• Tartalom

51/2011. (VI. 6.) VM rendelet

51/2011. (VI. 6.) VM rendelet

az iskolagyümölcs-program 2011/2012. tanévi végrehajtásáról1

2012.02.11.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a)–b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában:

1. adag: egy tanuló részére egy foglalkozási napon kiosztandó termék mennyisége;

2. gyümölcslé: a gyümölcslevekről és egyes hasonló, emberi fogyasztásra szánt termékekről szóló, 2001. december 20-i 2001/112/EK tanácsi irányelv I. melléklet I. Fejezet 1. pontjának a) alpontjában meghatározott, hozzáadott cukrot és édesítőszert nem tartalmazó termék;

3. iskolagyümölcs-program: a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről („az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet”) szóló, 2007. október 22-i 1234/2007/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: tanácsi rendelet) 103ga. cikkében meghatározott, Magyarországon a 8413525 szakfeladat-számmal jelölt program;

4. közoktatási intézmény: a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatási törvény) 20. § (1) bekezdés b) és f) pontjában meghatározott és a közoktatási törvény 37. §-a szerint nyilvántartásba vett intézmény;

5. tagintézmény: a közoktatási törvény 121. § (1) bekezdés 36. pontja szerinti intézményegység;

6. tanítási év: a közoktatási törvény 52. § (1) bekezdésében meghatározott időtartam;

7. társulás: a tanácsi rendelet 125c. cikke alapján létrejött termelői szervezetek társulása;

8. termelő: a tanácsi rendelet 2. cikk (2) bekezdés a) pontjában meghatározott természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, aki vagy amely az 1. mellékletben – összhangban a tanácsi rendelet I. melléklet IX. részével – szereplő terméket állít elő;

9. termelői szervezet: a tanácsi rendelet 122. cikk a) pont (iii) alpontjában meghatározott, valamint a 122. cikk b) és c) pontjában foglaltak szerint létrejött, és a tanácsi rendelet 125b. cikkében meghatározott feltételekkel elismert szervezet, figyelemmel a 203a. cikk (2) bekezdésében foglaltakra;

10. zöldség-gyümölcs termelői csoport: a tanácsi rendelet 125e. cikkében meghatározott szervezet, figyelemmel a 203a. cikk (4) bekezdésében foglaltakra.

2. A támogatás jellege, kedvezményezettjei és jogosultjai

2. § (1) Az iskolagyümölcs-program keretében támogatás vehető igénybe a közoktatási törvény 20. § (1) bekezdés b) pontja és (2) bekezdése szerinti általános iskola 1–4. évfolyamán tanuló gyermekeknek (a továbbiakban: tanulók) a 2011/2012. tanítási évben az 1. mellékletben felsorolt termékekkel az ott meghatározott mértékben történő ellátása után. A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás.

(2) A támogatás kedvezményezettjei a tanulók.

(3) Az iskolagyümölcs-program keretében az e rendelet szerint nyújtott támogatás jogosultjai a közoktatási intézmények.

3. Az iskolagyümölcs-programban történő részvételre vonatkozó előzetes jóváhagyás

3. § (1) Az iskolagyümölcs-programban az a zöldség-gyümölcs termelői csoport, termelői szervezet, társulás és termelő (a továbbiakban: kérelmező) vehet részt, aki vagy amely rendelkezik a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) iskolagyümölcs-programban történő részvételre vonatkozó előzetes jóváhagyásával (a továbbiakban: előzetes jóváhagyás).

(2) Az előzetes jóváhagyás feltétele, hogy a kérelmező

a) az előzetes jóváhagyás iránti kérelem benyújtásának napján zöldség-gyümölcs termelői csoportként, termelői szervezetként vagy társulásként való elismeréssel rendelkezzen, vagy

b) aki vagy amely e rendelet hatálybalépését megelőző két évben benyújtott területalapú támogatás iránti kérelme alapján legalább egy, az 1. mellékletben szereplő gyümölcs vagy szántóföldi zöldség termesztésére támogatást kapott.

(3) Az előzetes jóváhagyás további feltétele, hogy a kérelmező az előzetes jóváhagyás iránti kérelem benyújtásakor nyilatkozzon arról, hogy vállalja az oktatási intézményekben tanuló gyermekeknek az iskolagyümölcs-program keretében gyümölcs-, zöldség-, feldolgozott gyümölcs- és feldolgozott zöldség-, valamint banántermékekkel való ellátásához nyújtott közösségi támogatás tekintetében az 1234/2007/EK tanácsi rendelet alkalmazásával kapcsolatos részletes szabályok megállapításáról szóló, 2009. április 7-i 288/2009/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban: bizottsági rendelet) 7. cikkében előírt kötelezettségek teljesítését.

(4) A kérelmező iskolagyümölcs-programban történő részvételének az iskolagyümölcs-program 2009/2010. tanévi végrehajtásáról szóló 129/2009. (X. 8.) FVM rendelet, valamint az iskolagyümölcs-program 2010/2011. tanévi végrehajtásáról szóló 58/2010. (V. 7.) FVM rendelet szerinti előzetes jóváhagyása – külön kérelem benyújtása nélkül – az (1) bekezdés szerinti előzetes jóváhagyásnak tekintendő feltéve, hogy a kérelmező az (5) bekezdésben meghatározott kérelembenyújtási határidő első napján megfelel a (2) és (3) bekezdésben meghatározott feltételeknek.

(5) A kérelmező a 2. melléklet szerinti adattartalmú előzetes jóváhagyás iránti kérelmét az MVH által rendszeresített és az MVH honlapján – legkésőbb e rendelet hatálybalépését követő napon – közzétett nyomtatványon 2011. június 10-éig kizárólag személyesen nyújthatja be az MVH Piaci Támogatások és Külkereskedelmi Intézkedések Igazgatóságához a kérelemnyomtatványon meghatározott címen. Az előzetes jóváhagyási kérelem benyújtására nyitva álló határidő jogvesztő.

(6) Az MVH azoknak a kérelmezőknek a listáját, amelyeknek az iskolagyümölcs-programban történő részvételét előzetesen jóváhagyta, legkésőbb 2011. június 16-áig közzéteszi a honlapján.

4. A támogatott termék szállítására vonatkozó megállapodás

4. § (1) Az iskolagyümölcs-programban történő részvételre előzetesen jóváhagyott kérelmező e rendelet hatálybalépésének időpontjától kezdődően egy vagy több közoktatási intézménnyel köthet közoktatási intézményenként egy okiratba foglalt megállapodást a támogatott termékeknek a 2. § (1) bekezdése szerinti tanulók számára történő kiszállítására.

(2) Egy közoktatási intézmény a 2. § (1) bekezdésében meghatározott időszak vonatkozásában csak egy kérelmezővel köthet megállapodást. Tagintézmény megállapodás megkötésére nem jogosult.

(3) A megállapodásban a 2. § (1) bekezdése szerint jogosult tanulók számát a közoktatási intézménybe a 2011/2012. tanév első évfolyamára beiratott tanulóknak és a közoktatási intézményben a 2010/2011. tanévben az 1–3. évfolyamra járó tanulóknak a megállapodás megkötésekor fennálló száma (a továbbiakban együtt: a megállapodás megkötésekor fennálló tanulói létszám) alapulvételével kell meghatározni.

5. § (1) Ha az MVH a megállapodást a 12. § (1) bekezdése szerinti arányos visszaosztást követően hagyja jóvá, a kérelmező jogosult a visszaosztással csökkentett mennyiség alapján az egyes időszakokon belüli szállítási időszak arányos csökkentésére.

(2) Ha az arányos visszaosztás miatt a kiosztás utolsó napjára a megállapodás alapján jutó termék mennyisége a jogosult tanulók 6. § (1) bekezdés 5. pontja szerinti számát nem éri el, e mennyiség nem szállítható ki.

(3) A közoktatási intézmény köteles alávetni magát az MVH által hivatalból indított, az e rendeletben, valamint a bizottsági rendelet 13. cikkében szabályozott ellenőrzésnek, különös tekintettel a nyilvántartások részletes vizsgálatára és a fizikai ellenőrzésre.

6. § (1) A támogatás igénybevételének feltétele, hogy a kérelmező és a közoktatási intézmény, mint szerződő felek között létrejött, a 4. § (1) bekezdés szerinti megállapodás legalább az alábbiakat tartalmazza:

1. a kérelmező neve, székhelye, adószáma, regisztrációs száma;

2. a közoktatási intézmény neve, székhelye, adószáma, OM azonosító száma;

3. a teljesítés helyszíne vagy helyszínei;

4. a szállítások ütemezése, amely legalább heti gyakoriságú lehet;

5. a 2. § (1) bekezdés szerint jogosult tanulók száma (az összes teljesítési helyszínre vonatkozó összesített adat);

6. a szállítandó (támogatott) termékek megnevezése, és a termékeknek a tanulónként hetente kiosztásra kerülő, adagban meghatározott mennyisége;

7. a szállítandó termék adagban meghatározott teljes mennyisége és értéke (eladási ára) időszakonkénti bontásban, amelyről a kérelmező teljesítési időszakonként, az átadott termék adagját is tartalmazó gyűjtőszámlát állít ki (az összes teljesítési helyszínre vonatkozó összesített adat);

8. a termékek eredete (Magyarország, Európai Unió);

9. a magas minőségű termékek mennyisége (pl. integrált termesztésből származó termék, ökológiai termesztésből származó termék mennyisége);

10. a támogatott termék kiosztásának ideje;

11. a 3. mellékletben meghatározott kísérő intézkedések közül legalább egy alkalmazott kísérő intézkedés és annak tervezett költsége, földrajzi kiterjedése, valamint az intézkedéssel érintett tanulók létszáma, és annak rögzítése, hogy a közoktatási intézmény, a kérelmező vagy mindkettő felelős-e a kísérő intézkedés megvalósításáért;

12. a felek kötelezettségvállalása, hogy a megállapodás teljesítése során az 5., 6. és 10. §-ban foglaltak szerint járnak el;

13. a kérelmező kötelezettségvállalása arra vonatkozóan, hogy a 15. § (1) bekezdésben meghatározott támogatási feltételt teljesíti;

14. a közoktatási intézmény kötelezettségvállalása arra vonatkozóan, hogy a 15. § (2) bekezdésben foglaltakat teljesíti;

15. a közoktatási intézmény kötelezettségvállalása arra vonatkozóan, hogy a megállapodásban rögzített szállítási gyakoriság mellett a kiszállított termék minőségének megtartását biztosító tárolási körülményeket biztosítja;

16. kikötést arra vonatkozóan, hogy a megállapodás az azt jóváhagyó határozat közlését követő napon lép hatályba és a határozatban jóváhagyott termékre és termékmennyiségre vonatkozik;

17. a kérelmező és a közoktatási intézmény képviseletére, valamint költségvetési kihatású jogkövetkezmények tekintetében felelősségvállalásra jogosult személyek aláírása.

(2) A 3. melléklet 1. pontja szerinti kísérő intézkedés önállóan nem, csak más kísérő intézkedés kiegészítéseként alkalmazható, a 3. melléklet 6. pontja szerinti kísérő intézkedés kizárólag a kérelmező és a közoktatási intézmény közös felelősségével alkalmazható.

(3) A megállapodás kötelező tartalmi elemeit magában foglaló és az (1) bekezdésnek megfelelő nyomtatványt az MVH a hivatalos honlapján teszi közzé. A nyomtatvány mintáját a 4. melléklet tartalmazza.

(4) A termékkel való ellátás első időszaka 2011. szeptember 19-től november 30-ig (a továbbiakban: első teljesítési időszak), a termékkel való ellátás második időszaka 2012. január 2-tól március 16-ig (a továbbiakban: második teljesítési időszak), míg a termékkel való ellátás harmadik időszaka 2012. április 2-tól június 15-ig (a továbbiakban: harmadik teljesítési időszak) tart. Legalább két teljesítési időszakban kell terméket szállítani. A termékkel való ellátás időtartama teljesítési időszakonként nyolc hét.

5. A megállapodás jóváhagyása

7. § (1) A kérelmezőnek az 5. melléklet szerinti adattartalmú, a 4–6. § szerinti megállapodások jóváhagyása iránti kérelmét az MVH által rendszeresített és az MVH honlapján – legkésőbb e rendelet hatálybalépését követő tíz napon belül – közzétett nyomtatványon 2011. július 7-éig kell postai úton benyújtania az MVH Piaci Támogatások és Külkereskedelmi Intézkedések Igazgatóságához, továbbá a kérelemnek a megállapodás adatait tartalmazó betétlapját elektronikus úton is meg kell küldenie az MVH honlapján megadott elektronikus levélcímre.

(2) A megállapodások jóváhagyása iránti kérelemhez mellékelni kell a 4–6. § szerint megkötött megállapodások eredeti példányát.

(3) A kérelmező a 4–6. § szerinti megállapodások jóváhagyására egyetlen kérelmet nyújthat be.

(4) Ha a megállapodás jóváhagyása iránti kérelem vagy a megállapodás hiányos, vagy a megállapodás nem felel meg az e rendeletben előírtaknak, az MVH – a 16. § (2) bekezdésben foglalt kivétellel – hiánypótlásra szólítja fel a kérelmezőt. Amennyiben a kérelem nem tartalmazza a betétlapon feltüntetett valamennyi megállapodást, a hiányzó megállapodás, vagy megállapodások hiánypótlás keretében, utólag már nem nyújthatók be.

(5) Az MVH a megállapodások jóváhagyásakor a szállítható termékeket és a termékmennyiséget a 6. § (4) bekezdése szerinti időszakokra külön-külön határozza meg.

(6) Az MVH a megállapodás jóváhagyására irányuló kérelemről hozott döntését 2011. szeptember 5-éig közli a kérelmezővel. A kérelmező köteles a megállapodás jóváhagyásáról, valamint a megállapodásra vonatkozóan a részére jóváhagyott termékmennyiségekről a közoktatási intézményt tájékoztatni.

(7) Az MVH a jóváhagyott megállapodások alapján a közoktatási intézményekbe szállítható termékek és termékmennyiségek listáját közzéteszi a honlapján.

6. A támogatás igénylői

8. § A támogatási összeget az a kérelmező igényelheti:

a) amelynek az iskolagyümölcs-programban történő részvételét az MVH előzetesen jóváhagyta, és

b) amely rendelkezik legalább egy közoktatási intézménnyel kötött és az MVH által jóváhagyott, 4–6. § szerinti megállapodással.

7. A támogatott termék

9. § (1) Az iskolagyümölcs-program keretében – az MVH által jóváhagyott mennyiség erejéig és a megállapodásban meghatározott ütemezéssel – szállítható termék fogyasztásra közvetlenül alkalmas és a 10. § (1) és (2) bekezdése szerinti minőségi és élelmiszer-biztonsági feltételeknek megfelelő, az Európai Unióban megtermelt, az 1. mellékletben meghatározott termék lehet.

(2) A támogatott termék elszámolási egysége: adag.

10. § (1) Az e rendelet alapján támogatott terméknek meg kell felelnie a gyümölcs- és zöldségágazatban a 2200/96/EK, a 2201/96/EK és az 1182/2007/EK rendeletre vonatkozó végrehajtási szabályok megállapításáról szóló, 2007. december 21-i 1580/2007/EK bizottsági rendelet I. mellékletében előírt forgalmazási-minőség szabványokban meghatározott I. osztályra vonatkozó követelményeknek, és legalább a 6. mellékletben meghatározott méretűnek kell lennie.

(2) A támogatás akkor nyújtható, ha a szállítandó termék megfelel a növényvédőszer-maradék határérték előírásoknak.

(3) A sárgarépa és a karalábé szállítása csak abban az esetben foglalható bele a megállapodásba, ha az darabolt, fogyasztásra előkészített és az 1. mellékletben előírt adagonként csomagolt áruként kerül szállításra.

(4) A tanulónként kiosztásra kerülő termék mennyisége hetente legfeljebb négy adag, foglalkozási naponként legfeljebb egy adag termék. Hetente legalább kétféle terméket kell kiosztani.

(5) Ha a termék kiosztásának időpontjában a teljesítés helyszínén jelenlévő tanulók száma a megállapodás megkötésekor fennálló tanulói létszám csökkenése vagy tanuló távolléte folytán marad el a megállapodásban foglaltakhoz képest, a ki nem osztható mennyiség a 4. § (3) bekezdésére figyelemmel a tanulók között a heti gyakoriság növelésével a hét egy további fennmaradó napján vagy a teljesítési időszakon belül a termékkel való ellátás időtartamának növelésével osztható ki.

(6) A közoktatási intézmény köteles a 2. § (1) bekezdés szerinti tanulók számáról és a kiosztott termék mennyiségéről naprakész nyilvántartást vezetni.

(7) A közoktatási intézmény köteles selejtezési jegyzőkönyvet vezetni azon termékekről, amelyek a közoktatási intézményben történő tárolás alatt romlottak meg. A selejtezési jegyzőkönyvnek legalább az alábbi adatokat kell tartalmaznia:

a) a közoktatási intézmény neve, címe, OM azonosítója,

b) a jegyzőkönyv készítőjének neve,

c) a selejt termék neve, mennyisége (adag vagy darab),

d) a selejtezés oka, és

e) keltezés, aláírások (jegyzőkönyv készítője, oktatási intézmény vezetője).

(8) Ha a termék átvételekor a közoktatási intézményben az átvételért felelős személy szemrevételezéssel megállapítja, hogy a termék minősége nem felel meg a 9. §-ban és az (1) és (2) bekezdésben előírtaknak, köteles a minőségi kifogást jegyzőkönyvben rögzíteni és azt a szállítóval aláíratni, valamint a jegyzőkönyv másolatát a szállító részére átadni. A szállító köteles együttműködni a közoktatási intézménnyel a minőségi kifogás jegyzőkönyvezése során. A minőségi kifogásról a közoktatási intézmény köteles az MVH-t értesíteni, és az értesítéshez a jegyzőkönyv másolatát mellékelni.

(9) A közoktatási intézmény köteles a támogatott terméket a tanulók részére a közétkeztetéstől eltérő időpontban kiosztani.

8. A támogatás forrása

11. §2 Az iskolagyümölcs-program támogatására a bizottsági rendelet 4. cikk (4) bekezdés harmadik albekezdése alapján meghozott C(2011) 2008 végleges számú, 2011. március 30-i bizottsági határozat szerinti támogatás összegéig az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, és ehhez kapcsolódóan Magyarország 2012. évi költségvetésében meghatározott forrásból származó támogatási keret áll rendelkezésre.

9. Visszaosztási eljárás

12. § (1) Amennyiben a 4–6. § szerinti megállapodások összesítésekor megállapítást nyer, hogy a kérelmezők által igénybe venni kívánt támogatás összege meghaladja a 11. §-ban meghatározott támogatási keretet, az MVH meghatározza a 11. § szerint rendelkezésre álló pénzügyi keret és a 4–6. § szerint jóváhagyható megállapodásokban foglalt mennyiségre jutó összes támogatási összeg arányát. A megállapodás alapján időszakonként és termékenként szállítható adagok számát ennek az aránynak megfelelően csökkenti.

(2) Az (1) bekezdés szerinti visszaosztás a 10. § (4)–(5) bekezdése szerinti kiosztási gyakoriságot és a jogosult tanulók 6. § (1) bekezdés 5. pontja szerinti számát nem érinti.

10. A kifizetési kérelem

13. § (1) A támogatási összeg kifizetése iránti – a 7. melléklet szerinti adattartalmú – kérelmet (a továbbiakban: kifizetési kérelem) az MVH által rendszeresített és az MVH honlapján közzétett nyomtatványon a 2011. szeptember 19. és november 30. közötti időszakban, a 2012. január 2. és március 16. közötti időszakban, valamint a 2012. április 2. és június 15. közötti időszakban kiszállított termékre vonatkozóan időszakonként egy alkalommal, az adott időszak végét követő harmadik hónap utolsó napjáig az MVH-hoz postai úton kell benyújtani.

(2) A kifizetési kérelemhez csatolni kell az egy teljesítési időszakban kiszállított összes támogatott termékről kiállított, teljesítési időszakonkénti gyűjtőszámlákat, amelyeken a kiszállított adag mennyisége darabszámban van feltüntetve és a gyűjtőszámlák összesítőjét, amelyet elektronikus úton is meg kell küldeni az MVH honlapján megadott elektronikus levélcímre.

(3) A kérelmező legkésőbb a kifizetési kérelem benyújtásakor köteles értesíteni az MVH-t a jóváhagyott megállapodásait érintő OM azonosító-változásokról.

(4) A kifizetési kérelem (1) bekezdésben meghatározott határidőn túli benyújtása esetén a bizottsági rendelet 11. cikkének (3) bekezdése szerinti jogkövetkezmények kerülnek alkalmazásra.

(5) Az MVH a hiányosan benyújtott kifizetési kérelmek tekintetében tizenöt napos határidő tűzésével, egy alkalommal hiánypótlásra szólítja fel a kérelmezőt.

(6) Az MVH a támogatás kifizetéséről a kifizetési kérelem hiánytalan beérkezésének napját követő három hónapon belül gondoskodik.

11. Az igényelhető támogatás mértéke

14. § (1) A támogatás mértéke a megállapodásnak megfelelően leszállított és kiosztott, a 9–10. §-ban előírtaknak megfelelő termék 1. mellékletben meghatározott egy adagjára vetített és meghatározott bruttó összeg, amely tartalmazza a tanácsi rendelet 103ga. cikk (1) bekezdés a)–b) pontjában foglalt költségeket, és amelynek összegére a kérelmező a számlát kiállította. Az egy héten kiosztandó termékeket úgy kell megválasztani, hogy a támogatás egy hétre és egy főre számított értéke ne haladja meg a kétszáz forint bruttó összeget.

(2)3 Az MVH a támogatást a 11. § szerinti források arányának megfelelően az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, és ehhez kapcsolódóan Magyarország 2012. évi költségvetésében meghatározott forrásból folyósítja.

12. Az európai iskolagyümölcs-programot népszerűsítő plakát

15. § (1) A támogatás feltétele, hogy a kérelmező azon közoktatási intézmények részére, amelyekkel az MVH által jóváhagyott megállapodást kötött a bizottsági rendelet 14. cikkében foglalt előírásoknak és a bizottsági rendelet III. mellékletében meghatározott minimumfeltételeknek megfelelő plakátot a szállítások kezdetét követő tizenöt napon belül a megállapodásban meghatározott teljesítési helyszínek számával egyező számban átadja.

(2) A támogatás feltétele, hogy a közoktatási intézmény a kérelmezőtől az (1) bekezdés alapján átvett plakátokat a program teljes időtartama alatt a székhelye és az iskolagyümölcs-programban részt vevő tagintézményei főbejáratánál elhelyezze.

13. Ellenőrzés, jogkövetkezmények

16. § (1) Az MVH a 2011. július 7. után benyújtott – a 4–6. §-ban foglaltaknak megfelelő – megállapodás jóváhagyása iránti kérelmet is jóváhagyja, de ebben az esetben a megállapodások alapján igényelhető támogatás mértékét a késedelmes benyújtás minden egyes napja után 10%-kal csökkenti.

(2) Ha egy közoktatási intézmény a 2. § (1) bekezdésében meghatározott időszak vonatkozásában több megállapodást is kötött, akkor az MVH a közoktatási intézmény összes megállapodását elutasítja.

(3) Az MVH a 7. § (4) bekezdése, valamint a 13. § (5) bekezdése szerinti határidőn túl teljesített hiánypótlást döntése meghozatalakor nem veszi figyelembe.

(4) A bizottsági rendelet 13. cikkében foglalt szabályoknak megfelelően a kérelmező és a közoktatási intézmény által kötött, a 4–6. § szerinti megállapodás teljesülésének adminisztratív és helyszíni ellenőrzését az MVH végzi úgy, hogy teljesítési időszakonként legalább a bizottsági rendelet 13. cikkében meghatározott számú kérelmezőt ellenőriz. Ezen felül az MVH ellenőriz minden olyan kérelmezőt, amelynél a 2010/2011. tanév, illetve a 2011/2012. tanév első vagy második teljesítési időszakára vonatkozóan meg nem felelést állapított meg. Az MVH a helyszíni ellenőrzés során a támogatási kérelemhez mellékelt gyűjtőszámlák tőpéldányai mellett az átvételi jegyeket, szállítójegyeket, fuvarleveleket, nyilvántartásokat és az egyéb, e rendeletben és a bizottsági rendeletben meghatározott feltételek teljesülését is ellenőrizheti.

(5) Az MVH a helyszíni ellenőrzést megelőzően felszólíthatja a kérelmezőt a kísérő intézkedések időpontjának bejelentésére.

(6) Ha az MVH az ellenőrzése során azt állapítja meg, hogy a kérelmező a tanácsi rendeletben, a bizottsági rendeletben, az e rendeletben, illetve a megállapodásban előírt bármely feltételt nem teljesítette, akkor az MVH

a) a támogatási összeg kifizetése iránti kérelmet elutasítja a nem teljesítéssel érintett mennyiség tekintetében, vagy

b) elrendeli a már kifizetett támogatás visszafizetését a nem teljesítéssel érintett mennyiség tekintetében.

(7) Amennyiben a kérelmező által a 6. § (4) bekezdésében meghatározott bármely időszakban kiszállított termékek mennyisége a kérelmezőnek az MVH által az adott időszakra jóváhagyott valamennyi megállapodása alapján szállítható teljes mennyiség kevesebb, mint 90%-a, úgy a leszállított mennyiségre eső támogatási összeget az MVH a le nem szállított mennyiségre eső támogatás mértékével csökkenti.

(8) Amennyiben a kérelmező által a 6. § (4) bekezdésében meghatározott bármely időszakban kiszállított termékek mennyisége egy adott megállapodás alapján szállítható teljes mennyiség kevesebb, mint 60%-a, az adott időszakban a kérelmező részére a megállapodására vonatkozóan jóváhagyott teljes mennyiség értékének 5%-a jogosulatlanul igénybevett támogatásnak minősül. A szállítható teljes mennyiségbe és a le nem szállított mennyiségbe az 5. § (2) bekezdése szerint le nem szállított mennyiség nem számít bele.

(9) Ha az MVH helyszíni ellenőrzése során megállapítja, hogy a kiszállított termék nem felel meg a 10. § (1) és (2) bekezdésében foglalt feltételeknek, akkor a bizottsági rendelet 13. cikk (10) bekezdésének megfelelően a (6) bekezdésben megállapított szankción felül a nem megfelelő termék mennyiségére eső támogatási összeg jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

(10) Ha a tanév során másodszor is megállapítást nyer, hogy a kérelmező által kiszállított termék nem felel meg a 10. § (1) és (2) bekezdésében foglalt feltételeknek, akkor a (9) bekezdésben megállapított szankciók alkalmazása mellett, a kérelmező részére az összes megállapodásra vonatkozóan jóváhagyott teljes mennyiség értékének 3%-a jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül és az MVH a bizottsági rendelet 9. cikkének megfelelően a 2. § (1) bekezdésében meghatározott időszak végén 12 hónapra visszavonja a kérelmező iskolagyümölcs-programban történő részvételre vonatkozó jóváhagyását, amely által a kérelmező kizárásra kerül a 2012/2013. tanévi iskolagyümölcs-programban való részvételből.

17. § (1) Ha az MVH az ellenőrzése során megállapítja, hogy a közoktatási intézmény nem tett eleget az e rendelet 10. § (9) bekezdésében, valamint a megállapodás 1. pontjában előírt, a termék tanulók részére történő kiosztására vonatkozó kötelezettségeinek, akkor a közoktatási intézmény által ki nem osztott támogatott termékek e rendelet alapján kiszámított ellenértéke a közoktatási intézménynél jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

(2) Ha az MVH az ellenőrzése során megállapítja, hogy a termékek 10. § (5) bekezdése szerinti gyakoriságú kiosztása azért állt elő, mert a tanulók megállapodásban meghatározott száma meghaladta a megállapodás megkötésekor fennálló tanulói létszámot, az így kiosztott támogatott termékek e rendelet alapján kiszámított ellenértéke a közoktatási intézménynél jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

(3) Ha az MVH az ellenőrzése során megállapítja, hogy a közoktatási intézmény nem tett eleget a 15. § (2) bekezdése és a 10. § (6)–(7) bekezdése szerinti kötelezettségeinek, akkor a közoktatási intézmény által kiosztott támogatott termékek e rendelet alapján kiszámított ellenértékének 5%-a a közoktatási intézménynél jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

(4) Ha az MVH az ellenőrzése során megállapítja, hogy a közoktatási intézmény nem tett eleget a 4. § szerinti megállapodásban a 6. § (1) bekezdés 11. pontja szerint vállalt kötelezettségének, akkor a közoktatási intézmény által kiosztott támogatott termékek e rendelet alapján kiszámított ellenértékének 20%-a a közoktatási intézménynél jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

14. Záró rendelkezések

18. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 21. § 2012. január 31-én lép hatályba.

19. § Ez a rendelet

a) a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről („az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet”) szóló, 2007. október 22-i 1234/2007/EK tanácsi rendelet, és

b) az oktatási intézményekben tanuló gyermekeknek az iskolagyümölcs-program keretében gyümölcs-, zöldség-, feldolgozott gyümölcs- és feldolgozott zöldség-, valamint banántermékekkel való ellátásához nyújtott közösségi támogatás tekintetében az 1234/2007/EK tanácsi rendelet alkalmazásával kapcsolatos részletes szabályok megállapításáról szóló, 2009. április 7-i 288/2009/EK bizottsági rendelet

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

20–21. §4

1. melléklet az 51/2011. (VI. 6.) VM rendelethez

A támogatott termékek és a támogatás mértéke
1.    A 2011. szeptember 19. és november 30. közötti első teljesítési időszak vonatkozásában az alábbi:

 

A

B

C

Termék megnevezése

Egy adagként kiosztandó
mennyiség

A támogatás mértéke
(Ft/adag)

1.

Gyümölcs

1.1.

alma

egész

1 db

40

szeletelt

8 dkg

80

1.2.

körte

1 db

75

1.3.

őszibarack

1 db

75

1.4.

nektarin

1 db

75

1.5.

szilva

4 db

50

1.6.

100%-os gyümölcslé

2 dl

100

2.

Zöldség

2.1.

paradicsom

1 db

50

2.2.

Sárgarépa (csomagolt, mini répa, hasáb, golyó)

10 dkg

40

2.3.

étkezési paprika (tv vagy kápia)

1 db

25

2.4.

karalábé

10 dkg

25

2.    A 2012. január 2. és március 16. közötti második teljesítési időszak vonatkozásában az alábbi:

 

A

B

C

Termék megnevezése

Egy adagként kiosztandó
mennyiség

A támogatás mértéke
(Ft/adag)

1.

Gyümölcs

1.1.

alma

egész

1 db

40

szeletelt

8 dkg

80

1.2.

körte

1 db

75

1.3.

100%-os gyümölcslé

2 dl

100

2.

Zöldség

2.1.

sárgarépa (csomagolt, mini répa, hasáb, golyó)

10 dkg

40

2.2.

étkezési paprika (tv vagy kápia)

1 db

50

3.    A 2012. április 2. és június 15. közötti harmadik teljesítési időszak vonatkozásában az alábbi:

 

A

B

C

Termék megnevezése

Egy adagként kiosztandó
mennyiség

A támogatás mértéke
(Ft/adag)

1.

Gyümölcs

1.1.

alma

egész

1 db

60

szeletelt

8 dkg

80

1.2.

körte

1 db

75

1.3.

nektarin

1 db

75

1.4.

100%-os gyümölcslé

2 dl

100

2.

Zöldség

2.1.

paradicsom

1 db

60

2.2.

sárgarépa (csomagolt, mini répa, hasáb, golyó)

10 dkg

40

2.3.

étkezési paprika (tv vagy kápia)

1 db

50

2.4.

karalábé

10 dkg

25

2. melléklet az 51/2011. (VI. 6.) VM rendelethez

Az előzetes jóváhagyás iránti kérelem adattartalma
1. A kérelmező azonosító adatai.
1.2. A kérelmező regisztrációs száma.
2. Kapcsolattartási információk.
3. A kérelmező típusának az iskolagyümölcs-program 2011/2012. tanévi végrehajtásáról szóló 51/2011. (VI. 6.) VM rendelet 1. § 7–10. pontjának megfelelő megjelölése.
4. A kérelmező nyilatkozata arról, hogy
a) kijelenti, hogy a Bizottság 288/2009/EK rendelete alapján létrehozott iskolagyümölcs-program keretében finanszírozott terméket csak azon közoktatási intézmények tanulói által történő fogyasztás céljára szállítja, amelyek vonatkozásában a támogatást igényli;
b) vállalja, hogy amennyiben megállapítást nyer, hogy a terméket nem az iskolagyümölcs-program 2011/2012. tanévi végrehajtásáról szóló 51/2011. (VI. 6.) VM rendelet 4–6. §-a szerinti megállapodásban foglaltaknak megfelelően szállította le, vagy, hogy a támogatást olyan termékre vette igénybe, amely a rendelet értelmében nem jogosult támogatásra, az érintett mennyiségre jogosulatlanul kapott támogatást visszafizeti;
c) vállalja, hogy csalás vagy súlyos gondatlanság esetén az eredetileg kiutalt összeg és a jogosult összeg közötti különbség szankciókkal növelt összegét visszafizeti, és tudomásul veszi, hogy csalás vagy súlyos gondatlanság gyanúja esetén az MVH büntetőeljárást kezdeményez ellene az arra jogosult nyomozóhatóságoknál;
d) vállalja, hogy a programban való részvételt alátámasztó okmányokat felszólításra az MVH rendelkezésére bocsátja;
e) kijelenti, hogy a közoktatási intézményekkel kötött megállapodások végrehajtásáról nyilvántartást vezet, amelyben feltünteti a közoktatási intézmények nevét, OM azonosítóját és címét, valamint az ezen intézmények számára leszállított termék mennyiségét;
f) aláveti magát az MVH által végzett ellenőrzésnek, különös tekintettel a nyilvántartások részletes vizsgálatára és a fizikai ellenőrzésre.
5. Keltezés, a kérelmező (cégszerű) aláírása.

3. melléklet az 51/2011. (VI. 6.) VM rendelethez

Az iskolagyümölcs-program során alkalmazható kísérő intézkedések
1. Az iskolagyümölcs-programmal kapcsolatos interaktív honlap létrehozása.
Minimális kötelező tartalom:
a) A vonatkozó jogszabályok ismertetése;
b) Tájékoztatók az iskolagyümölcs-programról az iskolának, a szülőknek és a gyermekeknek
ba) Iskolának: megállapodás minta, szállítási feltételek, vállalt feladatok (pl. kísérő intézkedés),
bb) Szülőknek: a program főbb jellemzői, a szállított termék, minőségi leírás és a minőség garanciája, a termék beltartalmi értékei és az egészséges táplálkozásban betöltött szerepe, egy napi adag, kiosztási gyakoriság stb.,
bc) Tanulóknak: az iskolagyümölcs-program főbb jellemzői (a korosztály számára érthető tartalommal és formában);
c) Tájékoztató anyagok a zöldségek és gyümölcsök beltartalmi értékeiről, egészséges táplálkozásban betöltött szerepéről (tanulók részére elkészíteni kötelező, szülők tanárok részére opcionális);
d) Oktatási segédanyagok: a zöldség- és gyümölcsfajok bemutatása, a zöldség- és gyümölcstermesztés bemutatása, a tárolás, csomagolás bemutatása, a zöldség- és gyümölcstermőtájak bemutatása;
e) A szállítóval megállapodást kötött közoktatási intézmények felsorolása;
f) Kapcsolattartó személy(ek) a kérelmezőnél és az elérhetőségeik.
2. Zöldség-gyümölcs termelői csoportokhoz, termelői szervezetekhez, termelőkhöz szervezett tanulmányutak.
Minimális követelmény: az adott iskolában valamennyi az iskolagyümölcs-programban résztvevő tanuló részére biztosítani. A tanulók ismerjék meg a gyümölcsültetvényt, a szüretet, a postharvest munkákat (csomagolás, válogatás, tárolás, szállítás) vagy a zöldségnövény termesztését, betakarítását és a postharvest munkáit.
3. Oktatási anyag, oktatási segédlet készítése, készíttetése és annak alkalmazása az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése érdekében.
4. Az egészséges étkezési szokásokat és gyümölcs- és zöldségágazatot érintő ismeretek oktatása valamennyi az iskolagyümölcs-programban részt vevő tanuló részére legalább három foglalkozási alkalommal.
5. A tanulók zöldség-, gyümölcsfogyasztásának és egészséges életmódjának ösztönzése érdekében szervezett verseny, pályázat, adott jutalom (apró ajándékok, pl. póló, matricák, kitűzők, írószerek, órarend, naptár, uzsonnás doboz, sportszer stb.).
Minimális követelmény: az intézkedés a programban részt vevő összes tanuló részére nyitva álljon, az adott jutalom tartalmazzon az egészséges táplálkozást vagy a zöldség-, gyümölcsfogyasztást népszerűsítő feliratot, ábrát.
6. Kóstoltatás: legalább egy alkalommal 4 gyümölcs- és 4 zöldségféle biztosítása tanulónként és gyümölcs- és zöldségféleségenként az alábbi mennyiségben:
1. táblázat

 

Gyümölcs

 

A

B

 

Termék

Adag/fő

1.

Körte

1/4 vagy 1/6 db

2.

Meggy

3 dkg

3.

Cseresznye

3 dkg

4.

Kajszi

2 db

5.

Őszibarack

1/4 vagy 1/6 db

6.

Nektarin

1/4 vagy 1/6 db

7.

Szilva

2 db

8.

Piros ribiszke

3 dkg

9.

Fekete ribiszke

3 dkg

10.

Málna

3 dkg

11.

Szeder

3 dkg

12.

Szamóca

3 dkg

13.

Csemegeszőlő

3 dkg

14.

Sárgadinnye

1 db (min. 1 kg)/10 vagy 15 fő

15.

Görögdinnye

1 db (min. 3 kg)/30 fő

16.

Dió (héj nélkül)

3 dkg

17.

Mandula (héj nélkül)

3 dkg

2. táblázat

Zöldség

A

B

Termék

Adag/fő

1.

Sárgarépa

3 dkg

2.

Zeller

3 dkg

3.

Hónapos retek

3 db

4.

Cékla

3 dkg

5.

Uborka

3 dkg

6.

Paradicsom

1/2 vagy 1/4 db

7.

Paprika (tv, kápia, kaliforniai)

Tv és kápia – 1/4 db, kaliforniai –
1/4 vagy 1/6 db

8.

Fejes saláta

1 fej/ 20 fő

9.

Karfiol

3 dkg

10.

Brokkoli

3 dkg

11.

Karalábé

1 db/8 fő

12.

Zöldborsó

3 dkg (szemes)

A kóstoltatott termékek között az a termék nem szerepelhet, amely az iskolagyümölcs-program keretében támogatott termékként kiosztásra kerül.

4. melléklet az 51/2011. (VI. 6.) VM rendelethez

Az iskolagyümölcs szállítására vonatkozó megállapodás-minta

MEGÁLLAPODÁS

amely létrejött egyrészről a

(székhelye:

)

adószáma:

regisztrációs száma:

képviseli:

(a továbbiakban mint szállító),

másrészről a

(székhelye:

)

adószáma:

OM azonosító száma:

képviseli:

(a továbbiakban mint átvevő)

között az alulírott helyen és napon az alábbi feltételek mellett:
1.    A megállapodás tárgya
A szállító vállalja, hogy a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről szóló 1234/2007/EK tanácsi rendelet (az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet) 103ga. cikkében meghatározott iskolagyümölcs-program keretében a 2. és 5. pontban meghatározott termékeket szállít az átvevő részére, az átvevő pedig vállalja, hogy a terméket átveszi és az 1–4. osztályos tanulói részére kiosztja.
2.    A szállítandó termék
A szállítandó [termék] meg kell feleljen az iskolagyümölcs-program 2011/2012. tanévi végrehajtásáról szóló 51/2011. (VI. 6.) VM rendelet 10. §-a szerinti minőségi és élelmiszer-biztonsági feltételeknek.
A szállítandó termék származási helye:
⬜ Magyarország;
⬜ EU.
Magas minőségű termékek tervezett aránya a szállítandó teljes mennyiség %-ában:
Integrált termelésből származó termék aránya: ⬜ ⬜ ⬜ %
Global gap tanúsítvánnyal rendelkező termék aránya: ⬜ ⬜ ⬜ %
Bio termék aránya: ⬜ ⬜ ⬜ %
3.    A teljesítés helyszíne(i)
A közoktatási intézmény székhelye:

⬜ ⬜ ⬜ ⬜ ...................................................... (helység) ............................................. (út/utca/tér) ................. (házszám)

A tagintézmény neve:

⬜ ⬜ ⬜ ⬜ .......................................................(helység) ............................................ (út/utca/tér) ................. (házszám)

4.    A teljesítési időszak és a szállítások ütemezése
A jelen megállapodás alapján történő szállítások időszaka:
a) 2011. szeptember 19-től november 30-ig (8 hét),
b) 2012. január 2-től március 16-ig (8 hét), és
c) 2012. április 2-től június 15-ig (8 hét) tart.

A teljesítési időszak alatti szállítások száma:

alkalom/hét.

5.    A szállítandó termék mennyisége
A 4. a) pont szerinti időszakban

1–4. osztályos tanulók száma összesen (A)

A szállítandó termék megnevezése

A tanulónként kiosztásra kerülő termék mennyisége (adag/hét) (B)

A szállítandó termék teljes mennyisége (adag) (A x B x 8)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

A 4. b) pont szerinti időszakban

1–4. osztályos tanulók száma összesen (A)

A szállítandó termék megnevezése

A tanulónként kiosztásra kerülő
termék mennyisége (adag/hét) (B)

A szállítandó termék teljes
mennyisége (adag) (A x B x 8)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

A 4. c) pont szerinti időszakban

1–4. osztályos tanulók száma összesen (A)

A szállítandó termék megnevezése

A tanulónként kiosztásra kerülő termék mennyisége (adag/hét) (B)

A szállítandó termék teljes mennyisége (adag) (A x B x 8)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

6.    A termék kiosztásának időpontja:
⬜ első tanóra előtt;
⬜ tanórán;
⬜ tanórák közti szünetben;
⬜ tízórai szünetben;
⬜ napköziben;
⬜ egyéb: .....................................................
7.    Számlázás
A leszállított termékről a szállító teljesítési időszakonként egy, az átadott termék adagban kifejezett mennyiségét és az átvevő OM azonosítóját is tartalmazó gyűjtőszámlát állít ki. A gyűjtőszámlán kiszámlázott ellenértéket a szállító által igényelhető támogatás fedezi.
8.    Számviteli elszámolás az átvevőnél, ha az költségvetési szerv
a) A szállító számlájának elszámolása, nyilvántartásba vétele
T 41231, 41331 Tőkeváltozások
K 4414 Belföldi egyéb szállító
b) A támogatás megjelenítése pénzforgalom nélküli tételként
ba) költségvetési kiadásként
T 5882 Ellátottak pénzbeli juttatásainak előirányzat teljesítése
K 499 Pénzforgalom nélküli költségvetési bevételek és kiadások sajátos elszámolása
bb) költségvetési bevételként
T 499 Pénzforgalom nélküli költségvetési bevételek és kiadások sajátos elszámolása
K 4642 Működési célú támogatás bevétel
Kapcsolódó tételek:
Kiadások és bevételek elszámolása funkcionális osztályozás szerint
bc) Szállítói kötelezettség állományának kivezetése.
T 4414 Belföldi egyéb szállító
K 4122, 4132 Tőkeváltozás.
9.    Kísérő intézkedések
A jelen megállapodás 4. pontjában meghatározott szállítási időszak alatt az iskolagyümölcs-program 2011/2012. tanévi végrehajtásáról szóló 51/2011. (VI. 6.) VM rendelet 3. mellékletében meghatározott (valamely) kísérő intézkedés(ek) megvalósításáért felelős szerződő fél:
⬜ szállító;
⬜ átvevő;
⬜ közösen.
A kísérő intézkedés(ek), amelye(ke)t az időszak alatt megvalósít:
⬜ Az iskolagyümölcs-programmal kapcsolatos interaktív honlap létrehozása.
⬜ Zöldség-gyümölcs termelői csoportokhoz, termelői szervezetekhez, termelőkhöz szervezett tanulmányutak.
⬜ Oktatási segédanyag készítése, készíttetése és annak alkalmazása az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése érdekében.
⬜ A gyümölcs- és zöldségágazatot vagy az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek oktatása.
⬜ A tanulók zöldség-, gyümölcsfogyasztásának és egészséges életmódjának ösztönzése érdekében szervezett verseny, pályázat, adott jutalom (apró ajándékok, pl. póló, matricák, kitűzők, írószerek, órarend, naptár, uzsonnás doboz, sportszer stb.).
⬜ Kóstoltatás: legalább egy alkalommal 4 gyümölcs- és 4 zöldségféle biztosítása tanulónként és gyümölcs- és zöldségféleségenként az iskolagyümölcs-program 2011/2012. tanévi végrehajtásáról szóló 51/2011. (VI. 6.) VM rendelet 3. mellékletének 6. pontja szerinti mennyiségben.
A kísérő intézkedés(ek) tervezett költsége: ................................................. Ft
A kísérő intézkedés megvalósításának terjedelme (elérhetősége):
⬜ helyi;
⬜ régiós;
⬜ országos.
A kísérő intézkedéssel érintett tanulók száma: ............. fő
10.    A szerződő felek kötelezettségei
Az átvevő köteles:
1. az 1–4. osztályos tanulói számáról és a kiosztott termék mennyiségéről naprakész nyilvántartást vezetni;
2. a támogatott terméket a tanulók részére a közétkeztetéstől eltérő időpontban kiosztani;
3. az MVH által végzett, a megállapodás végrehajtásához kapcsolódó ellenőrzéseknek – különös tekintettel a nyilvántartások részletes vizsgálatára és a fizikai ellenőrzésre – magát alávetni;
4. a 4. pontban rögzített szállítási gyakoriság mellett kiszállított termék minőségének megtartását biztosító tárolási körülményeket biztosítani;
5. selejtezési jegyzőkönyvet vezetni azon termékekről, amelyek a közoktatási intézményben történő tárolás alatt romlottak meg;
6. a termék átvételekor emelt minőségi kifogást jegyzőkönyvben rögzíteni, és minőségi kifogásról az MVH-t értesíteni;
7. az európai iskolagyümölcs programot népszerűsítő plakátot a program teljes időtartama alatt a főbejáratánál elhelyezni.
Az átvevő intézmény kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy a megállapodásban rögzített szállítási gyakoriság mellett a kiszállított termék minőségének megtartását biztosító tárolási körülményeket biztosítja.
A szállító köteles a megállapodás jóváhagyásáról, valamint a megállapodásra vonatkozóan a részére kifizetett támogatás összegéről az átvevőt tájékoztatni.
A szállító kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az európai iskolagyümölcs programot népszerűsítő plakátot a szállítások kezdetét követő tizenöt napon belül a megállapodásban meghatározott teljesítési helyszínek számával egyező számban átadja
11.    Záró rendelkezések
A jelen megállapodást a Felek az alul megjelölt napon írták alá azzal a kikötéssel, hogy a megállapodás az azt jóváhagyó határozat közlését követő napon lép hatályba, és a határozatban jóváhagyott termékre és termékmennyiségre vonatkozik. valamint a megállapodás teljesítése során az iskolagyümölcs-program 2011/2012. tanévi végrehajtásáról szóló 51/2011. (VI. 6.) VM rendelet 4., 5. 6., és 10. §-ában foglaltak szerint járnak el.
Jelen megállapodás ............. eredeti példányban készült, amelyből .................. példány a szállítót, ................ példány az átvevőt, továbbá egy eredeti példány az MVH-t illeti meg.
......................................................, 2011. ⬜ ⬜ ⬜ ⬜

.............................................

.............................................

szállító

átvevő

5. melléklet az 51/2011. (VI. 6.) VM rendelethez

A megállapodás jóváhagyása iránti kérelem adattartalma és a csatolandó dokumentumok felsorolása
1. A kérelmező azonosító adatai.
1.2. A kérelmező regisztrációs száma.
2. Kapcsolattartási információk.
3. A közoktatási intézményekkel kötött megállapodások száma (db).
3.1. A szállítandó termék teljes mennyisége (termékenként az adagok számának megjelölésével).
4. A kérelmező nyilatkozata arról, hogy a kérelemben és a mellékletekben feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek.
5. Csatolt dokumentumok,
5.1. A közoktatási intézményekkel kötött megállapodás(ok) egy eredeti példánya.
6. Keltezés, a kérelmező (cégszerű) aláírása.

6. melléklet az 51/2011. (VI. 6.) VM rendelethez

A támogatott termékekre vonatkozó minőségi követelmények
Az e rendelet alapján támogatott terméknek a gyümölcs- és zöldségágazatban a 2200/96/EK, a 2201/96/EK és az 1182/2007/EK rendeletre vonatkozó végrehajtási szabályok megállapításáról szóló, 2007. december 21-i 1580/2007/EK bizottsági rendelet I. mellékletében előírt forgalmazási-minőség szabványokban meghatározott I. osztályra vonatkozó követelményeken túl az alábbiaknak kell megfelelni:
1.    A gyümölcs mérete az alábbi, 1. táblázatban meghatározott méretnél nem lehet kisebb:
1. táblázat

A

B

Termék

Minimum méret

1. alma

65 mm

2. körte

60 mm

3. őszibarack

73 mm

4. nektarin

67 mm

5. szilva

28 mm

2.    A zöldség mérete az alábbi 2. táblázatban meghatározott méretnél nem lehet kisebb:
2. táblázat

A

B

Termék

Minimum méret

1. Étkezési paprika

40 mm

2. Paradicsom

47 mm

3.    A 100%-os gyümölcslé típusai az alábbiak:
almából, körtéből, barackból és meggyből készített gyümölcslé 0,2 literes kiszerelésben.
4.    Szeletelt almára vonatkozó követelmények:
fényvédő fóliába csomagolt és tartósítószermentes

7. melléklet az 51/2011. (VI. 6.) VM rendelethez

A kifizetési kérelem adattartalma és a csatolandó dokumentumok felsorolása
1. A kérelmező azonosító adatai.
1.2. A kérelmező regisztrációs száma.
2. Kapcsolattartási információk.
3. Az igénylés alapját képező időszak megjelölése.
3.1. A megjelölt időszakban kiosztott támogatott termék teljes mennyisége.
3.2. A megjelölt időszakra igényelt támogatás összege (Ft).
4. A kérelmező nyilatkozata arról, hogy
a) kijelenti, hogy a kérelemnek az 1234/2007/EK tanácsi rendeletben, a 288/2009/EK bizottsági rendeletben, valamint az iskolagyümölcs-program 2011/2012. tanévi végrehajtásáról szóló 51/2011. (VI. 6.) VM rendeletben foglalt feltételeit megismerte és azoknak megfelel,
b) kijelenti, hogy a kérelem alapját képező megállapodás(ok)ban vállalt kötelezettségeit teljesítette,
c) kijelenti, hogy a kérelemben és a mellékletekben feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek.
5. Csatolt dokumentumok.
5.1. A teljesítési időszakban kiszállított összes támogatott termékről kiállított, teljesítési időszakonkénti gyűjtőszámlák.
6. Keltezés, a kérelmező (cégszerű) aláírása.

8. melléklet az 51/2011. (VI. 6.) VM rendelethez5

1

A rendeletet az 50/2012. (V. 25.) VM rendelet 22. §-a hatályon kívül helyezte 2012. május 26. napjával.

2

A 11. § az 5/2012. (II. 10.) VM rendelet 58. §-a szerint módosított szöveg.

3

A 14. § (2) bekezdése az 5/2012. (II. 10.) VM rendelet 58. §-a szerint módosított szöveg.

4

A 20–21. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

5

A 8. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére