KÜ BH 2011/51
KÜ BH 2011/51
2011.02.01.
Vezetési és pihenési idő túllépése esetén nemcsak a szállítási vállalkozás lehet felelős a jogsértésért [1988. évi I. tv. 20. §, 57/2007. Korm. r. 4. §, 45/2005. GM r. 3. §].
A felperes tulajdonában és üzemeltetésében lévő tehergépkocsit 2008. október 3. napján 10 óra 24 perckor O. lakott területén kívül a 47-es főút 157 km szelvényében az O. Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály Közlekedésrendészeti Alosztályának munkatársai ellenőrizték. D. J. gépkocsivezető csak a 2008. október 27-28., illetve október 30. napjára saját nevére szóló felperesi tehergépkocsira kiállított tachográf korongokat tudta átadni, de a 2008. október 29-ei tevékenységével elszámolni nem tudott, és a munkaszerződését, egyéb munkáltatói igazolást sem tudta felmutatni.
Mindezért az O. Rendőrkapitányság (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) 2008. november 19. napján kelt határozatával a felperest, mint üzembentartót a járművezető megszakítás nélküli folyamatos vezetési idejének, napi-heti vezetési idejének, napi-heti pihenőidejének ellenőrzéséhez szükséges okmányok (adatok) hiánya miatt 400 000 Ft közigazgatási bírság megfizetésére kötelezte.
Az alperes 2009. január 15. napján kelt határozatával az elsőfokú hatóság határozatát helybenhagyta.
A megyei bíróság az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte. Megállapította, hogy a közúti árufuvarozáshoz és személyszállításhoz kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről szóló 57/2007. (III. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 4. §-a értelmében az e paragrafushoz kapcsolódó 3. számú táblázat 4. pontjában foglalt szabályszegést csak a járművezető tudja megvalósítani, a felperesi üzembentartó nem, mert őrá az R. 4. § 3. számú táblázat 5. pontjában meghatározott 600 000 Ft-os bírság szabható ki, ha az üzembentartó nem megfelelően szervezi meg a járművezető munkáját ahhoz, hogy a vezetési és pihenési időket be lehessen tartani.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében kérte az ítélet hatályon kívül helyezése mellett a felperes keresetének elutasítását. Előadta, hogy az Európai Parlament a Tanács 561/2006/EK számú rendelet (a továbbiakban: EK rendelet) 10. cikk (3) bekezdése szerint a szállítási vállalkozás felelős a vállalkozás járművezetője által elkövetett szabálysértésért akkor is, ha a szabályszegést egy másik tagállam vagy harmadik ország területén követték el. Ebből a rendelkezésből következik, hogy csak a gépjármű tulajdonosával vagy üzembentartójával szemben indítható meg az eljárás. Mivel az EK rendelet általános hatállyal bír és közvetlenül alkalmazandó, ezért a közösségi jog primátusának elve alapján a bíróságnak a nemzeti jog alkalmazását mellőznie kellett volna. Emellett a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 20. § (4) bekezdése rendelkezik a felelősség megosztásának szabályairól, de a felperes, sem az első-, sem a másodfokú eljárásban felelősségét nem mentette ki.
Az alperes felülvizsgálati kérelme nagyobb részben alaptalan, kisebb részben alapos.
A perben felülvizsgált közigazgatási határozatok a Kkt. 20. § (1) bekezdés c) pontjának megsértését állapították meg.
A Kkt. 20. § (4) bekezdése szerint, amennyiben az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés megsértéséért többen is felelőssé tehetők, a bírság összegét a felelősség arányában meg kell osztani.
Az R. 4. §-a szerint a Kkt. 20. § (1) bekezdésének c) pontjához kapcsolódóan a 3. számú táblázatban meghatározott összegű bírságot köteles fizetni az, aki az abban hivatkozott jogszabályi rendelkezéseket megsérti.
A 3. számú táblázat 4. pontja szerint a járművezető a megszakítás nélküli folyamatos vezetés idejének, a napi-heti vezetés idejének, a napi-heti pihenőidejének ellenőrzése szükséges okmányok (adatok) hiánya miatt 400 000 Ft bírsággal sújtható, míg az 5. pont szerint a jármű üzemben tartó (vállalkozás): a jármű vezetőjére vonatkozó vezetési, és pihenőidő előírások megtartásához kapcsolódó rendelkezések megsértése esetén 600 000 Ft bírsággal sújtható.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett a jogerős ítélettel abban, hogy a fenti jogszabályhelyekre figyelemmel a 4. pont alapján a gépjárművezető, míg az 5. pont alapján a szállítási vállalkozás (üzembentartó) vonható felelősségre. Ugyanakkor a jogerős ítélet valóban figyelmen kívül hagyta az EK rendelet 10. cikk (3) bekezdését és a Kkt. 20. § (4) bekezdésének felelősség megosztásra vonatkozó szabályait, amikor a jogszabálysértő határozatot hatályon kívül helyezte, de a felelősség tisztázása érdekében új eljárást nem rendelt el.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében lényegét tekintve az állította, hogy az EK rendelet 10. cikkének (1) és (2) bekezdésének a felperes általi betartását a felelősség megállapításakor az eljárt hatóságoknak vizsgálniuk kellett volna, mert a 10. cikk (3) bekezdésének második mondata lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy ezen (1) és (2) bekezdésben foglaltak betartásának mérlegelésétől tegyék függővé a felelősség megosztását, és a Kkt. 20. § (4) bekezdése az EK rendelet ezen felhatalmazása alapján ugyancsak lehetővé teszi a felelősség megosztását.
Az alperes helytállóan hivatkozott arra, hogy eltérő álláspontja miatt e rendelkezéseket a jogerős ítélet nem alkalmazta, azonban tévesen hivatkozott arra, hogy ebből az következik, hogy a felperes keresetét el kell utasítani és tévedett abban is, hogy az EK rendelet 10. cikkéből önmagában következne, hogy az alkalmazott R. 4. § 3. számú táblázat 4. és 5. pontja a közösségi joggal ellentétes lenne.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a Kkt. 20. § (4) bekezdésére vonatkozó módosítások törvényi indokolásából nem lehet arra következtetni, hogy a felelősség megosztási szabály kifejezetten az EK rendelet 10. cikk (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján született volna.
Ugyanakkor a Kkt. 20. § (4) bekezdésének értékelésekor nem hagyható figyelmen kívül az EK rendelet 19. cikk (1) bekezdése sem, amely szerint a tagállamoknak az ezen rendelettel és a 3821/85/EGK rendelettel kapcsolatos jogsértésekre és szankciókra vonatkozó szabályokat kell lefektetniük, és meg kell tenniük minden olyan intézkedést, mely azok végrehajtásához szükséges. Az említett szankcióknak hatékonyaknak, arányosnak, visszatartónak és diszkriminációmentesnek kell lenniük. E rendelet és a 3821/85/EGK rendelet semmilyen megszegése nem vonhat maga után több mint egy szankciót vagy eljárást. A tagállamoknak értesíteniük kell a Bizottságot ezekről az intézkedésekről és a szankciókra vonatkozó szabályokról legkésőbb a 29. cikk második albekezdésében meghatározott időpontig.
Ezen cikk (2) bekezdése többek között kimondja, hogy a tagállamok lehetővé teszik az illetékes hatóságok számára, hogy azok szankciókkal sújtsanak egy vállalkozást és/vagy a járművezetőt e rendelet saját területükön észlelt olyan megszegéséért, amely miatt korábban nem szabtak ki szankciót, abban az esetben is, ha a jogsértést egy másik tagállam vagy egy harmadik ország területén követték el.
A (3) bekezdés szerint pedig, ha egy tagállam eljárást kezdeményez, vagy szankciókat vet ki egy adott jogsértés miatt, a járművezető számára megfelelő írásos bizonyítékot kell szolgáltatnia erről.
Ezekből a szabályokból az következik, hogy az EK rendelet lehetővé teszi mind a szállítási vállalkozás, mind a gépjárművezető felelősségének megállapítását, ezért az R. jogerős ítéletben alkalmazott rendelkezései és annak bírói értelmezése sem ütközik az uniós jogba.
A közúti közlekedéssel kapcsolatos egyes bírságok kivetésének részletes szabályairól és a bírságok felhasználásának rendjéről szóló 45/2005. (VI. 23.) GKM rendelet (a továbbiakban: GKM I. rendelet) módosításáról szóló 41/2007. (IV. 4.) GKM rendelet (a továbbiakban: GKM II. rendelet) 9. §-a szerint ez a rendelet a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról, a 3821/85/EGK és a 2135/98/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 3820/85/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. március 15-i 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 19. cikke (3) bekezdésének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.
E jogszabály a GKM I. rendelet 1. § (1) bekezdésének b) pontját, valamint a 3. § (2) bekezdésének b) pontját módosította a következőképp:
A GKM I. rendelet 1. § (1) bekezdésének b) pontja értelmében a rendelet alkalmazási köre kiterjed a Kkt. 20. §-ának (1) bekezdésében meghatározott tevékenységek végzésére vonatkozó rendelkezések megsértése esetére a külön jogszabályban meghatározott bírság kivetésére és felhasználásának rendjére.
E külön jogszabály a jelen ügyben is alkalmazandó az R. szabályai.
A GKM I. rendelet 3. § (2) bekezdésének ba) pontja értelmében az eljáró hatóság a bírságolási eljárást az 1. § (1) bekezdésének b) pontja alapján a szállítási (fuvarozási) tevékenységet végző jármű tulajdonosával, üzemben tartójával, bérlőjével (a továbbiakban együtt: üzembentartó), a jármű vezetőjével szemben indítja meg.
Mivel a GKM I. rendelet 1. § (1) bekezdésének b) pontja és 3. § (2) bekezdésének b) pontja a fentiekből kitűnően az EK rendelet 19. cikkére figyelemmel születtek meg, ezért ebből az következik, hogy az EK rendelet szabályaiba ütköző magatartás esetén a Kkt. 20. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti jogsértés az R. 4. §-a szerinti szankcióval sújtható, mely szankció az EK rendelet 19. cikke alapján alkotott GKM I. rendelet 1. § (1) bekezdésének b) pontja folytán a 3. § (2) bekezdés b) pontjának ba) alpontja alapján a jármű tulajdonosával, üzembentartójával, bérlőjével és a járművezetőjével szemben kell megindítani.
A GKM I. rendelet nem határozza meg, hogy a bevont ügyfelek közül kivel szemben kell a bírságot ténylegesen kiszabni. A R. ugyanakkor tartalmazza, hogy azzal szemben kell kiszabni a bírságot, aki a 3. számú táblázatban hivatkozott jogszabályi rendelkezést megsérti.
Ehhez képest nem kerülhető el annak vizsgálata a bírság kiszabása során, hogy az üzembentartó vagy a gépjármű vezetője a felelős a hivatkozott jogszabály megsértésért.
Felelősségi szabályt pedig e körben kizárólag a Kkt. 20. §-ának (4) bekezdése tartalmaz, ami lehetővé teszi a felelősség megosztását.
Ennek tükrében megállapítható, hogy a magyar jogalkotó a Kkt. 20. § (4) bekezdésében az EK rendelet 10. cikk (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás keretei között rendelkezett, amikor az EK rendelet 19. cikkében foglalt felhatalmazás alapján a GKM I. r. rendelet szabályainak módosításával előírta, hogy az eljárás megindítását nem csak az üzembentartóval, de a gépjármű vezetőjével szemben is meg kell indítani, mely szabálynak csak abban az esetben lehet értelmet tulajdonítani, ha a felelősség eltérően is alakulhat, mint ahogy azt az EK rendelet 10. cikk (1) bekezdése rögzíti.
Mindezért téves az az alperesi álláspont, hogy az EK rendeletből az következne, hogy kizárólag a szállítási vállalkozás lehet felelős az elkövetett jogsértésért.
A szállítási vállalkozás nem zárható el annak bizonyításától, hogy az EK rendelet 10. cikk (1) és (2) bekezdésében foglaltakat maradéktalanul betartotta és ezért a szállítási vállalkozást ésszerűen nem lehet az elkövetett jogsérté-sért felelősség tenni.
A jogerős ítélet helytállóan állapította meg, hogy a felperessel, mint szállítási vállalkozással szemben az R. 4. §-ának 3. számú táblázat 4. pontját tévesen alkalmazták, mert az csak a gépjárművezetővel szemben alkalmazható.
A fenti jogszabályi környezetre figyelemmel azonban ebből a téves jogalkalmazásból nem a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezése következik, mert ennek csak akkor lenne helye ha a bíróság azt állapítaná meg, hogy nem történt jogsértés, így az eljárás megismétlésére nincs szükség.
Jelen esetben a bíróság kifejezetten azt állapította meg, hogy az eljárt hatóságoknak más jogszabályhelyet kellett volna alkalmazniuk, illetve az eljárás során a gépjárművezető felelősségét is vizsgálni kellett volna a felperes esetleges felelőssége mellett, és a felelősség megállapításától függően lehetett volna az R. 4. §-ának 3. számú melléklet 4. vagy 5. pontját alkalmazni.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 275. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős ítélet hatályában fenntartása mellett a jogerős ítélet rendelkező részét akként pontosította a Pp. 339. §-ának (1) bekezdése alapján, hogy az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.
(Legf. Bír. Kfv. III. 37.845/2009.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás