyelemmel – a miniszter rendeletben, a részletes eljárási rendet utasításban állapítja meg.

(2) A miniszteri rendelet szakmai tervezetét – a KF és a KKK közreműködésével – a KIF készíti el. A miniszteri utasítás szakmai tervezetét – a KIF és a KKK közreműködésével – a KF készíti el.

(3) A KKK az előirányzatok működtetésével kapcsolatos további részletes előírásokat Működtetési Szabályzatban állapítja meg. A Működtetési Szabályzatot a KKK főigazgatója hagyja jóvá tárgyév november 20-ig. A Működtetési Szabályzatot a KKK tájékoztatásul megküldi a KF és a KIF részére. A Működtetési Szabályzatnak – az Ámr. és jelen utasítás vonatkozó rendelkezéseivel összhangban – tartalmaznia kell a kötelezettségvállalásnak, a kötelezettségvállalás ellenjegyzésének, a teljesítés igazolásának, az érvényesítésnek, az utalványozásnak, az utalvány ellenjegyzésének eljárási rendjét, valamint feladatfinanszírozás körébe vont előirányzat esetén – a Finanszírozási Alapokmányban (a továbbiakban: Alapokmány) foglaltak figyelembevételével – az összeférhetetlenségre, a bizonylatok útjára, irattárazására és a belső ellenőrzésére vonatkozó részletes szabályokat.

(4) A Rendelet 16. § (1) bekezdése szerinti Megállapodást a KIF küldi meg a KKK részére.

(5) A kötelezettségvállalásra, ellenjegyzésre, teljesítésigazolásra, érvényesítésre, utalványozásra és utalvány ellenjegyzésére jogosult, kijelölt személyekről az 1. melléklet szerinti tartalommal elkészített aláírásminta a Működtetési Szabályzat mellékletét képezi. Az aláírásminta nyomtatvány 1 példányát a KKK őrzi meg, 1 példányát pedig a KF részére kell megküldeni a tárgyév november 20-ig.

(6) A KKK felelős – az NFM által kiadott keretszabályokhoz igazodva – az Útpénztár számviteli politikája, valamint mellékleteinek elkészítéséért, szükség szerinti aktualizálásáért és jóváhagyásra történő előterjesztéséért. Így különösen feladatát képezi az előirányzat eszközeinek és forrásainak Leltárkészítési és Leltározási Szabályzata, az Értékelési Szabályzat és a Pénz- és Értékkezelési Szabályzat elkészítése, továbbá az előirányzat bizonylati rendjének és számlarendjének kialakítása, valamint minden olyan számviteli vagy pénzügyi szabályzat elkészítése, amelynek összeállítását jogszabály előírja.

(7) A (6) bekezdés szerint elkészített számviteli politikát, ennek keretében az eszközök és források Értékelési Szabályzatát, a Pénz- és Értékkezelési Szabályzatot, a Leltárkészítési és Leltározási Szabályzatot, a Bizonylati Szabályzatot, valamint a számlarendet a KF egyetértését követően a gazdasági helyettes államtitkár hagyja jóvá.

IV. RÉSZ

Az előirányzatok felhasználása, kötelezettségvállalás

6. § (1) Az előirányzatok terhére kötelezettség csak a jóváhagyott előirányzatok összegéig vállalható. Több év előirányzatait érintő (a továbbiakban: éven túli) kötelezettségvállalásra az Áht. és az Ámr. vonatkozó szabályaira és a Rendelet rendelkezéseire figyelemmel kerülhet sor. Az erre vonatkozó javaslatot a KKK készíti el, amit a KIF előterjesztésére, a közlekedési helyettes államtitkár és a gazdasági helyettes államtitkár előzetes egyetértésével a miniszter engedélyezhet az Áht. 12/A. §, 36/B. §, 100/D. §-aira figyelemmel.

(2) A már jóváhagyott éven túli kötelezettségvállalás teljes összegének megváltoztatása nélkül az egyes projektek éves ütemezésének megváltoztatását és ehhez kapcsolódóan a részfeladatok közötti átcsoportosítást az infrastruktúra államtitkár engedélyezhet a 2. § (8) bekezdésben foglalt értékhatár figyelembevételével.

(3) Az előirányzatok felhasználásának megkezdése előtt a KKK előterjesztésére, a KIF egyetértésével és a KF tájékoztatásával a közlekedési helyettes államtitkár a 2. és 3. melléklet szerint meghatározza az előirányzatok PM rendelet 50. § (2) bekezdése szerinti követelményeit. A jóváhagyott dokumentumot a KKK megküldi a KF részére.

(4) A kötelezettségvállalásnak előirányzat-felhasználási terven kell alapulnia. A KKK az előirányzatokra az Ámr. 200. §-a alapján, a 4. melléklet szerinti tartalommal éves előirányzat-felhasználási tervet készít – az előirányzatok felhasználásában közreműködő szervezetek bevonásával –, amit a KIF-en keresztül a közlekedési helyettes államtitkár aláírásával a KF-nek megküld.

(5) Az előirányzatok várható alakulásáról a KKK adatot szolgáltat minden hónap 6. napjáig a 4. mellékletben előírt tartalommal a KF részére, az NGM-be történő továbbítás céljából.

(6) A PM rendelet 35. §-ára tekintettel – a PM rendelet 21. sz. melléklete szerinti tartalommal – a KKK előirányzat-finanszírozási tervet készít, és azt a Kincstár részére történő továbbítás céljából havonta a tárgyhónapot megelőző hónap 17. napjáig a KF részére megküldi. A január hónapra vonatkozó tervet – elfogadott költségvetési törvény hiányában a benyújtott törvényjavaslat alapján – dekádonkénti részletezésben a tárgyévet megelőző év december 17-ig kell a KF részére megküldeni. Az előirányzat-finanszírozási terv módosítása iránti kérelmet a kiadás várható teljesítésének időpontját megelőzően soron kívül kell a KKK-nak a KF részére megküldeni. A feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzat esetén nem készül előirányzat-finanszírozási terv.

(7) Kötelezettségvállalás fogalmán, a kötelezettségvállalás és az előzetes kötelezettségvállalás dokumentumán az Ámr. 72. §-ában meghatározott fogalmat és dokumentumokat kell érteni.

(8) A kötelezettségvállalást tartalmazó dokumentumban rögzíteni kell, hogy a kötelezettségvállalás mely évi előirányzatot, milyen összegben terheli.

(9) Az Ámr. 163. § (4) bekezdésében meghatározott mértéket elérő, tervezett kötelezettségvállalásokról a fejezethez kijelölt költségvetési (fő)felügyelőt a KF tájékoztatja az Ámr. 163. § (9) bekezdésében foglaltak szerint.

V. RÉSZ

A Gyorsforgalmi előirányzat felhasználásának egyedi szabályai

7. § (1) A Gyorsforgalmi előirányzat (e szakasz alkalmazásában: előirányzat) felhasználása a feladatfinanszírozásra vonatkozó szabályok szerint, Alapokmány(ok) alapján történik. Az előirányzat finanszírozásának megkezdéséhez az előirányzatra részfeladatonként Alapokmányt kell készíteni és jóváhagyatni, valamint folyamatosan – de legkésőbb a program jóváhagyását követő 30 napon belül – a Kincstárhoz elektronikus úton benyújtani. Tárgyévi finanszírozási igény esetén legkésőbb november 15-ig kell az Alapokmányt a Kincstárnak benyújtani. Az Alapokmány aláírója mint kötelezettségvállaló személy

a) bruttó 100 millió forint összegű tárgyévi előirányzatot el nem érő Alapokmány esetén a közlekedési helyettes államtitkár,

b) bruttó 100 millió forint összegű tárgyévi előirányzatot elérő vagy azt meghaladó Alapokmány esetén az infrastruktúra államtitkár.

Az Alapokmány(ok) ellenjegyzésére a KF vezetője vagy az általa írásban kijelölt vezető személy jogosult az Ámr. 74. § (2) bekezdésére, valamint a 80. § (1)–(2) bekezdéseire figyelemmel.

(2) Az előirányzat finanszírozásának megkezdéséhez szükséges, a miniszter által jóváhagyott projektstruktúrának megfelelően, a NIF Zrt. által elkészített Alapokmány(oka)t a KKK ellenőrzi. A KKK az ellenőrzött Alapokmányokat – a KF-en keresztül – 2 eredeti példányban, valamint elektronikus formában továbbítja jóváhagyásra és aláírásra az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettségvállaló személy részére. Az Alapokmányt – aláírását követően – a KF elektronikus formában nyújtja be a Kincstárnak.

(3) A Kincstár által befogadott Alapokmányt 1–1 példányban a KF megküldi a KKK-nak, a KIF-nek és a NIF Zrt.-nek.

(4) A KF az (1) bekezdés szerinti aláírt Alapokmány 1 eredeti példányát megküldi a KKK-nak, 1 eredeti példányt saját nyilvántartásában megőriz, 1–1 másolati példányt továbbít a NIF Zrt.-nek és a KIF-nek.

(5) Több évre ütemezett feladatok esetében a feladatfinanszírozás okmányait évente be kell nyújtani a Kincstárnak, beleértve azt az esetet is, amikor az előirányzat elsődleges elszámolója már nem rendelkezik eredeti előirányzattal.

(6) A Rendelet 16. § (2) bekezdése alapján a NIF Zrt. által elkészített és a KKK által ellenőrzött, a PM rendelet 34. számú mellékletében meghatározott szerződés (kötelezettségvállalás) bejelentési adatlapot, (a továbbiakban: szerződésbejelentés) – beleértve annak módosítását is – a KKK 2 munkanapon belül 1 példányban papíron és elektronikusan megküldi a KF-nek. A KF a szerződésbejelentést 2 munkanapon belül elektronikus formában benyújtja a Kincstárnak. A Kincstár visszaigazolását követően a KF a kincstári visszaigazolással rendelkező szerződésbejelentést a KKK-nak és a NIF Zrt.-nek elektronikusan továbbítja. A szerződéseket nyomtatott formában a Kincstár részére a NIF Zrt. küldi meg.

(7) Az előirányzatokat a 2. mellékletben és az Alapokmányban megjelölt célra lehet felhasználni. Ettől csak az Alapokmány módosítása esetén lehet eltérni. Az Alapokmány előirányzati összegének vagy a pénzügyi forrás összetételének változása esetén a finanszírozás okmányait ismételten be kell nyújtani az (1)–(2) bekezdésben meghatározott eljárás szerint. Minden egyéb módosítást levélbeli közléssel lehet kezdeményezni.

(8) A Kincstár az előirányzat terhére történő kifizetéseket a Kincstárhoz bejelentett módon aláírt fizetési megbízások alapján teljesíti. A feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzat esetében az utalványozást – a PM rendelet alapján kapott nemzetgazdasági miniszteri felmentéssel –, az utalványozás ellenjegyzését, valamint a pénzügyi érvényesítést a NIF Zrt. végzi.

(9) Az Alapokmányban kijelölt megvalósító köteles a részfeladat befejezéséről 30 napon belül a KKK-n és a KF-en keresztül a Kincstárt értesíteni. A feladathoz tartozó valamennyi részfeladat lezárásáról a Kincstárt a NIF kezdeményezésére, a KKK egyetértésével a KF értesíti a lezárástól számított 30 napon belül.

VI. RÉSZ

Pénzügyi és számviteli feladatok ellátása, költségvetési beszámolás, ellenőrzés

8. § (1) Az Útpénztár és a Határkikötők előirányzat vonatkozásában a KKK felelős

a) annak biztosításáért, hogy olyan kifizetések és bevételek kerüljenek teljesítésre, amelyekkel összefüggő bizonylatok formailag, tartalmilag és számszakilag megfelelnek az előírásoknak és a vonatkozó szerződésben meghatározottaknak;

b) a főkönyvi könyvelés és a kapcsolódó analitikus nyilvántartások 2. § (6) bekezdés szerinti részfeladat szintű és a vonatkozó jogszabályok szerinti vezetéséért, a jogszabályokban előírt költségvetési beszámolókészítési kötelezettség teljesítéséhez a teljesség, valódiság érvényesítése érdekében megfelelő belső nyilvántartási és eljárási rend kialakításáért, a döntések, szerződések, megrendelések nyilvántartásáért;

c) az előirányzatok eszközeivel és forrásaival kapcsolatos leltározási és leltárkészítési teendők elvégzéséért;

d) az éves és féléves beszámoló, valamint a negyedéves mérlegjelentés előkészítéséért, a könyvvizsgálóval történő együttműködésért;

e) a Kincstárral való folyamatos kapcsolattartás keretében a napi és havi kincstári adatszolgáltatások ellenőrzéséért és egyeztetéséért;

f) a követelések, kötelezettségek, a pénzügyi teljesítések bizonylatokkal alátámasztott módon történő nyilvántartásáért és archiválásáért;

g) az éves mérlegek auditálása során szolgáltatott adatok teljességéért, valódiságáért, a vizsgálat lefolytatásában való közreműködésért,

h) a zárszámadáshoz kapcsolódó feladatok teljesítéséért.

(2) A Gyorsforgalmi előirányzat esetében az (1) bekezdés a)–f) és h) pontjában meghatározott feladatok ellátása a Rendelet 17. §-a szerinti feladatmegosztásnak megfelelően történik.

(3) Az előirányzatok féléves és éves költségvetési beszámolóit a KF felülvizsgálatát és a KIF egyetértését követően a közlekedési helyettes államtitkár hagyja jóvá.

(4) A költségvetési beszámolóval egyidejűleg az (1) bekezdésben meghatározott előirányzatokból finanszírozott feladatok műszaki-gazdasági megvalósulásáról a KKK külön szakmai beszámolót készít, amelyet a KIF egyetértését követően a közlekedési helyettes államtitkár hagy jóvá.

(5) Az előirányzatokról a KF által összeállított havi „Vezetői Információs Füzet” készítéséhez a KKK szolgáltat adatot.

(6) Az előirányzatok kezelésének, működtetésének, valamint az előirányzatok rendeltetésszerű és cél szerinti felhasználásának belső ellenőrzését a KKK-nál, az ÁAK Zrt.-nél, a NIF Zrt.-nél és a Magyar Közút Zrt.-nél a KKK belső ellenőrzési egysége végzi. A költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet 4. § (3) bekezdése alapján az NFM Ellenőrzési Főosztálya (a továbbiakban: Ellenőrzési Főosztály) mint a fejezetet irányító szerv belső ellenőrzési egysége végez ellenőrzést az előirányzatok tekintetében.

(7) A KKK a külső ellenőrző szervek által végzett ellenőrzésekhez adatszolgáltatást – a NIF Zrt., az ÁAK Zrt., a Magyar Közút Zrt. bevonásával – a KIF és az Ellenőrzési Főosztály egyidejű tájékoztatása mellett nyújt. A külső ellenőrző szervek által összeállított vizsgálati jelentéstervezeteket és az azokra adott észrevételeket a KKK tájékoztatásul megküldi az Ellenőrzési Főosztálynak.

VII. RÉSZ

Záró rendelkezések

9. § (1)2 Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2) A 2011-ben törvényi előirányzattal nem rendelkező, az M60 autópálya Pécs-Szentdénes közötti szakasza előkészítési munkálatainak teljes befejezése, az M44-es út Kecskemét-Békéscsaba közötti szakasza előkészítési munkálatainak teljes befejezése és az Autópálya EIB-hitelből előirányzatok maradványainak felhasználására jelen utasításnak a Gyorsforgalmi előirányzatra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

(3) Jelen utasításban nem szabályozott kérdésekben a Kötv., az Áht., a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény, az Ámr., az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet, a Rendelet, valamint a PM rendelet rendelkezései szerint kell eljárni.

1. melléklet a 49/2011. (XI. 25.) NFM utasításhoz


ALÁÍRÁSMINTA

AZ ELŐIRÁNYZAT MEGNEVEZÉSE: …………………………………………………………………………………………………………………

ÁHT:

 

 

 

 

 

 

AZ ELŐIRÁNYZAT SZAKMAI KEZELŐJE (FŐOSZTÁLY/SZERVEZETI EGYSÉG)

NEVE:……………………………………………………………………………………

Kijelölő személy neve, beosztása: …………………………………………
Aláírása vagy a kijelölés dokumentumának megnevezése:
……………………………………………………………………………

 

Kijelölő személy neve, beosztása: …………………………………………
Aláírása vagy a kijelölés dokumentumának megnevezése:
………………………………………………………………………………

Neve

Aláírása

Szervezeti egysége/Közreműködő szervezet neve

Neve

Aláírása

Szervezeti egysége/Közreműködő szervezet neve

 

 

 

Kötelezettség-
vállalásra
jogosult(ak)*

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kötelezettségvállalás ellenjegyzésére jogosult(ak)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Teljesítés-
igazolásra
jogosult(ak)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Érvényesítésre jogosult(ak)**

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Utalvány
ellenjegyzésére jogosult(ak)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Utalványozásra jogosult(ak)***

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Kijelölés időpontja: 2011.     hónap    nap


_____________________
* A kötelezettségvállaló és az ellenjegyző – ugyanazon gazdasági eseményre vonatkozóan – nem lehet azonos személy.
** Az érvényesítést végző személy nem lehet azonos a szakmai teljesítést igazoló, a kötelezettségvállalásra, utalványozásra és utalvány ellenjegyzésre jogosult személlyel.
*** Az utalványozó és az ellenjegyző – ugyanazon gazdasági eseményre vonatkozóan – nem lehet azonos személy.

2. melléklet a 49/2011. (XI. 25.) NFM utasításhoz


FELADATISMERTETŐ
a feladatfinanszírozási körbe sorolt előirányzatokra

1.1. A feladat megnevezése:
1.2. Fejezet száma és neve:
Ktsgv. cím:     Alcím:     Jogcímcsop.:     Jogcím:    Törvényi sor azonosítója (ÁHT)

2. 1. A feladat célja:
2.2. A feladat részletes tartalma:



2.3. Kezdeti állapot1:
2.4. Célállapot:





3. Megvalósítás időtartama (év, hó):    Megkezdés: ____ __     Befejezés: ____ __

4.1 A költségvetésben a feladatcsoportra jóváhagyott kiadás összesen (ezer Ft)

amelyből

támogatás (ezer Ft)

_________

 

bevétel (ezer Ft)

_________

a tárgyévi fejezeti előirányzatot módosító halmozott

 

 

tárgyévi bevételváltozás (ezer Ft)

_________

 

tárgyévi támogatásváltozás (ezer Ft)

_________

 

előző évek maradványa (ezer Ft)

_________

tárgyévi módosított kiadási előirányzat összesen (ezer Ft)

_________


4.2. Megvalósítás tárgyévi ütemének kiemelt előirányzatonkénti bontása

 

Előirányzat-
csoport

e.i.csop.
kiem. e.i.

Kiemelt előirányzat neve

(ezer Ft-ban)

Kiadási jogcím

Működési költségvetés

1

…………………………………

_________

 

 

 

 

 

 

 

1

…………………………………

_________

 

 

 

 

 

 

 

1

…………………………………

_________

 

 

 

 

 

 

 

1

…………………………………

_________

 

 

 

 

 

 

 

1

…………………………………

_________








__________________
1 A kezdeti és célállapotot kell meghatározni úgy, hogy az a megvalósítás során folyamatosan mérhető, ellenőrizhető legyen.

 

Felhalmozási

2

…………………………………

_________

 

költségvetés

 

 

 

 

 

2

…………………………………

_________

 

 

 

 

 

 

 

2

…………………………………

_________

 

 

 

 

 

Bevételi jogcím

 

0 1

költségvetési támogatás

_________

 

 

 

 

 

 

 

3

…………………………………

_________

 

 

 

 

 

 

 

3

…………………………………

_________

 

 

 

 

 

 

 

3

…………………………………

_________

 

 

 

 

 

 

 

3

…………………………………

_________




5. Forrásösszetétel éves ütemezésben:










6.Végrehajtásról készítendő időközi, illetve befejezéskori szakmai értékelés módja, tartalmi és formai követelményei:






Budapest, 2011. ………………… hó …… nap

P. H.

…………………………………………………………
szakmai felügyeletet gyakorló helyettes államtitkár
aláírása

3. melléklet a 49/2011. (XI. 25.) NFM utasításhoz


Előirányzat-felhasználási ismertető

1.1. Fejezeti kezelésű előirányzat megnevezése:

1.2. Fejezet száma __
és neve:    
Költségvetési cím: __ Alcím: __ Jogcímcsoport.: __ Jogcím: __
2.1. Célja:     
2.2. Jellemzői:     
3. Tervévi költségvetésben az előirányzatra igényelt
kiadási összeg (ezer Ft) ____________
támogatási összeg (ezer Ft) ____________
4.1. Megvalósítás időtartama: _ év
4.2. Megvalósítás pénzügyi ütemezései:

Előző évek:

.........................................................................

 

.........................................................................

Tervév:

.........................................................................

 

.........................................................................

További évek:

.........................................................................

 

.........................................................................

4.3. Megvalósító intézmény, pályázat esetén az érintett kör megnevezése:


5. Előirányzat felett rendelkező személyek:


6. Előirányzat felosztásának módja:
a) kiemelt előirányzatonként:     
b) az eljárás módja szerint (pályázat, fejezeti döntés stb.):     

7. Az előirányzat felhasználására történő döntés várható ideje/üteme:     

8. Összefügg-e más fejezeti kezelésű előirányzathoz tartozó programmal/előirányzattal: I/N _
9. Jellemző paraméterek:    
10. Teljesítmény, kapacitás mérésének módja:     




Dátum: 2011. ................... hó ............... nap

P. H.

…………………………………………………………
szakmai felügyeletet gyakorló helyettes államtitkár

4. számú melléklet a 49/2011. (XI. 25.) NFM utasításhoz

Fejezet neve: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Határidő: tárgyhó 6. napja



2011. évi várható kiadások és bevételek alakulása és előirányzat-felhasználási terv

 

 

 

millió forintban, egy tizedessel

Fejezeti kezelésű előirányzat száma, megnevezése és ÁHT-T száma

I. negyedév

II. negyedév

III. negyedév

IV. negyedév

Éves
összesen

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Július

Augusztus

Szeptember

Október

November

December

16- ÁHT-T:

Maradv.tartás

0,0

Kiadás

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Folyó bevétel

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Támogatás

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Előző évi maradvány

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Többletforrás alakulása

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

 

Többletforrás alakulása kummuláltan

 

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

 

 

16- AHT-T:

Maradv.tartás

0,0

Kiadás

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Folyó bevétel

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Támogatás

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Előző évi maradvány

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Többletforrás alakulása

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

 

Többletforrás alakulása kummuláltan

 

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

 

 

16- ÁHT-T:

Maradv.tartás

0,0

Kiadás

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Folyó bevétel

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Támogatás

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Előző évi maradvány

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Többletforrás alakulása

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

 

Többletforrás alakulása kummuláltan

 

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

 

 

16- ÁHT-T:

Maradv.tartás

0,0

Kiadás

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Folyó bevétel

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Támogatás

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Előző évi maradvány

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

Többletforrás alakulása

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

 

Többletforrás alakulása kummuláltan

 

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

0,0

 


Budapest, 2011. ……………… hónap …… nap


Készítette: ……………………………………………
Szakmai kezelő szervezető vezetője:
Költségvetési Főosztály vezetője:
1

Az utasítást a 37/2012. (XII. 21.) NFM utasítás 4. § d) pontja hatályon kívül helyezte 2012. december 22. napjával.

2

A 9. § (1) bekezdés második mondata a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére