• Tartalom

60/2011. (XI. 25.) NFM rendelet

60/2011. (XI. 25.) NFM rendelet

a közlekedésért felelős miniszter szabályozási feladatkörébe tartozó forgalmazási követelmények tekintetében eljáró megfelelőségértékelő szervezetek kijelöléséről

2024.12.01.

A megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről szóló 2009. évi CXXXIII. törvény 13. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 84. § e) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. A rendelet alkalmazási köre

1. § (1)1 E rendelet szerint kell eljárni – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – azon termékek megfelelőségértékelését végző szervezetek kijelölése, bejelentése és a kijelölést valamint a bejelentett szervezetként történt nyilvántartásba vételt követő ellenőrzése tekintetében, amelyekre vonatkozó forgalmazási követelmény szabályozására a közlekedésért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) rendelkezik feladat- és hatáskörrel.

(2) A rendeletet nem kell alkalmazni a miniszter hajózással és légi közlekedéssel kapcsolatos szabályozási feladatkörében előírt forgalmazási követelmények tekintetében a megfelelőségértékelő szervezetek kijelölése és kijelölést követő ellenőrzése során.

(3)2 A 2. mellékletben található termékek közül e rendelet hatálya – a miniszter kizárólagos szabályozási feladatkörébe tartozó – közúti berendezésekre, útépítési termékekre és vasúti termékekre terjed ki.

(4)3 E rendelet alkalmazásában – a megfelelőségértékelő szervezetek kijelöléséről, valamint a kijelölt szervezetek tevékenységének részletes szabályairól szóló 315/2009. (XII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 9. §-ára figyelemmel – a kijelölő hatóság a közlekedési hatóság.

(5)4 E rendelet alkalmazásában – a a 2016/797 európai parlamenti és tanácsi irányelv 27. cikk (1) bekezdése, valamint a 2016/424 európai parlamenti és tanácsi rendelet 23. cikk (1) bekezdése alapján – a bejelentő hatóság a közlekedési hatóság.

2. A kérelmezővel szemben támasztott követelmények

2. § (1) A kérelmező szervezet szakmai vezetőjének a szervezet munkavállalójának kell lennie, és rendelkeznie kell

a) szakirányú felsőfokú végzettséggel,

b) legalább 10 éves szakmai gyakorlattal a szakterületet érintő gyártási, építési, üzemeltetési vagy tanúsítási területen,

c)5 a a kijelölésre, bejelentés területére – különösen a tervezésre, gyártmányra, a gyártási és a technológiai folyamatokra, tesztelési vizsgálati módszerekre – vonatkozó hazai és nemzetközi előírások dokumentumokkal igazolt ismeretével.

(2) A kérelmező szervezet megfelelőségértékelési tevékenységet végző munkavállalója vagy a vele megfelelőségértékelési tevékenységgel kapcsolatos munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személynek rendelkeznie kell

a) szakirányú felsőfokú végzettséggel,

b) legalább 5 éves szakmai gyakorlattal a szakterületet érintő gyártási, építési, üzemeltetési, vizsgálati vagy tanúsítási területen,

c) az értékelendő területre vonatkozó szabványok, előírások – különösen a megfelelőség-értékelési előírások – megfelelő ismeretével.

(3) Az (1) és a (2) bekezdések szerinti követelményekkel egyenértékű a Magyar Mérnöki Kamara által igazolt szakirányú szakértői jogosultság vagy a megfelelőségértékeléssel érintett szakterületen megszerzett tudományos fokozat.

(4) A kérelmező szervezet a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott területek mindegyike tekintetében kell, hogy rendelkezzen olyan munkavállalóval vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személlyel, aki rendelkezik a megfelelő szakmai gyakorlattal. Egy munkavállaló vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy több szakmai ismeretre vonatkozó gyakorlattal is rendelkezhet.

(5)6 A kérelmező szervezetnek rendelkeznie kell az egyes megfelelőség igazolási módozatokhoz szükséges, jogszabályokban, vasúti műszaki előírásokban és átjárhatósági műszaki előírásokban meghatározott vizsgálati képességgel.

(6) Közreműködő, alvállalkozó igénybevétele esetén a közreműködővel való együttműködés rendjét a kérelmező szervezet minőségirányítási kézikönyve tartalmazza.

(7) A kérelmező szervezetnek rendelkeznie kell a 8. §-ban előírt „Éves jelentés” mintával a kérelmezett megfelelőségértékelési területhez igazítva.

(8) A kérelmező szervezetnek a minőségirányítási kézikönyvében a megfelelőségértékelés tárgyát képező termék gyártásával, létrehozásával, telepítésével kapcsolatosan számításba vehető és vizsgálandó kockázati tényezőket meg kell jelenítenie.

(9)7 Ha a kérelmező szervezet a kijelölést vagy bejelentést több – az átjárhatósági műszaki előírások szerinti – vasúti alrendszerre kéri, akkor alrendszerenként rendelkeznie kell szakmai vezetővel.

(10) Ha a kérelmezett megfelelőségértékelési terület harmonizációs uniós jogi aktus hatálya alá tartozik, a kérelmező szervezetnek rendelkeznie kell

a) angol, német vagy francia nyelvből legalább középfokú nyelvvizsgával rendelkező megfelelőségértékelési tevékenységet végző munkavállalóval,

b) a megfelelőségértékelési tevékenysége során kiadott dokumentumok – így különösen a vizsgálati, ellenőrzési jegyzőkönyv, tanúsítvány – angol, német vagy francia nyelvű fordításával, és

c) a megfelelőségértékelési tevékenységével összefüggő eljárásának bemutatására, a gazdasági szereplők tájékoztatására szolgáló dokumentumok angol, német vagy francia nyelvű fordításával.

2/A. §8 (1)9 Ha a kérelmezett megfelelőségértékelési terület az átjárhatósági műszaki előírások szerinti valamely vasúti alrendszer, a kérelmező szervezetnek alkalmasnak kell lennie a vonatkozó átjárhatósági műszaki előírásokban előírt valamennyi olyan megfelelőségértékelési feladatra, amelynek elvégzésére kijelölését vagy bejelentését kérte.

(2) A kérelmezett szervezet teljes felelősséggel tartozik a megfelelőségértékeléssel kapcsolatos feladatok ellátásába bevont közreműködő által elvégzett feladatokért.

(3) A 2016/797 európai parlamenti és tanácsi irányelv 35. cikk (1) bekezdésében meghatározott esetekben a megfelelőségértékelési tevékenységet a kérelmező akkreditált szervezeti egysége is elvégezheti, ha megfelel a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről szóló 2009. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Msztv.) 10. §-ában meghatározott feltételeknek.

(4) Az üzleti jó hírnévvel kapcsolatos követelménynek az a megfelelőségértékelő szervezet felel meg, amely ellen sem csőd-, sem felszámolási eljárás nincs folyamatban, továbbá amelynek vezető tisztségviselőinél (a továbbiakban együtt: vezető) személyes megbízhatóságot kizáró ok nem áll fenn.

(5) A pénzügyi teljesítőképességgel kapcsolatos követelménynek az a megfelelőségértékelő szervezet felel meg,

a) amely teljesíteni tudja a tevékenységével kapcsolatos kötelezettségeinek biztosításához szükséges pénzügyi kötelezettségeit,

b) amely rendelkezik a működéshez szükséges pénzügyi eszközökkel, és igazolja, hogy pénzügyi kötelezettségeit teljesíteni tudja,

c) amelynek nincs 6 hónapnál régebben lejárt adó-, vám-, járulékfizetési, vagy egyéb köztartozása (beleértve a vasúti közlekedési hatóság, valamint a vasúti igazgatási szerv felé fennálló tartozást is), kivéve, ha a tartozás megfizetésére az illetékes hatósággal egyezséget kötött, és

d) amelynek nincs 6 hónapnál régebben lejárt tartozása a vasúti piac szereplői, az alvállalkozói, vagy konzorciumi partnerei, vagy a megbízása alapján eljáró szervezetek felé.

3. A kijelölés iránti kérelem

3. § (1) A kijelölés iránti kérelmet az 1. mellékletben meghatározott tartalommal kell benyújtani a kijelölő hatósághoz.

(2)10 A kérelmező a Msztv. 6. § (3) bekezdés a) pontja szerinti esetben a kijelölés iránti kérelemhez csatolja

a) a kérelmezett megfelelőségértékelési tevékenység pontos leírását,

b)11 a kérelem tárgyát képező terméknek a 2. mellékletben található jogszabály, vasúti műszaki előírás vagy átjárhatósági műszaki előírás szerinti megnevezését, valamint a jogszabály, a vasúti műszaki előírás vagy az átjárhatósági műszaki előírás számát,

c) a megfelelőség igazolás módozatait, valamint

d) a tevékenységhez tartozó műszaki előírások azonosítóinak listáját.

(3) A kérelmező az Msztv. 6. § (3) bekezdés b) pontja szerinti esetben az R. 12. § (2) bekezdésében, valamint a (2) bekezdésben meghatározottakon túl a kérelemhez csatolja:

a)12

b) a nemzetközi tanúsítási rendszerekben kapott elismeréseket, ha vannak ilyenek,

c) az igazgatási szolgáltatási díj megfizetéséről szóló igazolást,

d) – ha a kérelmezett megfelelőségértékelési tevékenység harmonizációs uniós jogi aktus hatálya alá tartozik – a megfelelőségértékelés tárgyát képező területre vonatkozó és alkalmazni kívánt viszont nemzeti szabványként ki nem hirdetett szabványokat, döntvényeket, műszaki előírásokat,

e) a szervezeti ábrát, az egyes munkakörökhöz kapcsolódó tevékenységek jegyzékét,

f) személyekre lebontott jegyzéket az iskolai végzettségről, szakképzettségről, oklevélszámról, a képesítést nyújtó intézmény megnevezéséről, a megfelelőségértékelési tevékenységgel töltött gyakorlati időről,

g) a felelősségviselés rendjének leírását,

h) nyilatkozatot arról, hogy a vonatkozó műszaki specifikáció vagy szabvány harmonizált-e,

i)13 a szakmai vezető, a munkavállaló és a munkaviszonyra irányuló egyéb jogviszony keretében foglalkoztatott személy nyilatkozatát arról, hogy ismeri a termékek forgalmazásának követelményeit meghatározó jogszabályt, vasúti műszaki előírásokat, az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusait és annak végrehajtási rendelkezéseit, valamint irányadó szabványokat,

j) a szakmai vezető, a munkavállaló és a munkaviszonyra irányuló egyéb jogviszony keretében foglalkoztatott személy nyilatkozatát arról, hogy rendelkezik a tanúsítványok elkészítéséhez szükséges ismeretekkel,

k) igazolást a megfelelőségértékelési eljárások végrehajtásához szükséges eszközök rendelkezésre állásáról,

l) a szakmai vezető esetében a 2. § (1) bekezdés szerinti igazoló dokumentumokat, munkavállalónak vagy a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személynek a 2. § (2) bekezdésének megfelelő tartalmú nyilatkozatát a szabványok, előírások megjelölésével, valamint a felsőfokú végzettséget igazoló dokumentumot,

m) a 2. § (7) bekezdése szerinti jelentés mintát.

(3a)14 A kijelölő hatóság a kérelem elbírálásához elektronikus úton, közvetlen lekérdezéssel beszerzi a kérelmező szervezet 30 napnál nem régebbi cégkivonatát.

(4) A kérelemben nyilatkozni kell arról, hogy a kérelmezett megfelelőségértékelési tevékenység harmonizációs uniós jogi aktus hatálya alá tartozik-e vagy sem, valamint arról, hogy rendelkezik-e teljes körű vagy részleges akkreditálással.

(5)15 A vasúti rendszerek kölcsönös átjárhatóságát biztosító alrendszerek területén tevékenységet végezni kívánó megfelelőségértékelő szervezet kérelmében nyilatkozik arról, hogy részt vesz-e a vonatkozó szabványosítási tevékenységekben, valamint az alkalmazandó uniós jog alapján létrehozott, a bejelentett megfelelőségértékelő szervezeteket koordináló csoport tevékenységében, valamint gondoskodik arról, hogy az értékelést végző személyzetük tájékoztatást kapjon a szabványosítási tevékenységéről és a koordináló csoport tevékenységéről, továbbá általános útmutatóként alkalmazza a koordináló csoport munkája eredményeként létrejött adminisztratív döntéseket és dokumentumokat.

(6)16 A vasúti rendszerek kölcsönös átjárhatóságát biztosító pályamenti vagy a fedélzeti ellenőrző-irányító és jelző alrendszerek területén tevékenységet végezni kívánó megfelelőségértékelő szervezet a kérelmében nyilatkozik arról is, hogy részt vesz-e a 2016. május 11-i (EU) 2016/796 európai parlamenti és tanácsi rendelet 29. cikkében említett ERTMS-munkacsoport tevékenységében, továbbá gondoskodik arról, hogy az értékelést végző személyek megfelelő tájékoztatást kapjanak a csoport tevékenységéről.

4. A kérelmező alkalmasságának, felkészültségének vizsgálata

4. § (1) Az Msztv. 6. § (3) bekezdés a) pontja szerinti esetben a kijelölő hatóság megvizsgálja, hogy az akkreditált státusz odaítéléséről szóló határozat lefedi-e a kérelmezett megfelelőségértékelési területet.

(2) Az Msztv. 6. § (3) bekezdés b) pontja szerinti esetben a kijelölő hatóság a kérelmező szervezet alkalmasságának, felkészültségének megítélésére megvizsgálja a következőket:

a) a kérelmezett kijelölési területnek megfelelő szervezeti felépítést;

b) a kérelmező minőségbiztosítási rendszerének meglétét és működését;

c) a kérelmező szervezet megfelelőségértékelési tevékenységet végző személyzete tekintetében

ca) a műszaki képzettségét, felkészültségét és a megfelelőségértékelésben való gyakorlatát,

cb) a felelősségviselés rendjét,

cc) megfelelőségértékelési modulok, egyéb műszaki előírások szerinti eljárások ismeretét,

cd) az R. 2. § (2) bekezdés a) pont aa) alpontjában meghatározottak ismeretét, helyes értelmezését és alkalmazását,

ce) a vizsgálati eredmények helyes értékelését és dokumentálását, ha a vizsgálati eredmények értékelése a kérelmező szervezet megfelelőségértékelési tevékenységének része,

cf) az értékelt termékekre vonatkozó gyártástechnológia ismeretét;

d) a megfelelőségértékeléshez szükséges műszaki és adminisztratív feltételek meglétét, így

da) a kérelmező szervezet kérelmezett megfelelőségértékelési területtel kapcsolatos belső eljárási rendjének a szabályozottságát (minőségirányítási kézikönyv, működési és eljárási és üzleti szabályzat),

db) a kijelölés területére vonatkozó szabványok és egyéb műszaki előírások rendelkezésre állását,

dc) az R. 2. § (2) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott feltételek teljesülését,

dd) ha a kérelmező szervezet megfelelőségértékelési vizsgálatot végez, a szükséges és megfelelő vizsgáló laboratóriumok, az általa kiválasztott előírások, szabványok szerinti vizsgáló- és mérőeszközök, igénybevételi berendezések rendelkezésre állását, az adminisztrációs feladatok ellátásához szükséges eszközök meglétét, a nyilvántartások, jelentések, tanúsítványok alkalmassága és megfelelő tárolását, az R. 2. § (2) bekezdés e) pontjában meghatározott részvétel vagy tájékoztatás biztosítottságát.

(3) Ha a kérelmező szervezet a megfelelőségértékelési tevékenységek végzéséhez közreműködőt vesz igénybe, az (1) bekezdés szerinti vizsgálat kiterjed a közreműködőre is.

5. A felelősségbiztosítási szerződésre vonatkozó követelmények

5. § (1) Az Msztv. 3. § (2) bekezdés c) pontjában előírt felelősségbiztosítási szerződésben biztosítandó fedezet legkisebb mértékét a miniszter szabályozási feladatkörében előírt forgalmazási követelmények tekintetében végzett megfelelőségértékelési tevékenységekhez kapcsolódóan a 2. melléklet tartalmazza.

(2)17 Ha a kérelmező szervezet a kijelölést több jogszabály vagy vasúti műszaki előírás szerinti megfelelőségértékelési területre kéri, a 2. mellékletben foglalt egyes jogszabályokhoz vagy vasúti műszaki előírásokhoz tartozó összeghatárok közül a legmagasabb összeget kell figyelembe venni.

6. A kijelölés

6. § (1)18 Ha a kijelölő hatóság az R. 15. § a) pontja alapján a jogszabályban vagy vasúti műszaki előírásban meghatározott termékcsoportra vonatkozó megfelelőségértékelési tevékenységre a kérelmezőt kijelöli, akkor erről a kijelölési okiratot – a megfelelőség igazolási módozatok és a vasúti műszaki előírások megjelölésével – kiállítja.

(2) Ha a kijelölt szervezet a kijelölését követően tevékenységét további megfelelőségértékelési területre is ki kívánja terjeszteni, akkor azt újabb kijelölési eljárásnak kell tekinteni.

(3) A kijelölő hatóság a kijelölési kérelmet elutasítja, ha a kérelem vagy a kérelmező nem felel meg a kérelemmel, vagy a kérelmezővel szemben az Msztv.-ben, az R.-ben, és az e rendeletben támasztott követelményeknek.

(4)19 Ha a kijelölt szervezet a vasúti rendszerek kölcsönös átjárhatóságát biztosító területeken végez a nemzeti szabályok szerinti megfelelőségértékelési tevékenységet, a kijelölő hatóság a kijelöléssel egyidejűleg értesíti az Európai Bizottságot és a tagállamokat a kijelölt szervezetről.

6/A. §20 (1) Az R. 15. § b) pontja szerinti bejelentés tartalmazza a megfelelőségi tevékenységhez kapcsolódó kérelem vonatkozásában előírt valamennyi követelményt és igazolást.

(2) A kérelmező bejelentett szervezetként történő nyilvántartásba vételét követően a bejelentett adatokban, igazolásokban a későbbiekben bekövetkezett lényeges változásról a bejelentett szervezet tájékoztatása alapján a kijelölő hatóság értesíti a Bizottságot és a tagállamokat. A kijelölő hatóság a Bizottság kérésére rendelkezésre bocsátja a bejelentett szervezet bejelentésének vagy szakmai alkalmassága fenntartásának alapjául szolgáló valamennyi információt.

(3) A bejelentett szervezet értesítése alapján a kijelölő hatóság tájékoztatja a bejelentett szervezet által kiadott tanúsítványok korlátozásáról, felfüggesztéséről vagy visszavonásáról a tagállamok vasútbiztonsági hatóságait.

7. Az engedély időbeli hatálya

7. § (1) Az Msztv. 6. § (3) bekezdés b) pontja szerinti esetben az engedély hatálya legfeljebb 5 év, amely meghosszabbítható.

(2) A meghosszabbítási kérelmet a lejárat előtt fél évvel korábban be kell nyújtani. A meghosszabbításra egyebekben a kijelölésre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

8. Éves jelentés

8. § (1) A kijelölt szervezet az előző évben végzett megfelelőségértékelő tevékenységéről készített jelentését minden évben január 31-éig két példányban írásban megküldi a kijelölő hatóságnak.

(2) A jelentés a következőket tartalmazza:

a)21 jogszabályok, vasúti műszaki előírások, termékcsoportok és megfelelőségértékelési eljárások (modulok) szerint bontva a megrendelő gazdasági szereplők, a szerződések, a vizsgálati, ellenőrzési jegyzőkönyvek, a kiadott tanúsítványok számát,

b) a közreműködő szervezet nevét, a szerződés azonosítóját,

c) a gazdasági szereplőknek a kijelölt szervezet tevékenységével összefüggő panaszai felsorolását és a kivizsgálás eredményét,

d) a kijelölt megfelelőségértékelési területtel kapcsolatos képzések felsorolását,

e) a kijelölt megfelelőségértékelési területtel kapcsolatos együttműködések felsorolását,

f) az R. 2. § (2) bekezdés e) pontjában meghatározott részvétel bemutatását,

g) a kijelölt megfelelőségértékelési területen a termék forgalmazására vonatkozó rendelkezések megsértésével összefüggésben a piacfelügyeleti hatóságnak és a kijelölt megfelelőségértékelési területen működő más megfelelőségértékelő szervezeteknek küldött tájékoztatások számát, valamint a visszavont tanúsítványok számát.

9. A kijelölt szervezetek kijelölést követő ellenőrzése

9. § A kijelölő hatóság – a kijelölt állapot fennállása alatt bármikor, de legalább 3 évente egyszer – ellenőrzi a kijelölés feltételeinek meglétét és folyamatos betartását.

9/A. §22 A kijelölő hatóság az ellenőrzés során az alábbi fő szempontokra figyelemmel végzi a megfelelőségértékelő szervezet ellenőrzését:

a)23 a működési szabályzat folyamatos frissítése és a vonatkozó jogszabályoknak, vasúti műszaki előírásoknak, szabványoknak való megfelelősége;

b) a minőségirányítási rendszer működőképessége és gyakorlati működtetése;

c) a szakmai vezetők és a munkatársak alkalmassága;

d) a jogszerű működés körében:

da) a szerződéskötés és az alvállalkozók bevonása,

db) a biztosítási jogviszony folyamatos fennállása,

dc) az üzleti jó hírnév fennállása,

dd) a pénzügyi teljesítőképesség biztosítása;

e)24 a megfelelőségértékelési tevékenység ellátásához kapcsolódó jogszabályok, vasúti műszaki előírások, szabványok rendelkezésre állása és a munkatársak számára történő folyamatos biztosítása;

f) a bejelentett megfelelőségértékelő szervezeteket koordináló csoport munkájában történő részvétel biztosítása;

g) szabványosítási tevékenységben történő részvétel;

h) az ERTMS-munkacsoport tevékenységében történő részvétel;

i) tevékenységét-átláthatóságát biztosító honlap folyamatos vezetése és nyílt hozzáférésének biztosítása.

10. Záró rendelkezések

10. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2) A 11. § 2012. január 1-jén lép hatályba.

11. §25 Ez a rendelet

a) a kötélpálya-létesítményekről és a 2000/9/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. március 9-i (EU) 2016/424 európai parlamenti és tanácsi rendelet,

b) a nem közúti mozgó gépek belső égésű motorjainak a gáz- és szilárd halmazállapotú szennyezőanyag-kibocsátási határértékeire és típusjóváhagyására vonatkozó követelményekről, az 1024/2012/EU és a 167/2013/EU rendelet módosításáról, valamint a 97/68/EK irányelv módosításáról és hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. szeptember 14-i (EU) 2016/1628 európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

12. § Ez a rendelet – az Msztv.-vel és az R.-rel együtt – a termékek forgalomba hozatalának közös keretrendszeréről, valamint a 93/465/EGK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. július 9-i 768/2008/EK európai parlamenti és tanácsi határozat I. melléklet R15. cikk (3) bekezdésével, R17. cikk (6) bekezdés a) pontjával és (7) bekezdés a) pontjával, R17. cikk (9) és (11) bekezdésével, R20. cikk (1) bekezdésével, R22. cikkével, valamint R28. cikkével összhangban álló szabályozást tartalmaz.

13. §26 (1) A közlekedésért felelős miniszter szabályozási feladatkörébe tartozó forgalmazási követelmények tekintetében eljáró megfelelőségértékelő szervezetek kijelöléséről szóló 60/2011. (XI. 25.) NFM rendelet módosításáról szóló 41/2024. (XI. 28.) ÉKM rendelet (a továbbiakban: Módr.) hatálybalépéseko27r folyamatban lévő hatósági eljárások tekintetében e rendelet 2024. november 30. napján hatályos rendelkezései alkalmazandóak.

(2) A Módr.-rel megállapított 1. § (3) bekezdése, 2. § (5) bekezdése, 2. § (9) bekezdése, 2/A. § (1) bekezdése, 3. § (2) bekezdés b) pontja, 3. § (3) bekezdése, 5. § (2) bekezdése, 6. § (1) bekezdése, 8. § (2) bekezdése, 9/A. § a) és e) pontja, valamint 1. melléklete a Módr. hatálybalépése28 előtt kiadott engedélyek hatályát nem érinti, azok az abban meghatározott időbeli hatály lejártáig hatályosak.

(3) Az a Módr. hatálybalépésekor hatósági engedéllyel rendelkező megfelelőségértékelő szervezet, amely a Módr. hatálybalépésekor29 az átjárhatósági műszaki előírások vonatkozásában bejelentéssel és az Országos Vasúti Szabályzat II. kötetének kiadásáról szóló 18/1998. (VII. 3.) KHVM rendelettel és a hagyományos vasúti rendszerek kölcsönös átjárhatóságáról szóló 103/2003. (XII. 27.) GKM rendelettel kapcsolatos megfelelőségértékelési eljárások lefolytatására kijelöléssel rendelkezik, a Módr. által megállapított 2. melléklet

a) 2. sora szerinti nemzeti előírások, valamint 3. pontja szerinti nemzeti szabályok tekintetében kijelölt megfelelőségértékelő szervezetnek,

b) 4. sora szerinti nemzeti ajánlások tekintetében rendszerintegritás vizsgálat végzésére jogosult megfelelőségértékelő szervezetnek

minősül.

(4) A (3) bekezdésben meghatározott szervezet, amennyiben nemzeti előírások, nemzeti szabályok, nemzeti ajánlások tekintetében is megfelelőségértékelési tevékenységet kíván végezni, köteles kérelmet benyújtani a hatósághoz, amelynek elbírálása során a 4. és 5. §-ban foglalt követelményeket teljesítettnek kell tekinteni. A hatóság ezen követelményeket nem vizsgálva a kijelölő szervezetet a kérelemben meghatározott tevékenység tekintetében nyilvántartásba veszi.

1. melléklet a 60/2011. (XI. 25.) NFM rendelethez

A közlekedésért felelős miniszter szabályozási feladatkörébe tartozó forgalmazási követelmények tekintetében eljáró megfelelőségértékelő szervezet kijelölésére irányuló kérelem tartalmi elemei

1. A kérelem tartalmazza az Msztv. 6. § (2) bekezdésében meghatározottakon túl a kérelmező szervezet következő adatait:

a) a szervezet nevét, címét (székhelye), telefonszámát, telefaxszámát, e-mail címét és honlapcímét,

b)30 a szervezet állományi létszámát és nyilvántartási számát, illetve cégjegyzékszámát.

2. A kérelemben a kérelmező nyilatkozik, hogy milyen megfelelőségértékelési tevékenységre kéri a kijelölést: vizsgálat, ellenőrzés vagy tanúsítás, illetve ezek kombinációja.

3.31 A kérelemben a kérelmező megjelöli a kérelmezett megfelelőségértékelési tevékenységet, a termékekkel, vonatkozó jogszabályokkal, illetve vasúti műszaki előírásokkal és megfelelőségértékelési eljárásokkal (modul) együtt.

4. A kérelem tartalmazza az Msztv. 6. § (2) bekezdésében meghatározottakon túl a megfelelőségértékelő tevékenység végzéséhez szükséges szakmai képesítés követelményét teljesítő

a) munkavállaló szakterületeinek felsorolását, és

b) a kérelmező szervezettel munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy szakterületeinek felsorolását.

5. A kérelmező nyilatkozik a következő követelmények teljesítéséről:

a) van-e kidolgozott eljárása az összeférhetetlenség esetére (igen, nincs),

b) ha a kijelölést vizsgálatra kérelmezi, és már végzett bizonyos vizsgálatot a kérelmezett megfelelőségértékelési területen, a kérelmező nyilatkozik a kérelem benyújtását megelőző két évben elvégzett vizsgálatok számáról és a vonatkozó előírásokról,

c) ha a kijelölést ellenőrzésre kérelmezi, és már végzett bizonyos ellenőrzést a kérelmezett megfelelőségértékelési területen, nyilatkozik a kérelem benyújtását megelőző két évben lefolytatott ellenőrzések számáról és a vonatkozó előírásokról,

d) ha a kijelölést tanúsításra kérelmezi, és már végzett tanúsítást, nyilatkozik a kérelem benyújtását megelőző két évben lefolytatott eljárások számáról és a vonatkozó előírásokról,

e) a megfelelőségértékelési tevékenység elvégzésére irányuló szerződés részévé váló általános szerződési feltételei megfelelnek-e az R. 4. §-ában és 6. § (1) és (2) bekezdésében foglaltaknak (igen, nem),

f) van-e a megfelelőségértékelési tevékenységéről évente a kijelölő hatóság részére adandó jelentéshez a kijelölt megfelelőségértékelési területéhez igazított jelentésmintája (van, nincs),

g) van-e kidolgozott eljárása arra vonatkozóan, hogy ha a tanúsított termék már nem elégíti ki a vonatkozó követelményeket, milyen módon korlátozza, függeszti fel a tanúsítvány hatályát vagy vonja vissza a tanúsítványt (van, nincs),

h) van-e kidolgozott eljárása a megfelelőségértékelési tevékenysége során kiadott dokumentumok őrzésére (van, nincs),

i) van-e kidolgozott eljárása a hatóságok és – bejelentett szervezet esetében – más bejelentett szervezetek jogszabályban előírt tájékoztatására (van, nincs).

6. A kérelmező az esetlegesen igénybe vett közreműködőkkel kapcsolatban a következőkről nyilatkozik:

a) a kijelölés tárgyát képező tevékenységhez igénybe vesz-e közreműködőt (igen, nem),

b) ha igénybe vesz közreműködőket, akkor felsorolja nevük, címük és az általuk végzendő feladatok megadásával a közreműködőket,

c) van-e eljárása arra, hogy a közreműködő igénybevételéhez a megrendelő gazdasági szereplő beleegyezését kérje (van, nincs),

d) minősíti-e a közreműködőit (igen, nem),

e) ha igen, van-e írásos eljárása a közreműködők minősítésére (van, nincs),

f) meggyőződött-e arról, hogy a közreműködők laboratóriumai megfelelnek-e a vizsgáló laboratóriumok felkészültségének követelményeire vonatkozó szabványnak (igen, nem),

g) meggyőződött-e arról, hogy az ellenőrzést végző közreműködők megfelelnek-e az ellenőrzést végző szervezetek működésének feltételeire vonatkozó szabványnak (igen, nem).

7. A kérelmező a kérelemben nyilatkozik a titoktartási kötelezettsége teljesítéséről, az alábbiak szerint: biztosítva van-e az információk bizalmas kezelése a szervezet minden szintjén (igen, nem).

8. A kiadványok tekintetében a kérelmező a kérelemben nyilatkozik, hogy ha a kijelölést tanúsításra kéri, van-e eljárása a tevékenységével érintett szervezetek, termékek és tanúsítványok jegyzékének elkészítésére, ennek karbantartására, valamint hozzáférhetővé tételére (van, nincs).

9. A kérelmező nyilatkozik, hogy a tanúsító iratok, tanúsítási jelek alkalmazásának ellenőrzésével kapcsolatban:

a) van-e eljárása a szervezet által kiadott tanúsítványok és tanúsítási jelek alkalmazásának hatékony ellenőrzésére (van, nincs),

b) tesz-e megfelelő intézkedéseket a tanúsítványok és tanúsítási jelek megtévesztő használata vagy a tanúsításra vonatkozó helytelen hivatkozások esetén (igen, nem),

c) van-e eljárása a szervezet által kiadott tanúsítványok és tanúsítási jel visszavonására és törlésére (igen, nem).

10. A kérelmező nyilatkozik, hogy tanúsító szervezetként megköveteli-e, hogy a gazdasági szereplők tartsanak nyilván minden, a tanúsított termékkel kapcsolatos panaszt és az azok rendezésére tett intézkedéseket (igen, nem).

11. A kérelmező a kérelemben felsorolja, hogy a kijelölés iránti kérelem tárgyát képező tevékenységét az elmúlt öt évben mely szervek, szervezetek értékelték, és csatolja az erről készült dokumentumokat, a kérelmező felsorolja az értékelők neveit és címeit, az értékelt tevékenység fajtáit, az értékelés tárgyát és az okiratok számát, valamint az értékelés időpontját és érvényességét.

12. A kérelem alján a kijelölést kérelmező szervezet törvényes képviselője nyilatkozik arról, hogy az 1–12. pontokban közölt válaszok és adatok a valóságnak megfelelnek, majd a kérelmet a kérelem alján dátummal és aláírásával ellátja.

2. melléklet a 60/2011. (XI. 25.) NFM rendelethez32

A felelősségbiztosítási szerződésben biztosítandó fedezet legkisebb mértéke

A

B

1.

A megfelelőségértékelési területet szabályozó jogszabály vagy vasúti műszaki előírás

A felelősségbiztosítás
legalább az alábbi összeghatárig nyújtson fedezetet
(forint)

2.

Nemzeti előírások

50 000 000

3.

Nemzeti szabályok

50 000 000

4.

Nemzeti ajánlások (rendszerintegritás)

50 000 000

5.

A nem közúti mozgó gépek belső égésű motorjainak a gáz- és szilárd halmazállapotú szennyezőanyag-kibocsátási határértékeire és típusjóváhagyására vonatkozó követelményekről, az 1024/2012/EU és a 167/2013/EU rendelet módosításáról, valamint a 97/68/EK irányelv módosításáról és hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. szeptember 14-i (EU) 2016/1628 európai parlamenti és tanácsi rendelet

1 000 000

6.

A vasúti rendszer kölcsönös átjárhatóságáról szóló 413/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet

100 000 000

7.

Az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról és a 89/106/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2011. március 9-i 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet

50 000 000

8.

Az építési termék építménybe történő betervezésének és beépítésének, ennek során a teljesítmény igazolásának részletes szabályairól szóló 275/2013. (VII. 16.) Korm. rendelet

50 000 000

9.

A kötélpálya-létesítményekről és a 2000/9/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. március 9-i (EU) 2016/424 európai parlamenti és tanácsi rendelet

5 000 000

1

Az 1. § (1) bekezdése a 37/2020. (X. 14.) ITM rendelet 10. §-ával megállapított szöveg.

2

Az 1. § (3) bekezdése a 41/2024. (XI. 28.) ÉKM rendelet 6. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § (4) bekezdése a 11. §-sal megállapított szöveg.

4

Az 1. § (5) bekezdését a 33/2016. (VIII. 2.) NFM rendelet 34. §-a iktatta be, szövege a 37/2020. (X. 14.) ITM rendelet 16. § a) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 2. § (1) bekezdés c) pontja a 37/2020. (X. 14.) ITM rendelet 16. § b) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 2. § (5) bekezdése a 41/2024. (XI. 28.) ÉKM rendelet 6. § b) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 2. § (9) bekezdése a 37/2020. (X. 14.) ITM rendelet 16. § c) pontja, a 41/2024. (XI. 28.) ÉKM rendelet 6. § c) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 2/A. §-t a 37/2020. (X. 14.) ITM rendelet 11. §-a iktatta be.

9

A 2/A. § (1) bekezdése a 41/2024. (XI. 28.) ÉKM rendelet 6. § d) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 3. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 37/2020. (X. 14.) ITM rendelet 16. § d) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 3. § (2) bekezdés b) pontja a 41/2024. (XI. 28.) ÉKM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

12

A 3. § (3) bekezdés a) pontját a 3/2013. (I. 29.) NFM rendelet 7. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

13

A 3. § (3) bekezdés i) pontja a 41/2024. (XI. 28.) ÉKM rendelet 6. § e) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 3. § (3a) bekezdését a 3/2013. (I. 29.) NFM rendelet 7. § (1) bekezdése iktatta be.

15

A 3. § (5) bekezdését a 37/2020. (X. 14.) ITM rendelet 12. §-a iktatta be.

16

A 3. § (6) bekezdését a 37/2020. (X. 14.) ITM rendelet 12. §-a iktatta be.

17

Az 5. § (2) bekezdése a 41/2024. (XI. 28.) ÉKM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

18

A 6. § (1) bekezdése a 41/2024. (XI. 28.) ÉKM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

19

A 6. § (4) bekezdését a 37/2020. (X. 14.) ITM rendelet 13. §-a iktatta be.

20

A 6/A. §-t a 37/2020. (X. 14.) ITM rendelet 14. §-a iktatta be.

21

A 8. § (2) bekezdés a) pontja a 41/2024. (XI. 28.) ÉKM rendelet 6. § f) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 9/A. §-t a 37/2020. (X. 14.) ITM rendelet 15. §-a iktatta be.

23

A 9/A. § a) pontja a 41/2024. (XI. 28.) ÉKM rendelet 6. § g) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 9/A. § e) pontja a 41/2024. (XI. 28.) ÉKM rendelet 6. § h) pontja szerint módosított szöveg.

25

A 11. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 33/2016. (VIII. 2.) NFM rendelet 35. §-a iktatta be, szövege a 36/2019. (IX. 20.) ITM rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

26

A 13. §-t a 41/2024. (XI. 28.) ÉKM rendelet 4. §-a iktatta be.

27

A hatálybalépés időpontja 2024. november 29.

28

A hatálybalépés időpontja 2024. november 29.

29

A hatálybalépés időpontja 2024. november 29.

30

Az 1. melléklet 1. pont b) alpontja a 3/2013. (I. 29.) NFM rendelet 7. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

31

Az 1. melléklet 3. pontja a 41/2024. (XI. 28.) ÉKM rendelet 6. § i) pontja szerint módosított szöveg.

32

A 2. melléklet a 41/2024. (XI. 28.) ÉKM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére