• Tartalom

2011. évi LXXXV. törvény

2011. évi LXXXV. törvény

a környezetvédelmi termékdíjról1

2013.01.01.

Az Országgyűlés, hogy hozzájáruljon a környezetszennyezés megelőzéséhez, illetve csökkentéséhez, a természeti erőforrásokkal való takarékos gazdálkodásra irányuló tevékenységek ösztönzéséhez, valamint a környezetet vagy annak valamely elemét a termék előállítása, forgalmazása, felhasználása során, illetve azt követően közvetlenül, illetve közvetve terhelő vagy veszélyeztető termék által okozott környezeti veszélyeztetések, valamint károk megelőzéséhez és csökkentéséhez pénzügyi forrásokat teremtsen, továbbá elősegítse az európai uniós és a hazai hulladékgazdálkodási szabályozás által hazánk, illetve a piaci szereplők részére meghatározott környezetvédelmi előírások teljesítését, az alábbi törvényt alkotja:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. 2 A törvény hatálya

1. § (1) E törvény céljának elérése érdekében környezetvédelmi termékdíjat (a továbbiakban: termékdíj) kell fizetni.

(2) E törvény hatálya a termékdíjköteles termékre és a termékdíjköteles termékkel kapcsolatos tevékenységre terjed ki.

(3) E törvény alkalmazásában termékdíjköteles termék:

a) az akkumulátor;

b) a csomagolóeszköz, az egyéb csomagolószer (a továbbiakban együtt: csomagolószer);

c) az egyéb kőolajtermék;

d) az elektromos, elektronikai berendezés;

e) a gumiabroncs;

f) a reklámhordozó papír.

(4) A (3) bekezdés a) és c)–f) pontja szerinti termékdíjköteles termékek vámtarifaszámok alá osztályozott körét a 2010. január 1-jén hatályos Kombinált Nomenklatúra szerint az 1. melléklet határozza meg. A (3) bekezdés b) pontja szerinti termékdíjköteles termékek az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben szereplő csomagolószer-katalógus kódszámaival kerülnek meghatározásra.

2. Értelmező rendelkezések

2. §3 E törvény alkalmazásában:

1. anyagában történő hasznosítás: a hulladéknak a hulladékgazdálkodásról szóló törvény (a továbbiakban: Hgt.) szerinti újrafeldolgozása vagy visszanyerése, illetve biológiailag lebomló szerves anyagok aerob vagy anaerob lebontása és további felhasználásra alkalmassá tétele;

2. anyagáram: az egyes termékáramokon belül elkülönülő önálló hasznosítási kötelezettséggel rendelkező anyag, illetve termék;

3. ártalmatlanítás: a hulladék Hgt. szerinti ártalmatlanítása;

4. belföld: a Magyarország területe, ideértve a vámszabad és tranzitterületeket, valamint a vámszabad raktárakat is;

5. bérgyártás: a megrendelő (bérgyártató) által a Magyarországon letelepedett természetes, vagy jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság (a továbbiakban együtt: bérgyártó) részére ellenszolgáltatás nélkül – részben, vagy egészben – rendelkezésére bocsátott anyagokból, félkész termékekből ellenszolgáltatás ellenében termékdíjköteles termék előállítása;

6. csekély mennyiségű csomagolást forgalomba hozó vagy saját célra felhasználó kötelezett: legfeljebb tárgyévi

a) 3000 kg üveg,

b) 300 kg – a műanyag bevásárló-reklám táska nélkül számított – műanyag,

c) 75 kg műanyag bevásárló-reklám táska,

d) 300 kg társított vagy rétegzett,

e) 500 kg papír, fa, természetes alapú textil,

f) 300 kg fém,

g) 300 kg egyéb,

azonban a b)–g) pontok esetén mindösszesen legfeljebb 1000 kg csomagolást kiskereskedelmi értékesítés során a fogyasztó számára forgalomba hozó vagy saját célra felhasználó kötelezett;

7. csomagolás:

a) valamennyi olyan tétel, amelyet a termelő vagy a felhasználó valamely termék (a nyersanyagtól a feldolgozott termékig) befogadására, megóvására, kezelésére, szállítására és bemutatására (csomagolási funkció) használ, ideértve az ugyanilyen célra használt egyszer használatos tételt,

b) az a) pontban meghatározottaknak – a csomagolás által biztosított egyéb funkciók sérelme nélkül – megfelelő tételek, kivéve, ha az adott tétel a termék szerves részét képezi és a termék tárolásához, eltartásához vagy megőrzéséhez annak teljes élettartama alatt szükséges, és az egyes alkotóelemeket együttes felhasználásra, fogyasztásra vagy értékesítésre szánták,

c) a forgalmazás helyén történő megtöltésre tervezett és szánt, illetve a forgalmazási helyen eladott vagy megtöltött, csomagolási funkciót ellátó egyszer használatos tételek,

d) a termékre közvetlenül ráakasztott vagy ahhoz rögzített, csomagolási funkciót ellátó kiegészítő elemek, kivéve, ha azok a termékek szerves részét képezik, és az egyes alkotóelemeket együttes fogyasztásra vagy értékesítésre szánták; a csomagolásba beépülő egyéb összetevőket és kiegészítő elemeket azon csomagolás részének kell tekinteni, amelyikbe azokat beépítették;

8. csomagolóanyag: a csomagolóeszközök előállítására, illetve az ideiglenes védőburkolat kialakítására közvetlenül alkalmazható szerkezeti anyagok gyűjtőfogalma;

9. csomagolóeszköz: a termék vagy a kisebb csomagolás befogadására, egységbe fogására kialakított, meghatározott anyagú, szerkezetű – általában ipari, vagy szolgáltató jellegű tevékenység keretében előállított – ideiglenes védőburkolat, továbbá a raklap;

10. csomagolási segédanyag: a csomagolás kiegészítő vagy járulékos részeként felhasználható – így különösen záró, rögzítő, párnázó, díszítő – elemek, valamint kellékek, így különösen címke, páralekötő anyag, hordfogantyú, ragasztó gyűjtőfogalma;

11. egyéb csomagolószer: csomagolóanyag, csomagolási segédanyag;

12. egyéni hulladékkezelés: az 1. § (3) bekezdés a) és b), valamint d) és e) pontja szerinti termékdíjköteles termék termék- és anyagáramából keletkezett hulladék

a) magánszemély vevőtől a kötelezett telephelyén történő saját gyűjtése, ideértve a kötelezettnek a termék forgalmazását végző kereskedelmi egységgel ténylegesen, közösen, az értékesítés helyén történő gyűjtését, illetve

b) saját célú felhasználás esetén kötelezett telephelyén történő gyűjtése

és az a) és b) pont szerint gyűjtött hulladék hasznosítása vagy hasznosíttatása;

13. elektromos, elektronikai berendezés: legfeljebb 1000 V váltakozó feszültségű, illetve 1500 V egyenfeszültségű árammal működő berendezés, amelynek rendeltetésszerű működése elektromágneses mezőktől vagy villamos áramtól függ, ideértve az elektromágneses mező, illetve villamos áram előállítását, mérését, átvitelét biztosító eszközöket is;

14. forgalomba hozatal: termékdíjköteles termék tulajdonjogának első belföldi ingyenes vagy visszterhes átruházása, ideértve a más termék tartozékaként vagy alkotórészeként való átruházást, továbbá a csomagolószer csomagolás részekénti átruházását, nem minősül forgalomba hozatalnak a termékdíjköteles terméknek a természetes személy által nem gazdasági tevékenység keretében végzett átruházása;

15. harmadik ország: az Európai Közösségen kívüli állam;

16. hasznosítás: a termékdíjköteles termékből képződő hulladéknak vagy valamely összetevőjének termelésben vagy szolgáltatásban a Hgt. szerinti hasznosítása;

17. hasznosíttatás: a kötelezett 1. § (3) bekezdés a), b), d), e) pontja szerinti termékdíjköteles terméknek a termék- és anyagáramából keletkezett – 12. pont a)–b) alpontjai szerint gyűjtött – hulladéka vállalkozási szerződés keretében más, erre feljogosított gazdálkodó szervezetnél történő hasznosítása;

18. jármű: a légi közlekedésről szóló külön törvény szerinti légi jármű, valamint a motorral meghajtott közúti szállító- vagy vontatóeszköz, ideértve az önjáró vagy vontatott munkagépet is, kivéve a kerekes szék;

19. kereskedelmi csomagolás: a vám- és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló, a Tanács 1987. július 23-i 2658/87/EGK tanácsi rendelete 2009. január 1-jén hatályos I. melléklete szerinti

a) 2009 vámtarifaszámú gyümölcslé (beleértve a szőlőmustot is) és zöldséglé, nem erjesztve, hozzáadott alkoholtartalom nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is,

b) 2106 90 20, 2106 90 30, 2106 90 51, 2106 90 55, 2106 90 59 vámtarifaszámú ízesített vagy színezett cukorszirup,

c) 2201 vámtarifaszámú (emberi fogyasztásra alkalmas) víz, beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és a szénsavas vizet is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása és ízesítés nélkül, kivéve a jég, a hó és a laboratóriumi vizsgálati vízminta,

d) 2202 vámtarifaszámú víz (beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és a szénsavas vizet is) cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve és más alkoholmentes ital, a 2009 vtsz. alá tartozó gyümölcs- és zöldséglevek és a 657/2008/EK bizottsági rendelet I. melléklete I. és II. kategóriájába tartozó készítmények kivételével,

e) 2203 vámtarifaszámú malátából készült sör,

f) 2204 vámtarifaszámú bor friss szőlőből, beleértve a szeszezett bort is; szőlőmust, a 2009 vtsz. alá tartozó kivételével,

g) 2205 vámtarifaszámú vermut és friss szőlőből készült más bor növényekkel vagy aromatikus anyagokkal ízesítve, a 2206 vámtarifaszámú más erjesztett ital (pl. almabor, körtebor, mézbor); erjesztett italok keverékei, és erjesztett italok és alkoholmentes italok másutt nem említett keverékei, a 2207 10 00 vámtarifaszámú nem denaturált etil-alkohol legalább 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal, valamint a 2208 vámtarifaszámú nem denaturált etil-alkohol, kevesebb mint 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal; szesz, likőr és más szeszes ital,

a csomagolásról és a csomagolási hulladék kezelésének részletes szabályairól szóló külön jogszabály szerinti fogyasztói (elsődleges) csomagolása – a címke, kupak és az egyszer használatos ivópohár kivételével –, továbbá a műanyag bevásárló-reklám táska;

20. kereskedelmi csomagolószer: olyan csomagolószer, amely alkalmas kereskedelmi csomagolás létrehozására;

21. kiskereskedelmi értékesítés: a kereskedelemről szóló törvény szerinti kiskereskedelmi tevékenység;

22. környezetvédelmi termékdíj nettó összege: a termékdíj megállapítási időszakban keletkezett termékdíj-fizetési kötelezettség és a visszaigényelhető termékdíj különbözete;

23. közvetítő: olyan gazdálkodó szervezet, amely más nevében szervez hasznosítást, ideértve azt a közvetítőt is, aki nem lesz a közvetítés tárgyát képező dolog tényleges birtokosa;

24. külföld: az Európai Közösség Magyarországon kívüli állama és a harmadik ország;

25. műanyag bevásárló-reklám táska: a csomagolásról és a csomagolási hulladék kezelésének részletes szabályairól szóló jogszabály szerinti fogyasztói (elsődleges) vagy gyűjtőcsomagolt, illetve csomagolatlanul forgalmazott termékek, áruk, reklámanyagok szállítására szolgáló, hajlékonyfalú műanyag hordtasak vagy hordtáska;

26. reklámhordozó papír: a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvényben meghatározott gazdasági reklámot tartalmazó, a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény által meghatározott sajtótermékek közül az időszaki lap egyes lapszámai, a röplap és az egyéb szöveges kiadvány, a grafikát, rajzot vagy fotót tartalmazó kiadvány – beleértve azt is, ha mindezek más, nem termékdíjköteles kiadvány külön mellékletét képezik –, továbbá a térkép. Nem tartozik a reklámhordozó papír fogalmába:

a) a kiadványonként, annak teljes nyomtatott felületére vetítve legalább 50%-ában nem gazdasági reklám terjesztésére szolgáló kiadvány, időszaki lap,

b) a közhasznú szervezet, állami, önkormányzati szerv által, alapfeladata körében kiadott kiadvány, időszaki lap,

c) a könyv, tankönyv;

27. rétegzett italkarton: az a legalább 75%-ban papír alapanyagú (karton) csomagolószer, amely alkalmas folyékony élelmiszer csomagolására;

28. termékáram: az egyes termékek hulladékgazdálkodási szempontok alapján képzett termékcsoportonkénti összessége;

29. termékdíj-kötelezettség: termékdíjköteles termékkel, illetve a termékdíjjal összefüggő

a) bejelentkezési,

b) bejelentési, változás-bejelentési,

c) termékdíj-megállapítási, termékdíj-előleg megállapítási,

d) termékdíj-bevallási, termékdíj-előleg bevallási,

e) termékdíj-fizetési, termékdíj-előleg fizetési,

f) bizonylat kiállítási, -megőrzési, számlamegőrzési, számlán történő feltüntetési,

g) nyilvántartás-vezetési,

h) adatszolgáltatási, ideértve a nem csomagolószerként forgalomba hozott, az e törvényhez tartozó végrehajtási rendeletben meghatározott csomagolószer katalógusban szereplő árukra vonatkozóan is,

i) nyilatkozattételi

kötelezettség;

30. termékdíjátalány: a csekély mennyiségű csomagolást forgalomba hozó kötelezett, továbbá a 73/2009/EK tanácsi rendelet szerinti mezőgazdasági termelő kötelezett számára meghatározott díjfizetési kötelezettség;

31. újrahasználat: a terméknek az eredeti célra történő ismételt felhasználása, mely során a többször felhasználható, újratölthető termék a forgási ciklusból történő kilépésekor válik hulladékká.

3. 4 A termékdíj-kötelezettség általános szabályai

3. §5 (1) A környezetvédelmi termékdíj-fizetési kötelezettség a termékdíjköteles termék forgalomba hozatala vagy saját célú felhasználása esetén keletkezik.

(2) A termékdíj-kötelezettség

a) az első belföldi forgalomba hozót vagy első saját célú felhasználót,

b) belföldi előállítású egyéb kőolajtermék esetében az első belföldi forgalomba hozó első vevőjét, vagy a saját célú felhasználót,

c) bérgyártás esetén a bérgyártatót [a továbbiakban a)–c) pontok együtt: kötelezett]

terheli.

Reklámhordozó papír esetében az a) pont szerinti első belföldi forgalomba hozatalnak – belföldi előállítás esetén – a nyomdai szolgáltatás teljesítése (nyomtatás és átadás) minősül.

(3) Saját célú felhasználásnak minősül a termékdíjköteles termék, ideértve más termék tartozékaként vagy alkotórészeként, továbbá a csomagolószer esetében a csomagolás részeként:

a) a kötelezett saját vagy alkalmazottja magánszükséglete kielégítésére való felhasználása;

b) a számvitelről szóló törvényben meghatározott

ba) alapkutatás,

bb) alkalmazott kutatás,

bc) kísérleti fejlesztés,

bd) beruházás,

be) felújítás,

bf) karbantartás keretében való felhasználása;

c) megsemmisítése, alaktalanítása, elfogyasztása;

d) minden más, az a)–c) pontokban nem említett használata, ami nem a számvitelről szóló törvényben meghatározott saját termelésű készlet létrehozását eredményezi.

(4) Külföldi előállítású csomagolás esetén a csomagolószer saját célú felhasználásának minősül a csomagolás elválasztása a terméktől.

(5) Saját célú felhasználás címén keletkezik termékdíj-kötelezettség:

a) a kötelezett jogutód nélküli megszűnése esetében, ha a kötelezett

aa) felszámolás esetén a felszámolási zárómérleg fordulónapján,

ab) végelszámolás esetén a végelszámolást lezáró beszámoló fordulónapján, vagy

ac) a kötelezett felszámolás vagy végelszámolás nélküli megszűnése esetén a megszűnés időpontjában

olyan termékdíjköteles terméket tart tulajdonában, amelyre a termékdíj nem került megfizetésre,

b) a termékdíjköteles termék mennyiségében bekövetkezett, a törvény végrehajtási rendeletében meghatározott elszámolható hiányt meghaladó hiány és a termékdíjköteles termék megsemmisülése esetén – az elháríthatatlan külső okból bekövetkezett megsemmisülés kivételével – a megsemmisült mennyiségre.

(6)6 A csomagolószer termékdíját nem kell megfizetni, ha – e törvény végrehajtási rendeletében meghatározottak szerint – nyilatkozik a kötelezett belföldi vevője (a továbbiakban: nyilatkozó) arról, hogy

a) a csomagolószert csomagolás előállítására használja fel és a 15. § (4) bekezdés szerinti termékdíjátalány fizetésére jogosult, vagy

b) a csomagolószert csomagolás előállítására a 27. § (2) bekezdése feltételeinek megfelelő újrahasználható csomagolóeszközként használja fel, vagy

c) az egyéb csomagolószert, mint annak végfelhasználója nem csomagolás előállítására használja fel.

(7) A (6) bekezdés szerinti nyilatkozó kötelezettnek minősül, ha a nyilatkozatával ellentétesen jár el, egyébként a kötelezett ellenőrzésére vonatkozó szabályokat kell rá alkalmazni.

(8) Amennyiben a (6) bekezdés szerinti nyilatkozó a csomagolószert nem, vagy nem a nyilatkozat tartalma szerinti mértékben, nem a nyilatkozat tartalma szerint használja fel, illetőleg a felhasználás tényét nem tudja igazolni, az erre eső termékdíjat, és a csomagolószer beszerzésének időpontjától számított késedelmi pótlékot köteles megfizetni.

4. § (1) A termékdíjköteles termék általános forgalmi adóról szóló törvény szerinti adóraktárba való beraktározása és az adóraktáron belüli értékesítése, továbbá a vámjogi szabadforgalomban nem lévő termékdíjköteles termék belföldi értékesítése nem minősül forgalomba hozatalnak.

(2)7 Termékdíj-kötelezettség

a) a termékdíjköteles termék külföldre történő értékesítése,

b) természetes személy esetén a termékdíjköteles termék személyes szükséglet kielégítését meg nem haladó mennyiségű saját célú felhasználása,

esetén nem keletkezik.

4. 8 A termékdíj-kötelezettség keletkezésének időpontja

5. §9 (1) A termékdíj-kötelezettség – ha e törvény másként nem rendelkezik – az első belföldi forgalomba hozatalkor a számlán vagy számlakibocsátás hiányában az ügylet teljesítését tanúsító egyéb okiraton feltüntetett teljesítés napján, ezek hiányában az ügylet teljesítésének napján keletkezik.

(2) A termékdíj-kötelezettség a belföldi előállítású egyéb kőolajtermék esetében az első belföldi forgalomba hozó első vevője által kiállított számlán feltüntetett teljesítés napján vagy számlakibocsátás hiányában az ügylet teljesítését tanúsító egyéb okiraton feltüntetett teljesítés napján, ezek hiányában az ügylet teljesítésének napján vagy a saját célú felhasználás költségként történő elszámolásának napján keletkezik.

(3) A termékdíj-kötelezettség – ha e törvény másként nem rendelkezik – saját célú felhasználáskor a saját célú felhasználás költségként való elszámolásának napján keletkezik.

(4) A termékdíj-kötelezettség

a) a 3. § (5) bekezdés a) pontja esetén legkésőbb a végelszámolás utolsó napján,

b) a 3. § (5) bekezdés b) pontja esetén a hiányról vagy a termékdíjköteles termék megsemmisülése tényéről felvett okirat alapján, annak könyvelése napján

keletkezik.

6. § (1)10 A kötelezett dönthet úgy, hogy tárgyévtől fennálló termékdíj-fizetési kötelezettsége a termékdíjköteles termék készletre történő felvételének napján keletkezzen (készletre vétel).

(2)11 A termékdíj-kötelezettség készletre vétellel történő teljesítése esetén a kötelezett köteles a tárgyévet megelőző év december 31-én készleten levő termékdíjköteles termékeiről leltárt készíteni, amely egyben a tárgyév nyitókészlete, és a termékdíjat – a tárgyévben érvényes termékdíjtétel mértékével – tárgyév január 20-ig bevallani és megfizetni.

(3)12 A termékdíj-kötelezettség készletre vétellel történő teljesítése esetén a kötelezett a termékdíj-fizetési kötelezettsége keletkezésének időpontját a tárgyéven belül nem változtathatja meg.

(4)13 Ha a kötelezett a termékdíj-fizetési kötelezettsége keletkezésének időpontját e §-ban foglaltak alkalmazását követően ismét az 5. §-ban foglaltak alapján állapítja meg, az év fordulónapján készleten levő termékdíjköteles termékeiről leltárt készít és ezen készleten levő termékeket elkülönítetten nyilvántartja. A kötelezettnek a készleten levő termékek után az egyszer már megfizetett termékdíjat ismételten nem kell megfizetnie.

5. A termékdíj alapja, összetevői, mértéke

7. § (1)14 A termékdíj alapja a termékdíjköteles termék – ideértve a belföldi előállítású csomagolást alkotó csomagolóeszközt is – tömege.

(2)15 A termékdíj tételeit – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a törvény 2. melléklete állapítja meg.

(3)16 Egyéni hulladékkezelés esetén a termékdíj tételeit és kiszámításának módját a törvény 3. melléklete tartalmazza.

6. Eljárási szabályok

8. §17 (1) Termékdíjjal, valamint – a hulladékgazdálkodásra vonatkozó jogszabályokban meghatározott hatósági ügy, illetve eljárás kivételével – a termékdíjköteles termékből képződött hulladékokkal kapcsolatos ügyben a (2) bekezdésben nevesített hatósági hatáskörbe tartozó eljárások során az e törvényben meghatározott eltérésekkel az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvényt (a továbbiakban: Art.) kell alkalmazni.

(2) Ha jogszabály másként nem rendelkezik, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóztatási szerve (a továbbiakban: állami adóhatóság) látja el a környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos adóztatási feladatokat. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vámszerve (a továbbiakban: vámhatóság) látja el – a hulladékgazdálkodásra vonatkozó jogszabályokban meghatározott, a környezetvédelmi vagy más hatóságok hatáskörébe tartozó hatósági ügy, illetve eljárás kivételével – a termékdíjköteles termékből képződött hulladékokkal kapcsolatos hatósági feladatokat.

7. Képviselet

9. §18 Ha a kötelezett gazdasági céllal harmadik országban telepedett le, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye harmadik országban van, a termékdíjjal kapcsolatos ügyének intézéséhez az Art. szerinti pénzügyi képviselő megbízása kötelező.

II. Fejezet19

A TERMÉKDÍJ-KÖTELEZETTSÉG TELJESÍTÉSE

8. A bejelentési és nyilvántartásba vételi kötelezettség

10. § (1)20 A kötelezett a termékdíjköteles termékkel végzett tevékenységét az állami adóhatóságnál annak megkezdésétől számított 15 napon belül bejelenti, továbbá nyilatkozik arról, ha a termékdíj-kötelezettségét egyéni hulladékkezelést teljesítőként vagy termékdíjátalány-fizetésre jogosultként teljesíti.

(2) Az (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot az egyéni hulladékkezelést teljesítőnek termék- és anyagáramonként kell megtennie.

(3)21

(4) Az egyéni hulladékkezelőként való teljesítésre, valamint a termékdíjátalány-fizetésre vonatkozó, az (1) és a 40. § (5) bekezdésben előírt határidő elmulasztása jogvesztő.

(5)22 A termékdíj-kötelezettségre kiható bármely változást a kötelezett, annak bekövetkeztét követő 15 napon belül köteles bejelenteni az állami adóhatóságnak.

8/A. Nyilvántartás-vezetési kötelezettség

10/A. § (1) A kötelezett – e törvényben, a Hgt.-ben, valamint ezek felhatalmazása alapján kiadott jogszabályokban meghatározottak szerint – a termékdíjköteles termékekkel, hulladékaikkal, továbbá a nem csomagolószerként forgalomba hozott, e törvény végrehajtási rendeletében meghatározott csomagolószer-katalógusban szereplő árukkal kapcsolatos kötelezettségek teljesítésének ellenőrizhetősége céljából a valóságot (tényhelyzetet) tükröző nyilvántartást vezet.

(2) A kötelezett a befizetendő termékdíj nettó összegét negyedéves bontásban tartja nyilván.

9. A bevallási kötelezettség

11. § (1)23 A kötelezett – a (2) bekezdésben foglalt eltéréssel – a nyilvántartása alapján az állami adóhatósághoz – annak honlapján közzétett – elektronikusan támogatott formanyomtatványon, elektronikus úton és formában, negyedévente a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig bevallást nyújt be.

(2) A termékdíjátalány-fizetésre jogosult kötelezett, a tárgyévet követő év január hónap 20. napjáig teljesíti bevallási kötelezettségét.

(3) A termékdíjátalány fizetésére jogosult mezőgazdasági termelőt a (2) bekezdés szerinti bevallási és nyilvántartási kötelezettség nem terheli, tárgyévi átalány megfizetési kötelezettségét a tárgyévet követő év április 20-ig teljesíti.

(4) A kötelezett a bevallás adatait forintban, a tömeg adatokat pedig – két tizedesjegy pontossággal – kilogrammban tünteti fel.

10. A befizetési kötelezettség

12. § (1) A kötelezett a termékdíjat a bevallás benyújtására meghatározott határidőig az e célra vezetett központi költségvetési számlaszámra (a továbbiakban: termékdíjszámla) forintban fizeti be.

(2)24 Ha a bevallásban a termékdíj összege az ezer forintot nem éri el, továbbá az Art. szerinti ellenőrzés vagy önellenőrzés során a termékdíj-különbözet az ezer forintot nem éri el, azt nem kell megfizetni. Az állami adóhatóság az ezer forintot el nem érő termékdíj-visszatérítést nem utalja ki.

(3) Nem kell megfizetni a termékdíjat:

a) az egyéb kőolajtermék alapanyagként történő felhasználása,

b) a Magyarországon hulladékká vált egyéb kőolajtermékből a hulladékgazdálkodásról szóló törvényben meghatározott R9 eljárással előállított termékdíjköteles termékforgalomba hozatala

esetén.

10/A. Termékdíj-előleg megállapítási, bevallási, fizetési kötelezettség

12/A. § (1) A kötelezettet – a 3. § (7) bekezdése, valamint a 15. § (2) bekezdése szerinti kötelezett kivételével – a tárgyév (adóév) negyedik negyedévére nézve – e törvény, valamint a végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározottak szerint – termékdíj-előleg megállapítási, bevallási és megfizetési kötelezettség terheli.

(2) A termékdíj-előleg mértéke a tárgyév (adóév) első három negyedéve után fizetett termékdíj harmadának a 80%-a.

(3) A kötelezett a termékdíj-előlegre vonatkozó bevallási kötelezettségének a harmadik negyedévre vonatkozó bevallás benyújtásával együtt tesz eleget.

(4) A kötelezett a termékdíj-előleget a tárgyév december 20-ig fizeti meg.

(5) A termékdíj-előleget a kötelezett a negyedik negyedévi bevallásban a ténylegesen megfizetendő termékdíj mértékéig kiegészíti, vagy a különbözetet visszaigényli.

11. A számlán történő termékdíj-feltüntetési kötelezettség

13. § A számlán

a)25 számlán vagy szerződéssel történő átvállalás esetén, vagy

b) a kötelezett és vevőinek visszaigénylésre jogosult vevő partnerei által igényelt esetben, vagy

c) csomagolószer, illetve reklámhordozó papír első belföldi forgalomba hozatalakor

az e törvény végrehajtására kiadott rendeletekben meghatározott számla záradékkal megegyező szöveget kell feltüntetni.

III. Fejezet

A TERMÉKDÍJ-KÖTELEZETTSÉG TELJESÍTÉSÉNEK KÜLÖNÖS SZABÁLYAI26

12. 27 A termékdíj-kötelezettség átvállalása

14. § (1)28 A termékdíj-kötelezettség számla vagy szerződés alapján, az e törvényben, továbbá az e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott módon átvállalható.

(2)29 A termékdíj-fizetési kötelezettséget e § alapján átvállalóra a kötelezettre vonatkozó szabályok alkalmazandóak.

(3)30

(4)31 Számla alapján a termékdíj-fizetési kötelezettséget belföldi előállítású termékdíjköteles egyéb kőolajtermék esetén az első belföldi forgalomba hozó, annak a kibocsátott számlán történő feltüntetésével a kötelezettől átvállalhatja.

(5)32 Szerződés alapján a termékdíj-kötelezettséget a kötelezettől

a) az első belföldi vevő, ha a kötelezettől megvásárolt termékdíjköteles termék legalább 60%-át külföldre értékesíti,

b) a bérgyártó,

c) a 1234/2007/EK rendelet szerinti mezőgazdasági termelői szerveződésen keresztül forgalomba hozott termékdíjköteles termék esetén a termelői szerveződés,

d) csomagolószer esetében az azt változatlan formában és állapotban vagy más kiszerelésben továbbértékesítő első belföldi vevő,

e) a csomagolószer

ea) első belföldi vevője vagy

eb) a d) pont szerinti értékesítés belföldi vevője,

ha csomagolást hoz létre a csomagolószerből,

f) csomagolóanyag esetében az azt anyagában, méretében, megjelenésében továbbfeldolgozott csomagolóanyag, csomagolóeszköz, illetve csomagolási segédanyag előállítására felhasználó

fa) első belföldi vevő vagy

fb) a d) pont szerinti értékesítés belföldi vevője,

g) a 3920 vámtarifaszám alá tartozó csomagolóanyag esetében az azt változatlan formában és állapotban, vagy más kiszerelésben, kiskereskedelmi értékesítés keretében továbbértékesítő

ga) első belföldi vevő vagy

gb) a d) pont szerinti értékesítés belföldi vevője

átvállalhatja.

(6)33 Átvállalás esetén a termékdíj-kötelezettség az átvállaló általi belföldi forgalomba hozatalkor vagy saját célú felhasználáskor keletkezik.

(7)34

13. Termékdíjátalány

15. § (1)35 E törvény II. Fejezete szerinti termékdíj-kötelezettség teljesítését e §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2)36 A csekély mennyiségű csomagolást forgalomba hozó vagy saját célú felhasználó kötelezett, továbbá a (4) bekezdésben foglalt éves értékesítési nettó árbevétellel rendelkező, valamint a tárgyévben kötelezetté váló, 73/2009/EK tanácsi rendelet szerinti mezőgazdasági termelő kötelezett termékdíjátalány fizetésére jogosult.

(3)37 A csekély mennyiségű csomagolást forgalomba hozó kötelezett termékdíjátalánya 12 000 Ft/év, .

(4)38 A tárgyévet megelőző évben legfeljebb évi tíz millió forintos értékesítési nettó árbevételt elérő mezőgazdasági termelő termékdíjátalánya 2000 Ft/év. A tárgyévet megelőző évben évi tíz millió forintot meghaladó, azonban legfeljebb évi ötven millió forintos árbevételt elérő mezőgazdasági termelő termékdíjátalánya 7000 Ft/év, a tárgyévben kötelezetté váló mezőgazdasági termelő termékdíjátalánya 5000 Ft/év.

(5)39 A kötelezett a termékdíjátalány-fizetési kötelezettségre vonatkozó választását – a (7) bekezdésben meghatározott kivétellel – nem változtathatja meg a tárgyéven belül.

(6)40

(7)41 Ha a termékdíjátalány-fizetést választó kötelezett – a mezőgazdasági termelő kivételével – a 2. § 6. pontjában meghatározott mennyiségi határt, vagy határokat túllépte, termékdíjátalány-fizetésre már nem jogosult. A túllépés időpontját követően termékdíj-kötelezettségének az általános szabályok szerint tesz eleget.

14. 42 A termékdíj-fizetési kötelezettséggel kapcsolatos hulladékkezelési teljesítmény

16. § (1)43 Az egyéni hulladékkezelést teljesítő és a 19. § szerinti szervezet – e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott feltételek szerinti – hulladékkezelési teljesítményének meghatározása során – a hasznosításának helyétől függetlenül – kizárólag azt a Magyarország területén gyűjtött hulladékot veheti figyelembe, amelynek hasznosításra történő átvételét az átvevő hasznosító a tárgyévben folyamatosan, a teljesítéssel egyidejűleg kiállított és átadott átvételi elismervénnyel igazol és a tényleges hulladékhasznosítás megtörténtét a tárgyévet követő év február 20-ig a kötelezett számára leigazol. Amennyiben az egyéni hulladékkezelést teljesítő saját maga hasznosít, az erre vonatkozó adatokat a saját nyilvántartása tartalmazza.

(2) Az anyagában történő hasznosítás mértéke termék- és anyagáramonként legalább 75%-ot el kell érjen.

(3) Termék- és anyagáramonként az energetikai hasznosítás legfeljebb 25%-os arányban vehető figyelembe.

IV. Fejezet

A TERMÉKDÍJKÖTELES TERMÉKEKKEL KAPCSOLATOS HULLADÉKGAZDÁLKODÁS SZERVEZÉSE

15. A Termékdíj Bizottság

17. §44 A Termékdíj Bizottság (a továbbiakban: bizottság) a környezetvédelemért felelős miniszter termékdíj-kötelezettség, termékdíjköteles termékek hulladékgazdálkodási stratégiája szakmai megalapozásának, valamint az ezekhez kapcsolódó társadalmi érdekegyeztetési, illetve konzultatív feladatainak hatékony ellátását segítő szakmai javaslattevő országos testülete.

18. §45 A bizottság működésével kapcsolatos részletszabályokat a környezetvédelemért felelős miniszter rendeletben határozza meg.

16. Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség

19. § (1) Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: OHÜ) a hulladékká vált termékdíjköteles termékek hasznosításának az érdekében a környezetvédelemért felelős miniszter által alapított, a magyar állam kizárólagos tulajdonában álló társaság, amelynek üzletrésze forgalomképtelen.

(2)46 Az OHÜ felett a szakmai felügyeletet, valamint a magyar államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét a környezetvédelemért felelős miniszter gyakorolja. Az OHÜ felügyelő bizottsága legfeljebb öt tagból áll.

(3)47 Az OHÜ – a veszélyes hulladéknak minősülő csomagolási hulladékok kivételével – kizárólagosan jogosult a termékdíjköteles termékekből képződött hulladékok hulladékkezelési rendszerében közvetítői feladatkör ellátására. A veszélyes hulladéknak minősülő csomagolási hulladékok hulladékkezelési rendszerében a közvetítői feladatok ellátásának rendjét – az egyes veszélyes hulladékfajtákra vonatkozó eltérő szabályozásra figyelemmel – e törvény végrehajtására kiadott rendeletben a Kormány határozza meg.

(4)48

20. §49 (1) Az OHÜ

a) közvetíti és szervezi a termékdíjköteles termékekből keletkező hulladékok gyűjtését és hasznosítását;

b) előkészíti az Országos Gyűjtési és Hasznosítási Tervet (a továbbiakban: OGyHT) és gondoskodik a jóváhagyott OGyHT végrehajtásáról;

c) nyomon követi és értékeli a hulladékgazdálkodás – tevékenységi körébe tartozó – folyamatait;

d) támogatja a termékdíjköteles termékekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodás fejlesztését;

e) közreműködik a lakosság környezettudatos nevelésével kapcsolatos teendők ellátásában;

f) ellenőrzi a vele szerződéses kapcsolatban állók, illetve a pályázatok, illetve szolgáltatás megrendelések kedvezményezettek által a termékdíjköteles termékből képződött hulladékokkal kapcsolatban folytatott tevékenységét;

g) közreműködik – a törvény végrehajtására kiadott rendeletben foglaltak szerint – a kötelezettek ellenőrzésében;

h) innovációs tevékenységet folytat a termékdíjköteles termékekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenység fejlesztése érdekében.

(2) Az OHÜ az (1) bekezdés e) pontjának teljesítése érdekében a 37. § (1) bekezdése alapján befolyt összeg szerinti hulladékgazdálkodási feladatok támogatásának legalább 7%-át a lakosság környezettudatos nevelésére fordítja.

(3) Az OHÜ az (1) bekezdés f) pontjában foglalt ellenőrzése során, az ellenőrzés alá vont az ellenőrzés tűrésére, illetve az ellenőrzést végzőkkel való együttműködésre, az ellenőrzés eredményes végrehajtásának segítésére köteles.

(4) Az (1) bekezdés f) pontja keretében végzett ellenőrzés során az OHÜ jogosult:

a) az ellenőrzött székhelyére, telephelyére, az ott található építményekbe, műszaki létesítményekbe belépni,

b) a termékdíjköteles termékkel kapcsolatos hulladékok gyűjtésére, begyűjtésére, szállítására, hasznosításra előkészítésére, hasznosítására szolgáló eszközöket, létesítményeket, műtárgyakat, berendezéseket, gépeket, illetőleg rendszereket megvizsgálni,

c) a termékdíjköteles termékkel kapcsolatos hulladékok fizikai, kémiai, fizikai-kémiai tulajdonságait – szükség szerint mintavételezéssel – megvizsgálni és elemezni, továbbá az így képződött adatokból idősorokat képezni, monitoring tevékenységet folytatni,

d) a termékdíjköteles termékkel kapcsolatos hulladékokkal összefüggő munkafolyamatokat megtekinteni,

e) a termékdíjköteles termékkel kapcsolatos hulladékokra vonatkozó nyilvántartásokat, okiratokat, bizonylatokat megtekinteni, arról feljegyzést, másolatot készíteni,

f) olyan adatgyűjtést, feldolgozást elvégezni, amelyből a tevékenységet jellemző anyagmérleg meghatározható.

(5) Az OHÜ a (4) bekezdés alapján tudomására jutott üzleti titkot köteles megőrizni, azt – arra feljogosított hatóság, ügyészség, vagy bíróság kivételével – másnak nem adhatja át, annak tartalmáról tájékoztatást nem adhat.

(6) Az ellenőrzés részletes szabályait e törvény és végrehajtására kiadott jogszabály és az OHÜ, valamint az ellenőrzött közötti egyedi szerződés, illetve a szerződési feltételek tartalmazzák.

(7) Az OHÜ a környezetvédelmi termékdíjakkal kapcsolatos előírások érvényesítése érdekében vizsgálati (így különösen mérési, értékelési) módszereket, eljárásokat dolgoz ki. A kötelezően alkalmazandó módszereket, eljárásokat a környezetvédelemért felelős miniszter rendeletben kihirdeti.

21. §50 (1) Az OGyHT – e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben meghatározottak szerint –

a) a középtávon elérendő, az európai közösségi és hazai jogszabályokon, valamint az Országos Hulladékgazdálkodási Terven alapuló országos gyűjtési és hasznosítási mennyiségeket, arányokat (stratégiai célérték);

b) az OHÜ által a tárgyév során elérendő országos gyűjtési és hasznosítási mennyiségeket, arányokat (a továbbiakban: célérték), termék- és anyagáramonkénti, hulladéktípusonkénti bontásban;

c) a tárgyévet megelőző évben szétosztható mennyiséget (a továbbiakban: induló érték), amely a tárgyévi célérték legfeljebb 75%-a lehet;

d) az OHÜ által tárgyév során a fenti célok elérését szolgáló prioritási sorrendet és az ezekhez rendelt eszközrendszert

tartalmazza.

(2) Az OGyHT tervezetét – a rendelkezésére álló saját és hatósági nyilvántartás adatai alapján, a külön jogszabályban meghatározottak szerint – az OHÜ készíti elő, és az OHÜ vezetőjének javaslatára a környezetvédelemért felelős miniszter hagyja jóvá. Az OGyHT-t – a (3) bekezdésben foglalt eltéréssel – az OHÜ vezetőjének javaslatára a környezetvédelemért felelős miniszter a tárgyévben módosíthatja.

(3) Az OGyHT-ben meghatározott célértéket a tárgyév október 31-ig az OHÜ vezetője a környezetvédelemért felelős miniszter jóváhagyása nélkül az induló érték egyharmadával módosíthatja.

(4) Az OHÜ vezetője az OHÜ üzleti tervének elkészítése és jóváhagyása során az OGyHT-ban foglaltakat köteles figyelembe venni, az ebből adódó veszteségért csak akkor tartozik felelősséggel, ha azt szándékos, vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő.

22. § (1)51 Az OHÜ a 20. § (1) bekezdésében meghatározott feladatai teljesítése érdekében – szükség szerint – pályázatokat ír ki, illetve szolgáltatás-megrendeléseket végez, valamint pályázatokon vesz részt. A szolgáltatás-megrendelés – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a közbeszerzési eljárásra vonatkozó jogszabályok szerint történik. Közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő az OHÜ.

(2)52

(3) Az OHÜ a tárgyévet megelőző év augusztus 31-ig írja ki a tárgyévi induló értékekre vonatkozó pályázatokat és szolgáltatásmegrendeléseket.

(4) A pályázaton nyertes pályázókat és a közbeszerzési eljárás nyerteseit a tárgyévet megelőző év október 31-ig kell kihirdetni.

(5) Az OHÜ a tárgyévet megelőző év november 30-ig köti meg a tárgyévre vonatkozó szerződéseket a pályázatok, illetve a közbeszerzési eljárás nyerteseivel.

(6) Az (1) bekezdés szerinti pályázatok, illetve szolgáltatásmegrendelések kedvezményezetteivel kötött szerződésben rendelkezni kell az OHÜ 20 § (1) bekezdés f) pontjában foglalt ellenőrzési jogkör biztosításáról.

22/A. §53 (1) Az OHÜ a 22. § (1) bekezdésében foglaltak, valamint e törvényből fakadó szervezési feladatai teljesítése érdekében – közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül – 2011. november 30-ig írásban, a szerződési feltételekkel és szerződéskötési ajánlattal megkeresi a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatást ellátó közszolgáltatókat (a továbbiakban: közszolgáltató).

(2) A közszolgáltatónak az ajánlat elfogadására, visszautasítására, vagy az egyeztetés lebonyolítására és lezárására az (1) bekezdés szerinti megkeresés (ajánlat) kézhezvételétől számított 30 nap áll rendelkezésére.

(3) Amennyiben a közszolgáltató a (2) bekezdésben meghatározott határidőn belül nem nyilatkozik, az OHÜ a nyilatkozat hiányát úgy tekinti, hogy a közszolgáltató nem kíván a szerződéskötés lehetőségével élni (az ajánlatot visszautasítja).

(4) A közszolgáltató az ajánlat írásos vagy ráutaló magatartással történő [(3) bekezdés] visszautasítását követően bármikor írásban kezdeményezheti a szerződés megkötését.

(5) A közszolgáltatókkal az OHÜ – szerződési feltételekben meghatározottak szerint, azonos szerződési feltételekkel – közbeszerzési pályázat kiírása nélkül szolgáltatásvásárlási szerződést köt.

(6) A közszolgáltatóval kizárólag az általa közszolgáltatás keretében ellátott települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatásra (gyűjtés, begyűjtés, szállítás, hasznosítás, vagy hasznosítást előkészítő tevékenység) köthető az (1) bekezdés szerinti szerződés. A szerződés legfeljebb arra az időtartamra köthető meg, ameddig a közszolgáltató a közszolgáltatási feladat ellátására jogosult.

(7) Közszolgáltatónak kizárólag az a szervezet tekinthető, akit a települési önkormányzat rendeletében

a) közbeszerzési eljárás nélkül mint teljesen önkormányzati tulajdonban lévő szervezetet;

b) külön jogszabályban meghatározott eredményes pályázat alapján;

c) közbeszerzési eljárás eredményes lefolytatását követően;

d) egyéb törvényes jogcímen

válogatott, illetve szelektív települési szilárd hulladékkezelést ellátó közszolgáltatóként kijelölt. Kétség esetén az OHÜ megkeresésére a települési önkormányzat jegyzője nyilatkozik arról, hogy az adott településen ki tekinthető közszolgáltatónak.

(8) Az (1) bekezdés szerinti szerződési feltételekben objektíven meghatározott feltételeken alapuló, eltérő környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási színvonalat teljesítő közszolgáltatók tekintetében – az eltérés mértékével arányos – eltérő díj határozható meg. A szerződési feltételekben, vagy az egyedi szerződésekben meghatározott egyéb díjeltérés semmis.

(9) Az (1) bekezdés szerinti szerződési feltételeket az OHÜ készíti elő és a környezetvédelemért felelős miniszter adja ki.

22/B. §54 (1) A törvény hatálybalépését követően közszolgáltatói jogállást elnyerő szervezetek bármikor írásban kezdeményezhetik az OHÜ-nél a 22/A. § szerinti szolgáltatás-vásárlási szerződés megkötését.

(2) Ebben az esetben az OHÜ – a 22/A. § (1) bekezdésben meghatározott tartalmú – ajánlattal – a kezdeményezés kézhezvételétől számított 30 napon belül – megkeresi a közszolgáltatót. A megkeresés alapján induló szerződéskötési eljárásra a 22/A. § szerinti szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

V. Fejezet

NYILVÁNTARTÁS ÉS ADATKEZELÉS

17. Nyilvántartás

23. §55 (1)56 A 24. § szerinti adatokat az OHÜ, valamint az állami adó- és vámhatóság a kötelezett termékdíj-kötelezettségének keletkezésétől számított 6 évig tartja nyilván.

(2) Az OHÜ az e törvény és végrehajtására kiadott jogszabályok alapján birtokába kerülő hulladékgazdálkodással, termékdíj-kötelezettséggel kapcsolatos adatok – beleértve a határozatokban, szerződésekben, egyéb iratokban szereplő személyes adatokat – kezelésére az adatvédelmi jogszabályok betartásával jogosult.

18. Adatkezelés

24. §57 (1)58 Az OHÜ, az állami adó- és vámhatóság, valamint a környezetvédelmi hatóság a termékdíj-kötelezettséggel, továbbá az OHÜ tevékenységével összefüggő és a nyilvántartásában szereplő adatokat, a kiadott engedélyek, határozatok adatait a hulladékhasznosítás és termékdíj-fizetés ellenőrzése céljából – e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározottak szerint – a másik fél rendelkezésére bocsátja.

(2)59 Az állami adó- és vámhatóság a környezetvédelmi termékdíj-bejelentésben, bevallásban a kötelezett által feltüntetett, a termékdíj-kötelezettséggel kapcsolatos feladat- és hatáskörei kapcsán részére érkező adattartalmat kezeli, és az – adótitkot és személyes adatot nem képező, összesített – adott negyedévre vonatkozó adattartalmat a termékdíj-kötelezettségek teljesítése és a hulladékgazdálkodás ellenőrzése és tervezése céljából legalább negyedévente, de legkésőbb a negyedévet követő második hónap 20. napjáig átad az OHÜ részére.

(3)60 Az OHÜ a tevékenysége során keletkező adatokat kezeli, és a termékdíj-kötelezettséget érintő adatokat legalább negyedévente átadja az állami adó- és vámhatóság részére.

(4)61 A bevallásban közölt adatok valódiságát az állami adó- és vámhatóság ellenőrzi.

VI. Fejezet

A TERMÉKDÍJ VISSZAIGÉNYLÉSE

25. § (1)62 A befizetett termékdíj

a) a termékdíjköteles termék külföldre történő igazolt kiszállítása;

b) a termékdíjköteles termék változatlan formában, illetve változatlan formában és állapotban más termékbe beépített külföldre történő értékesítése;

c) a nemzetközi szerződés szerint köztehermentes beszerzéssel összefüggő tevékenység;

d) az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programja megvalósításával összefüggő tevékenység;

e) a termékdíjköteles termék gyártásához közvetlen anyagként (alapanyag) felhasznált termékdíjköteles termék felhasználása;

f) a 27. § (3) bekezdésben meghatározott csomagolószer termékdíj-megállapítási időszakon túli külföldre történő igazolt visszaszállítása,

g) egyéb csomagolószer esetében, annak – a továbbforgalmazás kivételével – nem csomagolás előállítására való felhasználása,

esetén visszaigényelhető.

(2)63 A kötelezett az általa befizetett egyéb kőolajtermék termékdíjának visszaigényelheti azon részét, amelyre vonatkozóan a használt vagy hulladékká vált, a kötelezettnél termékdíjköteles egyéb kőolajtermék anyagában történő hasznosításra történő átadás-átvételének tényét és a hasznosítás tényét igazolja.

(3) A külföldre történő értékesítés számlával vagy az ügylet teljesítését igazoló egyéb okirattal és szállítólevéllel vagy fuvarokmánnyal igazolható. A visszaigénylés további feltétele a termék beszerzéséről kiállított számla vagy az ügylet teljesítését igazoló egyéb okirat, amely tartalmazza a termék első belföldi forgalomba hozatalakor a kötelezett által kibocsátott számla vagy az ügylet teljesítését igazoló egyéb okirat számát, azonosító adatát, a kötelezett nevét, címét, adószámát, és a kötelezett által kiállított számlán vagy annak mellékletében, illetve az ügylet teljesítését igazoló egyéb okiraton feltüntetett termékdíj mértékét és összegét.

VII. Fejezet64

AZ EGYES TERMÉKDÍJKÖTELES TERMÉKEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖS RENDELKEZÉSEK

19. A gumiabroncs termékdíja

26. §65 A Magyarországon begyűjtött használt gumiabroncs külföldön történő felújítását követően a felújított gumiabroncs Magyarországra történő behozatala esetén a felújítás során hozzáadott anyagmennyiség tömege alapján keletkezik a termékdíjkötelezettség.

20. A csomagolószer környezetvédelmi termékdíja

27. § (1) Összetett vagy társított csomagolószer esetén a fizetendő termékdíj megállapítására,

a) ha az fizikai módon összetevőire szétválasztható, az egyes összetevőkre vonatkozó termékdíjtételt,

b) ha az fizikai módon összetevőire szét nem választható és legalább 90%-ban egynemű anyagból áll, a csomagolószer teljes tömegére a fő összetevőre vonatkozó termékdíjtételt,

c) ha az fizikai módon összetevőire szét nem választható és nincs olyan összetevő, amely a csomagolószer tömegének 90%-át eléri, a társított anyagokra vonatkozó termékdíjtételt

kell alkalmazni.

(2)66 Az újrahasználható csomagolószert belföldi előállítású csomagolás részeként forgalomba hozó vagy csomagolásra felhasználó kötelezettnek nem keletkezik termékdíj-kötelezettsége, ha a termékdíjköteles termék az újrahasználható csomagolószerek – a törvény végrehajtási rendeletében meghatározott – nyilvántartásában szerepel, és a csomagolást végző a csomagolószerre betétdíjat alkalmaz. A betétdíjas újrahasználható csomagolást kibocsátót és a betétdíjas újrahasználati rendszer működtetésében közreműködőket az állami adó- és vámhatóság ellenőrizheti.

(3) A külföldről behozott csomagolás részét képező újrahasználható csomagolószer után nem keletkezik termékdíjkötelezettség, amennyiben a kötelezett nyilvántartásával, bizonylatokkal alá tudja támasztani, hogy az újrahasználható csomagolószert a behozatal időpontjának a termékdíj-megállapítási időszakában a kötelezett megbízása alapján közvetlenül külföldre visszaszállították.

20/A. A reklámhordozó papír termékdíja

27/A. § (1) Belföldi előállítású reklámhordozó papír esetén a megrendelőnek – a törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározottak szerint – a megrendelés, de legkésőbb a szerződéskötés során nyilatkoznia kell a termékdíj-kötelezettséget meghatározó feltételekről. A megrendelést teljesítő kötelezett köteles a nyilatkozatokat, valamint az előállított termék egy – nyomtatott, vagy a nyomtatottal azonos elektronikusan rögzített – példányát – a törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben foglaltak szerint – megőrizni.

(2) A belföldi előállítású reklámhordozó papír esetén, a nem a valóságnak megfelelően nyilatkozó megrendelő – a törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározottak szerint – termékdíj-kötelezetté válik.

(3) Amennyiben a termék egyidejűleg csomagolószer és reklámhordózó papír funkciót is betölt, akkor a termékdíj-kötelezettség a csomagolószer jelleg alapján áll fenn.

VIII. Fejezet67

ELLENŐRZÉS

21. Az ellenőrzés általános szabályai

28. §68 (1) Az állami adó- és vámhatóság a termékdíj-kötelezettség teljesítését az Art. szerinti ellenőrzés keretében vizsgálja azzal, hogy termékdíjköteles tevékenységgel összefüggő jármű, jármű rakománya is megvizsgálható.

(2) Az állami adó- és vámhatóság az ellenőrzései során mintát vehet vagy mintavételre felkérheti az ellenőrzött személyt vagy szervezetet. A mintát és a mintavételhez szükséges edényt, eszközt, helyszínt díjmentesen az ellenőrzött személy vagy szervezet bocsátja rendelkezésre. Az ellenőrzött személy vagy szervezet köteles a mintavétel során közreműködni, az állami adó- és vámhatóság kérésére a mintavételt elvégezni.

(3) A helyszíni ellenőrzés gyakorolható folyamatos jelenléttel és vizsgálattal vagy eseti vizsgálattal. Az állami adó- és vámhatóság a folyamatos jelenlét elrendelése esetén köteles az ellenőrzött személyt vagy szervezetet előzetesen értesíteni.

28/A. §69

22. A termékdíjköteles termékből képződött hulladékokkal kapcsolatos ellenőrzés

29. §70 (1) A vámhatóság az egyéni hulladékkezelést teljesítő kötelezett és az ennek érdekében vele szerződött hulladékkezelők által teljesített ügyletek – a hulladékgazdálkodásra vonatkozó jogszabályokban meghatározott, a környezetvédelmi vagy más hatóságok hatáskörébe tartozó hatósági ügy, illetve eljárás kivételével – tényleges megvalósulását ellenőrzi.

(2) Az ellenőrzés során az ellenőrzött személy vagy szervezet köteles a vámhatósággal együttműködni, az ellenőrzés feltételeit a helyszíni ellenőrzés alkalmával biztosítani.

(3) Ha a vámhatóság kérésére elvégzett mintavétel érdekében a hulladék válogatása, osztályozása válik szükségessé, úgy annak költsége, amennyiben az ellenőrzés jogsértést tár fel, az ellenőrzött személyt vagy szervezetet, egyébként a vámhatóságot terheli.

(4) A vámhatóság a mintavételről jegyzőkönyvet készít.

(5) A mintavételi jegyzőkönyv tartalmazza:

a) a mintavételi jegyzőkönyv sorszámát vagy más jelét,

b) a mintát vevő személy megnevezését,

c) a mintavételben közvetlenül részt vevők nevét, azonosítását,

d) a mintavétel helyét és időpontját,

e) a mintavétel indoklását,

f) a megmintázott tétel mennyiségét és minden, az azonosításhoz szükséges adatát,

g) a vett minták mennyiségét és azonosítási jeleit,

h) a mintavevők aláírását és bélyegzőlenyomatát.

(6) A mintavételi jegyzőkönyvet 3 példányban kell kiállítani, melynek eredeti példánya a vámhatóság példánya, másodpéldánya a mintát kíséri, harmadpéldánya az ellenőrzött személy vagy szervezet példánya.

29/A. §71 (1) A vámhatóság az OHÜ által finanszírozott hulladékhasznosítási szolgáltatások körébe tartozó ügyletek tényleges megvalósulását, illetve azok végrehajtásának szabályszerűségét ellenőrzi. Az ellenőrzést azon személyek vonatkozásában indítja meg, amelyek számára az OHÜ a kifizetést teljesítette (a továbbiakban: kifizetés jogosultja). Az OHÜ által történő kifizetés költségvetési támogatásnak (a továbbiakban: támogatás) minősül.

(2) A vámhatóság az Art. szerinti ellenőrzés szabályai szerint ellenőrzi a hulladékgazdálkodásra vonatkozó jogszabályokban meghatározott, a környezetvédelmi vagy más hatóságok hatáskörébe tartozó hatósági ügy, illetve eljárás kivételével, a környezetvédelmi termékdíjköteles termékből keletkezett hulladék előkezelését, feldolgozását, ártalmatlanítását, hasznosítását.

(3) Az (1)–(2) bekezdés szerinti ellenőrzésre az Art. szabályait a jelen §-ban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

(4) A támogatás igénybevételének jogszerűségét a vámhatóság – a kifizetések alapjául szolgáló bizonylatok adatai alapján – támogatásonként (kifizetésenként) vagy meghatározott időszak tekintetében is vizsgálhatja.

(5) Az OHÜ az állami adó- és vámhatóságot az e törvény szerinti szerződés megkötéséről a szerződéskötést követő, kifizetés esetén a kifizetéstől számított 15 napon belül elektronikus úton tájékoztatja a szerződés, a szerződéskötés alapjául szolgáló okmányok, bizonylatok, dokumentumok, illetve a teljesítés (kifizetés) alapjául szolgáló bizonylatok adatainak egyidejű megküldésével.

(6) Az ellenőrzés során az ellenőrzött személy vagy szervezet köteles a vámhatóság kérésére a szolgáltatott adatok és a rendelkezésre bocsátott dokumentációk teljességéről nyilatkozatot tenni.

(7) Az ellenőrzött személy az ellenőrzés alá eső tevékenységével kapcsolatos bizonylatot, könyvet, nyilvántartást és egyéb iratot, adathordozót, más tárgyi bizonyítékot köteles teljeskörűen a vámhatóság rendelkezésére bocsátani, mely bizonyítási eszközöket – tételesen részletezett átvételi elismervény ellenében – a vámhatóság bevonhatja. Az irat, adathordozó, tárgyi bizonyíték a vámhatóság hivatali helyiségben történő tanulmányozás céljából is bevonható, ilyen esetben 60 napon túl, de legfeljebb az ellenőrzés lezárásáig csak az illetékes vámszerv vezetőjének engedélyével, végzéssel tartható a vámhatóságnál.

(8) Az iratokról bevonásuk előtt az ellenőrzött személy vagy szervezet saját költségére másolatot készíthet. Az ellenőrzött személy vagy szervezet kérelmére, a vámhatóság az eredeti okmányok helyett az ellenőrzött személy vagy szervezet által készített és általa eredetivel egyezőként elismert másolatot is bevonhatja.

(9) A vámhatóság az ellenőrzés megkezdése előtt, valamint az ellenőrzés ideje alatt bármikor helyszíni szemlét tarthat. A szemle szükség esetén megismételhető. A szemle esetében az ellenőrzést végző – az ellenőrzött szervezet működési rendjét figyelembe véve – üzleti, üzemi vagy egyéb helyiségekbe beléphet, iratokat bevonhat, próbagyártást rendelhet el, a mintavétel szabályainak megfelelő módon mintát vehet, felvilágosítást kérhet, tárgyakat, munkafolyamatokat vizsgálhat meg, adathordozók adattartalmát rögzítheti és leltárfelvételt készíthet. Az ellenőrzött személy vagy szervezet köteles a helyszíni szemle során a vámhatósággal együttműködni. A helyszíni szemle megkezdésekor az ellenőrzést végző szolgálati igazolvánnyal igazolja magát.

(10) Ha az ellenőrzött személy vagy szervezet vállalkozási tevékenységét magánszemély lakásában végzi, vagy e tevékenységéhez más személy ingatlanát veszi igénybe, az ellenőrzés megkezdése előtt a vámhatóságnak tisztázni kell, hogy az ellenőrzött személy vagy szervezet tevékenységét a más tulajdonában levő lakás vagy ingatlan mely helyiségeiben, részeiben végzi. Az ellenőrzést csak az ellenőrzött személy vagy szervezet által használt helyiségekben, helyeken lehet lefolytatni, a helyiség használatára vonatkozó adatokat elsősorban a tulajdonos és az ellenőrzött személy vagy szervezet között létrejött szerződés alapján kell megállapítani.

(11) A helyszínen tartott ellenőrzést az ellenőrzött személynél vagy szervezetnél a tevékenysége idején (munkaidőben), más személynél napközben, 8 és 20 óra között lehet lefolytatni. Ettől akkor lehet eltérni, ha az ellenőrzött személy vagy szervezet kéri, vagy ha a késedelem az ellenőrzés eredményességét veszélyeztetheti.

(12) Az ellenőrzés során az ellenőrzött személy vagy szervezet köteles különösen a bizonyítékokat – ideértve szükség esetén a magyar nyelvű szakfordítását is – a vámhatóság által meghatározott időpontra az ellenőrzést végzők rendelkezésére bocsátani, illetve az ellenőrzéshez szükséges tények, körülmények és egyéb feltételek megismerését biztosítani, szóban vagy írásban tájékoztatást, magyarázatot adni, és a dokumentációs anyagokba a betekintést lehetővé tenni.

(13) A vámhatóság az ellenőrzött személyt vagy szervezetet, illetve az ellenőrzés alanyával közvetett vagy közvetlen kapcsolatban álló személyt az elrendelt ellenőrzés tényállásának teljes körű tisztázása érdekében felhívásban nyilatkozattételre kötelezheti az általa ismert, illetve nyilvántartásában szereplő adatról, tényről, körülményről.

(14) A nyilatkozattétel megtagadható, ha a személy az eljárásban tanúként nem lenne meghallgatható, vagy a tanúvallomást megtagadhatná.

(15) Az ellenőrzött személyt vagy szervezetet, illetve az ellenőrzés alanyával közvetett vagy közvetlen kapcsolatban álló személyt ki kell oktatni jogairól és kötelezettségeiről, valamint figyelmeztetni kell a nyilatkozattétel megtagadásának következményeire. Az ellenőrzés alanyával közvetett vagy közvetlen kapcsolatban álló személy nyilatkozattételéről az ellenőrzött személyt vagy szervezetet nem kell értesíteni.

(16) A vámhatóság az ellenőrzött személy vagy szervezet, illetve az ellenőrzés alanyával közvetett vagy közvetlen kapcsolatban álló személy szóbeli nyilatkozatáról jegyzőkönyvet készít. A jegyzőkönyv tartalmazza különösen a vámhatóság megnevezését, a jegyzőkönyv készítésének helyét, idejét, a nyilatkozattevő azonosításához szükséges adatokat és lakcímét, a jogokra és kötelezettségekre történő kioktatást, a jogkövetkezményekre való figyelmeztetést, a nyilatkozatot, valamint a nyilatkozattevő és a jegyzőkönyvvezető aláírását.

(17) Az ellenőrzött személynek vagy szervezetnek joga van az ellenőrzés során keletkezett iratokba betekinteni. Minden olyan iratba betekinthet, arról másolatot készíthet vagy saját költségére készíttethet, amely jogainak érvényesítéséhez, kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges.

(18) Nem tekinthet be az ellenőrzött személy vagy szervezet

a) a vámhatóság belső levelezésébe,

b) a tanú vagy az eljárásban részt vevő más személy természetes személyazonosító adatait tartalmazó jegyzőkönyvbe (iratba), ha a vámhatóság ezen adatokat zártan kezeli,

c) felhasználói vagy megismerési engedély hiányában a minősített adatot tartalmazó iratba vagy az ilyet tartalmazó iratrészletbe,

d) az iratnak azon részébe, amelynek megismerése a más személyre vonatkozó, adó- vagy vámtitkot érintő rendelkezésbe ütközik,

e) törvény által védett egyéb adatot tartalmazó iratba, ha azt az érintett adat védelmét szabályozó törvény kizárja.

(19) Amennyiben jelen §-ban meghatározott kötelezettségét az ellenőrzött személy vagy szervezet, illetve az ellenőrzés alanyával közvetett vagy közvetlen kapcsolatban álló vagy kapcsolatban állt személy megszegi, a vámhatóság a 32. § szerinti mulasztási bírságot szab ki.

(20) Az ellenőrzésről a vámhatóság jegyzőkönyvet készít, amely tartalmazza különösen:

a) az ellenőrzést végző vámszerv megnevezését, a jegyzőkönyv iktatószámát, az ellenőrzést végzők nevét,

b) az ellenőrzött személy vagy szervezet nevét, székhelyét, adóigazgatási számát, a közreműködő személy nevét, adóigazgatási számát/adóazonosító jelét,

c) az ellenőrzés kezdő időpontját,

d) az ellenőrzés tárgyát, az annak alapját képező jogszabályok felsorolását, az ellenőrzéssel érintett időszakot,

e) az ellenőrzést végzők megállapításait, különös tekintettel a támogatás igénybevételének jogszerűségére, a tisztázott tényállást a vonatkozó jogszabályok megjelölésével, és annak bizonyítékait, az ellenőrzött személy vagy szervezet által felajánlott és visszautasított bizonyítékok felsorolását, annak indokait,

f) utalást arra, hogy a jegyzőkönyvben foglaltakra az ellenőrzött a törvényben meghatározott határidőn belül észrevételeket tehet,

g) az ellenőrzést végzők aláírását.

(21) Az ellenőrzési határidő kezdő napja a megbízólevél kézbesítésének, a kézbesítés mellőzése esetén a megbízólevél átadásának napja. Az ellenőrzés befejezésének határideje – beleértve az ellenőrzés megkezdésének és befejezésének napját – 60 nap. Indokolt esetben az ellenőrzést lefolytató vámszerv vezetője – az ellenőrzött személy vagy szervezet értesítésével – a határidőt egy alkalommal, 30 nappal meghosszabbíthatja.

(22) A meghosszabbított ellenőrzési határidőt, ha a tényállás további tisztázása szükségessé teszi, a vámhatóság másodfokú szerve egyszer, legfeljebb további 30 napig terjedő időtartammal meghosszabbíthatja.

(23) Az elrendelt ellenőrzéssel összefüggésben a vámhatóság kapcsolódó vizsgálatot végezhet olyan személynél, amely az ellenőrzés alanyával közvetett vagy közvetlen kapcsolatban áll vagy állt, feltéve, hogy az elrendelt ellenőrzés tényállásának teljes körű tisztázása érdekében e vizsgálat lefolytatása szükséges. A kapcsolódó ellenőrzés határideje 60 nap. Indokolt esetben az ellenőrzést lefolytató vámszerv vezetője – az ellenőrzött személy vagy szervezet értesítésével – a határidőt egy alkalommal 30 nappal meghosszabbíthatja.

(24) Ha a vámhatóság a vizsgálat megállapításait más személynél végzett kapcsolódó vizsgálat eredményével támasztja alá, az erről szóló jegyzőkönyvnek, illetőleg határozatának az ellenőrzött személyt vagy szervezetet érintő részét az ellenőrzött személlyel vagy szervezettel részletesen ismertetni kell.

(25) A vámhatóság az ellenőrzésről a jegyzőkönyv alapján határozatot hoz.

(26) Amennyiben a vámhatóság megállapítja, hogy az ellenőrzött személy vagy szervezet a támogatást jogosulatlanul vette igénybe, úgy a határozatban jogosulatlanul igénybe vett támogatás összege kétszeresének megfizetését rendeli el. A támogatási összeg kétszeresének megfizetésére a támogatást igénylő a határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül köteles.

(27) Jogosulatlanul igénybe vett támogatás esetén a vámhatóság az ellenőrzött személy vagy szervezet terhére a támogatási összeg kétszerese megfizetésének előírása mellett 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő bírságot szab ki.

23.72

30. §

IX. Fejezet

JOGKÖVETKEZMÉNYEK

24. Termékdíjbírság

31. § (1) Termékdíjbírságot kell megállapítani a termékdíj

a) hiányos megfizetése, illetve megfizetésének elmulasztása,

b) jogellenes visszaigényelése, jogosulatlan visszatérítése,

c) egyéni hulladékkezelés teljesítését választó kötelezett nem teljesítése

esetén.

(2)73 A termékdíjbírság mértéke

a) az (1) bekezdés a) pontja esetében a hiány 100%-a;

b) az (1) bekezdés b) pontja esetén a termékdíjköteles termék mennyisége után e törvény 2. mellékletében meghatározott díjtételének háromszorosával számított termékdíj;

c) az (1) bekezdés c) pontja esetében az egyéni hulladékkezelést végző az általa bevallott gyűjtési és hasznosítási mennyiség és a valóságos teljesítmény különbözetével, azaz a nem teljesített mennyiséggel, valamint az 2. mellékletben meghatározott díjtételek figyelembevételével kiszámított termékdíj háromszorosa szerinti összeg.

(3)74 Csomagolószer termékdíjának hiányos megfizetése vagy megfizetésének elmulasztása esetén az egyéb anyagok díjtételének alapulvételével szabja ki az állami adó- és vámhatóság a termékdíjbírságot, ha a kötelezett nyilvántartásaiból a csomagolószer anyagárama tételesen nem állapítható meg.

(4) Nincs helye a termékdíjbírság mérséklésének, ha a termékdíjhiány a bizonylatok, könyvek, nyilvántartások meghamisításával, megsemmisítésével függ össze.

25. Mulasztási bírság

32. §75 Amennyiben a kötelezett e törvény és a végrehajtására kiadott jogszabály szerinti kötelezettségeit nem az előírtak szerint teljesíti, az állami adó- és vámhatóság mulasztási bírságot szabhat ki. Az állami adó- és vámhatóság az e törvényben, illetve e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban megállapított kötelezettségnek az Art. 172. §-ban nem szabályozott megszegése miatt a kötelezettet 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújthatja.

26. Lefoglalás és elkobzás

33. § (1)76 Az állami adó- és vámhatóság a termékdíjköteles termékhez kapcsolódó eljárása során (tényállás tisztázása), továbbá az e törvény szerinti elkobzás érvényesítése érdekében lefoglalást rendelhet el.

(2)77 A lefoglalásnál a kötelezett jelenlétét biztosítani kell. Ha kötelezett nem kíván jelen lenni vagy ebben akadályozott, és megfelelő képviseletről nem gondoskodik, az állami adó- és vámhatóság a lefoglalást két hatósági tanú jelenlétében foganatosítja.

(3)78 A lefoglalásról az állami adó- és vámhatóság a kötelezett, annak képviselője, meghatalmazottja, ezek hiányában két hatósági tanú jelenlétében jegyzőkönyvet vesz fel, a lefoglalt termékdíjköteles terméket és ha a termékdíjköteles termék más termékkel együtt képez egységet, más termék része vagy összetevője akkor a termékkel együtt (a továbbiakban: lefoglalt termék) zár alá veszi vagy a kötelezett költségére elszállíttatja és megőrzi.

(4)79 Az állami adó- és vámhatóság, amennyiben

a) a termékdíjköteles termék birtokosa a termékdíjköteles termék eredetét vagy felhasználásának célját nem igazolja, és

b) az eljárás során felmerül,

ba) a termékdíjköteles termék intézkedés alóli kivonásának lehetősége,

bb) a kötelezett fizetésképtelenségének veszélye, vagy

bc) a fizetési kötelezettség elkerülésének veszélye, illetve

c) szükséges a tényállás tisztázása érdekében a termékdíjköteles termék, valamint előállítására, felhasználására, tárolására és szállítására használt eszköz tárgyi bizonyítási eszközként történő lefoglalása,

a termékdíjköteles terméket lefoglalja.

34. § (1)80 Az állami adó- és vámhatóság a lefoglalásról végzésben rendelkezik.

(2)81 A lefoglalást elrendelő végzéssel szemben az ügyfél – jogszabálysértésre hivatkozással – kifogással élhet. A kifogást a végzés közlésétől számított nyolc napon belül kell előterjeszteni a lefoglalást végző állami adó- és vámhatóságnál.

(3) A kifogást a felettes szerv a benyújtástól számított tizenöt napon belül bírálja el. A kifogásnak a lefoglalás végrehajtására nincs halasztó hatálya.

(4) A lefoglalást végzéssel kell megszüntetni:

a) ha a lefoglalt környezetvédelmi termékdíjköteles termékre az eljárás eredményes lefolytatása érdekében már nincs szükség;

b) ha környezetvédelmi termékdíj és termékdíjbírság vagy mulasztási bírság nem kerül megállapításra;

c) ha a lefoglalt termékre a tényállás tisztázása során a kiszabott környezetvédelmi termékdíjat és termékdíjbírságot mulasztási bírságot és termék elszállításával, tárolásával, őrzésével kapcsolatos költségeket befizették vagy arra – elidegenítési tilalom alkalmazása mellett – fizetéskönnyítést engedélyeztek;

d)82 ha a termékdíjas szabályok megsértésével kapcsolatban indult büntetőeljárásban lefoglalásnak van helye, és ennek érdekében a büntetőügyben eljáró hatóság az állami adó- és vámhatóságot megkereste.

35. § (1)83 A lefoglalt termék annak adható ki, aki a tulajdonjogát minden kétséget kizáróan igazolja, vagy annak, akitől azt (azokat) az állami adó- és vámhatóság lefoglalta, feltéve, hogy a jogszerű birtoklás tényét igazolta.

(2)84 Amennyiben a lefoglalt termék azonosítása (így különösen mennyisége, fajtája, minősége) az állami adó- és vámhatóság részéről kétséget kizáróan nem állapítható meg, azt elsősorban az OHÜ bevonásával, ha nem rendelkezik a szükséges szakértelemmel, akkor szakértői vizsgálattal kell tisztázni.

(3) A lefoglalt termék elszállításával, tárolásával, őrzésével, megsemmisítésével, valamint a szakértői vizsgálat díjával kapcsolatos költségek az ügyfelet terhelik, ha jogerősen végrehajtható környezetvédelmi termékdíj, termékdíjbírság, mulasztási bírság megfizetésére kötelezték. Ellenkező esetben a felmerült költségeket az állam viseli.

(4)85 A lefoglalt terméknek, valamint az előállítására, felhasználására, tárolására és szállítására használt eszköznek az állami adó- és vámhatóság által üzemeltetett raktárban történő tárolása esetén a lefoglalt minden megkezdett 100 kg tömege után 500 forint naptári naponkénti tárolási költség fizetendő. Egyéb raktárban történő tárolás esetén a raktár üzemeltető által szokásosan felszámított díjtétel az irányadó.

36. § (1) A lefoglalt termékeket el kell kobozni, ha a környezetvédelmi termékdíjas ügyben jogerősen termékdíjbírság, mulasztási bírság kerül kiszabásra és azt a kötelezett az esedékességtől számított 15 napon belül nem fizette meg. Továbbá a jogerősen végrehajtható környezetvédelmi termékdíj és termékdíjbírság, mulasztási bírság megfizetésére kötelezett ügyfél tulajdonában lévő termék elszállításával, tárolásával, őrzésével, megsemmisítésével kapcsolatos költségek együttes összege eléri a termék lefoglaláskori értékét és a kötelezett a fizetési kötelezettségének nem tett eleget.

(2)86 Az elkobzott termékdíjköteles terméket a keletkezett fizetési kötelezettségek teljesítése és a költségek megtérülése érdekében az állami adó- és vámhatóság az állam javára az Art. szerinti végrehajtásra vonatkozó szabályok alapján értékesíti, ennek meghiúsulása esetén megsemmisíti.

(3)87 Az elkobzott terméket nem kell megsemmisíteni, ha az állami adó- és vámhatóság, mint az állam nevében az elkobzott termék felett rendelkezésre jogosult, az OHÜ egyetértésével a terméket:

a) a külön jogszabály szerinti katasztrófa esetén az illetékes védelmi bizottság elnökének, illetve I-III. fokú árvíz- és belvíz-védekezési készültség esetén az érintett terület települési önkormányzat polgármesterének vagy a vízügyi igazgatási szervezet területi szerve vezetőjének,

b) a szellemi alkotáson fennálló jog jogosultja hozzájárulásával karitatív tevékenységet végző szervezet vezetőjének az egyes elkobzott dolgok közérdekű felhasználására vonatkozó külön jogszabály rendelkezései szerint,

c) az anyagában vagy energetikai célra hasznosítható termékdíjköteles termék esetében hasznosítási céllal a hasznosító üzem vezetőjének

átadja és a kedvezményezettek azt elfogadják, továbbá az a)–c) pontokban meghatározott célokra használják fel.

(4) Az elkobzott termékek közül meg kell semmisíteni:

a) az élelmiszerekről szóló törvény hatálya alá tartozó terméket, ha a külön jogszabály szerinti szakhatóság nem járul hozzá a megsemmisítés mellőzéséhez;

b) azokat a termékeket, amelyek értékesítése valamely szellemi alkotáson fennálló tulajdonjogot sértene és a szellemi alkotáson fennálló jog jogosultja nem járul hozzá a megsemmisítés mellőzéséhez.

(5) Nem kobozható el az áru, ha a 33. § (4) bekezdés c) pontja szerinti lefoglalás esetében részletfizetést vagy fizetési halasztást – a fizetési kötelezettség esedékességétől számított öt munkanapon belül benyújtott kérelem alapján – engedélyeztek. Egyéb jogcím alapján történő lefoglalás esetében részletfizetés vagy fizetési halasztás nem adható.

(6)88 Az állami adó- és vámhatóság az elkobzásról rendelkező döntést követően, de annak jogerőre emelkedését megelőzően jogosult a lefoglalt termék előzetes megsemmisítésére, ha az gyors romlásnak van kitéve, huzamosabb tárolásra alkalmatlan vagy annak kezelése, tárolása, illetve őrzése – különösen a termék értékére vagy az előreláthatólag hosszú ideig tartó tárolására tekintettel – aránytalan és jelentős költséggel járna. Az elkobzás, az átadás és az előzetes megsemmisítés elrendeléséről végzésben kell intézkedni.

27. 89 A termékdíjakkal kapcsolatos állami feladatok finanszírozása

37. § (1) Az OHÜ a működéséhez és a hulladékgazdálkodási feladatainak elvégzéséhez költségvetési támogatást kap az e célra szolgáló fejezeti kezelésű előirányzatokból. A hulladékgazdálkodási feladatokra az OHÜ által kifizetett összegek költségvetési támogatásnak minősülnek.

(2) A befizetett, behajtott környezetvédelmi termékdíj összegének 5%-a, de legfeljebb 3 milliárd forint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak a termékdíjköteles termékekkel kapcsolatos feladatok ellátásához szükséges működési költségeinek a fedezetére szolgál.

X. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

28. Felhatalmazó rendelkezések

38. §90 (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg

a) a termékdíj-kötelezettség, a termékdíj átvállalásának, visszaigénylésének, a készletre vétel részletes szabályait,91

b) a termékdíjköteles termékekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási pályáztatás, illetve szolgáltatás-megrendelés, szerződéskötés, felbontás, felmondás részletes szabályait,92

c) az OHÜ által folytatott ellenőrzések, valamint az OHÜ ellenőrzésekben szakértői, szaktanácsadói részvételére vonatkozó részletes szabályokat, továbbá a közvetítésre vonatkozó részletes szabályokat, valamint az OHÜ és az egyes hatóságok közötti együttműködés, adat-, és információcsere részletes szabályait,93

d) a veszélyes hulladéknak minősülő csomagolási hulladékok hulladékkezelési rendszerében a közvetítői feladatok ellátására jogosult szervet és a közvetítői feladatok ellátásának rendjét,94

e) a csomagolószerként is felhasználható áruk katalógusát (csomagolószer-katalógus) és a besorolás és alkalmazás részletes szabályait,95

f) a hulladékhasznosítási szolgáltatások körébe tartozó, és az egyéni hulladékkezelést teljesítő kötelezett által teljesített ügyletek megvalósulására, azok végrehajtása szabályszerűségére vonatkozó ellenőrzési szempontrendszer szabályait,96

g) az egyéni hulladékkezelésre, annak bejelentésére, bevallására, illetve teljesítésére vonatkozó részletes szabályokat97

(2) Felhatalmazást kap a környezetvédelemért felelős miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg

a) a hulladékkezelési teljesítmény megállapításának részletes szakmai feltételeit és elfogadásának rendjét,

b) a környezetvédelmi termékdíjakkal kapcsolatos előírások érvényesítése érdekében kötelezően alkalmazandó vizsgálati, mérési, értékelési módszereket, eljárásokat, továbbá az anyagmérleg készítésének és elfogadásának részletes szabályait rendeletben állapítsa meg,

c) az Országos Gyűjtési és Hasznosítási Terv részletes tartalmi követelményeit és előkészítésének eljárási rendjét,

d) az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség által a válogatott, illetve szelektív települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatást ellátó szervezetekkel kötendő szerződések feltételeit,

e) a Termékdíj Bizottság működésével kapcsolatos részletszabályokat.

29. Hatályba léptető rendelkezések

39. § (1)98 Ez a törvény – a (2) bekezdésben meghatározott kivételekkel – 2011. szeptember 1-jén lép hatályba.

(2) E törvény 1–18. §-a, 19. § (3) és (4) bekezdése, 23–37. §-a, 43. §-a, valamint 1., 2. és 3. melléklete 2012. január 1-jén lép hatályba.

(3)99

30. Átmeneti rendelkezések

40. § (1)100 Az OHÜ a 2012. évre vonatkozó OGyHT-t – a vámhatóság, környezetvédelmi hatóság által rendelkezésére bocsátott adatok, valamint saját adatgyűjtése alapján – készíti el. A törvény 21. § (1) bekezdésének c) pontjában szereplő 75%-os arányt a 2012. évre vonatkozó tervezés és az OGyHT végrehajtása során nem kell figyelembe venni. A 2012. évre vonatkozó OGyHT-t a 2012. év első félévének tényadatai alapján az OHÜ felülvizsgálja, és az OHÜ vezetője – saját hatáskörében, a környezetvédelemért felelős miniszter egyidejű tájékoztatása mellett – az év során módosíthatja.

(2)101 Az OHÜ 2011. december 31-ig írja ki a 2012. évi induló értékre vonatkozó pályázatokat, illetve szolgáltatás-megrendeléseket.

(3)102 A 2012-es teljes évre vonatkozó pályázaton nyertes pályázókat és a közbeszerzési eljárás nyerteseit 2012. február 28-ig kell kihirdetni.

(4)103 Az OHÜ 2012. március 15-ig köti meg a 2012-es teljes évre vonatkozó szerződéseket a pályázatok, illetve a közbeszerzési eljárás nyerteseivel.

(5)104 Az e törvény szerinti egyéni hulladékkezelést teljesítő, vagy a készletre vétellel fizetést választó [6. § (1) bekezdés] kötelezett 2012-ben január 15-ig bejelentést tesz a vámhatóságnál. A 2012. január 15-i határidő elmulasztása jogvesztő. A további kötelezettek a bejelentést 2012. április 20-ig teljesítik.

(6)105 A 2012. január 1. előtt kiadott mentességi engedélyek 2012. január 1-jén érvényüket vesztik.

(7)106 A 2012. január 1. előtt megkötött termékdíj-kötelezettség szerződéses átvállalása esetén, ha a mentességgel rendelkező koordináló szervezet nem teljesíti a mentességi engedélyben foglalt kötelezettségét, az eredeti kötelezett a befizetési kötelezettség időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresével növelt mértékben köteles a termékdíjat 2012. február 15-ig befizetni. A fizetendő termékdíjból levonható a mentességi engedély érvényességi idejéig hasznosított hulladékmennyiség alapján meghatározott összeg.

(8)107 E törvény szerinti kötelezettnek tekintendő az is, aki 2012. január 1. előtt szerezte be és 2012-ben vagy azt követően fogja forgalomba hozni, felhasználni a csomagolószert, illetve a reklámhordozó papírt. Termékdíj befizetési kötelezettségét – az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározottak szerint – úgy kell teljesítenie, hogy a 2012. január 1. előtt hatályos jogszabályok szerinti, ténylegesen megfizetett termék-, és hasznosítási díjat a 2012. évi termékdíjtételek alapján számított és fizetendő termékdíjból – legfeljebb 2012. első negyedévében – levonhatja és csak a különbözetet köteles megfizetni.

(9)108 A 2012. január 1. előtt hatályos jogszabályok szerinti csomagolásra vonatkozó számlás átvállalás esetére, a (8) bekezdés rendelkezéseit – a törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározott eltérésekkel – kell megfelelően alkalmazni.

(10)109 A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény (a továbbiakban: Kt.) hatálya alá tartozó kötelezett a 2011. évre vonatkozó, de 2012-ben teljesítendő termékdíjjal kapcsolatos kötelezettségét a Kt. és végrehajtására kiadott jogszabályok szerinti tartalommal, határidőre és fizetési kötelezettség mértékével teljesíti.

(11)110 A Kt. és végrehatására kiadott jogszabályok, valamint a külön jogszabályok szerinti hasznosítást koordináló szervezet a 2011. évre vonatkozó és 2011-ben hatályos jogszabályok szerinti kötelezettségét ezen jogszabályok szerinti tartalommal és határidőre teljesíti. Az adatszolgáltatási, tájékoztatási, bevallási kötelezettséget – ezen határidőn belül – az OHÜ felé is teljesíti.

40/A. §111 (1) E törvény 8. § (2) bekezdésében foglaltaktól eltérően a 2013. január 1-jét megelőző időszakra vonatkozó környezetvédelmi termékdíj bevallásokat (ideértve a bevalláspótlást és az önellenőrzést is) 2013. február 14-éig a vámhatósághoz kell benyújtani, melyekkel kapcsolatos nyilvántartási, javítási feladatokat a vámhatóság látja el. 2013. február 14-éig a befizetéseket a vámhatósághoz kell teljesíteni.

(2) 2013. február 14-ét követően a környezetvédelmi termékdíj bevallásokat (bevalláspótlást, önellenőrzést) az állami adóhatósághoz kell benyújtani, melyekkel kapcsolatos nyilvántartási, javítási feladatokat az állami adóhatóság látja el. 2013. február 14-ét követően a befizetéseket az állami adóhatósághoz kell teljesíteni.

(3) A környezetvédelmi termékdíj bejelentésekkel kapcsolatban 2012. december 31-éig indult ügyekben a vámhatóság jár el.

(4) 2013. január 1-jét megelőzően a vámhatóság által indított eljárásokat – az egyes adókötelezettségek ellenőrzése, az adatgyűjtésre irányuló ellenőrzés, a 2013. február 14-éig benyújtott bevallások feldolgozásával, javításával kapcsolatos eljárások, továbbá a környezetvédelmi termékdíj bejelentésekkel kapcsolatban 2012. december 31-éig indult eljárások kivételével – az állami adóhatóság folytatja le. Az elsőfokú vámhatóság döntése – ide nem értve az egyes adókötelezettségek ellenőrzése, az adatgyűjtésre irányuló ellenőrzés során hozott döntéseket – ellen benyújtott jogorvoslati kérelmet (fellebbezést, felügyeleti intézkedés iránti kérelmet) a kérelem benyújtásakor az adózó adóügyeiben illetékes adóigazgatóság felettes szerve bírálja el, illetve jár el a hivatalból indult jogorvoslati eljárások és a bírósági eljárások során. Amennyiben az adózó adóügyeiben illetékes adóigazgatóság felettes szerve új eljárásra utasító döntést hoz, az új eljárás lefolytatására az adózó adóügyeiben illetékes adóigazgatóságot utasítja. A vámhatóság által folytatott ellenőrzés esetében felülellenőrzés lefolytatására az adózó adóügyeiben illetékes adóigazgatóság felettes szerve jogosult. Az eljárás alanyának változását az illetékes bíróságnak az állami adóhatóság köteles bejelenteni.

31. Bejelentés az Európai Unió részére

41. § (1) A törvény tervezetének a következő közösségi jogi aktusok szerinti előzetes bejelentése megtörtént:

a) az Európai Parlament és a Tanács – 98/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel, továbbá a 2006/96/EK tanácsi irányelvvel módosított – 98/34/EK irányelve (1998. június 22.) a műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályok megállapításáról;

b) az Európai Parlament és a Tanács 94/62/EK irányelve (1994. december 20.) a csomagolásról és a csomagolási hulladékról, 16. cikk (1) és (2) bekezdése.

(2) A törvény tervezetének a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 15. cikk (7) bekezdése szerinti előzetes bejelentése megtörtént.

32.112

42. §113

33. Hatályon kívül helyező rendelkezések

43. §114

1. melléklet a 2011. évi LXXXV. törvényhez115



Termékdíjköteles termékek, anyagok köre

Termékdíjköteles egy termék, ha az alábbi táblázatban meghatározott vámtarifaszámok alá tartozik és az adott termékdíjköteles termékcsoport e törvényben meghatározott fogalmának is megfelel. Az „ex” jelzéssel ellátott vámtarifaszámok alá tartozó termékek közül azok a termékdíjköteles termékek, amelyek a Ktdt. 1. § (3) bekezdésében meghatározott tárgyi hatály alá tartoznak, ide nem értve a megnevezésben kivételként megnevezett termékeket.

 

A

B

C

Megnevezés

Vámtarifaszám

Vámtarifaszám
és HR alszám

KN alszám

1.

Gumiabroncsok

 

 

1.1.

Új gumi légabroncs, kivéve a 4011 50 00 alá tartozó termékeket

ex. 4011

 

1.2.

Újrafutózott vagy használt gumi légabroncs; tömör vagy kisnyomású gumiabroncs, kivéve a 4012 90 30; 4012 90 90 alá tartozó termékeket

ex. 4012

 

2.

Akkumulátorok

 

 

2.1.

Elektromos akkumulátorok a 8507 80 20 a 8507 80 30 és a 8507 90 kivételével

ex. 8507

 

3.

Egyéb kőolajtermékek

 

 

3.1.

Kenőolaj

 

 

3.1.1.

Motorolaj, kompresszor-kenőolaj, turbina-kenőolaj

2710 19

81

3.1.2.

Hidraulikus célú folyadék

2710 19

83

3.1.3.

Fehérolaj, folyékony paraffin

2710 19

85

3.1.4.

Differenciálolaj és reduktorolaj

2710 19

87

3.1.5.

Keverék fémmegmunkáláshoz, formaleválasztó olaj, korróziógátló olaj

2710 19

91

3.1.6.

Villamosszigetelési olaj

2710 19

93

3.1.7.

Más kenőolaj és más olaj, kivéve kenőzsírok

ex. 2710 19

99

3.2.

Textil, bőr, szőrme és más anyagok kezelésére használt készítmények

3403 11

00

3.3.

Legalább 70 tömegszázalék kőolaj- vagy bitumenes ásványokból előállított olajtartalommal, de nem fő alkotóként

3403 19

10

3.4.

Más, kivéve kenőzsírok

ex. 3403 19

90

3.5.

Hidraulikusfék-folyadék és más elkészített folyadék hidraulikus hajtóműhöz, amely kőolajat vagy bitumenes ásványokból nyert olajat 70 tömegszázaléknál kisebb arányban tartalmaz

ex. 3819 00

00

4.

Reklámhordozó papírok

 

 

4.1.

Papír és karton; papíripari rostanyagból, papírból vagy kartonból készült áruk

ex. 48

 

4.2.

Könyvek, újságok, képek és más nyomdaipari termékek

ex. 49

 

5.

Elektromos, elektronikai berendezések

 

 

5.1.

Háztartási nagygépek

 

 

5.1.1.

Lég- vagy vákuumszivattyú, lég- vagy más gázkompresszor és ventilátor; elszívó vagy visszavezető kürtő beépített ventilátorral, szűrővel is

ex. 8414

 

5.1.2.

Légkondicionáló berendezés motormeghajtású ventilátorral, hőmérséklet- és nedvességszabályozó szerkezettel, beleértve az olyan berendezést is, amelyben a nedvesség külön nem szabályozható:

ex. 8415

 

5.1.3.

Hűtőgép, fagyasztógép és egyéb hűtő- vagy fagyasztókészülék, elektromos működésű; hőszivattyú a 8415 kód alá tartozó légkondicionáló berendezés kivételével:

 

 

5.1.3.1.

– Más kombinált hűtő-fagyasztó gép

8418 10

80

5.1.3.2.

– Kompresszoros típusú háztartási hűtőgép:

8418 21

 

5.1.3.3

– Abszorpciós típusú hűtőgép

8418 22

00

5.1.3.4.

– Más háztartási hűtőgép

8418 29

 

5.1.3.5.

– Fagyasztóláda, legfeljebb 400 liter űrtartalommal

8418 30

20

5.1.3.6.

– Fagyasztószekrény, legfeljebb 250 liter űrtartalommal

8418 40

20

5.1.4.

Centrifuga, beleértve a centrifugális szárítót is:

 

 

5.1.4.1.

– Ruhaszárító

8421 12

00

5.1.4.2.

– Más centrifuga

8421 19

70

5.1.5.

Mosogatógép:

 

 

5.1.5.1.

– Háztartási

8422 11

00

5.1.6.

Háztartásban használatos mosógép, beleértve az olyan gépet is, amely mos és szárít is, kivéve a 8450 20 00, valamint a 8450 90 00 alá tartozó termékek

ex. 8450

 

5.1.7.

Szárítógép, legfeljebb 10 kg szárazruha-kapacitású gép

8451 21

00

5.1.8.

Hőtárolós radiátor

8516 21

00

5.1.9.

Helyiségek fűtésére szolgáló más elektromos készülék

ex. 8516 29

 

5.1.10.

Mikrohullámú sütő

8516 50

00

5.1.11.

Sütő; tűzhely, tűzhelylap, forralógyűrű, grillsütő és sütőrostély, kivéve a 8516 60 59 és a 8516 60 90 alá tartozó termékek

ex. 8516 60

 

5.2.

Háztartási kisgépek

 

 

5.2.1.

Személymérleg, csecsemőmérleg is; háztartási mérleg, kivéve a nem elektromos eszközöket

ex. 8423 10

 

5.2.2.

Síkkötő gép, hurkológép, kivéve az ipari méretű alkalmazásokat

ex. 8447 20

 

5.2.3.

Háztartási varrógép

8452 10

 

5.2.4.

Legfeljebb 1500 W teljesítményű és legfeljebb 20 literes porzsákkal vagy más tartálykapacitással rendelkező beépített elektromotoros porszívó

8508 11

00

5.2.5.

Porszívók beépített elektromotorral a 8508 11 alá tartozók kivételével

8508 19

 

5.2.6.

Elektromechanikus háztartási készülék, beépített elektromotorral, a 8508 alá tartozó porszívók kivételével, kivéve továbbá 8509 90 alá tartozó alkatrészeket

ex. 8509

 

5.2.7.

Villanyborotva, -hajnyíró gép és szőreltávolító készülék beépített elektromotorral, kivéve 8510 90 00 alá tartozó alkatrészeket

ex. 8510

 

5.2.8.

Elektromos átfolyásos vízmelegítő és merülőforraló

8516 10

11

5.2.9.

Hajszárító

8516 31

 

5.2.10.

Villanyvasaló

8516 40

 

5.2.11.

Kávé- vagy teafőző

8516 71

00

5.2.12.

Kenyérpirító

8516 72

00

5.2.13.

Olajsütő

8516 79

20

5.2.14.

Más elektrotermikus háztartási készülék

8516 79

70

5.2.15.

Karóra, zsebóra és más óra, beleértve a stopperórát is, nemesfémből vagy nemesfémmel plattírozott fémből készült tokkal, kivéve a nem elektromosan működőket

ex. 9101

 

5.2.16.

Karóra, zsebóra és más óra, beleértve a stopperórát is a 9101 kód alá tartozó kivételével, kivéve továbbá a nem elektromosan működőket

ex. 9102

 

5.2.17.

Óra „kisóraszerkezettel”, a 9104 alá tartozó kivételével

ex. 9103

 

5.2.18.

Műszerfalba beépítésre alkalmas és hasonló típusú óra gépjárműhöz, légi-, űr- és vízi járműhöz

ex. 9104 00

00

5.2.19.

Más óra, kivéve a nem elektromosan működőket

ex. 9105

 

5.3.

Információs (IT) és távközlési berendezések (kivéve a mobil és a rádiótelefon készülék)

 

 

5.3.1

A nyomtatási, másolási vagy faxtovábbító funkciókból legalább kettővel rendelkező, automatikus adatfeldolgozó géphez vagy hálózathoz való kapcsolódásra alkalmas készülék (melynek súlya legfeljebb 200 kg)

ex. 8443 31

 

5.3.2.

Más, automatikus adatfeldolgozó géphez vagy hálózathoz való kapcsolódásra alkalmas készülék (melynek súlya legfeljebb 200 kg)

ex. 8443 32

 

5.3.3.

Más (melynek súlya legfeljebb 200 kg)

ex. 8443 39

 

5.3.4.

Írógépek a 8471 alá tartozó nyomtató kivételével; szövegszerkesztő gép:

 

 

5.3.4.1.

– Elektromos írógép

8469 00

91

5.3.5.

Számológép és számoló funkcióval ellátott zsebméretű adatrögzítő-, előhívó- és megjelenítőgép; könyvelőgép, postai bérmentesítőgép, jegykiadó gép és hasonló gép számolószerkezettel; pénztárgép:

 

 

5.3.5.1.

– Elektronikus számológép, külső elektromos áramforrás nélkül működő és számoló funkcióval ellátott zsebméretű adatrögzítő-, előhívó- és megjelenítő gép

8470 10

00

5.3.5.2.

– Más elektronikus számológép nyomtató szerkezettel

8470 21

00

5.3.5.3.

– Más elektronikus számológép

8470 29

00

5.3.6.

Automatikus adatfeldolgozó gép és egységei; mágneses és optikai leolvasó, adatátíró gép a kódolt adat adathordozóra történő átírására, másutt nem említett gépi adatfeldolgozáshoz:

ex. 8471

 

5.3.7.

Kizárólag, vagy elsősorban a 8471 alá tartozó automatikus adatfeldolgozó rendszerben használatos katódsugárcsöves monitor

8528 41

00

5.3.8.

Kizárólag, vagy elsősorban a 8471 alá tartozó automatikus adatfeldolgozó rendszerben használatos más monitor

8528 51

00

5.3.9.

Kizárólag, vagy elsősorban a 8471 alá tartozó automatikus adatfeldolgozó rendszerben használatos projektor

8528 61

00

5.3.10.

Automatikus adatfeldolgozó gép által létrehozott digitális információ megjelenítésére alkalmas, síkpanel megjelenítő (pl. folyadékkristályos eszköz) segítségével működő projektor

8528 69

10

5.3.11.

Más irodai gép (pl. stencil- vagy más sokszorosítógép, címíró gép, automata bankjegykiadó gép, érmeválogató, érmeszámláló vagy érmecsomagoló gép, ceruzahegyező, lyukasztó- vagy fűzőgép), kivéve a 8472 90 30 alá tartozó termékek

ex. 8472

 

5.3.12.

Távbeszélő készülékek, beleértve a mobiltelefon-hálózatokhoz vagy más vezeték nélküli hálózatokhoz való készülékeket; hang, képek vagy más adatok továbbítására vagy vételére szolgáló más készülékek, beleértve a vezetékes vagy vezeték nélküli hálózatok (helyi vagy nagy kiterjedésű hálózat) távközlési berendezéseit a 8443, 8525, 8527 vagy 8528 alá tartozó, továbbításra vagy vételre szolgáló készülékek kivételével

 

 

5.3.12.1.

– Zsinór nélküli telefonkagylóval ellátott vezetékes távbeszélő

8517 11

00

5.3.12.2.

– Más

8517 18

00

5.3.12.3.

– Hang, képek vagy más adatok vételére, átalakítására és továbbítására vagy helyreállítására szolgáló gépek, beleértve a kapcsoló- és útvonalválasztó berendezéseket

8517 62

00

5.3.12.4.

– Videotelefon

8517 69

10

5.3.12.5.

– Kaputelefon

8517 69

20

5.3.13.

Hangszóró, amelynek frekvenciatartománya 300 Hz–3,4 kHz közötti, átmérője legfeljebb 50 mm, a telekommunikációban alkalmazott típus

8518 29

30

5.3.14.

Vezetékes telefon kézibeszélője

8518 30

20

5.3.15.

Hangfelvevő- vagy hanglejátszó készülék

 

 

5.3.15.1.

Szövegismétlő készülék telefonhoz

8519 81

11

5.3.15.2.

Diktafon, amely csak külső áramforrással működik

8519 81

51

5.3.15.3.

Telefon üzenetrögzítő készülék

8519 50

00

5.3.16.

Elektronikus fordítógép vagy szótár

8543 70

10

5.3.17.

Radarkészülék, rádiónavigációs segédkészülék és rádiós távirányító készülék a 8526 92 00 alá tartozó játék működtetésére szolgáló rádiós távirányító készülék kivételével

ex. 8526

 

5.4.

Szórakoztató elektronikai cikkek

 

 

5.4.1.

Mikrofon és tartószerkezete; hangszóró, dobozba szerelve is, fejhallgató és fülhallgató, mikrofonnal összeépítve is, valamint egy mikrofonból és egy vagy több hangszóróból álló egység; hangfrekvenciás elektromos erősítő; elektromos hangerősítő egység a 8518 29 30, a 8518 30 20 és a 8518 90 00 alá tartozó termékek kivételével

ex. 8518

 

5.4.11

Napozóágyak, napozólámpák és hasonló, napozáshoz használt felszerelések:

 

 

5.4.11.1

Ultraibolya A sugarat felhasználó fénycsővel legfeljebb 100 cm csőhosszúsággal

8543 70

51

5.4.11.2

Ultraibolya A sugarat felhasználó más fénycsővel

8543 70

55

5.4.11.3

Más, napozóágyak, -lámpák, hasonló felszerelések napozáshoz

8543 70

59

5.4.2.

Hangfelvevő- vagy hanglejátszó készülék a 8519 50 00, a 8519 81 11 és a 8519 81 51 alá tartozó termékek kivételével

ex. 8519

 

5.4.3.

Videofelvevő és -lejátszókészülék, videotunerrel egybeépítve is

8521

 

5.4.4.

Televíziós kamerák (felvevők), digitális fényképezőgépek és videokamera-felvevők a 8525 80 11 kivételével

ex. 8525 80

 

5.4.5.

Rádióműsor-vevőkészülék, hangfelvevő vagy- lejátszó készülékkel vagy órával közös házban is

8527

 

5.4.6.

Monitorok és kivetítők, beépített televízióvevő-készülék nélkül; televíziós adás vételére alkalmas készülék, rádióműsor-vevőkészüléket vagy hang- vagy képfelvevő vagy -lejátszó készüléket magában foglaló is, a 8528 41 00, a 8528 51 00, a 8528 61 00 és a 8528 69 10 alá tartozó termékek kivételével

ex. 8528

 

5.4.7.

Fényképezőgép (a mozgófényképészeti kamera kivételével); fényképészeti villanófény-készülék és villanókörte, a 8539 KN-kód alá tartozó kisülési cső kivételével, kivéve továbbá a nem elektromos eszközök, továbbá 9006 10 00, 9006 30 00, 9006 61 00, 9006 69 00 alá tartozó termékek, továbbá azok 9006 91 alá tartozó alkatrészei és 90 06 99 alá tartozó tartozékai

ex. 9006

 

5.4.8.

Mozgókép-felvevő (kamera) és vetítő, hangfelvevő és hanglejátszó készülékkel vagy anélkül, kivéve a nem elektromos eszközök és 9007 91 00, 9007 92 00 alá tartozó alkatrészek és tartozékok

ex. 9007

 

5.4.9.

Diavetítő

9008 10

00

5.4.10.

Hangszer, amelyben a hangot elektromos úton keltik vagy erősítik (pl. orgona, gitár, tangóharmonika)

9207

 

5.5.

Elektromos, elektronikus barkácsgépek, szerszámok, kivéve a nagyméretű, helyhez kötött ipari szerszámok

 

 

5.5.1.

Folyadékszivattyú egyfokozatú – búvárszivattyú

8413 70

21

5.5.2.

Fűkaszáló motoros körforgó vízszintes vágószerkezettel – elektromos

8433 11

10

5.5.3.

Kézi használatú szerszám beépített elektromos motorral működő

ex. 8467

 

5.5.4.

Forrasztópáka és -pisztoly

8515 11

00

5.6.

Játékok, szabadidős és sportfelszerelések

 

 

5.6.1.

Rádiós távirányító készülék játék működtetésére

ex. 8526 92

00

5.6.2.

Pénzérmékkel, bankjegyekkel, bankkártyákkal, zsetonokkal vagy más fizetőeszközökkel működő más játék, a tekepálya-felszerelés kivételével

ex. 9504 30

 

5.6.3.

Villanyvonat, vágány, jelzőlámpa és más tartozékai; csökkentett méretű „méretarányos” összeszerelhető modell készletben, működő is

ex. 9503 00

30

5.6.4.

Beépített motorral működő más játék és modell műanyagból

9503 00

75

5.6.5.

Beépített motorral működő más játék és modell más anyagból

9503 00

79

5.6.6.

Tévéhez kapcsolható videojáték

9504 10

00

5.6.7.

Elektromos autóverseny-készlet, verseny jellegű

9504 90

10

5.7.

Ellenőrző és vezérlő eszközök

 

 

5.7.1.

Mérleg, vizsgáló és ellenőrző mérleg is (az 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységű mérleg kivételével) beleértve a súllyal működtetett számláló vagy ellenőrző mérleget is; súly mindenfajta mérleghez (valamint a 8423 10 alá tartozó termékek kivételével)

ex. 8423

 

5.7.2.

Gépjárműhöz használt riasztóberendezés

8512 30

10

5.7.3.

Elektromos, akusztikus vagy vizuális jelzőberendezés (pl. csengő, sziréna jelzőtábla, betörést vagy tüzet jelző riasztókészülék), a 8512 vagy a 8530 alá tartozó kivételével

ex. 8531

 

5.8.

Adagoló automaták

 

 

5.8.1.

Bankjegykiadó automata

8472 90

30

5.8.2.

Automata elárusítógép (így különösen postai bélyeg, cigaretta, étel vagy ital árusítására), beleértve a pénzváltó gépet is:

 

 

5.8.2.1

Automata italárusító gép beépített melegítő- vagy hűtőkészülékkel

8476 21

00

5.8.2.2.

Más elárusító automata beépített melegítő-, hűtőkészülékkel

8476 81

00

5.9.

Rádiótelefon készülék

 

 

5.9.1.

Mobiltelefon-hálózathoz vagy más vezeték nélküli hálózatokhoz való távbeszélők

8517 12

00

5.9.2.

Rádiótelefon- vagy rádiótávíró-vevőkészülék

 

 

5.9.2.1.

Hordozható személyi hívó

8517 69

31

5.9.2.2.

Más rádiótelefon- vagy rádiótávíró-vevőkészülék

8517 69

39

2. melléklet a 2011. évi LXXXV. törvényhez116



Az egyes termékdíjköteles termékek termékdíjtételei

a) Gumiabroncs

Termékáram

Termékdíjtétel (Ft/kg)

Gumiabroncs

52


b) Csomagolószer
ba) Csomagolószer (kivéve kereskedelmi csomagolószer)

Anyagáram

Termékdíjtétel (Ft/kg)

Műanyag

42

Társított (kivéve társított rétegzett italkarton)

50

Társított rétegzett italkarton

28

Fém

20

Papír, fa, természetes alapú anyag

20

Üveg

17

Egyéb

50


bb) Kereskedelmi csomagolószer

Anyagáram

Termékdíjtétel (Ft/kg)

Műanyag (kivéve műanyag bevásárló-reklám táska)

60

Műanyag bevásárló-reklám táska

1800

Üveg

17

Társított (kivéve társított rétegzett italkarton)

300

Társított rétegzett italkarton

130

Fém

300

Egyéb anyagok

300


c) Egyéb kőolajtermék

Termékáram

Termékdíjtétel (Ft/kg)

Kenőolaj

112

d) Akkumulátor

Termékáram

Termékdíjtétel (Ft/kg)

Elektrolittal feltöltött akkumulátor

60

Elektrolittal fel nem töltött akkumulátor

80


e) Reklámhordozó papír

Termékáram

Termékdíjtétel (Ft/kg)

Reklámhordozó papír

64


f) Elektromos,elektronikai berendezés

Termékáram

Termékdíjtétel (Ft/kg)

Háztartási nagygépek

50

Háztartási kisgépek

50

Információs (IT) és távközlési berendezések, kivéve a rádiótelefon készülék

50

Szórakoztató elektronikai cikkek

100

Elektromos és elektronikus barkácsgépek, szerszámok, kivéve a helyhez kötött, nagyméretű ipari szerszámok

50

Játékok, szabadidős és sportfelszerelések

50

Ellenőrző, vezérlő és megfigyelő eszközök

50

Adagoló automaták

100

Rádiótelefon készülék

500

3. melléklet a 2011. évi LXXXV. törvényhez117



Az egyéni hulladékkezelést teljesítőkre vonatkozó egyes termék- és anyagáramok termékdíj tételeinek meghatározása

Egy termékdíjköteles termék- és anyagáramban az egyéni hulladékkezelést teljesítő kötelezett teljesítési hányada qe, az OHÜ országos átlagos teljesítési hányada qOHÜ, az adott termék- és anyagáramra jellemző felső hasznosítási arány pedig qf.
A qf és qOHÜ értékeket 2012. évtől az alábbi táblázat tartalmazza:
a) Gumiabroncs

Termékáram

qf felső hasznosítási arány

qOHÜ OHÜ országos átlagos teljesítési hányad

Gumiabroncs

0,75

0,75


b) Csomagolószer
ba) Csomagolószer (kivéve kereskedelmi csomagolószer)

Anyagáram

qf felső hasznosítási arány

qOHÜ OHÜ országos átlagos teljesítési hányad

Műanyag

0,65

0,25

Társított [kivéve társított rétegzett italkarton]

0,65

0,25

Társított rétegzett italkarton

0,65

0,40

Fém

0,65

0,60

Papír

0,65

0,65

Fa, természetes alapú textil

0,65

0,20

Üveg

0,65

0,60

Egyéb

0,65

0,25


bb) Kereskedelmi csomagolószer

Anyagáram

qf felső hasznosítási arány

qOHÜ OHÜ országos átlagos teljesítési hányad

Műanyag [kivéve műanyag bevásárló-reklám táska]

0,65

0,30

Műanyag bevásárló-reklám táska

0,65

0,15

Üveg

0,65

0,32

Társított [kivéve társított rétegzett italkarton]

0,65

0,16

Társított rétegzett italkarton

0,65

0,16

Fém

0,65

0,17

Egyéb anyagok

0,65

0,30


c) Akkumulátor

Termékáram

qf felső hasznosítási arány

qOHÜ OHÜ országos átlagos teljesítési hányad

Elektrolittal feltöltött akkumulátor

0,85

0,85

Elektrolittal fel nem töltött akkumulátor

0,85

0,85


d) Elektromos, elektronikai berendezés

Termékáram

qf felső hasznosítási arány

qOHÜ OHÜ országos átlagos teljesítési hányad

Háztartási nagygépek

0,65

0,33

Háztartási kisgépek

0,65

0,18

Információs (IT) és távközlési berendezések, kivéve a rádiótelefon készülék

0,65

0,33

Szórakoztató elektronikai cikkek

0,65

0,30

Elektromos és elektronikus barkácsgépek, szerszámok, kivéve a helyhez kötött, nagyméretű ipari szerszámok

0,65

0,05

Játékok, szabadidős és sportfelszerelések

0,65

0,05

Ellenőrző, vezérlő és megfigyelő eszközök

0,65

0,05

Adagoló automaták

0,65

0,05

Rádiótelefon készülék

0,65

0,20


Az egyéni teljesítő által az adott termék- és anyagáram esetén fizetendő termékdíjat az alábbi általános formula határozza meg:

T = R+E1+K1

ahol
T a megfizetendő fajlagos termékdíj,
R a megfizetendő fajlagos rendszerirányítási alapköltség,
E1 a megfizetendő fajlagos externális költség,
K1 pedig a megfizetendő fajlagos kezelési költség.
A megfizetendő fajlagos rendszerirányítási alapköltség (R) mértékét a különféle termékdíjköteles termék- és anyagáramok esetén az alábbi táblázat tartalmazza:
a) Gumiabroncs

Termékáram

Fajlagos rendszerirányítási alapköltség (Ft/kg)

Gumiabroncs

30


b) Csomagolószer
ba) Csomagolószer (kivéve kereskedelmi csomagolószer)

Anyagáram

Fajlagos rendszerirányítási alapköltség (Ft/kg)

Műanyag

24

Társított [kivéve társított rétegzett italkarton]

26

Társított rétegzett italkarton

17

Fém

12

Papír, fa, természetes alapú anyag

12

Üveg

10

Egyéb

26


bb) Kereskedelmi csomagolószer

Anyagáram

Fajlagos rendszerirányítási alapköltség (Ft/kg)

Műanyag [kivéve műanyag bevásárló-reklám táska]

36

Műanyag bevásárló-reklám táska

1100

Üveg

10

Társított [kivéve társított rétegzett italkarton]

150

Társított rétegzett italkarton

78

Fém

150

Egyéb anyagok

150


c) Akkumulátor

Termékáram

Fajlagos rendszerirányítási alapköltség (Ft/kg)

Elektrolittal feltöltött akkumulátor

36

Elektrolittal fel nem töltött akkumulátor

48


d) Elektromos, elektronikai berendezés

Termékáram

Fajlagos rendszerirányítási alapköltség (Ft/kg)

Háztartási nagygépek

30

Háztartási kisgépek

30

Információs (IT) és távközlési berendezések, kivéve a rádiótelefon készülék

30

Szórakoztató elektronikai cikkek

60

Elektromos és elektronikus barkácsgépek, szerszámok, kivéve a helyhez kötött, nagyméretű ipari szerszámok

30

Játékok, szabadidős és sportfelszerelések

30

Ellenőrző, vezérlő és megfigyelő eszközök

30

Adagoló automaták

60

Rádiótelefon készülék

300


A megfizetendő externális költség (E1) számítása a qe<qf esetben az


képlet szerint történik, minden más esetben E1 = 0. A képletben szereplő E fajlagos externális alapköltség értékét a különféle termékdíjköteles termék- és anyagáramok esetén az alábbi táblázat tartalmazza:

a) Gumiabroncs

Termékáram

Fajlagos externális alapköltség (Ft/kg)

Gumiabroncs

30


b) Csomagolószer
ba) Csomagolószer (kivéve kereskedelmi csomagolószer)

Anyagáram

Fajlagos externális alapköltség (Ft/kg)

Műanyag

16

Társított [kivéve társított rétegzett italkarton]

17

Társított rétegzett italkarton

11

Fém

8

Papír, fa, természetes alapú anyag

8

Üveg

7

Egyéb

17


bb) Kereskedelmi csomagolószer

Anyagáram

Fajlagos externális alapköltség (Ft/kg)

Műanyag [kivéve műanyag bevásárló-reklám táska]

24

Műanyag bevásárló-reklám táska

700

Üveg

7

Társított [kivéve társított rétegzett italkarton]

120

Társított rétegzett italkarton

52

Fém

120

Egyéb anyagok

120


c) Akkumulátor

Termékáram

Fajlagos externális alapköltség (Ft/kg)

Elektrolittal feltöltött akkumulátor

24

Elektrolittal fel nem töltött akkumulátor

32


d) Elektromos, elektronikai berendezés

Termékáram

Fajlagos externális alapköltség (Ft/kg)

Háztartási nagygépek

20

Háztartási kisgépek

20

Információs (IT) és távközlési berendezések, kivéve a rádiótelefon készülék

20

Szórakoztató elektronikai cikkek

40

Elektromos és elektronikus barkácsgépek, szerszámok, kivéve a helyhez kötött, nagyméretű ipari szerszámok

20

Játékok, szabadidős és sportfelszerelések

20

Ellenőrző, vezérlő és megfigyelő eszközök

20

Adagoló automaták

40

Rádiótelefon készülék

200


A megfizetendő kezelési költség (K1) számítása a qe<qOHÜ<qf esetben a


Képlettel történik, a qe<qOHÜ és qOHÜ ≥ qf esetben a


minden más esetben K1=0. A képletben szereplő K fajlagos kezelési alapköltség értékét a különféle termékdíjköteles termék- és anyagáramok esetén az alábbi táblázat tartalmazza:

a) Gumiabroncs

Termékáram

Fajlagos kezelési alapköltség (Ft/kg)

Gumiabroncs

22


b) Csomagolószer
ba) Csomagolószer (kivéve kereskedelmi csomagolószer)

Anyagáram

Fajlagos kezelési alapköltség (Ft/kg)

Műanyag

20

Társított [kivéve társított rétegzett italkarton]

20

Társított rétegzett italkarton

10

Fém

10

Papír, fa, természetes alapú anyag

10

Üveg

10

Egyéb

20


bb) Kereskedelmi csomagolószer

Anyagáram

Fajlagos kezelési alapköltség (Ft/kg)

Műanyag [kivéve műanyag bevásárló-reklám táska]

40

Műanyag bevásárló-reklám táska

400

Üveg

10

Társított [kivéve társított rétegzett italkarton]

100

Társított rétegzett italkarton

100

Fém

100

Egyéb anyagok

100


c) Akkumulátor

Termékáram

Fajlagos kezelési alapköltség (Ft/kg)

Elektrolittal feltöltött akkumulátor

20

Elektrolittal fel nem töltött akkumulátor

20


d) Elektromos, elektronikai berendezés

Termékáram

Fajlagos kezelési alapköltség (Ft/kg)

Háztartási nagygépek

20

Háztartási kisgépek

20

Információs (IT) és távközlési berendezések, kivéve a rádiótelefon készülék

20

Szórakoztató elektronikai cikkek

20

Elektromos és elektronikus barkácsgépek, szerszámok, kivéve a helyhez kötött, nagyméretű ipari szerszámok

20

Játékok, szabadidős és sportfelszerelések

20

Ellenőrző, vezérlő és megfigyelő eszközök

20

Adagoló automaták

70

Rádiótelefon készülék

20

1

A törvényt az Országgyűlés a 2011. június 27-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2011. július 4.

2

Az 1. alcím a 2011: CLVI. törvény 417. §-ával megállapított szöveg.

3

A 2. § a 2011: CLVI. törvény 418. §-ával megállapított szöveg.

4

A 3. §-t megelőző alcím a 2011: CLVI. törvény 445. § (1) bekezdés 9. pontja szerint módosított szöveg.

5

A 3. § a 2011: CLXVI. törvény 80. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 3. § (6) bekezdés nyitó szövegrésze a 2012: CLXXVIII. törvény 404. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

7

A 4. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2011: CLVI. törvény 445. § (1) bekezdés 3. és 9. pontjával megállapított szöveg.

8

Az 5. §-t megelőző alcím a 2011: CLVI. törvény 445. § (1) bekezdés 9. pontja szerint módosított szöveg.

9

Az 5. § a 2011: CCI. törvény 399. §-ával megállapított szöveg.

10

A 6. § (1) bekezdésének a 2011: CLVI. törvény 445. § (1) bekezdés 3. és 9. pontjával elrendelt módosítása, amely szerint a „termékdíj-fizetési kötelezettség” szövegrész a „termékdíj-kötelezettség” szöveggel lép hatályba, nem vezethető át.

11

A 6. § (2) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 445. § (1) bekezdés 3. és 9. pontja szerint módosított szöveg.

12

A 6. § (3) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 445. § (1) bekezdés 3. és 9. pontja szerint módosított szöveg.

13

A 6. § (4) bekezdésének a 2011: CLVI. törvény 445. § (1) bekezdés 3. és 9. pontjával elrendelt módosítása, amely szerint a „termékdíj-fizetési kötelezettség” szövegrész a „termékdíj-kötelezettség” szöveggel lép hatályba, nem vezethető át.

14

A 7. § (1) bekezdésének a 2011: CLVI. törvény 445. § (3) bekezdés 1. pontjával elrendelt módosítása, amely szerint az „- ideértve a belföldi előállítású csomagolást alkotó csomagolóeszközt -” szövegrész nem lép hatályba, nem vezethető át.

15

A 7. § (2) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 421. §-ával megállapított szöveg.

16

A 7. § (3) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 421. §-ával megállapított szöveg.

17

A 8. § a 2012: CLXXVIII. törvény 396. §-ával megállapított szöveg.

18

A 9. § a 2012: CLXXVIII. törvény 397. §-ával megállapított szöveg.

19

A II. Fejezet a 2011: CLXVI. törvény 80. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

20

A 10. § (1) bekezdése a 2012: CLXXVIII. törvény 404. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

21

A 10. § (3) bekezdését a 2012: CLXXVIII. törvény 405. § 1. pontja hatályon kívül helyezte.

22

A 10. § (5) bekezdése a 2012: CLXXVIII. törvény 404. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

23

A 11. § (1) bekezdése a 2012: CLXXVIII. törvény 404. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

24

A 12. § (2) bekezdése a 2012: CLXXVIII. törvény 404. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

25

A 13. § a) pontja a 2012: CLXXVIII. törvény 404. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

26

A III. Fejezet címe a 2011: CLVI. törvény 445. § (1) bekezdés 9. pontja szerint módosított szöveg.

27

A 14. §-t megelőző alcím a 2011: CLVI. törvény 445. § (1) bekezdés 9. pontja szerint módosított szöveg.

28

A 14. § (1) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 445. § (1) bekezdés 3. és 9. pontja szerint módosított szöveg.

29

A 14. § (2) bekezdésének a 2011: CLVI. törvény 445. § (1) bekezdés 9. pontjával elrendelt módosítása, amely szerint a „termékdíj-fizetési kötelezettség” szövegrész helyébe a „termékdíj-kötelezettség” szöveggel lép hatályba, nem vezethető át.

30

A 14. § (3) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 445. § (3) bekezdés 3. pontja alapján nem lép hatályba.

31

A 14. § (4) bekezdésének a 2011: CLVI. törvény 445. § (1) bekezdés 9. pontjával elrendelt módosítása, amely szerint a „termékdíj-fizetési kötelezettség” szövegrész helyébe a „termékdíj-kötelezettség” szöveggel lép hatályba, nem vezethető át.

32

A 14. § (5) bekezdése a 2012: CLXXVIII. törvény 398. §-ával megállapított szöveg.

33

A 14. § (6) bekezdését a 2012: CLXXVIII. törvény 398. §-a iktatta be.

34

A 14. § (7) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 445. § (3) bekezdés 4. pontja alapján nem lép hatályba.

35

A 15. § (1) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 445. § (1) bekezdés 9. pontja szerint módosított szöveg.

36

A 15. § (2) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 445. § (3) bekezdés 5. pontja szerint módosított szöveg.

37

A 15. § (3) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 445. § (3) bekezdés 6. pontja szerint módosított szöveg.

38

A 15. § (4) bekezdése a 2011: CLXVI. törvény 80. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

39

A 15. § (5) bekezdése a 2011: CLXVI. törvény 80. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

40

A 15. § (6) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 445. § (3) bekezdés 7. pontja alapján nem lép hatályba.

41

A 15. § (7) bekezdése a 2011: CLXVI. törvény 80. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

42

A 16. §-t megelőző alcímnek a 2011: CLVI. törvény 445. § (1) bekezdés 9. pontjával elrendelt módosítása, amely szerint a „termékdíj-fizetési kötelezettség” szövegrész helyébe a „termékdíj-kötelezettség” szöveggel lép hatályba, nem vezethető át.

43

A 16. § (1) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 427. §-ával megállapított szöveg.

44

A 17. § a 2011: CLVI. törvény 428. §-ával megállapított szöveg.

45

A 17. § a 2011: CLVI. törvény 428. §-ával megállapított szöveg.

46

A 19. § (2) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 429. §-ával megállapított szöveg.

47

A 19. § (3) bekezdése a 39. § (2) bekezdése alapján 2012. január 1-jén lépett hatályba. A 19. § (3) bekezdése a 2011: CLXVI. törvény 80. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

48

A 19. § (4) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 445. § (3) bekezdés 8. pontja alapján nem lép hatályba.

49

A 20. § a 2011: CLVI. törvény 430. §-ával megállapított szöveg.

50

A 21. § a 2011: CLVI. törvény 431. §-ával megállapított szöveg.

51

A 22. § (1) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 432. §-ával megállapított szöveg.

52

A 22. § (2) bekezdését a 2011: CLVI. törvény 445. § (4) bekezdés 1. pontja hatályon kívül helyezte.

53

A 22/A. §-t a 2011: CLVI. törvény 433. §-a iktatta be.

54

A 22/B. §-t a 2011: CLVI. törvény 433. §-a iktatta be.

55

A 23. § a 2011: CLVI. törvény 434. §-ával megállapított szöveg.

56

A 23. § (1) bekezdése a 2012: CLXXVIII. törvény 404. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

57

A 24. § a 2011: CLXVI. törvény 80. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

58

A 24. § (1) bekezdése a 2012: CLXXVIII. törvény 404. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

59

A 24. § (2) bekezdése a 2012: CLXXVIII. törvény 404. § 9. pontja szerint módosított szöveg.

60

A 24. § (3) bekezdése a 2012: CLXXVIII. törvény 404. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

61

A 24. § (4) bekezdése a 2012: CLXXVIII. törvény 404. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

62

A 25. § (1) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 436. §-ával megállapított szöveg.

63

A 25. § (2) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 445. § (1) bekezdés 4. pontja szerint módosított szöveg.

64

A VII. Fejezet a 2011: CLXVI. törvény 80. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

65

A 2011: CLXVI. törvény 86. § d) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a 26. § (1) bekezdése nem lép hatályba, nem vezethető át.

66

A 27. § (2) bekezdése a 2012: CLXXVIII. törvény 404. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

67

A VIII. Fejezet a 2011: CLXVI. törvény 80. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.

68

A 28. § a 2012: CLXXVIII. törvény 399. §-ával megállapított szöveg.

69

A 28/A. §-t a 2012: CLXXVIII. törvény 405. § 2. pontja hatályon kívül helyezte.

70

A 29. § a 2012: CLXXVIII. törvény 400. §-ával megállapított szöveg.

71

A 29/A. § a 2012: CLXXVIII. törvény 401. §-ával megállapított szöveg.

72

A 23. alcímet (30. §) a 2012: CLXXVIII. törvény 405. § 3. pontja hatályon kívül helyezte.

73

A 31. § (2) bekezdése a 2011: CLXVI. törvény 80. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.

75

A 32. § a 2012: CLXXVIII. törvény 402. §-ával megállapított szöveg.

76

A 33. § (1) bekezdése a 2012: CLXXVIII. törvény 404. § 14. pontja szerint módosított szöveg.

77

A 33. § (2) bekezdése a 2012: CLXXVIII. törvény 404. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

78

A 33. § (3) bekezdésének a 2011: CLVI. törvény 445. § (1) bekezdés 8. pontjával elrendelt módosítása, amely szerint „a továbbiakban: termék” szövegrész „a továbbiakban együtt: termék” szöveggel lép hatályba, nem vezethető át. A 33. § (3) bekezdése a 2012: CLXXVIII. törvény 404. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

79

A 33. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 2012: CLXXVIII. törvény 404. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

80

A 34. § (1) bekezdése a 2012: CLXXVIII. törvény 404. § 18. pontja szerint módosított szöveg.

81

A 34. § (2) bekezdése a 2012: CLXXVIII. törvény 404. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

82

A 34. § (4) bekezdés d) pontja a 2012: CLXXVIII. törvény 404. § 20. pontja szerint módosított szöveg.

83

A 35. § (1) bekezdése a 2012: CLXXVIII. törvény 404. § 21. pontja szerint módosított szöveg.

84

A 35. § (2) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 439. §-ával megállapított, a 2012: CLXXVIII. törvény 404. § 22. pontja szerint módosított szöveg.

85

A 35. § (4) bekezdése a 2012: CLXXVIII. törvény 404. § 23. pontja szerint módosított szöveg.

86

A 36. § (2) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 440. § (1) bekezdésével megállapított, a 2012: CLXXVIII. törvény 404. § 24. pontja szerint módosított szöveg.

87

A 36. § (3) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 440. § (2) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 2012: CLXXVIII. törvény 404. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

88

A 36. § (6) bekezdése a 2012: CLXXVIII. törvény 404. § 26. pontja szerint módosított szöveg.

89

A 27. alcím a 2011: CLVI. törvény 441. §-ával megállapított szöveg.

90

A 38. § a 2011: CLVI. törvény 442. §-ával megállapított szöveg.

98

A 39. § (1) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 445. § (4) bekezdés 2. pontja szerint módosított szöveg.

99

A 39. § (3) bekezdését a 2011: CLVI. törvény 445. § (4) bekezdés 3. pontja hatályon kívül helyezte.

100

A 40. § (1) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 443. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

101

A 40. § (2) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 443. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

102

A 40. § (3) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 443. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

103

A 40. § (4) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 443. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

104

A 40. § (5) bekezdése a 2011: CLVI. törvény 443. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

105

A 40. § (6) bekezdése a 2011: XCV. törvény 13. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

106

A 40. § (7) bekezdése a 2011: XCV. törvény 13. § (3) bekezdésével megállapított, a 2011: CLVI. törvény 445. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

107

A 40. § (8) bekezdését a 2011: CLVI. törvény 443. § (6) bekezdése iktatta be.

108

A 40. § (9) bekezdését a 2011: CLVI. törvény 443. § (6) bekezdése iktatta be.

109

A 40. § (10) bekezdését a 2011: CLVI. törvény 443. § (6) bekezdése iktatta be.

110

A 40. § (11) bekezdését a 2011: CLVI. törvény 443. § (6) bekezdése iktatta be.

111

A 40/A. §-t a 2012: CLXXVIII. törvény 403. §-a iktatta be.

112

A 42. §-t megelőző alcím a 2011: CLVI. törvény 445. § (3) bekezdés 9. pontja alapján nem lép hatályba.

113

A 42. § a 2011: CLVI. törvény 445. § (3) bekezdés 9. pontja alapján nem lép hatályba.

114

A 43. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

115

Az 1. melléklet a 2011: CLVI. törvény 444. §-ával megállapított, a 2011: CLXVI. törvény 80. § (19) és (20) bekezdése szerint módosított szöveg.

116

A 2. melléklet a 2011: CLVI. törvény 444. §-ával megállapított, a 2011: CLXVI. törvény 80. § (21) bekezdése szerint módosított szöveg.

117

A 3. melléklet a 2011: CLVI. törvény – a Magyar Közlöny 2011. évi 147. számában található helyesbítésnek megfelelő – 444. §-ával megállapított, a 2011: CLXVI. törvény 80. § (21) bekezdése szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére