• Tartalom

6/2011. (V. 6.) VM utasítás

6/2011. (V. 6.) VM utasítás

a vidékfejlesztési miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szervek, továbbá vagyonkezelésébe tartozó gazdasági társaságok által lefolytatott közbeszerzési eljárások előkészítésének egyes kérdéseiről1

2011.09.24.

Az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendeletben meghatározott feladat- és hatáskörömben eljárva – figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (2) bekezdésére – a közbeszerzési eljárások előkészítésének egyes kérdéseiről az alábbi utasítást adom ki.

1. § Az utasításban foglaltakat a vidékfejlesztési miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szervek, továbbá a vagyonkezelésébe tartozó gazdasági társaságok, illetve az azok többségi részesedésével működő gazdasági társaságok (a továbbiakban együtt: ajánlatkérő intézmény) által kiírni tervezett, a központosított közbeszerzés körén kívül eső közbeszerzések előkészítése során kell alkalmazni.

2. § Az utasítás rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell az ajánlatkérő intézmény által megkötni tervezett azon, a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény 40. § (2) bekezdése szerint számítva ötvenmillió forintot meghaladó értékű szerződésekre is, amelyek megkötésére nem közbeszerzési eljárás keretében kerül sor.

3. § Az utasítás rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell azon

a) közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötött, vagy

b) a 2. § szerinti

szerződés módosítására, amely esetében a szerződésben foglalt ellenérték a módosítás eredményeként az eredeti értéket több mint tíz százalékkal meghaladná.

4. § Az ajánlatkérő intézmény

a) az ajánlati felhívás, a részvételi felhívás vagy az ajánlattételi felhívás tervezett közzétételét,

b) az ajánlattételi felhívás tervezett megküldését,

c) a 2. § szerinti szerződés megkötését, illetve

d) a 3. § szerinti szerződés módosítását

megelőző harminc nappal az ezen utasításban foglaltak szerint köteles a Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkárának előzetes egyetértését kezdeményezni.

5. §2 A 4. § szerinti kezdeményezést a Melléklet szerinti formában a Vidékfejlesztési Minisztérium Költségvetési és Gazdálkodási Főosztályára kell benyújtani. A Melléklet szerinti adatlapot úgy kell megszerkeszteni, hogy minden lap alján lábjegyzetben szerepeljen az ajánlatkérő intézmény aláírásra jogosult képviselőjének aláírása.

6. § A Melléklet szerinti kezdeményezéshez csatolni kell a szakmai felügyelet gyakorlását végző minisztériumi főosztály (a továbbiakban: szakfőosztály) adott beszerzésre, a 2. § szerinti szerződéskötésre, illetve a 3. § szerinti szerződésmódosításra vonatkozó előzetes, támogató állásfoglalását. Informatikai tárgyú beszerzések esetében, illetve a 2. § szerinti informatikai tárgyú szerződések megkötése vagy a 3. § szerinti szerződésmódosítás esetében a kezdeményezéshez csatolni kell továbbá az Informatikai Főosztály, a vidékfejlesztési miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szervek, továbbá vagyonkezelésébe tartozó gazdasági társaságok informatikai tárgyú beszerzéseinek egyes kérdéseiről szóló utasítás szerinti hozzájáruló nyilatkozatát is.

7. § A szakfőosztály előzetes hozzájárulásának beszerzése érdekében az ajánlatkérő intézmény a Melléklet szerinti adatlapot előzetesen megküldi a szakfőosztály részére. A szakfőosztály a Melléklet szerinti adatlapot megvizsgálja, és szükség esetén további adatokat kér az ajánlatkérő intézménytől, majd ezek alapján az adatlapra rávezeti állásfoglalását arra vonatkozóan, hogy támogatja-e a közbeszerzési eljárás megindítását, illetve a 2. § szerinti szerződés megkötését, vagy 3. § szerinti módosítását.

8. § A Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály a kezdeményezést és a 6. § szerinti mellékleteit megvizsgálja, szükség esetén további adatokat kér az ajánlatkérő intézménytől, és ezek alapján a kezdeményezéssel kapcsolatos közigazgatási államtitkári döntést előkészíti. A közigazgatási államtitkári döntésre irányuló ügyiratot felülvizsgálat előtt a Jogi Főosztály és a jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár részére be kell mutatni.

9. § A közigazgatási államtitkár döntéséről a Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály annak kézhezvételét követően haladéktalanul tájékoztatja az ajánlatkérő intézményt. Az ajánlatkérő intézmény a közigazgatási államtitkár támogató állásfoglalása esetén a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló 46/2011. (III. 25.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Korm. rendelet) előírtak szerint jár el, ha a tervezett közbeszerzési eljárás vagy a szerződés a Korm. rendelet hatálya alá tartozik.

10. § Az államtitkot vagy szolgálati titkot, illetőleg alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdeket érintő vagy különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések esetében a titokvédelmi szabályok érvényesülését biztosítani kell.

11. § A közigazgatási államtitkár támogató állásfoglalása hiányában az ajánlatkérő intézmény a Korm. rendeletben előírt engedélyezési eljárást nem indíthatja meg, valamint az ajánlati felhívást, a részvételi felhívást vagy az ajánlattételi felhívást nem teheti közzé, illetve nem küldheti meg, a 2. § szerinti szerződést nem kötheti meg, illetve a 3. § szerinti szerződést nem módosíthatja.

12. § A közigazgatási államtitkár állásfoglalása az ajánlatkérő intézmény beszerzésért való felelősségét nem érinti. Az ajánlatkérő intézmény a közigazgatási államtitkár támogató állásfoglalása esetén is dönthet a beszerzés, illetve a szerződéskötés elhalasztásáról vagy elmaradásáról.

13. § Ez az utasítás a közzététele napján lép hatályba. Az utasítás hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti

a) a vidékfejlesztési miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szervek, továbbá vagyonkezelésébe tartozó gazdasági társaságok által lefolytatott közbeszerzési eljárások előkészítésének egyes kérdéseiről szóló 9/2010. (X.15.) VM utasítás;

b) az eseti személyszállítási feladatok igénybevételének szabályzatáról szóló 1/2009. (II. 13.) KvVM utasítás;

c) a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium gazdálkodásával összefüggő szabályzatokról szóló 20/2006. (K.V.Ért. 10.) KvVM utasítás 3. mellékletét képező, a gépjárművek üzemeltetéséről és használatáról szóló szabályzat.

Melléklet a 6/2011. (V. 6.) VM utasításhoz

I.
Adatlap
a vidékfejlesztési miniszter előzetes egyetértésének kezdeményezésére
közbeszerzési eljárás keretében megkötendő
vagy meghosszabbítandó szerződésekre vonatkozóan
I. AJÁNLATKÉRŐ ADATAI

1.1. Hivatalos név:

 

1.2. Székhely:

 

1.3. Postai cím:

 

1.4. Internetcím:

 

1.5. Kapcsolattartó személy neve:

 

1.6. Kapcsolattartó személy címe, elérhetősége:

 

II. A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS ADATAI

2.1. Tervezett közbeszerzés tárgya:

 

2.2. Tervezett közbeszerzés értéke
(nettó és bruttó összeg):

 

2.3. Közbeszerzés típusa:

 

2.4. A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés hatálya, határideje:

 

2.5. Teljesítés helye:

 

2.6. Az eredményhirdetés (tervezett) időpontja:

A szerződéskötés (tervezett) időpontja:

 

2.7. A közbeszerzési eljárás alapján megkötendő szerződés teljesítéséhez szükséges forrás:

 

2.8. Az ajánlattevő alkalmassági feltételei:

2.9. Kizáró okok:

2.10. Az ajánlatok bírálati szempontjai (az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén részszempontok is):


2.11. Kiírás indokolása, a kiírás elmaradásának következményei:

3. Nyilatkozat:

A kiíró a közbeszerzést az államtitkot vagy szolgálati titkot, illetőleg alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdeket érintő, vagy különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések sajátos szabályairól szóló 143/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet alapján tervezi kiírni. (A megfelelő válasz aláhúzandó.)

IGEN    NEM

4. Nyilatkozat

Az ajánlatkérő intézmény képviseletében nyilatkozom, közbeszerzés megindításához (a kötelezettségvállaláshoz) a költségvetési fedezet az intézmény költségvetésében rendelkezésre áll, a beszerzés megvalósítása az intézmény működésében finanszírozási problémát nem fog okozni, támogatási többletigénnyel sem a költségvetési évben, sem a következő években nem jár.

Dátum
…………………………………………………………………
az ajánlatkérő intézmény aláírásra jogosult képviselője
A [ajánlatkérő intézmény megnevezése] [tervezett közbeszerzés, illetve szerződés tárgya] tárgyú tervezett közbeszerzési eljárása megindításával/szerződés megkötésével/módosításával egyetértek.
Dátum

………………………………………………

………………………………………………

jogi és igazgatási ügyekért
felelős helyettes államtitkár

közigazgatási államtitkár

II.
Adatlap
a vidékfejlesztési miniszter előzetes egyetértésének kezdeményezésére
a nem közbeszerzési eljárás keretében megkötendő vagy meghosszabbítandó,
50 millió forintot meghaladó szerződésekre vonatkozóan
I. A SZERZŐDÉST KEZDEMÉNYEZŐ ADATAI

1.1. Hivatalos név:

 

1.2. Székhely:

 

1.3. Postai cím:

 

1.4. Internetcím:

 

1.5. Kapcsolattartó személy neve:

 

1.6. Kapcsolattartó személy címe, elérhetősége:

 

II. A SZERZŐDŐ FÉL ADATAI

2.1. Hivatalos név:

 

2.2. Székhely:

 

2.3. Postacím:

 

2.4. Szervezeti-működési forma:

 

2.5. Cégjegyzékszám:

 

2.6. Bíróság és nyilvántartási szám:

 

2.7. Adószám:

 

2.8. Statisztikai szám:

 

2.9. Kapcsolattartó személy neve:

 

2.10. Kapcsolattartó személy címe, elérhetősége:

 

2.11. Milyen formában, milyen szempontok alapján került kiválasztásra a szerződő fél:

 

III. A SZERZŐDÉS RÉSZLETEZŐ ISMERTETÉSE

3.1. Szerződés tárgya:

 

3.2. Szerződés időtartama, hatálya, határideje:

 

3.3. Teljesítés helye:

 

3.4. Szerződéskötés várható időpontja:

 

3.5. Szerződés értéke (nettó és bruttó összeg):

 

3.6. Költségvetési törvényben megjelölt forrás:

 

3.7. A szerződés pénzügyi adatai (részletes költségvetési terv):

3.8. A szerződésben foglalt feladat meghatározása, a szerződés tárgyának részletes ismertetése, különös tekintettel a műszaki paraméterekre (max. 1000 karakter):

3.9. A szerződés szükségességének indokolása, elmaradásának következményei (max. 1000 karakter):

4. Nyilatkozat

Az ajánlatkérő intézmény képviseletében nyilatkozom, közbeszerzés megindításához (a kötelezettségvállaláshoz) a költségvetési fedezet az intézmény költségvetésében rendelkezésre áll, a beszerzés megvalósítása az intézmény működésében finanszírozási problémát nem fog okozni, támogatási többletigénnyel sem a költségvetési évben, sem a következő években nem jár.

Dátum
…………………………………………………………………
az ajánlatkérő intézmény aláírásra jogosult képviselője
A [ajánlatkérő intézmény megnevezése] [tervezett közbeszerzés, illetve szerződés tárgya] tárgyú tervezett közbeszerzési eljárása megindításával/szerződés megkötésével/módosításával egyetértek.
Dátum

………………………………………………

………………………………………………

jogi és igazgatási ügyekért
felelős helyettes államtitkár

közigazgatási államtitkár

1

Az utasítást a 10/2012. (V. 31.) VM utasítás 13. §-a hatályon kívül helyezte 2012. június 1. napjával.

2

Az 5. § a 15/2011. (IX. 23.) VM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére