• Tartalom

53/2011. (XII. 21.) BM rendelet

53/2011. (XII. 21.) BM rendelet

a belügyminiszter irányítása alatt álló egyes szervek számára történő csapatzászló adományozásának és őrzésének rendjéről1

2011.12.22.

A Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1995. évi LXXXIII. törvény 21. § (1) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § d)–e), n) és q) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § A csapatzászló a hazához, a nemzethez, a közrendvédelem, a közbiztonság ügyéhez, a Belügyminisztériumhoz és a belügyminiszter által irányított szervekhez való tartozás, az esküben vállalt kötelezettségek teljesítése, az önfeláldozó szolgálat és helytállás jelképe, az adott szervet önmagában is megtestesítő szimbólum, amely kifejezi az elkötelezettséget, a magyar történelmi hagyományok iránti tiszteletet, szimbolizálja a haza biztonsága iránti odaadást, elhivatottságot, a közösség erejét.

2. § (1) Csapatzászló adományozható:

a) az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv, a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv, a terrorizmust elhárító szerv,

b) a hivatásos katasztrófavédelmi szervek,

c) a büntetés-végrehajtási szervek,

d) a rendvédelmi felső-, és középfokú oktatási intézmények,

e) az önkéntes és köteles polgári védelmi szervezetek,

f) az önkormányzati tűzoltóságok és az önkéntes tűzoltó egyesületek

részére.

(2) Az adományozásra jogosult az (1) bekezdésben fel nem sorolt, a belügyminiszter irányítása alatt álló szerv részére egyedi elbírálás alapján adományozhat csapatzászlót.

3. § (1) A csapatzászlót

a) a belügyminiszter,

b) a 2. § (1) bekezdés e) és f) pontjában meghatározott szervek részére a hivatásos katasztrófavédelmi szerv központi szervének vezetője

adományozza az általa kibocsátott okirattal.

(2) A csapatzászló adományozása iránti kérelmet a 2. §-ban meghatározott szerv vezetője a tervezett csapatzászló-átadási ünnepséget hatvan nappal megelőzően a belügyminiszter részére terjeszti fel.

4. § (1) A csapatzászló átadást lehetőleg állami, nemzeti ünnephez vagy történelmi egyházi vallási ünnephez kapcsolódóan, nyilvános ünnepség keretében kell megrendezni.

(2) A csapatzászlóra az adományozó, illetve képviselője, valamint a megadományozott szerv vezetője az adományozással egyidejűleg zászlószalagot köthet.

(3) A (2) bekezdésben foglaltakon kívül – elismerésképpen – a Kormány tagja, a kormánymegbízott, a megyei közgyűlés elnöke, a főpolgármester, a rendvédelmi szervek vezetői és az általuk felkért zászlóanya jogosult a csapatzászlón zászlószalagot elhelyezni.

5. § A 4. §-ban meghatározottakon kívül természetes és jogi személy – a csapatzászlóval rendelkező szerv vezetőjének egyetértésével – adományozhat zászlószalagot, amely az 1. mellékletben meghatározott zászlószalagokkal nem lehet összetéveszthető, és amelynek elkészítéséről az adományozó gondoskodik.

6. § (1) A csapatzászlót az adományozásban részesült belügyi szerv vezetője által meghatározott – a csapatzászlóhoz méltó – helyen kell őrizni.

(2) A megadományozott szerv megszűnése esetén a csapatzászló az adományozó által kijelölt szervre száll.

(3) Amennyiben nincs kijelölt szerv, a csapatzászlót a 2. § (1) bekezdés a) és d) pontjában meghatározott szervek esetében a Rendőrmúzeum, a 2. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott szervek esetében a Börtönmúzeum, a 2. § (1) bekezdés b), e) és f) pontjában meghatározott szervek esetében a Tűzoltómúzeum részére megőrzés végett át kell adni.

(4) A 2. § (2) bekezdésében szereplő szervek esetén a szerv feladatának, jellegének megfelelően kiválasztott, a (3) bekezdésben szereplő múzeumnak kell a csapatzászlót megőrzésre átadni.

7. § A csapatzászló és tartozékai részletes leírását az 1. melléklet tartalmazza.

8. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet az 53/2011. (XII. 21.) BM rendelethez

I. A csapatzászló
1. A 2. § (1) bekezdés a)–d) pontjában és (2) bekezdésében meghatározott szervek esetében a csapatzászló 120×140 centiméteres fehér színű selyem, szélén nemzeti színű farkas fogazattal, közepén mindkét oldalán Magyarország 40–60 centiméter átmérőjű hímzett címerével, két külső sarkában aranyszínű bojttal. A zászlólap jobb oldalán a címer felett a megadományozott szerv, a címer alatt az adományozó név szerepel.
2. A 2. § (1) bekezdés e) és f) pontjában meghatározott szervek esetében a csapatzászló 120×140 centiméteres fehér színű, nemzeti színekből összeálló háromszög-díszsorral szegélyezett selyemzászló. A zászló közepén mindkét oldalán Magyarország és a Katasztrófavédelem 50 centiméter átmérőjű hímzett címerével. A zászlólap bal oldalán a címerek felett az adományozott által választott nemes eszményű jelmondat, míg a jobb oldalán a címerek felett az adományozott katasztrófák elleni védekezésben közreműködő szerv, a címer alatt az adományozó neve szerepel.
3. A zászlórúd két részből áll. Együttesen 226 centiméter hosszú, 4 centiméter átmérőjű, zöldre festett és lakkozott henger alakú puhafa, alsó vége 35 centiméter hosszan sárgaréz foglalatba helyezve. A zászlórúd két része csavarmentes fémfoglalattal egymásba illeszthető. A zászló a rúd felső részére 3 sorban 25-25 egyenlően elosztott rézszeggel van felerősítve.
4. A zászlócsúcs a zászlórúd felső végére illeszthető, 30 centiméter hosszú, lándzsa alakú keret, amelyben Magyarország domborított címere helyezkedik el. Anyaga sárgaréz.
5. A zászlószalag 16 centiméter széles, tetszés szerinti színű selyemből készül. A szalag közepén csokorba van kötve, s a szalagcsokorból kiinduló ága 100-100 centiméter hosszú, a végén 5 centiméteres arany bojttal.
A szalagra selyemmel ráhímezhető az adományozó jelmondata, neve és az adományozás időpontja.
A szalagot vele egyező színű zsinórral kell a zászlócsúcshoz kötni.
6. A zászlótok 165 centiméter hosszú, 30 centiméter széles, alsó végén 15 centiméter hosszú hasítékkal ellátott kék színű műanyag, amelynek alsó sarkához varrott kék színű gyapjúzsinór fogja át a zászlórudat.
7. A zászlóboríték 165 centiméter hosszú, zsákszerűen kidolgozott fehér molinó, amelynek nyílása fehér gyapjú szalaggal zárható.
8. A zászlótartó heveder 150 centiméter hosszú, 5 centiméter széles, csattal ellátott átvevő szíjból és rávarrott 4 centiméter átmérőjű, 8 centiméter mély bőrtokból áll. Színe nyersbőr szín, rézcsatját Magyarország címere díszíti.
II. A zászlószalagok
1. A köztársasági elnök szalagja: 17 centiméter széles szatén szalag, közepén 20-25 centiméteres csokorba kötve, két ága 115-115 centiméter hosszú. A szalag piros-fehér-zöld színű, első ágán arannyal hímezve: „MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE” felirattal. A második ágon arannyal hímezve a szerv megnevezése és az adományozás évszáma található, alatta Magyarország 20 centiméter magasságú, 9,5 centiméter szélességű pajzstartó nélküli, rátétes kivitelű címerével.
2. A zászlóanya szalagja: 20 centiméter széles vörös szaténszalag, közepén 30 centiméteres csokorba kötve, két ága 120-120 centiméter hosszú. Az első ágon arany hímzéssel a zászlóanya neve helyezkedik el, alatta egy virágmotívummal, a második ágon arannyal hímezve a szerv megnevezése. A szalag alját 10 centiméteres aranyrojt zárja.
3. További szalagok: 16 centiméter széles kék szatén szalag, közepén 20-25 centiméteres csokorba kötve, két ága 100-100 centiméter hosszúságú. A szalag ágai arannyal hímzettek, első ágán a zászlószalag elhelyezésének indoka, a második ágon pedig az adományozó neve található, alatta az adományozó szervezetének 8 centiméter átmérőjű emblémájával.
4. Az 5. §-ban meghatározott természetes és jogi személy által adományozott zászlószalagok anyagában és színében, valamint díszítésében nincs megkötés, azonban annak hossza a 100 centimétert nem haladhatja meg. A szalagokra a megadományozott szerv 8 centiméter átmérőjű emblémája elhelyezhető.
1

A rendeletet a 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelet 61. § (2) bekezdés g) pontja hatályon kívül helyezte 2012. augusztus 10. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére