• Tartalom

76/2011. (VII. 21.) HM utasítás

76/2011. (VII. 21.) HM utasítás

a Magyar Honvédség 2011–2015. évre szóló Gyakorlatok és Kiképzési Rendezvények Programjáról1

2011.07.22.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 52. § (1) bekezdés f) pontja alapján a következő utasítást adom ki.

1. § (1) Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra, a honvédelmi miniszter közvetlen alárendeltségébe, közvetlen, illetve fenntartói irányítása alá tartozó szervezetekre, valamint a Magyar Honvédség katonai szervezeteire terjed ki.

(2) Az utasítás hatálybalépésével egyidejűleg kiadott, a Magyar Honvédség 2011–2015. évre szóló Gyakorlatok és Kiképzési Rendezvények Programját (a továbbiakban: Program) az érintettek külön kapják meg.

2. § (1) Az Alkotmány és a határátlépéssel járó csapatmozgások engedélyezésének kormányzati feladatairól szóló 190/2000. (XI. 14.) Korm. rendelet szerint közjogi jóváhagyást igénylő nemzetközi katonai tevékenységek esetén azok előkészítését a jogszabályoknak, a határátlépéssel járó csapatmozgások engedélyezésének előkészítéséről szóló 32/2001. (HK 9.) HM utasításnak és a Program rendelkezéseinek megfelelően kell megkezdeni.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott katonai tevékenységeket az engedélyezésükről szóló közjogi engedély kiadását követően lehet végrehajtani.

3. § (1) A Magyar Honvédséget érintő nemzetközi és nemzeti gyakorlatok és kiképzési rendezvények központi adatbázisát (a továbbiakban: MH GYKRP 2011–2015. adatbázis) a Honvéd Vezérkar főnöke (a továbbiakban: HVKF) az „MH GYKRP 2011–2015 mdb” elnevezésű „Microsoft Access” adatbázis-kezelő program alkalmazással adja ki.

(2) Az MH GYKRP 2011–2015. adatbázisban bekövetkezett változásokat – a programban szereplő programazonosító kódok végrehajtására jóváhagyott költségvetési előirányzat keretén belül – a HVKF hagyja jóvá.

(3) Az MH GYKRP 2011–2015. adatbázisban meghatározott feladatok végrehajtása során a gyakorlatokkal, kiképzési rendezvényekkel, gyakorlattervezői eseményekkel kapcsolatos új adatok, változások feldolgozását és pontosítását a Honvéd Vezérkar Kiképzési Csoportfőnökség (továbbiakban: HVK KIKCSF) végzi. A tervezett rendezvény, illetve gyakorlattervezői esemény megkezdése előtt a végrehajtásért felelős szervezet vezetője – legkésőbb 60 nappal – a HVK KIKCSF-et köteles értesíteni.

(4) Az MH GYKRP 2011–2015. adatbázisban szereplő gyakorlatok adataiban és a (2) bekezdésben írtak szerint bekövetkező változásokat a HVK KIKCSF folyamatosan rögzíti.

(5) Új gyakorlatnak vagy vezetői döntést igénylő adatváltozásnak az MH GYKRP 2011–2015. adatbázisba történő felvételét kezdeményező javaslatot a HVK KIKCSF csoportfőnöke – a vonatkozó HM utasítások és HVKF intézkedések alapján – terjeszt fel jóváhagyásra feladattól függően a HM Jogi Főosztály, illetve a HVKF részére.

(6) Ha a (4)–(5) bekezdésben foglalt esetekben közjogi engedély beszerzésére vagy a már meglévő engedély módosítására van szükség, akkor csak ezt követően kerülhet sor a külföldi féllel történő megállapodásra.

4. § (1) A nemzeti gyakorlatok és a nemzetközi gyakorlatok költségvetési tervezése vonatkozásában az adott évben kiadásra kerülő költségvetési tervezési utasítás az intézményi költségvetési javaslatok elkészítésének és jóváhagyásának rendjéről szóló HM utasítás rendelkezései az irányadók. A nemzetközi gyakorlatok költségvetési tervezésénél a nemzetközi gyakorlatok, rendezvények egyes költségvetési és pénzügyi kérdéseiről szóló 98/2008. (HK 19.) HM utasítás rendelkezéseit is figyelembe kell venni.

(2) Az MH GYKRP 2011–2015. adatbázisban meghatározott nemzeti gyakorlatok és kiképzési rendezvények összesített költségvetési tervét a gyakorlatot elrendelő elöljáró – a honvédelmi miniszter, a Honvéd Vezérkar főnöke, a Honvédelmi Minisztérium Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal főigazgatója, a Honvédelmi Minisztérium Közgazdasági és Pénzügyi Hivatal főigazgatója, az Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka, illetve a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora – hagyja jóvá, amelynek egy példányát a HVK Kiképzési Csoportfőnökség csoportfőnöke részére megküldi.

(3) Az MH GYKRP 2011–2015. adatbázisban meghatározott nemzetközi gyakorlatok tekintetében az eseti költségvetések terveit a Honvédelmi Minisztérium Közgazdasági és Pénzügyi Hivatal főigazgatója, a bevétellel is rendelkezők esetében a honvédelmi miniszter hagyja jóvá.

5. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2) Hatályát veszti a Magyar Honvédség 2010–2014. évre szóló Gyakorlatok és Kiképzési Rendezvények Programja kiadásáról szóló 55/2010. (V. 7.) HM utasítás.

1

Az utasítást a 19/2012. (III. 30.) HM utasítás 5. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2012. március 31. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére