• Tartalom

54/2011. (VI. 10.) VM rendelet

54/2011. (VI. 10.) VM rendelet

a LEADER Helyi Akciócsoportok működéséről1

2014.03.15.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a) és b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában:

1.2 civil szféra: a természetes személyek és a civil szervezetek, kivéve a politikai pártokat, valamint azokat a civil szervezeteket, amelyekben az állam valamely szervezete, vagy helyi önkormányzat a Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) szerinti meghatározó befolyással rendelkezik;

2. címvisszavonás: az ÚMVP Irányító Hatósága (a továbbiakban: IH) által határozatban adományozott LEADER Helyi Akciócsoport (a továbbiakban: LEADER HACS) cím és előzetes elismerés IH általi visszavonása;

3.3 delegálási szerződés: a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) és a LEADER HACS között megkötött szerződés a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény alapján az MVH által ellátandó, továbbá az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás részletes feltételeiről szóló 141/2008. (X. 30.) FVM rendelet [a továbbiakban: 141/2008. (X. 30.) FVM rendelet] 3. § (1) bekezdés k) pontja vagy a LEADER Helyi Akciócsoportok feladat ellátásához az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatás részletes feltételeiről szóló 30/2012. (III. 24.) VM rendelet [a továbbiakban: 30/2012. (III. 24.) VM rendelet] 2. § (1) bekezdés j) pontja alapján a MVH által átadott és a LEADER HACS által saját hatáskörben ellátandó feladatokról;

4.4 egyesület: a Ptk. szerinti szervezet, ide nem értve a pártot és a szakszervezetet;

4a.5 gazdálkodó szervezet: a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti gazdálkodó szervezet.

5.6 Helyi Vidékfejlesztési Stratégia: az előzetesen elismert vidékfejlesztési akciócsoportnak, illetve új Helyi Akciócsoportnak (a továbbiakban: új HACS-nak), később az IH által elismert LEADER HACS-nak az illetékességi területére kidolgozott és – az IH által meghatározott időközönként vagy a LEADER HACS kezdeményezésére – aktualizált és az IH által jóváhagyott fejlesztési stratégiája;

6. jogosult település: e rendelet 1. melléklete szerinti település;

7. korlátozásmentes tagfelvétel: a LEADER HACS illetékességi területéről az e rendeletben meghatározott tagsági követelményeknek megfelelő természetes vagy jogi személyek esetében az üzleti szféra, a civil szféra és a közszféra képviselőinek a LEADER HACS-hoz való szabad csatlakozása, legalább két tag ajánlásával;

8.7 közszféra: a helyi önkormányzatok, a településrészi önkormányzatok (a továbbiakban: önkormányzat), az önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaságok, valamint azon civil szervezetek, amelyekben az önkormányzat közvetve vagy közvetlenül a Ptk. szerinti meghatározó befolyással rendelkezik;

9. LEADER: az 1698/2005/EK tanácsi rendelet 61. cikke szerint ekként meghatározott fogalom;

10.8 LEADER HACS: az 1698/2005/EK tanácsi rendelet 62. cikkének megfelelő és az IH által elismert, jogi személyiséggel rendelkező helyi közösség, amely az elismerés iránti kérelemmel egyidejűleg vállalta a LEADER HACS minősítéshez kapcsolódó feltételek teljesítését;

11.9 LEADER HACS feladatok: a 141/2008. (X. 30.) FVM rendelet 3. § (1) bekezdésében, vagy a 30/2012. (III. 24.) VM rendelet 2. § (1) bekezdésében, valamint a delegálási szerződésben meghatározott feladatok;

12. LEADER HACS illetékességi területe: a LEADER HACS előzetes elismeréséről vagy a LEADER HACS elismeréséről szóló határozatában meghatározott terület, amelynek vonatkozásában a LEADER HACS helyi vidékfejlesztési stratégiát fogalmaz meg;

13.10 LEADER terv: a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (a továbbiakban: HVS) azon része, amely a helyi közösség által elfogadott térségi célkitűzéseket és az 1698/2005/EK tanácsi rendelet 61–65. cikkében előírtaknak, valamint az IH által meghatározott egyéb feltételeknek megfelelő fejlesztéseket tartalmazza;

14.11 munkaszervezet: a LEADER HACS által létrehozott, , ügyviteli és adminisztratív szervezet, amely a LEADER HACS és az IH között megkötött együttműködési szerződés alapján látja el tevékenységét az ÚMVP III. és IV. tengely intézkedéseinek végrehajtása érdekében, amelynek vezetője nem lehet a LEADER HACS címmel rendelkező egyesület elnöke;

15. új HACS: a címvisszavonással érintett LEADER HACS területén az IH felhívására vidékfejlesztési céllal szerveződő helyi közösség, amely az e rendelet szerinti előírások alapján szerveződik meg, és az IH-hoz benyújtja LEADER HACS-ként való elismerési kérelmét;

16.12 üzleti szféra: a gazdálkodó szervezetek – az állami vagy önkormányzati vállalatok és azon gazdálkodó szervezetek kivételével, melyekben az állam vagy az önkormányzat a Ptk.-ban meghatározott meghatározó befolyással rendelkezik –, ha nem állnak csődeljárás, felszámolási eljárás, végelszámolás alatt, vagy nincs 90 napnál hosszabb ideje esedékessé vált köztartozásuk;

17.13 bevont szervezet: a LEADER HACS által megbízott jogi személyiségű szervezet, amely közreműködik a támogatott intézkedések keretében benyújtott támogatási kérelmek, pályázatok és kifizetési kérelmek feldolgozásában, értékelésében, ellenőrzésében.

2. A már létező LEADER HACS működésére vonatkozó szabályok

2. § (1)14 2012. április 30-át követően LEADER HACS címmel kizárólag egyesület rendelkezhet, illetve e címet csak egyesület nyerheti el.

(2)15 E rendelet hatálybalépésekor nonprofit formában működő LEADER HACS címmel rendelkező gazdasági társaság illetékességi területén az (1) bekezdés szerinti időpontig új HACS-ot szervezhet, amely egyesületi formában az e rendeletben meghatározott feltételek betartása esetén jogosulttá válik a LEADER HACS címre.

(3)16 A nonprofit formában működő LEADER HACS címmel rendelkező gazdasági társaság címének visszavonására az új HACS elismerésével egyidejűleg, de legkésőbb 2012. április 30-ig kerül sor abban az esetben is, ha nem jön létre a területen új HACS.

(4)17 Új HACS szerveződése esetén, a területen érvényes HVS megvalósulása érdekében a korábban LEADER HACS címmel rendelkező szervezetnek a LEADER HACS címhez kapcsolódó összes feladatát a továbbiakban az új HACS látja el.

(5)18 A nonprofit formában működő LEADER HACS címmel rendelkező gazdasági társaság illetékességi területén szerveződő új HACS megalakulása során a 10. § (3)–(5), és (8) bekezdését, valamint a szervezési időszakra vonatkozó rendelkezés kivételével a 13. § (1)–(2), (4)–(5) bekezdését megfelelően alkalmazni kell.

3. § (1)19 Az e rendelet hatálybalépésekor egyesületi formában működő LEADER HACS csak akkor jogosult e cím további használatára és az ahhoz kapcsolódó intézkedésekben való részvételre, ha intézkedik legfelsőbb szerve (a továbbiakban: közgyűlés) e rendelet hatálybalépését követő 30 napon belüli időpontra történő összehívásáról, amelyen dönt a korlátozásmentes tagfelvételt a döntés napjától lehetővé tévő alapszabály-módosításról, amennyiben azt alapszabálya nem teszi lehetővé. Az egyesület a közgyűlés jegyzőkönyvét és az alapszabály-módosításának illetékes törvényszékhez való benyújtását igazoló irat szkennelt formában elektronikus úton történő megküldésével tájékoztatja az IH-t, vagy nyilatkozik arról, hogy alapszabálya ezt jelenleg is lehetővé teszi és csatolja az alapszabály jelenleg hatályos szövegét.

(2) Az egyesületi formában működő LEADER HACS az alapszabály (1) bekezdés szerinti módosításának bírósági nyilvántartásba vételétől számított 10 napon belül, amennyiben a belépést hatályban lévő alapszabálya nem korlátozza legkésőbb 2011. augusztus 31-ig, tagsága részére közgyűlést tart, amelyen

a) beszámol eddigi tevékenységéről, eredményeiről;

b) felveszi tagjai közé a legalább két tag ajánlásával rendelkező csatlakozni kívánó személyt vagy szervezetet, akik a felvételüktől kezdődően szavazati joggal rendelkeznek és az egyesület szerveibe megválaszthatók;

c)20

d) dönt az elnökség tagjainak és tisztségviselőnek megerősítéséről, vagy új tagokat és tisztségviselőket választ.

(3) Az (1)–(2) bekezdés szerinti közgyűlésről készült hitelesített jegyzőkönyvet, valamint a bírósági nyilvántartásba vételéről szóló dokumentumot a LEADER HACS a nyilvántartásba vételt követő 8 napon belül elektronikus úton megküldi az IH részére.

4. §21 A LEADER HACS minden évben legkésőbb május hónapban köteles az előző naptári évre vonatkozó éves beszámolót terjeszteni tagsága elé, amelynek elfogadásáról a közgyűlés dönt. A beszámolónak tartalmaznia kell a LEADER HACS eredményeit, tételes elszámolást a bevételekről és a kiadásokról, a támogatási céllal benyújtott projekttervezetek, pályázatok számáról, tartalmáról és támogatási igényéről, a támogatási kötelezettségvállalásban részesült projektekről, a projektek megvalósulásáról és a támogatások elszámolásáról, valamint a működtetési kötelezettséggel rendelkező projektek működéséről. A beszámolót és a beszámoló elfogadásáról készült hitelesített jegyzőkönyvet a LEADER HACS elektronikus úton megküldi az IH részére.

2/A. 22 Szervezet bevonása

4/A. § (1) A delegálási szerződésben meghatározott feladatokat a LEADER HACS saját munkaszervezete vagy bevont szervezet útján látja el.

(2) A LEADER HACS bevont szervezettel történő feladat ellátásáról szóló döntéshez a teljes tagság többségének – 50% + 1 fő – támogató szavazata szükséges.

(3) Új HACS szerveződése esetén a LEADER HACS cím odaítélésének feltétele, hogy az új HACS a területen érvényes HVS megvalósulása érdekében rendelkezzen a delegálási szerződés szerinti feladatok munkaszervezet vagy bevont szervezet útján történő ellátásáról.

(4) Bevont szervezetként megbízható a korábbi LEADER HACS címmel rendelkező jogi személyiségű szervezet is, amennyiben a LEADER HACS cím visszavonása nem a 7. § (1) bekezdés g) pontja alapján történt.

3. A HVS felülvizsgálata

5. § (1) A HVS felülvizsgálatát az IH felhívására el kell végezni. A HVS LEADER HACS-ok által történő felülvizsgálatáról az IH közleményt tesz közzé a honlapján.

(2) A LEADER HACS köteles az IH által külön közleményben, a HVS felülvizsgálatára vonatkozóan meghatározott tartalmi és nyilvánosságára vonatkozó követelmények alapján a HVS felülvizsgálatában közreműködni.

(3) Amennyiben erről az IH másképp nem rendelkezik, a HVS felülvizsgálatára évente kerül sor.

4. Forrásmegosztás

6. § (1)23 A LEADER HACS rendelkezésére álló forrását az IH közleményben teszi közzé.

(2)24 A LEADER HACS által az adott évre tervezett működési forrás fel nem használt része az IH-nak való bejelentést és annak jóváhagyását követően a következő működési évre átcsoportosítható.

(3) A LEADER HACS a rendelkezésére álló összes LEADER forrás legfeljebb 20%-át, az ÚMVP III. intézkedéscsoportjához tartozóan rendelkezésére álló összes forrás legfeljebb 15%-át működési költségeire fordíthatja.

(4)25 A LEADER HACS a HVS-ben rendelkezésre álló, az ÚMVP IV. intézkedés csoportjának megvalósítására allokált fejlesztési forrás legalább 45%-át a LEADER tervben gazdaságfejlesztési intézkedésekre köteles fordítani, ha arra a benyújtott pályázatok forrásigénye alapján lehetőség van.

(5) Az IH jogosult a működési költségre fordítható forrás és a fejlesztési forrás felhasználásának arányát évente ellenőrizni, és nem arányos felhasználás esetén a LEADER HACS-ot az eltérés okáról írásban beszámoltatni.

(6) A LEADER HACS rendelkezésére álló forrásból a gépkocsi, illetve ingatlan vásárlására fordított összeg el nem számolható költségnek minősül.

5. A LEADER HACS cím visszavonása

7. § (1) Az IH a LEADER HACS címet és ezzel egyidejűleg az előzetes elismerést visszavonja, továbbá a költségtérítés folyósítását azonnal felfüggeszteti, amennyiben:

a) a LEADER HACS vagy valamely más, a LEADER HACS munkáját ellenőrző hivatalos szervezet vagy hatóság, vagy a LEADER HACS-hoz forduló ügyfelek, vagy azok egy csoportja, vagy az illetékességi területen működő önkormányzat vagy társadalmi szervezet írásban jelzi felé, hogy nem képes ellátni az IH-val kötött együttműködési megállapodásban foglalt feladatait;

b) az MVH jelzi, hogy a LEADER HACS számára az e rendeletben meghatározott működési forrás kimerült és ez – egyéb bevonható, a működéshez felhasználható forrás hiányában – működésképtelenséget okoz;

c) a LEADER HACS kérelmezi;

d) a LEADER HACS – a teljesítési igazolás szerint – az IH munkatervi beszámolóban szereplő és az MVH-val kötött delegálási szerződésben előírt feladatok legalább 75%-át nem teljesíti;

e) a LEADER HACS a feladatát nem az IH iránymutatásának, illetve a tevékenységére, vagy a közpénzek felhasználására vonatkozó szabályoknak megfelelően látja el;

f) az IH által kért, vagy az EMVA projektekre vonatkozó szabályok szerinti véletlenszerű kiválasztás, vagy bejelentés alapján lefolytatott MVH helyszíni ellenőrzést követően, az MVH jelentése alapján az IH által előírt intézkedéseket a megadott határidőn belül nem teszi meg;

g) a LEADER HACS vagy a döntéseiben résztvevő személy ellen tevékenységével összefüggésben büntető eljárás van folyamatban és az ennek következtében az IH által kért MVH helyszíni ellenőrzése során feltárt szabálytalanságok nyomán előírt IH intézkedéseket megadott határidőn belül nem teljesíti;

h) az MVH, vagy más, az EMVA projektek megvalósítását és forrásfelhasználását ellenőrizni jogosult szervezet helyszíni, vagy más módon elvégzett ellenőrzése során feltárt szabálytalanságok nyomán előírt intézkedéseket a megadott határidőn belül nem hajtja végre;

i) a LEADER HACS e rendelet hatálybalépésétől számított legkésőbb 6 hónapon belül nem biztosítja a folyamatos korlátozásmentes tagfelvétel lehetőségét;

j) a LEADER HACS nem biztosítja folyamatosan az e rendeletben meghatározott, a LEADER HACS elismeréséhez szükséges és az akkreditáció során meghatározott feltételeknek való megfelelést;

k) a 2. § (3) bekezdése szerinti eset áll fenn.

(2) Az IH a címvisszavonás tényéről 8 napon belül tájékoztatja az MVH-t.

(3) A LEADER HACS cím visszavonásáról szóló döntésben meghatározott időpontig felmerült és kifizetett, a LEADER HACS működésével kapcsolatos kiadások elszámolhatók a visszavonást követő első kifizetési időszakban.

6. A LEADER HACS működésképtelensége

8. § (1) A LEADER HACS működésképtelenné válik, ha nem tudja az ÚMVP III. és IV. tengelyéhez kapcsolódó feladatait ellátni vagy fizetésképtelenné válik.

(2) Amennyiben a LEADER HACS működésképtelenné válik, az MVH-val kötött delegálási szerződése megszüntetésre kerül. A szerződés megszüntetésére ebben az esetben a LEADER HACS és az MVH is jogosult. A szerződés megszüntetéséről az MVH 8 napon belül tájékoztatja az IH-t.

(3) A delegálási szerződés megszüntetése esetén, az MVH által a LEADER HACS-ra átruházott feladatokat a megszüntetés időpontjától kezdődően ismételten az MVH látja el.

(4) A működésképtelenné vált LEADER HACS által a cím visszavonását megelőzően felmerült, a működési költségek fedezésére irányuló kifizetési kérelmeket az MVH elbírálja és a jogosultság megállapítása után teljesíti.

(5)26

(6) A LEADER HACS címének visszavonása és az új LEADER HACS cím odaítélése között eltelt időszakban az MVH által a LEADER HACS-ra átruházott feladatokat az MVH látja el.

9. § (1) Azon településen, amely LEADER HACS által nem lefedett, az ÚMVP IV. tengely, LEADER keretében megvalósítandó intézkedés nem indítható el.

(2) Amennyiben az ÚMVP III. tengely LEADER HACS-okon keresztül végrehajtandó, valamint az ÚMVP IV. tengely LEADER intézkedéseiből támogatásra jogosult területen új HACS nem szerveződik

a) a támogatásra jogosult ügyfelek számára támogatási kérelem benyújtására – az IH által a Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján közzétett tájékoztatás alapján – az IH által az ÚMVP III. tengely LEADER HACS-okon keresztül végrehajtandó intézkedéseiből nyújtható támogatásokról szóló rendeletekben meghatározott értékelési szempontok és külön forrásallokáció alapján nyílik lehetőség;

b) a támogatásra jogosult ügyfelek az ÚMVP III. tengely LEADER HACS-okon keresztül végrehajtandó intézkedéseire a területileg illetékes MVH-hoz nyújthatnak be támogatási, illetve kifizetési kérelmet;

c) az ÚMVP IV. tengely LEADER intézkedései esetén a támogatási határozattal rendelkező ügyfelek a területileg illetékes MVH-hoz kifizetési kérelmet nyújthatnak be.

7. Új LEADER HACS megalakulásának általános feltételei

10. § (1) A címvisszavonással megszűnt LEADER HACS által lefedett területen az IH egy új HACS szervezésének megkezdését felhívásban kezdeményezi, amelyet a Minisztérium honlapján közzétesz.

(2) A LEADER HACS megszervezésének alapfeltétele az illetékességi területre vonatkozó HVS megtervezése, elkészítése, amelyet az új HACS megszervezésére rendelkezésre álló szervezési időszakban kell elkészíteni.

(3) Az új HACS cím elnyerésének feltétele, hogy az egyesületben csak azon természetes vagy jogi személyek vehetnek részt, akik illetve amelyek lakcíme, székhelye, vagy telephelye a címvisszavonást megelőzően már a címvisszavonással megszűnt LEADER HACS által a címvisszavonást megelőzően lefedett területen lévő, jogosult településen volt és jelenleg is ott van. A jogosult települések listáját az 1. melléklet tartalmazza.

(4) Az új HACS cím elnyerésére pályázó egyesület tagja lehet bármely:

a) a rendelet hatálybalépésekor érvényes vállalkozói engedéllyel rendelkező egyéni vállalkozó, gazdálkodó szervezet;

b) alapítvány, közalapítvány, egyesület;

c) egyházi jogi személy;

d)27 helyi önkormányzat és nemzetiségi önkormányzat;

e) természetes személy,

a (3) bekezdéssel összhangban.

(5) A (4) bekezdés b)–d) pontjában meghatározott szervezetek képviselőik útján vesznek részt az új HACS címre pályázó egyesületben.

(5a)28 A (4) bekezdés a)–e) pontjában felsorolt tagokat kizárólag egy új HACS szerveződésében lehet figyelembe venni. Egy személy csak egy, a (4) bekezdés a)–e) pontjában felsorolt tagot képviselhet a helyi közösségben.

(6) Nem lehet tag az új HACS címre pályázó egyesület döntéshozó testületében, a munkaszervezet vezetésében, aki a címvisszavonással érintett LEADER HACS döntéshozó testületének a tagja, vagy a munkaszervezetnek vezetője volt, kivéve, ha a LEADER HACS cím visszavonására a 7. § (1) bekezdés k) pontja alapján került sor.

(7) Az új HACS döntéshozó testülete tagságán belül a civil és üzleti szféra együttes aránya legalább a teljes tagság 60%-a.

(8) Egy település akkor minősül lefedettnek, ha

a) az adott település önkormányzata,

b) 300 vagy annál kevesebb lakosú településen legalább egy, 500 vagy annál kevesebb lakosú településen legalább kettő, 500-nál több lakosú településen legalább három, a rendelet hatálybalépésekor az adott településen székhellyel, ennek hiányában telephellyel rendelkező gazdálkodó szervezet,

c) 300 vagy annál kevesebb lakosú településen legalább egy, 500 vagy annál kevesebb lakosú településen legalább kettő, 500-nál több lakosú településen legalább három, a rendelet hatálybalépésekor bírósági nyilvántartásba vett, az adott településen székhellyel rendelkező társadalmi szervezet, vagy

d) a b) és c) pontokban meghatározott szervezetek közös csoportja, amely 300 vagy annál kevesebb lakosú településen legalább egy, 500 vagy annál kevesebb lakosú településen legalább kettő, 500-nál több lakosú településen legalább három tagból áll,

részt vesz az új HACS megalakításában.

8. Az új HACS szervezése és a HVS tervezés folyamata

11. § (1) A HVS tervezési időszaka a 2007–2013 közötti programozási időszak e rendelet hatálybalépését követő időszaka.

(2) Az IH közleményben a tervezés módszertanára és formátumára ajánlást tesz közzé.

(3) A HVS elkészítéséhez és ütemezéséhez szükséges formanyomtatványokat, a tervezési segédletek, útmutatók ajánlásait az IH közleményben teszi közzé.

(4)29 Az új HACS köteles az IH közleményben meghatározott források figyelembevételével HVS-t készíteni. A HVS összeállításával kapcsolatos technikai kérdésekről az IH tájékoztatót tesz közzé.

(5) Új HACS szervezését az IH felhívása alapján kezdeményezheti a 10. § (3) bekezdésében meghatározott természetes vagy jogi személy.

(6) Új HACS szervezésére a helyi szereplőknek az erre vonatkozó IH közlemény közzétételétől számítva két hónap (a továbbiakban: szervezési időszak) áll rendelkezésére.

9. A tervezést koordináló csoport

12. § (1) A TKCS vezetőjének az új HACS azon tagja választható, aki felsőfokú végzettséggel, valamint fejlesztési terv kidolgozásában tapasztalattal rendelkezik. A vezetővé választás feltételeit igazoló dokumentumokat az elismeréshez szükséges dokumentumokkal együtt kell benyújtani az IH részére.

(2) A TKCS feladata:

a) az új HACS által lefedett terület helyzetelemzéshez szükséges információk, adatok begyűjtése, feldolgozása a 11. § (3) bekezdés alapján;

b) a tervezést segítő felmérő kérdőívek feldolgozása, elemzése;

c) az új HACS által meghatározásra kerülő fejlesztési intézkedések megvalósíthatóságának, valamint az esélyegyenlőségi és fenntarthatósági szempontok érvényesülésének vizsgálata, javaslatok készítése;

d) a szervezési időszak alatt az elkészített tervnek az új HACS tagjai számára véleményezésre, majd végső jóváhagyásra történő benyújtása;

e) a HVS tartalmának megismertetése az új HACS területén élőkkel;

f) a HVS IH általi jóváhagyásra való beküldése után az IH által jelzett esetleges pontosításoknak a HVS-en való elvégzése.

(3)30 A HVS két részből, az ÚMVP intézkedéscsoportjának „falumegújítás és fejlesztés, „vidéki örökség megőrzése és fenntartható fejlesztése”, „mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése”, „turisztikai tevékenységek ösztönzése” intézkedéseire építhető Helyi Vidékfejlesztési Tervből, valamint a 1698/2005/EK tanácsi rendeletben foglaltaknak megfelelő támogatási konstrukciókra építhető LEADER tervből áll.

10. Új LEADER HACS elismerésének folyamata

13. § (1)31 Az új HACS – amely a szervezési időszak lejártáig benyújtja egyesület alapítására vonatkozó nyilvántartásba vételi kérelmét vagy meglévő egyesület esetén alapszabálya módosítását az illetékes közigazgatási és munkaügyi – az alábbi feltételeknek köteles megfelelni, illetve ezeket a feltételeket a működés időtartama alatt folyamatosan fenntartani:

a) alapszabályában

aa) döntéshozó testületének tagságán belül a civil és üzleti szféra együttes aránya legalább a teljes tagság 60%-a,

ab) és működési gyakorlata által biztosítja a korlátozásmentes tagfelvétel lehetőségét,

ac)32

b) meghatározott tagsága legalább húsz tagból áll, amelyben az üzleti és civil szféra szféránként legalább hat taggal képviselteti magát;

c) a tagjainak egyikét a helyi közösség alapító tagjai maguk közül az alapító tagok többségének szavazatával képviselőnek választják;

d) a tagok közül két főt az alapító tagok többségének szavazatával a képviselő helyettesévé választanak;

e) az általa lefedett terület földrajzilag folytonos;

f) az általa lefedett terület állandó lakossága 10 000 és 100 000 fő között van;

g) az általa lefedett települések e rendelet 1. melléklete alapján jogosult települések;

h) amennyiben van, akkor a tagok terület- és vidékfejlesztés, a helyi közösségépítés és közösségi kezdeményezések területén szerzett tapasztalatait igazoló dokumentumokat benyújtja az IH részére; továbbá

i) az új HACS területére vonatkozó fejlesztési elképzeléseit tartalmazó HVS-t készít.

(2) Az (1) bekezdés a)–h) pontja szerinti dokumentumokat és nyilatkozatokat az IH által közleményben meghatározott formában kell benyújtani az IH részére.

(3) Új HACS elismerésére csak az (1) bekezdésben foglalt feltételek együttes teljesülése esetén kerülhet sor.

(4)33 Amennyiben az adott szervezési területről több helyi szervezet nyújtja be elismerési kérelmét az IH vezetőjéhez, az IH az elismerési kérelmet benyújtó szervezetek közül, az e rendelet szerinti feltételek teljesítése mellett, azt a szervezetet ismeri el LEADER HACS-ként, amely

a) HVS-e szakmailag megalapozottabb,

b) amennyiben az a) pont szerinti megalapozottság nem állapítható meg, úgy magasabb taglétszámmal rendelkezik, vagy

c) tagságában nagyobb aránnyal képviselteti magát a civil és üzleti szféra.

(5) Az új HACS az egyesület nyilvántartásba vételéről vagy alapszabály-módosításának bíróság általi jóváhagyásáról haladéktalanul tájékoztatja az IH-t.

(6) Az új HACS elismeréséről az IH a benyújtott dokumentumok alapján az (5) bekezdés szerinti tájékoztatást követően 30 napon belül határozatban dönt, s ezt követően további 30 napon belül a LEADER HACS és az IH együttműködési megállapodást köt.

11. Záró rendelkezések

14. § E rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

15. § Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet 62. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

16. §34 E rendeletnek az egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 130/2013. (XII. 21.) VM rendelettel [a továbbiakban: 130/2013. (XII. 21.) VM rendelet] megállapított 6. § (4) bekezdését a 130/2013. (XII. 21.) VM rendelet hatálybalépésekor35 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

17. §36

1. melléklet az 54/2011. (VI. 10.) VM rendelethez



A HACS megalakítására jogosult települések és azok lakosságszáma (fő)

Település

Lakosságszám

Aba

4687

Abádszalók

4141

Abaliget

588

Abasár

2521

Abaújalpár

74

Abaújkér

677

Abaújlak

111

Abaújszántó

3123

Abaújszolnok

181

Abaújvár

217

Abda

3159

Abod

235

Ábrahámhegy

456

Ács

7110

Acsa

1501

Acsád

675

Acsalag

462

Ácsteszér

687

Adács

2785

Ádánd

2285

Adásztevel

762

Adony

3838

Adorjánháza

375

Adorjás

188

Ág

179

Ágasegyháza

1934

Ágfalva

2125

Aggtelek

539

Agyagosszergény

891

Ajak

3645

Aka

268

Akasztó

3311

Alacska

790

Alap

1983

Alattyán

2133

Alcsútdoboz

1458

Aldebrő

690

Algyő

5209

Alibánfa

480

Almamellék

449

Almásfüzitő

2259

Almásháza

64

Almáskamarás

865

Almáskeresztúr

83

Álmosd

1573

Alsóberecki

743

Alsóbogát

263

Alsódobsza

337

Alsógagy

99

Alsómocsolád

356

Alsónána

698

Alsónemesapáti

730

Alsónyék

779

Alsóörs

1401

Alsópáhok

1351

Alsópetény

725

Alsórajk

368

Alsóregmec

191

Alsószenterzsébet

73

Alsószentiván

640

Alsószentmárton

1182

Alsószölnök

377

Alsószuha

469

Alsótelekes

146

Alsótold

252

Alsóújlak

585

Alsóvadász

1579

Alsózsolca

5976

Ambrózfalva

498

Anarcs

1951

Andocs

1115

Andornaktálya

2766

Andrásfa

311

Annavölgy

949

Apácatorna

160

Apagy

2243

Apaj

1249

Aparhant

1060

Apátfalva

3039

Apátistvánfalva

359

Apátvarasd

130

Apc

2597

Áporka

1172

Apostag

1997

Aranyosapáti

1987

Aranyosgadány

334

Arka

71

Arló

3689

Arnót

2594

Ároktő

1075

Árpádhalom

514

Árpás

242

Ártánd

523

Ásotthalom

4052

Ásványráró

1914

Aszaló

1958

Ászár

1968

Aszód

6393

Aszófő

403

Áta

173

Átány

1399

Atkár

1726

Attala

869

Babarc

746

Babarcszőlős

105

Babócsa

1605

Bábolna

3688

Bábonymegyer

813

Babosdöbréte

522

Babót

1120

Bácsalmás

6949

Bácsbokod

2753

Bácsborsód

1237

Bácsszentgyörgy

165

Bácsszőlős

385

Badacsonytomaj

2150

Badacsonytördemic

841

Bag

3974

Bagamér

2506

Baglad

46

Bagod

1360

Bágyogszovát

1306

Baj

2836

Bajánsenye

487

Bajna

1932

Bajót

1557

Bak

1692

Bakháza

196

Bakóca

275

Bakonszeg

1155

Bakonya

379

Bakonybánk

453

Bakonybél

1234

Bakonycsernye

3118

Bakonygyirót

147

Bakonyjákó

655

Bakonykoppány

188

Bakonykúti

120

Bakonynána

1046

Bakonyoszlop

515

Bakonypéterd

263

Bakonypölöske

379

Bakonyság

53

Bakonysárkány

940

Bakonyszentiván

220

Bakonyszentkirály

849

Bakonyszentlászló

1764

Bakonyszombathely

1426

Bakonyszücs

333

Bakonytamási

642

Baks

2095

Baksa

780

Baktakék

710

Baktalórántháza

4282

Baktüttös

335

Balajt

476

Balástya

3452

Balaton

1105

Balatonakali

604

Balatonalmádi

9036

Balatonberény

1171

Balatonboglár

5920

Balatoncsicsó

213

Balatonederics

1048

Balatonendréd

1370

Balatonfenyves

1878

Balatonfőkajár

1337

Balatonföldvár

2073

Balatonfűzfő

4314

Balatongyörök

1074

Balatonhenye

113

Balatonkenese

3216

Balatonkeresztúr

1479

Balatonlelle

4921

Balatonmagyaród

476

Balatonmáriafürdő

656

Balatonőszöd

512

Balatonrendes

120

Balatonszabadi

3017

Balatonszárszó

1899

Balatonszemes

1772

Balatonszentgyörgy

1611

Balatonszepezd

404

Balatonszőlős

629

Balatonudvari

296

Balatonújlak

525

Balatonvilágos

1186

Balinka

977

Balkány

6362

Ballószög

3424

Balmazújváros

17480

Balogunyom

1230

Balotaszállás

1525

Balsa

841

Bálványos

544

Bana

1650

Bánd

694

Bánfa

197

Bánhorváti

1369

Bánk

686

Bánokszentgyörgy

652

Bánréve

1329

Bár

545

Barabás

759

Baracs

3587

Baracska

2741

Báránd

2586

Baranyahídvég

207

Baranyajenő

511

Baranyaszentgyörgy

140

Barbacs

730

Barcs

11584

Bárdudvarnok

1208

Barlahida

128

Bárna

1122

Barnag

115

Bársonyos

736

Basal

192

Baskó

180

Báta

1729

Bátaapáti

396

Bátaszék

6583

Baté

813

Bátmonostor

1542

Bátor

420

Bátorliget

689

Battonya

5726

Bátya

2081

Batyk

399

Bázakerettye

831

Bazsi

389

Béb

260

Becsehely

2076

Becske

552

Becskeháza

37

Becsvölgye

815

Bedegkér

469

Bedő

257

Bejcgyertyános

465

Békás

225

Bekecs

2460

Békéssámson

2371

Békésszentandrás

3846

Bekölce

673

Bélapátfalva

3088

Bélavár

354

Belecska

433

Beled

2657

Beleg

628

Belezna

825

Bélmegyer

1035

Beloiannisz

1128

Belsősárd

104

Belvárdgyula

417

Benk

449

Bénye

1257

Bér

393

Bérbaltavár

494

Bercel

2022

Beregdaróc

734

Beregsurány

635

Berekböszörmény

1707

Berekfürdő

990

Beremend

2599

Berente

1119

Beret

286

Berettyóújfalu

15407

Berhida

5995

Berkenye

662

Berkesd

863

Berkesz

884

Bernecebaráti

859

Berzék

1111

Berzence

2536

Besence

119

Besenyőd

650

Besenyőtelek

2650

Besenyszög

3432

Besnyő

1814

Beszterec

1040

Bezedek

241

Bezenye

1436

Bezeréd

155

Bezi

493

Bicsérd

1039

Bihardancsháza

198

Biharkeresztes

3870

Biharnagybajom

2775

Bihartorda

913

Biharugra

862

Bikács

438

Bikal

759

Biri

1331

Birján

514

Bisse

241

Boba

817

Bocfölde

1148

Boconád

1327

Bócsa

1822

Bocska

376

Bocskaikert

2917

Boda

456

Bodajk

4101

Bodmér

217

Bodolyabér

248

Bodonhely

299

Bodony

750

Bodorfa

106

Bodrog

443

Bodroghalom

1326

Bodrogkeresztúr

1134

Bodrogkisfalud

878

Bodrogolaszi

943

Bódvalenke

190

Bódvarákó

101

Bódvaszilas

1042

Bogács

1993

Bogád

1101

Bogádmindszent

410

Bogdása

295

Bogyiszló

2235

Bogyoszló

611

Bojt

487

Bókaháza

323

Bokod

2187

Bokor

113

Boldog

3041

Boldogasszonyfa

427

Boldogkőújfalu

540

Boldogkőváralja

1151

Boldva

2352

Bolhás

428

Bolhó

761

Bóly

4002

Boncodfölde

356

Bonyhádvarasd

412

Bonnya

252

Bordány

3230

Borgáta

134

Borjád

423

Borota

1322

Borsfa

745

Borsodbóta

886

Borsodgeszt

264

Borsodivánka

754

Borsodnádasd

3108

Borsodszentgyörgy

1161

Borsodszirák

1218

Borsosberény

1025

Borszörcsök

376

Borzavár

711

Bosta

137

Botpalád

605

Botykapeterd

342

Bozzai

323

Bozsok

334

Bózsva

184

644

Bőcs

2785

Böde

296

Bödeháza

62

Bögöt

388

Bögöte

312

Böhönye

2370

Bököny

3279

Bölcske

2869

Bőny

2184

Börcs

1300

Börzönce

63

Bősárkány

2140

Bőszénfa

581

Bucsa

2171

Bucsu

594

Búcsúszentlászló

859

Bucsuta

221

Bugac

2889

Bugacpusztaháza

300

Bugyi

5385

Buj

2289

Buják

2170

Buzsák

1403

Bük

3410

Bükkábrány

1598

Bükkaranyos

1503

Bükkmogyorósd

134

Bükkösd

1132

Bükkszék

742

Bükkszenterzsébet

1061

Bükkszentkereszt

1185

Bükkszentmárton

331

Bükkzsérc

1002

Bürüs

88

Büssü

346

Büttös

179

Cák

287

Cakóháza

47

Cece

2579

Cégénydányád

699

Ceglédbercel

4446

Cered

1126

Chernelházadamonya

196

Cibakháza

4426

Cigánd

2792

Cikó

865

Cirák

582

Cún

241

Csabacsűd

1866

Csabaszabadi

351

Csabdi

1219

Csabrendek

3041

Csáfordjánosfa

216

Csaholc

501

Csajág

831

Csákány

298

Csákánydoroszló

1771

Csákberény

1214

Csákvár

5231

Csanádalberti

455

Csanádapáca

2697

Csanádpalota

3012

Csánig

383

Csány

2279

Csányoszró

708

Csanytelek

2802

Csapi

180

Csapod

525

Csárdaszállás

458

Csarnóta

138

Csaroda

584

Császár

1765

Császártöltés

2420

Császló

380

Csátalja

1522

Csatár

563

Csataszög

310

Csatka

255

Csávoly

1891

Csebény

104

Csécse

896

Csegöld

603

Csehbánya

277

Csehi

260

Csehimindszent

352

Csém

480

Csemő

4300

Csempeszkopács

309

Csengele

2072

Csenger

4785

Csengersima

669

Csengerújfalu

798

Csengőd

2127

Csénye

723

Csenyéte

432

Csép

360

Csépa

1633

Csepreg

3503

Csér

26

Cserdi

381

Cserénfa

203

Cserépfalu

1033

Cserépváralja

450

Cserháthaláp

355

Cserhátsurány

856

Cserhátszentiván

152

Cserkeszőlő

2098

Cserkút

560

Csernely

802

Cserszegtomaj

2670

Csertalakos

27

Csertő

398

Csesznek

523

Csesztreg

785

Csesztve

304

Csetény

1886

Csévharaszt

1957

Csibrák

339

Csikéria

945

Csikóstőttős

881

Csikvánd

481

Csincse

562

Csipkerek

346

Csitár

394

Csobád

698

Csobaj

766

Csókakő

1274

Csokonyavisonta

1634

Csokvaomány

862

Csolnok

3323

Csólyospálos

1679

Csoma

440

Csombárd

294

Csongrád

17478

Csonkahegyhát

377

Csonkamindszent

182

Csopak

1588

Csór

1809

Csorna

10663

Csorvás

5201

Csót

1039

Csöde

74

Csögle

650

Csökmő

1835

Csököly

1161

Csömend

299

Csömödér

593

Csönge

389

Csörnyeföld

458

Csörötnek

850

Csősz

1042

Csővár

673

Csurgó

5228

Csurgónagymarton

190

Dabas

16777

Dabronc

433

Dabrony

384

Dad

1007

Dág

946

Dáka

672

Dalmand

1324

Damak

255

Dámóc

374

Dánszentmiklós

2946

Dány

4437

Daraboshegy

88

Darány

918

Darnó

165

Darnózseli

1590

Daruszentmiklós

1598

Darvas

554

Dávod

1994

Debercsény

75

Debréte

16

Decs

4119

Dédestapolcsány

1480

Dég

2096

Dejtár

1442

Demecser

4345

Demjén

589

Dencsháza

609

Dénesfa

361

Derecske

9086

Derekegyház

1652

Deszk

3662

Detek

285

Detk

1185

Dévaványa

7888

Devecser

4641

Dinnyeberki

92

Diósberény

345

Diósjenő

2936

Dióskál

489

Diósviszló

725

Doba

502

Doboz

4234

Dobri

169

Dobronhegy

139

Dóc

776

Domaháza

857

Domaszék

4886

Dombegyház

2048

Dombiratos

556

Dombrád

3985

Domony

2154

Domoszló

2065

Dormánd

1083

Dorogháza

1118

Dozmat

232

Döbörhegy

161

Döbröce

68

Döbrököz

1967

Döbrönte

267

Döge

2124

Dömös

1168

Dömsöd

5770

Dör

664

Dörgicse

256

Döröske

84

Dötk

26

Dövény

284

Drágszél

354

Drávacsehi

218

Drávacsepely

210

Drávafok

508

Drávagárdony

134

Drávaiványi

209

Drávakeresztúr

125

Drávapalkonya

253

Drávapiski

109

Drávaszabolcs

667

Drávaszerdahely

192

Drávasztára

395

Drávatamási

376

Drégelypalánk

1524

Dubicsány

299

Dudar

1626

Duka

231

Dunaalmás

1627

Dunaegyháza

1522

Dunafalva

851

Dunaföldvár

8915

Dunakiliti

1853

Dunapataj

3296

Dunaremete

251

Dunaszeg

1996

Dunaszekcső

1957

Dunaszentbenedek

808

Dunaszentgyörgy

2546

Dunaszentmiklós

438

Dunaszentpál

752

Dunasziget

1457

Dunatetétlen

554

Dunavecse

4036

Dusnok

2953

Dúzs

269

Ebergőc

153

Ebes

4412

Écs

1838

Ecséd

3290

Ecseg

1243

Ecsegfalva

1183

Ecseny

217

Edde

199

Edve

108

Egerág

994

Egeralja

227

Egeraracsa

303

Egerbakta

1484

Egerbocs

547

Egercsehi

1420

Egerfarmos

718

Egerlövő

567

Egerszalók

1897

Egerszólát

1098

Égerszög

44

Egervár

1010

Egervölgy

360

Egyed

536

Egyek

5013

Egyházasdengeleg

474

Egyházasfalu

846

Egyházasgerge

753

Egyházasharaszti

305

Egyházashetye

328

Egyházashollós

548

Egyházaskesző

492

Egyházaskozár

799

Egyházasrádóc

1308

Elek

4985

Ellend

228

Előszállás

2218

Emőd

5108

Encs

6328

Encsencs

1970

Endrefalva

1314

Endrőc

377

Enese

1804

Enying

6922

Eperjes

532

Eperjeske

1157

Eplény

532

Epöl

622

Ercsi

8282

Erdőbénye

1058

Erdőhorváti

584

Erdőkövesd

625

Erdőkürt

569

Erdősmárok

89

Erdősmecske

408

Erdőtarcsa

521

Erdőtelek

3242

Erk

899

Érpatak

1734

Érsekcsanád

2843

Érsekhalma

668

Érsekvadkert

3597

Értény

735

Erzsébet

319

Esztár

1368

Eszteregnye

720

Esztergályhorváti

437

Ete

572

Etes

1447

Etyek

4319

Fábiánháza

1706

Fábiánsebestyén

2073

Fácánkert

643

Fadd

4469

Fáj

353

Fajsz

1724

Fancsal

300

Farád

1947

Farkasgyepű

416

Farkaslyuk

1778

Farmos

3693

Fazekasboda

200

Fedémes

306

Fegyvernek

6503

Fehérgyarmat

8008

Fehértó

475

Fehérvárcsurgó

1905

Feked

165

Feketeerdő

535

Felcsút

1789

Feldebrő

1069

Felgyő

1306

Felpéc

864

Felsőberecki

290

Felsőcsatár

467

Felsődobsza

907

Felsőegerszeg

144

Felsőgagy

164

Felsőjánosfa

192

Felsőkelecsény

385

Felsőlajos

1016

Felsőmarác

261

Felsőmocsolád

446

Felsőnána

606

Felsőnyárád

1038

Felsőnyék

1025

Felsőörs

1558

Felsőpáhok

642

Felsőpetény

732

Felsőrajk

740

Felsőregmec

312

Felsőszenterzsébet

15

Felsőszentiván

1976

Felsőszentmárton

928

Felsőszölnök

570

Felsőtárkány

3454

Felsőtelekes

720

Felsőtold

149

Felsővadász

549

Felsőzsolca

6977

Fényeslitke

2378

Fenyőfő

116

Ferencszállás

614

Fertőboz

252

Fertőd

3453

Fertőendréd

610

Fertőhomok

594

Fertőrákos

2140

Fertőszentmiklós

3816

Fertőszéplak

1282

Fiad

158

Filkeháza

104

Fityeház

670

Foktő

1626

Folyás

345

Fonó

303

Fony

368

Fonyód

4886

Forráskút

2350

Forró

2472

Földeák

3152

Földes

4057

Főnyed

67

Fulókércs

395

Furta

1155

Füle

857

Fülesd

463

Fülöp

1765

Fülöpháza

834

Fülöpjakab

1153

Fülöpszállás

2328

Fülpösdaróc

328

Fürged

701

Füzér

470

Füzérkajata

114

Füzérkomlós

319

Füzérradvány

332

Füzesabony

7883

Füzesgyarmat

5804

Fűzvölgy

141

Gáborján

885

Gáborjánháza

75

Gacsály

903

Gadács

82

Gadány

391

Gadna

260

Gádoros

3745

Gagyapáti

19

Gagybátor

233

Gagyvendégi

190

Galambok

1288

Galgaguta

642

Galgagyörk

1064

Galgahévíz

2535

Galgamácsa

1987

Gálosfa

303

Galvács

90

Gamás

744

Ganna

256

Gánt

862

Gara

2519

Garáb

61

Garabonc

734

Garadna

447

Garbolc

149

Gárdony

9551

Garé

312

Gasztony

450

Gátér

974

Gávavencsellő

3537

Géberjén

536

Gecse

427

Géderlak

1019

Gégény

1953

Gelej

627

Gelénes

519

Gellénháza

1598

Gelse

1075

Gelsesziget

274

Gemzse

821

Gencsapáti

2891

Gérce

1116

Gerde

555

Gerendás

1364

Gerényes

227

Geresdlak

794

Gerjen

1214

Gersekarát

683

Geszt

764

Gesztely

2797

Geszteréd

1674

Gétye

122

Gibárt

373

Gic

453

Gige

355

Gilvánfa

381

Girincs

887

Gógánfa

770

Golop

575

Gomba

3007

Gombosszeg

47

Gór

314

Gordisa

309

Gosztola

39

Gödre

893

Gölle

967

Gömörszőlős

71

Gönc

2008

Göncruszka

632

Gönyű

3140

Görbeháza

2449

Görcsöny

1679

Görcsönydoboka

407

Görgeteg

1169

Gősfa

322

Grábóc

167

Gulács

794

Gutorfölde

1076

Gyalóka

71

Gyanógeregye

156

Gyarmat

1232

Gyékényes

1002

Gyenesdiás

3624

Gyepükaján

347

Gyermely

1455

Gyód

694

Gyomaendrőd

14131

Gyóró

402

Gyömöre

1267

Gyöngyfa

149

Gyöngyösfalu

1143

Gyöngyöshalász

2553

Gyöngyösmellék

289

Gyöngyösoroszi

1524

Gyöngyöspata

2563

Gyöngyössolymos

3045

Gyöngyöstarján

2493

Gyönk

2033

Győrasszonyfa

499

Györe

656

Györgytarló

570

Györköny

936

Győrladamér

1568

Győröcske

132

Győrság

1504

Győrsövényház

769

Győrszemere

3161

Győrtelek

1605

Győrújbarát

6101

Győrújfalu

1455

Győrvár

659

Győrzámoly

2423

Gyugy

284

Gyulaháza

1925

Gyulaj

991

Gyulakeszi

722

Gyúró

1275

Gyügye

226

Gyüre

1229

Gyűrűs

92

Hács

383

Hagyárosbörönd

292

Hahót

1115

Hajdúbagos

2011

Hajdúböszörmény

31636

Hajdúdorog

9055

Hajdúnánás

17291

Hajdúszoboszló

23282

Hajdúszovát

3044

Hajmás

243

Hajmáskér

3077

Hajós

3222

Halastó

99

Halászi

2908

Halimba

1096

Halmaj

1896

Halmajugra

1279

Halogy

247

Hangács

600

Hangony

1535

Hantos

932

Harasztifalu

154

Harc

889

Harka

1772

Harkakötöny

919

Harkány

3990

Háromfa

787

Háromhuta

136

Harsány

2019

Hárskút

670

Harta

3341

Hásságy

259

Hédervár

1180

Hedrehely

412

Hegyesd

153

Hegyeshalom

3502

Hegyfalu

791

Hegyháthodász

161

Hegyhátmaróc

137

Hegyhátsál

145

Hegyhátszentjakab

274

Hegyhátszentmárton

55

Hegyhátszentpéter

158

Hegykő

1340

Hegymagas

255

Hegymeg

108

Hegyszentmárton

424

Héhalom

984

Hejce

276

Hejőbába

1966

Hejőkeresztúr

1002

Hejőkürt

318

Hejőpapi

1179

Hejőszalonta

836

Helesfa

528

Helvécia

4443

Hencida

1285

Hencse

358

Hercegkút

632

Hercegszántó

1957

Heréd

2040

Héreg

1020

Herencsény

640

Herend

3447

Heresznye

280

Hermánszeg

246

Hernád

4064

Hernádbűd

146

Hernádcéce

201

Hernádkak

1663

Hernádkércs

268

Hernádnémeti

3557

Hernádpetri

255

Hernádszentandrás

478

Hernádszurdok

192

Hernádvécse

973

Hernyék

118

Hét

512

Hetefejércse

288

Hetes

1161

Hetvehely

443

Hetyefő

88

Heves

10595

Hevesaranyos

632

Hevesvezekény

627

Hévíz

4318

Hévízgyörk

3137

Hidas

2067

Hidasnémeti

1099

Hidegkút

458

Hidegség

359

Hidvégardó

544

Himesháza

1098

Himod

605

Hirics

244

Hobol

994

Hodász

3312

Hódmezővásárhely

47201

Hollád

237

Hollóháza

872

Hollókő

376

Homokbödöge

686

Homokkomárom

209

Homokmégy

1354

Homokszentgyörgy

1139

Homorúd

611

Homrogd

987

Hont

526

Horpács

172

Hort

3776

Hortobágy

1522

Horváthertelend

82

Horvátlövő

214

Horvátzsidány

794

Hosszúhetény

3424

Hosszúpályi

5829

Hosszúpereszteg

643

Hosszúvíz

43

Hosszúvölgy

160

Hosztót

70

Hottó

357

Hőgyész

2914

Hövej

317

Hugyag

860

Hunya

668

Hunyadfalva

196

Husztót

44

Ibafa

235

Iborfia

12

Ibrány

6924

Igal

1290

Igar

1006

Igrici

1238

Iharos

465

Iharosberény

1253

Ikervár

1830

Iklad

2133

Iklanberény

32

Iklódbördőce

304

Ikrény

1792

Iliny

173

Ilk

1207

Illocska

240

Imola

93

Imrehegy

711

Ináncs

1271

Inárcs

4483

Inke

1280

Ipacsfa

204

Ipolydamásd

343

Ipolyszög

648

Ipolytarnóc

469

Ipolytölgyes

458

Ipolyvece

841

Iregszemcse

2661

Irota

66

Ispánk

102

Istenmezeje

1574

Istvándi

597

Iszkaszentgyörgy

2014

Iszkáz

322

Isztimér

967

Ivád

369

Iván

1315

Ivánbattyán

134

Ivánc

694

Iváncsa

2913

Ivándárda

247

Izmény

523

Izsák

5985

Izsófalva

1731

Jágónak

238

Ják

2590

Jakabszállás

2640

Jákfa

536

Jákfalva

510

Jákó

618

Jánd

775

Jánkmajtis

1681

Jánoshalma

9189

Jánosháza

2445

Jánoshida

2533

Jánossomorja

5911

Járdánháza

1832

Jármi

1282

Jásd

780

Jászágó

713

Jászalsószentgyörgy

3515

Jászapáti

9106

Jászárokszállás

7962

Jászboldogháza

1649

Jászdózsa

2167

Jászfelsőszentgyörgy

1939

Jászfényszaru

5720

Jászivány

388

Jászjákóhalma

3116

Jászkarajenő

2743

Jászkisér

5317

Jászladány

5861

Jászszentandrás

2446

Jászszentlászló

2528

Jásztelek

1638

Jéke

712

Jenő

1354

Jobaháza

548

Jobbágyi

2273

Jósvafő

255

Juta

1246

Kaba

6000

Kacorlak

228

Kács

529

Kacsóta

270

Kadarkút

2595

Kajárpéc

1296

Kajászó

1048

Kajdacs

1283

Kakasd

1613

Kákics

213

Kakucs

2715

Kál

3619

Kalaznó

163

Káld

1052

Kálló

1475

Kallósd

79

Kállósemjén

3736

Kálmáncsa

660

Kálmánháza

2021

Kálócfa

150

Káloz

2439

Kám

433

Kamond

392

Kamut

1045

Kánó

166

Kántorjánosi

2174

Kány

63

Kánya

425

Kányavár

114

Kapolcs

404

Kápolna

1598

Kápolnásnyék

3525

Kapoly

692

Kaposfő

1684

Kaposgyarmat

102

Kaposhomok

490

Kaposkeresztúr

340

Kaposmérő

2447

Kapospula

913

Kaposújlak

730

Kaposszekcső

1560

Kaposszerdahely

984

Káptalanfa

861

Káptalantóti

428

Kapuvár

10389

Kára

53

Karácsond

3128

Karád

1514

Karakó

192

Karakószörcsök

315

Karancsalja

1574

Karancsberény

938

Karancskeszi

1867

Karancslapujtő

2656

Karancsság

1198

Kárász

327

Karcag

20527

Karcsa

1772

Kardos

651

Kardoskút

897

Karmacs

777

Károlyháza

679

Karos

514

Kartal

5911

Kásád

302

Kaskantyú

932

Kastélyosdombó

220

Kaszaper

1948

Kaszó

112

Katádfa

175

Katafa

377

Kátoly

314

Katymár

2153

Káva

618

Kávás

258

Kazár

2011

Kázsmárk

965

Kazsok

311

Kecel

8844

Kecskéd

1978

Kehidakustány

1058

Kék

1932

Kékcse

1551

Kéked

183

Kékesd

179

Kékkút

89

Kelebia

2714

Keléd

71

Kelemér

534

Kéleshalom

452

Kelevíz

324

Kemecse

4744

Kemence

972

Kemendollár

521

Kemeneshőgyész

516

Kemeneskápolna

87

Kemenesmagasi

850

Kemenesmihályfa

513

Kemenespálfa

443

Kemenessömjén

599

Kemenesszentmárton

203

Kemenesszentpéter

654

Keménfa

90

Kémes

513

Kemestaródfa

231

Kemse

59

Kenderes

4840

Kenéz

282

Kenézlő

1260

Kengyel

3987

Kenyeri

850

Kercaszomor

202

Kercseliget

381

Kerecsend

2261

Kerecseny

280

Kerekegyháza

6349

Kerekharaszt

726

Kereki

571

Kerékteleki

673

Keresztéte

36

Kerkabarabás

287

Kerkafalva

118

Kerkakutas

129

Kerkáskápolna

98

Kerkaszentkirály

247

Kerkateskánd

177

Kérsemjén

288

Kerta

609

Kertészsziget

391

Keszeg

699

Kesznyéten

1931

Keszőhidegkút

208

Kesztölc

2659

Keszü

1344

Kétbodony

476

Kétegyháza

4135

Kéthely

2363

Kétpó

703

Kétsoprony

1469

Kétújfalu

667

Kétvölgy

122

Kéty

690

Kevermes

2081

Kilimán

248

Kimle

2149

Kincsesbánya

1505

Királd

881

Királyegyháza

940

Királyhegyes

656

Királyszentistván

466

Kisapáti

364

Kisapostag

1427

Kisar

1048

Kisasszond

185

Kisasszonyfa

182

Kisbabot

204

Kisbágyon

451

Kisbajcs

819

Kisbajom

400

Kisbárapáti

438

Kisbárkány

206

Kisbér

5426

Kisberény

203

Kisberzseny

89

Kisbeszterce

78

Kisbodak

359

Kisbucsa

478

Kisbudmér

119

Kiscsécs

204

Kiscsehi

173

Kiscsősz

128

Kisdér

124

Kisdobsza

242

Kisdombegyház

457

Kisdorog

740

Kisecset

178

Kisfalud

756

Kisfüzes

134

Kisgörbő

190

Kisgyalán

191

Kisgyőr

1691

Kishajmás

208

Kisharsány

563

Kishartyán

603

Kisherend

184

Kishódos

99

Kishuta

273

Kisigmánd

514

Kisjakabfalva

119

Kiskassa

269

Kiskinizs

338

Kiskorpád

899

Kisköre

2818

Kiskunlacháza

9086

Kiskunmajsa

11745

Kiskutas

178

Kisláng

2466

Kisléta

1874

Kislippó

271

Kislőd

1211

Kismányok

359

Kismarja

1240

Kismaros

2074

Kisnamény

305

Kisnána

1000

Kisnémedi

716

Kisnyárád

187

Kispalád

526

Kispáli

269

Kispirit

98

Kisrákos

204

Kisrécse

174

Kisrozvágy

140

Kissikátor

326

Kissomlyó

235

Kistamási

138

Kistapolca

202

Kistelek

7156

Kistokaj

2100

Kistolmács

167

Kistormás

320

Kistótfalu

321

Kisújszállás

11611

Kisunyom

420

Kisvarsány

971

Kisvásárhely

55

Kisvaszar

327

Kisvejke

413

Kiszombor

3912

Kiszsidány

101

Kisszállás

2518

Kisszékely

324

Kisszekeres

552

Kisszentmárton

268

Kissziget

146

Kisszőlős

148

Klárafalva

504

Kocs

2632

Kocsér

1905

Kocsola

1250

Kocsord

2828

Kóka

4487

Kokad

575

Kolontár

769

Komádi

5373

Komjáti

284

Komlódtótfalu

110

Komlósd

191

Komlóska

250

Komoró

1300

Kompolt

2136

Kondó

611

Kondorfa

539

Kondoros

5320

Kóny

2626

Konyár

2055

Kópháza

2019

Koppányszántó

319

Korlát

294

Koroncó

1974

Kórós

229

Kosd

2516

Kóspallag

792

Kótaj

4520

Kovácshida

271

Kovácsszénája

56

Kovácsvágás

633

Kozárd

159

Kozármisleny

5986

Kozmadombja

59

Köblény

239

Köcsk

284

Kökény

604

Kőkút

637

Kölcse

1254

Kölesd

1562

Kölked

1080

Kömlő

1811

Kömlőd

1225

Kömörő

534

Kömpöc

733

Környe

4452

Köröm

1382

Kőröshegy

1595

Körösladány

4733

Körösnagyharsány

549

Köröstarcsa

2544

Kőröstetétlen

842

Körösújfalu

577

Körösszakál

819

Körösszegapáti

892

Kőszárhegy

1630

Kőszegdoroszló

245

Kőszegpaty

199

Kőszegszerdahely

491

Kötcse

501

Kötegyán

1369

Kőtelek

1597

Kővágóörs

812

Kővágószőlős

1288

Kővágótöttös

326

Kövegy

397

Köveskál

380

Krasznokvajda

472

Kulcs

2616

Kunadacs

1593

Kunágota

2654

Kunbaja

1516

Kunbaracs

643

Kuncsorba

613

Kunfehértó

2064

Kunhegyes

7705

Kunmadaras

5456

Kunpeszér

634

Kunszállás

1650

Kunszentmárton

8668

Kunszentmiklós

8680

Kunsziget

1225

Kup

459

Kupa

147

Kurd

1223

Kurityán

1701

Kustánszeg

525

Kutas

1503

Kutasó

117

Kübekháza

1537

Külsősárd

82

Külsővat

780

Küngös

521

Lábatlan

5044

Lábod

2055

Lácacséke

259

Lad

562

Ladánybene

1701

Ládbesenyő

273

Lajoskomárom

2203

Lajosmizse

11140

Lak

615

Lakhegy

488

Lakitelek

4451

Lakócsa

577

Lánycsók

2583

Lápafő

157

Lapáncsa

205

Laskod

979

Lasztonya

111

Látrány

1356

Lázi

572

Leányvár

1715

Lébény

3223

Legénd

495

Legyesbénye

1576

Léh

470

Lénárddaróc

298

Lendvadedes

34

Lendvajakabfa

28

Lengyel

529

Lengyeltóti

3295

Lenti

8143

Lepsény

3107

Lesencefalu

314

Lesenceistvánd

974

Lesencetomaj

1103

Létavértes

7119

Letenye

4189

Letkés

1157

Levél

1808

Levelek

2912

Libickozma

35

Lickóvadamos

203

Liget

438

Ligetfalva

55

Lipót

661

Lippó

470

Liptód

209

Lispeszentadorján

306

Liszó

412

Litér

2026

Litka

54

Litke

843

Lócs

128

Lókút

496

Lónya

699

Lórév

312

Lothárd

251

Lovas

440

Lovasberény

2687

Lovászhetény

279

Lovászi

1211

Lovászpatona

1137

Lőkösháza

1812

Lőrinci

6079

Lövő

1433

Lövőpetri

459

Lucfalva

626

Ludányhalászi

1582

Ludas

837

Lukácsháza

1055

Lulla

229

Lúzsok

259

Mád

2187

Madaras

3051

Madocsa

1898

Maglóca

85

Mágocs

2472

Magosliget

251

Magy

970

Magyaralmás

1501

Magyaratád

863

Magyarbánhegyes

2437

Magyarbóly

989

Magyarcsanád

1514

Magyardombegyház

238

Magyaregregy

742

Magyaregres

657

Magyarföld

31

Magyargéc

847

Magyargencs

538

Magyarhertelend

655

Magyarhomorog

832

Magyarkeresztúr

437

Magyarkeszi

1233

Magyarlak

729

Magyarlukafa

78

Magyarmecske

315

Magyarnádalja

219

Magyarnándor

1134

Magyarpolány

1146

Magyarsarlós

309

Magyarszecsőd

437

Magyarszék

1101

Magyarszentmiklós

271

Magyarszerdahely

515

Magyarszombatfa

278

Magyartelek

218

Majs

981

Makád

1233

Makkoshotyka

897

Maklár

2416

Makó

24029

Malomsok

544

Mályi

4175

Mályinka

490

Mánd

264

Mándok

4301

Mánfa

868

Mány

2382

Maráza

188

Marcalgergelyi

408

Marcali

11664

Marcaltő

790

Márfa

217

Máriahalom

672

Máriakálnok

1685

Máriakéménd

578

Márianosztra

925

Máriapócs

2079

Markaz

1771

Márkháza

231

Márkó

1152

Markóc

54

Markotabödöge

446

Maróc

87

Marócsa

95

Márok

437

Márokföld

41

Márokpapi

443

Maroslele

2073

Mártély

1352

Martfű

6593

Martonfa

203

Martonvásár

5756

Martonyi

400

Mátételke

534

Mátraballa

752

Mátraderecske

1933

Mátramindszent

828

Mátranovák

1773

Mátraszele

1051

Mátraszentimre

490

Mátraszőlős

1631

Mátraterenye

1814

Mátraverebély

2114

Mátyásdomb

739

Matty

345

Mátyus

315

Máza

1255

Mecseknádasd

1537

Mecsekpölöske

441

Mecsér

596

Medgyesbodzás

1067

Medgyesegyháza

3781

Medina

825

Megyaszó

2804

Megyehíd

339

Megyer

29

Meggyeskovácsi

711

Méhkerék

2089

Méhtelek

671

Mekényes

280

Mélykút

5306

Mencshely

252

Mende

4292

Méra

1765

Merenye

276

Mérges

84

Mérk

2137

Mernye

1469

Mersevát

572

Mesterháza

146

Mesteri

238

Mesterszállás

698

Meszes

159

Meszlen

224

Mesztegnyő

1409

Mezőberény

11128

Mezőcsát

6083

Mezőcsokonya

1252

Meződ

120

Mezőfalva

4801

Mezőgyán

1087

Mezőhegyes

5299

Mezőhék

329

Mezőkeresztes

3964

Mezőkomárom

948

Mezőkovácsháza

6175

Mezőladány

1005

Mezőlak

1044

Mezőnagymihály

1050

Mezőnyárád

1550

Mezőörs

1014

Mezőpeterd

519

Mezősas

626

Mezőszemere

1295

Mezőszentgyörgy

1329

Mezőszilas

2101

Mezőtárkány

1604

Mezőtúr

17943

Mezőzombor

2448

Miháld

882

Mihályfa

384

Mihálygerge

592

Mihályháza

765

Mihályi

1074

Mike

646

Mikebuda

713

Mikekarácsonyfa

287

Mikepércs

4309

Miklósi

231

Mikófalva

741

Mikóháza

574

Mikosszéplak

333

Milejszeg

369

Milota

831

Mindszent

6826

Mindszentgodisa

910

Mindszentkálla

294

Misefa

298

Miske

1750

Miszla

283

Mocsa

2216

Mogyorósbánya

870

Mogyoróska

71

Moha

533

Mohora

961

Molnári

706

Molnaszecsőd

433

Molvány

184

Monaj

239

Monok

1592

Monorierdő

3556

Mónosbél

450

Monostorapáti

1100

Monostorpályi

2162

Monoszló

133

Monyoród

189

Mórágy

730

Mórahalom

6072

Móricgát

485

Mórichida

837

Mosdós

1012

Mosonszentmiklós

2301

Mosonszolnok

1640

Mosonudvar

467

Mozsgó

1025

Mőcsény

345

Mucsfa

404

Mucsi

470

Múcsony

3195

Muhi

552

Murakeresztúr

1783

Murarátka

268

Muraszemenye

655

Murga

65

Murony

1268

Nábrád

891

Nadap

512

Nádasd

1317

Nádasdladány

1824

Nádudvar

8911

Nágocs

674

Nagyacsád

658

Nagyalásony

516

Nagyar

695

Nagybajcs

918

Nagybajom

3493

Nagybakónak

401

Nagybánhegyes

1186

Nagybaracska

2246

Nagybarca

1085

Nagybárkány

658

Nagyberény

1366

Nagyberki

1453

Nagybörzsöny

782

Nagybudmér

217

Nagycenk

1908

Nagycsány

157

Nagycsécs

842

Nagycsepely

363

Nagycserkesz

1793

Nagydém

366

Nagydobos

2168

Nagydobsza

679

Nagydorog

2661

Nagyecsed

6258

Nagyér

504

Nagyesztergár

1225

Nagyfüged

1935

Nagygeresd

266

Nagygörbő

196

Nagygyimót

537

Nagyhajmás

349

Nagyhalász

5630

Nagyharsány

1550

Nagyhegyes

2770

Nagyhódos

109

Nagyhuta

73

Nagyigmánd

2985

Nagyiván

1175

Nagykamarás

1456

Nagykapornak

922

Nagykarácsony

1384

Nagykereki

1193

Nagykeresztúr

269

Nagykinizs

344

Nagykónyi

1124

Nagykorpád

599

Nagykozár

1876

Nagykökényes

594

Nagykölked

149

Nagykőrös

24898

Nagykörű

1640

Nagykutas

453

Nagylak

478

Nagylengyel

521

Nagylóc

1596

Nagylók

1065

Nagylózs

994

Nagymágocs

3141

Nagymányok

2297

Nagymaros

4731

Nagymizdó

127

Nagynyárád

720

Nagyoroszi

2110

Nagypáli

442

Nagypall

435

Nagypeterd

647

Nagypirit

269

Nagyrábé

2045

Nagyrada

483

Nagyrákos

276

Nagyrécse

1109

Nagyréde

3174

Nagyrév

722

Nagyrozvágy

633

Nagysáp

1562

Nagysimonyi

967

Nagyszakácsi

489

Nagyszékely

430

Nagyszekeres

545

Nagyszénás

5158

Nagyszentjános

1809

Nagyszokoly

875

Nagytálya

860

Nagytevel

518

Nagytilaj

131

Nagytótfalu

393

Nagytőke

440

Nagyút

695

Nagyvarsány

1478

Nagyváty

352

Nagyvázsony

1759

Nagyvejke

156

Nagyveleg

678

Nagyvenyim

4121

Nagyvisnyó

947

Nak

582

Napkor

3816

Nárai

1271

Narda

513

Naszály

2383

Négyes

255

Nekézseny

777

Nemesapáti

521

Nemesbikk

1027

Nemesborzova

79

Nemesbőd

638

Nemesbük

689

Nemescsó

314

Nemesdéd

711

Nemesgörzsöny

705

Nemesgulács

979

Nemeshany

417

Nemeshetés

306

Nemeske

257

Nemeskér

212

Nemeskeresztúr

262

Nemeskisfalud

105

Nemeskocs

377

Nemeskolta

375

Nemesládony

127

Nemesmedves

21

Nemesnádudvar

1879

Nemesnép

128

Nemespátró

323

Nemesrádó

313

Nemesrempehollós

280

Nemessándorháza

258

Nemesvámos

2519

Nemesvid

729

Nemesvita

355

Nemesszalók

926

Nemesszentandrás

290

Németbánya

79

Németfalu

190

Németkér

1720

Nemti

755

Neszmély

1345

Nézsa

1094

Nick

519

Nikla

725

Nógrád

1566

Nógrádkövesd

686

Nógrádmarcal

544

Nógrádmegyer

1699

Nógrádsáp

851

Nógrádsipek

676

Nógrádszakál

592

Nóráp

197

Noszlop

1029

Noszvaj

1824

Nova

852

Novaj

1435

Novajidrány

1414

Nőtincs

1180

Nyalka

457

Nyárád

922

Nyáregyháza

3973

Nyárlőrinc

2321

Nyársapát

1884

Nyékládháza

4978

Nyergesújfalu

7543

Nyésta

56

Nyim

298

Nyírábrány

3767

Nyíracsád

3838

Nyirád

1942

Nyíradony

7864

Nyírbéltek

2773

Nyírbogát

3209

Nyírbogdány

2943

Nyírcsaholy

2136

Nyírcsászári

1173

Nyírderzs

598

Nyírgelse

1081

Nyírgyulaj

2002

Nyíri

415

Nyíribrony

1099

Nyírjákó

917

Nyírkarász

2333

Nyírkáta

1790

Nyírkércs

808

Nyírlövő

691

Nyírlugos

2789

Nyírmada

4811

Nyírmártonfalva

2040

Nyírmeggyes

2570

Nyírmihálydi

1977

Nyírparasznya

972

Nyírpazony

3458

Nyírpilis

836

Nyírtass

1987

Nyírtelek

6938

Nyírtét

1071

Nyírtura

1864

Nyírvasvári

1932

Nyomár

334

Nyőgér

311

Nyugotszenterzsébet

239

Nyúl

4210

Óbánya

131

Óbarok

771

Óbudavár

58

Ócsárd

406

Ófalu

322

Ófehértó

2590

Óföldeák

469

Óhíd

579

Okány

2643

Okorág

172

Okorvölgy

91

Olasz

641

Olaszfa

444

Olaszfalu

1113

Olaszliszka

1682

Olcsva

612

Olcsvaapáti

304

Old

363

Ólmod

101

Oltárc

250

Onga

4843

Ónod

2621

Ópályi

2890

Ópusztaszer

2279

Orbányosfa

144

Orci

570

Ordacsehi

779

Ordas

430

Orfalu

62

Orfű

889

Orgovány

3293

Ormándlak

121

Ormosbánya

1729

Oroszi

137

Oroszló

323

Orosztony

472

Ortaháza

124

Osli

899

Ostffyasszonyfa

778

Ostoros

2682

Oszkó

660

Oszlár

402

Osztopán

841

Ózdfalu

187

Ozmánbük

185

Ozora

1611

Öcs

205

Őcsény

2430

Öcsöd

3313

Ököritófülpös

1803

Ölbő

730

Ömböly

418

Őr

1447

Öregcsertő

843

Öreglak

1609

Őrhalom

1071

Őrimagyarósd

231

Őriszentpéter

1187

Örkény

4901

Örményes

1090

Örménykút

390

Őrtilos

549

Örvényes

164

Ősagárd

325

Ősi

2073

Öskü

2333

Öttevény

2874

Öttömös

751

Ötvöskónyi

882

Pácin

1417

Pacsa

1816

Pácsony

276

Padár

129

Páhi

1202

Páka

1110

Pakod

947

Pákozd

3141

Palé

107

Pálfa

1575

Pálfiszeg

169

Pálháza

1038

Páli

352

Palkonya

293

Pálmajor

377

Pálmonostora

1830

Pálosvörösmart

671

Palotabozsok

948

Palotás

1647

Paloznak

420

Pamlény

53

Pamuk

243

Pánd

2081

Pankasz

433

Pannonhalma

3917

Pányok

49

Panyola

590

Pap

1813

Pápadereske

283

Pápakovácsi

531

Pápasalamon

333

Pápateszér

1186

Papkeszi

1590

Pápoc

330

Papos

823

Páprád

169

Parád

1954

Parádsasvár

419

Parasznya

1196

Pári

657

Paszab

1320

Pásztó

9711

Pásztori

373

Pat

226

Patak

916

Patalom

352

Patapoklosi

346

Patca

62

Pátka

1646

Patosfa

259

Pátroha

2897

Patvarc

646

Pátyod

661

Pázmánd

2043

Pázmándfalu

994

Pecöl

809

Pécsbagota

101

Pécsdevecser

98

Pécsely

535

Pécsudvard

759

Pécsvárad

4041

Pellérd

2171

Pély

1413

Penc

1506

Penészlek

921

Pénzesgyőr

342

Penyige

749

Pér

2330

Pere

356

Perecse

31

Pereked

178

Perenye

701

Peresznye

753

Pereszteg

1383

Perkáta

4002

Perkupa

833

Perőcsény

324

Peterd

213

Péterhida

144

Péteri

2177

Pétervására

2507

Pétfürdő

4815

Pethőhenye

427

Petneháza

1822

Petőfibánya

2825

Petőfiszállás

1479

Petőháza

1067

Petőmihályfa

233

Petrikeresztúr

384

Petrivente

369

Pettend

144

Piliny

586

Piliscsév

2371

Pilismarót

2093

Pincehely

2326

Pinkamindszent

161

Pinnye

334

Piricse

1878

Pirtó

969

Piskó

251

Pitvaros

1409

Pócsa

195

Pocsaj

2586

Pócspetri

1727

Pogány

1123

Pogányszentpéter

492

Pókaszepetk

990

Polány

252

Polgár

8068

Polgárdi

6973

Porcsalma

2581

Pornóapáti

407

Poroszló

2742

Porpác

160

Porrog

243

Porrogszentkirály

322

Porrogszentpál

95

Pórszombat

311

Porva

452

Pósfa

290

Potony

208

Potyond

107

Pölöske

890

Pölöskefő

395

Pörböly

548

Pördefölde

69

Pötréte

264

Prügy

2395

Pula

207

Pusztaapáti

29

Pusztaberki

119

Pusztacsalád

256

Pusztacsó

166

Pusztadobos

1330

Pusztaederics

184

Pusztafalu

208

Pusztaföldvár

1724

Pusztahencse

1003

Pusztakovácsi

827

Pusztamagyaród

572

Pusztamérges

1267

Pusztamiske

410

Pusztamonostor

1596

Pusztaottlaka

367

Pusztaradvány

254

Pusztaszabolcs

6087

Pusztaszemes

377

Pusztaszentlászló

620

Pusztaszer

1484

Pusztavacs

1430

Pusztavám

2453

Putnok

6826

Püski

641

Püspökhatvan

1536

Püspökladány

14915

Püspökmolnári

925

Püspökszilágy

761

Rábacsanak

493

Rábacsécsény

613

Rábagyarmat

797

Rábahídvég

960

Rábakecöl

686

Rábapatona

2453

Rábapaty

1752

Rábapordány

1028

Rábasebes

91

Rábaszentandrás

499

Rábaszentmihály

502

Rábaszentmiklós

126

Rábatamási

998

Rábatöttös

224

Rábcakapi

173

Rácalmás

4470

Ráckeresztúr

3311

Ráckeve

9964

Rád

1891

Rádfalva

200

Rádóckölked

263

Radostyán

622

Ragály

659

Rajka

2495

Rakaca

743

Rakacaszend

335

Rakamaz

4789

Rákóczibánya

784

Rákóczifalva

5424

Rákócziújfalu

2037

Ráksi

476

Ramocsa

46

Ramocsaháza

1476

Rápolt

142

Raposka

232

Rásonysápberencs

583

Rátka

967

Rátót

260

Ravazd

1187

Recsk

2729

Réde

1372

Rédics

963

Regéc

98

Regenye

133

Regöly

1135

Rém

1339

Répáshuta

468

Répcelak

2396

Répceszemere

268

Répceszentgyörgy

108

Répcevis

341

Resznek

298

Rétalap

563

Rétközberencs

1160

Rétság

2967

Révfülöp

1113

Révleányvár

492

Rezi

1192

Ricse

1689

Rigács

191

Rigyác

437

Rimóc

1807

Rinyabesenyő

162

Rinyakovácsi

142

Rinyaszentkirály

395

Rinyaújlak

298

Rinyaújnép

48

Rohod

1208

Románd

285

Romhány

2276

Romonya

466

Rózsafa

394

Rozsály

753

Rózsaszentmárton

2041

Röjtökmuzsaj

445

Rönök

436

Röszke

3296

Rudabánya

2605

Rudolftelep

734

Rum

1239

Ruzsa

2553

Ságújfalu

1080

Ságvár

1851

Sajóbábony

2827

Sajóecseg

1023

Sajógalgóc

387

Sajóhídvég

1049

Sajóivánka

599

Sajókápolna

414

Sajókaza

3481

Sajókeresztúr

1507

Sajólád

3104

Sajólászlófalva

434

Sajómercse

222

Sajónémeti

539

Sajóörös

1314

Sajópálfala

766

Sajópetri

1569

Sajópüspöki

522

Sajósenye

453

Sajószöged

2341

Sajóvámos

2227

Sajóvelezd

817

Sajtoskál

416

Salföld

44

Salköveskút

515

Salomvár

608

Sály

2200

Sámod

221

Sámsonháza

281

Sand

410

Sándorfalva

8030

Sántos

532

Sáp

955

Sáránd

2317

Sárazsadány

251

Sárbogárd

12715

Sáregres

799

Sárfimizdó

105

Sárhida

806

Sárisáp

2821

Sarkad

10262

Sarkadkeresztúr

1578

Sárkeresztes

1501

Sárkeresztúr

2581

Sárkeszi

613

Sármellék

1891

Sárok

122

Sárosd

3380

Sárospatak

13060

Sárpilis

691

Sárrétudvari

2812

Sarród

1159

Sárszentágota

1378

Sárszentlőrinc

935

Sárszentmihály

3026

Sarud

1184

Sásd

3339

Sáska

264

Sáta

1089

Sátorhely

665

Sávoly

490

1399

Segesd

2552

Selyeb

500

Sellye

2786

Semjén

448

Semjénháza

638

Sénye

40

Sényő

1428

Seregélyes

4639

Serényfalva

978

Sérsekszőlős

149

Sikátor

298

Siklósbodony

141

Siklósnagyfalu

398

Sima

23

Simaság

543

Simonfa

366

Simontornya

4154

Sióagárd

1275

Siójut

607

Sirok

1866

Sitke

634

Sobor

280

Sokorópátka

1083

Solt

6470

Soltszentimre

1288

Soltvadkert

7501

Sóly

482

Som

686

Somberek

1440

Somlójenő

330

Somlószőlős

653

Somlóvásárhely

1100

Somlóvecse

107

Somodor

429

Somogyacsa

160

Somogyapáti

528

Somogyaracs

201

Somogyaszaló

702

Somogybabod

495

Somogybükkösd

99

Somogycsicsó

165

Somogydöröcske

142

Somogyegres

193

Somogyfajsz

547

Somogygeszti

479

Somogyhárságy

444

Somogyhatvan

378

Somogyjád

1589

Somogymeggyes

521

Somogysámson

761

Somogysárd

1267

Somogysimonyi

89

Somogyszentpál

752

Somogyszil

735

Somogyszob

1628

Somogytúr

443

Somogyudvarhely

1082

Somogyvámos

767

Somogyvár

1911

Somogyviszló

246

Somogyzsitfa

629

Somoskőújfalu

2226

Sonkád

701

Soponya

2044

Sopronhorpács

818

Sopronkövesd

1167

Sopronnémeti

260

Sorkifalud

640

Sorkikápolna

269

Sormás

887

Sorokpolány

861

Sóshartyán

946

Sóstófalva

268

Sósvertike

178

Sótony

628

Söjtör

1559

Söpte

809

Söréd

491

Sukoró

1212

Sumony

433

Súr

1251

Surd

628

Sükösd

3766

Sülysáp

8268

Sümeg

6327

Sümegcsehi

628

Sümegprága

633

Süttő

2003

Szabadbattyán

4552

Szabadegyháza

2204

Szabadhídvég

846

Szabadi

289

Szabadkígyós

2806

Szabadszállás

6141

Szabadszentkirály

802

Szabás

660

Szabolcs

403

Szabolcsbáka

1174

Szabolcsveresmart

1681

Szágy

140

Szajk

855

Szajla

632

Szajol

3886

Szakácsi

137

Szakadát

252

Szakáld

545

Szakály

1536

Szakcs

923

Szakmár

1166

Szaknyér

58

Szakoly

2800

Szakony

441

Szakonyfalu

350

Szákszend

1537

Szalafő

214

Szalánta

1228

Szalapa

202

Szalaszend

1097

Szalatnak

347

Szálka

597

Szalkszentmárton

2928

Szalmatercs

496

Szalonna

1011

Szamosangyalos

499

Szamosbecs

353

Szamoskér

414

Szamossályi

670

Szamostatárfalva

313

Szamosújlak

412

Szamosszeg

1839

Szanda

622

Szank

2465

Szántód

374

Szany

2107

Szápár

500

Szaporca

238

Szár

1680

Szárász

29

Szárazd

238

Szárföld

909

Szárliget

2306

Szarvas

17412

Szarvasgede

429

Szarvaskend

223

Szarvaskő

375

Szászberek

987

Szászfa

151

Szászvár

2392

Szatmárcseke

1421

Szátok

604

Szatta

67

Szatymaz

4622

Szava

339

Szebény

444

Szécsénke

226

Szécsény

5838

Szécsényfelfalu

457

Szécsisziget

226

Szederkény

1800

Szedres

2328

Szegerdő

230

Szeghalom

9228

Szegi

319

Szegilong

211

Szegvár

4601

Székely

1058

Székelyszabar

602

Székkutas

2396

Szeleste

694

Szelevény

1067

Szellő

150

Szemely

483

Szemenye

309

Szemere

384

Szendehely

1618

Szendrő

4183

Szendrőlád

1948

Szenna

769

Szenta

383

Szentantalfa

418

Szentbalázs

316

Szentbékkálla

194

Szentborbás

135

Szentdénes

332

Szentdomonkos

473

Szente

354

Szentegát

422

Szentes

28927

Szentgál

2708

Szentgáloskér

530

Szentgotthárd

8881

Szentgyörgyvár

314

Szentgyörgyvölgy

419

Szentimrefalva

201

Szentistván

2433

Szentistvánbaksa

268

Szentjakabfa

108

Szentkatalin

100

Szentkirály

1933

Szentkirályszabadja

2017

Szentkozmadombja

84

Szentlászló

850

Szentliszló

313

Szentlőrinc

6974

Szentlőrinckáta

1954

Szentmargitfalva

93

Szentmártonkáta

4962

Szentpéterfa

966

Szentpéterfölde

137

Szentpéterszeg

1095

Szentpéterúr

1035

Szenyér

311

Szepetnek

1683

Szerecseny

805

Szeremle

1499

Szerep

1527

Szergény

335

Szigetbecse

1360

Szigetcsép

2343

Szigetszentmárton

2110

Szigetújfalu

2100

Szigliget

854

Szihalom

2029

Szijártóháza

28

Szikszó

5470

Szil

1211

Szilágy

304

Szilaspogony

331

Szilsárkány

675

Szilvágy

206

Szilvás

168

Szilvásvárad

1719

Szilvásszentmárton

189

Szin

747

Szinpetri

220

Szirák

1129

Szirmabesenyő

4480

Szob

2952

Szokolya

1778

Szólád

571

Szomód

2095

Szomolya

1606

Szomor

1135

Szorgalmatos

1107

Szorosad

96

Szőc

434

Szőce

364

Szögliget

614

Szőke

127

Szőkéd

370

Szőkedencs

286

Szőlősardó

107

Szőlősgyörök

1212

Szörény

67

Szúcs

423

Szuha

648

Szuhafő

156

Szuhakálló

991

Szuhogy

1228

Szulimán

219

Szulok

601

Szurdokpüspöki

1879

Szűcsi

1591

Szügy

1397

Szűr

272

Tab

4396

Tabajd

981

Tabdi

1106

Táborfalva

3353

Tác

1670

Tagyon

93

Takácsi

848

Tákos

375

Taktabáj

586

Taktaharkány

3757

Taktakenéz

1263

Taktaszada

1903

Taliándörögd

698

Tállya

1976

Tamási

8537

Tanakajd

771

Táp

713

Tápióbicske

3495

Tápiógyörgye

3679

Tápióság

2689

Tápiószecső

6442

Tápiószele

6167

Tápiószentmárton

5433

Tápiószőlős

3032

Táplánszentkereszt

2633

Tapsony

698

Tápszentmiklós

967

Tar

1903

Tarany

1174

Tarcal

2912

Tard

1321

Tardona

1035

Tardos

1591

Tarhos

955

Tarján

2707

Tarjánpuszta

385

Tárkány

1592

Tarnabod

726

Tarnalelesz

1674

Tarnaméra

1619

Tarnaörs

1826

Tarnaszentmária

243

Tarnaszentmiklós

870

Tarnazsadány

1188

Tárnokréti

202

Tarpa

2105

Tarrós

121

Táska

405

Tass

2955

Taszár

2003

Tát

5405

Tataháza

1271

Tatárszentgyörgy

1966

Tázlár

1752

Téglás

6625

Tekenye

536

Tékes

251

Teklafalu

343

Telekes

521

Telekgerendás

1593

Teleki

212

Telkibánya

625

Tengelic

2361

Tengeri

47

Tengőd

505

Tenk

1167

Tényő

1556

Tépe

1116

Terem

653

Terény

430

Tereske

729

Teresztenye

23

Terpes

210

Tés

831

Tésa

80

Tésenfa

180

Téseny

321

Teskánd

1125

Tét

3976

Tetétlen

1401

Tevel

1546

Tibolddaróc

1457

Tiborszállás

976

Tihany

1363

Tikos

122

Tilaj

203

Timár

1342

Tiszaadony

592

Tiszaalpár

5032

Tiszabábolna

378

Tiszabecs

1017

Tiszabercel

1912

Tiszabezdéd

1972

Tiszabő

1957

Tiszabura

2844

Tiszacsécse

233

Tiszacsege

4599

Tiszacsermely

615

Tiszadada

2291

Tiszaderzs

1057

Tiszadob

3016

Tiszadorogma

376

Tiszaeszlár

2637

Tiszafüred

10970

Tiszagyenda

989

Tiszagyulaháza

730

Tiszaigar

819

Tiszainoka

410

Tiszajenő

1660

Tiszakanyár

1636

Tiszakarád

2350

Tiszakécske

11435

Tiszakerecseny

857

Tiszakeszi

2479

Tiszakóród

707

Tiszakürt

1414

Tiszaladány

680

Tiszalök

5665

Tiszalúc

5412

Tiszamogyorós

647

Tiszanagyfalu

1856

Tiszanána

2390

Tiszaörs

1282

Tiszapalkonya

1464

Tiszapüspöki

2028

Tiszarád

614

Tiszaroff

1624

Tiszasas

1024

Tiszasüly

1439

Tiszaszalka

843

Tiszaszentimre

2141

Tiszaszentmárton

1137

Tiszasziget

1779

Tiszaszőlős

1946

Tiszatardos

235

Tiszatarján

1421

Tiszatelek

1422

Tiszatenyő

1667

Tiszaug

909

Tiszavalk

312

Tiszavárkony

1563

Tiszavasvári

12833

Tiszavid

491

Tisztaberek

609

Tivadar

191

Tóalmás

3364

Tófalu

537

Tófej

689

Tófű

122

Tokaj

4824

Tokod

4243

Tokodaltáró

3081

Tokorcs

347

Tolcsva

1715

Told

313

Tolmács

702

Tolnanémedi

1128

Tomajmonostora

686

Tomor

220

Tompa

4614

Tompaládony

309

Tordas

2082

Tormafölde

354

Tormás

284

Tormásliget

322

Tornabarakony

17

Tornakápolna

29

Tornanádaska

614

Tornaszentandrás

208

Tornaszentjakab

209

Tornyiszentmiklós

634

Tornyosnémeti

490

Tornyospálca

2530

Torony

1941

Torvaj

264

Tószeg

4498

Tótkomlós

5955

Tótszentgyörgy

171

Tótszentmárton

856

Tótszerdahely

1178

Tótújfalu

197

Tótvázsony

1207

Töltéstava

2202

Tömörd

272

Tömörkény

1812

Törökkoppány

490

Törtel

4320

Töttös

584

Trizs

217

Tunyogmatolcs

2464

Tura

7942

Túristvándi

703

Túrkeve

9049

Túrony

255

Túrricse

599

Tuzsér

3309

Türje

1707

Tüskevár

568

Tyukod

1881

Udvar

151

Udvari

415

Ugod

1418

Újbarok

421

Újcsanálos

879

Újdombrád

683

Újfehértó

13253

Újhartyán

2760

Újiráz

530

Újireg

302

Újkenéz

1037

Újkér

963

Újkígyós

5376

Újlengyel

1764

Újléta

1052

Újlőrincfalva

260

Újpetre

1097

Újrónafő

802

Újsolt

153

Újszalonta

103

Újszász

6491

Újszentiván

1671

Újszentmargita

1423

Újszilvás

2703

Újtelek

404

Újtikos

913

Újudvar

923

Újvárfalva

317

Ukk

301

Und

335

Úny

733

Uppony

318

Ura

638

Uraiújfalu

887

Úrhida

2315

Úri

2682

Úrkút

2100

Uszka

380

Uszód

1063

Uzsa

321

Üllés

3170

Vácduka

1328

Vácegres

897

Váchartyán

1822

Váckisújfalu

475

Vácszentlászló

2124

Vadna

615

Vadosfa

73

Vág

493

Vágáshuta

89

Vaja

3570

Vajdácska

1339

Vajszló

1740

Vajta

1053

Vál

2510

Valkó

2566

Valkonya

66

Vállaj

917

Vállus

131

Vámosatya

546

Vámoscsalád

331

Vámosgyörk

1983

Vámosmikola

1617

Vámosoroszi

499

Vámospércs

5306

Vámosújfalu

856

Vámosszabadi

1593

Váncsod

1226

Vanyarc

1289

Vanyola

563

Várad

117

Váralja

888

Varászló

149

Váraszó

518

Várbalog

407

Varbó

1095

Varbóc

47

Várda

509

Várdomb

1194

Várfölde

207

Varga

101

Várgesztes

567

Várkesző

192

Várong

149

Városföld

2165

Városlőd

1405

Varsád

370

Varsány

1685

Várvölgy

1052

Vasad

1822

Vasalja

320

Vásárosbéc

180

Vásárosdombó

1134

Vásárosfalu

160

Vásárosmiske

354

Vásárosnamény

8813

Vasasszonyfa

380

Vasboldogasszony

613

Vasegerszeg

388

Vashosszúfalu

361

Vaskeresztes

372

Vaskút

3517

Vasmegyer

1711

Vaspör

391

Vassurány

803

Vasvár

4326

Vaszar

1492

Vászoly

199

Vasszécseny

1433

Vasszentmihály

347

Vasszilvágy

413

Vát

677

Vatta

902

Vázsnok

120

Vécs

622

Végegyháza

1390

Vejti

159

Vékény

151

Vekerd

119

Velem

343

Velemér

84

Velence

5166

Velény

155

Véménd

1511

Vének

185

Vép

3411

Vereb

804

Verőce

3601

Verpelét

3862

Verseg

1329

Versend

930

Vértesacsa

1717

Vértesboglár

891

Vérteskethely

576

Vértessomló

1340

Vértestolna

548

Vértesszőlős

3116

Vése

747

Veszkény

911

Veszprémfajsz

270

Veszprémgalsa

269

Veszprémvarsány

994

Vésztő

6946

Vezseny

726

Vid

125

Vigántpetend

200

Villány

2467

Villánykövesd

284

Vilmány

1391

Vilonya

609

Vilyvitány

241

Vinár

244

Vindornyafok

134

Vindornyalak

85

Vindornyaszőlős

370

Visnye

221

Visonta

1093

Viss

672

Visz

199

Viszák

249

Viszló

70

Visznek

1126

Vitnyéd

1386

Vízvár

552

Vizslás

1321

Vizsoly

845

Vokány

851

Vonyarcvashegy

2260

Vöckönd

72

Völcsej

391

Vönöck

750

Vöröstó

96

Vörs

468

Zabar

553

Zádor

345

Zádorfalva

464

Zagyvarékas

3670

Zagyvaszántó

1968

Záhony

4160

Zajk

211

Zajta

441

Zákány

1011

Zákányfalu

666

Zákányszék

2795

Zala

249

Zalaapáti

1665

Zalabaksa

642

Zalabér

730

Zalaboldogfa

366

Zalacsány

1011

Zalacséb

548

Zalaerdőd

260

Zalagyömörő

436

Zalahaláp

1273

Zalaháshágy

379

Zalaigrice

125

Zalaistvánd

368

Zalakaros

1808

Zalakomár

3050

Zalaköveskút

28

Zalalövő

3033

Zalameggyes

66

Zalamerenye

162

Zalasárszeg

124

Zalaszabar

553

Zalaszántó

988

Zalaszegvár

157

Zalaszentbalázs

818

Zalaszentgrót

7205

Zalaszentgyörgy

434

Zalaszentiván

1058

Zalaszentjakab

372

Zalaszentlászló

853

Zalaszentlőrinc

308

Zalaszentmárton

69

Zalaszentmihály

1002

Zalaszombatfa

47

Zaláta

287

Zalatárnok

713

Zalaújlak

106

Zalavár

932

Zalavég

400

Zalkod

237

Zamárdi

2366

Zámoly

2262

Zánka

919

Zaránk

441

Závod

301

Zebecke

64

Zebegény

1177

Zemplénagárd

771

Zengővárkony

417

Zichyújfalu

956

Zics

371

Ziliz

360

Zimány

605

Zirc

7098

Zók

289

Zomba

2131

Zubogy

594

Zsadány

1636

Zsáka

1604

Zsámbok

2407

Zsana

795

Zsarolyán

393

Zsebeháza

120

Zsédeny

201

Zselickisfalud

238

Zselickislak

330

Zselicszentpál

393

Zsennye

102

Zsira

751

Zsombó

3513

Zsujta

169

Zsurk

723



Az alábbi települések külterülete (tanyás külterület) vagy részönkormányzata
a helyi közösség által lefedett terület része lehet:

Abony

804

Albertirsa

1488

Bábolna

267

Bácsalmás

384

Baja

1584

Balkány

1493

Bátaszék

373

Békés

653

Békéscsaba

3105

Bonyhád

338

Cegléd

2921

Csongrád

1713

Dabas

711

Debrecen

7686

Dunaföldvár

225

Edelény

224

Enying

333

Füzesabony

351

Gyomaendrőd

1073

Gyula

1851

Hajdúböszörmény

915

Hajdúdorog

390

Hajdúnánás

396

Hajdúsámson

2694

Heves

331

Hódmezővásárhely

2945

Izsák

427

Jánoshalma

270

Jánossomorja

364

Jászberény

1773

Kaba

206

Kaposvár

1808

Karcag

587

Kecel

496

Kecskemét

13732

Kerekegyháza

766

Keszthely

557

Kisbér

239

Kiskőrös

1325

Kiskunfélegyháza

4441

Kiskunhalas

3441

Kiskunmajsa

1961

Kistelek

725

Komádi

254

Komló

313

Kunszentmárton

701

Kunszentmiklós

273

Lajosmizse

3438

Martonvásár

304

Mezőberény

373

Mezőhegyes

1472

Mezőtúr

964

Mohács

650

Monor

655

Mór

299

Mórahalom

1502

Nagyhalász

543

Nagykálló

282

Nagykáta

699

Nagykőrös

2456

Nyíradony

330

Nyíregyháza

9012

Nyírtelek

1938

Orosháza

1668

Örkény

260

Pápa

907

Pécsvárad

227

Pilis

1131

Polgárdi

772

Pusztaszabolcs

254

Ráckeve

264

Sándorfalva

494

Sárbogárd

353

Sárospatak

740

Sásd

235

Sátoraljaújhely

284

Siklós

301

Solt

410

Soltvadkert

748

Sülysáp

291

Sümeg

270

Szabadszállás

603

Szarvas

2454

Szeghalom

308

Szekszárd

898

Szentes

2449

Szentlőrinc

241

Szigetvár

453

Tamási

1424

Tapolca

618

Tata

685

Tiszakécske

1781

Tompa

1027

Törökszentmiklós

433

Túrkeve

266

Újfehértó

296

Vámospércs

426

Zalaegerszeg

2336

2. melléklet az 54/2011. (VI. 10.) VM rendelethez37

3. melléklet az 54/2011. (VI. 10.) VM rendelethez38

4. melléklet az 54/2011. (VI. 10.) VM rendelethez39

5. melléklet az 54/2011. (VI. 10.) VM rendelethez40

6. melléklet az 54/2011. (VI. 10.) VM rendelethez41

1

A rendeletet a 37/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 10. § (1) bekezdés 18. pontja hatályon kívül helyezte 2017. január 1. napjával. Lásd a hatályon kívül helyező rendelet 12. §-át.

2

Az 1. § 1. pontja a 106/2013. (XI. 26.) VM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

Az 1. § 3. pontja a 126/2012. (XII. 12.) VM rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

Az 1. § 4. pontja a 106/2013. (XI. 26.) VM rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

5

Az 1. § 4a. pontját a 22/2014. (III. 14.) VM rendelet 82. § (1) bekezdése iktatta be.

6

Az 1. § 5. pontja a 126/2012. (XII. 12.) VM rendelet 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

7

Az 1. § 8. pontja a 106/2013. (XI. 26.) VM rendelet 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

8

Az 1. § 10. pontja a 30/2012. (III. 24.) VM rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

9

Az 1. § 11. pontja a 126/2012. (XII. 12.) VM rendelet 7. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

10

Az 1. § 13. pontja a 35/2013. (V. 22.) VM rendelet 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

11

Az 1. § 14. pontja a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet 29. § (3) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

12

Az 1. § 16. pontja a 106/2013. (XI. 26.) VM rendelet 2. § (4) bekezdésével megállapított, a 22/2014. (III. 14.) VM rendelet 82. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

13

Az 1. § 17. pontját a 30/2012. (III. 24.) VM rendelet 15. § (2) bekezdése iktatta be.

14

A 2. § (1) bekezdése a 140/2011. (XII. 22.) VM rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 2. § (2) bekezdése a 30/2012. (III. 24.) VM rendelet 16. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 2. § (3) bekezdése a 140/2011. (XII. 22.) VM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 2. § (4) bekezdése a 140/2011. (XII. 22.) VM rendelet 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 2. § (5) bekezdése a 30/2012. (III. 24.) VM rendelet 16. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

19

A 3. § (1) bekezdése a 151/2012. (XII. 29.) VM rendelet 49. §-a, a 106/2013. (XI. 26.) VM rendelet 2. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

20

A 3. § (2) bekezdés c) pontját a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet 29. § (3) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

21

A 4. § a 35/2013. (V. 22.) VM rendelet 23. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 2/A. alcímet (4/A. §) a 30/2012. (III. 24.) VM rendelet 17. §-a iktatta be.

23

A 6. § (1) bekezdése a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet 29. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

24

A 6. § (2) bekezdése a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet 29. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

25

A 6. § (4) bekezdése a 130/2013. (XII. 21.) VM rendelet 26. §-ával megállapított szöveg.

26

A 8. § (5) bekezdését a 126/2012. (XII. 12.) VM rendelet 7. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

27

A 10. § (4) bekezdés d) pontja a 106/2013. (XI. 26.) VM rendelet 2. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

28

A 10. § (5a) bekezdését a 126/2012. (XII. 12.) VM rendelet 7. § (5) bekezdése iktatta be.

29

A 11. § (4) bekezdése a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet 29. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

30

A 12. § (3) bekezdése a 140/2011. (XII. 22.) VM rendelet 4. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

31

A 13. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 151/2012. (XII. 29.) VM rendelet 49. §-a szerint módosított szöveg.

32

A 13. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontját a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet 29. § (3) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

33

A 13. § (4) bekezdése a 126/2012. (XII. 12.) VM rendelet 7. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

34

A 16. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 130/2013. (XII. 21.) VM rendelet 27. §-a iktatta be.

35

A hatálybalépés időpontja 2013. december 22.

36

A 16–17. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

37

A 2. mellékletet a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet 29. § (3) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

38

A 3. mellékletet a 126/2012. (XII. 12.) VM rendelet 7. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

39

A 4. mellékletet a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet 29. § (3) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

40

Az 5. mellékletet a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet 29. § (3) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

41

A 6. mellékletet a 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet 29. § (3) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére