841/B/2011. AB határozat
841/B/2011. AB határozat*
2011.12.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
1. Az Alkotmánybíróság a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló 3/2002. (II. 8.) SzCsM–EüM együttes rendelet 8. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló 3/2002. (II. 8.) SzCsM–EüM együttes rendelet 22. § (3) bekezdésével, valamint a 4. számú mellékletével kapcsolatban előterjesztett mulasztás megállapítására irányuló indítványt elutasítja.
3. Az Alkotmánybíróság a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló 3/2002. (II. 8.) SzCsM–EüM együttes rendelet 8. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló – az Alkotmány 7. § (1) bekezdésére alapított – indítványt visszautasítja.
I n d o k o l á s
I.
Az indítványozó a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló 3/2002. (II. 8.) SzCsM-EüM együttes rendelet (a továbbiakban: R.) 8. § (2) bekezdése, a 22. § (3) bekezdése, valamint a 4. számú melléklete alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte utólagos normakontroll indítvány keretében az Alkotmánybíróságtól.
1. Az R. mint munkavédelmi tárgyú rendelet – egyéb, szintén munkavédelmi tárgyú szabályok mellett – egyfelől a helyiségek természetes és mesterséges megvilágításának, másfelől a szabadtéri munkahelyek megvilágításának szabályait tartalmazza. Az indítványozó szerint az a tény, hogy az R. 8. § (2) bekezdése ebben a tekintetben nemzeti szabványra utal, sérti a jogbiztonság [Alkotmány 2. § (1) bekezdés] alkotmányos követelményét, valamint az egészséghez való jogot (Alkotmány 70/D. §) is. Indokolásában arra utalt, hogy az MSZ EN 12464-1:2003 számú szabvány nem valósítja meg a munkavédelem területén a világítási követelményeknek megfelelő szabályozást. E tekintetben utalt magának a szabványnak az 1. szakaszára és egyéb rendelkezéseire egyaránt.
Kiegészítő indítványában arra hivatkozott, hogy mivel az R. 8. § (2) bekezdése nemzeti szabvány alkalmazására utal, ellentétben áll a nemzeti szabványosításról szóló 1995. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: Nszt.) 6. §-ával, miszerint a nemzeti szabvány alkalmazása önkéntes, ezáltal sérti az Alkotmány 37. § (3) bekezdését. Végül arra utalt, hogy az R. 8. § (2) bekezdése a „vonatkozó EU-s joggyakorlatot”, így az Alkotmány 7. § (1) bekezdését is sérti.
2. Az indítvány másik részét az indítványozó ugyan szintén utólagos normakontrollként jelölte meg, az tartalma szerint azonban mulasztás megállapítására irányul. Az indítványozó ugyanis – az R. 22. § (3) bekezdésével, valamint az R. 4. számú mellékletével összefüggésben – azt sérelmezte, hogy a megvilágítás közepes szintje mellett – melyet az R. tartalmaz is – a jogalkotónak figyelembe kellett volna vennie a megvilágítás térbeli és időbeli egyenletességét, a káprázáskorlátozást, a színhőmérsékletet, valamint a színvisszaadási fokozatot is. Ezen hiányosságok miatt akár balesetveszélyes helyzet is bekövetkezhet, ami miatt a jogszabály „nem szolgálja kellőképpen a munkavégzők védelmét” és sérti az Alkotmány 70/D. §-át. Utalt arra, hogy az R. olyan megvilágítási értékeket állapít meg, melyek „nyilvánvalóan nincsenek kellő szakmaisággal alátámasztva”.
II.
1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„7. § (1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.”
„37. § (3) A Kormány tagja törvényben vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján feladatkörében eljárva, önállóan vagy más miniszter egyetértésével rendeletet ad ki, amely törvénnyel és kormányrendelettel nem lehet ellentétes.”
„70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.
(2) Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg.”
2. Az R.-nek az indítvánnyal támadott rendelkezései:
„8. § (2) Azokon a munkahelyeken, ahol állandó munkavégzés folyik, a munkavégzés jellegének és körülményeinek, a helyiség rendeltetésének és az ott végzett tevékenységnek megfelelő világítást kell biztosítani. A világítás mennyiségi, minőségi jellemzőit nemzeti szabvány határozza meg.”
„22. § (3) A szabadban kialakított munkahelyek és közlekedési utak megfelelő megvilágítását biztosítani kell. Mindezek általános megvilágítása során a 4. számú mellékletben előírt közepes megvilágítási értékeket kell biztosítani. A 4. számú mellékletben fel nem sorolt munkahelyen legalább 50 lx közepes megvilágítási erősséget kell biztosítani.”
|
Munkahelyek és közlekedési utak szabadban |
Névleges megvilágítási erősség |
|
Kikötők, áruátrakás |
20 lx |
|
Hajójavítók, dokkok |
20 lx |
|
Iparvágányok vágánykörzete |
10 lx |
|
Rendező pályaudvarok |
10 lx |
|
Vasúti peronok |
50 lx |
|
Rakodó- és áruátrakó terek |
30 lx |
|
Raktározási területek |
10 lx |
|
Üzemanyagtöltő állomások |
100 lx |
|
Ipari berendezések |
20 lx |
|
Üzemi utak, ha a megengedett közlekedési sebesség ≤ 20 km/h |
10 lx |
|
Üzemi utak, ha a megengedett közlekedési sebesség ≤ 40 km/h |
20 lx |
|
Gyalogos közlekedési utak |
5 lx |
|
Szabadban végzett szerelési munkáknál alkalmazandó megvilágítási erősségek |
Névleges megvilágítási erősség |
|
Szerelési munkák |
|
|
Durva munkák |
200 lx |
|
Közepesen finom munkák |
300 lx |
|
Finom munkák |
500 lx |
”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt tekintette át, hogy a szabványoknak mi a jogi természetük, szerepük, illetve hogy milyen helyet foglalnak el a jogrendszerben.
1.1. A szabvány elismert szervezet által alkotott vagy jóváhagyott, közmegegyezéssel elfogadott olyan műszaki (technikai) dokumentum, amely tevékenységre vagy azok eredményére vonatkozik, és olyan általános és ismételten alkalmazható szabályokat, útmutatókat vagy jellemzőket tartalmaz, amelyek alkalmazásával a rendező hatás az adott feltételek között a legkedvezőbb [Nszt. 4. § (1) bekezdés]. A szabványokra vonatkozó szabályokat 1995. szeptember 28-ig (az Nszt. hatálybalépéséig) a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.régi) tartalmazta, és azok az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek minősültek. 1995 óta a szabványokat érintő rendelkezések már nem a Jat.régi-ben, hanem az Nszt.-ben szerepelnek azzal, hogy a nemzeti szabvány alkalmazása önkéntes kivéve, ha jogszabály kötelezően alkalmazandónak nyilvánítja. [Nszt. 6. § (1) bekezdés]. Később (2002. január 1-től) az Nszt. 6. § (2) bekezdése ezt a rendelkezést úgy módosította, hogy a szabvány alkalmazása továbbra is önkéntes, azonban műszaki tartalmú jogszabály hivatkozhat olyan nemzeti szabványra, amelynek alkalmazását úgy kell tekinteni, hogy az adott jogszabály vonatkozó követelményei is teljesülnek.
Az e rendelkezésekhez fűzött miniszteri indokolás akként fogalmaz, hogy „[a] nemzeti szabványosítás egyik fő célja, hogy elősegítse az európai szabványok átvételét. A Magyar Szabványügyi Testület CEN és CENELEC tagságának előfeltétele, hogy a kötelező szabványok létrehozásának jogi lehetősége megszűnjék. A (2) bekezdés az új megközelítésű irányelvek szerinti önkéntes szabványalkalmazást emeli be a törvénybe. Ennek alapján a műszaki tartalmú jogszabály előírásait be kell tartani, a kapcsolódó szabvány vagy szabványok alkalmazása önkéntes. Ha a gyártó a kapcsolódó szabvány(ok) alkalmazásával készíti el termékét, akkor azt úgy kell tekinteni, hogy az adott jogszabály követelményeinek a termék megfelel. A gyártó azonban dönthet úgy is, hogy nem a vonatkozó szabvány(ok) szerint jár el. Ebben az esetben igazolnia kell, hogy a termék megfelel a vonatkozó műszaki tartalmú jogszabály követelményeinek.”
Az Nszt. hatályba lépését követően folytatódott a szabványok önkéntes alkalmazására irányuló kormányzati törekvés azzal, hogy a nemzeti szabványok kötelező alkalmazásának megszüntetéséről szóló 2283/2001. (X. 5.) Korm. határozat felhívta az érintett minisztereket, hogy intézkedjenek az általuk jogszabállyal kötelezővé tett szabványok kötelező jellegének megszüntetéséről és a szabványok helyett miniszteri rendelet kiadásával gondoskodjanak a szükséges szabályozásról, amelyben a nemzeti szabványokra való hivatkozás csak a közösségi irányelvekben alkalmazott módon történhet.
Az indítványozó által támadott jogszabályi rendelkezés éppen ennek a nemzetközi szándékkal összhangban álló kormányzati törekvésnek tesz eleget, amikor a világítási követelményeknek való megfelelést nem egy konkrét szabványt megjelölve, annak kötelező voltának előírásával teremti meg, hanem – utalva a nemzeti (a CEN és CENELEC tagságunkból adódóan pedig uniós) szabványokra – az azokban megfogalmazott irányok, elvek, értékek és adatok elérését tűzi ki megvalósítandó célként. Azaz a norma címzettje nemcsak akkor tud eleget tenni a jogszabálynak, ha egy adott szabványt kötelezően betart, hanem abban az esetben is jogszerű magatartást tanúsít, ha az adott műszaki területen érvényes szabványokban foglaltaknak más módon tesz eleget, illetve bizonyítja, hogy a szabványoknál szigorúbb követelményeknek is meg tud felelni. A szabvány természete szerint tehát egy olyan minimumstandard, amely iránymutatásul szolgál a jogalanyok számára, akik a szabványokban foglalt feltételeket „túl is teljesíthetik”. Önmagában ezért az indítványozó által támadott jogszabályi rendelkezés nem sérti a jogbiztonságot, sőt éppen a minimális követelmények mindenki által való betartatásának szándékával – egyfajta minőségbiztosítási, fogyasztóvédelmi szerepet betöltve – a jogbiztonságot és a kiszámíthatóságot erősíti. Emellett az R. 8. § (2) bekezdése – a fent kifejtettek miatt – nem ellentétes magasabb szintű jogszabállyal (jelen esetben az Nszt.-vel) sem. Mindezek miatt az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben elutasította.
1.2. Az indítványozó az is sérelmezte, hogy az R. 8. § (2) bekezdése „az EU-s joggyakorlatba ütközik”. Az Alkotmánybíróság hatáskörét az Abtv. 1. § a)-h) pontjai határozzák meg. Sem ez a felsorolás, sem más törvény nem utalja az Alkotmánybíróság hatáskörébe a magyar jogszabályoknak az uniós joggyakorlathoz való hozzámérését, azaz egy alkotmányossági vizsgálat ilyen aspektusú lefolytatását. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság az ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü határozat (ABK 2009. január, 3.) 29. § b) pontja alapján az indítványt ebben a részében visszautasította.
2. A mulasztás megállapítására irányuló indítványt az Alkotmánybíróság az alábbiak szerint bírálta el. Az indítványozó arra hivatkozott, hogy a jogalkotónak figyelembe kellett volna vennie a megvilágítás térbeli és időbeli egyenletességét, a káprázáskorlátozást, a színhőmérsékletet, valamint a színvisszaadási fokozatot is az R. megalkotása során. Ennek elmulasztása „nem szolgálja kellőképpen a munkavégzők védelmét”, ezért az Alkotmány 70/D. §-a sérül, érvelt az indítványozó.
Az alkotmánybírósági joggyakorlat az Alkotmány 70/D. §-ának értelmezésében is töretlen. Eszerint a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogosultságként meghatározott alkotmányi követelmény az államnak azt az alkotmányos kötelezettségét jelenti, hogy a nemzetgazdaság teherbíró képességéhez, az állam és a társadalom lehetőségeihez igazodva olyan gazdasági és jogi környezetet teremtsen, amely a legkedvezőbb feltételeket biztosítja a polgárok egészséges életmódjához és életviteléhez. Az Alkotmánybíróság elvontan, általános ismérvekkel csak egészen szélső esetekre korlátozottan határozhatja meg az állami kötelezettség kritikus nagyságát, vagyis azt a szükséges minimumot, amelynek hiánya már alkotmányellenességhez vezet. A szélső eseteken túl azonban az Alkotmány 70/D. §-ának nincs alkotmányos mércéje. A lehető legmagasabb testi és lelki egészséghez való jog tehát önmagában alanyi jogként értelmezhetetlen, az az Alkotmány 70/D. § (2) bekezdésében foglalt állami kötelezettségként fogalmazódik meg, amely magában foglalja azt a kötelezettséget, hogy a törvényhozó a testi és lelki egészség bizonyos területein alanyi jogokat határozzon meg [56/1995. (IX. 15.) AB határozat, ABH 1995, 260, 270.; 54/1996. (XI. 30.) AB határozat, ABH 1996, 173, 186, 198.; 1316/B/1995. AB határozat, ABH 1996, 735, 737.; 261/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 689, 692.].
Az Alkotmánybíróságnak tehát azt kellett megvizsgálnia, hogy ilyen szélső eset keletkezik-e az indítványozó által állítottak – azaz az általa felsorolt többletfeltételek figyelmen kívül hagyása – miatt. Ehhez azonban – mivel az indítvány mulasztás megállapítására irányult – át kellett tekintenie a mulasztással kapcsolatban kialakított eddigi gyakorlatát.
Az Alkotmánybíróságnak a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására vonatkozó hatáskörét az Abtv. 49. §-a szabályozza, mely szerint – hivatalból vagy indítvány alapján – mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet sor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a jogalkotó szerv jogalkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha az alkotmányellenes helyzet – a jogi szabályozás iránti igény – annak nyomán állott elő, hogy az állam jogszabályi úton avatkozott bizonyos életviszonyokba, és ezáltal az állampolgárok egy csoportját megfosztotta alkotmányos jogai érvényesítésének lehetőségétől [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.]. A szabályozás tartalmának hiányos voltából eredő alkotmánysértő mulasztás megállapítása esetében is a mulasztás vagy a kifejezett jogszabályi felhatalmazáson nyugvó, vagy ennek hiányában, a feltétlen jogszabályi rendezést igénylő jogalkotói kötelezettség elmulasztásán alapul [4/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999, 52, 57.]. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés megállapítható akkor is, ha az adott kérdés tekintetében van ugyan szabályozás, de az Alkotmány által megkívánt jogszabályi rendelkezés hiányzik [22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 113.], és akkor is, ha a jogalkotó nem megfelelő tartalommal szabályozott és ezáltal alkotmányellenes helyzet állt elő [15/1998. (V. 8.) AB határozat, ABH 1998, 132, 138–139.].
Mindezek miatt az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog alapján nem fogalmazható meg olyan egyéni alkotmányos jogosultság vagy olyan állami kötelezettség, amelyet figyelembe kellene venni a munkahelyi megvilágítás mértékét meghatározó jogszabályok alkotmányossági vizsgálatakor. A 70/D. § ugyanis kizárólag szélsőséges esetekben nyújt alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a jogalkotást felülbírálja. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza azt is, hogy az indítványozó által értelmezett módon az egészséghez való jognak konkrét alkotmányos mércéje nincsen. Jelen esetben a jogalkotó mind a helyiségek természetes és mesterséges megvilágításának szabályait, mind pedig a szabadtéri munkahelyekre vonatkozó világítási követelményeket meghatározta. A 4. számú mellékletben külön-külön előírta a szabadban levő munkahelyek és közlekedési utak névleges megvilágítási erősségét, valamint ugyanezt elvégezte a szabadban végzett szerelési munkáknál alkalmazandó megvilágítás erősségének meghatározásakor. Az R. 22. § (3) bekezdése pedig kimondja, hogy a 4. számú mellékletben fel nem sorolt munkahelyen legalább 50 lx közepes megvilágítási erősséget kell biztosítani.
Önmagában az, hogy a jogalkotó további – az indítványozó által fontosnak tartott – tényezőket nem vett figyelembe az R. megalkotáskor, nem eredményezi az Alkotmány 70/D. §-ának sérelmét. Nincsen ugyanis kifejezett jogszabályi felhatalmazáson nyugvó, vagy feltétlen jogszabályi rendezést igénylő jogalkotói kötelezettség, melynek az R. megalkotása során a jogalkotó elmulasztott volna eleget tenni. Nem következik az Alkotmányból ugyanis az, hogy az indítványozó által hiányolt szempontokat – úgy, mint a megvilágítás térbeli és időbeli egyenletességét, vagy a káprázáskorlátozást, esetleg a színhőmérsékletet – az R. megalkotásakor szabályozni kellett volna. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a technika fejlődése során ismertté váló újabb szempontokkal a jogalkotó az R. egy későbbi módosítása során ne egészíthetné ki az eddigi szempontrendszert. Önmagában azonban egy ilyen kiegészítés nem következik kényszerítőleg az Alkotmányból.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a mulasztás megállapítására irányuló indítványt is elutasította.
Budapest, 2011. december 19.
|
|
Dr. Bihari Mihály s. k., |
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., |
||
|
|
alkotmánybíró |
előadó alkotmánybíró |
||
|
|
||||
|
Dr. Lévay Miklós s. k., |
||||
|
alkotmánybíró |
||||
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás